Az intézmény tanulói ebédjeggyel háromféle (A, B, C) menü közül választhatnak, a tanároknak rendelkezésükre áll még két választási lehetőség (D, E). Ez mindenki számára biztosítva van, persze ezeken felül helybeli fizetés ellenében mindenki azt rendel, amit szeretne. Amíg "a készlet tart", addig bárki betérhet, és fogyaszthat a napi ételekből-italokból, ebédjegy nélkül is. Belső térrel és terasszal is rendelkezik a tavaszi-nyári időszakra.
A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 03, 2017 12:14 pm-kor.
Mivel az egyetemen dolgoztam, így nem volt meglepő, hogy olykor a menzán kajáltam, még mindig jobb volt, mint amit én össze tudtam kotyvasztani, Lilihez mégsem kunyerálhattam be magam minden nap - főleg, hogy ő is dolgozik -, így maradt ez a lehetőség. Annyira nem is volt vészem, kaja terén meg amúgy sem olyan nagyok az igényeim, úgyhogy teljesen megfelelő volt. Arról nem is beszélve, hogy ide beszéltem meg a találkozót a húgommal. Azóta, hogy felköltöztettük, nem is nagyon volt lehetőségünk beszélgetni, pedig lett volna mit, most viszont már rettentően megérett a dolog, nem csak miattam, de Lili miatt is. Mivel délelőtt neki is dolga volt és én is lóti-futiztam, így megállapodtunk az ebédszünetben. Gyorsan pakoltam fel a tálcámra a levest és a főételt, aztán már fordultam is el a kiadó ablakoktól, hogy a húgomat keressem, amint pedig kiszúrtam, halvány mosolyfélével a képemen indultam meg felé. - Szia! - köszöntöttem hozzám képest egészen vidáman, szám széle egy leheletnyit feljebb kanyarodott, egészen addig, amíg meg nem láttam a haját. - Atya ég! - fagytam bele a mozdulatba és a görbület is megdermedt az ábrázatomon - Mi a jó élet történt veled? Megtépett egy diák, mert csak két hétre adtál ki egy könyvet? - képtelennek tartottam ugyanis, hogy önszántából ilyen frizurát csináltasson magának, bár aztán persze ki tudja, mit hoz ki belőle a stressz. Meg az, hogy mindig valami szuper infóval bombázom. - Egyébként annyira nem vészes, csak.. szokatlan - fűztem még azért hozzá, nehogy azt higgye, hogy csúnyának tartom. A nők kényesek a hajukra, meg az azt érintő megjegyzésekre, én meg nem akartam idő előtt aknára lépni, úgyhogy jobb volt a biztonság. - Utálni fogsz, de.. beszélnünk kell - húztam el a számat, mert nyilván jól tudta, hogy nem éppen a holnapi menüről szeretnék diskurálni vele, hanem valami "bomba" szintű közölnivalóm akadt. Ismét.
A bátyám beszélni szeretne velem. Hűha! Egy kicsit mondjuk tartottam ettől a beszélgetéstől, mert olyannak tűnt a hangja, mint aki pontosan tudja, hogy ki fogok akadni, ettől pedig előre kiakadtam. Jó, nem teljesen, de onnantól képtelen voltam bármire is tisztességgel odafigyelni, viszont ingert éreztem rá, hogy egy-két hangosabb szót megengedő hallgatót kidobjak a könyvtárból. Nem tettem meg, határozottan fejlődik az önfegyelmem, ami amúgy talán Jackson mellett a legnagyobb. Valószínűleg azért, mert a közelebbi férfi ismerőseim közül ő a legfiatalabb, és ha a kort nézzük, a nagyanyja lehetnék. Ellenben Kyle, Emmett és Lynx mind idősebbek nálam, hát engedtessék meg, hogy ha valami van, akkor abban a felállásban rájuk háruljon a felnőtt szerep. Ezzel annyi probléma volt, hogy ez is bosszantott volna, így próbáltam középutat keresni. Tényleg megfordult a fejemben, hogy kabala gyanánt tartok egy fényképet magamnál Jaxről, és akkor tényleg olyan leszek, mint valami nagymama. Ebédidben és menzában egyeztünk ki, jó választás, ott nem rendezhetek jelenetet. Illetve de, rendezhetek. Csak mágiát nem használhatok, legalábbis következmények nélkül nem. Bár szó, mi szó, igazán sokat dob és segít rajtam Lynx közelsége is, szóval amellett, hogy tudom, micsoda fantasztikumokkal képes meglepni a bátyám, mégis nyugodtabb vagyok, mint a szenzációs bejelentései előtt lenni szoktam. És ezt egy vérfarkasnak köszönheted. - Szia! - pillantottam fel rá egy mosollyal megtoldva, amiből fintor lett észrevételével. - Összevesztem a hajsütővel. Menthetetlenül. Jax igazította meg. - Amilyen tragikus volt eleinte a dolog, mostanra inkább szórakoztatott. - Kyle szerint nem olyan vészes csak fura - mondom azzal egy időben, ahogy ő is megjegyzi majdnem szó szerint ugyanezt és elnevetem magam. Ez egészen addig tartott, amíg az utolsó mondatot ki nem bökte. Nagyot sóhajtottam és letettem mindent a kezemből. Nehogy első felindulásból hozzá vágjam majd, ha ilyen jellegű késztetésem támadna. - Rosszul kezdődik... Ne kímélj.
- Micsoda gonosz fráter lehet az a hajsütő, ha így torolta meg az összeveszést - ráncoltam a homlokom, Jackson nevének elhangzása viszont mosolyt csalt az arcomra - Nocsak, Jackson szakmát tévesztett? - igen, én is tudtam viccelődni, legalábbis próbálkoztam. Ami azt illeti, ez találóbb megfogalmazás lett volna. Szimpatikus volt egyébként az ifjú informátor és úgy tűnik a kínos kérdések mellett a hajvágó ollóhoz is remekül ért. - Akkor ebben egyetértünk és nem mondtam újdonságot - mosolyodtam el a szavait és a nevetését hallva. Szívesen nevettem volna én magam is vele, sokkal könnyedebb lett volna az ebédünk, de nem ezért jöttem. Muszáj elmondanom neki valamit és nem csak Lili miatt. Tudnia kell róla, így éreztem fair-nek a dolgot, ráadásul ki tudja, milyen gyorsan terjednek a pletykák, nem lett volna túl kellemes, ha mástól tudja meg. - Meséltem már Liliről - kezdtem bele, ezúttal már semmiféle mosoly nem ült a képemen. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mindent letett a kezéből, ez valamilyen szinten megnyugtatott, legalább nem fogja belém állítani a villáját. - Próbálj meg nem kiakadni kérlek és a fejemhez vágni, hogy te megmondtad, de az a helyzet, hogy komolyabbra fordultak köztünk a dolgok - egyből bele a közepébe. Nem akartam finomítani a dolgot, vagy húzni az időt, tudta, hogy egy újabb nagyszerű információval érkeztem, csak mindkettőnket idegesítettem volna, ha nem bököm ki azon nyomban, ahogyan lehetőségem nyílik rá. - Szerelmes vagyok belé - böktem ki végül teljesen nyíltan, még valamilyen szinten ki is húztam magam. Emelt fővel akartam tűrni mindazt, amit nekem tartogatott, mert ugyebár megvolt a véleményem a farkasokról és ezen a téren nem tudtunk mást tenni, csak elfogadni a másik álláspontját. És akkor erre jövök én a nagy farkas utálatommal, hogy aztán bejelentsem, belezúgtam az egyikbe. Azt egyelőre még tartogattam, hogy Lilinek szüksége volna rá, mert ha már ezzel elküld melegebb éghajlatra, akkor teljesen felesleges még azzal is bosszantanom, hogy mit szeretnék kérni tőle. Egyelőre jussunk túl ezen, aztán majd meglátjuk a többit.
Értékeltem a viccelődési próbálkozását, de lesírt az arcomról, hogy nem, ez még messze nem az igazi, de nem is baj. Nem kell mindenkinek mókamesternek lennie. - Inkább a saját szakmájában lenne otthon. Kyle mesélte, hogy múltkor azt se tudta, kicsoda Keldron. - Bevallom, ha megfeledkezek róla és ez spontán beugrik, még mindig képes vagyok elnevetni magam rajta. De így már értem, miért mozog olyan gyorsan és észrevétlenül az egyetemen belül, én se szívesen futnék össze Dimivel, miután többek előtt felfedtem, hogy azt se tudom, kicsoda. Istenem, Jax, nem is te lennél... Ritkán nevetek a közelében vagy neki hála, ez még azért valahol mindkettőnknek legalább olyan szokatlan, mint a hajam. A jókedv viszont azzal párhuzamosan mérséklődik, hogy belekezd a dologba és Lilivel indít. Bevallom, meglepett azt hittem felbukkant egy zabi gyerek, vagy valami, de még így sem lehettem teljesen nyugodt és biztos a dolgomban. Gondoljunk Jaxre, meg hogy milyen jó étvággyal eszik és miket tud hisztizni, az megnyugtat. Jax-relax. Pislogtam párat, jelezve, hogy folytassa csak, testem 90%-a lassan másból sem áll, mint fülekből, annyira figyelek rá. - Ami azt jelenti, hooooogy... - noszogattam kicsit, mert bár ebből volt sejtésem, de mindig csak az a biztos, amit meg is erősítenek. Sőt, olykor még az sem. Egyetlen szívdobbanásnyi időre éreztem meg ennek a kijelentésnek a tényleges súlyát, ám egyből utána számat kezdtem harapni, hogy ne nevessem el magam. Nem szabad, csúnya dolog, ő épp az érzelmeiről van... Sikerült megállnom - de amikor ezt elmesélem Kyle-nak, fix, hogy nem fog menni -, és beértem egy széles, arcrepesztő vigyorral. Nem, nem lettem mérges és nem akadtam ki, legalábbis semmiképp sem úgy, ahogy várta, ugyanakkor értettem, hogy miért tartott ettől a bejelentéstől. - Ennek szívből örülök - mondtam igyekezve magamra erőltetni némi komolyságot. - Megfogtad már a kezét? - Na, itt kezdtem kuncogni. - Sajnálom - legyeztem magam, hogy ne fajuljon tovább a dolog -, de olyan aranyosan mondtad, mintha öt évesen anyának vallottad volna meg életed első szerelmét. Az a kihúzás, meg az egész nagy-nagy komolysága, istenem... Ha csak ezért akart velem beszélni, már megérte! - Mondjuk - vettem kezembe a kanalam, mielőtt a levesem elhűlne - most hadd dörgöljem az orrod alá, hogy én megmondtam, hogy egyáltalán nem szörnyeteg mind - néztem rá jelentőségteljesen. - Remélem innentől nem bánod, ha kiiiiiicsit hiteltelenné válsz ilyen téren a szememben - mosolyodtam el kedvesen, mert én őszintén örültem, hogy ekkora lépést tett meg. Komolyan szerettem volna, ha érti, vagy legalább sejti, hogy én miért szeretem annyira őket, mitől különlegesek nekem, és úgy tűnik, Lili ehhez közelebb tudja vinni. - Váltott már előtted? - hirtelen ezt olyan szintű vájkálásnak éreztem, mintha legalább arra kérdeztem volna rá, hogy lefeküdtek-e már. Mondjuk, a bátyámat ismerve ez a téma tényleg legalább annyira kényes lehet nála, épp ezért tűnt el a játékos mosoly is arcomról és vártam komolyan a válaszát.
- A legjobbakkal is megesik - vontam meg a vállam, bár tény, igencsak mókás volt olvasni az sms-t. Szerencsétlen egyébként, ha így halad a dolog, lassan tényleg az egész egyetem tudni fogja, hogy miféle bakit ejtett. Én tuti tartom a szám, nem vagyok egy pletykagép, de Sava már tudja, szóval nem tudom, Kyle kinek adja, vagy adta már tovább a dolgot. Megértem, miért rohangászik olyan sietős mindig az egyetem folyosóin. Aztán színt vallok neki és eskü nem akartam úgy viselkedni, mint egy ötéves kisgyerkőc, de úgy tűnik, hogy mostanság már megy az anélkül is, hogy érezném, mégiscsak úgy viselkedem. Pompás. A szájharapdálását látva már a homlokom ráncolom, a széles vigyort követően pedig már tényleg elvesztem a fonalat. Most akkor.. nem fog ordibálni velem? Pedig tényleg arra készültem lélekben már azóta, hogy felajánlottam Lilinek, színt vallok majd a húgomnak. Így igazodjon ki bárki is a nőkön… - Mi? - a totális értetlenség ütközött ki a vonásaimra, amikor az első szavait meghallottam, mert erre a reakcióra aztán végképp nem számítottam. A kérdését hallva csak egy mély levegőt vettem és ráfogtam a kanalamra, a stressz labdám nem volt itt, kellett valami, amit fogdoshatok. - Nagyszerű - sóhajtottam megadóan, mert most már végképp nem tudtam hova helyezni ezt az egészet. - Ez.. most akkor azt jelenti, hogy nem fogod lekiabálni a fejem? Mi történt veled? Vagy a hely teszi? Mert akkor ezentúl, ha akadnak még ilyen bejelentéseim, itt fogom megtenni őket - ismét a homlokom ráncoltam, mert tényleg, teljes erőmmel azon voltam, hogy megértsem a reakcióját, de egyáltalán nem ment. - Nem a farkasát, Lettie, hanem magát az embert - válaszoltam teljesen komolyan, mert ez volt az igazság. A hiteltelenségemre vonatkozó megjegyzését hallva kissé fáradtan sóhajtottam és dőltem előrébb, hogy két könyökömmel támaszkodjak meg az asztalon. A szabad kezemmel az orrnyergem kezdtem el masszírozni, majd felnéztem rá. - Nézd, jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekel, hogy mennyire váltam hiteltelenné a szemedben, mert Lilinek segítségre van szüksége. És úgy vélem, te segíthetnél neki - ezúttal már nem ráncoltam a homlokom és semmi mogorvaság nem ült a vonásaimon. Teljesen komoly voltam, némi aggodalom pedig még a szemeimben is megcsillant. Nyilván nem fogja elkerülni a figyelmét a tény, hogy nem foglalkoztam azzal, mennyire válik hiteltelenné a farkasom iránti gyűlöletem. Lili sokkal fontosabb volt és képes voltam érte ezt is sutba dobni. Tényleg szerettem őt, nem holmi hirtelen fellobbanó hóbort volt csupán. - Nem - ráztam meg a fejem és ismét megjelentek az apró ráncok a homlokomon. Ez tényleg kényes téma volt és nem szerettem volna vele beszélni erről, még Lilivel sem jutottunk el odáig, hogy ez előkerüljön. Egyszer eljön majd az ideje, biztos voltam benne, de nem tudom, hogy az előbb, vagy az utóbb lenne jelen pillanatban a kellemesebb számomra.
Sejtem, mit várt tőlem, mekkora kiakadást, ezt pedig mi sem bizonyította jobban, mint az elképedése ennek hiányától. - Azt jelenti, igen - bólintottam a kiabálás elmaradására, további kérdéseire pedig csak elmosolyodtam. - Egyszer már kiakadtam ezen. Ráadásul azzal vagyok, akit szeretek, azok között, akik fontosak nekem - vontam vállat. - Különben meg mióta csak szétváltunk és kiderültek az ellenérzéseid, tényleg abban bíztam, hogy egyszer talán változni fog ez. - A pontosításra mosolyom fáradtabb és kicsit fájdalmas lett. - A kettő egy - ráztam meg a fejem. - Nem szeretheted az egyiket a másik nélkül, vagy táplálhatsz ellenérzéseket a farkasa iránt úgy, hogy az embert ne bántsd vele. - Nem volt semmi kioktató a hangomban, egyszerűen csak ezen a téren, ebben a témában én voltam jobban otthon. - Ha nem így lenne, a farkasuk miatt már vagy tucatnyi pasim lett volna. - Akár érdekelte, akár nem, bizony így volt, mert ahogy az ellenérzés, úgy a vonzódás is bőven tudna befolyásolni. Mégsem tudtam külön kezelni a két felet, mert... az nem az igazi, az nem működik. Erről még több órás nagy előadást tudtam volna tartani neki, amit minden bizonnyal érzett a hangomból, pontosabban lesírt rólam, róla pedig az, hogy nem ezért jött. Viszont arra még a magam részéről addig nem nyergeltem át, amíg a kérdésemre nem felelt. - Az is ő, Lucas - mondtam csendesen, de nem feszegettem tovább a dolgot, csak reméltem, hogy nem fogja addig húzni ezt, míg Lili számára ténylegesen bántóvá válik. Egyiküknek sem tenne jót. - Mesélj, mi a baj - mondtam, hogy végre ténylegesen arra térhessünk át, amiért beszélni akart velem.
- Nahát - ennyit bírok csak kinyögni és a csodálkozásom még mindig ott ül a vonásaimon. Ez aztán a kellemes meglepetés, bakker! Tényleg arra készültem, hogy lekiabálja majd a fejemet is, ehelyett azonban ilyen reakciót kapok, ennél többet nem is kívánhatnék! - Olyan gyökeres változást azért ez sem jelent, ne éld bele magad túlzottan - ráncoltam a homlokomat. Mégis, én magam is képtelen voltam letagadni a változást, mert habár nem rajongtam a bundásokért, Lili mellett kicsit máshogyan viszonyultam a dologhoz. Ettől függetlenül továbbra is mardosta a bőröm a rengeteg energia, amikor beléptem a Lakba. Azt is sejtem, ő miként fog ehhez viszonyulni, hiszen ha már ennyi változás állt be bennem, talán mégsem vagyok olyan reménytelen, mint azt elsőre gondolta volna ezt az egész farkasos témát illetően. - Oké, köszönöm a tanácsot, megjegyzem majd - préseltem össze kissé az ajkaimat. A világért sem szerettem volna Lilit megbántani, de ez az egész még rettentő új volt nekem, ezt pedig a húgomnak is meg kell szoknia. Nem megy egyik pillanatról a másikra a dolog és jelen pillanatban tényleg csak az embert szeretem. Idővel biztos eljön majd az is, hogy a farkasával is sikerül teljes mértékben megbarátkoznom, de egyelőre.. mondjuk úgy, hogy rajta vagyok az ügyön. - Tudom - bólintottam határozottan - De ez még.. rettentő új nekem és nem vagyok képes egyik pillanatról a másikra levetkőznöm az ellenérzéseimet. Én eddig csak úgy láttam farkast testközelből, hogy vagy ő támadt rám, vagy nekem kellett rá - magyaráztam neki kissé, mert minden bizonnyal teljesen máshogyan éltük meg mind a ketten ezt az egészet. - Lilinek elég régóta rémálmai vannak, egészen pontosan nyár közepe óta. Azonban ahelyett, hogy javultak volna a dolgok, egyre rosszabb lett az egész, annyira, hogy már aludni sem nagyon bír - kezdtem bele a dologba és muszáj voltam részletesen mesélni, hogy értse a helyzetet. - És még mielőtt azt hinnéd, hogy visszatérő rémképekkel akarnánk traktálni, ezek olyan.. olyan suttogós dolgok, tudod - fogalmam sem volt, hogyan magyarázzam ezt meg értelmesen, de ennyiből is értenie kellett. - Szüksége van rád, vagy valaki olyanra, aki segíthet neki ebben. Mit gondolsz, tudnál mit kezdeni a helyzettel? - érdeklődtem, mert lehet jobb, ha most kiderül, hogy neki ehhez semmi kedve sincsen, vagy esetleg nem is tudja, mit lehetne ilyen helyzetben csinálni. Én azért reméltem, hogy nem így lesz és ha mást nem, beszélni megpróbálnak majd egymással.
Az egyetem területére kértem Abitől találkozót, mert bár halál édes nőszemély volt, még annál is aranyosabb kisbabával... a farkasom nem alszik és ha ne adja Tupilek, bármi történne, ott hamarabb közbe tudnak avatkozni. Nem rejtettem ezt el előle sem. Rajtam kívül álló ok a kiváltója ennek az új szeszélynek, cseppet se hiányzik, hogy a Szellemek játékának köszönhetően, még egy őrző nőt megöljek vagy megölessenek velem. Az emléktől libabőrös lett a karom. A kajáldához érve egy pillantással mértem fel a terepet, majd ahogy tekintetem Abire talált, elmosolyodtam és megindultam felé. Marhára nem vidám dolgokról lesz szó, de annak azért még örülhetek, hogy látom. Az öröm amúgy is sokkal jobb és pozitívabb, mint a feszültség, annak pedig egyenesen hálát adtam, hogy az utóbbi hónapokban rendszeresen kijártam Williammel a vadetetőkhöz. A fenevad különös módon, élvezte a közelségüket, energiáik bizsergését. Talán előny lesz. - Szia, Abi - köszöntem könnyedén, majd letettem magam vele szemközt. - Segítség kell, méghozzá nagy és falkát érintő - csaptam a lecsó közepébe, mert bár imádtam volna Aidáról csevegni, egyszerűen nem mertem megkockáztatni, hogy a legkisebb mellékvágány miatt is dührohamot kapjak. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább sürgetőbbnek éreztem a Jégvihart is felkeresni... Lehet okosabb lenne felhívni, de semmi sem telefontéma azok közül, amiket mondanék, beszélnék vele. Jelenleg öngyilkos vállalkozásnak érzem, ám arról meg fogalmunk sincs, hogy esetleg az idő előrehaladtával fokozódhat-e az álom által kiváltott hatás. Mindegy, koncentráljunk a jelenre, akkor nem esünk kétségbe. - Kezdem az elején. Fogalmam sincs, hogy nálatok is akadt-e ilyen, de a falkából többen álmot láttunk nem sokkal a Vörös Hold előtt. A lényeg az volt, hogy kőoltáron hevert egy toll meg egy tőr, ezek közül kellett egyiket vagy másikat választani. Az a fene nagy helyzet, hogy az eddigiek alapján, akik álmodtak, azok ájultak el a VH után egy hétre, és akik a tőrt választották, azóta sokkal agresszívebbek. A tollasok meg mint valami zenbuddhisták kábé... - Foglaltam össze a lényeget. - Kéne valami farkasokra is ható nyugtató, mert ez így rohadtul akadályozza egyikünket másikunkat a normális munkavégzésben, feladatteljesítésben. Köztük engem, a magam tőrjével. - Az előbbiek után azt hiszem, nem kellett magyaráznom, mennyire is ciki, ha a falkán belül "békefenntartó" maga válik konfliktusforrássá. - Köztetek akadt ilyen?
Igaz, hála a kisasszonynak, mostanában hiába indulok el mindenhová előbb, mint egyébként tenném, valahogy mégis késés lesz a dologból... érthetetlen. Szerencse, hogy most nem kellett különösebben messzire mennem, így bátran bíztam rá Aidát Will gondjaira, ha már a múltkori utunk alatt szóba került, mennyire odáig van a lurkókért, no meg tapasztalata is van velük. Azt meg honnan is tudhattam volna, hogy a férfiak társaságát nehezen viseli csöpp szemem fénye, és ha más nőnemű nincs a közelben, egy szempillantás alatt képes kész bőgőmasinává változni? - Szia Darren. Csüccs le, hallgatlak. - köszöntöttem én is a másikat, miután kiszúrta az integetésemet és ő is odajött a félreeső asztalhoz, ahol üldögélve vártam rá. Bár ismerni már ismertük egymást, hisz már egy pár éve boldogítom a helyieket a jelenlétemmel, volt alkalmunk többször is beszélni, de annyit talán nem, hogy tudjam, milyen jó beszélőkével áldották meg az égiek őt is. Így aztán csak figyelmesen hallgatom, néha-néha aprót hümmentve vagy bólintva a szavaira mintegy visszajelzésként, követem ám amiket mond. Közben pedig némi keserű beismeréssel nyugtázom magamban, hogy bár úgy tűnik, ők sem úszták meg a dolgot, náluk mégiscsak sokkal... kevésbé rózsás a helyzet. - Akadt, akadt... Ki lett adva mindenkinek, hogy bármi furcsaságot tapasztal a Vörös Hold ideje táján, arról valahogy jelezzen vissza nekünk, mert ki tudja, mi a fontos belőle, és mi nem, és egész szorgosnak bizonyult a csapat... Többen is álmodtunk, köztük én is, és az ájulás is megvolt. Viszont nálunk inkább a tollasok vannak többségben, akik a tőr mellett döntöttek, azok meg kissé amúgy is olyan... hmm, hogy is mondjam? Maguknak való típusok... - például Emmett, de nála érthető a viselkedés, hisz nemrég vesztette el a testvérét, Ginát meg eddig sem épp a kedvességéért szerettük, valljuk be. - Nálunk eddig különösebb gondok, konfliktusok nemigen adódtak, de ha nálatok ilyen rossz a helyzet, akkor azzal tényleg nem ártana kezdenünk valamit. - már csak azért sem, mert ha eldurvul a helyzet úgy, hogy civilek is jelen vannak, annak különösen csúnya vége lehet. Az pedig nem hiányzik egyikünknek sem, gond az van elég így is, meg megoldásra váró probléma. - Ami a nyugtatót illeti, megpróbálkozhatok valami főzettel. A férjem is eléggé hajlamos a stresszre, nála egész jól hatott a nyugitea, igaz, nála ez alapjáraton ilyen, nem a tőr az oka... Vagy őt mondjuk az is kimondottan megnyugtatta, ha valaki mágiát használt a közelében. Nyilván, olyannal biztos nem működne, akit már a létezésünk tényétől is kiver a víz... Vagy talán valami varázslat? A lecsendesítéshez biztos volt már szerencséd. - gondolkoztam hangosan, hogy milyen megoldás jöhetne még szóba, mert ötletem az akad éppenséggel, és szeretnék is megoldást találni rá. Csak így elég nehéz éppenséggel... - Viszont ezek csak a tünetek kezelése lenne, magát, a probléma gyökerét valószínűleg nem szüntetnék meg... Tudom, a semmitől ez is több, és ha égetően sürgős a dolog, első körben ez is megteszi megoldásnak. De... van egy ötletem. - mocorogtam csöppet a székemben, várva, hogy ha a másiknak bármi hozzáfőzni valója lenne az eddigiekhez, akkor mondja, ha meg nem, mesélek ám tovább. - Nem tudom, ti hogy álltok hozzá, de... amennyiben akad köztetek olyan, akit érint ez a probléma, hajlandó időt szánni rá, meg maximum 100-120 év körüli, akit még én is kordában tudok tartani a mágiámmal, akkor akár szívesen megpróbálok vele együtt kitalálni valamit. - ajánlottam fel, aztán majd elválik, nyitottak-e egyáltalán az ilyesmire. Ha valamit kitalálnánk ellene, az már fél siker, igaz, az sem hátrány, ha kicsit jobban kiismerjük a probléma természetét. Mondjuk hogy létezik-e általános „ellenszer” rá, ami mindenkinél beválik, vagy mindenkinél egyénileg kéne megoldást keresni...?
Ha azt veszem, szerencsések, hogy a tőröseik maguknak valók, nálunk az a gáz, hogy Lucas meg én is olyan tisztséget töltünk be, aminél - finoman szólva - kurva ciki, ha nem tudod magad moderálni. Elég szarul jönne ki, ha fontos megbeszélés, falkába fogadás, konfliktus esetén egyszerűen nekimennénk az illetőnek, vagy épp egymásnak, ha épp valamiben nem értünk egyet. Azt hiszem, a kitelepülési történet, annak átbeszélése se ment volna olyan simán, ha előbb üt be ez a hatás. - Eddig kezelhető helyzetek voltak, de őszintén szólva nem akarom megvárni, hogy teszem azt egy batár Muszklis elszabadul - példának okáért a friss husi mexikói. Édes Tupilek! Hallgattam a lehetőségeket, a lehetőségeinket és örültem, hogy Abi hangosan mondott mindent, így nekem is lehetőségem nyílt egyből átpörgetni magamban őket. A mágia használatra akaratlanul elmosolyodtam, mert ez esetemben határozottan működőképesnek tűnt. Pontosabban a szimpla közelségük. - Igazából a falkán belül, egymás közt ezt megoldjuk. - Durvábban-szolidabban... Már az előrelépés, hogy tudjuk, kikkel kell vigyázni, így innentől tényleg mindenkinek a saját felelőssége, mennyire hergel egy tőröst, illetve az mennyire megy olyan közegbe, ami ingerelheti. Ha valakinek nincs ennyi sütnivalója, abba igazából kár az anyag. - Úgyhogy a mindennapos használat talán nem szükséges, de vész vagy szükség esetén tényleg jól jönne valami. Lehet, hogy a nyugitea, vagy valamilyen főzet lenne a legjobb. Kétlem, hogy szívesen állnátok párba farkasokkal 0/24, hogy bármikor ránk nyomjatok egy lecsendesítést, ha kell - vigyorodtam el. Legalább ennyi vicces volt a dologban. A tüneti kezelésre bólogattam, tökéletesen egyetértettem vele, ahogy a semminél több tekintetében is. Viszont amikor ötlete támadt, finoman összehúztam szemem és úgy figyeltem további mondandójára, finoman oldalra biccentve fejem. Államat simogattam eltűnődve, magam a kis listát pörgetve, amit Mike átküldött, de abba is hagytam az ezen való agyalást. Senkit sem fogok erre kijelölni, egyfelől nem az én tisztem és hatásköröm ilyesmit tenni, másfelől az önkénes úgyis kezesebb még tőr hatása mellett is, mint akit teszem azt, belekényszerítünk. - Továbbítani fogom ezt és mindenképp szólok, hogy miképp döntött a falka. Vagy egyszerűen beállít az önkéntesed - mosolyodtam el. - Addig viszont, amíg ilyen téren nincs előrelépés, tökéletesen megteszi a főzet vagy a tea. Szükséged van hozzá tőlünk valamire? És nagyjából mennyi időt vesz majd igénybe szerinted?
- Aucs... Azt inkább én sem. - nyeltem egyet az elszabadult Muszklis hallatán, igaz, amelyik engem talált meg nemrégiben, az annyira még nem is volt batár, de kellően ellensúlyozva volt azáltal, hogy minden erejével azon volt, hogy nekem a legrosszabb legyen. És nekem még szerencsém volt, hogy Killian hamar érzékelte a késésemet... - Igaz, a mágusaink nevében nem tudok nyilatkozni, de nem hiszem... pláne, hogy nincsenek is annyian, hogy minden farkas mellé jusson valaki. - gondolom az előtte sem titok különösebben, hogy még az informátorainkkal együtt - akiknek nem feltétlenül tudnak a kilétéről – sem érünk létszámban a falka közelébe. - Szóval akkor első körben a főzet valóban jobb lenne, és akinél aktuális ez a probléma, legalább kéznél lehetne, ha szükséges. Vagy legalább némi időt nyerne vele. - hogy lelépjen, már ha képes még annyira józanon gondolkozni, vagy esetleg mások közbeavatkozzanak, mielőtt elfajul a helyzet. - Rendben, bár a szó nélkül beállítás előtt azért szívesen venném, ha valahogy üzenne is... - teszem hozzá finoman, mert nekem nem probléma, szívesen elcsicsergek az illetővel, de ha Aida épp nyűgös, akkor az is előfordulhat, hogy egy-két órát várni kényszerül a másik. Azt meg inkább hagyjuk, ki mennyire van hozzászokva a picik sírásához, vagy hogy hatna a hangulatukra. - Hmm... Ami az időt illeti, szerintem pár nap elegendő lesz, addig majd én is utánanézek, találok-e valami használhatót a jegyzeteim között. - a korábbi protektorom halála után megörökölt receptkönyvnek például azóta sem értem még a végére, annak ellenére, hogy többször is lapozgattam már unalmas perceimben. Hiába, túl sok nem volt belőle mostanság. - Amit kérni szeretnék, az majd némi visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy hogyan hat a főzet, így könnyebb tökéletesíteni, vagy kiküszöbölni a nem kívánt mellékhatásokat. Illetve eszembe jutott még valami. - álltam meg egy pillanatra, hogy összeszedjem a gondolataimat - Esetleg kérhetek a főzetekhez némi esszenciát olyan személyektől, akik a tollat választották? Nem tudom, mennyire lenne hatásos azt használni, lehet, hogy semmit sem befolyásol, vagy épp egy tollat választó őrző vérével hatásosabb lenne a főzet, de egy próbát megér. Tudod, egy-egy hatás sokszor az ellentettjével semlegesíthető legjobban. - adtam némi magyarázatot a kérésemre, mielőtt még arra gondolna esetleg, hogy saját célra próbálok esszenciát szerezni tőlük, mert szó sincs róla.
- Ez nagy kár - biggyesztettem le a szám és tényleg sajnáltam, hogy nincs elegendő mágus. Ezt mondjuk sejtettem, de akkor is bántam, mert különösen az utóbbi időben nagyon megkedveltem a közelségüket. Lynx és a népe hívta őket Napgyermekeknek, amikor először elejtette el ezt, még csak kedélyesen mosolyogtam, mostanra viszont, azt hiszem, teljesen megértettem, mire fel az elnevezés. - Úgy lesz, mindenképp a lelkükre kötöm, hogy szóljanak. - Én mindent megteszek, amit tudok, innentől meg másokon áll majd. Ami így jobban belegondolva baromira piszkálta a csőröm, farkasom elégedetlenkedve mordult bennem némán. Vannak gyeplők, amiket nagyon nem szeretünk átengedni, ez pedig az utóbbi időben csak fokozódott, a Tőr hatását pedig már ne is említsük. Vettem két, nyugtató lélegzetet, majd hallgattam a kérdéseimre adott feleletét, mialatt igyekeztem teljesen abba kapaszkodni és beburkolózni, ami felőle áradt. Az energiák, a kedvesség, Aida rajta megülő illata. - Ó, nagyszerű! - Tényleg örültem, hogy csak napok kérdése a dolog és nem mondjuk hetekbe kerül. Aztán valahol a büszkeségem határán, az északi fenevad területének peremén megint felkavarodott az állóvíz, ahogy Abi szavaival párhuzamosan nekem be kellett látnom és hangosan elismernem valamit: - Ez már nem az én hatásköröm - kényelmetlen csomó szorulását éreztem valahol gyomortájt -, de mindent továbbítok és szerintem innentől valamelyik Vezető Testőr, vagy a Béta fog zaklatni -, mert én csak a sokadik fogaskerék vagyok a gépezetben. Ennek ellenére kedves mosolyt csaltam az arcomra, bár éreztem, hogy a kezem ökölbe kívánkozna. - Valószínűleg a következő telefon se tőlem fog érkezni - mondtam még, nehogy csodálkozzon, ha ugyanennek kapcsán valaki más fogja innentől keresni. Előfutár-futár vagyok éppen. Átkozottul zavart, sokkal jobban, mint kellett volna, vagy általában tenni szokta, ám főleg a megszállás, álmok, Nagy Szellemek és Alapítók óta rigolyásabban érint, ha határokba ütközök. Miért? Miért kéne nekem bárhol megtorpanni? Másoknak átengedni megint valamit, amit én kezdtem el... Harag kezdett felkúszni a gerincem mentén, öngerjesztett, főleg farkasom sérelmeiből táplálkozó. Vállam megfeszült, mintha a következő pillanatban látszólag ok nélkül, képes lennék a menza túlsó végébe hajítani a köztünk lévő asztalt. - Azt hiszem jobb, ha most megyek - keltem fel, pár árnyalattal hevesebben, mint eredetileg szándékoztam, a szék pedig megbillent, de még visszazökkent rendesen a helyére. - Vagy én, vagy már valamelyik vezető biztosan hamarosan keresni fog - léptem arrébb, majd enyhén fejet hajtottam felé. - Köszönöm, Abi, előre is. - Semmi bábok vagyunk ebben a felfoghatatlan játszmában és nevetségesen vergődünk az életünkért, a saját akaratunkért. Kívülről nézve: szánalmas. Belülről: legyen átkozott, aki nem tesz meg minden tőle telhetőt. Nekem nem volt több kérdésem, az övéire nem adhattam választ, mert azok túlmutattak a jogkörömön, amiket egyszer valószínűleg már átléptem Olen behódoltatásakor. Micsoda érzés volt. Micsoda mámor! Most is megtehetnénk... Összeszorítottam állkapcsom és ha nem tartóztatott fel, vagy akart esetleg üzenni mást általam, akkor elköszöntem inkább. Jóval sietősebben szándékoztam távozni, mint ahogy ide jöttem, miközben igyekeztem a lehető legmélyebbre gyűrni a saját gondolataimat. A sok "mi lett volna ha"-t a temérdek "mi lenne ha"-val együtt, mert kísért és csábít, az pedig, hogy nem teszem, nem tehetem, százszor jobban dühít, mint kéne. Kívülről csavarták nagyobbra a düh lángjait, s röhej, hogy még ennek a gondolata is képes növelni a semmiből jött haragomat. Csak tűnjek el innen, érjek az erdőbe, találjak medvére...
//Nem annak készült, de ha nincs más, akkor ez záró részemről. o.o A továbbiak meg eldőlnek majd, én minden esetre nagyon szépen köszönöm a játékot! :3 Ha mégis megállítsz, abból nem tudom mi lesz, de semmi jó/rossz elrontója nem vagyok. XD//
Hát no, szerintem nem titok különösebben, hogy nem csak a hideg miatt nem vagyunk annyira népszerű célállomás a legtöbb őrző számára – igaz, így is többen vagyunk, mint amikor én érkeztem, de ha azt nézzük, milyen gyorsan cserélődnek az emberek... Pedig ha valahová, ide valóban elkélne az erősítés. Kár bizony, egyet kell értenem Darrennel, de valahol érthető is... mi nem rendelkezünk a vérfarkasok regenerációjával, hogy csak túlélnünk kelljen, onnantól hónapok kérdése, és teljesen meggyógyuljunk. Már így is majdnem minden évre jut valami csonkolós esetünk... Először Alice, aztán Xavier, most Becca... Mint valami rossz átok, inkább nem akarok bele sem gondolni, ki lesz a következő jövőre. - Rendben, köszönöm. - feleltem hálásan, amiért Darren magára vállalja a szóvivő szerepét, amikor azonban igencsak hamar falakba ütközünk kis tárgyalásunk során, némi csalódottság lesz úrrá rajtam. Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos számukra a hierarchia, meg hogy mindenkinek megvan a saját hatásköre, ahogy azzal is, hogy egy ilyen több tagot is érintő „projektet” szeretnének előbb maguk közt megbeszélni, de talán valahol a szívem mélyén reménykedtem abban, hogy ha már ő jött, akkor Ikkumaként magának tudhatja ezt a hatáskört is. Így akkor kicsit lassabb lesz az egész, de sebaj, nem akadály. - Jól van. Akkor... ahogy időm engedi, belevetem magam a kutatásba, hogy megnézzem, mire jutok, talán mire érkezik a hívás, némi konkrétummal is tudok szolgálni. - vagy akár főzettel is, attól függően, mennyit váratnak majd vele. Az ő érdekük, ahogy az is, hogy a segítségükkel talán hatásosabb megoldást tudunk elérni, de addig is megteszek minden tőlem telhetőt – a semmitől az is több, nem igaz? - Ilyen hamar...? - kérdeztem némileg megdöbbenve, bár a reakcióját látva és az energiáit érzékelve sejtettem, hogy valóban úgy tűnik, itt lesz a megbeszélés vége. - Nincs mit, bármikor! - feleltem őszintén, ahogy hozzá hasonlóan viszonoztam az enyhe fejhajlítást irányába - Minden jót addig is, várom a hívásotokat. - búcsúztam tőle, azzal hagytam, hadd menjen. Igaz, vannak őrzők elegen az alattunk lévő szinten, de az én erősségem a gyógyítás, nem pedig a dühös vérfarkasok megfékezése, pláne nem az ilyen idős, életerős személyeké, az sem biztos, hogy kitartanék addig, amíg befut az erősítés. No meg nem akarjuk a fél menza emlékeit törölni, így nem is próbáltam feltartóztatni. Ki tudja? Lehet, csak azzal is tovább hergelném az amúgy sem nyugodt bundásabb felét, én pedig elég ideig éltem együtt vérfarkassal ahhoz, hogy tudjam, milyen veszélyes is tud lenni, ha ellenszegülünk az akaratuknak. Miután összeszedtem a holmimat, még tettem egy kis kitérőt a könyvtár felé, kikölcsönözve néhány kötetet az otthoni kutatómunkához, majd indultam is vissza a kis csöppségemhez. Már biztosan hiányol...
// Sebaj, inkább nem kakaskodok itt neked, kicsi vagyok én hozzád... O.O Majd várom a megkeresést / további egyeztetést az illetékestől, akár ic vagy ooc A főzet kapcsán meg majd dobókockázok – egyeztetek a nagyfőnökkel. Köszönöm én is! ^^
Kezdőlap
A főzet kapcsán meg majd dobókockázok – egyeztetek a nagyfőnökkel. 
