Igazándiból csak nagyon ritkán tettem be a lábamat olyan kocsmába, aminek nem az volt az ajtaja felett díszelgő felirat, hogy O’Connors. Egyrészt nálam ez is elvi kérdés volt, másrészt mindenki odajárt tőlünk, ami azért nem egy elhanyagolható szempont, már csak akkor sem, ha a szórakozást nézzük. Én meg tudvalevő, hogy nagyon szeretek kirúgni a hámból, ha éppen olyan hangulatban vagyok. Márpedig általában olyan hangulatban vagyok, ezt jobb, ha szem előtt tartjuk. Így történhetett hát meg, hogy a változatosság reményében – amire nekem sokszor volt ám szükségem -, ezen az estén a Snows in hellt pécéztem ki magamnak. Mivel semleges terület volt, lévén, hogy ember a tulajdonosa, így nem kellett egy esetleges atrocitástól tartanom. Vagy pont most kellett volna, hiszen ez nem zárta ki azt sem, hogy egy Betolakodó merészkedjen be a helyre. Ez nálam csupán részletkérdésnek számított, úgyhogy pár másodpercnél nem is pazaroltam több időt arra, hogy ezen gondolkozzak. Arra a következtetésre jutottam ugyanis, hogy majd lesz, ami lesz. A sors mindig olyan helyzetbe sodor engem, amiből nem egyszerű kilábalnom. Meg sem lepődöm az ilyesmiken, de pontosan ezért imádtam az élet minden egyes percét. Miután leállítottam a motort, vidáman szökkentem ki. Bakancsaim talpa alatt ropogott a hó, és csak úgy, mint a múltkor a bányában, ezúttal is inkább a sportos szerelést választottam, szemben az elegánsabb, nőiesebb formákkal. Szőke, kissé csapzottnak tűnő hajam félig a szemeimbe lógott, de csak egy nemtörődöm mozdulattal söpörtem arrébb a kósza tincseket, miközben sietős léptekkel átszeltem a lejegesedett úttestet. Kicsit tartottam ugyan attól, hogy egy szerencsétlen mozdulat következtében majd a fenekemen landolok, de néhány másodpercen belül már a járdán is voltam, amit valamennyire már letakarítottak. Tudtam értékelni a város munkásait, kamatoztathatták volna a tudásukat a hókotrókat illetően is… Amint beléptem az ajtón, megcsapott a meleg levegő. Automatikusan hunyorogtam egyet, és egy kicsit a pajzsaimat is felöltöttem, noha a terep felmérése után azonnal lentebb is engedtem. Úgy érzékeltem, hogy rajtam kívül mindenki ember ezen az estén, így nem voltam veszélyben. Legalábbis olyasfajtában semmiképpen sem, ahol a saját súlycsoportommal kellett volna szembe kerülnöm. Az viszont már egészen más tészta, hogy a férfiak tekintete máris felém kalandozott. Ma nem volt kedvem játszadozni velük, így lenézővé vált a pillantásom. Úgy vonultam be, mint valami dáma, és még annak ellenére is annak hatottam, hogy kopott farmer, és kinyúlt kockás ing lógott rajtam. - Majd egy sört kérek a biliárdasztalokhoz! – hajoltam be két részeges figura között, hogy tájékoztassam a pultost a rendelésemről. Egy fiatal srác volt, maximum 19-nek saccoltam, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is járok olyan messze a valóságtól. Ezen jót mosolyogtam, és már be is léptem abba a helyiségbe, ahol az asztalok kaptak helyet. A kettő közül csak az egyiknél játszottak, és olybá tűnt, hogy kettővel többen vannak, így nem mindenki játszott. Gyorsan végigmértem az ittas, keménykötésűnek mondható férfiak csoportját, aztán a falhoz sétáltam, és magamhoz vettem egy dákót. Szórakozottan rátámaszkodtam, aztán találkozott a tekintetem az egyik favágónak kinéző hapsiéval. - Mi az cicám, nincs kivel játszanod? – kérdezte, miközben sűrű szemöldökemelgetésbe kezdett. Én szánakozva oldalra billentettem a fejemet, és úgy néztem rá. - Miért, talán magadat ajánlanád? – pislogtam felé, és egy erőltetett, halvány mosolyt küldtem felé, mire a barátja is felélénkült, és oldalba bökte a másikat. Valamit tanácskoztak, kiélesedett érzékeimnek köszönhetően tisztán hallottam a mocskos részleteket is, de nem szóltam semmit. Végül bólintott, és mind a ketten felálltak, hogy csatlakozzanak hozzám. Közben az italom is megérkezett, és abban reménykedtem, hogy talán még jön majd hozzám valaki, aki józanabb állapotban van, mint ezek.
*Fedezd fel új hazádat címszó alatt gyalog indultam haza, hogy végre és valahára bevethessem magam egy jó meleg fürdőbe egy könyvel a kezemben. Na nem mintha otthon ülő típus lennék, de ilyen hidegbe az embernek meghalni sincs kedve, nem még élni. Amíg gondolatban tervezgettem a hogyan tovább című fejezetet csak arra figyeltem fel, hogy már megint eltévedtem.* - Hogy az isten verje meg… * Kezdtem el szitkozódni, de most legalább már nem egy kihalt részre sikerült tévednem. Bolyongtam Én, mint az a bizonyos a levegőben, de már megint túl büszke és makacs voltam ahhoz, hogy útba igazítást kérjek. De még csak annyit sem engedtem meg magamnak, hogy hívjak egy taxit. A hideg a csontjaimig hatolt, hiába voltam felöltözve szerintem még az arcomat is kicsípte. Így nem is volt csoda, hogy az első olyan helyre bementem, ahol remélni lehetett valami meleg italt és már ennem sem ártott volna, de azt majd a hotelben. A kocsma felírat erre tökéletes alkalmat nyújtott. Belépve tekintettem körbe, hogy felmérjem a helyet és hát… ez meg az Orfeum… ég és a föld, de legalább nem valami lepukkant hely volt. Magas sarkú, fekete, latex csizmám a térdemig ért és hangos kopogással adta mindenki tudtára, hogy érkezem ahogy határozott léptekkel vettem célba a pultot. Szűk, fekete farmer nadrágom kiemelte a hosszú, formás lábaim, még úgy is, hogy alatta egy vastag harisnya volt. Két testhez álló pulcsi, ám a felső, világoskék hosszított a fenekem aláért. Szerettem ezt a darabot, hisz meleg volt, ugyan akkor még sem akadályozott a mozgásban. A fekete kabátom pedig a lábszáram közepéig, amit nyomban le is vettem, ahogy a pulthoz értem. Mind a két kezemnél alkarra a pulcsi takarásában fel volt szíjazva egy-egy tőr, és egy a bal csizmámba is volt rejtve. Hajam fél kontyba, fogtam össze két hajtűvel, és még így is a hátam közepéig ért a vége. Menet közben sem sminkeltem így, csak a hideg ellen az ajakbalzsamom vittem fel újra. Csúnya a kicserepezett ajkak egy nőnél is, egy táncosnál meg pláne. * - Egy bögre forró csokit kérnék. * Mosolyogtam barátságosan a pultosra és még ott helyben be is ízesítettem és fizetés után természetesen a kezembe fogtam a bögrém, a kabátom a karomra terítettem és elindultam egy félre eső helyre, ahol nem volt senki. De a billiárd szoba fel kelltette az érdeklődésem. Szerettem játszani, annak ellenére, hogy nem volt az erősségem. De ahogy a fiúk nyugtattak mindig; „ Az élvezet a lényeg Eve és az élmény”. Vállam az ajtókeretnek vetettem és ajkamhoz emelve a poharat, fújtam a melegítőm, miközben kissé oldalra biccentve hallgattam a csevejt. Mikor megláttam azt a széles, ragadozó vigyort a srácok tekintetében még a hátamon is felállt a szőrt. Ennek nem lesz jó vége…* - Ez csak három… mit szólnátok egy negyedikhez? * Löktem el magam kecsesen az ajtótól és célirányosan az egyik kisebb asztalhoz léptem, ahol a mellette lévő székre ledobtam a kabátom és az asztalhoz sétálva elvettem egy dákót.* - Kettő, kettő ellen… már ha nem bánod, hogy nem vagyok profi játékos és nagy esély van rá, hogy kikapunk. * Mosolyogtam barátságosan a szőkeségre. Nem voltam ügyetlen, nem voltam szerencsétlen, de tagadhatatlan tény, hogy van, ami jobban megy. Közben pedig már el is vettem a krétát az asztal sarkáról, hogy beporozzam a végét. Mozdulataimban nem volt semmi kihívó, csak a könnyedség, ami a tánccal ivódott belém, de ugyan akkor még is határozottak voltak. *
A kedvem ugyan jó volt, bár az izmaimban azért éreztem némi feszültséget. Nem nagyon tudnám eldönteni, hogy a kaland reményében jöttem ide, vagy némi lazításért, de lényegtelen. Ezúttal már a bajt kerestem, méghozzá abban a pillanatban, amikor egyáltalán szóba álltam azzal a két részeg fazonnal. Sőt, talán már akkor is, mikor rájuk emeltem a tekintetemet. Nem volt visszaút, és nem is akartam. A konfliktusoktól sohasem rettentem meg, az már más kérdés, hogy a közvetlen környezetemben lévőekért nem rajongtam különösebben. És akkor még finoman is fogalmaztam… Miközben az este lehetséges végkimenetelét latolgattam, beporoztam a dákó végét, aztán leraktam az asztal szélére, és úgy bámultam a másik kettő, elég instabil állapotban lévő játékostársamat. Néhány másodpercen belül már egy egészen halk, de annál megkönnyebbült sóhajt hallattam, mert társaságunk érkezett, ezzel pedig szavatolva volt, hogy nem fogok túl nagy balhéba keveredni. Bár előfordul az is, hogy Darren meg én szándékosan keressük, csak azért, hogy lóvá tegyünk mindenkit, méghozzá puszta szórakozásból. Van ebben valami nagyszerű, én mondom! A jövevény egyébként egy nő volt, efelől kétségeim sem voltak, még csak hátranéznem sem kellett hozzá. Ahogyan ahhoz sem, hogy tudjam, közvetlenül mögöttem áll valahol, és az ajtófélfát támasztja. A fa alig hallható kis reccsenése, amit egy ember észre sem vett volna, gyorsan eljutott a tudatomig. Már kíváncsian vártam, hogy milyen hangja van. Az illatokról és a hangokról remekül szoktam beazonosítani azokat is, akikkel csupán egyszer találkoztam. Nem is váratott meg túlzottan, hála a jó égnek. - Jól jönne… - sandítottam hátra a vállam felett, és még egy barátságosnak szánt mosolyt is küldtem a nő felé. Elég közvetlen hölgyemény vagyok én magam is, ráadásul semmi jónak nem szoktam az elrontójává válni. Kivéve bizonyos esetekben, amikor muszáj megtennem, ha a józan ész határain belül akarunk maradni. A Wainwright família hajlamos a baromságokra, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a mai este, mikor képes lennék agyonpüfölni két részeg idiótát, ha csak egy pillanatig is úgy néznének rám, ahogyan az nekem nem tetszik. Ja, hogy ez már megtörtént? Hoppá! - Hát, figyelj… - kezdtem bele, miközben követtem tekintetemmel a mozgását. – Én sem vagyok egy nagy játékos, szóval emiatt ne aggódj – biztattam jóval vidámabban, mint amilyen két perccel ezelőtt voltam. – Egyébként sem hiszem, hogy ők annyira a helyzet magaslatán lennének, veszíteni pedig nem szeretek – kacsintottam rá cinkosan, mialatt elhaladtam mellette. Finoman súrolta az ingem a vállát, de én észre sem vettem, annyira természetes volt számomra a mozdulat. Tekintetemmel sokkal inkább a két pasast követtem, mert ez jóval fontosabbnak tűnt most számomra. Kicsit dűlöngéltek ugyan, de nem volt vészes a helyzet. - Nos, kezdünk mi? - kérdeztem újdonsült partneremtől csillogó szemekkel.
*Szavaira enyhén oldalra biccentettem a fejem és újra megnéztem magamnak a két társunkat. Leplezetlen tekintettem végig mint a kettőn, miközben felmértem a valószínűsíthető erőviszonyokat. Valami kellemetlen érzés kerített a hatalmába, ami számomra mindig is azt jelentette, hogy az estét nem úszom meg, vagy pedig megint szörnyű rémálmaim lesznek, mely merőben eltér a megszokottól. S bár nem mondanám, hogy van kimondottan olyan külső, ami bejönne nekem, tekintve, hogy undorodtam a férfiaktól, az egyiknek igen csak szép szeme volt. Mély és jeges. Magával ragadó lenne, ha épp még adna is magára és nem az alkoholtól bűzlene. * - Nem, valóban nem… veszíteni pedig senki sem szeret. * Mosolyogtam rá egy pillanatra, aztán már néztem is vissza a dölöngélő felé a jeges tekintetet keresve. Ekkor éreztem meg az anyag simítását és a testem meg is merevedet. ~ Nyugalom Eve… ez csak ruha… és a pulcsidhoz ért csak.~ Nyugtattam magam, de úgy látszik a pasas kiszúrta, hogy figyelem.* - Mi van szivi, tetszik a szemem? * Szólt kissé akadozó nyelvvel, de hát istenem. Az alkohol már csak ilyen. De ez legalább kirántott a feszültségből és elmosolyodtam.* - Hát persze, nehéz nekik ellenállni… két kötő tűvel még jobban fog mutatni, ha nem állsz meg. * Mosolyogtam még mindig, de a szemeim figyelmeztetően villantak mikor célirányosan felém közeledet és léptem egyet hátra.* - Inkább játszunk… * Szóltam és a lány kérdésére bólintottam.* - Elvégre nők lennénk vagy legalábbis valami hasonló, szóval az etikett is így kívánja. * Vontam meg a vállam és magamhoz vettem a kezdés lehetőségét. A golyókat szépen sorba tettem és az asztal végére sétáltam. Az első lökés igazán jó kezdet volt 2 teli ment le és egyetlen csíkos. A teli volt a miénk, hisz az ment le először még akkor is ha ezzel a srácok jöttek.* - Teli… * Erősítettem meg hangosan, hogy ha nem figyeltek volna, akkor is tudják és már át is adtam a helyem, biztos távolságba kerülve szólaltam meg ismét.* - Milyen ez a város? * Persze ez a leányzónak szólt, hisz ha már itt vagyok, akkor nem árt egy kicsit informálódni sem.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 26, 2013 4:27 pm-kor.
"Mi van szivi, tetszik a szemem?" Lustán tolom fel a még bent is viselt napszemüveget a homlokomig, és ott is tartom, mialatt a fejemet a hang irányába fordítom. A másik kezemben levő korsó időközben útjára indul, hogy elérje a számat, és a vastag habon keresztül megízlelhessen, milyen is az alaszkai sör. - Hát persze, nehéz nekik ellenállni… két kötő tűvel még jobban fog mutatni, ha nem állsz meg. Hitetlenkedve kacagok fel egy rövidet, minden esetre kedvemre való párbeszédfoszlányok, azt meg kell hagyni. Bár még csak az ajtóban állok, célom volt körbejárni ezt a kocsmának nevezett romhalmazt, arról pedig nem tehetek, hogy az egyetlen, potenciális szórakozási lehetőség pont itt szegte fel a fejét. Ráadásul a szőke nőstény szaga még az ajtóban állva is egyértelműsíti bennem, hogy ma este egy farkastárs is horogra akadt. Az erdőben talált házat végül is, kisajátítottuk. Átmelóztuk vele az egész napot, kiraktunk vagy három máglyára elég szemetet, amit JJ lelkesen fel is gyújtott, Miloš pedig bennszülött esőtáncot lejtett a romok körül. Szóval, csak a szokásos. Meghagytam nekik, hogy pihi van ma este. De lehetőség szerint kerüljük azt a fajta feltűnést, amit egyébként keltünk magunk körül. Ez azzal jár, hogy ma még biztosan nem fog meghalni senki. Fairbanks egy szerencsés város. Lassú és ki-ha-én-nem léptekkel indulok meg a négyes felé, sokat látott bakancsom alatt csak úgy döng a fapadló. A napszemüvegtől menet közben szabadulok meg, és akasztom az olajzöld trikóm nyakába, a fekete bőrdzseki összezáratlan részébe. - Nekem tetszik a szemed. Állok meg az egyik részeg férfi előtt, rá se nézve a lányokra. Nem, nem vagyok meleg, egyszerűen mindent a maga idejében. A férfinak dolga van elébb. A srác magára talál, kihúzza magát, keresztbe fekteti a dákót az asztalon és már fordul is felém a haverjával együtt. A szabad kezemmel óvatosan hátrahúzom a bőrkabátomat, azon az oldalon, ahol a lányok nem láthatják - vagy csak nehezen kivehetően -, hogy felvillantsam Zorát, a bal kezemnél hordott kézifegyvert. A jobbomon pedig Natasa pihen, bár szerintem mára szabadnapot kap. - Ccc... Szisszenek fel jelzés értékűen, miközben a fejemmel a kijárat felé bökök,majd finoman visszaengedem a kabátot, hogy a gravitációt kihasználva újfent takarja a fegyvert. A srácok összenéznek, majd rá a lányokra, és lelécelnek. Öcsém, ez a reakcióidő! Eddigre már hatszor felfedezték Amerikát. Amíg távoznak, belekortyolok a sörbe, majd bármiféle engedély nélkül a biliárdasztal szélére teszem, majd a srác által lefektetett dákót felemelve fordulok csak ráérősen a nők felé. - Játsszunk kettő egy ellen, vagy beszélgessünk az én szememről is? Nézek rá először a barnára, majd a szőkére. Rajta kicsit tovább pihentetem a tekintetem, és küldök felé némi energialöketet, csak hogy tisztában legyünk a másikkal, és azzal, hogy szerintem jobb, ha nem áll ellen a társaságomnak. Fogalma sincs, micsoda szerencséje van, hogy ma vissza kell fognom magam. - Coyle. Matthew Coyle. Nem nyújtok kezet, nőkkel ilyet nem szokás. De azért mégis csak bemutatom magam, ha ár egyszer le fogom őket alázni még úgy is, hogy ketten vannak ellenem.
A férfi nyomulós szövegét hallva csak felvontam a szemöldökömet, és olyan „Ez most komoly?” pillantást vetettem rá, hogy még ő is értse, a részegsége ellenére. Az emberek idióták, mondtam már? Különösen akkor, ha a lábuk között lóg is valami. Legszívesebben a homlokomat csapkodtam volna kínomban, az alkohol bűze pedig már kellően befészkelte magát az orromba, de végül nem szóltam semmit. Megtette helyettem a nő, aki ma estére a partneremmé avanzsált. Éreztem ugyan a felőle áradó aprócska feszültséget, amikor elmentem mellette, de betudtam annak, hogy a részeg ellenfeleink idiótán bamba fejet vágtak ránk. Az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem viseli el az érintésemet. - Hé, pajti! Vissza az asztal túloldalára! – emeltem fel a dákót, egyenesen a közeledő férfira szegezve. Nem hiányzott a balhé, de ettől függetlenül bármelyik pillanatban készségesen betörtem volna az orrát, ha arról van szó. Nem hazudok, még élvezettel is töltött volna el, csak vigyáznom kellett, hogy ne legyen túl feltűnő a nagyobb erő, amivel megáldott a sors, ellentétben az emberi nővel, aki nem messze állt tőlem. - Nem hinném, hogy ezeket különösebben érdekelné az etikett. Szerintem azt sem tudják, hogy mi fán terem… - mondtam unottan. Sőt, ha már itt tartunk, szerintem maga a nő sem volt teljesen tisztában vele, míg én úgy éltem le majdnem az egész halandó létemet, hogy mással sem foglalkoztam, csak az etikett betartásával. Ezt nyilvánvalóan nem oszthattam meg vele, de azért megnéztem volna az arckifejezését, mikor tudatosul benne, hogy nem viccelek. Valószínűleg itt hagyott volna búsba, rám billogozva az őrült jelzőt. Nem mintha ez meghatott volna, valahogy soha nem érdekelt, hogy az emberek mit gondoltak rólam. Az más, hogy a pácienseim gondolatait meghallgattam, de többnyire azok sem rólam szóltak, hanem saját magukról. - Hogy milyen? – akaratlanul is elnevettem magam. – Hideg, és rettentően unalmas – jellemeztem pár szóval, de aztán úgy gondoltam, hogy némi biztatás ráférne, mert volt egy olyan érzésem, hogy nemrég érkezett ide. Még emlékeztem, hogy milyen volt, amikor először tettem be a lábamat Fairbanksbe. Igaz, hogy az nem most volt, hanem már évtizedekkel korábban, de nem maradtam túl sokáig, egyből visszatértem az Államokba. – Egyébként nem olyan vészes, ha megszokod. Nyugis, és mindenki ismer mindenkit. Ha kedveled a kisvárosokat, akkor neked találták ki. Na, meg, ha bírod a sok mínuszt… - vontam meg a vállaimat, de az érzékeim máris riadót fújtak. A férfi még meg sem jelent a látóteremben, máris feszültebbé váltam, és megmozgattam a vállaimat, hogy oldjak a tartásomon. Ez szerencsére sikerült is, hiszen már tökélyre fejlesztettem a színészkedés mesterségét, de azért a pajzsaimat már húztam is fel a biztonság kedvéért, tekintve, hogy nem volt ismerős a felém sodródó szag. - Bocs nagyfiú, de engem már a másik elvetemült szemei sem hoztak lázba különösebben… - egyik lábamról a másikra álltam, és rohadtul lazának mutattam magam, még ha idegesített is az ismeretlen jövevény. Az energiáját érezve csak provokatívan felvontam a szemöldökömet, és mertem ajánlani neki, hogy ne nézzen olyan ostobának, hogy majd én itt nekimegyek. Nyugodtan fitogtathattam volna én is az erőmet, ha attól ő jobban érzi magát, de egyrészt nem érdekelt annyira, másrészt pedig nem vagyok annyira őrült, mint amilyennek sokan hisznek, így nem voltak öngyilkos hajlamaim sem. Éreztem, hogy idősebb nálam, és kár lett volna értem, ebben szerintem egyet értett volna velem ő is, ha tudja, hogy min gondolkozom. Ettől függetlenül a szemeim egy pillanatra sárgán villantak meg, hogy tudassam vele, értettem a célzást, és a farkasom is éppen úgy jelen van, ahogyan én magam. Eve ebből valószínűleg semmit nem vett észre, de az ajkaim széles mosolyra húzódtak, mielőtt visszaváltottak volna íriszeim a megszokott zöldre. - Jenny – a teljes nevemet nem óhajtottam elárulni neki. Szerintem nem tévedtem sokat, mikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy biztosan álnevet használt. A magunkfajtánál már csak így szokás, de hisz az enyém sem volt az igazi attól függetlenül, hogy már nagyon régóta ezzel a névvel éltem a világon.
*Oldalra mosolyogtam a nőre és felfedezhetett benne némi hálát. Nem akartam balhét és az Én nézésem maximum kihívást nyújtott az ittasnak, de a lány dákója már megállásra késztette. A válaszára elmosolyodtam és váll vonva feleltem.* - Férfiak… * Na igen, talán nem volt jó pont az életembe. De egy ideje már előítélettel bírtam irántuk, annak ellenére, hogy azért nem kellett bemutatni Őket nekem sem. Pláne nem az ilyen részeges fazonokat. Az újabb válaszra csak felvontam a szemöldököm kérdőn és kezdtem úgy érezni, hogy a lehető legrosszabb volt a sors kegyeire bíznom az úti célom.* - Hmm… nem is olyan rossz. Maximum majd nem mozdulok ki, csak ha nagyon muszáj.* S már némiképp lelkesebb is voltam. Elvégre nem küldött el jó messzire a kérdésemmel, megy úgy az nélkül sem. Szóval már olyan vészes nem lesz az első szabad estém itt. De még végig sem ért a gondolat a fejemben, mikor egy újabb jövevény érkezett, ami azért egy kocsmában nem olyan meglepő, mint az volt, hogy a másik kettő elég gyorsan lelépet pedig a másik nem csinált semmit. Vagyis, semmi olyat nem amit láttam volna és indokolná. De végül csak gondolatban megvontam a vállaimat és már válaszoltam is volna a kérdésére, de hírtelen még a szőr is felállt a karomon és a korábbi kellemetlen érzésem erősödött, így inkább az asztalhoz sétálva elvettem a forró csokim és ráírtam a hidegszámlájára. Ittam belőle egy kortyot és közben hátat fordítva igyekeztem visszanyerni a korábbi mosolygós arcomat. Több - kevesebb sikerrel, ami a csokinak volt köszönhetően sikerült és visszasétáltam hozzájuk azon a pár lépésen. * - Én meg jelenleg nem tudom, hogy jobban vagy rosszabbul jártunk veled. Szóval, majd ha kikaptál visszatérünk a szemedre is. * Mosolyodtam el szavaim ellenére barátságosan a másikra. Elvégre azt is mondhattam volna, hogy a frász kerülget Tőle, de ezt aligha tudtam volna megmagyarázni. A bemutatkozásra bólintottam és magam is megtettem.* - Elionore Grehem. * S kezet bizony Én sem nyújtattam, de bemutatkozásom alkalmával Jennyre mosolyodtam egyet, hisz ez korábban elmaradt mikor csak úgy betoppantam negyediknek. Ami jelenleg már csak három főre szűkült.* - Megfelel ez a felállás vagy állítsam fel újra? * Kérdeztem a férfitől és választól függően cselekedtem. Ha megfelelt akkor Ő jött, ha nem, akkor most bizony lepasszoltam a kezdőlökést Jennynek.*
Hát milyen aranyos ez a szőke farkas, ahogy villogtatja nekem a szemeit! Tényleg, szeretném megzabálni... Kivételesen nem képletesen, de ugyebár az ígéret szép szó, bár nem szokásom gyakran megtartani őket. Annyi a probléma, hogy ezt az öcséimmel is betartatom, szóval az még tőlem is alpári húzás lenne, ha nekik mutatnék be azzal, hogy nem tartom magam a szavamhoz. - Hát nemtom'. Ha az minden vágyatok, hogy tajrészeg idióták nyálazzanak rátok és meg akarjanak erőszakolni a budiban, akkor csak rosszabbul jártatok. Én csak játszanék... Vonok vállat, majd az asztalnak támasztom a dákót, hogy ledobjam magamról a bőrdzsekit, egészen pontosan a szomszédos, üres asztal széléra. Így már a zöld atlétával egyetemben láthatóvá válik Zora és Natasa, a két fegyver az övemre csatolva. Nem különösebben foglalkoztat, ha valamelyiknek nem tetszik. Szabad ország, még az öregasszonyok is tarthatnak fegyvert. És bár mindketten illedelmesen bemutatkoztak, pont nem érdekel a nevük, szóval nálam egyelőre megmaradnak szőkének és barnának. Vagy feketének, tök mindegy. Szóval... A barna nő kérdésén kicsit elmélázom. Legalább is a végén. - Újra...? - szalad fel az egyik szemöldököm a homlokom közepére - Mindegy. Hagyok egy kis időt, hogy leessen, mennyire kétértelműen fogalmazott, és az n értelmezésemben a "dolog" még egyszer sem történt meg. Kac-kac. - Nekem tök jó így. Innen szép nyerni. Körbesétálok az asztalon, és beállok a két nő közé, tekintettel arr, hogy a helyzet és a fizika úgy hozta, hogy a fehér golyót abból a helyzetből értem el a legkönnyebben. Hátralépek, ráhajolok az asztalra és irányba állítom a dákót, majd lökök egyet. Mandinerből pattan vissza a fehér golyó, majd besegít a lyukba egy csíkosat, ha jól vettem ki, akkor a csajoké a teli. - Még visszaléphettek. De ha mégsem, akkor játsszunk úgy, hogy tétje is legyen a dolognak. Pillantok fel rájuk, miután felegyenesedek és magukra hagyva őket, újra megkerülöm az asztalt. A második lökés mellé megy, úgyhogy ők jönnek. Ha eddig ők nem álltak elő semmilen ötlettel, legalább lesz némi időm kitalálni, hogy mit akarom ma este elnyerni tőlük.
Barátságosan rámosolyogtam a nőre, akinek amúgy még mindig nem tudtam a nevét. Nem mintha ez engem nagyon zavart volna, hiszen elég sok olyan ember volt az életemben jelen bizonyos ideig, akiknek fogalmam sem volt a nevéről. Sőt, rengetegen a mai napig nem tudták azt sem, hogy engem hogyan szólhatnak. Ez egy biliárdjátszma során egyébként is csak részletkérdés volt, és azon sem lepődtem volna meg, ha mind a hárman valamilyen kitalált néven futunk. Oké, a Jenny mondjuk már régen egybeolvadt velem. Az idegen farkas jelenléte azonban leplezetlenül idegesített. Nem is az arcvonásaim árulkodtak erről, sokkal inkább a szemeim. Nem tartottam tőle, nem is érdekelt volna különösebben, csak rossz érzés kerített hatalmába, ha csak ránéztem. Az ilyesfajta megérzéseimre pedig szokásom volt hallgatni, méghozzá mindenféle körülmények között. Természetesen arról nem voltam meggyőződve, hogy nem a betolakodók közé tartozik, de valami azt súgta, hogy akkor már láttam volna őt a városban, viszont korábbról nem emlékeztem rá egy picit sem. Mi ebből a tanulság? Jobb lesz vele vigyázni, és mindenképpen megvitatni Darrennel, hogy kiféle-miféle lehet a jövevény. - Nem hinném, hogy olyan könnyű lenne engem megerőszakolni… - feleltem gondolkodás nélkül, végül pedig csak megvontam a vállaimat. – Főleg úgy nem, hogy a két illető ugyebár eléggé ittas állapotban szambázott ki innen – böktem fejemmel a kijárat irányába, ahol nem sokkal ezelőtt távoztak az említett úriemberek. Pedig viccen kívül mondom, hogy élveztem volna, ha valamelyik megpróbál magával rángatni. Legalább betörhettem volna egy-két orrot, és az estém máris jobban sült volna el, mint így. Mindegy, legalább már tudtam, hogyan szólítsam a partneremet. - Túl magabiztos, Mr. Coyle! – néztem rá, fejemet pedig egy kicsit oldalra billentettem. Nem vagyok nagy játékos, és mint ahogy Elionore is közölte, ő sem túl jó a biliárdban, de ettől függetlenül még nem szerettem, ha más kérkedik vele, hogy ő bizony győzni fog. Oké, egy versenyen én is ilyen magabiztos voltam, hiszen tisztában voltam azzal, hogy milyen jól vezetek – főleg nő létemre -, de az teljesen más. Oké, ez még nem zárta ki azt, hogy esetleg ő meg biliárdversenyeken szokott nevezni, de igazság szerint nem tűnt olyannak így első ránézésre. Automatikusan növeltem a távolságot egy lépéssel, amikor odaállt közénk. Ha nem muszáj, nem szerettem volna testi kontaktusba lépni vele, mert valahogy minden porcikám hadakozott ellene. Nem véletlen az sem, hogy ösztönösen kerültem őt el. Valószínűleg, ha választhattam volna, nem hozzá csatlakozom be játszani, csak akkor, ha éppen nagyon rossz napom van, és keresem a bajt. - És miféle tétre gondoltál? – érdeklődtem, miközben ráhajoltam az asztalra, hogy ezúttal én gurítsak egyet. Sikerült is első körben eltüntetnem egy telit, de sajnos a másodikkal már nem sikerült ugyanezt megtenni.
*A férfi válaszára csak felvontam a szemöldököm. Még akkor is ha a szavai hatására halvány képek kezdtek el cikázni a fejemben amitől még a hideg is végig futott a hátamon az undorral együtt, miközben nagyot dobbant a szívem. De ezt azért igyekeztem leplezni és inkább tudatosan a légzésemmel elterelni a gondolataimat. Ja igen, már el is felejtettem, hogy csak egy egyszerű nő vagyok első ránézésre, és ami azt illeti még sokadikra is, míg valaki nem szakítja át a határt nálam, amit azért egyetlen dologgal lehet csak megtenni. De még mielőtt megszólalhattam volna, Jenny feltárta a véleményét, amit osztottam. Engem sem épp kellett félteni, de ugyan miért is erősíteném meg ezt. Szóval csak megvontam a vállaim a lehetőségre. Különben is, szerintem ilyen állapotban még a micsodájukat sem volnának képes megtalálni. Ahogy levette a kabátját már értettem, hogy miért távozott olyan sietve mindkettő és gondolatban a szemeim forgattam, de különösebben nem hatott meg a kis játékszerei. Kinek a pap és kinek a papné.* - Ott a pont. Hisz ami elsőre nem sikerült az másodikra sem fog. * A kétértelműség már ösztönösen jött és észre sem vettem, de elég gyorsan kapcsolt a buksim a felvont szemöldökére és ennek hatására szimplán leimpotenseztem, még mielőtt végig gondolhattam volna. Na igen, a lakatot kifelejtette apu a szeretet csomagból, ami a számra kellett volna alkalomattán. Mikor megindult követtem a tekintetemmel, és ahogy megpróbált közénk lépni, már ösztönösen tettem hátra két lépést, hogy még véletlen se kerüljünk fizikai kontaktusba. De az kissé meglepett, hogy Jenny is hasonlóan cselekedett még ha nem is annyira mint Én. Csendben néztem, ahogy lök, ám a maga biztosságára megforgattam a szemeim.* - Nem hiszem, hogy bármelyikünk is megfutamodna egy játék elől. * Tekintettem Jennyre, de nem. Ő sem tűnt olyannak, aki egy öntelt megjegyzés miatt már is bedobná a törölközőt és megjegyzése sem erről árulkodott. A tétre csak összevontam a szemöldököm. * - Erre Én is kíváncsi vagyok. * Vontam fel a szemöldököm kíváncsian egy pillanatra, de aztán már Jenny lökését néztem miközben bőszen füleltem a másik válaszát várva. Még akkor is, ha kicsit sem múlt az a fura érzésem. De legalább nem is erősödött, ami azért már több mint a semmi.*
Természetesen érzékelem, ahogyan mindkét nő szinte ösztönösen lép tőlem távolabb, ahogy közéjük furakodok. Nagy cucc, nem kértem egyiktől sem, hogy pattanjon az ölembe. Szóval nem is veszem zokon a dolgot, de még csak egy kicsit sem esik rosszul. Tisztában vagyok az adottságaimmal és azzal, hogy nem én vagyok egyik város szépe sem, meg a focicsapat kapitánya sem, és ha annyira nőre lenne szükségem, akkor nem is az ő súlycsoportjukban keresnék magamnak társaságot. Arról nem is beszélve, hogy bármennyire ágálnak - ha mást nem, akkor a szőke tisztában van azzal, hogyha nagyon akarnám, akkor el tudnám érni azt a bizonyos erőszakot. - Nézzétek... Ha balhézni akartam volna, nem a csókákat zavarom el, hanem benneteket és kocsmai verekedést rendezek. Ők köcsögök voltak veletek, én meg arra gondoltam, hogy mindenkinek jobb egy nyugis partner. Nem kell egyből a legrosszabbat feltételezni, a magabiztosság pedig létfontosságú a túléléshez. Szóval... - egyenesedek fel, aztán amíg Jenny lökni készül, rámarkolok a korsómra és iszom belőle - Kitárgyalhatjuk azt is, hogy mennyire nem bírjátok a pofámat vagy megpróbálhatjuk kihozni a legjobbat a helyzetből. Nekem nyolc. Halkat böfögök a sörtől, de tőlem egészen kulturált módon nem "hányok" az asztal közepére. Inkább figyelem, ahogy Jenny lök, leteszem a korsót és egy kicsit meg is tapsolom. Amikor felhozzák, hogy mi legyen a tét... Öcsém... Ennyi kreativitást. Már ezt is nekem kell kitalálni? Hát jó, legyen. De azért lemondóan felsóhajtok és megvakarom az államat, meg egy kicsit szórakozok az arcszőrzetemmel. Ha most benyögöm, hogy legyen minden "ellenséges" találatnál egy ruhadarab mínusz, mennyi az esélye, hogy valamelyik megkísérli a hátamon szétverni a dákóját? Mondjuk egész biztosan jót röhögnék rajta, de akkor kereshetnék magamnak új játszótársakat. Francnak se kell a plusz fáradozás. Oldalra sandítva, semmi jót nem ígérő tekintettel pislantok a barna hajú nő felé. Most akkor lök vagy mi van? Kivárok és ha nem lép előre, akkor újra birtokba veszem az asztalt, és újabb golyót lökök a lyukba. Háh, velem nem basznak ki, többet játszottam kocsmai játékokkal, mint azt ők valaha el tudnák képzelni. - Nem akarok elsőre túl sokat kérni. Bököm ki végül, amíg helyet keresek a következő lökésemhez. Újra letámaszt, becéloz, golyó a helyén. Pazar. - Ha azt mondom, hogy a vesztes állja a másik egész esti fogyasztását, az túl snassz. A harmadik körömnél elég rossz a szög, szóval még mandinerből sem járok sikerrel, így megint a csajok jönnek. Én pedig inkább békésen visszavonulok a sörömhöz. - Ahhoz pedig mindketten túl prűdek vagytok, hogy bevállaljatok egy alsóban futást a hóban a kocsma körül. Jegyzem meg mintegy mellékesen. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire csapnak le a vádat, miszerint nem tartom őket elég tökösnek ahhoz, hogy ezt megcsinálják. Igazából azt akartam mondani, hogy legyen totál pucéran rohangálás, de az inkább az öcsém szájíze lenne.
Még mindig nem találtam valami szimpatikusnak az idegen férfit, de hát gyanakvó szoktam lenni általában, főként azokkal szemben, akiket még soha nem láttam. Ő pedig nem segített rá arra, hogy jobb benyomás alakuljon ki bennem vele kapcsolatban. Mikor Eve felém nézett, szinte egyből felemeltem a fejemet, hogy tekintetünk találkozzon. Mondania sem kellett, gondoltam, hogy éppen megállapította, hogy én sem vagyok az a megfutamodó típus. Szerettem játszani, még akkor is, ha a tét olyan volt, ami túlment egy bizonyos határon. Én bevállalósnak vallottam magam, de annyit nem ért semmi, hogy az életemet is kockára tegyem. Ennél azért többet értem magamnak. - Tudod, ha az ember a legrosszabbat feltételezi, akkor legalább pozitívan csalódik, ha nincs igaza – vontam meg a vállaimat. Nekem volt azért egy olyan érzésem, hogy nála tényleg nem ártott bármire felkészülni. Még ha békésnek is mutatta magát, nem volt véletlen, hogy fegyvert hord magánál, hogy véleményem szerint egyik falkának sem a tagja, a rossz megérzéseimről már nem is beszélve! Azok csak nagyon ritkán szoktak tévútra vinni, és a sanda gyanúm az volt, hogy most is nagyon jól működtek, mint általában. - És mi lenne, ha mind a kettőt egyszerre csinálnánk? Végül is, egyik nem zárja ki a másikat – vetettem fel, szemeim játékosan csillantak meg, ahogy a férfire néztem. Én szívesen megosztottam volna vele, hogy mennyire unszimpatikusnak találtam, ezzel együtt pedig egy jó játszmát is kihozhattunk a helyzetből. Nekem mind a kettő tetszett volna, de az sem esett nehezemre, ha végül csak az egyik teljesül a két lehetőség közül. Szemöldökömet kíváncsian vontam fel, amikor szóba jött, hogy ő nem akar sokat kérni. Mi a fene? Úgy látszik, hogy mégis tartogatott némi meglepetést, mert valami egészen másra számítottam. Azt nem tudnám megmondani, hogy mégis mire, de arra biztosan nem, hogy ilyen „figyelmes” lesz velünk. Hálálkodni azért még nem kezdtem el, csak rátámaszkodtam a dákóra, és várakozóan pislogtam rá, azt latolgatva, hogy vajon mi lesz a tét, amit kitalált. A megjegyzésére csak kurtán bólintottam egyet, ugyanis abban tényleg nem volt semmi extra. Azt ugyan nem tudtam, hogy a nem messze tőlem álló nő mennyire bevállalós alkat, de egyből elvigyorodtam a másik ötletem, ami valahogy már sokkal inkább illett hozzám. Darrennel már nem egyszer fogadtunk, aminek következtében nemhogy alsóban, de teljesen meztelenül kellett futkároznom. Nem volt olyan jó buli, de később azért jót nevettem az egészen. - És mégis miből vontad le ezt a következtetést? – érdeklődtem oldalra billentett fejjel. – Az elmúlt öt percből, amit velünk töltöttél? – én ugyan nem álltam neki bizonygatni, hogy ez nekem semmi, vagy, hogy mennyire sértő a feltételezése rám nézve. Engem hidegen hagyott, hogy mit gondolt vagy éppen mit nem gondolt rólam. Majd rájön, ha szerencséje lesz, vagy nem…
*Tőlem alapjaiba véve nem megszokott módon csendesen hallgattam a beszélgetésüket. Persze nem vagyok szószátyár és a főnökömön kívül senkivel nem találkoztam még ebben a városban. De azért nem is szoktam ennyire csendes lenni, pláne nem úgy, hogy még két partnerem is akadt, akivel fecserészhettem volna, vagyis akinek fecseghettem volna, még ha nem is érdekli őket. De kezdtem azt érezni, hogy inkább egyből haza kellett volna mennem. Megfelelő hangulat nélkül, csak azért mert fáztam és eltévedtem hülyeség volt bejönnöm vagy a pultnál kellett volna maradnom, míg megjön a taxi ami haza szállít. Míg Ők jöttek mancsaim közt szorongattam a poharam, amit lassan kortyolgattam bár már felesleges volt, tekintve, hogy már csak langyos volt. Mikor én jöttem, csak az asztalhoz lépve löktem és bár egész szépen beletaláltam, semmilyen másik golyóhoz nem érve hozzá, csak a gond az volt, hogy olyan szépen süvített el az mellett is, aminek neki kellett volna koccannia, hogy öröm volt nézni, ahogy a fehér legurul a lyukba, amit le akartam tenni meg meg sem moccant. Hát ez csodás… Ott hagyva az asztalt figyeltem, a további beszélgetésre, ami már engem is érdekelt, tekintve, hogy még pár ilyen lökés és biztosan, hogy közvetlen is érinteni fog, nem csak közvetve. A tétre csak felvontam a szemöldököm.* - Tüdőgyulladással még egyik városban sem indítottam… * Vontam meg a vállaim, s ez akár lehetett egy részemről rendben is. Nos, talán nem a legjobb belépő egy olyan helyen ahol a kutya sem ismer, s Corvinnál sem ha azzal indítok, hogy lebetegedek. De a fehérneművel semmi bajom nem volt. Mondjuk, rohadt nagy álszentség lett volna, ha ez ellen ágálok, miközben táncosként dolgozom. Bár tény, hogy csakis olyan helyeken, ahol nem vetkőznek a lányok. Viszont lássuk be, nyáron a bikinik többsége kevesebbet takar egyébként is, mint egy normális fehérnemű.* - Viszont ha bukod… miénk a játékszereid. * Céloztam a derekán lévő fegyverekre. De tekintetem egy pillanatra sem vettem le a másikról. Igazából, a nyerés lehetősége nem állt fent, pláne, hogy nem tudok játszani. De nem is ez volt a lényeg. Hanem a reakciója érdekelt a másiknak… érdekelt, hogy mennyire is szereti a játékszereit. A nagy kíváncsiságomban még oldalra is biccentettem a fejem, ahogy a másikat méregettem míg válaszolt.*
Nahát, akkor ezt vehetem úgy, hogy pozitív csalódás vagyok? Kötve hiszem. De nem is érdekel különösebben, csak egy istenverte meccset akarok lejátszani és kész. A szöszke második megjegyzését mintha meg se hallanám, felé se nézek, s éppen ezért azt a játékosságot sem látom a szemében, ami felütötte a fejét közben. - Nem, tényleg nem - mondom ki hangosan, rá se nézve, miszerint játék közben nyugodtan elhordhat mindennek - A baj csak az, hogy pont leszarom a véleményed. Ne vedd a szívedre, nem személyes... ~De ha ragaszkodsz hozzá, később megtárgyalhatjuk privátban.~ Próbálom vele csak gondolatban közölni az álláspontomat és fogalmam sincs, hogy meghallja-e egyáltalán. És nem, ez egyáltalán nem volt semmilyen keringőre sem felhívás, de ha már ennyire túlteng benne a bizonyítási vágy, én megadom neki a lehetőséget. A dolog végkifejlete azonban nem biztos, hogy erre a halandó kis porszemre tartozik. Piszkáld meg egy nő egóját, és bármit megtesz, amit akarsz. De tényleg. Ha azt mondtam volna nekik, hogy ahhoz nincs elég vér a pucájukban, hogy a kocsma háta mögött térdelve szeressenek, szerintem még azt is bevállalták volna, csak hogy bizonygassák, hogy mekkora töke van a menyasszonynak. Nekem nyolc. A szöszi kérdésére hetykén vonom meg a vállam. Tekintve, hogy semmiből nem vontam le semmit, ez pusztán egy aprócska trükk volt a részemről, és be is nyakalták mindketten, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - Csak kíváncsi voltam, hogy adott esetben melyikőtök állítja belém előbb a tűsarkúját egy merészebb megjegyzés hatására. Kiiszom a sört, majd miután jóízűen - mondom jóízűen és nem olyan asztalra hányósan - elböfögöm magam, a pult felé intek, megemelve a korsót, hogy lássák, az ember szomjazik, a szomjas férfi pedig igen hamar morcos tud lenni. És már látom is, ahogy csapolják nekem a következő körömet, ez pedig valljuk be, megnyugtat és mindannyiunk előnyére szolgál, ami az elkövetkező húsz percet illeti. Figyelem, ahogy a barna szépen belöki a fehér golyót, és kicsit eltátott szájjal kezdem simogatni az államon az arcszőrzetet. Közben megérkezik a söröm is. Eddig jó. Csak az nem, hogy ez még úgy is túl könnyű győzelem lesz, hogy hátrányból indultam. Egyedül akkor mutatok valamiféle közösségi érdeklődést, amikor a barna kipécézi magának Zorát és Natasát. Apró, "ugye-ezt-te-se-gondolod-komolyan" mosolyra húzom a szám, és megcsóválom a fejem. Hiányzik az nekem, hogy egyből lábon lője magát? Közelebb lépek, lassan sétálok felé, már-már zavart okozóra zárva a távolságot kettőnk között. Ha nem hátrál el tőlem, hátranyúlok, kioldom a fegyvertokok csatját, és egyiket a másik után fektetem az asztal szélére, köpcösen laza mozdulatokkal. - Jól nézd meg, mert ennél közelebb nem fogsz hozzájuk kerülni. Na és ha elvesztem? Valamilyen csoda folytán...? Nagy ügy! Ahogy lelépnek a kocsmából, visszaszerzem a saját módszereimmel. Bár szerintem akkor azt fogják kívánni, hogy bár veszítettek és szaladgáltak volna kint, a hóban. Elfordulok tőle, a fehér golyót újra az asztalra helyezem. Az első lökéssel sikerül két, saját golyómat is "lyukegyenes" helyzetbe hozni. A második ingyen lökésemmel először az egyiket, majd a másikat taszítom le az asztal gyomrába, a harmadik lökésemmel viszont igyekszem úgy pozicionálni a fehér golyót, hogy az enyéimmel legyen körülvéve és nehéz legyen majd a szőkének úgy kihozni onnan, hogy ne érintse őket előbb a sajátjánál. Egy mocskos geci vagyok, tudom.
A nap ma túl csöndes volt. Néhány vendég talált be hozzánk, de talán, ha 3 sör elfogyott ma... Abból is az egyiket én ittam meg. Ráadásul ma ketten voltunk, egy csajszi munkatárssal, így bár nem volt totál unalom a nap, de akkor is. Már javában folyt az éjszaka, de rohadt kevesen voltunk. A szokásos törzsvendég körből is alig páran néztek be. A csajszira bízva a pultot, döntöttem úgy, hogy a biliárdszobába kicsit kikapcsolódom. Cigarettára gyújtva, a golyókat elrendezve az asztalon lövögettem a pontokat a dákóval. Fáradt voltam. Nem fizikailag, inkább... lelkileg voltam megviselt. A zene halkan szólt kintről, a cigarettám füstje az asztal és a fölötte lógó lámpa közt megrekedt. A behozott kávémat szürcsölgettem. Farkasom nyugodtan körbelengett, pajzsom sem volt fenn. És végre, hosszú napok után, úgy éreztem, nem zsong a fejem. Végre... Belekortyoltam a kávéba, és a fehér golyóval a piros telit próbáltam betalálni a lyukba. Azt hiszem, ennyi pihenő kijár. Már durván, 1 hete nem jártam az Ősök területén, és csak a városban lófráltam, azt is alig, mert vagy a lakásban, vagy a melóhelyen dekkoltam. Elvonta a figyelmemet mindez, és pont ez volt a célom. A golyó halk koppanása a lyukban riasztott fel gondolataimból, majd átsétálva az asztal másik oldalára a csíkos kéket vettem célba. Hát, asszem le kell, hogy pattintsam az oldalról... Célra tartva előre hajoltam, hajam az asztal és a mellkasom közé esett. Cél, és most... A golyó lepattant, eltalálva a kéket, ami szép lassan, komótosan gurult a lyuk felé, majd közvetlenül előtte, megállt. Mélyet sóhajtva egyenesedtem fel, és a közelben lévő hamutálhoz léptem. A benne pihenő cigarettámat kézbe véve, mélyet szívtam a nikotin szálból.
Rose ma nem dolgozott Tara-nal, nekem pedig nem volt különösebb dolgom így estefelé, ennek köszönhetően, nagyon is szívesen vettem az ötletet, hogy menjünk el valamerre a városban, és nézzünk szét. Amúgy is járni akartam a városban és utána nézni ennek a Cedric nevű fickónak, aki megmarta Rose-t. Tudni akarom személyesen kicsoda és micsoda, ígynem árt, ha a városban lófrálunk, és esetlegesen összefutunk vele, plusz én is látom, amit akarok, azaz vehetjük portyázásnak is ha Fairbanks utcáin vagy kocsmáin belül ténfergünk, lehet összefutunk egy -egy őslakossal is, ami nekem kifejezetten jól jönne. Le kell, vadásszak párat, megvan minden fejnek a maga ára. Plusz ez kell a bizalomhoz is, hogy Castor engedje, hogy saját házba költözhessünk át a Hotel helyett. Amit kifejezetten tudnék díjazni, nem kedvelem a közös zuhanyzót, pláne nem akkor, ha a páromban a zuhany alatt lelem a kedvem és odakint felhangzik a sürgetés. Az utcákat róva, megállok egy kocsma előtt, a neve megtetszett és erre megengedek magamnak egy félmosolyt. Rose derekát átfogva a kocsma felé biccentek a fejemmel. - Ide menjünk be, és igyunk meg valamit. – Nézek bele a kedvesem szemébe. Fekete farmert viselek csizmával, és hozzá fekete garbóval a bőrdzsekim alatt, nem vittem túlzásba az öltözködést, csak annyira, hogy ne tűnjek ki a tömegből, és el tudjam rejteni a fegyvereim, a kések és a desert eaglem, ami derekamnál lévő tokban van rögzítve. Sosem indulok el fegyvertelenül, különösen, hogy a hegylakókra kell vadásznom, ez az egyik feladatom, amivel Castor megbízott. A pajzsom fent van, csak annyira van leengedve, hogy érzékeljem a körülöttem lévőket, így rólam is csak annyit lehet érezni, hogy vagyok és létezem és farkas vagyok. A pulthoz sétálok, még mindig úgy, hogy a kezem a kedvesem derekán nyugtatom, és az ott lévő csajtól megrendelem mind a kettőnk italát. Én egy bourbon- scotch -tequila keveréket kérek, aztán azt is amit Rose szeretne inni. Ha megvannak az italaink, akkor körbenézek a helységben és megakad a szemem a biliárdszoba feliraton. Rose nyakához hajolok, és finoman bele is harapok, utána ellököm magam a pulttól. - Gyere… nézzük meg… Jó ideje nem játszottam, kíváncsi vagyok, megy-e még. – Nézek a kedvesemre és már húzom is magammal a kezénél fogva. Rövidesen megérzem a másik farkast és ez kíváncsibbá tesz, új legalább is, olyan szinten, hogy én magam nem ismerem, így még inkább vonz a biliárdszoba. Tudni akarom, ki van ott barát vagy ellenség, esetleg olyan valaki, akiből információt húzhatok ki? Belépünk a szobába és megérzem, hogy a másik pajzsa teljesen le van engedve, így én is lentebb engedem a magamét, hiszen ha tökéletesen akarom olvasni, akkor nekem is lentebb kell engedni a sajátom. Már tudom mennyi idős, és azt is, hogy nem tartozik egyik falkába sem. Ha nem rántotta vissza a pajzsát, akkor tudom róla, amit tudni akarok, ha igen akkor talán csak a korát sikerült kipuhatolnom, attól függően mennyire kapcsolt gyorsan. Figyelem a másik farkast, aki éppen az asztalra volt hasalva mikor beléptem a helyiségbe. Rose-t magam mögött tartottam, hogy ha ellenséges lenne a fogadtatás, akkor ne essen baja. - Üdv! – Köszönök rá a másik farkasra, a poharam a kezemben, de csak felülről fogom, és lazán, hogy ha kell pillanatok alatt, cselekedhessek, és ne legyen az utamban. Hiszen még nem tudom, barát vagy ellenség áll velünk szemben, vagyis hasal.
Felvetettem Jessenek, hogy esetleg elmehetnénk járni egyet a városban, vagy bemehetnénk valahová szórakozni. Én a magam részéről imádok csavarogni és egy percig sem titkoltam a kedvesem előtt, mennyire örülök annak, hogy beadta a derekát és elmegyünk ma este együtt valahová. Egy szűk farmert húztam magamra, a fekete térdig érő lapos talpú csizmáimat, amikbe belefér a nadrágom szára, és egy fekete garbót vettem fel. Az ujjaimmal beletúrtam a hajamba és tulajdonképpen indulásra készen álltam. Már csak a bőrdzsekimet kellett felkapnom és mehettünk is. A kocsma, ami előtt megálltunk nem volt ismeretlen számomra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy eszembe jutott Lily. Nagyon megkedveltem a nőcit és közben megjegyeztem magamnak, hogy valamelyik nap rá fogok csörögni, megkérdezem mi újság vele és talán megbeszélünk egy újabb találkozót. Az én pajzsom is fent van, annyira engedtem csak le, hogy érzékelhessem ha más farkasokba botlanánk. Mint például most is. Fairbanksben nem ritka jelenség, ha az ember lánya egy másik farkasba botlik bele. Kicsit lejjebb engedtem még a pajzsomon, hogy többet megtudhassak a másikról, feltéve, ha még mindig lent volt az övé. Közben pedig a kedvesem felé fordulok. - Én már jártam itt. Kellemes egy hely, szóval felőlem bemehetünk. - még mindig ott volt a mosoly az ajkaimon. A helyiségbe belépve rögtön a pult felé vettük az irányt. Én egy tequilat kértem citrommal, amit még a pultnál meg is ittam, majd egy citromos sör társaságában, Jesse oldalán léptem el onnan. Körbe forogtam, hogy lássam mire is gondol pontosan játék alatt és mikor megláttam a biliárdszoba feliratát, bólintottam egyet. - Oké, menjünk. Én se biliárdoztam már nagyon rég, de azért még meg tudlak verni benne. - nevettem fel jó ízűen. Hosszú évekkel ezelőtt próbáltam ki ezt a játékot és úgy tűnik egész ügyes vagyok benne, de az is igaz, hogy egy ideje már nem gyakoroltam. A megjegyzést csak viccnek szántam, tudom, hogy Jesse sem épp ügyetlen benne. Odabújtam hozzá és így indultam el vele a szoba felé. Mikor belépünk, azonnal észreveszem a másik farkast, akinek a jelenlétét már a kocsma előtt állva érzékeltem. Épp ráhasal az asztalra, illetve már inkább felegyenesedik onnan. Jesse kicsit előttem áll, de kilépek a takarásából, hogy jobban láthassam őt. Amíg Jesse köszön és a másik a cigijéért nyúl, valahogy furcsán ismerős érzés fog el. Oldalra billentett fejjel és összeszűkülő szemekkel figyelem a hímet és lázasan gondolkozom azon, hogy mitől támadt ilyen furcsa érzésem vele kapcsolatban. És ez az érzés cseppet sem volt kellemetlen, rémült, vagy ijedt, tehát biztosan nem rossz emléket keresek vele kapcsolatban. Eltelik egy kis idő, amíg gondolkozom és végig pörgetem magamban az emlékeimet, - természetesen nem mindet, csak azokat, amikbe úgy vélem, hogy a farkas beleilleszthető - és lassan rájövök, hogy mi ez az egész. Egyetlen könnyed mozdulattal kerülöm ki Jesset és lépek oda a másik hímhez, immáron szélesen elmosolyodva. Majd se szó, se beszéd átölelem, de csak azután, ha észrevett. Fogalmam sincs, hogy ő emlékszik-e rám, vagy, hogy mennyire gyorsan/lassan ugrik be neki egy nagyon régi emlék. - Raven! - ejtem ki a nevét lelkesen és közben elengedem. A hangomban melegség és kedvesség van. Tőlem nem furcsa, ha így reagálok valakire, akit kedvelek. Mindig is nagyon élénk, barátságos és kedves voltam és ha a hím időközben rájött arra, hogy ismerjük egymást, akkor tudhatja, hogy már akkoriban is ilyen voltam, amikor megismertük kicsit egymást. Eleresztem és egy kicsit el is lépek tőle, teret hagyva neki. - Nem tudom emlékszel-e még rám. Rosie vagyok. - magyarázom neki kapásból, nehogy azt higgye, azért ölelgetem, mert hibbant vagyok, vagy ilyesmi. ~ Valamikor 1880 körül találkoztunk, Londonban. ~ küldöm felé a gondolatot, mivel nem akarom itt hangosan kimondani, hogy több, mint 130 éve már ennek. Hagyom, hogy emlékezzen, ha még mindig nem ugrottam volna be neki, de remélem, hogy közben mégis eszébe jutottam. Fogalmam sincs, hogy mitől emlékszem olyan jól még ma is arra a színházi előadásra, ahol először találkoztunk. Ez még Jesse előtt történt jóval. Akkoriban még ember voltam és nem farkas. És álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még összefutok ezzel a férfival, azt meg pláne nem, hogy ennyire jól őrzöm a vele kapcsolatos emlékeimet. Azt hiszem talán két hetet, ha eltöltöttünk egymás társaságában és jártuk Londont, a színházakat, a zenés mulatságokat. Mindig kedves volt az együtt eltöltött idő alatt - legalábbis így emlékszem vissza - és akkoriban ez nagyon ritkán fordult elő velem.
A két farkas belépett a szobába, én pont akkor löktem el a fehér golyót. A pajzsukat lejjebb engedték, s megtudhattam, hogy Betolakodók, s mennyi idősek. Nem rántottam fel a pajzsomat, nem igazán érdekelt, hogy mit szólnak hozzám. Az sem érdekelt, ha megérzik rajtam az Őslakosok szagát. Márpedig ennek eléggé nagy volt a valószínűsége. Engem hidegen hagyott a Betolakodók és Őslakosok közti viszály. Ha itt most bármelyikőjük nekem esik emiatt, kidobom őket a csehóból, pláne, amilyen hangulatomban voltam. - Üdvözlet! - mondtam, a férfi köszöntésére, de még mindig nem néztem feléjük, a golyót figyeltem, ahogy megáll. A cigarettám felé pillantottam, de aztán úgy döntöttem, nem megyek érte, s a két farkas felé fordítottam tekintetem, s a nő ekkor szólított meg. Egy pillanatra megmerevedtem a döbbenettől, de mikor felém lép, és átölel, már tudom, ki ő. - Rose! - viszonzom az ölelését, és mosolyogva nézek kedves arcára. Hogyne emlékeznék rá? Egyik legkedvesebb emlékem ő Londonról. Hogy felejthettem volna el? ~ Persze, hogy emlékszem. - nézek a szemeibe, miközben felé küldöm a gondolatot, s elengedem ~ Sosem feledtelek el. Az emlékek úgy játszódtak le előttem, mintha épp csak most történtek volna. A Shakespear-i előadás, ahogy elnéztem, figyelve az embereket, s találkozott vele a tekintetem. Nem volt nehéz a közelébe férkőznöm, s a társasága számomra nagyon fontossá vált. Csodás napokat töltöttem a lánnyal, s mint akkoriban, még ifjú lévén, fiatal, gyermeki lélekkel vezettem őt London élményeibe, ahogy ő is mutatott nekem szebbnél szebb dolgokat. Sose gondoltam volna, hogy újra láthatom. S örültem, hogy eddig, semmi változást nem tapasztaltam felőle. Ez a kedvesség, ez a közeledés már akkoriban is rá volt jellemző. Az illata is olyan volt, mint régen, talán annyi változás volt benne, hogy más illatával keveredett. Farkasom is illendően köszöntötte a lány farkasát, egy enyhe fej bólintással, de közben a férfi farkasáról sem feledkezett meg. - Látom, fenevad lett belőled. - végignézek rajta, mint aki életében lát először női farkast - S nem is akármilyen. - dicsérem. Ekkor a társasága felé pillantok. - És kit tisztelhetek ifjú kísérődben? Vagy Teremtődben? Ha jobban tetszik. - nézek a férfi szemeibe. Nincs ártó szándékom, ha esetleg ezt figyelné, vagy gondolná, és eszem ágában sincs leállni Ős és Betolakodó viták lerendezésére. És reménykedem, hogy Rose teremtője elég bölcs, hogy ezt levonja. Ahogy mondtam, hidegen hagynak ezek a dolgok. Ha Rose bemutat egymásnak minket, jobbomat nyújtom felé. Ha elfogadja, határozottan kezet fogok vele. Miután sikeresen kezet fogtunk a cigarettámért léptem, s szívva egy slukkot nézek a páros felé. - Kellemes meglepetés, borús időkben. - mosolygok rá a lányra. Érezheti, hogy meglepett, de valóban örülök egy régi arcnak. Az eddigi történések nem éppen a kedvenc szituációimba írhatók, és direkt kerültem az embereket is, de most ténylegesen úgy éreztem, örülök a társaságuknak.
- Csak hiszed. – Játékosan Rose nyakába haraptam, miközben a biliárdszoba felé tartottunk. Jó pár éve már annak, hogy utoljára egymás ellen játszottunk volna, de emlékeim szerint, a szerencsén forgandó volt, hol ő, hol pedig én nyertem. Bár, mikor csalt, és elvonta a figyelmemet akkor rendszerint ő nyert, de hát az aljas csalás volt, amit később négy szem közt megtoroltam rajta, nem mintha nem élvezte volna a dolgot. A csalásnál és a „bosszúmnál”. Nem csak a kellemes emlékek miatt akartam a biliárdszobába menni, hanem mert éreztem ott egy idegen farkast is, akiről többet meg akartam tudni. Így kapóra jött a dolog, kellemest a hasznossal, és ki tudja mi lesz még ebből, lehet egy fejjel állítok haza Castornak, de az is lehet, hogy nem, majd alakul a dolog. Figyelem a másik farkast odabent, nemek nem ismerős, sem a szaga, sem az energiája sem ő, sem a farkasa. Szóval, számomra teljesen idegen a fickó, még őt figyelem addig Rose kilép mögülem aminek kicsit sem örülök, de a következő dolog még inkább olyan ami miatt nem kezdek el ugrálni és örömtáncot járni, ugyan is a párom, lazán és közvetlenül megszólítja a másikat és egy fél pillanattal később már ölelgeti is. Farkasom borzolja a bundáját, és vicsorog, megnyalja a pofáját és fenyegetően nézi a másikat, mivel nem tetszik neki, hogy az orra előtt egy másik hím tolakodik a nőstényénél. Ő így éli meg, én kevésbé agresszíven, csak a szemeim villannak a nagy ölelkezésre, és köszöntésre, de nem verek ki féltékenységi jelenetet, csak lassan közelebb ballagok hozzájuk, hogy az idegennek kezet foghassak. Közben a farkasom leült és biccentett a másik hím irányába, de a bundája még mindig borzolva van, féltékeny egy bestiám van, na. - Teremtője, és párja. – Szólalok meg, mikor már Raven előtt állok, és a kezem nyújtom felé. A többit meghagyom Rose-nak, vagyis, hogy bemutasson és kommentálja azt amit én mondtam, feltéve ha akarja. Rose barátja hát nem leszek vele goromba, de nem is ugrálom körbe. A kezem nyújtom neki, és megrázom az ő mancsát, határozott a szorításom, de nem kezdek bele kakaskodásba, csak jelzem, itt vagyok, férfi vagyok és nem papucs, ennyi van csak a kézfogásomban benne, aztán elengedem a másikat, és Rose mögött valamivel megállok, és a párom derekára rakom a kezemet, és finoman jelzem neki, jöjjön közelebb hozzám. - Szóval ismeritek egymást. Honnan? – Kérdezem egyszerűen és semlegesen. Addig nem kutakodok, vagy nem kérdezősködök, Rose-tól még meg nem mondják honnan is ismerik ők egymást. Abban biztos vagyok, hogy nem ez a fickó harapta meg korábban. Erre a gondolatra pedig Rose tarkójára pillantok, és végig gondolom, én milyen sebeket okoztam neki a kérésére. Beleiszok a poharamba, amiben a „koktélom” pihen, kellemesen marja végig a keverék a torkomat
Nagyon megörülök annak, hogy Raven felismer, és ez megérezhető lesz az energiámon, de ha valaki nem rendelkezik semmilyen plusszal, hogy ezt érzékelje, akkor is láthatja, hogy észrevehetően szélesedik ki a mosoly az arcomon, ami eddig is ott ült. Pont erre a kedvességre emlékszem, mint amit most kapok tőle gondolatban. Nem tudom, hogy valóban igaz-e az, hogy nem felejtett el, de nem is lényeges, mert mindenképpen nagyon jól esik a dolog. Persze, hogy simogatja az ember lelkét, ha több, mint százharminc év után is emlékeznek rá. Akkoriban én is nagyon élveztem a vele eltöltött időt, szín volt az életemben, hogy ő nem úgy tekintett rám, mint egy darab húsra és nem is bánt úgy velem. Mindig kedves volt és udvarias, amit ritkán tapasztaltam akkoriban. Hálás voltam és azt hiszem még ma is az vagyok, hogy kíváncsi volt a gondolataimra, hogy meghallgatott és, hogy egyszerűen csak jól éreztük magunkat egymás társaságában. Az én farkasom lelkesen köszöntötte Ravenét. Farok csóválva szaladgált körbe. Akkoriban nem volt róla tudomásom, hogy ő farkas, a farkasokról sem tudtam semmit sem. Ezért a hím idegen ugyan a nőstényemnek, de mivel én magam nagyon is örülök neki, és jó érzéssel tölt el, hogy Ravenbe botlottam, a farkasom abszolút barátságosan és játékosan köszönti a másikat. - Igen, az. De nem mostanában. - tettem hozzá, de egészen biztos vagyok abban, hogy Raven már megsaccolta a koromat, hiszen én is éreztem az övét. - Köszönöm. - nagyon jól esik, ahogyan azt mondta, hogy nem is akármilyen farkas lettem. Még szép, hogy jól esik, kinek ne esne jól? Közben érzékelem, ahogy Jesse fekete farkasa felborzolja a bundáját. Tudom, hogy marja a féltékenység, pedig nincs miért. Annak a legkisebb jele sincs bennem, hogy úgy érdekelne Raven. Ő egy régi kedves ismerős, egy barát a múltból, akinek nagyon megörültem. És ennyi. Amikor Raven a teremtőmre kérdez és Jesse is megszólal, végignézek a két férfin majd előbb Ravenre pillantok és Jessere mutatok úgy, hogy a felfelé nyitott tenyeremet emelem a kedvesem felé. - Ő Jesse Northfolk. A Teremtőm és a vőlegényem. - szólalok meg és közben Jessere pillantok. A tekintetemben benne van minden érzelem, amit iránta érzek. - Ő pedig itt Raven... Sut... Sutter? Ne haragudj kérlek, nem biztos, hogy a vezetéknevedre is pontosan emlékszem vissza... - bocsánatkérően pillantok Ravenre. Fogalmam sincs, hogy jól emlékszem-e a teljes nevére. Hát nem mostanság volt, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Csendben figyelem, ahogy kezet fognak egymással, aztán odahúzódom Jessehez, mikor átkarolja a derekamat. Jesse kérdésére a másik hímre mosolygok, ahogy felidézem az emlékeimet vele kapcsolatban. - Londonból. Néhány évvel korábban találkoztunk, mint ahogy téged megismertelek. Kiderült, hogy mindketten szeretjük Shakespeare-t, akinek a műveit annak idején a legtöbb színház tiltólistán tartotta. - kezdek bele Jessenek válaszolni és felidézem az előadást, amin találkoztunk Ravennel. Akkoriban olyan időszakot éltünk, hogy mindenki rettentő prűdnek tettette magát és ezért nem volt elfogadott az ő darabjait a "finom lelkű" közönség elé tárni. Ennek ellenére azért akadtak olyan helyek, ahol játszották a műveit, nem is kis sikerrel. És az is igaz, hogy akkoriban tisztes hölgy be nem tette a lábát az ilyen előadásokra. Még szerencse, hogy én nem voltam "tisztes, rendes asszony". Különben olyasmiről maradtam volna le, amit örülök, hogy láthattam akkoriban. Ma már persze egészen más világot élünk. - Egy előadáson találkoztunk, szóba elegyedtünk és egy rövid ideig gyakran találkoztunk. - fejezem be végül a rövid összefoglalót. Aztán Ravenre pillantok, hogy szeretne-e ehhez hozzáfűzni valamit. Ha nem, akkor ismét megszólaltam. - Annyira örülök, hogy egymásba botlottunk. Itt élsz? Hogy vagy? Jaj nem is tudom mit kérdezzek hirtelen, annyi év telt el azóta... Mi van veled? - tettem fel végül egy nagy és általános kérdést. Ennyi idő után nehéz érdeklődni a másikról, hiszen, hogyan is lehetne annyi évet egyszerűen összefogalmazni, hogy mi is történt vele. Ennek ellenére remélem, hogy mesél egy kicsit. - Nem bánod, ha csatlakozunk hozzád? - utaltam a biliárdra, hiszen eredetileg ezért jöttünk ide Jessevel, hogy játsszunk.
Farkasom figyelmen kívül hagyta a másik féltékenykedését. Amíg nem támad, úgy borzolja magát, ahogy akarja. Meg aztán, ez természetes dolog, legalábbis meg tudtam érteni a reakcióját. Farkasom köszöntötte, és a lány farkasának örömét szelíden viselte, s mindkét farkas érezhette, örül ő is, akárcsak én. A kézfogás megtörtént, a férfi szemébe néztem, ahogy mindig, mindenkivel ezt tettem, mikor kezet fogtam bárkivel. A lányt hallgatva mosolyra húzódik a szám. - Örvendek, Jesse Northfolk. - elengedem a mancsot, és a lányra nézek, mikor bocsánatkérően a nevemet kérdezi. - Nyugi, semmi gond, de jól emlékszel, Sutter. Rose eljegyeztetett? Csinos pár, ezt meg kell hagyni. - Szerencsés vagy. - mondom Jessenek, miközben szívok egy slukkot a cigarettámból. Bár szerintem ezt tudhatja, ha ő a teremtője, és azóta így együtt vannak. Néztem, ahogy egymáshoz bújnak, s közben a lány ismertetőjét hallgattam, melyet a párjának intézett. Amikor rám pillant, csak mosolyogva bólintok, mert bizony, így van, s hozzá teszem: - Immár az új vágy szenvedélye ég, S a régi lángnak el kell húnynia. A vágyva vágyott ideál se szép, Csak ő a szép: a zsenge Júlia. Idézek a Rómeó és Júliából. Csodás volt látnom akkoriban ezeket az előadásokat. S az csak még jobb volt, hogy egy Rose-hoz hasonló, csodás személyiséggel oszthattam meg az élményeket. De nem is teszek már többet a szavaihoz, elvégre, nem hiszem, hogy a párja pont ilyesmikre kíváncsi. Ha szeretne tudni valamit, azt úgyis megkérdezi még, vagy Rose elmeséli. Csodás hetek voltak azok akkoriban, és imádtam az embereket hülyíteni, de ha találkoztam értelmesekkel, mint pl. Rose, azokkal hosszabb időt is eltöltöttem egy helyen. London pedig egy ilyen hosszabb állomásom volt, és ezt köszönhettem a lánynak. Elnyomtam a cigaretta füstszűrőjét a hamutartóban, majd Rose kérdésére ismét feléjük pillantottam. Nem tudtam igazából, most mit feleljek, mert hogy mostanában nem pozitív élményekkel gazdagodtam, az is tény volt. Végül előveszem megint a piros Marlboromot, s feléjük lépve megkínálom őket a cigarettából. Ha elfogadják, utána én is rá gyújtok, majd csendesen felelek. - Tény, hosszú ideje már, hogy találkoztunk. Az túlzás lenne, hogy itt élek, de nemrég költöztem Fairbanksbe. Egy hosszabb letelepedés ötlete miatt jöttem ide, megakarom keresni az apám. Most itt dolgozom. Jó és rossz is ér. - vállat vonok. - Ismerkedem az új hellyel. Ismerkedem az itteniekkel. Végignézek rajtuk, majd Rose újabb kérdésére mosolyogva bólintok. - Persze, akartam is kérni, hogy játszunk. Magamnak meglepetést úgysem tudok okozni. A fejemmel a falon lévő dákó tartó felé bökök, hogy válasszanak, addig összeszedem a golyókat, és háromszög alakban elrendezem őket az asztalon, s miközben a fehér golyót az asztal másik oldalán a pontra teszem, megkérdezem: - És ti? Hogy-hogy Fairbanks? Mióta vagytok itt? A dákómhoz lépve a krétával a tetejét kicsit lesimítom, majd mosolyogva megkérdezem. - Kettő az egy ellen? Itt most természetesen arra gondolok, hogy ők legyenek együtt, de ha másként lesz a felállás, nekem úgy is megfelel, ahogy szeretnék.
Farkasom, féltékeny. Mi más is lehetne ebben a szituációban? a nőstény hozzá tartozik, születésétől ismeri, és ragaszkodik hozzá, ahogy én sem csak a kölykömként gondolok Rose-ra, úgy ő sem csak annak látja így több mint száz év után a nőstényt. A saját nőstényének nézi, és minden hímre féltékeny, aki ilyen közel merészkedik hozzá. Én magam már kevésbé vagyok ennyire féltékeny, és birtokló. Plusz finomabban jelzem, hogy a nő az enyém, és minek fitogtassam az erőm vagy akármi, hogy ha úgy is átvágom annak a torkát, aki túlságosan is beletelepszik a párom intim szférájába? Amúgy sem vagyok barbár, vagy vadállat, civilizált vagyok és megvan bennem az angolok eleganciája, így Ravennek, se kezdem el mutogatni, hogy Rose hozzám tartozik. Kezet fogok vele a bemutatáskor, és azt is kultúrátlan bonyolítom le, szóval semmi balhé nincsen a részemről, a farkasom is nyugszik mostanra. Már nem borzolja a bundáját a másik hímnek. Arra, hogy szerencsés vagyok csak egy biccentés a válaszom, tudom, hogy az vagyok. Túléltük azt, hogy beharaptam, el tudunk menekülni, meg tudtam védeni és több mint száz éve velem van és nem hagyott el, azt hiszem ez már több mint szerencse. Az idézetre, amit elszaval csak hallgatás a válaszom, és egy kortyolás a poharamból. Ezt az előadást személy szerint abban az időben kihagytam. Abban az időszakban nem sűrűn jártam színházba, csak akkor, ha oda vitt a dolgom, de akkor se egy előadás végigülése végett. - Londonban, mielőtt még mi ketten megismerkedtünk? – Erre kicsit felvonom a szemöldökömet, és úgy pillantok Rose-ra, miközben közelebb jön hozzám és magamhoz ölelem kissé. Nem forszírozom a dolgot tovább. Persze megfordul a fejemben, hogy talán az egyik kuncsaftja volt, de akkor csak nem ugrott volna így a nyakába vagy igen? Mind egy, nem idegesítem magamat, régen volt, nagyon régen, és kétlem, hogy csak úgy itt hagyna. Mondjuk a tartása és a tekintete nem ezt sugallja. Pajzsom félárbocon pihentetem, egyelőre nem húztam vissza. Közben ellépek Rose mellől, és leveszek egy dákót a tartóról, Raven után én is elrendezgetem, egy kicsit a krétával aztán a poharamért nyúlok és kortyolok az elegyből. - Februárban érkeztünk, kell egy kis állandóság is. – Válaszolok szűkszavúan Ravennek, miközben biccentek, hogy nekem így is megfelel a felállás, de ha másképp döntene, a kedvesem azzal sem lenne semmi bajom. Egészen addig még a másik nem kezd ki vele. Amúgy meg a bővebb válaszokat meghagyom Rose-nak, kettőnk közül amúgy is a beszédesebb.
Szégyen, nem szégyen, nem tudom, hogy jól emlékszem a vezeték nevére. Rég találkoztunk már, és nagyon is könnyen meglehet, hogy nem jól mondom a nevét. Végül aztán kiderül, hogy ráhibáztam, szóval megint egy mosolyra húzódnak az ajkaim. - Örülök, hogy nem trafáltam mellé. - fűzöm még hozzá. Raven nagyon jól tudja, hogyan fűzze a szavakat egymás után. Nagyon is jól esik, hogy szerencsésnek mondja Jesset miattam. Csak finoman legyintek, hogy "ugyan már!", de még szép, hogy simogatják a lelkem a szavai. - Én is szerencsés vagyok. - teszem még hozzá halkan. Tényleg annak tartom magam Jessevel. Sőt, abszolút hiszem, hogy talán az egyik legszerencsésebb a világon. Én igen, pontosan tudom, hogy ez mennyire csöpögős és nyálas és ragacsos megjegyzés volt. De ettől még ezt gondolom. Fülig szerelmes vagyok Jessebe - még mindig - nem csoda hát, ha ilyen gondolataim vannak. Hát ez van. Nagyon tetszik, ahogy Raven idéz a Rómeó és Júliából. Kellemes emlékeket idéznek bennem ezek a sorok. És nem tudom megállni, hogy ne tegyek ehhez hozzá én is.
- "S bár egy a láz, mely szívükben kigyúl, Ha bűvölten néznek farkasszemet: Vélt ellenségért sorvad a fiú, S a lány gyilkos csapdák között szeret."
- Köszönöm, hogy felidézted ezt a kedves emléket. - mert tényleg az volt. Ha jól emlékszem, nem is egyszer néztük meg Ravennel, annyira tetszett mindkettőnknek akkoriban az az előadás. Akkoriban nagyon élveztem a férfi társaságát, azt, hogy értelmesen el tudtunk beszélgetni. Jesse felé fordulok, amikor visszakérdez. - Igen. - válaszolom neki és közben pontosan tudom, hogy miért is kérdezett vissza. ~ Ő nem egy volt közülük. Csak egy barát. ~ küldöm a kedvesem felé a gondolatot. Amikor Raven megkínál a cigivel, én a magam részéről visszautasítom, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem igazán dohányzom. Nem azt mondom, hogy sohasem, de általában nem. - Mi is nem régen érkeztünk csak ide. - és Jesse hamarosan el is árulja, hogy mikor is pontosan. - Apád itt él? - a kérdés mögött nem volt semmi. Egyszerűen csak, ha már megemlítette, akkor úgy gondoltam kíváncsiskodom egy kicsit. Közben Jesse elmegy egy dákóért és én is hasonlóan teszek. Ha levett egyet nekem is a tartóról, akkor elvettem tőle, ha nem vette le, akkor vetek a kedvesemre egy olyan pillantást, amiből egyértelmű lesz, hogy szeretném, ha a kezembe adna egyet. - Véletlenszerűen. Sokat utazunk, utaztunk és erre még nem jártunk, szóval úgy döntöttünk, hogy eljövünk ide is. És most úgy tűnik, itt ragadunk egy időre. Ami nem baj, kell némi állandóság. - ismétlem meg Jesse szavait. Kár lenne tagadni, hogy az egyik falkához csatlakoztunk, és nem is akarom letagadni. - Nekem is tökéletes. - ha így akarnak játszani, akkor így. Ha mindenki megvolt a maga dákó-kréta rituáléjával, és a golyók is a helyére kerültek, akkor akár el is kezdhetjük a játékot.