A nap ma túl csöndes volt. Néhány vendég talált be hozzánk, de talán, ha 3 sör elfogyott ma... Abból is az egyiket én ittam meg. Ráadásul ma ketten voltunk, egy csajszi munkatárssal, így bár nem volt totál unalom a nap, de akkor is. Már javában folyt az éjszaka, de rohadt kevesen voltunk. A szokásos törzsvendég körből is alig páran néztek be. A csajszira bízva a pultot, döntöttem úgy, hogy a biliárdszobába kicsit kikapcsolódom. Cigarettára gyújtva, a golyókat elrendezve az asztalon lövögettem a pontokat a dákóval. Fáradt voltam. Nem fizikailag, inkább... lelkileg voltam megviselt. A zene halkan szólt kintről, a cigarettám füstje az asztal és a fölötte lógó lámpa közt megrekedt. A behozott kávémat szürcsölgettem. Farkasom nyugodtan körbelengett, pajzsom sem volt fenn. És végre, hosszú napok után, úgy éreztem, nem zsong a fejem. Végre... Belekortyoltam a kávéba, és a fehér golyóval a piros telit próbáltam betalálni a lyukba. Azt hiszem, ennyi pihenő kijár. Már durván, 1 hete nem jártam az Ősök területén, és csak a városban lófráltam, azt is alig, mert vagy a lakásban, vagy a melóhelyen dekkoltam. Elvonta a figyelmemet mindez, és pont ez volt a célom. A golyó halk koppanása a lyukban riasztott fel gondolataimból, majd átsétálva az asztal másik oldalára a csíkos kéket vettem célba. Hát, asszem le kell, hogy pattintsam az oldalról... Célra tartva előre hajoltam, hajam az asztal és a mellkasom közé esett. Cél, és most... A golyó lepattant, eltalálva a kéket, ami szép lassan, komótosan gurult a lyuk felé, majd közvetlenül előtte, megállt. Mélyet sóhajtva egyenesedtem fel, és a közelben lévő hamutálhoz léptem. A benne pihenő cigarettámat kézbe véve, mélyet szívtam a nikotin szálból.
Rose ma nem dolgozott Tara-nal, nekem pedig nem volt különösebb dolgom így estefelé, ennek köszönhetően, nagyon is szívesen vettem az ötletet, hogy menjünk el valamerre a városban, és nézzünk szét. Amúgy is járni akartam a városban és utána nézni ennek a Cedric nevű fickónak, aki megmarta Rose-t. Tudni akarom személyesen kicsoda és micsoda, ígynem árt, ha a városban lófrálunk, és esetlegesen összefutunk vele, plusz én is látom, amit akarok, azaz vehetjük portyázásnak is ha Fairbanks utcáin vagy kocsmáin belül ténfergünk, lehet összefutunk egy -egy őslakossal is, ami nekem kifejezetten jól jönne. Le kell, vadásszak párat, megvan minden fejnek a maga ára. Plusz ez kell a bizalomhoz is, hogy Castor engedje, hogy saját házba költözhessünk át a Hotel helyett. Amit kifejezetten tudnék díjazni, nem kedvelem a közös zuhanyzót, pláne nem akkor, ha a páromban a zuhany alatt lelem a kedvem és odakint felhangzik a sürgetés. Az utcákat róva, megállok egy kocsma előtt, a neve megtetszett és erre megengedek magamnak egy félmosolyt. Rose derekát átfogva a kocsma felé biccentek a fejemmel. - Ide menjünk be, és igyunk meg valamit. – Nézek bele a kedvesem szemébe. Fekete farmert viselek csizmával, és hozzá fekete garbóval a bőrdzsekim alatt, nem vittem túlzásba az öltözködést, csak annyira, hogy ne tűnjek ki a tömegből, és el tudjam rejteni a fegyvereim, a kések és a desert eaglem, ami derekamnál lévő tokban van rögzítve. Sosem indulok el fegyvertelenül, különösen, hogy a hegylakókra kell vadásznom, ez az egyik feladatom, amivel Castor megbízott. A pajzsom fent van, csak annyira van leengedve, hogy érzékeljem a körülöttem lévőket, így rólam is csak annyit lehet érezni, hogy vagyok és létezem és farkas vagyok. A pulthoz sétálok, még mindig úgy, hogy a kezem a kedvesem derekán nyugtatom, és az ott lévő csajtól megrendelem mind a kettőnk italát. Én egy bourbon- scotch -tequila keveréket kérek, aztán azt is amit Rose szeretne inni. Ha megvannak az italaink, akkor körbenézek a helységben és megakad a szemem a biliárdszoba feliraton. Rose nyakához hajolok, és finoman bele is harapok, utána ellököm magam a pulttól. - Gyere… nézzük meg… Jó ideje nem játszottam, kíváncsi vagyok, megy-e még. – Nézek a kedvesemre és már húzom is magammal a kezénél fogva. Rövidesen megérzem a másik farkast és ez kíváncsibbá tesz, új legalább is, olyan szinten, hogy én magam nem ismerem, így még inkább vonz a biliárdszoba. Tudni akarom, ki van ott barát vagy ellenség, esetleg olyan valaki, akiből információt húzhatok ki? Belépünk a szobába és megérzem, hogy a másik pajzsa teljesen le van engedve, így én is lentebb engedem a magamét, hiszen ha tökéletesen akarom olvasni, akkor nekem is lentebb kell engedni a sajátom. Már tudom mennyi idős, és azt is, hogy nem tartozik egyik falkába sem. Ha nem rántotta vissza a pajzsát, akkor tudom róla, amit tudni akarok, ha igen akkor talán csak a korát sikerült kipuhatolnom, attól függően mennyire kapcsolt gyorsan. Figyelem a másik farkast, aki éppen az asztalra volt hasalva mikor beléptem a helyiségbe. Rose-t magam mögött tartottam, hogy ha ellenséges lenne a fogadtatás, akkor ne essen baja. - Üdv! – Köszönök rá a másik farkasra, a poharam a kezemben, de csak felülről fogom, és lazán, hogy ha kell pillanatok alatt, cselekedhessek, és ne legyen az utamban. Hiszen még nem tudom, barát vagy ellenség áll velünk szemben, vagyis hasal.
Felvetettem Jessenek, hogy esetleg elmehetnénk járni egyet a városban, vagy bemehetnénk valahová szórakozni. Én a magam részéről imádok csavarogni és egy percig sem titkoltam a kedvesem előtt, mennyire örülök annak, hogy beadta a derekát és elmegyünk ma este együtt valahová. Egy szűk farmert húztam magamra, a fekete térdig érő lapos talpú csizmáimat, amikbe belefér a nadrágom szára, és egy fekete garbót vettem fel. Az ujjaimmal beletúrtam a hajamba és tulajdonképpen indulásra készen álltam. Már csak a bőrdzsekimet kellett felkapnom és mehettünk is. A kocsma, ami előtt megálltunk nem volt ismeretlen számomra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy eszembe jutott Lily. Nagyon megkedveltem a nőcit és közben megjegyeztem magamnak, hogy valamelyik nap rá fogok csörögni, megkérdezem mi újság vele és talán megbeszélünk egy újabb találkozót. Az én pajzsom is fent van, annyira engedtem csak le, hogy érzékelhessem ha más farkasokba botlanánk. Mint például most is. Fairbanksben nem ritka jelenség, ha az ember lánya egy másik farkasba botlik bele. Kicsit lejjebb engedtem még a pajzsomon, hogy többet megtudhassak a másikról, feltéve, ha még mindig lent volt az övé. Közben pedig a kedvesem felé fordulok. - Én már jártam itt. Kellemes egy hely, szóval felőlem bemehetünk. - még mindig ott volt a mosoly az ajkaimon. A helyiségbe belépve rögtön a pult felé vettük az irányt. Én egy tequilat kértem citrommal, amit még a pultnál meg is ittam, majd egy citromos sör társaságában, Jesse oldalán léptem el onnan. Körbe forogtam, hogy lássam mire is gondol pontosan játék alatt és mikor megláttam a biliárdszoba feliratát, bólintottam egyet. - Oké, menjünk. Én se biliárdoztam már nagyon rég, de azért még meg tudlak verni benne. - nevettem fel jó ízűen. Hosszú évekkel ezelőtt próbáltam ki ezt a játékot és úgy tűnik egész ügyes vagyok benne, de az is igaz, hogy egy ideje már nem gyakoroltam. A megjegyzést csak viccnek szántam, tudom, hogy Jesse sem épp ügyetlen benne. Odabújtam hozzá és így indultam el vele a szoba felé. Mikor belépünk, azonnal észreveszem a másik farkast, akinek a jelenlétét már a kocsma előtt állva érzékeltem. Épp ráhasal az asztalra, illetve már inkább felegyenesedik onnan. Jesse kicsit előttem áll, de kilépek a takarásából, hogy jobban láthassam őt. Amíg Jesse köszön és a másik a cigijéért nyúl, valahogy furcsán ismerős érzés fog el. Oldalra billentett fejjel és összeszűkülő szemekkel figyelem a hímet és lázasan gondolkozom azon, hogy mitől támadt ilyen furcsa érzésem vele kapcsolatban. És ez az érzés cseppet sem volt kellemetlen, rémült, vagy ijedt, tehát biztosan nem rossz emléket keresek vele kapcsolatban. Eltelik egy kis idő, amíg gondolkozom és végig pörgetem magamban az emlékeimet, - természetesen nem mindet, csak azokat, amikbe úgy vélem, hogy a farkas beleilleszthető - és lassan rájövök, hogy mi ez az egész. Egyetlen könnyed mozdulattal kerülöm ki Jesset és lépek oda a másik hímhez, immáron szélesen elmosolyodva. Majd se szó, se beszéd átölelem, de csak azután, ha észrevett. Fogalmam sincs, hogy ő emlékszik-e rám, vagy, hogy mennyire gyorsan/lassan ugrik be neki egy nagyon régi emlék. - Raven! - ejtem ki a nevét lelkesen és közben elengedem. A hangomban melegség és kedvesség van. Tőlem nem furcsa, ha így reagálok valakire, akit kedvelek. Mindig is nagyon élénk, barátságos és kedves voltam és ha a hím időközben rájött arra, hogy ismerjük egymást, akkor tudhatja, hogy már akkoriban is ilyen voltam, amikor megismertük kicsit egymást. Eleresztem és egy kicsit el is lépek tőle, teret hagyva neki. - Nem tudom emlékszel-e még rám. Rosie vagyok. - magyarázom neki kapásból, nehogy azt higgye, azért ölelgetem, mert hibbant vagyok, vagy ilyesmi. ~ Valamikor 1880 körül találkoztunk, Londonban. ~ küldöm felé a gondolatot, mivel nem akarom itt hangosan kimondani, hogy több, mint 130 éve már ennek. Hagyom, hogy emlékezzen, ha még mindig nem ugrottam volna be neki, de remélem, hogy közben mégis eszébe jutottam. Fogalmam sincs, hogy mitől emlékszem olyan jól még ma is arra a színházi előadásra, ahol először találkoztunk. Ez még Jesse előtt történt jóval. Akkoriban még ember voltam és nem farkas. És álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még összefutok ezzel a férfival, azt meg pláne nem, hogy ennyire jól őrzöm a vele kapcsolatos emlékeimet. Azt hiszem talán két hetet, ha eltöltöttünk egymás társaságában és jártuk Londont, a színházakat, a zenés mulatságokat. Mindig kedves volt az együtt eltöltött idő alatt - legalábbis így emlékszem vissza - és akkoriban ez nagyon ritkán fordult elő velem.
A két farkas belépett a szobába, én pont akkor löktem el a fehér golyót. A pajzsukat lejjebb engedték, s megtudhattam, hogy Betolakodók, s mennyi idősek. Nem rántottam fel a pajzsomat, nem igazán érdekelt, hogy mit szólnak hozzám. Az sem érdekelt, ha megérzik rajtam az Őslakosok szagát. Márpedig ennek eléggé nagy volt a valószínűsége. Engem hidegen hagyott a Betolakodók és Őslakosok közti viszály. Ha itt most bármelyikőjük nekem esik emiatt, kidobom őket a csehóból, pláne, amilyen hangulatomban voltam. - Üdvözlet! - mondtam, a férfi köszöntésére, de még mindig nem néztem feléjük, a golyót figyeltem, ahogy megáll. A cigarettám felé pillantottam, de aztán úgy döntöttem, nem megyek érte, s a két farkas felé fordítottam tekintetem, s a nő ekkor szólított meg. Egy pillanatra megmerevedtem a döbbenettől, de mikor felém lép, és átölel, már tudom, ki ő. - Rose! - viszonzom az ölelését, és mosolyogva nézek kedves arcára. Hogyne emlékeznék rá? Egyik legkedvesebb emlékem ő Londonról. Hogy felejthettem volna el? ~ Persze, hogy emlékszem. - nézek a szemeibe, miközben felé küldöm a gondolatot, s elengedem ~ Sosem feledtelek el. Az emlékek úgy játszódtak le előttem, mintha épp csak most történtek volna. A Shakespear-i előadás, ahogy elnéztem, figyelve az embereket, s találkozott vele a tekintetem. Nem volt nehéz a közelébe férkőznöm, s a társasága számomra nagyon fontossá vált. Csodás napokat töltöttem a lánnyal, s mint akkoriban, még ifjú lévén, fiatal, gyermeki lélekkel vezettem őt London élményeibe, ahogy ő is mutatott nekem szebbnél szebb dolgokat. Sose gondoltam volna, hogy újra láthatom. S örültem, hogy eddig, semmi változást nem tapasztaltam felőle. Ez a kedvesség, ez a közeledés már akkoriban is rá volt jellemző. Az illata is olyan volt, mint régen, talán annyi változás volt benne, hogy más illatával keveredett. Farkasom is illendően köszöntötte a lány farkasát, egy enyhe fej bólintással, de közben a férfi farkasáról sem feledkezett meg. - Látom, fenevad lett belőled. - végignézek rajta, mint aki életében lát először női farkast - S nem is akármilyen. - dicsérem. Ekkor a társasága felé pillantok. - És kit tisztelhetek ifjú kísérődben? Vagy Teremtődben? Ha jobban tetszik. - nézek a férfi szemeibe. Nincs ártó szándékom, ha esetleg ezt figyelné, vagy gondolná, és eszem ágában sincs leállni Ős és Betolakodó viták lerendezésére. És reménykedem, hogy Rose teremtője elég bölcs, hogy ezt levonja. Ahogy mondtam, hidegen hagynak ezek a dolgok. Ha Rose bemutat egymásnak minket, jobbomat nyújtom felé. Ha elfogadja, határozottan kezet fogok vele. Miután sikeresen kezet fogtunk a cigarettámért léptem, s szívva egy slukkot nézek a páros felé. - Kellemes meglepetés, borús időkben. - mosolygok rá a lányra. Érezheti, hogy meglepett, de valóban örülök egy régi arcnak. Az eddigi történések nem éppen a kedvenc szituációimba írhatók, és direkt kerültem az embereket is, de most ténylegesen úgy éreztem, örülök a társaságuknak.
- Csak hiszed. – Játékosan Rose nyakába haraptam, miközben a biliárdszoba felé tartottunk. Jó pár éve már annak, hogy utoljára egymás ellen játszottunk volna, de emlékeim szerint, a szerencsén forgandó volt, hol ő, hol pedig én nyertem. Bár, mikor csalt, és elvonta a figyelmemet akkor rendszerint ő nyert, de hát az aljas csalás volt, amit később négy szem közt megtoroltam rajta, nem mintha nem élvezte volna a dolgot. A csalásnál és a „bosszúmnál”. Nem csak a kellemes emlékek miatt akartam a biliárdszobába menni, hanem mert éreztem ott egy idegen farkast is, akiről többet meg akartam tudni. Így kapóra jött a dolog, kellemest a hasznossal, és ki tudja mi lesz még ebből, lehet egy fejjel állítok haza Castornak, de az is lehet, hogy nem, majd alakul a dolog. Figyelem a másik farkast odabent, nemek nem ismerős, sem a szaga, sem az energiája sem ő, sem a farkasa. Szóval, számomra teljesen idegen a fickó, még őt figyelem addig Rose kilép mögülem aminek kicsit sem örülök, de a következő dolog még inkább olyan ami miatt nem kezdek el ugrálni és örömtáncot járni, ugyan is a párom, lazán és közvetlenül megszólítja a másikat és egy fél pillanattal később már ölelgeti is. Farkasom borzolja a bundáját, és vicsorog, megnyalja a pofáját és fenyegetően nézi a másikat, mivel nem tetszik neki, hogy az orra előtt egy másik hím tolakodik a nőstényénél. Ő így éli meg, én kevésbé agresszíven, csak a szemeim villannak a nagy ölelkezésre, és köszöntésre, de nem verek ki féltékenységi jelenetet, csak lassan közelebb ballagok hozzájuk, hogy az idegennek kezet foghassak. Közben a farkasom leült és biccentett a másik hím irányába, de a bundája még mindig borzolva van, féltékeny egy bestiám van, na. - Teremtője, és párja. – Szólalok meg, mikor már Raven előtt állok, és a kezem nyújtom felé. A többit meghagyom Rose-nak, vagyis, hogy bemutasson és kommentálja azt amit én mondtam, feltéve ha akarja. Rose barátja hát nem leszek vele goromba, de nem is ugrálom körbe. A kezem nyújtom neki, és megrázom az ő mancsát, határozott a szorításom, de nem kezdek bele kakaskodásba, csak jelzem, itt vagyok, férfi vagyok és nem papucs, ennyi van csak a kézfogásomban benne, aztán elengedem a másikat, és Rose mögött valamivel megállok, és a párom derekára rakom a kezemet, és finoman jelzem neki, jöjjön közelebb hozzám. - Szóval ismeritek egymást. Honnan? – Kérdezem egyszerűen és semlegesen. Addig nem kutakodok, vagy nem kérdezősködök, Rose-tól még meg nem mondják honnan is ismerik ők egymást. Abban biztos vagyok, hogy nem ez a fickó harapta meg korábban. Erre a gondolatra pedig Rose tarkójára pillantok, és végig gondolom, én milyen sebeket okoztam neki a kérésére. Beleiszok a poharamba, amiben a „koktélom” pihen, kellemesen marja végig a keverék a torkomat
Nagyon megörülök annak, hogy Raven felismer, és ez megérezhető lesz az energiámon, de ha valaki nem rendelkezik semmilyen plusszal, hogy ezt érzékelje, akkor is láthatja, hogy észrevehetően szélesedik ki a mosoly az arcomon, ami eddig is ott ült. Pont erre a kedvességre emlékszem, mint amit most kapok tőle gondolatban. Nem tudom, hogy valóban igaz-e az, hogy nem felejtett el, de nem is lényeges, mert mindenképpen nagyon jól esik a dolog. Persze, hogy simogatja az ember lelkét, ha több, mint százharminc év után is emlékeznek rá. Akkoriban én is nagyon élveztem a vele eltöltött időt, szín volt az életemben, hogy ő nem úgy tekintett rám, mint egy darab húsra és nem is bánt úgy velem. Mindig kedves volt és udvarias, amit ritkán tapasztaltam akkoriban. Hálás voltam és azt hiszem még ma is az vagyok, hogy kíváncsi volt a gondolataimra, hogy meghallgatott és, hogy egyszerűen csak jól éreztük magunkat egymás társaságában. Az én farkasom lelkesen köszöntötte Ravenét. Farok csóválva szaladgált körbe. Akkoriban nem volt róla tudomásom, hogy ő farkas, a farkasokról sem tudtam semmit sem. Ezért a hím idegen ugyan a nőstényemnek, de mivel én magam nagyon is örülök neki, és jó érzéssel tölt el, hogy Ravenbe botlottam, a farkasom abszolút barátságosan és játékosan köszönti a másikat. - Igen, az. De nem mostanában. - tettem hozzá, de egészen biztos vagyok abban, hogy Raven már megsaccolta a koromat, hiszen én is éreztem az övét. - Köszönöm. - nagyon jól esik, ahogyan azt mondta, hogy nem is akármilyen farkas lettem. Még szép, hogy jól esik, kinek ne esne jól? Közben érzékelem, ahogy Jesse fekete farkasa felborzolja a bundáját. Tudom, hogy marja a féltékenység, pedig nincs miért. Annak a legkisebb jele sincs bennem, hogy úgy érdekelne Raven. Ő egy régi kedves ismerős, egy barát a múltból, akinek nagyon megörültem. És ennyi. Amikor Raven a teremtőmre kérdez és Jesse is megszólal, végignézek a két férfin majd előbb Ravenre pillantok és Jessere mutatok úgy, hogy a felfelé nyitott tenyeremet emelem a kedvesem felé. - Ő Jesse Northfolk. A Teremtőm és a vőlegényem. - szólalok meg és közben Jessere pillantok. A tekintetemben benne van minden érzelem, amit iránta érzek. - Ő pedig itt Raven... Sut... Sutter? Ne haragudj kérlek, nem biztos, hogy a vezetéknevedre is pontosan emlékszem vissza... - bocsánatkérően pillantok Ravenre. Fogalmam sincs, hogy jól emlékszem-e a teljes nevére. Hát nem mostanság volt, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Csendben figyelem, ahogy kezet fognak egymással, aztán odahúzódom Jessehez, mikor átkarolja a derekamat. Jesse kérdésére a másik hímre mosolygok, ahogy felidézem az emlékeimet vele kapcsolatban. - Londonból. Néhány évvel korábban találkoztunk, mint ahogy téged megismertelek. Kiderült, hogy mindketten szeretjük Shakespeare-t, akinek a műveit annak idején a legtöbb színház tiltólistán tartotta. - kezdek bele Jessenek válaszolni és felidézem az előadást, amin találkoztunk Ravennel. Akkoriban olyan időszakot éltünk, hogy mindenki rettentő prűdnek tettette magát és ezért nem volt elfogadott az ő darabjait a "finom lelkű" közönség elé tárni. Ennek ellenére azért akadtak olyan helyek, ahol játszották a műveit, nem is kis sikerrel. És az is igaz, hogy akkoriban tisztes hölgy be nem tette a lábát az ilyen előadásokra. Még szerencse, hogy én nem voltam "tisztes, rendes asszony". Különben olyasmiről maradtam volna le, amit örülök, hogy láthattam akkoriban. Ma már persze egészen más világot élünk. - Egy előadáson találkoztunk, szóba elegyedtünk és egy rövid ideig gyakran találkoztunk. - fejezem be végül a rövid összefoglalót. Aztán Ravenre pillantok, hogy szeretne-e ehhez hozzáfűzni valamit. Ha nem, akkor ismét megszólaltam. - Annyira örülök, hogy egymásba botlottunk. Itt élsz? Hogy vagy? Jaj nem is tudom mit kérdezzek hirtelen, annyi év telt el azóta... Mi van veled? - tettem fel végül egy nagy és általános kérdést. Ennyi idő után nehéz érdeklődni a másikról, hiszen, hogyan is lehetne annyi évet egyszerűen összefogalmazni, hogy mi is történt vele. Ennek ellenére remélem, hogy mesél egy kicsit. - Nem bánod, ha csatlakozunk hozzád? - utaltam a biliárdra, hiszen eredetileg ezért jöttünk ide Jessevel, hogy játsszunk.
Farkasom figyelmen kívül hagyta a másik féltékenykedését. Amíg nem támad, úgy borzolja magát, ahogy akarja. Meg aztán, ez természetes dolog, legalábbis meg tudtam érteni a reakcióját. Farkasom köszöntötte, és a lány farkasának örömét szelíden viselte, s mindkét farkas érezhette, örül ő is, akárcsak én. A kézfogás megtörtént, a férfi szemébe néztem, ahogy mindig, mindenkivel ezt tettem, mikor kezet fogtam bárkivel. A lányt hallgatva mosolyra húzódik a szám. - Örvendek, Jesse Northfolk. - elengedem a mancsot, és a lányra nézek, mikor bocsánatkérően a nevemet kérdezi. - Nyugi, semmi gond, de jól emlékszel, Sutter. Rose eljegyeztetett? Csinos pár, ezt meg kell hagyni. - Szerencsés vagy. - mondom Jessenek, miközben szívok egy slukkot a cigarettámból. Bár szerintem ezt tudhatja, ha ő a teremtője, és azóta így együtt vannak. Néztem, ahogy egymáshoz bújnak, s közben a lány ismertetőjét hallgattam, melyet a párjának intézett. Amikor rám pillant, csak mosolyogva bólintok, mert bizony, így van, s hozzá teszem: - Immár az új vágy szenvedélye ég, S a régi lángnak el kell húnynia. A vágyva vágyott ideál se szép, Csak ő a szép: a zsenge Júlia. Idézek a Rómeó és Júliából. Csodás volt látnom akkoriban ezeket az előadásokat. S az csak még jobb volt, hogy egy Rose-hoz hasonló, csodás személyiséggel oszthattam meg az élményeket. De nem is teszek már többet a szavaihoz, elvégre, nem hiszem, hogy a párja pont ilyesmikre kíváncsi. Ha szeretne tudni valamit, azt úgyis megkérdezi még, vagy Rose elmeséli. Csodás hetek voltak azok akkoriban, és imádtam az embereket hülyíteni, de ha találkoztam értelmesekkel, mint pl. Rose, azokkal hosszabb időt is eltöltöttem egy helyen. London pedig egy ilyen hosszabb állomásom volt, és ezt köszönhettem a lánynak. Elnyomtam a cigaretta füstszűrőjét a hamutartóban, majd Rose kérdésére ismét feléjük pillantottam. Nem tudtam igazából, most mit feleljek, mert hogy mostanában nem pozitív élményekkel gazdagodtam, az is tény volt. Végül előveszem megint a piros Marlboromot, s feléjük lépve megkínálom őket a cigarettából. Ha elfogadják, utána én is rá gyújtok, majd csendesen felelek. - Tény, hosszú ideje már, hogy találkoztunk. Az túlzás lenne, hogy itt élek, de nemrég költöztem Fairbanksbe. Egy hosszabb letelepedés ötlete miatt jöttem ide, megakarom keresni az apám. Most itt dolgozom. Jó és rossz is ér. - vállat vonok. - Ismerkedem az új hellyel. Ismerkedem az itteniekkel. Végignézek rajtuk, majd Rose újabb kérdésére mosolyogva bólintok. - Persze, akartam is kérni, hogy játszunk. Magamnak meglepetést úgysem tudok okozni. A fejemmel a falon lévő dákó tartó felé bökök, hogy válasszanak, addig összeszedem a golyókat, és háromszög alakban elrendezem őket az asztalon, s miközben a fehér golyót az asztal másik oldalán a pontra teszem, megkérdezem: - És ti? Hogy-hogy Fairbanks? Mióta vagytok itt? A dákómhoz lépve a krétával a tetejét kicsit lesimítom, majd mosolyogva megkérdezem. - Kettő az egy ellen? Itt most természetesen arra gondolok, hogy ők legyenek együtt, de ha másként lesz a felállás, nekem úgy is megfelel, ahogy szeretnék.
Farkasom, féltékeny. Mi más is lehetne ebben a szituációban? a nőstény hozzá tartozik, születésétől ismeri, és ragaszkodik hozzá, ahogy én sem csak a kölykömként gondolok Rose-ra, úgy ő sem csak annak látja így több mint száz év után a nőstényt. A saját nőstényének nézi, és minden hímre féltékeny, aki ilyen közel merészkedik hozzá. Én magam már kevésbé vagyok ennyire féltékeny, és birtokló. Plusz finomabban jelzem, hogy a nő az enyém, és minek fitogtassam az erőm vagy akármi, hogy ha úgy is átvágom annak a torkát, aki túlságosan is beletelepszik a párom intim szférájába? Amúgy sem vagyok barbár, vagy vadállat, civilizált vagyok és megvan bennem az angolok eleganciája, így Ravennek, se kezdem el mutogatni, hogy Rose hozzám tartozik. Kezet fogok vele a bemutatáskor, és azt is kultúrátlan bonyolítom le, szóval semmi balhé nincsen a részemről, a farkasom is nyugszik mostanra. Már nem borzolja a bundáját a másik hímnek. Arra, hogy szerencsés vagyok csak egy biccentés a válaszom, tudom, hogy az vagyok. Túléltük azt, hogy beharaptam, el tudunk menekülni, meg tudtam védeni és több mint száz éve velem van és nem hagyott el, azt hiszem ez már több mint szerencse. Az idézetre, amit elszaval csak hallgatás a válaszom, és egy kortyolás a poharamból. Ezt az előadást személy szerint abban az időben kihagytam. Abban az időszakban nem sűrűn jártam színházba, csak akkor, ha oda vitt a dolgom, de akkor se egy előadás végigülése végett. - Londonban, mielőtt még mi ketten megismerkedtünk? – Erre kicsit felvonom a szemöldökömet, és úgy pillantok Rose-ra, miközben közelebb jön hozzám és magamhoz ölelem kissé. Nem forszírozom a dolgot tovább. Persze megfordul a fejemben, hogy talán az egyik kuncsaftja volt, de akkor csak nem ugrott volna így a nyakába vagy igen? Mind egy, nem idegesítem magamat, régen volt, nagyon régen, és kétlem, hogy csak úgy itt hagyna. Mondjuk a tartása és a tekintete nem ezt sugallja. Pajzsom félárbocon pihentetem, egyelőre nem húztam vissza. Közben ellépek Rose mellől, és leveszek egy dákót a tartóról, Raven után én is elrendezgetem, egy kicsit a krétával aztán a poharamért nyúlok és kortyolok az elegyből. - Februárban érkeztünk, kell egy kis állandóság is. – Válaszolok szűkszavúan Ravennek, miközben biccentek, hogy nekem így is megfelel a felállás, de ha másképp döntene, a kedvesem azzal sem lenne semmi bajom. Egészen addig még a másik nem kezd ki vele. Amúgy meg a bővebb válaszokat meghagyom Rose-nak, kettőnk közül amúgy is a beszédesebb.
Szégyen, nem szégyen, nem tudom, hogy jól emlékszem a vezeték nevére. Rég találkoztunk már, és nagyon is könnyen meglehet, hogy nem jól mondom a nevét. Végül aztán kiderül, hogy ráhibáztam, szóval megint egy mosolyra húzódnak az ajkaim. - Örülök, hogy nem trafáltam mellé. - fűzöm még hozzá. Raven nagyon jól tudja, hogyan fűzze a szavakat egymás után. Nagyon is jól esik, hogy szerencsésnek mondja Jesset miattam. Csak finoman legyintek, hogy "ugyan már!", de még szép, hogy simogatják a lelkem a szavai. - Én is szerencsés vagyok. - teszem még hozzá halkan. Tényleg annak tartom magam Jessevel. Sőt, abszolút hiszem, hogy talán az egyik legszerencsésebb a világon. Én igen, pontosan tudom, hogy ez mennyire csöpögős és nyálas és ragacsos megjegyzés volt. De ettől még ezt gondolom. Fülig szerelmes vagyok Jessebe - még mindig - nem csoda hát, ha ilyen gondolataim vannak. Hát ez van. Nagyon tetszik, ahogy Raven idéz a Rómeó és Júliából. Kellemes emlékeket idéznek bennem ezek a sorok. És nem tudom megállni, hogy ne tegyek ehhez hozzá én is.
- "S bár egy a láz, mely szívükben kigyúl, Ha bűvölten néznek farkasszemet: Vélt ellenségért sorvad a fiú, S a lány gyilkos csapdák között szeret."
- Köszönöm, hogy felidézted ezt a kedves emléket. - mert tényleg az volt. Ha jól emlékszem, nem is egyszer néztük meg Ravennel, annyira tetszett mindkettőnknek akkoriban az az előadás. Akkoriban nagyon élveztem a férfi társaságát, azt, hogy értelmesen el tudtunk beszélgetni. Jesse felé fordulok, amikor visszakérdez. - Igen. - válaszolom neki és közben pontosan tudom, hogy miért is kérdezett vissza. ~ Ő nem egy volt közülük. Csak egy barát. ~ küldöm a kedvesem felé a gondolatot. Amikor Raven megkínál a cigivel, én a magam részéről visszautasítom, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem igazán dohányzom. Nem azt mondom, hogy sohasem, de általában nem. - Mi is nem régen érkeztünk csak ide. - és Jesse hamarosan el is árulja, hogy mikor is pontosan. - Apád itt él? - a kérdés mögött nem volt semmi. Egyszerűen csak, ha már megemlítette, akkor úgy gondoltam kíváncsiskodom egy kicsit. Közben Jesse elmegy egy dákóért és én is hasonlóan teszek. Ha levett egyet nekem is a tartóról, akkor elvettem tőle, ha nem vette le, akkor vetek a kedvesemre egy olyan pillantást, amiből egyértelmű lesz, hogy szeretném, ha a kezembe adna egyet. - Véletlenszerűen. Sokat utazunk, utaztunk és erre még nem jártunk, szóval úgy döntöttünk, hogy eljövünk ide is. És most úgy tűnik, itt ragadunk egy időre. Ami nem baj, kell némi állandóság. - ismétlem meg Jesse szavait. Kár lenne tagadni, hogy az egyik falkához csatlakoztunk, és nem is akarom letagadni. - Nekem is tökéletes. - ha így akarnak játszani, akkor így. Ha mindenki megvolt a maga dákó-kréta rituáléjával, és a golyók is a helyére kerültek, akkor akár el is kezdhetjük a játékot.
Mosollyal nyugtázom, ahogy Rose is idéz a műből. Ezek szerint valóban emlékszik. Abban a két hétben majdnem minden Shakespeare műt meglátogattunk, és a Rómeó és Júlia egyik kedvencünkké vált. Én személy szerint talán nem is pont az előadások miatt vártam az estéket, hanem azért, ha vége, átbeszélgethessem az éjszakát a lánnyal. Mert az előadások sosem voltak teljesen ugyanolyanok akkoriban, a színészeknek nem volt megkötve a kezük, és mindig újat hoztak magukkal. Akár mozdulatban, akár hangszínben, vagy akármi másban... És figyelhettük az akkori színészgenerációk fejlődését. És mi mindig megvitattuk, mi volt új, mi volt nem oda való, miért ezt választotta, mi, hogy játszottuk volna el. Emlékszem, a Temze folyó partján, mikor sétáltunk, el is játszottuk kedvenc jeleneteinket, hiszen kívülről fújtuk a műveket. Rose, mint szerelmes ifjú leány, megállta a helyét, de mint vad, elveiért kiálló családfő is. Remekül bele tudta élni magát a szerepekbe, akkoriban meg is kérdeztem, nem akar-e színésznő lenni? Csak kinevetett, és legyintett, pedig igyekeztem meggyőzni. Nem tudom, talán azóta kipróbálta már a szakmát. Mikor megköszönte, csak egy enyhe fejbólintással adtam tudtára, hogy semmiség, sőt számomra megtiszteltetés. Örültem, hogy ő tudott rákontrázni. Jesse kérdésére nem válaszoltam, Rose megtette helyettem. Nem akartam részt venni esetleges vitában, ezt majd ők lerendezik maguk között. Én csupán örültem a lánynak, ahogy ő is nekem, de némiképp a férfit is megtudtam érteni. De úgy voltam vele, nem kell tartania semmitől. Legalábbis én nem fogom megkörnyékezni Rose-t, csak egészségesen udvarolok, de azt hiszem, ez még belefért. De kellemetlenségbe sem akartam hozni egyikőjüket sem. Miután rágyújtottam, s a krétát átadtam Jessenek, az asztal másik feléhez álltam, így ők maradtak a másik oldalon, ketten. Mikor válaszolnak, bólintok. Akkor, ők is "újoncok" errefelé. Legalább hasonló cipőben járunk. Rose kérdésére biccentek, közben kifújom a cigarettám füstjét. - Igen, egy ideje itt élt. Volt idő, mikor sokáig tartottuk a kapcsolatot, de már több, mint 90 éve nem hallottam felőle semmit. Úgy gondoltam, itt talán megtalálhatom. Utolsó levelét is innen kaptam, Fairbanksből. - nem titkoltam semmit, elvégre, a lány mögött se éreztem olyasmit, ami miatt terelnem kéne a témát. Rose nem ilyen volt, legalábbis nem hittem róla, hogy ilyen lenne. A párja más tészta, de ugyan mit hoznának ki egy magányos farkas elveszett apjából? Semmit... Az meg, hogy csatlakoztak egy Falkához, hát... ez van. Én még hadilábon állok azzal is, akikhez szeretnék bekerülni. Szeretnék? Ugyan már... De tény, hiányzott, még most is, hogy farkasok közt legyek. Baromira hiányzott. Mikor végeztek, a fehér golyó felé intek. - Hölgyeké az elsőbbség. - mondom mosolyogva. Ha Rose indítja a játékot, figyelem, ahogy a fehér golyó szétüti a háromszöget, és nézem, melyik golyó kerül a lyukba, teli, vagy csíkos. - És milyen a Betolakodók közt? - kérdezem úgy spontán, puszta kíváncsiságból.
Hallgatom ahogy egymásnak idéznek a műből amit közösen olyan sokszor megtekinthettek. Egy darabig oda figyelek, de egy idő után érdektelenné válik számomra a dolog, így inkább csak az asztalon sorakozó golyókat veszem szemügyre és elfogadom Raventől a cigit, majd előveszem a gyújtómat és fellobbantom annak a lángját, majd beleszívok a cigibe. A gyújtót elteszem, a cigit kiveszem a számból és kifújom a füstöt a következő slukk előtt pedig beleiszok az ital keverékembe, és neki támasztom a csípőm az asztalnak, így nézek újra végig a két másik farkason. Már azt is tudom, hogy régről ismerik egymást és Rose a kérdésem, amit nem mondtam ki se szóban se mentálisan megválaszolta. Nem volt a férfinek hozzá köze, amúgy nem csináltam volna balhét miatta, még akkor sem ha Rose ex-szeretője lenne. Nem a múlt a lényeges, hanem a jelen, és ameddig tiszteletben van tartva, hogy a nő hozzám tartozik, addig senkit sem akarok kibelezni. Bár Rose-t akkor sem tudnám bántani ha megcsalna. Volt már erre precedens, túléltük, nem bántottam, csak pár napra magára hagytam, hogy átgondolhassam a kettőnk dolgát. Az teljesen más tészta, hogy akkor Raven a saját zsigereivel lenne felakasztva az első fára, ha megpróbálná megfektetni a nőmet. De ezzel nem hencegek el, nem az a veszélyes kutya, amelyik ugat és feni a fogát, hanem az ami hallgat és egyszer csak támad. Újra a cigibe szívok és figyelem a beszélgetést, majd megszólalok én is újra, mikor Raven a falkáról kérdez. - Beleszokunk lassan, elfogadtak és befogadtak. Nincs mit ragozni rajta igazából. Van fedél a fejünk felett, van kihez fordulni, ha baj van…- Megvonom a vállam, és a cigarettámba szívok bele. Nekem a falka elsősorban Rose miatt jó, ha én elmegyek egy időre a munkám miatt ő akkor is biztonságban lesz, és nem marad egyedül. Kisebb az esélye annak, hogy valaki bántani akarja, ha egy falka tagja, bár, hogy Felderítő lett, így azért más a helyzet, de nekik általában nem a harc a dolguk, hanem a kémkedés és az információszerzés, majd a gyors kereket oldás, mintha ott sem lettek volna. Rose-nak adok egy dákót, majd helyet hagyok neki, hogy had indítsa elsőnek ő a játékot. ét dolog miatt is, egy legalább megnézhetem a formás fenekét, ahogy az asztalra hajol, nem mintha nem látnám eleget, de így azért akkor is más a helyzet. A másik meg, valóban, hölgyeké az elsőbbség.
Imádtam akkoriban Ravennel tölteni az estéimet. Vagyis pontosabban az éjszakákat egészen hajnalig. Sajnos az estéimet továbbra is a munkával kellett eltöltenem, de ahogy elszabadulhattam a Pipacsból már bele is vetettük magunkat a város akkori pezsgő életébe. Szerettem, hogy annyit beszélgettünk, hogy kíváncsi volt a gondolataimra és a véleményemre. Szóval jól eső érzés visszagondolni azokra az időkre és örülök, hogy most elöntenek a kellemes emlékek. Jópofa dolog volt, hogy végigpróbáltunk pár jelentet egy-egy műből. Jókat nevettünk, hol magunkon, hol pedig egymáson. Emlékszem Raven felvetette, hogy próbáljam ki magam színészként. Én meg persze csak legyintettem és jót derültem a dolgon. Nem nekem való az a szakma. Ezt akkor is így gondoltam és ma sem vélekedek másként. Bőven elég volt nekem akkoriban a minden estés "előadás" a Pipacsban, mikor el kellett hitetnem a vendégeimmel, hogy ők az egyetlenek és a legtökéletesebbek az egész világon. Pedig korántsem voltak azok. De az is "játék" volt. Csak egyszemélyes közönségnek... - Sikerült már rá lelned? Vagyis, tudod, hogy hol keresd? - érdeklődöm kedvesen az apja kapcsán. - És eddig milyenek a tapasztalataid? Hogy tetszik a város, az itteniek? - utalok vissza arra, hogy letelepedési szándékkal jött és, hogy egyelőre még ismerkedik a várossal és a lakóival. Világéletemben beszédes teremtés voltam, és az érdeklődésem is ezért van. Egyszerűen nem szeretem a hosszú csendeket és a nagy hallgatásokat. Én a magam részéről szeretek beszélgetni, cseverészni, tulajdonképpen bármiről. És bárkivel. Noha ezzel Jesse tudom, hogy nem teljesen ért egyet, mármint, hogy olyan könnyen akárkivel szóba állok. Szerinte jobb lenne, ha óvatosabb lennék, de szerintem meg némi ismeretségkötésbe még senki nem halt bele... Megfordul a fejemben, hogy klassz lenne, ha Raven ahhoz a falkához tartozna, amelyikhez mi is. Az az igazság, hogy nem érzem rajta, hogy a hegyiekhez tartozna, az meg nyilván feltűnt volna, ha a mieinkhez csatlakozott volna, ezért joggal feltételezem, hogy jelenleg egyik falkához sem tartozik. Főleg, hogy ő maga mondta, csak nem rég költözött Fairbanksbe. - Köszönöm! - a hangom vidám és lelkes, mint ahogyan én magam is, szóval elhelyezkedem, az asztalra hajolok, és a bal kézfejemen támasztom meg a dákó végét. Becélzok, majd a jobbommal lökök egyet a dákón és voilá a fehér golyó útjára indul a lökésnek köszönhetően, majd szétkergeti a csíkos és teli golyókat. Csíkos az, amelyik végül az egyik lyukban landol. Aztán a fiúk felé fordulok. Mivel Jessevel egy csapat vagyunk, úgy nézem övé a következő lökés, ha szeretné. - Én nagyon élvezem. - válaszolom meg én is Raven kérdését. Oké, még vannak dolgok, amiket most tanulok a falkáról, arról, hogy milyen is a részese lenni egynek, de mindent összevetve - nehézségeket és előnyöket egyaránt - azt hiszem tényleg nagyon tetszik eddig a dolog. - És tényleg van kihez fordulni mindig... - nevetek fel. - ... sosincs egyedül az ember farkas. De nekem ez nagyon tetszik. - társasági lény vagyok, ez eddig sem volt titok, szóval ezt a részét egyre jobban kedvelem. Oké a közös fürdővel kapcsolatban nekem is vannak ellenérzéseim és fenntartásaim, de ezt leszámítva jó, hogy mindig van kibe belebotlani. - És te? Gondolkoztál már valamelyik falkán? Vagy jobb egyedül? - a "falka" szónál lehalkítottam a hangomat - nem mintha egyébként olyan hangos lettem volna, mert nem voltam az - és kíváncsiskodtam kicsit. Tényleg örülnék, ha hozzánk kerülne...
- Nagyjából, bár eddig folyton zsákutcába futottam. De majd csak sikerül. - mondtam vállat vonva a lány kérdésére. Az eredeti célról, hogy megtalálom vér szerinti apám, aki egyben Teremtőm, és Mentorom volt egykoron, még mindig nem mondtam le, de amilyen vonalakon eddig elindultam, az vak vágányra vezetett. Közben persze más események is történtek, de erre számítani lehetett, hogy a kutatás nem lesz könnyű. Bár arra nem számítottam, hogy az öreg úgy tűnt el, nyom nélkül, mint szürke szamár a ködben. De előbb vagy utóbb, úgy is rá találok. Újabb kérdésére mosoly szökik az arcomra. - A város egész jó, nem olyan nyüzsgő, mint egy nagyváros, de hozzá lehet szokni. Az emberek meg... változó. De még azért botlok meglepetésekbe. - újabb slukkot szívtam a cigarettámból. Nem akartam fárasztani őket a negatív dolgokkal. Bőven elég volt átélni őket. Meg Rose tudhatta, hogy bár szeretek beszélgetni, de nem eresztem nagy lére a szavakat, és inkább voltam jó hallgatóság. A dákóra támaszkodtam, ahogy figyeltem Rose indítását. Mindig is csinos teremtés volt, jó volt nézni, ahogy az asztalra hajolva kezdte meg mozdulatát. De nem vagyok bunkó, és tekintetemet a golyókra emeltem, amelyek egy hangos koppanással gurultak szerteszét. A csíkos legurult. Ügyes kislány! - Na, jó hallani. - mondtam válaszaikra. Legalább nekik sikerült. Ez mindig, egyéni döntés. Hallottam negatív dolgokat is persze a Betolakodókról, de az Ősök Falkájától sem voltam elragadtatva. Nem tiszteltem egyiket se kellőképpen, és a magányos helyzet számomra pont megfelelt. És a küzdelmem, amely arról "szólt", hogy bekerüljek az Ősök közé, már rég nem erről szólt. Sose szólt erről. Én tudtam ezt, és szóltam is, hogy ne várjanak tőlem 100 %-os engedelmességet, amíg nem érzem, hogy érdemesek erre. Az más kérdés, hogy mindenki úgy értelmezi ezt, ahogy akarja. Alfa voltam hajdanán, céllal jöttem ide. És messze állt tőlem, hogy ezt csak úgy érhetem ezt el, ha csatlakozom bárkihez. Persze a bizalmatlanság, és a bizalomra való érdem, visszafelé is igaz volt. És most lógunk a levegőben. De talán jobb is így. De örültem, hogy ők legalább elhelyezkedtek. Rose mindig is szerette a társaságot. Jesse-ről ezt nem tudtam, hogy így érez-e, de talán ő inkább a hasznot látta a Falkában, nem a társasági élet forrását. Bár ki tudja, lehet hogy csak miattam ilyen most. Ha bulizni kezd, talán elengedi magát, és olyan mutatványokra képes, hogy csak na. - Már próbálkoztam a "hegyieknél", de jelenleg csak lógok a levegőben. Talán jobb így. Egyenlőre. - válaszoltam egyszerűen. Néztem, ahogy Jesse neki készül a a lökésnek.
Még ők beszélgetnek, addig én a poharamba iszom bele, és lenyelek pár kortyot, közben a cigimbe is beleszívok, és rövidesen kerítek egy hamutálat is magamnak, hogy még se az asztalra hamuzzam le a cigarettámat. Hallgatom a beszélgetésüket, de nem szólok bele, egyelőre. Nincs mit mondanom, hiszen ők a közös múltjukról beszélgetnek, amit én nem ismerek, így nem is tudok mit mondani nekik erre. Az meg nem az én műfajom, hogy feleslegesen jártassam a számat, mikor nincs mondandóm. Sosem voltam beszédes alkat, mindig inkább hallgatag voltam, és csak akkor szólaltam meg, ha mondandóm volt. Hallgatom még őket, közben neki támasztom a csípőm az asztalnak és megforgatom az italomat a poharamban, majd lassan kortyolok belőle egy újabbat, majd arrébb megyek, és lerakom azt, hogy a cigimbe szívhassak bele, és tovább hallgassam a beszélgetésüket. Mostanra én már egészen jól kiismerem magamat a városban, tudom, mi merre van, de még vannak felfedezetlen területek, amiket rövid úton szeretnék megszüntetni, hogy tökéletesen ki ismerhessem magam itt. Ha már letelepedtünk és itt maradtunk. Mikor tovább beszélgetnek a városról a mobilom után nyúlok, és a számot elnézve, kimegyek a biliárdszobából, odakint halkan folytatok le egy rövid beszélgetést, majd visszatérek rövidesen, a telefont visszasüllyesztve a farmerom zsebébe, a jobb oldalon. Munka ügyeimről általában Rose-t sosem tájékoztatom. csak akkor mondok el neki pár dolgot, ha őt is belevonom csalinak, és akkor is csak minimális információval látom el, hogy ne essen semmi baja sem.
Miután visszajöttem hallgatom tovább a beszélgetésüket, és mikor Raven a hegyieket emlegeti, akkor felpillantok, hiszen addigra már én hasalok rá az asztalra. Arcomon nincs érzelem se semmi, nem is vonom fel a szemöldökömet, csak felpillantottam rá, aztán már foglalkozom is a golyókkal. Lökök egyet, és le is megy a következő is, ami hozzám tartozik, ekkor elhúzódom az asztaltól, visszamegyek a cigimért, amibe beleszívok.
- Jobb, egyelőre…- Jegyzem meg, miközben lehamuzom a szálat és a poharam után nyúlok. Raven és Rose gondban lesznek ha Rav a hegyiekhez fog csatlakozni, hiszen akkor, ha az ő fejéért küld, Castor nem fogok tétovázni, és szólni az alfámnak, bocsi, a fickó Rose barátja. Végig mérem a másik farkast és szakasztott úgy nézek, mint aki a másikról méretet vesz a koporsójához, de utána kapcsolok, és inkább elnyomom a csikket, hiszen már elszívtam a cigimet. Nem akarom fenyegetni, mert nincs miért, de az benne van a pakliban, hogy ha a másik oldalhoz csatlakozik, akkor ellenségek leszünk.
- Remélem, hogy végül sikerül rálelned. - és ez igaz is volt. Nem volt okom, hogy rosszat kívánjak Ravennek, és ha az a vágya, hogy megtalálja az apját, akkor tényleg remélem, hogy sikerülni fog neki. Látom közben, hogy Jessenek nincs hozzáfűznivalója a beszélgetéshez, pedig már nem a múltat a emlegetjük, de tudom, hogy csendes típus. Én azonban nem vagyok az, szóval könnyedén beszélgetek tovább. - Meglepetésekbe bárhol bele lehet futni... - fűzöm hozzá a mondatához a kissé klisés megjegyzést, de mindenesetre ez igaz. Tényleg bármikor szembetalálkozhat az ember meglepetésekkel. Az már persze más kérdés, hogy a meglepi jó, vagy rossz... - Nekem párszor sikerült már eltévednem itt.- nevetek fel. Hát a városi tájékozódásban nem vagyok a legjobb, hiába a farkasérzékek, itt túl sok a szag és a zaj, ami zavarjon a tájékozódásban. Közben Jesse felveszi a telefonját és amíg kimegy, utána nézek. Ha meló miatt hívják tudom, hogy nem fog a részletekbe beavatni, így egyeztünk meg. Minél kevesebbet tudok, annál nagyobb biztonságban vagyok, és tudom, hogy neki ez nagyon fontos. Megbízom benne teljes mértékig, ezért nem zavar, hogy nem mond el dolgokat a melójáról. Bár nem mondom, volt amikor ez nem volt jó "politika". Ha előre elmondja annak idején Vegasban azt a libát, akinek elvileg csak a munka miatt vizslatta a manduláját a nyelvével... akkor talán nem történik az később, ami történt. És nem kellett volna végignéznem a nagyjelenetet, de mivel nem szólt róla, nem tudhattam, hogy hol van és véletlenül beléjük botlottam. Közben elindítom a játékot. - De akkor ezek szerint a próbálkozás nem járt sikerrel... És mi a helyzet a másik, a mi falkánkkal? Vagy azon nem gondolkoztál még? - közben Jesse is visszatért és most rajta a sor, hogy elüsse a golyókat. Figyelem a két hímet. Ha Raven a hegyiekhez kerül, akkor tényleg nem számít többé, hogy valaha ismertük és kedveltük egymást. Jesse megszólalása is erre utal valahol. Tudom, ha kell akkor bárkivel kegyetlen tud lenni. Kicsit megmozgatom a nyakamat. Még fáj a tegnapi marás és ezüst égette sebem. Bárkivel... még velem is... Mivel megint kérdeztem, ezért nem figyeltem, hogy Jesse milyen eredménnyel ütötte el a golyókat, ezért továbbra is csak az asztal szélének támaszkodom a csípőmmel és Ravenre figyelek.
Jesse pillantása nem kerüli el a figyelmemet. Ahogy a koporsó-méretről vett végigmérése sem. Nem adom jelét annak, hogy zavarna, bár így tudom, hogy ha rám nyomják az "Ős" bélyeget, akkor ez a férfi nem lesz a puszipajtásom. Nem mintha sok farkas lett volna az. Álltam a tekintetét, de mikor elfordul, én Rose-ra pillantottam. - Nos, van ismerősöm a Betolakodók közül, de őszintén szólva nem érzek késztetést arra, hogy bárkihez csatlakozzak. Nem vagyok az a könnyen fejet hajtó típus. Ez pedig, hogy a két Falka nem jön ki egymással, hidegen hagy. Én nem bélyegekhez, személyekhez ragaszkodom. Bárkihez csatlakoznék, az nem gátol meg abban, hogy egy nem ugyanolyan Falkabelivel beszéljek, találkozzak. Szavaim szilárdan, egyenesen hangzottak, de nem volt ebben indulat, csupán érezhették, hogy komolyan gondolom. Mikor leér a golyó, mosolyogva bökök az asztal felé: - Te jössz Rose. Figyelem, ha a golyó felé fordul. Farkasom nyugodtan ölelt körbe. Cigarettámba szívtam, majd lassan kifújtam a füstöt.
Kivonultam telefonálni, ahogyan csörgött a készülékem. Odakint megbeszéltem, amit kellett távolabb húzódva mindenkitől, aki meghallhatta volna esetleg, mondjuk gyors és pattogós beszélgetést folytattam le amiből nem sokat érthetett külső hallgatóság, de akkor is, nem szeretem ha munkával kapcsolatos ügyeknél idegenek is hallhatják, hogy miről is beszélek éppen. Amint ezzel megvoltam, vissza bementem a biliárdszobába, és a poharamhoz ballagtam, azt odabent hagytam. a beszélgetés fonalát elvesztettem, hogy kimentem, de nem is próbálom felvenni. A téma nem igen érint engem. Persze megpróbálhatnék nagyban beszédbe elegyedni a másik hímmel, de nem vagyok az üres fecsegéseknek a híve, és nem nagyon hiszem, hogy lenne közös témánk, Rose-t leszámítva, de nem hiszem, hogy éppen vele akarok beszélgetni a kedvesemről, még akkor, sem ha Rose állítása szerint nem volt közöttük semmi. Nem, nem vagyok féltékeny semmi ilyenről nincsen szó.
A poharamban forgatom meg a maradék italomat, és úgy figyelem a beszélgetést és a játékukat is, most nem én jövök, hanem Rose, így van alkalmam újra megnézni magamnak a kedvesem formás fenekét, miközben az asztalra hasal és becélozza a golyót. Majd visszafordulok Raven felé, nem húzta fel magát azon, amit mondtam neki, ami jó, mert higgadt természetre utal. Bár amit mondtam nem üres szavaknak szántam, hanem komolyan is gondoltam. Nem azért vadászom a hegyiekre, mert gyűlölném őket, hanem mert végrehajtóként és bérgyilkosként ez az egyik feladatom, a magasabb beosztásúak feje szép összeget ér, és nem mellesleg ezzel bizonyíthatom a hűségemet az alfának.
- Valóban, nem gátol meg benne… - ebben igazat adok neki, mivel valóban nem szab gátat, csak akkor lesz vacak helyzetben ha kitör a háború ténylegesen és nem csak kisebb – nagyobb odaszurkálásokban nyilvánul meg az ellentét.
Figyelem, ahogy Rose a nyakát mozgatja meg a beszélgetésünket hallgatva. A nyakán az egyik sebet én okoztam amit most takar a haja.
Némán figyelem őket, Jesset, aki úgy néz Ravenre, mintha épp méretet venne a koporsójához, és Ravent, aki állja a tekintetét és látszólag nem hatja meg különösképpen a dolog. Nem szólok bele, nincs is mibe. Ha Raven a másik falkához kerül, akkor aligha elegyedhetünk újra csevejbe. Pedig az nem lenne rossz. Régen, nagyon élveztem a társaságát és elszomorít a tudat, hogy megvan az esély, többé erre nem kerülhet sor. Hallgatom a szavait és valahol azért örülök, hogy azt mondja, amit. Nos, tulajdonképpen, mint a falka egyik felderítője, tarthatom vele a kapcsolatot, és ha valóban igaz az, amit mond, vagyis tényleg ezt gondolja, akkor talán nincs minden veszve. Bár mélyenszántó, vagy őszinte beszélgetés, aligha történhetne meg, még a szavai ellenére is. - Akkor gondolom, majd eldöntöd egyszer, hogy mit is szeretnél, mármint falka kérdésben. - és ehhez tulajdonképpen nem volt mit hozzáfűznöm még. - Ohh, tényleg. Bocsi, nem figyeltem. - kaptam észbe egy kisebb zavart mosoly mellett, majd megint az asztalra hasaltam, hogy a következő lökést is elindítsam. Most azonban nem sikerül a következő golyót is lyukba kergetni. - Hmm... kijöttem a gyakorlatból... - jegyeztem meg fecserészve és mosolyogva fordultam Raven felé. - Most viszont akkor te jössz. - nem akartam, hogy a játék és a hangulat komorba forduljon át. Tudom, hogy nekik nem sok a közös témájuk és, hogy ez a találkozás ettől még kissé kellemetlen is lehet. Jessehez lépek és nyomok egy csókot az arcára, ahogy a kezembe fogom a sörömet és nagyot kortyolok belőle. Ha Raven a következő lökéssel volt elfoglalva, akkor a kedvesem szemeibe nézek, amiben ott volt minden rajongásom és szerelmem iránta, közben pedig gondolatban küldöm felé, hogy milyen kellemes dolgokat tervezek még az este hátralevő részében vele, a szobánkban. Az egész nem tartott tovább néhány röpke pillanatnál, majd újra a poharamba kortyoltam és letettem azt, hogy ismét rég nem látott ismerősöm felé forduljak. - És egyedül érkeztél a városba? Úgy értem, hogy kedvesed, vagy kölyköd van? - érdeklődtem iránta kedvesen, csak, hogy ne üljön el a beszélgetés és ne legyünk mindannyian kukák.
Jesse megjegyzésére nem feleltem azonnal, farkasom azonban felemelte a fejét. - Nem az a bölcs vezető, aki sikerre visz egy háborút, hanem az, aki sikeresen elkerüli azt. Gyűlöltem a háborúkat, megéltem már néhányat, és bőven elég volt belőle. Nincsen győzelem ilyenkor, csak személyes tragédiák. Az, ahogy az embereket felhasználják, hogy kioltsanak életeket. Nem vagyok, és nem is leszek híve ennek soha. Persze, ami az enyém, és ha szükséges, megvédem azt. De egy háború teljesen más dolog. Egy idő után elfelejted, miért harcolsz, a csatában nincsenek eszmék. Csak az hajt, hogy túlélj. A farkasok háborúi máshogy zajlanak az emberekénél. Nagyobb a vérszomj, több az áldozat, és a cél, a másik teljes kiirtása, vagy elűzése. Én igyekeztem régen, hogy soha ne kelljen Falka ellen vinnem a magam családját. Persze, volt rá példa. De sose gyűlöltük az ellenfelet, tiszteltük, akik ellen harcoltunk. És mindig új esélyt adtunk a legyőzötteknek. Itt Fairbanks-ben nem láttam túl nagy reményt erre. A két Falka közti ellentét, már túl régóta elhúzódott, legalábbis a hozzáállásaikból erre következtettem. - Egyszer biztosan dűlőre jutok. Ha meg nem, akkor levadásznak, megpróbálnak elkergetni, megfenyegetnek, stb. stb. ahogy ez lenni szokott. - vállat vontam. Hozzá voltam szokva az ilyesmihez, egy Infamiát nem szívesen látnak, bármilyen Falkáról is legyen szó. Rose mosolygó arcára csak egy kedves kacsintással felelek, s az asztal fölé görnyedve célba veszem a fehéret. Ügyesen játszottak eddig. A fehéret meglököm, ami szép komótosan besegíti a lyukba a kék telit. Mosolyra húzódik a szám, majd a krétát elvéve az asztal sarkáról, kicsit javítok a dákó végén. Rose szavai ekkor csendülnek fel. - Nem, senki nem tart velem. Egy ideje már nincs, kihez kötődjek. Kicsit talán ezért is irigylésre méltó, hogy ti ilyen hosszú idő után is együtt... - szavaimat a következő mozdulat szakítja meg: Miközben beszélek, a krétát szórakozottan elkezdtem pöccintgetni az ujjammal, mint mikor az érmeket szokás dobálni a tenyérbe. Csakhogy az egyik pöccintés erősebbre sikerül a kelleténél, és szép ívben repülve, Rose dekoltázsában landol, és a két csinos mell ölelésében eltűnik. Na nem mintha direkt csináltam volna, mégis, zavartan vakarom meg a tarkómat. Hát, ez kicsit kellemetlen, de hát mégsem nyúlhatok a kréta után. Egyrészt, itt van a kedvese, másrészt meg... tényleg, mi lenne a másrészt? - Khm... Rose, elnézést, visszakaphatnám a krétát? - igyekszem nyugodt maradni, de egy zavart mosoly mégiscsak kiül a képemre. Remélhetőleg, nem kér meg rá, hogy megkeressem, vagy ha igen, azt úgyis Jessere bízza. Oh, a szerencsés bolhazsákja!
- Nekem teljesen mind egy a dolog Raven. Én ebből élek…. – A falkán belül végrehajtó vagyok, azon kívül pedig bérgyilkos, szóval nekem ez az életem ez a munkám, mások életének a kioltása, parancsara vagy pénzért. Szóval, nekem valahol egy háború egészen kifizetődő, és nem egyéb mint egy munka. Persze, ha kitörne a háború a két falka között akkor Rose-t azonnal repülőre raknám, és messze zavarnám innen, mondjuk vissza Párizsba, ott úgy is szeretett lenni, ott pedig messze lenne mindenkitől, így nem is kellene aggódnom miatta, hogy bajba kerülne, és valaki felhasználná ellenem. Hidegvérrel húzom meg a ravaszt, vagy alkalmazok más módszert az életek kioltására, szóval, nekem ez nem jelent semmit sem, így Raven szavai nem is hatnak meg és nem is botránkoztatnak meg. Erre lettem kinevelve. Valahol várom már, hogy Castor végre rászabadítson minket a másik falkára és elkezdhessük leszedni őket, végre valami komolyabb is történne, és nem csak az unalom lenne velünk minden nap. Erre egy magamfajta nem sok pénzt tud keresni, a hely nem elég nagy ahhoz, hogy komoly munkával legyek ellátva egyik pozícióban sem. - A megszokott műsor, elüldöznek vagy kényszerítenek.. – Biccentek, mivel ezt mi is ismerjük Rose-al, sokáig kóboroltunk mi is, pont annyi ideig amennyi ideje együtt vagyunk. Miatta kellett menekülnöm Angol honból, mert engedély nélkül haraptam őt be, és emiatt Richard megölte volna. Engem életben hagyott volna, de nem tettem volna zsebre a kínzást, amit érte kaptam volna, de Rose? Tudom jól, hogy előbb elkapta volna, kedvét leli benne, még nem meg nem töri Roset, és utána különös élvezettel öli meg a szemem előtt. ismertem már annyira a teremtőmet akkor, hogy tudjam, ennek nézünk elébe, ha nem megyünk el onnan azonnal. Rose erről mit sem sejt, sosem mondtam el neki. Távolabb állok Rose-tól és épp a poharam ittam ki, mikor az a kis vacak a dekoltázsában landolt, nem túl barátságos pillantást vetek a másik hímre, és oda ballagok a nőstényemhez, magamhoz vonom, szorosan, és én veszem ki onnan a kis kockát, közben birtoklóan csókolom meg, hogy a másikban egyértelmű legyen a nőstény az enyém, és jobb, ha nem vág le még egy ilyen műsort még véletlenül sem. Egy hím farkas igen csak féltékeny tud lenni. a kockát az asztal szélén csúsztatom vissza Ravennek, és közben rászegezem a tekintetemet, mert már elszakadtam a nőstényem ajkaitól, de még nem engedtem el a derekát. Szemeim figyelmeztetően villannak.
Hallgatom Jesset és Ravent és közben hol az egyikükre, hol pedig a másikukra téved a tekintetem. - Lehet, és talán igaz is, de ettől még esélyes, hogy a két falka előbb utóbb egymásnak esik. - csak halkan jegyeztem meg, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe. Lehet, hogy Ravennek igaza van, de ebben a helyzetben, ami most van a hegyiek és a mi falkánk között, nem érdekes, hogy ki a bölcs, vagy sem. Ha összefut egy ős egy chicagoival, akkor nem bölcselkedni fognak, az is egészen biztos. És emiatt is volt szükségem arra, hogy Jessevel gyakoroljunk és eddzünk, ezért volt most is sérült a tarkóm, az oldalam és a combom, habár ezeket mind jól takarták a ruháim. Arra pedig, hogy elüldözik előbb vagy utóbb, csak bólogatok. Mi Jessevel nagyon is tudjuk, hogy nem tűrik meg a falka nélkülieket sokáig egy helyen. Az egész eddigi életünk arról szólt, hogy egyik várost hagytuk el a másik után, nem tartoztunk sehová, csak egymásnak voltunk és kész. Közben Raven jön most a játékban és bele is talál az egyik golyó a lyukba, szóval megint ő következik. Felemelem a sörömet és újra belekortyolok, amíg a krétával foglalatoskodik. Szavai hallatán mosolyra húzódnak az ajkaim és Jessere pillantok. Hát tény, hogy nagyon hosszú ideje vagyunk együtt, de én még mindig olyan rajongással vagyok iránta, mintha a kettőnk kapcsolata még csak a legelején tartana. Már alig vártam, hogy a felesége legyek... Büszkén és boldogan fogom viselni a nevét. Szerelmes merengésemből az ránt ki, hogy valami a dekoltázsomban landol. Landol? Mégis mi a halál történt? Szemeim elkerekednek és lenézek, hogy tudjam, most meg mi is van. Nem tudtam, hogy egy célba találós játék egyik kelléke lettem az imént. A dekoltázsomról Ravenre pillantok kissé zavartan. - Hát... ööö... - persze, mondanám zavartan, de ekkor Jesse lép hozzám és magához von, olyan mozdulattal, amivel azt mutatja meg, az övé vagyok, ő birtokol engem. A kedvesemre emelem a tekintetem a másik hímről , majd a következő pillanatban megcsókol, ugyanúgy, ahogyan magához ölelt. Határozottan, jelezve, hogy hozzá tartozom. A csókját viszonozom és közben érzem az ujjait a melleim között, ahogy kiveszi onnan a krétát. Még akkor is szorosan tart a karjában, amikor már elszakad az ajkaimtól. - Azt hiszem... megint te jössz. - szólaltam meg, megtörve a csendet és Ravenre pillantottam. - Hozok valamit inni. - nézek most Jessere, és ha elenged, akkor elindulok a pult felé, hogy kérjek valami töményet a sör után. Whiskyt rendelek, majd azzal a kezemben térek vissza a fiúkhoz. Volt némi sor a pultnál, ezért beletelt jó pár percbe, amíg újra felbukkantam a biliárdasztal mellett. - Miről maradtam le? - kérdeztem meg immáron csicsergő hangon és a két hímet figyeltem közben.
- Életek kioltása.- mondom Jesse válaszára, nem kérdezem, kijelentem, bár nem azért mondom, mert el lennék ragadtatva ettől. Innentől vagy katona, zsoldos, bérgyilkos, hóhér... Tök mindegy, a háború neki kedvező dolog lehet. Sose kedveltem azokat, akik pénzt csináltak emberek halálából, persze akkor ebből eredendően utálhatnám a sírásókat, és a temetkezési vállalkozókat, koporsó készítőket, meg a sírkő kereskedőket is. Nem vagyok lenéző, az ő dolga miből él, csupán megvan a magam véleménye is. Ez van, ezt dobta a gép. - Őszintén szólva fogalmam sincs, mihez kezdek, ha kitör a háború.- Egyet tudtam, megvédem, aki közel áll hozzám. Egyik oldalt sem akartam ilyen téren erősíteni, elvégre mindkét oldalon volt valaki fontos nekem. S az ő védelmük érdekében bármit megteszek. A kis baleset után illendően elfordítottam a tekintetem, ahogy Jesse megcsókolta Rose-t, de amint a kréta felém csúszott az asztalon, elkaptam a kis tárgyat, feléjük pillantottam, s Jesse villanó tekintete sem kerülte el a figyelmemet. Nyugodt voltam, lehet, egy kissé ciki volt az előbbi helyzet, de mivel nem direkt volt, nem éreztem bűnbánatot. Rose zavart pillantására halvány mosoly került az arcomra, majd szavaira ismét a golyók felé léptem, hogy célba vegyem őket. Nem történt semmi, én legalábbis nem fogom magamra venni Jesse viselkedését, és mentegetőzni sem fogok. Minek? Ellöktem a fehér golyót, szépen ellökte a következő színt, de sajnos lyukba, nem került be. Amíg Rose kiment, Jessenek címezve kérdeztem: - Megkérted már a kezét? - néztem fel rá, miközben kiegyenesedtem, és tudhatta, hogy nincs bennem hátsó szándék semmilyen téren, és nem azért kérdezem, mert esetleg rámásznék Rosera. Nem az a típus vagyok, aki kapcsolatokba szövi magát, mint harmadik. Persze, ha 2 nő közé kellene kerülnöm, az más kérdés. De Roset ismerve, romantikus típus, és ebből következtetek a házasság lehetőségére. Az asztal felé intettem, hogy most ő jön.
- Ha kitör a háború bajban lesz minden magányos, nem lesz mögöttük védelem, csak magukra számíthatnak, és könnyen két tűz közé kerülhetnek. – Válaszolom vissza Ravennek. Komoly bajba kerülhet, ha nem dönti el, melyik táborba akar kerülni, különösen akkor nem ha valóban ő is két tűz közé fog beszorulni, mert mind a két helyen vannak barátai, amúgy meg egyik alfa sem nézi majd jó szemmel ha ez kiderül, hogy ide és oda is húz, nem pedig semleges. Jobb ha minél hamarabb lelép a fenébe innen, ha így gondolja a dolgokat és nem kötelezi el magát egyik oldal mellett sem. Amúgy egészen szimpatikus a fazon, de nem kötöm az orrára egyelőre. A kis véletlen malőr, felrázza a dolgokat, különösen, hogy az a kis vacak a nőstényem formás, pont tenyérbe illő mellei közé pattan be. Amit valljuk be, öröm kiszedni onnan. Most melyik hím nem vállalná a dolgot szívesen? Bár van bennem annyi jó érzés, hogy nem matatok sokáig, de azért kiélvezem, hogy hol az a bizonyos kocka, viszont a másik hímre nem éppen barátságos pillantást vetek, de hát, na, csak nem vigyoroghatok rá teli szájjal?! Mikor Rose elindul kifelé, késztetésem van, hogy a fenekére csapjak egyet, de nem teszem meg, nem ez a típus vagyok, aki nyilvánosan ilyet tenne, így csak az asztal és a másik hím felé fordulok, majd figyelem, amit csinál és elkezdek helyezkedni az asztal mentén, hogy meglegyen a számomra megfelelő szög. Raven közben kérdez tőlem, én pedig, lépek még párat, és felhasalok az asztalra a megfelelő szögnél, majd válaszolok. - Meg. Bár nem értem, miért olyan fontos ez… - Bár az igaz, hogy Rose sokkal romantikusabb jellem, mint én, és ő még hisz a tündérmesékben vagy valami ilyesmi. Ami nem baj, mert többek között ez is vonzó benne, csak ez az esküvő érthetetlen nekem, viszont, azt is tudom, hogy a kéz kérés mennyire boldoggá tette, és ha másért nem is, de azért a pillanatért megérte megtenni. - A kezén a vörös köves gyűrű, azt kapta tőlem… - Jegyzem meg miután meglöktem a fehér golyót és lassan felegyenesedek az asztaltól, finomabban kellett volna indítanom, mivel a lendület nagy volt és emiatt nem úgy kapta el a kiszemelt golyót a fehér, ahogy szerettem volna, így megint Raven jön.
Ha kitör a háború a két falka között, akkor Raven bizony valóban bajban lesz. Nem szeretném, ha baja esne, de ha nem akar sehová sem csatlakozni, akkor sajnos ez fog történni. Nehéz, ha mindkét helyen vannak olyanok, akiket kedvelsz. Van olyan, a hegyiek között, akiket én is kedvelek, de ma már a falka áll nálam az első helyen. Egyszerre nem szakadhatok két felé és nem is akarok. Aztán repül a kréta és landol, majd Jesse nyúl és kiveszi. Meglepett a dolog, nem számítottam rá, de tulajdonképpen nem akadok fenn rajta, megeshet az ilyesmi bárkivel. Gyorsan túllendülünk a dolgon, aztán én elmegyek, hogy hozzak valamit a pulttól, és addig magukra hagyom őket. Némi sorban állást követően térek vissza pohárral a kezemben, amiben aranyló alkohol van. A hímekre nézek és még éppen elkapom Jesse utolsó mondatát, ami a tőle kapott eljegyzési gyűrűmre utal. A kezemre nézek, az ékszer láttán mosolyogni kezdek. - Az esküvő lett a téma? - nem voltam itt, ezért nem tudom, hogy tényleg ez került-e szóba, vagy sem. Bár máskülönben nem nagyon tudom, hogy Jesse miért is hozta volna szóba a gyűrűmet. Nem az a típus, aki csakúgy ékszerekről diskuráljon más hímekkel. Igazából azt se nagyon tudom elképzelni, hogy nőstényekkel tenné ezt. - Végül férjhez megyek. - nézek Ravenre szélesen mosolyogva és közben odabújok Jessehez, bár valószínűleg már tudja, hogy menya vagyok. Belekortyolok a whiskybe és nézem, ahogy a fiúk tovább játszanak. - Ne haragudj Raven, de holnap melózom, szóval én lassan elpárolgom. - szólaltam meg, mikor már alig pár golyó tarkította az asztalt. Meg őszintén szólva megfájdult a combomon lévő seb, amit előző éjjel Jesse ejtett rajtam egy ezüst tartalmú pengével. Szóval vágyom a pihenésre. Megvártam még befejezik a játékot, aztán, ha Jesse velem tartott akkor vele, ha pedig maradni akart, akkor nélküle indulok vissza a Hotelbe, miután elköszöntem Raventől.
Kezdőlap
//
