Karakter teljes neve: Nathaniel Edison Rochwood Becenév: Nate, Nathan Álnév: Alan Peterson, Andrew Waters Faj: Vérfarkas Falka: Őslakos Titulus: Tatkret Nem: Férfi Kor: 166 Születés helye és ideje: 1846. január 11. - Texas - Houston (USA) Beharapás: 1880. május 18. Texas - San Antonio (USA) Foglalkozás: Gyermeksebész Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: van Mágiahasználat szintje: - Vérvonal: "Trollok" - Sura, az új élet - V. fok Tupilek -> Sura, aleut javasasszony -> Santiago de Volte, spanyol konkvisztádor -> Ronald O'Brian skót telepes -> Matoaka, apacs asszony -> Nickolas Banks, New Braunfels Alfája -> Nathaniel E. Rochwood
Apa: Andrew Rochwood - meghalt Anya: Margareth Brenton - meghalt Testvérek: Tomas Rochwood - meghalt Egyéb hozzátartozók: Ex jegyes: - Valerie Moretti - Vérfarkas, 214 éves, éldegél valahol - Nagyapa: Edison Rochwood - Őrző volt, meghalt -
A farkasok többsége rosszabbak, mint a gyerekek. Mivel az utóbbiak többsége csak véletlen balesetek miatt kerül kezeim alá, addig az előbbieknek nem fér az agyába, hogy hiába gyógyulnak gyorsan, azért nem szükséges minden adandó alkalommal laposra veretniük magukat. Nos, ezért is csaptam fel önkéntes megleckéztetőnek. Én vagyok a legjobb, ezt te is jól tudod, de ne várj tőlem kíméletet. Ez igaz a magánéletemre is, ne hidd azt, hogy ha keresztbe teszel nekem, még én kérek elnézést. Általában persze nem kell tőlem mogorvaságra és lenéző pillantásokra számítani ok nélkül, kedélyes, higgadt, humoros és jópofa embernek tartom magam, aki szokott poénkodni, akár mások rovására is, persze bizonyos határokon belül. A csajozós dumám felülmúlhatatlan, és legtöbbször be is jön. Ha mégsem, az sosem az én hibám, hanem a friss és kőgazdag férjeké, vagy a frigidségé. Szeretek behódolni szenvedélyeimnek, de betartom a saját szabályaimat, még a legnagyobb kísértésben is. Ugyanez nem igaz a haragtartásomra, a hozzám közelebb állók hamar ki tudnak engesztelni, ha már tudják hogyan kell, és persze nem csináltak komoly problémákat. De akik nem tudják kérdezzék csak meg Vincentet, ő már könyvet írhatna ' Hogyan kenyerezzük le Nate-t' címmel.
Aki rám néz egy kellően magas (184 centi) jó kiállású és sármos úriembert lát, akire visszapillantanak a nők, ha kivillantja szívdöglesztő mosolyát. A közelebb merészkedők megcsodálhatják a tenger színében pompázó íriszeimet, fehéren csillogó fogaimat és a férfias borostámat, néha napján szakállamat. A kiváltságosak a tetoválásomat is láthatják az oldalamon. Elsőre egy nonfiguratív motívumnak tűnhet, de a szemfülesek észrevehetik benne a 'mindent látó szemet'. Farkas alakban egy tejfehér bestiát képzelj magad elé ragyogó kék szemekkel, és éhes vicsorral.
- Nate bácsi, akkor elmeséled? - rángatta meg a kezemet türelmetlenül Cami. - Persze, pöttöm, egy pillanat. - azzal leültem, és az ölembe vettem a kislányt. Camille, a nyolc éves, mosolygós kislány, aki nem mellesleg vérfarkas. Csak azért lett ilyen fiatalon közénk való, mert súlyos leukémiája volt, és ez az egyetlen módszer arra, hogy felépüljön. Nem én voltam a ludas a dologban, az anyja szeretője ajándékozta meg Cami-t. Darabokra kapnám azt a beteg elméjű kóbort, aki beharap egy kislányt, még akkor is, ha az élete a tét. Én is számtalanszor megtehettem volna már, de ez nem a legjobb megoldás. Sőt, egyáltalán nem megoldás. - Nate bácsiii...! - böködte meg a mellkasomat, és ciccegve meredt az arcomra a kis hölgy. - Máris-máris... - bukkantam fel a gondolataim tengeréből, majd egy mély levegőt vettem, és belekezdtem a mesébe amit ígértem neki néhány napja. Az életem kesze-kusza meséjébe: - Amerika a lehetőségek hazája! Itt vár rád a szabadság és a béke. Ez volt a nagy reklám annak idején, aminek a szüleim be is dőltek: Gyertek, Andrew, ott végre megbecsült doktor lehetsz, nem kell ezekkel foglalkoznod. Margareth, te meg nyithatsz egy saját varrodát, és a gyerekeitek neveléséhez nincs is jobb hely, mint Amerika. Hát úgy kötöttünk ki a Texas állam beli Houstonba. Én, és az öcsém, Thomas már itt születtünk, a szüleink letelepedése után 2 illetve 4 évvel. Eleinte tényleg jól ment minden, apám megnyitotta a rendelőjét, és rengeteg betege volt, régi ismerősök, barátok, majd idegenek is, akik hallották a hírt az Oxfordon végzett doktorról és tehetségéről. - Szóval tőle tanultál meg gyógyítani? - szólt közbe kíváncsian a kislány. - Nem ér lelőni a poénokat, Cami! - vigyorogtam. - Bocsánat! - Meg van bocsájtva. Szóval édesanyám, bár nem saját varrodát működtetett, de volt munkája, és azt csinálta, amit szeretett, álomszép ruhakölteményeket tervezhetett és alkothatott meg. Én meg... Hát próbáltam jó gyerek lenni, és kevés borsot törni a szüleim orra alá. Nem kóboroltunk el, és nem játszottunk az indiángyerekekkel, de csúzliztunk prérifarkast és fogtunk csörgőkígyót, persze szigorúan csak titokban. Így visszagondolva, csoda, hogy egyikünknek sem esett baja. De a mindennapos programom, pont ahogy mondtad, az volt, hogy apám körül sürgök-forgok, és figyelem, hogy mit csinál. Érdekelt az orvoslás, és minden ami ezzel kapcsolatos, már gyerekként is. Apa tanított is, mikor éppen rá ért, rengeteg tudást neki köszönhetek, amiket a későbbiekben tudtam kamatoztatni. - A mami engem csak zongorázni tanít... - húzta el a száját a lány - Mi az, hogy csak? Nagyon ügyes vagy benne, ne viccelj már! - De ez sokkal izgibb! - Ugyan már... Inkább folytatom. Hol is tartottam? Ja igen... Szóval minden flottul ment, egészen a polgárháborúig. Ha akarod arról is mesélek, de csak később, mert nem is igazán az Észak és Dél harca volt a fontos számomra, sokkal inkább a nagyapám. Tudod, a nagypapám, akit Edisonnak hívtak, Őrző volt. Itt élt Amerikában már vagy húsz éve, de egyszer sem próbált meg kapcsolatba lépni velünk ezidáig. És tudod miért? - Mert vérfarkas volt? - Nem, de közel jársz... - Akkor őrző? - Igen, Őrző volt, és azt szerette volna, ha én is csatlakozok. Szinte habozás nélkül vágtam rá, hogy igen. - Szóval te Őrző is voltál? Tényleg? Tudtál varázsolni is? - Nem azt nem, annál jobb dolgom volt. - Micsoda? - Várj, mindjárt mondom. Nagyapámnak azért volt rám szüksége, mert, míg az emberek a rabszolgatartás miatt harcoltak, addig a vérfarkasok Texasban, a területért. És véleményem szerint az utóbbi csatározás véresebb volt, ezért is kellett az a minimális tudásom, amit apámtól tanultam. Szóval 1862-ben lettem Őrző tanonc. A családot otthagytam, nem akartam az esetleges bajt a nyakukra hozni, de a mai napig bánom, hogy mindezt egyetlen szó nélkül tettem. De utána jól ment minden, tehetséges voltam, gyorsan tanultam, és azt mondták, hogy a mágia is menne, de... de nem, az valahogy távol állt tőlem. A tudományokban hittem, nem a varászlásban. Mikor a falkaháborúk szüneteltek a Harvardra mentem, megszereztem diplomám és ledoktoráltam, így már hivatalosan is sebész voltam. Utána visszatértem újra a közösséghez, és tovább tanultam, elláttam a feladataim, és a civil életben is orvosként kezdtem dolgozni, míg nem 1875-ben... Nos mondjuk úgy, hogy két szép szempár kilökött a mókuskerekemből. - Nate bácsi, neked volt szerelmed? - Camille arcán a megdöbbenés annyira őszinte volt, hogy elnevettem magam. - Volt, nem is akármilyen. Vérfarkas. Valerie-nek hívták. Valerie Moretti. Olaszországból jött. Gyönyörű lány volt, kedves és gondoskodó, ő volt a falkájának mentora. Szerelem volt első látásra részemről. A rózsaszín felhőtől nem is láttam, hogy mi mindenre vesz rá. Miatta kezdtem el kaszinózni, és fogadásokat kötni. Ez volt az ő szenvedélye, és engem meg belevitt a rosszba. Egyedül a nagyobb fogadásokra nem tudott rávenni. - Miért? - Mert az öcsém, Thomas is szerencsejátékos lett. A houstoni őrzők említették, hogy eljátszotta apa rendelőjét... Ez elég volt ahhoz, hogy én türtőztessem magam, hiszen akkor egy ember álma dőlt romokba egy másik felelőtlenségéért. Én ezt nem akartam, és most sem akarom. - Óóóó! - Igen, óóó. Na mindegy. Valerie és én nagyon egymásba gabalyodtunk. Megkértem a kezét, és ő igent mondott. Persze tisztában voltam vele, hogy tetoválások ide vagy oda, ő idősebb, mint én, és túl is fog élni, mégis jó volt ez így akkor. Nekem legalábbis mindenképpen. - De akkor... - Csitt, most érek az érdekes részhez! Szóval az Őrzők, nagyapámmal az élen, nem díjazták ezt a kapcsolatot, mert látták, hogy megváltoztam: hanyagabb lettem, sokkal szórakozottabb, és gunyorosabb, mint azelőtt, ami az én munkámban nem volt túl pozitív. De halhattam is én rájuk, ugyan dehogy! Pedig kellett volna... Egy tavaszi estén, puccba vágva, virággal a kezemben vártam szívem hölgyét, de helyette csak egy hófehér szörnyet kaptam. - Ki volt az? Valerie? - Valerie Alfája. Már régen kinéztek maguknak, szükségük volt rám, és a tudásomra, ezért haraptak be. Én meg nem rohantam haza, hogy segítsenek rajtam, túlságosan örültem annak, hogy így együtt lehetek Valerie-vel még nagyon sokáig. - És utána? - New Braunfels-be vitt a Kedvesem, itt volt a falka központja, onnan indultak terjeszkedésbe, és harcoltak már vagy 20 éve a területért. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen tudtam mi az a vérfarkasság, és rengeteg dologgal tisztában voltam, bár a saját bőrödön megtapasztalni teljesen más, mint mástól hallani, vagy olvasni. Lényeg a lényeg, ebbe is hamar belerázódtam, bár voltak ügyes-bajos pillanataim. Persze Valnak köszönhetek rengeteg dolgot, ő a legjobb mentor az egész földön. Csak annyi volt a probléma, hogy a kapcsolatunk kezdett kihűlni az idő múlásával... részéről. 1890-ben, mikor az ellenséges falka visszavert minket, megölte az Alfánkat is. Elég nagy volt a fejetlenség... Szétkergették az egész falkát és Valerie...Nos, úgy érezte ez a legjobb pillanat arra, hogy elváljanak útjaink. Ezután kezdtem gyakrabban látogatni a kocsmákat is. - Ott hagyott? - Igen, ott. - És mit csináltál? - Elmentem a nagyapámhoz. - Elmertél menni? - nem bírtam ki, újra felnevettem. -Igazság szerint féltem, sőt rettegtem, hogy mit fog szólni, amiért elé merek állni így. Elég szókimondó és haragos tudott lenni, de nem volt sok választásom. Csak 10 éve voltam farkas, egyáltalán nem mondhattam el magamról, hogy a legjobb vagy a legerősebb vagyok, ráadásul ha San Antonioban maradok, biztosan megölnek. - És mit mondott Edison nagypapi? - Segített. Miután kaptam egy alapos fejmosást. Igazság szerint tudta ő, hogy ez lesz a vége az egésznek. Neki köszönhetem azt, hogy itt kötöttem ki, Alaszkában. Volt egy jó barátja Fairbanks-ben, szintén Őrző, aki azt javasolta próbáljak meg az ottani falkához csatlakozni. Nem volt veszítenivalóm, hát összepakoltam, és útnak indultam. - És aztán? - Már gondolom sejted... Befogadtak az Őslakosok, és már több, mint 100 éve viselnek el, amiért cserébe én összefoltozom őket. Közben újracsináltam a diplomámat néhányszor, legutóbb pont 5 éve, úgyhogy a munkámban garantáltan naprakész vagyok. A falka meg... Örültem, míg Vincent volt a Atanerk, ő jó barátom, még akkor is, ha néha nemnormális. Sedna... Nos vele sem lett volna baj, de túl lágy volt, és a most uralkodó nehéz időkben, ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha szeretnénk megtartani a területeinket. Nem akarok megint a vesztes csapatba állni, a múltkor is elég rossz volt. Szóval ez... - Nate bácsi egy dologról nem meséltél... - nézett rám összehúzott szemekkel a kislány, én meg mély gondolkozásba estem. Mi az isten lehet, amit még nem mondtam el neki? - Na és mi lenne az? - Hát a kígyók... - Jajj! - csaptam magam látványosan homlokon, amire ő felkacagott - Hát persze, a kígyók. Már mondtam a mese elején, hogy fogdostuk őket. Az első csörgőkígyóm vérfarkasként volt, még a régi falkámnál. Mindig is szerettem őket, de akkor már tartani is mertem, nem féltem, hogy mi lesz, ha megmar. - De a mostani nem is mar. - Igen, az csak egy boa. De nagyot tud harapni. - Valerie is szerette a kígyókat? - Hát... Nem dobatta ki velem őket, de a lovakat jobban szerette, rengeteget lovagoltunk. - Elvennéd feleségül, ha újra találkoznátok? A gyerekek mindig tudják hogyan tapintsanak a legfájóbb, de mégis a legérdekesebb pontra. - Na itt az ideje, hogy megkeresd a pótapád, már biztos halálra aggódta magát. - De Nate bácsi, nem... - Sipirc... - tettem le őt a földre, majd mosolyogva kísértem az irodám ajtajához - Aztán majd jelentkezz nekem, rendben? - Jó, rendben... - morcoskodott, de végül csak kaptam tőle egy ölelést - Köszönöm, hogy elmondtad, remélem majd sok száz év múlva én is elmesélhetem majd a gyerekeknek. - Hohoo, csak az kéne te rosszaság, tudod, lakat a szádon... - pattintottam össze a képzeletbeli lakatot a szája szélénél, mire ő úgy tett, mintha elhajítaná a kulcsot. Ezt legalább még százszor el kéne ezt játszanunk, hiszen mégiscsak a világ egyik legnagyobb titkáról van szó...
Amiket szeret: Valerie, nők, casino, whiskey, gyerekek, a munkám, lovaglás, kígyók
Amiket ki nem állhat: Valerie, sírás, ármánykodás, becsapás, fenyegetőzés, kihasználás
Rövidtávú célok: Összefércelni minden óvatlan farkast, akik túl ügyesnek képzelik magukat, valamint kiidegelni Dr. Hart-ot, amennyire csak tőlem telik.
Ügyesen összehoztad a karakterlapot, szerintem Vincnek egy szava nem lehet rá - nincs is -, én pedig köszönöm, hogy pótoltad azt a kis hiányosságot! ^^ A jellem szépen átjött a történetedből, nagyon tetszett, hogy így oldottad meg az elmesélését, ha úgy alakul, talán még azt is megengedem, hogy egyszer ellásd Anne-t. Nem szaporítom tovább a szót, sipirc játszani!