A nézőtér nagyjából 5000 személyes, de koncert esetén a pályára is tehetnek székeket, vagy beengedhetik a nézőket csápolni, ilyenkor a befogadó kapacitás megnő, és akár 6000 ember is elfér.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 29, 2012 10:57 am-kor.
Már közel voltam a kijárathoz, amikor váratlanul hatalmas energia csapódott a hátamnak, szinte fizikailag fájt, s hátra se kellett pillantanom ahhoz, hogy tudjam, mi történt. Ez megveszett! Három méter magas szörnyeteg formájában üvöltött az az esztelen farkas, a csekély számú nézők pedig holtra válva álltak/ültek, s bámulták. Én meg nem értettem, hogy ez most mégis mire, minek, hogyan? A kérdéssor végére se értem, amikor már elrugaszkodott és a házaspár felé lendült. Sikolyok, rémült kiáltások, aztán a mindent belengő friss vér szaga. A hátsó sorban a fiúk felpattantak egymást lökdösve,taposva igyekeztek elmenekülni, a bestiának azonban a takarítónő tetszett meg. Nem tudtam eldönteni, hogy éhes, megőrült vagy... nem volt több alternatívám. ~ Teljesen elment az... ~ Kezdtem volna gondolatban lecsillapítani a tajtékzó fenevadat, csakhogy valami nem stimmelt. Mintha körém vontak volna egy burkot - nem, ez egyáltalán nem emlékeztetett a ritkán használt pajzsomra -, ami meggátolt az ilyesféle kommunikációban. Hát ez gáz! Igazság szerint túlzottan nem érdekeltek az emberek, ha nekik bajuk esik, meghalnak, az se az én ügyem lesz, nem engem vesznek érte elő, aki miatt egyszer bűntudatot éreztem, az meg már a Kölyköm. Szóval... felőlem azt hiszem nyugodtan lakmározhatott volna, de lássuk be: mágiahasználó tesóink nagy valószínűséggel jó pontként könyvelnék el, ha pár halandó életét megmenteném. Íme Darren, a gáncstalan lovag... Hm, már csak egy fehér paripa kéne meg csilli-villi páncél. Ledobtam a dzsekim, felpiszkáltam kicsit a farkasom, majd nekiiramodtam. Ha elég gyors voltam, még a bestia előtt a takarítónőhöz értem és arrébb ugrottam vele, ha nem, akkor a szőrmókra ugrottam és vele együtt gurultam le a lelátó aljába. Mindkét esetben használtam a farkasom erejét és sebességét, karomat pedig félig átváltoztattam. A leérkezést követően már talpon is voltam és tisztes távolságba szöktem a bundástól a szemem sárgán villant, szemfogaim agyarakká nyúltak. Halkan, nem túl fenyegetően morogtam, momentán nem érdekelt, hogy az emberek még ezt is látják, örüljenek, ha élve megússzák. Azt hiszem én is örülhetek, ha élve kijutok. - Tűnjenek már el innen! - üvöltöttem azokra, akik még esetleg bent gyökeret eresztettek a félelemtől. Egy pillanatra se tévesztettem szem elől a másikat, a legkevésbé arra vágytam, hogy figyelmetlenségemet kihasználva meglephessen. Csak tudnám, mi az ördög ütött belé.
Nem bírtam magammal, nem voltam már az eszemnél... Minden áron vért akartam, ölni... gyilkolni vágytam, érezni a akartam az emberi hús roppanó ízét szájpadlásomon. Ám hiába téptem darabjaira a nem rég előttem ülő házaspárt... nem volt elég... Az ereimben dübörgött a vér, minden izmom feszesen lüktetett vaskos bőröm alatt... Valami hajtott... kegyetlenül űzött. Ahogy a takarítónő elé dobbantam már nem is volt kérdés, hogy darabjaira kívánom őt is szaggatni, belekóstolni, érezni a fájdalmát, a félelmét, és a húsát, aminek illata már most belecsavarodott az orromba. Elkaptam, hatalmas mancsaim derekánál fogták át. Kapálózott, sikoltozott, az életéért nyelt el néhány néma imát. Pofámból nyálfolyam csöppent alá, ahogy szám lebenyei remegni kezdtek, agyaraim vér ittasan villantak elő. Le akartam tépni a lábait, karjait, hogy mint valami ropit elrágcsáljam... így két lábra próbáltam egyenesedni, ám a mozdulatom felénél valami hatalmas erővel, még inkább: lendülettel száguldott belém. Nem volt meg az egyensúlyom, hiszen már emelkedtem felfelé... Megdőltem, és az érkező hímmel együtt borultam el, és sodródtam pár métert. A takarítónőt eközben elengedtem, aki célirányosan bevágódott az egyik padsor alá, talán eszméletet vesztve. Miként megálltunk, szinte azonnal löktem fel magam - akár csak a másik -, eltörve a lelátón vergődő, számos-számtalan széket, melyek hangosan reccsentek fel talpam alatt. Szemeim szikrákat szórtak, vicsorogtam, hörögtem, ahogy egyet dobbantottam a másik farkas felé. A pillanat tört része alatt teremtem előtte, majd egyetlen mozdulattal markoltam vállába, karmaimmal fájdalmasan roncsolva meg a csontokat. Az arcába üvöltöttem mély, rezonáló, állati hangon. Agyaraimon ruganyos nyákok meredtek előre felé hanghatásom nyomán, majd már hajítottam is arrébb a kutyát, több méterre. Csupán a hangos puffanást hallottam, ahogy földet ért, de már rég nem ezzel foglalkoztam. Még mindig a vér vágyának bűvkörében voltam, így egyenesen megindultam a padok alatt szenvedő, több ízben vérző takarítónő felé, hogy bevégezzem rajta az iménti terveimet. A felette pihenő padokat egyszerűen felkaptam és morzsoltam össze mancsaim között, hogy végre hozzá férjek a nőhöz. Úgy "ástam" utána, mintha egyetlen éltetőm lenne, pofámból még mindig csorgó nyállal, mely szinte egész testét beterítette, ahogy aláhullt egy-egy cseppje. Olyan erővel szorítottam rá az esendő teste, hogy csoda volt, ha nem roppant el jó pár csontja karmaim között, majd emeltem pofám elé, hogy végre letépjem a fejét, és koponyája agyaraim között reccsenjen szilánkos darabokra... hogy vére átáztassa nyelvemet, szám minden szegletét... Ám a hátam mögül hirtelen érkező zajok döngették meg dobhártyámat, és a kezemben szorongatott nővel együtt fordultam a hangforrás irányába. Ha a hím támadt, úgy szabadon lévő karommal ismét arrébb löktem, taszítottam, erővel hárítottam lendületét, hogy ismét felsöpörje a lelátó egy részét...
Az emberek futottak. Hurrá, legalább ennyi életösztön még szorult a satnya testükbe. Jobban belegondolva: sokkal izgalmasabb és nagyobb kihívás tulokra meg medvére vadászni, mint rájuk, nem is értem, miért ők a tabu. Ráadásul egy másikat próbáltam megmenteni, de hogy minek? Ja, plusz pont az őrzőknél... Valljuk be, több, jobb motivációm momentán nincs, a farkasomat is csak annyi zaklatja fel, hogy a kiömlő vér kedvére van, ám alantasnak tartaná a dögből lakmározni, nekem pedig az egész helyzet nincs ínyemre. Mindezek okán, vagyis inkább azért, hogy véget vessek neki, a másik a hím felé lódultam, bár tény és való, hogy a teljes erőbedobástól messze álltam. Egy halandóért képtelen voltam úgy felpörgetni magam, mintha az egyik testvéremről vagy jó barátomról lett volna szó, esetleg én magam lettem volna halálos veszélyben. Eddig ugyanis a szörnyeteget sokkal jobban lekötötte a vacsora, mint én. Lehet nem kéne ezen változtatni, de már késő, neki ugrottam. A bal vállamra markolt, bűzös lehelete megcsapott, agyarairól, pofájáról csöpögött a vér, a vörös szempárban pedig semminemű értelmet nem láttam. Tajték, vérszomj és gyilkolási vágy, egész lénye ezt tükrözte. Egy végtelenül hosszúnak tetsző pillanatig bámultam a szemébe a farkasom borostyánszín íriszén át, s nem tudtam eldönteni, hogy amit látok az elborzaszt és menekülésre int, vagy... felcsigáz és harcra invitál. A vállam - nekem úgy tűnt - fülsértően hangosat reccsent,ahogy erősödött a szorítás, majd hirtelen eltűnt a talaj a talpam alól, ahogy arrébb hajított. A becsapódás nem volt kellemes, újabb székek lettek totálkárosak, néhányat magammal is sodortam, stílusosan betakaróztam velük. Finomkodás nélkül: arrébb vágott mint macskát szarni. - Te kis szarzsák! - hörögtem a bestiám sértett büszkeségét teljes egészében átvéve, ez a módi ugyanis mindkettőnk csőrét bökte. A vállam sajgott, a csont még nem tört el, de egyértelműen közel állt hozzá, ez viszont másod vagy inkább csak harmadsorban érdekelt. A farkasom berágott, a tököm kivolt, az meg csak rátett egy lapáttal, hogy eszembe jutottak Mili szavai: mostanában vonzom a veszélyt... Egy indulatos morranás kíséretében átváltoztam, a ruhám cafatjaira szakadt, a testem meggörnyedt, hófehér bunda lepte el, arcom vicsorgó farkaspofává lett. Hideg, a szülőföldemet idéző jeges energia örvénylett körülöttem. Leráztam magamról a székeket, és újból a másik ellen indultam, ám ezúttal eszem ágába se volt elsodorni, már az emberrel se foglalkoztam, a saját is kérelmemet akartam valamilyen módon megtorolni. A háta volt a cél, arra ugrottam, ha tudtam és martam a tarkójába, hogy csak úgy tudjon magáról leszedni, hogy azzal egy jó adag bőr-szőr-hús is járjon.
Nem éreztem semmit, csak a vérszomjat, amivel a takarítónőt akartam egyesíteni a halállal. Ízlelni őt, darabjaira cincálni, mikor a nem rég "leamortizált" hím energiái hátba csaptak. Nem tudtam gondolni, nem voltam emberi tudatomnál így ösztönösen cselekedtem. Miként rám vetődött összeroppant karmaim között a jajveszékelő nő, csontjai fájdalmasan sikítottak fel, ahogy az élet elszállt belőle. Dühödten vágtam a padlóhoz, ahol bíborszín vére átfestette a földet. Próbáltam lerántani magamról a hátamba maró farkast, és bár fájdalmat nem éreztem, a belőle áradó agresszív megnyilvánulás még feljebb pumpálta a bennem száguldó adrenalint. Mellkasom előtt nyúltam át, hogy megmarkoljam a nyakamba lihegő hímet, ám csak a rajtam támaszkodó mancsokat értem el. Karmaim belé vájtak, csontig érve, és rántottam rajta egyet, amivel együtt a tarkómon elindult a szőr, megreccsent a bőr egysége, és saját vérem kezdte átszínezni sötétbarna bundámat. Megálltam a mozdulatban, mielőtt még a fél tarkómon az eleven húsom virítana, és nem szórakozva tovább a másikkal, és annak próbálkozásával, hátra vágtam magamat, bele a padokba, a betonba, hogy az ezúttal alám kerülő farkas fájdalmasan csattanjon a talajra. Felüvöltöttem, ám még mindig nem a fájdalomtól, ami a tarkómat sújtotta érezhetetlenül - legalábbis számomra... jelenleg -, hanem dühöm, és erőszakosságom jelképeként szakadtak fel belőlem a sakálszerű hangok. Egyre durvábban taszítottam magam alá a hímet, ráfordulva marva bele, szorítva rá az előbb megroncsolt vállába, hogy tovább repedjen. Agyaraimat mellkasába, kulcscsontjába mélyesztettem, sajgó kínt, elvált bőrfelületet hagyva magam után. Pofámba maradt húsát egyben lenyeltem, mialatt lendületesen rántottam magunkon egyet - tovább zúzva vállában a csontokat -, mely során sodródni kezdtünk lefelé a lelátón át. Ekkor véltem felismerni a távolban remegő szív hangját, az utolsó bennmaradt emberi lelket, mely beszorult néhány súlyos pad közé. A dulakodást, támadást, és egyben védekezést abbahagytam, és a pillanat tört része alatt taszítottam egyet a farkason, újra neki vágva őt a talajnak, majd rugaszkodtam is el róla, egyenesen célba véve a remegő testet a nézőtér végében. Gyors voltam, hirtelen, és könyörtelen, ahogy saját testem erejével vágódtam a pusztított székek és padok közé, megragadva az azok között sínylődő fiatal srácot...
Elemezhetném, a vére ízét, ám momentán jobban lefoglalt, hogy ne tudjon magáról csak úgy lekapni, azt azonban nem akadályozhattam meg, hogy az eddig ép mellső lábam fel ne sértse karmaival. Ettől csak erősebben haraptam rá, akkor engedtem el, amikor hátravágódott velem, és a durva becsapódástól, a rám nehezedő súlyos testtől kiszökött tüdőmből a levegő, kénytelen voltam oxigén után kapni. Mire szusszantam egyet, már szemből magasodott fölém, következő marása túl jól célba talált, a vállamban a csont hangos reccsenéssel adta meg magát, égető fájdalmat indítva útjára. Nyüsszögésre azonban nem volt idő, a bestia nem nem elégedett meg ennyivel, a kulcscsontomat terrorizálta. Cserébe letépem a számhoz közelebb eső fülét, vele ellentétben viszont nem nyeltem le, félreköptem úgy, hogy később megtaláljam. Vele ellentétben én a fájdalomtól üvöltöttem, amikor kitépett egy darab húst a mellkasomból, az első gondolatom az volt, hogy élve felfal, a második meg, hogy kezdhetné akkor már a szétlyuggatott füleimmel. Székek törtek, csontok repedtek - zömében az enyéim -, ahogy bucskáztunk lefelé, morogva martam nyaka oldalába, de korántsem sikerült akkora sérülést okoznom, mint akartam, mert mielőtt rendesen elkaphattam volna, a figyelme másra terelődött, keményen a földnek lökött és az utolsó bent maradt ember felé nyargalt. Zihálva álltam négy lábra, kicsit megráztam magam és egy pillantást vetettem a mellkasom alatt másodperceken belül összegyűlő vértócsára. A rettegő fiú felé néztem, majd nagyot sóhajtottam és leültem. A bal mellső lábam használhatatlan volt, a jobb is megsérült, kenguruba pedig nem fogok átcsapni, hogy a hátsó lábaimon szökdécselve, elcseszett hőst játszva emberéletet mentsek. Visszaváltoztam, mert így állni se tudtam rendesen, s míg a megvadult farkas folytatta a lakomát, a letépett füléért mentem, majd a korábban ledobott dzsekimhez. Félelmetesen hamar felülírja a harci kedvem a belátás. Hiába, nem vagyok domináns, ennyi. A fület belecsavartam a kabátomba, majd felkaptam és az egyetlen helyre mentem, ami még talán biztonságosnak volt mondható a stadionban: a jégre. Kíváncsi voltam, mitől kergült meg a másik, arra pedig csak úgy deríthetek fényt, ha megvárom, míg visszaváltozik. Arról, hogy ne szökjön ki, és kezdjen tombolásba a városban, az energiámmal gondoskodtam. Kihívó volt, nyers és igyekeztem agresszívnek mutatkozni, erre úgy tűnt fogékony. Mikor befejezte a zabát, füttyentettem neki. Nem tudtam, mennyi maradhatott az eszéből - éltem a gyanúval, hogy semennyi... vagy nem is volt neki -, de reméltem, hogy a cseppet sem udvarias gesztus hat rá annyira, hogy a rajta kívül egyedüli élőt érdekesebbnek találja, mint az épületen kívül bóklászókat.
A dulakodást a fülem bánta, míg én csontjait törtem, mellkasát szabtam fel. Semmit sem éreztem. A fájdalom úgy került ki, mintha sosem látott vendég lett volna. Olyan voltam, mint egy felajzott dúvad, egy élő energia bomba, amit semmi se volt képes leállítani. Totálisan megvesztem, egyszerűen az emberi énem olyan mélyen szunnyadt bennem, hogy felfogni se tudtam mit miért, és hogyan csinálok. Csak tettem, amit akartam, ahogyan akartam... És talán, ha a mocorgó emberre nem lettem volna figyelmes, most a hímet tépném apró darabjaira, cafatokra, ameddig ki nem szökik belőle az élet. Most mégis, úgy nyargaltam át a kínban szenvedő sráchoz, mintha évek óta nem ettem volna embert, holott... az imént kettőt is belapátoltam. A harmadik kimaradt... mily' sajnálatos... Szóval a fiatal fiú előtt teremtem... mit teremtem? Belé vágódtam, hogy már az ütközés során is több száz csontját megzúztam. Üvöltött, hisztérikus vonaglásba kezdett, sokkban és verejtékben kapálódzott. Nem érdekelt... Egyébként sem szokott... Egyszerűen felkaptam, kitéptem a padok közül, és egyetlen mozdulattal haraptam le a fejét, majd köptem arrébb a koponyát, amiről agyaraim már lemarták az elven húst. Ezt követően törzsét kezdtem elszaggatni, tépkedni, mintha csak egy darab csirkecombot tolnék a pocaknak. A csontjai újra és újra roppantak a számban, majd inastul, bőröstül, vérestül és húsostul a gyomromba végezte... Aztán végeztem vele, ám a vérszomjam nem hagyott alább... egyszerűen megfékezhetetlenül dobolt az ereimbe, együtt lüktetett a szívemmel, versenyt futott a bennem száguldó adrenalinnal... Csak a füttyentésre lettem figyelmes... Pofám egyik oldalát emberi vér lepte el, karöltve a fülem helyéről csorduló, önön véremmel. Őrült tekintetem a jégen üldögélő farkasra siklott, majd megrogyasztott térdeimet kijjebb egyenesítettem, és törzsből a hím felé hajoltam, földöntúli állati üvöltést hallatva. Ezzel egyidejűleg meglódultam, egyenesen célba véve a jégtáblát, és a kispados helységről elrugaszkodva vetődtem rá másikra, egész testemmel magammal sodortam. Mindez csupán egy szívdobbanásnyi pillanat volt, míg leértem, és felé ugrottam. Tenyerem, karmaim a jéghez passzírozták a hímet, miután alább maradt a sodrás, ám sebet egyelőre nem ejtettem rajta, egyszerűen csak leszorítottam őt, mázsás súlyommal... Mindeközben próbáltam végül négy lábra állni, de a jég - mint tudjuk - csúszós volt, így újra és újra megcsuklottam rajta. Vörös, veszett tekintetem a másikéba futott, pofámon felredőzött a bőr, ahogy rávicsorogtam. Dühös voltam, és ezúttal már ideges is, hogy egymást ismételve csúsznak meg talpaim. Végül karmokkal próbáltam fogást találni a jégen, és nagy nehezen sikerült is, mikor megemelve karomat, a farkassal együtt hajítottam újfent arrébb, hogy nem csak a pálya szélét, de még az az előtt vergődő kaput is benyalja...
Ültem és vártam. Nekem tényleg nem volt sürgős, bár tényé s való, a jég továbbra sem egy popsimelegítő dolog, ettől függetlenül nyugodtan ültem, és érdektelenül hallgattam a roppanó csontok, vad csámcsogások, morgások koncertjét. Jól elmalmoztam magamban, amíg végzett, s mikor láttam, hogy már rám figyelt, megfeszültem. Abban a pillanatban, ahogy elrugaszkodott a kispadoktól, viszonylag ép karomat átváltoztattam, karmaimat a jégbe vájtam és húzva-lökve magam félregurultam a támadó hím útjából. A karma így is elért, mélyen felhasította combom külső oldalát, az oldalam is kapott némi cirógatást, a jég pedig egy merő vér lett körülöttünk. Még mindig túl közel voltam hozzá, amit ki is használt, így megint alatta végeztem, ám ez azonnal megváltozott, amint megtalálta tapadókorongjait egyensúlyát. Csodálatos ívet írtam le repülés közben, kár, hogy nem önerőből, hanem a farkas rásegítésével szálltam a pálya túlsó végébe, és csapódtam a palánknak, miután elsodortam a kaput, méghozzá gerinccel. Nem volt kellemes. A kapu ripityára törött, darabjai ott hevertek körülöttem, a palánk behorpadt én pedig vért köhögtem fel, amint a visszahuppantam a jégre. Tekintetem egyből a másikat kereste. A pillantásom a dzsekimbe csavart fülön is átsiklott, ami ott hevert méterekre tőlem, repülés közben az is elszállt, de legalább nem félúton volt köztünk. A palánkba kapaszkodva tápászkodtam fel, elég cefetül éreztem magam, de amíg tudok mozogni, nincs gáz! Bár a vállam fájhatott volna kevésbé és a mellkasom is gyógyulhatott volna gyorsabban, akárcsak a lábamon a karmolás. De a végkimerüléstől azért még odébb voltam, ráadásul a jég növelte a túlélési esélyeimet. Megpróbálkoztam még egyszer a gondolati kommunikációval, hátha helyre jött a "csatorna", csakhogy még mindig semmi. Mi az isten folyik itt? Szál farokban álltam és vártam, mást nagyon nem tehettem, ha megint támadásba lendült, akkor igyekeztem kitérni, csúszkálva-bicegve, és a dzsekim felé haladtam. Igen, kell, meg a tartalma is!
Mérhetetlenül dühített a csúszós jég, egyre jobban fokozta bennem az indulatot, így miként mancsaim közé tudtam fogni a hímet, ahelyett, hogy menten ketté téptem volna, egyszerűen csak arrébb hajítottam, mint egy egyszerű rongybabát. Forrongtam, talpam többször is dobbantott a feszes jégtáblán, mely során több ízben is rianni, repedni kezdett a páncélos felület. Orromba gyűlt a felserkenő vér szaga, mely a farkasból áradt, mellkasából, karjából, combjából csordult alá az elmét zsongató, édes ízű bíbor folyam. Karmaim a talajba vágódtak, ezzel próbáltam hozzá közelebb menni, megtartva a stabilitásomat. Pofámból fröcsögött a véres nyál, vicsorra villanó agyaraim pedig vérmesen csattogni kezdtek a másik felé. Hátam így is görbe íve még jobban kidomborodott, ahogy erővel vonszoltam magam a jégen, újabb és újabb hegeket vájva abba karmaimmal. Aztán elöntötte a vörös köd az agyamat, a sok csúszkálás, az impulzív lüktetések, amik körül jártak lassacskán túlnőttek rajtam, szinte felrobbantam, ahogy még inkább elvadulni látszottam. Talpaim elrugaszkodtak, célba véve a hímet, aki szerencsésen kitért támadásom elől. Ám már hiába... Kihasználtam a pilléreket, és azokról kapva lendületet vetődtem utána, hogy elkapjam, hogy karmaim között szaggassam apró darabokra. Nem számított semmi, az se ha hosszú köröket róttunk le a kergetőzés közben. Én nem fáradtam... Többször is neki ugrottam, egészen addig, míg végül sikerült elérnem őt. Erővel, durva becsapódással kaptam el felvágódva vele a pálya szélére. De ezúttal nem hagytam egér utat. Karmaim lábába vájtak, végig nyúzva azon a bőrt, mialatt rá is szorítottam, hogy térdkalácsa reccsent a mozdulattal együtt. Hörögtem, ziháltam, újra és újra mélyről feljövő morranást hallattam, ahogy feltett vágyam és szándékom volt, agyaraimmal átdöföm a gyomrát. Ám amint majdnem elértem ismét megcsúsztak erős talpaim, a jégpálya pedig kisasszézott alólam, hogy állammal megkóstolhassam a jégpáncélt. Mancsom, karom eközben elengedte a hímet, hiszen éppen azon voltam, hogy felállni próbáljak, folytonosan figyelve a másikat, hogyha támadni, avagy menekülni próbálna. Az én prédám...
Megkaparintottam a széttört kapu egy darabját, s mikor elrugaszkodott a pillérektől, teljes erőmből képen töröltem vele. Ezt persze a fadarab sínylette meg jobban, de kis szerencsével nyertem annyi időt - egy pillanatnyit talán -, hogy némi távolságot lopjak magunk közé. A jég összekarmoltan, véresen húzódott alattunk, több helyen felrepedezett, s mindezt úgy, hogy tulajdonképpen csak egyikünk pusztított rajta, nekem legfeljebb jégcsákány szerep jutott. Ettől függetlenül nem kezdtem el sikonyálva rohangálni, pedig ha kicsavarjuk a helyzetet, ebből komédiát lehetne forgatni. Azt hiszem, túl sok vért veszítettem, már nem működik megfelelően az agyam. A menekülésem nem tarthatott sokáig, mert a jég, ami őt lelassította és sutává tette, úgy engem is gátolt. Némi herce-hurcát követően természetesen beért és annak rendje-módja szerint döntött le a lábamról. Sajnos mást is tett a lábammal, ami belőlem kéjes nyögést fájdalmas ordítást váltott ki. Ha ez így folytatódik, nem marad ép végtagom! A térdem még bírta a strapát, de emberként már szétmorzsolódott volna a szorításban, bár igaz, így is fájt eléggé. A nem-szadizott lábammal megkínáltam a gyomorszáját, remélem ízlett neki, mert nekem marhára nem, hogy rajtam tespedt és vacsorája desszertjének nézett. Nők nézhettek annak, bár teljesen más közegben és értelemben. Milyen meglepő: nem akartam elpatkolni! Amint megint jeget fogott, habozás nélkül cselekedtem, olyan gyorsan,a hogy tudtam. Kitéptem az egyik fülbevalóm és míg nem tápászkodott fel, a tarkóján ejtett sebbe próbáltam juttatni a kis ezüst ékszert. Hát na, nekem ez jutott vérvonal terén. Ha sikerült, elmásztam a közeléből, ha nem, akkor is megkíséreltem újdonsült "barátomtól" megszabadulni, ez a fajta ragaszkodás már nekem is sok volt, pláne, hogy a hím szó szerint vette "az úgy szeretlek, majd megeszlek" mondást. Véres voltam itt-ott-amott, ennek a tetejében még a nemrég nyílt törésből felépült lábam térdkalácsa se volt a legjobban. Még egy komolyabb támadás a részéről, és lehet, hogy hívhatják a gyászrovatot. Na de ne szaladjunk előre, egyelőre még nagyon is élek.
Éles fájdalom törhetett volna rám, ahogy képen talált a kapu egy darabja, ám az csak csattanását jelezte pofám ívén, felszaggatva itt-ott a bőrömet némileg, hogy vérem csordult alá. De képtelen voltam leállni, képtelen voltam felfogni a dolgokat... Csak űzni kezdtem őt, szét akartam tépni. A kevésbé sem hosszú hajsza után végre sikerült magammal sodornom, ezzel együtt pedig a fájdalom ékes jelét is érzékelhettem, mely torkán át tört fel, karmaim nyúzó, roncsoló súlya alatt. Éreztem, ahogy gyomron rúg, és már kaptam is volna lába felé, hogy tőből kitépjem azt a helyéből, mikor a jég megindult alattam, én pedig csúszkálni kezdtem újfent. Stabilitásomra sietősen próbáltam rátalálni, miként karmaimat ismét belevájtam a vérben úszó, szilánkosra repedt jégpáncélba. Azt is érzékeltem, hogy a hím megmozdult, láttam, ahogy a fülbevalóját kitépi, majd próbálja belém építeni. Hátráltam előle, védekezőn kapva felé karmaimmal, hogy míg ő az ezüstöt igyekezett húsomhoz "égetni", addig én átszabtam hasfalát, négy-öt mély kráteres sebcsíkot rajzolva rá. A fülbevaló elért a feltépett bőröm szélét, és talán az elmúlt ködös percekben először kezdtem csípő fájdalmat érezni. Ellöktem magam a másiktól, és hátra vágtam magam, hogy a lendülettől és erőtől legördüljön rólam az ékszer, hiszen a kínzó perzselése erre adott okot. Az pedig némi vergődést követően megadva magát hömpölygött alá a jégre, elcsúszva tőlünk néhány méterre. Felrántottam magam, és már indultam is volna a farkas felé, mikor éles, kínzó sajgás járta át a bőrömet, az elmémet, mint akin a villám cikázik át. Felüvöltöttem, ahogy mázsás súlyom megdöngette az épület falait, miként újra és újra dobbantottam egyet. Lassú, becserkésző léptekkel haladtam előre, újra és újra megrogyva a fájdalom alatt, ami belém hasított.
A kép tisztulni látszott, de lassan... Miként emberi elmém is próbált visszaszökni a helyére. Tekintetem fodrozódni kezdett, a vörös fény párologni kezdett, hogy eredeti mély borostyán szín íriszeim vegyék át felette az uralmat... Hörögtem, meg-megcsuklottam, ám ezúttal nem a jég miatt, hanem a rám gyakorolt energiák által... Tisztult pillantásom az előttem lévő hímre siklott... egészen homályosnak tűnt, noha pontosan láttam őt. - Hgrrragrr... - üvöltöttem fel, valami egészen torz hangon, állatin, mialatt épp azt igyekeztem kérdezni, hogy mi a faszomat van itt? Ekkor kezdett véglegesen is helyre állni a kép, és, hogy hiába próbálok pofázni, bizony három méteres harci alakban tündöklöm. Mi a picsa... Ezzel együtt pedig végre minden a helyére került, és iramos tempóban vágódtam a földre, ahogy a visszaalakulás kezdetét vette. Megvonaglottam, miként egyre kisebbé váltam, miként szőröm és karmaim visszahúzódtak... Aztán már csak egy szál faszban találtam magam, négykézláb, fújtatva magam elé, felpillantva a hímre. - Mi... Mi a pöcsöm van?! - köpködtem magam elé a szavakat, ahogy két lábra egyenesedtem, körbe pillantva a pályán, a lelátókon. - Na meg... ki a retek vagy te? - kérdeztem éles hangsúllyal, kicsit még felé is hajolva törzzsel. - És... - kaptam fülem helyére, amibe égető, sajgó bizsergés húzódott végig. - ...hol a halálba van a kibaszott fülem...? - na jó, itt már kicsit dühös voltam, a kezdeti értetlenséget követően, míg végül kezdett visszarémleni, hogy ez a fickót már láttam nem rég... még mikor bejöttem ide... de azóta se kép se hang. Ahogy végignéztem rajta, a sebein, véres foltjain, felszegtem fejem, majd újra felnéztem a nézőtér irányába. Semmi sem rémlett, olyan kicseszett homály volt az elmémben e téren, hogy az valami "fájdalom". - Elég ratyin nézel ki... - állapítottam meg újra végigpillantva a másikon. - Avass már be, hogy... Várjál leülök... - ziháltam még mindig, ahogy egyetlen mozdulattal levágtam magam a jégre. Nem volt fincsi... Egyik tenyeremre letámaszkodtam, de még mindig értetlenül álltam az egész helyzet előtt. - Sz'al... Mi ez az egész?! - kérdeztem ezúttal már egészen érthetően, és talán higgadtabban is.
Az akcióm félig-meddig sikeresnek volt mondható, csakhogy megfizettem az árát, a mellkasom után a hasfalam is kapott egyet... pontosabban ötöt, bár korántsem volt olyan mély egyik seb sem, mint a kitépett hús helye. Amíg a fülbevalómmal játszott, arrébb vonszoltam magam tőle és fújtatva igyekeztem összekaparni megmaradt erőm. Nem volt olyan testrészem - a fél lábamat leszámítva -, ami ne sajgott vagy fájt volna ilyen-olyan okból, sebből kifolyólag. Egy merő vér voltam, nagyobb baj, hogy mindez zömében az én vérem volt, Megcsúsztam, megtántorodtam és csupán annyi volt bennem, hogy nem vágódtam el teljesen, hanem rendkívül előkelőn seggre estem. A jeget érésem után kicsivel a bestia megszabadult az ezüsttől, őszinte bánatomra. Lassan már tényleg csak annyi bosszúlehetőségem marad, hogy jól megfekszem a gyomrát. Kár, hogy nem a folyón vagyunk, akkor még a jégfeltörés adhatna némi túlélési sanszot. Utálom ezt a csarnokot, miért nem épült mondjuk tóra?
Valami hirtelen megváltozott. A vörös szempár izzó tekintete más lett, az energiadömping is mintha átalakult volna, s egy pillanattal később megindult az átváltozás. Az ereje már nem marta úgy a bőröm, nem ingerelt tovább, csillapodni látszott, emberi formában pedig értetlenség ült ki az arcára. Nekem pedig elég volt ennyi. Hatalmas sóhajjal dőltem hanyatt a jégen, az se érdekelt, milyen hideg volt, jelenleg átjárt a túlélés öröme és nyugalma, aminek semmi más módon nem adtam jelét, minthogy elkezdtem magamban felmérni a károkat és hagytam, hogy az a fájdalom,a mit esetleg sikerült elnyomnom a menekülésre, hárításokra és taktikázásokra koncentrálva, az is beköszönhessen. A szemem sarkából láttam, hogy a másik két lábra állt. Pf, de jól megy egyeseknek! - Én is szeretném tudni... - dörmögtem kelletlenül, továbbra is a távoli plafonnal szemezve. A következő kérdésre felszaladt a szemöldököm. Nem azért, mert a nevem érdekelte, hanem mert olyan hangsúllyal kérdezte, mintha legalábbis fordított helyzetből cseverésznénk. Hát basszus! Úgy feküdtem kiterülve, mint egy béka, vagy mint az a Leonardo da Vinci tanulmányrajz. Hajrá, rajzoljanak kört körém! - Darren - nyögtem ki végül és felé fordítottam fektemben a fejem. - Na, ettől most okosabb lettél? - kérdeztem színtelen hangon, kissé fáradtan és fásultan. Semmi relevanciát nem láttam ebben, de nekem aztán édes mindegy. Törökülésbe tornáztam magam, majd óvatosan megtapogattam a mellkasom. Még mindig erősen vérzett ott, ahonnan kitépett belőlem egy darabot. Orvos kéne, vagy inkább szabó. Mindenesetre valaki, aki jól bánik tűvel-cérnával. - Neee morogj már! Visszanő... - morogtam, majd nagy nehezen talpra vergődtem. Elég volt a pihenőből, először is az elszabadult fülbevalómért mentem. - Semmi sem dereng, mi? - pillantottam rá az ezüstért csoszogva. Így, hogy ráértem teknősbéka sebességgel haladni, egész csúszásmenetesen ment. Na meg azért, mert a pálya jelentős részét felszántotta a másik a karmaival. A kinézetemre tett megjegyzésén felröhögtem, ami nem volt jó ötlet, mert a hasamon a vágások csak még jobban fájtak és véreztek. Felszisszentem és nem röhögtem inkább tovább. - A te érdemed - ingattam a fejem, majd letérdeltem, felvettem a fülbevalót, aztán úgy is maradtam. Erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy a dzsekimhez jussak. Annak a belső zsebében volt a mobilom, kis szerencsével nem törött még ripityára. - Ha te se tudod, akkor én végképp nem - ráztam meg a fejem. - Azt reméltem, meg tudod magyarázni, ha visszaváltoztál. Átalakultál minden előzetes nélkül, széttéptél egy idős házaspárt, egy takarítónőt meg egy egyetemista srácot - soroltam a csinos listát -, plusz engem is megpróbáltál. Próbaképp meglengettem a pajzsom. Rendben volt. Most már tényleg érdekelt, hogy mi a frász történt. - Valami tipp. hogy mi volt ez az egész? - tettem egyszéles gesztust viszonylag ép karommal.
Totál nem értettem mi van... Semmi se rémlett... Se a sok vér, se az, hogy miért voltam kifejlett harci alakba, se az, hogy ez a fickó mit keres itt, velem szemben, véresen... Csak sejtéseim voltak, de ezekkel nem igazán tudtam azonosulni, tekintve, hogy bármi is történt, én kurvára nem voltam magamnál. Látszólag pedig a hím se tudta pontosan mi történt, ami még jobban összezavart. Elnéztem, ahogy elfeküdt, és saját nyavalyáimmal küszködve álltam két lábra. Nem volt finom... A tarkóm, és a fülem helye iszonyatosan égett, a testemet elgyengültnek éreztem... Bár, ahogy elnéztem, kevésbé sem annyira, mint a másik. A neve hallatán csak bólintottam egyet, noha a kérdésem igazából csak feltételes volt, értetlen... Nem konkrétan ez érdekel. Sokkal inkább, hogy mi a bánatos fasz van, és hogy nem csak ő mit keres itt, hanem, hogy én mit keresek itt... így, ahogy vagyok... ilyen körülmények között... - Jarred. - vágtam rá, szimplán, ha már ő is bemutatkozott. - De elég lesz simán a Jay is. - ezt már magam sem tudom minek tettem hozzá... Jelenleg annyi minden kavargott a fejembe, hogy fel se tűnt, hogy feleslegesen pofáznék. Az, hogy ettől most okosabb lennék-e, hülye kérdés volt. Noha csak egy szemforgatással, és némi vállrántással reagáltam rá. Dehogy lettem okosabb... Még mindig nem vágom mi ez az egész, csak annyi rémlik, hogy Darren volt a másik farkas a lelátón, amikor megérkeztem. Aztán hulla-csönd és síri-szag... Az, hogy a fülem visszanő... nos, ha nem lennék ennyire kába, biztos, hogy ráförmedek, vagy leoltom a picsába, ahogy az illik... de jelenleg csak levágtam magam a földre inkább, két tenyeremmel támaszkodva magam mellett... - Semmi. Csessze meg... Annyira emlékszem, hogy leültem popcornt zabálni... aztán szeva, ennyi. - morrantam fel kicsit ingerülten, noha nem a hímre, hanem szimplán a szituáció végett. Az, hogy az én érdemem a rajta fennálló ezernyi sérülés azért az egy halovány, elégedett vigyort tolt a képemre, de hamar tovaszállt. Elnéztem ahogy megpróbált felállni, összekaparni a fülbevalóját, meg a dzsekijét. Elég szarul nézett ki, tény és való... ha pedig az én érdeme, akkor nagyon gáz, hogy kimaradtam belőle... Viszont, ahogy hallgattam a mesét, többször is hátrább hajtottam a fejemet, értetlenül ráncolva a homlokomat. Beszarás... komolyan totál köd volt az egész, amit elém vetített, sőt... Pedig úgy tűnik, elég szép munkát végeztem, a hallottak alapján. Mondanám, hogy bocs, de annyira nem sajnálom a dolgot, inkább csak idegesít, hogy nem emlékszem, és nem szabad akaratból tettem azt, amit... - Lövésem sincs, haver... Nekem semmi sem rémlik. Semmi, amit elmondtál itt az előbb... - löktem végül fel magam én is, kicsit meg-meginogva. Csak fáradt voltam, a túlzó fájdalom pedig, ami belém hasított, elenyésző volt, ahhoz képest amilyen agyblokkom volt. Lefoglaltak a találgatások... Fel kéne hívnom Žé-t és 'eM-t, hogy ők hogy vannak... vagy... akármi... De sanszos, hogy nem hogy a ruháim, de a mobilom sincs épségben. - Figyelj... valójába kurvára leszarom az állapotodat, de mivel... jó fej vagyok... néha... és mivel nem direktbe kaptad ezt a sok krikszkraksz-ot, ezért ha gondolod, elviszlek... - mert hát, ránézésre tényleg szar állapotban volt, és bár nem jellemző rám, hogy ez érdekeljen - mert nem is -, annyi azért csak van bennem, hogy ne itt hagyjam elvérezni. Bár... nyilván a fülem hiányát neki köszönhetem... - Csak kéne legalább egy gatya... - pillantottam körbe, majd lassan, csúszkálva, elindultam a lelátók felé... Odaérve, ezernyi tetemet találtam, megtépázva, szaggatva, darabokban... Cafatok mindenhol... Hát igazán büszke vagyok magamra! Na de... Mintha látnék egy félig megtépázott nadrágot... még arról a srácról lehet, akit ez a Darren gyerek emlegetett... Mindenesetre önkényesen elmásztam a rakatnyi vér, és egyéb hús- és csontdarabok között, felkapva a szaggatott nadrágot, és egyszerűen felhúztam magamra. Kicsit szűk volt, de nem látványosan, most pedig kurvára nem is tudott ez a része érdekelni. Visszafordultam, majd lesétáltam a sebesült, vérző farkashoz. - Szóval... itt döglesz meg, vagy kezdjek veled valamit? - tettem fel a kérdést, fülem helyére szorítva a félúton felkapott ingrészt, amit isten tudja kiről szaggattam le...
Jarred közlékenyebb volt, mint elsőre gondoltam, bár az is lehet, hogy csak a korábbiak zavarták össze és azért ilyen "cserfes". Nekem tökéletes, amíg nem akar megint felzabálni, annyit jár a szája, amennyit akar. - Hát ez tényleg nem sok - hagytam helyben, mert az érdemi rész valóban a popcornozása után kezdődött. Lehet, hogy abban volt valami? - Te se tudsz olyan allergiáról ugye, ami popcornevésre előhozza a szörnyeteget. - Igen, ez gyér humor akart lenni, ennyi futotta, és ennek is örültem, mert azt jelentette, hogy kezdem magam összeszedni. Még ha ez fizikálisan egyelőre nem is látszott. Ja, regenerálódhatnék gyorsabban... Ahogy a szemem sarkából elnéztem, elégedett volt a művével. De jó neki! Én kurvára nem tudtam díjazni az ügyességét meg az erejét, később esetleg adózom némi csodálattal, most legszívesebb seggbe rúgnám, hogy lehervadjon a képe. Helyette inkább csak nagyot sóhajtottam. Azt hiszem bérletet válthatnék a kórházba, vagy a gyengélkedőnkbe, egyre szarabb a statisztikám, már ami az épen és sebesülten töltött idő arányát jelenti az elmúlt négy hétben. Ezeknek is kelleni fog egy hét, mire nyom nélkül eltűnnek. - Tök jó... - dünnyögtem arra, hogy tényleg halvány gőze sincs róla, mi történhetett, vagyis egy milliméterrel se lettünk előrébb. Épp összeszedtem a cuccaimat, amikor ismét megszólalt, mire lassan felé fordultam - eléggé hadilábon álltam a hirtelen mozdulatokkal -, a szemöldököm pedig magasra szaladt szavai hallatán. Erre számítottam a legkevésbé. Bár ki tudja, lehet ukrán szervkereskedő és kihasználja, hogy leszedált. Kezdtem túlságosan is megkönnyebbült lenni. - Ha már ilyen jó fej vagy néha és pont most, egye kánya, élek vele - húztam a szám satnya vigyorra. - Úgyse jutnék messzire - tettem hozzá, de ezt már csak inkább magamnak mondtam, majd előkerestem a dzsekimből a mobilomat. Áldottam az eszem, hogy a buli előtt levetettem, így csak pár karcolás volt rajta, ami engem baromira nem zavart. Hívni tudjak vele és engem is érjenek el, azt' csókolom. Amíg Jay gatyára vadászott, én odacsörögtem Willimanek, hogy kéne némi takarítás és memóriatörlés. Illetve előbb le kéne szedni az elmenekült embereket... mármint megtalálni. Kissé zavarosra sikeredett a beszédem, de a lényeg átment, s miután végeztem a cseverészéssel, a vállamra terítettem a dzsekim. Bár inkább nekem is naci kellett volna, csakhogy a lábam aligha örült volna bárminemű szövet dörzsölődésének, szóval akár tetszik Jarrednek, akár nem, maradtam a farokmutogatásnál. Csak magának köszönhette! - Egy fuvarért kifejezetten hálás lennék - néztem az immár csak félmeztelen farkasra.
A popcornos kérdését hallva kicsit elképedtem. Értem én a tréfát, persze, hogy értem, de hogy ez a pali sült bolond, az is holt biztos. Az is lehet, hogy totál zokni, vagy az agyából is kiszedtem egy darabot. Mindenesetre vágtam egy idétlen vigyort, és megráztam a fejemet, jelezvén, hogy halvány lövésem sincs miről beszél, de nem hiszem, hogy létezne ilyen, vagy akármiféle, ehhez hasonló allergia. A továbbiakban pedig, miután leelemeztük, hogy egyikőnk se tud többet a másiknál - leszámítva, hogy ő emlékszik az elmúlt, körülbelül tíz percre, velem ellentétben -, inkább elmentem gatyát keresni. Hallottam, ahogy beszél valakivel (az áldott farkas fülek), de különösebb jelentőséget nem nyilvánítottam neki. Nagy ívből leszarnám azt is, ha hátba vágna egy adag kommandós kutyával, vagy őrzővel. Visszaérve, megálltam előtte pár méterre. A jég változatlanul csúszkált alattam, de már jóval egyszerűbben, és stabilabban meg tudtam rajta állni. - Jól van. És hova akarod azt a fene nagy fuvart? - tettem meg felé még pár lépést, nem foglalkozva vele, hogy éppenséggel talpig csupasz. Majd pont én leszek ilyen helyzetben feszült emiatt nem? Esélytelen... Annyira ha meg, hogy semennyire. - Kell támasz is, vagy ki tudsz mászni a lábaidon? - néztem rá érdeklődőn, és amennyiben támaszt óhajtott, úgy felajánlva az egyik vállamat kapaszkodónak, elindultam vele kifelé. Felemelni biztos, hogy nem fogom, szóval elégedjen meg a feka karommal, aztán jól van az úgy. Mindegy, mert idővel így is úgy is kijutottunk a kocsiig. Ilyenkor áldom magam, hogy vagyok annyira balfasz, hogy szarok rá, hogy ki törné fel a nyitott verdát és kötné el. Žé ezért már sokszor leugatott, de hát istenem... imádom a rizikót. Na szóval, mivel a járgány nyitva volt, a kulcs pedig nyilván még mindig az ülés alatt fityegett, így nagyon nem is várakoztam sokáig. Egyszerűen felrántottam az anyósülés ajtaját, majd levakartam magamról Darrent, megeshet még kicsit rá is löktem, pusztán "figyelmességből". Aztán átcsattogtam a vezetőüléshez, bevágódtam a kormány elé, majd izomból "magam alá hajoltam". Némi kotorászást követően még a kulcsot is megtaláltam, és ha a hím is elhelyezkedett, beindítottam a motort. A tarkómba hirtelen csípő fájdalom kezdett eluralkodni, ahogy elfelejtkezvén róla, hogy bizony hiányos bőr és hús felülettel rendelkezem e téren, hátra dőltem az ülésben. Szisszentem egyet, halk morranás kíséretében, szám sarkát megrántva. Végül csak ráharapva fogaimra kihúztam magam és átpillantottam Darrenre. - Daráljad merre menjek... - kezdtem el tolatni lefelé a padkáról, majd egy hirtelen rántó mozdulattal egyenesbe vágtam magunkat a főúton, és már égtek is a kerekek, erős löketet adva a járgány iramának. - Egyébként melyik falkát boldogítod? - kérdeztem meg pár percet követően, egyszerűen, szinte már váll vonva. A bolhások szagát már méterekről is éreztem rajta, úgyhogy kár volna azt állítania, hogy kóbor kutya volna, mert még képen is röhögöm...
- Az egyetem mögött ha kiteszel, nekem az tökéletesen megfelel. - A segítségnyújtására erőtlenül elmosolyodtam. - Menni fog egyedül is - biccentettem, mert igaz, hogy nem olyan fene sok, de belém is szorult büszkeség. Úgy voltam vele, hogy amíg nem életveszélyes, addig engedem, hogy legyen, ha még rosszabb állapotban lettem volna, akkor persze kérem, hogy segítsen, azonban meg tudtam állni és elbotorkálni a saját lábaimon, szóval nincs vész. Akkora. Talán... Bár szó mi szó, az enyhe szédülés nem volt kellemes. Jóval lassabban, mint egészségesen, de kijutottam a kocsiig, s némi rásegítéssel behuppantam. Egy biztos: Jay nem finomkodó fajta, micsoda mázli, hogy én meg nem egy nyafka, nyápic nősténynek születtem! Felszisszentem, ahogy az üléshuzat a bőrömhöz ért, mindenem fájt és sajgott, különösen a sebek környékén. Indított, én pedig mondtam és mutogattam neki, hogy hol merre forduljon, mint egy élő GPS - csak én jobban nézek ki azoknál a vackoknál és megbízhatóbb vagyok. A falkás kérdésre elhúztam a szám. Nem azért, mert rákérdezett, hanem mert először azt akartam mondani, hogy a "hazait". Csakhogy... a chicagóiak már több mint egy éve itt vannak, akár tetszik, akár nem, betelepültek, és bizony ők is hazainak számítanak. A mi szemünkben mindig is betolakodók maradnak, de... Megálltam, hogy ne sóhajtsak egy nagyot. - A hegyit - feleltem végül. - De mit számít ez? Itt balra! - mondtam a javarészt költői kérdés után. Igazság szerint... nem is tudom, mennyire van még jogunk felháborodni de Luca falkáján. Az az Alfa nyilvánvalóan jobban csinál valamit, mint mi. - Új vagy a városban, igaz? Miért jöttél? Gondolom nem azért, hogy egy csarnokban embereket öljön, aztán engem szállítgasson. Oké, hogy Fairbanks mostanában felkapottabb lett - főleg farkasszemmel -, de akkor is itt van az isten háta mögött, relatíve egy kisváros - az olyan kolosszusokhoz képest, mint New York, Chicago meg akár Anchorage -, szóval, ha csak nincs konkrét terve valakinek ezzel a településsel, nem látom értelmét ide jönni. Én nyugiért jöttem anno. Másfél évvel ezelőttig meg is kaptam.
- Semmit se számít. Nekem nem. Csak kérdeztem. - morrantam fel, ahogy a kérésnek, vagy kijelentésnek eleget téve elkanyarodtam balra. Igazából egészen szarul éreztem magam, nem csak fizikailag, de lelkileg? mentálisan? is. Nem nagyon tudtam összetenni a képet, egyszerűen képtelen voltam értelemszerűen átforgatni magamban a(z) - nagyjából - elmesélt eseményeket. Zsongott a fejem, a bőröm több helyen is égett, kifejezetten a tarkóm, amit bár nem láttam, de nyilvánvaló volt, hogy elég nagy heg tátong rajta. A fülemről meg már ne is beszéljünk. Ugyanis nem volt. Legalábbis egy erősen hiányzott. Összeharaptam végül a fogaimat, ahogy kanyarról kanyarra, hosszú egyenesek után még hosszabbakon hajtottam át. Nem néztem Darrenre, nem érdekelt sem az állapota, sem a pofája. Ki akartam rakni, ott ahol neki jó, aztán hazamenni a picsába, és lecsekkolni a tesókat. Faszom se tudja, hogy velük mi lehet! Csak remélni mertem, hogy ezt az egész faszságot én éltem át egyedül, és nem volt több/más hasonló helyzet is. Legalábbis a fivéreimmel nem. Mindenki más hidegen hagy egyébként... - Új. És nem hiszem, hogy ez marhára rád tartozna, de legyen. Körülszaglászni. Hallottam az itteni helyzetről, meg akartam magamnak nézni. Ennyi. - persze ez így, ebben a formában annyira nem fedi a valóságot. De pont leszarom. Semmi köze hozzá, hogy egyébként már kész tervvel jöttünk, nem csak szimpla helyzetfelmérés okán. Ellenben, már egészen közel voltunk, legalábbis a hegy már jócskán a kerekek alá szorult, és amennyiben végül Darren is intett, hogy itt jó lesz, úgy megálltam, kevésbé sem kíméletesen fékezve le a verdát. - Jó regenerálódást! - emeltem mutató- és középső ujjamat a homlokomhoz, majd szalutálva egyet, újra rábőgettem a motorra, miután a hím elhagyta a kocsit. Az ajtóért lendületesen áthajoltam, majd belekapaszkodva a kilincsbe rántottam magamra, visszalökve végül testemet a kormány elé. Aztán csak rátoltam a motorra pár lóerőt, és kerék csikorgatva pördültem meg az aszfalton, félig a homokba. Laza dudálás még, mert annyira menő csávó vagyok, hogy az már fájdalom, majd tovább hajtottam, vissza a birtok felé, másodpercek alatt hagyva magam mögött a hímet, és azt a kicseszett nagy porfelhőz, amit a szélső földútnak köszönhet... tulajdonképpen bárki, de jelen esetben Darren...
Vannak dolgok, amiknek nem kifejezetten hódoltam az utóbbi időben, ilyen a sport is. Már persze a szokásos erdei túráimon kívül, de mi tagadás, én ebben a formámban is imádtam hódolni a dolognak. Nem feltétlenül volt nőies ténykedés egy hoki lelátón ücsörögni, nézni a durvulást, és néha beordítani, de én szerettem, az pedig még mindig nem érdekelt, mit gondolnak rólam mások. Rengeteg Detroit Red Wings kabalámat hagytam hátra, és szívfájdítóan üres az életem nélkülük. Nem mintha a kedvenc csapatom helyét betölthetné az itteni, de egy esélyt azért adok nekik. Most is megvettem a szokásos kis pattogatott kukoricámat és kólámat, aztán már indultam is a helyem felé. Imádtam abban a tesztoszteron masszában fürödni, ami ilyenkor jellemző volt. Azt is, hogy a pasik rendszerint nem győznek csodálkozni azon, hogy én, mint nő, egyedül és magamtól jöttem ide, valamint azon, hogy általában jobban tudom náluk a szabályokat és csapatösszeállításokat. Persze, jelenleg ez nem volt teljesen így, utána olvastam ugyan a csapatnak, de azért kell pár alkalom, míg rögzülnek az infók. Mondjuk, az marha gyorsan bevésődött a tudatomba, hogy kicsoda is az Alaska Nanooks főszponzora. Esküszöm, ez a fazon mindenhol ott van. Már most nagyon sokan voltak, de én azért könnyedén megtaláltam a helyemhez vezető utat, nem öntöttem nyakon senkit, és nem is öntöttem ki a kukoricám. Igen ám, de ezzel a jelek szerint egyedül voltam, bár már csak akkor vettem észre, hogy valaki megkóstoltatta a bőrkabátom a sörével, amikor leültem a helyemre. Akkorra már gyanúsan nem akart múlni a szaga, és rögvest el is fintorodtam, az egy dolog, hogy inni szeretem, de a ruháimat inkább nem ezzel mosnám, köszi. Jobb híján kibújtam belőle, és bevágtam a székem alá, majd otthon kezdek vele valamit, de most már nem megyek ki a mosdóba lemosni, és nem is akarom magamon szaglászni, mindjárt kezdődik a meccs. A bosszankodástól is megkíméltem a környezetemet, de csak azért, mert van még vagy nyolc bőrkabátom, és farkas létemből kifolyólag a ruhadarabok sosem nőnek igazán a szívemhez, hisz jó eséllyel mind darabokban végzi egy idő után. Ja, hogy egyedül járok meccsre? Igen, mert a legtöbb ismerősöm nem szereti a hokit, vagy olyan begyöpösödöttek ilyen téren, hogy nővel nem közösködnek egy hokimeccsen, mert az kizárólag haverok közti program, a csajok csak csacsogjanak otthon. Hát, kapják be. Én nem szeretek ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Nyugodtan vártam a kezdést, a jobbomon egy nagydarab büdös csóka ült, el is gondolkodtam rögtön, hogy inkább a kabátomat szaglásznám, mint ezt az izzadt barmot, de egy ismerős illat vonta magára a figyelmemet. A farkasom rögtön felugrott, ő is felismerte, vagyis, inkább ő ismerte fel, ebből tudtam, hogy csak farkasként találkoztunk vele. Emlékeztem, persze, hisz elég nehéz elfelejteni, ha valaki úgy szétkap, mint Foxi a lábtörlőt, és utána újra el kell törni a lábad, hogy a csontnak esélye legyen jól összeforrni. Láttam egy szöszit közeledni a soromban, és mit ad isten, mellém ült le. Egy újabb csaj egyedül a hoki meccsen, a pasik biztos barátnőnek néznek minket, de az én első pár szavam határozottan nem erre hajazott. - Ugye csak viccelsz? Néztem rá némileg összeszűkült szemekkel, mert addigra már biztossá vált, hogy vele akadtam össze még nyáron az erdőben, és okoztunk egymásnak kellemetlen perceket. Jó, jó, nekem annyira nem volt kellemetlen, de senki sem szereti bevallani a defektjét.
Az én életemben is történhetnek szerencsés pillanatok és habár az utóbbi időseb sajnos nem igazán volt sok belőlük, lehet eljött az idő, hogy Fortuna engem is meglátogasson. Azzal kezdődött az egész, hogy megtaláltam azt a jegyet az utcán. Nem, én még véletlenül sem hiszek a sorsban, meg ilyenek, de ha egyszer egy ilyen értékes holmit találok a földön, naná, hogy felveszem. A kukába dobni pedig hülye lennék, egyértelmű, hogy felhasználom. Habár eleinte eléggé elgondolkodtam a dolgon, mert ez a fajta sport.. különösebben nem rajongok érte de mivel problémám sincsen vele, éppen ezért döntöttem végül úgy, hogy eljövök a meccsre. Baj nem lehet belőle, legalábbis induláskor ezt gondoltam. Egészen jó hangulatom volt, amikor leállítottam a kocsi motorját a parkolóban, azonban ahogyan elindultam befele, kezdett rossz érzésem támadni. Magam sem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de elkezdett bennem mocorogni valami és a farkasom is hegyezte a fülét és vadul szimatolt a levegőben. Nem foglalkozok vele, biztos csak valami furcsa véletlen, bár az ordasom soha semmit nem csinál indok nélkül. Mindenesetre megvettem magamnak a kukoricát és a kólát is, biztos, ami biztos. Bár ha a meccs unalmas és nem nyeri el a tetszésemet, akkor majd úgyis felállok és eljövök, ezen nem fog múlni. A helyen felé haladva bennem is tudatosul, vajon miért volt olyan nyughatatlan az ordasom. Amint megérezte az ismerős szagot, egyből felugrott, noha csak fülét hegyezve bámulja az ismerős idegent. Nem kell sokáig a sorokat fürkésznem, hogy rájöjjek, kivel is futottam össze még a nyáron, hiszen nőstény volt, itt pedig nem akad belőlük túl sok. És mit ad Isten, pont mellé szól a helyem.. Na ezt neked Fortuna, köszi az ingyen jegyet, igazán kitörölhetted volna vele a valagadat. Viszont én nem vagyok az a típus, akinek ilyen miatt elszállna a bátorsága, sőt, csak a kihívás van a dologban és amúgy is, számomra is élvezetes volt az az este, nem neheztelek a nőstényre azért, mert megszaggatott kicsit. Én is adtam neki bőven, nekem pedig ez bőven elég. - Azért ennyire nem lehetek büdös. Persze, hogy az én orromat is megcsapja a másik oldalán trónoló úriember finom illata és mégis hogyan máshogyan válaszolhatnék? Leülök közben, iszok egy kortyot a kólámból és csak azután fordulok vissza a nő felé. - Én is örvendek a viszont látásnak. Magabiztos mosoly húzódik ajkaimra, vicces látni az összeszűkült szemeket, melyekből arra tudok következtetni, ő annyira nem örül neki, hogy ismét találkozunk. Bár ki tudja, lehet csak a meglepettsége a nagy, de akkor a tisztáson nekem nem éppen úgy tűnt, hogy annyira ellenére lenne a dolog. Tekintetem visszasiklik a pályára, várom, hogy a meccs elkezdődjön, kíváncsi vagyok rá, de nagyon, ezzel a társasággal pedig érdekes program elé nézek, az tuti.
Ajkaim mosolyra húzódnak, és bólintok is mellé. Nem, ő ennyire bizonyosan nem lehet büdös, ami azt illeti, bírom az illatát, meg hát, mi tagadás, ő is egészen szimpatikus volt nekem, de most nincs kedvem az akkori vérontáshoz. Mondjuk, szimplán csak a hely és a sok ember miatt, jah, meg a hoki miatt, azt túlságosan bírom. Szóval, most egy kis nyugi kell, nekem meg szimatom van azokhoz az alakokhoz, akik mellett ez lehetetlen. Holt biztos, hogy ez a nőstény is ilyen. Meg többnyire én is, már ha nem fogom magam vissza elég erőteljesen. - Csak a megfelelő tusfürdő kérdése, a helyedben nem vágnék fel vele. Kacsintok vigyorogva, de olyan halkan azért nem beszélek, hogy a mellettem ülő ne hallhassa meg, és hamarjában érzékelem is, ahogy fészkelődni kezd a széken. Engem ugyan nem zavar, ha esetleg magára vette, sőt, inkább remélem, legalább akkor ma este biztosan venne egy tisztességes zuhanyt. - Repes a szívem. Egészen újszerű élmény, hogy nem taglózol le rögtön. Utalok arra, hogy legutóbb nemes egyszerűséggel belém vágódott, s miatta kénytelen voltam otthagyni a finom zsákmányomat. Hm, azóta sem mentem vissza a ruháimért, lehet, hogy valaki már megtalálta. Mindegy is, nem nagyon számít az ilyesmi, van helyette sok más göncöm, amit felvehetek. - Szereted a hokit? Meglepne… viszont akkor jóval több közös van bennünk, mint gondoltam. Bár, elsőre is úgy tűnt, hogy hasonlóan elmebetegek vagyunk. Nem igazán szoktam jól kijönni a csajokkal, kivéve persze, a nők iránt is vonzódnak, az módosít a képleten. Nyilván nem fogok leállni flörtölgetni egy hetero nősténnyel, viszont egyéb esetben nem zavar a dolog. Mondjuk, ennek a hölgyeménynek volt is valami megjegyzése ilyen téren, de szerintem csak szívatni akart. - Amúgy, Emma vagyok. Mutatkozom be, kezet azt nem nyújtok, tele van mindkettő, meg különben is, kezdődik a meccs, és az én szemeim már a pályára is ragadnak. Kíváncsi vagyok az itteni csapatra, remélem, megéri szurkolni nekik. Bár, ha totál bénák lennének, Castor biztosan nem fektetett volna beléjük.
A megjegyzését hallva látom, amint a mellette ülő, cseppet sem finom illatú egyén megmozdul. Meg is érdemli, hogy magára vegye, biztosan nincsen olyan finom illata, mint nekem. - Ugyan, tusfürdő nélkül is finomabb illatom lenne, mint a másik oldaladon ülő meláknak. Ha ezt is meghallja, hát legyen, egy cseppet sem halkítok a hangomon, érezze csak, hogy olykor fürdeni kéne, pláne, ha társaságba merészkedik. Lehet azt hitte, elveszik a szag és majd azt hisszük, nem belőle árad? Hát bocsi pajtás, legközelebb igyekezz olyan helyen lerakni a popódat, ahol nincsenek farkasok. - Hiányolod? Ha kell, letarolom én most is, egészen egyszerűen, úgy, ahogyan a legutóbb tettem. Bár akkor más is közrejátszott, az a dolog pedig mára végképp eltűnt, de azért azt nem mondom, hogy nem mennék neki még egyszer úgy bárkinek is, mint ahogyan azt a nyáron tettem. - Még nem tudok róla. Vonom meg a vállam, mert az igazat megvallva eddig nem sokszor volt alkalmam ilyen jellegű szórakozást élvezni. Hogy pénzt költsek egy ilyen jegyre, az tuti nem fér bele nálam, de ezúttal a földön találtam, szóval akkor.. amolyan próba szerencse alapon vágtam neki a dolognak és tessék. Talán úgy végeredményben mégsem fogom bánni a dolgot, de ami késik, az nem múlik, hamarosan úgyis kiderül. Ha pedig nagyon nem jönne be a dolog, akkor még mindig felállhatok és elmehetek. De társaságban talán élvezetesebb lesz a dolog és amúgy sem bánom, hogy pont ezzel a nősténnyel futottam össze, nem árt ilyen módon is ismeretségeket szerezni. - Szuper, tehát már akkor is sikerült a formámat hoznom. Mosolyodom el szélesen, egy percig nem tagadom, hogy nincsen odabent a fejemben minden rendben, de hát miért is tenném? Pláne, ha már így kijelentik, hogy látták is rajtam. Én csak örülök, milyen unalmas lenne az élet, ha totál normális lennék. Így sokkal élvezetesebb és viccesebb a dolog. - Amúgy nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan belebotlok itt valakibe, aki ennyire hasonlít ebben rám. Nanáhogy, ritka az olyan bomlott elme, mint én, legalábbis eddig nem sokkal találkoztam közülük. De ez a nőstény.. élvezte, amit ott a tisztáson csináltunk! Bár szó se róla, nekem is hasonlóak az érzéseim, de keresve sem találhattam volna alkalmasabb partnert az ilyesmire. Kölcsönös volt az adok-kapok, egyszerűen imádtam! - Sarah. Mutatkozom be magam is, a nevét pedig nem árt megjegyezni, ha hosszabb ideig maradok, akkor nem olyan nagy baj, ha vannak ismerősök errefelé. Elkezdődik a meccs, partnernőmet pedig egyből leköti. Mázli, ő legalább szereti az ilyesmit. Én a kukoricámat majszolgatom, egyelőre ez bejövős, a meccsre is figyelek azért, mégse tűnjek ki annyira a sorból. Percek múlva elégelem csak meg az Emma másik oldalán ülő csávó szagát, olykor nem túl előnyös, hogy farkas vagy és vagyok olyan pofátlan, hogy szóvá is teszem a dolgot a hapsinak, már ha a beszélgetés eleji kis szurkálódások nem tették még meg a hatásukat. Áthajolok Emmán, mégse kelljen ordibálni, ügyeskedve – hahh, micsoda nehéz feladat nekem! – hogy ne borítsak ki semmit a kezéből és ha a krapek nem figyel ide, hát meg is bökdösöm. - Hé, haver! Megtennéd, hogy elhúzol innen? Ott feljebb még egy csomó üres hely van és ne haragudjál, de eszelősen büdös vagy. Vagy ha nem akarsz elmenni, szívesen befújkállak a parfümömmel. Még egy eszméletlen aranyos, bájos mosolyt is kanyarintok a mondandóm végére, érezze a szeretetemet. Bár nekem olyan mindegy, mit érez, csak húzzon már el innen a fenébe, mert ezt nem fogom már sokáig bírni. A mosoly után egyből visszadőlök a saját székembe és mivel nincsen mást csinálni, hát figyelem tovább a meccset, annyira rossz azért csak nem lehet.
- Ezzel a kijelentéssel nincs értelme vitatkozni. Érzem, ahogy egyre feszültebb a mellettem ülő, de igazság szerint marhára nem érdekel. Ha már olyan dagadt, hogy szétfolyik az ülésen, legalább annyi lenne benne, hogy nem bűzölög össze-vissza, de úgy látszik, ő az igénytelen kategóriát képviseli. Hát, ez van. Most jobban érdekel a meccs, minthogy elküldjem a vérbe, de lehet hamarosan megunom. Pláne, ha ennyit mocorog. - Hacsak nem egy ágyra érkezünk, kihagynám. Jegyzem meg pofátlanul, és még vigyorgok is mellé, ezzel nem kívánok mást elérni, csupán visszautalni a verekedésünk közepén elejtett megjegyzésére bizonyos simogatásokkal kapcsolatban. Csak szívom a vérét, sosem lehet tudni, melyik nőstény mire kapható. Én egy kis céda vagyok, egész sokak szerint, úgyhogy csupán nem hazudtolom meg magam. - Amennyiben egy kicsit is jó az ítélőképességem, nem fogsz csalódni. Jó pasik, és durvulás… mi kell még? Igaz, nem félmeztelenek, de max belógunk meccs után az öltözőbe. Csak ugratom, bár, én a magam részéről még meg is csinálnám. Mondjuk, nem biztos, hogy Castor túlzottan díjazná, ha pont engem kellene kipaterolni az általa támogatott csapat öltözőjéből, de szerintem tutira szórakoztató jelenet lenne. - Hát, ha ez nálad általános jelenség, akkor mindenképpen sikerült. Nyilván nekem is, de nálam szintén ez a módi. Nem szokásom megtagadni magamtól azt, amire éppen vágyom. Normális talán sosem voltam, és nem is szándékozom annak lenni, tegyék meg azok, akik boldog-boldogtalannak meg akarnak felelni, mert abszolút nincsenek tisztába önmagukkal. - Szerintem itt csak kattant alakok vannak. Vagy én kerülöm el a normálisakat. Vigyorgok ezerrel, na jó, találkoztam már épelméjű egyeddel is, de nem volt farkas. Vélhetőleg, ez rendkívül sokat nyom a latba. - Nem mintha vágynék rájuk, valahogy túlságosan unalmasak nekem. Sarah, vettem, popcornos a kezem, meg sörös is, úgyhogy most nem pacsizok le vele, de szerintem fölösleges is azok után, hogy megtéptük egymást, és eltörte a lábam. Többek közt. Megkérdezném, hogy van a melle, meg a hátsója, de a végén még nyakon köpnének sörrel. Már az előző ágyas megjegyzésem után is meg akart fulladni valamelyik kis perverz. Egy darabig nyugiban figyelem a meccset, de aztán Sarah úgy dönt, unja magát, mást nem tudok képzelni a produkciója hallatán, és basszus, kiköpöm a pattogatott kukoricát, amit alig két másodperce tömtem a számba. Öhm, pech, hogy épp előttem van a nőstény, mert nem ússza meg a füle a vajas kis ropogtatnivalót. - Mi bajod van, te kis kurva? Áll fel paprikavörös képpel a pasas gondolkodás nélkül, amire tán össze kéne rezzennem, de nem nagyon érdekel, mert hát, azt már amúgy is megtárgyaltuk, hogy egyikünk sem épelméjű, valamint nem sok kárt tehet bennünk, csak ember… - Ingyen mozi... Még jó, hogy van nálam popcorn és kóla. De hé öreg, ha rám esel, palacsinta leszek, szal vigyázz kérlek, nem szeretném, ha anyámnak kiskanállal kellene összeszednie. Szegény, most biztos forog a sírjában, de hát ez van, bocsi anyu… A pasas lenéz rám, hú, majd berosálok. Nem… én meg csak derűsen szemlélem a nagy, félelmetes zsírgombócot, aki mérgében összenyomja a papír kóláspoharát, és jó adag a képébe fröccsen belőle. - Húha, Sarah, nem viccel a csóka, de legalább most már kóla illata lesz... Oké, végérvényesen nem bírom abbahagyni a röhögést, biztosan örültnek néznek a közelünkben ülők, hisz még mindig nem mozdultam meg. A bűzbombát viszont elkezdik popcornnal dobál, merthogy most már nem csak büdös, de még látni sem lehet tőle.
- Na látod. Elégedetten vigyorodom el, tessék neked dagadt melák, szinte feltöltődöm a belőle áradó feszült érzésekkel, most valahogyan annyira jól esik ilyesmit érezni. Foglalkozni én sem foglalkozom vele, had főjön csak a saját levében, én örömmel csócsálom a belőle áradó érzéseket. - Ohohóó, sajnos most ággyal nem tudok szolgálni. Még lefelé is biggyesztem ajkaimat, de hogy poénkodom, vagy komolyan gondolom.. Na azt még én sem igazán tudnám megmondani. Tudom, jól emlékszem, mit mondtam akkor ott a réten, de fogalmam sincsen, mennyire gondoltam komolyan azt is. Kipróbálnám-e a dolgot, ha úgy adódna? Minden bizonnyal ki, hiszen elég nyitott vagyok az újdonságokra és azt hiszem, ebben a nőstényben tutira nem csalódnék, elég egyértelmű, hogy nagyon sok mindenre kapható. - Annak jobban örülnék.. Mi a jó az izmos pasikban, ha nyakig be vannak öltözve? Még a szemem is megforgatom, mert így tényleg nem akkora buli a dolog, sajnos röntgenszemet nem örököltem, úgyhogy marad az öltözős megoldás.. naná, hogy benne lennék! Belopakodni az öltözőbe, szerintem a fiúk tutira értékelnék. Elvégre mégis két csinos nőszemély, akik ráadásul önként lépnek be az öltözőbe.. Na tessék, kell ennél jobb jutalom egy meccs után? - Örülök neki. Mindig igyekszem látványos belépővel előrukkolni. Az tény, hogy elég meglepő lehettem, ahogyan ledöntöttem a lábáról a fekete bundást, de hát akkor még sokkal jobban irritált a fekete bundaszín. Na jó, még most sem igazán csípem őket, de ez van, így jártam. Akkor és ott muszáj volt levezetnem valahogyan a felgyülemlett feszültséget és hát pont ott volt valaki, egyedül ráadásul, fekete bundával. - Eddig nem futottam össze túl sok mindenkivel, de mondjuk igaz, ebben van valami. Az a kevés személy sem volt éppen teljesen épeszű. Vigyorodom el ismét szélesen és ha Emma rám néz, akkor még kacsintok is egyet mellé, igen, őt is ebbe a kategóriába sorolom. De a következő szavaival is egyetértek, a normális emberek tényleg túl unalmasak, nem is kell rájuk sok időt és gondolatot fordítani, minket hagyjanak békén és szórakoztassák egymást. A meccs.. hát, mit ne mondjak, azt nem állítom, hogy unalmas és rossz, sőt, még lehet élvezném is, de jelen pillanatban a pasi bűze sokkal kiakasztóbb és szeretném megszűntetni ezt a problémaforrást, hogy aztán nyugodtan nézhessem tovább a meccset. - Lekurvázott, hallottad ezt, drága? Igen, Emma beleköpte a popcorn a fülembe, de nem érdekel, egy kis nyál.. ugyan, amikor a mellem és a fenekem marcangolta, akkor kit érdekel, hogy egy kis nyál jut a fülembe? Engem biztosan nem. Majd kipiszkálom a maradékot, csak előbb lerendezem a dagadékot. Szóval tágra nyílt szemekkel nézek Emmára, majd vissza a pasira, mintha fel sem fogtam volna, hogy mégis mit mond nekem. A dagadék feláll, én pedig visszadőlök a helyemre és hevesen bólogatok Emma szavaira. - Igen, jobb ha vigyázol, mert ha kilapítod, velem gyűlik meg a bajod! Fenyegetek totálisan csevegő hangnemben, mögülünk érdekes hangok szűrődnek ki, már az előbbi „drága” megszólításkor is felfigyeltem rájuk. Ki nevet, ki morgolódik, hogy nem látja a meccset, de vannak, akik csak hüledeznek, hogy akkor mi most.. két nő tényleg..? Ja.. hát nem, de szeretem az érdekes helyzeteket és ez nagyon is az, úgyhogy nem is vagyok rest rájátszani kicsit a dologra. Amikor azonban szétrobban a kólás pohár, csak a szemöldököm kúszik magasabbra és nagyon türtőztetnem kell magam, hogy ne robbanjon ki belőlem a nevetés. A kezem kapom a szám elé, ezzel is jelezve a meláknak, hogy most tényleg majdnem felröhögtem. Majd egy pillanat alatt változik a kép, leengedem a kezem és totálisan komolyan nézek a csókára, így akkor szoktam valakire nézni, amikor éppen készülök elharapni a torkát. - Na húzzál innen, hájpacni és vidd magaddal a bűzödet is. Hát nem veszed észre, hogy egy csomó ember nem lát tőled?! A mondat végén azért haloványan elmosolyodom, érezze azért a törődést, de csakis a gúnyosabb fajta jut ki neki. Ha még mindig nem megy el.. akkor kénytelen leszek drasztikusabb módszerekhez folyamodni és megfenyegetni, hogy én bizony.. na jó, nem durvulok el, nem akarok én itt mindenki halálra ijeszteni. Bár, ha jobban belegondolok, lehet ők is elmennének innen, vagy pedig minket vinnének ki, netán dobálnának meg kukoricával. Mindenesetre ha a csóka elhúzza a csíkot, akkor még fel is nevetek. - Felfújt disznó. Aki ráadásul rettenet büdös. Még mindig érzem a szagát.. Jegyzem meg, miközben a kukoricámat és a kólámat lepakolom a földre, hogy kiszedegethessem az Emma által beleköpött darabkákat és a hajamból is kirázhassam, ha esetleg maradt benne. Ha végeztem, ismét felkapom a kukoricát és a popcornt, hogy igyak kicsit és máris dobálom befelé a számba a popit. Hát ez még mindig eszelősen finom. Most, hogy végre megszabadultunk a zavaró tényezőktől, talán sikerül élveznem is a meccset.
Van egy sanda gyanúm, hogy ezzel kapcsolatban a múltkor csak a szája volt nagy, legalábbis a válasz nálam határozottan az elutasító kategóriába esik. De nem gáz, nem igazán viszket most odalenn, meg amíg nem tudom, hogy mennyire járnék rosszul, ha összeszűröm valakivel a levet, addig nem szándékoztam kísérteni a sorsot. Mondjuk, nem voltam Castoré, meg semmi, de nem akartam elpuskázni a jövőbeli lehetőséget sem vele, mármint, kizárólag testileg, érzelmeket nem szándékoztam a dologba keverni, azzal csak rosszul járhatnék. - Az, hogy ki lehet őket csomagolni. Kacsintok rá vidáman, ami engem illet, bejött az is, ha egy pasi elegáns, vagy épp hanyagul lezser, igazából tök mindegy, mi van rajta, ha van egy egészséges önbizalma, és jó kiállása. Márpedig ezzel elég sok farkas rendelkezett is, nem kis fejfájást okozva nekem a dologgal, meg szerintem a legtöbb nőtársamnak. - Szerintem, minél öregebb valaki, annál több defektje lehet. Mondjuk, nekem így is sok van, úgyhogy inkább nem szólok egy szót se. Ezzel nem megsérteni akartam, a pontos korát úgysem tudtam, sokkal inkább arra utaltam, hogy az évek múlásával nagyobb az esélye azoknak a dolgoknak, amik deformálják a személyiséget. S igen, azzal tökéletesen tisztában voltam, hogy én sem vagyok épelméjű egyed, de ez sosem zavart. Én már akkor el voltam cseszve, amikor beharaptak, vagyis, inkább akkor, miután a drágalátós Todd Ridley lelécelt a balvégen. Azóta meg persze hogy halott, és esélyem sincs megtudni, miért volt akkora önző faszkalap. Miért nem hagyott meg percéletű halandónak, ahelyett, hogy egész életemben azon kell elmélkednem, nekem miért nem jutott olyan teremtő, akit érdeklek is, és hajlandó foglalkozni velem. - Ühüm, biztos megunta az életét. Jegyzem meg sanda mosollyal, az ürgével nem nagyon foglalkozom, holott gyakorlatilag rajtam keresztül vezet az út Sarah felé, de maximum tökön térdelem, aztán csak magába zuhan annyira, hogy elhúzzon a sebeit nyalogatni. Jaj, hát milyen édes, megvédene, ha ki akarna lapítani a csávó, jó, tudom, csak a szitu kedvéért mondja, bár igazából, még mindig inkább én, mint ez a büdös görény ugyebár. A pasas úgy tűnik, visszavonulót fúj, bár úgy sejtem, hogy nem érte be ennyivel, de sebaj, ha kinn akarja majd elintézni a dolgot, csak rosszabbul járhat. - Hát na, nem mindenkinek futja szappanra… Jegyeztem meg, és nem is néztem a fazon után, hanem végre a meccsre figyelhettem. Néhány gólnál fel is ugrottam, és ha volt valami szabálytalanság, azt nagy lelkesen elmagyaráztam Sarahnak, már ha nem csapott le az első mondatnál. Számomra marha gyorsan eltelt az első harmad, de nyilván azért, mert én szeretem a hokit, így nem fenyeget az a veszély, hogy halálra unnám magam közben. A szünetben meg jönnek a meccseken gyakori üzenetek, esetleg lánykérések, meg hasonló édes dolgok, amitől legszívesebben kitenném az összes kólával megszívott pattogatott kukoricát. Ami azt illeti, el is kerekedik rendesen a szemem, amikor meglátom az arcomat a képernyőt, mellette Sarahéval, és ott a szöveg, hogy boldog első házassági évfordulót életem értelme. Az igen. Jó, ezen a kisstílű húzáson nem tudok nem nevetni, az oviban még divat volt a hasonló, de engem aztán nem fog zavarba hozni ezzel a dagadt fazon, mert nyilván ő volt. Még a hamarosan ütemesen felhangzó csókot, csókot sem riaszt el, de mivel úgy tűnt, hogy Sarahnak ez nem pálya, inkább eljátszom a szemérmest, és lesütöm a szemeimet, mintha ez nekem ekkora közönség előtt nem menne.
- Na, ez mondjuk igaz. Bólintok elgondolkodva, mert hasonlóképpen érzek. A férfiak ruházata.. amíg nem büdös és nem szakadoznak le róla a ruhadarabok, addig nekem édes mindegy, hogy mi van rajtuk. Majd én letépem róluk, ez nem lehet akadály és igaz, minél több a ruha, annál többet lehet szaggatni. - Viszont most.. csak elrejtik előlünk az Adonisz testük. Mert hogy biztos az van nekik, az tuti. Szóval nagyon is pártolom azt az öltözőbe lopakodós dolgot, szerintem a srácok is tutira örülnének neki. A meccs után még egy kis vizespóló, na? Ha sejtéseim nem csalnak, akkor egy cseppet sem ellenkeznének. - Azt hiszem ez így van. Legalábbis magamon így tapasztaltam. Még a vállam is megvonom kissé, régebben tutira nem voltam ennyire flúgos. Bár nálam a kalandos életem telt be, de végülis az is a korhoz köthető, elvégre ha csak 50-60 évig éltem volna, nem is történt volna velem ennyi minden. Még felsorolni is hosszú lenne, úgyhogy inkább nem is foglalkozom vele, csak egyetértek. Hát, több mint háromszáz év alatt azért történhet a farkas lányával bőven érdekes dolog. A faszi végül megunja, úgyhogy eltűnik a fenébe, jobb is így. Amúgy komolyan gondoltam, ha nekem itt kilapítaná a jó kis társaságomat, tuti behúznék neki párat. Térjen már észhez, nem esünk csak rá úgy az emberekre! Még ilyet.. De a lényeg, hogy eltakarodik, úgyhogy én csak örülök, végre nézhetjük tovább a meccset. Azzal nem foglalkozom, hogy pufogott és durrogott, nem igazán félek tőle, valamilyen kicsinyes bosszú, ugyan, ne már. A meccs közben Emma olykor magyaráz, hallgatom én örömmel, nem árt tájékozódni kicsit, lehet a végén még meg is tetszik nekem ez az egész dolog és gyakrabban ki is járok majd a meccsekre, még nem tudom. Szóval nem baj, ha kapok egy kis fejtágítást és lássanak csodát, a végefelé már én magam is felugrálok a góloknál. Na, a végén rajongóként fogok innen távozni és minden egyes meccsre eljövök majd. Na jó, azt azért talán nem, de majd kiderül. Elérkezik egy kis szünet, a táblára fel se nézek, nem kell nekem ide a rengeteg habcsók és nyáltenger, hasonló véleményen vagyok, mint a mellettem ülő, csak kidobnám a taccsot és nem biztos, hogy annyira örülnének egy frissiben beköltöztetett rókacsaládnak. Ám elég egyetlen kósza pillanat a hatalmas kijelzőre és tessék, máris a saját fejünket látom benne. Az első döbbenet után szélesen vigyorodom el, a dagi pacák aztán jól megszívatott minket. Lelkesen kezdek integetni, had lásson minket és amikor felhangzik az a bizonyos kiáltás.. Egy pillanatra elbizonytalanodom, de igazándiból miért is ne? Egy kis újdonság sosem árt és amúgy is volt már elég megjegyzésünk ilyen téren, ideje lesz beváltani őket. Úgyhogy megforgatom a szememet, ezzel is jelezve, hogy oké, tömeg, legyen meg a ti akaratotok, ha annyira akarjátok, hát rajtam nem fog múlni a dolog. Úgyhogy határozott mozdulattal nyúlok Emma álla alá, ne játssza már meg itt a pironkodós kis szűzlányt, amikor tudom, ő is akarja a dolgot. Szóval fordítom is a fejét és még időt sem hagyok neki arra, hogy ráeszméljen, mire is készülök, egész egyszerűen megcsókolom. Hű, az anyját, de még milyen csókot kap! Fogalmam sincsen, mikor és ki kapott tőlem ilyet utoljára, de az tuti, hogy ebbe most apait, anyait beleadok. Érezze csak a törődést, amúgy sem csókolóztam még tapsvihar és füttyögés kellős közepén. Az már más kérdés, hogy éppen egy nő szájában matat a nyelvem, de jelen pillanatban.. hát no, kicsit átrendeződnek bennem a dolgok, mert nem is olyan rossz a dolog.
Kezdőlap
//
//
