A nézőtér nagyjából 5000 személyes, de koncert esetén a pályára is tehetnek székeket, vagy beengedhetik a nézőket csápolni, ilyenkor a befogadó kapacitás megnő, és akár 6000 ember is elfér.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 29, 2012 10:57 am-kor.
- Nem baj, a saját képzelőerőnkben úgysem csalódhatunk. Kacsintok rá, mert hát, valljuk be, sokszor nem az lapul a ruha alatt, amit mi odaképzelünk, és akkor sajnálatos módon csalódni vagyunk kénytelenek. Én mindenesetre szeretek találgatni, már, nem arról a bizonyos testrészről beszélek jelenleg, persze, az is fontos, de imádom a szép, izmos felsőtesteket, nem beszélve a hátsó fertályokról. Egy jégkorongozónál meg kétségkívül minden rendben van ilyen téren, csúnya is lenne, ha nem így lenne. Szóval, nem vagyok rest elmerengeni azon, egyik-másik delikvens miként is fest ruha nélkül. Ohh, milyen szuper lenne róluk félmeztelenül egy naptár… azt hiszem, ezzel majd megkeresem Castort. Imádnám végigfényképezni őket. - Hahh, inkább nem akarom tudni, mennyire leszek kattant mondjuk 2x múlva... Remélem, érti, hogy mire célzok igazából, de nyilván nem fogom kikiabálni, hogy kétszáz év, mert hát kicsit érdekes lenne ennyi ember között. Mondjuk, nem biztos, hogy túl sokan meghallanák, aki meg igen, az némi költői túlzásnak is betudhatná, mert tuti, hogy minden más verziót egyből kizárna az agya, de inkább nem kockáztatok. Sarah egész fogékonynak tűnik erre az egészre, úgyhogy lelkesen mesélek, szeretem a jéghokit, bár játszani nem tudok, korcsolyázni igen, és szeretek is, de hokiütő még az életben nem volt a kezemen, és szerintem most már nem is fogom elkezdeni. Mondjuk, nálam sosem lehet tudni, hogy épp mibe vetem bele magam unalmamba. A kijelzőről visszaköszönő arcom azért igencsak meglep, de magamban elég jót mulatok a dolgon, az ilyesminek általában híre megy, mondjuk, azért remélem a youtubera nem kerülünk majd fel valami olyasmi címmel, hogy leszbikus házaspár csókolózott a hokimeccsen. Ugye, hogy ez milyen hülyén hangzik? Nem igazán tévedtem Sarah vehemenciáját illetően, mert már fordítja is maga felé a fejemet, én meg a műsor kedvéért még adom a kis szégyenlőst, amin bizonyára jót röhögne bárki, aki kicsit is ismer. Jó formán a szívemnek sincs ideje dobbanni egy újabbat, már érzem is magamon Sarah ajkait. Hm. Csajokkal smárolni nem gáz, az nem olyasmi, ami zavarna, mert tudom, hogy egy nőbe soha az életbe nem tudnék beleszeretni. Elszórakozom velük, és igen, olykor még a szex is szóba jöhet, de érzelmileg már nem menne a dolog. Épp ezért sokkal biztonságosabb terep ez számomra, így nem is szoktam kimenekülni az ehhez hasonló helyzetekből. Meg kell valljam, igencsak jól csókol, de én sem szándékozom azt a látszatot kelteni, hogy fogalmam sincs, milyen egy igazi csók. Így hát igencsak kellemes módon forog az én nyelvem is, s határozottan élvezem, mert hát, igen rég csókolóztam, általában pasikkal kokettálok, de lehet, ezért az érzésért módosítanom kellene a szokásaimon. Mikor vége szakad, kicsit pihegve húzódok hátrébb, és le sem veszem a szemem Sarah arcáról, csak néhány lélegzetvételnyi idővel később, amikor már biztosan nem látszik a fejünk a kivetítőn. Hallok mindenféle odakiabálásokat, meg beszólásokat, vannak köztük kedves, hajrán csajok jellegű megnyilvánulások, de a leszbikus kurvák is megüti a fülem, ami bizonyára egy hím soviniszta disznó korlátolt elméjének a szüleménye, de hát, letojjuk szegényt. - Azt hiszem, nem ilyen eredményt várt a dagadt. Vigyorogva kacsintok Sarahra, majd lassan újra a pálya felé nézek, hisz kezdenek visszaszivárogni a játékosok. Határozottan remek a hangulatom, nem hittem volna az első találkozásunkkor, hogy ehhez hasonló élményben lesz valaha részünk együtt.
- Hát, tekintve a jelenlegi állapotodat.. Pimasz kis vigyor kúszik a képemre, mielőtt egy kukoricát dobnék a számba. Nyami, még mindig imádom! Azért van rengeteg jó dolog ebben a modernizáció dologban. Ha jól saccolom, kétszer olyan idős vagyok, mint Emma és ha azt nézzük, hogy olyan sokkal nem lehet nála idiótább, de a korkülönbség azért elég nagy.. szóval tényleg ne akarja tudni, mi lesz itt kétszáz év múlva, ha már most ilyen. Na jó, nem köcsögösködöm tovább, Emma jófejnek tűnik, eddig legalábbis így tapasztaltam, szóval csak húzom az agyát, mert hát miért is ne? Tudom, hogy úgy indultam neki a napnak és ennek az egésznek, hogy még csak fogalmam sem volt róla, hogy mire számítsak, mi fog kisülni belőle, de a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. Na jó, azért azokban van néha ilyesmi, de nah, mindenki érti a lényeget. Tudtam, hogy nem fogok Emmában csalódni, látszik rajta, hogy vevő az ilyesmire, elég csak az első találkozónkra gondolni, vagy éppen a nem is olyan régen elejtett kis megjegyzéseire. A dolog pedig, be kell valljam, eszelősen jó és tetszik is. Lehet gyakrabban kéne? Mert tényleg van valami a dologban, nem olyan veszélyes a talaj, mert azért az ki van zárva, hogy beleessek egy nőbe és azt hiszem Emma sem vágyik hosszú távú kapcsolatra velem. Érdekes is volna.. Amikor vége, kicsit húzódom csak magam is hátrébb, még rá is kacsintok a nőre, ezt még tutira veszi a kamera is, örüljenek a népek, akinek nem tetszik, ne nézzen ránk, ez van, mi így szeretünk élni. Bocsika. - Remélem szétdurran a méregtől. Elég csak magam elé képzelni a krapekot, paprikavörös fejjel, amint valamit szorongat, talán egy újabb kólát, ki tudja. Nem is foglalkozom vele, mivel közben már jönnek is vissza a játékosok, ezúttal már magyarázni sem kell annyira, az előző rész alatt egészen jól képbe jöttem a dolgokkal. Viszont a kukoricám lassan elfogy és akárhogyan is igyekszem, be kell lássam, ez sajna nem az én sportom. De sebaj, egy darabig még ülök a fenekemen, ennyit kibírok, Emma meg gondolom szeretné nézni, de mivel én nem éppen a fene nagy türelmemről vagyok híres, ezért előbb-utóbb úgyis megszólalok, már ha ő nem vette észre, hogy ez így nekem annyira nem kóser. - Figyu, mi lenne, ha még a meccs vége előtt beosonnánk az öltözőbe? Vagy felőlem mehetünk kocsmázni is, hátha ott is akad egy-két Adonisz. Vigyorodom el, miközben még az utolsó korty kólámat is kiszipolyozom a pohárból, szürcsölve is mellé rendesen. Miért nem hagyom itt a nőstényt? Igazándiból fogalmam sincsen, megtehetném, hogy köszönök és lelépek, de valamiért jó társaságnak tűnik és nem akarom csak úgy itt hagyni, meg hát, nem is lenne olyan szép, ha csak így véget vetnénk a kapcsolatunknak.
- Kösz, kösz, valahogy sejtettem, hogy rád számíthatok. Vigyorodom el, igazából, szerintem annyi idő múlva már nem fogok élni, mert valakit annyira felbosszantok, hogy inkább eltesz láb elől, mielőtt elkezdene azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen még poénra is vehetné a dolgot. Nem mintha amúgy számítana, nem terveztem sosem betölteni az 500-at, már annak is örülnék, ha a 300-at betölteném, de erre sem látok túl sok esélyt. Ez tipikusan az az eset, amikor nem bonyolítok túl egy csókot, mert abban biztos vagyok, hogy sosem fogok belehabarodni egy nőbe. Így lényegesen biztonságosabb számomra a dolog, mintha férfival tenném. Ezt meg még élvezni is tudom, egyszerű játék, amit egyikünk sem vesz túl komolyan. Szerintem ilyesmi a legtöbb csaj életébe beleférne, ha nem ragaszkodnának görcsösen a társadalom által elvárt képhez. Na, én sosem tettem, már halandó koromban sem voltam hajlandó megfelelni csak azért, mert mások elvárják tőlem. - Szerintem tutira, de meg is érdemli. Még mindig széles mosollyal nézek ki a fejemből, elvégre, nincs okom másként tenni. A dagadt ipse meg akaratán kívül szerzett nekünk pár jó pillanatot, szóval köszi neki, most meg tehet egy szívességet, és megpukkadhat. Én egész jól elvagyok a második harmad figyelésével, amikor is Sarah úgy dönt, hogy ideje kicsit izgibb körülményeket teremteni. Hát na, én nekem mondjuk bejön a meccs, de nem szeretheti mindenki a jéghokit, szóval valahol megértem. - Először az öltöző, aztán a kocsma? Meglátjuk, mennyi idő alatt dobnak ki minket… Sajnos nem mindenkinek volt jó humora, és ha valaki idő előtt fülön csíp minket, akkor bizony ki fognak tessékelni, de max röhögünk egy jót a dolgon. Azzal fel is állok, és elindulok kifelé, ő meg biztosan követ, ha már menni akart, és megpróbáljuk megkeresni azt az öltözőt. Elég hamar meglesz, bár igencsak óvatosan kell addig osonni, hogy az itt dolgozók ne kezdjenek el kérdésekkel bombázni minket… Az öltözőbe aztán részemről rögtön benyitnék, de hát, zárva, mily meglepő, úgyhogy felvont szemöldökkel nézek Sarahra. - Gondolom, nincs kedved megvárni, míg valakinek dolga akad benn… Az eddigiek alapján kötve hiszem, de részemről mehetünk is, börtönbe azért nem mennék az épület rongálásáért.
// Részemről szerintem zárhatunk, és hacsak nem rendelkezel másképp, elhúzunk piálni, amit nem muszáj kijátszani, ha nem akarod, úgyis eleget vedel mostanában Sarah. Mindenesetre köszi ezt is! //
- Bármikor. Még kacsintok is mellé, egészen megkedveltem ezt a nőstényt, még csak tagadni sem bírom. Már ott, a tisztáson is szimpatikusnak tűnt, szeretem, amikor valaki elfogadja a felkérőmet a keringőre, nem hátrál meg, vagy próbál menekülni fülét-farkát behúzva. Emma pontosan ilyen volt, az meg csak grátisz, hogy emberi formában is viszonylag megtaláltuk a közös hangot. Tessék, még csókolóztunk is, azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete. Persze, hogy megérdemli az a dagadt, bár ha nincsen ez a hülye húzása, akkor lehet még mindig csak ülnénk egymás mellett. Ő legalább megadta a löketet, hogy közelebbi kapcsolatot építsünk ki egymással, szóval még lehet nekünk kellene hálásnak lennünk. Na majd, ha legközelebb találkozom vele, akkor még meg is köszönöm neki. - Kihívás elfogadva. Bólintok és szinte felpattanok a helyemről, még csak leplezni sem próbálom, hogy ez itt bizony nem az én sportom, de bárki lássa lelkem, én próbálkoztam. Azt azért nem mondom, hogy annyira szörnyű volt, mert nem volt az, szóval ha megint találok egy jegyet az utcán, lehet eljövök ismét, de hogy magamtól ilyenre vetemedjek.. na, azt már lehet nem. Szóval az irányt az öltözők felé vesszük, engem az sem zavarna, ha fülön csípnének minket és úgy kellene kitessékelni párosunkat a kijáraton. Ajkaim lebiggyednek, amikor zárva találjuk az öltözőt, én gond nélkül berúgnám, nem zavarna túlzottan a dolog, de jobban belegondolva lehet nem olyan okos ötlet. Szóval sóhajtok, de sebaj, majd iszunk a nagy bánatunkra, hátha a kocsmában is akadnak még Adoniszok. - Akkor irány az első útba eső kocsma! Adom ki a vezérszót és ha Emma rábólint, akkor felőlem indulhatunk is.
Számolhatnám a napokat, vághatnám a centiket, ha mániám lenne a teljes és maradéktalan dokumentáció, de mivel nem vagyok se esőember, se az aktuális, terítékre kerülő esti fogást mindenféle online felületen posztolgató netfüggő, ezt nem teszem. Csupán vígan nyugtázom, hogy már hetek teltek el az érkezésem óta és némi fennakadáson kívül semmilyen komoly sziklagörgeteg nem pottyant az utamra, megálljt szabni akarva az itteni pályafutásomnak. Az ilyen kövek persze arra valók, hogy elgördítsük őket, szóval ha jönnek, majd nekikfeszülök, mint kidőlt almafa a vaskerítésnek, aztán düböröghet a Rolling Stones. Apropó rockzene, rögvest leugrottam a fékpedálról, mikor megláttam az egyik utcai hirdetőtáblán az ellenzékiek szokásos sorsfordító fontosságúnak beállított óvodás hajhúzogatás szintjére silányodott plakátja mellett, milyen koncert lesz a Carlson Centerben. Másnap már kora reggel tömnöm kell az álmos nebulók fejét szintaktikával. Ha én is álmosan érkezem, még átragad a szolidaritás és egyszerűbb dolgom lesz, amúgy meg erről nem maradhat le igazi valóm, az emberként már nyugdíjaskorba lépett Maddock, aki gyerekkorában az anyaméhből hallgatta a rock and rollt és akinek a szülei egy hasonló bulin ismerték meg egymást. Szóval kilátogattam, hogy átéljem az első fairbanks-i koncertélményemet, amitől sokat várok. Ez a dán banda keményebb az alaszkai fagytól megdermedt talajnál, amin a biogazdálkodók csak álmodozhatnak a bőséges termést hozó esztendőkről, de mégis visszaköszön benne a régi kor hangulata, az a lengős-pörgős, hintázós, pöttyös szoknyás lányokkal és matrózruhás srácokkal körbeujjongott rock'n'roll. Kíváncsi leszek, mennyire töltik meg az arénát, szardíniásdobozban kell-e majd éreznem magam egy ficánkoló halrajhoz hasonlóan tomboló tömeg közepén vagy inkább csak egy sűrű erdőben, ahol a terebélyes lombozatok helyett terebélyes csípőket látok majd néhány tunya rocker lézengése mellett. Az első zenekart direkt lekéstem, mint másnapos potyautas a kiszemelt gyorsvonatot. Nem érdekelt, modern rockzene, túl modern, több benne az indexjelzés meg a füstös vaskohók zaja, mint a dallam. A második csapat már nekem való, jóféle ausztrál hard rock, patinás, de nem öregfiúk játszák, akire ránézve is a nyugdíjasklub jut az ember eszébe, hanem hagyománytisztelő fiatalok. A zene engem csak hallgatóságként fogott meg, mindig több volt a kezeimben az erő, mint a finomság. Egyszer adtak gitárt a kezembe, még Senegal, az a sűrű húsú bunyókirály kölyök, aki bevezetett az alvilági életbe. Rögtön elszabtam egy húrt és megvolt a közös nevező: engem nem érdekelt, amivel ennyit kell pepecselni, úgyhogy le is tettem azt a darab szárazfát, a hangszertulajdonos pedig azonnal elzárta és húrnyúzás helyett egymást kezdtük ütni. Sokkal testhezállóbb volt már akkor is. Hallgatni lemezen, rádióban viszont nagyon szeretem a zenét és a bulikon is rendszeres vendég vagyok. Hol máshol lehetne szép kis hamvas barackokat leakasztani a nőfáról, ha nem zajoktól zaklatott és fényektől frenetikus, fülledtre és izzasztóra lehelt nézőtereken. Az első zenekar már kezdi is kínozni az erősítőket és vakargatni a gitárokat, én meg a levegőbe bokszolok és ordítom a nevüket nagy örömmel. A Fülöp-szigeteken hallottam róluk először és szerelme volt első hallásra. Ott többet játszottak, nyilván olcsóbb kiruccanni egy közeli szigetre, mint szinte féreglyuk megnyitását kívánó, a világ másik végére történő utazást eszközölni, akármennyire is népszerűek ideát. Rázzuk a villát, mint a feldühödött földművesek, akiknek haja is van, az felveszi a ventillátor üzemmódot és hajtja körbe a rőzsét. Nálam ez kimerül a tömény hús bólogatásában, mivel nem rendelkezem combkefével. Hú! Kellett már ez a szőrös dallamvilág!
Halvány lila gőzöm nincs arról, hogy mi a rossebért evett el a fene egy koncertre. Soha nem szerettem különösebben a zenét ilyetén, Amosként mondjuk énekeltem, annak a rohadéknak istentelenül jó hangja volt, sajnálom ebben a porhüvelyben, hogy ez a szőke nem rendelkezik kifejezetten szép orgánummal. Mondjuk mással viszont annál inkább, s ezt a mást nem is szégyellem mutogatni. Talpig rockernek öltözve, fekete, bőr miniszoknyában, neccharisnyában – enyhén szakadtban, hogy adjak a látszatnak -, acélbetétes, térdig érő szárú bakancsban és fekete trikóra vett szegecsekkel kivert bőrdzsekiben török utat magamnak a tömegben, cseppet sem zavartatva magam amiatt, hogy esetleg valakit jobban megtaszítok a kelleténél. A rockban a pogó a legjobb, a kellően agresszíveket meg a színpad közelében lehet megtalálni. Megigazítom nyakamban a fekete alapon, fehér csillagos sálat, s közben mintegy mellékesen megcsodálom feketére mázolt körmeimet is. Egész bejön ez az outfit, kiengedett szőke tincseimmel és erős, fekete tussal kihangsúlyozott tekintetemmel igazi vadmacskának nézek ki, s az is vagyok, bár nem úgy, ahogy ezek a birkák itt elképzelik. Már éppen lökném arrébb az újabb delikvenst, amikor megcsap a szaga. Farkas. Kedvem támad hát betörni a pajzsa alá, de inkább nem leszek így hirtelen ennyire tapintatlan. Belőlem a 200-at érezheti ki, miközben megállok mellette, s diszkrétnek nem mondhatón oldalba bököm. Nem lököm, csak bököm, ez azért teljesítmény, nem igaz? A hegy mellett egész csenevésznek és törékenynek tűnök. Egészen.. hm.. elkápráztat a fizikai mérete. Beindul a fantáziám, bár az enyém mikor nem indul be? - Ehhez a rázkódáshoz nem kéne haj is? Kérdezek csak így bele a lecsóba, s hangomban a szemtelenség egyértelműen arra utal, hogy igen, most aztán kőkeményen pimaszkodni akartam, s megjegyzést tettem a sündisznóra Lester fején. Hogy máshogy kellene kezdeni az ismerkedést Tria módra? Hát sehogy. Így. Csak így.
Ahogy látom, a többség erre a zenekarra jött vagy legalábbis eléggé kultiválja a zenéjükre tombolást. A szövegek felharsannak a körülöttem vonaglók torkából ugyanúgy, mint az enyémből. Nagyon frappáns mondatokat alkottak a szövegírők és felhőktől az alagsorig bejárják az érzelmi skálát, de úgy, hogy mindvégig megmarad az erő és nem úsznak el a nyavalygás tengerében, mint sok tiniknek való rockzenekar. Ezeket a dzsungelben is ki lehetne rakni, ott is túlélnének, az érződik a zenéjükön és épp ezért szeretem a műfajt. Mikor a képbe beúszik oldalról egy jó masszív adag mágikus energia és a bordaközi izmaimat szurkálja, odapillantok. Egy igen kellemes illatú és dekoratív rockernőstény néz velem farkasszemet szó szerint. Mindene fekete. Kivéve a haját, de szerintem neki nem is állna jól, ha ott is besötétedne. Ennyire feslett harisnyával és vadóc öltözettel a 80'-as években nyomultak nagyon a csajok a rockkoncerteken és mindig nagy öröm látni, hogy vannak még a mocskos rock'n'rollt és talán az azzal járó életformát is kedvelő hölgyemények, akik nem képzelik szalonokba magukat, mikor az utca törvénye igencsak érvényesül a mai világban. - A tiéd pont megfelel! - válaszolom vissza egy nagy vigyorral és ha nem bújik ki az őt kétszer körbeérő karom alól, akkor átölelem a vállát, hogy összekapaszkodva együtt rázzuk a fejünket. Az az érzésem, hogy az extrém öltözet extra erős személyiséget is takar. Azok a szemek felnyársalnának és a hangja se egy havasi gyopár törékenységét mutatja. Hogy nem képes végre egy kamasz farkasleányka elém kerülni a városban... Ez is már centenáriumot a háta mögött tudhat. Próbálgatok megtudni az érzéseiből valamennyit, hátha nem húz falat a kíváncsi kutakodásom elé. Én most is pajzs nélkül közlekedem, nem akarok itt nemzetbiztonságist játszani, úgyhogy egy ilyen idős farkas azt szagolja ki belőlem, amit csak akar. Pár bólintást szívesen lenyomnék vele, aztán mielőtt tovább buliznánk rőzsét vagy annak helyét rázva, érdemel pár jó szót is egy ilyen áramvonalas arcberendezés és tündéri testalkat. - Mindig ilyen dögös szerkóban nyúzod a hallójárataidat? Ha már vattát köpnél, a vendégem vagy egy italra, szőke boszika! - ajánlom fel szolgálataimat a Dorothy-t üldöző keleti boszorkány szerepére megítélésem szerint tökéletesen alkalmas dívának. Ennyi idős kóborral még a Falkának is lehetnek gondjai és nem egy hétköznapi nő, egész különleges, ezt már most megmondom róla. Akár azt is el tudom képzelni, hogy nem csak ágyban, párnák közt tudom őt elképzelni, hanem jóféle szóbeli adok-kapokra is. Nemsokára kiderül, hogy az első benyomás csalfa volt-e, mint a pénzéhes abroncsszoknyás úrinők avagy Tell Vilmos módjára fején találta az almát.
A pajzspucérság az utóbbi időben általam felcsípett - nem, nem úgy felcsípett, bár Lucas is kis cuki, de nem keveredtünk el a vízszintig, nagyon harapós kedvében volt - hímek között igencsak dívhat, hiszen ez a nagydarab is földig ledobott pajzzsal ácsorog. Nos nem baj, amilyen fiatal akkor is át tudnék törni rajta, hogyha nem így lenne, de legalább cseppet sem kell fárasztanom vele magam. Kedvtelve csámcsogok az energiáin, nem mutatva magamból kétszáznál többet, de azt láthatja, hogyha akarja. A vérvonalamat is, lévén három ujjamon hat ezüstgyűrűt viselek. Ehhez még a pajzsom alá sem kell másznia, elég ha figyeli a mozdulatot, ahogy félreseprem arcomból az odahulló tincseket kezemmel. - Elég ronda lennél szőkén, hosszú hajjal. Vágok vissza hasonlóan kedélyes stílusban. Élvezem a koncertet, bár nem annyira a zenekap miatt, mint inkább azért, mert rockernek öltözhettem. Nem, mintha bármikor engedély kéne nekem vagy külön esemény ahhoz, hogy azt vegyek fel amit csak akarok. Lényegtelen igazság szerint, az a fontos, hogy jól elvagyok itt. - Nem. Tettetem kicsit a sértődöttet, mint azok a nők, akik ribancnak öltöznek, aztán megsértődnek hogyha kurvának hiszik őket. Végül ragadozómosoly kúszik ajkaimra, egy kacsintást engedek útnak, s csavarintok a válaszomon. - Esetenként még dögösebb szerkóban. Ez csak a konszolidált alapdarab. Húzom az agyát pimasz, kissé pikáns ízvilágú stílusban. Körbepillantok, hogy merre is lehet az a pult, ahol italt mérnek. Leéltem már elég évet ahhoz, hogy ne szégyelljem - mondjuk sose szégyelltem - azt, hogy nem vetem meg az italt. - Elég hangos itt a zene, szerintem a piásig is elhallatszik. Adok meg ezzel a kezdő - vagyis remélem, hogy az itt ácsorgásnak végső - kökést az italméröde felé. Tell Vilmos almái hogy vannak vajon? - A köpenyedet a szögön hagytad? Kérdezek rá. Nyilván nem arra gondolok, hogy szuperhőssel lenne dolgom. Nézek én pankrációt, szoktam is röhögni rajta, amikor azok a hatalmas egyberek heroikus jelmezekben jelennek meg. Szóval igen, termetéből adódón pankrátorhoz hasonlítottam. S közben azt is kiszaglászni kívánom, hogy van-e rajta falkaszaglenyomat. Jó tudni, hogy ki a kóbor és ki nem az.
Ha a szőke nőstényördögöt az teszi boldoggá, hogy az energiáimat ízlelgeti, hát tegye csak! Hátha kedve szottyan valami kényelmesebb testhelyzethez is. Mert nekem egy ilyen példányt látva bizony mindig szottyan. Csak előtte dobja el a halálos ékszereit, mert nem szeretném, ha gyűrűnyomokat hagyna a húsomban a kis fakírasszonyság. A közös fejrázással megmutatom, hogy gondoltam ezt: ő viseli a hajat és én rázom. A szavait azért muszáj visszapenderítenem, mert emellett nem lehet némán elmenni. - Nem hinném, hogy bárhogy is ronda lennék. Ebben hasonlítunk, szivi! Őt is maximum úgy tudnám elképzelni rondán, hogy ha megnyúznák. A tömény nyers hús nem szép. Minden más esetben, sminkkel, anélkül, bohócruhában vagy anélkül is gyönyörű lenne. Az égiek szép nagy vödör kellemgént öntöttek bele a megszületésekor. - Tán még a zöld szemű ostorost is előadod néhanapján? Persze nem az ostora vonz, hanem az, hogy alig lenne rajta valami. De azért legyen egy kicsi, mert ha nincs mit lerángatni, akkor nem marad olyan emlékezetes. Talán még ő se, pedig eléggé gondolatébresztő a kicsike jelen öltözetében is. - Nem rockkoncertre jöttél? Azok hangosak általában, nem tudom, tudtad-e? - szívom én is a vérét egy kicsit. Mehetünk a poharazdához, én ajánlottam fel, tartom is magam a nagyvonalúsághoz. Egy jó muzikális élmény egy kirittyentett bige oldalán a legjobb. Donna-val is imádtam bulizni. Meg előtte, mikor csak úgy lementem vadászni ilyen klubokba. - A rotátorköpenyemet ugyan nem - feszítem be a vállizmaimat és azok környékét megnyilvánítva az anatómiai szóhasználathoz tartozó nyers valóságot egy kaján vigyorral karöltve. - Amúgy az ilyen Superman-félék elég nyomorultak, nem? Nálam kisebb muszkli mikulás, de S-es ruhában röpköd, hogy jól feszüljön rajta. Az idétlen felnőtt mesére asszociálok inkább, nem a pankrációra, mert a köpenyről nem az jut eszembe. Régen is úgy gondoltam, hogy inkább a testem legyen a jelképem, mint kalapok és jelmezek, úgyhogy én inkább tetováltattam, mint öltöztem. Egy szál wrestlerbugyogóban osztottam az ütős lapokat. Lassan lehet kikecmeregni a tömegből, de azért az én súlyommal és tekintélyemmel sikerül. Szép is lenne, ha bennmaradnék akaratom ellenére! A folyosón már több a levegő és a világosbarna deszkázatú pultszerűsghez be tudunk sorolni. Öten állnak csak előttünk, ekkora rendezvénynél ez nem számít soknak, a pultosok pedig úgy pörgetik az üvegeket és a poharakat, mint Tom Cruise a Koktélban. - És melyik zenekar vonzotta ide a pólusodat, smaragd románca? - nézek bele azokba a csodaszép íriszekbe. Érzem a puhatolózását, hogy a Falka szagát keresi, de azt aztán keresheti. Ma nem találkoztam egy közülük valóval sem, úgyhogy pont olyan kóbor vagyok, mint ő. Na jó, nyilván nem pont olyan, de falkaszag egy fikarcnyi sincs rajtam. Három ember. Fogy a sor és hamarosan kikérheti magának, amire meghívom. Lefogadom, hogy csak azért is valami aranyárú nedűt fog kérni. Meg is kapja, csak ne legyen kár belé!
(a szituáció a kori pályán zajlik, csak technikai okok miatt –foglalt- itt történik) Lépésenként gyűjtöm a lelkierőm, mintha minden megtett méternél különös szükségét érezném, hogy mélyre merüljek a nem létező spirituálisa hippi hatodik érzékemben, azon koncentrálva, hogy hatékonyan zárjam ki a tudatomból a látszat ellenére igen vékony harisnyámon áthatoló hideget. Megtehettem volna, hogy alkalomhoz és helyszínhez illően prezentálom a testem, de mivel az túl egyszerű lett volna és reménykedtem benne, hogy a bioritmusom is egyetért a „letojom” feelinggel, nem tettem meg az elővigyázatosság lépéseit… ezért most lassanként járkáló frigóvá válva haladok a jégkori pálya lelátójához vezető úton, azon mantrázva hogy ne most lépjenek szintet a melleim, és ne most tanulják meg még a vastag pulcsit is átszelni a mellbimbóimmal. Ha így folytatom, az ikrekkel megyek bankot rabolni. Elég, ha a cici pöckeimmel körbe karistolom az egyéni bejáratom és máris intettek minden pénzügyi problémámnak. Végül sikerül magamat legalább annyira megemberelnem többszörös hidegérzékelő receptoraimra tett halálos fenyegetés után, hogy abbahagyjam a tűzgyújtáshoz is igen intenzív végtag dörzsölésem, és ember módjára felegyenesedve tegyem meg a pálya szélig tartó utolsó métereket. Hihetetlen, hogy az ember mit meg nem tesz pár plusz kreditért, hogy a következő félévi ösztöndíjból pimp nigga menő gyereknek érezhesse magát, mikor felszabadul Ebay-re… hiába, valakinek a kokó, másnak a mekis kaja, nekem a random dolgokra igen módszeresen alkotott pénzköltési technikák gyakorlása a drogom. Nem illegális, csak hónap végére igen hatékony diétákat gyárt a kongó hűtővel karöltve. Kit érdekel, hogy nincs kenyér, ha van egy pöpec kis csontváz mintás leggingem? Mihelyt végre formába és szocializációra alkalmas alakzatokba szedem a bioritmusom, zöld szememet torpedókereső radarként hordozom végig új kurzusom jeges gyilkossági helyszínén, s konstatálom, hogy itt minimum összetöröm magam, ha nem murdelek meg… másodszorra pedig, hogy igen érdekes módon egyetlen nőnemű létformaként díszelgek a szép szál legények sűrűjében. Persze nem feszéjez a dolog, mert jobban lefoglal a mellemmel való esés tompítási módozatok kitalálása, mint az ő létezésük figyelembe vétele… ahh igen, azt hiszem, ha megfelelő szögben esek, akkor pont jól fogná fel az esés erejét. Zseni vagyok. Az oktató érkezése kelt fel további, és szépen lassan egyre bizarrabbá váló képzelgéseimből, s elszakítva szemeimet a két pulóver alól dudorodó cukorfalatomról felillantok, hogy leskubizzam ki is lesz a mai parádé felelőse, s mikor kicsiny csillag szemeim világát a pasira vetítem érzem, hogy megáll bennem a vér, de még a fejlődés is. Egy röpke tíz másodpercig próbálom összeegyeztetni magam a valósággal és a ténnyel, hogy én biza a pasassal már találkoztam, és ha ez nem lenne elég a jóból, akkor beköszön a tény, hogy a találkozáson kívül mást is megejtettem… úgy 3 üveg sört és egy olyan koktélt, aminek nem emlékszem a nevére, de kellett utána két perc, hogy megtaláljam a koordinációs képességem és ne boruljak a pult alá. - Jackson!? – tör ki belőlem a kérdés gyorsan elő kotorva agyamból a két nappal előtti éjszaka elejtett ivós per dumálós haverom nevét, szemeimet olyan formációban meresztve, mintha épp azt esne nehezemre felfogni, hogy létezem. – Te… hogyan? Miért? – nyögöm ki igen értelmesen, arcomról hatékonyan lehullajtva a kifejezéstelenséget, kezeimmel hozzá gesztikulálva a loadingolási fázisomhoz. - Miért vagy egy egyetemi kurzuson? – érdeklődök némileg moderálva a meglepettségemet, szemeimmel összeegyeztetve az emlékeimben élő pasit az előttem lelkesen feszítővel, ismét nyugtázva a nyugodt tényt, hogy igencsak jóféle és szemrevaló hímpéldány. S mikor eme gondolatmenetem végére érek, belém hasít a felismerés, mint romlott kínai után a hasmenés, aminek rögtön hangot is adok. – Jól érzékelem, hogy te leszel az edző? – nyögöm ki végre az egy fokkal értelmesebb kérdést, majd még egy utolsó kommentárt fűzök a dologhoz, kaján kis mosollyal. – Lol.
Új hét, újabb csapat… Az egyetem már hetekkel ezelőtt megkeresett a javaslatukkal a nyári kurzusok kapcsán, hogy mennyire férne bele az időmbe egy újabb csapat bevállalása, de lévén, úgy is csak heti egy alkalomról van szó, mondtam nekik, hogy csak nyugodtan! Az időmbe egyelőre még bőven belefér, és ha akad rá elég érdeklődő, miért is ne? Csupán egyetlen feltételem volt, az pedig az, hogy csak olyanok jelentkezhessenek rá, akik biztosan tudnak jégkorcsolyázni, elvégre nem jégkori-oktatást akarok tanítani egy rakás olyan embernek, akiknek még életében nem volt a lábán korcsolya, hanem egy szinttel tovább lépve, a jégkorongozás alapjaitól akarok kezdeni velük. Ki tudja? Gondolom, aki ilyesmire jelentkezik, az azért, mert érdekli, vagy szereti, nem pedig a potya plusz kreditek reményéért, tekintve, hogy akadnak sokkal limonádébb tárgyak is a tesi témakörhöz kapcsolódóan… szóval az én logikám szerint ez már fél siker, ha pedig csak egy pár tehetséges játékost sikerül felfedeznem közülük, akkor már megérte az egész, hisz talán az őszi-téli versenyszezonra akár őket is pályára állíthatom az egyetemi versenycsapatunk színeiben. Két legyet egy csapásra, ugyebár… Így pedig talán egyáltalán nem meglepő, hogy alig vártam az első óránkat – kíváncsi voltam, hogy mégis milyen tanulókat fogok kapni? Tudom, tudom… a névsort már előzőleg átküldték a tanulmányi osztályról, de őszintén? Kinyomtattam, és azzal a lendülettel rá is dobtam az egyik irathalmaz tetejére, hisz így arc nélkül úgy sem mond egyik név se semmit… majd jó lesz a névsor-olvasáshoz, meg egyébként is… minek memorizáljam a neveket, ha az első pár alkalom után úgy is kihullik a gyengéje? Na ugye. Munkára fel, emberek! Ahogy megérkezek a szokásos mappányi adminisztstív hülyeséggel, amin túl kell esnünk az első órán, elsőre csak az tűnik fel, hogy igen szép számmal jelentkeztek a fiatalok… S csak néhány pillanattal később sikerül kiszúrnom, hogy a sok pasi között egy hölgy is jelentkezett a kurzusra. Wow, ezt nevezem, hogy egyedüli lányként nem szállt inába a bátorsága és inkább adta le, elvégre azt látják, hogy kik jelentkeztek még ehhez a tantárgyhoz, ám mielőtt még túlságosan is sokat meditálhatnék azon, hogy milyen bátor döntés volt részéről, hirtelen rám tör a dejà vu érzés, és akkor minden világossá válik – hogy mi már találkoztunk valójában… Igaz, ha meggebednék se jutna eszembe a neve így nagy hirtelen, csak annyi rémlik, hogy valami virágneve volt… Annyira talán nem gáz így, hogy csak pár italig jutottunk, és nem tovább, mert a koktél kissé erősebbnek bizonyult mint ő… Ellenben úgy tűnik, ő nagyon is emlékszik az enyémre, amikor pedig minden jelenlévő számára világossá teszi, hogy biza, mi már ismerjük egymást, önkéntelenül is lefagyok egy kissé. Hát ez nagyszerű… - Elnézést uraim, de… megbocsájtanának egy pillanatra? -fordulok a többiek felé, azzal karon ragadva a leányzót magam után húzom, mígnem pár méter távolságra sikerül elszakadnunk a többiektől – legalább annyira, hogy ne hallják minden szavunkat, ha kicsit lehalkítjuk a hangunk. - Hogy a fenébe sikerült megtalálnod? Vagy mit keresel itt egyáltalán…? -reagálok a kérdésére kérdéssel a nagy értetlenkedések közepette, elvégre nem rémlik, hogy a munkánk szóba került volna a tegnap előtti iszogatás közben. Jó, igaz, az újságban is szerepelt, hogy ide kerültem, mint új edző, de könyörgöm… annak már vagy két hónapja! - Talán mert én vagyok az edző? -kérdezek újfent vissza a lehető legnagyobb természetességgel, valahogy akkor, amikor neki is sikerül eljutnia eddig a megállapításig, és csak nagyjából ekkor esik le, hogy ő hogy került ide… Gyorsan fel is csapom a mappa elejét, előkapva belőle a névsort, amit sietve végig is futok, mígnem megakad a tekintetem az egy szem női néven, valahol a névsor közepe táján. - Lacey, Dalia… Ezek szerint te is az egyik diákom vagy…? -teszem fel a költői kérdést, és egyszeriben oltári nagy idiótának érzem magam, amiért egyáltalán eszembe jutott, hogy nem a kurzus miatt van itt, hanem esetleg a múltkori italozás végett. Na jó, ez kínos. - Hát ez az. -értek egyet teljes mértékben azzal a LOL-lal, igaz, részemről elmarad a vigyor, sőt… egyszeriben hálát adok az égnek, amiért csak a koktélig jutottunk a legutóbb, ellenben most úgy repítenének ki az egyetemről páros lábbal, mint azt a bizonyos macskát, amiért kikezdtem egy diákommal. Mikor gondoltam volna, hogy egyszer még ennyire örülni fogok egy füstbe ment udvarlási kísérletemnek? Mert én biztosan nem. - Na jó… Akkor azt hiszem, ideje visszatérni az eredeti menetrendhez.-vakargattam meg a tarkómat, miután a mappával a csapat többi tagja felé intettem, amolyan „csak utánad” gesztussal. Ha sikerült is tisztáznunk a helyzetet, legalábbis egymást közt, a többiek előtt úgy se fogjuk tudni lemosni magunkról az ismeretséget, pletykáljanak akármit is a későbbiekben. Inkább nem is akarok tudni róla, csak felhúznám magam miatta. - Elnézést még egyszer mindenkitől az előbbi közjátékért, elvégre nem ezért vannak itt, szóval… kezdjünk! Akivel még nem találkoztunk volna, az én nevem Jackson Carter. Nagyjából azóta jégkorongozok, mióta elkezdtem az iskolát és mielőtt ide jöttem volna, a Boston Bruins és New York Rangers csapatokban játszottam. Én leszek a kurzus oktatója, úgyhogy ha bármi kérdésetek, gondotok adódna, szóljatok, keressetek! Úgy gondolom, hogy mivel nincs köztünk túl nagy korkülönbség, nyugodtan tegeződhetünk, ha valakinek mégis kellemetlen, vagy gond lenne, az most szóljon. -ajánlom fel a lehetőséget, hagyva némi hatásszünetet, várva, akad-e bárkinek ellenvetése, vagy sem - Azt hiszem már mindenki eleget hallotta ezeket életében, -emelem fel ismét a mappát a mindenféle papírokkal egyetemben - …de van némi adminisztratív ismertető, mielőtt belevágnánk a játékba… unalmas, nem tagadom, de legalább a következő szemeszterig nem kell újra végighallgatnunk őket. -lobogtattam meg a stócnyi iromány, amiben volt minden, ami szem-szájnak ingere… jelenléti ív, balesetvédelmi szabályzat, rendvédelmi szabályzat, tantárgyi adatlap, a tantárgy teljesítésének feltételei, balesetbiztosítási dolgok, meg még sorolhatnám… és fogom is, lehetőleg minél gyorsabban, hacsak valakinek nincs kifogása ellene, nagyjából egy levegővétellel darálok el minden fontos tudnivalót, hogy aztán végül gyorsan körbeadjuk aláírásra az iratokat, majd a jelenléti ívet is, és rátérhessünk a lényegre, ami miatt egyáltalán itt vagyunk – a játékra. Na jó, még nem arra. Ha már én bemutatkoztam, akkor előbb kíváncsi vagyok arra is, hogy ők, a játékosaim milyenek. - Mielőtt elkezdenénk játszani, szeretném, ha mindenki mondana magáról egy pár szót. Egy gyors bemutatkozás, majd hogy jégkorongoztatok-e már korábban, mennyi tapasztalatotok van, miért jelentkeztetek a kurzusra, mit vártok tőle, vagy úgy egyáltalán bármi, amit fontosnak tartotok említeni. -rendeztem vissza a számomra fontos iratokat a mappába, s ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy az ellenkező nemtől is tudhatunk egy hallgatót a köreinkben, akkor - Hölgyeké az elsőbbség. -intettem Daliának, hogy kezdheti a sort. Úgy is utál mindenki ilyenekben kezdeni, szóval mást nem, betudhatja "köszönetnek" amiért az előbbi kis közjátékért. És most már én sem bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el.
A bioritmusom az alapos laggolási fázisban ragadva idézi fel az ominózus italozási este részleteit, s az emlékek homályosan való felszínre törésével egy időben hasít tudatomba a felismerés, hogy ez nyilván annak a ribi karmának a műve, aki így szeretné megköszönni, amiért egy nagy szemét vagyok és képtelen a testem lakatot tenni a beszélőkémre… mintha zavarna. Mielőtt még tovább folytatódhatna a meglepődési sorozat, nemes egyszerűséggel rabolja el kicsiny kacsóm és hurcol el a lassan falusi térfigyelő rendszerként működő vénasszonyokat is megszégyenítő pletyis fiúkák közeléből. Képemen kicsiny mosollyal hagyom magam kommentárjaimat még buksimban tartva, jól szórakozva azon, ahogy a magaslati levegőben cirkáló Jackson egyre inkább mélyebbre zuhan a WTF életérzésében. Ha egy kicsivel kedvesebb ember lennék és jobban érdekelne mások létezése, talán az én kicsiny biortimusomat is megviselné ez a kis intermezzó, de mivel ezt a funkciót anyámék elfelejtették belém szerkeszteni, ezért jót mulatok, ahogy ezen hiányosságom a szőke pasi behozza helyettem is. Mikor végre elhagyjuk a vadászeb fülű fiúkák hallás zónáját, szép kék szemeit végre rám tereli, én pedig kényelmesen feltekintve rá várom, hogy ez az igen érdekes eset tovább haladjon. - Tudod, meg van az a rossz szokásom, hogy minden pasi italába nyomkövetőt teszek, akivel szóba elegyedem egy random pub-ban. Készülj fel, holnap a küszöbödön alszok - nyögöm be paranoid képzelgései által kreált reakciójára válaszolva eme cuki kis mondat együttesem, természetesen mindezt a legelső szarkasztikus megjegyzéssel elvégezve, ami kicsiny buksim sötét zugaiban felbukkan, mint egy nagy, éhes cápa. Kell egy kis fáziskésés mindkettőnk részéről, míg gyorsan kattognak a kis kerekek a fejekben, majd mire mindkettőnkben letisztázódik a helyzet, hogy biza mi itt most tanórai pajtások lettünk, az én agyamban már rég megbékélt a ténnyel és elengedte az aggódás mindennemű formáját, és hatékonyan rántja arcizmaimat egy huncut kis mosolyba. Ezt a boldog folyamatot egy cseppet sem zavarja meg a tény, hogy jeges harcteremnek vezetője az a pasi lesz, akivel egy ferde alkoholos éjszaka a pultot támasztva tárgyaltam ki, melyik random tagot lenne érdemes kipakolni és elpasszolni a belső szerv-tömését, ha véletlenül a sörös üvegbe ájulva kinyírja magát. Persze egy tanár-diák kapcsolat sem kezdődik mesebelien, ha azt a szervkereskedelem lehetőségeinek megvitatásával indítják, de azt hiszem, ezt a kis bakit nemesen engedem el a tudatomból. Nem lesz itt gáz! Mikor végre ő is befejezte a loading folyamatát ezernyi papírjának lelkes kutatása után, benne is lezárul a meglepettség fázisa, én pedig továbbra is buddha módban állok jót előtte szerény személyemmel, lelkesen bólogatva, mikor nevemet elcsattogtatva nyomatékosítja magában véglegesen a személyazonosságomat. Nincs elég koffein az ereimben ahhoz, hogy ennél több és intenzívebb reakcióra fussa a repertoárból, de ahogy elnézem ő szíviesen elmereng kettőnk helyett is az események forgatagán.. Persze az én kobakom nem érti hol a gond, mert külön menő és felemelő, hogy legalább már a kezdetektől intim lett a viszonyuk, hála az szesz hatalmának és a bizarr ötletek kitárgyalásának. - Értettem, uram – intek kezemmel egy amolyan laza szalutálást követően, majd a lehető legnagyobb lelki nyugalommal sasszézok el előtte, hogy ismét kicsiny pasi koszorúnk izgatott körében teremhessek. A szemeik úgy fixíroznak minket, mintha E.T.- t kutatnák az emberbőr jelmez alatt, természetesen jobbára a pulóver alatt még mindig fagyhalállal harcoló melleimre terelődve. Nem feszélyez a dolog, gyakran még én is elcsodálkozom mekkora lökhárítókat gyártottak rám, amiket ha másra nem is eséstompításra és italtartásra tökéletesen lehet hasznosítani. Oh, és persze popcorn rejtésre is.. a mozizás után még fél óráig simán jóllakok belőle. Miután ismét családias körbe rendeződtek soraink, Jackson edző bá’ belekezd önmaga ismertetésébe, én pedig végig azon filózok vajon ezen információk egyszer már érintették a tudatom és csak hatékonyan felejtettem el, vagy nem gáz, ha teljesen újként érnek egy olyan pasas szájából, akit legrosszabb esetben is a sportmániás bátyám ömlengéseiből ismernem kéne. Vagy a tévéből… hiába, túl hatékonyan ignorálom a külvilágot. Mielőtt még tovább elmélkedhetnék a való világgal kötött gyér kapcsolatomon, és mielőtt még elkezdhetném sajnálni, hogy inkább görnyedek random kísérletek fölött mániákusan izgulva, minthogy tévét nézzek, ő már tovább is halad a mondókában, és annyi papírral támad le minket, amitől instant támad fóbiás félelmem a lapoktól. Ennyi random fecnivel akár farkasok elleni erődöt is építhetnénk, és átavanzsálhatnénk a negyedik malaccá. Ezt az ötletemet azt hiszem a nagybátyámnak nem adom elő, mert mindkét vesémet a fekete piaci licitre merném tenni, olyan biztos vagyok abban, hogy kipróbáltatná velem… Míg ezt a gondolat menetet nemesen levezetem magamban és elképzelem a helyzetet, ahogy a susnyásban papírházban farkasokat figyelek, már hozzám is kerül a jelenléti, én pedig egy elegáns, EKG vonalat idéző módozattal firkálom alá, s nyújtom tovább a következő áldozatnak. Apropó áldozat…. hirtelen válunk mindannyian azzá, mikor is az első órai szokásos vallatás veszi kezdetét, hogy itt és most felfedhessünk varázsos személyünket, ezzel lerántva a leplet miféle embercsodák gyűltek itt össze egy kis jégkocka bűvölésre. Valamiért a belsőmben bizseregve érzem, hogy én leszek az első szenvedő alany, s mikor jövendőbeli edzőm csillagszeme rám vetül benne a bosszú fényével, arcán pedig a helyzethez illő legszolidabb vigyorral tudom, hogy ilyen megérzési képességekkel felcsaphatnék tévés jósnak. Minden szem kicsiny alakomra terelődik, én pedig nagylevegőt véve hívok egy lusta mosolyt ajkaimra, hogy gondolataimat elrendezve sztárosan adhassam elő magamat. - Üdv, a nevem Dalia Lacey és nő vagyok – jelentem ki mimikámat faarcba rendezve, olyan hanglejtéssel elregélve a dolgot, mintha épp egy anonim alkoholisták gyűlésen vallanám be, hogy végső kétségbeesésemben még az alkoholos filcet is megpróbáltam felvedelni. Ahogy körbe nézek eme megjegyzésem máris old egy kicsit a légkörből, meglepve azokat, akik eddig bármily okból transzinak néztek. - Hála a bátyámnak sokszor volt részem a jégre lépni, de a korongozási képességeim felfejlesztésével felhagyott, mikor eltörtem a kezét az első alkalommal – mosolyodom el angyalian az emlék kobakomba pattanása után, egy kicsit sem feszélyezve magamat azon, hogy eme kijelentésem vajon milyen élményeket kelthet a nézőközönségem tagjaiban. – Reményeim szerint sem magamban, sem másban nem fogok kárt tenni nagyon, de azért ne fogjátok majd vissza magatokat. Szeretem, ha kemények velem – vigyorodok el kicsiny célzásom elejtése után, mely után egy újabb fellélegzési hullám tör elő a hímegyedekből, akik nyílván eddig attól tartottak, hogy balerinaként fogok majd süvíteni közöttük. Ha már egyszer a lelkierő vezérelt erre a kurzusra, akkor leszek annyira boss ass bitch, hogy nem leszek puhány. A foltok úgy is mindig jól álltak nekem… - Szépen nőiesen bevallom, hogy a kredit is melengette a szívem, mikor felvettem a kurzust, de… - kezdek bele mondókám utolsó részére térve, szemeimmel szőke égimeszelő, edző bá’-ra tekintve, pillantásommal azt üzenve, hogy sok funny dolog lesz még itt, úgyhogy brace yourself. – elszánt vagyok, makacs és agresszív, szóval ha már betettem a lábam a farkasverembe, akkor is pro leszek, ha belegebedek – húzom ki magam igen merészen, hogy aztán következőleg egy vagány meghajlással zárhassam soraim. - Ja és örültem, meg ilyenek.
- Nagyon örülök neki… Lásd kivel van dolgod, majd túléled a mai edzést, kikészítek egy kispárnát, hogy kényelmesebb legyen, ha pedig még jól is teljesítesz, kapsz sütit és tejet is, mint a télapó a gyerekektől. -válaszolok hozzá hasonló szarkazmussal, mert ki vagyok én, hogy egy ilyen magas labdát kihagyjak? Szégyen lenne. Bár azt meg csak magamban, zárójelben teszem hozzá, hogy amennyiben holnap este tényleg a küszöbömön találom, első dolgom lesz berángatni a szobámba, mert… tekintve, hogy még mindig az egyetemen lakok, az alagsorban, az őrzők főhadiszállásán, elég kínosan venné ki magát, ha a folyosó közepén az egyik diákom dekkolna az ajtóm előtt. Akkor már inkább legyen az ajtó túloldalán, aztán megúszok egy rakás magyarázkodást! Végül aztán csak sikerül tisztázni-rendezni a helyzetet, mi pedig visszatérünk a kíváncsi hallgatók seregéhez, ellenben gebedjek meg, ha nekiállok magyarázkodni nekik, legalábbis arról, hogy honnan ismerem Daliát, ellenben magyarázkodást kapnak bőven – tantárgyi ismertetők meg kötelező tudnivalók, leírások, előírások formájában, de annyit, hogy a helyükben szerintem már a felénél meguntam volna az életemet. Így is kezdem unni őket, meg ahányszor már előadtam az itteni diákoknak, szerintem lassan már kívülről fújom őket. Végül csak a végére érünk a kötelező adminisztratív kínzóköröknek, és mielőtt jégre lépnénk, jöhet a szokásos kis bemutatkozós turnus, hisz a jégkorong csapatjáték, nem árt, ha egy kicsit megismerjük előtte a csapattársainkat – vagy épp én a csapatomat. És ugyan ki mást kezdhetné a sort, mint az egy szem leányzó a csapatban? - Hm… egész hamar feladta. Mondjuk az én húgomat sem vonzotta túlzottan a jégkorongozás, miután véletlenül kivertem az egyik tejfogát… ahogy ő sem bírt meggyőzni engem arról, hogy a műkorcsolya milyen király sport, miután az első próbálkozások egyikénél sikerült eltörnöm a lábam. -jegyeztem meg, hozzászólva a témához, úgy tűnik, ezek szerint nem csak nálunk lett hasonlóan vidám vége amikor egymást tanítgattuk a jégen, mások is kötöttek ki a balesetin a nap végére… A későbbiekben azért sikerül visszafognom magam annyira, hogy ne fűzzek megjegyzést minden második szóhoz, egyébként is… vagyunk egy páran, és ha mindenkit végigkommentálgatnék, akkor még holnap ilyenkor is itt állnánk és még mindig nem járnánk talán a névsor felénél sem, szóval vagyok olyan türelmes és csak akkor szólalok meg újra, amikor már a végére ért, néhány biztató szóval köszönve meg a rögtönzött kis bemutatkozást. - Ezt nevezem hozzáállásnak, az ilyet szeretem! -bólintok elismerően Dalia szavaira, mármint nem a „2-kreditért-a-vesémet-is-eladom” hozzáállásra, amit én is olyan jól ismertem, hisz nincs olyan rég, hogy magam is végeztem az egyetemmel, emlékszem még nagyon jól, hogy hogy mennek a dolgok, sokkal inkább dicséretes a „mindent-bele” hozzáállása, pláne, hogy egy szem lányként van jelen. Azt hiszem, a legtöbben a helyében már most skippelnék az egész kurzust. - A durvulást pedig csak mértékkel, jégkorong kurzuson vagyunk, nem pankráción, szóval, és bár rendkívül jó sportorvosunk van, de díjaznám, ha rögtön az első órán nem kellene egyből ugrasztanom, hogy jöjjön már, mert gáz van. -emlékeztettem a csapatot, majd intettem is a fiúknak, hogy jöhetnek ők is a bemutatkozásokkal… csak úgy szimplán, a bal szélsővel kezdve, majd szép sorban haladva, miközben továbbra is igyekeztem visszafogni magam a megjegyzésekkel, annál előbb végzünk és mehetünk a pályára játszani! Ahogy az utolsó jelentkező is túlesett a kis bemutatkozó-beszédén, úgy ki is adom a következő utasítást – mindenkinek irány az öltöző, hogy aztán már a megfelelő jégkorongos védőfelszerelésben, jégkoriban gyülekezhessenek a pálya mellett. Véd, ápol és eltakar, legalább az egy szem hölgyeményünk is kevésbé lesz figyelemelterelő hatású a pályán… Mert egyfelől nem teljesen veszélytelen a játék, még ennyi védőcuccban is történhetnek balesetek, hát még ha nem is a játékra koncentrálnak a fiúk, hanem az egy szem lány játékosunk dús kebleit stírölik helyette, de egy rakás kezdővel meg pláne nem szeretnék kockáztatni. A végén még fejbe küldenék egymást a koronggal, valakinek a letörik a foga, vagy ilyesmi. Félő lenne, hogy záros határidőn belül megint az iszogatós, szerv-maffiás témánál kötnénk ki, akár pár nappal ezelőtt, csak most nem a ki-ájulna-bele-a-sörösüvegébe, hanem a kibe-áll-bele-a-korong témával megközelítve. Kellett nekem oroszul beleszólnom a telefonba, utána már magyarázkodhattam Daliának, hogy csak a húgom volt, és nem valami szervcsempész kolléga… A lelkes gyerekcsapatot a porta felé terelve meg is kapják a kulcsaikat, ami a szekrényeket nyitja és így a védőfelszerelésekhez is hozzáférnek, ezalatt az idő alatt pedig jómagam is visszavonulok az irodámba, átvedleni a tanárbácsis rövidnadrág-fehérpóló-sportcipő szerelésemből némileg strapabíróbb öltözékbe, ami a jégen is megállja a helyét, s már a jégen állva várom a visszaszállingózó fiatalokat. - Nos… ha mindenki itt van, akkor akár kezdhetünk is. Van bárkinek kérdése? -néztem végig a csapaton, miután úgy tűnt, mindenki visszaért, majd mielőtt még intettem volna nekik, hogy „jégre!”, még egy intéssel elláttam őket: - Igaz, hogy a jégkorong nem épp a legfinomkodósabb sportág, és a hölgy szavait is hallottátok, ennek ellenére, fiúk, emlékezzetek, csak mint a gimiben, amikor lányok ellen kellett játszani, nem szeretnék semmi komoly durvulást… a másik oldalról pedig, Dalia, ha lehet, ne nagyon amortizáld le szerencsétleneket, már rögtön az első órán. -vigyorodtam el, hisz tisztában voltam vele, hogy a női játékosokat sem szabad lebecsülni, némelyikük olyan jó, hogy simán lemossa a férfi kollégákat is a pályáról - Szóval… mindenki ragadjon meg egy ütőt, és irány a pálya, bemelegítés! -nyitom ki az ajtót, hogy ők is felsorakozhassanak és nekiláthassanak a munkának.
Beletartott úgy egy órába, hogy kibőgjem magam, valamint újabb kettőbe, hogy ne úgy nézzek ki, aki minimum most siratta el az egész családját, és ne kérdezze meg tőlem minden szembejövő, hogy amúgy jól vagyok? Bevallom, eljutottam arra a szégyenletes pontra valahol öt óra magasságában, hogy lehúztam két kupica tequilát. Innentől kezdve pedig részemről mindent rá is fogok a szeszre, csak is az a hibás. Először is felhívtam Connort, de nem vette fel, szóva megint csacsogtam egyet a hangpostájával, részegen, hogy úgy amúgy elárulhatná igazán, hogy miért „felejtette el” megemlíteni, hogy találkozott Jacksonnal. Utána ki is nyomtam, mert igen, rohadtul dühös voltam, hogy védem a seggét, és nem ugattam el Jacksonnak ki ő, erre valamiképp mégis megtudta, és kötve hiszem, hogy azért, mert olyan heves kutatómunkát végzett volna ezzel kapcsolatban. Utána pedig elfogyott a tequilám, lementem hát a boltba, de amikor megakadt a szemem a vodkás üvegen, akkor megrohant a vezérhangya, és kényszert éreztem, hogy tiszta szeszt öntsünk a pohárba. Vettem két üveggel, bár nekem egy negyed is bőven sok lett volna, én már ennyitől is szíves örömest átdalolnám az éjszakát. Amúgy, vajon egy tízes skálán mennyire szánalmas egyedül inni? Nem, erre senki se válaszoljon. Taxit fogtam, és úgy döntöttem, hogy adok ennek egy esélyt. Ha ott van, ahol gondolom, hogy van, a sérülései ellenére is, akkor… adok még egy esélyt ennek az egész együtt lakósdinak, és befogom a szám mindennel kapcsolatban, ami a múltat érinti, s csak az fog foglalkoztatni, hogy Maya ne érzékelje, milyen vastagságú fal vert éket közénk. Mondjuk úgy 10 évnyi. A Carlson Center előtt kiugrottam az autóból, és már indultam is befelé, volt némi csörtém a portással, hogy márpedig ilyenkor már nincs látogatási idő, meg korcsolyázni, edzeni sem lehet, de bevetettem a Shrek Csizmása által remekbeszabott ÚÚÚGY NÉZ pillantásomat, és azt mondta, hogy jó, akkor most sétáljak ki, ő két perc múlva elfordul, és lógjak be. Megjegyeztem, hogy jövök neki egyel. Hamarosan el is száguldottam mögötte, és csak akkor nevettem fel, mikor már biztos nem hallotta. Hát az tuti, hogy rám nincs jó hatással az alkohol, máskülönben határozottan nem lennék a közelben sem. Vagy… épp, hogy jó lenne, hogy képes vagyok áthidalni azt a Grand kanyonnyi távolságot? Mindegy, akármennyire és érzem egy darab teveszarnak magam, ha Jackson ott van, befogom a szám, nem vagdalkozom, és megpróbálok olyan lenni, amilyennek mindenki más lát. Aztán hevesen reménykedem benne, hogy sikerrel járok. Vajon itt lesz? Régen ide jött volna, ha elönti az agyát a vörös köd, és szerintem ez biztos nem változott, így hát nem igazán lep meg, amikor meglátom lenn a pályán. A gond csak az, hogy legalább húsz lépcsőfok választ el a lenttől, és az most végtelenül soknak tűnik. Na se baj, lebénázom magam valahogy, maximum kitöröm a nyakam, és akkor annyival is kevesebb probléma mindenkinek. Hú, ezért a gondolatért vajon hányan pofoznának fel nagy hirtelen? Mindegy, lebukdácsolom magam táskástul, még jó, hogy lapos talpú cipőt rántottam magamra, elvégre, nem bálba megyek. Ha valami csoda folytán nem szúrta ki a lefelé haladó alakomat, ami amúgy volt úgy körülbelül öt perces művelet, és egyszer csak az mentett meg a zakózástól, hogy idejében meg tudtam fogni az egyik széket, akkor odalenn megkocogtatom a plexit. - Fehér zászlóm ugyan nincs, de hoztam mást… Kaparom ki a táskámból a vodkás üveget, már az egyiket, a kettő mégiscsak túlzás, már nem is értem, miért nem volt elég egy. Na mindegy. Szóval még a homlokom is nekinyomom a plexinek, és kiskutyaszemekkel nézek, hogy… jah, tudom, már megint meggondoltam magam a tűnj a francba kérdéskörrel kapcsolatban, de ha már úgyis el van cseszve ez a nap, akkor akár túl lehetünk ezen most egy szuszra. Vagy lehet rosszul gondolom? - Légyszi? Toldom meg azért verbálisan is a mimikámat, hátha egy hangyakukinyit megenyhül, és hajlandó meginni velem egy kis vodkát.
Ahogy leléptem Naomi lakásáról, ott hagyva a lányokat a káosszal, amit rájuk zúdítottam, azt se tudtam még pontosan, hogy hová menjek... Vissza az egyetemre nem sok kedvem volt, és ahhoz se volt kedvem, hogy akárhová beülve egy ismerősbe fussak. S lévén, a kezem még mindig fel volt kötve, a motor helyett maradt a séta, így csak megindultam az egyik ismeretlen utcán és mentem, amerre a lábam vitt, miközben nem is figyeltem arra, hova tartok. Annyira még úgy sem ismerem a teljes várost és néha nincs is jobb, mint elveszni egy idegen helyen, nem igaz? Legalább nem csak lélekben és gondolatilag lennék teljesen elveszett... Végül bő egy óra után csak azon kaptam magam, hogy a munkahelyem előtt szobrozok a parkolóban, s ha már itt vagyok, miért ne? Egyértelmű jel, hogy itt a helyem, ha már a megérzéseim is erre húztak, és itt legalább biztosan nem botlok ismerősbe. Kollégákon kívül, de azok most úgy se számítanak, annyira még nem ismernek, hogy lássák, milyen szar a helyzet. Csak odaköszönök a portásnak, majd már megyek is az irodám felé, hogy ledobjam a hátizsákom az asztal mellé a dzsekit pedig a székemre, majd a fűzőinél összekötött korikat átdobjam a vállamon, míg elsétálok a pályáig. MacGowan élve fog megnyúzni, ha megtudja, hogy ilyen állapotban pályára léptem, de amiről nem tud, az nem fáj, ugyebár... Szerintem ilyen sokáig még sosem tartott megkötni azt a nyamvadt fűzőt... De nem tehetek róla, fél kézzel kissé problémás mutatvány, sikerül is felhúznom magam még legalább vagy háromszor, mire sikerül kellően szorosra kötni, mert azok után, amilyet múltkor estem, egy bokatörés az utolsó, ami hiányzik az életembe - szerintem azzal a lendülettel fújnék visszavonulót és vonulnék vissza szenvedni a szobámba úgy néhány hétre, annyi idő alatt az életkedvem is csak fentebb szökik, mert most valahol a bányászbéka segge alatt leledzik. Mint valami medve a téli álommal... Majd találkozunk tavasszal! Ahogy felmegyek a jégre, az első pár méter után már érzem, hogy ez hiányzott, a bemelegítő körök alatt pedig a telefonom is előkerítem a zsebemből fülhallgatóval együtt, hogy elindítsam az egyik "kedvcsináló" playlistemet. Meccsek előtti bemelegítéseknél egész jól sikerül meghoznia a harci kedvet a játékhoz, abban reménykedem, hogy most is segít - ha nem is kiüríteni az elmémet, de legalább elterelni a gondolataimat. Aztán csak megyek, megyek, megyek, körbe-körbe a hatalmas pályán, ezúttal mellőzve minden trükközést és taktikát, figurát, sőt... még csak az őrző varázslatokat sem vetem be, pedig azokkal aztán igazán buli tud lenni egy-egy edzés. Most valahogy az is sok, amit így érzékelek a világból, nem vágyom még többre belőle, sőt, inkább ezt is szeretném megszüntetni. Még ha nem is tökéletesen, de egész jól sikerül, miután sikerül hozzászoknom ahhoz, hogy csak fél kézzel tudok egyensúlyozni. Kicsit olyan ez mint az úszás, megy ez kéz nélkül is, csak nehezebb és fárasztóbb, ugyebár... De szerencsére elég nagy gyakorlatom van ahhoz, hogy ne okozzon olyan irgalmatlan nagy gondot, és olyannyira belefeledkezzek a jégen repülésbe, hogy észre sem veszem, hogy idő közben társaságom akadt. Pláne, hogy közben egy-egy fél kör erejéig a szemem is lehunytam, miközben szótlanul suhantam a jégen, a dobhártyámba dübörgő basszusokkal és dallamokkal. Csak a véletlennek köszönhető, hogy pont akkor nézek oldalra egy pillanatra, amikor Naomi épp a palánk mellett állva lóbálja azt a piásüveget, és elsőre fel sem fogom, hogy mit látok, megyek is tovább, mint ha mi sem történt volna... Hogy aztán a tudatomig is eljusson az infó, hogy baszki, ez Naomi!!! Egy hirtelen mozdulattal fékezek le ott, ahol vagyok a pálya közepén, miközben próbálom leolvasni a szájáról, hogy mit magyarázhat... De nem megy, szóval nagy kegyesen a fülhallgatókat is kihúzom a fülemből, hogy ne csak lássak, halljak is. Persze mire idáig eljutok, már rég elhallgat és a palánknak dőlve mereszti rám a kiskutyaszemeit, én meg a tekintetem az égre emelve írok le egy kis kört a jégen. Ezt nem hiszem el.................. Ilyen aljas húzást nem vethet be ellenem! Tudja, hogy ezzel már régen is képtelen voltam felvenni a harcot... Nagy levegő, beszív, kifúj, megint beszív, megint kifúj, az ég szerelmére, most de jól esne egy szál cigi... Mire újra felé fordulok, csak kérdően tárom ki az egy szem karom, amit még tudok. - Mi az? -ha nem is a legkedvesebb szóhasználattal, de egész kulturált hangszínt sikerül megütnöm, azt hiszem. Aztán bevágja a légyszit, én meg egy fáradt sóhajjal adom meg magam, ahogy ellökve magam odacsúszok a palánk túloldalára, onnan nézek farkasszemet vele. Persze az feltűnik, hogy olyan furcsán csillog a szeme, de egyelőre nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki, legalábbis a vodka még bontatlannak tűnik, szóval nem azt nyakalta be idefelé jövet... - Igen? -kérdezem meglehetősen érzelemmentes hangon, ahogy végigjáratom rajta a tekintetem, hátha attól okosabb leszek, de azt hiszem, mára búcsút mondhatok az ilyen naiv reményeknek, szóval kicsit konkrétabbra veszem a figurát - Mit keresel itt? Nem számítottam rád. -azt meg már csak gondolatban teszem hozzá, hogy nesze, már megint te jöttél utánam, miután elküldtél a búsba... - És... te ittál?! -grimaszolok egyet, ahogy leesik végre, hogy mi olyan furcsa. Az, hogy korábban sosem láttam még ilyen állapotban.
Legalább nem esik pofára, mert tényleg nem hiányzik, hogy még annak is én legyek az okozója, hogy felnyalja a jeget, de hát, mit is várunk, profi sportoló, bizonyára ennél sokkolóbb élmények is érték már meccs közben. Tudom is én, önkívületi állapotban mellüket mutogató nők, akik addig az ő nevével ellátott mezt viselték. Tökre el tudom képzelni, egyébként is megéltem pár meccsen, hogy csorgatják a nyálukat a játékosokra a nők. Nem mintha nem értettem volna meg, de egy ízben majdnem megtéptem egy csajt, mikor azt ecsetelte a barátnőjének mögöttem, hogy azt a Cartert szívesen berángatná a zuhany alá. Nos, aznap este én rángattam be a zuhany alá, csak azért is. Na mindegy. Miért is gondolok én most erre? Nem mintha nem lenne magától értetődő szexre gondolni úgy, hogy laza két és fél éve közöm nincs a témához, csak ne pont most jött volna elé. Hülye alkohol. Naná, hogy nem érti, amit mondok, elvégre be van dugaszolva a füle, szóval mutogatok a sajátjaimra, jelezve, hogy talán egyszerűbb lesz azok nélkül, mint a szájról olvasás, de nekem mindegy, activityben jó vagyok, mutogathatok is. Mókás lenne. - Bocs. Nem tudom ugyan, miért kérek bocsánatot, csak látom a szemforgatását, szóval valami baja biztos van a puszta itt létemen túl is, de ha a fene fenét eszik is, én erre most nem fogok rájönni. Pápá logika. A karkitárása, és a mi az olyasmi, aminek látványától máskülönben kiakadnék, de most csak kinyögök egy légyszit, mintha az mindent megoldanak. Jé. Működik. Kénytelen vagyok elvigyorodni rá, az apró győzelem is győzelem. Furán játékos derűvel fürkészem a szemeit, és valahol ott motoszkál, hogy amióta visszajött, úgy rendesen, tisztességesen, s viszonylag nyugodtan nem néztem a szemeibe, mindig kerültem. Lám, mire képes egy kis taquila. Még jó, hogy kérdez, mert majdnem kicsúszott egy roppant mód sablonos de szépek a szemeid megjegyzés, ám hála istennek így ez elmarad. Nem mintha nem lenne tök egyértelmű amúgy. Az enyémek is szépek, tudom jól, nyilván a tekintetem hadviselése okán tört meg, és hajlandó meghallgatni. Vagy valami olyasmi. - Lengetni a fehér zászlót, elszívni a békepipát, fehér galambokat eregetni, elszívni a békepipát. Ja, ezt már mondtam, szóval elásni a csatabárdot. Ilyenek. Megjegyezendő napirendi pont: Többet nem állni még kicsit ittasa sem Jackson elé, mert biztos orbitális nagy idiótát fogok magamból csinálni. Sebaj, már itt vagyok, elcsicseregtem, mit akarok, és most csak lengetem a szeszt, de ha sokáig nem kér belőle, megiszom én itt nagy magányomba, és akkor tutira szánalmas látvány leszek a végére, mert biza nem mondhatni, hogy fegyelmezett részeg lennék, ezt az évi egyszeri alkalmamból tudom. Kemény, mi? Nem vagyok alkoholista, szerintem Pandán kívül nincs olyan ismerősöm, aki látott volna ittasan, legalábbis eddig nem volt, de most ez halálosan nem érdekel. Csak az, hogyha már semmi sem működik, próbáljuk meg így. Hátha… Hülyébb ötleteim is voltak már szerintem. - Hááááát, csak olyan egészen ici-picit. Ajkaimon idült vigyor, és mutató és nagyujjamat egymáshoz illesztem, most vagy hazudok, nyilván ez sem lehetetlen, vagy attól a kevéstől is sikerült ilyen idillikusan békésre innom magam, ami egyébként nekem egészen jól esik, neki meg vélhetőleg roppant mód újszerű élmény, és az is lehet, hogy ezért most megint tömény elítélésben fogok részesül, de hát ez jelen pillanatban nem érdekel, majd holnap heveny fejfájással, a sokadik aszpirin után másként fogom gondolni. - Te nem kérsz? Próbálkozom be ismét, de már azon vagyok, hogy elkezdjem kinyitni az üveget, de láthatóan problémáim vannak az üveggel, és nagy koncentrálásomban még a nyelvemet is kidugom, pár pillanatra tökéletesen elfeledve, hogy amúgy egyáltalán nem vagyok egyedül.
Anélkül is kivenném a füleseket, ha nekiállna mutogatni, szóval sokkal előrébb így se vagyunk, ahogy azt se értem, mire fel kér bocsánatot, ha súlya úgy se sok van. Mert ahogy elnézem ezt a nagy lazaságot részéről, nem tűnik úgy, hogy tényleg komolyan gondolta volna, de inkább a nyelvemre harapok, mintsem hangot adjak a gondolataimnak. Ha már megígértem, hogy befejeztem a marakodást... Tudja, hogy csalás ilyen tekintetet bevetni ellenem, de úgy tűnik, ezzel se nagyon törődik - vagy direkt épp ezért vetette be - hogy odacsaljon a palánkhoz, hallható távolságba. Sőt, mondhatni kartávolságra, kár, hogy a palánk meg a plexi védőfal még ott feszül közöttünk. - Ühüm. -hümmentek arra, ahogy kissé bő lére eresztve közli, hogy békülni jött, de aztán csak nagyban hallgatok... Békülni... mert annak ellenére, hogy mit leműveltünk a lakásán, végül nem úgy váltunk el? Legalábbis nekem nem tűnt fel, hogy akár egyetlen porcelánváza is repült volna utánam.... Vagy ha tart még a harag, akkor meg... nem értem. Bár jelen állapotomban annyira nem is tud őszintén érdekelni. Nézem, ahogy ismét kalimpálni kezd a piával, ezek után aztán végképp nem kell nagy logika ahhoz, hogy kitaláljam, mi nem stimmel. - És mi az a csodaszer, amiből ilyen kevés is ilyen ütős? -teszem fel fapofával a kérdést, de aztán csak megrándul a szám féle, valami gyenge kis mosoly-féleségre görbülve - Csak mert remélem, abból nekem is hagytál. Abban azonban már magam sem vagyok biztos, hogy tényleg a cucc ilyen erős, ő ivott ilyen sokat, vagy csak ennyire nem bírja az alkoholt, hisz amikor még jártunk, akkor a közelében sem volt a nagykorúságnak, hogy egyáltalán bárhol is kiszolgálják, annyi idősen meg értelemszerűen nem ittuk a vörösbort minden vacsi mellé, vagy a vodkát a hideg téli délutánokon. Ahogy engem is megkínál, hirtelen nem vagyok biztos benne, hogy mit kéne tennem... Mert szívem szerint kikapnám az üveget a kezéből, az isten szerelmére már, ne szerencsétlenkedjen vele, majd én megcsinálom, ha ennyire nem képes! Hogy aztán minimum a negyedét-harmadát eltüntessem, húzóra... Mert annyival egyszerűbb az élet, ha szabira küldeném az agyamat pár napra, úgy gondolatokkal meg gondokkal együtt... Ellenben ha kicsit is eltekintek attól, hogy én mit szeretnék, és helyette inkább reálisan próbálom szemlélni a dolgokat, akkor meg pont az ellenkező eset áll fenn. Ha tudja, hogy nem bírja a piát, akkor miért iszik? Ha meg már úgy is mindegy, akkor legalább belém kéne annyi felelősségérzetnek szorulnia, hogy mint idősebbnek, lesz egy kis eszem, és legalább bébiszittelem figyelek rá, nehogy valami hülyeséget csináljon. Mondjuk kori nélkül jégre jöjjön... Végül azonban csak elfogy a türelmem, és nem bírom tovább nézni, ahogy nyelv-kidugva bénázik itt azzal a szerencsétlen üveggel, a végén még fel se tűnik neki, és leharapja, amilyen kis béna tud lenni... Bár tekintve, hogy a lépcsőkön is egyben lekászálódott, lehet, hogy van abban valami, hogy ilyenkor a részegek védőszentje óvja minden mozdulatát. - Na jó, de. Gyere. -intek a kezemmel is abba az irányba, ahol az ajtó van a palánkon, majd meg is indulok, hogy lejöjjek a jégről, meg levágódjak az első padra, hogy mire ideér, lehámozzam magamról a korimat. Akarom mondani, legalább kezdjem el, fél kézzel úgy sem szapora dolog... Mindenesetre ahogy odaér, nyújtom is a segítő kezem az üvegért, ami nem megy, azt ne erőltesse feleslegesen, ugyebár. Le is teszem magam mellé, és csak akkor csavarom le egy egyszerű mozdulattal a kupakot róla, ha már a korik is a pad mellett pihennek, akkor azonban nyújtom is vissza felé. - Hölgyeké az elsőbbség. -meg amúgy is, ő hozta, bánom is én, hogy már ivott... úgy is csatabárdot ásunk, meg békepipát szívunk, meg tudja még a hóhér, hogy mi mindent... Ha ketten megisszuk az egész üveggel, szerintem még pillangókat is kergetünk ma este a szivárvány lábánál. Mindenesetre, akár iszik, akár nem, ha bármi jelét adja, hogy szabad a terep, szolgáljam ki magam, akkor úgy döntöttem, hogy a francba az észérvekkel. Már unom, hogy akármit csinálok, úgy se jó semmi, így legalább majd foghatom a piára a dolgot - azzal a lendülettel meg is húzom az üveget, kapásból legurítva pár nagy kortynyit belőle. Aztán meg megint nyomom Naomi kezébe, mert nehogy már ne igyon... pedig tiszta cuki így becsiccsentve.
Tudom én, és mégsem, mert most biztos, hogy nem jut eszembe, hogy ezzel mindig megfogtam, sőt, az sem, hogy úgy nézek, ahogy. Egész egyszerűen csak ösztönös, mint mikor az ember minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy enyhítsen a helyzetén. - Oké, látom nem érted. Úgy... rendesen, hogy... többé ne legyen ez az izé, puskaporos levegő. Még jó, hogy nem hordok magamnál öngyújtót, már rég felrobbantunk volna. Duruzsolom úgy, mintha legalábbis a mai időjárásról csevegnék, a tartalom attól még ott van mögötte, és az érzéseim is a felszínen szánkáznak ezzel kapcsolatban, csak éppen a csekélyke alkoholnak köszönhetően nem képesek letargiába dönteni. Nem vágtam utána semmit, még csak az ajtót sem csaptam be, annál többet bőgtem, de ez olyasmi, amivel neki már nem kell foglalkoznia, ha rajtam múlik, igyekezni fogok, hogy ne sírjak többé előtte. Egészen lehetetlen küldetés, ha engem kérdeztek, de attól még megpróbálom. - Csak két kupica tequila. Nem szoktam inni, fejre állok kevéstől is. Költséghatékony. Nem igazán tudom, hogy erre mennyire kellene büszkének lennem, mármint, arra, hogy nem szoktam inni, lehetek, arra, hogy most megtettem, már nem igazán, de nem hiszem, hogy ez volna az alkoholizmushoz vezető út kezdete, inkább csak kellett valami, ami ebben a helyzetben segít egy kicsit. Ami azt illeti, megtette, mert itt vagyok, és próbálkozom, még ha kissé sután és érthetetlenül is. Nem fogom feladni, én azt szeretném, hogy Mayának a legjobb legyen, és ha ahhoz óra huszonnégybe kell Jacksonnal a viszonyunkon dolgoznunk, részemről meg fogom tenni. - Úúúúúú, az egy mosoly? Te jó ég, már nem is emlékeztem, milyen. Jó, tudom, nem az igazi, tud ő ennél jobbat is, de az, ahogy az én arcom felragyog rá, már egészen határozottan olyan, mint amit megszokhatott tőlem korábban ő is, és a környezetem is. Csak épp eddig sosem volt olyan a helyzet, hogy mosolyogni támadt volna kedvem. Amúgy elég nagy kamu, mert tökre emlékszem, sajnos túl sok mindenre emlékszem túlságosan élénken, de ezt most hagyjuk. - Abból nincs, de ide a rozsdás bökőt, hogy a vodkát jobban bírod. Azért hoztam azt, mert elsősorban az számított, hogy neki legyen jó, de az, hogy azt igyuk, amit én szeretek. Akkor biztos tequilát hozok, bár körülményes lett volna, mert ahhoz kellett volna narancs és fahéj is, meg kés felvágni, meg akkor már feles pohár. Mennyivel egyszerűbb a vodka. Csak nyílna ki ez a hülye üveg, tutira rosszul csinálok valamit. Vajon jó felé csavarom? Megeshet, hogy közel sem, magamat ismerve, de azért szorgalmasan próbálkozom. - Repülök... Hümm, vehettem volna RedBullt is. Kávé helyett. Én és a tapintat, ugyebár. Noha valahol mélyen igenis az, mert felfogtam én, hogy tiltólistán van a kávé, bár szerintem én magam is azon vagyok. Mindegy, megyek arra, amerre mutatta, közben felkuncogok azon, hogy majdnem felbukok valamiben, de szerencsére nem történik meg, mert vodkás üveggel a kezemben ez elég veszélyes mutatvány lenne. Azért sikeresen eljutok hozzá, és nyújtom is a szeszt, majd leteszem a popóm a padra, így legalább tutira nem esek hasra a semmiben, ez a biztos. - Tudod, mit szoktak mondani, meglazítottam. Nevetem el magam, amikor fél pillanat alatt kibontja az üveget. Jellemző. Én a gyenge nő, amúgy is vasággyal együtt is alulról súrolom az ötvenet, még mindig dolgozom azon, hogy visszaszedjek némi súlyt, amit az első fairbanski évem után elpárolgott rólam, mert olyan szinten megviselt az az év. Most már, hogy edzek, és jóval többet eszem, kezdek formálódni. - Ohh, hat akkor... Igyunk egy szebb jövőre. Emelem meg az üveget, és meghúzom, bár túlzásba nem viszem, szerintem egy felesnyi mennyiség sincsen, de én eleve bemelegítettem már. Utána már nyújtom is az üveget felé, és elmélázva bámulom egy ideig a korcsolyáit. Mindig lenyűgözött, mennyire jól ment neki. Alig fél percre rá azonban elnevetem magam, ismét, lassan vihogó hiénákra fogok hajazni szerintem. - Úgy látom, a zoknid feladta az életben maradásért folytatott harcot. Még nem vészes mértékű ugyan a lyuk, de ahhoz éppen elég, hogy hordhatatlanná váljon. Atyám, de fura lett volna anyámat valaha stoppolni látni. Nálunk mindig a vegyél újat módi volt a divat. Már veszem is vissza az üveget, és meghúzom megint, hát azt hiszem, ez felettébb gyors lealjasodás lesz, de elvileg ezért jöttem, nem fogok ezen problémázni. - Kitaláltam, melyik tetszik a legjobban. Házról beszélek, de összefüggéstelenségem okán nem biztos, hogy ez le fog esni neki. - Csak azért mondom most, mert később tutira el fogom felejteni. Na de hogy mit, azt persze nem teszem hozzá, a fejemben tökre érthető, elvégre ott villog előttem a ház képe.
*.* 900 *.*
//Ugyan 901, de van benn egy záráskérésem, szóval technikailag a tiéd. XD//
Csak hallgatom, ahogy magyarázkodni kezd, közben pedig csak zsebre vágom a kezem, legalábbis addig, amíg szóba nem kerül az öngyújtó. Akkor aztán nem bírom megállni, hogy ne vegyem elő a sajátom, játékosan megpörgetve az ujjaim között, hogy aztán újra a zsebemben landoljon. Már csak az hiányzik, hogy elveszítsem. - Értem. -jegyzem meg diplomatikusan, ahogy Naomi arcát fürkészem, mennyire is gondolja komolyan ezt az egészet, de azt kell mondjam, túl sok mindent nem sikerül leolvasnom belőle, hála az alkoholmámornak. - És akkor is így fogod látni a dolgokat, ha már nem leszel becsípve? -kérdezek rá, mert hát na, azok után, hogy milyen műsort lenyomtunk pár órával ezelőtt, minimum arra számítottam, hogy napokig életjelet sem adunk magunkról egymásnak. Mondjuk a lakás miatt mást nem egy sms-t terveztem írni neki, hogy akkor mi legyen, de úgy voltam vele, hogy majd ráér, ha összekapartam némi életkedvet. - Vagy legalább fogsz emlékezni erre az egészre? -igyekeztem a lehető legmoderáltabban érdeklődni, mert ugyebár ez az oldala abszolút új volt számomra, ha meg holnapra úgy is elfelejt mindent, akkor minek túráztassuk magunkat? Hívok egy taxit, aztán hazaküldöm. A két kupica tequilára csak elismerően bólintok... az azért szép teljesítmény, annyitól ilyen késznek lenni, de ki vagyok én, hogy ilyenekért elítéljem? Lesz ez még sokkal rosszabb is, a vodkát elnézve, bár az meg úgy is tipikus társasági ital, szóval jobbat nem is hozhatott volna. Elég csupán említeni a mosolyt, már azzal a lendülettel hervad is le a képemről, visszatérve az előbbi pókerarchoz, aztán pedig nagy a kísértés, hogy közöljem, ott a Cavinton, fogyassza csak bátra, hátha segít az emlékezésben, de lehet, mégsem kéne azokat az évekkel ezelőtt lejárt bogyókat szednie. Bár kettőnk közül ő a patikus, csak jobban képben van vele, mennyire kamu a gyógyszere szavatossági ideje, tényleg múlik a hatásuk, esetleg károsak is lehetnek az ajánlott időn túl, vagy csak reklámfogás, hogy menjél, vegyél újat és hizlald a gyógyszerészek pénztárcáját. Mellesleg csodálatos látvány lehetünk, ő, aki épp, hogy nem vigyorogja körbe a fejét, meg én, mint aki citromba harapott... úgy 10 másodpercig, maximum, mert ahogy Naomi arca megint felragyog a mosolytól, képtelen vagyok én is fapofával állni mellette. Olyan ez mint az ásítás, ragadós, bár azért az övéhez hasonló, idült vigyorra azért ne számítson részemről... - Szégyen is lenne, ha nem bírnám, még ha nem is feltétlenül a kedvencem. -mondjuk azt nem tagadom, hogy szeretem, de alkalom válogatja, mihez milyen ital illik. - Látom, nem nagy rutinod van ivászat terén, de a Redbullt mással keverni olyan, mint olajat önteni a tűzre. -azt meg már csak magamban teszem hozzá, hogy láthatóan már anélkül is jól elvan, szóval csak intek neki, hogy találkozzunk az ajtónál, és már csúszik is. - Ohh, természetesen. Én is ezt mondanám. -felelem neki, miután visszakapta az üveget, a szebb jövőre meg csak felnevetek kínomban. Szarabb már úgy se nagyon lehet, nem? Kizárásos alapon jobbnak kéne lennie. - Jah, valami olyasmire. Ha létezik. -fő a pozitívum, de mielőtt nagy filozofálgatásba kezdenék, inkább csak elveszem az üveget és én is meghúzom, had marja csak a torkom a tüzes víz... Naomival ellenben nekem még a lemaradást is be kell hoznom úgy, hogy az anyagcserém is jobb, úgyhogy amikor visszanyújtom neki az üveget, a vodka szintje a korábbihoz képest pár jó pár centivel lentebb van... Először nem is értem, mire fel ez a nagy jókedv már megint, ennyire hamar csak nem üthetett be nála a vodka, de aztán szóba kerül a zoknim, és a lábamat felemelve szemlélem meg én is. - A francba, tényleg. Mindegy is, megesik az ilyesmi... -sóhajtok, azzal neki is látok ledolgozni magamról, csak úgy, lustán... egyik lábbal letúrva a másikról a földre, majd amikor mindkettőtől megszabadultam, nemes egyszerűséggel berúgom őket a pad alá, ne legyen szem előtt. Amúgy is, otthon is szeretek mezítláb mászkálni, szóval engem aztán végképp nem zavar. - Miből melyik? -kérdezek vissza, mert agyilag még a zokniknál vagyok leragadva, majd a falig hátra dőlve Naomi felé fordulok, ha már beszélgetünk, akkor ne csak a jégpályát sasoljam meredt tekintettel - azon úgy se sok látnivaló van, korcsolyázók nélkül. - Jah, hogy ház...? -esik le valamivel később, legalábbis gondolom, ha már egy stócnyi prospektust hagytam nála ma délután - Csak nem leültél végignézni őket? Előbb tippeltem volna arra, hogy úgy ahogy van, vágtad ki az ablakon az egészet. -mert mindenki magából indul ki, ugyebár - Ezek szerint mégis adunk egy esélyt neki? -fordulok felé kíváncsi tekintettel, hogy rákérdezzek, mert biztos ami biztos, mielőtt végre eljutnék a lényegig is - Na, melyik? -az persze nem biztos, hogy én is kapásból tudni fogom, melyikről lesz szó, de hát majd eszembe jut.
[ Gratulálok! *___* ...és köszönöm a 900.-at! Az 1000.-re is be lehet jelentkezni? Ígérem, jól viselkedek! xDDDD ]
- Én eddig is így láttam a dolgokat, a szesz csak egy kis bátorságot ad. Még azért képes vagyok annyira kötőféket tenni a nyelvemre, hogy ne mondjam, az inkább neki kell, hogy kedvesebbre igya magát. Szerintem rögtön elhajtana, az meg nem cél. Azt sem fogom az arcába tolni, hogy a viselkedése miatt hajazok idegbeteg őrültekre, mert most tényleg szeretném elkerülni a vitákat. Azt nem mondhatom, hogy emlékezni fogok mindenre mert van egy alkoholszint, ami után már kiesnek a dolgok, de azt akkor is tudni fogom, hogy ez nem maradhat így, és normálisabban kell egymáshoz állnunk, mert másként nem megy. - Az elejére biztos. Attól függ, milyen ütemben és mennyit iszom. Mintha tudnám... Én, a nagy tapasztalt alkoholfogyasztó. Közöm sincsen az egészhez. Azt csak gyanítom, hogyha lassabban iszom, akkor lassabban is üt be teljesen. Mondjuk, eddig mindenre emlékszem, amit ittasan műveltem, de Pandával inkább csak kellemesen bizsergősre, és csak félig hibbant csirkére ittuk magunkat. Noha ő már nem csirke, hanem tyúk lesz hamarosan, hisz férjhez megy. Az sem állít meg a fejem körbevigyorgásában, hogy ő ismét pókerarcot igyekszik vágni, egyszer majd elérem, hogy megint mosolyogjon rám. Nem úgy, mint régen, az szerintem már lehetetlen, és... Elég unodrító húzás lenne a részemről mindenféle szinten. Még úgyis, hogy tudom, van egy részem, ami sosem fog mást szeretni, csakis őt. Jól mondta Prim, én elméletileg boldog vagyok Connorral, ebbe kellene kapaszkodnom. Pillanatok múlva azért csak ott bujkál a mosoly árnya a vonásain, ami miatt roppant hálás vagyok, mert talán van remény, csak nekem kell megfeszülnöm, és a normális, megszokott arcomat mutatnom. Félreértés ne essék, nem vagyok mindig spicces, de úgy alapból is elég dinka tudok lenni, ahhoz nem kell innom, csak vele szemben nem éreztem úgy, hogy bármiféle lazaságot megengedhetek magamnak. - Hümm, akkor mi a kedvenced? Nem mintha rendszert akarnék csinálni ebből, csak érdekel. Nekem a tequila. Mondjuk, minek mondtam el előre, lehet, hogy abszolút hidegen hagyja a dolog, de sebaj, okos ittasan is csak utólag vagyok. - Asszem nem ment át. Már a poénom a repüléssel meg a redbullal, amúgy te jó ég, nem iszom energiaitalokat, mert úgy felpörgetnek, hogy az szinte félelmetes. Esetemben meg minek, általában úgyis pörgök mint a búgócsiga. - Tutira léteznie kell... Inkább mi verjük ki egymásból mint a gyerek. Még ha nem is szó szerint, de azt nekem már sikerült leszűrnöm, hogy Maya igen korán rájött, hogy csavarhat minket az ujja köré, és érje el, amit szeretne, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. De talán ez így is van rendjén. - Persze. Vagy a cipő rossz vagy a zokni minősége silány, mindenesetre én most jót szórakoztam a dolgon. Azért egy brrrrrn elhagyja a számat a mezítlábas produkciójára, én idefagynék. - Azaz. Bólogazok lelkesen, igazából, nem néztem át tüzetesebben, csak belelapozta még mikor ott volt, és az egyik szerelem első látásra volt esetemben, s szerencsére cetli is volt rajta, szóval esélyes. Csak azt az egyet nem tudom, hogy az isten haragjába fogom ezt beadagolni Connornak? Vajon van az a pont, amikor már nem fogja elhinni, hogy Mayáért csinálom? - Nem éppen, csak átlapoztam, aztán egyen akadt meg úgy igazán a szemem. Miért vágtam volna ki az ablakon? Sose csinálok olyat. Pislogok rá értetlenül, gondolom, ő így tett volna, de bármiféle feltételezésekkel is él, én nem változtam olyan sokat azóta, hogy elváltak útjaink. - Illene, Mayáért... Csak próbáljuk meg egymást is megtisztelni annyival, hogy nem esünk a másik torkának. A medált levettem egyébként, ráfűztem a gyűrűt, és eltettem, most valahogy sokkal jobban fájt mint eddig valaha. Vissza kellene adnom, tudom, de... Azt hiszem, neki nem kell, majd tíz évig őrizgette, ideje, hogy már ne égesse a puszta léte. - Az a gyönyörű kertes, amiben spotlámpák vannak a konyhában, üvegezett a lépcső korlátja, és akkora a fürdőkádja, amiben háromszor elférnék, ja és kandalló van a nappaliban. Ecsetelten, remélem, ebből tudni fogja, mert most ha megfeszülök, se fog eszembe jutni a címe, de az tuti, hogy elvarázsolt. - Mondjuk, bele már nem olvastam, de elég nagynak tűnt, biztos van hely három hálónak. Mert a közös fel sem merülhet, annál jobban szerintem kevés dolog cincálhatná tovább a lelkünket, szerintem az övét is, hiszen ha hidegen hagyná mostanra a múlt, nem viseltetne ilyen intenzív érzésekkel, még akkor sem, ha az a harag és a gyűlölet.
- Ühüm. -hümmögök inkább az orra alá, mint hogy beközöljem, hogy pedig egész hamar sikerült neki is mindig ráhangolódni a kölcsönös vérszívásra. Lehet, hogy neki csak az jön le az egészből, hogy alapból viselkedek, de az hozzátartozik az igazsághoz, hogy csak ő van ilyen kitüntetett helyzetben, másokkal sokkal normálisabb hangot sikerül megütni - többnyire. A ma délutánt meg inkább ne is emlegessük... Azt hiszem, egy jó darabig nem szeretnék Prim szeme elé kerülni. Arra, hogy mennyire fog emlékezni mindebből holnap, ismét csak hümmentek egyet, csak úgy a változatosság kedvéért... Valahogy nem igazán vagyok beszélgetős kedvemben, az meg hülyén venné ki magát, ha csak ő duruzsul itt nekem becsípve megállás nélkül, tőlem meg semmi reakció nem érkezik. Amikor visszakérdez, hogy mi a kedvencem, csak sóhajtok egyet, ismét szép lassan az ég felé fordítva a tekintetem, mert... ez komoly? Ezért jött ide, hogy ilyen bájcsevejt nyomjunk arról, hogy kinek mi a kedvenc itala... meg étele, meg színe, meg tudomisén hogy mije? - Tequila, értem. -szóval ha legközelebb én puncsolok nála békülés kapcsán, akkor megjegyezve, hogy azt kell vinni - A jó borokat szeretem, mert nem csak magában jó inni, de az ételeknek is egész kellemes ízt tud adni. -arról nem is beszélve, hogy nem olyan semleges az íze, mint a vodkáé, nem hiába, hogy itt erre inkább csak koktél alapanyagként kedvelik, mint magában. Ettől függetlenül még mindig azon a véleményen vagyok, hogy hely- és alkalomfüggő, hogy mikor mit iszok szívesen. Valami jó fajta vörösbort biztos sajnálnék csak itt, a pálya szélén, üvegből bevedelni... Mert kár lenne érte. Arra, hogy nem úgy jöttek át a szavai, ahogy értette, csak megvonom a vállat, de a legkevésbé sem lepődök meg. Miért is tenném? Május óta, mióta ide érkeztem, mondhatni mást sem teszünk, szerintem két kezemen sem számolom össze, hányszor értette félre a szavaim. Azt hiszem, nincs semmi meglepő abban, ha a másik irányba is szar a kommunikáció... volt némi kihagyásunk. - Mit akarsz te kiverni a másikból...? -nézek rá értetlenül, meg hogy jön ide a gyerek, mert attól tartok, hogy elvesztettem a fonalat, azt hiszem. Pedig még nem is ittam. Mi lesz itt később? Persze aztán engem sem kell sokat noszogatni, hozom be a lemaradást szépen, csak akkor nézek megint értetlenül Naomira, amikor berreg itt nekem a zoknilevétel kapcsán. De aztán nem is foglalkozok különösebben a dologgal, beszéljünk inkább a házakról, az kevésbé személyes, meg legalább valami haszna is van. - Nem tudom, csak kérdeztem. Ezen oldaladat nem ismerem, azt meg gondolom, hogy nem voltál hangulatilag toppon, ha végül a tequilás üvegnél kötöttél ki. -vonom le a diplomatikus következtetést abból, amit látok és tudok, hisz annak idején egy nagyobb veszekedésünk sem volt ami a maihoz hasonlítható lenne, de hacsak nem kezd el lovagolni a témán, eszem ágában sincs mélyebben belemenni a délután történtekbe. - Már egyszer mondtam, hogy befejeztem, nem? -sandítok rá, többször aztán biztos nem fogom az orra alá dörgölni, vagy emlékeztetni, max. ha tovább provokál vele. Inkább hátradőlök a padon, majd pár újabb korty erejéig visszakérem azt a vodkás üveget, miközben hallgatom. - Még mindig kádban fürdős vagy? -ragadom meg aztán a lényeget két korty között, de aztán néhány pillanattal később csak bólintok rá. - Azt hiszem, megvan, melyikre gondolsz. Ami olyan kellemesen világos, sok, nagy ablakkal...? Meg olyan jó nagy garázs van hozzá. Igaz, hogy autó az egy sincs, de na... Mást nem majd abszolváljuk a problémát, ne álljon az se üresen. -jegyzem meg, ha már pont nyáron dilemmáztam rajta, hogy amíg egyedül vagyok, bőven megvagyok a motorral is... Majd meglátjuk, aztán ha van szükség rá, rajtam ne múljon, jogosítványom úgy is van, vezetni is szeretek, csak éppenséggel teljesen felesleges lett volna úgy, hogy egyedül élek. Vagyok. - Emlékeim szerint amiben nem volt legalább három háló, meg két fürdő, azokat kapásból ki is ejtettem a rostán. -mármint a cetlisek között nem igazán kéne olyannak maradnia, mert két nő mellett az is biztos, hogy egy fürdőszoba kevés lenne - Amúgy mondtam az ingatlanosnak, hogy milyet meg mekkorát szeretnénk, de csak erősködött a két hálósak mellett is, mint aki az istenért sem bírja felfogni, hogy nem... Csak hogy akadj fenn rajta, ha mennénk lakást megnézni, és furcsán néz ránk. -tettem hozzá, majd nyújtottam is vissza a vodkás üveget neki. Csatabárdot ásunk, szóval hajrá, dobja be magát.
- Szóval eztán csak komoly dolgokról beszélhetünk, semmi olyanról nem, amin mondjuk lehetetlenség összeveszni? Az mondjuk nekem speciel nem tűnt fel, hogy egy sóhajából tudom, mi a búbánatra pislog éppen az ég felé, talán van, ami nem változik, az is, hogy ismerem, és soha nem fogom nem ismerni, vagy kevésbé ismerni, egész egyszerűen ez olyasmi, amit már nem tudunk semmissé tenni, és talán ő is hasonlóképpen van velem, csak nem hajlandó tudomást venni róla. - Az igaz, a Nagyi sok mindennek csinál boros alapot, vagy csak lelocsolja sülés közben, némelyik kifejezetten pikáns lesz. Ő nem csak a sütikben ász, hanem úgy mindenben, sokszor kívántam már, hogy egyszer majd olyan legyek, mint ő, na meg az is egészen példamutató, hogy a papával milyen régóta őrülik egymás idegeit. Tudom én nagyon jól, hogy nem mindig volt fáklyásmenet az életük, de mindent átvészeltek, és együtt öregednek meg, amúgy, szerintem még nem is olyan idősek. - Ajj… a szebb jövőt. Maya miatt. Hogy ne érezzem úgy minden másodpercben, hogy legszívesebben felrobbantanál azokkal a nagy, dühös szemeiddel. Ilyenek. Vonok vállat, tök egyértelmű, nem? Nem is értem, mit nem ért. Lassan már azt sem, hogy miről beszélek, na de mindegy, igya csak a szeszt, annál nagyobb az esélye, hogy pár heves, vagdalkozós percnél többet bírjunk ki egymás társaságában. Szertár, zokogós ölelés, alkohol. Csodás, hogy mindig valami extra dolog kell, hogy ne szaggassuk miszlikbe egymás cérnáját. - Mitől lettem volna? Egy kis toroktépkedés plusz, egy barátság ígérete mínusz. De felejtsük el, mert már eleget bőgtem ma, nem sokkolnálak vele megint. Nem szégyellem magam a tequila miatt, főleg mert nem gyakran teszem, bár szerintem az alkoholisták sem zavartatják magukat, máskülönben letennék az üveget. Na nem baj, én attól még tudom, hogy ez részemről nem rendszeres. Ám ha már elkezdtem inni, akkor legyen valami értelme is, és csináljak olyat, amihez nem lenne bátorságom egyébként. Igazság szerint most először jöttem én úgy hozzá, hogy akartam is, nem más küldött, vagy jött ő. Fura, már a Nagyiméknál is járt, és nálam is, én meg azt sem tudom, hol szokott éjszakázni. - Oké Főnök, befejezted, úgy legyen. Akkor már lehetek zabálnivalóan édes. Merthogy engem szinte mindenki szeret, aki ismer, aki nem, annak holt biztos, hogy köze van Jacksonhoz és a mi kis történetünkhöz. Felhúzom a lábaimat törökülésbe, és úgy veszem el az üveget, majd ha ittam, már vissza is kapja. - Nanáááááá. Fel is sóhajtok, mert nincs szó arra, hogy én mennyire imádom a hosszas forró fürdőket. Ez se nagyon lesz már másként, de különösképpen nem foglalkoztat a dolog, a kád nekem nélkülözhetetlen, és kész. - Garázs? Na… azt nem tudom, nem figyeltem, nincs jogsim, bár évek óta le akarom tenni, meg akartam egy motort, csak valahogy túl sűrűre sikerültek a dolgaim. Mondjuk, Maya mellé nem ártana majd, meg autó is. Azt hiszem, időt kell szakítanom rá. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron egy pasira támaszkodna ilyen téren, neki biztos van jogsija, motorra legalábbis volt régen, de míg Mayát bárhová elvinné, én nem cipeltetném magam vele, mert… nem tudom, fura lenne. Na mindegy, újabb napirendi pont: Jogosítvány. Dupla vonallal aláhúzva. - Amúgy igen, szerintem az-az. Gondolom, a garázs nekem nem volt fontos eddig, de az tény, hogy világos, sok ablakos, és olyan kellemes a szemnek, hogy szerintem bárki álmai otthonának elmenne. Elég ironikus egyébként, hogy úgy fogok beköltözni azzal egy házba, akivel anno elképzeltem az életemet, hogy Mayán kívül egyéb közünk nincs egymáshoz. Még jó, hogy a vodka ismét végigmarja a torkom, és elűzi a kellemetlen érzéseket, mert ezt aztán nem kérem még mára, köszi. - Praktikus. Állapítom meg, nem meglepő, hogy ő is így gondolkodott, maximum úgy lehetne két háló, hogy valamelyikünk Mayával alszik, de szerintem az sem egészséges. A három az pont annyi, amennyi szükséges, elvégre, annyian vagyunk, és nem sok közünk van a klasszikus értelemben vett családhoz. - Nem gond, tekintve, hogy szerintem nem lesz olyan ismerősünk, aki nem fog furcsán nézni ránk. Szalad ki a számon, és már meg is bánom, mert bár még sosem kérdeztem rá, de nem is biztos, hogy akarom tudni, hogyan juthatott eszébe úgy ez az egész, hogy ennyire heves és negatív érzésekkel viseltetik irányomban. Inkább vissza sem adom az üveget, és húzok belőle még egy nagy kortyot, ezzel mintegy befogva azt a nagy pofámat.
Kezdőlap
//
Mindenesetre köszi ezt is! 
Nagyon köszönöm én is a játékot! 
