Bobby zavartan mocorgott ültében. Láttam rajta, hogy szeretett volna visszaszólni a nőnek, de nem volt benne akkora bátorság, hogy tényleg meg is tegye. Utálom az ilyen férfinek csúfolt szerencsétlen flótásokat. Halvány fogalma sincs róla, hogy kell bánni egy nővel, hogy kell viselkedni hölgyek társaságában. Sokszor éri vád az arab társadalmat, hogy nem bánnak jól asszonyaikkal. Nem vagyok született Iráni, hiszen a szüleim amerikaiak, mégis inkább érzem magam keleti férfinek, az arabok közül valónak.. mint nyugatinak. Eddigi életem mondhatni kétharmadát éltem keleten, ezért tudom, hogy az ottani férfiak –ahogy nevelőapám is nevelőanyámmal- tisztességgel gondját viselik asszonyaiknak. Az a férfi, aki nyomorba taszítja asszonyát, börtönbe vethető. Persze a nyugati sajtó szeret az ilyen dolgokról hallgatni, az igazságot pedig elferdíteni, és téves képet mutatni a keleti világról. Valószínűleg mert így áll valaki.. valakik érdekébe. Én szeretem a tenyeremen hordozni a szebbik nem képviselőit, viszont nem ígérek semmi olyat, amiről tudom, hogy úgyse tudnám betartani. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy megértem volna egy komoly kapcsolatra. Nem siettetem, bőven ráérek. Fiatal vagyok még, és szeretnék szórakozni, mielőtt családot alapítanék.. mert család az kell. Valakire hagyni a földi javakat, valakire.. aki a saját vérem. - Természetesen nem gondolom úgy! – Mordult fel Bobby. A feje már olyan vörösen lángolt, hogy attól tartottam, menten agyvérzést kap, és elrontja az egész estémet. Be kell vallani, a szöszi elég jól helyre tette, ami eléggé imponálóan hat rám. Szeretem, ha egy nőnek van stílusa, és neki hallhatóan elég kifinomult. Felkeltette az érdeklődésem, szeretném jobban megismerni. Ha csak a dekoltázsára nézek –bár esküszöm, próbálom nem bámulni, de pont előttem ül, és elég nehéz nem oda nézni- már forr a vérem. Én is megemelem kicsit a poharam felé, jelképesen koccintva vele arra a győzelemre, amit Bobby ellen aratott. Nem hiszem, hogy az én érdemem lenne. Alapvetően ő volt az, aki helyre tette. Az első körben két játékostársunk is bedobta a lapjait. Valószínűsítem, hogy nagyon szerencsétlen leosztásokat kaphattak. Én nem panaszkodhatok, bármi kisülhet még belőle… ráadásul lehetőségnek ott van még a blöff is. Kockázatos, de néha az is be szokott jönni. Aki mer, az nyer. Vagy nem. A nekem szánt megjegyzésére elmosolyodok. – Jól látja, hölgyem. Egy szép nővel közös asztalnál helyet foglalni mindig megtisztelő. – Kacsintanék, ha a hely és az alkalom megengedné, de se a hely, se az alkalom nem megfelelő ilyen bizalmaskodásra. Tudom, hogy milyen társaságban hogy illik viselkedni… szemben Bobby-val, akinek a tekintete beköltözött a szöszi dekoltázsába, mióta elkezdődött a játék. Férfi vagyok, én magam is szívesen pihentetném ott a tekintetem… az arcom… szívesen megérinteném bőre bársonyát… szóval, na mindegy… a lényeg, hogy nem vagyok tapló vele ellentétben.. és már engem zavar, hogy annyira feltűnően bámulja a melleit. Jelentőségteljesen Bobby-ra pillantok, ugyanis mindenki rá vár. Ekkor kap észbe, és köhögve dobja be az emelt összegnek megfelelő zsetonjait a közösbe. - Gyakran jár ide? - Kérdezem a szemeibe pillantva, majd az osztó által kirakott következő lapra vetek egy futó pillantást, mintha az nem is lenne olyan érdemleges számomra, minthogy megkapjam a feltett kérdésemre a választ.
Szinte fel sem vettem azt a viselkedést, amit Malacpofa produkált irányomba, hiszen rengeteg ilyen fazonnal találkoztam már. A legtöbbször igazából könnyedén leszereltem őket, csak úgy, mint azokat, akik rám hajtottak időnként. Persze mióta nem mozdultam ki olyan sokat, azóta erre nem volt különösebben probléma, de előtte akadtak húzósabb esetek. Ilyenkor rendszerint vagy én törtem be az illető orrát, vagy valaki más tette meg helyettem, míg én nagyszerűen szórakoztam a jeleneten. Tudom, néha kicsit gyerekes tudok lenni, de melyik nőnek ne lenne imponáló, ha a férfiak ölre mennek érte? - Akkor semmi probléma! – fordultam még utoljára a férfi felé, ajkaimon elbűvölő, mégis veszélyt sejtető mosoly villant. – Foglalkozzon inkább azzal, hogy megtegye a tétet! – képes voltam mindezt olyan ártatlanul elmondani, hogy még magamat is megleptem volna az alakítással, ha külső szemlélőként nézem végig. Közben azért a fesztelenségem megmaradt, másként talán nem is lettem volna képes megjelenni itt egy ilyen kaliberű ruhában. Ez a gondolat előcsalt belőlem egy leheletnyivel szélesebb mosolyt, amit gyorsan palástoltam is a pohárral, amikor ittam egy kortyot a pezsgőmből. A továbbiakban megpróbáltam élvezni a kezdődő játékot és az azzal járó izgalmat, amely végigszáguldott a testemen. Úgy váltam egyre fesztelenebbé – már ha eddig volt is bennem némi ellenérzés -, ahogyan teltek a percek. Egyébként is szimpatikusnak és elég megkapónak találtam a velem szemben ülőt ahhoz, hogy időnként magára vonja a figyelmemet. Nálam amúgy sem lehetett tudni soha, hogy ez jó, vagy inkább rossz dolog. Annyi bizonyos, hogy ő nem éppen azt kapná tőlem, amire talán első pillanatban gondolt így ránézésre. Általában az emberek tévesen szokták megítélni a társukat, de igazán nem lehetett volna hibáztatni egyik férfit sem. Pontosan annak tűntem most, aminek látszani akartam; buta, könnyen kapható szőke libának. A meglepetéseket ugyanis mindig jobban kedveltem. Még akkor is, ha a korábbi határozott megnyilvánulásom talán torzította kicsit a képet. - Nocsak, vannak még úriemberek! – próbáltam meglepett, mégis elismerő arcot vágni. Fogalmam sincs, hogy mennyire jött össze, de nem is volt lehetőségem sokkal tovább gondolkodni ezen, mivel nekem is feltűnt a rám tapadó tekintet. Hogyne tűnt volna, a farkasomat annyira irritálta, hogy valahol belül morgott és frusztráltan járkált fel-alá. – Milyen kár, hogy ez nem mondható el mindenkiről… - ezúttal a megjegyzésem már célzott volt, de még mindig nem néztem rá a férfira. – Megtenné, hogy nem bámul ennyire feltűnően? Helyette inkább a lapjaival foglalkozzon! – csak a végére pillantottam fel közvetlenül Malacpofára. – Legalább már értem, hogy miért akart másik asztalhoz ültetni. Nem túl nagy erény, ha ilyen könnyű elterelni a figyelmét, mondták már? – cseverésztem tovább, időnként cinkos mosolyt küldve korábbi hős lovagom felé. - Nem mondhatnám, pedig itt lakom már egy ideje – vonogattam a vállaimat nemes egyszerűséggel. Kifinomult akartam lenni, azt meg végképp nem mondhattam, hogy korábban ez volt a másik falka területe. Máskor lehet, hogy ez a férfi fel sem figyelt volna rám, bár furcsa ez. Ha egy nő szép, akkor szerintem még egy zsákban is az, de ez csak az én véleményem. – Vegast jobban kedvelem! – tettem hozzá mosolyogva. Igazából nem sűrűn fordultam meg Las Vegasban, de jól hangzott és akár igaz is lehetne. Közben szépen végignéztem a lapjaimat, aztán lefelé fordítottam őket, úgy pillantottam fel közvetlenül a szemközti férfi szemeibe. - Maga nem idevalósi, igaz? – kérdeztem rá kerekperec, mintha én mindent olyan jól tudnék. Igazából úgy látszott, mintha a bőre alatt is pénz lenne, úgyhogy valószínűleg már kiszúrtam volna korábban is, ha itt él.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Szerintem Bobby egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy a velem szemben ülő csinos nő szavai neki szólnak. Ritkán látok ekkora barmokat… de most komolyan.. kiállításon mutogatni lehetne. Ha ilyen társaságba jön, legalább viselkedne a környezetének megfelelően, mert így csak magát járatja le, de meglátásom szerint ez se tűnik fel neki. - Erényes nők nem vesznek magukra ilyen göncöket. – Azt hiszem sikerült Bobby-t kellően felidegesítenie asztalunk egyetlen hölgytagjának. Bobby dacosan emelte savókás tekintetét a nőre, mintha épp most taposta volna meg a férfiasságát, és revansért habzana a szája. Többen is felhördülnek a szavaira az asztalunk körül. A mellettem ülő korosabb, konzervatív úr felállni készül, de mielőtt megtenné, kezemet jelentőségteljesen az alkarjára helyezem, hogy maradjon csak a helyén. - Az úr milyen értékben váltott zsetonokat a ma esti játékhoz? – Az osztóhoz intézem a kérdésem, és kezemet nyugalomra intve emelem meg kissé az asztalról a hölgy felé, hogy ha vissza kívánna szólni a férfinek, ne tegye. Az ilyenek imádnak szájkaratézni, teljesen felesleges lesüllyedni a szintjére, és leállni vele vitatkozni. Az osztó odainti magához a segédjét, ezekkel a dolgokkal inkább ő van tisztában. - Százezerrel, Uram. – Kapom meg viszonylag hamar a választ. Könnyed mosolyt öltve az arcomra bólintok, aztán hanyagul leemelek a zsetonvárosom egyik tornyából százezernek megfelelő mennyiséget, majd Bobbyra pillantva egy mozdulattal odavetem elé a zsetonokat az asztalon… ahogy galambokat etetnék a Szent Márk téren. - Ajándék, amennyiben most azonnal feláll, és távozik. – Bobby szemei mohón megvillannak a zseton láttán, de aztán habozni látszik… ezért még egy tízezresnek megfelelő zseton odapöccintek elé. Szánalmas a jelenet, ahogy gyorsan odakotorja maga elé a zsetonokat, és szinte feldöntve a bársonnyal borított karosszéket feláll az asztaltól, majd a kasszához siet vele, otthagyva a kártyáit az asztal szélén, mintha csak toalettre ugrott volna el, s nemsokára visszajönne. Zavart csend telepedik az asztalunkra, még a másik asztaltól is odavonzza a figyelmet az imént lejátszódó jelenet. Én úgy teszek, mintha semmi se történt volna.. mert nem is történt. Nem érdemel se több szót, se több gondolatot az eset. - Vegas a sose nyugvó város. – Mosolyodok el, majd felpillantok a nőre. - Járt már a Wynn éjszakai bárjában? – Kérdezem csak úgy mellékesen, de persze nem véletlenül… az történetesen az én tervezői munkámat dicséri. Most miért tagadjam? Elég büszke vagyok rá, nagyon jól sikerült munka, mint minden.. amit eddig csináltam. Minden beképzeltség nélkül. - Csak részben. – Emelek le néhány zsetont, majd betolom középre.. emelve a téten. - Úgy tervezem, hogy egy ideig maradok. – Dőlök hátra újfent, pillantásom az ajkaira, onnan pedig a szemeire siklik. - Mit gondol az esélyeimről? – Teszem fel szándékosan félreérthetően a kérdést, amivel a játék végkimenetelére célzok, de hogy még jobban összezavarjam – már ha tudom -, egy pimasznak ható sanda félmosolyt is megeresztek, mielőtt az asztalon nyugvó lapjaimon babrálni kezdenék az ujjaimmal.
Igazából ez a férfi egyáltalán nem ért annyit, hogy felhúzzam rajta magam, úgyhogy inkább úgy álltam hozzá, hogy kicsit feszegetem a határokat, addig is nem unatkozom annyira. Nem voltam én gyámolításra szoruló kislány, ezt szerettem általában minél előbb tisztázni. Még akkor is, ha időnként jó dolog volt, hogy valaki annak nézett. Malacpofa azonban beletrafált, az olyan nők nem úgy öltöznének, ahogyan én ma itt megjelentem. Azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen arcot vágna akkor, ha megtudná, hogy milyen fontos pozíciót foglalok el civilként, és milyen elegánsan vagyok képes felöltözni. Valószínűleg köpni-nyelni nem tudna akkor sem. Amikor a velem szemben ülő férfi felemelte a kezét, csak a szemöldökömet vontam fel, de nem reagáltam rá neki semmit. Mintha meg sem láttam volna, félvállról vetettem oda a szavaimat annak, aki beszólt nekem. - Igen, ebben igaza van. Az erényes nők valóban nem vesznek fel ilyen ruhát… ám én egy percig sem állítottam, hogy az volnék – ajkaimon megjelent egy kissé gonosz, csábító mosoly. Ugyanez maradt akkor is, amikor a lovagomra pillantottam néhány másodperc erejéig. Nagyon nem szerettem, ha belém akarták fojtani a szót akkor, amikor éppen beszélni akartam. Márpedig egy ilyen megnyilvánulást igazán nem hagyhattam reakció nélkül, szerintem másnak sem ment volna. Innentől kezdve azonban érdeklődéssel figyeltem az eseményeket. Nem nagyon értettem, hogy miért akarta eltávolítani innen Malacpofát a pasas, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy zavart. Csak azt bántam, hogy innentől kezdve elmegy az egyetlen olyan, akiben némi szórakozásra lelhettem az elmúlt néhány percben. Nem lepet meg, hogy végül Malacpofa fogta magát és távozott az asztal mellől. Pont ilyen gyenge jellemű, semmilyen alaknak gondoltam őt már első pillanattól kezdve, és úgy látszik, hogy jó volt a megérzésem már megint. Csak ér valamit az a pszichológusi diploma, igaz? - Így van… - reagáltam kisvártatva, már csak azért is, hogy oldjam a csendet. Engem egyáltalán nem hozott zavarba a szituáció, azt meg nem szerettem soha, ha megfagyott körülöttem a levegő. – Bár New Yorkra is ezt mondják – mosolyodtam el szélesen. Ott is volt már jó pár kalandom, az egyik történetesen Emmával. Lehet, hogy illene már találkoznom vele a közeli jövőben? Ezen a gondolaton néhány másodpercig elmerengtem ugyan, de a szám máris válaszra nyílt. – Igen, azt hiszem, hogy egyszer jártam már ott. Egész kellemes hely – bólintottam is egyet mellé, ezzel erősítve meg szavaimat. - És milyen indíttatásból költözött fel északra? – kíváncsi vagyok, de ezt soha nem is tagadtam. Szerettem megtudni az emberekről apróságokat, néha magamban még azzal is eljátszottam, hogy esetleg megpróbáltam kitalálni, ki mivel foglalkozhat, milyen lehet. Kis történeteket az emberek köré, aztán vagy bejött, vagy nem. – Az esélyeiről? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, amint újra a férfira néztem. – Azt, hogy egyáltalán nem rosszak… de ellenem nem nyerhet. Semmilyen téren – ragadozó mosolyom máris felkúszott az arcomra, szemeim kacéran csillantak meg. Te jó ég, hogy mióta nem engedtem már teret ennek az énemnek, valami félelmetes. Kicsit bevallom, hogy hiányzott. Közben megemeltem a poharamat, hátha valamelyik erre járkáló pincérnek feltűnik és teletölti nekem újra, ha már fizető vendégként lebzselek itt.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Miután sikerült kiiktatnom a zavaró tényezőt, sokkal lazábbra vettem a figurát. Akik rontják a levegőmet, vagy a hangulatomat… azokat igyekszek minél hamarabb eltávolítani a környezetemből. Természetesen nem ások el senkit a föld mélyére. Az én módszerem sokkal kifinomultabb ennél. Az emberek gyengepontjait könnyű megtalálni, és általuk irányítható válnak.. mint azt Bobby esete is hűen tükrözte. Nem is foglalkozok vele a továbbiakban. Az előttem ülő jelenség kellően magára vonja a figyelmem, hogy ne agyaljak azon a tahón. Amellett, hogy gyönyörű a haja, és az idomai látványa is megmozgatják az amúgy sem szegényes fantáziámat.. el kell ismernem, hogy nagyon finomak és lágyak a vonásai. A finom kis állvonala, az ajkai tánca miközben beszél.. tekintetének éles villanása.. igazán egyedivé varázsolják arcszerkezetét. Jó szemem van az értékek felismeréséhez, és ez a nő értékesebb annál, minthogy bárki egy darab húsként.. élvezeti cikként bánjon vele. Az ilyen nőket megtiszteltetés boldoggá tenni, éreztetni minden porcikájukkal tökéletességüket. Dugni az állatok is tudnak, ahhoz nem kell nagy tehetség. Én hódítok. Sokszor csak egyetlen éjszaka erejéig, de soha nem vezetek félre senkit. Még ha csak futó kalandról van szó, akkor is úgy bánok a partneremmel, mintha ő lenne a világ legcsodásabb nője, akinek alanyi megjár a kényeztetés… s valóban így is van! Azokban az órákban minden hódolatom és figyelmem csak azé a nőé. Nekem ez így tökéletesen megfelel. - New York is különleges a maga módján. – Bólintok. Az nem lep meg, hogy ott is megfordult… minden Amerikai megfordul ott életében legalább egyszer. Már ha a csinos nő amerikai, mert ebben se lehetek teljesen biztos.. főleg ha magamból indulok ki. Látszólag a játék már nem is érdekel annyira. Mikor az osztó felfedi a következő lapot.. egy könnyelműnek tűnő gyors pillantást vetek csak rá. - Örülök, hogy elnyerte a tetszését… - Válaszolok magabiztosan, mégis könnyedén.. a szám szegletébe pedig sejtelmes mosoly varázsol gödröcskét. - Szeretném megismerni a környéket, és a helyieket. És… természetesen dolgozom is. – Szép lassan megfogyatkoznak a játékos partnerek körülöttünk. Már csak öten ülünk az asztalnál. Úgy vélem a többieknek nem kedvezett a lapjárás, és nem mertek több pénzt kockára tenni. A magabiztos választ nem állom meg nevetés nélkül. Semmi gúnyos él nincs nevetésemben, inkább az elismerés. - Kedvelem a magabiztos nőket... – Szólalok meg aztán, miközben egy kézmozdulattal betolom középre az összes zsetonomat. - All-in. – Jelentem be, közbeszúrva beszélgetésünkbe, majd vissza is kanyarodok oda, ahol félbehagytam azt. - …tudják mit akarnak, és azt is, hogy érhetik el azt. – Dőlök hátra teljes nyugalommal, kezembe veszem a pezsgőspoharat, és megiszom az italom maradékát. A három férfi közül ketten bedobják lapjaikat.. a harmadik bekér plusz annyi zsetont, hogy versenyben maradhasson a végső körre. Már csak a nő van hátra. Egy percig se kérdéses számomra, hogy ő is versenyben fog-e maradni. Meglepne, ha a célvonalban meghátrálna. - Mire költené, ha nyerne? – Klasszikus kérdés, talán közhely.. de tényleg érdekel, hogy mit kezdene vele. Ujjaim rásimulnak lapjaimra, készen arra, hogy felfordítsák azokat.
Nem nagyon akartam hosszú időt eltölteni azzal, hogy fennakadjak a történteken. Helyette jobban érdekelt a játék, amit meg akartam nyerni. Döntetlenben úgysem egyezhetünk majd ki, de számomra a második hely is éppen annyit jelentett volna, mint az utolsó. A lényeg, hogy vesztesként távozik az ember az asztal mellől, mert egyetlen ember van csupán, aki megnyerhet egy játszmát. - Ezek szerint volt már ott is – nyugtáztam az információt egy biccentés és egy szolid kis mosoly kíséretében. Igazából nem is lepett meg, ha az ember eljutott Vegasba, akkor általában már megjárta a Nagy Almát is legalább egyszer. – Én is megfordultam néhányszor a városban – utaltam még mindig New Yorkra, és kezdett megfogalmazódni bennem, hogy talán időszerű lenne kimozdulnom egy kicsit Alaszkából. Régen volt már példa arra, hogy elmentem volna valamerre, és azért maradjunk annyiban, hogy a magamfajtára néha ráfért, hogy egy kicsit utazzon. Legalábbis akkor mindenképpen, ha az illetőt Jennifer Wainwrightnak hívják. Csoda, hogy Castorék érkezése óta meg bírtam maradni ezen az egyetlen helyen. - Valóban? – vontam fel érdeklődően a szemöldökömet. – Ebből arra következtetek, hogy van hozzá némi köze… - néztem rá komolyan, nyíltan. Még szerencse, hogy egészen gyorsan vágott az agyam, még akkor is, amikor italozni kezdtem. Mondjuk egy pohár pezsgő nyilvánvalóan még a közelében sem volt annak a mennyiségnek, ami taccsra vágott volna, de jól is van ez így. – És mivel foglalkozik? – kérdeztem kíváncsian. Az ilyesmi mindig érdekelt, bár így első ránézésre egészen biztos, hogy üzletembernek tippeltem volna. Ez volt a legegyszerűbb, és ebbe belefért volna mindenféle más is. Az biztos, hogy nem ügyvéd, erre a nyakamat tettem volna. Némán vettem tudomásul, hogy még ketten felálltak az asztal mellől és a kijárat felé vették az irányt. Különösebben nem aggasztott, de nem is bíztam el magam egyből. Ennél azért okosabb vagyok közel százharminc leélt év után. Még az embereket sem volt mindig szabad alábecsülni, bár tény, hogy túl sokat azért nem árthattak nekünk, ha nem volt náluk egy rakétavető mondjuk. - Valóban? Pedig általában azt szokták mondani a magabiztos, okos nőkre, hogy veszélyesek és jobb elkerülnie őket a férfiaknak. Jobban mondva inkább elkerülik ők maguktól is az efféle hölgyeket, hiszen értük már meg kell egy kicsit dolgozni – azt viszont már csak magamban tettem hozzá, hogy kivéve, amikor a nő cserkészi be a férfit anélkül, hogy az tudna róla. Aztán a hímek mindig azt gondolták maguktól, hogy milyen ügyesek és rafináltak, pedig a nők közelébe sem érhettek a praktikák terén. Közben egyébként én is betoltam a zsetonokat, ahogyan a velem szemben ülő, továbbra is névtelen férfi. Néha szerettem az ilyesmit. - All-in! – jelentettem be én is ünnepélyesen, aztán ittam egy kortyot az újratöltött poharamból. – Ebben biztos lehet! – mosolyogtam kacéran a megállapítása hallatán, miszerint a magamfajta nők tudják, hogyan érjék el, amit akarnak. – Ez egy jó kérdés! – állapítottam meg, játszadozva a poharammal. Kicsit még be is haraptam telt ajkamat, így gondolva végig, hogy mit válaszoljak. – Fogalmam sincs, én sokkal jobban szeretek a játék szeretetéért és a győzelemért játszani, mint a pénz miatt. Talán nem mindennapi, de… - megvontam kecses, nemtörődöm mozdulattal a vállaimat.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Rámosolyodok. – Igen, éltem ott néhány évig. – Az Amerikai nagyvárosokról azt gondolják a többi kontinensen élők, hogy mind egyformák. Zsúfoltak, szmogosak, zajosak és koszosak. Részben igazuk is van, de az, aki már több nagyobb várost is bejárt… tudja, hogy minden városnak megvan a maga hangulata. Én imádtam New Yorkban élni. Látom az érdeklődést az arcán, kíváncsi tekintetében a kérdést megfogalmazódni, amit aztán nem is rest feltenni nekem. – Valóban. – Elvigyorodok, szabadjára engedve pimaszul csibészes arckifejezésemet. Imádom csigázni a nőket, ez is egy módja annak, hogy fenntartsam az érdeklődésüket. – A következtetése megállja a helyét. – Pillantok fel rá féloldali mosollyal, majd forgatni kezdem ujjaim között a pezsgőspoharat. Lehet, hogy másfajta szerencsejátékkal is megpróbálkozhatnék, nem csak a kaszinózással, mert már azelőtt sejtettem, hogy mi lesz a következő kérdése, mielőtt feltette volna. A poharamban aranyló Dom Perignonra pillantok, ahogy a kristályüveg belső falán komótosan visszacsúszik az aljába, aztán onnan a nő szemeibe. - Építészmérnök vagyok.. belsőépítész és látványtervező. A posztmodern, és az organikus stílusok elkötelezett híve. – Figyelem a vonásait. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit szól. Sokszor meglepődnek, amikor megtudják, hogy mivel foglalkozok. Ez egyébként nem lep meg annyira, mivel nem vagyok az a tipikus építész fazon… az életmódomat és a stílusomat illetően. Általában inkább néznek sportos testalkatom miatt teniszezőnek, vagy modellnek. Emiatt is aggatták rám a csajok New Yorki éveim alatt a „playboy” becenevet. Nem igazán tiltakoztam ellene. - És ön, mivel foglalkozik? – Nem akarok találgatni, mert az ilyenhez nincs nagyon érzékem. Általában nem tudom megtippelni egy nő megjelenéséből a foglalkozását, de nem is ez szokott foglalkoztatni, amikor végigmérek egy dekoratív nőt. A ruhaméreteket viszont egész jól meg szoktam tippelni ránézésre a gömbölyödő formák alapján. Minket férfiakat egy kecses boka látványa, vagy egy kerek csípő… szép dekoltázs jobban leköt. - Ezt azok a férfiak mondják, akik nem tudják, hogy kell bánni egy nővel. – Szegezem tekintetemet nyíltan az övébe. Sokan nem hajlandók energiát fektetni a „vadászatba”.. rögtön azonnal akarnak minket. Én nem vagyok ilyen, én kivárok, ha úgy érzem, érdemes. Persze nálam az is közre játszik, hogy mindig akadnak olyan nők, akik elszórakoztatnak… szóval nem feszít a szükség, ráérek kivárni. Az élet egy nagy sakkjátszma – legalábbis szerintem – amiben előbb utóbb minden bábunak el kell mozdulnia valamerre. A szerelem utáni vágy nem hajt. Fiatal vagyok még, szórakozni akarok, mielőtt komolyabb vizekre eveznék érzelmi téren, de ez nem jelenti azt, hogy ne becsülném a nőket. Sok olyan szeretőm van, akivel az idő múlásával kapcsolatunk barátsággá alakult át, de ők mind az intelligens, értelmesebb nők közül kerültek ki… mert szeretem, és értékelem, ha egy nőnek van esze is, nem csak csodás teste. Tetszik a válasza, főleg ha valóban így is gondolja. – Nálam mindkettő közrejátszik. Szeretem, ha van tétje… kockázata.. mindegy, hogy a pénzbeli, vagy másfajta. – Nem csak pénzben lehet játszani, de akkor igazán élvezetes a játék, ha van tétje. Az osztóra pillantok, aki várja, hogy felfedjük a lapjainkat. Egy kicsit még húzom az időt, növelve az utolsó utáni pillanatok feszültségét. Az egész már akkor eldőlt, mikor leosztásra kerültek a lapjaink. Onnantól már csak a saját magabiztosságunkon és hitünkön múlt, hogy mennyire hittük el, hogy azok a lapok, amik nálunk vannak.. lehetnek a befutók. Egy két perc várakozás még belefér. Amúgy is az osztó van értünk, és nem fordítva. - Mit szólna egy fogadáshoz, kettőnk között? – Vetem fel a kérdést. Szeretném jobban megismerni, és keresve se találhatnék jobb alkalmat a mostaninál a kezdeményezéshez. - Én biztos vagyok benne, hogy nálam van a nyerő kombináció… Ha igazam van, eljön velem a Wynn-be valamelyik hétvégén, kiereszteni a gőzt… és alkalma lesz Vegasban egy újabb játszmában revansot venni. – Mondom magabiztosan. A kérdés már csak az, hogy ő mennyire biztos a saját győzelmében, és belemegy-e ebbe a rögtönzött fogadásba. Nem tűnik olyan nőnek, aki meghátrál egy ilyen kihívás elől, persze lehet, hogy tévedek…
Egészen felszabadultan éreztem magam ma este, és ez valószínűleg a fesztelen viselkedésemen is meglátszott. Persze a férfi – akinek a nevét még mindig nem tudtam – nem tudhatta, hogy milyen vagyok újabban. Ő megismert ennek a laza, kissé talán erkölcstelen nőnek, akinek a mai napon tűntem. Nekem meg is felelt ez így, az már más kérdés, hogy később esetleg meglepné, hogy mi az igazság. Az intelligens nők tényleg sokszor megijesztették a férfiakat, én meg mindenképpen annak vallottam magamat. A ma este azonban a szórakozásé volt, ezt tartottam legfőképpen szem előtt! Az információt azzal kapcsolatban, hogy élt már ott, egyszerűen csak nyugtáztam, de nem reagáltam rá semmit. Én ugyanis mindig csak átmenetileg fordultam meg ott, de ha most elkezdtem volna neki részletezni a körülményeket, valószínűleg teljesen őrültnek nézne és elmenne. Mondjuk én is őrültnek nézném magam, ha közölném, hogy akkor már javában buliztam ott koncerteken, amikor látszatra nagyjából a nyolcvanas évek közepén születtem. Én legalábbis ezt tippeltem volna, ha külső szemlélő vagyok. - Hm, legalább ebben is jó vagyok! – ajkaimon kacér mosoly jelent meg, és azt már csak magamban jegyeztem meg, hogy talán túlzottan nagyképű volt a megjegyzésem. Ez azonban egy pillanatig sem zavart, most ugyanis a hamis képre, a szerepre koncentráltam, amit játszottam. Abba pedig bőven belefért. Főleg, hogy az alap jellemembe is bőven belefért az efféle beszéd. Az pedig, hogy miben voltam még jó, nem tartozott rá, csupán a fantáziája szabhatott gátat a képzelgésének, hogy mit néz ki belőlem. – Nahát! – az arcomon őszinte meglepettséget fedezhetett fel, amikor közölte, hogy mivel foglalkozik. Szemöldököm felszaladt, homlokom pedig kicsit ráncolódott, de vonásaimat hamar ellazítottam és arcomon maradt a könnyed nemtörődömség. – Ha tippelnem kellett volna, akkor inkább voksoltam volna az üzletemberre – vallottam be őszintén. Pedig általában jól szoktam tippelni, de úgy látszik, hogy még engem is érhetnek meglepetések ennyi emberek között töltött év után is. - Értek valamicskét az építészethez – ismertem el, és mivel mindenről volt véleményem, így most is szándékoztam ezt megosztani vele. – A posztmodernt egyébként én is kedvelem – ismertem be, bár megfordult a fejemben, hogy már csak azért is leszólom, hogy némi vita alakulhasson ki. Azt nem kellett tudnia, hogy van diplomám ebből is, mert úgysem hinné el. – Ezek szerint maga tervezte a belső tereket bárban, jól gondolom? – egyértelmű volt, hogy jól, de kicsit talán még csillogtathattam az érzékemet ezen a téren. – Hogy én? – kérdeztem vissza, majd halkan elnevettem magam. – Kicsit ezzel, kicsit azzal – adtam meg a ködös választ első körben. Szerintem a legtöbben a ruhám alapján eszkortlánynak tippeltek volna, vagy luxusprostituáltnak. A látszat azonban sokszor csal, én pedig szerettem meglepetéseket okozni. - Szexuálpszichológus vagyok – ajkaimon újabb csábos mosoly tűnt fel, és eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy esetleg bedobom még a Síparadicsomot is, de azt majd talán egy másik alkalommal. – És maga tudja? – érdeklődően hajoltam előrébb az asztalon át felé, ezzel nyújtva némi betekintést a dekoltázsomba. Nem mintha eddig nem lett volna rá lehetősége, amilyen kivágott volt elől a ruha. – Szeretem azokat a férfiakat, akik tudják, hogy mit akarnak – jelentettem ki elégedetten. Az ilyen tényleg nagyon imponáló tudott ám lenni, és én mégiscsak nőből vagyok. - Én is szeretem a kockázatot – valószínűleg el sem tudta képzelni, hogy mennyire. Mindig is rajongtam az extrém sportokért, még ha nem is reklámoztam holmi jött-mentnek. Az ujjaim között egyébként eljátszadoztam még egyszer a lapjaimmal, hiszen tudtam, hogy itt az idő. Most fog eldőlni, hogy mi lesz. Tudtam én, hogy jó lapjaim vannak, de talán annyira nem jók, mint neki. A szerencsén múlt minden, mert itt a tudás már kevés lett volna. Jól tudtam megjátszani a magabiztosságot, ez már fél siker, ugye? - Hm… mire gondolt? – érdeklődően pislogtam rá, végre kezdte felkelteni a figyelmemet. Így a játszma végére, hiszen eddig csak azért beszélgettem vele, mert szeretem megismerni az új embereket, ráadásul egy asztalnál ültünk, én meg nem szándékoztam unatkozni. Ritka, hogy egy ember ennyire lekössön, és ne csak azért élvezzem a társaságát, mert nincs jobb dolgom. Közben kiderült az is, hogy mit tervezett, mire elégedetten vontam mosolyra a számat. Hát, erre aztán nem számítottam, amikor ma este elindultam, de határozottan tetszett. - Állom a fogadást! – fogadtam el végül a kihívást egy bólintással, és azzal belöktem a lapjaimat, szépen felfordítva. Nem sokat gondolkoztam, már csak azért sem, mert vágytam egy kis kikapcsolódásra, és Vegas éppen megfelelt a célnak, ahogyan a társaság is. Ki utasította volna ezt vissza? Nagyképűség részemről ide vagy oda, ez most tényleg tetszett. – Nos, gratulálok! – mondom, amennyiben ő is felfedi a lapjait. – Ma önnek volt szerencsésebb a lapjárása! – ismertem el, bár egyáltalán nem tetszett, hogy nem nyertem, de valahogy mégsem éreztem magam vesztesnek. – A nevem Jennifer! Keressen meg, a pult környékén leszek! – azzal kiittam a poharamat, kecsesen lecsusszantam a székről, és ringó csípővel már magam mögött is hagytam. Biztos voltam benne, hogy úgyis megkeres.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Elvigyorodok. Hát igen. Ismét sikerült meglepetést okoznom. – Az üzleti élet se áll távol tőlem.. majd ha már nem lesz számomra kihívás a tervezés terén, lehet, hogy átevezek olyan vizekre is. – Nem gondolok olyanokra, hogy mi lesz, ha a nevelőapám meghal. Vélhetően nekem kell majd átvennem az üzleti ügyeit. Konkrétan még nem beszéltünk erről, de utalgatott rá… és másra amúgy se tudná hagyni. Nincs testvérem, Kadijah meddő.. a nevelőapám pedig soha nem vágyott a többnejűségre. Azt nem tudom, hogy vér szerint vannak-e a világban féltestvéreim, de már úgyis készülök felfogadni egy magánnyomozót, szóval könnyen meglehet, hogy kiderül néhány nem várt dolog a szüleim múltjából. - Nem tagadom, az én munkám. Az egyik büszkeségem. A hotelben nagy népszerűségnek örvend a vendégek és a látogatók között. – A Wynn bárja a szívem csücske. Igazán kitettem magamért, pedig nagyon szűkös volt a határidő, amit kaptam a megtervezésére. A mai világban csak az maradhat talpon az erős versenyben, aki a lehető legrövidebb idő alatt a legszínvonalasabb minőségű munkával képes előrukkolni. Sok jó építész van, de kevesen képesek ráérezni az ügyfél vágyaira.. azokra, amik a kimondott szavak mögött vannak. Amikor rákérdezek a munkájára, az első körben adott válaszát terelésnek érzem. Kérdőn felvonom a szemöldököm, majd halkan szabadjára engedem kellemes baritonom, és felnevetek. – Irigylem a betegeit… - Jegyzem meg. - …egy gyönyörű nő látványa is elegendő lehet ahhoz, ahogy valakinek visszatérjen az életkedve. Szívesen kérnék időpontot az asszisztensétől, de úgy érzem, nem lenne túl etikus. – Nem fejtem ki, miért mondom ezt, inkább rábízom a képzelőerejére, fantáziájára a dolgot. Újfent vigyor költözik borotvált arcomra, amikor kérdés formájában átpasszolja a magas labdát. – Ha érdekli, derítse ki. – A szemeibe pillantok, noha érzékelem a mozdulatot, ami igencsak csábító.. de nem lennék különb Bobby-nál, ha a lehetőséggel élve mohó, kocsányon lógó szemekkel bámulnám meg a „kínálatot”. Úgy érzem.. persze lehet, hogy rosszul, hogy ezzel valamilyen női tesztnek vet alá. A nők imádják tesztelgetni a férfiakat, s egy szexuálpszichológus módszerei sokkal kifinomultabbak lehetnek egy átlag nőnél. Tetszik a helyzet, ahogy a nő is.. Vadászösztöneim előtörnek belőlem. Amikor beleegyezik a fogadásba, bólintok az osztónak. A harmadik fél fedi fel elsőként a lapjait. - Drill. – Rendezi be a lapokat az osztó, aztán a nő lapjai következnek. Nem árul el semmit az arckifejezésem, tökéletesen magamra öltöm a pókerarcot, mikor megpillantom a lapjait, és elkönyvelem magamban a győzelmemet. Sikerült dupláznom a nyereményemet. Nem csak az összes pénzt zsebeltem be ma este, hanem egy roppantul vonzó és érdekes nő társaságát is magaménak tudhatom valamelyik hétvégére. - A hölgynek Full-ja van. – Közli hangosan az osztó, amit már amúgy is tud mindenki. Egymás után felfordítom a lapjaim, betolom középre, majd elégedetten hátra dőlök. - Straight Flush! A játékot az úr nyerte! – Röviden bólintok. - Köszönöm a játékot! – Az osztósegéd összeszedi a zsetonokat, szép kis halom gyűlik össze. - Keresni fogom, Jennifer. – Szép név, igazán illik hozzá. Amikor feláll, és elindul kifelé, kedvtelve pillantok végig nőies alakján. Az osztósegéddel tartok, leszámolják a zsetonjaimat, és a kártyámra utaltatom a nyereményem, amit aztán vissza is csúsztatok a tárcámba. Alig negyed órával Jennifer távozását követően indulok le én is a bárhoz..
A szokásos nyüzsi. Villanó ékszerek, pökhendi, nagy mellényes fickók, és csillivilli ribik, akik önelégülten vonaglanak párjuk - napi kiszemeltjük, édes pénztárcájuk - oldalán. Émelyítő, akárcsak a gomolygó füst, ami a plafonig csigázik fel, egy-egy jóllakott óvodás szivarjából. Már nem is foglalkozom velük, csak osztok, majd újra és újra leteszem a lapot. Persze, megint a ház nyer. Én számolok, ők meg próbálkoznak beülni egy "forró" pakli elé. Pontosan tudom ki fog nyerni, néha választok is, ha már ideje egy kisebb nyeremény bezsebelése - a ház vesztére. Ez a nap sem más. Az elém dobbantó, szakállas fickó veszteni fog. Természetesen a mosolyom széles, szinte neki ajándékozom, ahogy finom biccentéssel üdvözlöm őt. Rémes a sörénye, a szemei beesettek, még úgyis látom, hogy tekintetét sötétített szemüveg takarja. Fintorog, én meg adom tovább a kedélyes osztót; ez a dolgom. Tizenötnél járunk, a lapok feszesen ívelnek két tenyerem között. - Na adjon még egyet! - bök rám szanaszét rágott szivarjával. Bubi lesz, te fasz, ne örülj! Én pedig terítek. Ő pedig elbukja. Dühösen vágja poharát az asztalom széléhez, kis híja, hogy nem rian meg az üvege. Csitítanám, de rohadtul kiröhögöm. Nem, nem az arcába, de legbelül, mélyen... végtelenül jól szórakozom. - Még egy kör? Vagy félti a tárcáját Mr. Moore? - vicsorgok rá, mint valami miskárolt, kivénhedt hiéna. Csábítom; hogyne! A fejét verném a falba, mert minden héten háromszor megörvendeztet a jelenlétével. De a boltnak jó. Mély a zsebe, és az sem utolsó, hogy feltett szándéka, hogy egyszer, egy este ő ver el engem. Ez már kihívás! És én nagyon szeretem az olyanokat. Főleg úgy, hogy tudom: semmi esélye a ripacsnak! Természetesen a pénzét nem félti, van ott még, ahonnan a zsetonok ára jött. Új osztást kér. Meg is kapja...
Tököm tudja hányadik körnél járunk. Sokat vesztett, néha nyert is, ne sírjon a szája. Már unnám, sőt unom is, mikor szemem sarkából, érkező nőstényre leszek figyelmes. Ajkaim finom mosolyra húzódnak, ahogy egy újabb lapot dobok az asztalra. - Kisasszony. - biccentek, szépséges. Már-már magamba is szeretnék. Ha helyet foglal, kedélyes mosollyal hajolok felé egy arasznyit. - Játszik? - érdeklődöm, noha kétségtelen: minden gesztusom, minden szavam csak a munkának szól...
Egyszerű rutinmunka volt, az öltözőben panaszkodtak a lányok, hogy nagyon hideg van mostanában. Dominic persze a légkondit hibáztatta, de eljutott addig is, hogy felhívjon engem, hogy esetleg nem néznék-e körül. Ha nem teszi, sosem járok ide, egyszerűen nem az én világom, valahogy túlságosan egyszerű és szerény vagyok az ennyire kirívó környezethez. Most sem mondhatni, hogy a krémszínű ceruzaszoknyám, és blézerem illett volna a hely atmoszférájához, és bevallom kicsit feszélyezett is, hogy többen követtek a tekintetükkel, de nincs mit tenni, én szeretek így öltözködni, és nem fogok rajta változtatni senki kedvéért sem. Na jó, talán ha Emmettnek nem tetszene, hajlanék a dologra, de ő ennél sokkal tapintatosabb. Száz szónak is egy a vége, megkértem a kedves kukkoló szellemet, aki mint kiderült, a szomszédos sikátorban végelgyengült, hogy lesz szíves nem erre rontani a levegőt, menjen csak pihenni, épp itt az ideje. Aztán szóltam Dominicnak, hogy probléma megoldva, de ha esetleg visszajönne, akkor majd bevetem a nehéztüzérséget. Nem szoktak visszajönni, a legtöbben nagyon is kedvelik, ha normális velük az ember lánya. Épp csőtörés van, nem mehetek ki hátul, elhúzom a számat, legyen, akkor kivonulok másfelé… Ráadásul Dominic épp a kártyaasztalokat ellenőrizte fenn, szóval gyakorlatilag mászhatok át az egész épületen. Még cukkol is, hogy mennyire nem illek ide, ha kevésbé lennék úrinő, lehet közlöm, hogy nyaljon sót, de még szerencse, hogy az vagyok, senkivel sincs kedvem pikáns vitákat folytatni. A dühös Black Jacket játszó pasas elég mókás. Minek erőlteti egyáltalán, ha nem megy annyira? Félelmetesen buták tudnak lenni az emberek, egyszerűen nem tudnak veszíteni, és emiatt még lejjebb ássák magukat az anyagi csőd felé. Ki tudja milyen indíttatásból nagyobb ívben kerülöm ki az asztalt, és milyen jól teszem, mert a pasas nem rest elég alaposan méricskélni a hátsó felem, és nem szívesen rendeznék jelenetet, ha esetleg eljárna a keze. - Hogy én? Játszani? Meredek az osztóra, aki nem túl meglepő módon farkas, mint ahogy az alkalmazottak nagy része az errefelé. - Túlságosan könnyű lenne megrövidíteni a pénztárcámat… Történetesen tudok játszani, és nem mellesleg még néha meg is súgják a kedves barátaim, hogy mit kellene lépnem, éppen ezért nem szoktam pénzben játszani. Olyan, mintha csalnék. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy meddig kell próbálkoznia, hogy befűzzön valakit a játékra, aki nem mond kategorikusan nemet.
Körbe néztem. Játékos szórakozottságot öltve fel képemre, míg végül újra megkerestem a nőstény vonásait. - Igen. Maga. - böktem felé a fejemmel, tekintetemmel folytonosan őt követve. - Nos, lehet én vagyok maradi, de... Tudja, egy kaszinóban, ez már csak így szokás. - ha már a játéknál tartunk. Mellesleg nem gondolnám, hogy beleroskadna egy fél órás/órás kártyázásba, főleg úgy... hogy ez nagy mértékben inkább a szórakozásról, és a felgyülemlett adrenalin bombáról szól, amit a vágytól, a kapzsiságtól, az örömtől, vagy valami egészen hasonlótól kap el az ember. Mint valami betegség, és hát jóformán az is. Sőt: az. És kár ezt firtatni. - Na... Ne kéresse már magát! - dünnyögtem, mint valami öt éves, szemhéjaim pedig kérőn kerekedtek el. - Ne vicceljen! Biztos vagyok benne, hogy még maga is meg tud engem lepni! Jöjjön, üljön le közénk. - intettem neki a mellettem lévő szék felé, miközben újabb osztást eredményeztem az előttem trónolónak. Persze, megint újat kért, noha nem sűrűn figyeltem rá, azért kapott még egy lapot. - Ne féljen. Ígérem, nem fog üres kézzel hazamenni! Ha más nem, ajándékba adom önnek az egyik zsetont! - mondjuk ez nyilván nincs így, mert Dominic ékes mozdulattal akarná levétetni a fejemet érte. Pedig csak egy zseton. De mint olyan... az övé. Jobban mondva a kaszinóé, és ezzel együtt a falkáé. Na, nem is ez a lényeg... Hanem az, hogy a kis szöszkét az asztalhoz tudom-e csábítani. - Csak játék. Nevetés... kis szesz, és már minden zökkenő mentes. Bízzon bennem. - rövid kacsintás is dukált, habár már kezdtem kifogyni a bájolgásból. Amúgy se kenyerem, és a kedvem is jócskán kevés hozzá, hogy még egy kört könyörögjek neki. Ellenben szimpatikus, van benne valami, ami miatt mind ezek után is rá venném magam egy újabb próbálkozásra. Azt hiszem, kezd tökéletesen elmenni az eszem!
- Valóban, ha éppen szórakozni jön az ember, meg kockára tenni a pénzét, nem pedig hivatalos ügyben. Ecsetelem derűsen, mert nem kioktatni áll szándékomban, egyszerűen csak érzékeltetni, hogy nem a jó kedvem vezérelt erre, így az sem érvényes rám nézve, hogy mit szokás ilyen helyeken csinálni. Tudom én nagyon jól, mit tesz a szerencsejáték az emberrel, tapasztaltam, bár nem a saját káromon, azon mást sikerült. A mostani jellemem, és világhoz való hozzáállásom egy nagyon hosszú út eredménye, és ennek az öncélú nyerészkedés bizonyosan nem része. - Szó sincs erről, inkább csak kíváncsi vagyok. Hogy mire, azt vélhetőleg csak ő érti, mert kissé talán összefüggéstelen lehetek a harmadik fél számára, de ez nem érdekel. Azt érezheti rajtam a hím, hogy falkatag vagyok, én pedig tudom, hogy a megtűrtségért cserébe dolgozik itt magányos. Helyben vagyunk. - Ohh, én ebben közel sem vagyok ennyire biztos. Kéretem magam még egy cseppet, de egyébként füllentek, mert szerintem is meg tudnám lepni, de nem illene az éppen felvett kis szerepkörhöz, ha kijelenteném, hogy így gondolom. - Ez nagyon kedves gesztus lenne a részéről. Most ő játszik a szavakkal, ismerem azért valamelyest Dominicot, ilyesmiről esetében szó sem lehet, kivéve akkor, ha valami nagyobb cél szentesíti az eszközt, jelen helyzetben erről nincs szó. - Valóban ennyi lenne csupán? Érdeklődöm kedélyesen, nem mondom, hogy antialkoholista vagyok, de egy-két pohárkán túl alkalmanként nem fogyasztok, annyit soha, hogy komolyabb hatással legyen a hangulatomra. A nevetés valóban kellemes, de egyelőre fogalmam sincs, jelen helyzetben mi lehetne olyan mulattató. Bízni nem bízom benne, nem ismerem, így ez a kérés süket fülekre talál még az én könnyen kezelhető részemről is, de egy valamit azért kap, leülök a felkínált helyre, mert kíváncsi vagyok. - Legyen… bár zsetonom nincs. Itt is lehet venni? Ötletem sincs, hogy megy errefelé, de ez még jól is jön, mert totál szerencsétlennek tűnök tőle.
Egész felvillanyozna a dolog - ha érdekelne -, hogy hivatalos ügyben járt erre. De nem vonom kérdőre, nem is tisztem ezt tenni. A falkát tisztán érzem rajta, szóval még az sem fenyeget, hogy esetleg később az orromra kötné. De övé volt a mosolyom - kivételesen, nem a játék végett -, ami egyre csak szélesebbé vált, ahogy tovább szőtte a szavakat. - Kíváncsi? Mire is? - érdeklődtem már-már szeplőtlenül - de vicces -, ahogy kedélyes hangon "cseverésztem". Természetesen világos volt a dolog, csupán a szórakozottság beszélt belőlem. A nők egyébként is szeretik, ha érdeklődünk, legyen szó bármiről is, ami a fejükben jár. Éreztem, hogy kéreti magát, még a kedvemre is volt. Az idétlen sármomat már csak a hülye félvigyorom tudta felülmúlni. - Én viszont, igen. Jöjjön, kérem... azt csak nem akarhatja, hogy letérdeljek! - kacagtam jóízűen, bízva abban, hogy tényleg nem üti fel a fejében magát efféle gondolat. - Úgy hiszem, ennyi. - bólintottam is, tovább bíztatva őt a hely elfoglalásában. De végtére is nyerek, még ha nem is azért, mert olyan marha jól adtam elő magam. Hisz tudom, hogy nincs így, és voltaképpen nem is nagyon erőltettem rá magam. De a célomat elértem, ez már fél siker! Kérdésére csak az orrom alatt kezdtem el somolyogni. - Nem, itt nem lehet. A kasszáknál. De lássa milyen rendes vagyok ha már ide csábítgattam - az első három zsetonját én állom! - toltam elé két ötvenest és egy húszast. Zsebből - az enyém. Szeretek velük játszani unalmas órákban. Ha elfogadta, úgy kissé változtattam az állásomon, fél testtel felé, fél testtel a harmadik fél felé fordulva. - Forró a pakli. - kacsintottam szórakozottan, átfuttatva ujjaim között a kártyákat. Ha pedig tétet kaptam, úgy máris kidobtam a nősténynek két lapot. Természetesen a túlbuzgó pasas se maradt ki az osztásból. Ő lapot kért, tekintetem a hölgyeményre siklott. - Maga jön. - biccentettem felé, ajkaimra finom mosolyt engedve fel.
A mosoly őszintesége sokaknál csupán hazugság, a legtöbbeknél én magam képes vagyok eldönteni, lapul-e mögötte az, aminek ott kell lennie, vagy pedig hamis, mint az aktuális álarc, amit épp visel. Nála valahogy nem tudom eldönteni, mi szüli, de nem is fogok pajzsot ledobva befurakodni az övé alá, pedig menne, hiszem én, mentális képességeim azért sokkal edzettebbé tesznek ilyen téren, mint a legtöbb társamat. - Ó, egy nő soha adja ki a titkait, akkor megszűnik érdekesnek lenni. Sosem voltam ugyan olyan nő, aki ilyen játékokat űzne, s ötletem sem volt, mi az, ami erre késztet, talán csak a légkör, mindenesetre most egészen üdítő volt a dolog, és örvendtem, hogy kicsit félretehetem megszokott önmagam. - Pedig nagy öröm olyat térdelni látni, akinek nem szokása ilyesmire ragadtatnia magát. Sajnos, nem sajnos, mindig is remekül ráéreztem mások személyiségének egyes, fontosabb jegyeire, s minél többet beszéltem valakivel, annál inkább ismertem ki jobban, mint ahogy azt az illető szerette volna. Ám sosem éltem vissza vele, mert nem az a célom, hogy ártsak másoknak a tehetségemmel ilyen téren, sokkal inkább az, hogy segítsek. Már épp biggyednének le ajkaim, hogy mehetek a kasszákhoz, ami azt illeti, vissza fáradással már nem vesztegetném az időmet. Talán erre érez rá ő is, amikor felajánlja a sajátjait. Nos, miért is ne fogadnám el? Maximum hamar elvesztem, és örülhet, nem igaz? Kétlem, hogy kinézne belőlem bármiféle sikert is ilyen téren. - Ohh, szerintem ez bőven elég is lesz. Nem mintha nagyon veszíteni akarnék, vagy sietni el innen, inkább arról van szó, hogy ebből is feljebb tudok kúszni, ha úgy jönnek ki a dolgok, márpedig általában csalhatatlan vagyok ilyen téren, akkor is van segítségem, ha nem akarom... - Köszönöm! Veszem is el a zsetonokat, és mosolyogva dörzsölöm meg őket ujjimmal, mintha csak szeretném elérni, hogy így hozzanak szerencsét, noha ez nem igazán így van, mert a szerencsében én nem hiszek. Tudom, hogy a hím dolga valójában a játék irányítása, a játékos megtartása, több nyereséget termelve, mint veszteséget... Kezdjük a húszassal, nem szabad elhamarkodni a dolgokat, a bemelegítés nem árt, nem érdekelt, mije van a másik pasasnak, csupán a tarkómat megsuhintó halovány, kellemesen ismerős cidrire vártam, majd bólintottam, hogy jöhet az újabb lap. Kíváncsi vagyok, mennyiben irányít ő valójában, és mit csinálhat, ha esetlegesen komolyabb akadályba ütközik.
- Nem is várom el. Jobb szeretném én megfejteni őket. - cicáztam, már amennyire ez az én hangommal és kiállásommal lehetséges. Mindenesetre tudom mi az, amivel egy nőt csábítani lehet. Akár ágyba, akár játékra. Sok esetben ez egy kutya. Semmi ego, csupán öreg már az a köpeny, ami a vállamat nyomja. A mosolyom viszont továbbra is ékes része volt arcomnak, még talán őszinte is. - Úgy véli, nem térdelnék le maga elé? - búgtam, incselkedtem, ahogy azt szokás, és ildomos. Még tetszett is. A velem szembeülőnek már kevésbé. Puffogott egyet, csak halkan, mégis érzékeltetvén azt, hogy ő is itt van, és - feltételezem - játszana... És természetesen a jó dealer engedékeny a játszópartnerével, így a fickó hamar lapot is kapott, mihelyst a nőstény elfogadta a zsetonokat. Az új lapért pedig már most hálás voltam, így nem is várattam sokáig, a következő kártya is le landolt elé. - Az ön helyében nem kapkodnék... - duruzsoltam, voltaképpen magam sem értettem miért hívom fel a figyelmét. Főleg azért nem, mert újfent kisebb morgást lehetett hallani az előttem trónoló torkából. - Szomjas netán? - pillantottam át a pasasra, arcomon továbbra is fennhagyva a kedélyes mosolyt. Neki már kevésbé jött őszintén, de próbálkoztam. - Hogyisne! Adja azt a lapot! - csapott az asztalra, pedig veszett fejsze. Tizennyolcra kár volt bekérni azt a bubit! Mérgében fel is pattant, zsetonjai hiányába vett mézédes búcsút. - Ketten maradtunk. - vigyorodtam el. - Szóval? Kéri a következő lapot? - előttem húsz van, részemről kihűlt a pakli. Már csak az érdekelt, hogy megpróbálja e valami úton-módon kiszedni belőlem, hogy van-e értelme még egyet kérnie a kezeim között pörgő kártyák közül.
- Ohh, nos próbálkozni lehet. Csak nem biztos, hogy mindenkivel érdemes, én csak bizonyos határokon belül vagyok nyitott, mert az egyrészt a kötelességem, másrészt ők a fontosak nekem. A magányos farkasokkal nem kell, hogy dolgom legyen, nem tartozik a feladataim közé. Az viszont teljességgel bizonyos, hogy nem szokásom valóban felfogni, ha egy férfi „cicázik” velem, vagy bármiféle szándéka akad esetleg, lévén ez olyan rég nem része az életemnek, hogy ilyen szempontból most tanulok újra nőnek lenni Emmett mellett. - Nem tudhatom, nem ismerem. Egyszerű és igaz, mint hitem szerint én magam is, a kellemetlen érzések az oldalamról olyannyira nem számítanak, hogy kár is gondolni rá. Épp elég pénzét verte már el vélhetőleg, de legalábbis biztosan nincs nyerőszériában, jobban járna, ha egyszerűen nem is erőltetné. Mint ahogy most is, érzem, ahogy tarkómat hűvös „érintés” bizsergeti. Nem kéne már hívnia, de a vörös köd leszállt az agyára, és amolyan csak azért üzemmódban van, ha már belendült, hát várok a soromra. Elhúzom a szám, tizennyolcra akkor sem kérnék, ha nem lenne beépített súgógépem. Mentségemre legyen mondva, csak azért segítenek mindig, mert tudják, hogy sosem élek vissza vele. Miért is tenném? Nekem megvan mindenem, ami csak kellhet, és ezek tetemes része nem köthető anyagi javakhoz. - Úgy látszik, nem egy óvatos duhaj. Kuncogom el magam bólintva arra, hogy ketten maradtunk. Az előttem pihenő tizenhat túlontúl is kétesélyes, ezt is tudnám saját kútfőből is, hogy fölösleges belemenni, csak ötössel nyerhetnénk, és már eleve ott pihen egy előttem. Megcsóválom hát a fejem, nyilván ezt a húszas zsetont buktam, de ettől én nem fogom falnak menni, egyrészt nem az enyém, másrészt bármit nyernék, azt sem vinném el magammal. - Jöhet az újabb kör. Mosolyodom el, engem nem háborít fel, ha nem nyerek, sok harcot buktam el életemben, de a lényeg úgyis az, hogy nyertem is, és számomra ez a lényeges.
Kezdőlap
