A látogatói központtól nem messze van a vasútállomás, de a távolsági buszok is megállnak előtte, amennyiben valaki tömegközlekedéssel érkezik. Nemrég került sor az egész épületkomplexum felújítására, így igencsak komfortos, tiszta környezetben várakozhatnak, pihenhetnek az ide látogatók.
(Ahogy a térképen is látszik, a látogatói központ főépületén kívül egy újságos/szuveníres, egy könyvesbolt és egy kisebb étterem is helyet kapott itt. Ezek a témák nem kerülnek külön megnyitásra, itt játszhatók ki ők is.)
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A mai napon szerencsére nem volt semmi komolyabb műtét. Inkább csak általános kivizsgálásokat kértek, ami csak jó hír a számomra, még ha így kicsit unalmas is volt a napom. Éppen talán az utolsó kutyát vizsgáltam mikor megszólalt a rendelő telefonja. Mikor felvettem a bemutatkozás után már bele is vágtak a közepébe. Egy sebesült vadállatról volt szó és kéne egy állatorvos segítsége. Mivel sajnos José nincs a városban, így nekem kell elmennem oda, amit csöppet sem bánok, hisz ezzel is csak tapasztalatot szerzek és segíthetek egy újabb állatnak. A vizsgálatot gyorsan befejezem, így hamar be is tudom zárni a rendelőt. Mivel nincs kocsim, így úgy gondoltam taxival érek oda a leggyorsabban. A köpenyemet a rendelőben hagytam, a természetben erre semmi szükségem nem lesz, de a fontosabb felszereléseket azért magammal hoztam, hisz azt nem tudom, hogy pontosan mekkora is a baj. Amint a taxi megállt a kijelölt parkolóban fizetés után a látogatóközponthoz sietek. Azt mondták a telefonba, hogy ide kell jönnöm, majd itt megkapom az emberem. És ez tényleg így is történik. Az információ központnál elmondják, hogy kit és hol keressek meg a vadőrök közül. Még egy képet is mutattak nekem a biztonság kedvéért. Szerencsére nem kell sokáig keresnem a vadőrt és azonnal fel is ismerem őt. Kissé bátortalanul lépek oda hozzá, majd felé nyújtom kezem köszönés közben.* -Jó napot! Alice Lavant lennék az állatorvos. Azt mondták, hogy Önhöz jöjjek, mert majd segít nekem.-Azért egy kis mosolyt is varázsolok az arcomra és próbálom elrejteni az ijedségemet.
Lehet, hogy a dokinéni megúszta komolyabb izgalmak nélkül - a vadőrség emberei kevésbé. Még engem is behívták segíteni, pedig a tengerparti szakaszokhoz nem sok közöm van. Az én felségterületem az erdő. Most mégis itt vagyok és várom, hogy kissé felpörgessem az állatorvos nyugis napját is. Az ablakból látom, hogy egy taxi érkezik és egy... egy nő száll ki belőle?! Elfelejtettek volna szólni, hogy új állatorvosunk van megint, mert a farkast szétszedték a fajtársai? Áh, arról úgyis tudnék. Nehéz előlem elbújni ebben az átkozott városban, ami azt illeti. - Üdvözlöm Miss Lavant. William Douglas volnék és valami olyasmi. - biccentek, finoman fogva rá kezére. Nem rázogatom, nem paskolom, hisz hölgy a másik, azokkal pedig rendesen kell bánni. A formaiságokon túlesve intek is egy "Csak személyzet" feliratú ajtó felé, hogy arra tartunk majd, kövessen nyugodtan. - Nem is tudtam egyébként, hogy Josénak társa is van a rendelőben. - jegyzem meg, próbálva túllendülni azon, hogy nem vagyok egy beszédes fajtájú ember. Addig jó, míg a nő csacsog és nem nekem kell beszélnem! Bár a kis betegtől azt hiszem, az ő szava is eláll majd. Nem vagyok nőgyülőlő - isten a megmondandója és nem egy nőnemű egyed - de valahogy kételkedem a másik szakmai képzettségében. Kisállatok - ezeket tudom elképzelni mellé, de a nagyvadakat semmiképp sem. Ahogy a hátsó udvarban elkerített tengervizes medencében senyvedő beluga (hétköznapi nevén fehér delfin) sem. - Valószínűleg a meleg idő kavarhatta meg és egészen idáig evickélt, majd megsebesült egy beljebb horgonyzó hajó miatt. - tekintek az állatról a nőre.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy elindulunk az ajtó felé szívem egyre hevesebben kezd el kalapálni. Mindenféle állatot elképzeltem már magam elé, a medvétől kezdve a kis rókáig mindent, bár igazából akármilyen állat lehet nekem ugyan annyira fogok örülni neki. -Oh igen! Nos nem régóta vagyok a "társa". A régi munkahelyem bezárt ezért is jöttem ide azzal a reménnyel, hogy majd felvesz maga mellé. Gondolom Ő rá számított és sajnálom, hogy én jöttem helyette, csak Ő most nincs a városban, valami fontos ügyet kell elintéznie. Lehet, hogy nem vagyok olyan ügyes, mint José, de ígérem mindent beleadok.-Nem szeretném, ha már első nap rossz benyomást keltenék neki, nekik. Ahogy meglátom a medencét és benne a sérül delfint szinte a szám is tátva marad. Megtorpanok és nem lépek tovább. Bevallom őszintén erre nem számítottam. Egy delfin és milyen gyönyörű...Ilyen állattal még nem volt dolgom. Oké olvastam pár cikket róluk, de hogy gyógyítani?...Még sosem próbáltam! -Istenem, de gyönyörű!-Mondom szinte alig hallhatóan miközben le sem veszem a már csillogó szemeimet az állatról. Csak álmaimban mertem elképzelni azt, hogy találkozom élőben egy delfinnel és most tessék...Nekem kell segíteni rajta. Lassú léptekkel kezdek el közeledni a medence felé, majd igen közel hozzá meg is állok és úgy figyelem őt tovább. Hosszú csönd után végül elfordítom tekintetem az állatról és kissé szégyellve magam a férfira pillantok. -Elnézést! Csak még sosem láttam testközelből delfint és bevallom őszintén más állatra számítottam. Valahogy megoldható, hogy közelebbről is megnézzem a sérülését?-Mivel nem ismerem ezt a helyet nem tudom milyen felszerelésekkel rendelkeznek, így inkább hagyom, hogy ő mondja meg a lehetőségeket.
Hallgatom a nőt és a látszólagos csendesség ellenére kivételesen érdekel is, amit mesél. Mióta rábólintottam a protektoros dologra folyton csesztetnek a női "munkatársak", hogy próbáljak jobban figyelni a környezetemre - sose tudhatom, mikor és mi lehet fontos. Milyen egyszerű is volt a Harcosok vezetőjének lenni szimplán. - Ne sajnálja! Kiskegyed is egészen biztosan remekül ellátja a feladatát, ahogy José tenné. - még valami biztató félmosoly félét is megengedek felé, mielőtt belépünk a hátsó, látogatók elől elzárt részre, azon belül is az egyik nagy medencéhez. Aztán megtorpanok mögötte, hagyom, hagy barátkozzon eltévedt vendégünkkel. - A bal "szárnya" tövénél van egy kisebb sérülése a kolléga elmondása szerint, aki behozta. Ha gondolja, kiemelhetjük és megvizsgálhatja úgy, de hagytak itt búvárruhát is, ha a vízben kényelmesebb. - Nekem igazából oly mindegy. Minden esetre igyekszem rendesen viselkedni, hisz a hölgy új még errefelé, nem ismerheti a lehetőségeket. José már rég utasított volna - amit mondjuk nehezen állok, főleg egy farkastól, de jelen helyzetben elnézhető lenne neki. A delfin és a mielőbbi végzés érdekében.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Köszönöm! De mit szólna, ha tegeződnénk? Szerintem így könnyebben menne a munka. Természetesen, ha zavarja, akkor maradhatunk a magázódásnál.-Jobban szeretem a tegeződést, az barátságosabb és nem is néz ki olyan idősnek. Szerintem max 7 év lehet köztünk. Szóval elvileg a korkülönbségnek sem kéne akadálynak lennie. -Igen látom! Elég csúnya egy seb, bár szerintem nem vészes. A kiemelés lenne a legjobb, de azt a búvárruhát is felvenném. Előtte bemennék hozzá, hogy megnézzen magának. Nem akarom, hogy még jobban megijedjen. Ahogy az embernek az állatnak sem tesz jót a stressz.-Ha megkapom a búvárruhát és elmondják hol vehetem fel el is megyek átöltözni. Nem kell sok idő nekem. Pár perc alatt meg is történik a művelet. Hajamat begumizom, hisz így sokkal kényelmesebb, majd be is mászok a medencébe. Szerencsére a lábam leér, így az egész fejem és a vállaim is kint maradnak. A delfin először csak körbe-körbe úszik, majd szép lassan közeledik felém. Én csak egy helyben állok és figyelem őt. Ahogy elúszik mellettem kezemmel óvatosan megérintem. Szinte kirázz a hideg! El sem hiszem, hogy itt úszik mellettem egy delfin. Arcomról leolvasható a boldogságom, nem rejtem el ezt, mer nem is akarom. Még párszor megvizsgál magának, majd megáll előttem és a fejét is kiemeli a vízből úgy néz rám. Kezeimmel lassan nyúlok felé, majd elkezdem őt simogatni és halkan, nyugodt hangon elkezdek beszélni is hozzá. -Hát szia! Alice vagyok! Azért vagyok itt, hogy megnézzem a sebed. Ugye tudod, hogy gyönyörű vagy?-Egy pillanatra ismét lebukik a víz alá, majd hirtelen feltűnik és egy nagyobbacska adag vizet az arcomba köp. Először meglepődöm, de végül felnevetek és úgy tűnik ez a mi kis vendégünknek is tetszik, mert pár hangot ő is kiad. Miután letörlöm arcomról a vizet William felé pillantok. -Azt hiszem már kiemelhetjük! Én a vízben maradok addig!-
- Nem probléma. Márt szinte vártam, mikor ajánlja fel! - szalad félmosoly képemre akaratlanul is, de aztán némi megütközés ül ki arcomra. Rájövök a "hibára" és gyorsan javítok: - Pardon, ajánlod. - Egyébként pedig már a kezemben is a ruházat, mikor mondja, hogy felvenné és csendesen bólogatok. Sosem voltam a szavak embere. Míg a hölgy elillan átvedleni a ruhába, leguggolok a medence mellé és kézfejemet belógatom. A delfin persze kíváncsian evickél oda, fájdalmas hangot hallatva. Lassan simítok végig testén, de már erre is megijed és tovasiklik a tágas medencében. Szeretem az állatokat, bár könnyet nem fogok hullajtani értük. De tény, hogy ezerszer különbek az embereknél és nem csak azért, mert nem pofáznak vissza. Olykor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon a vérfarkasok miért olyanok, amilyenek? Szerintem az emberi énük, a tudatuk teszi azzá őket. Kegyetlen, vérengző fenevadakká. Hisz "egyszerű" testvéreikkel feleannyi nyűgöm nincs vadőrként, mint ezekkel a megveszekedett dögökkel protektorként. Az is hülye volt, aki megszavazta, hogy idehozzunk egy újabb falkát... De ez van, ezt kell szeretnem. Ahogy Alice visszatér, felegyenesedem és felé nyújtom tenyerem, hogy besegítsem a vízbe úriemberként. Egyébként mellmagasságig ér a víz körülbelül, kellemesen megállhat a nő a lábain, miközben a fehér delfin "megnézi magának". Jómagam karba tett kézzel nézem el a kettőst, félsódéros mosolyra húzódó ajkakkal reagálva a delfin reakciójára. - Szerintem kedvel. - jegyzem meg szórakozottan és egy erős, fekete fóliát kerítek elő. - Valahogy a hasa alatt át kellene bújtatnod és akkor egyetlen mozdulattal kiemelhetjük. - nyújtom neki és Alice nyilván némi bajlódás után sikeresen el is végzi a manővert, majd én meglepő könnyedséggel - bár számomra nem meglepő saját erőm - emelem ki a "partra" a szárnyaszegett jószágot. - Te jössz doki! - szusszanok és egy halvány, biztató mosollyal tekintek az időközben a vízből már kimászott nőre.
//Elnézést, hogy csak most! O.O Mentségemre szóljon, ez az 50. reagom - csak neked! <3 //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy elmosolyodik automatikuson az én ajkaim is mosolyra húzódnak, csak talán jobban, mint neki. Már egy ilyen kis mosollyal is sokkal barátságosabbnak néz ki, az amúgy igen komor tekintete. Nem is értem, hogy sokan miért nem mosolyognak többet...Mintha félniük kellene tőle. Pedig szerintem csak jót teszünk vele. De most nem is ez a legfontosabb, hanem inkább a mi kis barátunk. -Remélem tényleg így van! A munkámat megkönnyítené, ha elfogadna!-De a jelek szerint úgy tűnik, hogy tényleg megbarátkozott velem és lehet, hogy semmi gondunk nem lesz vele. Mikor megkapom a fekete fóliát megpróbálom a delfint a helyén tartani, miközben átúszom alatta, hogy a fólia a túloldalára kerüljön. Amint ez sikerül közelebb sétálok vele a medence széléhez és a vízből próbálok segíteni a kiemelésben. Meglepő milyen ügyesen és könnyen tudta kiemelni a több méteres állatot. Igaz látszik rajta, hogy jó kondiban van, de nem hittem volna, hogy ennyire. Ahogy kisétálok a vízből odasietek a földön fekvő delfinhez már az orvosi táskámmal együtt. -Öhm annyit kérnék tőled egyelőre, hogy folyamatosan vizezd be, vagy egy vizes törölközőt kéne rátenni, hogy ki ne száradjon!-Ha bólintott, vagy jelezte, hogy megértette a dolgot és alaposabban szemügyre veszem azt a bizonyos sebet. Így a szárazföldön látva sokkal rondább, mint amilyennek hittem. Először mielőtt a sebbel kezdenék el foglalkozni egy fájdalomcsillapító injekciót adok be neki, hogy a későbbiekben is megóvjam őt a fájdalmaktól. -Nagyon ügyes vagy! Meglátod ez az orvosság segíteni fog neked!-Próbálok állandóan beszélni az állathoz, mert nagyon is hiszek abban, hogy a nyugtató szavaktól ők is megnyugodnak.
//Nekem is ez az 50. posztom, szóval én is nagy szeretettel ajándékozom neked! Amúgy remélem nem felejtetted el, hogy miért is találkozik veled Alice //
Valószínűleg osztanám a mosolyról alkotott véleményét a nőnek, ha belelátnék a fejébe - de szerencsére nem látok - viszont vannak helyzetek, életek, amiken, amikben nem lehet egy idő után már könnyeden mosolyogni. Nem sajnáltatni akarom magamat, elég nagy és széles a vállam, hogy elbírjam a rám kiszabott terhet... mégis olykor elkezd mérges kígyó módjára fojtogatni a felelősség, ami a vállalt poszttal, az életemmel jár. - Az esetek többségében úgy vettem észre, megérzik, ha valaki segítő szándékkal közeledik feléjük. Igaz, hogy gyorsan feledik, de legalább addig nyugton maradnak, míg kisegíti az ember őket. - Közel tíz éves vadőri tapasztalat mondatja ezt velem, ha nem több. Amikor kiemelem az állatot, azért igyekszem némileg látványosabban nekifeszülni, mint amennyit igényelne számomra a dolog - már csak az álca miatt is, noha reményeim szerint, hamarosan nem lesz szükség erre a színjátékra. Ha Hófehérke elterül a fekete fólián, akkor bizony kezemet nyújtom a hölgy felé is, hogy kisegítsem a vízből. Míg ő a táskájáért meg, leguggolok az állat mellett és ahogy kéri, locskolom a medence vizével, ám a következő tippje jobb ötletnek tűnik. - Jogos! Megbirkózol vele, amíg hozok egyet? - Törölközőt ugye. Kérdőn egyenesedem fel, de ő meg minden további nélkül az állat mellé térdepel. Azt hiszem, ezt vehetem igennek, szóval a raktárhelyiségből két törölközőt hozok ráérős tempóban. Az egyiket a szekrényen levő orvosi táska mellé teszem le - az a dokié lesz majd - a másikat pedig megmerítem a vízben, s kissé kicsavarva terítem lassú, szinte már pantomimeseket megszégyenítő mozdulattal az állatra. Az Alice-szel átellenes oldalán helyezkedem el Hófehérnek egyébként. Lehet, nem is ez a neve, de nálam már elkönyvelődött így a szerencsétlen állat. - Mit gondolsz, mennyi idő, amíg rendbe jön? Nem mintha nem férne el itt, most övé az egész medence... csak hogy tudjuk, hogy kell kaját beszerezni neki, meg ilyesmik. - Érdeklődöm csendesen, agyoncigarettázott hangomon és a másik kezeinek ténykedéséről most pillantok fel először a nőre.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Teljesen egyetértek veled! Nekem is volt nem egyszer szerencsém ezt megtapasztalni. Ha látják, hogy nyugodt vagy és ha kedvesen beszélsz hozzájuk, még ha nem is értik, hogy mit mondasz ők is megnyugszanak. Ez így van a gyerekeknél is. Egy gyerek érzékeli azt, ha körülötte mindenki stresszel, kapkod. Ilyenkor vagy elkezd sírni, vagy más hogyan jelzi a dolgokat.-Tudom egy gyereket nem illene összehasonlítani egy állattal, de valljuk be őszintén. Az ember is egy állat, így végül is sokban hasonlítunk egymáshoz. -Persze meg! Köszönöm!-Elég békés egy teremtés, így semmi akadálya sincs annak, hogy kettesben maradjak vele. Nah meg addig semmi olyat nem csinálok vele, amitől esetleg idegeskedni kezdene. Meghallom és felfogom a kérdését, de nem pillantok fel rá, csak folytatom a munkám és úgy válaszolok neki. -Szerintem maximum egy hét. Összevarrom neki amennyire tudom és bekötöm. Gyorsan fog felépülni. Igazából így is vissza lehetne engedni, de akkor félő, hogy a társai megtámadják őt a gyengesége miatt. Viszont a medence vízének nem szabad klórosnak lenni, mert az csak lassítja a gyógyulást. Nem tudom, hogy ezt hogyan tudjátok megoldani.-Ha nem akkor ki kell találni valami mást, ami nekik is és a delfinnek is jó. A továbbiakban csak a sebbel foglalkozom és csak akkor szólalok meg, ha segítség kell nekem. Szerencsére minden tökéletesen megy, így hamar befejezem a leápolást. Az eredmény egy jó nagy kötés az oldalán, ami reményeim szerint sokáig fenn marad. -Majd kétnaponta kijövök meglátogatni őt, bár ha valami gond adódna nyugodtan hívhattok. Szerintem megadom a mobilszámomat is, ha esetleg az esti órákban kellenék.-Megsimogatom a delfin fejét és megdicsérem őt, majd Willre pillantok. -Azt hiszem már vissza is mehet a vízbe. Mond, hogy én mit csináljak, vagy hova menjek, mert ehhez viszont te értesz!-Halványan elmosolyodom, majd fel is állok.
Hallgatom a nőt és bólintok, de rá kell jönnöm, hogy annyira bele van merülve abba, amit csinál, hogy ezt nem is észleli. Mondjuk jól is teszi, szerencsétlen delfin tutira meggyűlölne itt, ha elvonnám a dokinéni figyelmét róla, aztán miattam nem jól sülne el a dolog. - Persze, érthető. A kültéri medence lényegében egy öbölből lett lerekesztve, tehát ugyan olyan tengervíz van benne, mint ... hát a tengerben. - válik nevetőssé hangom a végére egészen kicsit, mert ezt aztán szépen sikerült megfogalmaznom. - Szóval ezzel nem lesz probléma. - Amíg Alice dolgozik, lopva figyelem ténykedését és ott segítem, ahol kell. Nem vagyok bőbeszédű, de erre talán már rájöhetett. Megtartom jó szokásomat a művelet közben is, míg fogom-fordítom-tartom a sebesült állatot, hogy a doktornőnek kézre álljon a dolog és könnyen hozzáférhessen a kétes felülethez. A telefonszámra újfent biccentek, ezúttal azonban már érzékeli a nő a mozdulatot, így nem kell szavakkal is alátámasztanom, hogy megértettem a dolgot. - Az irodában majd felírjuk azt is, de előbb visszaengedem. Neked hagytam ott egy száraz törölközőt a táskádnál. - mert ugye nem örülnének a fejesek, ha vizesen, búvárszerkóban mászná össze a nő az irodát. Én meg mondjuk pont teszek rá magasról. Ha ő ebben érzi jól magát... Minden esetre míg Alice átöltözik és megszárítkozik, én visszaengedem Hófehért a vízbe és míg a nő nincs látótérben, némi őrző-skillhez folyamodva átterelem a külső medencébe.
Amikor Alice visszatér és összeszedi a dolgait, türelmesen és udvariasan vezetem az ügyeleti irodába, ahol szerencsére csak ketten vagyunk. - Megkínálhatlak valamivel? Kávé? Tea?... Ásványvíz? - persze, mindezt miután első körben hellyel kínáltam és el is foglalta azt. Ha kér valamit, akkor annak a szervírozása közben, ha nem, akkor amíg az asztal túlsó felén helyet nem foglalok, jegyzem meg: - Nagyon fontos lehet neked a munkád. Látszott azon, ahogy csinálod, hogy szereted és szívügyednek is tekinted. - Ejj, de béna felvezető szöveg ez ahhoz, amit akarok, na de nem vagyok mai róka már én sem. Az ilyesmit különben is a nőkkel kellene végeztetni szerintem, ők sokkal empatikusabbak. Igaz, Anya viselkedése olykor ezt megkérdőjelezhetővé teszi...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A mondatára nekem is kiszélesedik a mosolyom és egy picit el is nevetem magam, majd bólogatok. -Ezt örömmel hallom. Akkor ez a gond is meg van oldva! Ha netalántán szomorúnak, kedvtelennek érzitek, vagy nem eszik rendesen akkor is szóljatok. Bár inkább csak a magány miatt tudnak depresszióba esni, de jobb ezt is figyelni, mint megrántani a vállunkat.-Nem tudom mennyire ismeri a delfineke, így mindent elmondok, ami csak az eszembe jut. -Oh köszönöm!-El is feledkeztem róla, hogy nem a rendes ruhámban vagyok és, hogy a hajam csurom víz, bár az az is marad, míg haza nem érek. Nem állok le itt hajat szárítani. Mielőtt elmennék átöltözni minden felszerelésemet visszapakolok a táskámba, majd el is vonulok oda ahol az előbb is átvedlettem. A hajamat a törölközővel amennyire lehet "megszárítom", hogy legalább ne csöpögjön. Hamar elkészülök, de ez nálam nem meglepő. Nem szoktam órákat a fürdőben tölteni sminkeléssel meg mindenféle aprósággal. No nem azt mondom, hogy nem figyelek a külsőmre, csak szerintem felesleges annyi időt ezzel foglalkozni. Amint készen vagyok a búvárruhával együtt visszasétálok a medencébe, majd ha Will megmondja, hogy hova tegyem a vized ruhadarabot lerakom és kezembe veszem a holmijaimat, hogy követhessem őt az irodába.
-Egy tea jól esne, de csak akkor, ha nem okoz gondot.-Tudom akkor nem kérdezte volna meg, de sokan már csak illemből is megteszik, még ha nem is akarják igazán betartani az ajánlatukat. A mondata kissé meglep, de közben nagyon jól esik. Josétól nem kapok túl sok elismerést, ami persze nem kötelező, csak az embernek néha jól esik, ha dicsérik a munkáját. -Igen tényleg az és nagyon is szeretem. Egy farmon nőttem fel, így mondhatni, hogy szinte születésem óta körül vagyok véve állatokkal. Talán ezért is választottam ezt a szakmát. És nem is bántam meg. Szeretek az állatokkal dolgozni. Ők tényleg meghálálják a segítséget, és nekem ez mindennél többet jelent...De ne haragudj...Nem valami izgalmas és talán kicsit csöpögős is.-Ismét elmosolyodom, majd inkább csak hallgatok. Nekem is lenne pár kérdésem, de nem hiszem, hogy pont ez a megfelelő alkalom az ismerkedésre. Meg lehet, hogy inkább már foglalkozna más dolgokkal.
Elmosolyodom az udvarias szavakra, mellé pedig fejcsóválok. Már hogy okozna gondot? Akkor nem kínálnám! Szóval előbb a félreeső kis szekrényhez lépek, ahol mindig van a női recepciós munkatársaknak hála tiszta pohár, friss kávé és tea is. Ez előbbinek hajnalok hajnalán vagy késő éjjel, utóbbinak a fagyosabb napokon kifejezetten tudok örülni - de nem csak én, úgy hiszem. Töltök egy zöld bögrébe a nőnek, egy fekete, zöld logósba magamnak és ezekkel a kezemben fordulok felé, odanyújtva az övét. - Egészségedre. - Kerülöm meg eztán az asztalt, hogy szusszanva huppanjak le vele szemközt. Persze, nem vagyok süket, hallom, amit magyaráz. Csak az én fejemben mellette már azon kattogok, hogy is vezessem fel, amit igazán mondani szeretnék. Franc essen Evába és a többiekbe, hogy nem voltak képesek erre! Valakinek bele foglalom a feladatkörébe az elhívás gyakorlását, az is biztos! Mennyivel könnyebb volt azzal a Max gyerekkel, aki már tudott a mi kis világunkról... - Egyáltalán nem tartom unalmasnak. Sőt, jó látni, hogy akadnak még fiatalok, akik így gondolkoznak. - Ezt teljes őszinteséggel állíthatom. Kissé elgondolkozva kortyolok a teámba, majd felé nyújtom a kitölteni való papirost, ám amint ráfogna, hogy elvegyen, nem engedem azt el. - Mi lenne, ha azt mondanám, hogy meg van benned a képesség, hogy sokkal többet tegyél a körötted levő világért? Egy olyan világért, aminek csak egészen apró szeletét ismered ám megvan rá a lehetőséged, hogy az egészet megismerd... - Hát ez eddig nem sokat mondhat neki, de talán elgondolkoztatja és remek felvezető lehet a következő dologhoz, melyekbe csak reakciója után kezdek bele: - Sok olyan dolog rejlik a világban, ami az egyszerű emberek szeme elől rejtve marad. Egyesek, mint te is, kiválasztottak arra, hogy mindebben a sok rejtélyben részesüljetek. Az a csoport, akik közül te is egy lehetsz, ha elfogadod, Őrzőknek nevezik magukat. Én is egy vagyok közülük, jól gondolod. Őrizzük az egyensúlyt és a halandó emberek biztonságát a városban dúló viszálykodóktól, akik köztünk járnak, de olykor sötét útra lépnek...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nagyon szépen köszönöm!-Azért jól esik nekem ez a meleg tea. A víztől még a búvárruha ellenére is kissé átfagytam, nah meg a vizes hajam sem segít a dologban. Igaz itt az irodában kellemes meleg van, de kint már sajnos nem ennyire jó az idő. Ahogy átveszem a bögrét bele is iszok, majd hümmögök egyet hosszasan jelezve, hogy nagyon is ízlik. A szavaira elmosolyodom. Ebben van valami. José lehet, hogy szereti a munkáját, de nem tudnám biztosra megmondani. Mikor látom őt mindig olyan mogorva, mint akinek már elege van az egészből, bár az állatokkal igen kedves...Talán csak az emberek társasága zavarja, ahogy az enyém is. De mindegy is. Próbálok nem foglalkozni vele és nem stresszelni, mert akkor félek, hogy meg fogom utálni a munkám, azt meg nem szeretném, főleg nem egy főnök miatt. Mikor felém nyújtja a lapot odanyúlok érte és el is venném, de nem engedi el, inkább csak megszólal. Érdeklődve hallgatom meg őt, de semmit sem értek belőle, ami ki is ül az arcomra. Amint elengedi a papírt elveszem tőle, de továbbra is figyelem őt. Próbálom megérteni, hogy mit is akar nekem ezzel mondani, de nem nagyon sikerül. -Ne haragudj, de most ezt nem értettem teljesen. Milyen képességre gondolsz? És őrzők? Most ezzel azt akarod kérni, hogy én is vadőr legyek?-Bár ez elég furán hangzik főleg, hogy nem vagyok egy túl erős és vagány lány, aki képes kiállni pár törvényszegővel szembe.
Apró, lemondó sóhajt hallatok visszakérdezése hallatán. Úgy tudtam, hogy ez lesz! P*csába a formaságokkal! - Nem, nem azt akarom kérni, hogy vadőr legyél. - jelenik meg azért némi mosoly a képemen, majd kicsit elgondolkozva szedem össze gondolataimat. Egyszer már szóra is emelkednék, de végül fejcsóválok. Újratervezés... És azt hiszem, maradok a magam egyszerű módjánál. - Tételezzük fel, hogy létezik egy másik társadalom is az általad ismert mögött. Csak tételezzük fel! - magyarázom, várva némi megerősítést, hogy eddig megvan a nőnek a dolog. - Ebben a társadalomban létezik mágia és a ma divatos vérfarkasok is. Valamint ott van egy társaság, akik Őrzőknek nevezik magukat, feladatuk pedig azoknak a védelme, akik mit sem tudnak a farkasokról és a mágiáról, szellemekről. Eddig megvan? - ellenőrző kérdés, hogy figyel e. Semmi kedvem hatvanszor is újrafogalmazni ugyan azt. - Akkor most tételezzük fel, hogy mindez igaz és arra kérlek, hogy legyél te is egy azok közül, akik a rendet fenntartják a két világ között! - kíváncsian fürkészem a tekintetét, mennyire néz hülyének. Szerencsére ha kételkedne, remek bizonyítási lehetőségeim vannak - akad némi cserepes növény ugyanis az irodában, a föld eleme pedig kezes bárány számomra mára már.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egy kicsit ostobának érzem magam, mikor kijelenti, hogy csöppet sem arra gondolt, hogy beálljak vadőrnek. De akkor mégis mit akarhatott mondani? A papírt nem kezdem el kitölteni. Most sokkal jobban érdekel az, hogy mit is szeretne tőlem. Látom, hogy ő sem tudja könnyen megfogalmazni a dolgokat, de én türelmes vagyok. Ha valami sürgős sebesültet hoznak elérnek a telefonomon. De addig meg nincs miért aggódnom, vagy kapkodnom. -Rendben tételezzük fel!-Közben egyet bólintok is, hogy ezzel is megerősítsem a dolgot. Vérfarkasok és mágia? Erről eddig csak a könyvekben hallottam. De mégis mit akar ezzel mondani? Az újabb kérdésre már csak bólintok egyet és úgy hallgatom őt tovább. Ez mind igaz? Nem ez nem lehet igaz! Nem nevetem ki, de nem is tudom elhinni mind azt amit mond. Az értetlenség most is kiül az arcomra, de szavakba is öntöm a gondolataimat. -Öhm de vérfarkasok, csak a könyvekben élnek. Kitalált alakok, amikkel az írók több ezer dollárt kereshetnek...Bár olvastam már elég bocsék könyvet is róluk. De gondolom most nem erre vagy kíváncsi!...Ne haragudj, gondolom most ostobának nézel, de ezt valahogy nehéz elhinnem. Vérfarkasok, szellemek, mágia? Ezekről csak könyvekben, vagy filmekben lehet hallani.-Lehet, hogy igazából ez valami vicc, mint azokban a tévé műsorokban? Bár kamerát nem látok, de hát olyan könnyen el tudják már őket rejteni. De már az is vicces, hogy én védjek meg valakit...Én nem vagyok olyan erős mint őt! Én senkit sem tudnék megvédeni. Én nem tudok felemelni agy akkora delfint, mint Fehér.
Totálisan meg tudom érteni, eleinte én is hasonlóképpen reagáltam - sőt, ami azt illeti, állítólag háromszor is sikerült megkeresniük a témával, de diszkréten képen röhögtem őket. Ehhez képest most... Mindegy is, ez nem rólam szól, hanem Alice-ről és oké, kicsit arról is, hogy ne kelljen emlékeket törölni nála és újra meg újra megkeresni. Macerás ez a dolog, nincs is nagyon időnk most - fene tudja, mikor robban a lőporos hordó, amin olyan elkényelmesedve ülünk. - Nem nézlek ostobának. Mindenki kételkedne a helyedben és lássuk be, én sem vagyok a legnagyobb szónok. - kivéve, ha a Harcosaimról van szó, de ott meg nem várják el az ékesszólást, hála istennek. Képemre barátságos mosoly csúszik. - De talán majd ez meggyőz... - Az asztalon álló cserepes kis virágot az egyik kolléganő hozta még be, mondván, fel akarja kicsit dobni az iroda szürkeségét. Állítólag sose hozott otthon virágot neki, szóval meg fog lepődni holnap... mert bizony fölé tartom tenyerem és kissé koncentrálok. Még némi ránc, redő is megjelenik homlokomon, ahogy lehunyom a szemem közben. Ha Alice figyel, a szemei előtt indul növekedésnek, fejlődésnek a bimbó és nyílik ki csodaszép rózsaszín kis virággá. Szusszanva veszem el felőle kezemet és pillantok a másikra kérdőn, hogy vajon most mit lép? Nem lepne meg, ha sikongatva rohanna ki a szobából. Kár lenne, mert utána kellene mennem és törölni mindent a fejéből...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Nem tart ostobának. Már ez is jó jel és megnyugtató. A következő mozdulatait csendben figyelem. Hol a kezére, hol az arcára terelem tekintetem. Így összeráncolva a homlokát kissé ijesztően néz ki, túl komor, bár ez nem mindig baj, nah meg nekem nagy örömömre megmutatta a mosolygós oldalát is. Mikor megindul a bimbó kivirágzása elkerekednek szemeim. Erre nem számítottam, bár igaz másra sem nagyon. Csodálkozva és szinte tátott szájjal nézem a gyönyörű virágot. Ehhez hasonló trükköket már láttam, de tévében, vagy cirkuszban, mikor a mágus szórakoztatta a közönséget, de ez más. Ez túl élethű ahhoz, hogy csak egy trükk legyen és semmi sem utal arra, hogy csak egy illúzió. Az asztal alatt nem rejtettek el semmi. Drót sem lóg le a plafonról és a növény is igazi. Ám mind ezek ellenére nem tudom elhinni azt amit látok. Elfutni nem futok el. Igaz valamilyen szinten kissé ijesztő a dolog, de inkább csodálattal nézek a növényre. -Ez hihetetlen!-Hosszú csend után végül megszólalok, bár nem mondok túl sok mindent, de talán egyenlőre nem is bánja a dolgot. Még fel kell fognom a látottakat. -Ezt nem....De mégis hogyan?....Tényleg te?-Pillantok fel rá érthetetlen tekintettel az arcomon. Egy ember nem lehet képes ilyenre, de ha mégis akkor miért nem tudunk róla? Miért nem írnak róla az újságok, vagy miért nem hallani erről a tévében? Mindenféle híresnek mondott celebek életét teljesen kiteregetik, de az ilyen hihetetlen és mégis csodálatos dolgokról meg hallgatnak? Egyre furább ez a világ, vagy csak én válok egyre bolondabbá!
- Ja, tudom. - Biccentek aprón vállat vonva. Értetlenségét bár tolerálom, kissé feszélyez a saját szerencsétlenségem a dolog felett. No de majd mindjárt helyre tesszük itt a dolgokat reményeim szerint. Szusszanok egy aprót és az asztal túloldalán ülő nőre tekintek. - A szó, amit keresel, az a mágia. Varázslat. Tudomisén. Egyszerű mágia, nem több! - tárom szét a karjaimat elmosolyodva. - Rengeteg olyan dolog van, amiről az átlag ember nem tud, a saját és persze a rejtett világ védelmének érdekében is. Ilyen a mágia létezése például. Vagy a vérfarkasoké. Mi, az őrzők felelünk azért, hogy a rend megmaradjon ebben az egészben, hogy az egyszerű embereknek ne eshessen bánódásuk. Az őrzők és a farkasok kapcsolata sajátos, régmúltra visszanyúló, de ezzel nem untatlak, untat majd a mentorod, ha úgy döntesz, elfogadod a helyed közöttünk. - apró sóhaj. Győzködni nem fogom, de szeretném, ha tisztán látna. Olyan fiatal még, lehet, fogalma sincs, most mi, merre, hogyan és egyáltalán miért. Talán nekem sem volt az ő korában. - Ahogy az állatokkal bánsz, az egész hozzáállásod a dolgokhoz, valamint a szaktudásod az, amiért felfigyeltünk rád, amikor a városba érkeztünk. Nem találomra választunk sose, csak hogy tudd. Oka van annak, amiért ezt neked elmondom, de a döntés innentől a tiéd. Szeretnéd megismerni a világ valós arcát? - Azt nem említem, hogy tenni valamit a nagyobb jóért, mert orbitális önámítás és hülyeség. Tekintetem kérdőn fürkészi a lányt - válasza sokat nyom a latba.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Hallgatom őt és próbálok minden információt feldolgozni, elraktározni. A jelek szerint az a világ, amit eddig ismertem nem a teljes igazság. Vajon, még hányan hiszik azt, hogy nem létezik mágia és, hogy a vérfarkasok is csak mesebeli lények? Vajon azok közül akikkel találkoztam hányan olyanok, mint Will? Furcsa még ez az egész, bár mind e közben nagyon érdekesnek hangzik és szívesen tudnék meg még többet róla. Engem is kiválasztottak? De vajon miben tudnám őket segíteni? Hiszen nem vagyok erős, egy harcművészetet sem ismerek. Nem hiszem, hogy békét tudnék teremteni. -Én megszeretném ismerni, de nem értem, hogy miért is választottatok engem. Vagyis az világos, amit elmondtál, de én hogyan tudnék nektek segíteni? Nem vagyok én egy izmos alkat, senkit sem tudnék leverni, megállítani. És bevallom őszintén félek is! Nem tudom, hogy mire számíthatok, hogy pontosan mi is ez az egész, mit vállalok be ezzel? Nem gondolkozhatok még ezen? Vagy most kell választ adnom?...Azt nem kérem tőled, hogy mond el az egésznek a történetét, mert gondolom akkor évekig itt ülnénk....Te miért mentél bele? Megbántad azóta?-Próbálok rájönni, hogy jó e az nekem, ha elfogadom az ajánlatát, vagy sem. Nem tudom, hogy mi fog rám várni, ha csatlakozom hozzájuk. Élhetem továbbra is úgy az életem ahogy eddig, vagy teljesen meg fog változni? Annyi kérdésem lenne, de nem tehetem fel az összeset. A végén még kiborítom és visszavonja a dolgot, vagy kidob az irodájából. Mikor felkeltem ma nem hittem volna, hogy ezt átélem. Azt hittem, hogy csak egy átlagos nap lesz, szinte ugyan olyan, mint a többi. De nem. Ez a nap teljesen más és azt hiszem ezt a napot sosem fogom elfelejteni.
Aprót sóhajtok a megjegyzésére, hisz épp most említettem kiválasztásának okát. - Épp az előbb mondtam, hogy a szaktudásod és a hozzáállásod végett. Már egy ideje figyelünk és ha te nem is hiszed, hogy képes vagy bármiben is segíteni, legalább bennünk, bennem bízz. Nem szoktunk tévedni. - Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Bezzeg a kínai kollégák! Ott aztán válogathatnak bőven... - Már adtál választ. - mosolyodom el akaratlanul is, hisz tisztán érezni a másik körül a zizegő energiarengeteget, mely kapkodva verdes és minden rezdülésében testet ölt a nőnek. És akkor most gondoljon mindenki, amit akar arról, hogy ilyesmiket figyelek, mert igenis jó bőr Dr. Lavant, de ez most nem erről szól. - Én pedig igyekszem majd minden kérdésedre mélyre ható választ adni. Vagy ha nem én, akkor a mentorod! Tőle majd megismered a teljes történetet is. - biccentek aprót erre, utolsó kér kérdése meg azért elgondolkoztat. Kissé el is csendesedek, ahogy magam elé tekintek és az a halvány, férfias kis mosoly is eltűnik képemről. - Nem bántam meg. - jelentem ki és sajnos (?) hihetően is hangzik, bár mélyen tudom, hogy kicsit azért ez önámítás. Ha nem lennék őrző, akkor a családommal lehetnék. A fiammal és nem ebben az istenverte koszfészekben! - És nem emlékszem már, miért mondtam igent. Régen volt már. - vigyorodok erre azért el, hogy végül szusszanva lökjem el magam székestől az asztaltól és jelzés értékűen álljak fel. Van valami tekintélyt parancsoló a kiállásomban, pedig nem tudatos. Talán már először is kiszúrta a másik, mikor megpillantott. - Minden nap déltől négyig megtalálsz az egyetemen, de az is lehet, hogy amikor jössz a kislányt ellenőrizni, elviszlek kocsival oda, ha szeretnéd és megmutatok mindent, valamint bemutatlak a mentorodnak. - akárhogy is, lassan búcsúzóra kell, hogy fogjam, hisz még dolgom van. Vár az az átkozott protektori iroda, meg az erdő...
//Köszöntem és bocsánat, hogy eddig húzódott. :$ //
Nem tudom, hogy pontosan milyen érzésre számítottam ahogy egyre közeledek a protektorhoz, de... nem erre. Úgy gondoltam erre a találkozóra, mintha a mikulással akarnék összefutni. A nagy kövér urasággal, akiről mindenki egyre csak azt bizonygatja, hogy létezik, de még soha senki nem látta. Erre most itt állok egy ember előtt, aki se nem nagy, se nem kövér, és még csak nem is piros. Kell két másodperc az ajtóban, míg fejben összefésülöm azt a képet, amit mások festettek Williamről, azzal amit itt és most látok. Csupán két másodperc, semmi több. Ezt talán kis túlzással drámai hatásszünetnek is nevezhetjük. - Üdv. - köszöntöm a koromhoz képest elég lazán, de annál nagyobb tisztelettel. Még semmit nem tudok a protektorról, szóval amíg nem ad okot az ellenkezőjére, tőlem megkapja rangjának kijáró tiszteletet is. Oda lépek hozzá, kezet fogok vele, bemutatkozok, és ha hellyel kínál, hát én még azt is elfogadom, miközben azt a téveszmét hessegetem el a gondolataiból, hogy Castor őrjítő, éj sötét illata sejlik fel a helységben. Vagy még rosszabb: a protektorról. A mappák amiket magammal hoztam, most az ölemben nyugszanak, a bokáimnál összekulcsolt lábaimon. Ha William eddig nem vetett fel témát, akkor most én szólalok meg. - Mindketten tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Nem is akarom tovább húzni az időt. Ám... Mielőtt bármibe is belekezdenénk, hagy kérdezzem meg, hogy van-e a maguk.... közösségében itt és most olyan személy, aki érzékeli és direkt módon megérti a szellemvilágot? Akár verbális, akár vizuális formában. Mintegy végszóra, Jeremy megjelenik mellettem a semmiből. Fekete farkas pofája az én arcom magasságába ér. Ki is nézek rá jobb oldalra, ahol ő van. A farkas csak rám sandít nyugtató, áttetsző vörös tekintetével, de minden figyelme a protektoré. Rólam csak a hátamra kiült jeges verejték (amit rajtam kívül senki nem érez vagy lát) árulja el, mennyire megkönnyebbültem attól, hogy Jeremy tényleg eljött ide. Most azt se fájna annyira ha egy újabb kudarccal zárom a napot. Jeremy betartotta a szavát, és ebben a pillanatban csakis ez számít. Azt, hogy csak én látom őt, vagy William is érzékeli, egyelőre még nem tudom. - A teljesség kedvéért szóban is megerősítem, hogy Védőszellem minősítésben jelen van Jeremy Birks is. - Ha ez bírósági tárgyalás lenne, akkor Jeremy volna az ügyvédem, vagy a védelem legfőbb tanúja... attól függ, honnan nézzük. Persze Jeremy csak egy szellem, és mint védőszellem, vagy felmenőm, rajtam kívül senki nem feltételez róla objektivitást. Viszont igaz, hogy ez a találkozó közelről sem tárgyalás. Részemről sokkal inkább egy üzleti megbeszélés, de erről majd később. Egyelőre a szellem- kérdést tisztázzuk le, mert addig nem tudunk tovább lépni.
Hétfő, első munkanap... mindenki meg volt őrülve a városban, még jó is, hogy megadatott az a luxus, hogy én kiszabadulhatok ide, a természetbe. Hétfőn zárva vagyunk a látogatók elől, a hétvégi rohamot valamikor ki kell pihennünk nekünk is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nincs meló, de a kora hajnali vadetetés után már csak a papírmunka van hátra, így dolgom végeztével lezuhanyoztam odahaza, majd befáradtam az irodába. Nem nagy, de mégis jobban kedvelem, mint azt, ami az alagsorban ki van jelölve számomra. Talán ezért is invitáltam ide inkább Tarát. Sokkal "hazaibb" terem számomra, s amúgy is én vagyok nyerő pozícióban jelenleg, ő legfeljebb csak alkuban. Hacsak nem csinál valami hülyeséget, de bíztam benne, hogy nem fog. Minden esetre Gabrielle ragaszkodott hozzá, hogy valaki legyen velem - így vele összefuthatott a folyosón Tara, mielőtt benyitott volna hozzám. Gas pedig, amint tudomást szerzett a dologról, közölte, "lehet, majd beugrik". Véletlenül erre jár, aha... Csak tudnám, hogy értem aggódnak ennyire, vagy a farkasszukában nem bíznak? Merem remélni, hogy inkább a második. Az elsőért képen röhögném őket, ha kiderülne. Az ajtóban megjelenő... hölgyhöz még csak fényképen volt szerencsém, de a híre megelőzte igen sok tekintetben. Nincsenek előítéleteim vele kapcsolatban, csak a puszta tények jelenleg... azok pedig nem épp a nő pártján állnak. - Örvendek. - annyira azért nem, az előbbi sanyarú helyzet végett - Fáradjon be! - a magázódás kivételesen maradós úgy fest, bár a legtöbb farkast tegezni szoktam - Castorral is lazán megtettem, hiába magázott - tekintettel arra, hogy sem ők, sem én nem vagyok már mai gyerek, szóval igazán eldönthetem, hogyan viszonyulok hozzájuk magázás-tegezés terén. Az pedig elég gáz lenne részemről, ha a napokkal ez előtti találkozóval kapcsolatban bármilyen Castor-szagot is érezne, de hát ő tudja, engem aztán tökre nem érdekel. Inkább ugorjunk oda, amiért itt van. Lám, kezdenem sem kell, megteszi helyettem. Milyen kezes bárányok tudnak lenni a legnagyobb vadállatok is, ha érzik a vesztüket, komolyan mondom... - Itt és most ketten vagyunk csupán, de megnyugtatásul közlöm: volt már dolgom közel száz év alatt a szellemekkel is. - Hangomba nem vegyül irónia, egyszerű tényközlés, noha nem rajtam áll, hogy látom e Jeremy-t, csakis az ő akaratán. De ha már ilyen dobpergéses cifra körítéssel bejelentették, csak van benne annyi, hogy megjelenjen előttem is. Ha ez megtörténik, még valami kósza, tiszteletteljes biccentéssel „köszönök” is neki, hogy tekintetem, figyelmem ismét a nőstényé legyen. - Foglaljon helyet és meséljen az incidensekkel kapcsolatos indí… - oké, lehet, kissé sok időt töltöttem Peter környezetében és visszajönne a régi jogász dolgok. Meg is köszörülöm a torkom, aztán Have it your way – ahogy egy gyorsétterem szlogenje is mondja: nem cifrázom a dolgot. - Miért ölte meg azokat az embereket? Van rá ésszerű magyarázata vagy pusztán jó heccnek tűnt?
Azért az együttműködést ne keverjük össze a "kezes bárányokkal". Mert ha még a nemzőm mögé se tudtam úgy beállni a "csatasorba", ahogyan azt elvárták volna tőlem, hát akkor biztosan nem egy -hozzám képest- taknyos kölyöknek fogok behódolni végül. Nem, ez nem erről szól. Jeremyn ugyan nem múlik, ő engedi láttatni magát, hiszen ezért is jött el. Tehát ha csak ennyi kell, akkor valóban nem szükségszerű egy negyedik személy jelenléte is. Egyébiránt: ő csak akkor szól közbe, ha az feltétlen szükséges. Korábban abban állapodtunk meg, hogy egy darabig csak megfigyel, de nem szólal meg amíg nincs itt az ideje. A protektor üdvözlő gesztusára az áttetsző farkas is biccent. - Tényleg érdekli az indíték? Ugyan már... Maga azt akarja hallani, amit egyébként is eldöntött már jóval az előtt, hogy elküldte értem az őrzőit. Azt, hogy beszámíthatatlan lettem; öltem, mert ez része annak ami vagyok, és azért mert megtehettem. Avagy heccből, hogy a maga szavaival éljek. - összegzem semleges, monoton hangszínen az elméletet. Tapasztaltam már ezt a protektori észjárást. Elméletben ők csupán egyféle takarítók a fajtám után, de valahol az úton ők is irányt tévesztettek. Ma már úgy tartják, hogy istent játszanak, s -leszámítva a Jake-es első és utolsó pozitív őrzős élményemet- a jelen körülmények között én ezt nem tudom megcáfolni… még azt se merném kijelenteni, hogy objektív vagyok a témát illetően, ám manapság nincs sok dolog amit ne utálnék… Amúgy indíték címszó alatt meg se fordult a fejemben, hogy elmeséljem történetemet a protektornak, és beállítsam magam annak az összetört szívű, naiv kislánynak, aki tulajdonképpen vagyok is. Ha mindenáron menteni akarnám a bőrömet, most nem haboznék mesélni (és ezzel megértetni vele a „miért”-eket is)... csak ha én itt és most kinyitom a számat, és elmondok mindent, azzal a teremtőmet árulnám el. Ezt nem teszem meg, mert én nem ő vagyok, ígyhát haladok tovább a kerülő úton, a tervek szerint. - Hagyjuk az indítékot. Inkább mutatok valamit. - Azt hiszem, most jött el az ideje kinyitni az egyik mappát, melyet magammal hoztam, szóval felállok, az íróasztalhoz lépek, és egyenként rakosgatom ki William elé a fényképekkel is ellátott orvosi adatlapokat, látleleteket, halottkémi bizonyítványokat, és a többit… úgy hogy azokat a protektor is el tudja olvasni, ha ahhoz van kedve. Ha vet rájuk egy pillantást, akkor láthatja, hogy nem az áldozataim adatlapjait hoztam, avagy rendezgetem el az asztalon, de ezt elmondom én szóban is, mert a rendezés/pakolgatás közben mindegyik adatlaphoz hozzáfűzök némi magyarázatot is. - Az első áldozatom fia. A nő egy közönséges drogos kurva volt, akit már rég kidobott magából a szociális háló, de a gyerekét gyűlölte annyira, hogy ne adja intézetbe. A fiút a gardróbba zárva találta meg a főbérlő, már eszméletlen állapotban, mert étlen- szomjan zárta el a saját anyja. Az orvosok már nem tudták megmenteni. Kiszáradt, és halálra éhezett. - A második képen egy nyolc éves kislányt lát, akit éles alhasi fájdalommal vitt rendszeresen orvoshoz a büszke apuka... általában péntek reggeleken, hiszen csütörtök esténként voltak azok a céges pókerpartik, amiken olyan hülyére itta magát, hogy a gyerek ágyába feküdjön be odahaza... - Ezt a nőt megkéselték és kirabolták. Egy hajszálon múlott az élete. Meg tudták menteni, viszont deréktól lefelé megbénult. Amiért a kómából ébredve már nem tudta azonosítani a támadóját, és a nyomok is kihűltek, a rendőrség elsüllyesztette az ügyet a döglött akták közé. Két év múlva a nő nyom nélkül eltűnt, a holttestét pedig a Tananából emelték ki néhány nappal később. Itt a halottkém jelentése, vesse össze a korábbi támadás után vett látlelettel. Ugyanolyan sérülések okozták halálát, melyeket korábban túlélt. A fickó, mint a velem folytatott röpke beszélgetéséből kiderült, Denverből érkezett, ahol egyszerű technikusként dolgozott, és ahol hasonló halálesetekre bukkantak a hatóságok. Tipikus amerikai melósember volt, aki úgy berúgott két sörtől, hogy kérkedni kezdett nekem azzal amit tett, mert összetévesztett az egyik korábbi áldozatával. Cöhh... - A negyedik, az egyetlen fiatalkorú áldozatom, két nevelőszülőjét is kivégezte. Az utóbbiakra rágyújtotta a házat álmukban, az elsőre ráfogta, hogy molesztálták, és csak önvédelemből lőtte le őket. Mint utólag kiderült, az igazi szülei akkor adta intézetbe, miután a leányzó levágta minden házi kedvencük bal hátsó lábát, és miután ráakadtak a kisállattemetőjére a hátsókertben. A szülők szégyellték annyira a gyerek tetteit, hogy ezt ne akarják bevallani az intézetnek, ahová beadták. - Az ötödik áldozatom egy tanúvédelmi program keretein belül érkezett Alaszkába. Korábban az orosz maffia amerikai végrehajtója volt. Ez a szó a maguk köreiben a "bérgyilkos"-t jelenti. Felbecsülni se lehet mennyi áldozata volt. Ha feltöri valamelyik kockája a kirendelt rendőrbíró számítógépét, meg az aktáját, akkor pontos számot is kaphat erről... - és így folytatom tovább a még hátralévő nyolc úgynevezett áldozatommal is. - Nem azt mondom, hogy felelősségem teljes tudatában öltem meg azt a 13 embert, mert az nem igaz. Még azt sem állíthatom, hogy mindezzel... - mutatok az asztalra kiterített áldozataim-áldozatainak adatlapjaira, látleleteire, halottkémi bizonyítványaira, ami egyébként mind a protektoré lehet. Nézzen csak utánuk, én nem kamuzok. - ...tisztában voltam már akkor is, mikor megöltem őket, mert az se fedi a valóságot. Úgy három hete kezdtem el mélyebbre ásni Jeremy segítségével... A lényeg az, hogy azok az emberek egytől egyig megérdemelték a halált. -Többségük egyébként is villamos székben végezte volna.- teszem hozzá a végét csak úgy mellékesen. - Szóval arra akarok kilyukadni, hogy a farkasom még akkor is képes megkülönböztetni jó embert a rossztól, ha történetesen... elborul az agya... meg az enyém is. - közben elnyúltam a nyolc éves kislány lapjáért, és tűnődve nézem. Még a száraz, gépies hangszínem is lágyul kissé mikor újra megszólalok. - Magának van gyermeke? Nekem két fiam volt. Az idősebbik katona volt, a kisebbik meg őrzőnek állt. Az egyik unokám már protektor. - rándul mosolyra a szám egyik sarka. Csúnyán váltunk el egymástól novemberben, és bár akkor nem tudhattam, hogy vérrokonok vagyunk, most mégis elmondhatatlanul büszke vagyok rá így a távolból is. Még akkor is, ha velem (mint egy vérfarkassal) akkora suttyó volt, akit a legszívesebben addig ütöttem volna amíg mozog... Akkor is a családom, ha szociopata, és szeretem, mert így van rendsjén. - Ha belegondolok, hogy velük is történhetett volna bármi ilyesmi... szeretném újra átharapni a rohadék torkát. És ha maga azt mondja, hogy nem eresztene két golyót az ilyenek fejébe, és rosszul tettem, amit tettem, akkor hazudik. - nincsen a beszédemben semmi fölényes "na most jól megmondtam" él, vagy cinizmus. Egyszerűen megállapítottam egy tényt. De miután ez megtettem, visszateszem a kislány lapját a többi közé az asztalra, majd újra belebújok a tárgyilagos, száraz hangszínembe. Jahm, hát most jön a fekete leves. - Most, hogy ezt letisztáztuk, volna itt egy korrekt ajánlatom önnek... - a perifériás látómezőmben feltűnik, hogy Jeremy testtartása feszültebb lett, és idegesen rándul egy áttetsző izomköteg az egyik mellső lábán. Arra számítok, hogy mond valami okosat, de amikor rájövök, hogy ez nem fog megtörténni, folytatom én a beszédet. - Mit szólna egy személyi trénerhez az őrzői számára? Valakihez, aki bírja a strapát, aki mágiaérzékeny is, és akivel tényleg felkészülhetnek az emberei a kinti világra? Természetesen a falkám ellen nem használhatnak fel, és ha háborúba kezdenek a fajtámmal, abból is kimaradnék... de ha tudnak bánni velem, akár még a szervdonoruk is lehetek a trénerkedés mellett, vagy hogy mondják ezt... Jól járnánk mindketten. Maguk felkészülhetnek egy nehezebb időszakra a jó-voltamból, én pedig megkapom a cukormázas kis életemet amit megérdemlek... - Todd nélkül, Castor nélkül, meg az összes szarság nélkül amit miattuk nyeltem kétszáz éven át. - ... merthogy mindezért cserébe teljes memóriatörlést kérek.
Kezdőlap
//
