A látogatói központtól nem messze van a vasútállomás, de a távolsági buszok is megállnak előtte, amennyiben valaki tömegközlekedéssel érkezik. Nemrég került sor az egész épületkomplexum felújítására, így igencsak komfortos, tiszta környezetben várakozhatnak, pihenhetnek az ide látogatók.
(Ahogy a térképen is látszik, a látogatói központ főépületén kívül egy újságos/szuveníres, egy könyvesbolt és egy kisebb étterem is helyet kapott itt. Ezek a témák nem kerülnek külön megnyitásra, itt játszhatók ki ők is.)
Öröm és boldogság, no és persze némi konfettieső fogadja Alex betoppanását!
Bármennyire igyekeztem hozzászokni a hideghez, s elterelni a környék szépségeivel a gondolataimat, egyre jobban éreztem, hogy átfagyok. Francba már! Pedig már a nap is sütni kezdett... Összedörzsöltem kesztyűs tenyereimet. A kendő alatt kifújtam a levegőt, ami bemelegítette a bőrömet, de így is kis párafelhő szökött ki az anyagon át. Bassza meg, senki nem mondta, hogy Alaszka a kontinens mélyhűtője! Felálltam a helyemről, hogy újra körbenézzek, de az etető közvetlen közelében nem láttam semmit, csak messzebb szarvasokat. Ráadásul a fák ágain átszökő napfény a finom hórétegre vetődve eléggé bántotta a szemem. Áh! Oké, pár óra múlva már talán itt se lesz ez a hó, de ez alatt az idő alatt simán felkerülhetek egy farkas étlapjára. Átsütve, vagy kirántva, mindegy. Az etető felé pillantva láttam, hogy az őz nyugodtan eszeget, s a nap sugarai csábítóan lejtettek táncot, s világítottak rá az etetőre. Mint valami rossz Disney jelenet... Na jó! Leugrottam a lesről, majd futva elindultam vissza Bambihoz. Közben hüvelyk és mutatóujjam a kendő alá emeltem, majd egy fülsértő, éles, hosszú füttyszó hagyta el a szám. A szarvasok ijedten emelték fel fejüket, s indultak el a szélrózsa minden irányába, a fák közül erdei madarak röppentek fel a váratlan hangra. Bambi is felemelte a fejét, de fura mód, nem felém, a fütty tulajdonosa felé fordította pofáját, hanem valami egész másra koncentrált. Fülei előre meredtek, mint általában minden állatnak, mikor figyelnek, hallgatóznak. Még a rágást is abbahagyta, én pedig gyanút fogva iramodtam neki még gyorsabban. Mikor az etető közelébe értem, nem rögtön a sutához trappoltam, hanem elmentem mellette, majd pár lépéssel tőle, megálltam, s arra fordítottam arcom, amerre figyelt. Az árnyékosabb tájat néztem, hátha kiszúrok valamit, lassan pásztáztam végig a helyet, hátha találok valamit, vagy esetleg a rohanó szarvasok megzavartak egy erre kóricálót. Vagy csupán Mr. Douglas szórakozik velem? Hátrapillantottam a Bambira, de ő még mindig figyelt, igaz, nem tűnt kifejezetten idegesnek sem... Bár ki tudja, lehet, ha nem lenne kikötve, vígan, boldogan elszaladna innét. - Na jó, de csak a te kedvedért. - mormogtam a kendő alatt, majd egy könnyed félkört írva a levegőbe, elsuttogtam a Keresés igéjét. Igaz, ha egyszerű ragadozó van itt a környéken, ez a varázslat semmit sem ér, de hát ki tudja? Majd pont véletlenségből hagy itt Mr. Douglas? Egy frászt! Nem vagyok ennyire ostoba. Ki tudja, lehet egy Vérfarkas temető kellős közepén ácsorgunk... vagy ide járnak rendszeresen vizelni. Szemeimmel újra körbe lesem a környéket. Először nem tűnik fel semmi érdekes. Tovább fordítom tekintetem, mikor hirtelen, mint valami kinagyított tárgy, a szemem megakad valamin. Szőr, elhullajtott szőr. Érzékeim vészharangként kondulnak, s kilépek az etető takarásából, hogy a másik oldalt is megvizsgálhassam, s a szőr tulajdonosát is megtalálhassam. Jól rejtőzik, hisz még így, varázslat segítségével is kell egy kis idő, míg végül abba az irányba fordulok, ahol meglapul. Még így se látom rendesen, egész alakját, csupán bundájából valamit, ami az én szemszögemből nézve nem túl jó eredmény. Ráadásul nincs is olyan messze, ami szintén nagy hiba részemről, de ezen majd ráérek utólag gondolkodni. Ösztönösen nyúlok a késemért, de nem veszem még ki a tokból, csupán csak kezem pihen meg a markolaton. Ebből az állatból te ma nem eszel, bolhás!
Az ellenfél fejével gondolkodom, azzal kell, tudom, hogy pásztázni fogja a vidéket, azt is, hogy előbb-utóbb kiszúr, azért készül Őrzőnek, de egy valami biztos, ha nem kushadok le, akkor már elértem volna az őzet, nem egyszer, nem kétszer. A vad is későn vett észre, ennyi idő alatt leszedhettem volna, mégsem tettem meg. Will kérését betartom, nem vérengzést akar, hanem egy kis játékot, arra pedig mindig kapható vagyok. Tisztán látom a prédát és tisztán látom a srácot is, közelebb mehetnék, simán közelebb mehetnék, mire leérne a lesről, már eloroznám az őzet, de várok. Most oda kellene integetnem, hogy hahó, itt vagyok? Akkor komolytalanná tenném a feladatot, ennek a gyereknek meg ez kell, fontos. Figyelem mindkettejüket, szívesen támasztanám a fejemet, hogy unott fejjel várakozzak, de komolyan veszem a dolgot, és kicsit közelebb araszolok, hogy befúrjam magam a hóba ismét. Most már észre kell vennie, észre kellene, az őz is megdermed, de más jelet nem mutat. A srác elunhatja a várakozást, füttyent, mire minden és mindenki átrepül, trappol, ugrik felettem, mellettem. Micsoda csapatmunka, most már az őz is engem figyel. Azt hiszem Will megtalálta az egyik életképtelen példányt, de annyi baj legyen. A kölyök alkot, végül csak egyenesen felém fordul, és nincs messze, egyáltalán nincs messze tőlem, egy ugrás csupán, nem több, de a cél az őz. Eddig vártam, szeretem a szemtől szembe harcot, hirtelen indulok meg, használom a vérvonalam képességét és a kölyök hibáját is, hogy ennyire közel engedett. A gyorsvonat lassú hozzám képest, úgy lövök ki, bemérem a távolságot és a sebességet is bevetve átlendülök a srác felett, hogy közvetlenül az őz mögött érjek földet. Mit kapok be és mit nem, az nem érdekes, számoltam vele, tudtam, hogy sérülhetek, Will említette, de az nem baj. Az őzbe haraphatnék, csak egy kicsit kellene nyújtóznom érte, és mégis várok, mert a srácnak ez egy komoly feladat ahhoz, hogy előrébb jusson. Van szívem, ezt most megállapítom. Megszerezhettem volna a vadat, és nem tettem meg. Ezt ő is értékeli, vagy csak én? Támadásra készen várok a másik oldalon, még fel is horkantok. Röhögtem.
A következő mozdulatsor olyan gyorsan történik, hogy pislogni sincs időm. Támadásba kezd átlendül fölöttem, s mire a késsel szúrok felé, már rég az őz mögé lendül, de nem vagyok rest, most már nem hagyom, hogy a hibák sokasodjanak, követem az ugrásban, az őz hátán átlendülve a bolhás és a suta közé kerülök. Az Fenevad felhorkant, ami eléggé viccesnek tűnik így emberi szemmel, hisz kb. olyan, mintha egy macskát látnék prüsszenteni, de ez most rohadtul bosszant, hisz tudom, hogy a másik kiröhög. Kiröhög, játszik velem. A dühöm a mágiámba kapcsolódik, s akkora Villanást sikerül produkálnom, hogy még az Őz is rémülten rúg egyet a levegőbe mögöttem. Ha megvakítottam a Farkast, azonnal támadok, s bár tudom, hogy ő sokkal erősebb, de a pillanatnyi elterelés nekem bőven elég. Mindkét ezüst kést a kezeimben tartom, s a másik pofája felé vágok, körbe táncolom, a pengék fürgén vagdalkoznak felé, a lapockáját, oldalát igyekszem megsebesíteni, de amint látom, hogy kezd magához térni, megpróbálok a pofájába rúgni, hogy messzebb tereljem a prédától, a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal. Vagy ha mást nem, újból elkábítsam néhány pillanatra.
Egy lépést sem teszek az őz felé, várok, ugrásra készen, és hol a vadat, hol a kölyköt figyelem. Kiröhögöm pofátlanul és ezt nem is titkolom, ráadásul ezzel fel is bosszantom, mert azt a szerencsétlen állatot hát nem dobbantónak használja? Csoda, hogy nem tört el gerince, esküszöm, nagyobb kárt tesz az állatban, mint én. Dühös, nagyon dühös, mert még villant is, én pedig ösztönösen ugrok arrébb, ha már éppen nem látok túl sokat. Pár pillanatig csak arra hagyatkozhatok, hogy érzem a srác és az ezüst szagát is, tudom, hogy támad, meg akar vágni, én mégis újabb játékba kezdek. Felém vagdos, mint aki kaszabol, és tudom, hogy minden vágást nem kerülhetek el, mégsem hagyom annyiban a dolgot. Kihasználom, hogy mellém kerül, vérvonalamat bevetve egy ugrással termek az őz mellett, állkapcsom előtte zárul. Kettő. Újabb horkantás, újabb röhögés, megint elvihettem volna a vadat, és kezdem sajnálni a szerencsétlent. Így haladunk, az nem azért fog elpusztulni, mert megszerzem, hanem azért, mert elviszi a szíve. Várom a támadást, várom, hogy a közelembe kerüljön, most mást eszeltem ki, aztán meglátjuk, mi lesz a vége, bár a megint villant, akkor én nem látni fogok, csak az ösztöneimre hagyatkozni.
Elvakítom, s késemmel sikerül az egyik mellső lábát, s a hátát végigszántanom, de olyan gyors, hogy újra az őz felé lendül. Megrémülök, hisz úgy tűnik az őzre veti magát, de a levegőben csattan össze állkapcsa, s megint azt a röhögő prüsszögést hallatja. Az őz ijedten ugrik arrébb, rúg a levegőbe, de az őt fogva tartó kötél nem ereszti. Szerencsétlen állat... Vár, és játszik a másik. A dühöm úgy lángol bennem, hogy majd szétrobbant, de le kell higgadnom! Velkan nyugi, használd az eszed! Kinyújtom a kezem, elmormolom a varázsszót, s érzem, hogy a mágiám úgy csap ki a farkas felé, mint valami szökőár. A dühöm táplálja, a keserű megalázottság, hogy csupán játékszernek használ a másik. Hogy csak szórakozik velem. A Rettegés igéje célba ér, s most kereken 5 másodpercig tudom a félelmei közt tartani. S ez az 5 másodperc elég arra, hogy egy újabb varázslattal a Bénítás mágiájával, s egy vágó mozdulattal a levegőbe, az első két lába alól kirántsam a talajt. Igaz, max. egy negyed óra, amíg tudom tartani a Bénítást, de azután már simán lerázza magáról, másik meg ki tudja, lehet a hóban, a két hátsó lábán majd tolja magát... Elképzelem, ahogy pucsít a farkas a hóban, és égnek álló farokkal tolja magát előre... Pfffff! Egy vigyor ül ki az arcomra, de nincs idő, eloldozom a riadt őzet, és elindulok vele futva az úton. Még fogalmam sincs, merre, hova, csak Mr. Douglas autójának kerék nyomait követem. Kimondom az egyik Mesterszavamat, a Zavarást, így elrejtem a szagot, melyet a farkas követhetne, mind az őzét, mind a magamét. Futok, magam után rángatva a riadt állatot, de követ, így egész jól haladunk. Csak remélni merem, hogy találok közben valami biztonságos helyet, vagy hogy nincs messze a következő sózó, és ott fogom találni Mr. Douglast, vagy legalább visszafelé fog jönni az úton. Ha nem, és a farkas utolér minket, akkor már nem tudom, mit tehetnék.
// Rettegés és Bénítás használata: 12-2-5=5 marad //
Az őz menne, szaladna világnak, főleg, mikor a kötelét eloldozzák. Ha Velkan nem tartja elég erősen, talán még el is rántja a riadt állat, aki ész nélkül menekülne minél távolabb a farkastól, s az embertől egyaránt. A távolban egyébként közeledni látszik az "erdőjáró verda", nem kapkodja el a dolgot, ami azt illeti, de tény, hogy nem jut messzire a srác az úton, mikor mellé érve kihajolok az ablakon. Ábrázatomon értetlen, szórakozott mosoly. - Hát te meg hova sétáltatod azt a riadt őzet, fiam? -Elpillantok az etető, az erdőség felé, hátha még ott lelem Alexet, vagy ő szúrja ki a sűrű rejtekéből pillantásomat. Energiáimon is érezheti egyébként: itt vége a játéknak mára.
Állok az őz mellett, mint valami hatalmas személyi testőr, várom, hogy a srác lépjen valamit, és közben valami idióta mondókát pörgetek az agyamban... ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte... jól elszórakoztatom magam, még az őzre is rávicsorgok... bátorítani akartam, hogy nem óhajtom elcsócsálni. Csórikám... azon sem lennék meglepve, ha pár másodperc múlva kidőlne és elhalálozna, mert olyan sokkot kapott, de olyat... ja kérem, attól a dobbantástól én is azt kaptam volna. Erre mit kapok válaszul, itt hadonászik nekem jobbra és balra, én meg rettegek. Egy Bambitól, mert tutira veszem, hogy most ő fal fel engem, ez biztos, hát látom rajta. Will átvert, azt nem mondta, hogy vérőzeik is vannak, de most frankón félek egy pár pillanatig, olyan szinten, hogy a srácot választom védelemül, és ezerrel felé rongyolok, hogy igenis mentsen meg az őztől. Odáig jutok, hogy sikeresen teke bábút csinálok a fiúból, de akkor meg a mellső lábaim nem mozdulnak, és olyan pofást esek a hóba, hogy öröm nézni. Kösz, szomjas nem voltam, most mi van? Ugráljak hátsó lábon, az mozog, éreztem, mert kipörgött alattam. Az álnok tanonc meg elviszi a prédámat közben, még ilyet? Most, hogy jobban megnézem az állatot, miért féltem én ettől? Úgy fest, mint aki bármelyik pillanatban kimúlik. Hé, hozod vissza, nem ám elviszed a vacsimat. És elviszi. Jön a malmozás, de figyelem, merrefelé megy, és amint vége ennek az egésznek, én is elrohanok, de a cuccaimért, hogy váltsak, felöltözzek, és a kölyök után eredjek... addig meg malmozok. Amint mehetek, máris megteszem, a nyomokat követem, mert abból van elég, lábnyomok és ilyesmi, ráadásul az elején láttam, merrefelé mentek. A sérüléseim zavarnak ugyan, de nem foglalkozom velük, rohanok a srác és az őzem után, még jó, hogy gyorsabb vagyok. Ő is fut, de az a szegény pára meg kéziféket használ, mert ő meg másfelé menne. Akkor érem csak utol őket, amikor már Will is mellette ácsorog, és eddig csak horkantottam, de most hangosan röhögök. -Üdv! Neked boldog szülinapot, Will! Szegény srác rájöhet, ki vagyok, hiszen aho megvágott, ott bizony átvérzett a fölsőm rendesen, mégsem látszom letörtnek, sem haragosnak, de vidámnak, na annak igen.
A Farkas ijedtében nekem ront én meg kis híján csókot váltok vele, de hála égnek a hóban landol. Azt a rohadt, nehéz egy dög. Fogyóznia kéne. Elteszem a késeimet, kioldom szegény toporzékoló állatot, de rájövök, hogy hatalmas hibát követtem el, mert rohanni kezd, el, messze a bénult farkastól, arról viszont megfeledkezik, hogy én a kötél másik végén vagyok. Elránt magával, gyönyörű, mély nyomot húzok a hóban, próbálok felállni, de nemhogy lábra kecmeregni nem tudok, mert rohan, kacsázik az úton, már csak egy szörf deszka kéne komolyan, és feltaláltam az Őz Szörföt... micsoda turista látványosság lehetne, vagy új olimpiai sport szám! - ÁLLJ MEEEEEGGGG!!!! - köpök havat dühösen, teljes testsúlyommal próbálom lerántani szerencsétlen állatot, vagy legalább lelassítani, de ehelyett rémültebb, és még inkább rohanni kezd. Ha most elengedem a kötelet, elszalad, Mr. Douglas meg elkönyvelheti, hogy még egy rohadt Bambit se tudok megvédeni, és alkalmatlan vagyok Harcosnak. Végül sikerül valahogy fölbucskáznom magam a bakancsaimra, közben az őz is lassít, de nem állunk meg, hátra se merek nézni, csak rohanunk, rohanunk, mint akik az életükért futnak. Mint valami rossz horror film. Aztán hirtelen az őz elkanyarodik, megint ránt rajtam egyet, én pedig hanyatt vágódok a hóban. Még szemem sarkából látom, hogy jön a kocsi az úton. Nem engedem el a kötelet, az istenért se engedem el, de maga a kötél gondolja máshogy, és elszakad. Az őz meg elrohan a kocsi mellett, el, messze, messze a hülye farkastól, a szerencsétlen, csalódott tanonctól... Csak fekszem, fekszem, arcomat a hóba temetve, sírva röhögnék, de hát férfiból vagyok, Mr. Douglas mély basszusára végül felállok, ahogy megáll mellettem a hóban, s mosolyát látva csak még jobban elszégyellem magam. Hisz nem tudtam a feladatot végrehajtani. Letörlöm a havat az arcomról, kendőm már rég visszacsúszott a nyakamba. - Nem én őt, az őz sétáltatott engem. Menekülni próbáltunk, de... A röhögésre fordulok csak vissza, s nézek abba az irányba, ahova Mr. Douglas is pillant. Ő? Ő volt a Farkas? Látom a karján, s hátán vértől átázott ruhát, s az a vigyor olyan a képén, mint amilyen az előbbi farkas vicsora is volt. Ki ez, valami Humor Herold? De ahogy jön, nem tudok ellenállni, és én is elvigyorodok. Rohadj meg! Átverés volt, de leckének kiváló. Oktatott, még ha bosszantott is közben. Volt pillanat, mikor a frászt hozta rám! - Üdv Mr. Farkas! - köszöntöm én is. Meg is lep, hogy ilyen vidáman veszi a kis "párbajunkat", bár szerintem én is röhögtem volna fordított helyzetben. Ó, hogy az a... - Előkerítsem az őzet, Mr. Douglas? - kérdezem, visszafordulva az öreghez. Igaz, most kezdem érezni, hogy a mágiám nagy részét elhasználtam, de fizikailag asszem még bírom a strapát.
Hallgatom a srácot a kocsiból félig-meddig kihajolva, de szavaira nem felelek, hiszen Alex is befut. A képe láttán az enyémen is kiszélesedik a vigyor, noha nem is tudom pontosan, mi a móka tárgya (még), csak az őzutánfutót játszó Velkant sikerült elcsípnem visszafelé. - Kösz, Alex! - Ha a kocsi mellé ér, még le is kezelek vele barátian, mintegy ezzel is megköszönve, hogy elfogadta az invitálásomat és részt vett ebben a kis... tesztben, noha én magam inkább nevezném afféle beavatási "mókának". Pontosan az volt a célja, amit szerencsére Velkan levesz magának: lecke, hogy Harcosként nem támaszkodhat másokra. Hogy lesznek, akik kijátsszák, mások cicóznak vele és a fogaikat csattogtatják. Csak játék volt, de talán kóstolónak épp elég, hogy érezze a farkasok mire is lehetnének képesek, ha isten igazából akarnák azt a "prédát". Ja igen, az őz... csak legyintek Velkan kérdésére. - Előkerül az magától majd, vagy előkeríti a gazdája, ha akarja! - Alexre célzok, még ha nem is mondom ki nyíltan, hogy már az egész előtt odaígértem a fiatal vadat a farkasnak grátiszként. - Pattanj be, itt a kocsiban jobb idő van! - Intek fejemmel a mellettem levő ülés felé, majd Alexre vándorol a pillantásom. - Velünk tartasz? Szívesen hallgatnék élménybeszámolót. - Szélesedik ki a férfias vigyor a képemen, s ha beszállnak (vagy Alextől elköszönünk) indítom is a motort, hogy a város felé vegyük az irányt vissza.
// Részemről köszöntem Alexnek a segítséget, Velkannak pedig gratulálok és kitartást kívánok a harcosléthez! Kelleni fog, mert alaposan kikupálom ezt a városi kölyköt, ha rajtam múlik! //
Gyors vagyok, nem szégyellem használni a képességemet, csak beérem a kettőst, és még messzebbről is láttam, hogy lehet, a fiú akarta menteni a prédámat, de az irányított mindent, és a kis tanonc győzelmi zászlóként ment utána. A kiáltását meg messziről is lehetett hallani, hát mi ez, ha nem vicces? Városi gyerek őzet sétáltat, óriási, ahelyett, hogy elengedte volna a fenébe, de nem... inkább felszántotta a területet. Képtelen vagyok abbahagyni a röhögést, ez jobb, mint a Chaplin burleszk, kár, hogy nem rögzítette valamilyen kamera, mert érdemes lenne végignézni ismét. Őzszörf bakancsban, ahol csak az négylábú nyerhet a jelek szerint. Nem hiszem, hogy ez is a stratégia része lenne, és az őrzőink erre is képeznének tagokat, de én Will helyében ezek után elgondolkodnék rajta. Páros járőr, egy tanonc, egy őz, aztán megátjuk, ki az erősebb. -Nincs mit, máskor is. Kezet nyújtok Willnek, átadom a csomagot, amit a szülinapjára szántam jó pár öngyújtóval és cigivel, de még mindig röhögök, nem tudom abbahagyni akkor sem, amikor a fiú felé fordulok. Óriási volt, ha rajtam múlna, akkor biztos, hogy kiadnék egy olyan kéziratot, hogy na ez az, amit nem kéne, de legalább jól szórakoztam a sérülések ellenére is. -Üdv. Alex Marrey. Majd előkerítem. Bemutatkozom a fiúnak, az őz meg... amilyen állapotban volt, azon se csodálkoznék, hogy mire becserkészem, már rég hulla. Ha az nem kapott háromszor infarktust minimálisan, akkor egyszer sem, de hogy sokkot igen, az biztos. Jobb, ha én megyek utána, ha már nem oroztam el amikor tehettem volna, majd megteszem később. -Kösz, igen. Az van. Velük tartok, az őzért majd visszajövök, nyert pár órát. A kocsiban bizony elmesélem, mi történt, és miért volt ennyire mulatságos az egész, és csak most sajnálom igazán, hogy Will nem látta a saját szemével, bár akkor még mindig ott ülnénk, és hangosan röhögnénk a földön.
Ma én lettem a Tanonc, akin jót lehet röhögni. Hát, tény, szebben is megoldhattam volna. A farkas bemutatkozására, csak kezet fogok vele, és még mosolygok is hozzá, pedig az ő fajtájával szemben nem vagyok ennyire baráti, de be kell ismerni, jó oktatást adott mára nekem. - Velkan Bouver! Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Marrey! Biztos idősebb nálam, még ha sokkal fiatalabbnak is néz ki, mint pl. Mr. Douglas. Fura. Amint ajánlást kapok, hogy beülhetek a kocsiba, már szállok is be. Az őzet is letisztáztuk, bár kicsit sajnálom, hogy vacsi lesz belőle a kalandunk után. Bepattanok Mr. Douglas mellé, és út közben azon gondolkodom, vajon mikor csapódjon "véletlenül" hátra a széktámlám, hogy fejbe verjem a farkast? Mert amilyen élménybeszámolót tart, én csak az arcomat beletemetem a tenyerembe, úgy próbálom visszafojtani a röhögésem. - Nekem az tetszett, mikor képen akart nyalni, mert megijedt az őztől. - vigyorgok rá hátra, mikor a küzdelmünkről kezd mesélni. - Amúgy a sebei? Ha akarja, gyakorolhatom önön a gyógyítást. Vagy manapság a farkasoknak elég egy sör, vagy valami erősebb, hogy jobban legyenek? Ez nálam némi burkolt hála is elvégre, mégiscsak ő vállalkozott arra, hogy teszteljen. Megérdemel ennyit. Asszem... Visszafordulva Mr. Douglashez, az öreg arcát fürkészem. Valahol megkönnyebbültem, de máshol meg érzem, hogy nagy út áll előttem. Az út további része zötyögős, beszélgetős, és végre kezdem úgy érezni, hogy igen. Haladok valamerre...
Nagy örömöt szereztek nekem Willék, mikor engedélyt adtak arra, hogy hetente egy-két alkalommal elmehetek a vadőrlakba, ha szükséges pár közeli ismerősömnek a segítségem gyógyítás terén. Bevallom őszintén féltem attól, hogy mivel nem dolgozom mindennap a rendelőben idővel elfelejtem a dolgokat. Ezért az egyetemi titkárnősködés mellett orvosi könyveket, szaklapokat is olvasok, hogy szinten tartsam magam. Egyszer nagyon szeretnék visszamenni a rendelőmbe, mert imádtam ott dolgozni és iszonyatosan hiányzik. Pár napja kaptam egy telefonhívást régi "ügyfelemtől" miszerint nagyon szeretné, ha segítenék a problémáján és elvégeznék egy rutin műtétet a macskáján. A nap legjobb híre volt számomra. Gyorsan le is egyeztettünk egy megfelelő időpontot és még Willnek is szóltam róla, aki ismételten megadta az engedélyt, sőőőt még fel is ajánlotta, hogy elvisz engem, majd haza is hozz. Ennek meg végképp örülök, így nem kell taxival utaznom, bár nem akarom, hogy miattam fáradozzon, de azért ismerem annyira, hogy inkább nem kezdek el ellenkezni.
Ahogy megérkezünk máris a műtőbe sétálok, hogy előkészítsem a dolgokat mire megérkezik Elvis. A mosolyt alig bírom levakarni az arcomról. Jó oké tudom a macskának nem ez lesz a legvidámabb napja, de én vagyok olyan örült, hogy én ennek örüljek. Amint készen vagyok az előkészületekkel kisétálok a szabadba, hogy ott várjak rá. Mivel a műtő csak a dolgozóknak elérhető, így ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak. Addig meg csak élvezem a friss levegőt, a gyönyörű tájat.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- …most bezzeg meg se mukkansz, mi? Azt hiszed, hogy majd megkönyörülök rajtad? Megmondtam mi lesz, ha nem tartod magad a szabályokhoz. – Hevesen gesztikulálok vezetés közben, miközben néha az anyósülésen levő macskahordozóra pillantok. – Egyébként se használod a tökeidet, szóval észre se fogod venni, hogy eltűntek. Csak pár nyisszantást, addig meg alszol. – Az út melletti táblára pillantok, ami a vadveszélyre figyelmeztet. Nem lassítok ennek ellenére, mert ha lenne valami állat a közelben, ami pont most akarna átkajtatni előttem, arról tudnék. Nem volt olyan könnyű elérni a dokit, először a rendelőjében kerestem, de ott azt mondták, hogy nem tudni még mikor fog bent lenni. Ezen egy kicsit értetlenkedtem, mert eddig mindig könnyen elérhető volt, azért is választottam őt, többek között. Még jó, hogy megvan a mobilszáma, így fel tudtam hívni, és nem kellett plusz köröket futnom, hogy kiderítsem. Vázoltam neki a helyzetet, s végül nem mondott nemet, de a Denalit adta meg helyszínnek, amit nem igazán értettem, viszont nem is tiltakoztam ellene, mert minél előbb le akarom tudni ezt az aprócska problémát. Szóval most épp oda tartok, s hamarosan fel is tűnik előttem a bejárata a látogatóközpontnak. Amúgy nem szoktam túl gyakran erre járni, vagy ha mégis, akkor nem két lábon. Meg is pillantom a dokit, ezért leparkolok a kocsival az egyik szabad helyre, majd kiszállva odaintek neki, miközben megkerülöm a kocsi. - Hello, doki! – Kinyitom az anyósülés oldali ajtót, kiemelem onnan a Cézárt tartalmazó hordozó kosarat, meg egy csokor virágot is a kesztyűtartóból, amit Lavant dokinak vettem hálából azért, amiért külön elvállalt minket… vagyis Cézárt, mert én nem akarok a kezei alá feküdni. Vagyis herélésre semmiképp. – Csak nem tatarozzák a rendelőt? – Kérdezem, miközben a könyökömmel belököm a kocsi ajtaját, a csokrot a hátam mögé rejtve tartom, Cézár kosarát pedig magam előtt, ahogy elindulok felé. - Nem adtam neki se enni, se inni… de a popcornomat meglopta, amíg telefonáltam. – Adtam meg a gyors helyzetjelentést, majd ahogy odaértem Alice-hez, hirtelen előrántottam a hátam mögül a virágcsokrot. – Ezt magácskának hoztam. Remélem, szereti a virágokat! – Villantottam meg széles vigyoromat felé. – Egy apró kis figyelmesség, amiért soron kívül elvállalta a műtétet.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Teljes nyugalom és békesség járja át a testemet. Mindig is szerettem ide kijönni, a várostól távol. Igaz Fairbanks eleve nem egy nagy város, de mégis...Ez a hely közelebb van a természethez, a belőle áradó nyugalomhoz és itt kivételesen ki is tudom kapcsolni az agyamat. Még ha nem is csinálok semmit nem kezdek el a múlton rágódni, vagy a rendelő miatt aggódni. Egyszerűen csak élvezem a békét.
A kocsit nem ismerem fel, így nem is figyelek fel rá, csak akkor mikor Elvis kiszáll belőle. Egy mosoly kúszik arcomra és közelebb is sétálok hozzájuk. -Sziasztok!-Ahogy közelebb érek hozzá és megérzem az illatát valami fura dolog kerít a hatalmába. Valamiért a bennem lévő nyugalom teljesen eltűnik és talán az idegességhez hasonlító érzés tőr rám...De mégsem tudom azt mondani, hogy ideges lennék. A szívem hevesebben kezd el kalapálni és egy gyengébb remegés is rám tőr. Nagyon is jól érzem, hogy itt valami nincs rendben, de az okát nem tudnám megmondani ezért próbálok nem foglalkozni vele. Biztosan csak izgulok azon, hogy ismét műthetek. -Oh nem...Csak tudod...volt egy kisebb "balesetem" és most úgymond gyógyulgatok meg leginkább az egyetemen segítek be...De különleges betegeket bevállalok.-Sőt még ők okoznak nekem nagy örömöt, hogy kicsit foglalkozhatok azzal is, amit mindig is szerettem csinálni. -Ezt jól tetted...Az a kevéske popcorn meg nem fog gondot okozni.-A hirtelen mozdulattól azonnal hátrahökkenek miközben a szívem is felgyorsul. De ezzel megint csak nem foglalkozom túl sokáig. Ahogy megpillantom a csokrot már vissza is varázsolom az arcomra a mosolyom. -Istenem de szép...De igazán nem kellett volna. Tudod jól, hogy örömmel segítek!-Persze azért elveszem a csokrot és még egy puszit is kap az arcára hálám jeléül. -Elvis hányszor mondjam még, hogy nyugodtan tegezz? Egyik kedvenc ügyfeleim vagytok!-Vallom be neki őszintén. Igen Cézár egy nagyon kedves macska Elvis mellett meg az embernek nincs ideje szomorkodni csak mosolyogni, vagy nevetni. -Nah de gyertek utánam. Ne fagyoskodjunk idekint...Jó tudom neked ez meg se kottyan!-Ha készen áll akkor el is indulok az épület felé, amit megkerülve meg is érkezünk a megfelelő ajtóhoz.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Baleset? – Vonom fel mindkét szemöldökömet meglepetten, s azzal a lendülettel végig is mérem. Az orrom nem szimatol semmilyen varr szagot, és egész jó bőrben van… mint általában szokott lenni, úgyhogy gondolom a nehezén már túl lehet. Így viszont már teljesen érthető, hogy miért nem dolgozik a rendelőben. – Nem tudtam róla, de örülök, hogy semmi komoly. – Mivel nem tudom, hogy mi történt vele, nem szoktam szaglászni az Őrzők háza táján, ezért nem feltételezek semmi olyasmit, ami olyan durva horderejű lenne, mint az igazság. Nekem egyébként nincs problémám az Őrzőkkel, csak a vén kecske Appletown pofáját nem csíptem túlzottan… egyszer le is hugyoztam a kocsija kerekét, bár szerintem nem jött rá, hogy az én voltam, én meg nem hirdettem senkinek, csak elégtétellel töltött el, amiért megtettem. Na de elég a nosztalgiázgatásból, szerencsére az új arc rugalmasabb, mint az a vén kecske volt, szóval mióta beállt a béke, a basztatások is megszűntek felénk. Szokták mondani, hogy új seprű jól seper, és Douglas-sel egyelőre még minden rendben. - Ilyeneket ne mondj előtte, mert így is akkora az egoja, hogy legközelebb azt műttetem ki belőle. – Utalok a kosárban lapító szőrgombócra. Két dudás nehezen fér meg egy csárdában, és többnyire emiatt vannak konfliktusaim a macskámmal. Néha zeng tőle a Farkaslak, ahogy veszekszem vele. Én rámorranok, ő meg visszafúj rám. Sokszor megy az idegeimre, de ha nem lenne, akkor hiányozna, szóval egy ideje már letettem arról a tervemről, hogy kitekerjem a nyakát, inkább csak próbálom megnevelni… eddig kevés sikerrel… mert hát nem vagyok épp egy minta szülő amúgy sem. A riadalma feltűnik, bűnbánó pillantást vetek rá, mert nem szándékoztam megijeszteni… de úgy tűnik mégis sikerült. Olyan érzésem van, mintha valami miatt egy kicsit tartana tőlem, amit nem igazán tudok hova tenni, mert ok nélkül senkit se szoktam megfélemlíteni… a nőkkel meg az esetek többségében amúgy is jó fej vagyok. – Nem húsevő egyik sem. – Utalok a virágokra, elütve tréfával a dolgot, hátha úgy könnyebben túllép rajta ő is. – Tudom. Viszont a pusziért megérte! – Vigyorgok rá a puszit követően, majd a karomat lazán átvetem a vállán, miközben próbálom nem lóbálni a kosarat, nehogy Cézár összerókázza magát még azelőtt, hogy átesne a műtéten. Kényelmes tempóban indulok meg Alice-el az oldalamon az épület felé, miközben nevetve adok választ a kérdésére. – Azt hittem, hogy nektek nőknek imponál az, ha mi pasik úgy viselkedünk, mint egy gentleman. De jól van. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor leegyeztetem a dolgot Cézárral is ez ügyben… - Lepillantok a kosárra. - Na mit szólsz szőrcsomó? Tegezzük? – Kérdezem, majd pár pillanattal később biccentek. – Oké, a hallgatást beleegyezésnek veszem. Akkor mostantól tegezünk. – Jelentettem be ünnepélyesen.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nem most történt, csak a teljes felépülés hosszadalmas.-Vázolom fel neki a meglepettségét látva. Nem szeretnék most belemenni a részletekbe. Pontosabban ha lehet akkor sosem mennék bele a részletekbe. Nem kell megtudnia, hogy mi is történt valójában. Amúgy is még mindig nehezemre esik erről mesélni. -Igen semmi komoly.-Próbálok egy biztató mosolyt is elővarázsolni, de nem igen sikerül. Nah meg utána azonnal rá is jövök, hogy egy farkas előtt nem igen tud az ember hazudni, hiszen megérzi azt. Így nagy eséllyel ezt a füllentésemet is megérezte, de reményeim szerint nem kezd el faggatózni. -Tudod sokan mondják azt, hogy az állatok olyanok, mint a gazdáik.-Nevetem el magam ahogy rá pillantok. Természetesen nem akarom őt ezzel megbántani, csak csipkelődöm vele. Úgy érzem vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy ez bőven belefér. -De tudod ha kell valamiben segítség csak szólj. Tudod jól bánok az állatokkal és nekem is van egy macskám...Nem mondom azt, hogy mindig úgy viselkedik, mint egy kis angyal, de azért nagyjából sikerült megnevelni őt. És hidd el sosem túl késő! Van egy nagyon jó könyv erről. Ha érdekel kölcsön adhatom...-Nem tudom mennyire szeret olvasni, vagy mennyire hisz az ilyenekben, így ezt teljesen rá bízom. Nem fogom erőltetni a dolgot. Természetesen a könyv nélkül is el lehet érni, hogy megtanuljon bizonyos dolgokat, de támpontnak szerintem nem rossz. Kissé elpirulok a szavaira. Már rég nem éreztem ilyen zavarodottságot és be kell vallanom valahol ez nagyon is jól esik. Ahogy karját lendíti és a vállamra helyezi kissé összerezzenek és megint hatalmába kerít az a fura érzés és a szívem sem akar lenyugodni. De vajon mitől van ez? Idáig semmi ilyet nem éreztem a közelében...Most mégis valami nincs rendben... -Persze, hogy szeretjük, ha egy férfi figyelmes, de ez nem azt jelenti, hogy ne tegezhetnél. A virággal bebizonyítottad nekem, hogy gentleman vagy. Néha elég csak egy-egy aprócska kis gesztus. Hidd el az néha csodákra képes!-Jézusom...Csajozós tippeket adok neki? Pont één, aki még normális barátnő sem tud lenni? Idő közben meg is kerüljük az épületet, így az ajtóhoz érve már elő is veszem a kulcsot, hogy kinyissam azt. -És amúgy hogy vagytok? Nagyon régen nem beszélgettünk! Hogy megy az üzlet?-Érdeklődöm felőle teljesen őszintén miközben már bent is vagyunk. A folyóson is kényelmesen elférünk egymás mellett, így mellette haladva hallgatom őt.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Elég gyatra Fürkész lennék, ha nem tűnne fel, hogy valami sántít a dologban, de nem fogok faggatózni, ha nem akar beszélni róla. Egyébként se vagyok valami jó lelki szemetes, ha valakinek szar kedve van, inkább felvidítom a magam módján, mint végighallgassam az agonizálását. Szeretem a társasági életet, szóval nem vagyok antiszociális, de a lelkizős beszélgetések tényleg messze állnak tőlem. – Rágalom. Én sokkal szexibb vagyok, mint ő! – Még hogy Cézár hasonlítana rám, vagy én őrá… Nem sértődök meg rajta, csak kikérem magamnak, miközben hozzáteszek egy megállapítás is. – Én egyébként se szoktam a tökeimet nyalogatni, meg az ágy sarkát lehugyozni. – Csak kocsik kerekét, és azt se csináltam már az elmúlt pár évben, közönség előtt meg egyébként sem. - Ráalszok a könyvekre, de azért köszi. Majd megnézek valami ismeretterjesztő filmet, hátha kihámozok belőle valamit, bár Cézár úgyis csak a makacs feje után megy. Rá az ilyen pszichovacakok hatástalanok. – Rántom meg a vállamat. Igazából eléggé nem örültem neki, amikor az exasszony és a gyerekek megleptek vele születésnapomra. Az első három évben a kölykök elszórakoztatták, de amikor Nicole-al elváltunk, Cézárt is hoznom kellett magammal, szóval ténylegesen csak az elmúlt négy évben nevelem én. Azóta folytonos a küzdelem a „ki az úr a háznál?” kérdésben. Van akkora egoista egy macska, hogy szarjon rá magasról, hogy egy több évszázadot megélt vérfarkas a gazdája. Néha úgy érzem, inkább a csicskája… Nem adom jelét annak, hogy feltűnt, hogy megint összerezzent. Egyszerűen csak szöget üt a fejemben a dolog, és nem hagy nyugodni a gondolat, hogy talán mégse volt olyan semmiség az a „semmiség”, ami történt vele. Elhúzódni viszont nem húzódok el, mert abból rájöhet, hogy észrevettem, amit rejtegetni próbál. – Hát… amikor Nicole-hoz állítottam be háromszor ekkora csokorral, páros lábbal rúgott ki, és utánam hajította a válási papírokat. – Röhögtem fel könnyedén. Nyílt titok, hogy a drága bírónő a volt nejem. Amikor elvettem feleségül, akkor az Őrzők erősen rajtam tartották a szemüket… gondolom attól féltek, hogy majd megeszem. Még jó, hogy a nászágyunkat nem állták körül, hehe… - Dolgozom. Sokat, mint általában. A legtöbb időmet kint töltöm a parancsnokságon. Az Alibi Trick-be ritkán megyek be személyesen… nélkülem is elvégzik a dolgukat, a North Pole meg nyár végén újra megnyílt. Ha még nem jártál ott azóta, valamikor nézz le… szerintem tetszeni fog! Felbéreltem egy fiatal kölyköt, úgy ajánlották az ismerősök… ő tervezte újra a helyet, és amióta újra megnyitottunk, háromszor akkora a vendégsereglet. Igaz nem volt olcsó mulattság, megkérte az árát, de tényleg jó munkát végzett, szóval megérte. – Magyarázom. Cézár megmozdul a kosárban, amikor belépünk az épületbe, és elnyom egy tompa „maút”. – Érzi a vesztét… - Vigyorgok.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Őszintén és hangosan kezdek el nevetni mikor elkezd puffogni, hogy ő csöppet sem olyan mint a macskája. Alig bírom abba hagyni a nevetést, de a szavai végére annyira azért sikerül leállnom, hogy megszólaljak. -Hékás nyugi!! Én nem úgy értettem. Nem külsőben hasonlítotok egymásra, hanem belsőleg, a személyiségetek. De természetesen csak viccelődöm. Nem gondoltam komolyan. Meg ne sértődj itt nekem!-Mennyire hiányzott nekem az ő társasága. Régebben is mindig fel tudta dobni a napomat és ez mára mit sem változott. Valahol sejtettem, hogy egy könyvvel nem hozom lázba, de azért még nem adom fel a próbálkozást. -Hidd el minden állat megszelídíthető csak tudni kell a módját. Persze én sem tudom mindenre a választ, de már láttam úgymond csodákat. Az egyik természettudományi csatornán volt egy olyan műsor ahol egy férfi a cápákat akarta úgymond megszelídíteni...Addig nem is tudtam, hogy nekik is van egyfajta gyenge pontjuk. Azt hiszem először szirtcápákkal próbálkozott. Kiderült, hogyha a kopoltyúja mellett simogatod őket akkor teljesen ellazulnak. Ott állt a vízben lába között egy cápával, aki élvezte a simogatást...És nem bántották...A műsor végére meg egy sokkal nagyobb cápával is sikerült elérnie ezt az állapotot, csak ott nem a simogatás, hanem a hátára való átfordítással érte el a dolgot. Szerintem csodálatos élmény lehetett neki...Azóta szeretném én is ezt kipróbálni, átélni...De azt hiszem ez csak egy álom marad.-Egy aprócska mosoly, majd ismét zavarba jövök. Alice túl sokat pörög a nyelved és megint untatod az embereket. -Ne haragudj rám...Csak egyszerűen eszembe jutott ez a műsor és ilyenkor túlságosan is belelkesülök és csak mesélek és mesélek. Bocsánat! Visszafogom magam! Amúgy meg nyugodtan szólj rám, ha sok vagyok!-Nem sűrűn beszélek sokat, de ha egyszer elered a nyelvem akkor nehéz lefékezni. -Erre csak annyit tudok mondani, és remélem ezzel nem bántalak meg, hogy az a nő ostoba volt. El kellett volna vennie azt a csokrot és csak utána kihajítania...Na jó nem. Csak viccelek...-Sajnos nem mondhatom azt, hogy tényleg ostoba volt az a nő, amiért dobott egy ilyen palit, mert ismerem a történetet és nos oké a nő is hibás, de leginkább Elvis. Velem is megtették ezt és iszonyatosan rossz volt. Érdeklődve hallgatom végig a kis történetét. Ezek szerint azért igen jól alakulnak a dolgai, amit nagyon is jó hallani. -Örömmel hallom, hogy minden jól megy. Természetesen azért a pihenésre is szánj időt. Fontos, hogy az ember tudjon pihenni.-És ezt pont én mondom, aki képtelen még egy percre is nyugton maradni? Ha nem adnak munkát képes vagyok addig keresgélni, míg magam nem találok. -Egyszer ha lesz időm biztosan benézek és lehet, hogy nem is egyedül.-Ha jól tudom én viszont még nem meséltem egy bizonyos személyről, mert eddig nem tudtam, hogy mennyire kell komolyan venni, de az is igaz, hogy most is félek tőle...Amióta megtudtam, hogy füvezik és elbeszélgettünk kicsit más lett az egész. -Egy újabb történet jutott az eszembe egy ivartalanított hím macskáról, de csak akkor mesélem el, ha tényleg érdekel. Különben nem untatnálak vele!-Mivel ez nem egy nagy épület, így nem kell sokáig sétálgatnunk a folyósokon. Pár perc és már meg is érkezünk a kis műtőbe, ami a legmodernebb technikákkal van felszerelkezve. -Nyugodtan bent maradhatsz majd ha szeretnél. Ez egy rutin kis műtét nem igen van kockázat. A nőstényeknél veszélyesebb, hiszen felvágjuk a hasuknál, de itt ugye más a helyzet.-biztos vagyok benne, hogy ezt nem kell tovább magyaráznom pont neki, így inkább csak az asztalhoz sétálok ahol ki is veheti a macsekot a hordozóból.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Dehogy sértődök! – Vigyorgok rá. A jellemben… nos, abban lehet valami. Néha én is hajlamos vagyok a sompolygásra, meg a sunnyogásra. Na jó: gyakran. – Tudod, ez olyan kutya-macska barátság. – Fűzöm hozzá egy kacsintás keretében. Tom és Jerry-t azért nem mernék mondani, mert a blökim farkasom degradálónak érezné, ha egy egérhez akarnám hasonlítani. Főleg egy olyan egérhez, ami egy macska elől rohan folyamatosan. Miközben a cápákról magyaráz, egy kicsit elábrándozok… bár én egészen más miatt, mint ő. Inkább nem osztom meg vele, hogy amíg ő simogatni szeretné, addig én nagyobb kihívást látnék abban, hogy a farkasommal levadásszak egy akkora dögöt. Az egész falka jót lakmározhatna belőle… már aki nem finnyás a halhúsra, mert vannak, akik nem hajlandók megenni a halat. - Semmi gond, egyáltalán nem zavar. A cápák biztosan nagyon finomak. Édesek. – Javítottam ki magamat vigyorogva. – Á! Erről jut eszembe… van egy cápás viccem, érdekel? – Kérdeztem, bár igazából nem vártam megerősítést, hanem már mondtam is: Tengerparti szállodában kérdezi a vendég a portást. - Szabad itt az öbölben fürdeni? - Persze. - És biztos, hogy nincs itt cápa? - Egészen biztos. Ahol krokodil van, ott sosincs cápa. Elröhögöm magam, amikor vázolja, hogy ő hogy csinálta volna a dolgot. Egyébként Nicole joggal dobott ki otthonról, meg se próbáltam letagadni a dolgokat, mert nem is lett volna értelme. – Látom, azért szerencsére helyén van a humorérzéked! – Próbálok visszaemlékezni, de valahogy nem jut eszembe, végül mi lett a virággal. Gondolom valamelyik közeli kukában landolt, vagy lepasszoltam az egyik kolleginának a parancsnokságon. Nicole eléggé fúj rám azóta is… meg aztán a kölykök felé se néztem mostanában, szóval szerintem, ha egy kisebb kertészetet vontatnék oda a házhoz, az se lenne elég ahhoz, hogy áttehessem a küszöbön a lábamat. Bár… jön a karácsony, ami a szeretet ünnepe. Talán megenyhül egy kicsit. Ha nem, akkor a Farkaslakban befekszem a fa alá, és vodkát vedelve fel-le kapcsolatom a színes égősort. Ez is egy elfoglaltság… végül is… - Én most is pihenek. Meg szoktam aludni is, néha… - Ütöm el viccel a dolgot. – Oké! Hivatkozz rám, és kaptok egy kör ingyen koktélt. Nagyon jó mixereket horgásztam össze, értik rendesen a dolgukat. Szóval a vendégem vagy te is, meg a „nem egyedül” is. – Ó, sejtem én, hogy pasi van a dologban. Annyira nem lep meg, mert Alice csinos lány. – Engem nem untatsz vele, Cézár véleménye meg nem érdekel. – Engedtem előre Alice-t, amikor megérkeztünk a rendelőhöz. Azonnal megcsapta az orromat a fertőtlenítőszag. Az asztalra tettem a hordozót, s mielőtt kivettem volna belőle Cézárt, széthúztam magamon a kabátomat, majd a belső zsebemből kivettem a kis könyvet, amiben fel lettek eddig jegyezve azok az alkalmak, amikor valamilyen oknál kifolyólag orvosi látogatást tettünk. A védőoltások, és egyéb más kezelések miatt már jó pár pecsét volt benne. – Ezt is elhoztam. – Tettem ki az asztalra, aztán kinyitottam a hordozókosarat, benyúltam, megfogtam Cézárt a grabancánál, és kiemeltem. Persze kapaszkodott a körmeivel, mert esze ágában se lett volna előjönni onnan, de ellenem esélye se lehet, akkora erőfölényben vagyok hozzá képest. – Azt hittem kizavarsz majd, de akkor maradok. – Legalább nem kell kint téblábolnom. A macskámat tartva leveszem a nyakából a kék nyakörvet, majd beledobom a kosárba, mert most arra nem lesz szüksége. A szőrcsomó kitágult pupillákkal, óvatosan méri fel ismeretlen környezetet, miközben az összes karmával belém kapaszkodik.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Elmosolyodom a szavaira. Gondolhattam volna, hogy őt nem úgy fogja érdekelni egy cápa, mint engem, de nem zavar a dolog. -Biztosan finom, bár én magam nem kóstolnám meg...Még ha nem is lennék vegetáriánus.-És most lehet, hogy ki fog oktatni e miatt, de ehhez már hozzászoktam. Én igen is az állatok miatt csinálom ezt, noh meg a szakmám miatt is. Nem csak kiscicákat, vagy kiskutyákat gyógyítok. Ha kihívnak egy farmra akkor oda is elmegyek és valahogy ezek után nem tudok nyugodt szívvel megenni egy steaket. De én sosem próbáltam meg másokat megváltoztatni. Mindenki szabadon dönt arról, hogy hogyan él, mit eszik. Nem fogom lenézni azokat a személyeket, akik élvezettel fogyasztják a húsokat. Maximum csak arra próbálom rávenni őket, hogy kistermelőktől vásároljanak és ne a nagy szupermarketekben. A viccen én is felröhögök. Ez tényleg jó poén. Ilyen sokat már rég nevettem ilyen rövid időn belül. Örülök neki, hogy ismét összefutottunk, bár Cézár kevésbé örülhet ennek a találkozásnak. -Igen azzal sosem volt gondom. Csak azt nem tudom, hogy kitől örököltem. De nem is lényeges...Amúgy meg nem nagyon szoktam ilyen lenni, de te kihozod ezt az oldalam. Félre ne érts! Én ennek örülök. Rég nevettem ennyit.-Nem is csodálkozom azon, hogy annyi nő odavan érte. Humoros, okos, jóképű...Csak kissé beképzelt és nem egy hűséges fajta. Belépve a műtőbe leveszem a kabátom és a fal melletti kis székre helyezem. Ez nem egy keményen sterilizált helyiség, mint mondjuk egy rendes kórházban. De persze ennek ellenére nagyon is odafigyelnek a tisztaságra. -Oké erre majd a végén lesz szükség. Én mielőtt bárminek nekikezdenék átöltözöm. Csak pár perc.-Azzal ki is sietek a szomszéd szobába, ahol levetem a pulcsim, nadrágom és már fel is veszem a kék műtőruhát, hajamat összefogom és még egy műtőkendőt is felkötök. Miután a kényelmes kis gumipapucsba is belebújtam már vissza is sétálok Elvishez. Út közben kezembe veszek pár dolgot, amit le is teszek a műtőasztalra. -Csak annyit kérnék tőled, hogy majd mikor már elkezdődik a műtét maradj csendben. Nem egy nagy műtét és nem veszélyes, de ilyenkor zavarna ha valaki beszélne hozzám.-Oh valamit elfelejtette!-És ahogy elindulok sikeresen beverem a lábam az asztal lábába. Ám a helyett, hogy egy halk koppanás hallatszódna ahogy ilyenkor szokás, valami sokkal hangosabb üti meg az ember fülét. Fém ütközik fémmel. Bár nem érzek fájdalmat azért nem egy kellemes érzés, de inkább nem is foglalkozom vele, csak sétálok tovább, hogy kezembe vegyek két gumikesztyűt. Még nem fog kelleni, de már most odakészítem. Miután ismét visszasétálok az asztalhoz kezem a macska felé nyújtom, hogy nyugodtan adja át nekem. Ha ez megtörténik pár kedves sző, egy kis simogatás és Cézár már teljesen megnyugszik. -Nah így már sokkal jobb nem igaz? Nem rossz macska ő... Csak pasi!-Nézek fel nagy mosollyal arcomon Elvisre.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Sose értettem ezt a vegetáriánus dolgot. A növények is élőlények… - Vonom meg a vállamat, ezzel mintegy letudva részemről a témát. Nem akarok ebbe mélyebben belemenni, mert csak felhúznám rajta magam, ahhoz meg most túl jó a kedvem, hogy el akarjam ilyennel cseszni. Egy állatorvos nem eszi meg az állatokat, mert gyógyítja… ha mondjuk Alice-ből akarok kiindulni… mert gondolom alapvetően ez az indoka rá. Na most… akkor ennyi erővel a természetvédők, vagy a kertészek meg ne egyenek növényeket, mert azokat ápolgatják, nevelgetik, gondozgatják. Akkor a természetvédők meg a kertészek csak és kizárólag húsokat egyenek, még csak gyümölcsöket se, mert azok is élőlények a maguk nemében. - Én ennek csak örülök. Nevetés-terápia rendel? – Kérdezem széles vigyorral. - Ha szeretnéd, minden reggel küldök neked egy viccet sms-ben, hogy jól induljon a napod. – Ajánlom fel, igaz nem gondolom komolyan a dolgot, de ha ezzel őt felvidítom, hát itt dögöljek meg… én tényleg küldök neki vicceket. Nem szeretem, ha a nők szomorúak, szóval rajtam aztán igazán ne múljon, szívesen felvidítom. Amúgy is én vagyok a falka viccmestere, bár a poénjaimat nem mindig, és nem mindenki értékeli. De akinek nem tetszik, az dugja be a fülét a saját nagylábujjaival. - Oké. Figyelek Cézárra, nehogy kukkoljon. – Pillantok Alice után, s amíg átöltözik, én Cézárral a kezemben körbejárom a rendelőt. Nem nyúlok hozzá semmihez, csak kitöltöm az időmet nézelődéssel, miközben monoton simogatom a macskám fejét. - Jól áll a kék a hajadhoz. Ha a sapid fehér lenne, kiköpött Törpilla lennél. – Mérem végig, amikor beöltözve a műtétre, visszatér. - Nézd a jó oldalát haver. Legalább jó nő herél ki, nem valami kivénhedt kopasz tata matat a töködnél. – Pillantottam le Cézárra, miközben Alice lepakolta a felszerelést. - Rendben. Olyan csendben leszek, hogy azt is elfelejted, hogy itt vagyok. – Ígérem. Vannak helyzetek, amikor én se szeretem, ha dumálnak körülöttem, mert zavar a koncentrálásban, szóval totál meg tudom érteni azt, ha nem akarja, hogy jártassam a számat. Még a végén valami olyat találnék mondani, hogy a szike megcsúszna a kezében, és Hasfelmetsző Jack-é avanzsálna a drága. A furcsa koppanást meghallom, és Alice után fordulok. Nem igazán értem, mi lehetett ez… de valami nem stimmel, most már tuti. Szerintem valami komolyabb dolog lehet a háttérben, amit palástolni próbál. Odaadom neki Cézárt, és még utoljára megsimogatom a fejét, mielőtt belenyomná az altatót. Alice megjegyzését hallva két kezem reflexszerűen az ágyékom elé kapom, majd cérnavékony hangon megszólalok. – Előre szólok, hogy az enyém úgyis visszanőne… - Meresztem ki a szemeimet, majd elvigyorodok, és visszaváltok a normális hangszínemre. - Elért a feminizmus hulláma téged is? – Kérdeztem vigyorogva, miközben néztem, hogy mit csinál Cézárral. Persze ha látom, hogy minden előkészületet letudott, és Cézár is kifeküdt, onnantól már nem dumálok, addig viszont élek ezzel a lehetőségemmel.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Nem megyek bele ebbe a hülyeség vegetáriánusnak lenni témába. Már rengetegszer próbáltam megvédeni az érveimet, de mindig arra jöttem rá, hogy mindhiába. Az emberek annyira makacsak tudnak lenni, hogy képtelenek meghallani másokat. Én nem mondom azt, hogy mindenki legyen vegetáriánus. Mindenki maga dönt erről, de miért nem lehet ócsárolás nélkül tiszteletben tartani a másik döntését? Mindegy is a dolog. Inkább nem is agyalok ezen tovább. Annyi legalább kiderült róla, hogy nagyon nem bírja a vegákat. Nos nem ő az első. -Ezt nagyon jó ötletnek tartom. A vicceiddel biztosan sokkal könnyebb lenne felkelni. Szóval akkor holnap már kapok is?-Oh ezt nem fogja megúszni. Ha így felajánlotta a dolgot, akkor én most gonosz mód ki is használom.
-És ki figyel rád?-Kacsintok rá, amin még magam is meglepődöm. Én belemegyek egy ilyen játékba? Itt valami nincs rendben! Most el kellene pirulnom, de e helyett csak vigyorgok, mint a tejbe tök. Alice mégis mi van veled? Szedd már össze magad! Dolgozni jöttél ide nem szórakozni. Az átöltözést hamar letudom. És mikor visszatérek azonnal megszólja ruhámat, amire még nem sikerül elpirulnom, de a macskájának célzott szavakra már igen. -Ez igazán kedves tőled Elvis.-Persze, hogy jól esnek a szavai, de azért nem tűnt el teljesen a régi Alice, aki egy-egy bóktól teljesen elvörösödött. Szépen átveszem a cicust, aki azonnal megnyugszik a karjaimban. Nem kell már lefogni. Dorombolva fekszik el az asztalon, így én kényelmesen kezembe tudom venni az altatót, amit egy rutin mozdulattal már belé is nyomok. Pár perc és már mélyen aludni fog. Elvis megváltozott hangjára csak mosolyogni tudok, miközben megrázom a fejem. Pasik...Még az életüket is feláldoznák a hímtagjukért. -Hogy mi?...Nem...csak viccből mondtam. Persze van, amit sosem fogok megérteni bennetek, de gondolom ti is így vagytok vele.-És igen van bennem egy kis félelem a férfiak iránt főleg azóta az est óta. Sosem lehet tudni, hogy ki romlott ott belül. Bár a pasas arca sem volt túl biztató, de ilyenkor csöppet sem a kinézet számít. Lehetett volna egy szemüveges, kis okoskának kinéző férfi is. Teljesen mindegy, ha nem tud különbséget tenni jó és rossz között. A tekintetem ezektől a gondolatoktól teljesen elkomorul. Az eddigi vidámság eltűnik pedig még hozzá sem kezdtem a műtéthez. -Elvis tudnál nekem egy kicsit segíteni?-Hangomban már nincs benne az előbbi kis jókedv, amit elővarázsolt bennem Elvis. Csak a komolyság és határozottság hallatszódik ki. Ha közelebb sétál szépen hátára fordítom Cézárt és megkérem Elvist, hogy mellső lábainál fogva kicsit húzza ki őt, hogy könnyebben hozzáférhessek a macsek férfiasságához. Mielőtt nekikezdenék a műtétnek eltávolítom a felesleges szőrt.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Még szép! SMS ébresztő rendel! – Kacsintok Alice-re. - Rám? Én kérlek úriember vagyok. – Jelentem ki, miközben a szemem sarkából a plafonra sandítok, hogyha esetleg repedni kezdene, akkor még időben kimenekülhessek, nehogy rám szakadjon itt a nagy kamuzásban. Bizonyos értelemben véve az vagyok, de csak egy pontig. Általában addig, amíg meg nem kapom a kiszemelt nőt. Utána már annyira nem izgat a dolog, ha már megkaptam azt, amit akartam. A szemeimet Cézáron tartom. Egy pillanatra megfeszül a szőrcsomó, amikor Alice belenyomja a fecskendőből az altatót, majd figyelem, ahogy egyre sűrűbben sunyorgat. Érzékeimet kihegyezve hallgatom szívritmusát. Nem kell sok idő, és teljesen álomba zuhan. - Ilyenkor olyan békés, és szeretnivaló… Nem lehet ebből a cuccból beszerezni otthonra? Ha már nagyon nem bírnék vele, akkor csak benyomnék neki egy adagot, és csend lenne pár óráig… - Mondom, de nem várom meg Alice válaszát. Mielőtt még kifakadna, gyorsan válaszolok a saját kérdésemre. - Nem gondoltam komolyan. – Vigyorgok rá, mielőtt még a nyakamra küldené az állatvédőket, vagy miket. - Hidd el nekem Alice, csak időpocsékolás… több száz éves tapasztalattal a hátam mögött bátran állítom, hogy nekünk férfiak számára érthetetlen a ti logikátok, mit miért tesztek… ugyanígy ti nők se tudtok kiigazodni rajtunk. Felesleges ebbe energiát ölni. Az ilyen szakkönyvek is baromságot írnak. – Legyintek egyet. Az egyik beosztottam olvasott a pult alatt egyszer egy ilyen könyvet. Annyira nem zavart, mert épp nem volt sok vendég, szóval aki volt, azt rendesen kiszolgálta. Belelapoztam, de aztán vissza is adtam neki, és közöltem, hogy használja gyújtósnak, mert úgy baromság az egész, ahogy van. - Persze gyönyörűm! Mit csináljak? – Lépek oda az asztalhoz, aztán a kérésnek megfelelően ráfogok Cézár mancsaira, és kinyújtom. Azért egy kicsit sajnálni kezdem, amikor Alice nekilát leborotválni. Most tudatosul csak bennem, hogy tényleg ki lesz herélve. Most már azonban nem fogok elállni a dologtól. Bármennyire is sajnálom, hosszabb távon neki… de főként nekem így lesz a legjobb.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Hát persze! Hogy is gondolhattam volna, hogy nem vagy az? Nagyon, sajnálom, hogy ilyet képzeltem rólad!-Rég nem tudtam ennyire kikapcsolódni. Egyre jobban örülök annak, hogy elvállaltam ezt a műtétet. Mondhattam volna, hogy menjen csak a rendelőben, majd ott megcsinálják, de akkor most otthon ücsörögnék és várnék, hogy történjen valami. Így legalább nagyon kellemes társaságom van és végre szikét foghatok a kezemben. Csöppet sem hittem azt, hogy komolyan gondolná a kérdését. Azért bármennyire is idegesítheti ez a macska őt látszik rajta, hogy szereti. Különben nem foglalkozna vele. Nem egy szép ápolt macska lenne, hanem csont és bőr és félne az emberektől. De mivel nincs erről szó nem is aggódom érte. -Amúgy sem adnék. Amint mondtam sok mindenre meg lehet tanítani a macskákat, csal sokkal nagyobb türelem kell hozzájuk, mint a kutyákhoz.-Én tényleg szívesen segítek neki Cézár nevelésében, de neki kell eldöntenie, hogy bírja e egyedül. Ahogy témát váltunk a hangulatom is megkomolyodik, mert eszembe juttatja azt az estét. Bár megfogadtam, hogy nem fogok róla beszélni, de egy kérdés mégis kiszökik az ajkaimon. -Talán te tudni fogsz válaszolni a kérdésemre, lévén te is férfiból vagy, így jobban megértheted azok gondolkodás módját. Néhány férfi miért képes erőszakkal elvenni egy nőtől azt, amit amúgy nem kapnának meg?-Talán nem egyértelmű a kérdésem, hogy mire is akarok kilyukadni, de reménykedem azért benne, hogy megértette az utalásomat. A Hangom ahogy a tekintetem is nagyon komoly. Ebből még akár meg is érezheti, hogy ez nem csak egy szimpla kérdés, hogy több van e mögött és talán még össze is függhet azzal a bizonyos fura hanggal. Egy apró mosoly kúszik arcomra a megszólítását hallva. Bár kissé zavarba jövök, de nagyon is jól esnek ezek a kedves szavak. Miután megfogta Cézárt úgy ahogy kérdtem hozzá is látok eltávolítani a felesleges szőrt. Az egész csak pár percet vesz igénybe, így mikor befejezem azt elengedem a macskát jelezve ezzel, hogy ő is nyugodtan elengedheti. Mielőtt tovább haladnék felpillantok rá kedvesen és felteszem a kérdést. -Folytathatom? Nem gondoltad meg magad?-Mert most még leállhatunk. De ha egyszer megtörténik onnantól kezdve nincs visszaút. Megvárom a válaszát és csak ha megkapom az engedélyt folytatom a munkám. Előkerül egy kék, steril kendő, fertőtlenítő szer, szike, tű, cérna...Szóval minden amire szükség van. Elvist kicsit hátrébb küldöm és ha tényleg nincs ellenvetése akkor meg is kezdem a műtét lényegi részét.
Kezdőlap
//
// 
