Tupilek barlangjától nem messze levő vadrezervátumi épületekhez legyalogolva az elkerített területen vadőri felügyelettel simogathatsz jávorszarvasokat, megtudhatod, mekkora egy tulok bébi-korában és számos más őshonos állatfajjal megismerkedhetsz, köztük farkasokkal is.
Általában a sérültként, gyógyításra befogott állatok is itt kerülnek elszállásolásra, míg meg nem erősödnek annyira, hogy biztonsággal vissza lehessen engedni őket a természetbe.
Miután mindenki - remélhetőleg épségben - felért a táborhelyre, leróttuk tiszteletünket Tupilek barlangjában és elfogyasztottuk a Flora által nagy gonddal összekészített ebédet, könnyedebb, ejtőzős programként állatsimogatás van terítéken, valamint némileg távolabb, egy nagyobb, elkerített erdőrészre én várom a tanoncokat és érdeklődő lelkűeket. A kutyásokat megkérem azért, hogy ha lehet, ne hozzák az ebeket magukkal, maradjanak itt velük vagy bízzák másra. Nem szeretnék ebből problémát. Ha mindenki megvan, aki szeretett volna - és/vagy kötelező jelenése van - jönni, akkor beljebb invitálom a társaságot a rácsokon belülre. Hatalmas a terület, a kerítést nem is látni a túlsó végeken. Az erdő fái közé fut be és onnét is érkezik. - Nos, amit első körben érdemes tudni, hogy idebent szelíd farkasok vannak. Ez annyit tesz, hogy vagy kölyökként kerültek a vadőrség gondozása alá vagy sebesültként kerültek be és még nem lettek visszaengedve a vadonba. Sokakat vissza se engedünk, tekintve, hogy a farkasok társas lények, falkában élnek, mint azt már nagyon jól tudhatjátok ti is. Van esetleg valakinek elöljáróban kérdése? - Firtatom, miközben sétára invitálom a társaságot, el a kerítésektől, kissé beljebb a tisztáson. Mielőtt válaszolnék az esetlegesen felmerülő kérdésekre, megadom a hívójelet - füttyentek - a bundásoknak is. Látogatók jöttek, tessék előkeveredni a sűrűből!
Szerencsére mostanra már elég jó kondícióba kerültem ahhoz, hogy ne viseljen meg olyannyira ez a kis túra. Nem mondom, hogy egyszerűnek találtam, de jól esett a mozgás, elterelte a gondolataimat, és közben azért kaptam is némi képet a társaimról. Fura volt így rájuk nézni, bevallom, hisz pár hónapja a legtöbbjüknek a létezéséről sem tudtam, most pedig bennem van az a motoszkáló gondolat, hogy esetleg adott esetben még az életüket is adnák értem. Nem mondom, hogy könnyű elhinnem, de… valamiért így érzem, és bevallom, talán soha életemben nem éreztem még magam ennél nagyobb biztonságban. Mikor kiderül eme program, hálát adok a józan eszemnek – ja, van nekem olyan is -, hogy nem hoztam magammal Milot, mert most aztán leshetnék. Ő tutira nincs el senki mással, ha én is ott vagyok a közelben. Meg hát… ő meg a farkasok, na, ezt a témát inkább hagyjuk is. Nagyon is izgatott vagyok, de a szó pozitív értelmében, alig bírok megmaradni a fenekemen, hiszen farkasokat fogunk simogatni. Én… imádom őket, már azokat, akiknél nem szerepelek az étlapon, és a Telihold nem veszi el az eszüket. Tudom én, hogy attól még így is lehet baj, de ha egy vérfarkast ”meggyőztem” arról, hogy mégsem akar megenni, akkor túl nagy gond nem lehet, igaz? Figyelmesen hallgatom Williamat, akit valahogy még gondolatban sem vagyok képes egyelőre Willezni, vagy nem parázni tőle, nem azért, mert olyannyira félelmetesnek tartanám, az inkább Gina, hanem mert mégiscsak a Protektor, ha valamit elszúrók, tutira tőle fogom kapni a fejmosást. - Mennyi farkas van összesen a vadőrség gondozásában? Illetve, kölykök vannak éppen? Ha már lehet kérdezni, kérdezek is, ilyen téren sosem volt problémám, és tényleg érdekel, még ha nem is olyan korszakalkotó kérdéseket teszek fel. Valamelyest ismerem a farkasokat egy barátnőm révén, sokat hallottam róluk, szóval ha valaki nem tud róluk sokat, majd kérdez helyettem mélyenszántóbb dolgokat.
Fura nekem ez a túrázás, de azért elvagyok vele. A lábaim egészen jól edzettek a tánc miatt, így nem fogok kiakadni, hogyha sokat kell gyalogolni, bár azt nem állítanám, hogy nem fogják megérezni izmaim. Azért más az úgy, hogyha tánclépésekkel erőltetem magam, mintha így. Izom-izom, de azért nem egyenértékű a terhelés. Flora mindenre gondol, ezt el kell ismerjem. Nekem nem lett volna agyam még ebédet is készíteni a társaságnak, bár tény, hogyha megtettem volna, akkor sem lakott volna jól senki. Utálom a konyhaművészetet, elélek én zacskós műlevesen életem végéig, nem kell nekem semmi más, ami tápláló lenne. Én nem tartozom azon nők közé, akiknek mindenük a főzés, meg a háziasszonykodás. Ha bulit rendeztem vagy vendéget hívtam valaha, akkor is megmondtam, hogy szolgálja ki magát, mert én ugyan nem rittyentek kaját neki. Általában ezzel el is voltak, szóval nem kellett szívnom a fogam senki miatt. A mentás-levendulás bonbonnal körbekínáltam a társaságot, majd a kiürült dobozt gondosan visszatettem a táskámba, elvégre nem vagyok egy barbár, nem szemetelek. Az utcán se szokásom,de a vadonban meg pláne, főleg úgy, hogy dugig van a társaságom és a látómezőm őrzőkkel. Mégiscsak kínos lenne. Rossz fényt vetne rám is, meg talán a mentoromra is. Nem, mintha a késése nem vetne azt rá. De olyan mulatságos, én ugyan nem tudok rá haragudni emiatt. Más lenne a helyzet, ha csak engem váratott volna meg mondjuk a legnagyobb télben. Na akkor asszem leordítottam volna a haját, mentor és jóképűség ide vagy oda. Naomi mellé szegődve tartok Willel - nem szólítom ilyen pongyolán, de magamban azért így emlékezem meg róla - és mindazokkal, akik a farkasok közé jönnek. Érdeklődéssel hallgatok mindent, amit mond, s bár lehet kérdezni, egyelőre nem teszem. Hiszek abban, hogy néha mások kérdéseiből sokkal többet tanulhatunk, így igyekszem ezt tenni most. Nonó kérdezett és biztos mások is. Én meg majd a válaszokból épülök. Aztán, ha lesz valami, arra úgyis rákérdezek. Nem születtem Kukatörpnek, annyi szent.
200. *örül magának és ezt most újraszerkesztéssel megosztja másokkal is, mert amikor betette a reagot, lemaradt *
A hozzászólást Pandora Scarlet Mallory összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 28, 2014 11:57 pm-kor.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Kyleal elsétálni a célpontig egy kész kabaré volt, de pont ezért volt olyan kellemes. Élveztem az utat és be kell valljam rég voltam már ennyire vidám. Csoki a túra végére kissé elfáradt, de pár finom falat és víz után már újra rohangászni kezdett. Evés közben is inkább a fényképezőgépemet kattintgattam, hogy minél jobban megörökítsem ezt a napot. Majd esetleg utána csinálhatnék is belőle egy albumot, vagy valami montázst és mindenki kapna belőle egy példányt, hiszen elég ritka az olyan nap, mikor ennyien együtt vagyunk. Miután jól lakott a társaság egy újabb program veszi kezdetét, talán az egyik legizgalmasabb. Bár volt már nem egyszer szerencsém találkozni az itteni farkasok közül párral mégis nagy lelkesedéssel indulok meg a kis csapat után. Nem hiába tanultam állatorvosnak és vagyok az. Szeretek velük foglalkozni, köztük lenni, és úgy érzem, hogy ők is szeretik a társaságom. Nagy örömömre Kyle elvállalta, hogy vigyázz Csokira miközben mi Willel bevonulunk a farkasokhoz. Bár nem hiszem, hogy nagy baj történne, de jobb nem kockáztatni. Valahol hátul állva hallgatom Willt és a kérdéseket. A fényképezőgépem természetesen a kezemben van, bár van egy olyan érzésem, hogy most kevesebbet fogok majd kattintgatni.
Ahogy beljebb érünk a tisztáson, finom alapállásban táborozok le és fordulok féloldalasan kissé szemközt a fiatalsággal, míg vágom, hogy előkeveredjenek a bundások. Addig természetesen Naomi kérdésére is készséggel válaszolok. - Az erdőkben két falkáról van most épp tudomásunk, az egyik tizenkét fős, a másik kilenc. A kölyköket még nem hozták elő az odúkból, de nyár közepén már ők is megfigyelhetőek lesznek. Itt most jelenleg hat farkasunk van bent, illetve öt kölyök. Kettő sajnos a napokban elpusztult. - Épp csak lopva sandítok Alice felé. Estenem, de sajnálta őket a múlt héten, de mit lehet tenni... ilyen a világ, a farkasoké pedig főleg.
Közben persze a bundások is előkeverednek, ki érdeklődő bizalmatlansággal, ki lelkes kíváncsisággal közelítve meg a csapatot, s máris ostromolva a lányokat, ha már tőlem láthatóan semmit nem kapnak. A kissé nyúzottnak tetsző mamafarkas mellettem ver tábort, onnét figyeli bukdácsoló, érdeklődően kaffogó kölykeit, akik egymást legyűrve, gáncsolva folytatnak versenyt nagyok utoléréséért, miközben leengedve karomat a fültövét vakargatom a nősténynek. Hagyom kicsit a társaságnak, hagy élvezzék a helyzetet, barátkozzanak a farkasokkal és azok is kicsit lehiggadjanak a jövevények újszerűségét tekintve.
Azt hiszem, el kell majd ide cibálnom nyár közepén is P.S.-t, hogy láthassuk a kölyköket. Vagy jövök egyedül, ha ő nem szeretne, nekem mindegy, de a kölykök olyan édesek, hogy meg kell zabálni őket, én pedig szeretek olvadozni. Azt persze szomorúan hallom, hogy két kölyök elpusztult a napokban, de vélhetőleg túlságosan gyengék voltak az életben maradáshoz. Inkább nem kérdezek rá, hogy mi történt, mert kellemetlen témát feszegetnék szerintem, itt van Alice is, aki állatorvos, biztos tudott a dologról, talán még ki is hívták hozzájuk. Amikor meglátom a farkasokat, kihúzom magam, és lelkesen tapsikolok párat a kezeimmel, mint valami kis ovis, aki kapott egy szuper játékot. Le vagyok nyűgözve, pedig még meg sem érintettem egyetlen farkast sem. Azért vigyázok, és óvatosan kinyújtom magam elé a kezem, hogy ha esetleg arra merészkedik valamelyik állat, akkor megpróbáljam megsimogatni. Nem teszek hirtelen mozdulatokat, bizonyára emberhez szoktatva vannak, de a hülyeséghez kötve hiszem. Így csak akkor érintem meg a hozzám legközelebb álló farkast, ha már megszaglászott. Bizonyára csalódott, amiért semmiféle falatkát nem kap tőlem, de nem tudtam, hogy lesz ilyen, szóval nem készültem, bánom a dolgot, de hát ez van. Végül le is guggolok hozzá, nem óhajtok felé magasodni, egyszerűen egyenlő partnernek tekintem, viszont nem kísértem a sorsomat, a szemeibe semmi pénzért nem néznék, nehogy támadásnak vegye. Ha többen is odajönnek hozzám, igyekszem megosztani a figyelmem, nehogy berágjanak egymásra féltékenységükben. Elképesztően csodálatosnak tartom ezeket a pillanatokat, vigyorgok is, mint a vadalma. Az egyszer biztos, hogy rám fért már valami hasonló kikapcsolódás...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Érdeklődve hallgatom Will válaszát a kérdésre és mikor megemlíti a két elhunyt kis kölyök farkast összeszorul a szívem. Nos állatorvosként hozzá kellett volna már szoknom ehhez, már nem kellene, hogy ilyen mélyen érintsen egy állat elpusztulása, de ez nincs így. A mai napig is képes vagyok megsiratni egy-egy elhunyt állatot, még ha nem is ismertem. Persze általában ilyenkor megpróbálok elvonulni, nem mások előtt sírni, de sajnos nem mindig sikerül. Mikor megpillantom az első érkező farkast már arcomhoz is emelem a gépet, hogy kattintsak párat. De nem sokáig foglalkozom ezzel, ugyanis azonnal odarohan hozzám vagy három farkas, közülük az egyik már ugrik is rám ahogy megérkezik. Hangos nevetésbe török ki, majd azonnal leguggolok, hogy egy szintbe lehessek velük. Ám ez nem volt egy túl okos ötlet, hiszen annyira be vannak zsongva, hogy már csak a hatalmas örömük miatt veszélyesek. Egyikük a hátamra ugrik és úgy nyalja oldalról a képemet, míg a másik elölről próbálja ugyan ezt megkísérelni mindaddig, míg végül nem bírom tovább tartani magam és eldőlök a fűben. Egy hosszabb nevetés után végül azért csak megpróbálom őket lecsillapítani. -Elég legyen! Halljátok? Már csupa nyál vagyok!-A kezeimmel megpróbálom őket ellökni magamtól, hogy legalább felülhessek, megtörölhessem az arcom, de ez nem egy túl könnyű feladat.
Végre eljutottunk arra a pontra is, amikor van kérdésem, hát nem is restellem feltenni. A két falka dolga megfogott. - És a két falka nem áll.. hogy is mondjam.. hadban egymással? Úgyértem nem mennek egymásnak a territóriumért, vagy bármi? – kérdezem. Elég röhejesen sikerült ezt megfogalmazzam, de ettől még talán érthető, hogy mire gondolok. Ha emberekről lenne szó, akkor lazán használtam volna az ellenség, a háború szavakat, de azért ezek mégiscsak állatok és legyek sekélyes vagy buta mások szemében, de nem akartam olyan kifejezésekkel illetni őket, amiket eddig csak az emberekre használtam. Ez ilyen.. fura P.S.-dolog. Amikor a kölykök előjönnek, szinte leolvadok a lábamról. Nagyon helyesnek tartom őket, bár kissé azért szepegő hátsóval fogadom a közeledésüket, főképpen azért, mert én még a kutyáktól is megijedek, hogyha a kertek mellett sétálok s a kerítés mögül rámvakkant egy. Nincs nálam semmi, amivel megkínálhatnám a csöppeket, de azért leguggolok közéjük – sőt, egy pontnál azt érzem, inkább le kell térdeljek, ha nem akarom, hogy feldorítsanak – és jobb dolgom nem lévén találomra simogatom hol egyiket, hol másikat, miután meggyőződtem róla, hogy megszagolták a kezemet és nem akarják leharapni azt.
Hagyok időt, hogy a farkasok barátkozzanak és belopják magukat orvul kicsit a lányok szívébe. Közben persze a felmerülő kérdésre is választ kap Pandora. - A vadon élő farkasoknál ez egyáltalán nem jellemző. Hatalmas területről beszélünk, amit birtokolhatnak, a lakókörzetük azonban alig száz négyzetkilóméter körül mozog a falkáknak. Persze, ha nem lenne ilyen jó a vadállomány, ez sokkal nagyobb lenne, illetve a téli-őszi időszakban ők nomád életmódot élnek. - Mennek a vad után, a fiatalok elhagyják a falkát, újhoz csapódnak vagy meghalnak, ha idegen területre tévednek. A magányosok sokkal több veszélynek vannak kitéve, szemben a falka egységével. - Ilyen téren kicsit pont ellentétei a vérfarkasoknak, akik, akárcsak minden ember általában, inkább jó időben utazgatnak, változtatnak lakóhelyet túlnyomórészt. - Fűzöm tovább a gondolatot és közben nekem is akad kérdésem: - Szerintetek miben különböznek vagy hasonlítanak még?
- Ezek szerint itt ideális körülmények között élnek, már ami a táplálékot illeti. Állapítom meg kicsit talán félve, persze, ha a vadállomány jó, a farkasoknak is jó, a simáknak is, meg a véresebb fajtáknak is. Erről persze eszembe is jut egy másik kérdés, de persze megvárom, hogy a Protektor befejezze, addig nem szólalok meg újra. Sőt, utána sem, mert akkor meg ő kérdez, és előbb illik válaszolni, utána ráér az, amit én szeretnék megérdeklődni. - Külsőre azért elég megtévesztőek. Én elméletileg az emléktörlésem előtt láttam élőben egyet, átváltozni. Azt írtam róla, hogy ha nem ott zajlik a szemem előtt, akkor valószínűleg elhitettem volna magammal, hogy csak egy kutya. Ez talán kicsit nagyobb mélységeket érintett a bensőmben, mint amit szerettem volna, de nyilván most nem fogok elkezdeni az eseten picsogni, egyszerűen csak kellett valami, ami alapul szolgál az összehasonlításra. - Meg… nem tudom, hogy ez a farkasoknál mennyire jellemző, de így jobban belegondolva furcsa lehetett akkor a szemszíne is, a "Telihold szürkébbik színéhez tudnám hasonlítani", ha jól emlékszem, így fogalmaztam. Nem láttam ugyan sok időre, mert nem mertem tovább ingerelni azzal, hogy a szemébe nézek, így is csoda, hogy élve megúsztam, már az akkori önmagam szerint. Nekem azóta, ha vérfarkas, akkor Alignak ugrik be egyből... - Az viszont teljesen biztos, hogy ugyanúgy kihívásnak veszik, ha szemkontaktust veszünk fel velük, és a hirtelen mozdulatokért sincsenek túlságosan oda. Vagyis, kölyök korukban biztos nem, az idősebbek gondolom már nem ennyire ösztönösek. Vagy igen? Fogalmam sincs, inkább kérdezek, és ezen a ponton döntök úgy, hogy inkább befogom a számat, mert ha mondtam valami badarságot, akkor jobb némaságra kárhoztatni magam, meg nem vagyok én olyan leányzó, aki nem hagy másokat érvényesülni, de persze a kérdésemet azért még felteszem. - Egyébként, a vadállomány még úgy is jó, hogy a vérfarkasok levadásszák őket? Mert gondolom, ők is táplálkoznak belőlük... Ez elég bizarr szerintem, mármint, egy részük ember, és lehet, hogy nyers húst esznek, de ennek ellenére nem esik nehezemre elképzelni, elvégre, az egyik felük mégiscsak egy öszönlény, nem?
A hozzászólást Naomi Sharp összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 26, 2014 8:55 pm-kor.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Én már elég sok mindent tudok az itteni farkasokról, így sok újdonságot nem árul el számomra Will, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem figyelek oda rá. Miután minden kölyköt rendesen megdögönyöztem és ők is lenyugodtak felállok és próbálok minden figyelmemmel a többiekre koncentrálni. Will kérdése nagyon is tetszik nekem és már válaszolnék is rá, de Naomi gyorsabb volt nálam, így megvárom az ő feleletét és csak az után szólalok meg én is. -De azt se felejtsük el megemlíteni, hogy egy rendes farkas nem öl szórakozásból, feleslegesen. Őket csak a túlélési ösztön hajtja. Nem gyilkolnak eszetlenül.-Talán túl negatívan állnék a dologhoz? Nos talán valóban így van, de valljuk be őszintén, hogy van némi igazság benne. -Meg még talán abban is mások, hogy míg általában a sima farkas csoportosan vadászik a vérfarkasoknál sokszor magányosan. Gondolom azért mert nekik könnyebb, hiszen ügyesebbek, jobbak az érzékszerveik, gyorsabbak és erősebbek.-Remek példa erre Nicholas, aki egymaga terített le egy bölényt, míg a normál farkasok esetében egy képtelen lenne rá. De ha valami ostobaságot mondanék Will biztosan kijavít majd. Elismerően bólintok Naomi felé a kérdés hallatán. Nekem ez sosem jutott az eszembe, pedig egy igen fontos dologról van szó, így tehát érdeklődve is várom a választ rá.
Nos ez egy érdekes és igen nehéz kérdés, lévén halvány gőzöm sincs a farkasokról, úgy általában sem, nemhogy a vérfarkasokról. Jó, rendben van, amióta Őrző lettem, sokat tanultam már, de még mindig nincsenek olyan korrekt információim róluk, mint mondjuk Naominak, vagy Alicenek, ahogy hallom. Picit el is szégyellem magam, de mivel még mindig nem vagyok olyan fából faragva, aki komolyan ki is mutatja, hogyha valami miatt kicsinek és jelentéktelennek érzi magát, így most sem jelenik meg semmilyen erre utaló nyom az arcomon. Rendületlenül mosolygok, leguggolva az egyik kölyökhöz simogatom a farkast – nem tudom, hogy szeretik-e a fültővakargatást, de majdcsak elmegy, ha nincs oda érte – és hallgatom, amit a többiek mondanak. A kivárásra játszom, s én csak a legvégén dobom be a gondolataimat. - Azt gondolom, hogy a vérfarkasok az emberi oldalukban különböznek a legjobban ezektől a társaiktól. Mármint nem úgy értem, hogy abban, hogy van nekik olyan fizikai alakjuk is, hanem abban, hogy a farkaslétüket is meghatározza szerintem agyuknak az a szeglete, amiben ott van még az ember. Ez így talán naivan hangzik, de nem tudom, hogy.. szóval érthető-e mire gondolok. Meg ugye itt van a telihold és az átváltozások, de ez evidencia, nyilván nem erre vonatkozott a kérdés. A kölykökkel ugyanolyan szigorúak mindkét farkasfaj tagjai? Elég nevetségesen hangzik farkasfajnak nevezni a vérfarkasokat, de így csúszik ki a számon, vissza nem szívom. Elvégre érdekel a válasz, ezért is fogalmaztam meg a kérdést. Akárhogyan is.
Aprót biccentek Naomi bizonytalan megjegyzése kapcsán. Bizony, ideális körülmények között. - Nem csak a mi, de feltételezhetően a növényevő állatfajok nagy örömére is. - Ezt nevezzük normál farkas alaknak. Ilyenkor valóban könnyű összetéveszteni őket vadon élő társaikkal. Ezen kívül képesek még a klasszikus vérfarkas ábrázolásokhoz hasonlóan humanoid alakot is magukra ölteni, valamint az úgynevezett teljes farkas alakot. Ekkor a méreteik egy grizzlyével is vetekednek, így okkal a legveszedelmesebbnek nevezett alakjuk ez. – Talán tankönyv szagú az egész szöveg, mégis azt hiszem, sokkal hihetőbbnek hat, ha olyan embertől hallják, aki nem a leírt, száraz sorokra hagyatkozik, hanem ténylegesen tapasztalta már azt, amit elmond. – Nem mintha az önfényezés lenne a célom ezzel az egész kis különórával. Bármely másik idősebb őrzőtársam állhatna a helyemben, aki nem a négy fal között végez munkát, úgy vélem. Egészen egyszerűen szeretném, ha tényleg felfognák és megértenék a farkasok természetének mélyét, lényük kettősségének gyökereit. Meg persze mellette van egy olyan burkolt szándék is az egészben, hogy lássák: én is emberből vagyok, nem eszek tanoncokat reggelire, szóval nyugodtan fordulhatnak hozzám is a kérdéseikkel, problémáikkal. Ezt Alice ugyan már jól tudja, hisz régebb óta a közösség tagja, de Pandorához és Naomihoz sajnos még nem igen volt szerencsém. - A szemszín esetében, akárcsak a bundánál, mindig a vérvonal a meghatározó. A vérfarkas kölyök mondhatni a beharapójának kicsinyített mása. A vadon élők esetében meg a biológia. – Fűzöm hozzá, noha ezt részleteznem talán nem kell, elvégre mindenki volt középiskolás valamikor és tanulta az öröklődést. Naomi bizonytalansága mosolyt csal borostás képemre. - Nem, valóban nem. Az évek során az önkontrolljuk olyan szintre fejlődik, hogy szinte kezes bárány a bennük lakozó farkas számukra. Olyan remekül élnek szimbiózisban ilyenkor már, hogy szinte lehetetlenség eldönteni, hol kezdődik az emberi fél és hol a farkas. És ez egy roppant ideális állapot, éppen ezért nem is nagyon létezik, meg kell valljam. Vannak, akik sokkal inkább farkasok, mint emberek, míg mások esetében a farkas szinte csak eszközzé, jól idomított társsá válik az évek során. – A mellettem pihenő nőstény lustán tátja el száját, ásítva bele a világba jólesően. Tekintete a kölykein, kik fáradhatatlanul ostromolják kaffogva a lányokat, megkísérelve cipőfűzőiket, nadrágjaik szárát rágcsálni olykor, ha úgy ítélik meg, nem kapnak elég figyelmet. - Az állomány folyamatosan pótolva van, ehhez bizonyos százalékig a falka is hozzájárul anyagiak terén, szóval igen. Még így is jó. – Biccentek kissé, hogy aztán a következő felszólaló, Alice felé forduljak.
Az ő válasza is megér egy biccentést, de nem marad el a kiegészítés sem. Pontosabban kérdést szegezek a lánynak: - Megfogalmaznád kérlek, hogy mit is értesz pontosan esztelen gyilkolás alatt? - Úgy vélem, ezt fontos lenne tisztázni, mielőtt tovább boncolgatjuk a témakört, a felvetett hasonlóság-különbözőség ugyanis már közelít ahhoz, amit a mai kis különóránk fő témájának szántam, az esetlegesen nem tiszta fogalmak és meglátások tisztázása mellett persze. - Ez nem teljesen így van, noha valóban akadnak olyanok, akik inkább egyedül vadásznak, sokszor gyakoribb, hogy ketten-hárman vagy akár többen verődnek össze teliholdanként. Ennek pedig egészen egyszerű oka van: ahogy a farkasos és az emberek, úgy a vérfarkasok is társas lények. – Meglepő, mi? – A teremtő sokszor még akkor is együtt vadászik a kölykével, mikor az már képes magának megfogni a vadat, s nem elhanyagolható a biztonsági funkciója sem a közös vadászatnak. Bármikor beüthet valami gikszer… elég csak a közelmúltban felbukkant orvvadászokra visszaemlékeznetek. – Elhiszem én, hogy kissé bizarrul hat, de egy közös vadászás semmivel sem másabb a vérfarkasok számára, mint mondjuk egy közös meccsnézés, sörözés vagy más társas tevékenység.
Feltűnik, hogy Pandora a túrán mily cserfes volt, s most ahhoz képest mennyire csöndes. Ha a fejébe látnék, valószínűleg eloszlatnám a kételyeit gyorsan, ám mivel nem vagyok gondolatolvasó, így… - Ez egy nagyon jó meglátás Pandora. Habár nem lehet és nem is akarunk rangsort felállítani most a hasonlóságok és különbözőségek között, valóban ez egy igen jelentős befolyásoló tényező lehet. Például az Alice által említett „esztelen gyilkolás” esetén, vagy a Naominál felmerült önkontroll kapcsán. A kölykök, frissen beharapottak még sokkal inkább emberek, akiknek meg kell birkózniuk a bennük lakozó állatias énnel. Be kell törniük, ha úgy tetszik, megtanulni együtt létezni vele és meglelni az egyensúlyt az emberi és a farkas énjeik között. – Miközben beszélek, tenyereimmel lefelé nyújtom ki ujjaimat, s hozom vízszintbe a bal meg a jobb kezemet, ezzel is prezentálva szavaimat. - Ez pedig mocskosul nem egyszerű… Gondoljatok csak a mágia használatának elsajátítására. Nem tudom, nektek milyen volt az első órátok a témában, de én negyven perc szenvedés és eredménytelenség után közöltem a mentorommal, hogy inkább meghívom valamire az O’Connorsban, csak hagyjuk abba mára! – Ciccenek kissé fejcsóválva, s léptekre indítom lábaimat, elhaladva a lányok mellett. Közben persze válaszolok PS utolsó kérdésére is. - A vérfarkaskölyöknek a társadalom és a falka felé egyaránt meg kell felelnie, így úgy vélem, az ő vállukra több tehet nehezedik. Ugyanakkor falkája válogatja a nevelési módszereket, nincs egységesített gyakorlat.
Egy-két farkas mintha tudná, mi következik most utánam ered, de más nem igazán zavarja fel a falka nyugalmát. Nem úgy az eddig a kerítésen kívül levő, letakart nagyobb vödör rácson belülre kerülése. - A helyetekben hátrébb lépnék párat. – Nem lehetőség, utasítás ez a maga udvarias módján a lányok felé, a következő pillanatban ugyanis egy határozott mozdulattal vetek pár nagyobb szelet húst az ordasok közé, távolabb valamivel a társaságunktól. Ezt újabb adag követi, bőven jutna mindenkinek, a négylábú bundások azonban levetkőzve iménti „szőrgombóc” mivoltukat vicsorgó agyarakkal, fogaikat csattogtatva marnak egymásba. A kölyköknek úgy fest, a maradék jut majd csak, s az elsőként étkező fiatal, erőteljesebb hím kétségtelenül az alfa szerepét tölti be a kis falkában – ő osztja ki a legtöbb „helyrerakást” a gyorsan jött ételért folytatott küzdelemben. - Nos… talán kicsit stimulált, de a kép remekül példázza, hogy mi az, amivel együtt kell a vérfarkasoknak élniük. Még mindig olyan aranyosnak tűnnek, mint első pillantásra? Nem, ugye? Pedig ugyan azok a farkasok. Egy vérfarka nem azért öl, nem azért vadászik teliholdanként, mert nincs jobb dolga, hanem mert a benne élő farkas ezt diktálja. Emberek, ugyanakkor ösztönlények, ragadozók is. Ha elfojtják és nem foglalkoznak a farkasuk igényeivel, az sokkal veszélyesebb a társadalomra nézve, mintha időnként leölnek pár állatot.
// Elnézést a hosszért és a várakoztatásért, cserébe igyekeztem sorra venni mindhármótokat az átláthatóság érdekében, remélem semmi felett nem siklott el a figyelmem közben. //
Csendesen jegyzem magamban, amit Will elmesél a vérfarkasokról, ez olyasmi, amit bizonyosan hasznos lehet tudni, és talán még kérdezhetik majd a vizsgán is, jó, ilyen egyszerű biztos nem lesz, de azért megjegyezni meg kell. Szerintem mondjuk elég lesz egyszer látom mindegyiket, és soha az életben többet nem leszek képes elfelejteni. A szemszín is világos, úgyhogy nem is fűzök hozzá mást, úgy hiszem, fölösleges volna ragozni, értem, és ennyi nekem elég. Azt hiszem, hogy ez is elég érdekes info egyébként, mintha legalábbis így akarná a fajtájuk a biológiai hiányosságokat bepótolni. Szerintem lenyűgöző, tudom, nem kéne ennyire elájulnom tőlük, de egyelőre így gondolom. - Azok a problémásabbak, akik inkább farkasok? Vagy ez is inkább az alapvető jellemvonásokon múlik? Nem akartam feltételezésekbe bocsátkozni, és azt sem tudtam igazából, hogy a farkas felük milyen hatással van rájuk összességében. Inkább kérdeztem, abból bajom nem lehet, jó, persze hülyének nézhetnek, de reményeim szerint erről azért nem lesz szó. Azt pedig jó tudni, hogy a vadállományt folyamatosan pótolják, nem szeretném azt érezni, hogy valami kajajelölt lehet minden emberből idővel. Alice szavaira azért kicsit elmegy a kedvem úgy mindentől, nem akarom ilyennek látni őket, esztelen gyilkológépnek, egyszerűen kellemetlen volna a lelkemnek, noha tudom, hogy szükségük van a vérre, de nem hiszem, hogy mind ilyenek. Az emberek sem mind rosszak, épp annyira hiba lenne egy alapján általánosítani, mint egy esetleges bűnöző szülő miatt elítélni a gyermeket, legalábbis próbálok így gondolni erre az egészre. Szinte iszom Will szavait, valóban szomjazom szinte minden információra, szükségem van rájuk, hogy feltöltsem elmém remélhetőleg feneketlen kútját, és később legyen miből merítenem, ha a szükség úgy hozza. Akkor azért elmosolyodom, amikor kiderül, hogy a Protektor első találkozása a mágiával úgy sikerült, ahogyan, bár ő nem is Mágus, hanem Harcos, bár nekik is fontos, de náluk azért sokkal nagyobb a hangsúly a harcképzettségen. Én csak sóhajtva megcsóválom a fejem, jelezve, egyelőre ebben a témában nincs mit mondanom, mi még nem varázsoltunk Mandyvel. A kölykökről Connor jut eszembe, vagyis hát, az, akiről írtam, mert kép nem él bennem róla, egyszerűen csak tudom, hogy volt, és ennyi, meg azt, hogy vérfarkaskölyök, és ezért mondhatni örülhetek, hogy még élek, mert ha akkor másként alakulnak a dolgok, én ma nem lennék itt. Hátrébb lépek, én a magam részéről nem szeretném megtapasztalni, hogy milyen az, ha a farkas és a kaja útjában állok, és ha elérem P.S.-t, akkor őt is húzom magammal, ha tetszik, ha nem. Gondolom persze, hogy azért ő is jönne magától, de inkább biztosra megyek. Erről a kajálásról nekem a Kutyahideg című film jut eszembe, ott is hasonló volt a helyzet, az Alfa evett először, a leggyengébb farkasnak meg rosszabb esetben felkopott az álla. - Esetleg akkor ezeknek az elfojtásoknak az ára lesz az emberáldozat? Persze, gondolom, köztük is vannak olyanok, akik ezt valójában élvezik, de azért bízom benne, hogy a többségnek nem okoz örömöt a gyilkolás…
A hideg jól esően simította meg arcomat. Újabb slukkot szívtam a cigarettából. A hó már jó vastagon állt az épületek tetején, meg az állatok elkerített udvar részein. Figyeltem a jávorszarvas babyt, ahogy az anyja lábánál toporgott. Kicsit zsibbadt a fejem, mert a cigarettában, igaz, nem a legerősebb, de azért némi anyag bele volt csavarva, normális dohánnyal. Reggel meditáltam már, így kipihent is voltam, csupán nem bírtam megállni, hogy a gyakorló óra előtt ne jussak némi "öröm forráshoz". Az egyetem, s Alice-al való dolgaim is jól mentek, s nem ártott volna végre felzárkózni talán Harcos Tanonci teendőimmel sem. Az rendben, hogy edzés, meg elmélet, de ha a vizsga nem jön össze, akkor bukhatom az egészet. Sétálgattam az állatok közt, s vártam Mentorom érkezését. Tincseimet összekócolta a hideg szellő. Motoros kabátot, sálat, kesztyűt, egy kényelmes farmert, s bakancsot viseltem. Újból beleszívtam a cigibe. Elhoztam magammal Mentoromtól kapott késemet. Ki tudja, milyen ötlettel áll elő, gyakorlás címén?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy különösebben túlgondoltam a mai programot Velkannal, mert nincs így. Olyannyira, hogy a megbeszélt találkozó időpontján és pontos helyén kívül semmi más nem volt a fejemben ezzel kapcsolatosan. Kissé elhavazódtak a dolgok mostanában és nem a maguk szépen szállingózó, kellemesen békés módján, ami azt illeti. Azt hiszem, nekem is jót fog tenni most ez az edzés dolog. Kicsit kikapcsolok, kell az... A jól ismert terepjáró tűnik fel a színen, ám ahelyett, hogy magam mellé rángatnám a srácot az anyósülésre, egészen egyszerűen leparkolok a kijelölt helyen, s a kabátomon igazítva egyet, cipzárját felhúzva kászálódok ki a verdából. - Velkan! - Biccentek felé, nem sürgetve a cigarettázás közepette. Ráérünk, nem? Én mondjuk már nem gyújtok rá - a kocsiban megtettem úgyis - mert akkor sosem vágunk a dolgok közepébe, csak támasztjuk a karámot. Persze, egyik-másik szarvas megismer már, jönnek is oda a kerítéshez, azt gondolván, hogy kaját hoztam - s csalódottan távoznak, mikor csak nyakukra mért paskolás jut helyette. - Mi újság feléd? - Érdeklődök, s közben kulcscsomó kerül elő a kabátom zsebéből. Remélem követ, s lépteim közepette még az irányt is megadom mellékesen, mely szerint: - A pajtához megyünk!
Ha Williamnek nem is volt kifejezett elképzelése arról, hogy mit fog kezdeni Velkannal, nekem akadt, s ha már Adamtől megkaptam anno a srácot, hát gondoltam most sem derogál belenyúlnom az edzéstervükbe egy kicsit. Megkérdeztem hát Willt, hogy zavarná-e, ha véletlenül arra találnék, járni, s a válaszától függően evett ide a fene, talpig véletlen erre járót játszva. Hát persze! Mert olyan nagy eséllyel keveredik a szarvasok környékére valaki, akinek inkább a halott emberek a szakterületei, vagy a haldoklók. A pajtaajtó mellett támasztom a falat, hátamat a falnak vetve, felhúzva egyik lábamat, bakancsos talpamat odafektetve a függőleges felületre. - Nocsak! – lököm el magam a faltól, mikor már hallótávolságba érnek, s biztos lehetek benne, hogy premier plánban élvezhetem Velkan arckifejezését. Nem, mintha tudnám, hogy kedvel-e vagy sem. S nem is érdekel. - Mi járatban errefelé? – szökik útnak egy kérdés ajkaimról, miközben megeresztek egy biccentést feléjük köszönetképpen. A névszajkózást inkább kihagyom. Tudom a nevüket, felesleges a gyakorlás.
A terepjáró ismerős hangjára abba az irányba fordulok, s még egy barátságos integetés is kitelik tőlem. Rég láttam az öreget, bár nem igaz, tegnap edzésen összefutottunk, de úgy igazán beszélgetni nem mostanság ültünk le. Mondjuk amik itt történtek, hallva azért a pletykákat, nem is kéne csodálkoznom ezen. - Tanár úr! - viszonzom köszöntését egy vigyorgás közepette, ahogy kifújom a füstöt. Nézem, ahogy az állatokat paskolgatja, s kérdésére átfut egy finom mosoly az arcomon. - Köszönöm, egész jól. 4-es lett a motortech ZH-m. - igaz nem akarom, de utóbbi mondatom túl lelkesre sikeredik. Hiába, néha én is dicsekedhetek, még ha ez rohadtul nem is érdekel senkit. - Szóval Mr. Douglas, ha netalán lerobban valahol a verdával az erdő közepén, nyugodtan hívhat, elméletben meg tudom javítani. Közben követem amerre utasít, s végül sikerül az utolsó slukkot is magamba invesztálnom. - Jövő héten lesz viszont egy évszámos röp felmérő történelemből, amihez őszintén szólva semmi kedvem. De utána jön a téli "szünet", és több időm lesz az Őrző Vizsgára készülni. És Mr. Douglas? Őszintén szólva rég beszéltünk, hogy van? - azt nem teszem hozzá, hogy a helyzethez képest, de tényleg érdekel, mi van az öreggel. - És bocsánat, hogy rám jött a szófosás. - na ja, a fűtől megered az ember nyelve. Arra azért ügyeltem, hogy a dohány füstből ne lehessen kiérezni az anyagot, de még így is parázok kissé, hogy észreveszi rajtam. Tovább battyogunk, s érdeklődve hallgatom. - Mr. Douglas, szeretnék majd kérdezni valamit, Alice-al kapcso... - de hirtelen elakadok a mondandómban, mikor egy ismerős női alak löki el magát a faltól. - Szép napot Miss Wang! - köszöntöm másik Mentoromat mosolyogva, némi meglepetés azért kikerül borostás pofázmányomra. Mr. Douglasre pillantok, hogy lássam, ő számított-e az itt "ácsorgó" női Őrzőre. Mert ha igen, akkor ez azt jelenti, olyan óra elé nézek, mint amilyen Alexel volt... Vagyis megint hülyét csinálhatok magamból egy harmadik személy előtt. Hmmm... Jobban meg kellett volna tömnöm fűvel azt a spanglit. - Gyakorló óra. Legalábbis ha a tanár úr bírja majd, és nem lustult el a kényelmes karosszékében. - vigyorgok szemtelenül az öregre, s természetesen azért igyekszem elkerülni szeretetteljes nyaklevesét, ha megáld vele, de a vigyort azt biztos nem törli le egykönnyen a képemről. - És ön, Miss Wang?
Félsódéros, "na ne csináld már"-mosoly szalad képemre a megszólítás hallatán. - Maradjunk a Willnél, jó? - Dörmögöm csendesen, elcigarettázott hangomon. Nem vagyok én tanár, még csak mentori poszttal sem tetszelegtem sose, messze álljon tőlem minden ilyesféle megnevezés hát. Megjegyzésére jóízűen nevetek fel. Ki lennénk segítve az elmélettel... Manapság nem divat a gyakorlati oktatás az egyetemeken, vagy mi van? - Nagyon helyes, és ne kérj bocsánatot kölyök, mert nincs miért. Ha teljes értékű harcos akarsz lenni idővel, akkor viselkedj is úgy! Ez nem a katonaság, nincsenek rangbeli különbségek harcos és harcos között, legfeljebb a tapasztalatuk, a tudásuk az, ami megkülönbözteti őket egymástól. - De rangban senki se áll a másik alatt, jó, ha ehhez idejében hozzászokik, mert, ha mindenért bocsánatot kér és örökké "a kölyökként" viselkedik, ne csodálkozzon, ha a későbbiekben sem kezelik másként, mint egy frissen harcossá lett tanoncot. - Egyébként meg kösz a kérdést, nincs okom panaszra. - Lehetne jobb is a helyzet bizonyos szempontból, más oldalról pedig a madarat is röptében fognám meg, még ha ezt nem mutatom - pontosabban a magam sajátos módján mutatom ki. Az Alice-szal kapcsolatos kérdése nem kerüli el figyelmemet, ugyanakkor a pajtát támasztó Wang úgy fest "teret követel" magának, avagy figyelmet mindenképp. Velkan szavaira lapát-tenyerem tarkóját éri finom legyintéssel, meglapogatva kicsit nyakának hátsó felét. - Megnézem majd, hogy áll a szád egy óra múlva... - Szélesedik képemen a vigyor, s elengedve őt, kezemet Gina felé nyújtom, mintegy üdvözlésül, kézfogásra. - Gina ugyan úgy az órára jött, mint te, szóval mi lenne, ha beljebb fáradnánk? - Lépek arrébb a harcos üdvözlését követően, hogy kitárjam a pajta ajtaját és betessékeljem a kettőst. - Mit akartál Alice-szal kapcsolatosan kérdezni? - Firtatom a fiatalabbtól, miközben némi fényt "varázsolok" a pajtába. Gyér a világítás, de épp megfelelő a számunkra, hogy belássuk a feltornyozott szalmakockák, kötelek és reménybeli karám-elemekként a földön elfektetett deszkák terét. Más nagyon nincs idebent, ezért is ideális a számunkra. Hely van, a hó nem fúj be és mégsem egy sík üres terem. Részemről megválok a kabátomtól.
Nem vagyok nyomozókutya, de van azért, amit akkor is könnyű kiszagoljak, hogyha egyes híresztelések szerint csak egy kölyökpitbull szintjét tudom elérni nézésben. Azon a mai napig röhögnöm kell azért, de mindegy, most nem tartozik ide. Odalépek Velkanhoz, s egy igen hirtelen mozdulattal ragadom meg az arcát, alulról nyúlva alá, s szorítva hüvelyk-ésatöbbi ujjam közé a képesebbik felét, állánál támasztva meg, s fordítva így William felé a drágát. Jobb, ha nem kapálózik, mert akkor leteperem, s nem szexuális indíttatásból. Keményen tartom fejét, miközben kedélyes kérdésekbe merülök. - Arról csak nekem felejtettetek el szólni, hogy a gyakorlás előszele egy kis beszívás? Nem mondom, hogy a füvezés meglátszik az emberen egy laikus szem számára, de én nem vagyok laikus, ami az emberi élettant illeti. Ha az lennék viszont, akkor is megérezném a semmivel össze nem téveszthető szagot. - Mióta szokásod? – kérdezem már magam felé fordítva Velkant, ellökve kissé. Bájosan, mint egy pokróc. Ajánlom, hogy ne hazudjon a szemembe, mert jaj neki! Amennyiben sikerül bejussunk a pajtába, ott első dolgom ledobni a bőrkabátomat. Túl szép darab az az edzéshez, kár lenne érte. Arról, hogy „Miss Wang” miért jött, egyelőre nem teszek említést, megválaszolta a kérdést William helyettem.
- Oké Will. - no mondjuk fura tegezni még mindig a vezetőmet, de a következő bocsánat kérésemre adott válaszra, "megvilágosodom". Igaza van valahol, no de hát ennyi idősen az ember rá van nevelve néhány dologra. Mint ahogy a kisgyerek is a "csókolomról" átszokik a "jó napotra", s valahogy én is így vagyok ezzel. Még az elején idegen, aztán szép fokozatosan váltok, és a végén már észre se veszem, és majd természetesen viselkedek ilyen formán az idősebbekkel. Nyakam hátsó fele bizsereg a lapát tenyér alatt, bírom az öreget, legalább a maga módján veszi a poénjaimat. Poén... mint mikor szerencsétlen Bambit védtem, azt is jó ízűen kiröhögte. Erre a gondolatra még szélesebb lesz gyermeki vigyorom, úgy figyelem, ahogy köszöntik egymást, ám a következő dolog, ami meg is lep, hogy Miss Wang hozzám lépve, kezébe veszi államat, s mint egy vadászkopó úgy vizsgál meg. Ó... a franc. Igaz nem sokszor, de ilyen tekintettel találkoztam már. A szavakra azonban ahelyett, hogy kiverne a víz, inkább amolyan, gyermeki csínyen elkapott kisfiús vállvonással felelek: - Egyetemista vagyok, na. - hát most mit szépítsek. Jó, ez nem jogosít fel semmire, de azt hiszem mindenkinek van arról fogalma, hogy ebben a korban próbál ki mindent az ember. Még a káros dolgokat is. Viszont nem hallucinálok, és semmi bajom tőle, rosszul se vagyok, csak némileg felpezsdítette a vérem és a kedvem, ennyi az egész. Azért annyira én se vagyok ostoba, hogy totál K.O. állapotban jöjjek órára. Lehet, most hallgathatom a kis előadást, hogy ejnye bejnye, de azért azt ne mondja nekem senki, hogy ők nem voltak fiatalok, és így jöttek a világra. Forgat ide-oda, de engedelmesen tűröm, kicsit úgy érzem magam, mintha nagymama pofa vizitén vennék részt, már csak az hiányzik, hogy a végén nyúzni kezdje a bőrömet, hogy "jajj de édes nagy fiú lettél, drága angyalbögyörőm!!!". Bár elnézve Miss Wang tekintetét, erre különösebben nem kell számítanom. Ahogy elenged, összekócolom tincseimet, s szelíden felelek. - Nyár közepe kb. - bár miért fontos ez, hogy mióta? Nem is tűnik olyan hosszú időnek. Azt már nem teszem hozzá, hogy Őrző adta az első spanglit a kezembe, mert biztos elszörnyülködnének. De a lényeg, most drog vizitre jöttem, vagy gyakorló órára? - Oh, Miss Wang most beállt Tanoncnak? - kaján vigyor kerül a képemre, és talán túlzottan is csodálkozó hangsúllyal ejtem ki a szavakat. Nekem még lehet újat mutatni, de egy tapasztalt Harcos Őrzőnek mi újat lehet? Na, de majd meglátjuk, minden esetre felkészültem, hogy esetleg mindkét Mentortól újabb nyakleves várható a csipkelődésemért, de persze azért ismernek már annyira, legalábbis Will biztosan, hogy tudják, semmi rossz szándék nincs bennem, és ha már azon dolgozunk, hogy ne "csak egy kölyök" legyek, akkor ennyit igazán megengedhetek magamnak. Betrappolok a két felnőtt között a pajtába, s miközben mindenki leveti a kabátot, kicsit jobban szemügyre veszem a környezetet. Miután rólam is lekerült a motoros kabát, Will kérdése töri meg a csendet. - Az igazat megvallva, két kérdésem lett volna. Az egyik, hogy tudom, most Alice az egyetemre költözött, sokat is találkozok vele. És ha ez nem probléma, mint amolyan "testőr" szívesen funkcionálnék mellette. - Will adta az engedélyt még az ősz elején, hogy elkísérjem Alicet a családjától, amikor lehet, Aliceal töltöm a gyakorló órákat is, és volt már arra is példa, hogy a folyosón látott minket az öreg, kézen fogva, szóval azért biztosan leesett neki, hogy nem közömbös számomra a lány. - A másik pedig, hogy részt akarok venni a támadója elleni nyomozásban. - igaz, nem kérdésre sikeredik ez utóbbi, de azt hiszem, ez most teljesen lényegtelen.
Épp csak villan tekintetem a kettős felé Gina nem is olyan költői kérdésére, s kérdeznék én is, de végül... nem teszem. Helyette apró, beletörődő sóhajjal fordulok szemközt a kettőssel, miután a pajta ajtaját betettem utánunk. Nincs épp kandallós meleg idebent, de így legalább a szél nem fúj még a mínuszokra pluszban. Sokkal elviselhetőbb a hideg ebben a formában, ami azt illeti. Arra azért, hogy "Miss Wang" tanoncnak állt, kiszalad egy könnyed, nevetős hang részemről, s a kabátom nekem is a kupacba kerül. - Egyikőtöknek sem árt, ha szokjátok a csapatmunkát. - Jegyzem meg minden értékítélettől mentesen, hisz nem leszólásnak szánom, annak legfeljebb az veheti, akinek a füle möge sáros a dologban. Egészen egyszerű ténymegállapítás részemről a dolog, s mielőtt bármibe is kezdenék, rákérdezek az Alice-es félbemaradt mondatra még a kölyöknél. Az első "kérésnél" lopva Ginára sandítok, ő vajon mennyire találja viccesnek vagy épp megmosolyogtatónak a dolgot. Én magam nehezen türtőztetek képemen egy kiszélesedő mosolyt. - Szerintem ezt az édesapjával kellene inkább lemeccselned és nem tőlem kell engedélyt kérned... - Az elején még bírom komolysággal, de a végét azért elnevetem. - De komolyan, Velkan! Az egyetemen lakik, őrzők tucatja vigyáz rá nulla-huszonnégy. Nem hiszem, hogy szüksége van még egy emberre, aki a nyakában liheg a történtek után. A barátja támogatására ugyanakkor annál inkább. - Zárom le egy őszinte mosollyal a dolgot, s mozdulnék, előadva a mai edzés programját, amint Velkan befejezte a mondani valót, ám a második kijelentése a srácnak megtorpanásra késztet. - Dicséretes a hozzáállásod kölyök, de ezek szerint a nyilvános bejelentést ellógtad. - Erre a "lebukásra" a ciki nem jó szó. Csalódott vagyok, de nem mutatom, legfeljebb egy költőinek szánt kérdés erejéig. - Amíg ilyenekre nem figyelsz oda, hogy várhatnám el, hogy terepen helytállj? Wang, mivel a mai edzés idejének egy részében egymásra lesztek utalva, lennél olyan kedves és felzárkóztatnád a partnered a lemaradásaiban e téren? - Kérésnek hangzik, de igazából utasítás.
- Az egyetem nem mentség és nem a fű melegágya. Jegyzem meg ridegen. Ő nem akar szépíteni így én sem fogok. Persze, az orvosi fű felhasználásáról beszélhetnénk, de felesleges lenne, hiszen Velkan nem beteg, tehát amit csinál, az színtiszta esztelenség, semmi más. - És különben pedig harcos vagy, őrző, nem egyetemista. Én a helyedben ehhezh tartanám magam. Koppan súlyosan a véleményem hármunk között a talajon. Tegye, ahová akarja. Bennem túlteng a kötelességtudat, s amúgy sem vagyok híres a bűbájosságról. Érdekelnek, hogy Williamnek mi a véleménye erről, de úgy tűnik, hogy ő nem kívánja kifejteni, így én is hagyom az egészet, s csak magamban vonom le a következtetéseket, illetve állok elő megfelelően szövegezett jelentéssel fejben, eltéve alkalmasabb időkre. Harcosok vagyunk, ha ki akarom verni a fejéből ezt a kivagyiságot, azt szavak nélkül tudom megtenni a legjobban, így nincs okom panaszra a fű-téma elsikkadása okán. - Véged van, ha valaha is úgy érzed, hogy már nincs mit tanulj. Jegyzem meg szótárízű válaszomat, s villan tekintetem e pillanatban Velkanra. Nem sért az, hogy tanoncnak állít be, mert igaza van. Igen, annak álltam, s mint ilyen itt az ideje annak, hogy ne csak jártassuk a szánkat, hanem cselekedjünk is valamit. Williamre siklik pillantásom a továbbiakban. A szerelmesek témaköre engem teljesen hidegen hagy, csak egy szemforgatást tudnék előcsalni magamból, semmi mást, de arra meg nem vetemedem. Mosolyom azért szélesre és némileg lesajnáló "naugye"-ízűre szalad, amikor William megmondja a frankót az egyetemen tartózkodó őrzők sokaságáról, ám szám néma marad. Nem érzem úgy, hogy hozzá kéne szólnom ehhez. Hogyha fiatalabb lennék és jobban hasonlítanék a bátyámra, akkor most kiszaladna a számon egy "ciki", de ez sem történik meg. Sokkal inkább én szaladok, hogyha így vesszük, s amíg William beszél, nemes egyszerűséggel megpróbálom elkapni Velkan karját és előtte megfordulva átlendíteni őt a vállamon, hogy hanyatt érjen földet Willam és közöttem. Csak úgy tanítói - és tanonci – jó szándékból cselekszem ekképp. Ha William verbális felzárkóztatásra gondolt, akkor majd szól. Én a harc nyelvét értem igazán, ez jelen helyzetben is megmutatkozik. A terepen való helytállás számomra nem szájtépést jelent.
Kezdőlap
*
//
