Ez a helyiség az orvosi szoba mellett található és azt a célt szolgálja, hogy a Gyógyítók elmélyülhessenek az orvoslás elméletében - alkalmanként pedig gyakorlatában is.
Felszereltség: - Egy egész falon végighúzódó könyvespolc-rendszer, tele orvosi és mágikus könyvekkel - Egy fém sebészasztal a szoba közepén - Íróasztal két székkel - Alapvető orvosi felszerelés, elsősegély készletek - Egy kredenc, ami tömve van különböző gyógynövényekkel, fiolákkal, olajokkal, folyadékokkal
FIGYELEM! EZ A HELYSZÍN EGYEDÜL A GYÓGYÍTÓK KIKÉPZÉSÉT SZOLGÁLJA, így magánjellegű játék itt nem bonyolítható le!
Körülbelül fél órája érkezhetett meg, korai volt ez a szombat reggel, de megígérte a mai találkozót, és amúgy is ideje volt Fairbanks-be jönnie, már több mint egy hónapja nem tett jelentést, s van pár dolog, ami eléggé nyugtalanítja az elmúlt időszakban történtek alapján, de most mindez lényegtelen… Térdhajlatig érő vászonkabátja már a falon lóg, aktatáskája pedig az asztal mellett pihen. Az íróasztal melletti székben ücsörög és mérhetetlen gondossággal kortyolgatja az egyetem automatájánál vett forró csokit, jól esik az ember, vagyis őrzőnek, a korai ébredés, és a hosszas vezetés után. Azonban korai indulás ide vagy oda, azért az eleganciára most is figyelt, fekete ing, fekete-kék csíkozású nyakkendő, kötött szürke mellény, egy nem túl hivalkodó kör alakú ezüstmandzsetta, s egy szintén szürke öltönynadrágot visel, szigorú olaszos szabású bőrcipővel, a szemüveg ma elmaradt, de a fekete bőrszíjas jacques lemans karóra azért még így is felkerült. ~Még van tíz percem, míg ideér, addigra nem árt a fáradtságot kiűzni a fejemből…Hosszú volt ez a hét, de legalább a swing parti jól sikerült, talán rendszeressé is tehető.~ Balkeze önkéntelenül is ritmusos kopogásba kezd a várakozás közben, elméjében pedig egy kellemes Benny Goodman szóló hangjai idéződnek fel, s fűzik eggyé a gondolatszálat, mely mentálja és lelke közt megteremti a pillanatnyi kapcsolatot.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Végre megint eljött az idő a tanulásra. Bár nagyon is élvezem, hogy van sok munkám, de nem akarom mellette elhanyagolni a tanulást sem, mert nem akarok még egy vizsgát kihagyni. Legszívesebben a múltkorira is elmentem volna, de úgymond megtiltották nekem a történtek miatt. Megértem én... azt hiszem, hogy megértem. De nekem pont az lett volna nagy segítség, hogy visszarázódom a dolgokba. No de nem haragszom én senkire sem. Dolgozom nem is keveset és közben próbálok időt szakítani a tanulásra is, hogy le ne maradjak,ha már eddig eljutottam. Amúgy is szeretnék teljes jogú taggá válni, akire bármikor számíthatnak (Nem mintha most nem így lenne, de inkább a tapasztaltabb gyógyítókat keresik fel, mint mondjuk engem).
Nyugodt tempóban sétálok a folyóson kezemben a füzetemmel, kisebb könyvekkel és természetesen írószerszámokkal. Franz még nem árulta el, hogy pontosan mit is tervezett mára nekünk, így inkább mindenre felkészültem. A rendelő nincs messze, így pár perc alatt már át is érek. Belépve a helyiségbe azonnal elmosolyodom, ahogy megpillantom a férfit. Régen nem találkoztunk már. Öröm őt ismét itt látni. -Szia! Milyen jó látni téged! Hogy vagy?-Kezdem máris faggatózással a találkozásunkat. Remélem nem bánja a dolgot és örömmel mesél kicsit magáról.
Ahogy a lány belép a szobába Franz rögvest a forró csokis poharat az asztal lapjára helyezi és mosolyogva feláll székéből. Egy olyan korban született és úgy is nevelték, hogy egy férfi minden keretek közt tisztelje meg a szebbik nemet. - Örülök, hogy látlak Alice. Virulsz, mint mindig, csak éppen a könyvek súlya egyre nő a kezedben, bár ez még pár évig biztosan nem is fog változni… DE nem is olyan nagy baj ez. Ami a kérdésed illeti. Köszönöm jól vagyok, a héten koncerteztem a JAXX-ben és meglepően jól sikerült. Van egy tehetséges tanítványom, és szerencsére kevés házsártos betegem. Anchorage veszélyes hely, de meg van azaz előnye, hogy a farkasok még inkább egymást figyelik, mintsem azt a pár őrzőt, aki ott él. Nem tartanak minket túlzottan veszélyesnek, és voltaképp igazuk van, kevesen vagyunk ahhoz, hogy fenyegetést jelentsünk. Kezével a mellette lévő székre mutat, majd megvárja, míg a lány helyet foglal, és csak ezt követően helyezkedik el ő is az ülőalkalmatosságon. Egy korty forró csoki, és a pohár egy szemetesben landol, aztán balja elkezd öltönye belső zsebében kutatni. - Hoztam neked pár ajándékot, de mindegyikért meg kell kicsit ”szenvedned”. Egy kép kerül az asztalra, melyet Franz maga készített egy hétvégi túrázása során. - Három képet csináltam neked, ez az első. Őrzőként bármikor megeshet, hogy terepre kerülsz. Igaz, hogy minket gyógyítókat próbálnak kivonni minden összecsapásból, de az élet nem ilyen egyszerű… Nem részletezi tovább, tudja jól, hogy a lány is teljesen tisztában van azzal, milyen veszélyeket rejt hivatásuk. - Szeretném látni, hogy mennyire tanultál meg kreatívan látni, őrzőszemmel. A helyzet minden képnél adott, a fotós helyében vagy, azon a helyen, és abban az időjárási viszonyban. A kérdés, hogy milyen lehetőségeket látsz arra, hogy egy esetlegesen téged üldöző farkas ellen túléld. A varázslat sokszor kevés, a környezetben lévő lehetőségeket kell kihasználni. A farkashoz képest körülbelül 10 perc előnyöd lehet… Felfordítom az első képet, és Alice elé tolom, aztán kényelmesen hátra dőlök a székben és a másik két lefordított fotón kezdem járatni az ujjaimat.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Mindig sikerül meglepnie a lovagiasságával. Már nem igen lehet találkozni olyan férfival, aki ennyire figyelne az etikettre, de közben nagyon is jól eső érzés. -Köszönöm!-Pirulok el egy picit szavaira. Mondjuk most valóban virulok. Ennek több oka is van, de leginkább az, hogy újra tanulhatok és ma végre találkozhattam egy rég nem látott baráttal. -Oh én csak élvezem, ha sok a könyv. Sokan gondolnak bolondnak e miatt, de szeretek tanulni, főleg ha ilyen érdekes dolgokról kell...-Továbbra is virulva hallgatom válaszát. Ezek szerint folyik az élet odaát is. Picit irigykedem, hogy ott még nyugalom van, de igaz bármikor megváltozhat ez a dolog. Csak reménykedni tudunk abban, hogy minél később. -Már megint volt egy fellépésed? Legközelebb tessék nekem is szólni! Már nagyon meghallgatnálak. Szerintem Velkannak is tetszene az ötlet!-Tényleg nagyon kíváncsi vagyok a zenéjére. Biztosan nagyon tehetséges lehet, ha ilyen sokszor vannak fellépései és sikeresek. Amúgy meg nekünk is jót tenne, ha kicsit kimozdulnánk hétköznap is. No meg legalább ők is jobban megismernék egymást. Idő közben helyet is foglalok a felkínált helyre. Az asztalra leteszem holmijaimat, majd csak őt figyelem, illetve a képet, amit elém rak. Gyönyörű pillanatot kapott el... No de most nem ezért mutatta meg, szóval Alice tessék figyelni! A feladat csöppet sem egyszerű, de igen érdekes! Ilyen szemmel még sosem figyeltem meg egy tájat, pedig teljesen igaza van. Sosem tudhatjuk, hogy mikor lesz szükségünk a természet adta kincsekre. -Hu... Nos első körben a vonat jut az eszembe. Ha abban a pillanatban az is ott van értelemszerűen megpróbálnék felugrani rá...De ha nem sikerülne, vagy nem lenne ott... Nos... Öhm...Semmiképpen sem mennék a hegyek felé, hiszen ott kevesebb az esélyem a túlélésre. Mindenképpen a víz közelében maradék, illetve abban haladnék tovább, mert ugye a vízben elvesznek az illatok.-A képet fürkészve tovább gondolkozom a lehetőségeken, mert biztosan van még, csak meg kell látnom! Hosszabb csend után végül ismét megszólal rá pillantva. -Igaz ezt bárhol meg lehetne tenni, de az is eszembe jutott, hogy megpróbálnám megzavarni a farkast. Több nyomot is hagynék magam után. Legfőképpen erre felé, ahol sűrűbb a növényzet.-És így hirtelen ennyi jutott az eszembe. Kérdőn pillantok rá jelezve, hogy én többet már nem tudok hozzáfűzni.
- Rendben, legközelebb más nem emailt küldök a koncertről, és persze a távozásod okát jelzem a Protektornak… Ezzel a témát egyenlőre le is zárja, helyette hallgatja a lányt, miként is fejtegeti a képet. A feladat nem túl nehéz, azonban kezdésnek tökéletes, és persze egy apró bölcselet is elfér mellé. - A vonat a legjobb döntés. Azonban ez igényli a legnagyobb bátorságot, és a leggyorsabb reakciót is. Képesnek érzed magad arra, hogy bármikor ilyen hirtelen reagálj? Az elme leblokkolhat, és bevallom neked, ránk ez még inkább igaz. Mi gyógyítok legtöbbször a steril kis világunkban éljük a mindennapjainkat. Tudom te már sokat megéltél, de képes lennél még többet? Az a vonat hatalmas sebességgel száguld, egy elhibázott ugrás, egy rossz mozdulat, egy lecsúszó ujjhegy… Nem kérem, hogy válaszolj… A te korodban én nem is tudtam volna erre válaszolni, de kérlek gondolkodj el rajta, és ha meglelted a választ fordíts magadra aszerint időt, amit a válaszod mögött leltél. Ezzel befejezte a bölcselkedés egyenlőre, helyette maga elé húzza a képet. - A hegyeket én sem ajánlanám, a víz jó ötlet, de veszélyt is rejt. Alaszkára jellemzőek az állóvizek, a lassú mozgású mocsarak, és mindig tudnod kell, hogy merre mozog a vízfelület. Arra kell haladni, mert akkor a szagod valóban nagy eséllyel elvész… Ha másként teszel, akkor áramlással ellentétesen haladsz és maradhatnak nyomok a farkas orra számára, és ugye sokszor a terep is nyílt tehát ilyenkor nem árt megpróbálni beolvadni, a hideg sár egyszerre a barátod és az ellenséged is. Na de folyás irány, egy kis virágszirom, vagy valamilyen spórás növény vízfelületre szórása rögtön elárulja neked a jó irányt. A természet segít minket, nem hiába éltek közel hozzá az őseink. Na de térjünk rá a következő feladatra. A vonatos fotót a tanítvány elé tolja, ez az övé mostantól, egy emlék a mai óráról, s talán idővel ha szüksége lesz rá, erről a fotóról életmentő gondolatok jutnak eszébe. Franz biztos benne, hogy a pillanat elfog jönni, mindenkinél eljön, a kérdés csupán az, hogy az elméje emlékezni fog-e és elég gyorsan felidézi-e a megfelelő döntésekhez vezető információt. A következő képet is felfedi, majd kettejük közé tolja az asztalon, ám előtte még egy kis hozzáfűzni valója akad. - A mocsaras terület jól megóv, de sok veszélyt is rejt, könnyen megsérülhetsz, vérzések, ficamok, esetlegesen mérges csípések érhetnek, és ilyenkor nem árt jól felmérni a helyzetet. Sokszor nem éri meg elfecsérelni a varázslásra szánható energiáidat, helyette jobb a természet gyógyszertárában keresgélni. Mond milyen gyakori gyógynövényeket, füveket, magvakat vélsz felfedezni a képen? Alaszka bővelkedik az ilyenekben, és szerencsénkre rengeteg háborítatlan mező, erdő, lápos vidék van a környéken…
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Már most nagyon várom a következő fellépését és tudom, hogy Vel is élvezné a dolgot. Bár igaz van olyan zene, amit ő szeret én meg nem és fordítva, de ha jól emlékszem ez a stílus neki is bejön. Az meg pláne tetszeni fog neki, hogy egy kolléga lép fel. Az ötleteimet megosztottam vele, de abba nem gondoltam bele, hogy talán ahhoz túl gyáva vagyok, hogy meg is valósítsam, főleg a vonatosat. Teljesen egyetértek vele és bár azt mondja, hogy nem szükséges válaszolnom én mégis megteszem. Hiszen most azért vagyok itt, hogy tanuljak, így őszintének kell lennem vele. -Ebben igazad van! Tényleg leblokkolhat az ember. Ebbe nem is gondoltam bele. Szerintem én nem merném megtenni azt a bizonyos ugrást. Nem lenne elég bátorságom és talán ügyességem se hozzá. De az is igaz, hogy ez, ha sikerülne biztos védelmet nyújtana.-Viszont még nem próbáltam ki milyen ezzel a lábbal futni, hogy hogyan bírnám. Lehet, hogy pár lépés és már fájdalmaim lennének. El kell kezdenem majd edzenem, hogy erősítsem a lábaimat, főleg a balt! Érdeklődve hallgatom őt tovább miközben néhol vissza-vissza pillantok a képre. Bár sokat tudtam én is ezekről, így is van olyan, ami újdonság a számomra. A sárra én is gondoltam, de ahogy azt ő is mondta veszélyes lehet. Mindenesetre nagyon is úgy vélem, hogy remek ötlet ilyenekről is elbeszélgetni, hiszen ki tudja, hogy milyen helyzetbe kerülünk majd. Mikor Abievel elmentünk fagyöngyöt szedni és elkapott a hóvihar sem volt időm sokáig gondolkozni, miután elesett. Akkor is ki kellett találnom, hogy hogyan rögzítsem a lábát és sikerült is. Ez a fajta tudás egy kincs lehet a megfelelő pillanatban. Közben előkerül a másik kép is. Ismét csak a szavait hallgatom, majd elkerekednek szemeim a kérdése hallatán. No ez sem túl egyszerű, de nem adom fel ilyen könnyen! Kicsit közelebb húzom magamhoz a képet és alaposabban is szemügyre veszem. Azt nagyon is jól tudom, hogy a tundrára jellemző fajokkal találkozhat az ember... -No legfőképpen zuzmókkal, mohákkal találkozhatunk, de van törpe szegfű, különféle pillangósok, boglárkafélék, még zsályát is el tudok képzelni. A legtöbbnek van valamilyen gyógyhatása, gyulladáscsökkentő, vérzések csillapítása...-Úgy vélem ezek a legfontosabbak, ha éppen bajba kerülne az ember. Persze mind e mellett az éhséget is tudják csökkenteni, ami szintén nem mellékes egy tényező.
Figyelmesen hallgatja a válaszokat, és elégedetten biccent párat, nem kívánta, hogy a lány megnevezze a valamennyi látott növény hatóanyagát, és a hozzájuk tartozó kezelési módokat, az úgyis a kiadott tanagyagok része, azonban a fő csoportokat, osztályokat igenis elvárta és erre sor is került. - Ne feledkezz el a gombákról, és egyéb spórás növényekről, és ezek a igen vizes talajú rétek tökéletes alapot adnak pár madárfaj számára, hogy a tojásaikat elrejtsék, néha a legegyszerűbb fehérje forrás a legjobb. Ezt már csak úgy megjegyzésként fűzi hozz, mivel nem volt része a kérdésnek, inkább csak hagyott magának is egy kis bölcselkedésre való helyet az oktatási tervben. Kicsit megigazítja magát ültében, miközben az utolsó képpel kezd babrálni, letakart állapotban. - Következő képhez egy játék tartozik. A fantáziádat kell szintén használnod. Felfedi a jól sikerült fotót, melyen több jel is árulkodik, a kérdés csak az, hogy a leányzónak sikerül-e felfednie azokat. Az őrző lét alapvetően minduntalan a környezet megfigyelésére, és vizsgálatára épít, ugyan úgy meg kellett tanulnunk együtt élni a természettel az évszázadok során, mint ahogyan ember és farkas társainkkal is, ezen alapszik céljaink elérése és létezésünk titka. Felfedi a képet és Alice elé tolja. - Képzeljük el, hogy követted a mocsaras víz folyásirányát, és két nap barangolás után hajnalban ez a kép tárul eléd. A vérfarkas már nem üldöz, de legalább is elvesztette a nyomodat. Éhes vagy, fázol, mivel tüzet nem gyújthattál. Mit teszel? És ami fontosabb, mit gondolsz mielőtt cselekednél?
- Arra vagyok kíváncsi, hogy mit mérlegelnél ebben a helyzetben, és a képen látottak alapján, milyen veszélyforrások, lehetőségek merülnének fel benned, mit sikerül meglátnod a részletek mögött. Szándékosan nem fogalmaz konkrétabban, érdekli a lány gondolkodása, és annak valamennyi részlete, hogy miként is áll hozzá az előtte pihenő lehetőségekhez, és problémákhoz.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Örülök annak, hogy eszembe jutott milyen társulások is jellemzőek Alaszkára, és így arra is rájöttem, mik azoknak a fő növényfajai. Sajnos előfordult már az, hogy nem jutott az eszembe a válasz pedig nagyon is tudtam, de annyira rettegtem, hogy egyszerűen leblokkoltam. Viszont most jól érzem magam. Tudom, hogy ez nem egy komoly vizsga, hogy most azért vagyok itt, hogy tanuljak, így mondhatni nincs rossz válasz. -Oh tényleg! Bár a gombáknál óvatosnak kell lenni. Ha nem ismerjük elég jól őket inkább jobb, ha nem is nyúlunk hozzájuk.-Én még nem vagyok egy profi gombaszakértő, de azért felismerek egy-kettőt. Érdeklődve várom a harmadik képet is. Mikor végül felfedi szinte tátva marad a szám a szépségtől. Ahogy az eddigiek ez is egy nagyon jól sikerült kép. Ezek szerint nem csak én szeretem a természetet lencsevégre kapni. Miután szemügyre vettem a képet visszapillantok Franzra, hogy meghallgathassam az újabb feladatot. Néha bólogatok egyet jelezve, hogy felfogtam amit mond. Szóval észre kéne vennem valamit ezen a képen? Amint befejezi a mondatát egy mosoly kúszik arcomra, ahogy ismét a képre pillantok. -Azt hiszem most ki fogsz nevetni, de az biztos, ha egy ilyen kép tárulna elém nem érdekelne, hogy fázom e, hogy éhes vagyok e... Egyszerűen csak leülnék a fűbe és percekig csak figyelném a tájat. Annyira szééép. Majd kérlek a végén mondd el hol van ez!-Szélesedik ki mosolyom, de most már koncentrálok a feladatra, így ismét alaposabban szemügyre veszem a képet. Csak pár pillanatig maradok csendben. Amint eszembe jut valami meg is osztom vele. -Nos első gondolatom az lenne, hogy megnézem a házat, de ugye az is veszélyes lehet, hiszen nem lehet tudni, hogy lakik e ott valaki és ha igen ki... Bár elég jó állapotban van, szóval gondolom nem lakatlan... De nem lenne túl szerencsés egy másik farkassal találkozni, főleg ha az nem barátságos.-A házat ezzel ki is veséztem, így tovább nézegetem a képet és újabb csend után ismét megszólalok. -Esetleg körülnéznek, hogy nincs e valamilyen gyümölcsfa, vagy bármi ehető dolog, a víz él meg életmentő lehet...De amúgy keresnék egy utat. Mert ha lakik is itt valaki biztosan bejár a városba... Így biztosan kell lennie egy útnak, ami nagy valószínűséggel a civilizációhoz vezetne.-És egyelőre ennyi jutott az eszembe erről a képről. Remélem sikerül valami jót is mondanom.
Rájöttem, hogy még mindig nem szeretek egyedül lenni... Így, hogy eddig rendesen jártam dolgozni, még egész elviselhető volt, hogy otthon egyedül töltöm a nap hátralevő részét - pardon, Kodával - de miután a dokim úgy döntött, hogy mostantól jobb lenne a pici szempontjából, ha inkább otthon pihennék, pár nap alatt ölni kezdett az unalom. Már az egész házat kitakarítottam, a könyvespolcomat is rendbe raktam végre, rendszereztem a receptjeimet, a főzetekhez való hozzávalókat, sütit is sütöttem, legalább három félét... És alig vártam, hogy a nagymutató elérje a 12-est, mert úgy döntöttem, egészkor indulok. Elle-lel beszéltünk meg egy időpontot délutánra, de úgy számoltam, hogy kicsit előbb érkezhessek, és a kellemeset a hasznossal összekötve akkor már a többiekhez is beköszönök, meg ellátom némi süteménnyel ezeken a hideg, borús napokon. A friss levegő és némi séta úgy sem ártott meg még senkinek, egy nagy tál süteményt a kosaramba pakoltam, és már indultam is, hogy készülődjek... Mióta egyre nagyobb a pocakom, úgy egyre nehézkesebb és időigényesebb művelet felvenni a csizmámat, vagy épp belebújni a több réteg ruhába és kabátomba... Az egyetemen aztán úgy repült az idő, hogy szinte fel sem tűnt, de hát nincs is semmi meglepő ebben, amikor jól érzi magát az ember... mire észbe kaptam, már alig pár perc volt hátra a megbeszélt időpontig, így aztán sietve fogtam a táskámat, és miután a sütiből egy keveset kiszedtem külön tányérra magunkra, a többit a konyhában hátrahagyva igyekeztem is a gyakorló rendelő felé, hogy itt is körbenézzek egy kicsit, mire Elle ideérne... Ha jól látom, lassan nem árt újratölteni a készleteket sem, ami a főzeteket illeti. Gyógyszerekből sem ártana rendelni párat, de mást nem akkor majd a kis találkozónk után átnézem azokat is, ha már másnak nem jutott eszébe, hogy leltározni sem ártana néha, amikor azonban eljutok a könyvespolcig, megakad a tekintetem egy olyan köteten, ami emlékeim szerint eddig még nem volt itt... és nem is habozok lekapni a polcról, hogy aztán érdeklődve pörgessem végig a lapokat, először csak sietve átfutva, hogy miről is szól, utána pedig egy tetszőleges témánál felcsapva és tüzetesebben tanulmányozva, miközben a vizsgálóasztalnak dőltem.
Sosem kések, s ezt a szokásomat nem is most szeretném sutba dobni és nem csak azért nem, mert alapvetően kedvelem Abigailt és tisztelem is, szóval semmiképpen nem kívánnék előtte rossz színben feltűnni emberileg. Őrzőileg sem akarom a férjemet kínos helyzetbe hozni, szóval itt lennék akkor is, hogyha a világ legelvetemültebb büdös banyája lenne a mentorom. Mondjuk kifejezett örömmel tölt el a tudat, hogy nincsen így. Majdnem biztos vagyok benne, hogy azzal is tudnék mit kezdeni, de ugyan ki az a mazochista, aki szereti, ha olyanoktól tanulhat, akik megalázzák? Átrendeztem a betegeimet és az időbeosztásomat annak érdekében, hogy erre a vizsgára - ami felé az első lépcső az a sok közül, hogy ma Abievel találkozom - felkészülni legyne időm. Mások bizonyára sokkal elhivatottabbak, mint én. Engem nem vonz az, hogy minél hamarabb magas szinten legyek, sőt, igazából egyáltalán nem akarok a magam ambícióiból elérni bármit őrzőként. Nyilván ehhez az is hozzájárul, hogy bár mágiaérzékeny voltam, így elhívhattak, de azért vagyok itt, mert a férjem az, aki. És neki akarok megfelelni elsősorban, még ha ezt nem is hangoztatom, még akkor is, hogyha úgy teszek, mintha én lennék olyan rettenetesen motivált a fejlődésre. Nem tudtam, hogy mire készüljek, így maradtam a kényelmesen elegáns ruházatnál a mai napra. Egy farmer minden helyzethez jó viselet lehet, csak a megfelelő kiegészítőktől függ, hogy éppen az elegánsabb, vagy a sportosabb vonal van előtérben. - Szép napot! Köszönök Abigailnek, amint belépek a rendelőbe. Nem feltételeztem, hogy én fogok elspnek ideérni, de azért akaratlanul is az órámra kell pillantanom, látván hogy már itt van. - Nagyon megvárattalak? Kérdezem, mert bár látom én, hogy nem késtem egy percet sem, ettől függetlenül lehet, hogy sok ideje van itt. És rendben, hogy az ő döntése a korán érkezés, attól még nem szívesen venné tudomásul - bár megtenném - hogy hosszú percekig kellett eseménytelenségben várnia rám.
//Párdon, elfeledkeztem arról, hogy volt ilyen kezdőd. A watched topics-ban nem volt benne, s onnan szoktam reagolni. Eztán jobban figyelek!//
- Szervusz! - pillantok fel az aktuális olvasnivalómból, majd ahogy Elle belép, egy darab lapot könyvjelző gyanánt a könyvbe csúsztatva mondok egy időre búcsút a kötetnek. Egész érdekes olvasmány, lehet, hogy kölcsönveszem pár napra, ha senkinek nincs ellenére az őrzőtársaim közül. - Nem, egyáltalán! Már előbb bejöttem az egyetemre, így, hogy mostanában ritkábban járok, igencsak fel tudnak gyűlni a tennivalók. - nyugtattam meg sietve. Gyógyítók vezetőjeként így is akadt mindig tennivalóm, és nem változott ez most sem, attól függetlenül, hogy a többi gyógyító is igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Sajnos valakire így is szükség van, hogy összefogja a csapatot, meg kézben tartsa a dolgokat. - Hogy érzed magad? - érdeklődtem első körben effelől, elvégre gyógyítóként fontos odafigyelnünk a társaink nem csak tesi, de lelki egészségére is, másfelől pedig, ha valami nyomja a szívét esetleg, úgy a tanulásra is nehezebb koncentrálni. No meg legalább ennyi átvezetésünk legyen, mielőtt belevágnánk a tanulnivalóba. - Gondolom, Will már biztosan sokat mesélt a dolgainkról, úgyhogy mielőtt elkezdenénk... - intettem a székek felé, ahol kényelmesebben folytathatjuk a társalgást - Röviden össze tudnád foglalni, hogy mi az, amiket már tudsz? - tudom, hogy ismétlés a tudás anyja, de szinte megszámlálhatatlan a témák száma, amikről még mesélhetnénk, beszélgethetnénk. - Vagy ha esetleg van valami olyasmi, ami kifejezetten jobban érdekel, akkor arról is megpróbálok mesélni. - igen, megpróbálok, hisz hiába vagyok én a vezető, akárcsak az orvostudomány terén, itt is lehetetlenség, a gyógyításnál, hogy mindenki, mindenhez tökéletesen értsen. Kinek ez, kinek az erőssége, bár gondolom, ebben ő sem sok újdonságot találna.
Mosollyal fogadom a frázist, ahogy közelebb lépek Abiehez. - Remekül, köszönöm. Jegyzem röviden, s nem azért csak így, mert nem akarok mást mondani, egyszerűen tényleg nincsen semmi msá, amit ki tudnék emelni. Az életem rendben van, semmi kirívó nem történik, ellenben vele.. - Hát te? Engedek meg magamnak egy kérdést én is, remélve, hogy nem veszi személyeskedésnek. Nem, ez nem azért van, mert az emberek ösztönösen ezzel a hogy vagy-gyal fárasztják a kismamákat. Egyszerűen csak emberileg érdekel a hogyléte, remélhetőleg ez nem okoz gondot neki. - Akadnak dolgok, amiket elmesélt, igen. Válaszllok neki szűkszavúan, s ennek az az oka, hogy próbálom összeszedni precízen fejben mindazt, amit már tudok. A régi dolgokat sem akarom kihagyni, amikor William beavatott akkor is megosztott velem pár fontos információt, s az is számít, úgy gondolom. - Tudom, hogy a tetoválás, amit megkaptam összeköttetést jelent közöttem és a mentorom között. A mikéntjét és a hogyanját nem teljesen sikerült még átlássam, de gondolom idővel majd ez is menni fog. Mesélt arról, hogy létezik öregedéslassító tetoválás is, valamint hogy minden kasztnak.. - így mondják egyáltalán? - ..más a sajátos tetoválása. Tudom, hogy esszenciára van szükség a bővítésekhez, de ebbe mélyen nem mentünk bele, hiszen számomra ez még nagyon a jövő, ha valaha eljutok oda. Nem akarom azt mondani, hogy sosem akarok ott tartani. Jó diák vagyok, nem szégyellek ennyi idősen se tanulni, de az tény, hogy nem hiszek abban, hogy valaha is magas szinteket érjek el. Én más okból vagyok őrző, mint amiért a legtöbben azok. Már legalábbis én így gondolom. - Tulajdonképpen a mágis érdekel. Mármint az, hogy miképpen vannak ezek a varázslatok. Vannak, amiket csak gyógyítók tudnak használni, vagy csak mágusok? Vagy minden megy mindenkinek, ha megtanulja? Teszem fel a kérdésemet. Lehet, hogy elsőre ez így elég nagy merítés, de semmi baj, legfeljebb lehűt, hogy ne ezzel akarjak érdeklődésszinten - se - kezdeni.
- Szintúgy. - felelem mosolyogva, igaz, akad pár dolog, ami miatt egyre többet aggodalmaskodok mostantás, de eszem ágában sincs ilyesmivel terhelni – tenni úgy sem igen lehetne ellene... Helyette inkább arról faggatom, hogy mi az, amit már hallott akár tanoncként, akár korábban a világunkról. - Akkor tulajdonképpen az alapok, nagy vonalakban. - állapítom meg, miután összeszedi a dolgokat, aprókat bólintva egy-egy pontra, hogy igaz, igaz... - Szóval a mágia, világos. - mosolyodok el, s amint kapom az első kérdéseket, már avanzsálok is át egy szempillantás alatt mentorrá, lelkesen magyarázva - Igazából mindenki megtanulja az adott szint minden varázslatot, mielőtt vizsgázna belőlük, szóval a kérdésre válaszolva, minden megy mindenkinek. Elméletileg. Gyakorlatilag meg a legtöbb varázslat közelebb áll egyik, vagy másik kaszthoz, gyakrabban használják, nagyobb a hatékonyságuk. Példának okáért a gyógyítás varázslat – az elsők között van, amit minden tanonc megtanul, de évtizedek múltán egy ugyanolyan szinten álló gyógyító és informátor közül az első fogja tudni jobban használni. Már csak logikusan végiggondolva is, olyan anatómiai háttértudás szükséges hozzá, amit a gyógyítók megtanulnak, az informátorok pedig nem feltétlenül... De akad olyan varázslat is, amit mondjuk az informátorok tudnak hosszabban használni, vagy a harcosoknál fejti ki leginkább hatását, ahogy a legmagasabb szintek varázslatait és rituáléit sokszor csak mágusok képesek elvégezni. - meséltem, hátradőlve a székemen. - Tudom, így elsőre bonyolultnak tűnhet, de hidd el, ha egyszer ráérzel, utána már egyáltalán nem vészes az egész. Sőt...! - mosolyodtam el, mielőtt eszembe jutott volna még egy apróság. - Arra gondoltam, hogy akkor talán egy varázslattal meg is próbálkozhatnénk így az elején, hogy érthetőbb legyen a történet. A „Valami ezüst” nevű varázslatra gondoltam, de... nem tudom, mennyire ismered a többit, vagy gondolkoztál-e már rajta, hogy melyiket szeretnéd majd mesterszónak? - kérdezek vissza, és amennyiben ismeretlenek számára az említett varázslatok, vagy akár a mesterszó fogalma, akkor azokat is elsorolom, elmagyarázom, mielőtt belevágnánk a gyakorlati dolgokba.
Minden tiszteletem az övé, de tényleg. Siekrült akkorát merítenem, amekkora egy bálnának is a torkán akadna, de nem nevet ki, sőt, precízen kezd magyarázni nekem, ami igen szimpatikus számomra. Mondjuk mi nem az Abigailben? Kellemes jelenség, örülök, hogy ő a mentorom még akkor is, ha kicsit sajnálom őt, amiért éppen ilen csigalassú tanoncra tett szert személyemben. - Őszintén megvallva nem ismerem a többit egyáltalán. Túlzás lenne kijelenteni azt, hogy a gyógyítást ismerném akármennyire is, de talán még mindig jobban, mint az egyebeket. És ez az, amit szeretnék megtanulni, mesterszóként magamévá tenni, épp csak nem tudom, mennyire lenne ez hasznos így. Egyáltalán mitől több vagy jobb egy mesterszó a többi varázslatnál? Ezt Willtől sem kérdeztem még meg, valahogy sosem jutott eszembe a tanulmányaimat illető beszélgetésekkor. No meg ő túl jól ismer ahhoz, hogy ne kérdezzen rá, vajon miért is éppen ez a mesterszó izgatja a fantáziám, éppen ezért nem akartam belemenni olyasmibe, amiből kijönni nehezemre esne. Mert tudom, hogy tudja: aggódom érte mindig és minduntalan. Viszont senki sem szeret a saját gyengeségeiről számot adni. - Nagyon szívesen megpróbálnám. Derül fel az arcom a varázslat emlegetésére. Az előbb ugyan válaszoltam már a mesterszós kérdésre, de utólag, a monológom végén esett le, hogy arra nem reagáltam Abigailnek, hogy szeretném-e megpróbálni az egész varázslatos procedúrát. A gyerekes lelkesedés, ami elfog szinte duplájára növeszti pulzusom. Hiába.. felnőni unalmas volna, azt hiszem.
Ha már ismeretlen számára a többi, felsorolom őket, néhány szóval, mondattal azt is kiegészítve, hogy melyik mit tud pontosan – mert bár a legtöbbnek elég egyértelmű a neve, azért akad, aminél felmerülhet a kérdés, mi is ez konkrétan? Pláne, ha az ember még csak most ismerkedik velük. - Igazából a mesterszó egyedül annyiban más, mint a többi varázslat, hogy nagyjából feleannyi mágiával leszel képes végrehajtani, mint amennyi szükséges hozzá. Mint valami... hmm... „energiatakarékos” megoldás, mondhatni, ebből kifolyólag pedig többségében vagy olyan varázslatot szoktak választani, amit kimondottan gyakran használnak, vagy magasabb szinten akár olyat, amihez kimondottan sok mágia szükséges, hogy megidézze az ember – így nem merül ki olyan hamar, jobban marad kapacitása még másokra is. - fejtettem ki kicsit bővebben a dolgot, mielőtt még kicsit gyakorlatiasabb példát is hoztam volna rá. - Az első mesterszó nálam is a gyógyítás volt, ami meglepő, hogy egész sokan választják olyanok is, akik nem gyógyítónak készülnek később. Viszont esetemben például a többi mesterszó nem kimondottan orvosi jellegű, inkább védekezésre szolgálnak, mert annak idején, amikor választanom kellett, kimondottan sokat dolgoztam terepen – ott pedig sokkal nagyobb hasznát vettem annak, hogy gyorsabban odaérjek, vagy épp el tudjak rejtőzni amíg ellátom a beteget, mint egy-egy nagyon specifikus varázslatnak. - hisz ahogy már az előbb is kifejtettem, attól még ugyanúgy képes voltam azokat is használni, ha szükség volt rá. Ahogy Eleanor belemegy abba, hogy tegyünk egy próbát, széles mosolyra húzódik a szám, fel is kelek a székemről, hogy keressek valami megfelelő apróságot, amin gyakorolhatunk. Igaz, az orvosi felszerelések nagy része ezüstözött, de azért akad itt bőven olyasmi, amivel gyakorolni lehet – egy apró kő mozsárral térek vissza, amit le is teszek elé az asztalra. A tőröm és zsebkendő pedig úgy is mindig van kéznél, ha a gyógyítással próbálkoznánk, előtte azonban még egy fontos apróság. - Már biztosan említette Will, hogy nem magunktól töltődünk fel mágiával, igaz? Vagy ha nem is, biztosan láttad már meditálás közben. Anélkül a varázserőnknek is híján vagyunk, úgy pedig esélytelen bármilyen varázslatot is végrehajtani. - magyaráztam röviden, mielőtt óvatosan visszakérdeztem volna - Ezt már próbáltad, vagy... még nem? Mert akkor mielőtt megpróbálkoznánk bármilyen varázslattal, először ezt kell elsajátítani. Természetesen, ha ez már nem volt akadály részéről, úgy nem kívántam feleslegesen időzni vele, az apró mozsarat és az ezüst tőrt is letettem elé az asztalra, hogy válasszon, vagy akár én is bemutathatom őket előtte, hátha úgy könnyebb lesz választani, melyik varázslattal kezdjünk? Aztán ha jól haladunk, lehet, hogy még a másikra belefér majd. Ha meg nem, akkor majd legközelebb.
Az első olyan dologra térünk rá, amiről tudok is valamit. Apám katona volt így elég sok mindent megtanultam mellette, s az egyik ilyen az a béke szeretete volt. Amihez számomra valahogy mindig hozzájárult a meditáció. Talán azért, mert túl sok erőszakról mesélt, túl sok harcot hozott haza.. nem tudom. A lényeg, hogy régebben sok mindent kipróbáltam és a tai chi volt az, amit végül megszerettem. Nyilván nem ugyanaz, mint az őrzők meditációja, de annyiból jó, hogy az elmekiürítés része mindigb működött. Éppen ezért csak egy röpke bólintással kezdem, ez egyelőre a válaszom. - Próbáltam, igen. Nem kifejezetten azért, hogy mágiával töltődjek fel, vagyis azóta, hogy őrző lettem, azóta sem azért. Inkább csak arra szoktam használni, hogy a betegeim személyes életét kiűzzem magamból, hogy megnyugodjak. Én a tai chira esküszöm, bár nyilván te nem erre gondoltál, de ha már itt tartunk, felmerül a kérdés, hogy az is megfelelő-e? Azt nem merem megkérdezni, hogy Kínában ezzel meditálnak-e az őrzők, mert a végén még elutalnak Anchorageba a morcos ázsiaihoz. Eleget hallok róla ahhoz, hogy ne kívánja egyetlen porcikám sem. Inkább kíváncsian tekintek Abigailre, hogy vajon nagy sületlenséget sikerült-e mondanom, vagy azért nem állok olyan rettenetesen messze a használható tudáshalmaztól. - Azért lettél gyógyító, mert ez volt előtte már a civil szakmád is, vagy más vitt erre az útra? Nem tudom mennyire illik vagy nem illik valakit a "pályaválasztásáról" vagy úgy egyáltalán az őrzővé válásáról kérdezni, de érdekel, hát veszem a bátorságot a kérdéshez. Mi történhet? Legfeljebb nem kapok választ, mondván ideje lenne tanulnunk is valamit, elvégre azért vagyok itt. És nem mellesleg tényleg szívesen venném azt az okulást.
- Hmm, igazából amennyire mi, emberek nem vagyunk egyformák, úgy a meditálásra is mindenkinek megvan a bevált „receptje”, nincs kőve vésve, hogy csak egyféleképp lehetne. Ha abban jó vagy, szereted, akkor az már félsiker, teszünk egy próbát vele. Nekem például a jóga meditációval megy a legkönnyebben. - teszem hozzá, ezzel is újabb példát hozva. Azt meg, hogy a többiek hogyan meditálnak... igazából jó kérdés, valahogy tanonc koromban gyakrabban beszélgettünk ilyesmiről, mostanra meg annyira a hétköznapok részévé vált, mint ha azt kérdezném valakitől, hogy mit szokott reggelizni? Intek is neki inkább, próbáljuk ki gyakorlatban a dolgot! Ülőalkalmatosság az akad elég a rendelőben, még néhány gyékényszőnyeg is várakozik a sarokban feltekerve, választhat kedve szerint, hogyan is kényelmesebb számára. Magam mindenesetre leterítem az egyiket, majd ekkora pocakkal kissé nehézkesen, de helyet is foglalok rajta, miközben a kérdésére is válaszolok. - Is-is, egy kicsit. Akkor már az orvosin tanultam, amikor elhívtak, így egyfelől adott volt, hogy itt is a gyógyítást választom. Ahol tanonc voltam, ott is gyógyítókra volt szükség leginkább, de ha mindezek nem is lettek volna, valahogy nem igazán tudnám elképzelni magamat harcosként vagy informátorként. Mágusnak még talán... - idéztem fel a saját tanonc éveimet, majd ha Elle is felkészült a meditáláshoz, akkor vissza is kanyarodok a tanulnivalóra. - Igazából ha a meditálás ismerős számodra, úgy az őrzős meditálással sem lesz nagy problémád. Szerintem. Az elv egészen hasonló, csak míg a „hétköznapi” meditáció lényege a végső lényünkkel való eggyé válás állapota, a tiszta tudat elérése, addig itt a magával a mágiával kell eggyé válnod. Ami pedig mindenhol ott van, mindent átjár... Próbáld meg elképzelni, ahogy te is ennek az egységnek a részévé vált, ahogy átáramlik rajtad, feltölt... - helyezkedem én is a szokásos meditálós ülőhelyzetembe, hogy aztán a szememet lecsukva, csendesebben próbáljam meg szavakkal leírni azt, amit igazából sokkal egyszerűbb, szebb, kifejezőbb megtapasztalni, mintsem szavakba lehetne önteni az érzést. - Eleinte csak egy keveset, de ahogy telnek az évek és egyre tapasztaltabbá vált, képes leszel többet felhasználni ebből a különös erőből, ami aztán a varázslataid forrásává válik. Akár a víz körforgása, az ember összegyűjti a lehullott csapadékot, hogy a kertjét locsolja vele, majd miután az elpárolgott, eső formájában ismét visszatér, hogy a növényeket öntözze. - hozok egy újabb példát, ha már pont a víz a választott elemem. - A mágia is ilyen, meditálással összegyűjtesz belőle magadnak valamennyit, hogy aztán a varázslatokkal a saját hasznodra használd, amíg újra szükséged nem lesz rá. - fejezem be egészen halkan, elmerengve a gondolataimban, miközben lopva a tanítványomra pillantok, hogy boldogul vele? Szüksége van további segítségre, útmutatásra, vagy sikerül ráéreznie? Nem sietünk sehová, így ha elérte a megfelelő állapotot, nem is áll szándékomban megzavarni, csak várok csendesen, amíg kellőképp feltöltődik mágiával. A meditáció amúgy sem az a kapkodósműfaj, és ha ezt a lépcsőt sikeresen veszi, az utána a varázslatok sikeréhez is nagyban hozzájárulhat.
- Rendben van, próbáljuk meg. Örülök, hogyha sikerül ekképp, de ha nem, akkor természetesen nyitott vagyok bármi újdonságra is. - jegyzem meg. Azt nem teszem hozzá, hogy más kérdés az, hogy mennyire lennék sikeres az újban, vagy sem, hiszen az olyan felesleges önlekicsinylés lenne, ami bár alapból megfordul a fejemben, mégsem hinném, hogy idevaló. Hiába, egy pszichiáter tudhatja pontosan - vagyis vélhetően pontosabban, mint valaki olyan, aki nem foglalkozik ennyit azzal, hogy a szavak mögé lásson - azt, hogy miképpen kell forgassa ahhoz a szavait, hogy rendben legyen és azt sikerüljön elérnie vele, amit szeretne kifejezni. Segítek a leterítésben, valamint a leülésben is, hogyha igénye van utóbbira. Távol álljon tőlem, hogy sértegessem azzal, hogy segítő szándékomat ajánlgatom, szóval csak óvatosan duhajkodom. sose lehet tudni, hogy kit és mivel lehet kiakasztani. Én magam is letelepszem Abie példáját követve, mozdulatainak tükörképet állítva elrendezésügyileg, s közben minden idegszálammal azon vagyok, hogy figyeljek rá. Bólintok csak, nem akarván megtörni a már elinduló képzelgésemet. Nem illendő beszélgetés közben lehunyjam a szemem - vagyis hát nem is az, hogy nem illik, inkább mondjuk, hogy fura, hiszen általában én vagyok az "éber" a beszélgetésekben és a "kihallgatottjaim" "alusznak" - de mégis megteszem, mert - szégyen vagy nem szégyen - csak így megy az, hogy tényleg el is tudjam képzelni, hogy átjár az a mágia. Elsőre nem nagyon történik semmi, a sikertelenség kis keserűségével tartok egy kis szünetet, mielőtt újra megpróbálkoznék az elmém célzott kiürítésével és megtöltésével. Sikeresebben, mint az előbb.
Bólintok Elle szavaira, hogy aztán a matracok is előkerüljenek, és tegyünk egy próbát a meditálással – talán kevésbé érdekes, ám elengedhetetlen előkészülete a sokkal inkább látványos varázslatoknak. Miután mindketten elhelyezkedtünk, apró bólintással jelzek, hogy tegyünk egy próbát, mennyire működik az ő módszerével elérnie a kívánt állapotot. Vagyis, pontosítva, ő tesz vele próbát, én csak úgy teszek, mint ha meditálnék, elvégre mielőtt ide érkeztem, ilyen szempontból is felkészültem az „órára” – most csak szótlan szemlélője vagyok a tanítványom első szárnypróbálgatásainak, amikor pedig elsőre nem sikerül, csak bíztatóan elmosolyodok. Ritka az, hogy valakinek rögtön elsőre sikerüljön, igaz, nem lehetetlen a dolog, de mindenesetre kár csüggedni miatta. Pláne, ha másodikra már annál eredményesebben zárul a meditáció. Hagyom, hadd meditáljon Elle kedvére, ismerkedjen, barátkozzon az érzéssel, ahogy a mágia átjárja minden porcikáját, s csak amikor úgy érzi, kellően feltöltődött ezzel a különös, megfoghatatlan energiával, folytatom a tanítást. - Akkor ha már a Gyógyítást említetted, mint a mesterszó, amit választani szeretnél, kezdjük azzal, és ha marad még elég erőd és kedved hozzá, utána megpróbálhatunk egy másikat is. - ajánlottam fel, elvégre aki még ennyire a tanulmányai elején jár, túl sok varázserővel sajnos nem gazdálkodhat... meglátjuk, hogy mennyire futja Elle-nél, sort kerítünk egy másodikra is, vagy a következő találkozásra marad? - Nos, akkor a Gyógyítás... Mint már szóba került, minden kasztba tartozó őrző tudja használni a varázslatot, azonban a leghatékonyabban értelem szerűen a gyógyítók, akik nagyobb rutinnal és magasabb anatómiai ismeretekkel rendelkeznek. Te egyelőre csak felületi sebeket fogsz tudni gyógyítani vele, mint például vágások, szúrások, horzsolások és zúzódások, de idővel, ahogy haladsz a tanulmányaidban, egyre komolyabbakkal is elbírsz majd. - ismertettem a főbb tudnivalókat a varázslatról, mielőtt még a technikai dolgokra tértünk volna, s miközben folytattam, az ezüst tőrömet is kézbe vettem, hamarosan úgy is szükség lesz rá. - Ami pedig a kivitelezést illeti... Most, hogy feltöltődtél varázserővel, nincs más dolgod, mint a sérült felületre helyezni a kezed, majd koncentrálni... segít, ha elképzeled, hogy a mágia először csak a kezedbe vándorol, majd onnan átadod a sérültnek, a gyógyulására összpontosítva. Például ha látod a lelki szemeid előtt, ahogy összeforr a vágás, eláll a vérzés... az is jó kiindulási pont. Nos, megpróbálod? - kérdeztem rá, majd ha igent mondott, akkor a tőrrel ejtettem egy apró vágást a mutatóujjamon... Ahhoz kicsi, hogy folyamatosan bugyogjon belőle a vér, viszont percenként néhány csepp így is előbukkan belőle. Elle felé nyújtottam, egy törölköző kíséretében, nyugodtan terítse az ölébe, utána pedig rajta a világ szeme, hogy megpróbálkozzon a varázslattal.
Nagyon furcsa dolog ez a meditáció. Az, hogy lassan megy nem lep meg igazából, sokkal inkább az megy számomra kuriózumszámba, hogy el tudok hallgatni és közben nem kattog az agyam. Mert bár a napjaim nagy százalékában tényleg csendben vagyok, mert a pácienseim problémáinak útvesztőjében némán kalandozok, azért sosem tudom teljesen kikapcsolni az agyam. Azért is szoktam rá a taichi-ra, mert azt hittem, hogy az valamicskét segít majd ezen. Igazából nem tette, de megszerettem, hát maradtam kitartó művelője. Tökéletesen amatőr szinten, de az abszolút másodlagos. Hagyom, hogy végigbizseregtesse minden tagomat a csendesen áramló energia, amit vár mágiának kéne aposztrofáljak, mégsem megy. Nem, mert számomra tökéletesen új az egész. mindenesetre nagyon kellemes állapotba kerülten tudok újra Abigailre koncentrálni. - Rendben van, nagyon szeretném megpróbálni. - bólintok, s évek óta először önt el a gyermeki lelkesedés valami iránt, ami tanulás. - Hasznos, hogyha újra nekifekszem az anatómiaismeretnek, s átismétlem, vagy azért túlságosan "mezei" orvosi mértékben nem kell ismerni? - fogalmam sincs mennyire mélyen értette azt a mély anatómiát, de szeretek mindenre rákérdezni, ami érdekel, mert úgy hiszem, hogy csak ekképpen fejlődhetek. - Igen, szeretném! - bólintok, de amikor látom, hogy a saját ujját vágja meg, feléled bennem a bűntudat. Elvégre várandós, pont nem rajta kellene gyakoroljak, akkor se, ha csak minimális a seb. Mégsem tiltakozom, nem teszek semmiféle megjegyzést, csak egyik kezemmel megfogom a sebzett kezét, hogy ekképpen tarthassam azt, majd közelebb hajolva feltérképezem azt, mi is látszik a sebből. Próbálom górcső alá venni, elképzelni az alatta levő bőrrétegeket, mindent bevetek, amit valaha tanultam a sebellátásról, s ha ezzel megvagyok, elképzelem, ahogyan alulról, a mélyebb rétegekből indulva zárom össze lassan a sebszéleket. Mintha csak visszajátszást nyomott volna valaki rá, ha filmes hasonlattal kívánnák élni. - Furcsa. - pillantok fel Abiere sokkal kimerültebben, mint ahogy arra számítottam. De büszke vagyok magamra, mert sikerült, amit véghez szerettem volna vinni. - Mindig úgy képzeltem, hogy vannak valamiféle varázsigéitek. Egyedül vagyok ezzel a tévképzettel vajon?
Miután Elle sikeresen vette a varázslás első komolyabb akadályát, a meditációt, nincs is más hátra, mint megpróbálkozni vele. Lehet, hogy nem épp a legjobb megoldást választom én sem a gyógyítás varázslat tanítására, de igazából teljességgel ártalmatlan, és „kísérleti” nyulat nincs szívem keríteni hozzá... arról nem is beszélve, hogy elég sok nehézséget is okozna. Ami pedig az igazi betegeket illeti, nos... minimális tudás azért szükséges ahhoz, mire a tanoncokat engedem valódi sérülteken segíteni. - Ártani biztosan nem árt, de igazából az inkább magasabb szinteken szükséges. Most ezzel a tudással csak kisebb zúzódásokat, vágásokat leszel képes meggyógyítani, ehhez pedig tökéletesen elegendő az a tapasztalat, amit a mindennapi életben szereztél. Ha elvágod az ujjad, nem szükséges ragtapaszt keresni, egyszerűen összeforrasztod a vágást, meg társai. - ártani nem árt vele, ha átismétli, mélyebben belemerül az anatómiába, de idővel, ha eljutunk arra a szintre, akkor úgy is átvesszük azokat a tudni valókat is, elvégre sokkal mélyebb tudást igényel egy szétroncsolódott aorta, vagy átszúrt tüdő rendbe tétele, mintsem amire most készülünk. Apró vágást ejtek az ujjamon, hogy aztán felé nyújtsam, várva, hogyan sikerül alkalmaznia a varázslatot a gyakorlatban, ha már az elméleten úgy tűnik, sikeresen átrágtuk magunkat. Mivel a vérzés egyáltalán nem erős, inkább csak enyhe zsibbadtságot okoz, végtelen türelemmel várakozok, elvégre akadnak, akiknek szinte elsőre sikerül, vannak, akik csak sokadik nekifutásra képesek ráérezni, hogyan is kell előcsalogatniuk az összegyűjtött mágiájukat. Szerencsére Elle az előbbiek táborát erősíti, így miután tökéletesen összezárul a seb a varázslatnak köszönhetően, magam is közelebbről szemügyre veszem az ujjam. - Valóban? Szerintem inkább varázslatos. - felelem mosolyogva, némi pír még emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég megvágtam, de egyébként úgy tűnik, minden rendben van az ujjammal, így a törölköző után nyúlok, hogy letörölgessem róla azt a néhány csepp vért. - Sokan hiszik, sőt... volt olyan tanítványom, aki a varázspálcát hiányolta, de nincs szükség rájuk. Igazából egyeseknek az segít sokat eleinte, ha kimondják a varázslatot, vagy csak magukban mormolják, de ezt is embere válogatja. Idővel majd kitapasztalod, neked hogyan megy a legjobban. - mosolygok rá bátorítóan, miközben összehajtogatom a törölközőt, magam mellé helyezve a földre. - Azt hiszem, kezdetnek ez most bőven elegendő volt. Mit szólsz ahhoz, hogy inkább majd máskor folytassuk, frissen, kipihenten? - pillantok a tanítványomra, mert ha nem is mondja, tisztában vagyok vele, így elsőre mennyi energiát kivesz az emberből egy-egy varázslat sikeres elsajátítása. Bezzeg később, ha rákapnak az „ízére”...!
// Nos, ha a nagyfőnöknek is megfelel, akkor azt hiszem, meg is volnánk, köszönöm a részvételt! Azért egy zárót még szeretnék tőled //
Kezdőlap
Eztán jobban figyelek!//
Azért egy zárót még szeretnék tőled 
//
