Bármennyire is fájt, titokban jöttem vissza Fairbanks-be. Nem szóltam róla Palomának, hogy itt vagyok. Valahogy... nem is azt mondom, hogy nem mertem, csak nem akartam így elé állni. Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt Anchorage-ben, még nem találtam meg a szüleit. Szerettem volna úgy találkozni megint vele, hogy már a jóhírt közlöm, de így... ah, nem volt hozzá pofám egyszerűen. Meg amúgy is, most nem fogok sokáig maradni Fairbanks-ben. Csak azért jöttem vissza, mert Rebecca most kapott időpontot az ügyvédnél. Módfelett elfoglalt egy ember, azt aláírom, ha a legutóbbi találkozásunk óta csak most tudott időpontot szorítani. Hát... remek. Mindenesetre nekem is kellett némi előkészületet tenni, mielőtt ez az egész kezdetét veszi. Szóval két nappal a megbeszélt időpont előtt én már a városban voltam és szervezkedtem, mint valami gonosz pók, ki meg akarja fogni a legyeket. Szóval mondhatjuk, hogy felkészült voltam, mikor aznap reggel találkoztam Rebecca-val, nem messze az ügyvédi irodától. - Igen, tudom, mielőtt felhívja rá megint a figyelmemet, hogy még nem csinált ilyet. Ugyanakkor van egy biztos módszerem rá, hogy sikerrel járjunk. A következő a tervem. Menjen be az ügyvédhez, majd úgy, hogy ne legyen feltűnő, csörgesse meg a mobilomat. Amint ez megvolt, hívást kezdeményezek és elvonom a jómadarat az irodából. Megpróbálom minél hosszabb ideig szóval tartani, hogy elég ideje legyen, de sietnie kell - belenézve a nő szemeibe látom benne a feszengést, az idegességet; mit lepődök meg ezen, eddig csak hétköznapi életet élt, nem ő a női főszereplő a Mission Impossible-ben. - Ne féljen, Rebecca, minden rendben lesz. Tekintetem a közeli irodaépület irányába terelődött. Egek, mit fogok én ezért kapni, ha mindennek vége lesz. Persze, ez szükséges lépés. Nem szerettem rohadékoskodni másokkal, de sajnos ez egy ilyen világ. Olyan dolgokat kell meglépnünk, amit általában nem akarunk. Mindez fontos ahhoz, hogy sikeresen tudjuk teljesíteni azt a feladatot, melyet az őrzők magukra vállaltak évszázadokkal korábban... ehhez pedig hozzátartozik a megfelelő utánpótlás kinevelése is. Bármennyire is tűnt Rebecca megfelelőnek az előzetes beszélgetés alapján, látnom kell, hogy mit tud ilyen helyzetben. Mire kell odafigyelni, mik lehetnek a buktatók... s így tovább. Mert ha pozitív lesz az eredmény, akkor mindkettőnk érdeke lesz az, hogy időben rájöjjek, mire kell majd erősíteni a közeljövőben.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Idegesen ácsorogtam a megeszélt helyen, nem véletlenül, éppen olyasmire készültem ami gyökeresen ellenkezett eddigi elképzeléseimtől és íratlan szabályaimtól. Sosem gondoltam, hogy majd egyszer egy dörzsölt ügyvédet kell bepaliznom. Nem éreztem magam alkalmasnak erre a feladatra, de a nagyi háza, vagyis az én házam miatt muszáj volt. Pár nappal ezelőtt arra gondoltam megnézek pár ügyvédekről szóló filmet, hátha meríthetek belőle némi útmutatást, de aztán letettem róla. Egyrészt mert később már nem tűnt annyira jó ötletnek, másrészt csak idegesebb lettem tőle. A kezeimet tördelve vártam a magánnyomozóra, és bár a reggeli készülődésnél arra is figyeltem, hogy a külsőm magabiztos legyen, most m ár nem éreztem annak magam. Amikor megjelent, köszönésre nyitottam a számat és már soroltam volna a kifogásokat amikor egyetlen mondattal belém fojtotta a szót. Ismerős volt a helyzet, korábban sem hagyott érvényesülni, egy lemondó sóhajjal robbant ki belőlem a visszatartott levegő és az ajkaim egy cseppet sem jókedvű félmosolyba kunkorodtak.* -Remek. Ha látom a telefonomat sem tudok egyszerűen hívást kezdeményezni. És mi van akkor ha kiküld az irodájából amíg el van foglalva?*Aggodalmaimnak se szeri se száma, miért is lennék nyugodt amikor még ennél könnyebb színjátékkal sem boldogulok. Hiába a bátorítás, hogy ne féljek, körülbelül annyit ér mint annak az embernek aki épp farkasszemet néz egy éhes oroszlánnal. Ez a gondolat azonban furcsa mód több bátorítást ad mint a magánnyomzó. Egonra gondolok és arra a sok hihetetlen dolgora amit megtudtam. Tényleg, egy ügyvéd ezek után Hamupipőkének tűnik.* - De félek.*Nagy sóhaj után folytatom kissé megenyhülve.*-De azért menni fog. *Igen, menni fog, mennie kell különben annyi lehet a nagyi házának és minden emléknek ami azóta odaköt. De ha mégis megtörténik, esküszöm megkeresem az ügyvéd házát és szétverem. Na jó, nem, de a gondolat is mámorító. Elindulok hát az iroda felé s közben előveszem a telefonomat, hogy kéznél legyen. Behozom rajta Revenor számát és úgy hagyom, nincs bekapcsolva a billentyű zár, elvileg csak meg kell nyomnom a hívás gombot, csak megtaláljam a kabátom zsebében.*
Hogy miért nem hagytam neki, hogy ellenkezzen? Hogy ellenvéleményét fejtse ki, tovább mondja, hogy nem alkalmas rá? Na, pontosan ezért. Alapvetően az embernek nem sok ellensége van. A legtöbbet ráadásul magának kreálja, akarva-akaratlanul is. Elejtett megjegyzések, melyek rossz fülbe jutnak... összeveszések... törekvés egy pozíció elérésére a másik kárára... na igen, van néhány lehetőség. Viszont van egy, talán a legősibb, mely az ember születése óta dolgozik ellene és akadályozza minden egyes napján: önmaga. Ezt az ellenséget pedig önmagunk tápláljuk. Az összes olyan jellegű gondolat szinte, melyben szerepel a "nem", a "kizárt", vagy a "lehetetlen", az ennek az ellenségnek a táptalaját növeli csupán. Mint valami falánk dög szívja magába és növeli bennünk meg az elkeseredettséget, a kétségbeesést, vagy esetleg a kilátástalanságot... vagy azt a rohadék érzetet, hogy bizony a tetteink kárhozatra vannak ítélve. A bebeszélésénél jobb fegyver nincs, mit a kezébe adhatunk. Ezért is vettem elejét Rebecca kétségeinek... nem akartam, hogy tovább növelje a saját ellensége befolyását. Így is elég nagy teret engedett neki, ahogyan ránézek. - Tekintettel arra, hogy nem a magántelefonján vagy az irodain fogom hívni, nehezen fog tudni bent maradni - biztosítom. - Lehet akkor jobb lenne gyorsbillentyűre állítani a számomat - teszek egy javaslatot. Ha kell én beállítom neki, azon nem múljék, de csak úgy nem fogom tőle elvenni a telefonját. Azért én hittem a magánszféra fogalmában, ami az ember közelségét illette... igen, biztos furcsán hangozhat ez most tőlem úgy, hogy éppen valakinek a magánszféráját akarom megsérteni, ráadásul közvetett módon, de na. Sajnos ez most egy olyan dolog, amikor kicsit ellen kell mondanom magamnak... utána karácsonyig csend lesz, ígérem. - Ez a beszéd. Ismételje magában és segíteni fog, meglássa - minden cinizmus nélkül mondtam ezt, olykor a kántálás magunkban csodákra képes. - Sok szerencsét Rebecca. Többet viszont nem adhattam jókívánságoknál. Ez most az ő feladata, neki kell végigjárnia az ösvényt. Én a háttérből való támogatást leszámítva semmit se tehetek az ügyben. Pontosabban tehetek, de akkor az egész felhajtás semmit sem ér. Biccentettem még egy utolsót a nőnek, mielőtt hátat fordított nekem és elindult az épület felé. Vettem egy mély lélegzetet, miközben elsétáltam a közeli padig és leültem rá. Kezembe vettem a telefonomat, majd várakozva tekintettem fel az égre. Most majd kiderül, jól láttam-e.
Rebecca hamarosan bent állhatott az újépítésű épületben. Magát az útvonalat már nem kellett bemutatni neki, elvégre nem ismeretlen terepen járt: fel a lépcsőn, első ajtó jobbra, ott a váró. Az őt megelőző ember éppen abban a pillanatban lett beszólítva a helyiségben levő titkárnő által. Talán fél órát ha kellett várnia, mire a delikvens kijött az ajtón, majd be lett szólítva. - Jó napot, Miss Morgan, miben lehetek a segítségére? - nézett rá az ügyvéd asztala túloldalán ülve.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Most, hogy már igent mondtam és itt voltam, nem léptem volna vissza, megígértem és hacsak nem üt el egy autó, megtartom az ígéreteimet. Attól függetlenül egy zabszem sem fért volna a fenekembe, izgultam és ez nálam természetes volt, mivel nem keveredtem hasonló szituációba eddig. Már elterveztem mit fogok mondani, miért is keresem fel, amikor az időpontot kértem nem részleteztem, eddig csak egy ügyünk volt, amiről úgy gondoltam nem lóg már a levegőben. * -Megoldom. Köszönöm. *Értékeltem, hogy segíteni akar, de annyira azért nem vagyok analfabéta, hogy ne tudjak valakit felhívni, bár néha nem találtam meg a számokat, az sms küldést is csak azóta tudom amióta ki lett kapcsolva belőle a szótár. Addig szenvedtem vele mert állandóan más szót dobott fel mint amit szerettem volna. utáltam az ilyen kütyüket, csak a bajnak volt, azért hordtam magamnál, ha én leszek bajban, legalább tudjak valakit értesíteni. Majd megoldom…..magamat is biztattam ezzel, muszáj volt sikerülnie.* -Oké. Indul a mantra. Kösz! *Elindultam és menet közben, néha felnézve, hogy ne menjek neki senkinek, előkerestem Revenor számát és úgy is hagytam. Elvileg, csak meg kell nyomnom a gombot és kezdeményezem a hívást. A bal kezembe vettem a telefont és mentem a már ismerős úton, be az épületbe, fel az emeletre. Még láttam a férfit aki belépett az ügyvédhez, aztán a titkárnő felém fordult.* -Szép napot! Rebecca Morgan vagyok, megbeszéltem mára egy időpontot. -Üdvözlöm Miss Morgan, kérem foglaljon helyet, nem tart sokáig. *Mosolyogva bólintottam és leültem. A kezeimet egyelőre a kabátzsebembe süllyesztettem, lopva törölgettem a jobbomat az anyagba, mert éreztem, hogy izzad a tenyerem. Szuper, kezdődik. Míg várakoztam, magamban mantráztam a bátorítást felváltva a kitalált szöveggel miért is jöttem. Nem sokára újra nyílt az ajtó, a férfi kijött és végre bemehettem. Őszintén, szerettem volna egy órával idősebb lenni. * -Jó napot ügyvéd úr! A nagyi házáról lenne szó. *A mai napig is hajlamos voltam a nagyi házának titulálni, pedig elvileg az enyém volt. Reméltem, hogy nem csak elvileg. Ha hellyel kínált, leültem. Mivel nem állt fel az üdvözlésemre én sem nyújtottam a kezemet, ezt legalább megúsztam, persze megvolt a véleményem róla. Legutóbb legalább állt mikor beléptem. * -Vagyis most már az én házam, és szeretném eladni. Arra lennék kíváncsi mi szükséges ehhez az ügylethez. *Ment a mantra, a szöveget elhadartam, és próbáltam az idegességemen úrrá lenni, közben ugyanis a kabátzsebemben – így már én is neveletlen voltam – az ujjammal kerestem a hívó gombot. Azért fohászkodtam, hogy jót nyomjak meg, hogy ugye nem csúszott el idő közben az ujjam másik gombra, mert akkor elbaltáztam. Próbáltam emlékezetből felidézni a gombok elhelyezkedését és úgy gondoltam pont jó helyen vagyok. Megnyomtam és vártam a másik hívásra és az ügyvéd válaszára. Látszólag roppant kíváncsi voltam mit fog mondani, valójában azonban imádkoztam, hogy gyorsan kimenjen.*
Előre döntöttem a fejemet, miközben kint üldögéltem a padon. Fejben igyekeztem lefuttatni az összes lehetséges kifutási pontot, amely erre az ügyre vonatkozhat... még akkor is, ha tudtam, ez bizony megint egy meddő vállalkozás. Ha azt hisszük, hogy egy esetnek van öt kifutási pontja, akkor mindig kiderül, lehet egy hatodik is és az fog beigazolódni. Ez már csak ilyen, megszokom, mert megszökni nem lehet. Vagy meg lehet, de akkor garantált, hogy holtan már nem fogunk sok helyre menni. A nagy mélázásomból hamarosan kiszakított egy rezgő érzés. Ránézek a telefonomra és látom, hogy befutott Rebecca hívása... nem pont azonnal, mint vártam, de úgy tűnik, várakozó pályára került. Sóhajtottam egyet, majd kinyomtam a telefont, mintegy jelezve neki, hogy oké, vettem az adást. Összeszedtem a gondolataimat, majd tárcsáztam. Eljött az ideje megkezdeni a színjátékot. Első felvonás.
Időközben az ügyvéd odabent érdeklődve hallgatta Rebecca érkezésének indokát. A szemöldöke felszaladt egy pillanatra, valószínűleg a kezdeti hercehurca emlékei miatt, de hát mit van mit tenni. Ha ez az ügyfél kívánsága akkor eleget kell neki tenni neki. Így hát neki is kezdett mondani a szokásos tudnivalókat. Megmutatta a szükséges, kitöltendő űrlapokat, felsorolta azokat az intézményeket, melyeket meg kell látogatni, javaslatokat adott a lehetséges ingatlanközvetítő irodákra. Legalább is azt tervezte, hogy így fog tenni. Már éppen kezdett volna belelendülni a mondandójába, amikor kopogtak az ajtón és az aszisztens jött. Szólt, hogy az ügyvédnek jelenése van az épület másik pontjában, telefonhívás végett. Az ráncolta a homlokát rendesen és morgott, amiért nem voltak képesek őt a sajátján keresni, amikor annyira fontos, de végül csak megkérte rá Rebecca-t, hogy várjon kicsit, majd elviharzott. Hősünk így hát egyedül maradt az amúgy ízlésesen berendezett iroda falain belül, miután becsukódott az ajtó az "áldozat" mögött. Szétnézve láthatta, hogy lesz dolga rendesen. Jópár iratszekrény helyezkedett el a szobában, a rendes szekrényekről és az asztalról már nem is beszélve. Az idő viszont ketyeg, ki tudja, mennyi ideig lehet szóval tartani a delikvenst...
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mondhatni rettegtem attól ami rám várt, ami odabent fogadott és ami még meg sem történt. Sosem csináltam ilyet és amikor azt mondtam Adamnek, hogy abszolúte gyakorlatlan vagyok az ilyesmiben, nem túloztam. Még hazudni is képtelen voltam, legalábbis szándékosan és kapásból. A nagyi házáról szóló eladási szándékomat már jó előre elterveztem, ez volt az egyik mantra amit magamban mondogattam, de persze még így is kétséges volt a sikere. Nem tudtam levetkőzni az idegességemet, minden ügyvéd egy kétszínű, szemét alak, legalábbis a barátnőm szerint aki mindig megjárta velük. Lehet, hogy többet képzeltem bele az én ügyvédem tekintetébe de nekem kifejezetten gyanakvónak és fürkészőnek tűnt. Picit összerezzentem amikor kopogtattak az ajtón, nagyon reméltem, hogy az „én” hívásom futott be és az ügyvéd ki fog menni a szobából és engem itt hagy egyedül. A tenyerem izzadt, csúszott benne a telefon amit még mindig szorosan fogtam. Azt sem tudtam, hogy a nyomozóm fogadta-e a hívást. Nem nyugodtam meg, de legalább ellazíthattam a telefonom körül görcsösen begörbülő ujjaimat. Az ügyvédre mosolyogtam amikor arra kért várjam meg az irodájában és bólintottam, hogy ja, persze. Nem tudom mennyire látszott a szájelhúzásom mosolygásnak és mennyire vicsornak, de igyekeztem természetesnek tűnni. Nem álltam fel azonnal, vártam pár másodpercet hátha visszakukkant. nem tudtam mennyi időm van és azt sem, hogy igazából mit keressek,gyorsan kellett cselekednem. Végül csak felálltam és az iratszekrényhez léptem, majd vissza a székemhez és megint a szekrényhez. A fejemet fogtam a hajamat igazgattam, az eddig visszafogott idegességem a tetőfokára hágott. Jöhetett a mantra.* -Menni fog, sikerülni fog, jó vagyok, nem vagyok ideges… *És ez így ment halkan, suttogva, hogy a párnázott ajtón keresztül semmi nem hallatszott ki. Végül óvatosan kinyitottam az iratszekrény egyik fiókját. Láthatóan rendezett volt ami az én malmomra hajtotta a vizet. Rögtön megkerestem az „M” betűt ott pedig a saját irataimat. Aztán az eszembe idéztem néhány nagyobb cégnevet amit itt láttam a városban és azokra is rákerestem, szisztematikusan haladtam előre, de fogalmam sem volt mit csináljak. nem vihettem el magammal az összes iratot, nem hoztam magammal sporttáskát. Gyorsan végiglapoztam az iratokat hátha látok bennük valamit ami arra enged következtetni, hogy valami nincs rendben. A végére akartam hagyni az ügyvéd íróasztalát és a jelenlegi papírokat.* -Gondolkodj Becca, gondolkodj! *Ideges voltam és leálltam a lapozással is. Volt néhány irat nagy cégekről, ingatlanvásárlásokról, ez utóbbiakat részesítettem előnyben, bár nem tudtam, hogy mindaz amit nézek jó lesz-e a nyomozónak. Csak annyit mondott az irodában találhatóak a terhelő bizonyítékok, hogy pontosan hol és mivel kapcsolatban, azt nem árulta el, de persze én sem kérdeztem. * -Telefon…telefon…._telefon_. *A hirtelen felmerült ötletem nem merülhetett maximális lelkesedésbe, mivel nem akartam, hogy az odakint ülő asszisztens meghallja ahogy „Heurékát” kiáltok. A telefonom viszonylag egyszerű kütyü volt, telefonálásra használtam, mert arra volt való. Néha ha nagyon muszáj volt küldtem sms-t, de egyébként mást nem is csináltam vele. Nem volt okos telefon, nem lehetett internetezni, nem volt rajta semmilyen alkalmazás. Viszont kamera igen. Elővettem és fényképeket készítettem az iratokról, már ha volt időm mindre és sikerül is visszatennem a helyükre az aktákat. Ha időközben az ügyvéd visszatér akkor nagy bajban vagyok.*
Nos, nagyon úgy tűnik, hogy mióta az ügyvéd Fairbanks-ben dolgozik, eléggé gyakori munkavégzése van. Bár egy ilyen kis városban ezen nincs min meglepődni. Minél kevesebb az ember, annál kevesebb a konkurencia, annál kevesebb ügyvédre van szükség. Igaz, ez most speciel még jól is jöhet ki, elvégre, minél több papírból lehet válogatni, annyival nagyobb a lehetősége, hogy talál valamit. Naja, csak a bökkenő meg az, hogy kiszámíthatatlan az időtényező. Vajon meddig tudom szóval tartani az ügyvédet? Gondolhatja ezt, jogosan. Vajon lesz annyira birkatürelmű az ipse, hogy szépen végighallgatja a nem kívánatos telefonáló ügyes-bajos dolgait, vagy megunja tíz perc után és rámvágja a telefont? Nem lehet előre kiszámítani, szóval jobb, ha csipkedi magát az újdonsült "tolvajom". Én megtettem, ami tőlem telik... legalább is Rebecca így tudta, elvégre fogalma se lehetett róla, mit csinálok éppen valójában. Mindenesetre hamarosan nekikezdett, hogy feltúrja a szobát. Egymás után kerültek elő a különböző szerződések, értékpapírok, úgy tűnik, a legtöbb nagyobb helyi céggel is voltak lezárt, vagy éppen futó ügyei. Eléggé változatosak a papírok. Hagyatéki eljárások, válási papírok, távoltartási végzések, lakáskölcsön intézkedések... na és persze szép mennyiségű ingatlanpapír. Adás-vétel főleg, köztük természetesen az ő ügyével kapcsolatos szerződések is. Persze az egyszerű emberek számára nem sokat árulhatnak el, de ki tudja, mi lehet a sorok között. S megszületik a nagy ötlet is. Ha már a technika ennyire közel van az emberhez, hogy fényképezőgép van a zsebében, használjuk fel, nemigaz? Egymás után kattan folyamatosan a fényképezőgép, lassan végigér az iratszekrényeken. Jöhet az asztal. Ott is akad néhány papír... köztük egy Rebecca Morgan feliratú boríték is. Elég vékony, egyetlen papír van csak benne, ha Rebecca megnézi. Azon pedig egy papíron a következő áll: Tudom, miért van itt. Jöjjön át a szomszéd szobába. Ha szökik, meghal.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Csak magam voltam. Mindenféle segítség nélkül. Nyomkodtam a gombot a telefonon és készítettem a képeket az iratokról. Volt ott mindenféle, ingatlan, védő, vádló, a fene sem tudta micsoda. Egy ügyvéd nem lehet ennyire sokrétű. Tudtam ezt azért a régebbi időkből, bár az anyám halála előtt nem volt dolgom velük, de azóta kitanultam valamelyest az ügyvédi ügyfél jogait és kötelességeit. Aláírtam pár iratot amit az örökléssel kapcsolatban kellett, és persze mint jó „diák” utánanéztem a dolgoknak, nem véletlenül. A barátnőim New Yorkban alaposan kitanítottak, a rossz tapasztalataik alapján gondoltam, hogy itt Alaszkában sem lehet annyira más egy ügyvéd, de csupán az alapvető szabályokat bifláztam be, a korrupt és gátlástalan ügyvédekről szó sem volt. Nem érzékeltem mennyi idő telhetett el a telefonos riasztásom és az ügyvéd elvonulása után, de pár percre becsültem. Nem volt sok időm, de próbáltam maximálisan kihasználni, szisztematikusan, könyvtáros módon nyálaztam át mindent, talán a saját nevem alatt fémjelzett iratokon többet időztem, de az sem lehetett több két percnél. Ám amikor az íróasztalhoz értem és megnéztem az ottani, aktuális papírokat, a kezembe akadt egy boríték a nevemmel címezve. nem állt rajta a nagyi házának címe, csak a nevem. Ezért vált fontossá és félelmetesen érdekessé. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, tudtam, hogy nem kellene felbontanom de nem bírtam csak úgy otthagyni. Mindezek után úgy is mindegy, nem igaz? Ha felbontom megtudom mi áll benne, ha nem, kézbesítik és meg tudom mi áll benne. Ám volt egy apróság ami visszatartott attól, hogy felbontsam és a rendelkezésemre álló időből a maradékot arra használtam, hogy gondolkozzam. Ha az ügyvéd visszatér, és meglátja, hogy felbontottam, egyből gyanússá válok, viszont ha nem hagyok magam után ilyen égbekiáltó nyomot, akkor még sikeres lehet a feladatom. Fájó szívvel és az egekig nyúló kíváncsisággal visszatettem a borítékot oda ahol volt és minden mást elrendeztem úgy ahogyan korábban találtam. A lényeg az, hogy sikerült bizonyítékot szereznem, ha nincs az iratokban semmi terhelő, akkor nem az én hibám, ha pedig van, akkor annyi is elég amit összefényképeztem. A nekem szánt boríték pedig eljut hozzám előbb vagy utóbb és akkor megtudom mi áll benne. Ráérek akkor is értesíteni a nyomozómat ha szükséges. Amíg lehetett, visszaültem a székemre, eltettem a telefont amire már reményeim szerint nem lesz szükségem és vártam.*
Hamarosan elfogy minden lehetséges dolog, amihez lehet nyúlni. Rebecca telefonjának jelentős része megtelik a lehetséges, potenciális bizonyítékokkal. Hogy aztán ezekből mi lesz felhasználható vagy mi nem, az már megint másik része a történetnek. Hamarosan majd kiderül, de ahhoz először túl kell esni ezen az átokverte látogatáson... na meg imádkozni, hogy a visszatérni szándékozó ügyvédnek feltűnik-e, hogy hoppá, pár dolog nem éppen ott van, ahol legutóbb hagyta. Szóval a dolgokat hamarosan Rebecca visszarendezte, majd visszaült az asztalra, mint ha mi se történt volna, a borítékot végül nem nyitotta fel. Viszont alig ült le fél perce, a mobilja hamarosan berezgett. Tőlem érkezett SMS, megnyitást követően pedig olyan érzése lehetett, mint ha valaki rátenyerelt volna a CAPS LOCK-ra. BAJ VAN! JÖJJÖN KI AZONNAL! - szólt a kurta üzenet. Közben csikordulást lehetett hallani, ahogyan nyomódott le a kilincs. Megérkezett a jómadár.
Komolyan mondom, lassan már én leszek rosszul ettől az egésztől. Miután elküldtem az üzenetet, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy itt bizony elég szépen megkavartam a szart. Oké, nem mint ha ezzel eddig nem lettem volna tisztában, csak hát na... valahogy amikor folynak az események, akkor jövünk rá igazán, mi történik körülöttünk. De hát ez van, ez is egy olyan dolog, amin át kell esni. Szóval csak sóhajtottam egyet és elnéztem az ügyvédi iroda bejárata felé. Na lássuk, erre most mit lépsz...
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Igyekeztem mindent ugyanoda és ugyanúgy visszatenni, nem vagyok rendmániás de azért szeretek elpakolni magam után, otthon nem áll semmi sem glédába de a könyvek iránti szeretetem és a könyvtárosi munka rendszerességre, rendszerezésre tanított. Miután visszaültem a helyemre, még egyszer körbenézek a szobában, hogy minden rendben van-e. Az asztalra dobott, látszólag rendezetlen papírok halmán is végigtekintek, megint szembeötlik az a boríték ami nekem szól, de visszafogom magam és nem nyúlok érte, nem bontom fel. Várok az ügyvédre, kezdek megnyugodni hiszen a feladattal végeztem, nem kaptak rajta és maradt bőven időm, hogy rendezzem a gondolataimat, a szívverésemet és a légvételeimet. Nem számítok már semmilyen rossz dologra, nem buktam le, szóval akárki is jön be a szobába nem tud semmiért sem kérdőre vonni. Azt persze nem mondanám, hogy holt laza lettem és van kedvem mosolyogni, de a lelkem mélyén egy kicsit megkönnyebbültem. az viszont biztos, hogy ezek után bármire is kér a nyomozó, nemet fogok mondani, mostanra biztosan megőszültem, ha nem is látszik, belül egy megtört, picike, ősz hajú öregasszony vagyok. Ezen nem segített a váratlan rezgés ami a telefonomból jött. Előhalásztam és megnéztem, úgy éreztem kifut belőlem minden vér. Milyen baj lehet ha egyszer nem buktam le? senki nem kapott rajta, ha baj van akkor valaki elárult. nem engem, a nyomozót, rajta keresztül persze engem is, de komolyan; mi a fenének kezdek én itt ok fejtegetésbe? Felálltam, vagyis jobban mondva felpattantam mint a rugó és elindultam az ajtó felé. Majd kitalálok valamit odakint a titkárnőnek, vagy nem is kell semmit kitalálnom, elvégre nincs köze hozzá miért megyek el, csak elmegyek, majd később jelentkezem. Ám mire idáig jutottam az ajtót még nem értem el, valaki más a túloldalon azonban igen. A telefon a kezemben volt, arra fogok mindent, még csak hazudnom sem kell, sürgős hívást kaptam és el kell mennem. Igen, ez az igazság, nem kell kitalálnom semmit. Meg sem várom, hogy mondjon valamit, azonnal belevágok és közeledem az ajtó felé, felmutatva a telefonomat ami igazolást mutat a szavaimra.* -Sajnálom, de el kell mennem. Sürgős hívás. Majd jelentkezem, vagy tudja mit? Készítsen elő nekem minden papírt amire szükségem lesz és hívjon fel. Kérem. Most megyek is, elnézést! *És megyek is, már ha elenged, ha sikerül kislisszolnom mellette minden további gyanú és következmény nélkül. Láthatóan ideges vagyok, de a sürgős hívás ezt alátámaszthatja, és sietek is, ez sem lehet meglepő.*
Az SMS a jelek szerint megtette a hatását, bár igazából csak félsikert értem el vele. Kellett volna még lennie valami másnak, ami katalizátorként hatott volna a mostani pillanatban. De mivel az nem játszott, így csak a hívás éri el. Mindenesetre az ügyvéd eléggé értetlenül áll a hirtelen következmények előtt, látszik rajta, nem tudja mire vélni a hirtelen távozást. Valószínűleg ennek köszönhetően Rebecca gond nélkül el is slisszan mellette, hogy minél hamarabb kiérjen az oroszlán barlangjából. Én a távolból kísértem figyelemmel az eseményeket, amikor is kirobogott az épületből. Ahogyan közeledett felém talpra álltam és jobban szemügyre vettem. Kissé össze is vontam a szemöldökömet, mivel nem éppen úgy nézett ki, mint aki felpakolt volna egy rakat papírt és úgy jön. Bár igazából érthető, valószínűleg eléggé szembetűnő jelenség lenne, ha valaki iratokkal kipárnázva sétál ki egy ügyvédi irodából. Okos. - Jöjjön, jobb, ha arrébb állunk. S nyugodjon meg, most már vége van. Látszott a nőn, hogy ideges, ez pedig így van rendjén. Egyik pillanatról a másikra James Bond-á válni a normális mindennapi életből nem megy ám olyan könnyen, mint ahogyan azt a filmekben láthatjuk manapság. Oké, oké, rendben van, készen vagyunk, most már felesleges idegeskedni a történteken. Még ha valahol benne is van az emberben ilyenkor a félsz, akkor se. Ami megtörtént, megtörtént, ezen már változtatni nem lehet. - Nos? Mire jutott? - kérdezem, miközben útnak indultunk... ami azt illeti, egy általam eltervezett útvonalon.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Láttam az ügyvéden, hogy alaposan meglepődött a sietségemen, a nem rég még fontosnak hitt ügy háttérbe szorult, láthatóan ideges voltam, de szerencsére pont ezek a körülmények nyújtottak lehetőséget arra, hogy viszonylag gond nélkül kijussak. nem is gondolkoztam azon, hogy ilyen könnye ment, csak próbáltam nem lélekszakadva kirohanni, de elég nehéz volt az őrülten dobogó szívemmel visszafogni a lépteimet. Siettem ugyan de nem száguldoztam, hogy azzal okot adjak bármilyen gyanúra. Mikor kiléptem az épületből még mindig a telefonomat szorongattam, az ujjperceim teljesen elfehéredtek, jobbra-balra fordultam, hogy megtaláljam a magánnyomozómat, majd oda szaladtam hozzá. Most már nem kellett visszafogni magam, bár nem nyertem volna százon, rohantam ahogy csak tudtam. * -Nyugodjak meg? Könnyű azt mondani. Mi történt, milyen baj van? *Lihegtem, ha az ijedtségtől nem lettem volna hullasápadt, minden bizonnyal kipirult volna az arcom a futástól. Hagytam magam arrébb terelni, a telefont még mindig szorongattam mint aki abba az apró kis kütyübe kapaszkodva remélne megváltást. Most jött ki rajtam igazán az ijedtség, éreztem, hogy minden tagom remeg, gondolom az adrenalin utóhatása miután kezd lebomlani és felszívódni a véremből. A kérdésére jutottam csak el odáig, hogy eszembe jusson az amiért valójában bementem. A kezébe nyomtam a telefont.* -Itt van. Túl sok minden volt……nem tudom mit sikerült…….volt ott…..egy levél….nekem címezve. nem bontottam ki. *az épülettől a nyomozóig rohantam, most annál lassabban mentem, mint aki kissé be van csípve. nem azért karoltam belé, hogy elcsábítsam de kellett egy biztos pont, úgy kapaszkodtam belé mint korábban a telefonomba. * -Most hova….hova megyünk? *Láthatóan határozott célja volt, a kocsim amivel bejöttem a városba, pont az ellenkező irányban volt, ha lejár a parkoló időm, esélyes egy büntetés, más már nem is hiányzott. *
- Egen, tisztában vagyok vele, hogy könnyen beszélek. De amint kimegy önből az adrenalin már jobb lesz - én meg a vigasztalás, senki ne mondja, hogy nem vagyok együttérző. - Ideje korán lett vége a beszélgetésnek és az ügyvéd olyan megjegyzéseket tett, mint ha tisztában lenne vele, miért is van ott. Jobbnak láttam, ha gyorsan kihívom inkább. Bár kicsit furcsa érzés keringett bennem, ahogyan figyeltem a nőt. Túlságosan is nyugodtan tűnt a történtekhez képest, már ha szabad volt így fogalmaznom. Vagy inkább... nyugodtabb, mint számítottam rá. Szó ne essék róla, nem vagyok farkas, de szinte így is hallottam, hogy Rebecca szíve szinte átüti a mellkasát így a friss élmény hatására, de ennél azért többet akartam elérni. Csak tudnám, miért... aha, miközben sétáltunk, választ is kapok erre és még kérdeznem sem kell. Miközben átveszem a telefont, hallok a borítékról. Ahhha, szóval így, most már értem, miről van szó. Hát na, nem lehet mindent előre úgy megtervezni, hogy az maradéktalanul működjön is. - Oh, ez ügyes. Arra számítottam, hogy magát a papírt fogja kilopni, de ez így jobb. Ügyes, határozottan ügyes. A borítékról inkább nem mondtam semmit, mielőtt nagyon elkezd kilógni a lóláb. Inkább arra fordítottam a figyelmemet, hogy az időközben belém karoló nő segítségére legyek. Hát hiába, az a futás amit az épület és köztem bemutatott még Boltnak is a becsületére válhatott volna... meg az a fakófehér arc, mely árulkodott a hirtelen kimerülő testről. - A közeli parkba. Jót fog tenni önnek a friss levegő. Nem mint ha Fairbanks utcái büdösek lennének, de mégiscsak jobb egy nagy adag fa között lenni, mint a forgalmas, kipufogó gázzal körbehatárolt járdán. Szóval szépen elterelgettem Rebeccát az említett helyre, figyelve rá, nehogy összeessen nekem a kimerültségtől.
Ott aztán első dolgom volt leültetni őt az egyik legközelebbi padra, hogy itt fújja ki magát. Szava nem lehetett rám, még az egyik arra járó árustól egy palack vizet is vásároltam neki, hogy fel tudja magát frissíteni. Viszont éreztem, közeledik az idő. Nem volt már miért húzni, már nem volt miért kifogásokat keresni, vacilálni. Úgy láttam most már elég dolgon ment rá, hogy színt valljak... ezzel együtt pedig véghezvigyem, amit magamra vállaltam. Persze fő a diszkréció. Lehunytam a szemem egy pillanatra, mígnem aktiválódott a Hőlátás varázslatom és körbenéztem. Jobbnak láttam így, mert nem akartam, hogy kihallgassanak minket véletlenül holmi bokorban rejtőző tinédzserek. Ám amikor minden tiszta volt, odafordultam a nőhöz. - Mondja csak Rebecca, hisz ön a természetfeletti létezésében? - elkezdődött.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Remek, legalább ebben egyet értünk. Én is tudtam, hogy jobb lesz nekem az adrenalin nélkül, de a fenébe is, mehetett volna gyorsabban is. Még most sem voltam képes megnyugodni, pedig már régen házon kívül voltam és nem valószínű, hogy az ügyvéd utánam jön és a nyílt utcán kezd bele valamibe velem szemben, még ha többet is tud rólam szimpla gyanúnál. A magyarázat sem segített, szóval az ügyvéd gyanakodott, bár nem látszott rajta amikor visszajött és én szinte lóhalálában rohantam ki az irodájából, vagy csak én nem vettem észre nagy sietségemben és félelmemben. Ráadásul ott volt az a levél amit nekem címeztek és roppantmód kíváncsi voltam arra mi is állhat benne. Nem bontottam ki, mert akkor azért is magyarázkodhattam volna, így nagyobb esélyem volt kijutni. A kezébe nyomtam a telefonomat, talán megérezte hogy remeg a kezem de nem érdekelt, minél messzebb szerettem volna lenni az ügyvéd irodájától. A dicsérete nem hatott meg, nem volt kedvem mosolyogni és büszkének lenni magamra, az egész improvizáció volt, mivel fogalmam sem volt mit keressek. * -A parkba. Jó, csak minél előbb üljünk le. Olyan a lábam mint a gyümölcszselé. *Belekarolva lépkedtem mellette és hagytam, hogy terelgessen, magamban még egyszer lejátszódott az egész jelenet, csak épp nem ugyanabban a sorrendben ahogy megtörtént, hanem össze-vissza, mintha a filmet előre-hátra tekernénk, így utólag „nézve” magamat, sokkal nyugodtabbnak tűntem odabent mint amire számítottam, pedig egészen másképp éreztem magam, most viszont a fordítottja volt jellemző. Úgy ültem le a padra mint aki egész nap menetelt egy hatvan kilós zsákkal a hátán, azért persze nem terültem el, csak jólesett a remegő lábaimnak, hogy nem kell tartaniuk a testemet. * -Köszönöm, igazán kedves öntől. *A víz jól jött, szomjas voltam, a szám talán az izgalomtól teljesen kiszáradt, több mint a felét lehúztam egyszerre, majd kivettem a zsebemből egy zsebkendőt, benedvesítettem és a nyakamat, arcomat kezdtem vele törölgetni. Finom hűs volt, jólesett és a maradék idegességemet is felitattam vele. Már épp meg akartam kérdezni, hogy fel tudja-e használni az iratokról készült fotókat, hogy legalább tudjam miért kockáztattam az életemet vagy a testi épségemet, de a nyomozóm megelőzött. Szerencse, hogy nem kortyoltam bele abban a pillanatban a vízbe, különben biztos, hogy félrenyeltem volna. Korábban nem ugrott volna a szívem nagyot erre a kérdésre, de azok után amit Egontól megtudtam, kihagyott egy ütemet, majd kétszeresen igyekezett behozni a lemaradást. Újra színészkednem kell, hazudnom de most nem magam miatt hanem Egonért. Még jó, hogy olyan sokat beszélgettünk a szellemekről, a kísértetházáról és a nagyival való álmom is ott volt még a tarsolyomban.* -Természetfeletti? Úgy érti szellemek? Már megbocsásson, de hogy jön ez most ide? *Tényleg nem értettem mi köze lehet az ügyvédnek és az általa elkövetett spekulációknak a mendemondákhoz. Én tudtam, hogy sok minden nem az, de arról nem volt fogalmam, hogy a nyomozóm is tudja.*
Mély levegőt vettem, miután feltettem a kérdésemet. Oké, egyelőre úgy alakult, ahogyan vártam. Értetlen visszakérdezés, lehetetlen kérdésre. Ebben a helyzetben valóban furcsán hathat, ha valaki ilyenre kérdez rá. Halló, éppen túl voltunk egy elég súlyos lopáson, ami a hivatalos ügyeket érinti, most meg hirtelen elkezdtünk csevegni egy ilyen nem éppen helyénvalónak tűnő témáról. Valóban kellett ez? Igen, kellett. Mindjárt kiderül, hogy miért is. - Akár úgy is... mondhatjuk, hogy rátapintott a lényegre. Ezt mindenesetre visszaadom - adom a kezébe a telefonját. - S ezúton tartozok egy bocsánatkéréssel a történtekért. Attól tartok hogy az ügyvédúr ártatlan. Persze hogy ártatlan, ez az egész dolog csupán nem volt több egyszerű szimulációnál. Egy általam kreált történet, ami hivatott volt alibinek szolgálni erre az egészre. S most ki fog derülni az igazság... ám nem akármilyen igazságról van szó, kérem szépen. Végső soron ez az az igazság, melyet oly sokan keresgélnek, akik hisznek a históriákban meg minden ilyesmiben. Tíz ujjukat megnyalnák, ha megtudnák, amit most fogok közölni Rebecca-val. - Tegyük fel, hogy van az a világ, amiben ön él. Látszólag minden normális, hétköznapi dolgokkal teli. Felkel reggel, megreggelizik, utána elmegy a könyvkereskedésbe, eladja a napi adagját, hazamegy, vagy éppen az ismerősökkel tölti az idejét, végül lefekszik, alszik, kezdődik elölről. Egy boldog, tudatlansággal fűszerezett élet, amely sokaknak megadatott, így többek között önnek. Namármost. A feltevésünket, most egy pár perc erejéig, egészítsük ki egy másik lehetőséggel. Mi van akkor, ha ezen a világon felül van egy másik világ. A természetfeletti, ha úgy tetszik. Varázserővel bíró emberek, mitikus lények, melyek ugyan ránézésre embernek tűnnek, de a bőrük sokkal többet rejt ennél. Vagyis szinte minden adott lenne, ami általában megjelenik a fantasy irodalomban. Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, ezek valóban létező dolgok, nem pedig csak egy jó képzelőerővel bíró elme képződményei. Mit reagálna rá, ha ez valóban így lenne? - tartottam egy kis szünetet, majd - S ha már feltettem a kérdést, íme még egy. Mit szólna ahhoz, ha azt mondanám, hogy ön egy kiválasztott, aki részese lehet ennek a világnak. Kíváncsi tekintettel néztem rá a mellettem ülő nőre, várva a válaszát. Talán nem tudta mire vélni a kérdést, talán nem, de egy valamit kiláthatott a sötét szempárból. Ahogy eddig, most se volt semmi helye a szavaimban a viccelődésnek. Véresen komoly volt az, amit mondtam.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Még mindig a hatása alatt voltam az ügyvéd irodájában történtektől, nem különben az általa képviselt előzmények ismeretétől. Nem volt ez különleges, egyedi viselkedés, bárki más is hozzám hasonlóan dolgozta volna fel a történteket. A kezem remegett, az agyam százfelé próbált koncentrálni aminek az eredmény egy nagy katyvasz lett. A nekem szegezett kérdés ennek megfelelően meglepett, ám a rá adott válaszban már benne volt a természetfelettiek ismerete, Egon titka és minden más által érzett véleményem, hozzáállásom. Nem akartam Egont elárulni semmilyen módon, ezért vigyáznom kellett arra, hogy még csak a gyanúja se merülhessen fel az ügyvédben annak, hogy már – nem túl rég, de – be vagyok avatva. A természetfeletti dolgok, lények és miegymás adott annyi segítséget, hogy laikusan meg tudjam fogalmazni a visszakérdezésemet. Másrészt, reméltem, hogy mindezzel némi időt nyerek arra, hogy rendezzem a gondolataim sorát. Persze zavarban voltam és döbbent de nem a valódi ok miatt, ami minden más, laikus és hitetlen embert zavarba hozott volna egy ilyen kérdés hallatán, hanem mert már mindenről tudtam, vagy majdnem mindenről és ezt nem szabadott elárulnom. Újabb próbatétel elé voltam állítva, váratlanul, amire Egon nem készített fel. Ezzel a bizonytalansággal nyúltam a visszaadott telefonomért amit az ügyvéd meg sem nézett. Csalódottnak kellett volna lennem, de egyelőre a ki nem mondott igazságokkal és titkokkal küzdöttem, ráadásul olyat mondott amire megint csak nem számítottam. Elhittem azt amit az ügyvédről mondott, mndent az utolsó szóig, és most újabb meglepetésben volt részem. Alig ocsúdtam fel az egyikből és máris beletaszított a következőbe. A szemeim fürgén rebbentek ide-oda, a járókelőkről a padokig, megnéztem minden egyes fát és bokrot de igazából nem láttam semmit sem, csak az agyam járt azon amit az imént hallottam. Csőbe húztak? Miért? * -Ártatlan? Akkor mi…ért? Mmmit? *Na itt akadtam el. A természetfeletti az egy dolog, sokan, sokféleképpen reagálnk rá, vannak akik hisznek bennük, vannak akik gyökeresen a másik oldalon állnak és páran a középúton. Ám ami biztosan valóság, és egy pillanat alatt változik semmissé, az remekül ássa alá az ember józan ítélőképességét. Én is így voltam ezzel, a nyomozóm olyat mondott amire nem számítottam, főleg a természetfeletti dolgokra való rákérdezése után. Úgy gondoltam majd ad valamiféle magyarázatot, és ebben jól tippeltem, ám a tartalmát illetően nagyon messze jártam az igazságtól. Legalábbis egy bizonyos ponton. Sok mindenről tudtam Egon által, de nem számítottam arra, hogy mástól is megkapom majdnem ugyanazt a meghatározást. Addig egész jó volt amíg el nem jutottunk addig, hogy a feltevést kiegészítsük. Minden normális volt, és jött a fekete leves. * -Ööö…..mágia, boszorkányság, vámpírok. Erre gondolt? *Normális esetben nevettem volna mindezen, azt hiszem. Nem tudtam, hogy hogyan reagálnék ha már nem tudnék róla, próbáltam visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amikor Egon közölte velem azt, hogy vérfarkas, de az annyira más volt. Ezek után a részemről súlyos csend következett volna, de közbeavatkozott a másik kijelentés, vagy kérdés, feltételezett igazság. Kiválasztott. A szó többszörösen visszhangzott a fejemben, vegyítve azzal a vélt múlttal amivel a nagyim rendelkezhetett. Az álommal, a doboz tartalmával amit megtaláltam, a levéllel és a benne foglaltakkal. * -Kiválasztott? Mégis mire? *Idegesen nevettem fel. Újabb lépcsőfokra léptem, de erről az ügyvéd nem tudhatott, nem szabadott tudnia. * -Részese….lehetek. Vagyis nem biztos….. *Összeszűkült szemekkel néztem rá, a feltételezett mód miatt. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért csak lehetek? Nem biztos? Miért nem biztos? És….mi van akkor ha „nem”? Mindezt láthatóan komolyan gondolta, én meg a telefonomat szorongattam ami hirtelen megszólalt, de idegességemben azonnal kinyomtam anélkül, hogy megnéztem volna ki keres. * -Mire volt jó ez az egész….ügyvédes akció? Ez valami próba? *Joggal voltam dühös, hiszen percekig a frász kerülgetett, most meg olyasmit közöl amiről nem szabadna beszélnem, pedig még nem is ismertem a teljes valóságot. csoda, hogy ideges lettem?*
Szerintem teljesen rendben volt a reakciója. Miután az ember rohan egy csomót, a gyomra éppen ki akar mászni a száján keresztül a tüdejével együtt, hogy aztán áthurcolják a fél városon, leültessék egy padra a fene tudja hogy hol, majd elkezdjék őt ilyen érdektelennek tűnő kérdésekkel zaklatni. Nem is érdektelen, sokkal inkább oda nem illő, légből kapott, vagyis lehetne még fokozni a dolgot. Végig figyeltem Rebecca arcát, miközben beszéltem, majd azt követően is, hogy jöttek a kérdései. Ahogy vártam. Nem voltak koncentráltak a kérdései, nekem nagyon úgy tűnt, inkább csak próbálja feldolgozni a történteket és ha leragad egy bizonyos pontján, ott önti szavakba a kétségeit és szegezi nekem, mert felvilágosítást vár. Amit természetesen meg is fogok tenni. Nem most először hívok el valakit, volt már gyakorlatom benne... meg persze rossz tapasztalataim is, mint annál az agyatlan tyúknál tavaly Anchorage-ben. Hála a szellemeknek hogy ezúttal megkíméltek egy hasonló esettől, Rebecca fényévekkel értelmesebben áll hozzá jelenleg a dologhoz, mint anno a másik jelölt. Talán még túlságosan is jól viseli, ami azt illeti, de ez meg megint helyzetfüggő. Valószínűleg már várja is a válaszait, szóval inkább nem váratom meg. - Igen, megint rátenyerelt a lényegre, némi kiegészítéssel. Néha-néha körbenéztem, figyelve, nem jön-e a közelünkbe senki. Valahol ez is tudatosíthatta benne, hogy amiről most beszélek annak még véletlenül se szabad illetéktelen fülekbe jutnia. Nem kevés fejmosást kapnék, ha emiatt kellene kiugrasztanom valakit emléket töröltetni. - Mágia, stimmel... boszorkányság... háááát, az nem teljesen. Vámpírok... nem. Sokkal inkább azok a lények, akiket a mostani popkultúrában szeretnek ősellenségeikként beállítani. Nézze Rebecca, a helyzet az, hogy a világ, amiben felnőtt, veszélyesebb, mint gondolná. Vérfarkasok élnek közöttünk, immáron évszázadok óta és nyugodtan tekintheti készpénznek azt, amit amúgy tudhat róluk, némi kiegészítéssel persze. Beleértve azt is, hogy veszélyesek... nagyon is. Egyesek kevésbé, mások jobban, de a tényen nem változtat. Egykoron kevesen voltak, de akárcsak az emberek, az idő során elszaporodtak. Most nagyon leegyszerűsítve mondom, de a lényeg: a vérfarkasok megjelenése a világban életre hívott egy közösséget. Olyan emberek csoportját, akik lemondtak a kényelmes életről és új célnak szentelték az életüket. Kezdetben a vérfarkasokat segítették, de ahogyan telt az idő, új feladatkör jelent meg: az emberek védelme. Minél többen lettek a farkasok, annál nagyobb volt az esélye, hogy megjelenjenek a vérszomjasabb példányok, akik veszélyeztették a mit sem sejtő embereket. Szükséges volt hát egy... ha úgy tetszik védőerő, mely elhárítja ezt a potenciális veszélyt, igyekezve kordában tartani a vérfarkasokat. Ezek a bizonyos emberek, felvértezve a mágiával, lettek az Őrzők, a határvonal az emberek és a vérfarkasok világa között... én pedig közéjük tartozok. Nagyon reméltem hogy követhető, amit mondok. Nem először csinálom ugyan, de még a legjobbakkal is megesik, hogy hibáznak. Ezt már nagyon rég megtanultam. - Igen, kiválasztottak. Mint azt biztosan hallhatta az ilyen rémmesékből, ha valakit a vérfarkas megharap, az szintén farkassá válik. Persze, az őrzőknél ilyen nincs, mint látja nekem is normálisak a fogaim. Hogy gondoskodjunk az utánpótlásról, megfigyelés alatt tartjuk az embereket. Mindenki, aki magában hordozza a mágia csíráit, potenciális őrző jelölt, de ez még nem elég. A jelölteknek meg is kell felelniük egy ilyen feladat ellátására. Ismerniük kell a lemondást, az önzetlen segítség fogalmát, a veszélyvállalást, én legalább is ezt keresem egy jelöltben mindig. S igen, ez az egész história, amin végig kellett mennie, csupán egy próba volt. Az ügyvédúr ártatlan, az egész ügyet én találtam ki, hogy megnézzem, hogyan reagál veszély és stresszhelyzetben. Az a bizonyos boríték is az én jóvoltomból került az íróasztalába. S mégegyszer mondom, elnézést, hogy ezen végig kellett mennie. Ám ez egy őrző életéhez képest az a helyzet, hogy semmiség. Persze, nagyon is nagy dolog egy átlagember életében, aláírom. - Rebecca, ön kiválasztott. Az őrzők felfigyeltek önre már hónapokkal ezelőtt és engem küldtek, hogy felmérjem az alkalmasságát. Lehetőséget akarunk biztosítani önnek, hogy részese legyen a közösségünknek, hogy közénk lépve segítse az ügyünket. Már most mondom, a mi munkánk veszélyes, veszélyesebb mindennél, amit el tud képzelni... mégis, kifizetődő, mert emberek milliói alusszák éjszaka úgy az álmukat, hogy közben nem kell rettegniük egy ádáz fenevadtól, aki rájuk ront. Emellett, hogy miért is beszéltem feltételes módban. Az őrzővé válás első lépése a kiválasztott beleegyezése. Se én, se valamely társam nem fogja önt kényszeríteni, hogy közénk lépjen. Önként adjuk fel az életünk egy részét, hogy aztán mások védelmének szenteljük. Ön kiált a próbámat, meglátásom szerint rendelkezik mindennel, ami szükséges lehet egy őrzőnek. De önnek kell meghoznia azt a döntést, hogy akar-e közénk tartozni, vagy nem él a felkínált lehetőséggel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Igazából nem tudtam, hogy most mit kezdjek magammal. Nem voltam soha jó a hazudozásban, de Egon miatt fel kellett erre készülnöm, ám amíg nem kerülök szembe egy ilyen alkalommal, addig nem is tudom mennyire nehéz. Piszok rosszul hazudtam, ez már kamaszkorom előtt kiderült, vagy csupán az anyámnak volt sasszeme, hogy kiszűrje a próbálkozásaimat, mindegy hogyan volt eredetileg, alaposan aláásta az önbizalmamat ezen a téren. Ha jól belegondolok nem olyan rossz dolog ez, másoknál is többre becsültem az őszinteséget, inkább elviseltem a fájó igazságot mintha később kiderül a jóindulatú hazugság. Ezt a jó szokásomat aztán Egon miatt felül kellett írnom, de eddig csak a galériában gyakorolhattam a főnökömmel szemben, az pedig elég könnyűnek bizonyult, mivel nem sokat találkoztam vele. A jelenlegi helyzet kétszeresen is zavaró volt, egyrészt mert az ügyvédnek semmi köze sem volt az egészhez és majd magyarázkodhatok ha esetleg később felhív és rákérdez a nagyi házának eladásával kapcsolatos szándékaimra. Másrészt nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy most aztán tényleg első kézből nyerhetek bizonyságot mindarra amiről Egon már mesélt, sőt! Sokkal több részletre fény derült már az első mondatokban. Csak bólintottam a "kiegészítés" megemlítésére és vártam a hideg zuhanyt. Nem gondoltam, hogy a saját oldalamról is be leszek avatva ebbe a titokba. A nyomozó - már ha valóban az és nem egy újabb hazugság, elterelés a részéről - komolyságát igazolta az, hogy sűrűn nézegetett körbe és a hangját is lehalkította. A nagyi szelleme egyre inkább körvonalazódott, persze láthatatlanul, de éreztem, hogy köztünk van. szóba kerültek a vérfarkasok és az őrzők is, és ez előhívta az emlékeimet. A nagyitól kapott levél tartalma kezdett világossá válni számomra, hirtelen több lépcsőfokot is léptem azon a bizonyos emelkedőn amiről a nagyi beszélt az álmomban. Talán mégsem egy illúzió volt hanem a valóság, még ha csak álomként is jelent meg, nem lehetett véletlen. Ezek szerint nem Killian tehetett róla.* -Szóval ez az az egyensúly amiről a nagyi írt. *Csak halkan szóltam közbe mikor Adam száradatába egy kis szösszenetnyi szünet állt be. inkább csak magamnak mondtam de persze jól hallhatta. Tudtam, hogy ezt meg kell majd magyaráznom de jelenleg mindez csekély volt ahhoz képest amit eddig hallottam és amire még számíthattam. Nem sokára az is kiderült, hogy miért készültek rólam fényképek a nagyim számára, vagy legalábbis úgy véltem erről a titokról is lehullt a lepel. Talán nem tudta biztosan, hogy bennem is megvan a képesség, de tudni akarta mielőtt meghal, az is lehet, hogy ő maga akart felkészíteni erre de már nem volt ideje. Az ügyvédet már el is felejtettem egy időre, nem volt érdekes sem ő sem a későbbi magyarázkodásom előszele sem pedig a levél ami a nevemre volt címezve. Mindezek szerint átmentem a vizsgán de ettől a tudattól nem éreztem magam jobban. A helyzet az volt, hogy immár Egonnal szemben állok, azzal aki vérfarkas, aki közönséges szóval kifejezve a szeretőm de sokkal többnek éreztem ennél, csak épp még nem mondtam ki. meg kell őriznem a titkát, de a másik oldalról viszont az őrzőkét....gondolom. Mély és erős örvénybe pottyantam bele és fogalmam sem volt, hogyan mászok ki belőle. Választanom kellett de nem tudtam pontosan mit vállalok azzal ha igent mondok, és gyanítottam, hogy benne lesz a pakliban az emléktörlés is amiről Egon mesélt. nem akartam elveszíteni az emlékeimet, nem tudtam mit is jelent mindez és mennyi időt veszítek majd el, de nem ennek elkerülése miatt akartam csak igent mondani. Fészkelődni kezdtem mert nehéz volt megfogalmazni a gondolataimat, hogy a megfelelő kérdésekbe csomagoljam. Észre sem vettem de az ujjaim fehéredésig szorították a félig kiürült vizes palackot, a tekintetem ide-oda rebbent a távoli járókelők és a park növényzete, illetve a nyomozó között. Mikor végre rászántam magam a kérdezésre, ránéztem. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, bármit annak ellenére, hogy biztos voltam abban, ez nem fog sikerülni.* -Az őrzők.....hogyan....mi is valójában a dolguk? mit tesznek, hogy megőrizzék az egyensúlyt, vagy megvédjék az embereket? Mi az ami megvan bennem ahhoz, hogy....őrző legyek? És ha nemet mondok? *Félve tettem fel ezeket a kérdéseket, de tudnom kellett. Az előzményeket tekintve a nagyi számított rám, mondhatni átadta a staféta botot, bár arról eddig nem esett szó, hogy ő is őrző lett volna.*
- Én ezt nem feltétlenül nevezném egyensúlynak - mondom. - Persze lehet, hogy csupán én értem félre a dolgot szóval kifejtené, hogy pontosan mire is gondol, Rebecca? Na igen, a hölgy nagymamája. Mernék rá tenni egy százast hogy valahol ez is közrejátszik abban, amiért megfigyelés alá került Rebecca. Lássuk be, ha valakinek, aki ismeri ezt a világot, be van avatva ezekbe a titkokba, annak az életére rányomja a bélyeget maradandóan. S nem csak az övére... hanem azokra az esedékesekre is, akik az illető leszármazottai. Akár farkas, akár gyermek, vagy bármilyenről van szó. Az ő életük is megbélyegződik, elvégre jóeséllyel öröklik legalább az egyik szülőtől a mágiát, a vérükben lüktető különleges ajándékot. Ha pedig ilyen a felhozatal, akkor bizony már szinte borítékolható, hogy az utód is közel fog kerülni a tűzhöz. A mágia vonzza azokat, akikben szintén megvan, akarva akaratlanul is csalogatja a többieket, még ha csak lappang is a testben, nem fedve fel valódi természetét. Mint ha csak ordítana a többi hordozó felé, hívva fel magára a figyelmet, hogy szabadjára engedjék őt. S valószínűleg ez most megint egy tökéletes példa arra, amilyen helyzetbe Rebecca került. A mágia ott rejtőzött a nagyanyja jóvoltából a testében, de még csak szunnyad, várva, hogy felébresszék őt. A kérdés csak az, hogy valóban fel fogják-e ébreszteni és nem csak dobnak rá egy takarót, hogy még édesebb legyen az álma. - Az elsődleges feladat a megelőzés és az elhárítás. Mondhatjuk, hogy lényegében olyanok vagyunk, mint egy titkosszolgálat, csak éppenséggel az FBI, CIA vagy a KGB elbújhat mögöttünk. Ahol vannak vérfarkasok, ott kötelezően vannak őrzők is. Az alapállapot az, hogy figyelünk. Figyeljük a farkasokat, mit tesznek, hogyan jönnek ki az emberekkel, állandó kapcsolatban vagyunk a falkákkal. Ha pedig jelentkezik egy problémás egyed, az fokozott figyelmet kap, főleg ha magányos. Ki kell szűrnünk időben az ilyeneket és megelőznünk a bajt. Főleg, ha problémát is okoz. Figyelmeztetéseket kap, büntetéseket, ha messzire megy... ha viszont túlságosan is sokat enged meg magának... ha megöl valakit közülünk, vagy egy, esetleg több embert... akkor akár likvidáljuk is - semmi humorizálás nem érződött ki a hangomból. - Persze ez már csak a szélsőséges esetekre vonatkozik, mielőtt azt hinné, hogy hóhérok vagyunk. Nem állunk kötelező háborúban a farkasokkal, még akkor sem, ha jól tudjuk, milyen természetük is lehet, ha eldurvulnak a dolgok. De én is nem eggyel jóban vagyok, szóval ez amolyan... együttélés, fogalmazhatunk így is... de a figyelmünk attól még nem lankad. Persze... elmondva mindez könnyen érthetőnek tűnik. De tudja, mindezt átérezni kell, ha meg akarja tudni, pontosan miről is beszéltem. S nem azért, mert úgy gondolom, nem lenne képes ennyiből megérteni... hanem mert tudom, mennyire különbözik ez az élet minden mástól, amit eddig tapasztalhatott. Az őrzők élete sosem egyszerű... sosem volt és sosem lesz. Alapvetően nem vagyunk sokan, nem gyarapodunk olyan gyorsan, mint a farkasok és még ha a kiképzésünk rövidebb idő alatt megy végbe, mint hogy egy újszülött farkas kiismerje maradéktalanul a lehetőségeit, de ez sajnos nem mindig elég. Nem hiába adta utasításba Will, hogy csakis többedmagunkkal mehetünk bevetésre. - Megvan önben a képesség, hogy irányítsa a mágiát. Ez minden őrző "beugrója", ha úgy tetszik, egy adottság az élettől, mely viszont létünk alapfeltétele is. Ebben előnyben vagyunk a vérfarkasokhoz képest, ők nem tudnak varázsolni - persze tudnak mást, de most nem akarom még jobban összezavarni. - Ha nemet mond, akkor ez a beszélgetés sosem történt meg. Idehívok valakit, aki módosítja az emlékeit, persze fájdalommentesen. Elfelejti ezt a beszélgetést a parkban, elfelejt mindent erről a világról, amit elmondtam önnek és visszatér az átlagemberek közé. Ilyen szempontból eléggé vagy-vagy a történet. Vagy közénk lép, megtartja az emlékeit és onnantól ön is őrző lesz... vagy nemet mond, mindent elfelejt és marad ember. Ám mint mondtam: a döntés az öné, senki másé. Hatalmas áldozatot hoz azzal, ha elfogadja az ajánlatunkat... a legkevesebb annyi, hogy saját akaratából lép rá az ösvényre, nem pedig azért, mert valaki rábírja önt. Szóval... várom a válaszát.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Eljött az ideje annak, hogy én is belekezdjek a magyarázkodásba, pedig annyira nem akartam ezt. ismerve magamat egyetlen szóval is elárulhatom Egont, az pedig végzetes lehet, nem csak az ő számára hanem az enyémre is. A fejem felett éreztem Damoklész kardját lebegni amely bármelyik pillanatban lecsaphat rám. Az egyensúly….arra kell koncentrálnom és a nagyimra, amit ő írt nekem és ami miatt végül is idejöttem. még mindig maradt előttem fehér folt, de talán ezekkel együtt majd minden kitelítődik.* -Igazából én sem tudom, csak….a nagymamám írta nekem, hogy meg kell őrizni az egyensúlyt és ez az én feladatom. Egy levél a múltból, nem tudom mikor írta de nekem szánta és én megtaláltam. Már az is eléggé hihetetlen hogyan. Nem is tudtam arról, hogy még élt amikor megszülettem, sosem találkoztam vele, az anyám eltitkolta. Csak akkor tudtam meg amikor az anyám is meghalt és megörököltem a nagyi házát, itt Fairbanksben. Szóval nem tudom mit értett egyensúlyon, de gondolom, köze van a védelemhez amit az….őrzők képviselnek. *Ha a nagyim őrző lett volna már tudnék róla azt hiszem, akkor Adam is említette volna, de mindezidáig nem került elő a neve. Valami más lehet a háttérben, de újra csak várnom kell amíg elérem a következő lépcsőfokot amiről szintén a nagyi írt nekem. Lassan, lépésről-lépésre haladjak, ne akarjak mindent egyszerre tudni. Akaratlanul is megfogadtam a tanácsát, de az utóbbi időben mintha felgyorsultak volna a dolgok és a lépésekből rohanás lett. Először Egon vallott színt, és mondott el sok mindent a vérfarkasokról, az őrzőkről is tőle hallottam először, most meg Adam. Én meg úgy érzem magam mintha elkapott volna egy erős örvény. Tudtam, hogy igent kell mondanom, a kérdés csak az volt miért. Mi a fontosabb számomra, megismerni a nagyi titkát, megismerni az őrzők életét és közéjük állva felvállalni azt a feladatot amire a nagyi szánt vagy remélt, vagy minden tudás birtokában megvédeni Egont. Lehetnék én az az őrző akivel jóban van, aki miatt nem másznak rá a többiek, akivel tartja a kapcsolatot és aki határt képes szabni a vérengzésének….már ha van ilyen. Ám nem csak ezek voltak a megválaszolandó kérdések, volt itt még más is. Ha őrző leszek, vajon azután is szóba áll majd velem vagy úgy kerül el az utcán mint egy méregpoharat. Így is úgy is kockáztatnom kellett. Nem tudtam dönteni, Egon pedig sok mindent elmondott ugyan de nem eleget, ezért inkább rákérdeztem az engem érdeklő lényegesebb dolgokra. Nem számítottam mindarra amit válaszul kaptam. Az első amin megdöbbentem az a likvidálás volt, nagyon távol állt tőlem mások életének elvétele, akkor is ha valóban bűnös volt. Ez az egész azonban túlmutatott az államok közötti halálbüntetésekkel szembeni konfliktusokon és nézeteltéréseken, ez sokkal több volt, sokkal másabb. Az kissé megnyugtatott, hogy ő is nem egy vérfarkassal van jóban – már ha igaz és nem csak a megnyugtatásom miatt vetette be – talán akkor még sem olyan nagy bűnnel indítok ha elfogadom a felkérést és csatlakozom. * -Nos, nem kicsit különbözik, ebben igaza van. A vérfarkasok márpedig léteznek. Ez azért…. *Még mindig nem voltam képes egészen feldolgozni mindezt, Egon óta pedig volt elég időm, ez azonban nem olyan mint megismerni egy új telefont, műtéti technikát, tudományos felfedezést. Azokban hisz az ember, a vérfarkasokban nem igazán. * -Mágia? Milyen mágia? Milyen varázslat? Megbocsásson de eddig nem vettem észre magamon semmit. Nem tettem furcsa, különös dolgokat, a nagyival való álmomon kívül nem történtek velem megmagyarázhatatlan események. *A felejtés. Az egész eléggé megmagyarázhatatlan, talán legjobban a hipnózishoz tudtam volna hasonlítani, persze laikus módon, minden bizonnyal egészen másfajta megoldással rendelkeznek ezen a téren. Arra azért kíváncsi voltam, bár nem kérdezhettem rá, hogy csak az a tudás tűnik el az emlékeimből melyeket Adam osztott meg velem, vagy az is amit Egon. Gondolkodnom kellett volna a dolgon, és meg is tettem volna ha nincs a nagyim és az ő levele. Már csak az ő emlékének adózva is igent kellett mondanom, ráadásul úgy gondoltam, mindaz amit az őrzőkről és tőlük megtudok, a nagyihoz és az anyám titkaihoz is elvezet. Mégis nehéz volt kimondani, nem egyszerű egy ilyen nagy volumenű dologról egyik pillanatról a másikra dönteni, az egész életemről dönteni. Néhány hosszú perc telt el csendben míg a távolban sétáló embereket néztem és arra gondoltam, a következő perctől fogva semmi sem lesz olyan mint régen. De végül is, az egész fairbanksi utam erről szólt. Egy új, másik életről. * -Rendben. Szeretnék…..szeretnék őrző lenni. *Egy hatalmas sóhajjal szakadt ki belőlem a válasz és noha nem történt semmi különös, nem szakadt ránk az ég és nem keletkezett szélvihar ami fákat csavar ki, nem villámlott és nem indult meg a föld, éreztem, hogy minden megváltozik bennem.*
Hátradőltem a padon, miközben hallgattam a nőt. Levél a múltból, melyben vannak árulkodó információk... végül is úgy konkrétat nem mondott el, ahogyan kiveszem Rebecca szavaiból, így baj nem történhetett. - A nagyanyja ismert volt előttünk, úgy vélem szerezhet köztünk róla információkat - jegyzem meg. - Viszont nem tudom, hogy mennyire beszélhetünk itt egyensúlyról. Talán igaz lenne, ha a feladatunk a farkasok létszámának szabályozása lenne, de tudomásom szerint ezzel nem foglalkozunk. Mi csupán a pajzs vagyunk, amit az emberek feje felé tartunk, ők pedig nem tudnak róla. Ez sokkal inkább határzóna. Valami furcsa volt Rebecca-ban. Feszengett. Najó, igazából mondhatjuk, hogy nem furcsa, elvégre a téma se tekinthető átlagosnak. Minden túlzás nélkül, az élete maradék része a tét... ami mondjuk jóval hosszabb lesz, mint amennyi most hátra van neki, már ha szerencsésen tölti el. Viszont valami akkor is bökte az oldalamat. Mint ha nagyon megválogatná a szavait, mielőtt kinyitná a száját. Mondjuk ez meg megfontoltságot is takarhat, hogy ne látszódjon hülyének, de lássuk be: ezzel kapcsolatban semmi tapasztalata nem lehet, szóval teljesen elfogadható, ha valaki nem pont helytálló szavakat fogalmaz meg. Ennek ismeretében viszont... - Ha ez vigasztalja még mindig jobban viseli ezt az információt, mint a legtöbben... annak pedig külön örülök, hogy nem áll neki okoskodni mindez valótlansága végett, mint egy korábbi delikvens, aki inkább emléktörést kapott emiatt. Még mindig kísért az a tudálékos fej. A mágiás kérdésére megint körbenéztem. Megvártam, míg elsétál egy kutyás férfi mellettünk, mielőtt feljebb emeltem a kezemet, hogy Rebecca jól lássa. Nem csinálhattam semmi látványosat, elvégre az feltűnő lehet... de ez a kis demonstráció is elég lesz. A másik kezemmel megcsippentettem a tenyeremet majd addig húztam, míg a bőr fel nem hasad és vérezni nem kezdett. Felületi seb, de seb, közben a szemem se rebbent. Odamutattam neki, majd lehunytam a szemem... hogy aztán Rebecca szembesüljön vele, hogy a Gyógyítás varázslat hatására gyakorlatilag a seb másodpercek alatt forrjon össze és tűnjön el maradéktalanul. Mire a vért letöröltem, már tényleg olyan volt, mint ha mi se történt volna. - Ez csak egyike a fogásainknak - mondom. - A mágia úgy lappang az emberi testben születésétől kezdve, mint egy medve, ki téli álmot alszik a barlangjában. Nem szól, csak néha ad életjelet, de akkor felfigyelünk erre. S sosem tudhatja, mikor nyitja először szólásra a száját. Én se emlékszem rá, hogyan vettek észre. Fiatal voltam, nagyon is, pont betöltve az első évtizedemet, ugyanakkor őrzőkkel körülvéve a kolostorban. Elég a legkisebb jele is annak, hogy fogékony vagyok és már észre is vesznek. Ez már csak így működik. Viszont idővel elfogytak a szavak, elfogytak a magyarázatok. Már nem volt más, mint pusztán a kérdés. A nagy kérdés, mely eldönti, hogyan alakulnak innentől kezdve a dolgok. A nap biztosan, de akár a következő évek is. Vártam türelmesen, mígnem végül meghallottam a döntését. Ez pedig elismerő mosolyt eredményezett az arcomon. Egy újabb bátor lélek, aki az őrzők nehéz életére adja a fejét... nagyon remélem, hogy hosszútávú lesz ez az egész. Elővettem a telefonomat és egy gyors hívást ejtettem meg. Willt tájékoztattam az eredményről, emellett megkérdeztem, hol lelhető fel. - A vezetőnk William Douglas. Most elkísérem önt hozzá - állok talpra, majd nyújtom felé a kezem. - Jöjjön, tegye meg az első lépéseket egy új világ felé. Mindig az első lépések a legnehezebbek, amit meg kell merni tenni... hogy utána megtanuljunk szaladni...
//Akkor ez volt részemről a záró, köszöntem a játékot és üdvözöllek a zöldek táborában a továbbiakat PM-ben megírom, de készülődj az első fejtágító játékra //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Hosszú idő óta az első olyan információt kaptam a nagyimról ami jelentett is valamit. Ez sokkal jobban érdekelt mint az egyensúlyról való lebeszélés, talán én értettem félre valamit, végül is mindegy. Ha minden igaz akkor úgy is sok mindenről tudomást szerzek és annál is többet kell majd megtanulnom, ez nem okozott problémát. * -Valóban? Ez jó hír, nem sok mindent tudok róla…..határzóna, értem. Nem vitatkozom. *Egy halvány mosollyal kísértem a szavaimat, Adam sokkal jobban tudja mint én, aki csak egy levélre és néhány elejtett szóra tudok támaszkodni. Egon sem sokat mondott az őrzőkről, természetes, hogy alig tud róluk valamit, hiszen mindannyian titkolóznak a másik fél előtt amennyire csak tudnak. Épp csak a lényeget mondta el, hogy léteznek és miért tart tőlük. Az utóbbi időben meglódult velem a világ, alig tudtam lépést tartani, minden információ a fejemben zsongott mint egy felbolydult méhkas. Egonnal szemben nem, de Adam előtt nagyon el kellett gondolkodnom azon mit mondok és hogyan viselkedem. Talán nem jó ómen ha egyből egy nagy titokkal nyitok, de ígéretet tettem és hacsak nem tudnak többet Egonról mint én, akkor nem árulhatom el. * -Valójában még mindig le vagyok döbbenve és ha nem álmodtam volna a halott nagyanyámmal, akkor valószínűleg én sem nagyon hinnék benne. De hát….az indiánok sok mindenben hisznek. *Nem tudom hittem volna-e Adamnek ha Egon nem tart látványos bemutatót, ha nem mond el semmit magáról, ha nem látom a fejemben a múltja egy részét és nem gyógyítja meg a megvágott karomat. Ezen már kár rágódni, az viszont még nekem is új volt amit a mágiáról mondott, hogy bennem kering, lappangva, szunnyadva arra várva, hogy feltörjön. Talán ennek a mágiának van köze az álomhoz is, az segített hozzá, hogy lássam, hogy beszélhessek a nagyimmal, hogy megtaláljam a valóságban azt amit az álomban mutatott. Ám mindez olyan kevés volt, hogy kétségeket ébresztett bennem. Valamilyen biztos támpontra volt szükségem, én azonban arra gondoltam, hogy elmondja, körülírja azt ami talán az életem része csak még nem tudok róla. A mutatványra nem készültem fel, miután a kutyáját sétáltató férfi távolabb került, vártam, hogy Adam megszólaljon, ehelyett elém tolta a kezét és barbár módon megsebezte magát. Mit mondjak, egy késsel sem lett volna sokkal jobb, de legalább….nem is tudom, kevésbé horrorisztikus? A lényeg a vér látványa volt, és még jobban az orrom alá dugta. A szemeim tócsányira kerekedve meredten bámulták azt amit meg sem kellett volna néznem, éreztem ahogy a saját vérem kifut az arcomból és elgyengülök. A kezem remegett kissé, hátra kellett dőlnöm a padon. Attól féltem lecsúszom róla és nem túl kecsesen elterülök a földön Adam lábai előtt, nem is láttam mit csinál, inkább elnéztem másfelé és próbáltam a légzésemmel helyrehozni magam. Miért kell mindenkinek a vérrel demonstrálni? Egon is ilyesmit mutatott, de ő engem vágott meg nem magát, én meg szépen a karjaiba omlottam és sajnos akkor nem azért mert a hihetetlen férfiasságától aléltem el. Na jó, alig fél órával később attól is. Úgy látszik kezdtem megedződni, mert nem veszítettem el a tudatomat, csak szédültem és gyengének éreztem magam. Csak akkor néztem oda amikor már letörölte a vért a tenyeréről.* -Jól vagyok….csak….megtenné, hogy többé nem vérengzik előttem? Mindjárt összeszedem magam. *Talán ezzel elrontottam a kis mutatványát, de ott egye meg a fene. Beleittam a vízbe, ami még maradt azt lassan elkortyoltam, még hűvös volt és jólesően csúszott le a torkomon. Már nem volt mire rákérdezni, csak az emléktörés állt közöttünk amiből nem kértem. Mindegy volt, hogy mennyit veszítek el, egyetlen perc is sok volt, a nagyim pedig elindított egy úton melyen végig kellett mennem. Rábólintottam hát a kérdésre és tudtam, hogy ez volt életem legnagyobb lépése, mintha egy szakadékot ugrottam volna át. Bár még semmi nem változott meg bennem, már egy másik világban voltam. Mire végzett az elégedett mosolyával és a telefonhívással, már egész jól voltam, nyugodtan álltam fel, persze azért megfogtam a kezét amit felém nyújtott, de biztos lábakon álltam. * -Azt már megtettem amikor igent mondtam. *És még egy bátor mosolyra is futotta. Izgatott voltam és kíváncsi, másrészről azonban csak reménykedni tudtam, hogy mindez nem áll majd Egon és közém.*
//záró. Köszönöm a játékot, remek volt és várom a folytatást. :cheers: //
A délután folyamán felmarkolok egy csomó papírt, bevágom őket egy aktatáskába, majd átsétálok Johoz. Mielőtt bekopognék, energiáimmal előre tapogatózok, de csak azért, hogy tudjam, itthon van-e egyáltalán. Amikor úgy érzékelem, hogy igen, csak akkor állok neki kopácsolni az ajtaján és csendesen várom, hogy kinyissa azt. ~ Szia! Van rám egy szabad órád? ~ nem tökölök abban a tekintetben, hogy szükségem van az idejéből egy kicsire, de persze, csak akkor, ha nem alkalmatlan neki. ~ Simonhoz készülök, van kedved elkísérni? ~ mutatom fel a kezemben lévő táskát, amikor megemlítem a falkatársunkat, aki nem mellékesen ügyvéd. Hosszú évek óta én a magam részéről vele intéztetek minden olyan hivatalos ügyet, amiben az ő tanácsa vagy tudása kell. Most pedig nagyon is érett egy következő találkozás, és ehhez Jora is szükségem van, feltéve, ha nem küldd el melegebb éghajlatra a kérésemmel együtt. ~ Igazából kérni szeretnék valamit, a kocsiban elmagyarázom. ~ ha nem nagy gond, akkor nem itt az ajtóban állnék neki felvázolni, hogy mit is akarok és hát, ami azt illeti, tartozom még valamivel a nősténynek. ~ Még nem volt alkalmam rá, de… köszönöm a tegnapelőttit. Sokkal tartozom érte. ~ tulajdonképpen az életemmel és ezért talán a pofátlanság ne továbbjának tűnhet, hogy már megint én szeretnék valamit tőle. Ha nemet mond, hát az is meg fogom érteni és elfogadom, viszont ennyire még nem akarok előre szaladni, lássuk előbb, hogy mit szól, ahhoz, amit mondani akarok neki. Még nem volt alkalmam Darimhoz is ellátogatni, de szeretnék. Még ajándékot is szereztem be neki… egyszerűen csak… egyelőre még nem jött el az ideje annak, hogy lássuk egymást. Lássuk… jó vicc, csak kár, hogy cseppet sem humoros. Gondolom illene valami magyarázatot is adnom vagy adnunk a történtekre Jonak, ha már belekevertük, de vajon mennyire lehet megmagyarázni valamit, ami nagyon hosszú idő óta gyűrűzik közöttünk?
Kezdőlap
a továbbiakat PM-ben megírom, de készülődj az első fejtágító játékra 
//
