Hogy a kijelentése dicséret lenne... nem veszem különösebben annak, csak egy megjegyzés, amire bólintok is egyetértőn. Nincs mit hozzáfűznöm, alapvetően magam miatt csináltam, mert az ilyen jogi ügyeket alapvetően nehezen látom át, szóval nem árt, ha rendszerezve van. Ugyanígy rendben vannak a rezsi számlák is, szépen egy mappában összeszedve, hónapra lebontva, összegezve. Ilyen téren kimondottan háklis vagyok, szóval nem sajnálom a rá szánt időt. Nem gondolom, hogy bármit amit mondok, analízisre adna okot, szerencsére nincsenek olyan mentális gátjaim, amik megakadályoznák, hogy a megfelelő személynek beszéljek magamról... természetesen csak abban a témában, ami érinti. Nem tartom magam egy különösebben bonyolult személynek, nem is akarok különösebben annak tűnni, szóval felesleges is lenne ködösíteni. Nekem kell az ingatlan érzelmi okokból és ennyi. - Rendben, ez így korrekt. Még annyit hagy kérdezzek meg, hogy ezért a beszélgetésért egy teljes konzultáció árát számítja fel? - Kérdem kissé felvont szemöldökkel de hangsúlyomból nem igazán lehetne következtetni, hogy vajon a pozitív vagy negatív választ részesíteném-e előnyben. Majd már dőlök is előre, hogy behúzzam a táskámon a cipzárt, szemmel láthatólag eljött az ideje az indulásnak. Persze kiszúrtam azt is, amikor az órára sandított, szóval valóban felesleges lenne tovább rabolnom az idejét. Nincs is nagyon már mit mondanom. Azzal, hogy felálljak, azért megvárom a választ, bármi is legyen az. Közben bele is túrok a hajamba, ezzel kicsit elrendezve a kusza tincseket de hát úgyis visszakerül rá a sapka, szóval oly mindegy.
Hajjaj. Kész világok forognak a fejek mögött. A maga részéről már egész régi beidegződés, hogy inkább gondolati síkon mozog és csak utána cselekszik, szóval valószínűleg az idő előrehaladtával ezért fog végtelen apróságokra is olyan hangsúlyokat fektetni, ami egész helyzeteket helyez más megvilágításba. Már most "jót" tett neki ez a fajta körültekintés, megkönnyíti az életét. Akkor is, ha másokat ezek a dolgok hidegen hagynak. A nő abszolút jogos kérdése azért nem kell számba vennie a válaszlehetőségeket. A felvont szemöldökre is egy egészen lágyan görbülős mosollyal érkezik a válasz. - Természetesen nem. - feleli egyszerűen, aztán csak tesz egy kis kitérő mozdulatot, míg kerít egy saját névjegyet a közeli kis króm nyitott dobozkából, azt csippenti a mutatója és a hüvelykje közé, hogy a nő felé nyújtsa. Természetesen többfajta elérhetőség is szerepel rajta. Viszont majd vagy kap valamit cserébe is, de ha nem, akkor is megoldja a másik felkeresését. Meg is jegyzi: - Értesítem, amint előkészítettem mindent. Azzal felemelkedik az ültéből, és ki is lép az asztal mögül és egyszerűen kezet nyújt. Nincs ebben semmi ünnepélyesség, csak hivatali protokoll... az meg csak egy kedves plusz, hogy meg is szólal mellé. - Üdvözlöm Fairbanksben. És bizony a formaságok után nem is tartaná fel a másikat, bár kétségtelen, hogy az ajtóig azért elkíséri. Még a papírjait a tárgyalóba vonulás előtt megfelelően átnézi a maradék pár percben, aztán zár. És még egy menet előtte van.
A válasz hallatán aprót bólintok, de ebből megint nem igazán lehetne megmondani, hogy helyeslem-e ezt a hozzáállást, vagy sem. Egyszerűen csak tudomásul veszem. Egyébként azt is megértettem volna, hogy ha a nem éppen szakszerű belépőm ellenére teljes árat számol fel, de ha eltelt idő alapján nézzük, akkor valóban nem voltam itt sokáig. Szóval nekem így is, úgy is jó. Épp elég pénzem van a bankban, hogy fedezni tudjam a különböző jogi ügyeimet és bármit, amire épp szükség van, így nem vágott volna földhöz. Ugyebár felállok és már fordulnék is, amikor felém nyújtja a névjegyét. Némi meglepettséggel torpanok meg és amikor realizálom is, hogy az elérhetőségét adja, persze odalépek és átveszem. De ezzel a lendülettel hajolok is az asztala felé, elveszek egy tollat, amit épp lelek, meg valami üres papírt is biztosan lelek, más nem post-it-et... végső megoldásként a mappám belső oldalát, ha nincs más. Röpke mozdulattal túrom hátra az előrehulló tincseimet és akkor felírom a nevem és a számomat. Nekem se tűnik fel, de írás közben hajlamos vagyok beharapni alsó ajkamat, bizonyára ezért olyan szép, gömbölyűek a betűim. Valóban nem írok csúnyán, a betűim kényelmesen dőlnek egymásnak, mint a jóllakott galambok a villanypásztoron. Majd elégedetten egyenesedek fel, a toll kattan, a hegye visszabújik a helyére és le is teszem oda, ahonnan elvettem. - Napközben ezen a számon elér. - Jegyzem meg mellé végül és ha csak nem tart fel, akkor hátramegyek a kabátomért és szépen vissza is bújok belé. Egyébként azért mondom, hogy napközben, mert két telefont tartok. Egyet munkaügyre, egyet személyes ügyekre, most megkapta a férfi az előbbit. Ezt nem nehéz kikövetkeztetni, sok ember él így. Már a táska is visszakerül a vállamra és a sapka meg a fejemre, amikor a kezét nyújtja. Az üdvözletre pedig még el is mosolyodok, szinte már-már bájosnak nevezhető gesztussal, hiszen erre igazán nem számítottam. - Köszönöm. - Jegyzem meg apró biccentéssel és akkor Peter előtt ki is sétálok az ajtón, természetesen egy elköszönés keretében. Léphetek is a következő napirendi pontra.
Kezdőlap
//
