*Piros orral, dideregve áll meg Pete lakásának ajtaja előtt. Kezében egy elhasználódott, összegyűrt sörös alátétet szorongat, amire valaki macskakaparással a férfi nevét írta fel, címmel együtt. Charlie hiába próbálja megszokni ezt a klímát, egyelőre nagyon nehezen bírja, most is piros szövetkabát van rajta egy fehér, bojtos kötött sapkával, nyakába neonzöld sálat tekert. Nem kevés energiájába telt felkutatni a helyet, de végre.. végre! Pete olyan hirtelen tűnt el az életéből, most már igazán itt az ideje, hogy újból összefussanak. Bal kezében egyébként egy reklámszatyrot lóbál, amiben egy üveg vörösbor van, ki tudja, ha nincs itthon piája, valamivel muszáj lesz koccintani. Leveszi kesztyűjét, tenyerét összedörzsöli, és kopogna.. de megáll a levegőben a keze. Nem számított rá, hogy ilyen nehéz lesz. Mióta is nem látta? Gyorsan keres egy üvegfelületet – biztos van itt valami vitrin a folyosón, amibe poroltót tettek. Egy kis nyál az ujja hegyére, leszedegeti a lepergett szemhéjtust az arcáról, bekunkorítja a frufruját és megigazítja a sapit. Igen, egy fokkal jobb. Végignéz az öltözetén is: lepöcköl egy kis szalámi darabot a kabátjáról, ami akkor tapadhatott oda, mikor egy szendvicset rámolt be idefelé jövet. Lesepregeti a morzsákat a farmerről, mert hiába kap kötényt a munkahelyén, Charlie az a típusú ember, aki akkor is összemaszatolja magát, mikor nincs mivel. Kifúj egy kis levegőt, és rátenyerel az ajtócsengőre. Addig nyomja, míg ki nem nyitják – hátha már Pete alszik.*
Van egy érzése... ami azt illeti nem most kezdődött. Egészen pontosan azóta tart, mióta Aliceszel összefutottak az egyetem alagsorában, és kölcsönösen górcső alá vették egymást, és megcsapta a nosztalgia előszele... Na, pontosan azóta, és undokul, megállás nélkül fáj a feje, emlékeztetve rá, hogy van valami, ami ki akar bukkanni a prófétikus tudatalattijából. Igazából csak akkor enyhült, amikor ki is nyilatkoztatott szokásos szabad asszociációs rajzzal... bár ezt nem vette észre eddig, de úton útfélen kis facsemetéket rajzolt... Telefonálás, netezés közben, még ma is, amikor a Bentleynek bepárásodott az ablaka, az ujjbegyei a gyógyítók tetoválásának formájában vágtak árkokat a nedvességben. De nem figyelt rá, vagy nem tudatosult benne, lényegtelen is. A lényeg, hogy most itt van, és épp nyugalmas éjszakai hangulatvilágítás mellett foglal helyet a kanapén, ölében a susogósan csendes harapottalma márkájú laptoppal. Az öltözete teljesen otthoninak nevezhető, egy csíkos, pamut, hosszú alsó, meg egy szürke póló. Lábai csupaszon, kényelmesen feltéve a sima és minimalista dohányzóasztal tetejére. Természetesen dolgozik, nem is ő lenne, ha nem ezt tenné. Egy bögre tea kézügyben, ahogy a pszichológusokkal kapcsolatos perek precedensjegyzékébe ássa be magát. Szinte a csöngetéssel egy időben - vagy tán egy lélegzetvétellel előbb emeli a tekintetét az ajtó felé. És. Leesik. Tudatosul. Koppan a tantusz, és még ragozhatnám. Egészen hosszú másodpercekig csak hitetlen felismeréssel mered az ajtóra. Nem is kell kinyitnia, mintha legalábbis röntgenszeme volna, és tökéletesen tisztában volna vele, ki áll a túloldalon. Ha farkas volna, tán még így is, az ajtón keresztül felismerhetné az nagyon is ismerős illatot. Valami ilyesmiről lehet szó a tudatalatti szintjén is. Nem hiába nyesztette a héten az a fránya jó intuíciója. Végül csak lepakol az öléből, magához veszi barna köntösét, de maga se tudja miért, mert nem fog kimenni a folyosóra, főleg nem mezítláb. Csak, mint holmi igény nélküli szuperhősköpeny lebeg utána, míg az ajtóhoz siet. Egy kicsit még időt nyerve fáradt mozdulattal támaszkodik meg az ajtófélfában, a homloka meg épp, hogy nem ér az ajtó lapjához. Gyors sóhaj. Elfordítja a zárat, hogy befelé tárja az ajtót. A résben pedig. Hát ki nem vág meglepett fejet ? - Peter Mansfield most is fapofa. - Charlie. - tárgyilagosan beazonosítva.
Ő pedig csak nyomja a csengőt, rátámaszkodva ezerrel, nem zavartatva magát, hogy a férfit ez esetleg zavarhatja. Végül elkapja tenyerét, mikor kattan a zár, és jószerével Peter nyakába ugrik, remélhetőleg nem döntve le ezzel a lábáról. - Áááááááááááááááááááááá, Pííííííííííít! – ugrálja körbe, és egy hatalmas puszit nyom az arcára. - Már azt hittem sosem nyitod ki, mit tököltél ennyit? – Robog beljebb a lakásba, sapkáját leveszi és előrehajolva összeborzolja szőke fürtjeit. Mikor felegyenesedik, az arcába nyomja a bort. - Nesze, ezt ma még meg kell innunk. – A csizmáját csak úgy mellesleg rúgja le, nem pepecsel olyanokkal, mint szépen a fal mellé állítás, jó az ott a folyosó közepén, még fel fogja venni. Akkor meg minek eltenni onnan? - Fú, apám, úgy nézel ki, mint valami buckalakó. – Körbeforog, megszemléli a helyiségeket és a berendezést, amit láthat. – Semmi szín, mi ez a minimalista szutyi? Az öregapámékat tudnám ilyen helyre bepakolni. Az más kérdés, hogy nincs se öregapja, se apja, de Pete életerős fiatalember, tessék feldobni… - Zölddel! Sárgával! Valami élhetőbb színnel is hírbe hozhatnád magad, nem gondolod? És mi ez a tata köpeny? – Lemondóan sóhajt. El kell vinnie vásárolni a hétvégén, mert félő, hogy be fog gubózni. Talán már el is kezdte. – Ugye nem aludtál? – Letekeri a sálat, és ledobja a sáros csizmája mellé. Még úgyis felveszi, felesleges eltennie.
- Cstttt... csendesebben, dolgozó emberek is laknak itt. - ráadásul ő az új szomszéd, nem hiányzik, hogy így alapozza meg a kapcsolatot, hogy háromnegyed kettőkor visong egy agyonvarrott szöszivel a nyakában a lakása előtt. Amint teheti, gyorsan be is tereli a másikat, bár erre ugyebár a mellékelt ábra szerint annyira nincs is szükség. Mert odacsüng, aztán meg tovább is pattan, a rá jellemző pofátlansággal véve birtokba a lakást, cuccokat hagyva maga után. Egyébként, amint sikerült elviselnie a puszit, némán szedi fel a csizmát, meg az esetlegesen mellé kerülő holmikat, és rakja le őket az ő félcipői, és a kabátja mellé. Más se hiányzik, mint az olvadt hólé, amit majd szétpacsmagolnak a lakásban. Közben folyamatosan figyelmeztetnie kell magát, hogy nem, nem ő rontotta el a dolgot... elég messzire jött, nem kellett volna idemásznia a másiknak. És nem, nem csaphatja le úgy, mint a taxiórát, ebben a kapcsolatban ő a felnőtt, a higgadt, a felelős, szóval e szerint viseltetik. Vagyis elengedi a füle mellett a kritikus megjegyzéseket, csak egy nagy levegővétellel áll meg félúton az előtér és a nappali kanapéja között, hogy a lehető leggyorsabban válaszoljon minden felmerülő dologra. - Dolgoztam, a barna nyugalmat áraszt, szeretem a minimál-stílust, ha emlékszel rá. A köpeny neve köntös, és a legjobb márka - de ezt is tudod, hogy nem adom alább. Egyébiránt pedig nem is a te lakásod, hogy tessen. A bort köszönöm, de holnap dolgozom, így nem élnék vele... mit is akarsz te itt tulajdonképpen, Charlotte? Hajjaj, bár a hangja és az arckifejezése is egyáltalán nem utal arra, hogy dühösebb volna, mint tegnap a közértben, vagy a legutolsó tárgyalása után, de a másik megnevezése tökéletesen utalhat rá, hogy most nincs vicces kedvében. Halványkék tekintete a nő arcán nyugszik, homloka kissé előrébbillentve, ami utal arra, hogy most vár válaszra, így, itt, helyben. Nem fog egy tapodtat sem mozdulni, és ezen az időközben kezébe nyomott üveg bor sem segít.
- Jó, hát én is dolgozom, nagy cucc. – Von vállat. – Mert igen, képzeld, van melóm! – Tapsol kettőt örömében, Charlie-nál ez nagy szó. – Már két hete alkalmaznak, tiszta menő. – Húzza ki magát büszkén, és betrappolva a nappaliba leteszi magát egy fotelbe. Nincs elájulva a berendezéstől. Pete rendmániája hidegen hagyja, ha neki jobb tíz centivel arrébb egy csizma, hát ő dolga. - Dehogy áraszt nyugalmat, nekem a barnáról mindig a fos jut eszembe. – Legyint lemondóan. Még véletlenül sem szépen, hanyatt dőlve ül a fotelben, keresztbe lóg le a lába, hátát az egyik karfának vetve. - „A köpeny neve köntös, és a legjobb márka” – utánozza grimaszolva, elváltoztatott hangon a férfit, de nem bírja ki röhögés nélkül. – Betont ettél, hogy ilyen merev és frusztrált vagy? – Meg sem fordul a fejében, hogy ő lehet a kiváltó oka ennek a viselkedésnek. - Ja, hát az én lakásom sokkal menőbb ennél. Amúgy egy motelben lakom, de a szobám faszán be van lakva, szal nincs problémám vele. Majd ugorj fel, van pattogatott kukoricám. Meg a kedvedért szerzek be teát. Persze nem azt a puccosat amit Peter iszik. Charlie a jó kis filteres gyümölcs teákat szereti, mert virágokat lehet hajtogatni a papírtasakokból. - Na jó, hát ez nem kifogás. – Felpattan, és kirobogva a konyhába bontó után kezd kutatni. – Mondjuk ha nincs, akkor max benyomom a parafát az ujjammal, csak akkor nem lehet visszazárni. – Elkezdi leszedegetni a fedőpapírt az üveg nyakáról, a fecniket a pultra dobálva. - Mi? Hogyhogy mit? – Felvonja a szemöldökét, az egyik fecni pedig kiesik az ujjai közül. – Hát úgy eltűntél Miamiból, kiderítettem hol lehetsz, és utánad jöttem. Miért? – Kérdezi elkerekedett szemekkel. – Tiszta buli, olyan lesz, mint régen! – Húzódik őszinte, örömteli mosolyra a szája. – Hiányoztál ám.
- Igen? Dolgozol? De gondolom nincs holnap tárgyalásod... - nem kell ecsetelni, hogy mennyi különbség van a hamburgerek összeállításának felelőssége és egy büntetőeljárás miatti védelem lebonyolítása között. Némi szakasztikus él azért felfedezhető a hangsúlyában, szeretne valamennyit visszabántani, tudatosan a szavaiban... Mert ember legyen a talpán, aki ez után az indítás után tökéletesen érzelemmentesen tudna társalogni... najó, neki majdnem sikerült. Majdnem. A továbbiakhoz viszont már le kell ülnie, mert, amit várt volna a megérzése beteljesülésével - hogy múljon a fejfájása - az nem következett be. Sőt, úgy érzi satuba fogták a fejét a halántékánál és egy módszeres, izmos ürge tekergetni kezdi a kart. Fáj, bizony, amolyan migrénesen. És természetesen nem kell orvosnak lenni, hogy megállapítsa a pszichoszomatikusságát a jelenségnek: bizony, hogy mindezt Charlienak köszönheti. Szóval inkább csak fáradt mozdulattal teszi le magát a kanapéra, körülbelül akkor, amikor a másik felkerekedik, az üveget magához véve és az amerikai stílusban nyitott konyha pultját veszi birtokába... szemetelve. Egyébként van dugóhúzó. Tudvalévő, hogy körülbelül a teán kívül a sör meg némi bor csusszan le a olykor torkán, szóval ez elengedhetetlen kellék a háztartásába. Közvetlenül a teatojás mellett. - Charlie... megtennéd nekem kérlek, hogy egy pillanatra... csak egyetlen, élvezetes pillanatra nem szapulod a lakásomat, az ízlésemet, vagy engem. Közben talán azon is elgondolkodhatnál, hogy miért nem szóltam neked, hogy eljöttem. Mert igazából a "mint régen" szókapcsolatra, legyünk őszinték, de végigfut a hátán a hideg, és ennek nincs köze ahhoz, hogy egészen északon vannak, és a lehelet is megfagy, ha nem vigyáz az ember. Nem véletlen hagyta maga mögött a csodálatos Florida államát, a homokos partokat, meg a nagy meleget, és vele együtt minden személyt. Nem, ez a döntés sem kivételesen Charlienak szólt. Van, amikor jó a léleknek, ha fellélegezhet a régi dolgok után - és igen, még neki is van lelke (valahol), az ügyvédekről szóló közhiedelmek ellenére. Egyébként hajnal kettő meg fejfájás ide, vagy oda, most is vág az esze: - Akkor nem szóltál a Protektornak... Remek, és felelős döntés. Az meg, hogy mosolyogva ki lett jelentve, hogy hiányzott...? Lehet más körülmények között még értékelné is. Most nem tudja, alig fordítja a másik felé rezignált tekintetét ennek hallatán.
- Hát az nincs. – Vonja meg a vállát, de a felszolgálói munka is nagyon sok odafigyelést igényel, kikéri magának. Összeráncolt szemöldökkel méregeti Pete vonásait, ismeri már ismeri annyira, hogy tudja, nem kerek nála valami. - Nem szapulom! – háborodik fel, de ez csak fél másodpercig tart, már vigyorog is és a konyhaszekrényben keresgél poharak után. Ha sikerrel járt, kiönt kettejüknek és megemeli a férfi felé. - A viszontlátás örömére. – Nem lehet levakarni a vigyort a képéről, belekortyol és nagyot sóhajtva, kezében a pohárral visszacaplat a fotelhez, hogy az előbb említett, félig elfekvős – fetrengős pózban telepedjen az ülőalkalmatosságra. – Na és miért nem szóltál? – Mereszt rá hatalmas őzike szemeket. Tulajdonképpen ez nagyon is érdekli, mert elvárt volna annyit Pete-től, hogy ha elköltözik, akkor bejelenti a búcsút. De ő csak felszívódott, és még levelet sem hagyott neki. Sem papíros, sem pedig elektronikus formában. - Mi? – Kapja fel a fejét. – Ja, a protektor? – Csicsergi, és legyintve megint kortyol a borból. – Hát majd megkeresem az ittenit.. ne nézz már így rám! – Támad némi bűntudata. Régen is Pete volt az, aki jó útra terelte, és nem hagyta elkanászodni. Most is sikerült elérnie, hogy magába szálljon némileg, bánatosan pislog párat. – Majd… felkutatom vagy valami. – Motyogja. - Amúgy tudsz a környéken valami kiadó albérletet? – Kérdezi könnyedebb hangra váltva. – Uncsi a motel és a recepciós pasi mindig a mellemet bámulja, esténként félek felmenni.
Még szerencse, hogy nem lesz kezébe nyomva a pohár bor... így nem kell letennie érintetlenül. Csak támasztja a fejét, tarkójával érintve a háttámlát, fáradtnak tetsző, halványkék tekintete pedig a búgócsiga útját követi. Csak arra vár, hogy legyen már egy percre egyhelyben, mert már abba is beleszédül így, a fejfájása mellé, hogy őt figyeli. Mert bizony, hogy megfigyeli, ha már a körülmények adottak, és ha már ilyen jó ebben. Egyelőre azonban azon a tényen kívül, hogy kicsit rövidebb és hullámosabb a haja, illetve más ruha van rajta, a viselkedésében, gesztusaiban nameg az élethez való hozzáállásában nem nagyon lát nagy változást rajta. Nem is lepődik meg, valahol sejtette, hogy kutyából nem lesz szalonna, főleg nem az ilyenféle kutyákból egészen másmilyen szalonna. Még akkor se, ha átszel egy egész kontinenst, hogy fellelje... Apropó fellelés. Igazából elhessegeti ezt a gondolatot, de valahol mélyen, a bosszús fáradtsága alatt kicsit büszke azért másikra, hogy sikerült ezt a dolgot abszolválnia és a nyomára akadnia... akkor is, ha most ezt a háta közepére nem kívánná. Határozottan fejlődőképes az őzike, csak rossz kasztot választott. Ha informátor lenne, bizonyára jobban nevelődött volna - legalábbis szerinte. Már csak némán emeli meg a mellkasát egy sóhaj, ahogy elhallgatja a másik kérdését. Nem, ezekszerint megint nem fogja megerőltetni az eszét a szöszi és megint neki kell készen szolgáltatni az információkat. Ám egyelőre él azzal a jó szokásával, hogy néma marad. Örül ugyanis, hogy sikerül nyugalmasan ülnie és Charlie is megtette ezt a maga módján, és míg iszik, addig se jár a szája, ami úgyszintén hálás dolog. Szóval nem szól jódarabig, kiélvezve a helyzetet. Vékony, zongorista ujjakkal sorakozott tenyereit a combjai mellett pihenteti a kanapén. Nincs most szemléletes gesztusnyelv, amit magyarázás közben elő szokott vezetni. Mert csak egyszerűen adja ki az utasítást: - Tippelj. - vagyis használd az eszed Lotti. Ez is milyen nosztalgikus utasítás... már most érzi, hogy rossz irányba halad a dolog, ha felveszi a régi szokásokat. Viszont... a protektorra aprón megránduló szemöldökkel reagál. - Nem tudok albérletet, viszont repülőjegyet szívesen vásárolok neked Miamiba, és még ennél is szívesebben mentelek ki a te protektorodnál, hogy így, minden szó nélkül tűntél el.
Charlie azonban tovább locsog mindenféléről, hogy mi volt mostanában Miamiban, és az anyja megint elvonón van, de ez már nem is újdonság, az öccsét meg nevelőszülőkhöz rakták, pedig ő akarta a felügyeleti jogot, csak állandó munkahely hiányában ez kivitelezhetetlen volt. De azért a városban már egészen jól kiismeri magát, csak hideg van, meg szürkék az emberek, hiányoznak neki a színek. Pete felkutatása nem kis energiájába került. Általában pár nap, jobb esetben pár hét után elveszíti a motivációját a sorozatos kudarcok miatt, de ez egészen más, itt Peterről volt szó. - Nem tippelek. – Rágcsálni kezdi harsány rózsaszínre lakkozott hüvelykujját, amiről már félig lekopott a festék, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Holnap lehet be sem kéne menni dolgozni, már most késő van, mire hazaesik és ágyba bújhat, lesz öt óra is. Kibírnak nélküle egy napot. Ezért.. nem rúgják ki csak úgy, ugye? A protektoros dologra lebiggyeszti a száját. - Repülőjegyet? De hát miért? Én itt akarok maradni. Majd mondjuk, szólhatsz az itteninek, de ne félj, lerendezem vele a dolgokat! – kortyol néhányat, leteszi a földre maga mellé a poharat. - Tényleg tök szuper hogy megint együtt lógunk, most gondolj bele! Megint csinálhatunk egy csomó mindent! Gyere át valamelyik nap kajálni, állítólag tök jó az arab csirkém. – Az más kérdés hogy nincs konyhája, de Charlie ezt is megoldja.
Akkor nem tippel, ennyben hagyja dolgot, és megválaszolatlanul. Ezek után pedig csak várja, hogy leessen a szőkeségnek a repülőjegyes dolog, de ezek szerint nem akar a tantusz engedni a gravitáció törvényeinek. Annyi baj legyen, akkor inkább a protektoros dolgokra reagál, bár annyi biztos, hogy egyelőre nem szeretne belegondolni, mi történik, ha nem csak üres fenyegetés és fogadkozás, hanem a másik tényleg itt akar időzni Fairbanksban... esetleg letelepedni... ahol nincs szín, szürkék az emberek, és nagy a hideg. Azért mert olyan lenne vele, mint régen. Ezt a logikát sosem fogja megérteni. El is hessegeti a dolgot. - Szerintem jobban venné ki a dolog magát, ha ezúttal nem én játszanám a nevelőapádat, és nem én szólnék helyetted. Ha úgy döntesz hazamész, intézd, ha maradsz, azt is te intézd a helyiekkel. Nagylány vagy, Charlie. Aztán pedig.... aztán ő végtelen türelmével hallgat, amikor elkezdi a lány a locsogást. Igaz, félúton kezdi úgy pozícionálni magát, hogy a félrerakott apple most megintcsak az ölébe kerüljön, ezzel együtt ő kicsit lejjebb csusszan a kanapéban. Szépen, sikamlósan, ügyesen, feltűnésmentesen. Szerencsére nem pohos, vagy kockás, szóval egy minimális huppanón kívül tökéletesen felfekszik a pengevékony laptop a hasára, ő pedig nemsokára újra el szeretne merülni az orvosi precedensek jegyzékében. Közben, néha bólint, vagy közbetűz egy "ahá"-t mert az a helyzet, hogy sejti, hogy nem lehet Charliet kirobbantani addig innen, míg ki nem csicseregte magát.
Való igaz, Charlotte-nak akkor sem esne le a repülőjegyes megjegyzés, ha Pete írott formában, tőmondatokkal lejegyzett dokumentumként nyomná az orra alá. - De… de… - kétségbeesetten felül a fotelben, majdnem magára is önti a vörösbort, de az utolsó pillanatban sikerül elkapnia, így nem Peter kanapéjának a szövete bánja. Jószerével hiperventillál, mert nem szokott hozzá ahhoz, hogy így egyedül hagyják. Ez hirtelen sok a kis lelkének. - Lehetsz a bátyám is, én nem kértem nevelőapát. Jaj, Pít, ne már. – legörbülő szájjal pislog, és bár nem vesz tudomást arról hogy a férfi belemerül a munkába, megkerüli a dohányzóasztalt és lehuppan mellé. – Nem akarok hazamenni. – Csóválja a fejét értetlenül. – Hú, ez mi? – nyomja bele a fejét Pete monitorába, de mikor észreveszi, hogy ez nem érdekes, hagyja a fenébe és hátradől. – Azt hittem, legalább valami ingyen pornót nézel. – Legyint beletörődötten. Elnézegeti a laptopot. Milyen tiszta és megkímélt! Az övé bezzeg tele van ragasztva matricával, egy kicsit kopott, meg karistos, és ha valaki fejjel lefelé fordítaná, könnyedén rájöhetne a kiszóródó morzsákból, miket szokott enni Charlie a gép fölött. Már bánja, hogy a bort a fotelje mellett hagyta, de lusta felkelni, hát ott marad. – Inkább mesélj, hogy érzed itt magad. Mindenről tudni akarok, mióta nem láttalak. – Mosolyodik el szélesen.
Még szerencse, hogy ezt nem kezdi el megvalósítani. Mert ami azt illeti, ha sokáig értetlenkedik a lány, lehet megkockáztatja, hogy kivitelezi majd az írásosan szájbarágós módszert is, hátha történik valami a másik felfogásával. Az bizony pedig kellemetlen körülmény, hogy a leányzó áttelepedik hozzá, és az a szerencséje csupán, hogy nem látta a vörösboros manővert... mert sajnos túl sok a fehér felület a lakásban ahhoz, hogy repülő borfoltokkal is kelljen számolnia. Leemeli a tekintetét a tömény szövegről, hogy aztán lassan Charliera pillantson, a pozíciójának hála határozottan felfelé sandítva rá, aprón felvont szemöldökpára alól. A homloka be van futva a mimikai ráncokkal. - A bátyád sem szeretnék lenni, Charlie. Igazából, most szeretném befejezni, amit mára terveztem, aztán egy forró zuhanyt kívántam venni és legalább hat órát aludni a reggeli tárgyalásom előtt. Én ennyit szeretnék. - ha már itt tartanak. Egyébként, csak szusszant ahogy a másik belezoomol a monitorjába, és elemeli a saját fejét, mert félő, hogy bizony koccannának a nagy érdeklődésnek hála - Munka, Szöszi... egyébként tényleg nincs semmi, épp, hogy berendezkedtem itt.
- Jó, jó, de.. barátok vagyunk még, nem? – fogja meg egy pillanatra Pete kezét, majd elengedi, ahogy idegesen hátrasimítja haját a füle mögé. Kezd egészen kétségbe esni. Valami megmagyarázhatatlan szorongás lesz úrrá a gyomrában, ami alattomos módon kúszik fel a mellkasába, de ott sem áll meg, felmegy egészen a torkáig, ahol gombócot formázva fojtogatni kezdi. Talán a bor az oka, vagy az, hogy több mint egy hete egyedül van, Charlie pedig nem csak társasági lény, de egyenesen a középpontban szeret lenni. Pete pedig túl elutasító vele ahhoz, hogy ezen csak úgy át tudjon siklani. - De.. tudsz zuhanyozni, megvárlak. Becsszó, semmihez nem nyúlok. – Teszi hátra kezeit. Nem is tudna mit csinálni ebben a lakásban, olyan üres, mintha a bútorok is csak azért lennének benne, hogy Petert ne könyveljék el buckalakónak – Charlotte meglátása szerint legalábbis. Persze ennek nem adna hangot, egyszer már leszólta a berendezést. – Hánykor lesz a tárgyalásod? Elkerekedett, bánatos szemekkel tanulmányozza Pítet, most még a Szöszire sem nevet fel. Persze, munka, tudja ő.. Peter mindig is felelősségteljes munkaholista volt, de nehogy már.. mi az hogy kidobja Charliet, mikor olyan régen találkoztak? Ő kifejezetten örülne neki, ha a férfi egyszer beállítana hozzá traccsolni éjjel fél háromkor, amire, lássuk be, vajmi kevés esély van. De azért főzne neki teát.
A pillanat erejéig egészen meglepi, hogy a másik megmancsolja. Tejóég, amióta megjött Miamiból körülbelül csak munkakézfogásokat produkált végeláthatatlan sorokban, és annyit épp emiatt megér most a történet, hogy kicsit megakad a tekintete az olvasott sorokban, és a másikra tűzi a pillantását. Észleli, hogy érkezik a pánikközeli hangulat, látja a másik vonásait, a tekintetét, meg a kérlelését, és ettől úgy összességében rosszat sejt. Lehet hogy nem is kéne feltennie ezt a kérdést, mert igazából tudja rá a választ, de azért most először felveszi a felszínen sejlő komolysága mellett az igazit, az őszintét, ahogy értő, fürkész tekintete épp hogy nem akar a lány veséjébe látni, ahogy kicsit előrebillenti a homlokát. - Kilencre megyek... Charlie, szükséged van igazából valamire, vagy csak egyedül érezted magad? Egyébként, ha kap választ, ha nem, ez bizony elég tényállás, hogy kis szusszantással leemelve magáról, és előredőlve félrerakja a gépet, és lehajtva a tetejét el is altassa. Előregörbülve aztán térdein támasztja kicsit az alkarjait, és oldalt fordítva a fejét figyeli a másikat. - Tedd el kérlek a bort, elmegyek zuhanyozni. Alhatsz itt, ha szeretnél. Csak ne pörögj így hajnali háromkor...
- Mi, én, nem. – Pillant el máshova zavartan, mert utálja, ha gyengének látják. Inkább szuszog néhányat, amíg összeszedi magát, Pete addig elteszi a laptopot és felteszi neki a kérdést, amire nem akar válaszolni. - Dehogy. – mondja megjátszott könnyedséggel. – Már csomó embert ismerek itt. – hazudik bele a szemébe, mintha olyannyira kiterjedt szociális hálóval rendelkezne. Pedig ismeri a portást a motelben, ahol lakik, meg a nénit a sarki pékségből, akitől kapott a minap ajándékba egy sós kiflit. A felajánlásra elkerekednek szemei, egészen megváltozik az arckifejezése. - Tényleg? Húú, tényleg? – öleli át teljes erőből Pete nyakát, mert ez a kis emberi gesztus már arra enged következtetni, nem veszett ügy a kapcsolatuk. – Persze, elrakom, és.. – feláll, odaszalad a földön hagyott üveghez, vissza Píthez, megint megöleli és kicaplat a konyhába. Szépen elmosogat, az üveget bedugaszolja, a poharakat eltörölgeti, nem törődve azzal, hogy talán ha hagyja lecsorogni a szárítóban, akkor nem lesz maszatos. Ő tényleg csak igyekszik. Amíg a férfi a zuhany alatt van, a fotelben összekucorodva vár, és ígéretéhez híven semmihez nem ér hozzá.
Sajnos, avagy szerencsére, de Charlie ne olyan okos, hogy elfedje előle azt, ha füllent. Hát, de a szellemekre, csak rá kell nézni, ő maga a hazugságot közlők orvosi lova: minden látványos tünetet produkál a félrepillogáson keresztül az izgőmozgáson át a megjátszásig. De mit lehet tenni? Ráhagyja. Egyrészt eléggé parttalan lenne ez a vita a nap ezen szakaszában... ráadásul mi is volna az értelme? Gyökeres változást nem ér el - ismeri is annyira a másikat, hogy volt alkalma kitapasztalni, mennyire lassan lehet változtatni a nőn, és mennyire gyorsan esik vissza, ha a körülmények nem megfelelőek... ezek túl mély dolgok most, s megtámogatva a még mindig tartó, migrénes fejfájásával határozottan nem kifizetődő beszélgetés. Egyelőre egyébként is a kérdés lényege csupán az volt, hogy ő maga tudja az igazságot. Ezt pedig tudja, tökéletesen, szóval mondhatni félsiker. A szkeptikus arckifejezésével és az enyhén megemelt szemöldökével viszont egyértelműen sejteti, hogy nem most jött le a falvédőről - ezen kívül nem szólja meg, hogy átlát a szitán. Csupán a hirtelen szeretetkifejezés miatt igyekszik nem megfulladni a túláradó ölelésben. A gyorsabb szabadulás érdekében sután meglapogatja a másik vállát, utána pedig felegyenesedik, hogy a bögréjéből a teazaccot kiöntse a lefolyóba, majd a barna köntösében távozzon a fürdő felé.
Körülbelül egy húsz perc múlva, kis ködfátyolt még húzva maga után lép a nappaliba, körbepillant, és a rendet észlelvén kis szusszantással veti tekintetét a kucorgó Charliera. A jó szíve, amit csak ő tud megfogni, az fogja a sírba vinni: - Kanapé, vagy háló? Kérdezi nemes egyszerűséggel. A közjó érdekében egyébként a köntös most nincs jelen. Egyszerű, szürke póló, és csíkos könnyűpamut nadrág figyel vékony alakján. Sallangmentes alvóruha. Haja kicsit lelapult a tincsek közé bújt nedvességtől. Sün.
Pete sajnos már jobban ismeri, mint a saját anyja – mondjuk ez nem meglepő. Charlie különben sem az a zárkózott fajta, akiből harapófogóval kell kihúzni az információt. Mire Pít kijön, kissé elbóbiskolt, de most szemét dörzsölgetve elmosolyodik. - Kanapé. – Jó az neki, és különben sem akarja a férfit kitúrni a helyéről. Valószínűleg Pete kanapéja kényelmesebb az ő szállodai ágyánál. Őt már maga a tudat megnyugtatja, hogy nem egyedül tér nyugovóra pici bérelt kis szobájában, ahol magányos, mint a kisujja. Nem mintha az ott lakókkal nem jönne ki jól, de egyikükkel sem sikerült elmélyíteni a kapcsolatot. - Van valami fogkeféd? – kérdezi motyogva, mert erősen elálmosodott, holnap talán mégsem kéne bemennie dolgozni. Valószínűleg nem is fog. Ha kapott fogkefét, beslattyog a fürdőbe, és pár perc múlva ásítozva, a fejét dörzsölgetve jelenik meg, mint akit fejbe vertek a tisztálkodás alatt. - Ah, ágy. – Dől be az ágyneműbe, aminek gyanúsan tiszta illata van. Persze, Charlie is minden nap frissen mosott ruhát húz, meg rendszeresen mossa a huzatot, törölközőt, de Peternél minden olyan… tiszta illatú. Nincs rá jobb szó. Farmerját ledobva a földre (még véletlenül sem hajtja össze) ásít egyet, nyom egy puszit Pete arcára és bebújik a paplanba. - Jó éjt. – Motyogja kómásan, és nem sok kell neki ahhoz, hogy álomba merüljön.
Az információt egyébként lehet harapófogóval kell kihúzni, de hogy ez fölösleges, mert minden a másik arcára van írva, az is biztos. Egyébként amíg a bóbiskoló kikómázik a fürdőbe, akkor megágyaz neki az amúgy valóban királyi kanapén. Törölközőt, és egyéb tisztálkodási kellékeket, pár bontatlan fogkefével együtt bizony találhat a lány a fürdőszobában - erről a ház ura el is instruálja. Annyi biztos, gyanúsan fel van készülve ilyen ügyben... mintha csak az a híresen jó megérzése járatta volna a tudatával a bolondját, amikor meggondolta a boltban a vásárolt mennyiségeket. Idekint pedig minden tiszta persze, és friss is, mintha külön személyzet volna rá, aki kiszellőzteti az ágyneműket naponta. Pedig csak ő bánik jól a holmikkal, semmi ilyesmiről nincs szó. Épphogy lerakja a nagypárnát, már érkezik is rá egy szőkeség.... Ő meg akkor már ráborítja a takarót, - miután megkapta az arcára a fogkrémes mentolillatú puszit - ami jóval vastagabb és puhább, mint amit a forró Floridában megszoktattak használhattak, s valóban úgy öleli körbe az embert, mint egy puha felhő. Bizonyára azt a másik már nem is észlelheti, hogy felszedi, és összehajtja a farmert, és a dohányzóra teszi a másik feje mellé, a tetejére és egy tiszta - bár férfipóló - is kerül, holnapi váltásnak. Lámpa leolt, és ő már kicsit görbült háttal távozik a gyerekszobából nappaliból, hogy kialudja a maga hat óráját reggelig.
Kezdőlap
