- Úgy emlékszem cukrászdába szerettél volna menni, nem? - Egon elgondolkodva tette fel a kérdést, habár nem amiatt, mert nem emlékezett volna a két lehetséges opcióra, ami felmerült kettejük között. Kocsma - elegánsabb nevén bár -, amit Egon jobban csípett volna és cukrászda, ami Rebecca szívéhez valószínűleg közelebb állt és Egonnak nem állt szándékában a sütemények és a lány közé állni, azonban eszébe jutott egy harmadik eshetőség is. - Amúgy elmehetnénk hozzád, vagy hozzám, útközben veszünk egy halom süteményt és az otthon kényelmében elfogyasztanánk őket. Persze hozzá teszem, hogy a jelenlegi házam nem túl…lakályos. De ez csak egy kósza ötlet, nekem a sima cukrászda is megfelel és egyébként sem szerettem volna tolakodó lenni csak aggastyán elmém néha hamarabb késztet beszédre, mint gondolkodásra - fejezte be a mondandóját egy enyhén zavart mosoly kíséretében. Rebeccához hasonlóan Egon is kiszúrta a legközelebbi film vetítésének időpontját, de a lány hamarabb tette szóvá a különös című filmet. - Szerintem legyen meglepetés, bár különleges jövőbelátó képességemnek köszönhetően, amúgy hozzá kell tennem, hogy még nem láttam, sőt nem is hallottam erről a filmről, úgy vélem, hogy ez egy művészfilm lesz és hajléktalanokról fog szólni, akik azt kiabálják, hogy „Engedj be, engedj be”, mert már megunták, hogy kéregetésből éljenek és inkább házfoglaló bizniszbe kezdenek. - A férfi félrefordított fejjel gondolkodott, majd még hozzá tette - aztán jön az FBI és mindenkit szépen letartóztat és vége. Remek filmnek nézünk elébe - vigyorodott el pimaszul. A lányt úgy látszik nem sikerült meggyőznie, hogy unalmas film lesz, hiszen előrébb lépett és Egon meglepetésére két jegyet kért az Engedj be! című filmre. A pénztáros szaga elég visszataszító volt, legalábbis Egon érzékeny orrának mindenképp. Egy kövér harmincas éveinek közepén járó, bajszos ürge volt, akibe igen kevés kedvesség szorulhatott mivel szinte csak úgy odavágta a jegyeket, meg a visszaadott bankkártyát a lánynak a pultra. A mosolygást a kuncsaftokra, meg az ilyenkor szokásos „Kellemes filmnézést!” kifejezést hiába várták volna tőle, hanem egyszerűen elkezdte tovább olvasni egy valószínűleg félbehagyott újságcikket. Egon kíváncsi lett volna, mitől ilyen büdös, talán hetente csak egyszer fürdik vagy esetleg valami rendellenes mirigy okozhatja. Ha a szagáról nem is, azért a modoráról ő tehet, persze, ha ezt vele játszotta volna el nem igazán törődött volna vele, de Rebeccát kedvelte ezért szerette volna helyre tenni az ürgét. Viszont Egonnak addig jó, amíg nem igazán figyelnek rá, és ha keresetlen szavakkal felhívná magára a figyelmet az hosszú távon bajokhoz vezethetne. Így inkább csak összepréselt szájjal megvető pillantással nézegette a férfit és azon morfondírozott, hogy szag alapján tudná-e esetleg hazáig majd követni. Végül is könnyű dolga lenne, csak követnie kéne a bűzt, de mihelyst kilépne az utcára a szagok őrületes egyvelegében nehéz lenne követni, bár korántsem lehetetlen. Farkasként persze jobb a szaglása, talán majd máskor emlékezteti az ürgét, hogy ne legyen túl bunkó legközelebb fiatal bájos hölgyekkel. - Hát, ez elég paraszt volt - mondta komoran, amikor Rebecca visszajött mellé, közben rövidnadrágja zsebébe nyúlt és előhalászta a pénztárcáját - amúgy mennyi volt a jegy? - kérdezte ártatlan képpel, mint aki abszolút nincs tisztában a ténnyel, hogy őt most meghívták egy filmnézésre.
//Örülök, hogy ennél a filmnél maradtunk //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Csak felvetettem a lehetőségét, egy másik alternatíva a kocsma helyett. *A világért sem cipeltem volna cukrászdába, láthatóan nem az a fajta férfi volt aki jól érzi ott magát. Másrészt, engem már elcipeltek a barátaim bárokba, és annak is megvolt a maga….varázsa. Érdekes kirándulás volt az is, de azért igyekeztem nem túl sűrűn beadni a derekamat. Az újabb ötlete meglepett, nem különben az amit hozzákapcsolt. Nem akartam megbántani azzal, hogy szinte azonnal visszautasítom, egy „hozzád vagy hozzám” még az én gyors ismerkedésemnek is viharos sebességű volt, így inkább elhárítottam ezt a lehetőséget és másra koncentráltam.* -Aggastyán elme? *Felnevettem és azt hiszem még a szemöldököm is feljebb ugrott. Ilyet sem hallottam még, pedig a barátaim közül vannak olyanok akik gyakran érzik magukat öregebbnek a koruknál és ezt szinte minden találkozás alkalmával beültetik a köztudatba.* -Majd a film végén meglátjuk mihez illik jobban a kitárgyalása. *Nekem a cím nem mondott semmit, lehetett volna akár az is a témája amit Egon említett meg, bár ezen is nevetnem kellett, főleg ahogy előadta. Csak a végén vigyorodott el, de addig egészen hihető komolysággal adta elő.* -De akár lehet egy borzongató pszicho thriller is, sorozatgyilkossal és egy elszánt nyomozóval. *Megvettem a jegyeket, a városba való érkezésem első csalódása volt a jegyárus fickó. Igazi, leterhelt, kispénzű New York-i, aki halálra unja az életét. Ennek ellenére nem hagytam, hogy elvegye a kedvemet. Elvettem a jegyeket és a kártyámat, majd szélesen rámosolyogtam.* -Igazán kedves, köszönöm. További szép napot! *Sosem fogom megtudni, hogy ettől jobban érezte magát vagy gúnynak vette. Elfordultam tőle Egon felé, és hitetlenkedve megingattam a fejem majd visszaidéztem a film történetéről szóló ötlete egy részét.* -Házfoglaló biznisz, mi?-*Eltettem a kártyámat és egy félmosollyal az arcomon előhívtam a bennem élő „ügyvédet”.*-Csak rossza napja van. *Néztem ahogy a pénztárcáját varázsolja elő a zsebéből, megvártam míg felteszi a kérdést. Tudtam mit akar, de hagytam a levében főni. Kíváncsi voltam, hogy csak udvariasságból akarja kifizetni a jegyét vagy tényleg nincs fogalma arról, hogy nem kell. Végül könnyedén megérintettem a tárcát tartó kezét, talán a bennem újra fellobbanó csokoládé iránti vágy juttatta eszembe a fagylaltot, talán nem, de megint szóba került.* -Pont annyi mint nekem a fagylalt. Már csak húsz percet kell kibírnunk és borzonghatunk a hajléktalan, lakásfoglaló maffia sorozatgyilkosságain. Ja, és figyelmeztetlek, képtelen vagyok csendben maradni filmnézés közben.
Rebecca ügyesen hárította Egon javaslatát, amit határozottan a lány javára írt a vérfarkas. Nem egy könnyű nőcske, aki bármit megtesz, ha valaki előhuzakodik valamivel. Egyébként is a „vadászat” akkor izgalmas, ha kihívásokkal teli, és Egon úgy érezte, hogy Rebecca nehéz eset lesz, ha komolyabbra akarná fordítani a dolgot. Persze előfordulhat, hogy téved. Rebecca visszakérdezésére nem igazán akart válaszolni, mondjuk, nem azért mert nem volt mit mondania, csak amit mondott volna nem igazán illett a mostani jókedvéhez. Meg egyébként is a lány jót nevetett rajta, minek bolygatni hát? - Oké majd meglátjuk - bólintott rá Egon egy cseppet sem kedvét szegetten, majd nemsokára Rebecca film ötletére nevetve megjegyezte. - A te verziód valószínűbb. Miután Egont kellőképpen bosszantotta a jegyárus modora, és Rebeccát láthatóan egyáltalán nem, a férfi is valamelyest kezdte jobban érezni magát. - Igen, valószínű - mondta fanyarul - a jobb napjain lehet még köszönni is képes - tette még hozzá enyhe gúnnyal a hangjában. - Tényleg? Majd csak kibírom valahogy, amúgy meg, ha nekem lesz igazam és művészfilm, akkor nem sokan lesznek rajta, és dögunalmas lesz, szóval jól is fog jönni valaki, aki beszéddel ébren tart. Amúgy azért csak illene popcornt is venni, meg üdítőt. Te kérsz? Biztos kérsz, hiszen mondtam, hogy miután a kukoricám elfogy, a tiedből kell vennem. Nincs mese - rázta meg fejét Egon mint, aki egy elkerülhetetlen katasztrófára hívta volna fel Rebecca figyelmét. - Egyébként az elmém tényleg aggastyán - tért vissza korábbi kijelentésére, bár nem szándékozott bármiféle igazságot elárulni a valódi koráról, mert akkor Rebecca lehet csúfolódna, hogy miért nem jár görbe bottal és ezt Egon nem szerette volna megkockáztatni. Simán csak nem akarta, hogy a lány úgy érezze, hogy van valami titok a kijelentés mögött, amit véletlenül elszólt. - Habár nem időtávlat értelemben, hanem elég sok emlék van benne, pontosabban szólva elég sok mindre emlékszem, ha most így visszaakarnám az életemet pörgetni. Van egy pont, a visszaemlékezéseknél, amikor csak szimplán rácsodálkozik az ember, hogy úristen én ennyit éltem? Egyszer igazán kipróbálhatod, a végeredmény az lesz, hogy úgy érzed halhatatlan vagy. Persze ehhez az kell, hogy igen koránról emlékezz dolgokra. Azt hiszem a harmadik életévemből van az első emlékem. Egy fakarddal játszottam, és az egyik kutyánk volt az ellenfelem. Szegény Vilmos, alig ütöttem meg, de ő úgy vonyított, mintha halálos sebet kapott volna, ráadásul még csak nem is szúrtam, hanem a kard lapját az oldalához legyintettem. Jó kutya volt, játékból képes volt órákon át tűrni az incselkedésemet, pedig marha nagy jószág volt, legalábbis egy három éves magasságához képest. - Egon gondolatai olyan időkre nyúltak vissza, amikor még minden fekete volt, vagy fehér. Évtizedek óta nem gondolt a gyerekkorára, néha már abban is kételkedett, hogy valóban volt-e gyerek, vagy egyszerűen csak el kezdett létezni felnőtt vérfarkasként. - Persze, ahogy nőttem egyre kisebb lett, bár sokáig a kedvencem volt, de aztán meghalt. Így el kellett temetni a kertbe, sajnálom, hogy elég idős voltam hozzá, hogy felfogjam mi történt vele. Jobb lett volna hinni abban, hogy csak elaludt. - Egon távolba révedő tekintettel beszélt, majd mély levegőt vett és Rebeccára pillantott kissé félszeg mosollyal - De talán, vidámabb dolgokkal kéne előhuzakodnom, végtére is szórakozni jöttünk, nem búslakodni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Bolondozhatunk még a film kezdetéig, megpróbálva kitalálni miről is szólhat. Szándékosan nem néztem meg jobban a film plakátját, bár erős volt a késztetés. Ha már megegyeztünk abban, hogy tényleg meglepetés film legyen, nem rontom el azzal, hogy kilesem a lényeget, bár nem hiszem, hogy egyetlen képből olyan nagyon sokat megtudtam volna.* -Majd a végén kiderül ki állt legközelebb a valósághoz. *A jegyárushoz nem volt már mit hozzáfűznöm, reméltem, hogy Egon frivol megjegyzését a férfi nem hallja, nem mintha nem érdemelte volna meg, de talán tényleg rossz napja van és a háta közepére sem kíván minket, hát még egy újabb megjegyzést. A kedvességem sem abból fakadt, hogy megmutassam, csakazértsem veszem tudomásul mennyire nem tetszett a viselkedése, hanem úgy gondoltam talán ha valaki rámosolyog, egy kicsit jobban érzi majd magát. Én már csak ilyen voltam. Ezek után csak Egonnak szenteltem a figyelmemet és természetesen vitába szálltam vele, persze mosolyogva és cseppet sem vérre menően.* -Egy művészfilm is lehet jó, még ha nem is annyira izgalmas, hogy a kezedet markolásszam, de megérintheti az embert a történet annyira, hogy képtelen elaludni rajta. Szóval te csak ne gondolj alvásra. *A popcorn vásárlásra amúgy is rábólintottam volna ha van választási lehetőségem, de így még a kezeimet is felemeltem, mint akit épp le akarnak tartóztatni.* -Megadom magam! De üdítő helyett inkább vizet kérek vagy narancslevet. *Nagyon ritkán eszem kukoricát, tényleg csak akkor ha moziba megyek, de előfordult már az is, hogy anélkül néztem végig egy filmet. Igazából nem is hiányzik, de néha megvan annak is a varázsa. szénsavas üdítőt pedig végképp nem ittam soha, talán utoljára gyerekkoromban egyszer. Anya sosem adott, persze megkóstoltam……ha jól emlékszem négy kólát ittam meg egy óra alatt és annyira rosszul lettem tőle, hogy soha többé egy kortyot sem ittam. Már kezdett nagyon jó kedvem lenni, Egon egyre jobban megnyílt, legalábbis ami a humoros oldalát illeti és ez átragadt rám is, de aztán hirtelen komoly lett. Visszatért a korábbi aggastyános témához, mire a történet végére ért, már bűntudatom volt amiért korábban kinevettem.* -Sajnálom, nem tudtam. Nem akartalak megbántani. *Önkéntelenül is megérintettem a karját, nem tudtam igazán átérezni a fájdalmát mert nekem sosem volt semmilyen háziállatom, bár odavoltam értük, de megpróbáltam beleképzelni magam annak a kisfiúnak a helyébe aki a kutyáját siratta. A szemem szúrt ahogy könnyek gyűltek benne de megint csak éreztem a csokoládé illatát és ízét a számban. A fene essen bele, kell ennem egy csokit.* -Sokkal több szép és vidám emléked van róla mint az az egyetlen a történetetek végén. Egyébként meg nem tudhatod, hogy a mi filmtörténetünk végén mennyire leszünk vidámak. *Próbáltam elterelni a gondolatait, hogy visszavegye magára a humoros oldalát, bár meghatott a szomorú és érző énje ami eddig nem került a felszínre. Úgy éreztem sokkal több van még odabent egy fal mögött, mint amennyit megmutat magából.*
- Ám legyen, nem fogok alvásra gondolni, de azért a test néha az elme nélkül is cselekszik - reagálta le mosolyogva Rebecca ellenvéleményét a művészfilmekről. - Egyébként a narancslével egyetértek, persze én kólázni fogok, hiszen úgy érzem szükségem lesz a koffeinre - mondta pimaszul közben Rebeccát vizslatta, hogy ismét felveszi-e a kesztyűt a művészfilmek álmosító hatásának megcáfolására. Végül azonban belekezdett az aggastyán elme kifejtésébe, és bár nem szándékozott elszomorodni valahogy mégis sikerült neki, és Rebecca bocsánatot kért, hogy előzőleg nevetett, miután Egon elmesélte a kutyás történetét, ami egyébként tényleg megtörtént, ellentétben a néhány kis hazugsággal, amit eddig Rebeccának beadagolt. Persze Vilmos 189 éve halott, amit azért kifelejtett megemlíteni, bár a tény, hogy számon tartja mióta is vesztette el kedvenc kutyáját sejteti mennyire szerethette, de persze Egon ezt nem fogta fel teljes mértékben, ezért is furcsállta, hogy elszomorodott saját visszaemlékezésén. - Megbántani? - kérdezte hüledezve Egon, közben érezte a lány selymes tenyerének érintését a karján és a gesztus annyira jó érzéssel töltötte el, hogy önkéntelenül viszonozni szerette volna a lány kedvességét, és mivel az egyszerűbb az lett volna, ha ő is megfogja a lány kezét természetesen nem ezt tette. Hanem kinyúlt Rebecca felé aggastyán elméjével, könnyen megtehette, hiszen testi kontaktusban voltak, és feltérképezte a lány fájdalmait. Az egész nem tartott néhány pillanatnál tovább, de Egon számára mintha percek teltek volna el. Keresett, kutatott a Fájdalom Térképen, hogy találjon valami sérülést, amit átvehetne. Egy apró karcolást, egy betört körmöt, legyen bármilyen kicsi is a sérülése Egon szerette volna magába szívni, de úgy látszik a lány elég elővigyázatos, vagy ha volt is sérülése olyan jelentéktelen lehetett, hogy Egon nem találta meg. Csalódott is volt, de ugyanakkor örült is, hogy Rebeccának nincs sebesülése. - Egy könnyed, jóízű nevetéssel engem igen nehéz megbántani - közölte mosolyogva - persze gyakorolhatod a jelenlétemben, hátha egyszer sikerül valóban megbántanod vele. De kétlem, hogy összejönne. - Szép emlékek vannak bőven, azzal nincs hiány. Teljesen igazad van, egyszer minden elmúlik, és ha csak a végére tudunk emlékezni talán sohasem értékeltük igazán. Bár igazság szerint, ha nem egy állatról van szó, hanem egy filmről, akkor néha a vége az, ami teljesen képes letaglózni az embert. Amúgy nem tudom, hogy mi a jobb befejezés - gondolkodott el Egon kissé félrefordított fejjel. Kicsit úgy érezte magát, mint egy kutya, aki valami furcsaságot hall, vagy lát és próbál rájönni a különös dolog mibenlétére. - Mármint nem egy állatnál, hanem egy filmnél - közölte Rebeccával, bár sejtette, hogy a lány érti mire gondol. - Én például kedvelem a nem happy endes történeteket. Azok nekem sokkal valóságosabbnak tűnnek, bár ezzel lehet, hogy csak én vagyok így - rándította meg a vállát, mint aki nem biztos a dolgában. Egon jókedve ismét visszatért és remélte, hogy pillanatnyi borús hangulata nem rontja el a szórakozásukat. - Játszhatnánk egy játékot. Ha happy end lesz, akkor cukrászdába megyünk, ha pedig nem akkor egy zajmentes, füstmentes, tömegmentes kocsmába. Bocsánat, pontosabban bárba - javította ki magát, majd vigyorogva Rebeccára nézett - Mit szólsz hozzá?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon visszavágására csak látványosan szemet forgatok, ez is egyfajta válasz ha nem is foglalom szavakba. Erre már nincs mit mondanom, legfeljebb ha minden törekvése ellenére mégis elalszik, majd jól oldalba bököm. Ám az is lehet, hogy képtelen lesz aludni mellettem, annyit fog járni a szám. Ez persze a filmtől is függ, ha elég izgalmas lesz miről beszélnem, ha nem, akkor meg kritizálni fogom. Sokkal jobban érdekelt az a történet amit elmondott magáról, annyira személyes volt, hogy nem is nagyon illett a csekély ideje tartó ismeretségünkbe, épp ezért töltött el jóérzéssel, hogy megosztotta velem. Nekem nem volt ilyen, legalábbis nem veszítettem el egyetlen kedvencemet sem, mert nem volt. Szerettem volna ugyan de nem lehetett, anya nem engedte, de talán ez is volt akkora fájdalom mintha elveszítem azt aki a barátom volt. Nekem sok minden mással kellett megküzdenem gyerekkoromban, melyek akkoriban tényleg rosszul estek, de felnőtt fejjel persze már jelentéktelennek tűnnek, mégis sokat tanultam belőlük. Most azonban egyikre sem gondoltam, sokkal inkább élt a lelkemben az a kisfiú akiről Egon mesélt. Elhúztam a kezem az övéről, de az érzés amit akkor éreztem mikor megérintettem, egy villanásnyi időre még jobban fellobbant. Aztán elenyészett és nem tulajdonítottam neki jelentőséget.* -Most arra akarsz rávenni, hogy ne nevessek többé? Nem szándékozlak megbántani semmivel. *Mosolyogtam, abszurd volt az amit mondott, hogy gyakoroljam a nevetésemmel megbántani. Úgy éreztem megpróbálta kikerülni ezt a témát és amikor egy csavarral áttért a filmekre, már biztos voltam benne. Persze értettem hova akar kilyukadni és megadtam magam, nem feszegettem többé a történetét, az újabb témára figyeltem. Egyetértően megráztam a fejem, nekem is legem volt azokból a filmekből, melyeknek kivétel nélkül boldogságos vége van, legyen bármilyen csavaros is a története, szinte minden esetben elrontják azzal „minden jó ha a vége jó” effektussal, amit a film közepén már borítékolhat az ember.* -Nem vagy ezzel egyedül. A filmek nagy része azonban nem a valóságon alapul, így beleszövik az emberi vágyat a kellemes befejezésre, minden jól végződik, mindenki boldog. Ha a nézők úgy mennek ki a moziból, hogy mosolyognak, azt hiszik megint csak jót alkottak, de azokról a filmekről nem lehet sokat beszélni. A valóság nem ilyen egyszerű. *Néha persze jólesik nekem is valami limonádét megnézni, olyat amin nem kell gondolkodnom, egyszerűen csak jót szórakozom rajta, de ez elég ritka. Jobban szeretem a tartalmasabb dolgokat, aminek van értelme. Egon ötlete már ebből a szempontból is remek volt, végül is már belekezdtünk egy játékba, miért ne folytathatnánk azzal.* -Ez jó, benne vagyok. És mi lesz akkor ha mindketten másképp gondoljuk? Persze lehet, hogy egyértelmű lesz a jó vagy a rossz vég, de ha mindkettőnk számára mást és mást jelent és nem tudunk megegyezni? *Ez is benne volt a pakliban, elvégre nem voltunk egyformák, annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban hasonlítottunk egymásra. Sok mindenben egyezett a véleményünk, de meglehet, hogy egy-egy történetet más szemszögből nézünk, így a végeredmény is más lesz. Még hátravolt a popcorn és az üdítő megvásárlása, a film kezdetéig pedig minden bizonnyal közös nevezőre jutunk a megvitatás helyszínével kapcsolatban is. Remekül éreztem magam és ez látszott is rajtam, Egon visszatérő jókedve megint rám ragadt, mondjuk ez nem volt olyan nehéz.*
- Igazából arra akartalak rávenni, hogy nyugodtan nevess a közelemben. Jóleső érzés hallani egy fiatal lány kacaját - mondta halvány mosoly kíséretében. - Megbántani tényleg nem tudsz vele, kivéve persze, ha éppen levinné a kezemet a vonat és te nevetnél egy jóízűt. Ebben az esetben előfordulhat, hogy bosszús lennék miatta, mert elég hosszú idő, mire újra kinő a kezem ráadásul elég fájdalmas is, és nem esne jól, ha jó mulatságnak tartanád - közölte szelíden a lánnyal. Egon anti-happy end érzetét Rebecca is úgy tűnik magáénak érezte, mivel hasonlóan reagálta le mint a férfi, ami igazán jól eső érzés volt. - Igen a valóság tényleg nem túl egyszerű -bólintott rá nyomatékosan. Rebecca felvetése valóban teljesen jogos volt, hiszen két embernek lehet, hogy mást jelent a boldog befejezés. Példának okáért, egy farkasemberes filmben Egon természetesen a vérfarkasnak szurkol mindig, és általában csalódik, mivel szerencsétlen félreértett szörnyeteg csak néhány embert akarna eltenni láb alól. Mi abban a rossz? - Na igen, ez előfordulhat, de akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy őrült tekintettel megragadjuk a legközelebb álló embert és a képébe ordítjuk: cukrászda, vagy kocsma?. A nyomatékosság kedvéért persze még meg is rázhatjuk egy kicsit, hogy a fogai is összekoccanjanak. Amit először kimond, oda megyünk. Jó móka lenne - mondta miközben aprókat biccentett a fejével, és egyre közelebb hajolt a lányhoz, közben kajánul vigyorgott. - Vagy - húzta vissza a fejét Rebecca arcából - választhatjuk a kevésbé mókás változatot és feldobhatunk egy negyeddollárost. Ha fej kocsma, ha írás bár. Akarom mondani cukrászda. De lényegében teljesen mindegy szerintem hova megyünk, ha jól érezzük magunkat, nemde? Sejtette mi lesz erre a lány válasza, hiszen ez egy olyan közhely, amire nem illik elutasítóan válaszolni és Egon nem úgy ismerte meg Rebeccát, hogy udvariatlanul viselkedne. Még azzal a paraszt jegyárussal is kifinomultan viselkedett. A kedvességét is megdicsérte és még szép napot is kívánt neki. Holott a férfi egyáltalán nem volt kedves. A legmegdöbbentőbb Egon számára még is az volt, hogy Rebecca őszintén mondta, amit mondott. A hangjában sem fedezte fel a gúny maró élét, amely sósavként égethette volna a másik lelkét. Rebecca igen kedves lány, tényleg nem érdemli meg, hogy megegyék. Persze sok más embert is levadászott már, akik nem érdemelték meg az ilyen kegyetlen halált. Ja, de megérdemelték, hiszen ők is állatokat ettek, és amit Egon csinál az voltaképpen ugyanaz. Egy magasabb rendű faj táplálkozás céljából elpusztít egy alacsonyabb rendűt. Egon jelen pillanatban úgy gondolta, hogy csak a természet törvényét követi. Az erősebb megeszi a gyengébbet. Persze kissé meg kellett, hogy inogjon, hiszen az emberek azért mégis csak közelebb álltak hozzá, mint például egy csirke. Morális válságról azért szó sem volt. Az emberek halomra ölik amúgy is egymást. Ugyan mit számít a nagy egészben? Százezred százalékot? Annyit sem? Egon nem tudta a pontos számokat, hogy mennyi ember életét oltotta már ki. A háborúban sokat. Hitler megmentésével még többet, bár nem volt számára világos, hogy amikor elérkezik az ideje akkor vajon a Pokol könyvelője jócselekedetként fogja-e feljegyezni az akkor még nem diktátor megmentését, vagy a holocaust minden áldozatát a nyakába varrják. Egon bízott benne, hogy elég sokat fog még élni, hogy ezt ne kelljen egy ideig még megtudnia. - Akkor narancslevet és popconrt kérsz? Mert lassan szerintem be is lehetne ülni a terembe.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nos, azt hiszem megint zavarba jöttem. Éreztem ahogy a pír melegíti az arcomat mikor Egon a „fiatal lány kacajáról” beszélt. Ezt aztán rögtön el is mosta az újabb poénkodás, muszáj voltam felnevetni, de most bátrabban. Amit Egon a vonattal való kézlevágásról mondott nem volt épp vidám, de az amit az újranövesztésről ejtett, már annál inkább.* -Ó, nem tudtam, hogy egy gyík rejtőzik az emberi bőr alatt. *Könnyedén nevettem, ez nem olyan téma volt amitől félnem kellett volna, hogy megbántom, az én világom valósága egészen másról szólt. Már csak arra voltam kíváncsi milyen megoldást talált a film végéről alkotott ellentétes véleményeinkre. Korábbi nevetésem nem csillapodott, az ötlet egyszerűen fenomenális volt, bár nem tudtam lesz-e elég bátorságom ahhoz, hogy kivitelezzük is. A másik alternatíva sokkal hétköznapibb volt, és kevesebb nevetést jelentett. Észrevettem a szándékos elszólást és nem is söpörtem félre, játékosan megfenyegettem az ujjammal.* -Bár vagy kocsma…ühüm….figyelek ám, de igazad van, végül is mindegy hova megyünk, a jó társaság már garantált. *Komolyan így gondoltam, ennek ellenére széles mosoly uralta az arcomat. Egon humora kivételes volt és ez tetszett, tudtam, hogy jó döntés volt vele fagyizni és moziba jönni a rövid ismeretségünk ellenére is. Az is igaz, hogy az első perctől kezdve nem volt bennem kétely, ez most kiteljesedett.* -Narancslé és sok popcorn, gondolnom kell rád is. *Elbeszélgettük az időt, észre sem vettem de néhányan már szállingóztak befelé a terembe. Olyan rossz film nem lehet mégsem, ha rajtunk kívül mások is lesznek, bíztam abban, hogy ők nem vaktában ülnek be a moziba és legalább körvonalakban tudják miről szól a filmünk. Csupán egy fiatal pár állt előttünk akik hatalmas adag kukoricát vettek, kettőt és két óriási üdítőt. Elnézve őket félő volt, hogy a film közepén ki kell majd menniük, megérintettem Egon vállát félresöpörve az újabb érzéshullámot ami elért.* -A legkisebb üdítőt kérem. *Addig elővettem a telefonomat és kikapcsoltam, sosem értettem miért kell filmnézés közben is azon a hülye kütyün pötyögni, ráadásul zavart ha megszólalt valamelyik, természetesen a legizgalmasabb részeknél.*
A vérfarkas látta, ahogy a lány kissé elpirult, de próbált úgy tenni, mint aki észre sem veszi. Egon őszintén felnevetett Rebecca gyík hasonlatán, és elgondolkozott rajta, hogy vajon a vérfarkasok ugyan honnan kapták ezt a páratlan képességet, ami a közönséges farkasokra egyáltalán nem jellemző. Most először tűnődött el azon, hogy valóban lehet valami abban a zagyvaságban, amit Allisonnak mondott még a megérkezése napján a temetőben. Lehetséges volna, hogy a vérfarkasok tényleg idegen lények által génmanipulált, több lényből összekevert mutáns faj lenne? Jelentősen megmagyarázná miképpen képesek gyorsan regenerálódni, na meg a végtagnövesztést is, hiszen a gyors gyógyulás miatt nem nőne vissza a kéz, csak simán behegedne a seb. - Tényleg, el is felejtettem mondani, hogy vérmedve hivatásom mellett vérgyík is vagyok - mondta váll rándítva, majd kicsit közelebb hajolt a lányhoz és lehalkította a hangját. - De kérlek, ne terjeszd, mert a kormány elkap és bezár egy földalatti bunkerbe, ahol csak egy tv csatorna van, amin kizárólag brazil szappanoperák mennek. Egon, ahogy várta Rebecca udvariasan viselkedett bár a vérfarkas nem úgy érezte, hogy hamis lett volna a kijelentés. - Nagyon figyelmes vagy - mondta nevetve, amikor a lány bejelentette, hogy nagy kukoricát kér. - Oké kis üdítő megjegyeztem. Bár őszintén szólva, azt is hajlandó vagyok lenyúlni, ha a sajátom elfogy. De, persze legyen, ahogy szeretnéd - ismét jó érzéssel töltötte el, hogy a lány hozzá ért, bár most nem kutatott fájdalom után. Ha csak nem lett hirtelen belső vérzése a nevetéstől, akkor úgysem találna semmit. Majd lehet legközelebb lelöki egy lépcsőn vagy valami, hogy meggyógyíthassa. Egon elgondolkodott, hogy ez az ötlet jutott-e már eszébe. Arra a következtetésre kellett jutnia, hogy hasonló igen, és a végeredmény a lebukás lett volna. Oké lépcsőn lelökés sztornó. Már majdnem ők következtek a büfénél, amikor Rebecca előkotorászta a telefonját és kikapcsolta, vagy lehalkította. Egon nem volt teljesen tisztában vele, hogy a lány telefonja miképp reagál a hosszú erős lenyomásra, de gyanította, hogy inkább kikapcsolta. - Kérnénk két nagy popcornt, egy három decis narancslevet és egy félliteres kólát. Köszönöm! - mondta Egon udvariasan. Úgy látszott a büfés jóval kedvesebb volt a jegyárusnál, ezért megérdemelte a tiszteletet. Ami persze Egonnál nem sokból állt, mindössze annyiból, hogy nem gondolkodott el rajta, hogy megegye. Persze, ha véletlen kirándulna az erdőben és Egon is ott lenne, hát akkor lehet megtámadná. Kivéve, ha óvodás csoportot kísérne. Akkor nagyon valószínű, hogy nem kezdene vérengzésbe, mivel azért az a sok eltűnt gyerek elég feltűnő lenne, meg túl mély tömegsírt kéne ásni. Nem is beszélve arról, hogy egy-kettő lehet megszökne. Akkor aztán az őrzők biztos zabosak lennének és legjobb esetben kipenderítenék a városból, bár Egon nem hitt a tündérmesékben így nem gondolta, hogy ez az opció valóban felmerülne egyetlen őrzőben is. Inkább levadásznák, és kitennék szikkadni a napra, hogy aszalódjon néhány hetet egy sziklán, közben állatok lakmároznának a testéből. Hát ennyit a tiszteletről, máris egy óvodás plusz büfés ragun járt az esze, miközben kifizette az ellátmányt és átvette a saját részét. - Akkor azt hiszem be is mehetnénk - mondta miközben kólát tartó kezével a kettes vetítőterem felé mutatott, ahová a jegyük szólt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A poénra újabbat kaptam. Most már nem csak egy vérmedvével kellett szembenéznem, hanem egy vérgyíkkal is. a hatás kedvéért Egon még közelebb is hajolt hozzám, mintha tényleg egy nagy titkot osztana meg velem, egészen a brazil szappanoperák emlegetéséig még komolyan is lehetett volna venni, de az utolsó megjegyzés robbantott mindent. Anya imádta ezeket a sorozatokat, de az első próbálkozás után már nem akart meggyőzni arról, hogy érdemes néznem őket. Tényleg megpróbáltam, hogy a kedvére tegyek és legyen még egy okom arra, hogy minél több időt töltsünk együtt, bár akkor még nem tudtam, hogy beteg. De nem ment, egyszerűen kirázott a hideg attól, hogy három hét után sem jutott előbbre a történet és felhagytam vele. Úgy éreztem Egon beszólása az eddigiekhez képest a legjobb poén, de azt is el kellett ismernem, hogy igaza van. Szerettem a filmeket, sorozatokat is néztem, de csak olyanokat melyeknek a részei nem kapcsolódtak szorosan az előzőhöz és a következőhöz, de a szappanoperák…..azokat még a nyugdíjas éveimben sem nézném. Félő volt, hogy ha sokáig ennél a témánál maradunk kicsordul egy könnycseppem a nevetéstől, és nem fogom tudni abbahagyni. Nem tudtam ehhez érdemben hozzászólni, bár a nevetéssé fajult kuncogásom szerintem ékes bizonyítéka volt annak, mennyire jól érzem magam a társaságában. Csak annyit tettem, hogy látványos mozdulattal bezártam a számat és eldobtam a kulcsot. Aztán inkább a telefonomra és a kukoricára koncentráltam.* -Lenyúlhatod, legalább nem én fogok kimenni film közben a mosdóba. *Korábbi gondolatom az előttünk vásárló párral kapcsolatban hangot is kapott, legyen hát Egoné a narancslevem is ha úgy akarja, nekem elég annyi, hogy a rengeteg sót ami a kukoricán van, leöblítsem pár korttyal. szándékosan nem vettem tudomást a csokoládé iránti újra fellobbanó vágyamról, ott volt az elmém egy kis eldugott szegletében, de rávettem magam arra, hogy elnézzek felette. Elvettem tőle a magam ellátmányát, miután a telefonomat száműztem korábbi helyére és elindultam a terem felé. Míg megkerestük a helyünket és kényelmesen elhelyezkedtünk, a későbbi váratlan események iránt érdeklődtem, nem feledve a korábbi, komolytalan beszélgetésünket.* -Szóval hogy is van ez? Te egy vérmedvébe oltott vérgyík vagy emberi alakban? A sötét zsaruk megtaláltak már? Van még benned valamilyen vérállat?
Egon mosolyogva figyelte Rebecca nevetését, majd a könnyed szájzárat, amit elkövetett magán. - Köszi, kedves vagy, bár mozi közben nem megyek ki mosdóba. Legalábbis eddig még nem kellett ilyet elkövetnem, de persze sohasem lehet tudni - amit mondott az igaz volt, tényleg nem ment ki mosdóba filmvetítés alatt. Mindazonáltal hagyta már el úgy a vetítőtermet, hogy gyakorlatilag átgázolt mindenkin. Persze az vészhelyzet volt, kapott a New Yorki alfájától egy nem túl hízelgő telefonhívást film közben, amivel sietősen kezdeni kellett valamit. Miközben elfoglalták a helyüket Rebecca kérdésekkel halmozta el Egont, amire a férfinek először csak nevethetnékje támadt, amit nem is próbált visszafogni. Szórakoztatta a gondolat, hogy Rebecca milyen szépen ráhibázott arra mitől is tarthat egy sorozatgyilkos vérfarkas. Persze nem a sötét zsaruktól tartott, hanem inkább a sötét őrzőktől, de lényegében ugyanazt a célt szolgálja mindkét szervezet. Megpróbálják titkolni a különös dolgok és lények létezését, és ha szükséges rendfenntartóként is működnek. - Tudtommal csak gyík és medve, de fene tudja. Kicsit ködösek az emlékeim a kis szürkék anyahajóján - válaszolta vidáman a lánynak. - Nem, nem találtak meg. Tudod elég ostobák szegények. Egon kényelmesen elhelyezkedett a székben és falatozni kezdte a kukoricát. Persze még az előzetesek sem mentek, így gyanította, hogy nem fog a kukorica kitartani a film végéig. Lehet, hogy majd tényleg kér Rebeccától, csak, hogy szavahihetőségének látszatát fenntartsa. - Kérdeztem már, hogy neked vannak-e testvéreid? Bocs, ha kérdeztem, de lehet észrevetted, hogy néha elkalandoztam és meglehet, hogy említetted már nekem, csak nem figyeltem teljesen oda - mondta kicsit bánkódó hangon. Egon kíváncsi volt, miért gondolta úgy, hogy jó lenne Rebecca családjáról többet tudni. Ritkán szokta érdekelni egy ember élete. Lehet ez tudat alatti dolog, hogy a lány meséljen még többet magáról, így még inkább közelebb kerülne hozzá? Ezt még Egon is sántító okfejtésnek vélte, így elrendezte annyival, hogy szimplán a kíváncsiság hajtja. Végül is miért ne lehetne kérdezni egy lányt a családjáról? Az teljesen normális kérdés. Nem úgy, mint, amit ezután akart feltenni Rebeccának. Azért voltak némi aggályai a kérdéssel kapcsolatban ezért egy ideig, csak szótlanul ült, a székében néha, néha szétnyíló ajkakkal, de egy hang sem jött ki a torkán. Összegezve elég sok baromságot mondott már a lánynak, még jó, hogy Rebecca szereti a tréfát. Ugyan mit számít, ha most egy idiótaságot kérdez? - Hozzád nem szokott beszélni a hold? - remek kérdés. Ha valakit valóban el akarunk kergetni magunk mellől, akkor ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel valószínűleg eredményesek leszünk. Komoly hanglejtéssel ejtette ki minden egyes szavát, de nem csepegtetett bele őrültséget, sem vidámságot. - Nekem egyszer megtette. Igaz megsérültem és lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem, de olyan valóságos volt, mintha ott ült volna az ágyam mellett, ahol lábadoztam.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Az jó, akkor nem maradok egyedül a legizgalmasabb résznél. *Persze csak ha lesz ilyen benne. Korántsem volt biztos, hogy egész idő alatt Egon kezét markolászom majd a kukoricám helyett, a címből ítélve nem volt rá esély. Én viszont tapasztalatból beszéltem, barátaim közül néhányan gyakran eltúlozták a vásárlást, nagyobb volt a szemük mint amennyit elbírnak és bizony felváltva adták egymásnak a mosdó kilincsét, amit persze egy-egy izgalmasabb film közben hangos leteremtések kísértek. igaz a mozizásnak megvolt a maga varázsa és a látványra épülő filmeket sokkal élvezetesebb volt egy hatalmas vásznon megnézni, én épp az ilyen „balesetek” miatt szerettem inkább otthon filmezni kényelmesen. Ráadásul azt néztem meg amit szerettem volna és nem azt amit a barátaim. Láttam olyan filmet is amire úgy cipeltek be mint ovis gyereket az első nap az óvodába. De most szívesen jöttem és ha a film nem is lesz főnyeremény, a társaság kárpótol, Egon egy percre sem hagyott nevetés nélkül, épp a vérgyíkoknál tartottunk.* -Hála az égnek, akkor nem kell más meglepetéssel számolnom. ….szóval tényleg szürkék és nagy fekete szemük van. Nahát! *Nevetve ültem le a megtalált székre és kényelmesen elhelyezkedtem az ellátmányommal arra is figyelve, hogy a kukoricás zacskót az Egon felőli oldalra tegyem. A teremben még viszonylag világos volt és elkezdődtek a filmbemutatók ami nem sok embert érdekelt, rajtunk kívül az a kevés ember is egymással volt elfoglalva, beszélgettek mint mi. A kérdés nem lepett meg és nem is zavart, most viszont volt alkalmam kedvesen a szemére vetni, hogy néha nem figyelt rám, pedig meséltem én is az ufókról, de ez az információ úgy siklott el mellette, hogy egy kígyó szégyenére is válhatott volna.* -Nem kérdezted és én sem mondtam, viszont tényleg elkalandozol néha. Észre sem vetted amikor a középkori halálnemekről és az ufókról beszéltem. Végül a főbelövésnél maradtam, igaz nem középkori de az is szóba került. Nincs testvérem, egyke vagyok. Az apám egészen kicsi koromban lelépett, az anyukám pár hónapja halt meg, a nagyim pedig két éve de őt sosem ismertem. Az ő házában lakom most, de ezt már mondtam és akkor pont figyeltél. *Reméltem most is figyel bár egy kis egészséges csend telepedett közénk, gondoltam végigpörgeti a beszélgetéseinket, hogy megtalálja azt a bizonyos pontot amit az imént megemlítettem. További kérdésekre számítottam de nem épp a holddal kapcsolatban és ez látszott is rajtam, mert igencsak meglepődtem. Nem a hold miatt hanem amit Egon kérdezett tőlem s aztán tovább fejtegetve a témát még megosztott velem egy rövid de annál hihetetlenebb történetet. Nem tudtam mire vélni, első hallásra egy kényszerképzetektől szenvedő elmebetegre hajazott és egy pillanatra az a kérdés is felötlött bennem, hogy biztos a jó emberrel jöttem el moziba? Ezen aztán némileg javított a harmadik mondatával. Komolynak tűnt, mint aki tényleg hisz benne de nem volt benne semmi őrültség, inkább egy különleges és megmagyarázhatatlan jelenségnek gondoltam. * -N-nem. Csak szépen mosolyog rám amikor megtelik az arca. És mit mondott? *Nem akartam egyből leírni, ezért próbáltam tovább gombolyítani a történet fonalát, hátha kiderül valami megmagyarázható mozzanat. Ha megsérült, tényleg lehetett képzelgés is ami valóságosnak tűnhet, bár én nem nagyon hittem a természetfelettiben, eleget olvastam különös dolgokról, hogy ne gondoljam azokat az embereket akikkel megtörtént, őrültnek.*
Rebecca szembesítette Egont a figyelme kihagyásával és a férfi azon gondolkodott, hogy vajon mikor is mondhatta neki mindezeket. Magában számolgatva a lépéseket, amik a mozi teremig vitték őket, és arra a következtetésre jutott, hogy valahol a parkoló és az épület között hozhatta fel ezeket az igen hétköznapi beszédtémákat a lány. - Részvétem anyukád miatt – közölte először is a férfi, bár nem lehet tényleg komolyan venni, egy ilyen kinyilvánítást, mivel nem is ismerte és ez csak amolyan formaság, de az embereknek jól szokott esni. - Tényleg? Elnézésedet kell, hogy kérjem ebben az esetben. Pedig a középkori halálnemek vonzó téma. Nagy kár, hogy lemaradtam róla. Nem is beszélve az ufókról – kért bocsánatot Egon őszintén. – Szóval nincs tesód, értem – mosolyodott el halványan, a szemeiben viszont szomorúság lappangott, amit talán Rebecca nem vett észre. Elvégre az előzetesek miatt, a fényerősséget kissé lecsökkentették. Saját testvérei miatt jutott eszébe a telihold is, és fel is tette Rebeccának a kérdést. A lány hangulat változásának a szele megcsapta Egon orrát és rájött, hogy talán túl komolyan tette fel a kérdést. Ha viccelődve jegyezte volna meg, Rebecca nem kezd el nyugtalankodni. Sőt talán az lett volna a legjobb, ha egyáltalán nem teszi fel a kérdést. Most már mindegy. Meg egyébként is a legrosszabb esetben Rebecca itt hagyja faképnél, hogy egyedül nézze meg a filmet. Nem az első eset, hogy egy ember kiábrándul belőle és inkább úgy dönt, hogy máshol szeretné tölteni az idejét. Rebecca azonban úgy tűnik félretette pillanatnyi zavarát és úgy válaszolt, mintha az Egon által feltett kérdés teljesen hétköznapi lett volna. - Kedves tőle – válaszolt Egon szelíden, amikor Rebecca a mosolygós holdat említette. – Nem sokat, csak annyit, hogy: Itt az idő, itt az idő. De azért ne teljesen tekints zakkantnak. Tudod akkor épp meglőtték a vállamat és baromira fájt. Nem is tudom már melyiket – tapogatta végig mindkét oldalon a csontokat – talán a balt, de már nem vagyok teljesen biztos benne. Elég régen történt. Még csak tizenhat, vagy tizenhét lehettem. Ja, várj ez megint elég szomorú história, talán hanyagolni kéne. De végül is te is megosztottad velem anyukád távozását, így azt hiszem én is elárulhatom a családom történetét. Aznap halt meg mindenki, amikor a holddal hallucináltam – ferdített egy keveset a történeten, mert az apja már korábban meghalt. – A szüleim kirándulni mentek a testvéreimmel, én pedig lázongó korszakom csúcsán voltam ezért nem mentem velük a háromnaposra tervezett sátorozásra. Inkább bandáztam egyet, aminek egy baráti vállba lövés lett az eredménye, amit persze én szenvedtem el. Jó időre elvesztettem az eszméletemet, és egy kórházi ágyban ébredtem a hold pedig csak bámult rám a félrehúzott függöny mögül. Apámat este kilenckor értesítette a rendőrség, ő pedig fogta a családot, beültette őket a kisbuszba, hogy aztán idegességében fél óra múlva előzés közben frontálisan ütközzön egy tehervontatóval. A legrosszabb, hogy én miattam haltak meg – mondta keserű szájízzel. A történet persze nem volt igaz, csak annyi, hogy valóban aznap haltak meg a testvérei és az anyja, amikor a hold beszélt hozzá. Az persze más kérdés, hogy ő maga végzett a családjával kivéve az anyjával, mert ő öngyilkos lett. Igaz, frissen beharapott kölyök volt és nem volt tetteinek tudatában, de azért a felelősség mégis csak őt terheli. Egon a történet végére nem nézett a lányra, hanem inkább a vásznat figyelte, majd még hozzá tette. - Amúgy már túltettem magam rajta – közölte mosolyogva és ismét Rebeccára nézett – meg egyébként is elég régen történt, és a bánat, ha meg is marad, sokat nem változtat a tényeken. Remélem ezzel nem rontottam el a kedved. Restellném magam, ha így lenne. Nem is tudom miért mondtam el mindezt neked, én csak – egy kis szünetet tartott, mert kereste a gondolatait. – Én csak szerettem volna, ha tudsz rólam valamit, azon kívül, hogy szeretem felrugdosni a főnököm székét, meg mindenféle kitalált lénynek adom ki magam.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Köszönöm, kedves vagy. *Az apró, udvarias formula jólesett, akkor is ha nem tudta komolyan gondolni, hiszen nem ismerte az anyukámat. De attól még együtt érezhetett velem, hiszen gondolom neki is van vagy volt anyukája, tudhatja milyen elveszíteni valakit. Ezzel le is zártuk ezt a témát, nem szívesen beszéltem róla, főleg azok után ami kiderült a halála után. Mintha egy egészen más embert ismertem volna meg. Minden amit addig hittem az anyámról, egyetlen pillanat alatt dőlt romokba és most a titkok után futottam, bár úgy éreztem ha meg is tudok valamit, egyetlen kérdésre sosem kapok választ. Hogy "miért?"* -A középkori halálnemekért rajongsz? Mit szólnál a kínzásokhoz? Az antikváriumban találtam egy könyvet amiben leírják a vallatási módszereket. Komolyan, borzasztóan kifinomult és sokrétű ötleteik voltak az akkori vallatóknak. A hideg is kirázott mikor egyet-egyet elolvastam, de a harmadiknál visszatettem a knyvet a polcra. Rosszabb volt mint egy vértől tocsogó horrorfilm. *Az ufók már nem is volt téma, az számomra annyira hihetetlen volt, hogy nem is találtam érdemesnek arra, hogy tovább beszéljek róla. Inkább hittem az angyalokban és a vámpírokban mint a földönkívüliekben.* -Nincs. Egyke vagyok, de máig nem tudtam eldönteni, hogy ez jó nekem vagy nem. Mindkét oldalról hallottam pozitív és negatív véleményt. *Meg akartam kérdezni tőle, hogy neki mi a véleménye, és, hogy van-e testvére de a hold beszéde egészen elterelte a figyelmemet. Később azonban kéretlenül is választ kaptam az eddig csak magamban formált kérdésre. Egy kicsit zavaros volt a történet. Nem is a holddal való beszélgetése hanem az, hogy nem emlékezett arra melyik vállát lőtték meg. Én biztosan tudnám még nyolcvan évesen is, főleg ha olyan fiatal koromban történt volna mint amiről Egon mesélt. Az meg pláne nem fért a fejembe miért mondja, hogy nagyon régen volt, alig látszott nálam pár évvel idősebbnél, mégis úgy beszélt a történtekről mintha már nagypapa korban lenne. Eszembe jutott az aggastyán elméje amiről korábban tett említést, de még így sem került helyre semmi. Valami nem stimmelt, valami hiányzott, de ez csupán egy kósza érzés volt és úgy gondoltam csak bebeszélem magamnak. Egon végül is szórakoztató és kedves férfi volt, kicsit fura az igaz de megismerve a múltja egy részét még meg is értettem valahol. Az új filmek képkockái csak peregtek de fogalmam sem volt mit vetítenek a jövő héten vagy azután és mi lesz novemberben és karácsony előtt. Csak néztem Egon arcát, a félhomály rajzolta árnyékokkal megváltozott vonásait és nem tudtam mit mondjak. Őszintén? Kicsit letaglózott, hogy ennyi mindent egyszerre a nyakamba borított, másrészt viszont örültem is, hogy ennyire megbízik bennem, hogy képes előttem beszélni ilyen szörnyűségről. Végül győzött az együttérzésem és a részvétem és a történet végére biggyesztett könnyednek ható poénkodáson most nem nevettem.* -Sajnálom Egon. Borzasztó lehetett minden szerettedet egy napon elveszíteni. Köszönöm, hogy elmondtad, hogy bízol bennem annyira. És mi lett veled azután? Nem voltál még nagykorú. Volt más rokonod? *Csak ültem a székben, ami egyébként nem volt túl kényelmes és fogalmam sem volt mit gondoljak. Alig két órája találkoztunk először és a fél életéről már tudok. Azt nem tudtam őszintén állítani, hogy nem rontotta el a kedvem, de igazából nem hangolódtam le annyira, hogy lelkiismeret furdalása lehessen. Semmi kifogásom nem volt amiatt, hogy bármilyen jó vagy rossz momentumot megtudjak róla, csak az időzítés volt rossz. Hirtelen elcsendesedett minden körülöttünk és sötét is lett, én viszont tudtam, hogy nem fogom elfelejteni hol szakadt félbe a beszélgetésünk.*
Egon érezte, hogy Rebecca hangulata kissé leeresztett, és gondolatban szerette volna visszacsinálni az egészet. Miért is kell neki ennyit fecsegnie kéretlenül. A lány végül kifejezte részvétét Egon vesztesége miatt, ami jól esett a vérfarkasnak, persze nem tudta volna megmondani, hogy miért. Talán azért mert Rebecca mégsem akart inkább kirohanni a vetítőteremből a túl személyes élettörténet hatása miatt. Egon egy ideig csak ült és nézte a vásznat, ahol bármit játszhattak volna, hiszen mint már annyiszor, most sem figyelt teljes egészében. Hallotta Rebecca kérdését és fel is fogta, csak egyelőre még a múltban rekedt víziókkal fárasztotta saját magát. Látta apját, ahogy tehetetlenül rángatózik a fűben, közben a mohó föld szívja be a kiömlő vérét. Látta anyja fehér arcát, akinek a tekintete a hálószoba mennyezetét vizslatja. Látta öccsét az asztalon heverni, átharapott torokkal. De ennyi elég volt neki. Megrázta a fejét, elhessegette a képeket az agyából, amennyire csak bírta, és kedélyes hangnemben válaszolni akart Rebecca kérdésére. Amikor teljes mértékben jelen lett, akkor már észre is vette, hogy a terem elsötétedett, tehát hamarosan a film is kezdetét fogja venni. Úgysem voltak túl sokan a teremben, ráadásul Rebecca saját maga állította, hogy rengeteget fecseg filmnézés közben, így Egon nem gondolta úgy, hogy a lány rossz néven fogja venni, ha válaszol a feltett kérdésre. - Persze, volt - mondta halkan, de még jól hallhatóan - a nagybátyámhoz kerültem. Őt is eléggé megviselte a dolog, nagyon szerette a húgát. Igazából nem sok történt aztán velem. Egy ideig magam alatt voltam, de végül túltettem magam rajta. Sőt, életvidám, bohókás felnőtté váltam. Csak néha elkap ez a különös veszteség érzet, ilyenkor beemózok egy kicsit. Aminek épp az imént szemtanúja lehettél, de ígérem csak pillanatnyi állapot. Rendszerint hamar elmúlik - mondta ismét vidám hangnemben. - Ja, asszem már el is múlt - tette hozzá vigyorogva. A vásznon megjelentek az első képkockák és megszólaltak a hangszórók is. A zene elég sejtelmes volt, ami miatt Egon kezdte úgy vélni, hogy mégsem művészfilm szerű alkotást látnak majd, hanem valami értelmeset. Gondolatait egyre inkább elterelték a film első mozzanatai, és lassan elkezdte csipegetni a kukoricát, és megtalálta az üdítőjét is. Még jó, hogy beszélgettek Rebeccával mert így legalább nem fogyott el a popcorn és az üdítő fele már az előzetesek alatt. Mondjuk az is igaz, hogy az előzetesekről teljesen lemaradt, persze ezt saját magának köszönheti, fenének kellett felidéznie a múltat. - Úgy látom nem művészfilm lesz - hajolt kissé közelebb Rebeccához, hogy ne nagyon kelljen hangosan beszélnie.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy kirohanjak és magára hagyjam Egont. Azt hiszem még akkor sem amikor a holdról beszélt, azért nekem több kell ahhoz, hogy szó nélkül faképnél hagyjak valakit, bár azt nem tudtam még hol a határ. Ilyet még nem találtam ki, mert nem is volt rá szükségem soha. Rájöttem, hogy a New York-i életem, a barátaimmal, a rengeteg szórakozóhelyre cipeléssel, filmezéssel és társasági összejövetelekkel együtt is egysíkú volt mint amióta itt vagyok Faribanks-ben. Nem sok embert ismertem meg a városban, de Egon kétség kívül az érdekesebbek közé tartozott, és érdekelt. Tényleg érdekelni kezdett az élete. Úgy voltam vele mint a nagyimmal, éreztem, hogy sokkal több lapul a háttérben, mint a felszínen. Elkezdődött a film és azt hittem Egon már nem is fog válaszolni. Gondoltam majd ha vége lesz, vagy épp ellenkezőleg, jó indok arra, hogy jegelje a témát és később elfelejtse. Ám nem így történt, engem pedig nem zavart, hogy belebeszél a történet elejébe. Sok mindent nem mondott, gyorsan összegezte az egész további életét három mondatban, a többi pedig inkább már hülyéskedés volt. Talán vissza akarta hozni a jó kedvemet, menteni a menthetőt. Azt hiszem sikerült. Bár nem felejtettem el semmit abból amit mondott és tudtam, hogy később, otthon majd rengeteget foglalkozom vele és biztosan rossz kedvem is lesz tőle, most kénytelen voltam nevetni.* -Te bolond vagy. Egy kedves bolond. *Néztem a film felvillanó képei által megfestett, vigyorgó arcát és nem tudtam eligazodni rajta. A hangulata olyan hullámzó volt mint a viharos tenger.* -Nem, nem az lesz. *Viszont még mindig nem tudtam beazonosítani a filmet. Az első percekben csak egy kisfiúról szóló történet kerekedett ki, kíváncsi voltam mi lesz a lényeg. Amikor megjelent a színen a mezítlábas kislány, még mindig nem sejtettem semmit. Minden gondolatomat hangosan kimondtam, persze figyeltem arra, hogy csak Egon hallhassa. * -Ez biztos valami perverz…..hát nem úgy néz ki?.....Fogadjunk, hogy az a pasi a gyilkos……… *Csak akkor jöttem rá a lényegre amikor a férfi elővette a műanyag flakont.* -A lány vámpír. Ki hinné egy bájos, szomorú szemű kislányról, hogy vérszívó?! *A vége felé már tudtam mi fog történni.* -Együtt maradnak. Fogadjunk?
- Valószínű...de,de…ja de elég kontár - válaszolgatott Egon Rebecca felvetéseire, közben azon morfondírozott, hogy ha ő egy gyerek testébe lenne zárva és csak vérrel táplálkozhatna, mit tenne másképp. Gondolatai azután visszakanyarodtak a filmmel kapcsolatos dolgokhoz. Ha nem akarna ölni, akkor miért nem megy el egy vérbankba és csen el némi fagyasztott vért. Valószínű a kislányt a filmben, ha lány egyáltalán abszolút nem érdekli, hogy hányan halnak meg miatta. Ez kimondottan szimpatikus volt Egon számára. Lényegében saját magát sem igazán szokta foglalkoztatni, hogy kinek az életét oltotta már ki. Azonban, ha képes saját maga is vadászni, ahogy azt a film is bemutatta akkor meg minek kellett neki egy fickó aki gyilkol helyette. Rövid gondolkodás után azonban rájött, hogy nyilván valakinek feltűnne egy kislány, aki egymaga lakik egy lakásban. Na meg állandóan vándorolnia kell, ami sokkal könnyebb, ha valaki elvégzi ezt a dolgot helyette. Összességében elég logikusan van felépítve a film, csak első gondolatra tűnt érthetetlennek, hogy minek is neki egy begyűjtő. Egon azon kezdte kapni magát, hogy eléggé tetszik neki a film. Jó történet, bár gyerekek vannak benne, ennek ellenére nem gagyi, mint a legtöbb film, amiben a főszereplők kiskorúak. - Meg kell hagyni jó álcája van - válaszolta a vérfarkas Rebecca költőinek is beillő kérdésére. - Bár saját állítása szerinte nem is lány - tette hozzá Egon csak úgy mellékesen. Egy kicsit magára gondolt, amikor a lány feltette a „Ki hinné” kezdető kérdését. Valóban. Ki hinné, hogy Egon Candvelon, aki az emberek előtt az Egon Duckbane nevet használja valójában sorozatgyilkos vérfarkas, aki már számos ember életét játszi könnyedséggel vette el. Nem is emlékszik mindegyikük arcára. Nem is számítanak. Bár míg az Abby nevezetű vámpír a filmben kényszerűségből itta a vért, addig Egon simán megtehetné, hogy nem fal fel több embert. De mire lenne az jó? Az emberek amúgy is meghalnak, csak idő kérdése. Egon csak egy kicsit előrébb hozza ezt az időt. - Fogadjunk, hogy nem - ellenkezett Egon, bár csak azért mondta, hogy ne kelljen igazat adnia Rebeccának. Persze nem rossz szándék vezérelte, csak így izgalmasabb a dolog, mintha mindketten egyre fogadnának. - Szerintem a lányizé végül nem bírja és kiszívja a srác vérét. De nem töri ki a nyakát, és mindketten boldogan fogják a szerencsétlen járókelők vérét szívogatni. Szóval akkor happy end lesz. Na és mibe fogadjunk? - kérdezte a lánytól Egon mosolyogva. - Személy szerint benne lennék, egy a fogadás győztesének kijáró italban. Vagy egy nagy adag süteményben, attól függően, hogy most happy end lesz vagy sem. A fogadáshoz természetesen kezet is kell rázni. A majdnem teljesen üres kukoricás zacskót az ölébe tette a kólás poharat pedig a szék melletti mélyedésbe süllyesztette és várakozóan nézett Rebeccára, közben kezét felé nyújtotta, hogy vajon el fogja-e fogadni a kihívást. Természetesen Egon nem gondolta, hogy Rebecca kihagyna egy ilyen ártatlan fogadást, hiszen néhány dollárnál többet amúgy sem veszíthet az egészen és, ha nyer, legalább tudja vele cukkolni Egont, ha akarja. Persze a férfi magából indult ki, hiszen ha ő nyerné a fogadást valószínű párszor felhozná a dolgot, apró kis szurkálódás formájában. Persze lehet, hogy Rebeccának eszébe jut valami jobb és viccesebb dolog, amiben fogadhatnának. Ez benne van a pakliban és ha így lenne, Egon azt is valószínűleg elfogadná, kivéve, ha élettel összeegyeztethetetlen állapotba kellene kerülnie a vesztesnek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon válaszai törekedtek a szűkszavúságra, én meg közben próbáltam megfejteni a lány körül keringő rejtélyeket. Sok mindenre rájöttem, például arra miért is kellett neki valaki ahhoz, hogy áldozatokat szedjen a számára. Minden bizonnyal egyedül is képes lett volna rá, ahogy az később kiderült, megvolt hozzá az ereje, de egy kislány ha egyedül van, akkor feltűnő. Másrészt szüksége volt társaságra is, az ilyen „élet” eléggé magányos és valószínűleg nem ő választotta, viszont még mindig maradt egy banálisnak tűnő kérdés amire nem tudtam a választ. Ha annyira adtak a látszatra, és próbáltak valamennyire beilleszkedni a környezetükbe, miért járt a lány télen a hóban mezítláb? Ennél feltűnőbb nincs is a világon. Manapság már annyi menhely van ahol lehet ruhákat szerezni, ha pedig lakásra volt pénzük, akkor egy fránya csizma igazán nem vágta volna földhöz őket.* -Igen, elég jó, csak a csizmája hiányzik nekem.-*Később ezt is megkaptam.*-Nem is ember, de annak néz ki. Embernek és lánynak. *Sokaknak talán sekélyes és unalmas lehet ez a film, de nekem tetszett. Mély tartalma volt, az emberi kapcsolatokról, a szükségről, a magányról, a ragaszkodásról a szeretetéhségről, az egymástól való függésről és a hűségről.* -Tartom. De szerinted mennyiben happy end az, ha mindketten legyilkolásszák az embereket? *Mosolyogtam, nem gondoltam komolyan persze, és a fogadás sem volt a részemről tisztességes, hiszen ha jól számoltam – mert számoltam – akkor úgy is én következnék a meghívás sorában. Azért belementem és megszorítottam a felém nyújtott kezét. Összefutott a nyál a számban a csokoládé édesen keserű zamatától, vettem egy nagy levegőt és elengedtem Egon kezét. Érdemes lenne elgondolkodni ezen a dolgon, de fogalmam sem volt hol kezdjem, így inkább gyarló emberségemet vettem elő.* -Remélem lesz alkalmam később emiatt cukkolni. Tudom, hogy én nyerek. -Csssss, fejezzék már be! *A hátunk mögül érkező dühös de visszafojtott hangra behúztam a nyakam, vetettem egy oldalpillantást Egonra, elmosolyodtam majd lejjebb húzódtam a széken. Nem mintha így eltűntem volna szem elől, de a gyerekek is ezt csinálják. Belemarkoltam a kukoricámba, aminek a fele még megvolt, eddig is egyesével ettem, most is úgy folytattam, csak a kezemből csipegettem tovább. A filmnek lassan a végére érünk, legalábbis így gondoltam. A felügyelő már közel járt és a lány is elveszítette a támaszát. Kíváncsi voltam kije lehet az az ember, mert ember volt az kétségtelen és nagyon kötődött hozzá. Rokonra tippeltem.* -Szerinted a rokona? A testvére vagy az apja….volt mielőtt….az történt. Hány éves lehet?
Rebecca elfogadta a kihívást és kezet fogtak. Közben a lányból áramlott a vágy valami iránt, Egon tisztán érezte, viszont nem volt semmi szexuális töltet benne, így Egon elrendezte magában a furcsaságot annyival, hogy biztos rendkívül vágyik rá, hogy győzzön a fogadásban. A vérfarkas teljesen megértette az érzést, hiszen mindenki szeret győzni. - Szerintem, ha a végén a főszereplők boldogok, akkor az happy end - válaszolt a lány kérdésére. - Hiszen, ha egy ékszer tolvajbanda kálváriáját nézzük, akkor is nekik szurkolunk, és ha sikeresen hajtják végre, akkor az is happy end, pedig közben bűncselekmény. Csak nézőpont kérdése - vigyorodott el okfejtése végére. A film pergett tovább és Egon egyre jobban szimpatizált a vámpírral, legyen most lány vagy fiú, vagy valami hibrid ufó mutáns. Teljesen át tudta érezni a helyzetét. A kórházi jelenet, amikor a megharapott nő vámpírrá változott és felgyulladt a nap hatására, az kifejezetten látványosra sikeredett. - Csak álmaidban - válaszolt pimaszul a lánynak, kissé nagyobb hangerővel, mint azt eddig tette - Fogadjunk arra is, hogy a fogadást én nyerem? - tette hozzá viccelődve. Ezt már ő sem gondolta komolyan, és valószínűleg Rebecca is érezte ezt. - Csssss, fejezzék már be - szólt hátulról a dühös, de visszafojtott hang. Egon elvigyorodott rajta, de Rebecca úgy húzta össze magát, mintha korbáccsal ütötték volna, persze azt is érezte, hogy a lányt nem túlzottan viselte meg a beszólás, csak megpróbált úgy tenni mintha. - Bocs, öregem - fordult hátra Egon - ígérem mérsékelni fogjuk magunkat. Egy ideig bírták szó nélkül és a film csak pergett tovább, végül Rebecca ismét szót kért, és a mozi egyszemélyes ítélőbírája most nem tett panaszt a beszéd ellen. - Szerintem nem rokon - hajolt egészen közel Rebeccához, hogy suttogva tudjanak beszélgetni. - Inkább tűnik olyannak, akit valahogy manipulált a vámpír, hogy segítse őt. A konyhás jelenet, amikor megfogta a fickó arcát, hát az inkább tűnt valami perverz kapcsolat félének, mint rokoni szálnak. Szerintem. A nyomozó élete végül bevégeztetett, és a kissrác csak nézte, ahogy a vámpír kinyírja a férfit, majd félve rájuk csukta az ajtót. A filmnek hamarosan vége kell, hogy legyen. A vámpír elhagyta a kissrácot látszólag, bár Egon sejtette, hogy visszafog még jönni. Amikor Owent a víz alá nyomták, akkor már szinte teljesen biztos volt benne, hogy a lányizé segítéségre lesz. Bár a brutalitás eljárás, amit végrehajtott még Egont is meglepte. Őszintén szólva nem várta, hogy a film tetőpontja gyerekgyilkosságokkal fog végződni. Nem volt rossz befejezés, ezek a tetvek amúgy is kínozták, talán meg is érdemelték, amit kaptak. Egon aztán csalódottan vette tudomásul, hogy Owen nem lett vámpír, így elvesztette a fogadást, ráadásul még happy end is lett, ami azt jelenti, hogy cukrászdába mennek. Feltéve persze, ha Rebecca időközben nem gondolta meg magát, és inkább haza szeretne menni filmkibeszélés helyett. - Hát ez bezony happy end lett, és nem lett vámpír a srác, szóval azt hiszem kétszeresen nyertél - vigyorgott Egon. A cukrászdát sem bánta, és azt sem, hogy ő fizeti Rebecca édességét.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Ahogy Egon vitatkozott velem a szórakozás kedvéért, úgy én is azt tettem vele mikor megjegyeztem a véres vég és a happy end nem feltétlen összefüggését. * -Azért az ékszer tolvaj bandának drukkolni nem ugyanaz mint egy vámpírnak azért, hogy kapja el az áldozatát, de nézőpont kérdése. Igazad van. *Mosolyogtam én is, bár szerintem sok nem látszott belőle, legfeljebb a kivillanó fogaim. A vége felé már én is a lánynak és a fiúnak szurkoltam, valamilyen gyerekes, romantikus végkifejletért, de egy időre befogtam a számat a mögöttünk lévő fickó miatt. Féltem attól is, hogy Egon majd még nagyobb hangerővel mordul rá, ahogy azt már New Yorkban megszoktam, de kellemes meglepetésként ért mikor bocsánatot kért. Hát igen, Becca, ez nem New York. Sokáig persze nem bírtam szó nélkül, de mikor megint megszólaltam, még halkabban tettem. * -Szerintem rokon. Vagy az apja vagy a testvére. Inkább a testvére. *A filmben később sem volt olyan jelenet ami miatt ijedten megmarkoltam volna Egon kezét, és annyira félelmetes sem volt mint mondjuk a Kör, vagy a Szem. Azokat is láttam, a barátnőm hozta el egyszer dvd-n és három napig egy frászban éltem elalvás előtt. Ez a film egyszerűen _jó_ volt. Nem hétköznapi vámpírtörténet, nem igazi horror, de minden benne volt aminek benne kell lennie, és az egész attól volt a legjobb, hogy két gyerek köré szőtték a szálakat.* -El kell ismernem, hogy tényleg happy end. Mármint az, hogy együtt maradtak, nem az, hogy Owen megszökött. Ez a film zseniális volt. Nekünk meg szerencsénk volt a hirtelen halállal. Te is nyertél. Egy jó kis időtöltést. *Lelkes voltam de nem azért mert megnyertem a fogadást, sokkal inkább azért mert jól eltöltöttük az időt, a film remek volt, hát érdemes arra, hogy kivesézzük.* -Akkor cukrászda. Van itt valahol egy cukrászda vagy megint autókáznunk kell?
- Jaja, happy end a javából – vigyorodott el Egon – bár azért az anyjának lehet nem lesz túl jó a következő egy két év, amíg meg nem szokja, hogy az egyetlen gyermeke már sohasem tér vissza – a mondatot még lelkesen kezdte el, de mire a végére ért eszébe jutott a gyerek meg az apja, akit az erdőben megölt. Lehet, hogy annak a fiúnak is van valahol egy anyja, aki még mindig sírva hajtja álomra a fejét Istenhez könyörögve, hogy adja vissza neki eltűnt fiát és férjét. Egy pillanatig a film hatására kissé elfogta a rossz érzés, amit talán lelkiismeret furdalásnak is lehetne nevezni, de aztán kis idő alatt túl is tette magát rajta és inkább átadta magát annak az érzésnek, amit egy jó film megnézése után szokott érezni. Igazat kellet adnia Rebeccának, a hirtelen halál tényleg jó ötlet volt, persze be is nézhették volna a dolgot, ha egy dögunalom lett volna az egész. - Tényleg jó volt – dünnyögte maga elé, miközben kifelé kezdtek ballagni a vetítő teremből, persze nem konkretizálta, hogy most a film volt jó, vagy az időtöltés, de lényegében a kettő úgyis nagyjából magával hozza a másikat. Legalábbis egy jó filmből adódik a jó időtöltés, fordítva már nem biztos, bár Egon sejtése szerint Rebeccával egy ótvar filmen is jól el lettek volna, csak akkor valószínű többször kellett volna a hátuk mögött ülőnek lecsendesíteni őket, amit lehet Egon négy vagy öt alkalomnál tovább nem igazán tűrt volna minden lelki nyugalommal. Egon sóhajtott egyet és megjátszotta a lehangolt vesztest – Egen, cukrászda – nyomatékosítva bánatát még a fejét is lehajtotta, majd megunva a rossz színészi alakítású szomorúságot felélénkülve folytatta - Van egy nem is túl messze, valami női neve van a helynek. Marion, vagy Margaret, vagy valami ehhez hasonló. Nem voltam még ott, de a nevében benne van a desszert szó szóval nem valószínű, hogy hentesbolt lenne. - Amúgy az feltűnt, hogy a filmben Owen anyjának az arcát sohasem mutatták rendesen, csak ilyen eltorzított formában? – kérdezte Egon, mivel csak a film végén tudatosult benne ez az apró kis húzás, amivel talán azt akarták érzékeltetni, hogy a fiú anyja egyáltalán nem fontos szereplő.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A film kétség kívül adott gondolkodnivalót és elegendő témát a beszélgetéshez. Szerény számításaim szerint és ahogy magamat ismertem, négy süteményig meg sem állunk, feltéve ha Egon képes annyit megenni. Fogadást kötöttem magammal, hogy nem. * -Biztos, hogy nem lesz jó, és nem csak egy-két évig fog tartani az elkeseredettsége, de a film nem róla szólt. A bizonytalanság sokkal rosszabb mint a fájdalmas hír bizonyossága. Az esetek csaknem száz százalékában tönkre megy a házasság, a mindennapi élet és csak akkor nyugszanak meg ha hírt kapnak, bármilyet. Addig nem tudják elengedni lélekben. *New Yorkban nem egy ilyen esetről hallottam a tág környezetemben, vagy olvastam az újságokban. Borzalmas érzés lehet, de ennél a filmnél valamiért nem tudtam teljes egészében együtt érezni Owen anyjával. Talán mert a lényeg nem rá volt kihegyezve. Egon helyeselt de nem volt túl lelkes. Nem tudtam, hogy amit mondott mire értette, csak reméltem, hogy mindkettőre, a filmre és a társaságra is, ám mintha kicsit le lett volna lombozódva. Gondoltam az elvesztett fogadás miatt. Egy férfi sem szeret veszíteni, de úgy emlékeztem nem is gondolta vérkomolyan azt a fogadást, inkább olyan színezete volt az egésznek mintha csak szándékosan, a játék kedvéért ellenkezett volna velem. Ahogy sétáltunk egymás mellett, a vállammal meglöktem egy kicsit és rámosolyogtam. Évődés volt a részemről, hogy egy kicsit felvidítsam.* -Ne lógasd az orrod, majd egyszer elcipelhetsz egy bárba. *Bár szeretem az édességet és sok olyan helyet sikerült felfedeznem a városban ahol valamilyen finomságot lehet kapni, ez a tudásom javarészt a belvárosra korlátozódott, amit Egon említett nem ismertem és nem is hallottam még róla, még csak a név sem rémlett. * -Mennyire messze? Könnyű séta? *Benne voltam abban, hogy itt hagyjuk a kocsit és elsétáljunk addig, visszafelé pedig lemozogjuk a befalt sütiket. Egon kérdése miatt azonban el kellett gondolkodnom a filmen. Próbáltam felidézni Owen anyjának arcát de nem igazán ment. Fura, de eddig fel sem tűnt az amiről Egon beszélt.* -Nem, nem tűnt fel, de most, hogy mondod, nem tudom magamban felidézni igazán az arcát, míg a többi szereplőét igen. Fura. Szerinted miért? Biztosan szándékos húzás volt.
Rebecca játékosan meglökte Egon vállát közben próbálta felvidítani, ami elég jól sikerült. - Tényleg? – hökkent meg Egon egy pillanatra, mert amit Rebecca mondott, az még egy randira való burkolt célzás is lehetne. Egon pedig szívesen élt volna a lehetőséggel, hogy egy kocsmába is „elcipelje” egyszer majd újdonsült leány ismerősét. – Ennek örülök. Majd ott is játszhatnánk fogadásosat. Mondjuk ki fordul fejre hamarabb tíz pohár whiskytől. Esetleg. Bár asszem ebben nem fogadhatnék tiszta szívvel, mert valószínű én nyernék. Hacsak nincsenek szunnyadó alkesz génjeid, amik hatására teljességgel a föld alá tudnál inni engem. A férfi könnyedén lépkedett a lány mellett, beszélgetés közben pedig elhagyták a termet, majd magát az épületet is. Amikor kiértek Rebecca érdeklődni kezdett a cukrászda holléte iránt, amit Egon említett. - Nem túl messze. Csak követnünk kell az utat és akkor valahol ott lesz. Bár meg nem mondom, hogy pontosan hol. Épp csak kutyagoltam a városban, aztán egyszer csak megcsapta az orromat sokféle finom illat, ezért vetettem egy pillantást arra felé, amerről az illat terjengett – amit mondott szinte teljesen megfelelt a valóságnak, annyi pontosítással, hogy nem kutyagolt, hanem „farkasgolt”. Bár a szónak így önmagában fura a hangzása, de csak azért, mert úgy látszik a vérfarkasok között nem nagyon akadtak eddig még nyelvújítók. - Szinte biztos direkt csinálták. Az ember a végére nagyjából el is felejtette, hogy ennek a hülye gyereknek, aki mindenáron vámpírral akar haverkodni tulajdonképpen szülei is vannak. De így a jó, amúgy sem voltak mintaszülők.
Egon és Rebecca egymás mellett sétáltak az utcán, elhaladtak a lány kocsija mellett, és még jó pár épület mellett, mire megtalálták, amit kerestek. - Aha – szólt nagy bölcsen Egon, amikor a cukrászda neve eléje tárult teljes pompájában. – Marlene’s Dessert... csak jól emlékeztem a nevére – lódította Egon. – Pontosan ezt mondtam a moziban is – ferdén sandított Rebeccára és várta, hogy a lány ellenkezik-e, bár lehet, hogy már elfelejtette, hogy milyen nevet mondott Egon. A férfi legalábbis már elfelejtette, hogy a vetítőteremben milyen álnévvel illette a cukrászdát, így lehetséges, hogy Rebeccának is úgy fog tűnni, hogy tényleg jó nevet mondott. - Szóval akkor – köszörülte meg a torkát a vérfarkas - bemenjünk?
A mozi ismétlő esteket tartott, szóval húztam a belem nosztalgiázni. Csipáztam azt az estét, amikor hazavágtam egy randit és közrejátszhattam egy lefokozásban, hogy a vörös kis bukszáról ne is beszéljünk! Kár, hogy nem kellett jobban megszadiznom, pedig nyami volt. Most viszont azért voltam itt, hogy egy vetítést Trollkodjak szét, történetesen az Alkonyat maratont. Yepp, levetítik mind az öt kibebaszott részt, én meg vagyok olyan elvetemült tinipicsautánzó, hogy beüljek rá. Hátha tanulok valamit a mai fiatalokról, tanulmányaimról pedig esszét írhatok a GroßMuttinak. Hajj, még a kasztrálásomat se újságoltam el... pedig ziher, hogy büszke lesz rám,a miért ilyen lelkesen és önkéntesen erősítem a vérvonalam, szorgos kis stréber vagyok, már csak szódásszifon szemüveg kéne. Helyette vettem egy liter kólát, három adag popcornt, négy hot dogot - buzulunk! - és közöltem, hogy várható vendég leszek még, mert magas a fogyasztásigényem. Ja és lehet szétszarom a rötyit, szóval készenlétbe minden takarítónőt meg vízvezeték-szerelőt. Igazából ilyesmire nem készültem, de jó volt látni szerencsétlen kis fitymahuzogatókat, ahogy próbálják rejteni a felháborodásukat, mert hát a vendég az első. Az Első meg Sura. Meg fogom neki írni, hányszor gondolok rá egy nap, sőt, dalt írok hozzá, és trükköket lesek el Edward Cullentől. Bevágódtam a leghátsó sorba, onnan jól lehet terrorizálni másokat és hangos csámcsogás közepette enni kezdtem az első hot dogot. Még csak reklámok meg bemutatók mentek, szóval egyelőre én is bemelegítettem.
Kezdőlap
//
//
