Már az összes kibaszott fényképet végigpörgettem, amit a fényképezőn találtam. Fejből tudom az összes adatot, amit az igazolványaiban megtaláltam, azt is tudom, hogy mikor vacsorázott valami Velkannel a Mamma Rosában, és hogy mikor "talizott" Abigaillel. Utóbbival elég sokat tanul, szóval feltételezem, hogy valami tancinéni lehet. Minden esetre kikeresem a számát a telefonjából, és szépen elmentegetem a sajátomba mindenkiével együtt, akikkel valaha programja volt feljegyezve a naptárban, és megtalálom a nevüket a telefonkönyvben - sose lehet tudni alapon. Lakások címeit, ha esetleg ilyesmikre is akadok. De már annyira unom a banánt, hogy még a csomagolt kajáját is megeszem, mivel a lábából már csak a csontjai és a lábujjai maradtak meg. A víz nem kell, bontok helyette sört, meg rágyújtok, mert neki az most úgyis mindegy. Ha magánál lenne, akkor se érdekelne túlzottan. A csontot leteszem mellé a párnára, vigyázzon rá álmában.
Amikor magához tér, igazság szerint nem hagyok neki túl sok időt arra, hogy megszólaljon, kérdéseket tegyen fel vagy ilyen művi szarságok. Nem kéne, hogy a szaga túlságosan beleivódjon a kispárnámba, dobhatom ki, és nem akarom, mert csipázom azt a kispárnát. Odamegyek hozzá, és romantikusnak cseppet sem nevezhető gyengédséggel nyúlok a tarkója alá, hogy megitassam. Vagy iszik, vagy megfullad vagy lefolyatja a vizet a nyakára, nekem tök nyolc. - Már épp ideje volt, hogy feltámadj, Csipkerózsika. - jegyzem meg, miközben leülök mellé az ágyra - Szívesen megkérdezném, hogy érzed magad, de az igazság az, hogy szarok rá. Beszédem van veled, szóval kapd össze magad, mielőtt meghalnál vagy ilyesmi. Felsóhajtok, az ölembe veszem a határidő naplót, lássuk csak... - Ki az a Gina? Ő az a szőke, kék szemű kis tolvaj még tavalyról? - kérdezem mintegy mellékesen, mert ilyen nevet is láttam - Mindegy. Igazából leszarom, hogy mi a neve, csak gondoltam, majd átadhatnád neki az üdvözletemet. Elég sok dolgot találtam, amik felkeltették az érdeklődésemet. - térek a tárgyra rögvest - Ki nálatok a főnök? He? Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kellene mindenkihez bekopogtatnom, szóval segíthetnél. Tehát, mondom még egyszer... - fordulok felé, kicsit felé fordulok, ahogy feljebb tolom magam az ágyon, jobb lábamat magam alá húzva a takaróra, a seggem alá - Ki a vezetőd? Ki a felettesed? Kik a legerősebbek köztetek? Hányan vagytok? Várjál, mondom egyszerűbben. - teszek javaslatot - Tudni akarok mindent az egész Protektorátusodról. Különben fix, hogy eggyel minimum kevesebben lesztek két percen belül. Ez a lány itt csak addig él, amíg úgy gondolom róla, hogy hasznos a számomra. Ezt a közös bizalmi kapcsolatot pedig ezt itt és most elkezdhetjük felépíteni. Mert annyira - valljuk be - nem volt jó numera, hogy megtartsam itthonra csak ezért.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Nem foglalkozom azzal, hogy mit tesz a holmijaimmal, hogy végignézegeti a képeket, a noteszemet, hogy elmenti a számokat és címeket. Ha nem lennék ilyen állapotban érdekelne is a dolog, mert nem akarom, hogy az én hibámból bárkinek is baja essen. A legtöbbjük csak a betegeim gazdijainak a telefonszáma, akik aztán erről az egészről semmit sem tudnak, csak sima emberek. Helyette csak fekszem az ágyon és elmerülök a sötétségbe. Pihenek és próbálok erőt gyűjteni, de ez utóbbi dolog nem megy valami jól. Több idő kell a testnek néhány percnél. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen állapotban, de talán ez most nem is lényeges, hiszen mit is csinálhatnék? Lassan „éledezem fel”. Nagyokat kezdek el pislogni, hogy az elém táruló kép kitisztuljon, de erre nincs túl sok időm, mert a férfi azonnal jön és a számhoz emel valamit. Amíg meg nem érzem azt, hogy vízről van szó nem kortyolok, de utána kapkodva nyelem. Bár tudom, hogy ezt nem holmi jó szándékból teszi, mégis elfogadom a vizet, amit sikerül is félrenyelni így köhögve tolom el magamtól. Nem kérdezek semmit csak próbálok nem a fájdalomra koncentrálni. Ahogy beszél hozzám nézem az arcát. Kérdéseket tesz fel, de erőtlennek érzem magam ahhoz, hogy válaszoljak rájuk. El kellene árulnom a társaimat, de nem tehetem meg…viszont akkor megöl, de mi van, ha azok után is megteszi? Nem árulhatom be őket. Ki tudja mi a terve velük. Halkan, kissé remegő hangon szólalok meg végül. -Ha elmondom honnan tudjam, hogy nem öl meg?-Ha mindenképpen meghalok, akkor inkább csendben maradok. De ha nem… Akkor sem tudnám őket elárulni. Élet vagy árulás… Tudnék úgy élni tovább, hogy tudom áruló vagyok? Talán ha időben értesítem őket a dologról, ha elmondom Willnek mindent, hogy miért tettem…
Úgy érzem magam, mint egy alacsony költségvetésű túszejtős thrillerben, és ez nem tesz jót az igencsak véges türelmemnek. Nem nevetek, nem vagyok fenyegető, kicsit még meg is rántom a vállamat. - Nem tudhatod. Én nem vagyok olyan agyafúrt, hogy mindenféle hazug ígéretekkel csábítsam. Nem tudhatja és kész. Ennyi a történet. De ha nekem itt játssza a mártírt, akkor nem leszünk jóban, megtartani és felnevelni meg nem fogom, tehát alapból kiesik, hogy azt mondjam, hogy túszként tartom majd fogva. Nekem se érné meg. - Figyelj cicavirág, csináljuk ezt egyszerűen, jó? Lehetne, hogy megkínozlak, hogy kiműtöm a szemedet egy horgolótűvel, vagy kiveszem a méhedet, hogy ne szaporodhass még véletlenül se... De ki vagyok én, hogy ilyen faszságokra fecséreljem az időmet? - nem, nem várok választ - Na told ide a hallókádat, gyöngyvirágom... - hajolok rá és sörtől és cigarettától átitatott lélegzetem az arcát éri - Nem te vagy az első, akibe belefutottam. Van például egy szőke lányzó, egészen bájos, kék szemekkel. Még mindig emlékszem, édeskés keleti illatot árasztott magából... Feltételezem, hogy ismered. Egyébként is az adósa vagyok egy látogatással. Ha nem öllek meg téged, megölöm őt, ha ő sem beszél. Biztosan nála is találok valamit, ahova tovább mehetek. Sőt, ismerek egy igen kapós barnát is, a vehemenciáját tekintve harcos, tudom, milyen kocsit kell keressek, ha meg akarom találni. Inkább őt öljem meg? Szeretnél választani? - suttogom bele rekedten a csendbe - Neked itt már nincs vesztenivalód babám, a legtöbb amit tehetsz, hogy a társaidat kíméled. Milyen katona az, aki hagyja megdögleni azt, aki mellette harcol... - szívem szerint leköpném, de helyette csak egy megvető pillantással nézek végig az arcán, majd borostyán szemeimet indulatoktól és türelmetlenségtől telve fúrom az övéibe újra - Már csak egy perced van... Utalok vissza a korábban kiadott két percnyi időre, és egy morranással kapom el a torkát átváltoztatott karmos mancskezekkel, a mutatóujjammal idegőrlően dobolva le a másodperceket a puha bőrén.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A rettegés egy másodpercre sem tűnik el belőlem, de próbálok nem figyelni rá. Nem kezdhetek el bőgni és hisztizni, az biztosan nem segítene rajtam. Észnél kell lennem, már amennyire ilyen állapotban az ember az tud lenni. Hallgatom őt és minden szavát fel is fogok. Valahol ilyesmire számítottam, vagy talán rosszabb reakcióra. Nem üvölt, nem bántalmaz, csak szavakkal fejezi ki magát. Csendben hallgatom őt végig, de mikor a szőkéről kezd el beszélni és megemlíti az illatot a szemeim kikerekednek, a szívem hevesebben kezd el kalapálni. Ezek szerint Abiet is ismeri. De ha elmondom akkor is bajba kerülhet miattam. Ki kell szabadulnom innen, hogy szólhassak nekik. De mégis miért engedne el, ha már mindent elmondtam neki? Miután megragadja a nyakamat könnyek csordulnak ki a szemeimből. Nem a félelemtől, vagy a fájdalomtól. Egyszerűen csak nem tudom mit tegyek. Igen szeretnék még élni sokáig, de... Vajon tényleg életben hagyna? Eddig csak azért tette, hogy kifaggasson. Miután nem leszek a hasznára akár élve is eltemethetne. -Én még új vagyok itt. Csak most tanulok bele... William a vezetőnk, aki harcos, de nem tudom milyen erős, miket tud...ilyeneket nem árultak el nekem, így nem tudom kik a legerősebbek. Gina is harcos, akit említett. Harmincan biztosan vagyunk...Vannak újoncok is, de nem sokan.-Egy pillanatra megakad a hangom. El sem hiszem, hogy képes voltam még ennyit is elárulni neki. Próbálom összegyűjteni a gondolataimat, hogy miket mondhatnék el neki úgy, hogy közben a nagyon, de nagyon fontosakat nem árulom el. Igaz engem még elég sok mindenbe nem avattak be. Kevesebbet tudok az egész protektorátusról, mint mondjuk Abiegail, de nem hagyhatom, hogy őt is felkeresse. -Nem...Nem tudom mit mondhatnék még...-Nézek rá már-már kétségbeesett szemekkel.
Csak megered a nyelve! Talán pszichológusnak kellett volna mennem, ha már így tudok hatni az emberekre. A félelme szagával nem foglalkozom, bár eléggé fullasztó, hozzászoktam már az ilyesmihez. - William mi? Gina mi? - kérdezek vissza a vezetékneveket illetően. Közben persze kínosan ügyelek arra, hogy megérzem-e a hazugság vagy a ferdítés legkisebb jelét is. Mert ha igen, akkor Alice nem fog jól járni. Ha kevés az újonc, akkor több a közkatona, ami nagyobb erőt feltételez - hogy ennek mennyire örülök, azt majd később még megálmodom. - Neveket. - felelek a kérdésére, mert kétlem, hogy csupán kettő darab Őrzőt ismert meg, tejesen mindegy, hogy mennyire újonc - Hol van a bázisotok? Hol szoktatok a legtöbbet járőrözni? Próbálok némi segítséget nyújtani neki, és bár már nem dobolok a torkán, egy erőteljesebbet azért még szorítok rajta, csak hogy érezze a törődést.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben és nem csak a sebesülések miatt, hanem mert árulóvá lettem. Elindultam egy olyan lejtőn, amit messziről kerültem, vagy szerettem volna, de ez a "próba" legalább rávilágít arra, hogy nem vagyok alkalmas őrzőnek. Fontosabbnak kellene lennie a többiek élete, a titoktartás, mint az életem. A katonák se árulnák el társaikat, inkább elviselnék a sorsukat. Undorodom magamtól. A sírást nem tudom abba hagyni, a csapot képtelen vagyok elzárni. Üvölthet, fojtogathat akkor sem fog menni, de próbálok koncentrálni a beszédre, hogy értse a szavaimat. -A városban szoktunk, az erdős terület az itteni falkáé, azzal nem foglalkozunk. A bázis.....a báázis....az egye....egyetemen.-Néhol elcsuklik a hangom. A szívem próbál megakadályozni, de most nem ő az erősebb. Az élni akarásom mindent legyőz. Ezt sosem fogom megbocsátani magamnak és azon sem csodálkoznék, ha a többiek sem. -A nevek meg...William Douglas, Cecile Cross, Tiberius Prescott, Scarlet Mallory, Eva Graham, Gina W...Wing.-Nem direkt mondok más vezetéknevet Ginánál, egyszerűen csak nem tudtam még megjegyezni és nagyon is úgy hiszem, hogy ez a rendes neve. A többieknél sem hazudok. Bár nagy eséllyel így is megtalálja őket, de talán nehezebben, mintha az első nevüket árultam volna el. -Még sokan vagyunk, de nem ismerem mindenki nevét.-Nem tudnám felsorolni, mint a harmincat. Lehet, hogy már mindenkivel találkoztam, de a névmemóriám sem a legjobb. Így ha csak futólag láttam valakit akkor felejtős, hogy a nevére emlékezzek.
Addig nem zavar a bőgése, amíg nem taknyolja össze a cuccaimat vagy a kezemet. Persze ha visítva vergődne könnyek közt, lehet, hogy kiosztanék neki egy atyait, hogy ne viselkedjen már szaros kétévesként. Bár szerintem a mi hazánkban még a kétévesek is különbül viselkednek, mint most Alice. - Aha, szóval ott ejtik meg a melegfelvonulásaikat, király. - biccentek akkor, amikor közli, hogy az erdő az itteni "falka" területe, milyen kár, hogy mi is az ő fasza kis erdeikben sátorozunk úgy egyébként - Az egyetemen? Na ne szopass már. - röhögök fel rekedten - Fasza, akkor megrendezhetem én a következő egyetemi lövöldözést, ti amerikaiak ezt úgyis annyira csípitek. Kis színes híreinket hallhatták egy szerb szemszögéből. Ahogy sorolja a neveket, inkább eleresztem és a kezembe temetem az arcom. Hallgatom, egy darabig csak ülök előreborulva a térdeimre, meggyűröm az arcomat, és egyedül a "Tiberius" névnél bukik ki belőlem a röhögés. - Tiberius? Ilyen névvel szabadlábon, Istenem... Na jó, figyelj, ez így nem fog működni. - rázom meg a fejem és felkelek, leírok néhány laza kört a szobában, mintha semmi gondom nem lenne, aztán kiiszom a söröm maradékát, és egy hirtelen mozdulattal csapom szét Alice feje mellett az ágy támláján, hogy kellően rá tudjak ijeszteni - Komolyan úgy nézek ki, mint valami hambugrerzabáló kapitalista kisköcsög? Tessék, nézd csak meg ezt. - bányászom elő a mostani papírjaimat a farzsebemből és az arcába tolom - Matthew Coyle, állok rendelkezésedre. De annyira csak nem vagy hülye, hogy azt feltételezd, ilyen névvel tolt ki anyám magából. Tiberius... Ha nem lennék farkas vagy őrző, akkor is megváltoztatnám, mert ez hányadék. - mert bár nem érzem, hogy hazudik, ezt ugyebár még mindig ellőheti, hallom a szíve dobbanását, szóval pontosan tudom, mennyire gyorsan pörögnek a fogaskerekei a kis fejében - És ez az Abigail? Akivel tele van a naptárad? Őt miért felejtetted ki? Őt csak ismered, ha bele vagy zúgva... Tőle tanulsz, kétlem, hogy még suliba jársz, hiszen diplomád van, a Jó Isten áldjon meg! - a végén már köpködve üvöltök vele, mert nem fér a fejembe, hogy lehet valaki ennyire sötét. Miért nem tanítják meg ezeket tisztességesen hazudni? - Vagy ő nem őrző? Hm, jól van, akkor hazugságvizsgálunk. Előveszem a naptárt, megállok felette kisterpeszben, mint egy elbaszott pap az utolsó kenet feladása közben és olvasom a neveket egyesével. - Abigail. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Adam. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Mrs. Hughes. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Velkan. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Gabriel. Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Kyle. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? - Linda? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? Jajjbazmeg, de unom... - Steven. Őrző? Teljes, ma használt neve? Kasztja? Kora? Na, most komolyan olvassam fel az összes ismerősödet, vagy már érted, mit akarok? Pillantok le rá a kiskönyv felett áttekintve.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Amíg meg nem említi az egyetemi lövöldözést eszembe se jut az a lehetőség, hogy ezzel az ottani emberek életét is kockáztattam. A rémület csak még jobban fokozódik bennem. Nem akarom tovább ezt "játszani", de valami mégsem hagyja, hogy befejezzem. -Ne! A legtöbben csak sima emberek. Miért akarja ezt?-Na jó tudom, hogy nem kellene leállnom kérdezősködni, de kibukott belőlem. Ennél rosszabb már csak az lehet, ha teljesen kiborítom és tényleg megöl. Bár még mindig nem hiszek abban, hogy életben hagy...De akkor miért beszélek neki? Lehet, hogy legbelül nagyon mélyen van egy kis lángocska? A röhögésétől azonnal megrezzenek. Nem tetszik nekem és ki is derül, hogy miért. Először csal "ártatlanul" sétálgat, majd már röpül is az üveg. Azonnal az arcomhoz emelem a karjaimat, de csak mellettem csattan hangosan az üveg, ami azonnal millió darabra esik szét. Érzem ahogy a bőrömről lepattannak, még egy-kettő fel is sértette azt, de ez már semmi a sok sérülésemhez képest. Egész testemben remegni kezdek és a sírás még rosszabbá vált. Egyiket sem tudom leállítani. Rettegek, olyan szinten ahogyan még soha. Összehúzom magam amennyire csak tudom, bár minden mozdulatom iszonyatos fájdalommal jár. Legyen már vége ennek. Ha meg akar ölni tegye meg most. Ne kínozzon tovább. Miért csinálja ezt? Ő csak egyedül van. Nem érhet el semmit. Will elintézné biztos vagyok benne. És a falka...Talán még ők is segítenének, talán össze tudnának fogni a cél érdekében, mert biztosan nem tartozik közéjük, különben nem érdeklődne ennyire. Mikor a képembe tolja az iratait csak még jobban összehúzom magam. Nem mondok semmit, nem reagálok semmit, csak remegek és sírok. Igaz egyre rosszabbul érzem magam és félek már nem sokáig bírom ki így. Bár talán jobb lenne ismét elájulni. Akkor nem éreznék semmit és nem kellene válaszolnom se. Elkezdi sorolni a neveket én meg csak hallgatom őt és próbálom megállítani magam, de az ösztönnek nevezett baromság nem hagyja és kinyittatja velem a számat. - Mrs. Hughes, Gabriel és Linda nem őrzők, ők csak emberek. A többiek őrzők, Abigail....Abie a .... a mentorom, gyógyító,l ötvenhárom éves és Cross a vezeték neve. Adam Revenor a harcosokhoz tartozik, nem tudom hány éves. Velkan már nincs a városban és nem is tudom, hogy jelenleg hol tartózkodik.-Már vagy egy hete, hogy utoljára kaptam tőle levelet. Azóta már biztosan tovább állt. Eddig még nem is jutott az eszembe. El is kalandozok kicsit és csak azt veszem észre, hogy mozdulatlanul feküdve kifelé bambulok az ablakom miközben a remegésem és a sírásom is abba maradt. De nem maradok így sokáig. Akkor térek észhez mikor végig fut rajtam a hideg. Ismét a férfira pillantok és élettelen hanggal folytatom tovább. -Kyle Prescott informátor, az újságnál dolgozik, magának is kellett volna hallania róla. Nem tudom hány éves, sosem kérdeztem meg tőle és Steven szintén elhagyta a várost. Már nem dolgozik itt. Róla sem tudok semmit és a noteszemet sem tudom kívülről. Ha mindent megjegyeznék nem kellene leírnom őket. Harcosokból és informátorokból van a legtöbb, de...-Nem tudom befejezni a mondatot mert forogni kezd velem a szoba, a látásom is kezd homályosodni és elfog egy erős hányinger, de nem bukom fel a gyomrom tartalmát.
Sima emberek, sima emberek... Öngyilkos gondolataim támadnak ettől az aggodalomtól, de komolyan. Csak megforgatom a szemeimet - újfent - és a kérdését válasz nélkül hagyom. Semmi sem kötelez arra, hogy válaszoljak neki, egyébként sem azért vagyunk itt, hogy magyarázgassak neki vagy teát főzzek és megdumcsizzuk, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Rátérünk a lényegre, idő közben szereztem egy tollat, amivel a kis fekete noteszébe firkálok fel mindent, amit nagy nehézségek árán sikerül kinyögnie. Ja, hogy azt hitte, hogy visszakapja? Haha. Nem. - Fantasztikus. Csapom össze a könyvecskét, és bár valami azt súgja, hogyha türelmesebb lennék, akkor lenne még mit kihúznom belőle. És bár azt még mindig nem közölte tételesen, hogy ki a főnöke - hát ezért kérdez illedelmesen az ember? - ennyi információ alapján talán már nincs is szükségem, hogy tudjam. Ha lefejezem lassanként a hadseregét, egyedül nem fog sokat érni egyébként sem. Látványosan szenved, elcsuklik a hangja. Bassza meg a talicskamajom, hát ez egy nagyon gyenge emberpéldány, hogy egy letépett lábtól így kivan... De az is lehet, hogy túl régen voltam már Főnixmentes és kicsit megkoptak az emlékeim. Hm, vállvonás. - Nos Alice, egy élmény volt. Igaz, nem volt feledhetetlen, de legfeljebb majd ismételünk, hátha akkor jobban fog sikerülni. A noteszt a sarokba dobom, aztán fél térddel az ágy szélére támaszkdom, jobb kézzel pedig rátenyerelek a lány arcára, homlokára... Megmarkolom, mint egy kézilabdát - vagy egy nagy mellet - szokás, aztán lendületet veszek, megemelem kissé és egy határozott mozdulattal az ágytámlába vágom a fejét, megkímélve magam a hányásától és a további nyöszörgésétől.
Az egyetlen oka annak, hogy nem ásom el kint a kertben az az, hogy elfogyott a csokis gabonapehely, és ha kell, akkor a föld alól is előtúrok magamnak egy dobozzal, csak van éjjel-nappali a környéken bassza meg! Bevásárlótáska helyett egy félholt kislányt vágok be a kocsiba, akit ki is teregetek valahol a folyóparton. A következmények? Szarok a következményekre. Egy éve itt esz a rohadás, gyakorlatilag azt csinálok, amit akarok és a világon senki sem állít meg. A jelenlegi életem legnagyobb pofonja is csak annyi, hogy nincs gabonapelyhem, ehhez képest egy féllábú lány igazán jelentéktelen részlete a szürke hétköznapoknak.
//Ennyi voltam, köszönöm a játékot ^^ //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Minden egyes szót, amit kiejtek azonnal megbánok. Eddig teljesen meg voltam arról győződve, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnék akkor képes lennék arra, hogy befogjam a számat, hogy semmit se áruljak el a társaimról. De ezek szerint túl gyenge vagyok, könnyű engem megtörni. Pedig még mindig nem bízom abban, hogy ezek után élve hagy engem, hiszen mi haszna származhatna belőle? De akkor miért válaszolok a kérdéseire. Nem tudom megtalálni ebben a logikát, de talán nincs is. Talán csak az életösztön hajt engem. Féltem a többieket nagyon is, bár tudom, hogy ők jóval erősebbek nálam, de ez a farkas is az és nem mindenki tudna elbánni vele. Fokozatosan veszítem el a maradék erőmet is, miközben a rosszullét kezd eluralkodni rajtam. Nem is figyelek a szavaira, csak próbálok ébren maradni, próbálok még küszködni azért, hogy a testem ne adja fel a küzdelmet. Végül csak arra eszmélek fel, hogy már megint ott van mellettem, de csak üres tekintettel pillantok fel rá...Utána ismét minden elsötétül körülöttem. Újra a békesség és a nyugalom szigetén találom magam, ahol nem fáj semmim, ahol nem félek, ahol nincs semmi gond.
Egy monoton pittyegős hangra ébredek fel. Szemeim lassan nyílnak ki. A kép eleinte homályos, de idővel szépen kitisztul. Erős fény, fehér plafon, amit elsőként pillantok meg. Ahogy fejemet megmozdítom a gépeket is észreveszem. Csak ekkor esik le, hogy hol is lehetek. Ezek szerint valóban életben hagyott. Bár fogalmam sincs, hogy mi is történt miután az ágy mellé lépet, hogy hogyan kerültem ide, ki hozott be, de ez már nem is olyan fontos. A lényeg, hogy itt vagyok és élek!