Gabriel pár napja behozott a szobámba, egy csomó különböző vastagságú, erezetű, és funkciójú elektromos kábelt, és egy csomó csatlakozót, meg egy listát arról, miből milyen hosszúságú darabok kellenek, és milyen végződéssel. Azóta drótot hámozok, és csavarozok lelkesen, vagy éppen kevésbé lelkesen, az a hangulatomtól függ. Most aztán a végeredménnyel elballagok Ash-hoz, mert Gabe most nincs itthon, és én meg elkészültem vele. Mivel este megyek mosogatni a konyhára, így jobb, ha most odaadom, és akkor nekiállhatnak a folytatásnak, ha majd Gabe megérkezik. Az ajtón udvariasan kopogok, érzem, Ash odabent van. Ő nagyjából olyan mértékű társadalmi életet él a falkán belül, mint mostanában én: alig látni. Nem is akarom zavarni sokáig, csak odaadom a cuccot, aztán megyek.
Ash még a szokásosnál is ziláltabb külsővel nyit ajtót. Liuval találja szemben magát. Barátságosan elmosolyodik, de látszik az arcán, hogy nem kicsit fáradt. -Áh, Liu! Szia! Mi a helyzet? Persze tisztában van a dolgokkal. De a társadalmi illem azt diktálja, hogy az ilyen dolgokat kérdezze meg. Bár, ő maga nem értette, hogy miért fontos, de megtette minden egyes alkalommal. Mögötte valami a talajhoz csapódik és hangos robaj kíséretében darabokra hullik. Ash gondterhelten hátra fordul és rekedtes hangon bekiabál a szobába. -Castor! Hagyd abba! Ne! Azt...most tedd le...ne! Eltűnik az ajtóból és pár pillanat múlva vijjogás harsan fel. Csapkodó hang. Ablaknyitódás, majd ismét szárnycsapkodás. Hangos sóhaj. Ismét megjelenik Liu előtt. -Bocsánat...mostanában egyre több gond van, azzal az átkozott madárral. Jajj...gyere csak be, nyugodtan! Jelenti ki és kitárja előtte az ajtót. A srác szeme elé egy kaotikus romhalmazra emlékeztető helyiség tárul. Mindenhol üvegcsék és ruhadarabok hevernek szanaszét. Becsukja mögötte az ajtót és odamutat az ágy szélére. Talán csak az a hely lehet "biztonságos". -Szükséged van energia pótlásra? Igen, ez nála azt jelenti, hogy kér e inni vagy enni valamit.
Azt már én is tudom, hogy Ash fura figura, így nagyjából rezzenetlen arccal hallgatom végig a jelenetet, csak a madár nevénél rezzen meg a szám széle. Még én sem tudom eldönteni, hogy milyen érzelem felbukkanását fékeztem meg, annyira erősen működnek bennem az elfojtások. - Kösz! Tényleg hálás vagyok, hogy beljebb invitál. Még az őskáosz is jobb, mint a folyosón ácsorogni, ahol bárkivel összefuthatok. Beljebb lépek, bár nem akarok elülni. Éppen belekezdenék abba, miért is jöttem, amikor újabb kérdés merül fel. ~ Energiapótlás? - Úgy érted csatlakozzam fel az energiahálózatra? Hol a konnektor? - nézek vissza rá, aztán megcsóválom a fejem. - Nem, Ash, nem kérek semmit, csak ezeket hoztam. Gabe kérte, én elkészítettem, de ő most nincs a szállodában, én meg nemsokára megyek dolgozni, úgyhogy nálad hagynám. Tessék! Átnyújtom a dróthalmazt, mely olyan, mint egy fésületlen robotparóka egy elvetélt futurisztikus kalandfilmből.
~Nem néz ki túl jól... Gondolja, de nem tudja, hogy megemlítse e a dolgot. A srác elég kellemetlenül érezheti magát miatta. Ash nem éppen a legempatikusabb élőlény a Földön, de azt át tudja érezni, hogy milyen amikor mindenki ferde szemmel néz rá. Nem volt jó, amit Castorral tett, de nem az ő tisztje volt, hogy ezt megítélje. Eddig is kedvelte, és ezek után is fogja...egy ilyen dolog ezen nem változtat, főleg, hogy csak segíteni akart. Átveszi a drótokat és érdeklődve megvizsgálja őket. A tudós évei elején neki is kellett ilyesfajta "kulimunkát" végeznie. Helyeslően bólint, ezzel elismeri, hogy a másik kölyök szép munkát végzett. Lehelyezi néhány, egyáltalán nem fontos papír tetejére a köteget és visszafordul Liuhoz. Úgy dönt, hogy ha tud akkor segít. -Figyelj csak...ha valamit ki akarsz beszélni magadból, akkor nekem elmondhatod. Kicsit furcsán érzi magát. Nem szokott hozzá, az effajta "érzelmeskedéshez". Főleg nem, mióta a farkasok között tengeti az életét. A legtöbb falkatársa elég keményen lehurrogná egy ilyen mondat után. De Liut nem ilyennek ismerte meg. Elég sok időt töltöttek eddig együtt. Patrisha kötelezővé tette az edzéseket, ezért az elmúlt időben igen gyakran megfordult nála. Persze, ez elkezdett redukálódni...mind a kettejüknek más elfoglaltságai voltak. Ashnak olyan, amit szeret...Liunak, pedig amit nem igazán. Barátságosan néz rá. Bár visszautasította az ajánlatot, azért elővesz két poharat és valamilyen nevenincs üdítőt.
Ezek a pillantások. Mintha valami halálos beteget néznének szánalommal. Mennyiszer kaptam már meg az utóbbi napokban! Nem mondhatnám, hogy kezdem megszokni. Inkább csak belefásulok az egészbe. Eddig a nyakörvvel voltam megbélyegezve, most meg anélkül. Ash vigasztalni, közeledni próbál? Na, akkor tényleg elég pocsék látványt nyújthatok. De hogy ki akarok-e beszélni magamból valamit? Semmiképpen sem akarok beszélni arról, hogy mi is történt. De Ash kölyök, és ugyanazon az úton jár, amin én. Lehuppanok mégis arra a kis területre, és sóhajtok egy nagyot. - Inkább te mesélj! Neked is ilyen nehéz volt? Hogy bírtad? Nem tudom, képes-e nekem valami praktikát ajánlani, amivel átvészelhetem ... mit akarok átvészelni? Vagy inkább mennyit? Meddig fog ez tartani? És mi? Nem tudom, minek kéne megváltoznia, hogy jobb legyen.
-Igen. Jelenti ki lényegre törően. Nem igazán akar egy ilyen dologban ködösíteni, bár...amúgy sem szeret ilyen dolgokba bonyolódni. Beletúr göndör hajába és kissé gondterhelten pillant félre. -Igen, nehéz volt. Nagyon. Főleg az előző falkámban...itt sem vagyok a legtöbb farkas kedvence, de ott sokkal rosszabb volt. Ott közel sem tekintettek egyenlő félnek, még a beharapóm se. - Itt egy kicsit elkomorodik. Nem szeret visszaemlékezni arra az időre. Egy másodperces kihagyás után viszont folytatja. - Ameddig nem bizonyítasz nem is fog sikerülni kitörnöd ebből a helyzetből. És, ahogy a természeti populációban, a mi fajtánknál is magadnak kell ezt megteremteni. Senki nem fogja megmondani, hogy mit csinálj. Ha valóban farkasok lennénk, akkor ezt a vadászat közben érhetnéd el...és én is. De mivel a homo sapiens társadalma nem így működik, ezért nekünk nehezebb dolgunk van. Még én sem érzem, hogy teljesen a falka tagja lennék. Túlságosan...különc vagyok a többségnek. Megvakarja a tarkóját és leül az ifjabb farkas mellé. Neki sincs sokkal több tapasztalata mint Liunak, de már többet élt meg mint ő. -Ha azt látja a falka többi tagja, hogy emelt fővel viselet a büntetésed, akkor tisztelni fognak. És a tisztelet az alapja mindennek. Ha ez megvan, akkor már folyik az egész a maga útján. Castor meg fog bocsájtani...ha eddig nem tette. Aztán pedig minden vissza fog térni a rendes kerékvágásba. Ez az egyik előnye, hogy emberek voltunk. A társadalmi nyomás és a különböző rituálék a megbocsájtásra ösztönöznek minket. Az állatvilágban, ez messze nem így van...ott már mind a ketten meghaltunk volna. Én a különcségem miatt, te pedig... A levegőben hagyja a mondatot. Ismét felvillant egy barátságos mosolyt. Bár fogalma sincs, hogy mit tegyen ezek után. Most ölelje meg, vagy kezdeményezzen kézfogást?
Hát én sem értem, hogy mért vagyok még életben, így nem akadok ki azon, hogy Ash felhozta ezt. - Én tényleg az hittem, hogy meg fog ölni. Igazából, lehet, kicsit azért is csináltam ... Ezen még igazán nem gondolkodtam el. De akkor tényleg úgy voltam vele, hogy inkább a halál, minthogy én öljek meg valakit. Valakit, akit akkor látok először, és Castor is. Akiről eddig azt sem tudtuk, hogy a világon van, és egyetlen "vétke" velünk szemben, hogy akkor és ott találkoztunk. - ... és nem tudom, hogy kegyelemnek szánta-e, hogy életben hagyott. Mondjuk, ha nem azért, hanem hogy szenvedjek még többet, akkor nem hagyna most békén. Igaz, így sem érzem magam túl jól a bőrömben, de ez mit ér, ha ő nem ... vagyis akár tudhatja is, hiszen érzékeli a hangulatunkat. Na, ettől most nem lettem vidámabb. - Nem az emelt főről van szó. Azt megette a fene! - legyintek aztán. - Azt várta volna el, hogy verjem át, és csalással ússzam meg az előző büntetést is. Nekem az emelt fő meg a csalás nem fér össze. Ezt még mindig nem értem. Nem is akarom megérteni. Persze most is lehetne azt csinálni, hogy nem megyek le mosogatni, vagy összetöröm a tányérokat, elvégre nem tudják levonni a nemlétező fizetésemből, de ez olyan gyerekesnek tűnik nekem.
-Nem így ismertem meg Castort. Tudom, a pár év nem mérhető az ő vagy Patrisha tapasztalataihoz... - Plusz neki még egyébként is problémát okoz kiismerni néhány embert. - amit ebben a kis szubkultúrában töltöttem, de úgy érzem, hogy valamit azért magamra szedtem. Nem mondhatni, hogy Liu következő szavai elnyerték a tetszését. Sőt...Nem szereti, ha valaki ilyen lemondó saját magával szemben. Főleg, ha az egy olyan ember akit kedvel. Magára ölti hát a legmagabiztosabb arckifejezését. -Ne beszélj butaságokat! Nem a kegyelem, vagy a büntetés miatt csinálta. Ha engem kérdezel, akkor ő is azt akarja, hogy bizonyíts! Azt akarja, hogy megmutasd vissza tudod magad küzdeni a bizalmába...akár kemény munka árán is. Senki sem számított arra, hogy egyszer csak megjelensz rózsaszín tüllszoknyában, és eltáncolod a hattyú halálát. Ja, hogy azt fehérben szokás? - Egy pillanatra elréved a témán. Majd észbe kap és visszafókuszál a kölyök-társra. - Mindegy...szóval nem gondolja egyikünk sem, hogy ki akarsz bújni ez alól, vagy valamiféle mártírnak akarod beállítani magad. Tudjuk, hogy nem akartad elárulni őt...legalábbis én tudom, a többiek meg majd rájönnek, ha látják, hogy küzdesz. Néhány másodpercig még gondolkozik, hogy milyen eshetőségre készítheti föl a srácot. Nem igazán jutnak eszébe a dolgok, ő sosem törődött ezekkel. Ha valaki nem kedveli, akkor ez van. Persze, fontos a falkán belüli megbecsülés kivívása, de amíg az alfa, vagy a béta támogatása megvan, akkor a többiek nem fognak belekötni. Nos, ez Liu esetében most egy kicsit kellemetlenné vált. -A kedvenc sportom a fedett pályás távolba nézés. - Jelenti ki hirtelen a különös mondatot. Amikor észre veszi, hogy nem kicsit néznek rá furcsán megköszörüli a torkát és folytatja. - Azaz...ha valaki "nekedmegy", akkor csak hagyd figyelmen kívül. Ha nem konfrontálódsz a nagyokkal, akkor nem lehet bajod. Gondolom, ezt neked nehezebb betartani, mint nekem...de én csak ezt tudom tanácsolni. Nekem bevált... Igen, neki bevált. De Liuval nagyon nem ugyan abban a körben mozognak. Benne megvan a potenciál, hogy magasabb rangot érjen el a falkán belül. Míg Ash a későbbiekben csak gyógyító, esetleg tanácsosféle lehet. Beletúr barna hajába és feláll, odalép az asztalához és elkezd kutakodni, lesöpör néhány papírdarabot. Azok halk suhogással a szőnyegre hullanak. Alattuk egy kosár gyümölcs bukkan elő. Kezébe vesz egy szürke héjú darabot és megforgatja. -A kivi az egy olyan gyümölcs, ami "szúrja" a nyelvem. Ez a, még a gyümölcshúsban is megjelenő mikroszőröktől van, tudtad? Egyébként a kivi egy áltermés...azaz nem csak a termőtáj vesz részt a termés megalkotásában, hanem a virág, vagy virágzat egyéb ré...Öhmm...elnézést egy kicsit elkalandoztam. - Zavartan leteszi a gyümölcsöt és ismét a keresgélés felé fordítja figyelmét. Néhány lap ismét a földre kerül, majd diadalittasan felemel egy színes, műanyagból készült szórólapot. Mosolyogva adja át Liunak. Egy tai-chi bemutató került rajta meghírdetésre. - Figyelj, ha van egy kis időd elmehetnénk ide. Nem feltétlenül ugyan az érdekel minket, de szerintem megérne egy látogatást. Igazából egy cseppet sem érdekli az esemény, de ha segíthet a srácnak, hogy egy kicsit kiszabaduljon a hotelből, akkor megteszi. Már azt sem tudja, honnan van a szórólap...de még egész hónapban el lehet látogatni az eseményre.
Ash lökött, de kedves és jó szándékú. De persze nem látja át a helyzetet teljesen - Ash, én nem akartam most se konfrontálódni. És nem akarom visszaküzdeni magam Castor bizalmába. Én tényleg minden megtettem, ami tellett az erőmből addig a napig. És nyilvánvalóvá tette, hogy az erőfeszítéseim semmit nem érnek az ő szemében. És hogy elégedettebb lett volna velem, ha átverem. Ezek után milyen bizalomról beszélünk? Ó, ilyen fedett pályás sportokat én is űzök mostanában. Hosszútávú olvasás a könyvtárban ... céltalan csellengés a bevásárlóközpontban (mert ott meleg van), ismeretterjesztő előadás félig sem értő hallgatása a közösségi házban. Azon azért nagyot nézek, hogy Ash egy tai-chi bemutató szórólapját mutatja. Valaki lecsapott a "tátongó űrre", amit a kiesésem idézett elő, és átveszi a piacot. Mostantól hozzá fognak járni, akik eddig hozzám, a hotelbe. - Majd még meglátom. - adok kitérő választ. Kollegialitás ide vagy oda, jelen zaklatott, dühös állapotomban könnyen előfordulhat, hogy bemutató közben, vagy után képen vágom a "kollégát".
-Értem...nem gondolkoztam még el erről, ilyen szempontból. Úgy tűnik még sem ismerem őt, annyira mint hittem... Kicsit sejtelmesen beszél. De valóban, Castort mindig is valahogy...idealizálta. Ő karolta fel akkor, amikor senkije sem volt. Lehet, hogy ezt a férfi nem teljesen úgy gondolta, ahogy ő, de ez jelen helyzetben nem számít... -Figyelj...csak annyit mondok, hogy rám számíthatsz... - Kissé kellemetlenül érzi magát. Nem szokott hozzá ehhez. Nagyon nem... - Ha akár csak beszélgetni akarsz, gyere nyugodtan... Nem kifejezettebben érdekli, hogy a falka többi tagja mi mindent összehord Liuról. Tisztelte a társait, de a legtöbbjüket nem éppen az esze, vagy a kedvessége miatt. Egy kis csend áll be a kér kölyök között. Ash megköszörüli a torkát, majd egy ne biztos, hogy jobb témára tereli a szót. -És...ma milyen munkát osztottak rád? Kérdi és ráül az asztal szélére. A bútor egy kisebb, nyöszörgő reccsenést hallat. Ez a plusz súly már egy kicsit megterhelő a tölgy számára. Még nem fenyeget azzal, hogy magába roskadna, de nem néz fényes jövő elé a kihasználtság miatt.
Ash nem nagyon tud mit mondani a panaszaimra, látom rajta, hogy igazából nem is nagyon érti, miről van szó. De hát mért pont ezt értené, amikor néha a vele szemben ülő érzelmeit sem érti, nehogy valakiét, aki még jelen sincs ... - Kösz, Ash! Mondjuk, ő az első, aki ezt mondja, a többiek ilyesmire nem bátorítottak. Nem is akarok rászokni. - Mosogatok, Ash, minden este mosogatok. Igazából nem rossz ez így, figyelni nagyon nem kell rá, szóval általában meditálok, vagy hallgatok közben valamit. Utolsó "nagyberuházásom" volt egy kis MP+ lejátszó, és ez most a világ legjobb cucca nekem. Letöltök rá ezt-azt. Nem csak zenéket, hanem nyelvi anyagokat is, meg mindenféle szöveget, ami aztán meghallgatok, vagy akár megtanulok kívülről. - De segítek majd napközben szerelni is, ha kell. Érteni nem értek hozzá, de gyorsan tanulok.
A köszönet nyilvánításra csak egy halvány mosolyra reagál. Valóban nem érti az érzelmeket. Főleg, ha egy olyan komplex emberről van szó, mint Castor. Valahogy azt érzi, hogy Liu nem fogja igénybe venni a "szolgáltatásait". Igazság szerint örülne ha tévedne, nem sűrűn fordul elő, de érdekes változatosságot nyújtana. Plusz így egy kicsit jobban meg is ismerhetné falkatársát. Uhh...mosogatás. Ash bele is őrülne ha ilyen munkát kéne végeznie. Nem a fizikai, vagy a "lealacsonyító" mivolta miatt. De az ingerszegény környezetbe bele pusztulna. A srác felajánlását vidáman fogadja. Nem csak, hogy jól jönne neki a segítség, de szívesen tanítgatná egy kicsit. Furcsa lenne ez a kis szerepcsere, de legalább visszaadná az edzéseket. -Örülnék neki. Ha szívesen csinálod, akkor megmutogatom a dolgokat. Nem túl bonyolultak. - Legalábbis neki nem. - Castornak is majd mondom, hogy önmagad vállalkoztál rá. Ez csak pozitívan fog hatni rá...remélem. Mondja egy kicsit elbizonytalanodva és feljebb csúszik az asztalon. Az újra felvinnyog.
Castor említésére lefagy a halvány mosoly az arcomról. - Ash, szerintem az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem hoznál engem szóba előtte, ok? Egyrészt nem akarom, hogy neki essen baja. Másrészt azt sem, hogy nekem. Harmadrészt nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy én elismerésért pedálozok, amikor ilyesmi eszme ágában sincs. Azért csinálom, mert Ash és Gabe fontos nekem, és mert szeretném, ha a falkaterület biztonságban lenne, nem pedig azért, hogy jobb színben tűnjek fel. - Na, én most megyek is. Még van egy kis dolgom munkakezdés előtt. Felkelek, és elköszönök Ashtól, aztán megyek a dolgomra. Nem akarom őt sem feltartani, hadd készítse elő a szerelnivalót.
-Ahogy gondolod...ha kellemetlenül érint, akkor nem foglak megemlíteni. Jelenti ki. Nem szívesen látja, hogy lelohad az arcáról a mosoly. Felegyenesedik az asztalról és átkíséri a kicsiny szobán barátját. Kinyitja neki az ajtót és elköszön tőle. -Jó munkát! Kiált még utána. Párat int a kezével. Körbe néz és visszahúzódik a szobába, becsukja az ajtót. Kopogást hall az ablak felől. Odapillant és elkomorodik. Castor visszatért. Néhány lépéssel ott is terem. Elfordítja az aranyszínű kilincset és kitárja az ablakot. A madárral együtt az alaszkai hideg is bemasírozik a szobába. Egy pillanatra megborzong. Nem a fuvallat miatt, hanem a hideg emlékképére.
Kezdőlap
//
