Annyira jó volt a tegnapi vadászat! Vadászhattam, nem is akármilyen prédára, remek volt a társaság és ráadásul úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna. Ráléptem egy olyan útra, ami visszavezethet régi önmagamhoz, és ahogy Pat mondta még Chicagóban: ez a falkának is jót fog tenni. Így hát, mivel egész vidám voltam, de még nem fogtam bele semmilyen érdemi munkába, szétnéztem a közösségi területeken a vendégek között, hátha találok valaki olyat, akivel érdemes lenne elbeszélgetni. Sajnos, ez a próbálkozásom kudarcba fulladt: családapákon és szerelmespárokon kívül nem igazán bukkantam másra - a gyerekeket már meg sem említem. Nem csüggedtem, holnap is van nap. Egyelőre még benne vagyunk a belakásra szánt türelmi időben, úgyhogy kár lett volna kapkodni. Épp a lakásom felé bandukoltam, amikor egy ismerős és koránt sem baráti szag csapott arcon. Megdermedtem,mint egy vadászkutya. Talán visszajött repetáért a dög? Arra fordultam, ahonnan a legerősebben töltötte meg az orromat Vincent bűze, s akkora erővel vágtam be az ajtót mérgemben, hogy ha zárva is volt: kinyílt. Fogalmam sem volt, hogy kire-mire töröm rá az ajtót, de nem is érdekelt. - Mi a franc van itt? Kérdeztem sötéten és szinte morogva, amikor a szagon át be tudott hatolni a Kölyök illata is a képbe. - Liu! Hol van? Itt járt?! Estem neki a gyors, fojtott indulattal kérdésekkel. Ha a közelben volt, akkor ruhájánál fogva ráncigáltam meg a kölyköt, ha pedig egy másik helységben volt, akkor csak emelt hangon szóltam hozzá, hogyha a nagy robaj nem lett volna elég, akkor most észrevegye, hogy vendége van.
Éppen az ágy előtt álltam, egy pólóban meg egy alsónadrágban, és a ruháimat tapogattam nagy átéléssel, és figyelemmel. S lám! Megakad az ujjam egy kis búbon, amit aztán jobban megtapogatok, és megtalálom, amit kerestem. Épp nekiállok kifejteni a cuccot a ruha gallérjából, amikor megéreztem Castor jöttét, és a következő pillanatban a főnök rám törte az ajtót, aztán elkapott, és jól megrázott. - Nem, nincs itt, én voltam kinn, és belefutottam. Remélem, most nem harapja le a fejemet. De ha mégsi,a kkor még előtte gyorsan el kéne mondani a lényeget. Aztán utánam az özönvíz. - Azt hittem végem, de nem bántott. És valami olyasmivel búcsúzott, hogy majd én mesélek neki. Úgyhogy nekiálltam átkutatni a ruháimat, és meg is találtam a poloskát. Főnök, azt hiszem át kéne nézni mindent, amihez Vincent hozzáérhetett, amikor itt járt! Na, akkor most lássuk, mi lesz ebből? Ha Castor most elver, meg fogom érteni. Hülyeség volt kimenni, még ha elvileg már szabad is. Csak az az izgi, hogy ezt is veszi az a kis biszbasz, és Vincent máris hallja, hogy bebukott.
A kölyök megijedt, de roppant fontos közlendője volt. Én csak értetlen tekintettel tartottam a ruhájánál fogva, aztán szépen lassan eleresztettem. Roppant kitartóan néztem a szemébe, és csak a szeme sötétségére koncentráltam, és az abból áradó őszinteségre. Hirtelen ment fel bennem a pumpa, de mint a nyári vihar jött, aztán távozott. Szinte éreztem, ahogy lefolyt rólam az égető őrület, s helyette belül kihűlt minden. Lelassult. - Semmi baj, Liu. Mondtam lassan és csillogó szemekkel. Ez persze nem arra utalt, hogy a kölyök épp most varázsolt el.. Dehogy. Ez volt az, amire rátaláltam tegnap este az erdőben. A hidegfejű gyilkos énem. Abban kételkedtem, hogy az Atanerk bármit elhelyezett volna, de jobb a békesség. ~Pat! Az összes testőrrel fésüljétek át a recepciót és a 101-est. Lehet, hogy sz*r van a palacsintában.~ Üzentem, majd Liuhoz fordultam. - Hol van? Kérdeztem halkan és nyugodtan. Megvártam, amíg átadja a ruhát, vagy ha kiszedte már, akkor magát a szerkezetet. Mélyen magamba szívtam az Atanerk szagát, aztán halkan belebúgtam a vonalba. - Helló Vincie! Itt az új szerelmed beszél. Sajnálom, hogy nem láthatom azt a szép pofádat, de ez nem jött be. Egy kölyök képes volt átlátni rajtad, te szerencsétlen. Küldök egy kis vigaszdíjat, hogy enyhítsem a szégyenérzeted. Ledobtam a lehallgatót a földre, majd egész egyszerűen rátapostam. Éreztem, ahogy szétroppan a testsúlyom alatt, de gondolom, hogy a vonal túlsó felén nem a gyönyörtől sikoltoztak azok, akik a hangokat hallgatták. Lehajoltam, felvettem, majd gondosan zsebre tettem a maradványait. - Ha bántott volna, nem éri meg a reggelt. Közöltem Liuval nagyon komolyan, aztán tovább faggatóztam. - És mit csináltatok? Mondott valamit? Vagy csak járatta azt a nagy száját? A megtorláson egyelőre nem gondolkoztam. Tisztában akartam lenni minden egyes részlettel.
Nem, Castor nem vert meg. Pedig az elején nagyon úgy nézett ki. Szinte már túl elnézőnek érzem őket velem szemben. De végül is, ha tudok tanulni a saját hibáimból verés nélkül is ... Nézem, ahogy Castor élvezkedik a kis mikrofonnal, miután átadom, és én is elvigyorodom rajta. Aztán mélyen magamba szállok, és végigpörgetem a beszélgetést. - Főleg heccelődött, meg gúnyolódott, de tett egy megjegyzést arra, hogy célja volt azzal a szobával, vagy van is, és hogy mi nem értjük, hogy mire kellett. Garantáltan akar ott valamit, de vajon mit? Ott is van lehallgató? - Oda nem lett volna sok értelme lehallgatót rakni, hiszen a vendégek laknak benne, nem mi ... - gondolkodom hangosan ... - főnök, a te ruhádban is lehet poloska ... - teszem hozzá még mellékesen - ... az, hogy kibérelte, attól még nem jöhet be ide bármikor, úgyis észrevesszük ... - megvakarom a fejem - ... sejtelmem nincs, mit lehet a terve. Ő akart bemenni oda, vagy az a ti ötletetek volt?
A hozzászólást Liu Xiaobo Wu összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23, 2011 7:52 am-kor.
Hallgattam, és cseppet sem csodálkoztam azon, amiket hallottam. Úgy látszik, hogy nem csak én érdemeltem ki a különösen kirívó, magas lóról köpködött gyalázási próbálkozásokat. Rólam leperegtek, nekem volt szavam az övével szemben, de szerencsétlen Liu, még ha elő is adta magát, ahogy kell, csak a lebutított változatot tálalhatta Vincent elé. Feltéve, ha meg akarta úszni ép bőrrel. - Kétlem, hogy lenne a ruhámon. Ruhában csak egyszer értem hozzá... - mosolyodtam el a kissé félreérthető megfogalmazáson - A többi pedig testek harca volt. De azért átnézetem. Egy harsány "Háh!" kiáltást hallattam, amikor a szoba került szóba. Még hogy célja. Lehet, ezt Liunak sikerült beadnia, de ahhoz túlságosan is meglepődött, hogy valóban feljöhetett egy szobánkba, hogy bármit is csináljon. Ráadásul végig szem előtt volt, és már majdnem kiment a bejáraton, amikor mégis maradni akart. - Érezni lehetett rajta, hogy ez nem volt előre megtervezve. Hirtelen jött ötlet volt tőle. Aztán, amikor nem támadtam le, hanem támogattam, megfeszült, de tartotta magát és feljött. Hogy utána mi történt, azt magad is megnézheted, ha bemész a 101-esbe. Szerintem csak meg akart vezetni téged. Mondtam elgondolkodva. Amilyen idióta ficsúr, biztosan örömét lelné egy ilyen primitív cselekedetben, mint egy első holdas kölyök beetetése. Elsétáltam mellőle, és helyet foglaltam. - Most már ismeri az arcodat. Megmondtad neki a nevedet is?
Már megnéztem a 101-est, ezért is kezdtem el temetni magam, amikor megláttam Vincentet. Tök mindegy, hogy azokat a pusztításokat ő okozta, vagy csak kiállta ... brutális lehetett. - Vagy hirtelen jött az ötlet, amihez szoba kell. De olyan szoba, amibe nem kell bemenni, elég ha kibérelte. De nem tudom, mért ... de ha rájövök valamire, szólni fogok. A fene egye meg! Ez most piszkálni fog, érzem, nem szeretem, ha valaki meg akar vezetni. Nem szeretem a bizonytalanságot, a hátsó szándékokat, a piszkos trükköket ... Tudom, túl finnyás vagyok ehhez az élethez, amibe belecsöppentem, de majd alkalmazkodom. - Az arcomat már korábban is ismerte, hiszen Patrisha velem küldött neked üzenetet. A nevemet nem kérdezte, én meg nem mondtam. Úgy általában igyekeztem nem mondani neki semmit, ami lényeges lehet. Minden labdát szorgosan visszapasszoltam, vagy annyit mondtam, hogy én csak egy kölyök vagyok, nem tudom. És tényleg nem tudom, és ez jól van így. De ha valamire mégis sikerül rájönnöm ... - Őőőő ... minden szabályosan ment a szobabérlés körül? Nincs valami szabály, amit esetleg ... mit tudom én ... Nem, ennek így semmi értelme. Egyszerűen csak azon kotlom, hogy maga a tény, az még csak papírokban jelent meg, hogy ő itt vendég. Akkor a papírokkal lehet valami gond?
A hozzászólást Liu Xiaobo Wu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23, 2011 7:52 am-kor.
Csak bólogattam, és eszembe jutott, hogy tényleg láthatta már. De annak nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen lehetett egy utolsó, lóti-futi küldönc is. Az mondjuk igaz, hogy utolsó volt, de elég erős mezőnyben, és így is jóval előrehaladottabb volt, mint bármelyik ilyen korú farkas. - Bérelt? Dehogy bérelt... Háborodtam fel hirtelen, és rájöttem, hogy eddig elsiklottam efelett az apró részlet felett, pedig már említette. Az nem bérlés, hogy benyögi a recepciósnak, hogy szobát akar, mire megjelenik a hotel tulajdonosa, és közli, hogy az úr ügyeit ő intézi. Egy nyamvadt, tetves kulcsot nem kapott, és még a monogramja sem lett felvésve sehova. - Én hoztam fel ide, pont azért, hogy ne maradjon lekövethető nyoma annak, hogy itt járt... Se kulcs, se iratok, se semmi. El is küldtem a recepcióst a pultból, amikor melegedni kezdett a helyzet. Magyaráztam Liunak, hogy ő is képben legyen. Bíztam az eszében és az ítélőképességében, és ez az ügy mostantól rá is tartozott. De az már egyszer biztos, hogy a face controll ma estétől garantált. Ide nem teszi be a lábát még egyszer, vagy ha igen, többet nem fog innen távozni. Se ő, se senki, akit ideküldene. - Még visszaszólt, hogy tartsuk fent neki a szobát, de könyörgöm! Azt hiszi, hogy komolyan vetett ággyal és meleg kakaóval fogom visszavárni? Idióta vidéki... Csóváltam meg a fejem. - Vagy nagyon félreértettük egymást, vagy zavart akar kelteni. Na most az utóbbit nem fog megtörténni. Úgyhogy mehet a levesbe. Veled minden rendben, kölyök?
- Jam, igen, vagyis nem tejesen ... - felelem, de még kicsit szórakozottan, mert az előző problémán még egy vonalon úgymond szagot fogtam. - Viszont ez az izé ... mutatok a padlóra a kis szerkentyű roncsaira, nem ér semmit, ha nem hallgatja valaki. És ugye drótozva nincs, szóval adó-vevő volt. Viszont akkor ... nem hinném, hogy egy ilyen légypiszok elközvetítene simán a hegyekbe, itt kell lennie egy vevőnek a városban, nem? Pillantok Castorra kérdő tekintettel. Aztán lehet, csak én vagyok elmaradva a mikroelektronikában. - Amúgy igen, van némi gond. - jövök rá aztán, hogy Castor kérdésével kapcsolatban van némi megbeszélnivaló. - Szóval megvolt a holdtölte, és mostantól kellene tanítanom. Viszont kissé átalakultak a dolgok közben, a testőrök egy része itt sincs. És Duncan ... nos, nem tudom, hogyan állunk ezen a téren. Anno, amikor megtudta, milyen megbízást kaptam, azt mondta szívesen tanulna tőlem. De aztán jött az a fiaskó ... - ezt nem igazán akarnám részletezni, úgyis hallott róla - ... és utána azt vágta a fejemhez, hogy nem akar tőlem tanulni semmit. Mondjuk, meg is értem. Később kibékültünk, de erről az oktatósdiról nem esett szó többet. Szóval msot nem tudom, hogyan tovább.
A hozzászólást Liu Xiaobo Wu összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23, 2011 7:51 am-kor.
Újabb fejbillentéssel nyugtáztam, hogy jól van, csak egy kicsit zaklatott. Majd elmúlik. Amikor arról a vevő-micsodáról beszélt, akkor egy darabig nem bírtam követni. Vagyis tudtam én, hogy mit akar mondani, de... Lássuk csak. Amikor én voltam annyi idős, mint ő, az üzeneteket még galambok hozták-vitték. A lehallgatás fogalma annyit jelentett, hogy a kém egy függöny mögött állt órákig. Azóta eltelt pár száz év. Én pedig roppantul örülök és büszke vagyok magamra, mert: használni tudom a mobilomat, a laptopomat, a lemezeket e tudom helyezni a megfelelő lejátszóba, és nem utolsó sorban tudok autót vezetni 30 Km/h-nál nagyobb sebességgel. - Liu, állj meg egy pillanatra. Ezt egészen biztosan velem kell megbeszélned? Nem vagyok már mai darab, annyira nem, hogy ez hirtelen eszembe sem jutott. De majd továbbítom Gabrielnek, ő ilyen... laboros-technikus-mifene. Állítottam le, mielőtt tovább folytathatta volna. Annyira érződött az egész farkason, hogy nem találja a helyét jelenleg. Ha nem lettem volna itt, szerintem fel-alá járkált volna a szobában és agonizál. Ráadásul kibukott, hogy a munkája is izgatja, amire csak elhúztam kissé a számat. Igen, megígértem neki, hogy csinálhatja azt, amihez a legjobban ért. De közbejött pár dolog, és teljesen elfelejtettem mindent erről az egészről. - Egyelőre úgysem tudnád elkezdeni, mert azt se tudjuk, hogy merre van az előre. Ettől függetlenül rakd össze, hogy mit akarnál csinálni. Addig, hogy ne maradj pénz nélkül, lenne egy másik ötletem. Megnyaltam a szám szélét és vázoltam az elképzelést. - Az itteni edzőteremben tarthatnál ízelítőket a vendégeknek. Másfél órás turnusok, egy két alap dolog, tízig elszámolás, ilyesmik... Inkább szórakozás, mint komoly tudásátadás. És nem maradnál pénz nélkül. Ellenvetés? Nincs. Hogy is lenne? Gondolom, kellett neki azért a pénz, szóval hülye lett volna elutasítani az ajánlatomat. Ezen kívül szobalány (fiú?) és mosogató lehetne, maximum. Vagy lapátolhatná a havat a bejárat elől és a parkolóból.
- Nem tudom, főnök, hogy kivel kell megbeszélni. Most jutott csak eszembe. De akkor Gabriel. Rendben. Persze, hogy izgatott vagyok. Rohan a világ körülöttem, minden változok, egyik napról a másikra gyökeresen átalakul a helyzet köröttem. Farkas lettem, majdnem megöltem a legjobb barátom nőjét, elköltöztünk ide, átestem az első holdtöltén, elkapott az ellenséges alfa ... és mindez egyetlen hónap alatt. Ha nem lennék felpörögve, ezt a tempót nem is lehetne bírni ép ésszel. Őszintén szólva cidriztem volna, ha Castor azt mondja, tanítsam holnaptól Duncant, vagy bárkit a falkából. De a vendégek, az más. Felvidul az arcom. - Húúú! Kösz főnök, neked mindig olyan jó ötleteid annak! Köszönöm! Dehogy van ellenvetésem. Csak arra kell vigyáznom, hogy ne lássák rajtam a plusz erőket, emberi maradjak. - És tudom ennek részleteit ne veled beszéljem meg, hanem Patrishával. - teszem hozzá vigyorogva.
Elmosolyodtam, hogy milyen gyorsan vág az esze. Örültem, hogy így feldobtam ezzel a kis hirtelen jött ötlettel. Valahogy ezek a hirtelen megszülető gondolatok mindig bejönnek. - Így van! Vagyis nem egészen... Mondtam mosolyogva. Aztán egy kicsit ültem még a pontos tervezeten. A szoba legtávolabbi sarkába meredtem, és elgondolkoztam. Amikor minden eszembe jutott, akkor szóltam újra a kölyökhöz. - A fizetésed marad annyi,amit megbeszéltünk. Heti két szabad, óramentes nap. Az idődet te osztod be, de egy héttel előre mindig legyen meg, hogy meg lehessen hirdetni a vendégkörben. A munkanapokon három turnust akarok. Egy reggelit, délutánit és kora estit. Aztán majd elválik, hogy mennyire lesznek sokan. Ha bármilyen felszerelés, eszköz, ruha kellene, azt Pat intézi. A fizetésedet is tőle fogod megkapni. Igen, azt hiszem, hogy mindent elmondtam,amit kellett első körben. Ha nem volt semmi kérdése, akkor felkeltem, és az ajtóhoz sétáltam. - Bocs. Mondtam, majd meglapogattam az ajtót. Holnap megcsináltatom a kiszakadt zárat, addig meg úgyse fogja zavarni senki. Arra pedig nem fogadtam volna, hogy pont ma, pont ilyen lelkiállapotban fog felhozni valakit magához.
Lelkesen bólogatok, és megjegyzek mindent, hogy Castor hogyan is gondolja. - Így lesz minden, ahogy mondtad. Megint egy kővel kevesebb nyomja a lelkemet. Tudok majd pénzt hazaküldeni, és még élvezni is fogom, amit csinálok. Már ha nem csupa nagyon pancser egyén akar majd órát venni. De ha úgy lesz, akkor is érdemes csinálni a pénzért. Nézem, ahogy Castor próbálja helyrerakni az ajtót. - Á, hagyd csak! Nem először maradok ajtó nélkül, már kezdem megszokni. Viszont nem ártana valamit magamra kapni most már, hogy más sürgős dolgom nincs. De előbb majd lezuhanyozom magamról ezt a szagot. És a gönceimet elviszem a mosodába.
- Holnap reggel felküldök egy karbantartót, hogy csinálja meg. Mondtam neki, bár a megjegyzésén elmosolyodtam egy pillanatra. Úgy véltem, hogy jobb lesz magára hagyni a kölyköt. Ha akar valamit, akkor úgy is felkeres. Neki most fontosabb dolgai voltak annál, minthogy az én nagy fejemet nézze, úgyhogy kiléptem a küszöbön. Még egyszer visszafordultam felé. - Kösz, kölyök. Máris megvolt az első közösségi jó cselekedeted. Kacsintottam rá, majd elindultam a saját szobám felé. Nagyon utáltam Vincentet. Én soha az életben nem környékeznék meg egy kölyköt az övéi közül. Az persze más tészta, hogy nem kímélném, de én a magam személyében soha nem tennék semmit. Ráküldenék pár fiatalabb farkast, hogy rendezzék le ők. De hogy ennyire amatőr és gusztustalan legyen, attól még az én gyomrom is fel tud fordulni. Kíváncsian vártam, hogy a fiúk találnak-e valamit, bár tartottam magam az eddigiekhez. Nem hinném, hogy Vincentnek ilyesfajta céljai voltak, amikor betette a lábát a hotelbe. Ráadásul végig felügyelet mellett volt, így meg aztán nem is csinálhatott semmit.
Nem is olyan rossz, hogy kaszinó helyett ezúttal hotelünk van wellness részleggel! Olyan üdítő masszázst kaptam, amit már ég tudja, mikor. Az izomcsomók kilazultak, a fejemet nyakropogás nélkül tudtam forgatni, egyszerűen: felfrissültem. Kellett is. A napokban találkozó lesz a protektorral, nem lenne jó, ha plusz feszültséggel mennék oda, így is eléggé fog húzva álltam az egészhez. A saját szobáink folyosóján ballagtam, kísértést éreztem, hogy meglátogassam Amyt, de az ajtaja előtt elhaladva éreztem, hogy nincs itthon. Már épp kezdem volna sajnálni, amikor egy másik ismerős energia és szag ért el hozzám. A folyosó vége felé pillantottam, ahonnan a lelombozott Liu közeledett, a nyaka körül valami szíjjal. Elég szorosnak tűnt a bőr, nem hiszem, hogy kedvtelésből aggatott magára ilyesmit, hogy keményebbnek tűnjön. - Veled meg mi történt? - kérdeztem köszönés helyett. A hotelben a legtöbbekkel napjában legalább 10-szer összefutok, fölösleges állandóan köszöngetni. Ráadásul vele azért voltam annyira jóban, hogy az ilyesmi ne számítson.
Elég feldúlt állapotban léptem ki a társalgóból. Egyértelmű volt, hogy most a legjobb, ha eltűnök a szobámban, és ki se dugom az orrom onnan egy ideig. Rengeteg kérdés motozott bennem, hogy mi lesz így velem a következő napokban. És az érzelmeim között is rendet kellett volna tennem. De egyenlőre a káosz uralkodott, és az indulatok hullámoztak. A farkas pedig morgott és acsargott. Egyenlőre Castor és Ray közelsége bőven elég volt, hogy ne akarjon előtörni, de nem tudtam megállapítani, ez meddig elég. És nem voltam olyan állapotban, hogy meditálni tudjak. ÉS ekkor megéreztem Duncant közeledni. Még azt sem tudtam eldönteni, hogy vele akarok-e most rögtön találkozni. De elkerülni úgy sem tudtam volna, és talán ő segít megnyugodnom. - Büntetést kaptam. Bejössz? Mivel nem akartam a folyosón tartózkodni, gyakorlatilag betereltem Duncant a szobámba, és becsuktam az ajtót. Aztán lezúgtam az ágyra, és látszott rajtam, hogy eléggé világvége hangulatom van.
Hát azt sejtettem, hogy nem virágot szedett a parkolóban. Bementem a szobájába, és néztem, hogy az ágyra csuklott, mint akire kimondták a halálos ítéletet. - Csini nyakörv - mondtam és próbáltam nem vigyorogni. - Nagyon szexi. - Itt már terebélyes vigyor jelent meg a képemen, de Liu hangulata attől azt hiszem nem fog javulni. Leültem egy székre és kényelmesen hátradőltem. - Miért büntettek meg, és abban mi szerepe van ennek a nyakörvnek? - kérdeztem valamelyest komolyabb hangnemet megütve. Ha jól emlékszem ez az első alkalom, hogy megregulázták, és hát ahogy látom, eléggé a szívére vette.
Duncan jót vigyorog rajtam, és tudatosítom magamban, hogy erre fel kell készülnöm: rajtam fog élcelődni az egész banda a következő hetekben. Én pedig nem húzhatom fel magma miatta. Nem szabad, semmiképpen. Minden idegszálammal arra összpontosítok most is, hogy ne kezdődjön el az átváltozási folyamat. Duncan jelenlétébe próbálok kapaszkodni, és abba az emlékbe, ahogy már egy párszor átsegített a nehezén. De ez a vigyor nem segít ... Nem haragszom rá, mint ahogy másra sem, csak saját magamra. - Elmentem az erdőbe. És most ez rajtam marad a következő holdtöltéig. És óránként kell jelentkeznem valakinél. Ennél bővebben nem tudom most kifejteni, ezt is nehezen préselem ki. Sajnos egyre inkább belecsúszom valami pánik és dühroham közötti állapotba, csak még azt nem tudni, melyik lesz belőle. Elszúrtam nagyon, és a legnagyobb baj az, hogy nem tudom, hogyan kerülhetném el azt, hogy a helyzet még tovább romoljon. Roppant mód igyekszem, de ennél több nem telik.
Eléggé megviselte, jobb, amint azt először hittem. Felálltam, és odaléptem hozzá. Éreztem a feszültségét, a haragját, a farkasát. - Liu - raktam a kezem a vállára, és kicsit megszorítottam. - Nem dőlt össze a világ. Büntetést mindenki kaphat, és valószínűleg még te is fogsz. Mindenki hibázik. Castor ideig-óráig morcos miatta, de örökké ő sem dühönghet. Ambernek is ad esélyt, pedig ő tényleg nem a szíve csücske. Vigasztalásban nem voltam bajnok, de azért talán sikerül némiképp megnyugtatnom. - Engem fellógatott, de még mindig a testőre vagyok és bízik bennem. - Elengedtem, és ha rám tekintett, a szemébe néztem. - Kaptál egy nyakörvet - vállat vontam - sokkal rosszabbul is járhattál volna. Cseszegetni fogunk kicsit miatta, de ettől még nem leszel kevesebb senki szemében. Kölyök vagy, hibázhatsz, még az idősebbek is hibáznak. Ráadásul ez részben az én hibám is, mostanában ugyanis annyira a saját problémáimmal voltam elfoglalva, hogy vele alig foglalkoztam.
Segített valamennyit Duncan biztatása. Én is tudom, hogy mások is kaptak büntetést. Nem is a büntetéssel magával van bajom, ha félig agyonvernek, egy szavam nem lett volna, Mondjuk így sincs, nem tiltakozom. Egy ideig hallgatok, csak Duncan biztató közelségére koncentrálok, és valamennyire megnyugszom, de roppant nehéznek érzem az előttem álló időszakot. - Duncan, titeket elvertek, és három nap vagy egy hét múlva nem látszott semmi. Tsuom, hogy lélekben megmaradt, de már nem akadélyozott titeket semmiben. Én meg heti 15 alkalommal tartok edzést a szállodavendégeknek így. A felét minimum el fogom veszíteni, ha így jelenek meg. És ha elmulasztom akár csak egyszer is a jelentkezést, akkor még egy hónapig rajtam lesz, és így tovább. Soha nem kerül le rólam! - most aztán átszakadt a gát, és rázúdítom minden kétségemet és félelmemet. - És ha óránként jelentkeznem kell, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyáltalán nem mehetek ki. Be fogok csavarodni. Hogy csinálom én ezt végig?! Újra kezdek pánikba esni. Ez így sz@r. Ez így nekem innen nézve megoldhatatlan.
Oké, ez sokkal súlyosabb volt, mint először hittem. - Liu, nyugi! - Most már mindkét kezem a vállán volt. - A vendégek elől egy sállal, kendővel vagy akármivel eltakarod. A kimozdulás hiánytól meg ne félj, nekem elég sok felé kell bóklásznom mostanában, jöhetsz te is. A szórakozóhely körül is akad fizikai munka, elég sokat vagyok ott, besegíthetsz, és le is tudsz jelentkezni óránként. - Kicsit megráztam. - Nincs lehetetlen feladat, vagy büntetés, érted? Nem fog itt nekem pánikba esni, és egy szaros nyakörvtől megtörni! - Részben az én hibám is, és segíteni fogok, szóval ne cidrizz, az nem használ.
Basszus! Hogy lehet Duncannak minden ennyire egyszerű, ami nekem hegynyi nehézségnek tűnik? Érzem lassan a mögöttem lévő hullámvölgyeket. Mindig akkor jön a krach, amikor elhavaznak a tennivalók és szükségletek, lehetőségek, kötelességek és feszültségek, és képtelen vagyok velük egyedül megbirkózni. De elvileg nem is kéne egyedül. És Duncan majd most is segít. Lehajtott fejjel szuszogok, és próbálok nem pánikolni ennyire. Ha Duncannel megyek ki, az jó. És ha munkát ad, akkor nem is érzem majd azt, hogy csak lógok a nyakán. Sálat edzésen!? Ahha ... de akkor majd kitalálom, hogy mivel takarjam el. - Kösz. - mormolom. Tényleg kicsit talán túlpánikoltam a dolgot. De éppen ez az, hogy annyira bizonytalannak érzem magam farkasként, mit lehet, mit nem, mit kell, mit szabad ... mit hogyan kell elintézni ... Totálisan el vagyok veszve. És annyira megszoktam, hogy a magam ura, és segítsége vagyok, hogy nekem kell boldogulnom. Nehéz elfogadni a kiszolgáltatott helyzetet. Nem is fog menni még jó ideig. Minden porcikám berzenkedik ellene. Egy kriplinek érzem magam tőle.
- Nem lesz semmi baj - borzoltam meg a haját. - Fiatal vagy még, majd belejössz. Visszaültem, de a széket közelebb húztam hozzá. Az érzelmei kiültek az arcára, a testtartására, a zavarodottsága és bizonytalansága szinte tapintható volt. Elveszettnek tűnt, ami tudom, hogy mennyire pocsék érzés, mert mostanában hozzám is beköszön olykor-olykor. - Anne-t el fogom vinni Castorral az őrzőkhöz látogatóba - mondtam, hogy eltereljem a figyelmét. - A találkozó után elviszlek a felújítás helyére, és körbevezetlek, aztán megnézzük, hol tudnád leginkább lekötni magad, és a hasznomra lenni. Egy farkasnak, ha falkában van elég kellemetlen tud lenni, ha csak teng-leng, és Liu most még maga alatt is van. De túl lesz rajta, erős kölyök, menni fog. - Esténként pedig erdőt fogunk járni - jelentettem ki, nem lehetőségként, hanem utasításként. Zsúfoltak lesznek a napjaim, de ez most mindegy, feladataim vannak, amiket ha törik, ha szakad el kell végeznem. Liu pedig a mentoráltam, nem mondhatom neki, hogy bocs, majd később, mert az bajt hozhat az ő fejéra is. Elsősorban az övére.
A tervek jól hangzanak. De most jön az a pillanat, amikor egy szemrehányó pillantás villan tőlem eléje is. Egy ilyen tervet előbb is bedobhatott volna, és akkor most nem tartanék itt. De nem mondom ki. Ahogy Ray is mondta: alázat, és kushadás. - Kösz, az jó lenne. Valami megnyugvásféle már belém költözik, a megkönnyebbüléstől még távol vagyok, és örömöt még az erdőbe járás lehetősége sem tud bennem felidézni. Még mindig pocsékul érzem magam. Erősnek érzem a büntetést, de hát ebben nem én döntök. Még mindig nyüszíteni lenne kedvem. Az új élmények jók, leköt a farkassá válással kiszélesedett világ, és ez elég sokat tud feledtetni az egyéb nyűgökből, de ha az új élmények eltűnnek, és jönnek a megszokott hétköznapok, akkor igazából nem élvezem a farkaslétet. Persze, csodás távlatok nyílnak majd előttem ... úgy száz év múlva. Van mit ennem, és van hol aludnom, de nem tudok annyit hazaküldeni a családomnak, mint előtte. Amire az életemet tettem fel, hogy megtanulom, most szinte semmit sem ér. Az új társaság csodálatos, csak éppen úgy mozgok benne, mint elefánt a porcelánboltban.
Kezdőlap
