Örülök annak, hogy egy olyan munkatársat sikerült kifognunk, aki nem kezd el pattogni minden egyes kis dologért és elfogadja, hogy ez alatt a két hét alatt igen is meg lesz figyelve, hiszen nem akarjuk rontani a szalon hírnevét, így csakis egy kiváló tetoválót vehetünk fel. -Természetesen egyikkel sincs gond. Cigizni majd akkor lehet, mikor éppen nincs vendéged és a szalon mögött van kialakítva egy rész neki. Bent a vendégek miatt nem kellene dohányozni. Van akit zavar a füst. Illetve zenét is szoktunk betenni, de persze hozhatsz magadnak egy kis rádiót és ha nem bömbölteted akkor nyugodtan hallgathatod egész nap. Persze ha esetleg a vendégedet vagy a szomszédos boxban zavarna valakit akkor kompromisszumot kell kötni vele, vagy kikapcsolni. Tudod a csapat amolyan kis család és ahol csak tudunk segítünk egymásnak.-Bízom benne, hogy ő is megtalálja majd a helyét ebben a kis családban és jól fogja érezni magát, mert az is nagyon fontos, hogy a tetoválók jól érezzék magukat, mert akkor születnek a legszebb munkák. -Ezt jó tudni! Ezt felírom magamnak és majd szólok, ha lesz olyan vendégem!-Szerencsére eddig csak olyan volt, akivel én is el tudtam bánni, de jó tudni, hogy ilyen téren számíthatok rá. A bókja, dicsérete meglep engem és nem is titkolom el ezt az érzelmemet, de természetesen nem azt mondom, hogy nem esik jól. Melyik nőnek esne rosszul, ha ilyen szép szavakkal kedveskednek neki? -Igazán nagyon szépen köszönöm!-Egy őszinte mosolyt is megejtek felé. A kérdésére nem adom meg rögtön a választ. Nekem is meg kell nézni, hogy mikorra is érkezik az első feljegyzett vendégünk. -Nos ha jól látom van még másfél óránk addig. Előtte nem nagyon hiszem, hogy valaki betérne. A reggelek csöndesek szoktak lenni és ha jól látom pont hozzám írták be.-Nah erre kíváncsi leszek. Ilyenkor csak reménykedni tudok abban, hogy nem valami hisztis leányzót kapok, aki rózsaszín hello kittyt szeretne felvarratattatni velem . -Nos ha a vendég nem ragaszkodik hozzám, akkor miért is ne? Tudod vannak olyan vendégeink akik direkt kiválasztanak egy dolgozót, mert vagy ismeri őt, vagy az ő munkája tetszik neki jobban. De vannak akik rugalmasak ebben a kérdésben!-Közben természetesen követem őt. Ha már kettesben vagyunk egyenlőre, akkor kihasználom az alkalmat arra, hogy jobban megismerjem. -Köszi nem kérek...leszoktam!-És kicsit távolabb is állok tőle, mert már az illatát sem bírom olyan jól, de természetesen tudok alkalmazkodni, így ha csak én vagyok a kakukktojás nem fogok szólni senkinek sem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Hallgatom mit mondd. A szokásos. Persze, mindent a vendégért. Általában megkérdeztem a vendégeket, zavarja-e őket a zene, és panaszt eddig még nem kaptam. Legfeljebb azoknál váltottam nyugisabb bandák zenéire, akik először varratták magukat, és náluk természetes, ha izgulnak. Emlékszem, mikor az első tetoválásomat csináltattam, azt hittem, szétharapom a széket. De aztán többször is be kellett ülnöm egymás után, hogy a szervezetem hozzá szokjon, ma meg már olyan természetesnek tűnik, mintha ezzel születtem volna. Ezen a "kis család vagyunk" szövegen elidőzök gondolatban. Jó az, ha az embernek barátai vannak, és persze, tudom miről beszél a kis csaj. Elvégre, nem ez az első tetováló csapat, akikkel együtt dolgozom. Ugyanakkor azt is tudom, hogy muszáj megtartanom egy bizonyos távolságot. De idővel, ez úgyis kialakul. Az arcán megjelenő meglepetés és enyhe pír jóleső elégedettséggel tölt el. Ezek a nők. Olyan bámulatosan egyszerűek, és mégis, hova lenne nélkülük a férfi? Elvégre, csak ők képesek elcsavarni a fejünket, nem igaz? - Ugyan nincs mit. Csak őszinte vagyok. - mondom mosolyogva. Hallgatom, mit mondd, közben belépek a dohányzóba, amit már említett. Tartom az ajtót neki, s megvárom, míg ő is belép, csak aztán engedem el az ajtót. - Most fogja elmondani, mit szeretne, vagy már megbeszélte veled a mintát? - kérdeztem érdeklődve. Még a lány munkáit nem nagyon láttam, kivéve azt a párat, ami a falon volt kitéve, s rá volt írva a monogramja. Ügyesen rajzolt, legalábbis abból a pár mintából csak erre tudtam következtetni. Hmm... talán ha találok megint valami olyan mintát, lehet varratok vele a kezemre. Hallgattam szavait, s közben bólintottam. - Igen, ismerős. Mondjuk, szeretem a random jellemű vendégeket, akik bevállalják az ismeretlenebb, vagy újabb művészeket, és nem csak egyvalakihez járnak folyton. Egyrészt, ez ösztönzi a tetoválót, hogy minél szebb, és jobb munkát alkosson, tudod, kis versenyszellem. Másrészt a vendégnek igen változatos, és ha jó művészeket választott, akkor gyönyörű ékei lehetnek a testén a minták. Közben rágyújtok, s mikor visszautasít, csak bólintok, s az asztalra teszem a dobozt. - Nem baj az, ha leszokik az ember. - mondom én, egy vérfarkas, aki akár egy raklapra való cigarettát is elszívhatna, nem kapna tüdőrákot. - Amúgy attól nem kell félned, hogy öt percenként kijárok rágyújtani. Nem vagyok függő. Csak néha jól esik, meg ilyenkor beugrik néha pár új ötlet. Ilyenkor jön az ihlet. - szívok bele a cigarettába, s kifújom a füstöt, de nem a lány felé, mert ahogy látom, egy kicsit zavarja. - Ha a vendég benne van, természetesen szívesen megvarrom. Újból beleszívtam a cigarettába. Aztán végigmértem. Milyen csinos. Ha most másért nem is, de azért már jó ide bejönni, hogy ilyen szemrevaló munkatársam van. - És te mióta vagy benne a szakmában? Szép itt a nyakad alatt a tetkó. Ha máshol is van ehhez hasonló éked, szívesen megnézném. - vigyorodtam el kacéran, és rákacsintottam. Ha túl szemtelennek talál úgy is szól, de jelen helyzetben nem néztem ki belőle. Persze, a főnököm. De ugyanakkor bennem van az a vadászösztön, ami egy férfit hajtja, ha nőt lát. És hát miért ne vetném be? Én élvezem, ez a lényeg.
-Csak annyit tudok, hogy egy portré lesz, de még nem láttam képet. Szóval ez még meglepetés.-Igazából örülök is valahol, hogy ezt a vendégemet átadom neki. Tudok portrékat csinálni és jól is sikerülnek, de ettől tartok a legjobban, hiszen ezt lehet a legkönnyebben elrontani. Ha a vendég nem ismeri fel azt a bizonyos személyt a művedben, akkor szép szavakkal fogalmazva gáz van. -Ez jó! Mármint Karen ezért harapna és megértem. Ez egy munkahely és nem egy pub...De azt hiszem ezt nem pont neked kell magyarázni. Van egy olyan sejtésem, bár nem akarom növeszteni a májad, hogy ez nem csak két hetes munka lesz.-Kacsintok egyet neki Tudom elhamarkodott kijelentés, de eddig egy rossz dolgot sem találtam benne. A munkái szépek, nem egy lusta fickó, időben érkezik, nem úgy mint a többiek. Szóval igazi főnyeremény, de azért mind ezt nem fogom elmondani neki. A szavain jóízűen felnevetek. Nah ilyen őszintén, és szabadon is elég régen nevettem. Nem lesznek itt gondok kettőnk között! -Hát nos azt, hogy megmutassam ki kell érdemelni. Nem villantom meg őket minden jöttmentnek!-Szélesedik ki mosolyom, majd egy pillanatra bepillantok az üzletbe, hogy érkezett e valaki. A többi kollégák is lassan megérkeznek intek is nekik, hogy itt vagyok kint és figyelem őket. Ne higgyék azt, hogy lazíthatnak egy sort. -Amúgy nem vagyok olyan rég a szakmában. Hat éve kezdtem el a tetoválást.-Válaszolom neki röviden, majd máris terelem a témát valami fontosabb felé. -Majd a kollégákat bemutatom neked...Jaj és tényleg még egy dolog. Annyit még szeretnék tudni, hogy neked mi a specialitásod. Mármint jobban szereted a fekete-fehér tetoválásokat, vagy portrékat, koponyákat ilyenek...Csak tudod amikor van lehetőség rá ahhoz osztjuk be, természetese ha szabad a vendéget, aki a kért tetkóban otthonosabban mozog. Én például még ha nem is látszik rajtam, de jobban szeretem a színes tetoválásokat. Karen meg a portrékban nagyon jó. Persze egy jó tetováló mindenhez ért ez oké, de mindenki jobb valamiben, még ha csak egy kicsit is!-Le kéne szoknom arról, hogy úgy kezeljem mint egy kezdő. Sok év áll mögötte ebben a szakmában. Ő is tudja azokat, amiket én. De akkor miért magyarázok el neki mindent úgy, mint egy zöldfülűnek?
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Áh, portré. Na igen, amit sosem értettem, hogy fotóról vagy más egyébről miért rakatják ki magukra a szeretteiket az emberek. Mintha csak céltábla lenne egy magamfajtának, hogy ide nézz, őket is megeheted, ha velem végeztél, ők a családom! Na mindegy, ez a magam kis vérfarkas véleményem. Szavaira csak bólintok. Ha azt kell elkészíteni, hát akkor azt kell. Azonban burkolt dicséretére, csak elégedetten elmosolyodok. Néha elgondolkozok azon, hogy ezt a Vérfarkasnak, vagy a magam karizmájának köszönhetem-e, bár igazából tök fölöslegesen agyalok ezen, hisz a kettő egy és ugyanaz. - Örülök, ha hosszú távban gondolkodsz velem! - kacsintok rá. Persze ezt veheti kétértelműnek, mert hát az is. Mit szépítsek? Nevetése kellemesen cseng fülemnek, és egyre szimpatikusabbnak találom. Jól kifogunk mi itt jönni. - Oh, kár... remélem, azért később nem csak egy jöttment leszek, és még megcsodálhatom a kis rejtett tetoválásod. - mosolyodok el. Persze, én is megmutatnám neki, a magamét a hátamon, de akkor a mellkasomon lévő sebeket is valószínűleg észrevenné, az pedig ugyebár, nem egy szerencsés dolog. Legalábbis most még nem. A tekintetét követem, és ahogy látom, hogy jönnek, intek én is az érkezőknek. Szép hölgy kollégák... No, lesz még kit fűzni. Hehehe Aztán ismét felé pillantok. Hmm... specialitás. Széles mosoly kerül az arcomra, és válaszolok. - Nos, bármit megvarrok, amit kérnek, tervezni tudok. - hála a kovács mesterségnek, meg a druida tanoknak ugyebár, teszem hozzá gondolatban - De ha nagyon választanom kéne, inkább fekete fehér, és a bonyolult, kelta fonatok, a 3D hatású, nagyon aprólékos munkákban vagyok ügyes, mint pl. szárnyak, mancsok. A sötétebb tónusú minták, darkosabb jelképek, feliratok. Szeretem az ilyeneket, azt, ha a vendég választása elárul róla dolgokat. Nem zavar, hogy főnökösködik, egyenlőre ez a természetes, és nincs is ezzel semmi gond. Ha valami nem tetszik, azt úgyis közölni fogom vele. A csikket végül elnyomom a hamutálban, majd ránézek, ha van még esetleg kérdése, tegye fel, ha nincs, akkor menjünk dolgozni, vagy bemutatkozni a többieknek.
-Nah majd meglátjuk!-Nem bántam meg, hogy őt választottam. Nagyon is jófejnek tűnik és mivel hasonlóak vagyunk Karennel így tudom, hogy vele is ki fog jönni. Tudja, hogy hol a helye, hogy ő az alkalmazott, de nem fogom agyon dicsérni mert a végén elbízza magát és nem fog úgy dolgozni ahogy azt kellene. Ahogy hallgatom őt, hogy miben is tehetségesebb, vagy mik azok a tetoválások, amiket jobban preferál, már elő is kúszik egy kép egy új tetoválásról. Már rég óta gondolkozom azon, hogy beszerzek még egyet. Miért is ne vele varratnám fel? Ez az egyik legjobb megmérettetés, mert ha nálam elront valamit, akkor Karennél rontja el és annak nem biztos, hogy jó vége lesz. -Ezeket megjegyzem. Majd esetleg mikor lesz időd és érdekel megnézhetnéd a többiek munkáit is. Sokat elárul róluk, bár gondolom ezt te is tudod. Ha készen állsz akkor be is mehetnénk és túleshetünk a bemutatkozáson.-Nem féltem őt. Érzem, hogy nem az a nyámnyila és kiáll magáért ha kell, sőt azt is kinézem belőle, hogy egy pofont is lekeverne egy nőnek, ha az olyat szólna be. Megvárom, hogy elnyomja a cigijét, majd be is sétálok az üzletbe. Már csak egy kollégánk hiányzik, de ez már megszokott. Először a lányokat mutatom be neki, majd a srácokat akik nagy vigyorral az arcunk köszöntik Natant. Persze a lányok is alaposan végigmérik őt. Megértem ám őket nem egy rossz pasi, de most nem ezért választottam őt, hogy flörtölgessek vele. Miközben eldumálgat a többiekkel bevonulok az irodába, hogy folytassam amit elkezdtem. Nem szándékozok egész nap itt bent ülni, de még bőven van időnk, így kihasználom ezt. Már éppen befejezem a papírmunkát, mikor az egyik kolléga benézz, hogy meg is érkezett az első vendégem. Azonnal leteszem a tollat és ki is megyek a vendégtérbe, hogy Natannak átadjam a kuncsaftot. -Natan! Nos megbeszéltem a vendéggel és őt nem zavarja a csere. Szóval ha készen állsz akkor most ő a tied. Beszéld meg vele, hogy pontosan mit szeretne, ha öt percen túl készülsz el a rajzzal akkor szólj neki, hogy körülbelül mennyi idő és, hogy nyugodtan elmehet közbe. Ezt majd ő eldönti...Arra kérnélek, hogy mikor már feltetted rá a vázlatot szólj nekem. Csak meg szeretném nézni, meg utána majd munka közben is megfigyelnélek...De olyan leszek mint egy szellem. Észre se fogsz venni!-Egy biztató mosolyt varázsolok az arcomra, majd be is mutatom neki a vendéget.
//Bocsánat, hogy nem lett a legjobb//
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A bemutatkozás és az ismerkedés egész simán ment. A hölgyek csinosak, vadócok, kicsit rámenősek és pletyisek. A srácok ivócimborák, szóval a szokásos tetováló csapat. Jobb, ha megjegyzem kik, vagy mik ők, ha nem akarom, hogy véletlenségből vacsoraként végezzék. Amíg megmutogatják munkáikat, néha-néha az iroda felé pillantok, hogy a főnökasszony ténykedését is lássam. Nem feltűnően, csak egy-egy lopott pillantás, és már beszélgetek is tovább. Aztán a csajok kezébe kerülnek az én skicceim is, amik között igen régi darabok is akadnak, amiket még Californiában készítettem. De persze, nem árulom el, hogy miért ilyen kopottak a képek, vagy a papírok. Miért osztanám meg velük? Meg aztán melyikük hinné el? Az ajtó kis idő múlva kinyílik, megérkezik a vendég. Grace fogadja, én pedig illendően elhessentem a csiripelő madárkákat a helyem közeléből, hogy aztán meghallgathassam újdonsült főnököm feltételeit és utasításait. Mosolyogva bólintok, majd kézbe is veszem a hölgy vendéget. Egy fiatal, de nem a tini korosztályba való hölgy a vendég, kissé bátortalanul lép oda hozzám, és nyújt át egy fiatal lányról készült fotót. Az arca hasonlít vendégemére. Első kérdésem az, ez e az első tetoválása, mire hevesen bólogatni kezd. Mosoly kerül az arcomra, majd gyengéden megfogom a karját, hogy a székbe ültessem, utána leülök mellé, majd ceruzát, papírt ragadva kezdek neki a rajzolásnak. Közben tovább kérdezem, az átalakításokról, az ízléséről, arról, ki a lány a képen. Kissé zavarban van, de elmondja amit tudni szeretnék. A lány a húga, pár éve vesztette el egy autóbalesetben, és így szeretne emléket állítani neki. Szereti a goth stílust, a vörös színt, mindazt amiért együtt rajongott a húgával. S bár már idősebb, és nem mutatkoznak meg rajta ezek a jegyek, így ezzel a tetoválással mindezt talán visszahozhatja. Csendben hallgatom. Ilyenkor kicsit lelki szemetesek is a tetováló művészek, de ebben a szakmában ez ezzel jár. Érzem magamon néha a leskelődő tekinteteket, de igyekszem mindig úgy ülni, helyezkedni, hogy akinek nem akarom megmutatni, az ne lássa a készülő rajzot. Néhány szín ceruza és toll kerül elő a fiókból, s az utolsó simításokat is kisatírozom a képen. Azután megmutatom a lánynak. Pár percig csak csodálkozva, kikerekedett szemekkel néz a képre, majd pár könnycseppet látok lecsorogni az arcán, aztán hirtelen a nyakamba ugrik, és átölel. Hát, én mindenféle reakcióra gondoltam, csak erre pont nem. Míg megpróbálom visszaültetni a székbe a nagy lelkesedés, sírás, meg hálálkodások közepette, a vázlatot a hátam mögött álló Grace felé is oda nyújtom. Bár nem néztem rá, pontosan tudtam, hol áll. Vérfarkas megérzés, mondjuk úgy. Amíg megszemléli a vázlatot, igyekszem kicsit lenyugtatni a vendéget, zsepit adok neki, meg elmegyek kávéért, hogy utána majd neki láthassak az igazi munkának.
Miután átadtam Natannek a vendégemet visszasétálok az irodába és folytatom a munkát mind addig, míg nem szól, hogy elkészült a vázlattal. Tudom ez úgy tűnhet, mintha megkérdőjelezném a munkáját, de ez az első napja. Ilyenkor még igen is ügyelni kell rá, de ha ma minden rendben megy holnap már csak a végeredményeket fogom szemügyre venni és utána már szabadon dolgozhat. Csak az első pár napot kell túlélni. Ahogy megnézem a rajzot elismerően bólintok egyet. Remek lett és ezt szóban is kifejtem. Nem látom akadályát annak, hogy miért is ne folytathatná a munkáját, így már engedem is tovább. Miközben felrajzolja a tetoválást, csak egy-két alkalommal sétálok oda mögé, hogy megpillantsam, hogy áll és minden rendben van e. Szerencsére nem volt semmi gond, így nyugodtan folytathattam az én munkámat is. A nap legnagyobb részét az irodában töltöttem el. Vagy a gép előtt görnyedtem, hogy mindenféle megrendelést, papírt, emailezést elintézzek, vagy éppen telefonálok megállás nélkül. Szerettem volna én is tetoválni egyet, de nem jött össze. Voltak most annál sürgetőbb feladataim is és, ha mind ez nem lett volna elég még a csajok is beszóltak nekem. Komolyan mondom kezd elegem lenni belőlük. Ha nem dolgoznának normálisan, már rég kirúgtuk volna őket, de így csak annyit tehetek, hogy nem figyelek rájuk. Ahogy a záráshoz közeledünk és az utolsó vendégekkel is megvannak a többiek már haza is mennek. Természetesen felsöpörni nekem kell utánuk. Nincs takarítónőnk és elvileg be van osztva, hogy ki mikor rak rendet, de mikor én vagyok itt Karen helyett nem foglalkoznak ezzel. -Natan, ha befejezted te is hazamehetsz nyugodtan! Ilyenkor már nem fogadunk több vendéget...Amúgy remek munkát végeztél ma. Nagyon ügyes voltál!-Egy fáradt, ám mégis őszinte és bátorító mosolyt küldök felé, majd visszasétálok az irodába, hogy összepakoljam a holmijaimat.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A munka folyt tovább, gördülékenyen, egyszerűen, ahogy az elvárható tőlem, mint mindig, ha munkáról volt szó. A vendéget nem zavarta a rádió, de miközben varrtam a bőrére, elbeszélgettünk. Néha magamon éreztem Grace pillantását, de cseppet sem zavart. Nem mintha szükségem lett volna az ellenőrzésére, hisz azért már pár éve csinálom ezt a szakmát, de a halandó népek már csak ilyenek. A dicséretére csak szerényen bólintottam, s mosolyogva folytattam a munkát, mintha mi sem történt volna, pedig én magam is tisztában voltam vele, hogy tökéletes lett a rajz. Végül, néhány kisebb szünettel megtűzdelve, elkészült a portré:
A hölgy elégedett volt, és még egyszer hálálkodva köszönte meg a munkám. Néhány tippel még elláttam, hogy ápolja a friss tetoválást, s hogy vigyázzon rá, miután leveszi a tapaszt. Bólintott, s ahogy tanácsoltam, a tetoválást kifizetve, egy krémet is vett, hogy vigyázzon a mintára, amit a sebre kenhet. Ezután a nap csendesen, néhány kisebb varrással telt. Pont cigi szünetet tartottam, mikor hallottam, hogy Gracenek kissé csipkelődve szóltak be a csajok, mire egy határozott morranással teremtettem őket helyre, s kissé kiengedtem farkasom, hogy a fellépésem fenyegető legyen. Persze nem érzik a halandók, mi rejtőzik bennem, de a kisugárzásom meglehetősen félelmetessé tesz a szemükben. Be is fogták hamar a csipogást, s valami hirtelen gondolattól vezérelve néztek munka után, s hagyták békén Gracet, én meg, mintha mi sem történt volna, cigiztem tovább. Nem néztem Gracere, nem kérdeztem semmit tőle, ez amolyan "farkas" dolog. A nap vége felé már nem nagyon volt vendég, de én még néhány megrendelésre előre készítettem néhány vázlatot, s mire végeztem, már csak Grace, meg én voltunk a szalonban. Épp a partvissal jött felém, de még mielőtt körülöttem kezdett volna söprögetni, kivettem a kezéből a seprűt, s a magam helyét én tettem rendbe. Ez az én dolgom, nem várom el, hogy más tegye meg. Miután végeztem, mosolyogva néztem főnökasszonyomra. - Lenne kedved meginni egy kis alkoholt valahol? Vagy esetleg, ha nincs autód, szívesen haza viszlek. De csak szigorúan baráti, főnök alkalmazott viszony! - emelem fel védekezőn a kezem, mielőtt rosszra gondolna. A dicséretre csak mosolyogva támaszkodtam rá a seprűre. - Van némi tapasztalatom, mondjuk úgy. De köszönöm. - kacsintottam rá.
Tudom, hogy nem ma kezdte el ezt a szakmát Natan, de mégis csak egy új alkalmazottunk és mivel én vettem fel őt nem Karen, így még jobban meg kell bizonyosodnom arról, hogy jót választottam. Karen megbízik bennem nagyon is és nem akarom ezt a bizalmat elveszíteni a legjobb barátnőmtől és főnökömtől. Sokat köszönhetek neki, mondhatni úgy, hogy az életemet köszönhetem neki, így nem okozhatok neki csalódást! Először csak meglepődöm mikor kiveszi a kezemből a seprűt és a lapátot, majd elmosolyodom. Igazából már ez után a nap után semmi kétségem sincs a felől, hogy jól döntöttem. A munkái főleg az a portré gyönyörű lett és bebizonyította nekem, hogy igen is ért a szakmához...sőt sokkal jobba ért hozzá, mint én. Karen örülni fog neki és bízom benne, hogy majd ő is ugyan úgy megkedveli, mint én. -Ez nagyon kedves tőled! Nem kel hazavinned, de örömmel megiszom veled valamit, bár az én részemről vagy egy kávé, vagy egy tea lesz. Már nem iszom alkoholt!-És egyre több mindent megtud rólam, ami fura. azt már tudja rólam, hogy cigiztem és most biztosan arra is rájött, hogy az alkohollal is túl közeli barátságba kerültem...De ez azért még nem sok rólam és ne is hiszem, hogy ennél többet megtudhat majd a múltamról. Azért mégis csak egy "idegen" a számomra. -Ne haragudj! Gondoltam, hogy jó munkát fogsz végezni, de általában Karen szokta felvenni az embereket és nem én, így azért volt bennem egy kis félsz, hogy jól döntöttem e!...De kérek még öt percet, amíg összeszedem a holmijaimat. Utána indulhatunk is! Ismerek egy normális helyet a közelben, ha az neked jó!-Megvárom a válaszát, majd eltűnök az irodában és ahogy azt mondtam öt perc alatt össze is pakolom a cuccaimat. A táskám most is tele van könyvekkel a sulinak köszönhetően, de már hozzászoktam a súlyához, így már észre sem veszem, hogy milyen nehéz. -Még be kell kapcsolnom a riasztót. Kérlek kint várj meg! Tudod ez mozgásérzékelő és csak pár másodperc van!-Megvárom, míg kimegy az üzletből, majd alaposan körülnézve be is pötyögöm a kódot és kirohanok az ajtón, amit alaposan be is zárok a kulcsokkal. -Mehetünk, most már tényleg!-Ajkaim mosolyra húzódnak és ha Natan is benne van akkor el is indulunk.
//Szerintem a kövi már mehet a pubba, esetleg az O'Connorsba, ha van szabad hely //
Voltam olyan rendes és kértem előre időpontot, bár ez nem olyan meglepő, általában mindent tervszerűen szoktam kivitelezni, nem vagyok a spontán döntések híve, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének spontán ötleteim. Mindenesetre már tíz perccel időpont előtt ideérek és nagyjából pont azt kapom, amit a neten is lecsekkoltam, mielőtt kiválasztottam a helyet. Kulturált, ízléses szalon, nem olyan, ahol a némileg renoválásra szoruló tetoválásom először készült. Ettől függetlenül nem gyakran járok ilyen helyekre, mondhatni soha. Némileg feszengve állok meg az ajtóban, amikor belépek a helyiségbe. Legalább jó idő van, így a szövetkabátomat el is kezdem kigombolni, alatta fekete, magasnyakú pulóvert viselek, hiszen nem elég, hogy Fairbanks-ben vagyunk, még tél is van, ami annyit jelent, hogy nem lehet eléggé felöltözni. Amúgy pedig farmert viselek és bakancsot. Az a kis idő, amit gombolkozással töltök tökéletesen alkalmas, hogy kicsit körbenézzek, hamar ki is szúrom a pultot, meg a fogasra is átsiklik a tekintetem, ahova a kabátomat akaszthatnám. De annyira otthonosan még nem mozgok itt, hogy ezzel kezdjek, tehát végezetül a pult felé irányítom a lépteimet. Látom, hogy nincs ott senki, de ez végül is nem egy bolt, ahol mindig kell valakinek ülnie a pult mögül. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan elő fog kerülni az illető, aki megmenti az én régi, megkopott kis tetoválásomat. Ahogy megállok a pult előtt tekintetem elkalandozik a falon lógó képek felé, szemügyre veszem őket. Mivel semmiféle művészi vénám nincs, így nagyjából annyit vagyok képes megállapítani, hogy szépek. Bár kedvet azért nem kapok egy újabb tetoválásra, már az elsőre is sokáig úgy gondoltam, hogy hiba volt, aztán meg inkább megszoktam, mint megszerettem, de hát ez van. Majd végül a pultot figyelem meg kicsit, persze azonnal kiszúrom, hogy az egyik prospektus ferdén ül meg a kis tartójában. Ha nem egy teljesen ismeretlen helyen lennék, nyilván az lenne az első, hogy odanyúlnék és megigazítanám. Végül is most is megtehetném, hiszen nem lát senki... Körbenézek... tényleg nem lát. Vagy csak elvehetném, mintha érdekelne, belelapoznék és rendesen tenném vissza a kis fakkjába. Már érzem, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, de hát bogaras vagyok, a boltban a hanyagul felpakolt polc is kész agyrém. Végül feltekintek a pultról végre, nagyot sóhajtva túrok a hajamba csak amolyan ösztönös mozdulatként. Egy hős vagyok, nem nyúltam semmihez... még.
Eljött a vizsgaidőszak ezzel együtt a drága karácsonyunk is, amiből túl sok mindent nem fogok élvezni, mert az időm nagy részét tanulással kell eltöltenem. Karen akart is szabadságot adni nekem, amit félig meddig el is fogadtam. Nem akartam teljesen kihagyni azért a munkát sem. Elvállaltam, akkor csinálnom is kell. Igaz most napi hét-tíz ember helyett csak napi kettő-hármat vállalok el. Legalább a csajoknak sem lesz okuk nyafogniuk. A mai napra is megvannak a vendégeim. Már korán reggel volt egy, akinek egy sárkányt kellett felvarratnom, utána meg egy egyszerű kis madarat egy kedves lánynak. Első tetoválása volt. Iszonyatosan idegesen jött ide, de sikerült megpróbálni és szerencsére jól is bírta a gyűrődést. Ő utána nagyobb szünetem van, így ki is használom az alkalmat arra, hogy kicsit félrevonuljak tanulgatni az irodába, de csak a megbeszélt időpontig. Egy bögre kávéval a kezemben sétálok ki és indulok el a pult felé. Csak ekkor veszem észre a várakozó férfit. Kérdőn nézek körbe. A srácok dolgoznak, de a csajok csak a seggüket növesztik. -Hahó! Ott egy vendég! Legalább szólnátok nekem!-Ők csak felnevetnek egyet, majd folytatják is a diskurzust. Feladom a próbálkozást. Próbáltam kedves szavakkal, és keményekkel is, de minden alkalommal csak kinevettek és ki is használják rendesen azt, hogy semmit sem szólok ezért Karennek. De hagyjuk is, nem akarok velük foglalkozni. Most van ennél fontosabb dolgom is. -Szép napot! Elnézést, hogy megvárattuk! Ön Stephen Fox?-Mert elvileg már itt kellene lennie annak, aki nálam bejelentkezett és mivel más nem várakozik, így csak ő lehet. -Grace vagyok!-Kezemet felé nyújtom egy kézrázásra. -Velem beszélt telefonon! Ugye ha jól emlékszem korrigálásról van szó!?-Teszem fel a biztonság kedvéért a kérdést, majd intek is neki, hogy jöjjön utánam. Az egyik boxba bevonulva rámutatok a székre, hogy huppanjon le csak rá és várom is, hogy megmutassa a tetoválását. Ha nem lenne neki ez egyértelmű, akkor megkérem őt. Persze tőlem beszélgethetünk is, de azt hiszem ő is szeretne ezen hamar túlesni.
Mint mondtam, a várakozás igazán nem zavar, hiszen egy tíz perccel korábban is érkeztem, tehát még számoltam is vele. Amíg a dolgok úgy történnek, ahogy számítok rájuk, addig pedig nincs az ég világon semmi gond. Addig is igyekszem nem figyelni a kis prospektusokra és arra, hogy az egyik ferdén áll a helyén... pélául a helyiség jobb felső sarka kimondottan érdekes. Legalább is jobb híján azt bámulom, míg helyre billentem az egyébként elég könnyen felborítható lelki egyensúlyom. Amikor hallom a fiatal nőt pörölni a többiekkel, még csak fülelek, nem adom semmi jelét annak, hogy türelmetlenkednék, vagy helyeselnék. Igazán ráérek, de tényleg. A hozzám intézett köszönésre azért már a nőre tekintek gyanútlan érdeklődéssel. - Szép napot. Igen, én vagyok és semmi probléma, nem lóversenyen vagyunk - Csóválom meg kicsit a fejem azzal a gesztussal, hogy tényleg ne törődjön vele. Nem is kellett igazán sokat várnom, szóval nem történt tragédia. A kéznyújtást persze elfogadom, ehhez kihúzom jobb kezem a zsebemből és egy kicsit megrázom a hölgy kacsóját. Még valami apró mosoly is megjelenik a szám szegletében, az a barátságos fajta, hiszen nem árt jóban lenni azzal, aki nemsokára ki fogja lyuggatni a bőrömet. - Igen-igen, egy régi tetoválást kéne helyrepofozni kicsit... - Ahogy int, némileg zavartan nézek kicsit körbe, majd fogom magam és megindulok Grace után a boxba, regisztrálom a széket is és hát akkor felteszem bele is csapunk a közepébe. Minden további nélkül elkezdem levenni a szövetkabátom, aminek kerítek is egy fogast. Nem azt mondom, hogy egy zen mester nyugalmával ténykedek, bizonyára ki lehet szúrni, hogy nem napi rutinként járok tetoválószalonba, de nem tűnök problémás páciensnek. - A karomon van... - Jegyzem meg halkan, miután sikerül egy fogasra felakasztanom a kabátom, persze párszor végig is simítok rajta, mert ezek a szövetkabátok folyton összeszedik a szöszöket. A magyarázat pedig igazából annak szól, hogy a fekete pulóverem szegélyéért nyúlok és a megjegyzésemet követően azt is leveszem. Itt jön a legjobb rész. Ahelyett, hogy azt is felakasztanám a kabát mellé, elkezdem szépen összehajtogatni, ahogy azt - jó esetben - mindenkinek megtanította az anyukája. Igazából a ruhahajtogatás mestere vagyok, ilyen precízen ember nem hajtogat, mint én, persze ez némi időt is igénybe vesz, majd a tenyeremen tartott összehajtott pulóverrel tekintek Grace-re. - Hova tehetem? - Vonom fel kicsit bizonytalan tekintettel a szemöldökeimet. Ugyebár az ő munkaasztalára nem tehetem, a fogas... összehajtott ruhát fogasra... ha valaki megmutatja nekem, hogy lehetséges, akkor kezet csókolok neki. Sejtem egyébként, hogy mit gondolhat... nem leszek ám olyan könnyű eset mégsem. Amúgy rövidujjú póló van már csak rajtam, a tetoválásom még nem látszik ki alóla.
A szavai egy mosolyt varázsolnak az arcomra. Kedves embernek tűnik, bár nem szabad ilyen hamar megalkotni a képet. -Köszönöm a megértését!-Egyelőre még nem fogom tegezni. Inkább meg szoktam várni, hogy felajánlják. Tudom, hogy a kollégák szinte mindenkit letegeznek, de nekem nem megy ez ilyen könnyen. De eddig semmi gond nem volt belőle, szóval miért is kéne rajta változtatnom? Miután leültem a helyemre csendben figyelem ahogy leveszi a kabátját és felakasztja. A mozdulatai újabb mosolyt csalnak az arcomra. Ritkán találkozni ennyire rendszerető férfival egy tetováló szalonban, de aranyos, nagyon is aranyos. Türelmesen várom meg, hogy a pulcsiját is levegye, majd összehajtogassa. Időm van bőven, így miért is kellene őt sürgetnem? Különben is ő a vendég, így az ő igényeit kell először kielégíteni. -Ha odaadja nekem beteszem az irodába. Ott senki sem fogja piszkálni, ígérem!-Persze ha nem akarja azt is megértem, de ha esetleg oda adja el is sietek az irodába, ahol szépen le is teszem az egyik asztalra, majd vissza is megyek a boxomba. -Majd szóljon a végén, itt ne hagyja!-Bár biztos vagyok benne, hogy ő aztán erről nem feledkezne meg! Ahogy megmutatja nekem a tetoválását közelebbről is szemügyre veszem. Kezemmel óvatosan nyúlok a bőréhez. Sosem szoktam durva lenni. -Szeretné, ha ez maradna meg, vagy ki akarja bővíteni esetleg valamivel?-Vagy esetleg lefedni, bár azt inkább nem mondom, mert a végén még félreértene engem és az lenne az utolsó célom, hogy őt megbántsam.
A köszönetre az előbbi mosolyom kissé ki is szélesedik. Ritka az amikor veszik a fáradtságot és a nem is olyan magától értetődő dolgokért hálásak az emberek, pedig valljuk be, jól esik az ilyesmi. Nem azt mondom, hogy akár én is mindig eszerint járnék el, de ha ilyennel találkozok azért felfigyelek rá és tetszik. Mindig megnyugtat, hogy vannak még normális emberek, Grace is annak tűnik így első körben, talán jó kezekben leszek. Így pedig a boxban el is kezdem levetni a felesleges ruhadarabokat és az említett módon járok el. A válaszát azért kicsit megfontolom elgondolkodón tekintve le a kezemben tartott, összehajtogatott pulóverre. - Rendben... és bocsánat, hogy ilyen körülményes vagyok. - Jegyzem meg némileg röstelkedve, ahogy átadom neki a fekete pulóvert. Azért a hozzáfűzésére halvány mosoly futja el az arcom. - Valószínűleg eszembe fog jutni, egy kicsit hideg lenne nélküle odakint. - Meg nem is vagyok az a kapkodó, szétszórt típus, hogy megfeledkeznék ilyen dolgokról. Mondhatni túl precíz is vagyok. Tekintetemmel mindenesetre követem az elhaladó nőt, addig pedig helyet foglalok a széken és elkezdem felhajtogatni a pólóm rövid ujját a jobb karomon és láthatóvá téve a közvetlen a vállam alatt lévő tetoválást. Igen, egy rókát ábrázol, a név kötelez. Ez olyan egyetemi, haveri dolog volt. Amikor az ember fiatal és hülye, hamarabb megy bele az ilyen fogadásokba, mert bizony, hogy fogadásból történt. Magamtól nem hiszem, hogy valaha is eszembe jutott volna a tetoválás ötlete. Persze miután Grace visszaér, hagyom, hogy szemügyre vegye, nem is szándékozok nagyon hozzáfűzni semmit egyelőre. Minden ami fontos látszik. Ez egy régi, kék tintás darab, ami azért az évek folyamán némileg meg is kopott, hála a hozzá nem értő mesternek, bár maga a kép azért hibátlan. Nem a rajztudással volt a gond, hanem a felszereltséggel. - Dehogy, elég ez. Nincs szükségem mondjuk egy... csapat rókára, vagy ilyesmi. Bőven elég, ha csak átmegy rajta feketével. Eléggé zavart már, hogy ilyen vacak állapotban van, levetetni meg nem szeretném, hisz mégis csak egy emlék. - Jelentem ki komolyan, a csapat róka említésére sem mosolyodok el, legfeljebb a tekintetemből lehet arra következtetni, hogy nem teljesen komoly volt a kijelentés. Bár tény, hogy fogalmam sincs, mivel is lehetne ezt a képet kiegészíteni, de speciel tényleg nincs szükségem több, vagy nagyobb tetoválásra. Beszéd közben persze én is mutogatok a sematikus rókám felé a másik kezemmel.
-Oh ne kérjen bocsánatot! Nincs semmi baj! Nekünk kellene biztosítani elég helyet a vendégek számára!-Mondom teljesen őszintén neki. Inkább aranyos a részéről, hogy ennyire odafigyel a dolgokra. Majd meg is említem Karennek, hogy talán nem ártana majd beszerezni egy polcot, ahová lepakolhatnak a vendégek. Az ilyen esetekből is tanul az ember. Legalább legközelebb ezzel nem lesznek gondok. De ugorjunk is át ezen a témán. Stephen nem ezért jött ide, hogy a pulcsijáról fecsegjünk. A tetoválás valóban nincs a legjobb állapotban, de ezt könnyen ki lehet javítani. -Értem! Akkor csak átmegyek rajta. Amúgy aranyos kis róka lett. Megkérdezhetem, hogy mi a története?-ahogy általában mindenkinél most is nagyon érdekel, hogy vajon miért is tetováltatta magára pont ezt. Közben persze előkészítem a gépet, festéket. A széket megdöntöm, hogy kényelmesen elhelyezkedhessen rajta. Nem akarom elrontani. ilyenkor mini kicsit stresszelek, hogy nehogy belerontsak. szerencsére még sosem történt meg, de azért bennem van a félsz. Megvárom, míg elhelyezkedik, majd első sorban lefertőtlenítem a bőrét. -Akkor neki is kezdek!-kicsit még várok, hogy felkészüljön, majd bekapcsolom a gépet és már neki is látok a munkámhoz. Természetesen közben örömmel hallgatom őt, ha esetleg elmeséli a történetet, vagy csak kedve támad beszélgetni.
A hozzászólást Grace Holdman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 14, 2014 1:10 am-kor.
Őszintén én ezt nem értem. Az utóbbi napokban szinte semmi sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, s ahelyett, hogy a bátyám vállán kisírhattam volna magam, a drága azt sem vette észre a nagy munkájában, hogy dagadtra bőgtem a szemeimet, amíg ő dolgozott. Általában az ilyen mellőzöttségre úgy szoktam reagálni, hogy elmenekülök, s kalapot és kabátot felkapva magam mögött hagyom az addigi életem, de most úgy voltam vele, hogy még tudok más őrültséget is elkövetni, hát nem veszkődöm azzal, hogy megint becsomagoljak. Letelepedtem hát Stephen számítógépe mellé, s rászabadultam a google-re, ami ugye a barátunk, ahogyan cinikusok mondani szokták a buta embereknek, akik alap dolgokat nem tudnak. Én nem tartom magam butának, annak ellenére, hogy nincs diplomám, még elbírok az élet alap igazságaival, de azért jóban vagyok a netes keresővel. Igazán nem tudom, hogy mi is a böngészésem célja egészen addig, míg rá nem leltem egy fantasztikus kis tetoválásra, mely szárnyat formáz a fül mögötti bőrfelületen. Szinte éreztem, ahogyan hatalmasat dobban a szívem a kép láttán, s nem is volt kérdés, hogy mivel töltöm majd a következő napom. Annyira feldobódtam a tényen, hogy ilyen jó kis mintát találtam, amit totálisan spontán magamra akarok varratni, hogy még arra is vetemedtem, hogy főzzek Stephennek vacsorát. Na jó, a főzés az túlzás, nem csináltam mást, csak előkaptam a fagyasztóból némi előkészített túrógombócot, s befejeztem a készre alkotását. Persze a prézlibe elfelejtettem megforgatni, de na, a bátyám azért megette így is, tehát nem vesztünk össze nagyon azon, hogy porig rombolta főzési ambícióimat. Ajkaimon mosollyal aludtam el, de nagyon gyakran felébredtem az éjjel, annyira izgatott voltam legújabb tervem miatt. Egyik ilyen felébredésemben még nekiültem önéletrajzot is készíteni magamról, mert feltett szándékommá vált az is, hogyha a tetoválást meg merem csináltatni, akkor az újsághoz is el merem vinni a jelentkezésemet. Nagyon produktívnak éreztem magam abban a pillanatban. Ajkaimon széles mosollyal lépek be a Tetoválószalon ajtaján, s már el is ámulok a hely miliőjétől. Nem jártam még itt, de még csak ilyen helyen se, szóval van min csodálkoznom. Szokásomtól eltérően most egész kedvesnek tűnik az antrém, nem vagyok mogorva, modortalan. - Szép napot! - trillázom, s már keresem is tekintetemmel a tetoválásmintám megmutatására alkalmas személyt. És ekkor ér a hideg zuhany! De hát nem is nyomtattam ki a mintát indulás előtt..
Az egyetem után utamat egyenesen a szalon felé vettem. Mára szerencsére csak pár vendégem jelentkezett be, így még talán az ebéd is belefér az időmben. Bár mondjuk az is igaz azon sem lepődnék meg, ha a csajok rögtön kiosztanának ezer feladatot, amint belépek a szalonba. Amennyire szeretnek engem... Megérkezve a szalonhoz a srácok széles mosollyal üdvözölnek, a lányok, még csak fel sem pillantanak rám. Úgy tűnik most elég nagy a csend. Csak két embert tetováltatnak. De nem is baj ez. Néha kell a pihi is. Először az irodába megyek, hogy Karent is köszöntsem, majd szendviccsel a kezembe visszasétálok a vendégtérre, ahol pár szót váltok a srácokkal, majd megnézem a mai napi beosztást. Még van egy bő órám az első vendégemig. Éppen az utolsó falatokat nyelem le, mikor az ajtó nyílik és egy fiatal lány lép be rajta. Megvárom, míg a pulthoz sétál, majd egy kedves mosollyal arcomon már köszöntöm is őt. -Szia! Előre bejelentkeztél?-Mert ha igen meg kell kérdeznem a nevét, hogy megnézhessem a beosztásban. Bár elvileg most senkit nem várnak, de meglehet, hogy korábban érkezett.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
A kérdés meglehetősen váratlanul ér. Meghökkenve pislogok párat, majd kimondom, ami először eszembe jut: - Nem. Miért, kellett volna? – kérdezek vissza, bár szerintem feleslegesen. A meglepett reakciómból is azonnal kitűnhetett a másik számára, hogy halvány lila gőzöm nincsen arról, hogy be kellene egy tetoválószalonba jelentkezni. Mondhatnám, hogy logikusnak tartom így, hogy megtudtam, de egy nagy csudát! Ma nem úgy keltem, hogy hazudjak magamnak, hát nem is feszegetem a határaimat. Mivel viszont kellemetlenül érzem magam úgy, hogy csak ácsorgok és bambán bámulok ki a fejemből, jobbnek látom, hogyha magyarázkodásba kezdek. A formalitásokat úgyis át lehet ugrani, elvégre a lány letegezett, hát én sem fogok bőszen magázódni. Így meg amúgy is lazább. - A bátyám járt nálatok pár héttel ezelőtt, s mivel ő sem említett semmiféle bejelentkezést, gondoltam elnézek, hátha sikerül nekem is beállnom a családi tetováltak sorába. Csak így spontán. – eresztek meg egy mosolyt. Persze, tudom én, hogy egy tetoválás örökre szól, s nem csak úgy felébredünk egyik reggel, hogy akarjuk és elmegyünk felvarratni, de én sosem voltam átlagos. Ha ma nem érnek rám, akkor szerintem sose lesz innen tetoválásom. Nem dacból, csak úgy. Mert én így működöm. - Tudtok fogadni ma? – teszem fel a reménykedő kérdést. Egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy még mindig nincs nálam a fantasztikus minta, amit leltem. Majdcsak lesz valami. Csak szép sorjában a dolgokkal, nem rohanok sehová.
A meglepettségére és szavaira kiszélesedik a mosolyom. Amúgy sokan nem tudják, hogy be is lehet jelentkezni telefonon. Nem kötelező, de megvan az előnye annak is. Persze ettől függetlenül nem fogjuk kidobni a spontán látogatókat sem. Minél többet jönnek annál jobb. -Tényleg? Megtudhatom esetleg a nevét?-Hátha én tetováltattam őt, bár szerintem elég kevés az esély rá, de ki tudja. Viszont az nagyon is pozitív visszajelzés, hogy a testvérének mesélt rólunk és végül el is jött. Ezek szerint megvan elégedve a munkánkkal. -Amúgy nem kell, vagyis nem kötelező előre bejelentkezni. Tudod ez hasonló mint mondjuk az orvosoknál. Ha bejelentkezel előnyben részesítenek, de természetesen örülünk a hozzád hasonló ügyfeleknek is.-Meg is nézem gyorsan még egyszer, hogy kinek mikor jön a következő vendége és úgy tűnik, hogy most én érek rá a legjobban. Pompás! -Szóval igen tudunk fogadni...Sőt ha jó neked én tudnék most veled foglalkozni. Grace vagyok! Esetleg ha előtte megszeretnél nézni pár munkámat szólj és akkor mutatom a képeket...Amúgy tudod már, hogy mit szeretnél? Esetleg van valami vázlatod?-Térek rá a lényegre. Az sem gond, ha csak ötletei vannak. Akkor majd gyorsan összedobok neki egy vázlatot, ha tetszik akkor bele is kezdhetünk, ha nem akkor próbálkozom majd egy másikkal. A lényeg az, hogy végül elégedetten sétáljon ki azon az ajtón.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
Na, a pont itt van nálam. Tudtam én, hogy nagy ostobaság lenne, hogyha bejelentkeznék egy tetoválószalonba, elvégre mekkora lehet a forgalmuk? Ez itt nem New York kérem, szerintem nincs is annyi ember ebben a porfészekben, amitől telt házuk lenne minden nap. Persze nyilván ezt a véleményemet nem fejtem ki a nő előtt, de na, ettől még tök büszke vagyok magamra amiatt, mert eljutottam idáig a következtetéslevonásban. - Stephen. Stephen.. - ..imádom-minden-ízét.. - ..Fox. Regélem el áhítattal a bátyám nevét, majd eszembe idézem a tetoválást, melyet készítettek neki. Ha névről nem is biztosan emlékeznek rá, hát pár dolgot azért tudok róla mondani, hogy biztosabb képet fessek személyéről. Le sem tagadhatja magát semmiféle szituációban, így nem hiszem, hogy mellétrafálok azzal, ha megszokott énjét jellemzem sebtiben. - Nagyon kreatívan egy rókás tetoválása van, még az egyetem alatt csináltatta. Amúgy meg gondolom olyan merev volt, mint aki lenyelt egy egész seprűnyelet, s kinézem belőle, hogy nem hányta le valahová a pulóverét, mint minden normális ember, hanem még nekilátott hajtogatni is. Tényleg, hová tudta itt tenni az említett darabot? – pillantok körbe, keresve valami polcot, ahová esetleg pedantéria-rohamában lerakhatta a precízen élére állított ruhadarabot. Bah, hogy mennyire utálom ezt a fene nagy rendszeretetét! Így ennyi hét együttlakás után már néha egy kanál vízben meg tudnám fojtani miatta, s szinte kéjes örömöt jelent számomra az, amint elmegy otthonról, s én otthonos rendetlenséget csinálhatok. - Akkor jó! – bólintok mosolyogva, ma nem reggeliztem pokrócot. Nekem aztán mindegy, hogy az orvosokhoz be kell-e jelentkezni vagy sem, oda is úgy járok, mintha boltba mennék, szóval pont nem érdekel, hogy milyen előjegyzésük van. A bátyámét is legtöbbször letojom. Kapok is érte a fejemre eleget. - Laney! – mutatkozom be, s még kezet is nyújtok kézrázásra. Lám, ma reggel nem maradt el a tejeskávém, szóval magam vagyok a bűbáj és a kedvesség. A munkáit momentán nem akarom látni, elhiszem – én már csak ilyen hiszékeny vagyok – hogy jól dolgozik, elvégre különben hogy lehetne itt? A vázlat szó hallatán viszont elönti a köd az agyamat. - Azt baromira nem hoztam el! – toppantok dühösen a lábammal, s most eléggé durván olyan vagyok, mint egy hisztiző gyerek. Hamar megnyugszom viszont, tekintetem is újra felderül, s infantilis vigyorral nézek Gracere. - Szárnyakat szeretnék, ide.. – mutatok jobb fülem mögé – ..és ide. – mutatok a bal mögé is. - Esetleg ilyesmi munkáid vannak? Választanék közülük..
Elengedtem. Megfordult a fejemben pedig, hogy bezárom a házba és nem eresztem sehová, de azzal egy időben meg is haraphattam volna, amit pedig tudatosan kerülök – okulva az egész elcseszett életemet átíveli gyerekprojekt sikertelenségéből – szóval inkább hagytam elsikkadni az egészet és útnak – pontosabban szélnek, mert délelőtt igen durva időjárás volt – eresztettem egy bögre kávé után. Sose voltam a háziasszonyok – se a háziurak – gyöngye, itta vagy nem itta, nem kapott mást, mint ahogy válaszokat sem arra vonatkozólag, hogy mit művelt nálam, ha esetleg nem emlékezett. Hagytam, hogy maga rakja össze a kirakós darabjait, higgyen azt, amit hinni akar, s jegyezzen meg mindent a Kúriából, ahol keresztülvezettem. A szobám, folyosó, konyha, műhely, kert. Ennyi és nem több. Vannak tabuk, nem is kevés, s bár a fenevadak közé hoztam, ettől még nem voltam botor és toltam tele lenyomatával az ő területüket is. Megkapta a telefonszámomat – egy névjegyet a műhely kapcsán, azt a vicces névjegyet, amin a „bejelentés szigorúan csak smsben” felirat szerepel - és addig nem mehetett sehová, míg ő meg nem adta az övét. Mit nekem pár nap? Keresni fog vagy én fogom. Lényegtelen. Nem vagyok féltékeny, csak nem bírom, hogyha hozzápiszkálnak ahhoz, ami az enyém! Viszkető tenyérrel pörgettem végig magamban, hogy mire is kellene rávegyem magam annak érdekében, hogy ne tehesse rá senki és semmi a mancsát legújabb kincsemre, az új dilimre, kedvencemre, hogyha szabad így mondani. Internetes társkeresőn éltem ki a mások átverését, mint hobbit, bár nem kell gyakorolni azt, amiben tökéletes vagyok. A tetoválószalon kirakata mellett állok, nekidőlve a falnak, fél lábamat felhúzva és fenekem alá támasztva. Kabátomat a látszat kedvéért összehúztam magamon, sálat is vettem fel, de ma reggel nem lévén sapkás hangulatom, szőke tincseimbe bele-belemar a jeges lég. A járókelőket figyelem, szórakozom tudatlanságukon, s miközben várok, még véletlenül sem révedezek sem közeli, sem régmúltamon. Káros az egészségre, ezt megtanultam már.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
A kocsiban nem sokáig voltam magamnál. Hamar leesett a fejem és Triának dőltem, de erről már nem tudtam. Így hagytam magam abban is, hogy felkapjon, a szobájába vigyen, és a kabátomat is levegye. Elégedett mormogással bújtam a matrachoz, hogy aztán ismét teljes mélyalvásban legyek. A fejfájás várható volt, ami ébresztett, de attól ébredtem fel igazán, hogy nem a kuckómban voltam. Hirtelen ültem fel, hogy aztán megnyugodva dőljek vissza pár percre. Nagyon megijedtem, hogy baj van, extra baj. De…. nekem mindegy már, nem igaz? Ami rossz megtörténhetett velem, már megtörtént, azoktól rosszabb már nem lehet. Csak… nem akarom, hogy újra megtörténjen, ennyi az egész. Amikor nem kaptam válaszokat a kérdésemre, udvariasan, de elég erélyesen levágtam a bögrét az asztalra és lendülettel húztam mögötte ki a házból. Érzékeltem, hogy sunyiban visz ki és még ezért is égett a képem. Mindenesetre megköszöntem, hogy nála alhattam, ennyivel jöttem neki, de egy ilyen fasza buli után nem ezt vártam, így csak egy sóhajtás után nyúltam a mobilom után és bepötyögve a számát, sms-ben elküldtem rá az enyémet, ha már bejelentkezés sms-ben szerepelt a névjegykártyán, a tréfát elsütve lehet csak röhögni, tartom így. Túlságosan is jó buli volt, amire emlékszem, egészen a taxiban történt ko-ig, és rendes is volt, hogy csak úgy hagyjam elmúlni ezt a kapcsolatot. Vagy mit. Azon fullra megkönnyebbültem, hogy nem történt semmi testi közöttünk, és ruhában ébredtem fel, és ezért nagyon hálás vagyok Triának. A névjegykártya bizony ott virított az asztalomon, a gépem mellett. Végül két nap múlva írtam neki a gépről egy sms-t. A helyszínt rábíztam, az időpontot meg muszáj volt nekem kialkudnom, mert kezdődik a bolondokháza és tele vagyok túlórákkal. Annyira alkudnom nem is kellett. A helyszín meglepett, de végül is. Munkából jöttem, csoki, cukrászda és fűszeres sütemény illatokkal átitatottan, hiába zuhanyoztam, öltöztem át, ez már belém ivódott. Sapkát nyomtam a fejembe és kesztyűt is. Itt születtem, bírom a hideget, de mivel nagyon meleg helyről jövök ki, szinte biztos a megfázás. Ma nőies napom felé hajlok, a szememen enyhe smink és körömlakkot is raktam fel. A ruhám azonban semleges, vagyis inkább rockeres. Annak tűnik legalábbis. - Nehogy megfázz! Szia! – bújok kézzel a kabátomba és arcommal félig a sálba. Hirtelen nem tudom, adjak-e puszit vagy sem, végül mégis kibújok a sálból és puszit adok neki. - Hogy hogy itt? – nézek fel a szalonra. Nem szokásom kertelni. Az nem én vagyok.
Kezdőlap
//
//
