- Jó nekik, ha tényleg képesek ilyesmire, én tökre aggódom, hogy mi lesz velem a tél közepén. Nem mintha hajlamos lennék a depresszióra, de a sötét valahogy sosem volt ínyemre. Azért remélem, nem kell attól félnem, hogy eluralkodik rajtam a búskomorság, igazság szerint csodálkoznék rajta, mert abszolút nem jellemző, de túl sok minden történ mostanában, egyszerűen semmi sem biztos. Csak bólintani tudtam a szavaira, hisz én is így voltam vele, ki az, aki szereti, ha olyan gondjai vannak, amikkel nem tud megbirkózni? Szerintem a legtöbben szeretnénk, ha nem kellene másokra testálnunk a gondjainkat. Én legalábbis biztos, néha sajnos muszáj, és nem lehetett panaszom, hisz volt kinek elmondanom, amiért hálás voltam, nincs okom panaszra, tényleg nem, nem is szoktam, csak anya az, aki miatt most sír a lelkem, s fog is, amíg nem láthatom újra szabadon. - Talán azért, mert azt hisszük, az adott idegent soha többé nem fogjuk látni, így nem kell szembesülnünk azzal, hogy mit fecsegtünk ki, ugyanakkor megkönnyebbülünk kicsit, mert beszéltünk róla. Mondjuk, én nem szoktam ilyet csinálni, szóval csak tipp, de szerintem egész logikus lenne így. Gondolkodtam el a dolgon, az emberek furcsák, nagyon is, sok olyan dolgunk van, ami érthetetlen, tán még önmagunk előtt is, de nem kell ezzel sokat foglalkozni, vannak megfejthetetlen dolgok, és nem is feltétlenül kell mindent megértenünk, szerintem nem is lehet. - Uhh, én sosem tennék olyat, és… wellnessben sem voltam sosem, valahogy… nem úgy alakult. Ez azért így nem igaz, azért nem voltam sosem, mert nem engedhettük meg magunknak anyával, uszodában voltam néha, hogy megtanuljak úszni, de egy idő után az is elkopott, és csak a balett maradt. Ebben a formában azonban inkább nem közölném vele, elvégre valahol elég kínos a dolog, és nem szeretek villogni vele, kicsit sem… Mégis ki büszke arra, hogy szegény, mint a templom egere? - Jaj, nem is feltételeztem, tök aranyosnak tűnsz, szóval elég jól adnád a szende csajszit, ha baltásgyilkos lennél, mondjuk az ilyenek elmebetegek is, szóval akár még lehetséges is lenne, de azért én nem hiszek az ilyesmiben. Mármint, biztos vannak rossz emberek, de szerencsére én még nem találkoztam velük. Örülnék, ha elvinnél, legalább hamarabb hazaérek. Bólintok rá könnyedén a dologra végül, nincsenek fenntartásaim, anya szerint túl könnyen bízom meg másokban, de sosem éreztem úgy, hogy rosszul teszem, hogy ilyen vagyok. Semmi sem garantálja, hogy soha nem fog ez megváltozni, de remélhetőleg nem kell megtapasztalnom az élet kegyetlenebbik oldalát. - Egyébként kellemes kis környék, nekem legalábbis tetszik. Biztosan be fog jönni neki is, sok szép ház van, mondjuk, ha valaki olyan élet után sóvárog, ami nem lehet az övé, akkor nem feltétlenül kellemes látvány, de csak nem akarna olyan helyre menni, amit fájna látnia. Legalábbis, általában így vannak vele az emberek. - Hát akkor most már egy mindenképpen van. Mosolyogtam rá szélesen, nekem is jól jött, ha van még valaki, akihez esetleg fordulhatok itt, ha akad néhány üres percem, amiket jó volna megosztani mással is. Nem szántam emiatt, hiszen nem rég volt a városban hozzám hasonlóan, az ismeretségek pedig nem feltétlenül jönnek könnyen. Személyisége válogatja. - Na, szuper! Akkor sikeresnek minősítem az autó felkutatási akciót! Csapom össze magam előtt vidáman a kis kacsóimat, tök lelkes vagyok, hiába, nekem az ilyen apróságok is tökéletesen elegek az ilyesmihez. A számomat gyorsan le is diktálom neki, hogy bepötyögje a telefonjába, aztán hamarjában már hallom is zizegni a saját csöppet sem okos telefonkámat. - Köszi! A számcsere is gond nélkül lezajlott, és igen, mehetünk! Kacsintottam jó kedvvel, aztán már nem maradt más hátra, mint beszállni a kocsiba, és elhajtani a naplementébe kertváros felé. Ott aztán még tutira útbaigazítottam Cassiet, mert tudtam, merre a szálloda, és hátha ő nem, persze, ha nem volt gondja ilyen téren, akkor nem erősködtem. Elbúcsúztam tőle, és megköszöntem a kalandos kis délutánt, aztán beszaladtam a házba, lassan vacsiidő volt.
//Köszönöm szépen a játékot! ^^ Valamint utólagos engedelmeddel záratok, így nem kell a hajad tépned, hogy még egy tartozás. :DDD //
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Nem épp felemelő pillanataim egyike, ahogy kétrét görnyedve vért köpdösök a fölöttem győzedelmeskedő Farkas előtt. De elhihetitek, nem egy kellemes dolog szilánkokat érezni a fogaim között. Inkább próbáltam kizárni kicsit, mind a látóteremből, mind az agyamból az öreget. Tudtam jól, hogy élvezi a kínlódásom, diadalittas hullámai, s Bestiájának öröme is mind erről árulkodott. Fú öreg! De nem éreztem haragot. Ugyan, miért? Hisz élveztem az egész hacacárét. Szétvertünk egy pubot, plusz ma-holnao youtube sztár leszek, ki tudja? Éreztem, hogy csikarni kezd a hasam, de kiegyenesedtem inkább. A fájdalom érzetét, kellemes ismerősként fogadta testem, s állandó jelenlévőként vettem tudomásul. Ha már teljesen felgyógyulok, akkor meg az lesz számomra a fura, ha nem fáj. Kinn az utcán, lépteim természetesek, ugyanakkor mozgásom sebes volt. Hallottam, ahogy jön mögöttem, mikor a kerítésen átmászott. Californiában, Felderítőként, később Testőrként sokat dolgoztam együtt, csapatban Farkasokkal, ezért se tűnt fel számomra, hogy szinte azonnal a másikra hangolódtam, s küldtem is neki minden látott, hallott, érzett információt. Azonban a kérdés, mely elmémben kongott végig Seth hangján, egy pillanatra megállásra késztetett, és visszapillantottam rá. Azt néztem, vajon viccel-e, vagy most ez komoly? De nem, az arcán komolyan ott volt a tudatlanság ártatlan fátyola, melyeket általában kölykök arcán szoktam meg, nem egy 304 éves Vérfarkastól, aki még pár perccel ezelőtt felgyújtatta velem a saját gatyámat. Visszafordultam az utca felé, úgy válaszoltam: ~ Az Őrzők mágia használó emberek. Ügyelnek arra, hogy ne irtsuk ki az embereket. - nem akartam túlzott történelem órát tartani e pillanatban, bár ha kérdése lett volna még, válaszolok. ~ Kevesen vannak, de képzettek. Ja, és... ezüstöt is használnak ellenünk. Mintha csak a nyári teadélutáni programot ecseteltem volna. A járőrkocsi elhaladt kis sikátorunk mellett, majd a következő kanyarban be is fordult. Az autója helyzetére csak vigyorogtam. És még én vagyok taknyos. ~ Az enyém egy utcával arrébb, egy játszótér melletti parkoló placcon áll. Ha elérjük, utána nem lesz gond. És van benne csereruha, mindketten normálisan felöltözhetünk. Ez utóbbit nem tudtam, miért osztottam meg vele, mindenesetre az tény volt, hogy őt se engedték volna most be így az Operába. S sajnos így, ahogy most kinéztünk, könnyebben kiszúrhatott bennünket bárki. Azt megkockáztatni, hogy átalakulva rójuk a várost, így, hogy rendőr Őrzők keresnek minket, nem szívesen kockáztattam volna. Még akkor sem, hogy tudtam, gyorsabbak lennénk Bestia alakunkban a járőrkocsiknál. Nem akartam ezüst golyót a seggembe. Az apró résen, melyen keresztül kommunikáltunk, hullámaiba valami furcsa izgalom félét véltem felfedezni. Először nem értettem, s nem is akartam foglalkozni vele. De ahogy tovább fürkésztem az utcát, logikázva, hol kelhetnénk át a legrövidebben, feltűnés nélkül, eszembe villant. Ez a Farkas vérbeli magányos. Még sosem dolgozott együtt, más Farkassal. Először nem is akartam elhinni, ez abszurd. Bár visszaemlékezve emlékei kavalkádjára, nem volt elképzelhetetlen, sőt! Bestiám hullámaiba vidámság keveredett, mi szerettünk mindig is csapatban dolgozni, de persze egyedül is megálltuk a helyünket. Még inkább összefonódtak érzékeim a másikéval, s még egy biccentés is telt tőlem, mikor megindultam az utca másik oldalára. Ezen a részen nem jártak sokan, de mivel még igen közel voltunk a pubhoz, ki kellett kerülnünk a körletéből. Az utca túloldalán újabb kerítés várt, amit szintén könnyen átugrottunk, majd a lakóháztömböt megkerülve már szemünk elé is tárult a játszótér. Az utcalámpák fényét kerülgetve, a sötétben haladva igyekeztem átvágni a csúszdák, hinták, libikókák sokaságán. Már csak a díszkerítés, s a bokrok mögött látni is lehetett a Patrol terepjáróm platóját. Pár lépés, és... Úgy csapott meg a varázshasználó finom, érzéki mágiája, hogy hirtelen azt hittem, most fog kilépni a bokorból. Levetettem magam a földre, a bokrok tövébe, s csak remélni mertem, hogy Seth is így tesz. Nem épp a legbüszkébb dolog ez ránk nézve, de hát szombat este van, buli! No meg tényleg nem volt kedvem most ahhoz, hogy az Őrzők rém tapadjanak, mint valami kis pióca.
Picit megemeltem a szemöldököm, ahogy hitetlenkedve rám nézett. Most mi van? Ez egy olyan információ, amiről nekem tudnom kellene? Ha Martinez itt lett volna, biztos kibelezem, hogy ilyen hiányos oktatást adott nekem. Én meg éltem az életemet, mint ama bizonyos Marci Hevesen, anélkül, hogy tudtam volna ilyenek is léteznek. A választól még a lélegzetem is elakadt. Mágia használó EMBEREK? A két lábon járó vacsoraasztalokat képes volt valaki ilyen hatalommal felruházni, ráadásul ELLENÜNK?? Gyűlölet, düh, értetlenség, zavar, mind egyszerre kavargott bennem, miközben Bestiám a pórázát rángatta. Ez az információ mindkettőnkre sokkolóan hatott. Ráadásul ezüstöt használnak, hogy dögölne meg az összes ott ahol van! Mélyről jövő morgás rezegtette meg a hangszálaimat. Fenevadam tudatom falán dörömbölt erőszakosan. Minden áron ki akart törni, amit most nem engedhettem meg neki. Nagyon ritkán fordult elő, hogy bezártam, mert általában egy hullámhosszon voltunk, de most elérkezettnek láttam az időt rá. Lelkem egyik elkerített részébe húztam, és rázártam a rácsokat. Ha valóban léteznek ilyen emberek, - bár egy részem ebben még kételkedett - és itt vannak, akkor főleg nem lenne tanácsos ha most kitörne belőlem, és ámokfutásba kezdene. A rendőrkocsi elhaladt mellettünk. Nagyon furcsa érzés volt valaki más szemén át "látni" mi történik. Egyszerre voltam tőle izgatott, ugyanakkor az izmaim pattanásig feszültek. Túl bizalmas volt a légkör, amit én mindig is kerültem. Nem nagyon tudtam hogy kezeljem, mikor megéreztem a vigyorát. Szívesen megszorongattam volna a torkát. ~Örülök, hogy jól szórakozol. Az enyém egy kölcsönzött autó, és a franc sem gondolta, hogy az éjszakát azzal fogom tölteni, hogy egy farkas seggében loholok, ahelyett, hogy megtalálnám azt a patkányt, aki miatt ide kellett jönnöm, elharapnám a torkát, vagy csak kiverném belőle az adósságát, és húznék hazafele.~ Élesen csattantak szavaim elméjének. A megelégedettség és "boldogság" úgy párolgott el belőlem, mint hűtlen vendégek, akik szó nélkül távoznak. A csereruha viszont jól jött volna, bár elnézve a ruhatárát, valószínűleg nem egy az ízlésünk. ~Remélem nem bőrgatyát akarsz rámadni, mert a fejedbe húzom. Akkor inkább maradok így, ahogy vagyok, amíg el nem jutok egy üzletig.~ Vidámsága éles ellenpontozása volt az én érzéseimnek. Úgy éreztem mindjárt felrobbanok. Egyszerűen nem fért a fejembe, mi a francért bújkálunk. Csak kapjuk el az őrzőket, törjük be a koponyájukat, nyomjuk ki a szemüket, esetleg kasztráljuk őket. Farkasok vagyunk a fenébe is. Erősebbek vagyunk bármelyik embernél, a tápláléklánc csúcsán vagyunk. Akkor miért kell koszos sikátorokban tolvajként osonnunk?? Megindultam utána az utca másik oldalára. Nesztelenül követtem, ami nem volt nehéz, tekintve a múltamat, főleg az utóbbi 50-100 évet. De ettől függetlenül a játszótéren úgy éreztem magam mint elefánt a porcelánboltban. Sosem öltem kölyköt. Nem azért, mert sajnáltam őket, nem nagyon érdekeltek, hanem azért, mert még fiatalok, nevelhetőek. Legalábbis egy ideig. Bár egyszer egynek eltörtem a karját, hogy a szülei fizessék meg az adósságukat, de erre a tettemre nem voltam büszke. Ők még annyira sem voltak ellenfelek, mint a felnőttek. Beolvadtam az árnyakba, még a szemem is összehúztam, nehogy a tekintetem villanása eláruljon, mikor Natan hirtelen hasra vetette magát. Döbbenten pislogtam egyet, de egy pillanattal később már mellette hasaltam némán vicsorogva. Valami furcsa suhant el mellettem. Felkaptam a fejem és a levegőbe szimatoltam, miközben óvatosan próbáltam kivenni az idegen, mégis valahonnan ismerős energiamintázatot. Egyszer mintha már éreztem volna hasonlót. Még akkor, amikor Martinezzel voltam. Emlékeim szerint rá is kérdeztem micsoda, de csak legyintett és annyit mondott ne törődjek vele. Sejtettem, hogy valami nincs rendben, de annyiban hagytam a dolgot akkor. Mindenesetre most elraktároztam magam mindent, ami belém áramlott, és hozzákapcsoltam a megnevezést is: Őrzők! Viszont a türelmem rohamosan fogyott. ~Komolyan itt kell kusshadnunk egy bokor alján? Csak kapjuk el, tépjük szét, vacsorázzunk meg és haladjunk tovább. Nem értem miért problémázol ennyit ezeken a mesebeli manókon.~ Kezdtem éhes lenni, a hideget, bár jól tűrtem, ettől még nem szerettem, és a mancsom már rettentően viszketett egy kis futásért. Na meg a Bestiám őrjöngést sem neveztem volna éppen altatódalnak. Tombolt, hogy visszakapja a szabadságát.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Először meglepett a hirtelen támadt haragja. Kissé fullasztónak éreztem a hullámait, de hozzá voltam szokva ahhoz is, hogy domináns, heves vérmérsékletűbb Farkassal kelljen összedolgoznom. Nyugtatni nem fogom, azért nem a Beharapója vagyok, mindenesetre én higgadt maradtam. ~ Nem mindegyik akarja a halálunkat, - küldtem felé, talán túlzottan is nyugodt hangon - vannak köztük olyanok is, akik többet érnek akár 1000 Vérfarkasnál is. Egy ilyen Őrzőt ismertem életem folyamán, s őt egy időben a legjobb barátomnak tudhattam. De ezt azonban már nem osztottam meg idősebb "társammal". Össze voltunk kötve, s végigfutott a gerincem mentén az adrenalin, ahogy, igaz nem teljes mértékben, de szösszeneteket kaphattam mélységeiben dúló viharairól. Bestiám érdeklődve figyelt a másik felé, közösen akart dolgozni a másikkal, hisz idősebb, tapasztaltabb volt. De mint ahogy Sethéknek volt idegen a közös munka, úgy nekünk meg az, hogy számukra ez egy teljességgel új dolog. Halkan felröhögtem a sötétben, szavait hallva magamban. ~ Emlékezz csak vissza! Nem én ütöttem először. Most tessék, itt az eredménye. Idd csak a levét. - persze tudtam valahol, hogy ő is élvezi a helyzetet, de hagytam zsörtölődni. Öreg már, az ilyeneknek beszélhet a Farkas. Had mondja a magáét. ~ Nyugi, van asszem ápolónő szerkó is az ülések alatt, az egyik kurva hagyta ott. Azt felveheted. - basszus, egyszer meg fogok öregedni... Én is ilyen leszek? A fűben landolva, szinte azonnal mellém huppant Seth is, de mikor elkezdett szaglászni, ösztönösen ragadtam meg a tarkóját, és húztam vissza. Az elhaladó alak megfordult, s szemeivel körbekémlelte a terepet ott, ahol mi lapultunk. ~ Figyelj, ez nem így működik, Hulk bácsi! Tudom, hogy szar elfogadni, és nincs túlzottan se idő, se kedvem elmagyarázni, hogy miért! De figyelj! Azzal Bestiámat, kissé szabadabb pórázra engedve hagytam, hogy körbeölelje az Őrzőt, s mint valami csatorna, működtem Seth és a varázshasználó között. Farkasom finoman lengte körbe. Lassacskán az információk elménkbe kúsztak. Mágus volt, kb. 50 körül mozgott, és... De mielőtt folytathattam volna elemzését, a fazon felemelte a stukkerét, és pontosan oda szegezte, ahol mi bujkáltunk. - Felemelt kezekkel, Kifelé! Mindkettő! - szólt magabiztos, szilárd hangon. Megmerevedtem, s visszahúzva Farkasomat tőle, feltápászkodtam. Reméltem, hogy Seth most hallgat rám, s megbízik még egy pár pillanatig bennem annyira, hogy nem csinál őrültséget. Felemeltem a kezem, s a tarkómon összekulcsoltam ujjaimat. A fazon Sethre szegezte a stukkert, így pillantása elfordult rólam, s csak ennyi kellett. Azonnal mozgásba lendültem, Bestiám ezüst szeme villant, de úgy tűnt, tapasztalt góréval futottunk össze. Csak suhintott felém a kezével, mire hatalmas fény robban a kezéből, s mintha reflektort nyomtak volna az arcomba. Csakhogy a lendület tovább vitt, amire Frank se számíthatott, mert felborítottam, mire mindketten a földön landoltunk, s csak a pisztoly hangjából hallottam, hogy távol került gazdájától. ~ SETH! - üvöltöttem a másik fejébe, mert én még mindig a varázslat miatt vakoskodtam, és nem láttam semmit, csak a hangok és Frank szaga volt az, ami segítségemre lehetett, s utána kaptam. ~ Fogd le!!!
~Persze, hogy többet érnek. Szaladj és nyald meg a kezét, mint valami hűséges eb valamelyiknek. Felőlem még vegetáriánus is lehetsz miattuk. De nekem az ember kaja. Vagy épp kurva, akit magam alá gyűrhetek.~ Szavaimből csöpögött a gúny, de meg sem próbáltam leplezni. A hócipőm tele volt az egész helyzettel. Már csak szabadulni akartam, amilyen gyorsan csak lehet. Bestiámat egyáltalán nem érdekelte mit akar a másik farkas, még csak tudomást sem vett róla. Vadul rázta a rácsokat, majd nekiment újból és újból olyan erővel, hogy az önkontrollom kezdte látni a kárát, ami meglátszott a tudati rácsok erősségén is. Kezdtek meghajolni őrjöngő Fenevadam rohamai alatt. Persze, én ütöttem először, de sosem gondoltam volna, hogy a végeredménye egy éjszakai bújócska lesz. Viszont a következő szavaitól még inkább elszállt az agyam. ~Még egy ilyen beszólás és eunuchot csinálok belőled.~ Hideg pengeként süvítettek szavaim. Ez kivételesen nem fenyegetés volt, hanem ígéret. A hangszínem szinte már nyugodtan lehetett volna mondani, ha a felszín alatt nem tombolt volna bennem az utóbbi évek legnagyobb érzelmi kavalkádja. Ahogy a tarkómnál fogva visszahúzott, ösztönösen reagáltam, és rámarkoltam a csuklójára keményen, szinte teljes erőből. Csak a szemem villant, ahogy komoran megráztam a fejem: ezt még egyszer ne. Az, hogy nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valakivel EGYÜTT dolgozzak, és ne pedig egymás ellen menjünk, nagyon kevéssé fejezte ki a helyzetet. Legszívesebben kitéptem volna őt a fejemből, de ráharaptam a számra, és igyekeztem odafigyelni a mondandójára, amit már évszázadokkal ezelőtt hallanom kellett volna. Csak a szemem színe kezdett világosodni, ami hűen tükrözte mennyire a határaimon járok a farkasom és önmagam ellen. Mágus, 50 körül. Ötven?? Egy vénembertől kellene tartanom??? Az idegen szavai üvöltésnek tűntek, és ebben a pillanatban elszakadt bennem a cérna. Az önkontrollom semmivé foszlott. A rácsok eltűntek fenevadam körül, aki olyan erővel feszült a tudatomnak, amit már nem tudtam teljességében semmibe venni. Szemeim jégkékké fakultak, szemfogaim megnőttek, karmaim átszakították az emberi bőrt. A tudatomban már semmi más gondolat nem kapott helyet, csak az, hogy a vérét ontsam ennek a kivénhedt csotrogánynak, aki ENGEM fenyeget. Lecsaptam a pajzsomat, és hagytam, hogy a belőlem áradó világvége hangulat kiáradjon belőle. Bestiám szinte már veszetten ugrott az Őrzőnek, míg én is felpattantam a bokor mögül, és teljes erőből rohamozni kezdtem. Nem érdekelt a pisztoly, az sem ha meglátnak. Egyszerűen csak holtan akartam látni, és zabálni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A szavaira ezüstre váltott a szemem, s hullámaimba perzselő harag mérge vegyült, s úgy döftem a másikba, mint valami dárda hegyet. A kezem ökölbe szorult, s legszívesebben a téglafalba nyomtam volna a koponyáját. De az, hogy térdre rogyva, engedelmes kutya legyek... Roppant az öklöm, de inkább türtőztettem magam. Tudtam miért ilyen, én se akartam ezt a helyzetet, de az, hogy egy haragos, lélekben lángoló Farkassal a seggemben szítja bennem a tüzet, az még az én türelmemet is a határba sodorta. De ha elvesztem a fejem, és a torkának ugrok, csak még inkább az Őrzők kezére játszunk. Tisztán kell gondolkodni. Az eunuchos szövegére már nem is reagáltam, bölcsebbnek ítéltem, ha tudomást se veszek a másikról. Bestiámat a feladatra hívtam, s ő is bölcsebbnek látta, ha inkább békén hagyja a feldühödött Bestiát. Mikor ráfogott a csuklómra, nekem se kellett több, úgy szorítottam meg, ahogy ő okozott fájdalmat. Szemem ezüstbe villant, s legszívesebben most azonnal kitéptem volna a húst a tarkójából, s nem érdekelt, hogyha az ürge meghallja. Közben Bestiám az Őrzőt fonta körül, az információk becsúsztak elménkbe. Még mielőtt azonban bármit tehettem volna, Seth Bestiája úgy nyomult az Őrzőnek, hogy azt hittem, ki is üti rögtön. Farkasom felhúzta az ínyét, ment volna, de visszarántottam. A Mágus szája sarkában apró mosoly húzódott végig, s mutató, s középső ujját kinyújtva, csak suhintott egyet keresztbe Seth felé. Éreztem, hogy a mágia hulláma végigsöpör körülöttünk, s Seth teste hirtelen mozdulatlanná merevedett. Mintha kötéllel gúzsba kötötték volna, összerándult minden végtagja, s úgy dőlt el, mint egy kötözött sonka az Őrző lába elé. Baszki, baszki, baszki... Óvatosan végiggurultam a földön, Bestiámat még mindig tartva magamban. A fazon leguggolt Seth mellé, majd megveregette a hátát. - Semmi baj csibém. Majd legközelebb. - azzal lábra állt, majd a bokrok felé pillantott. Kavics került a kezem közé, s egy jó erős dobással ütöttem ki az utcalámpa égőjét. Arra felé fordult, s addig újabb dobás következett, s Seth feje felől is eltűnt a lámpafény. - Ne szórakozz, a haverod sorsára akarsz jutni? - kiáltott a levegőbe, miközben az újabb taccsra tett lámpa felé nézett. Ennyi kellett. Olyan gyorsan mozdultam felé, amilyen gyorsan csak bírtam. Farkasom elengedtem, s adrenalin járt át. A nyakánál próbáltam elkapni, de ekkor hirtelen megfordult, s akkora egy medve karmoktól ékes kéz vágott pofán. Bazd meg.... Düh járt át, s kigáncsoltam az öreget. Képességem az elméjébe csapódott. Fölé emelkedtem, s ököllel az arcába csaptam. Nem mozdult, de nem is volt eszméletlen. Képességem rabja volt. Ekkor éreztem meg a vérem szagát. Bestiám megnyalta a száját. Seth teste felé pillantottam. Feltápászkodtam az öregről, s odaléptem az öreghez. Végignéztem tehetetlen testén. Elvigyorodtam, ahogy vérem végigfolyt az arcomon, s lecsepegett a kabátomra. Megfordultam, s tettem pár lépést a kerítések felé. A kocsi még ott volt. Aztán lendületet vettem, s teljes erőből a bordái közé rúgtam. - Te barom arcú, puhapöcs! - üvöltöttem rá, s vért köptem rá, de a vigyort nem bírtam letörölni, felröhögtem. Bestiám gúnyos morgással tekintett az öregre. A lábánál fogva húzni kezdtem magam után. A kerítésnél kézbe vettem. - Bazd meg... Fogynod kéne öreg... Hehehe - azzal átdobtam a túloldalra, mit sem törődve azzal, hogy puffan. Utána ugrottam, majd a kocsi anyós oldali részénél kinyitva az ajtót, nagy nehezen betuszkoltam az ülésre, neki nem biztos, hogy kényelmes pózba. Azután bevágtam utána az ajtót, beszálltam a kormány mögé, s beindítottam a Patrolt, hogy kijussunk végre az ellenőrzött területről.
Nem láttam, nem hallottam. Számomra az a szó, vagy éppen titulus, hog Őrző, semmit nem jelentett. Csak egy ember, semmi más. Elgondolásom és tapasztalatom szerint, kettétörnek, mint a gyufaszál, és még csak megerőltetnem sem kellett magam hozzá. A higgadtságom, amiről alapvetően híres voltam, úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna. Ha kívülről tudtam volna szemlélni magam, vagy akár csak egy ép gondolat felbukkant volna elmém felszínére, valószínűleg még saját magam is kigúnyoltam, vagy leütöttem volna. Habzó szájú, értelem nélküli fenevad lett belőlem, akit az ösztönei irányítottak, és nem akart mást, csak enni. Izmaim megfeszültek, ahogy a csapásra készültem. Még a mozdulat sem foglalkoztatott, hiszen nem légy voltam, akit csak úgy el lehet hesegetni. A következő pillanatban, mint egy zsák krumpli borultam az aszfaltra számomra ismeretlen okból. A döbbenet egy pillanatra még a fejemet is kitisztította, így a fickó szavait tisztán és érthetően hallottam. Meg akartam harapni, kitépni a nyelvét és megetetni vele, aztán egyesével eltörni majd levágni az ujjait, és azt is letuszkolni a torkán, hogy utána egy rudat dugjak a seggébe, és azzal húzzam karóba, hogy roston süssen. Csakhogy bármennyire is akartam, nemhogy mozdulni, még megszólalni is képtelen voltam. Vörösbe öltözött a világ. Bestiám szabadulni akart volna, hogy segítsen, hiszen ha én pusztulok ő is velem hal, de az átváltozás sem ment. Mindketten tomboltunk ész nélkül, miközben ösztönösen felrántottam a pajzsomat teljesen. Harcoltunk a láthatatlan kötelékekkel, amik gúzsba kötöttek és nem eresztettek. Gyűlöletem olyan mélységekből tört fel, ahova évszázadokkal ezelőtt temettem. Emlékek sorjáztak a fejemben azokból az időkből, amikor Martineznek voltam ilyen szinten kiszolgáltatva: mikor előrángatta a bestiámat, mikor élvezetből vagy fenyítésből vert meg, miközben mozdulni sem tudtam, mikor akaratlan bábként öltem bárkit, akire neki kedve szottyant, az ő irányítása alatt. Soha többet! Megfogadtam, hogy inkább meghalok, de nincs olyan hatalom a földön, hogy még egyszer bárkinek is behódoljak legyen az isten, démon, angyal, ember, vagy bármi más! És most egy kriptából szalajtott vénember - EMBER - ugyanazt csinálta velem, mint ő! A tehetetlen düh, a szabadulni vágyás akarata, a gyűlölet maga alá temetett. Nem volt ember, gondolat, csak egy veszett állat, aki kimerülésig vagy halálig küzd, és ha kell a saját torkát tépi fel, lábát harapja át, rágja le, csak hogy szabadulni tudjon. Az őrület láncai fonódtam rám, és a világot magam körül már nem is érzékeltem. Szavak, tettek nem jutottak át azon a burkon, és a tudatom falain, amik körbevettek. Nem érzékeltem, sem a rúgást, sem a ráncigálást, semmit. Egy dolog lüktetett az ereimben, a sejtjeimben, egyetlen szót ismételt szívem minden dobbanása: szabadság!
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Most hazudnék, ha azt kellene mondanom, nem élveztem a helyzetet. Igenis, élveztem. Megérdemelte, és a revans az üvegevésért, hogy megalázott! Farkasom sebeit nyaldosta bennem, én meg próbáltam nem a szemembe folyó véremmel foglalkozni, ami egyre jobban basztatta a szaglásom, és érzékeim. Az Őrző, még pár percig biztos sokkban van, de nem mertem erre esküdni. Viszont, hogy a mellettem mágiával gúzsba kötött Farkas mikor szabadul, fogalmam se volt róla. Elkentem a véremet a pofámon, s közben újabb kanyart vettem be, nem épp zökkenőmentes módon. Az a Káosz, amit éreztem felőle, úgy vonzott magához, mint egy mágnes. Más, akinek esze lett volna, az kirugdossa út közben maga mellől. Én azonban helyette csak fürödtem a haragjában, a kínjában, a szenvedésében, s belső haragommá, szenvedésemmé vált. Mert pontosan tudtam azt, milyen, mikor rabláncon vergődik, szabadságától megfosztottan. Élveztem, mert így közel kerültem ahhoz a belső maghoz, amit gyűlöltem, s tiszteltem benne. Azt a nyers Vadállatot, arra az emberi húsra vágyó gyilkológépet. Mert vetélytárs volt. A legádázabb ellenségeim közé sorolom. De ugyanakkor a legkiválóbb harcos társam is. Megráztam a fejem, s beletapostam a gázba. Váltás, majd újabb kanyar. Nem érdekelt, hogy piros lámpa, gyalogátkelőhely, lényegtelen. Driftelve jutottam ki a főútra, s újból váltottam. 130 km/h; 140; 150... 160... 170... 180... Az adrenalin végigáramlott a véremben. Tudtam, hogy egy bomba van mellettem, ami akármikor kirobban. A kormány megroppant a kezem alatt, ahogy szorítottam. Vigyorogtam, s lenyaltam véremet szám sarkából.
Sötétség vett körül. Újra abban a bizonyos föld alatti vagy pinceszobában éreztem magam, ahol nem volt ablak, csak falak mindenhol. Akárhogy vertem, kapartam az ajtót, akárhogy próbáltam bedönteni a falat, mind hasztalan erőfeszítés volt. Most is így éreztem magam. Ha nem lettem volna mozdulatlanságra kárhoztatva, talán habzó szájjal dobáltam volna magam, de így csak a csöndes önpusztítás maradt. Nem tudtam mennyi ideje vergődtem. Lehettek percek, órák, napok. Vak voltam a világra, de hirtelen halvány fény derengett fel börtönöm mélyén. A láncok, melyek megkötöttek meglazultak, és minden pillanattal egyre kevésbé tartottak vissza. ~Most!~ Erőnek erejével visszafogtam magam és a Bestiámat egyetlen szívdobbanás erejéig, majd hirtelen nekifeszültem a maradék láncnak, ami megnyúlt, majd darabjaira esett szét. Úgy pattantam fel az ülésről, mint egy gumilabda, amit erősen a falhoz vágtak. Fejem a kocsi tetejének ütődött, amit valószínűleg nem erre terveztek, úgyhogy megadta magát a nyomásnak, és átszakadt. Ugyanebben a pillanatban Fenevadam is kitört belőlem. Izmok szakadtak, csontok törtek bennem, a belsőszerveim hullámvasutaztak, de ami kölyökként akár fél óráig is eltartott, az most csak egy-két másodpercbe telt. Vér fémes íze csapta meg az orromat. Fejemet kinyújtva szaglásztam, a szembeszél a fülembe süvített. Az illat nagyon enyhe volt, de ha minden igaz alulról jött. A bal karommal próbáltam elkapni, aki ott volt mellettem, míg a jobb karommal nekiálltam lebontani a tetőt, hogy végre hozzáférjek ahhoz az étvágygerjesztő falathoz, ami alatta lapult. Ha egy tomboló bestiát szabadon engednek, annak jó vége nem lehet, ahogy a befogadásának sem. Az adrenalin még dolgozott a szervezetemben, hajtott előre, ahogy egyre dühösebben igyekeztem beférni a karosszéria alá.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az agyam zakatolt, próbáltam kiötleni, hova a francba vigyem. A Hotelbe? Így? Castor kinyírna. Vigyem a műhelyhez? Mi a francért? Nem vagyok hülye, hogy a magam búvóhelyét felfedjem neki. Francba már... Marad az erdő! Ott kifutkározza magát, szerez valami ka... De nem tudtam befejezni, mert úgy pattant fel, hogy még egy kurjantás is elhagyta a számat. A tető úgy adta meg magát a koponyájának, mintha csak karton doboz lett volna. A teste pár másodperc alatt alakult át, a hideg futkosott a hátamon, ahogy egyre nagyobb teret hódított magának. Bestiám hátra csapta a füleit, s fogait kimutatva mozgott bennem. Erőszakkal próbált megvédeni, karmaim kiélesedtek, szemem ezüstbe váltott, s bőröm megrepedt az alkaromon, de nem! Visszarántottam, úgy, hogy még nekem is fájt. Kapálózni kezdett felém a mancsával, s ide-oda rángattam a kormányt. Tudtam, hogy felesleges, mégis Bestiám a másik hullámaiba belemarva kapaszkodott benne. Tudtam, hogy visszanyomni nem fogom tudni, de nekifeszült Bestiám. Megvan! A város határában jártunk már, s ott az építkezés kerítése úgy pattant szét a kocsi gallytörőrácsától, mint a Valhalla kapui fognak előttem. Elrántottam a kormányt, s mikor épp feltépte volna teljesen a tetőt, kirúgtam az ajtót, s kiugrottam a kocsiból. De bal karmos mancsa végigkaristolta a hátam, mire állati módjára felüvöltöttem. A kocsi a legközelebbi betonoszlopnak csapódott, de nem láttam, Sethel mi történik, egy szempillantásba sem telt, s véres pofájú, sebzett hátú Fenevadam futott az autó irányába.
Az autó úgy ugrált alattam, mint valami vad, betörésre váró ló, de nem érdekelt. A lábammal keményen kitámasztottam magam, karmaim az ülésbe, padlóba vájtak, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyom, miközben vicsorogva rángattam a tetőt. Ahogy megéreztem az ellenállást egyetlen pillanatra, megálltam. Mintha valami az eszembe akart volna jutni, de ahogy jött az érzés, úgy el is illant. Puszta erővel nyomtam vissza azt a valamit, ami hátráltatni akart. Végre engedett a fém, és én úgy pattintottam le a kocsi tetejét, mint más a söröskupak fedelét, de a prédám elhussant. Csak végigmarni tudtam a hátát, de elkapni nem. Csalódottan üvöltöttem fel, és kiugrottam a kocsiból, pont abban a pillanatban, amikor a betonnak csapódott, de a lábam még elkapta a felgyűrődő fém, hosszú árkot vésve izmaimba. Két mellső mancsomra támaszkodva értem földet. Pár csepp vér a porba hullott, ahogy két lábra álltam, és a felém rohanó hasonszőrű társamra szegeztem a tekintetem. Felhúztam az ínyem, és enyhén vicsorogtam, miközben behajlítottam a térdeim. Nagy levegőt vettem, azzal a szándékkal, hogy kihívóan felvonyítsak, és akkor megéreztem. Az erdő, a szabadság illata úgy font körbe, mint valami nyugtató álomtakaró. A nedves föld, az avar, az állatok, a szél illata bár idegen volt, mégis ismerősként köszöntöttek. Lassan leszállt agyamról a rátelepült köd. Pillantásom kezdett kitisztulni. Visszazuttyantam a mellső lábamra, és csak némán figyeltem a felém rohanó, véres szájú Fenevadat, ami felém vágtázott, miközben a fülemet hegyeztem, ami néha-néha megrándult egy-egy olyan neszre, ami nagyon is kedvemrevaló volt. Csak részleges villanásokban emlékeztem az elmúlt ki tudja mennyi időre, de most nem is ez volt a legfőbb gondom. Istentelenül éhes voltam, a mancsom viszketett egy kiadós futás és vadászat után. Lustán morrantam egyet, és az erdő felé pillantottam el sem titkolt vágyakozással, miközben azért szemmel tartottam a másikat is, hogy ne érjen meglepetés. Sose fordíts hátat egy idegennek. Bár a szaga ismerős volt, és feltételeztem, hogy Natan az, azért nem voltunk barátok, mert jártunk egymás fejében. Ez a gondolat, még mindig nyugtalanított, de egyelőre elhesegettem. Majd máskor foglalkozom vele. Egy kicsit lentebb engedtem a pajzsom, de egyelőre nem szóltam semmit, csak vártam, és élveztem, ahogy a feszültség lassan elszivárog belőlem. Nem voltam boldog, közel sem. Ez az élmény örök időkre megtaníttatta velem, hogy az Őrzőket jobb lesz elkerülni. De legalább újra szabad voltam.
- Nova! Novaaa! - A kiáltásomtól visszhangzott az utca, majd a lábaim dübörgésétől, ahogyan a bakancstalp találkozott a betonnal a nagy rohanásban. Mindössze egy pillanatra oldottam le a kutyámról a pórázt, őfelsége azonnal élt az alkalommal és követve szívének szavát, lelépett mellőlem. Persze nem egyszerűen csak lelépett, sokkal inkább gúnyosan tette azt, hiszen x méterenként belassítva megvárt, ám mielőtt ténylegesen elkaphattam volna, ismét neki eredt a futásnak. - Novaaaaaaa! - Nem, nem voltam mérges, inkább lenyűgözött a barátocskám szemtelensége, de aggódtam érte. Mi van, ha kifut egy kocsi elé, vagy egy utcamacska megkéseli valami törött üveggel, vagy... Khm. Elkalandoztam. Te szent szamócás dzsem, talán mégsem volt olyan jó ötlet hajnal kettőkor engedni a kutyának és lehozni őt sétálni. Egyem meg, amit főztem, nem igaz? ~ Az aranyhalat kellett volna választanom. ~ Leheletnyi megbánással gondoltam a huszadik születésnapomra, a vágyamra, hogy házikedvencem legyen és a bátyámra, aki valóra váltotta a kívánságomat. Na jó, ez így nem igaz. A legjobb abban, hogy valakinek kutyája van, az az, hogy kutyája van. Hű társa, barátja, nőmágnese... Nőmágnes?! Az meg hogy a bú... Búúúú... A búbánatba! Nagyokat pislogtam, ahogy megláttam Novát, majd utána még nagyobbakat, mikor kezdett leesni mit is akar tenni a hibbant. A kutyától pár méternyire egy hölgy sétált, és nem tudom, hogy mit viselt, de valami lebbenő, fityegő darab nagyon is felkeltette Nova érdeklődését és már neki is rugaszkodott, hogy leterítse a másikat, megszerezve tőle azt. Viszont ami a kutyámnak játék, az a másiknak lehet egy életre elég sokk lesz. - Héé! maga, ott! Vigyázzon! - Teli tüdőből kiáltottam el magamat, de nem tudtam ezzel mennyire segíthetek rajta. Azt tudni kellett, hogyha Nova elhatározott valamit, megtette. És gyorsan. Rohadt gyorsan. Félve kezdtem kocogni, hogy minél előbb beérhessem a párost. Ha szerencsém volt, a nő két lábon állt, ha nem, akkor Nova alatt feküdhetett szegény.
Jó estém volt ma is, mi tagadás, mióta beadtam a jelentkezésemet a Juilliardra, sokkal könnyebb a lelkem, nem mintha ez azt jelentené, hogy fel is fognak venni, de legalább sikerült megtennem az első nagy lépést a jövőm felé. Alig várom, kétségkívül nehéz időszak lesz az évem eleje, és tudom, hogy a csekély 12 fős keretbe nem egyszerű bekerülni, de bízom magamban, sikerülni fog, és kész. Lassan sétáltam a buszmegálló fele, van még bőven időm a busz érkezéséig, úgyhogy vettem egy hot-dogot az egyik éjjeli árusnál pár utcával arrébb, még nem fogyott el. Nem bírtam ki hazáig, van az úgy, hogy hirtelen rám tört a farkaséhség, főleg egy munkanap után, ez mindig többet kivesz belőlem, mint egy átlagos nap. Fehér, vastag kabátom egészen jól fűtött, és tutira ilyenkor van itt a leghidegebb, bár nem mintha meg tudnám különböztetni a mínusz tizenötöt a mínusz huszonöttől. Mindkettő esetében befagy a hátsóm, csak az nem mindegy, milyen gyorsan, noha a lényegen a tempó sem változtat. A fehéret fel kell dobni valamivel, így piros kötött sapka és sál dukál, utóbbi nincs hatszor körbetekerve a nyakamon, meg betűrve a kabát alá, úgy mindig olyan érzésem van, mintha meg akarnék fulladni. Helyette elöl, s hátul lengedezik lépteim ütemére. Talán ezt szúrhatta ki a kutya, vagy esetleg a még kifliben raboskodó virslidarab kiszabadítására igyekszik, én igazán nem tudhatom, mindenesetre a kiáltást ugyan hallottam, de arra már közel sem volt elég időm, hogy cselekedjek is. Mit tesz ilyenkor az ember? Persze, hogy automatikusan megfordul, így hát legalább annyi pozitív dolgot elmondhattam az eset kapcsán, hogy nem pofával nyaltam fel az olvadt havas járdát, hanem háttal sikerült kiélveznem az eb lelkes nekem vetődését. Mit ne mondjak, elég para, amikor egy felé ugró kutyával találja szembe magát valaki. Egy halk sikkantás hagyja csak el az ajkaimat, aztán reflexszerűen kínálom fel a helyettem való fogyasztásra a maradék hot-dogom, majd ha az eb bármiféle barátságos jelet mutat, végül elnevetem magam, és amennyiben engedi, még meg is simogatom. - Na, most hogy megszabadítottál a… reggelimtől, esetleg leszállnál rólam? Pillantok a kutyusra nevetős tekintettel, egek, de szép példány volt, a huskyk gyönyörűek, az egyszer biztos, s csak pillanatokkal később szúrtam ki az állat feltételezett gazdáját, akinek integettem egyet, mintegy segítséget is remélve, ha Nova úgy döntene, kényelmesebb rajtam feküdni, mint a hideg talajon ácsorogni. Ami azt illeti, tökéletesen meg tudom érteni.
Mire a tett helyszínére értem, addigra Nova már le is vette a hölgyet a lábáról. Szó szerint. Ami pedig még macerásabbá tette a szituációt, az az volt, hogy a drága kutyám nem nagyon akaródzott lemászni a lányról. A hot dog, a kényelmes fekhely és a simogatás teljesen bizonyossá tette a számára azt, hogy ez így nagyon jó és nem kell kapkodni a távozáson. Igazából meg tudtam érteni őt, mert ahogy közelebb hajoltam a pároshoz, feltűnt milyen csinos nőszemély került Nova alá. Valószínűleg én se igyekeznék lemászni róla. Haaah, lapozzunk, mert ennek nem lesz jó vége. - Ne haragudjon. Nem mindig ilyen. - Szólaltam meg nagy sokára, aztán megfogtam a kutyát a kengyelénél és némi unszolás árán leoperáltam a másikról, aztán azonnal ráakasztottam a pórázt. Ezt követően pedig segítő kezet nyújtva talpra állítottam a lányt, és gyorsan felmértem a károkat. - Még egyszer sajnálom, nem tudom mi lelte Novát. - Sóhajtottam egyet, aztán félmosolyra húztam a számat. Még egy pár pillanatig így elmosolyogtam, elkedélyeskedtem a csöndben, de aztán eszméltem, hogy talán be kéne mutatkozni és felajánlani a kabát kitisztíttatásának költségeit. Bizony ám. A kutyád kártékonyságának a pénztárcád az egyik szenvedő alanya. Ez van. - Öhm, a nevem Saul. Ez a rosszcsont pedig Nova, bár nem is ez a lényeg... Ha adna valami elérhetőséget, akkor megtéríteném a kabát tisztítási költségét. - Nagyon rég nem hangoztam ennyire felnőttesen és ez meg is lepett rendesen. - Meg a hot dogot. - Így kell kutyasétáltatás címen pénzt költeni. Persze nem volt vészes a dolog, inkább csak nevetségesnek éreztem. Na, de ennyit rólam. Két belső monológ között továbbra is a lányt figyeltem, s bár eddig kötelezően magáztam, jobban belegondolva, igencsak fiatalnak tűnt. Ez vagy a génjeinek volt köszönhető, vagy valami kozmetikai csodaszernek vagy tényleg ennyire fiatal volt.
- Ohh, egyáltalán nem haragszom, nagyon édes. Simogatom a kutyust addig, míg le nem szedi rólam a másik, aztán mosolyogva fogadom el a felém nyúló segítő kezet, könnyedén pattanok fel, szerencsére nem vagyok egy tunya teremtés, nagyon sokat mozgok a balett miatt, szóval nem okoz gondot. Ettől még a segítséget nem szokásom visszautasítani. - Ha tovább folytatod, kénytelen leszek számolni, hányszor kérsz még bocsánatot. Kuncogom el magam vidáman, bár kicsit fáradt vagyok, azaz, inkább nagyon, de a helyzet engem felettébb szórakoztat, a fehér kabátomat nem annyira, mert hát, valljuk be, nem örült a hómaradványokkal való találkozásnak, de nincs igazán olyan ruhám, amiket sajnálnék, egyik sem baromi drága darab, nem engedhetem meg magamnak. - Megtennéd, hogy tegezel? Tök fura, azért csak nem nézek ki negyvennek, legalábbis remélem. A mosolyom nyilvánvalóvá teszi, hogy aligha gondolom komolyan, tisztában vagyok vele, hogy többnyire még tizennyolcnak sem néznek, egészen addig, amíg el nem kezdek beszélgetni valakivel, mert általában komolyabb vagyok az átlagnál. Kivéve persze Nissy társaságában, de szerintem mellett mindenkiből előtör a szeles gyermeki énje. - Nagyon örülök, Saul, és neked is Nova. A kutyus fejét megint meglapogattam, nem tehetek róla, nem bírtam neki ellenállni, olyan szép volt. - Én pedig Sienna vagyok, és ne foglalkozz ezzel, bevágom a mosógépbe, holnapra megszárad, semmi komoly nincs rajta szerintem, amit ne hozna ki a jó öreg mosás. Ha meg úgy van, rásegítek folttisztítóval, és kézzel megoldom a dolgot, nem vagyok a házimunka terén elveszett nőszemély, mindig sokat segítettem anyának, sőt, egész kiskoromtól már én rittyentettem vacsit, hogy legyen anyának, mire hazajön a hosszú műszakból. - Viszont, lehet, hogy a hot dogot elfogadnám, mert farkas éhes vagyok még mindig. Vidám, nevetős tekintettel pillantottam az ebre, hiszen végül is az ő gyomrában landolt. Nem bántam a dolgot, egészségére, de attól még tényleg azért vettem, hogy megreggelizzek, és ne azért keljek ki már nyolckor az ágyból, mert a gyomrom zajosan jelzi, hogy valamit bizony enni kellene. - Ez most lehet nagyon buta kérdés lesz, de Nova szuka, vagy kan? Nem tudom eldönteni. Ilyenkor támadt kedve sétálni? Nem mintha nagyon fel akarnám tartani, csak miközben összeszedem magam, és itt-ott megkísérlem eltávolítani a hómaradványokat a ruházatomról, plusz el sem sétált még mellettem, úgy gondolom, akár kitölthetem a csendet beszéddel is.
Fairbanks, Fairbanks, te csodás, te vagy nékem a szívdobogás. Ez azért nem igaz és nem is így szólt az a XVI. századi angol vers egy kevéssé ismert költőtől, de most gondoltam, behelyettesítem. Sokkal jobban hangzik, mint Stratford-upon-Avon várossal. Szó mi szó, kezet ráztam már a hideg várossal, bemutatkozott nekem, egyre többet enged látni magából. Az egyetemen majdnem minden le van papírozva. A majdnem is csak azért van, mert még valami okmányra várnom kell, ugyanis Ms. Illetékes megfázott és ilyenkor megáll az élet a személyzeti osztályon, legalábbis új munkaerő felvétele esetén. Bezzeg a forgalomszámlálókat az áruházban biztos nem szivatják ilyennel. Ma voltam a plazában és ott láttam egy padon ülve strigulákat huzigáló srácot. Biztos nagy szellemi kihívás. Hogy ne vándoroljon át inkább Morpheus birodalmába a rusztikus kerítésábrázolás órákon át tartó folytatása helyett. Kellett néhány holmi, holmi fogyóeszközért látogattam meg a helyet és ha már ott jártam-keltem, akkor városnézést csináltam belőle. Sokan kritizálják a plázába járókat, mert agyatlanok, az ereikben is reklámok folynak és neonfeliratokat esznek reggel, délben, este. Ez óriási téveszme, nagyobb, mint az összes ilyen áruház együtt. Én városon nőttem fel, Washingtonban, a szó szerint vett csórók kerületében és egy ilyen hatalmas helyre szívesen megyek be. Még mindig, pedig pár évtizede már nem mikroszkóppal kell keresnem a fizetésemet a bukszámban. Egy laza hátizsákot is vettem, piros és sárga színekben. Annyi zseb van rajta, hogy ha egyszer elfelejtem, melyikbe raktam a lakáskulcsomat, hamarabb halok éhen az ajtó előtt, minthogy megtaláljam. Tele is raktam szépen mindenfélével, fogkrém, táplálékkiegészítők, turmixnak valók, pár plusz ruha, mert Dasmarinas-ból nem hoztam el az egész gardróbszekrényt és néhány irodai kellék, amik nélkül nem tanár a tanár. Például tűzőkapocs. A legribisebb csajt is csak akkor lehet meghúzni, ha egy kínai telefonkönyv vastagságú jegyzetet akasztok a nyakába a vizsga előtt. Ennyi belefér, mert azzal foglalkozom, amire a kis Maddock óvodás kora óta vágyott: nyelv, nyelv és nyelv. Akár egy leszbipornóban. Szóval zsák, zsák, telizsák, Jay bácsi jól megvág, azaz teljes menetfelszereléssel caplatok hazafelé. Kocsi nem kell nekem, zajos, egészségtelen és piszkot csinál. Akár a szomszédom kutyája, Suzy. Majd ha nagy kiruccanásokat kell tennem, akkor bérelek. Addig csak a lábbuszra váltok bérletet vagy esetenként egy-egy jegy csúszik be. Ma gyalogolok és felderítem ezt az útvonalat. Az előbb már rácsörögtem a villanyászokra, hogy csináljanak valamit, mert a 16. utcában kiment a világítás egy teljes szakaszon. Éreztem, hogy legalább 3 szembejövő nőt kell majd otthon borogatni, mert a közeledő termetes alakom és dinnyés hónaljú járásom láttán a barnamaci valószínűleg ketté lett fűrészelve, ha zsinórtangát viseltek a hölgyek. Ez mulattatott, az egyikre rá is köszöntem és szinte éreztem a jégkockák gördülését a gerince mentén. Ahol most járok, az a legkihaltabb háztömb. Az alsó szinteken még a tévé villódzó fényeit se látni, műanyag villával már nem is vágható a sötétség, olyan tömény. Az utca amúgy teljesen üres, csatornanyílásokon és a házak között jelenleg fénytelen lajhárként függeszkedő lámpákon kívül csak egy óriási konténer van. Mellőle árad a bűz, gondolom, valakinek ott van a Hotel Hullámpala, csak most épp házon kívül tartózkodik. Pfejjj, alig várom, hogy kiérjek innen, de elég hosszú a háztömb. Akkor elvonatkoztatok, felidézem mondjuk, mekkorákat fogok nyomni a konditeremben a látszatsúlyokkal, amik a farkaserőhöz már kevésnek bizonyulnak, de az alibi és a függőség miatt megjáratom őket, mint helyi vagány csávó az új cabrio-ját. Ezzel lefoglalom magam, amíg elhagyom a humanoid bűzösborz egész estét betöltő szagú territóriumát...
Végeztem mára a melóval, és mivel ekkora hóban nem rajongok az autóm használatáért, hát gyalog járok. Az utcán mellőzöm ilyenkor a magas sarkakat, marad a praktikum, és lapos talpú, bélelt csizmában közlekedek. A kabátom viszont szövetből van, nem szeretem az igénytelen pufi dzsekiket és társaikat, viszont leér a térdemig, és a derekamon meg van kötve. A nadrágom épphogy kilátszik térdeimen, elnyeli a fekete csizma szára. Így kevésbé érzem zordnak az itteni időjárást, bár sapka és sál még így sem jöhet szóba. Nem kifejezetten értem, hogy pár nőszemély, aki velem szemben jön, miért bűzlik a félelemtől, még felhúzott pajzsomon keresztül is tökéletesen érzem. Erre persze már lejjebb eresztettem, tudni akartam, miről van szó, és kezdtem is kapizsgálni, hogy jár erre valaki, akinek határozottan ismeretlen a szaga. Ilyen a világon nincs. Sebaj, a dolog akkor is dolog, ha már rohadtul unjuk, hogy nagyjából minden sarkon ismeretlenekbe botlunk. Már célba is veszem az elnéptelenedett utcát, ami messziről bűzlik a hajléktalantól, és legszívesebben azonnal hátat is fordítanék, meg is tenném, ha nem szúrnám ki az óriást, aki épp átszeli. Már értem. Mármint, én magasról teszek rá, mekkora, nem fogok berezelni tőle, de tény, hogy az emberek sokszor a külső alapján ítélnek, és vonják le a maguk idióta következtetéseit. Én példának okáért épp hogy súrolom a csizmám cipőtalpait is belevéve a 160 centit, szerintem sokan észre sem vesznek. Na jó, ez nem igaz, mert mellé elég karakán fellépésem van, és kikövetelem magamnak a figyelmet. Sosem okozott az ilyesmi gondot nekem. Megállok az utca végében, és figyelem az alakot, szeretném hinni, hogy rosszul gondolom, mert tényleg jó lenne pár nyugis, magányosoktól mentes nap. Mindenesetre nekieresztem az energiáimat, már amennyit valamelyest leeresztett pajzsom enged, és elég könnyen rájövök, hogy valóban nem ember. - Szép nagyra nőttél! Állapítom meg végül fennhangon, és alig várom, hogy megkapjam a pofámba, hogy én bezzeg mennyire nem. Nos, kedves urak, nem minden a méret, pont ők dobálóznak mindig ezzel. Tekintettel arra, hogy rangidős lettem, muszáj a körmére néznem, pedig most tényleg szívesebben merülnék már el egy kád forró vízben, meg esetleg más egyébben is, de ez nem tartozik ide. Cassiere is rá kell néznem, ki tudja, felkelt-e már, nem akarom, hogy lerombolja nekem a fél hotelt mérgében, vagy bármi. Oké, esélye sem lenne rá, már a negyediken megállítaná valaki.
A hideg ellen én is beöltöztem, magamra vettem még a Sziklás-hegységet is. Hosszú, fekete szövetkabát, alá sötétkék garbó és a nyakamnál szürke sál védi a felsőtestemet Alaszka marcangolóan hideg fogaitól. A fejemet egy hasonló színű kötött sapka takarja, nem akartam a sarjadzó hajszálakat hóval ápolni, úgyhogy a kugligolyót befedtem. Egy fekete férficsizmában taposom az elvásott és takarítógépet 4 szökőévente látó utca köveit. A háztömbnek még csak a derekánál járok, pedig már nagyon szeretnék egy nagy szippantást a kellemesebb levegőből. Ez az odú nem embernek és főleg nem vérfarkasnak való. Szinte a bőrömön érzem, amit kiizzadt és más módon kiadott magából az utca embere. Szemből, a friss, citromillatú és üde, újonnan mosott, a tejjel-mézzel folyó kánaán érzetét illuzionáló, amúgy egyszerű fairbanks-i kereszteződésből megint egy nő érkezik. Ahhoz képest, hogy sötétebb a mellékutca egy éjszakai bányánál és hogy bárki előbb mondaná trágyagyűjtő helynek, mint járásra alkalmas közterületnek, sok nőnemű választja. Sose fogom megérteni őket... Ez a mostani, nádszálkarcsú leányka is eltörpül mellettem, a könyökömet fejelhetné le, ha mellettem kapaszkodna a buszon. Lehet, hogy megtréfálom és mondjuk a pontos idő meg a bugyija színe felől érdeklődöm. Persze megállás nélkül, mert a bűzhöz nincs kedvem ma este, még heccelés közben se. Ő viszont megáll olyan hirtelenséggel, mint a minneapolis-i buszok szoktak régen. Ha gyengelábú utas lennék, most repülnék egyet kapaszkodás nélkül. Mit forgat a törpe a fejében, fantasyfilmet orkokkal és varázslókkal? Én megállíthatatlanul közeledem és mikor már alig egy paraszthajszál választ el tőle, akkor érzem meg, hogy egy jól álcázott bundás fajtárs teszi tiszteletét itt az utamban. Gondolom, falkatag és szeretné megismerni a város egyik legújabb jövevényét. Idősebb nálam, el tudna kalapálni, mint tűz mellett izzó kovácsmester a lópatkót. Ez bosszantó érzés, mindig fellángol bennem a düh, hogy a létra aljáról mászom felfelé, pedig valaha a csúcson voltam. - Az égig terveztem a növekedést, csak egy istentalp lerúgott abban a bábeli zűrzavarban. Lám, milyen kellemes fogadtatással készültél, aranyom! Ha nem akarod testközelből megismerni egy toi-toi elrejtett titkait, szerintem válassz másik útvonalat! - mondom neki vidáman, miközben elhaladok mellette. A sarkon már kellemesebb légtömegek mozognak, ott a csizmáim szépen megállnak és a hölgyemény felé irányulnak a lábfejeim ugyanúgy, mint az érdeklődésem. Szívesen eldiskurálok egy ilyen címlapszépséggel. A sötétben is ki tudom venni, milyen kellemesen ívelt vonásokat faragott rá a természet Geppetto mestere és ilyenkor áldom a sorsot, hogy napszaktól függően jól látok a két szép farkasszememmel. Most bevethetem az ütőkártyámat, hogy megállapodást kötöttem az egészségtelen ételek elkötelezettjének számító tűzoltó úrral és kiderül, leadta-e a drótot a színesfémgyűjtő központban. Óriásit csalódnék, ha senki nem tudná a Falkában, mennyire remek fickóba futott bele a joghurtos csirke és a gyümölcstál között. Félelmet nem kelt bennem, ha 20. önéletrajzként elkallódott a Falka személyzeti osztályán az anyagom. Inkább érdekes a szituáció, végre történik valami a szalagmunkák izgalmi szintjén stagnáló adminisztrációs kötelező körök után. Egyelőre nincs okom agresszív módon fellépni, az attraktív külső mögött esetleg húzódó kétes szándék még nem jött a felszínre levegőre vágyó bálnaként. Ha feljön és kifújja a vizet, akkor esélyes elvesztenem a meccset, de azt megtanultam, hogy ilyenkor is küzdeni kell. Egyelőre csak méregetjük egymást centi helyett szavakkal és szemekkel, ami nem is olyan kellemetlen. Most, hogy kiértem a pöcések tanyájáról.
A szövegelésére könnyedén felkacagok, ez hihetetlen, mármint, van ilyen? Mindenesetre, ez egyelőre nem kell, hogy a könnyed csacsogás színtere legyen, mert magányosokkal én olyat nem engedek meg magamnak. Egyszerűen zavarnak, mostanra mérhetetlenül, és csak egy részük erősíti az Elsők táborát, de többen is vannak, rohadt sokan, nem is értem, hogy mi vonzza ide őket. Talán pont a vérvonal alapítók? Nem lehetetlen ötlet, de még ezzel együtt sem fogok örülni neki. - Nem az útvonal miatt vagyok itt. Állapítom meg rögtön, bár akinek ilyen dumája van, az nem lehet egy agyatlan barom, bármennyire is adná magát a külsejéből, szóval vélhetőleg hamar le fog esni neki a tantusz, hogy miatta lebegtem ide láthatatlan angyalszárnyaimon. - Ugye a nyugtával dicsérd a napot is ismerős számodra? Igaz a fényes korongja mára már leköszönt, de vége még nincs… Kellemes fogadtatás? Részemről aligha, de annak tulajdonítom a megjegyzést, hogy én magam vagyok kellemes, emellett természetesen rendkívül szerénytelen jelenség, tudom, hogyan mutatok, és ez volt az mindig is, amit kihasználtam az életem során, bár mostanában vissza kell fognom magam, nem hiányzik még egy billog a hátsómra. - Remélem, nem mész túlságosan messzire. Nem utasítom én semmire, de elég hülyén mutatna, ha egy hozzám hasonló egyszálbélű nőszemély kalapálná el a nyílt utcán. Nem áll szándékomban nekiesni, egyelőre, de ki tudja, mit hoz a jövő. Mivel túlságosan nem nyomultam be a bűzrengetegbe, így elég csak felé fordulnom, majd felnéznem rá, kellemetlen, de egy ideje már nem hat meg, ha valaki magasabb, és vagy háromszor annyi tömegben is, mint én. Nem számít. - Szóval… ki fia borja vagy, és mi szél hozott erre? Általában persze megkapjuk az ukázt arról, hogy ki az, aki nyugodtan lődöröghet a városban, de attól még ránézésre senkiről sem fogom tudni megmondani, hogy ez a fazon vajon az a fazon-e, esetleg valaki más, akiről még senki se adott le szép kis jellemzést Castornak. Én nem szeretek hibázni, így hát most is igyekszem körbejárni a problémát, ő olyan szempontból egyszerűbb esetnek tűnik, hogy nála legalább idősebb vagyok, nem úgy, mint a legtöbb magányos farkasnál. Öröm az ürömben, ugyebár. Közben azért fülelek, és szaglászok, hogy vajon a konténerlakó itthon van-e, avagy épp lejmol valahol.
A csaj elsütötte a rajtpisztolyt és a szimpátiám kirobbanó kezdéssel indult útnak irányába. Aki a szóvirágot szereti, rossz ember nem lehet. Vagy mégis, szóval nem verem tövig a szöget a falba, hogy aztán ne tudjam kihúzni. Mindenesetre életképes a hölgyemény, nem az a mélyfagyasztott típus, akit egy hideg vodka is csak felmelegítene, nem lehűtene. Én is próbálok bekukkantani a pajzsa résén, hátha kiszagolom, miféle érzelmek cikáznak abban a helyes kis kobakban, miközben kétoldalú kommunikácót folytatunk. Ha nem erre akart menni, akkor csak engem tisztel meg a jelenlétével. Megható, hogy ilyen érdeklődő és csak megerősít abban a kósza szélként fellibbenő gondolatban, hogy nem puszta kíváncsiság hajtotta elém vezérlő pálcával, hanem nagyon is pontosan tudta, messziről megérezte az időskori aurájával, hogy nem tartozom a Falkájába és ezért állt be elém, mint Zsugás Jimmy a 10. felestől. - Legközelebb én is újratervezem. Nem kívánom újra háborgatni ezt a gyomorforgató szagnyomokkal alaposan megjelölt territóriumot. A házigazda nincs itthon, mondhatom, hogy szerencsére, mivel csak vastagabb ecsettel kenné át a turistaelriasztó jelzéseit a személyes jelenlétéből adódó párlatokkal. Megdöbbentő, hogy emberek képesek ilyen igényszinten megmaradni. Columbia Heights-ban is láttam az utca királyait, vakok között a félszeműeket, akiknek két takarójuk volt ellenben a többiekkel. Egyszerű sorsok ezek, amikbe belecsapott a villám és a ménkűsújtotta manuszoknak utána már megfelelt a talajszinttel párhuzamos gerincállás. Nem akartak felállni, inkább megalkudtak, mint rámenős mexikói a piaci kofával és ott maradtak a pincelejáró alján, ahová lökte őket az élet. - Igen, valamint a gömbölyűt emelő és a szögleteset gurító, egyszeri ember története is. Mesélj hát, mily információhalmaz megosztását kívánod így a szemeivel kacsintgató éjszaka homályos derekán? Térjünk a tárgyra! Attól, hogy mindent tízszer bonyolultabban szoktam elmondani az indokoltnál, még nem mindig élek az időhúzás és a felesleges körök fehér kenyerével. Barkochbázhatnánk is, mint a szomszéd lánnyal legutóbb, mikor rákérdezett, mit tanítok, én pedig megkezdettnek nyilvánítottam ezt a játékot és az Igen, Nem, Nem jellemző válaszokkal próbáltam irányítgatni a megfelelő rákérdezés felé. Most nem fűlik ehhez a fogam, a farkasnő fogalmazásmódja kezd tetszetőssé válni és nem szükséges még a kvízkártyát is bedobnom. Később kiderül majd, hogy engem akar-e kifigurázni, mint agyagosmester a köcsögöt vagy ez a tradicionális beszédstílusa. - De bizony előfordul, hogy túl messzire megyek és a határőrök tessékelnek vissza - közlöm egy rejtélyes utalással. A saroknál viszont megállok, kényelmesen a zsebembe teszem a kezeimet és kifújom a levegőt. Itt megszokott tény, hogy a lélegzés vizuális tényező is, a lehelet mindig látható, úgyhogy szépen, egyenletesen lehelgetek én is, kis ködalakokat fújva magam elé és nyilván a csaj is így tesz. Nem megyek messzire, a menekülés csak a legvégső esetekben megoldás, hiszen szégyen. A hasznosságában is csak extrém esetekben hiszek, olyankor viszont tényleg lelépek. Most semmi okom rá. Csak a töketlenek katonák menekülnek el egy csinos és jó beszédkészségű hölgyeménytől, akármilyen bicepsze is van. Mert az erőt már ki is mutatja a farkasasszonyság, ő akar diktálni, kijelölni nekem az utat. - Ki kérdezi, hogy ki fia, borja vagyok? - vágok vissza a kérdés megfordításával és sunyin vigyorgok rá. Persze nem tagadom meg a választ. Mindenki dobálózik azzal, hogy vizuális típus, én annyira az vagyok, hogy néha elfeledkezem a látvány mögötti tényekről. Lucas hasonló fellépésénél a kamaszpofika zavart be a történetbe, itt pedig a női szépség simítja el a hátát borzoló, a levegőben hatalmi harc vérlázító szagát érző Bestiám bundáját. - Dr. Lester J. Edison, de szólíthatsz Jay-nek! Ha ismered a helyi tűzoltók legerősebbikét, akinek az ábrázata tizennégy éves korában kategorikusan nemet mondott a továbbfejlődésre, akkor a szélirányról sem kell többet mondanom... Szaglászgatom közben, hogy pontosan melyik az a szag, amit esetleg ő is hordoz és Lucas-nál meg a szállodában látott, engem elkerülő, de szagukkal megkörnyékező farkasoknál éreztem. Még meg kell tanulnom, milyen a helyi Falka szaga. Ha a csaj tényleg csoportbéli, akkor a Vezető Testőr eme megnyilvánításán át fog látni. Én pedig megtudom, mennyire ismeretes az érkezésem és az íratlan szerződéskötésem a Falkával. Bízom benne, hogy Lucas úgy tett, amint tudtomra adta. Ha gerinc helyett kígyófogakként kellett volna értelmeznem azokat a kitüremkedéseket, amiket a találkozásunkkor láttam, akkor óriási csalódnék. Magamban is és ez lenne a legbántóbb, hogy becsuktam a szememet ott, ahol a legéberebbnek kellett volna lennem. Ennek maximum 5 % esélyt adok, megbízom az ítélőképességemben, amivel megbíztam kölyökképű Billy-ben is. Szóval egy "Ja, te vagy az?" típusú választ várok tőle, csak a paletta kevésbé kedvelt színeit is felhasználó előadásmódban, mint eddig is.
Ezzel csak egyetérteni lehet, a mi orrunknak nem kellemes a hontalanok bukéja, bevallom, én általában kerülöm őket, noha ki tudja, tán én is kerülhetnék olyan helyzetbe, hogy az utcára kényszerüljek, de én mindent megtennék azért, hogy változtassak rajta, több tekintetben is bőven megvannak a lehetőségeim arra, hogy alulról is felkapaszkodjak. Nem kell azokkal törődnöm, akiknek ez nem megy, mindenki a saját sorsának a kovácsa. - Mennyit gyakoroltad ezt a fajta beszédstílust? Elismerésem, kifejezetten szórakoztató, de komolyan. Ritkán találkozni olyannal, még a köreinkben is, aki hasonlóképp játszik a szavakkal. Én is tudok, sokszor meg is teszem, bár nem ennyire cifrán, és csak annyira, amennyire az érdekeim megkívánják, nem több. Mindenesetre a szavajárásából elég gyorsan eszembe ötlik egy leírás az egyik kóborról, de egyelőre nem veszem készpénznek a dolgot, nem óhajtanék felsülni rögtön az előléptetésem után. Meg úgy egyáltalán nem, kínos és kész. Én sikerorientált némber vagyok. - Azt kell mondjam, a határőrök már lekéstek rólad sajnálatos módon. Persze, határai mindenkinek vannak, de nem baj, ha feszegetjük azokat, a jó pap is holtig tanul. Közel sem megy úgy, mint neki, de nem is óhajtok karikatúrát csinálni a személyéből, most nincs szükségem ilyesmire, nekem csak pár egyszerű válasz kell, amit utána lejelenthetek, aztán hagyhatjuk is békén egymást ezen a csodás holdfényes éjszakán. A sunyi vigyorra először csak felsóhajtok, aztán megdobom egy bűbájos mosollyal, nem akarom én az ujjaim köré csavarni, de sokszor egy elbűvölő pillantással többre megy az ember lánya. Ha valakire nem hat az erő, a fellépés, akkor majd ha az egyszerű, ősi ösztönöket felélesztő nőiesség, amiből én rendesen el vagyok eresztve. Világ életemben sütött belőlem a szexuális kisugárzás, és sokáig ilyen téren nem is árultam zsákbamacskát, de most már csak Castor van az életemben, és őt kergetem az őrületbe a dologgal. - Áhh, a nyelvész ex pankrátor. Szögezem le, mosolyom nem illan tova, most legalább láthatom ezt a csodabogarat, tény és való, a kettő nehezen összeegyeztethető, de nincs ezzel semmi baj, a különcség érdekes, épp ezért ő is azzá válik hamar mások szemében. Láthatólag hatott a női báj, ami jelen esetben megkönnyíti a helyzetem, mert tényleg nem sok kedvem lenne seggbe rúgni, még én szégyellném magam amiatt, hogy egy ekkora melákot elkalapálok. - Emma Ridley. Dobom be végül a nevem, és azzal kapcsolatban nem javítom ki, hogy nem Lucas a legerősebb tűzoltó, nem szokásom kiteregetni a falkánk dolgait, a lényeg úgyis az, hogy tudom, kiről beszél, és így azt is, hogy nincs vele gond, engedéllyel mászkál. Ha elég jók az érzékei ilyen téren, akkor talán képes összekapcsolni a rólam leginkább érződő szagot a Lucast is körbelengővel, bár nála határozottan nem ennyire markáns, egyébként nagyon sok hasonlatos minta köröz körülöttünk, lévén egy falkába tartozunk. Ebből maximum azt szűrheti le, hogy egy bizonyos falkataghoz több közöm van, sokkal, mint a többihez. Ez már nem titok berkeken belül, de magányosoknak nem reklámoznám. - Remélem, kellemesnek találod a parfümöm illatát. Állapítom meg kedélyesen, igazából nincs bajom ezzel, neki meg a túlélése múlhat bármiféle apróságon, mert most megtűrt, de elég egy hiba, és nagy bajba kerülhet. Akkor aztán nem fogja megmenteni az, hogy kapott egy esélyt a városban.
Kezdőlap
Valamint utólagos engedelmeddel záratok, így nem kell a hajad tépned, hogy még egy tartozás. :DDD //
