~Persze, hogy többet érnek. Szaladj és nyald meg a kezét, mint valami hűséges eb valamelyiknek. Felőlem még vegetáriánus is lehetsz miattuk. De nekem az ember kaja. Vagy épp kurva, akit magam alá gyűrhetek.~ Szavaimből csöpögött a gúny, de meg sem próbáltam leplezni. A hócipőm tele volt az egész helyzettel. Már csak szabadulni akartam, amilyen gyorsan csak lehet. Bestiámat egyáltalán nem érdekelte mit akar a másik farkas, még csak tudomást sem vett róla. Vadul rázta a rácsokat, majd nekiment újból és újból olyan erővel, hogy az önkontrollom kezdte látni a kárát, ami meglátszott a tudati rácsok erősségén is. Kezdtek meghajolni őrjöngő Fenevadam rohamai alatt. Persze, én ütöttem először, de sosem gondoltam volna, hogy a végeredménye egy éjszakai bújócska lesz. Viszont a következő szavaitól még inkább elszállt az agyam. ~Még egy ilyen beszólás és eunuchot csinálok belőled.~ Hideg pengeként süvítettek szavaim. Ez kivételesen nem fenyegetés volt, hanem ígéret. A hangszínem szinte már nyugodtan lehetett volna mondani, ha a felszín alatt nem tombolt volna bennem az utóbbi évek legnagyobb érzelmi kavalkádja. Ahogy a tarkómnál fogva visszahúzott, ösztönösen reagáltam, és rámarkoltam a csuklójára keményen, szinte teljes erőből. Csak a szemem villant, ahogy komoran megráztam a fejem: ezt még egyszer ne. Az, hogy nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valakivel EGYÜTT dolgozzak, és ne pedig egymás ellen menjünk, nagyon kevéssé fejezte ki a helyzetet. Legszívesebben kitéptem volna őt a fejemből, de ráharaptam a számra, és igyekeztem odafigyelni a mondandójára, amit már évszázadokkal ezelőtt hallanom kellett volna. Csak a szemem színe kezdett világosodni, ami hűen tükrözte mennyire a határaimon járok a farkasom és önmagam ellen. Mágus, 50 körül. Ötven?? Egy vénembertől kellene tartanom??? Az idegen szavai üvöltésnek tűntek, és ebben a pillanatban elszakadt bennem a cérna. Az önkontrollom semmivé foszlott. A rácsok eltűntek fenevadam körül, aki olyan erővel feszült a tudatomnak, amit már nem tudtam teljességében semmibe venni. Szemeim jégkékké fakultak, szemfogaim megnőttek, karmaim átszakították az emberi bőrt. A tudatomban már semmi más gondolat nem kapott helyet, csak az, hogy a vérét ontsam ennek a kivénhedt csotrogánynak, aki ENGEM fenyeget. Lecsaptam a pajzsomat, és hagytam, hogy a belőlem áradó világvége hangulat kiáradjon belőle. Bestiám szinte már veszetten ugrott az Őrzőnek, míg én is felpattantam a bokor mögül, és teljes erőből rohamozni kezdtem. Nem érdekelt a pisztoly, az sem ha meglátnak. Egyszerűen csak holtan akartam látni, és zabálni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A szavaira ezüstre váltott a szemem, s hullámaimba perzselő harag mérge vegyült, s úgy döftem a másikba, mint valami dárda hegyet. A kezem ökölbe szorult, s legszívesebben a téglafalba nyomtam volna a koponyáját. De az, hogy térdre rogyva, engedelmes kutya legyek... Roppant az öklöm, de inkább türtőztettem magam. Tudtam miért ilyen, én se akartam ezt a helyzetet, de az, hogy egy haragos, lélekben lángoló Farkassal a seggemben szítja bennem a tüzet, az még az én türelmemet is a határba sodorta. De ha elvesztem a fejem, és a torkának ugrok, csak még inkább az Őrzők kezére játszunk. Tisztán kell gondolkodni. Az eunuchos szövegére már nem is reagáltam, bölcsebbnek ítéltem, ha tudomást se veszek a másikról. Bestiámat a feladatra hívtam, s ő is bölcsebbnek látta, ha inkább békén hagyja a feldühödött Bestiát. Mikor ráfogott a csuklómra, nekem se kellett több, úgy szorítottam meg, ahogy ő okozott fájdalmat. Szemem ezüstbe villant, s legszívesebben most azonnal kitéptem volna a húst a tarkójából, s nem érdekelt, hogyha az ürge meghallja. Közben Bestiám az Őrzőt fonta körül, az információk becsúsztak elménkbe. Még mielőtt azonban bármit tehettem volna, Seth Bestiája úgy nyomult az Őrzőnek, hogy azt hittem, ki is üti rögtön. Farkasom felhúzta az ínyét, ment volna, de visszarántottam. A Mágus szája sarkában apró mosoly húzódott végig, s mutató, s középső ujját kinyújtva, csak suhintott egyet keresztbe Seth felé. Éreztem, hogy a mágia hulláma végigsöpör körülöttünk, s Seth teste hirtelen mozdulatlanná merevedett. Mintha kötéllel gúzsba kötötték volna, összerándult minden végtagja, s úgy dőlt el, mint egy kötözött sonka az Őrző lába elé. Baszki, baszki, baszki... Óvatosan végiggurultam a földön, Bestiámat még mindig tartva magamban. A fazon leguggolt Seth mellé, majd megveregette a hátát. - Semmi baj csibém. Majd legközelebb. - azzal lábra állt, majd a bokrok felé pillantott. Kavics került a kezem közé, s egy jó erős dobással ütöttem ki az utcalámpa égőjét. Arra felé fordult, s addig újabb dobás következett, s Seth feje felől is eltűnt a lámpafény. - Ne szórakozz, a haverod sorsára akarsz jutni? - kiáltott a levegőbe, miközben az újabb taccsra tett lámpa felé nézett. Ennyi kellett. Olyan gyorsan mozdultam felé, amilyen gyorsan csak bírtam. Farkasom elengedtem, s adrenalin járt át. A nyakánál próbáltam elkapni, de ekkor hirtelen megfordult, s akkora egy medve karmoktól ékes kéz vágott pofán. Bazd meg.... Düh járt át, s kigáncsoltam az öreget. Képességem az elméjébe csapódott. Fölé emelkedtem, s ököllel az arcába csaptam. Nem mozdult, de nem is volt eszméletlen. Képességem rabja volt. Ekkor éreztem meg a vérem szagát. Bestiám megnyalta a száját. Seth teste felé pillantottam. Feltápászkodtam az öregről, s odaléptem az öreghez. Végignéztem tehetetlen testén. Elvigyorodtam, ahogy vérem végigfolyt az arcomon, s lecsepegett a kabátomra. Megfordultam, s tettem pár lépést a kerítések felé. A kocsi még ott volt. Aztán lendületet vettem, s teljes erőből a bordái közé rúgtam. - Te barom arcú, puhapöcs! - üvöltöttem rá, s vért köptem rá, de a vigyort nem bírtam letörölni, felröhögtem. Bestiám gúnyos morgással tekintett az öregre. A lábánál fogva húzni kezdtem magam után. A kerítésnél kézbe vettem. - Bazd meg... Fogynod kéne öreg... Hehehe - azzal átdobtam a túloldalra, mit sem törődve azzal, hogy puffan. Utána ugrottam, majd a kocsi anyós oldali részénél kinyitva az ajtót, nagy nehezen betuszkoltam az ülésre, neki nem biztos, hogy kényelmes pózba. Azután bevágtam utána az ajtót, beszálltam a kormány mögé, s beindítottam a Patrolt, hogy kijussunk végre az ellenőrzött területről.
Nem láttam, nem hallottam. Számomra az a szó, vagy éppen titulus, hog Őrző, semmit nem jelentett. Csak egy ember, semmi más. Elgondolásom és tapasztalatom szerint, kettétörnek, mint a gyufaszál, és még csak megerőltetnem sem kellett magam hozzá. A higgadtságom, amiről alapvetően híres voltam, úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna. Ha kívülről tudtam volna szemlélni magam, vagy akár csak egy ép gondolat felbukkant volna elmém felszínére, valószínűleg még saját magam is kigúnyoltam, vagy leütöttem volna. Habzó szájú, értelem nélküli fenevad lett belőlem, akit az ösztönei irányítottak, és nem akart mást, csak enni. Izmaim megfeszültek, ahogy a csapásra készültem. Még a mozdulat sem foglalkoztatott, hiszen nem légy voltam, akit csak úgy el lehet hesegetni. A következő pillanatban, mint egy zsák krumpli borultam az aszfaltra számomra ismeretlen okból. A döbbenet egy pillanatra még a fejemet is kitisztította, így a fickó szavait tisztán és érthetően hallottam. Meg akartam harapni, kitépni a nyelvét és megetetni vele, aztán egyesével eltörni majd levágni az ujjait, és azt is letuszkolni a torkán, hogy utána egy rudat dugjak a seggébe, és azzal húzzam karóba, hogy roston süssen. Csakhogy bármennyire is akartam, nemhogy mozdulni, még megszólalni is képtelen voltam. Vörösbe öltözött a világ. Bestiám szabadulni akart volna, hogy segítsen, hiszen ha én pusztulok ő is velem hal, de az átváltozás sem ment. Mindketten tomboltunk ész nélkül, miközben ösztönösen felrántottam a pajzsomat teljesen. Harcoltunk a láthatatlan kötelékekkel, amik gúzsba kötöttek és nem eresztettek. Gyűlöletem olyan mélységekből tört fel, ahova évszázadokkal ezelőtt temettem. Emlékek sorjáztak a fejemben azokból az időkből, amikor Martineznek voltam ilyen szinten kiszolgáltatva: mikor előrángatta a bestiámat, mikor élvezetből vagy fenyítésből vert meg, miközben mozdulni sem tudtam, mikor akaratlan bábként öltem bárkit, akire neki kedve szottyant, az ő irányítása alatt. Soha többet! Megfogadtam, hogy inkább meghalok, de nincs olyan hatalom a földön, hogy még egyszer bárkinek is behódoljak legyen az isten, démon, angyal, ember, vagy bármi más! És most egy kriptából szalajtott vénember - EMBER - ugyanazt csinálta velem, mint ő! A tehetetlen düh, a szabadulni vágyás akarata, a gyűlölet maga alá temetett. Nem volt ember, gondolat, csak egy veszett állat, aki kimerülésig vagy halálig küzd, és ha kell a saját torkát tépi fel, lábát harapja át, rágja le, csak hogy szabadulni tudjon. Az őrület láncai fonódtam rám, és a világot magam körül már nem is érzékeltem. Szavak, tettek nem jutottak át azon a burkon, és a tudatom falain, amik körbevettek. Nem érzékeltem, sem a rúgást, sem a ráncigálást, semmit. Egy dolog lüktetett az ereimben, a sejtjeimben, egyetlen szót ismételt szívem minden dobbanása: szabadság!
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Most hazudnék, ha azt kellene mondanom, nem élveztem a helyzetet. Igenis, élveztem. Megérdemelte, és a revans az üvegevésért, hogy megalázott! Farkasom sebeit nyaldosta bennem, én meg próbáltam nem a szemembe folyó véremmel foglalkozni, ami egyre jobban basztatta a szaglásom, és érzékeim. Az Őrző, még pár percig biztos sokkban van, de nem mertem erre esküdni. Viszont, hogy a mellettem mágiával gúzsba kötött Farkas mikor szabadul, fogalmam se volt róla. Elkentem a véremet a pofámon, s közben újabb kanyart vettem be, nem épp zökkenőmentes módon. Az a Káosz, amit éreztem felőle, úgy vonzott magához, mint egy mágnes. Más, akinek esze lett volna, az kirugdossa út közben maga mellől. Én azonban helyette csak fürödtem a haragjában, a kínjában, a szenvedésében, s belső haragommá, szenvedésemmé vált. Mert pontosan tudtam azt, milyen, mikor rabláncon vergődik, szabadságától megfosztottan. Élveztem, mert így közel kerültem ahhoz a belső maghoz, amit gyűlöltem, s tiszteltem benne. Azt a nyers Vadállatot, arra az emberi húsra vágyó gyilkológépet. Mert vetélytárs volt. A legádázabb ellenségeim közé sorolom. De ugyanakkor a legkiválóbb harcos társam is. Megráztam a fejem, s beletapostam a gázba. Váltás, majd újabb kanyar. Nem érdekelt, hogy piros lámpa, gyalogátkelőhely, lényegtelen. Driftelve jutottam ki a főútra, s újból váltottam. 130 km/h; 140; 150... 160... 170... 180... Az adrenalin végigáramlott a véremben. Tudtam, hogy egy bomba van mellettem, ami akármikor kirobban. A kormány megroppant a kezem alatt, ahogy szorítottam. Vigyorogtam, s lenyaltam véremet szám sarkából.
Sötétség vett körül. Újra abban a bizonyos föld alatti vagy pinceszobában éreztem magam, ahol nem volt ablak, csak falak mindenhol. Akárhogy vertem, kapartam az ajtót, akárhogy próbáltam bedönteni a falat, mind hasztalan erőfeszítés volt. Most is így éreztem magam. Ha nem lettem volna mozdulatlanságra kárhoztatva, talán habzó szájjal dobáltam volna magam, de így csak a csöndes önpusztítás maradt. Nem tudtam mennyi ideje vergődtem. Lehettek percek, órák, napok. Vak voltam a világra, de hirtelen halvány fény derengett fel börtönöm mélyén. A láncok, melyek megkötöttek meglazultak, és minden pillanattal egyre kevésbé tartottak vissza. ~Most!~ Erőnek erejével visszafogtam magam és a Bestiámat egyetlen szívdobbanás erejéig, majd hirtelen nekifeszültem a maradék láncnak, ami megnyúlt, majd darabjaira esett szét. Úgy pattantam fel az ülésről, mint egy gumilabda, amit erősen a falhoz vágtak. Fejem a kocsi tetejének ütődött, amit valószínűleg nem erre terveztek, úgyhogy megadta magát a nyomásnak, és átszakadt. Ugyanebben a pillanatban Fenevadam is kitört belőlem. Izmok szakadtak, csontok törtek bennem, a belsőszerveim hullámvasutaztak, de ami kölyökként akár fél óráig is eltartott, az most csak egy-két másodpercbe telt. Vér fémes íze csapta meg az orromat. Fejemet kinyújtva szaglásztam, a szembeszél a fülembe süvített. Az illat nagyon enyhe volt, de ha minden igaz alulról jött. A bal karommal próbáltam elkapni, aki ott volt mellettem, míg a jobb karommal nekiálltam lebontani a tetőt, hogy végre hozzáférjek ahhoz az étvágygerjesztő falathoz, ami alatta lapult. Ha egy tomboló bestiát szabadon engednek, annak jó vége nem lehet, ahogy a befogadásának sem. Az adrenalin még dolgozott a szervezetemben, hajtott előre, ahogy egyre dühösebben igyekeztem beférni a karosszéria alá.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az agyam zakatolt, próbáltam kiötleni, hova a francba vigyem. A Hotelbe? Így? Castor kinyírna. Vigyem a műhelyhez? Mi a francért? Nem vagyok hülye, hogy a magam búvóhelyét felfedjem neki. Francba már... Marad az erdő! Ott kifutkározza magát, szerez valami ka... De nem tudtam befejezni, mert úgy pattant fel, hogy még egy kurjantás is elhagyta a számat. A tető úgy adta meg magát a koponyájának, mintha csak karton doboz lett volna. A teste pár másodperc alatt alakult át, a hideg futkosott a hátamon, ahogy egyre nagyobb teret hódított magának. Bestiám hátra csapta a füleit, s fogait kimutatva mozgott bennem. Erőszakkal próbált megvédeni, karmaim kiélesedtek, szemem ezüstbe váltott, s bőröm megrepedt az alkaromon, de nem! Visszarántottam, úgy, hogy még nekem is fájt. Kapálózni kezdett felém a mancsával, s ide-oda rángattam a kormányt. Tudtam, hogy felesleges, mégis Bestiám a másik hullámaiba belemarva kapaszkodott benne. Tudtam, hogy visszanyomni nem fogom tudni, de nekifeszült Bestiám. Megvan! A város határában jártunk már, s ott az építkezés kerítése úgy pattant szét a kocsi gallytörőrácsától, mint a Valhalla kapui fognak előttem. Elrántottam a kormányt, s mikor épp feltépte volna teljesen a tetőt, kirúgtam az ajtót, s kiugrottam a kocsiból. De bal karmos mancsa végigkaristolta a hátam, mire állati módjára felüvöltöttem. A kocsi a legközelebbi betonoszlopnak csapódott, de nem láttam, Sethel mi történik, egy szempillantásba sem telt, s véres pofájú, sebzett hátú Fenevadam futott az autó irányába.
Az autó úgy ugrált alattam, mint valami vad, betörésre váró ló, de nem érdekelt. A lábammal keményen kitámasztottam magam, karmaim az ülésbe, padlóba vájtak, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyom, miközben vicsorogva rángattam a tetőt. Ahogy megéreztem az ellenállást egyetlen pillanatra, megálltam. Mintha valami az eszembe akart volna jutni, de ahogy jött az érzés, úgy el is illant. Puszta erővel nyomtam vissza azt a valamit, ami hátráltatni akart. Végre engedett a fém, és én úgy pattintottam le a kocsi tetejét, mint más a söröskupak fedelét, de a prédám elhussant. Csak végigmarni tudtam a hátát, de elkapni nem. Csalódottan üvöltöttem fel, és kiugrottam a kocsiból, pont abban a pillanatban, amikor a betonnak csapódott, de a lábam még elkapta a felgyűrődő fém, hosszú árkot vésve izmaimba. Két mellső mancsomra támaszkodva értem földet. Pár csepp vér a porba hullott, ahogy két lábra álltam, és a felém rohanó hasonszőrű társamra szegeztem a tekintetem. Felhúztam az ínyem, és enyhén vicsorogtam, miközben behajlítottam a térdeim. Nagy levegőt vettem, azzal a szándékkal, hogy kihívóan felvonyítsak, és akkor megéreztem. Az erdő, a szabadság illata úgy font körbe, mint valami nyugtató álomtakaró. A nedves föld, az avar, az állatok, a szél illata bár idegen volt, mégis ismerősként köszöntöttek. Lassan leszállt agyamról a rátelepült köd. Pillantásom kezdett kitisztulni. Visszazuttyantam a mellső lábamra, és csak némán figyeltem a felém rohanó, véres szájú Fenevadat, ami felém vágtázott, miközben a fülemet hegyeztem, ami néha-néha megrándult egy-egy olyan neszre, ami nagyon is kedvemrevaló volt. Csak részleges villanásokban emlékeztem az elmúlt ki tudja mennyi időre, de most nem is ez volt a legfőbb gondom. Istentelenül éhes voltam, a mancsom viszketett egy kiadós futás és vadászat után. Lustán morrantam egyet, és az erdő felé pillantottam el sem titkolt vágyakozással, miközben azért szemmel tartottam a másikat is, hogy ne érjen meglepetés. Sose fordíts hátat egy idegennek. Bár a szaga ismerős volt, és feltételeztem, hogy Natan az, azért nem voltunk barátok, mert jártunk egymás fejében. Ez a gondolat, még mindig nyugtalanított, de egyelőre elhesegettem. Majd máskor foglalkozom vele. Egy kicsit lentebb engedtem a pajzsom, de egyelőre nem szóltam semmit, csak vártam, és élveztem, ahogy a feszültség lassan elszivárog belőlem. Nem voltam boldog, közel sem. Ez az élmény örök időkre megtaníttatta velem, hogy az Őrzőket jobb lesz elkerülni. De legalább újra szabad voltam.
- Nova! Novaaa! - A kiáltásomtól visszhangzott az utca, majd a lábaim dübörgésétől, ahogyan a bakancstalp találkozott a betonnal a nagy rohanásban. Mindössze egy pillanatra oldottam le a kutyámról a pórázt, őfelsége azonnal élt az alkalommal és követve szívének szavát, lelépett mellőlem. Persze nem egyszerűen csak lelépett, sokkal inkább gúnyosan tette azt, hiszen x méterenként belassítva megvárt, ám mielőtt ténylegesen elkaphattam volna, ismét neki eredt a futásnak. - Novaaaaaaa! - Nem, nem voltam mérges, inkább lenyűgözött a barátocskám szemtelensége, de aggódtam érte. Mi van, ha kifut egy kocsi elé, vagy egy utcamacska megkéseli valami törött üveggel, vagy... Khm. Elkalandoztam. Te szent szamócás dzsem, talán mégsem volt olyan jó ötlet hajnal kettőkor engedni a kutyának és lehozni őt sétálni. Egyem meg, amit főztem, nem igaz? ~ Az aranyhalat kellett volna választanom. ~ Leheletnyi megbánással gondoltam a huszadik születésnapomra, a vágyamra, hogy házikedvencem legyen és a bátyámra, aki valóra váltotta a kívánságomat. Na jó, ez így nem igaz. A legjobb abban, hogy valakinek kutyája van, az az, hogy kutyája van. Hű társa, barátja, nőmágnese... Nőmágnes?! Az meg hogy a bú... Búúúú... A búbánatba! Nagyokat pislogtam, ahogy megláttam Novát, majd utána még nagyobbakat, mikor kezdett leesni mit is akar tenni a hibbant. A kutyától pár méternyire egy hölgy sétált, és nem tudom, hogy mit viselt, de valami lebbenő, fityegő darab nagyon is felkeltette Nova érdeklődését és már neki is rugaszkodott, hogy leterítse a másikat, megszerezve tőle azt. Viszont ami a kutyámnak játék, az a másiknak lehet egy életre elég sokk lesz. - Héé! maga, ott! Vigyázzon! - Teli tüdőből kiáltottam el magamat, de nem tudtam ezzel mennyire segíthetek rajta. Azt tudni kellett, hogyha Nova elhatározott valamit, megtette. És gyorsan. Rohadt gyorsan. Félve kezdtem kocogni, hogy minél előbb beérhessem a párost. Ha szerencsém volt, a nő két lábon állt, ha nem, akkor Nova alatt feküdhetett szegény.
Jó estém volt ma is, mi tagadás, mióta beadtam a jelentkezésemet a Juilliardra, sokkal könnyebb a lelkem, nem mintha ez azt jelentené, hogy fel is fognak venni, de legalább sikerült megtennem az első nagy lépést a jövőm felé. Alig várom, kétségkívül nehéz időszak lesz az évem eleje, és tudom, hogy a csekély 12 fős keretbe nem egyszerű bekerülni, de bízom magamban, sikerülni fog, és kész. Lassan sétáltam a buszmegálló fele, van még bőven időm a busz érkezéséig, úgyhogy vettem egy hot-dogot az egyik éjjeli árusnál pár utcával arrébb, még nem fogyott el. Nem bírtam ki hazáig, van az úgy, hogy hirtelen rám tört a farkaséhség, főleg egy munkanap után, ez mindig többet kivesz belőlem, mint egy átlagos nap. Fehér, vastag kabátom egészen jól fűtött, és tutira ilyenkor van itt a leghidegebb, bár nem mintha meg tudnám különböztetni a mínusz tizenötöt a mínusz huszonöttől. Mindkettő esetében befagy a hátsóm, csak az nem mindegy, milyen gyorsan, noha a lényegen a tempó sem változtat. A fehéret fel kell dobni valamivel, így piros kötött sapka és sál dukál, utóbbi nincs hatszor körbetekerve a nyakamon, meg betűrve a kabát alá, úgy mindig olyan érzésem van, mintha meg akarnék fulladni. Helyette elöl, s hátul lengedezik lépteim ütemére. Talán ezt szúrhatta ki a kutya, vagy esetleg a még kifliben raboskodó virslidarab kiszabadítására igyekszik, én igazán nem tudhatom, mindenesetre a kiáltást ugyan hallottam, de arra már közel sem volt elég időm, hogy cselekedjek is. Mit tesz ilyenkor az ember? Persze, hogy automatikusan megfordul, így hát legalább annyi pozitív dolgot elmondhattam az eset kapcsán, hogy nem pofával nyaltam fel az olvadt havas járdát, hanem háttal sikerült kiélveznem az eb lelkes nekem vetődését. Mit ne mondjak, elég para, amikor egy felé ugró kutyával találja szembe magát valaki. Egy halk sikkantás hagyja csak el az ajkaimat, aztán reflexszerűen kínálom fel a helyettem való fogyasztásra a maradék hot-dogom, majd ha az eb bármiféle barátságos jelet mutat, végül elnevetem magam, és amennyiben engedi, még meg is simogatom. - Na, most hogy megszabadítottál a… reggelimtől, esetleg leszállnál rólam? Pillantok a kutyusra nevetős tekintettel, egek, de szép példány volt, a huskyk gyönyörűek, az egyszer biztos, s csak pillanatokkal később szúrtam ki az állat feltételezett gazdáját, akinek integettem egyet, mintegy segítséget is remélve, ha Nova úgy döntene, kényelmesebb rajtam feküdni, mint a hideg talajon ácsorogni. Ami azt illeti, tökéletesen meg tudom érteni.
Mire a tett helyszínére értem, addigra Nova már le is vette a hölgyet a lábáról. Szó szerint. Ami pedig még macerásabbá tette a szituációt, az az volt, hogy a drága kutyám nem nagyon akaródzott lemászni a lányról. A hot dog, a kényelmes fekhely és a simogatás teljesen bizonyossá tette a számára azt, hogy ez így nagyon jó és nem kell kapkodni a távozáson. Igazából meg tudtam érteni őt, mert ahogy közelebb hajoltam a pároshoz, feltűnt milyen csinos nőszemély került Nova alá. Valószínűleg én se igyekeznék lemászni róla. Haaah, lapozzunk, mert ennek nem lesz jó vége. - Ne haragudjon. Nem mindig ilyen. - Szólaltam meg nagy sokára, aztán megfogtam a kutyát a kengyelénél és némi unszolás árán leoperáltam a másikról, aztán azonnal ráakasztottam a pórázt. Ezt követően pedig segítő kezet nyújtva talpra állítottam a lányt, és gyorsan felmértem a károkat. - Még egyszer sajnálom, nem tudom mi lelte Novát. - Sóhajtottam egyet, aztán félmosolyra húztam a számat. Még egy pár pillanatig így elmosolyogtam, elkedélyeskedtem a csöndben, de aztán eszméltem, hogy talán be kéne mutatkozni és felajánlani a kabát kitisztíttatásának költségeit. Bizony ám. A kutyád kártékonyságának a pénztárcád az egyik szenvedő alanya. Ez van. - Öhm, a nevem Saul. Ez a rosszcsont pedig Nova, bár nem is ez a lényeg... Ha adna valami elérhetőséget, akkor megtéríteném a kabát tisztítási költségét. - Nagyon rég nem hangoztam ennyire felnőttesen és ez meg is lepett rendesen. - Meg a hot dogot. - Így kell kutyasétáltatás címen pénzt költeni. Persze nem volt vészes a dolog, inkább csak nevetségesnek éreztem. Na, de ennyit rólam. Két belső monológ között továbbra is a lányt figyeltem, s bár eddig kötelezően magáztam, jobban belegondolva, igencsak fiatalnak tűnt. Ez vagy a génjeinek volt köszönhető, vagy valami kozmetikai csodaszernek vagy tényleg ennyire fiatal volt.
- Ohh, egyáltalán nem haragszom, nagyon édes. Simogatom a kutyust addig, míg le nem szedi rólam a másik, aztán mosolyogva fogadom el a felém nyúló segítő kezet, könnyedén pattanok fel, szerencsére nem vagyok egy tunya teremtés, nagyon sokat mozgok a balett miatt, szóval nem okoz gondot. Ettől még a segítséget nem szokásom visszautasítani. - Ha tovább folytatod, kénytelen leszek számolni, hányszor kérsz még bocsánatot. Kuncogom el magam vidáman, bár kicsit fáradt vagyok, azaz, inkább nagyon, de a helyzet engem felettébb szórakoztat, a fehér kabátomat nem annyira, mert hát, valljuk be, nem örült a hómaradványokkal való találkozásnak, de nincs igazán olyan ruhám, amiket sajnálnék, egyik sem baromi drága darab, nem engedhetem meg magamnak. - Megtennéd, hogy tegezel? Tök fura, azért csak nem nézek ki negyvennek, legalábbis remélem. A mosolyom nyilvánvalóvá teszi, hogy aligha gondolom komolyan, tisztában vagyok vele, hogy többnyire még tizennyolcnak sem néznek, egészen addig, amíg el nem kezdek beszélgetni valakivel, mert általában komolyabb vagyok az átlagnál. Kivéve persze Nissy társaságában, de szerintem mellett mindenkiből előtör a szeles gyermeki énje. - Nagyon örülök, Saul, és neked is Nova. A kutyus fejét megint meglapogattam, nem tehetek róla, nem bírtam neki ellenállni, olyan szép volt. - Én pedig Sienna vagyok, és ne foglalkozz ezzel, bevágom a mosógépbe, holnapra megszárad, semmi komoly nincs rajta szerintem, amit ne hozna ki a jó öreg mosás. Ha meg úgy van, rásegítek folttisztítóval, és kézzel megoldom a dolgot, nem vagyok a házimunka terén elveszett nőszemély, mindig sokat segítettem anyának, sőt, egész kiskoromtól már én rittyentettem vacsit, hogy legyen anyának, mire hazajön a hosszú műszakból. - Viszont, lehet, hogy a hot dogot elfogadnám, mert farkas éhes vagyok még mindig. Vidám, nevetős tekintettel pillantottam az ebre, hiszen végül is az ő gyomrában landolt. Nem bántam a dolgot, egészségére, de attól még tényleg azért vettem, hogy megreggelizzek, és ne azért keljek ki már nyolckor az ágyból, mert a gyomrom zajosan jelzi, hogy valamit bizony enni kellene. - Ez most lehet nagyon buta kérdés lesz, de Nova szuka, vagy kan? Nem tudom eldönteni. Ilyenkor támadt kedve sétálni? Nem mintha nagyon fel akarnám tartani, csak miközben összeszedem magam, és itt-ott megkísérlem eltávolítani a hómaradványokat a ruházatomról, plusz el sem sétált még mellettem, úgy gondolom, akár kitölthetem a csendet beszéddel is.
Fairbanks, Fairbanks, te csodás, te vagy nékem a szívdobogás. Ez azért nem igaz és nem is így szólt az a XVI. századi angol vers egy kevéssé ismert költőtől, de most gondoltam, behelyettesítem. Sokkal jobban hangzik, mint Stratford-upon-Avon várossal. Szó mi szó, kezet ráztam már a hideg várossal, bemutatkozott nekem, egyre többet enged látni magából. Az egyetemen majdnem minden le van papírozva. A majdnem is csak azért van, mert még valami okmányra várnom kell, ugyanis Ms. Illetékes megfázott és ilyenkor megáll az élet a személyzeti osztályon, legalábbis új munkaerő felvétele esetén. Bezzeg a forgalomszámlálókat az áruházban biztos nem szivatják ilyennel. Ma voltam a plazában és ott láttam egy padon ülve strigulákat huzigáló srácot. Biztos nagy szellemi kihívás. Hogy ne vándoroljon át inkább Morpheus birodalmába a rusztikus kerítésábrázolás órákon át tartó folytatása helyett. Kellett néhány holmi, holmi fogyóeszközért látogattam meg a helyet és ha már ott jártam-keltem, akkor városnézést csináltam belőle. Sokan kritizálják a plázába járókat, mert agyatlanok, az ereikben is reklámok folynak és neonfeliratokat esznek reggel, délben, este. Ez óriási téveszme, nagyobb, mint az összes ilyen áruház együtt. Én városon nőttem fel, Washingtonban, a szó szerint vett csórók kerületében és egy ilyen hatalmas helyre szívesen megyek be. Még mindig, pedig pár évtizede már nem mikroszkóppal kell keresnem a fizetésemet a bukszámban. Egy laza hátizsákot is vettem, piros és sárga színekben. Annyi zseb van rajta, hogy ha egyszer elfelejtem, melyikbe raktam a lakáskulcsomat, hamarabb halok éhen az ajtó előtt, minthogy megtaláljam. Tele is raktam szépen mindenfélével, fogkrém, táplálékkiegészítők, turmixnak valók, pár plusz ruha, mert Dasmarinas-ból nem hoztam el az egész gardróbszekrényt és néhány irodai kellék, amik nélkül nem tanár a tanár. Például tűzőkapocs. A legribisebb csajt is csak akkor lehet meghúzni, ha egy kínai telefonkönyv vastagságú jegyzetet akasztok a nyakába a vizsga előtt. Ennyi belefér, mert azzal foglalkozom, amire a kis Maddock óvodás kora óta vágyott: nyelv, nyelv és nyelv. Akár egy leszbipornóban. Szóval zsák, zsák, telizsák, Jay bácsi jól megvág, azaz teljes menetfelszereléssel caplatok hazafelé. Kocsi nem kell nekem, zajos, egészségtelen és piszkot csinál. Akár a szomszédom kutyája, Suzy. Majd ha nagy kiruccanásokat kell tennem, akkor bérelek. Addig csak a lábbuszra váltok bérletet vagy esetenként egy-egy jegy csúszik be. Ma gyalogolok és felderítem ezt az útvonalat. Az előbb már rácsörögtem a villanyászokra, hogy csináljanak valamit, mert a 16. utcában kiment a világítás egy teljes szakaszon. Éreztem, hogy legalább 3 szembejövő nőt kell majd otthon borogatni, mert a közeledő termetes alakom és dinnyés hónaljú járásom láttán a barnamaci valószínűleg ketté lett fűrészelve, ha zsinórtangát viseltek a hölgyek. Ez mulattatott, az egyikre rá is köszöntem és szinte éreztem a jégkockák gördülését a gerince mentén. Ahol most járok, az a legkihaltabb háztömb. Az alsó szinteken még a tévé villódzó fényeit se látni, műanyag villával már nem is vágható a sötétség, olyan tömény. Az utca amúgy teljesen üres, csatornanyílásokon és a házak között jelenleg fénytelen lajhárként függeszkedő lámpákon kívül csak egy óriási konténer van. Mellőle árad a bűz, gondolom, valakinek ott van a Hotel Hullámpala, csak most épp házon kívül tartózkodik. Pfejjj, alig várom, hogy kiérjek innen, de elég hosszú a háztömb. Akkor elvonatkoztatok, felidézem mondjuk, mekkorákat fogok nyomni a konditeremben a látszatsúlyokkal, amik a farkaserőhöz már kevésnek bizonyulnak, de az alibi és a függőség miatt megjáratom őket, mint helyi vagány csávó az új cabrio-ját. Ezzel lefoglalom magam, amíg elhagyom a humanoid bűzösborz egész estét betöltő szagú territóriumát...
Végeztem mára a melóval, és mivel ekkora hóban nem rajongok az autóm használatáért, hát gyalog járok. Az utcán mellőzöm ilyenkor a magas sarkakat, marad a praktikum, és lapos talpú, bélelt csizmában közlekedek. A kabátom viszont szövetből van, nem szeretem az igénytelen pufi dzsekiket és társaikat, viszont leér a térdemig, és a derekamon meg van kötve. A nadrágom épphogy kilátszik térdeimen, elnyeli a fekete csizma szára. Így kevésbé érzem zordnak az itteni időjárást, bár sapka és sál még így sem jöhet szóba. Nem kifejezetten értem, hogy pár nőszemély, aki velem szemben jön, miért bűzlik a félelemtől, még felhúzott pajzsomon keresztül is tökéletesen érzem. Erre persze már lejjebb eresztettem, tudni akartam, miről van szó, és kezdtem is kapizsgálni, hogy jár erre valaki, akinek határozottan ismeretlen a szaga. Ilyen a világon nincs. Sebaj, a dolog akkor is dolog, ha már rohadtul unjuk, hogy nagyjából minden sarkon ismeretlenekbe botlunk. Már célba is veszem az elnéptelenedett utcát, ami messziről bűzlik a hajléktalantól, és legszívesebben azonnal hátat is fordítanék, meg is tenném, ha nem szúrnám ki az óriást, aki épp átszeli. Már értem. Mármint, én magasról teszek rá, mekkora, nem fogok berezelni tőle, de tény, hogy az emberek sokszor a külső alapján ítélnek, és vonják le a maguk idióta következtetéseit. Én példának okáért épp hogy súrolom a csizmám cipőtalpait is belevéve a 160 centit, szerintem sokan észre sem vesznek. Na jó, ez nem igaz, mert mellé elég karakán fellépésem van, és kikövetelem magamnak a figyelmet. Sosem okozott az ilyesmi gondot nekem. Megállok az utca végében, és figyelem az alakot, szeretném hinni, hogy rosszul gondolom, mert tényleg jó lenne pár nyugis, magányosoktól mentes nap. Mindenesetre nekieresztem az energiáimat, már amennyit valamelyest leeresztett pajzsom enged, és elég könnyen rájövök, hogy valóban nem ember. - Szép nagyra nőttél! Állapítom meg végül fennhangon, és alig várom, hogy megkapjam a pofámba, hogy én bezzeg mennyire nem. Nos, kedves urak, nem minden a méret, pont ők dobálóznak mindig ezzel. Tekintettel arra, hogy rangidős lettem, muszáj a körmére néznem, pedig most tényleg szívesebben merülnék már el egy kád forró vízben, meg esetleg más egyébben is, de ez nem tartozik ide. Cassiere is rá kell néznem, ki tudja, felkelt-e már, nem akarom, hogy lerombolja nekem a fél hotelt mérgében, vagy bármi. Oké, esélye sem lenne rá, már a negyediken megállítaná valaki.
A hideg ellen én is beöltöztem, magamra vettem még a Sziklás-hegységet is. Hosszú, fekete szövetkabát, alá sötétkék garbó és a nyakamnál szürke sál védi a felsőtestemet Alaszka marcangolóan hideg fogaitól. A fejemet egy hasonló színű kötött sapka takarja, nem akartam a sarjadzó hajszálakat hóval ápolni, úgyhogy a kugligolyót befedtem. Egy fekete férficsizmában taposom az elvásott és takarítógépet 4 szökőévente látó utca köveit. A háztömbnek még csak a derekánál járok, pedig már nagyon szeretnék egy nagy szippantást a kellemesebb levegőből. Ez az odú nem embernek és főleg nem vérfarkasnak való. Szinte a bőrömön érzem, amit kiizzadt és más módon kiadott magából az utca embere. Szemből, a friss, citromillatú és üde, újonnan mosott, a tejjel-mézzel folyó kánaán érzetét illuzionáló, amúgy egyszerű fairbanks-i kereszteződésből megint egy nő érkezik. Ahhoz képest, hogy sötétebb a mellékutca egy éjszakai bányánál és hogy bárki előbb mondaná trágyagyűjtő helynek, mint járásra alkalmas közterületnek, sok nőnemű választja. Sose fogom megérteni őket... Ez a mostani, nádszálkarcsú leányka is eltörpül mellettem, a könyökömet fejelhetné le, ha mellettem kapaszkodna a buszon. Lehet, hogy megtréfálom és mondjuk a pontos idő meg a bugyija színe felől érdeklődöm. Persze megállás nélkül, mert a bűzhöz nincs kedvem ma este, még heccelés közben se. Ő viszont megáll olyan hirtelenséggel, mint a minneapolis-i buszok szoktak régen. Ha gyengelábú utas lennék, most repülnék egyet kapaszkodás nélkül. Mit forgat a törpe a fejében, fantasyfilmet orkokkal és varázslókkal? Én megállíthatatlanul közeledem és mikor már alig egy paraszthajszál választ el tőle, akkor érzem meg, hogy egy jól álcázott bundás fajtárs teszi tiszteletét itt az utamban. Gondolom, falkatag és szeretné megismerni a város egyik legújabb jövevényét. Idősebb nálam, el tudna kalapálni, mint tűz mellett izzó kovácsmester a lópatkót. Ez bosszantó érzés, mindig fellángol bennem a düh, hogy a létra aljáról mászom felfelé, pedig valaha a csúcson voltam. - Az égig terveztem a növekedést, csak egy istentalp lerúgott abban a bábeli zűrzavarban. Lám, milyen kellemes fogadtatással készültél, aranyom! Ha nem akarod testközelből megismerni egy toi-toi elrejtett titkait, szerintem válassz másik útvonalat! - mondom neki vidáman, miközben elhaladok mellette. A sarkon már kellemesebb légtömegek mozognak, ott a csizmáim szépen megállnak és a hölgyemény felé irányulnak a lábfejeim ugyanúgy, mint az érdeklődésem. Szívesen eldiskurálok egy ilyen címlapszépséggel. A sötétben is ki tudom venni, milyen kellemesen ívelt vonásokat faragott rá a természet Geppetto mestere és ilyenkor áldom a sorsot, hogy napszaktól függően jól látok a két szép farkasszememmel. Most bevethetem az ütőkártyámat, hogy megállapodást kötöttem az egészségtelen ételek elkötelezettjének számító tűzoltó úrral és kiderül, leadta-e a drótot a színesfémgyűjtő központban. Óriásit csalódnék, ha senki nem tudná a Falkában, mennyire remek fickóba futott bele a joghurtos csirke és a gyümölcstál között. Félelmet nem kelt bennem, ha 20. önéletrajzként elkallódott a Falka személyzeti osztályán az anyagom. Inkább érdekes a szituáció, végre történik valami a szalagmunkák izgalmi szintjén stagnáló adminisztrációs kötelező körök után. Egyelőre nincs okom agresszív módon fellépni, az attraktív külső mögött esetleg húzódó kétes szándék még nem jött a felszínre levegőre vágyó bálnaként. Ha feljön és kifújja a vizet, akkor esélyes elvesztenem a meccset, de azt megtanultam, hogy ilyenkor is küzdeni kell. Egyelőre csak méregetjük egymást centi helyett szavakkal és szemekkel, ami nem is olyan kellemetlen. Most, hogy kiértem a pöcések tanyájáról.
A szövegelésére könnyedén felkacagok, ez hihetetlen, mármint, van ilyen? Mindenesetre, ez egyelőre nem kell, hogy a könnyed csacsogás színtere legyen, mert magányosokkal én olyat nem engedek meg magamnak. Egyszerűen zavarnak, mostanra mérhetetlenül, és csak egy részük erősíti az Elsők táborát, de többen is vannak, rohadt sokan, nem is értem, hogy mi vonzza ide őket. Talán pont a vérvonal alapítók? Nem lehetetlen ötlet, de még ezzel együtt sem fogok örülni neki. - Nem az útvonal miatt vagyok itt. Állapítom meg rögtön, bár akinek ilyen dumája van, az nem lehet egy agyatlan barom, bármennyire is adná magát a külsejéből, szóval vélhetőleg hamar le fog esni neki a tantusz, hogy miatta lebegtem ide láthatatlan angyalszárnyaimon. - Ugye a nyugtával dicsérd a napot is ismerős számodra? Igaz a fényes korongja mára már leköszönt, de vége még nincs… Kellemes fogadtatás? Részemről aligha, de annak tulajdonítom a megjegyzést, hogy én magam vagyok kellemes, emellett természetesen rendkívül szerénytelen jelenség, tudom, hogyan mutatok, és ez volt az mindig is, amit kihasználtam az életem során, bár mostanában vissza kell fognom magam, nem hiányzik még egy billog a hátsómra. - Remélem, nem mész túlságosan messzire. Nem utasítom én semmire, de elég hülyén mutatna, ha egy hozzám hasonló egyszálbélű nőszemély kalapálná el a nyílt utcán. Nem áll szándékomban nekiesni, egyelőre, de ki tudja, mit hoz a jövő. Mivel túlságosan nem nyomultam be a bűzrengetegbe, így elég csak felé fordulnom, majd felnéznem rá, kellemetlen, de egy ideje már nem hat meg, ha valaki magasabb, és vagy háromszor annyi tömegben is, mint én. Nem számít. - Szóval… ki fia borja vagy, és mi szél hozott erre? Általában persze megkapjuk az ukázt arról, hogy ki az, aki nyugodtan lődöröghet a városban, de attól még ránézésre senkiről sem fogom tudni megmondani, hogy ez a fazon vajon az a fazon-e, esetleg valaki más, akiről még senki se adott le szép kis jellemzést Castornak. Én nem szeretek hibázni, így hát most is igyekszem körbejárni a problémát, ő olyan szempontból egyszerűbb esetnek tűnik, hogy nála legalább idősebb vagyok, nem úgy, mint a legtöbb magányos farkasnál. Öröm az ürömben, ugyebár. Közben azért fülelek, és szaglászok, hogy vajon a konténerlakó itthon van-e, avagy épp lejmol valahol.
A csaj elsütötte a rajtpisztolyt és a szimpátiám kirobbanó kezdéssel indult útnak irányába. Aki a szóvirágot szereti, rossz ember nem lehet. Vagy mégis, szóval nem verem tövig a szöget a falba, hogy aztán ne tudjam kihúzni. Mindenesetre életképes a hölgyemény, nem az a mélyfagyasztott típus, akit egy hideg vodka is csak felmelegítene, nem lehűtene. Én is próbálok bekukkantani a pajzsa résén, hátha kiszagolom, miféle érzelmek cikáznak abban a helyes kis kobakban, miközben kétoldalú kommunikácót folytatunk. Ha nem erre akart menni, akkor csak engem tisztel meg a jelenlétével. Megható, hogy ilyen érdeklődő és csak megerősít abban a kósza szélként fellibbenő gondolatban, hogy nem puszta kíváncsiság hajtotta elém vezérlő pálcával, hanem nagyon is pontosan tudta, messziről megérezte az időskori aurájával, hogy nem tartozom a Falkájába és ezért állt be elém, mint Zsugás Jimmy a 10. felestől. - Legközelebb én is újratervezem. Nem kívánom újra háborgatni ezt a gyomorforgató szagnyomokkal alaposan megjelölt territóriumot. A házigazda nincs itthon, mondhatom, hogy szerencsére, mivel csak vastagabb ecsettel kenné át a turistaelriasztó jelzéseit a személyes jelenlétéből adódó párlatokkal. Megdöbbentő, hogy emberek képesek ilyen igényszinten megmaradni. Columbia Heights-ban is láttam az utca királyait, vakok között a félszeműeket, akiknek két takarójuk volt ellenben a többiekkel. Egyszerű sorsok ezek, amikbe belecsapott a villám és a ménkűsújtotta manuszoknak utána már megfelelt a talajszinttel párhuzamos gerincállás. Nem akartak felállni, inkább megalkudtak, mint rámenős mexikói a piaci kofával és ott maradtak a pincelejáró alján, ahová lökte őket az élet. - Igen, valamint a gömbölyűt emelő és a szögleteset gurító, egyszeri ember története is. Mesélj hát, mily információhalmaz megosztását kívánod így a szemeivel kacsintgató éjszaka homályos derekán? Térjünk a tárgyra! Attól, hogy mindent tízszer bonyolultabban szoktam elmondani az indokoltnál, még nem mindig élek az időhúzás és a felesleges körök fehér kenyerével. Barkochbázhatnánk is, mint a szomszéd lánnyal legutóbb, mikor rákérdezett, mit tanítok, én pedig megkezdettnek nyilvánítottam ezt a játékot és az Igen, Nem, Nem jellemző válaszokkal próbáltam irányítgatni a megfelelő rákérdezés felé. Most nem fűlik ehhez a fogam, a farkasnő fogalmazásmódja kezd tetszetőssé válni és nem szükséges még a kvízkártyát is bedobnom. Később kiderül majd, hogy engem akar-e kifigurázni, mint agyagosmester a köcsögöt vagy ez a tradicionális beszédstílusa. - De bizony előfordul, hogy túl messzire megyek és a határőrök tessékelnek vissza - közlöm egy rejtélyes utalással. A saroknál viszont megállok, kényelmesen a zsebembe teszem a kezeimet és kifújom a levegőt. Itt megszokott tény, hogy a lélegzés vizuális tényező is, a lehelet mindig látható, úgyhogy szépen, egyenletesen lehelgetek én is, kis ködalakokat fújva magam elé és nyilván a csaj is így tesz. Nem megyek messzire, a menekülés csak a legvégső esetekben megoldás, hiszen szégyen. A hasznosságában is csak extrém esetekben hiszek, olyankor viszont tényleg lelépek. Most semmi okom rá. Csak a töketlenek katonák menekülnek el egy csinos és jó beszédkészségű hölgyeménytől, akármilyen bicepsze is van. Mert az erőt már ki is mutatja a farkasasszonyság, ő akar diktálni, kijelölni nekem az utat. - Ki kérdezi, hogy ki fia, borja vagyok? - vágok vissza a kérdés megfordításával és sunyin vigyorgok rá. Persze nem tagadom meg a választ. Mindenki dobálózik azzal, hogy vizuális típus, én annyira az vagyok, hogy néha elfeledkezem a látvány mögötti tényekről. Lucas hasonló fellépésénél a kamaszpofika zavart be a történetbe, itt pedig a női szépség simítja el a hátát borzoló, a levegőben hatalmi harc vérlázító szagát érző Bestiám bundáját. - Dr. Lester J. Edison, de szólíthatsz Jay-nek! Ha ismered a helyi tűzoltók legerősebbikét, akinek az ábrázata tizennégy éves korában kategorikusan nemet mondott a továbbfejlődésre, akkor a szélirányról sem kell többet mondanom... Szaglászgatom közben, hogy pontosan melyik az a szag, amit esetleg ő is hordoz és Lucas-nál meg a szállodában látott, engem elkerülő, de szagukkal megkörnyékező farkasoknál éreztem. Még meg kell tanulnom, milyen a helyi Falka szaga. Ha a csaj tényleg csoportbéli, akkor a Vezető Testőr eme megnyilvánításán át fog látni. Én pedig megtudom, mennyire ismeretes az érkezésem és az íratlan szerződéskötésem a Falkával. Bízom benne, hogy Lucas úgy tett, amint tudtomra adta. Ha gerinc helyett kígyófogakként kellett volna értelmeznem azokat a kitüremkedéseket, amiket a találkozásunkkor láttam, akkor óriási csalódnék. Magamban is és ez lenne a legbántóbb, hogy becsuktam a szememet ott, ahol a legéberebbnek kellett volna lennem. Ennek maximum 5 % esélyt adok, megbízom az ítélőképességemben, amivel megbíztam kölyökképű Billy-ben is. Szóval egy "Ja, te vagy az?" típusú választ várok tőle, csak a paletta kevésbé kedvelt színeit is felhasználó előadásmódban, mint eddig is.
Ezzel csak egyetérteni lehet, a mi orrunknak nem kellemes a hontalanok bukéja, bevallom, én általában kerülöm őket, noha ki tudja, tán én is kerülhetnék olyan helyzetbe, hogy az utcára kényszerüljek, de én mindent megtennék azért, hogy változtassak rajta, több tekintetben is bőven megvannak a lehetőségeim arra, hogy alulról is felkapaszkodjak. Nem kell azokkal törődnöm, akiknek ez nem megy, mindenki a saját sorsának a kovácsa. - Mennyit gyakoroltad ezt a fajta beszédstílust? Elismerésem, kifejezetten szórakoztató, de komolyan. Ritkán találkozni olyannal, még a köreinkben is, aki hasonlóképp játszik a szavakkal. Én is tudok, sokszor meg is teszem, bár nem ennyire cifrán, és csak annyira, amennyire az érdekeim megkívánják, nem több. Mindenesetre a szavajárásából elég gyorsan eszembe ötlik egy leírás az egyik kóborról, de egyelőre nem veszem készpénznek a dolgot, nem óhajtanék felsülni rögtön az előléptetésem után. Meg úgy egyáltalán nem, kínos és kész. Én sikerorientált némber vagyok. - Azt kell mondjam, a határőrök már lekéstek rólad sajnálatos módon. Persze, határai mindenkinek vannak, de nem baj, ha feszegetjük azokat, a jó pap is holtig tanul. Közel sem megy úgy, mint neki, de nem is óhajtok karikatúrát csinálni a személyéből, most nincs szükségem ilyesmire, nekem csak pár egyszerű válasz kell, amit utána lejelenthetek, aztán hagyhatjuk is békén egymást ezen a csodás holdfényes éjszakán. A sunyi vigyorra először csak felsóhajtok, aztán megdobom egy bűbájos mosollyal, nem akarom én az ujjaim köré csavarni, de sokszor egy elbűvölő pillantással többre megy az ember lánya. Ha valakire nem hat az erő, a fellépés, akkor majd ha az egyszerű, ősi ösztönöket felélesztő nőiesség, amiből én rendesen el vagyok eresztve. Világ életemben sütött belőlem a szexuális kisugárzás, és sokáig ilyen téren nem is árultam zsákbamacskát, de most már csak Castor van az életemben, és őt kergetem az őrületbe a dologgal. - Áhh, a nyelvész ex pankrátor. Szögezem le, mosolyom nem illan tova, most legalább láthatom ezt a csodabogarat, tény és való, a kettő nehezen összeegyeztethető, de nincs ezzel semmi baj, a különcség érdekes, épp ezért ő is azzá válik hamar mások szemében. Láthatólag hatott a női báj, ami jelen esetben megkönnyíti a helyzetem, mert tényleg nem sok kedvem lenne seggbe rúgni, még én szégyellném magam amiatt, hogy egy ekkora melákot elkalapálok. - Emma Ridley. Dobom be végül a nevem, és azzal kapcsolatban nem javítom ki, hogy nem Lucas a legerősebb tűzoltó, nem szokásom kiteregetni a falkánk dolgait, a lényeg úgyis az, hogy tudom, kiről beszél, és így azt is, hogy nincs vele gond, engedéllyel mászkál. Ha elég jók az érzékei ilyen téren, akkor talán képes összekapcsolni a rólam leginkább érződő szagot a Lucast is körbelengővel, bár nála határozottan nem ennyire markáns, egyébként nagyon sok hasonlatos minta köröz körülöttünk, lévén egy falkába tartozunk. Ebből maximum azt szűrheti le, hogy egy bizonyos falkataghoz több közöm van, sokkal, mint a többihez. Ez már nem titok berkeken belül, de magányosoknak nem reklámoznám. - Remélem, kellemesnek találod a parfümöm illatát. Állapítom meg kedélyesen, igazából nincs bajom ezzel, neki meg a túlélése múlhat bármiféle apróságon, mert most megtűrt, de elég egy hiba, és nagy bajba kerülhet. Akkor aztán nem fogja megmenteni az, hogy kapott egy esélyt a városban.
- Szerintem a pisze kis nózid már kiszámolta egy egyszerű sacc per kábé egyenlettel, hogy mikor tanulhattam meg beszélni. Azóta kötöm a szóvirágokat színes és változatos csokrokba. Hát neked van-e, aki ilyenekkel vagy tapintható valóságú, illatokat árasztó bokrétával lep meg, szépasszony? Térjünk a tárgyra, ha már elém úszott egy ilyen áramvonalas testű halacska, akkor nem szeretném megsérteni azzal, hogy nem vetek elé csalit szépen csengő bókokkal és puhatolózó kérdésekkel. Minneapolis-ban még a megtűrtekkel sem volt szokás a lepedőakrobatika kellemesen aerob sportágát művelni, gyanítom, itt sincs másképp. Pasay-ban az a hír járta, hogy az ottani Falka vezetése bevezette az első éjszaka jogát a történelmi példa alapján és ha valakinek ezek után is gusztusa támadt kipróbálni azt, amit a nagyfőnökök már mély és alapos területbejárással ellenőriztek, szabadon megtehette. A hitvesem, Donna ott lakott, ő mesélte, hogy ezzel környékezték meg egyes falkatagok és ahogy ő nem tudta komolyan venni, én sem. Mindenesetre elmesélnivaló történetnek kitűnő, a vér helyett rummal üzemelő tengeri rókák sem tudnak különbeket. - Kinek a jó pap, kinek a jó paplan, benne a papnével természetesen. Úgy hiszem, én megegyeztem a természet gyermekével a zöld határon. Utaltam arra, hogy az itteni állatközösség egyik jeles képviselője húzta fel előttem a szögesdrótot, hogy átbújhassak alatta és nem kellett csalódnom az emberismeretemben, a sajátos hazugságvizsgálati módszeremben. Dávid hírt adott Góliátról, akit a mondában történtekkel ellentétben végül nem lőtt homlokon parittyából kivetett kaviccsal. A jelentése pontos volt és a nőstény is precízen foglalja rövid mondatba a két legfontosabb szót, amiből kiderül, tud-e vagy nem tud. A vizsgákon nagyra értékelem az ilyen diákokat, akik nem barokkos körmondatokkal leplezik, hogy a jegyzetek helyett az üveg mélyére vagy a vadul villogó stroboszkóp fényeibe néztek inkább. - Ahogy mondod, aranyom, itt áll előtted az egyik legújabb aktátok megnevezettje személyesen, 138 kg-os kiszerelésben! A magasságomhoz ez csak akkor lenne sok, ha a tömegnövelést speciális turmixok és tudatos táplálkozás helyett fotelben tespedve távirányító nyomogatásával végezném, kiegészítve némi bicepszgyakorlattal, amit a sörösdoboz emelgetése jelent. Jelenlegi formámban a csontra annyi hús és izom épül, amennyit a farkaslét megenged és zsírból csak az egészséges mennyiséget hagytam meg. A nőstény mosolya csalogató, mint egy jó patkányméreg. Ha kopár aszfaltutak hangulata áradna belőle és az arca se lenne sokkal szebb egy vakondtúrta földdarabnál, nem viselném ennyire jól a kérdéseit. Akkor bizony a Bestiám beleugatna a társalgásba. Egyébként biztosra veszem, hogy ennek itt van valakije, kivéve, ha jobb szeret minden este más méhet hívni a beporzáshoz. Ő aztán nem az a típus, aki csak akkor izgat fel, ha ellopja a bankkártyámat. - Nem szoktak cikizni azzal, hogy te vagy a szexuális életüket saját kezűleg megoldók barátnője? Tudod, Emma, emmeg hó'nap! - emelem egyik markomat a másik után. Muszáj volt leütni ezt a labdát, olyan magasra dobta fel, mikor nevet választott magának. Mindjárt kiderül, mennyire jó röplabdás, visszaadja-e még onnan is vagy ezt már offenzívának minősíti és kezdi a szőnyegbombázást válaszképpen. Nem hinném, hogy összehajtogatná a viccet és zsebre tenné, annál makacsabbnak tűnik. A szagában lassan észreveszek valamit, amit a városban több farkason is el tudtam különíteni, a szállodán kívül is. Persze sok ilyen tényező lehet, ha ugyanarra a postára járnak befizetni a gyorshajtási díjat vagy egy áruházban végzik a shoppingolást és így tovább, de ez határozottan más farkasok szagának, egy bizonyos csoporténak tűnik. Emma korában már a kisujjamból rázom ki, ami az orromban lesz. Sokkal idősebb nálam, amit a nők nem szeretnek hallani, még a farkasok se, akik pedig évszázadok múltával sem szorulnak rá, hogy botoxklinikák referenciaanyagává silányodjanak. Hogy kiszagolta, hogy én is kiszagoltam! A túloldalon közeleg a bűzösborz, hogy elfoglalja rettenetes otthonát. Büdösségben még senki nem fagyott meg, így tartja a szappanfóbiások által előszeretettel hangoztatott szólás-mondás, ami nyilván a barátunk arc poetica-ja is. - Ms. Titokfejtő, azt kell, hogy mondjam, igen, határozottan kellemesnek találom, mint mindent, amit eddig láttatni engedtél magadból. Sajnos a bádogodú elgázosítója ismét felütötte fejét és amúgy sem egy sarkon szoborrá fagyást terveztem erre az estére, így mit szólnál, ha tovább indulnánk? Emma nem kötötte az orromra bikaláncként, hogy merre akar menni, így útelágazáshoz is érhetünk avagy párhuzamos irányt is követhetünk, ezutóbbi kedvemre valóbb lenne, mivel a dekoratív nősténnyel még szívesen konzultálnék kötetlenebb formában is. Lépek egyet arra, amerre eredetileg terveztem és Emma-hoz szólok: - Te mivel foglalkozol? Mint észrevettem, a nyelv sokrétű használata nem idegen tőled. A szavak gyöngysorként történő fűzésére gondoltam elsődlegesen, de társíthat a megjegyzéshez olyan mögöttes értelmet is, amire egy mimózalelkű fiatalasszony elpirulna, mint csirkemell a sütőajtó mögött. Emma eddig pszichikai erőt, női öntudatot is mutatott bőven, nem csak a korából adódó fizikuma értékelendő, így arcszínváltásra nem számítok. A határokat viszont feszegetni kell, amint ebben konszenzusra jutottunk az imént, így dobálom is az operatív utalásokat, hogy a nőstény bekapja a sült galambot avagy kilője a repkedő bókokat.
- Asszony ugyan nem vagyok, és isten ments, hogy valaha is az legyek, valamint jobban pártolom az alakra káros édességeket, de olyan van, aki azzal lep meg. Elég körmönfontan, és hamar kilyukadtunk oda, hogy foglalt vagyok-e avagy sem. Kimondva… nos semmi sincs, attól még tény, hogy nem kell más, és amíg Castor nem kacsintgat másfelé, addig én sem fogom megtenni. Meg aztán, ha nem is lenne férfi az életemben, akkor sem szűrném össze a levet egy magányossal, aki nem óhajt a falkához csatlakozni. Ugyan nem vagyok testőr, de ez nekem nem fér bele. Egy-egy máshova történő kiruccanás alkalmával simán benne lennék, de ebben a városban szó nem lehetne róla. Érthető, úgy hiszem, sokan láttunk már példát arra, mi történik azzal, aki ily módon elárulja a falkát. Talán nekem nem jutna olyan súlyos büntetés, de őszintén, a mélységes csalódásnál, amivel utána szembe kellene néznem, nekem is jobb lenne a halál. - Én nem Lucasról, és a megegyezésetekről beszélek, hanem hogy előtte senkinek sem szúrtál szemet. Remélem, hogy nem voltál napok óta itt, mert akkor igencsak figyelmetlenek voltunk. Vannak magányosok, akiket nehéz elcsípni, ez tény, de ő meglehetősen szemet szúró jelenség, úgyhogy bízom benne, hogy nem volt valamelyikünk szörnyen vak. Az egyébként mindenképpen pozitív, hogy ő maga jött el a Hotelhez, ilyen a tiszta, korrekt szándék, ez bizonyos. - Deka? Gramm? Ezt a pontatlanságot... Ugyan csak a vérét szívom, de na, muszáj. Nem én volnék, ha nem tenném, meg aztán, olyan típusnak tűnik, akivel az ilyesmit simán meg lehet tenni, nem fog elhúzni a sarokba sírdogálni. Azért a farokméretét csak nem kérdezném meg, túlságosan magas labda lenne, nem lepődnék meg egy amolyan, ha kíváncsi vagy rá, teszteld le magad válaszcsapáson. Nem mindenki jön zavarba az ilyesmitől, szerintem ő sem. - Először is, ez még senkinek sem jutott eszébe a nevemmel kapcsolatban, vagy csak nem hozta a tudtomra. Az már más kérdés, hogy biztosíthatlak, hogy akinek én a barátnője vagyok, annak nincs szüksége a kezére. Ehhez legalábbis. Pislogok ártatlanul, és igen, arra célzok, lévén igencsak magas a szexuális libidóm, ilyen téren mellettem aligha lehet unatkozni, mondjuk, más téren sem, munkát is adok, szórakoztató is vagyok, tiszta jolly joker. Nem is értem, miért nem saját magammal randizok. Azt hiszem, a magamtól való elszállás veszélye forog fenn. Hogy felhúzom-e rajta az orrom? Miért tenném? Alapvetően képes vagyok fogni, ha valami poén, sőt, sokszor inkább olyat is annak veszek, ami nem az. Nem szokásom túl komolyan venni sem magam, sem pedig az életet. - Legyen, Mr. Szózsonglőr. A környéken szétnézni sosem árt. Ezt csak magamnak mondom igazság szerint, mert bár jelenleg hazafelé tartottam, de elég szórakoztató a pasas, úgyhogy a szabadidőmből feláldozhatok rá valamennyit. Meg aztán, nem árt egy magányosnak többször is a körmére nézni, azt meg könnyebb úgy, ha viszonylagosan jó kapcsolatot ápolunk vele. Simulékonyságomnak hála ezzel nem szokott probléma lenni. Az is mindegy hát, hogy merre megyünk, mostanra már mindenhonnan visszatalálnék a Hotelbe, volt időm felmérni a várost, és a munkámnak hála rengeteg épületbe is bejárásom van feltűnés nélkül. - Volt pár éven gyakorolni, de sosem mélyedtem el benne olyan szinten, mint te. Fotós vagyok egyébként. Másként is érthetném a megjegyzést, de nem teszem, s ha megtenném, sem szökne pír az arcomra, rég volt már ilyesmire példa, túl sok mindent próbáltam én már ki az életben ahhoz, hogy bármi zavarba tudjon hozni. A nyelvem pedig ilyen, olyan tekintetben is remekül használom, de az utóbbit neki nem kell tudnia. - Na és, sikerült már helyet lelni az egyetem tanári karában? Nem mondom azt, hogy kellemetlen lehet az őrzők figyelő tekinteteinek kereszttüzében leledzeni, mert nem tartom őket kellemetlen egyedeknek. Legalábbis az Adam nevezetű határozottan jó fej volt velem, azóta is tartozom neki.
- És az a bizonyos "olyan" se hatol beléd elég mélyre ahhoz, hogy az asszonya légy? - kérdezek vissza, tótágas pózban összefoglalva, amiket mondott és a megszokott kétértelmű célzásokat is bevetem. Lehetséges, hogy esélytelen vagyok kóborként az itteni Falka nőstényei között és csak illegális pásztorórára futná, de ha nem kérdezek rá, nem tudom meg, szóval elkezdtem puhatolózni. Ami Dasmarinas-ban dívott, az valószínűleg ritka és mára ott is megváltozott. Csak a pénz számított, azt veregette a fogához az ottani Alfa és annyi kóborral háltak a falkatagok, amennyivel nem szégyelltek. Tisztán üzleti alapú farkastársadalom volt, szerintem néhányan hantaboy-nak fognak bélyegezni, ha mesélek ottani történeteket. - Nem igazán adtam időt a felderítőiteknek. A gépmadár elhagyása és a hotelben történő megmutatkozásom között csak pár óra telt el, az is csupán annak köszönhető, hogy a hosszas üldögélést ellensúlyoznom kellett egy kiadós edzéssel, a Holiday Innbe pedig gyalog mentem, mivel még mindig gyötört a mozgáshiány. Ezek szerint a besurranók olykor kapnak napokat is, mielőtt kopogtatnak náluk a bevándorlásiak? Amit Emma mondott, abból az derül ki, hogy nem kizárt az ilyesmi. Csak kíváncsiskodom és kötözködöm, az én ügyemet ugyan nem rúgja oldalba az se, ha más magányosok sokáig élősködnek a város testén, mielőtt megkeresné őket a kártevőirtó alakulat valamely képviselője. Elébe mentem ennek és kiköveteltem, hogy velem foglalkozzanak most azonnal. Majdnem el is rontottam az egészet, annyira lelkes voltam. Jót nevetek Emma megjátszott tudásvágyán és vissza is passzolom az ő térfelére a labdát egy csavart ütéssel: - Mi vagy te, Őrző krónikás vagy főszakács, hogy ennyire úszol a súlymértékek bűvöletében? Foglalt a drágaságom és sokat elárul magáról, amivel csak csigázza a fantáziámat. Ha ezzel akart leszerelni, akkor fakanállal állt neki a radiátor lecsavarozásának. A lapot viszont vette, fordította és ütött is vele. Az ilyen fonákokat nagyon kedvelem. - Pedig ha már dekákon és grammokon lovagolsz, én is szívesen lemérnélek a billenőmérlegemen. Ez aztán már igazi személyre szabott ajánlat, amit gátlástalanul dobtam oda, hogy ha egyszer mentőövért akar nyúlni, akkor belekapaszkodhasson. Az élet szelei gyakran váltogatják az irányt és sosem lehet tudni, kinek a mentőmellényét kell megragadni egyszer, úgyhogy nem hiába vetem a magot egy kis képzavarral élve. Attól, hogy van valakije és ő is valakié, nem kell apácazárdába vonulni. Nekem is van feleségem, aki a világ másik végén epekedik utánam, alkalomadtán szoktunk is értekezni, de változatosságra vágytam és Donna már nem tudta megadni. 33 év után keresztre feszítettem a krisztusi korú kapcsolatunkat és majd ha hazatérek Minneapolis-ba, talán eljön a feltámadás ideje is. Nem véstem kőbe semmit. - Szóval megörökíted az élet fontos avagy fontosnak beállított momentumait villanófény mögé bújva. A fényképezőgép másik oldalán is megállná a helyét, el tudnék képzelni vele címlapokat, nomeg olyan magazinokat, amiknek ragad a közepe a gyakori használattól. Egyszerű, polgári foglalkozásnak hangzik, amit egy okos farkas nagyon ügyesen ki tud használni, hogy mindenhol jelen legyen. Emma alkalmas is lenne erre és talán pont ugyanazt a rugót pattogtatja mindkettőnk agya. Nem zavar, ha kérdez, akár kényes témákról is. Megszoktam, hogy arra válaszolok érdemben, amire akarok, kivvée, ha nálam sokkal erősebbek, mint például a Teremtőm győz meg nyers erővel, hogy mégis nyissam szóra a számat. Emma-val csak társalgunk, nem vallatás ez. Ha átcsapna abba, félreérthetetlenül tudatom majd vele, hogy észrevettem... - Esetemben az egyetem fura ura egy jelenleg baktériumoktól megbéklyózott személyzetis, akire még várnom kell. Ha elég köptetőt gurított le a torkán, akkor egy tanárral több lesz állományban az Őrzők főhadiszállásán. Eddig még nem környékezett meg egyébként a tetovált társaság, ha arra lennél kíváncsi, hogy élek-e avagy halok értük, tőlük. Te milyennek ismered a helyi Őrzőket? Túlérzékeny rendőrállamot szeretnének vagy csak kerülgetik a forró kását és nem nyúlnak bele, amíg nem borul ki?
- Az asszonya soha senkinek sem voltam, és nem is leszek. A nősténye témakör már más kérdés. Nem jelenteném ki hangosan, ilyen formában, mert sosem illetet a szagán kívül más jelével, sosem vájta a fogait a bőrömbe úgy igazán, eltekintve azt az anchorage-i megegyezésünket követő apró kis harapást. Attól még tudom, hogy hozzá tartozom, miképpen azt is, hogyha kimondanánk, valami mindkettőnkben meghasadhatna. Elcseszett lelkek vagyunk, szenvedtünk eleget, amíg nincs nevén nevezve a gyerek, nehéz elrontani, utána már csak azért küzd az ember, hogy visszahozza a régi érzéseket. Nem, nem várom el tőle, hogy megtegye, miképp magamtól sem, hogy kimondjam, többet érzek, mint valaha még szerettem volna. - Nem kapnak ők semmit, de nem mindenkit egyszerű elcsípni. Ezt tán nem kell a vakvilágba ragoznom, gondolhatja, hogy egy Árnyat sokkal komplikáltabb kiszűrni, vagy épp a Látókat, akik sokkal hamarabb rájönnek, hogy a közelben járunk, miként mi tennénk. Többet akkor sem mondanék, ha akarná, hisz nem fogom egy magányossal kitárgyalni a falka ügyeit. Minden törekvésünk ellenére vannak, akiket valahogy mindig elkerülünk, vagy éppen a nem túl kötelességtudó tagjaink elfelejtenek jelenteni. Az ilyesmivel nem lehet mit kezdeni, én a magam részéről mosom kezeimet, azt hiszem, elég jól csinálom a dolgomat. - Piaci kofa. Vágom rá egyből, nyilván épp akkora gyökérség, mint amiket ő emlegetett, de hát na, szokták mondani, hogy hülye kérdésre még hülyébb válasz, ez most ennek a tipikus esete. A megjegyzésére elvigyorodom, drága, esküszöm, két éve még lazán kipróbáltam volna őt is, úgysem voltam soha sem pankrátorral, sem nyelvésszel, meg lett volna a kettő együtt. A jelen helyzetben azonban ilyesmiről szó sem lehet. - Utánam már csak epekedni lehet. Vagy erővel elvenni, amit akarsz. Nos, azt hiszem, ez utóbbit temethetjük. Nem akarok én a férfiúi egóján táncolni, ez egyszerűen csak az igazság, még csak nem is óhajtok erőt fitogtatni, tény, hogy nem tudnék mit kezdeni valaki olyannal, aki erőszakot akarna tenni rajtam. Az eszméletlenségig védekeznék, de az aligha lenne elég. Ám szerencsére ilyen eddig még nem esett meg, és kötve hiszem, hogy ilyen alakot fújna erre a szél. - Azt csak azért, hogy valami hasznom is legyen belőle. A természetfotókat jobban szeretem, de azzal relatíve nehéz nagyot szakítani, és egyébként, szeretek társaságban lenni, nem gond a sok számomra jelentéktelen esemény fotózása sem. Ha tudnám, mire gondol, valószínűleg kedélyesen felnevetnék, nem ő az első, aki azt mondja, csodálkozik, hogy nem a kamera másik oldalán állok. Ez van, én nem szeretem, ha képek készülnek rólam, túlságosan feltűnő, óvatosságra kényszerül a fajtám ilyen téren, mert bárki bármit mondjon, hírességnek lenni a mai világban nem kifizetődő vérfarkasként. Még egy évszázada nem lett volna akkora kuriózum, de a modern technika világában kockázatos. Nem vallatom, nincs okom rá, Lucas már leadta róla a jelentését, nekem nem kell tennem semmit, talán csak elmesélem Castornak, hogy összefutottam vele, és azt hiszem, ennyi bőven elég is lenne. - Nincs velük baj, akkor intézkednek, ha tényleg szükséges, nem tapasztaltam, hogy indokolatlanul belemásznának a dolgainkba. Két oldalról is tudok nyilatkozni, elvégre elég sokáig voltam magányos eme városban, és soha nem cseszegetett egy Őrző sem. - Elég szociális alkatnak tűnsz a pikírt és pikáns megjegyzéseiddel egyetemben is. Nem kellemetlen… egyedül? Ez sem vallatás, tényleg érdeklődöm, olvastam én Lucas jelentését, de ha valaki szeretett falkában élni, az nem fogja olyan sokáig bírni nélkül a meglátásom szerint. Meg aztán, ki tudja, lehet én egy fokkal vonzóbb tényező vagyok, mint Lucas, még akkor is, ha csak a képzelet szárnyán lehet táncra kélni velem. Egy férfinak sokszor az is elég…
- Egy ilyen kijelentés arra ingerel, hogy megragadjalak, mint egy asszonyállatot és neandervölgyieket meghazudtoló primitív, kéz a kézben helyett haj a kézben metódus szerint ráncigáljalak be a barlangba begyújtott szárazfák parázs tüze által falra vetett táncoló árnyékok fénye melletti romantikus üzekedésre való rábeszélés céljából - mondom neki halál komoly és egyben lelkes hangon. Mamutra szőrmók elődeink is közösen vadásztak, így Emma-t legfeljebb felfesthetném agyaggal a szobám falára, hogy álmodozzak az elejtéséről, mint motollakezű kiskamasz a felnőtt magazin kihajtható posztere előtt, de erre persze nincs szükség. A differenciát pontosan érzem és nem mindig viselkedem előemberként, így ennél a példánynál is úgy teszek, ahogy általában: lassú víz partot mos avagy sok lúd disznót győz és a fiókba dugdosott bókok alatt egyszer megroskad az íróasztal feltárva a szépen ívelő kupolák városának kapuit a hódító barbár előtt. Amúgy meg az élet nem áll meg, ha egy szarvast nem lövök ki, még sok másik szaladgál. A trófeák számával dicsekedhetnék, ha strigulákat húznék, de beérem a nagyságrendi becslésekkel és a tettek beszédével. Kötöttem már fogadást ilyen témában és bizony az se volt rossz pénzkereseti lehetőség - És milyen borsot törnek a helyi magányos lelkek az orrotok alá? Fehéret avagy feketét? Én is bele fogok még ütközni kóborokba a városban és mivel viszonylag fiatalnak vagyok tekinthető, fennáll az esélye, hogy a találkozás olyan lesz, mint a Titanic esete a jégheggyel. Emma mesélhet nekem, ha nem falkatitkokról, akkor a kóricáló érkezőkről, hogy miben mesterkednek. Nagyon frappánsan adja vissza a fonákomat egy csavart ütéssel. A hűség egy fal, amit a nők szeretnek felhúzni, de idővel aztán szépen titkos ajtót nyitnak rajta, hogy beengedjenek mást is a háziúron kívül. A csúffá tétel ezen formájára sose vágytam, a krimigimiben se kerültem bele hasonló helyzetekbe illetve attól függ, mit nevezünk pontosan nemi erőszaknak. Ezt a nőstényt a milói vénusz kifaragója is megirigyelné, annyira szépre sikerült a természet alkotása, úgyhogy nem adom fel. Ököl helyett szavakkal döngetem majd a kapuit és netalántán tettekkel is, ha eszembe ötlik valami olyan, ami komoly fegyvertény lehet a kapitulációja eléréséhez. Kezdetnek csak a melleire nézek és összefoglalom az előzőeket. - Kettő lett. Maradhat? - kérdezem markolászást imitáló kézmozdulatokkal vigyorogva. - Ennyire ragaszkodsz valami helyhez kötött tényezőhöz vagy csak nem tartod magad eléggé méltónak, hogy azt a kötelet rángasd, amelyik tetszik. Ez csak kompromisszum, Emma, az meg olyan, mint a börtönkoszt: látszólag életben hagy, de gyakorlatilag a lassú halállal táplál. Az én életem arról szólt, hogy a szüleim hasonló gondolkodásával szembefordultam. Elértem a nagy szakítást, mert a hitem is erős volt, nemcsak a széles hátizmom. Nem akartam egy újabb boldogtalan cipőgyári munkás vagy depressziós családapa lenni. Ez a vesszőparipám és mikor ilyet hallok, kitör belőlem, megmondom a frankót. Nem is tanítói célzattal, hanem azért, hogy tudtára adjam a megalkuvó macskának: én ízletes egeret rágcsálok nyíltan az ócska tejesfazék félárnyékos nyalogatása helyett. - Akkor jó hírt hoztál, Hermész leánya! Amerre eddig megfordultam, ott se rajzottak a hiperaktív festett testűek, csak magas vérpáratartalmú időben másztak elő az odvaikból. Minneapolis-ban például ugyanígy beszélgettem velük, mint ezzel a nősténnyel. Soha nem ért atrocitás, azokban az években sem, mikor a városban éltem és időnként vérgőzös hangulatban összecsapásokba keveredtem. Dasmarinas-ban már több volt az összetűzés, pedig ott is birkatürelműek voltak hozzánk. Szintén hazafiak, egyek voltak a céljaink, csak aztán a sértett vadkanként orvul támadó felkelők beleköptek a levesembe, mint őrök a korrekciós központ kosztjába. - Amit megállapítottál, abból következik, hogy nem maradok sokáig egyedül... A térítésből nem kérek, se tüzes vasat, se promóciós kiadványt bárgyún mosolygó bárányokkal és glóriás sápadtarcúakkal - közlöm konkrétan, hogy nem, nem gondoltam meg magam néhány nap alatt és ne nézzen türelmes lakónak, aki a huszadik házaló prédikátort is végighallgatja. - Egyébként feleségem is van ám, a messzeség bizonyosságában, távol az unalomtól, amit a kapcsolatunk vége felé tudott produkálni. Attól ugyan nem félek, hogy apadt izmokkal, magányos befőtteltevőként végzem. Megjártam már sokféle közeget és itt is ki fogom taposni az ösvényt, ahol nem csak én járok majd. Egyébként pontosan milyen az a lánc, ami a szívedet ehhez a Falkához köti? Tősgyökeres vagy?
Kezdőlap
