3 szobás, egy konyha, egy nappali, és egy fürdő. Erkély, egy kisebb fürdő, garázs. A lakásra jellemző, hogy rengeteg emlékről árulkodik. Fotók, poszterek, a világ tájairól különböző tárgyak. A falakon kelta minták, tájak vannak festve. A berendezések modernek, de itt-ott egy-két régi darab is felfedezhető.
Konyha az előző képen.
Zene szoba: Tele hangszerekkel, poszterekkel, kottákkal, rendben, nem szanaszét. S ha egy CD felvételre lenne szükség, minden hozzá való itt van, hogy megvalósítsd!
A fürdőből kilépve egy kényelmesebb, fekete török buggyos gatyát választottam, amit bőr övvel díszítettem, s oldalamra a szokásos ezüst láncot aggattam, s még néhány bőr fonatot. A sapka elmaradhatatlanul fejemre húztam. Mezítláb mászkáltam, fölülre sem vettem semmit. Kezemre a szokásos bőr karkötőket vettem fel. Szerettem ilyenkor szabadabban öltözködni. A szobák nagyjából már készen voltak, de pár dobozt meghagytam Norinak, a nappaliban. A vendég szoba pl. még egyáltalán nem volt kész. Abban az üres szobában hevertek szanaszét a festékes dobozok, ecsetek, papírok, minta papírok, melyeket készítettem a falakhoz, szekrény alkatrészek. A vendég szoba falaira táncoló elfeket, trollokat, s más csodás lényeket képzeltem, amint épp ünnepelnek, köszöntik egymást. A konyha csempéire, bútoraira pl. egy hatalmas lakomát sikerült végigrajzolnom, felfestenem, mintha egy csodás erdei ünnepen venne részt az ember. A zene szobába meg csupa hangszerrel ábrázolt démont, óriást, kelta druidákat, harcosokat, táncoló nőket, farkasokat készítettem. Poszterekkel, képekkel, s rengeteg növénnyel is kidekoráltam a lakást, szóval teljesen meg lehettem elégedve az egésszel. A zene szobába lépve kikerestem a félig fel pakolt polcokról egy lemezt: Finntroll... Hmm... rég hallgattam. A lejátszóba tettem a lemezt, majd elindítottam. Grottans Barn azaz a A föld gyermekei... Elgondolkodva hallgattam a dallamokat, majd a konyhába vettem az irányt. A lakást végig zengték a dallamok, s én vidáman álltam neki ebédem elkészítésének. Egy finomabb, egyszerűbb pulykamell elkészítésére adtam fejem. Farkasom pihenve lengett körül. Oregánó, citrom csipetnyi leve, só, bors, egy kis vaj, hagyma... Dudolászva készítettem étkemet, s közben az ablakot is kinyitottam. Aztán újabb zene hangzott fel. Omnia. Mosolyra húzódott a szám. Moon Sütögetve hallgattam a felcsendülő dallamokat. Néha el-el lépve a tűzhelytől, tánc mozdulatokkal léptem a fiókokhoz, vagy a szekrényekhez. Mindig magával ragad... Mindig. Az utcára hangzó dallamok s étel illata szállt a széllel. Tetőtéri lakásom erkélyének ajtaját is kinyitottam, hogy a friss levegő bejöjjön. Mély levegőt vettem, s néztem a város napsütötte épületeit. Bár nem sokáig bámészkodtam, hiszen az étel sajnos magától nem készül el.
A hozzászólást Raven Sutter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 13, 2013 6:49 pm-kor.
Betartotta az ígéretét, tényleg rácsörgött Ravenre, hogy megfelel e az érkezése aznap délutánra vagy sem? Mivel a válasz igen volt, felhajtott Brodericket a mentorát, és rövid magyarázat után megkérte, kísérje el a városba. Lelkesedést nem nagyon látott rajta, de összevont szemöldököt és kérdő tekintetet igen, amikor egy kávával, bőrrel és egyebekkel felszerelkezve jelent meg, és szólt, készen van. Nem sokat magyarázkodott, Brody tudja, mi a helyzet, és azt is, hogy szeretne egy dobot, amit maga készít el, de nem árul zsákbamacskát, mentora azt is tudja, kivel találkozik, hiszen a kilátónál is hallott jó pár dolgot, még ha nem is mutatta magát. Üzlet, ennyivel védte ki az egészet, mert erről aztán egy szabály sem rendelkezik, hogy ez tilos. Igaz, hogy Raven őslakos lesz, de ez egy cseppet sem zavarja, hiszen érti, miért megy közéjük, viszont ettől nem lesz más ember, mint amilyen, és emiatt még a kapcsolatot sem fogja megszakítani vele, megtalálja a módját annak, hogy találkozhasson vele. A címet tudja, így egyenesen oda indul, és nem üres kézzel, vagyis nem csak a felszerelés van nála, hanem süti is. Nem egy konyhatündér, de két dolgot tud, marcipángolyót és pogácsát. Ezt a kettőt megtanulta annak idején, de csakis azért, mert szereti, ezen felül mindig azt eszi, ami van, illetve most már azt, amit előírtak neki. Azt nem tudja, mennyi időbe fog telni a hangszer elkészítése, így inkább nem mondott semmit, csak jelezte, nem 2 óra múlva fog végezni. Ez is több mint a semmi, és néha csodálkozik azon, hogy Brody ennyire türelmes, és nem mond nemet. Igaz, akkor is meglógott volna, ha kategorikusan megtiltja, hogy odamenjen, mert megígérte, hogy érkezik, és különben is. Makacs. Lehet, most a másik falkát "erősíti", de akkor sem fog gyűlölni senkit, aki nem betolakodó csak azért, mert azt mondták a nagyok. Nagyon még a lakást sem tudná eltéveszteni, hiszen a zene, ami kihallatszik, magáért beszél, és egyenesen útmutató, hova is kell menni, eltéveszteni nem lehet. Sietősen beszél még pár szót Broderickkel, jó kislány lesz, nem kell aggódni, és máris rohan az ajtóhoz, hogy kopogjon/csengessen. Egyensúlyozik, hiszen egyik keze a dobfelszereléssel van tele, a másik a sütikkel, de megoldja a kérdést, van könyöke és két pici lába is. Élelmes.
Amint Nori hangját meghallottam a telefonban megörültem, és azonnal igent mondtam a ma délutáni találkánkra. Miközben tovább sütögettem a húsikat, salátát is készítettem, és krumpli karikákat szeltem. Tudom, konyhatündérnek néznétek, de a világutazások során volt alkalmam bőven ismerkedni a konyha művészetével. És igen! Én szerettem főzni! Még néhány mozdulat, és szaftban megmártás, és készen is vagyunk. Csöngetésére vidáman léptem ki a konyhából. A 3. emeleten laktam, de örültem, hogy ilyen könnyedén, és gyorsan ide talált. Bár, nem lehetett nehéz, ez is igaz. Kinyitva az ajtót, egy csomó holmival megpakolt kislány állt velem szemben, hatalmas mosollyal az arcán. - Üdv Nori! Gyere be, had segítsek! - majd a dobokhoz a felszerelést elvettem a kezéből, még mielőtt esetleg ellenkezett volna. Miután bejött, becsuktam utána az ajtót. - Könnyedén ide találtál? - kérdeztem mosolyogva, miközben az előtérből a nappaliba vezettem. - Nyugodtan hagyhatod a cipődet. - mondtam, miközben az egyik kanapéra tettem a holmikat. A nappaliban már elő volt készítve jó pár eszköz a dob készítéshez, egy nagyobb fa asztal, s azon fonákok, kések, néhány minta, a dobhoz későbbre, meg ezernyi más eszköz még. Nem pont ebbe a környezetbe illő volt, de a nappalit találtam ilyen téren a legmegfelelőbbnek a munkára. - Készítettem, egy kis ebéd féleséget, remélem éhes vagy. - mondtam széles mosollyal, s közben a konyhába vezettem. A hús még a tűzhelyen melegedett, így gyorsan oda léptem, s megkavargattam. A sült krumpli karikák, s a vegyes saláta már az asztalon várakoztak a gyümölcskosár mellett. Már csak a terítés volt hátra. - Néhány dobozt hagytam neked ott a nappaliban kibontásra. - mondtam, miközben a tányérokat pakoltam elő. - Nyugodtan ülj le. Csendesen pakoltam elő, de a mosoly nem hervadt le arcomról. Jó érzéssel töltött el, hogy valakit vendégül láthattam. Farkasom kedves nyugodtságával köszöntötte a másikat. Pajzsom nem volt fenn egyáltalán. - Mai menünk pulykamellfilé, ala Raven bácsi, némi édes chili szószban megforgatva, köretnek sült krumpli, s olasz vegyes saláta. - kezemre csaptam a konyharuhát, majd némi színészi játékkal a hűtőt kinyitva tettem a lány elé az itókákat. - Ajánlhatom figyelmébe a narancs levet, esetleg kis Sprite-ot, vagy finom, Európából hozatott méz sört! - Bon Appetit Madmasell! - enyhe meghajlás kíséretében mondtam ki a szavakat, s az asztalra téve az illatozó ételt beletettem a merő kanalat, s bátorítóan mutattam Norinak, hogy vegyen, amennyit csak szeretne.
Tájékozódni tud elméletben, maximum ha nem Raven nyit ajtót, akkor mellényúlt, na de a zene árulkodó, így kizártnak tartja, hogy eltévesztette volna a lakást. Persze ha mégis, akkor maximum ad egy kis sütit, és megy a másik lakáshoz, de mindenképpen megoldja a kérdést. A sejtése és a megérzése, no meg a hallása is jó, mert nyílik az ajtó, és bizony Raven áll ott. -Szia Raven! Hatalmas mosollyal az arcán üdvözli, ahogyan farkasa is azonnal lelkes, játékos dörgölőzésbe kezd. No igen, a rejtéssel még mindig gondjai adódnak, de majd egyszer belejön abba is, egyelőre viszont még fárasztó. -Köszi, most elfogadom, mert tele van mindkét kezem. Mindent elhoztam, remélem, semmit nem felejtettem el. Most nem ellenkezik, a sütiket szeretné épségben letenni, mielőtt morzsa lesz belőlük, vagy valami hasonló. Ő úgy is megeszi, na de nem azért csinálta, hogy Raven is így fogyassza. -Aha, ismerem a várost, aztán amikor meghallottam a zenét, tudtam, hova kell jönni. Vigyorogva int a fejével a hangforrás irányába, ezt egyszerűen eltéveszteni sem lehetett, neki is csak akkor sikerült volna, ha teljesen süket. A nappali láttán konkrétan elámul, és nem a kellékek miatt, hanem úgy alapjában véve, olyannyira, hogy már csak arra is bólintani tud, hogy a cipőjét ne vegye le. -Raven, ez gyönyörű. A motívumok a tükrön, a kelta druidákra emlékeztetnek. Igen, éhes vagyok, de honnan tudtad? Jaj! Hoztam sütit. Mivel nem tudtam, hogy melyiket szereted, az édeset vagy a sósat, csináltam marcipángolyókat és pogácsát is. Szerencsére egyben maradt az egész, nem ejtette el, és az ajtó sem találta telibe, így minden a helyén van. Mivel a konyha felé tartanak, ott teszi le a két tálcát, és fellélegzik. Semmi nem landolt a földön. -Isteni illata van. Segítek teríteni. Persze azt nem tudja, mit hol talál, de azért feltalálja magát, olyan sok helyre nem lehet tányért tenni és evőeszközt, hacsak Raven nem más helyiségben tárolja őket. A dobozok hallatán mosolyogva bólint, legalább tud pakolni is majd, szuper. -Örülök neki, így beszéltük meg. Nem vagyok nagy lakberendező, de átrendezni tudok és helyretenni is. Szívesen segít az ilyesmikben, szeret pakolászni, igaz, a szobáját is átrendezi nap mint nap. Raven farkasát is érzi, a sajátja továbbra is játékosan közeledik hozzá, ismét körbeszaglássza, ahogy ott fent a kilátóban is. A süteményeket is kicsomagolja, úgy teszi vissza az asztalra a tálcákat. A menüt hallgatva ragyogó pofival néz Ravenre. -Te jó ég, ez iszonyatosan jól hangzik. Tudod, nem sok férfit láttam, aki tud főzni, és nem éget oda semmit. Na jó, olyat ismerek, aki rántottára képes, de aki teljes menüsorral tud előállni... te vagy az első. Méz sör? Azt megkóstolhatom? Köszönöm szépen, viszont. Nem csak a terítésben segít, de a tálalásban is, azaz elsőként Ravennek szed, utána magának. A sörözésbe meg lehet, kezd belejönni, mert a múltkor citromosat ivott, az finom volt, így nagyon kíváncsi arra, milyen lehet a méz sör? Olvasott már róla, és van egy receptje is, de még nem próbálta ki. -Hoztam neked valamit, remélem, tetszeni fog, de majd csak ebéd után adom oda. Ugyan nem titkolózni akar, csak nem éppen alkalmas az időpont arra, hogy megtegye. Miután mindkettejüknek szedett, csak után ül le.
Ámulatára csak nevetni tudtam. Nem igazán volt kinek eddig megmutatnom, s az eddigi lakásaim is hasonló felépítésűek voltak. De jól esett a dicsérete. - Köszönöm Nori! De még nem vagyok kész, a vendég szoba pl. még egyáltalán nincs befejezve. Meg igen sokszor képes vagyok újra rajzolni, vagy átalakítani mintákat. Sokszor egyáltalán nem tudok dűlőre jutni magammal. Kérdésére csak mosolyogva vállat vontam. - Hát, csak tippeltem. Én késői étkező fajta vagyok, s gondoltam, hátha te is ebbe a csoportba tartozol. Süteményére hálásan elmosolyodtam. - Köszönöm! Pont jókor hoztál ilyet nekem! Szeretem a sütiket, bármivel le tudsz venni ilyen téren a lábamról. Én sajna nem vettem most rágcsálni valót a boltban, nem is készítettem, de ezek szerint ezt most te bevállaltad. Nagyon köszönöm! - mikor letette az asztalra a tálakat, kibontva, ki is próbáltam egy marcipán golyót. Nagyon gusztán nézett ki, s mikor megízleltem, a mosolyom még szélesebb lett. - Azta, nagyon ügyes vagy! Nagyon finom lett, köszönöm! - s miután lenyeltem azt az egyet, még egyet véve a tálról bekaptam a számba, s a hús felé fordultam. Hát igen, étel terén az a dicséret, ha csöndben van az, aki eszik, mert az azt jelenti, ízlik. Terítési szándékát egy kacsintással, s egy fejbólintással köszönöm meg. Míg én a tányérokat keresem elő, Nori ügyesen feltalálja magát, s az evőeszközökkel foglalatoskodik. Pár pillanat alatt készen is vagyunk. A dobozok a nappaliban várakoznak, azóta, mióta Európában összecsomagoltam őket, ki se bontottam. Tudtam, mik vannak benne, lámpák, néhány ruha, meg még pár fotó, esetleg kisebb kiegészítők, vagy néhány dísz szobor. Direkt Norinak hagytam, ha esetleg megtetszene neki valami abból a pár dobozból, szívesen ajándékozok neki belőle. Mosolyogva bólintok, mikor a férfiak főzési tudománya kerül szóba. - Nekem is kellett egy idő, mire bele jöttem. A legelső ételemet pl., egy tészta kaját annyira elfuseráltam, hogy egy kutyának voltam kénytelen oda adni. De az sem tudta megenni. Az üdítőket visszatéve a hűtőbe, s két sörös poharat elővéve a szekrényekből, töltöttem a mézsörből mindkettőnknek, mialatt Nori tálalt. - Persze, megkóstolhatod, hisz azért kérdeztem. - letettem a tányérja mellé az italt. - Nincs nagy alkohol tartalma, de igen hűsítő ital. A középkorban nagy népszerűségnek örvendett. Van ország, ahol márcnak nevezik. Sajnos manapság nem örvend akkora sikernek, de én direkt felkerestem egy sörfőzőt, ahol még lehetett kapni. Ő eredeti recept szerint készítette. A házi receptekkel nem igazán próbálkoztam, mert nagyon sok különbség van köztük. Letettem a tányérom mellé a poharamat, majd az erkély ajtaját becsuktam, de az ablakokat még hagytam. - Ha fáznál, szólj nyugodtan. - fordultam felé. Miután asztalhoz ült, én is helyet foglaltam. - Nocsak. És mit hoztál? - vigyorgok, miközben kezembe veszem az evőeszközöket. - Amúgy, ha bármi kell, só, bors, erős, vagy bármi, szólj nyugodtan, van. És ha kritikád van, mondd, abból csak tanulok. - mosolyogva állok neki az ételnek.
-Ahhoz képest, hogy pár napja találkoztunk, és akkor még csak kerestél lakást, ahhoz képest ez egy készen berendezett otthon. Gyors voltál nagyon, ez nem semmi. Jaj, hát az nem baj. Az tetszik az ilyesmiben, hogy sosincs két egyforma, mert mindig valami eltérést fel lehet fedezni benne, és mindig ki lehet egészíteni, vagy átvariálni. És tudom, hogy aki alkot, az sosem elégedett magával, tehát mindig újra és újra fogja csinálni. Szerinte óriási dolog, hogy egy férfi képes egymaga pár nap alatt tökéletesen berendezni a házát, mégpedig úgy, hogy az még ízléses is legyen. Raven pedig nem csak berendezte, de festett is, ami nagyon nagy dolog, mert az sem két perc. -Jól tippelted. Sokszor azt is elfelejtem, hány óra van, aztán rájövök, hogy nem ettem, és éhes vagyok. Persze a reggeli ezért általában 11 környékére tolódik. A süti pedig természetes dolog volt, mégsem jövök ide üres kézzel, és nem csak azért, mert nem illik, hanem azért sem, mert ezt a kettőt tudom magam is elkészíteni. Mást nem nagyon. Mostanában figyel csak az étkezésére, azaz figyelnek helyette mások, mert még mindig hajlamos elfeledkezni róla, ha arról van szó. Főzni viszont nem tud, valahogy ezt még nem tanulta meg, igaz, kicsiként sem a konyha kötötte le, hanem egészen más. Az is csoda, hogy a két sütit legalább ismeri, és azt megcsinálja anélkül, hogy felgyújtana mindent. Néma csendben vár, amíg a férfi megkóstolja a golyót, aztán széles mosoly terül el az arcán. -Örülök, ha ízlik, csak reménykedtem benne, hogy ezekkel nem nyúlok mellé. Gyorsan befejezi a terítést, Raven nem viccelte meg, nincsenek más szokásai, vagyis mindent megtalál, ami szükséges. Arra már csak mosolyog, hogy a férfinek is idő kellett ahhoz, hogy belejöjjön a főzésbe. -Akkor ez azt jelenti, nem vagyok reménytelen eset. Megnyugodtam. A kutyának sem kellett a tészta? Én a pogácsával jártam így. Olyan kemény lett, hogy azzal maximum csak fejbe verni lehetett valakit. A kukában végezte, még tejbe áztatva sem puhult meg. A kutyás történeten nevet, el tudja képzelni a kutyus képét, amikor Raven elétette a tésztát. Mit gondolhatott a szerencsétlen? Persze ő sem volt jobb, egy tepsi pogácsát vágott gallyra, mindenki nagy örömére. A tálalással hamar végez, így már csak a férfire vár, mert nélküle biztosan nem fog enni. -Még soha nem ittam ilyet, de azt tudom, hogy valahol ez a mézsör szent italnak minősül. Mára már simán a sört tekintik annak, de régen ezt itták szertartásokkor. Ilyet a vikingek és az indiánok is csináltak, de az az ősi recept sehol nincs meg persze, legalábbis én még nem találtam. Annyira nem meglepő, hogy nem talált semmit, lévén Fairbanks-ből még nem tette ki a lábát, de majd eljut odáig. Megvárja Ravent, míg becsukja az erkélyajtót, és maga is helyet foglal, csak akkor veszi kézbe az evőeszközt. -Jó étvágyat! Jó, akkor elárulom. Hoztam neked kettő szobrot. Egy hollót, ami az ágon ül, és egy farkast. Utóbbi úgy néz ki, mint Odin egyik farkasa. Ugyan nem akarta elárulni, de nem baj, látni még úgysem látta, majd csak később fogja. Bólint, van pici szája, ki tudja nyitni, bár sokak szerint az a száj nem is olyan pici, és igen csípős a nyelve, ha arról van szó, de hát na. Ez is ő. Megkóstolja a húst, és ragyogó arccal pillant fel. -A kritikám az, hogy benned egy szakács veszett el. Nagyon de nagyon finom.
- Köszönöm! Igyekeztem vele. De van még mit javítani rajta. Nagyon sok mindennel nem békéltem még meg. - Tudod, farkaséknál gyakran elfelejtődik a kajálás. De nem árt, ha nyers húson kívül mást is eszik az ember. Vele nevettem a tésztás eseten. Mikor pedig a maga esetét mesélte el, még nagyobb nevetésben törtem ki. - Hát igen. Egyáltalán nem ette meg. Megszagolta, és ott is hagyta. De nem, amúgy bárki képes megtanulni főzni. Tényleg! Bárki, csak kell hozzá némi türelem, és persze odafigyelés. Mondjuk a fejbe verős sütiket legalább lehet önvédelemre használni. Felvágtam a nagyobb hús darabokat a tányéromon. - Igen, pontosan, ahogy mondod. Ősi receptekkel nem is nagyon fogsz már találkozni. De azért, én szeretem ezt a kis itókát. - felemeltem a poharamat, s koccintásra felé tartottam - Emelem poharam erre a remek szövetségre, s arra, hogy a törvények igen is fölrúghatóak, ha az egy barátság útjába állnak. - mondtam mosolyogva, s ha koccint velem, utána jól meg is húzom a sört. - Oh, köszönöm ajándékod! Gyönyörű darabok lehetnek. Kíváncsi leszek rájuk. - mondtam elemelve ajkaimtól a poharat. A sör habja kissé rajtamaradt a bajszomon, bár nem nagyon éreztem. - Van nekem is egy kis meglepetésem. De gonosz leszek, és nem árulom el. Dicséretére csak csillogó szemmel nézek rá. - Örülök, hogy ízlik. Váljék egészségedre!
-Erre fogadást mertem volna kötni. Tudod mikor leszel elégedett? Soha, de ez így van jól. Ezen nevet, mert pont erről beszélt az előbb. Raven művész is egyben, tehát bármit csinál, az soha nem lesz megfelelő, mindig talál majd benne hibát. Pedig furcsának kellene találnia, hiszen a férfi sokkal idősebb mint ő, mégsem nyugszik bele abba, amit alkot, de ez egyfelől tetszik is neki, mert ez azt jelenti, hogy nagyon is él, nem fásult bele semmibe. -Tényleg? Akkor ez nem kóros? Na ezt eddig senki nem mondta, csak megfigyeltem, hogy mostanában simán elfelejtem, hogy enni is kellene. Eltűnődik ezen, hogy miért nem ezzel kezdték? Lassan mindent tud a szabályokról, de a lényeget mindenki kihagyja. Hát persze, mert nekik természetes már minden, na de ő még kölyök, aki ismerkedik ezzel az új világgal, és akkor mit nem mondanak el? Amit kellene. Hihetetlen. -Itt a baj, a türelemmel, tudod? Én még képtelen vagyok órákat a konyhában dekkolni, na jó, a sütikért igen, de másért még nem. De akkor azt mondod, van remény arra, hogy megtanuljak normálisan főzni? Raven, szoktál kísérletezni? Tudod mi érdekel? A hús édességgel. Mondjuk csokival vagy gumicukorral? Próbáltad már? Szegény kutya, hogy megsértődhetett. Jaj, ne is mondd, célba dobni istenien lehetett velük. Meglepődik azon, hogy bárki megtanulhat főzni, eddig azt hitte, hogy ahhoz is érzék kell. Nevet az egész elbaltázott főzőcskézésen, mert egyrészt sajnálja a kutyát, másrészt ő tényleg másra sem használta a kőkemény pogácsákat, mint hogy üvegeket hajigált velük. Azok is eltörtek. Ősi receptet nem talál, ezt már észrevette, sajnálja is. -Nagy baj, bár tudom, hogy jól van ez így, mert így nem kerül illetéktelen kezekbe, de azért szívesen megkeresnék néhányat. Sok dolog érdekli, amiknek utánajárna, hiszen tudja, hogy mindenhol maradt egy nagyon pici mag, akik továbbvitték a tudást, és adták megfelelő kezekbe, tehát semmi sem halt ki. Igaz, ha az ő útja nem arra vezet, akkor nem fog rálelni soha, de ha igen, akkor előbb-utóbb beleakad. Hisz abban, hogy nincsenek véletlenek, csak rossz időzítés, vagyis semmit nem szabad siettetni. Ő is felemeli a poharát, és koccint is Ravennel. -A szövetségre. Ne a szín határozza meg a barátságokat, ezt ne akarják szabályokkal befolyásolni, mert nem fog menni. Mekkora hülyeség már, az egyik kék, ezért ne szóljon a piroshoz. Ki hallott már ilyet? Ha meg ennyire ragaszkodnak hozzá, akkor majd megtalálja a kiskaput. Miután a pohárköszöntő megvolt, megkóstolja a sört, és elámul. Nem hitte volna, hogy ennyire finom. -Nem hittem volna, hogy ennyire jó az íze. Tetszik. Szívesen, ebéd után megmutatom. Nekem? Naaaa, tessék elárulni. Csillogó szemekkel figyeli Ravent, persze tudja, hogy azért sem fogja megmondani, de fúrja az oldalát a kíváncsiság. Az étel pedig egyszerűen fenomenális, ilyen finomat nagyon de nagyon régen evett. -Köszönöm, isteni szakács vagy, de tényleg. Erre mondják, hogy megtartunk, ugye? Az utolsó mondatán már nevet, mert abszurd kérdés, ha azt venné figyelembe, Raven hová készül, és ő hol van.
Miközben beszélgettünk, el-el merengtem arcán, s szavain. Jól esett az itt léte, jól esett, hogy ennyi idő után végre nem csak egyedül étkezem egy félig befejezett lakásban. Jól esett hallani nevetését. Nem is sejthette, mikor voltam így utoljára társaságban. Igazából már, én se emlékszem, mikor. S egy pillanatra le is döbbentem, mennyire hiányzott. mennyire hiányzott, hogy emberek közt legyek. Farkasok közt legyek. Az évek alatt elnyomtam az érzelmeimet, de ugyanakkor tudtam, hogy minden elnyomott érzelem bennem marad, s később, de kibukik. S most itt ültem Norival ebédelve, s most éreztem igazán, mennyire hálás is lehetek a lánynak, hogy megosztja velem a társaságát. Nem mutattam felé, és mégis. A szemem, a szavaim kissé elárulhattak. - Persze, meg lehet tanulni főzni. S neked még hosszabb időd is van rá, mint másnak. - a kísérletezős kérdésére bólintottam, majd egy újabb falatot vettem a számba, de a gumicukros kérdésére igen furán néztem rá. Lenyeltem a falatot, majd megkérdeztem nevetve: - Gumicukor és hús? Ilyenről még nem hallottam. - nevettem, de hogy ne hozzam zavarba, azonnal jöttem is a felelettel - De az édeset lehet kombinálni a sóssal. Még ha nem is gumicukorral. A csokis hús pl. létezik. Egy igen kedvelt, mexikói étel formájában. Mole Poblano a neve, és igen finomnak mondják. A kínai édes-savanyú mártások, de a gyümölcsökkel felturbózott amúgy sós ételek is menők mostanában. Szóval, ha keverni akarod őket, csak nyugodtan. A türelemmel meg nem kell foglalkozni, előbb vagy utóbb a kíváncsiság rávesz majd, hogy a konyhában maradj. Érdeklődése minden iránt egyre lelkesebbé tett engem is, és észre se vettem, de igen csak megeredt az én nyelvem is, pedig nem vagyok egy túl beszédes fajta. - Nem, nem árulom el! Annyit segítek, hogy a dobozok közt leled, amiket hagytam neked. - mondtam, s közben újra töltöttem a poharainkat. - Örülök, hogy ízlik. - nevettem utolsó szavain - Köszönöm, ha mást nem, naponta viszek neked kaját, hogy tudj enni, én leszek a kajafutárod, abba nem szólhat bele senki. Mikor kezdtük befejezni az evést, a szennyes dolgokat összeszedve a mosogatógépbe szépen elrendeztem őket. Amennyire szerettem főzni, úgy utáltam mosogatni. Nem is hinnétek, mennyire áldottam a mosogatógép feltalálójának a nevét. Kinyitva a gép ajtaját szépen elrendezgettem benne a piszkos edényeket. Ha Nori segít, örömmel fogadom. A megmaradt húst, krumplit és salátát, elcsomagoltam, majd az asztalra tettem, hogy ha Nori megy, el tudja vinni. Nekem itt lesz a süteménye. S vettem is, most kipróbálva, egy pogácsát. - Na, álljunk akkor a munkának. - mondtam mosolyogva, s elindultam a nappali felé.
Valahol már most sajnálja, hogy Raven az Őslakosokhoz fog csatlakozni, hiszen örülne annak, ha egy ilyen emberrel nap mint nap beszélgethetne. Ő nem nézi le, nem kezeli le, és barátságos is. Persze az indokait tökéletesen megérti, és esze ágában sincs lebeszélni a döntéséről, egyszerűen csak sajnálja. Hogy miért él magányosan, vagy hogy falkát hagyott ott, ezt nem tudja, és nem is fogja megkérdezni, hiszen lehet, ez már túlságosan is meredek lenne, bármennyire is kíváncsi. Annak is örül, hogy a férfi ennyi mindent mutatott meg neki első alkalommal, más ezt nem tette volna meg a helyében, ráadásul elmondhatja azt, hogy végre társaságban van, nem egyedül. -Szuper, pedig kezdtem azt hinni, hogy reménytelen vagyok, de ha majd lesz hozzá türelmem, akkor majd jövök hozzád tanulni, már ha megengeded. Raven jól főz, és akkor miért bajlódjon egyedül, ha esetleg van, aki megtaníthatja rá? Oké, nem konyhatündér típus, de azért a legalapvetőbbeket elsajátíthatja. Annyira ízlik neki az étel, hogy hamar végez vele, és szinte dugig van, így a sört kezdi el kortyolgatni. A nevetésre érdeklődve pillant fel. -Igen, mindkettőt szeretem, és gondoltam, meg lehetne próbálni, hogy milyen az íze. Vagy nem jó ötlet? Csokis hús? Az jól hangzik, édes-savanyút még nem ettem, és gyümölcsös sósat sem. Ki fogom próbálni, aztán beszámolok a végeredményről. Elvigyorodik, tényleg jobb, ha ő kóstolja meg először, aztán ha ehető, akkor kezdi el "reklámozni". Amit meg nem evett, azokat szépen végig fogja enni, hogy tudja, milyen az ízük, és tudjon szelektálni is közöttük. Addig nem fogja azt mondani valamire, hogy fúj, amíg ki nem próbálta, az egészen biztos. -Tényleg? Akkor ha végeztünk, máris megyek dobozokat kipakolni, és a helyükre. Azért ez nagyon meglepte, hiszen nem elég, hogy a férfi segít neki dobot készíteni, de hogy valamit neki szán? Nem sokszor kapott ajándékot mostanában, de ezt leszámítva is minden apróságnak örül, akármiről is legyen szó. Vidáman kortyol bele ismét a sörbe, ez finom, hogy ezt mennyire nem ismeri itt senki? Pedig vinnék mint a cukrot, annyira jó ez az ital, és még ő is megihatja. Az újabb ötletre elneveti magát, ennyire azért nem pofátlan, de tény, fifikás terv. -Ez de aranyos ötlet, de tényleg megtennél ilyet? Miattam? Azért ezt nem fogadhatom el, hiszen rengeteg dolgod van, és különben is, de indoknak mindenképpen jó, ha valakinek nem tetszene az, hogy veled merek találkozni és beszélgetni. Ilyesmibe nem menne bele, ez egyértelmű dolog, de azért jól esik neki, hogy Raven még ezt is megtenné. Az utóbbi években nem nagyon volt olyan, aki úgy igazán figyelt volna rá, bár azért nem panaszkodik, mert nincs mire, volt gyerekkora, van is, még ha kicsit másként, a kortársainak. Ahogy végeztek az ebéddel, máris felpattan, hogy segítsen összepakolni mindent, a mosatlant a "helyére", és így tovább. -Akkor mehetünk dobozolni? Szuper. Oda is adom, amiket neked hoztam. Előbányássza a hollót és a farkast is, majd átadja Ravennek, és máris a dobozokat kezdi szisztematikusan szétpakolászni, hogy aztán minden a helyére kerüljön.
A nappaliba vezetve a bodhranhoz való eszközöket, melyeket Nori hozott, előpakolászom, majd szép sorrendben az asztalra teszem, de úgy, hogy látszódjon, ezek a lány eszközei. Kérdéseire szép sorjában felelek, nem feledkezek meg róla, csupán csak előkészítem a munkához a terepet. Miközben az egyik faragókés élét ellenőrzöm, rá pillantok, aztán látom, hogy a szobrokkal áll előttem, majd nézem, ahogy a dobozoknak esik. Elfogadva az ajándékokat néztem a szobrok vonalait. Gyönyörű munkák voltak, s igencsak elnyerték a tetszésemet. - Köszönöm! - mondtam mosolyogva, majd a kanapé melletti kis asztalra téve a két szobrot úgy helyeztem őket, mintha figyelnék a munkánkat. A kést ismét kezembe véve az asztal mögé léptem. - Ha szeretnél, nyugodtan gyere. Együtt finomabbra készítjük az ételt. - mondtam, miközben a kés élét egy fadarabon végig húztam, s mély, egyenes barázdát véstem a fába. Úgy ment át rajta, mint kés a vajon. A gumicukor hús gondolatára kissé érdekes érzések kavarodnak fel bennem, ugyanis elképzelni sem tudom, hogy egy húst, hogy lehet gumicukorral tálalni. Bár, ha a gumicukrot felolvasztjuk, fölforraljuk, ráöntjük a befűszerezett húsra, aztán együtt megsütjük... Uh, hát ez. Érdekes. Amúgy sem vagyok oda az ilyen édességekért, a gyümölcs rágótól is iszonyodom, a szagukat megérezve már húzódom el. Nem azt mondom, hogy utálom, de nem szeretem, és kész. Ha eszek is, képes vagyok válogatni még, a szemek közt is. - Az édes-savanyú nagyon finom. Ananászt tesznek bele, és egy kis csípőssel is megbolondítják az igazi ínyencek. Nori hozott eszközeit vizsgálgattam. Kezembe véve a fogót, néztem az egyenes fát. - Amúgy, visszatérve a kérdésedre, szívesen szállítok neked kaját, ha kell be is viszem a területetekre. Csak utána valahogy intézd el, hogy ki is engedjenek. - mosolygok rá, miközben egy másik, nagyobb asztalt húzok közelebb az eszközös asztalhoz. A fél kész vendég szobába belépve kihozok egy hatalmas fatáblát, amire kör alakban szögek vannak beverve. - Ez lesz a sablonunk. Ez a nagyobb fajtához kell, de ha szeretnéd, akkor behozhatom a kisebbet is. - teszem le a nagyobb asztal felületre a sablont. - Ahogy láttam, egyenes fogót szeretnél, legalábbis azt hoztál. Az eszköz asztalhoz lépve rámutatok a fogó kollekciókra, amiket már kikészítettem előre. - Néhány fogót kikészítettem neked, hogy milyen fajtájúak vannak. Egyszerű egyenes fogó, villás, kereszt alakú függesztett fogó... hogy csak néhányat említsek. Ezeket még az erdőből hoztam. Közben egy, az asztal lábánál lévő fa doboz tetejét felnyitva kivettem néhány bőrt. - Mivel végül is sámán dobot szeretnénk készíteni, hoztam bőröket is: Kecske, borjú, és szarvas bőr. Az enyémet még szarvas bőrből készítettem. Tényleg...! Mintha most esett volna le, a zeneszobába sietve, kihoztam a bodhranomat, ami a tokjában pihent. Kibontva a tokot, leültem a dobozok közé Nori mellé, és óvatosan tartva megmutattam az indákkal, lángokkal, kelta fonatokkal, s egy holló, s egy farkas kergetőző alakjával tarkított hangszert. Az idő meglátszott rajta, ahogy az is, hogy használták már nem egyszer. De egy törés, vagy repedésre utaló jel sem volt rajta. Némi korom nyomot fedezhetett fel a figyelmes szem a a bőr belsejénél, de az okát ennek most nem szívesen ecseteltem volna, így gyorsan el is slisszantam felette, vagy legalábbis nem szóltam róla. - A fa, amiből készítettem, tölgy, erős, és nehezebben munkálható anyag. De annál stabilabb. S a dob kávájának szélét megfogva erősen hajlítani próbáltam, de a bodhran meg se rezzent. - A magam erejéhez mérve készítettem, ismerem a magam technikáit, így tudtam, hogy nekem egy erős, strapa bíró társ kell. Ha megnézte a hangszert, egy pillanatra leengedem a kezem, hogy lássam, eddig mit sikerült kibányásznia. A dobozok rejtekeiben ékszeres dobozokat, bennük ezüst ékszerek, egy fa faragott sakktáblát fantasy figurákkal, néhány rajzolt tájkép, egy ghotikus stílusú éjjeli lámpa, egy AC/DC ágynemű szett, néhány régi könyv, s pár mozgó fali kép, melyek tündéreket ábrázoltak. - Bármi tetszik, azt nyugodtan elviheted innen. - mondtam bátorító mosollyal. Az egyik doboz még nem volt felnyitva, így magam elé húztam, s felnyitva, bele kukkantottam. Egy pillanatra lehervadt a képemről a mosoly. Egy bekeretezett fotó hevert a kupac tetején, ahol egy csomó ember mosolyogva, nevetve nézett a kamera irányába. A fotó fekete fehér volt, s kezembe véve csak bámultam az arcokat. Egy pillanatra elfelejtettem, hol is vagyok, s az arcok láttán megrohantak az emlékek. Gyorsan elemeltem a tekintetem a képről, majd Norira pillantottam. - Azt hittem, ez már rég elveszett. - és tényleg így volt, nem tudtam, hogy ez a kép még valaha a kezeim közé kerül.
Még a dobozok tartalmát rendezgeti, hogy kérdő pillantást vessen Ravenre, mit hová szeretne tenni, de ha szabad kezet kap, akkor megpróbálja maga elhelyezni az összes tárgyat, oda, ahova szerinte illik, és nem üt el a többitől. Egyelőre azonban csak rendezgeti a földön, hogy utána könnyebb legyen a pakolás is, de fél szemmel már a férfit figyeli, hogy miket szed elő. Reménykedett abban, hogy a szobrokkal nem nyúl mellé, és egy apró mosoly ül ki a szája szélére, amikor látja, Ravennek tetszenek. -Szívesen, gondoltam, te sokkal több hasznát veszed, tudod, mindig az volt az érzésem, hogy ők nem hozzám tartoznak, nem az enyémek. Én még nem találtam meg azokat, amik rám várnak. Szerette őket, de akkor sem tudott szabadulni a gondolattól, hogy valamiért nincsenek egy hullámhosszon. A férfi biztos, hogy érti, miről beszél, hiszen ebben a világban mozog, neki nem kell külön ecsetelni, miért is jutott erre a döntésre. Persze ez nem azt jelenti, hogy esetleg nála nem egy farkas szobor fog kikötni, vagy urambocsá holló, de nem ezek a tárgyak, amiket az imént átadott. -Köszi. Ha én egyedül állok neki, annak egyelőre még katasztrofális a vége. Egyszer felgyújtottam a konyhát, annyira igyekeztem. Nevetve meséli, bár szülei nem voltak ennyire elragadtatva tőle, mint ő maga. Akkor is jobban érdekelte a tűz maga, mint az, hogy milyen károkat okoz. Amint végzett a kipakolásokkal, máris Raven mellett terem, nem kell neki kétszer mondani. -Ez érdekesen hangzik, gyümölcs csípőssel megspékelve? Egyszer ki fogom próbálni. Ó, dehogy is. Inkább mindig eljövök elkészíteni, és így akkor én is tanulok. Oda nem jöhet be senki azt hiszem, vagy ha igen, akkor az azt jelenti, hogy csatlakozni szeretne hozzánk. Nem szeretnék neked sem kellemetlenséget ebből. Isten igazából a férfit félti, neki tök mindegy, őt eddig is lekezelték, eddig is nullának nézték, és ez nem a napokban fog megváltozni, na de Raven... ő egészen más tészta, nem tenné ki veszélynek. Miután végzett a dobozok többségével, máris rohan, hogy segítsen asztalt húzni, és veszettül figyel. Kisebb hezitálás után a nagyobb sablonra mutat, bár nagyon aranyos lenne a kicsi is, de érzi, hogy az nem az övé. -Az jó lesz, köszönöm. A fogó kérdést még nem döntöttem el, az az igazság. Először arra gondoltam, hogy egyenes megfelel, de rájöttem, mégsem. Ha a kereszt alakút választom, akkor könnyebb a fűzés. Ő is hozott bőrt, kettőt is, egy őzet és egy rénszarvast, de már az úton tudta, az nem lesz jó. Felcsillan a szeme, mikor Raven többet is említ, azonnal ott terem, hogy megnézze őket. Ám nem csak úgy szimplán. Finoman végighúzza mindegyiken a kezét, aztán csak felette tartja, végül a szarvasra bök. -Ő az. Benne érzem azt az erőt, ami egy hullámhosszon van velem. Egyébként én is hoztam, de itt is hagyom neked őket. Az egyik őz, a másik rénszarvas. Amikor beszereztem őket, azt hittem, az őz lesz az igazi, de végül rá kellett jönnöm, hogy nem. Amikor Raven eltűnik, és visszatér a dobbal, elámul. Tüzetesen megnézi, és hiába látszik rajta, nem ma készült, tökéletes állapotban van. Amikor észreveszi rajta a farkas és holló motívumot, nevetni kezd. -Gyönyörű dob, de ahogy látom, jó helyre kerültek a szobrok. És... és... ez így annyira egyben van, hogy nagyon. Mosolyog még mindig, amíg tovább figyeli a hangszert, a lángminták is tetszenek neki, annyira harmonikusnak tűnik az egész. A korom nyomokra félredönti a fejét, de nem kérdez semmit. Akármi is történt, ez a dob tudta, hogy neki egyben kell maradnia. A tölgyre bólint, a legtöbb dobot abból készítik, de nem mindegy a káva formája, sem az, hogyan munkálják meg. -Én még nem tudom, de azt hiszem jelen helyzetemben jobb, ha strapabíróra szavazok. Azt olvastam, hogy a tölgy ezen felül védelmet is szolgál, nem csak egy erős fa. Több annál, sokkal több, bár sokan nem látják, vagy nem foglalkoznak vele, csak azt nézik, mennyire bírja a terhelést, a részletek felett elsiklanak. Közben még visszatér a maradék doboz kipakolásához is, de bármilyen furcsa, nem az ékszeres doboznál, nem az ágyneműnél, hanem az egyik tündéres képnél és könyvnél ragad le. Valami van abban a kettőben, de nem tudja megmagyarázni, hogy micsoda. Nem akar hinni a fülének, amikor azt hallja, elviheti, ha tetszik neki. -Komolyan mondod? Ez a kettő nagyon tetszik, ezek többek sima képnél és könyvnél, ezek olyanok, hogy a sorok között kell szinte olvasni, és akkor minden értelmet nyer. Felragyog az arca, magához öleli mindkettőt, és örömében puszit nyom Raven arcára, de a következő pillanatban el is komorul, amikor látja a férfi arcán a szomorúságot. -Ők azok, akikkel együtt voltatok a szertartásokon, ugye? Nem, nem veszik el soha semmi, de most jött el az ideje annak, hogy kitedd, és emlékezz rájuk. Ennek is képes a jó oldalát nézni, hiszen ha valami eltűnik, akkor vagy így kellett lennie, és annyi volt a feladata, amennyi, vagy később előbukkan, ami azt jelenti, most kell figyelni. Ha Raven engedi, akkor kiveszi a kezéből a képet, és a kést szobor közé teszi, amik már az asztalon vannak. -Tudod, én a szüleim képét eltettem, de már magam sem tudom, hová, nem találom. Egy ideig kint volt az ágyam mellett, ám mindig leesett, pedig nem nyúltam hozzá. Akkor szedtem le, mert megértettem, hogy nem kapaszkodhatok mindig abba, de tudom, hogy amikor kell, akkor ismét előkerül, de annak még nem jött el az ideje. Ahogy a családjáról beszél, ugyanolyan vidámság van a hangjában, mint korábban, valahogy másként lát sok mindent, mint a többiek, és ezt kevesen értik meg. Akkor is ez volt, amikor kijelentette a tragédia után, hogy ez benne volt a pakliban, senki ne sajnáljon semmit.
Nem szóltam bele, mit hová tesz, és reméltem, hogy tetszenek neki a dobozban talált tárgyak. Bármit szívesen adtam neki. Bármit. A múlt hét eseményei igen megviseltek, s bár talán el kellett volna zárkóznom, Nori elől mégse tettem. Ettől féltem is kicsit, mégis, a jelenléte megnyugtatott. Az pedig, hogy ajándékot hozott nekem, egyenesen meglepő volt számomra. De jól esett. Nem tudtam, hogy bánnak vele a Betolakodók, bár ha néha kitértünk a falkájára, nem épp pozitív dolgokat mondott. Nekem se volt most pozitív véleményem az Ősök Falkájáról, de nem hibáztattam őket. Talán nem csak az ígéret miatt engedtem, hogy jöjjön Nori, hanem azért is, mert... mert kicsit ő is kívülálló a maga fajtája közt. Ahogy még én is az voltam az Ősök között. Sőt... egyre inkább azzá váltam. A szobrokat néztem, amik az asztalon álltak. Egy Farkas, és egy Holló. Bármikor azzá válhattam, bármikor szabad farkas lehettem, vagy égbe szálló holló, aki utat mutat. A múlt hét óta, ezt mintha kiölték volna belőlem. Egyszerűen nem voltam ugyanaz, de ezt a lány felé nem mutattam, hisz a jelenléte lekötötte a figyelmem, és ennek örültem. - Minden tárgynak van lelke. - mondtam Norira pillantva. A konyhás balesetére nevetésben török ki. - Akkor a biztonság kedvéért szerzek be poroltót, ha főzni kezdünk. De remélem, nem lesz rá szükség, a tűz jó barát, de nem feltétlen a konyhában. - nevetek. Amikor arról beszél, hogy a Betolakodók, nem biztos, hogy szívesen látnának, vállat vonok. Egyel több, vagy kevesebb. - Nem lepsz meg. Már nem is tudom, hol látnak szívesen. Egyel több kellemetlenség, mi az nekem. - elfintorodok, majd mosolyogva rá nézek - De gyere hozzám nyugodtan, bármikor, amikor csak kedved tartja. Őszintén beszéltem, hisz tényleg örültem a társaságának. A bőröket tartva, hagytam, hogy mindegyiket végig érintse. Ezek a választások sokat jelentenek egy hangszer készítésénél. Mikor a szarvas bőrre mutat mosolygok. Igen, ritka, de becses választás. Sokan nem szeretik a szarvast, mondván, túl nehéz a megmunkálása, és igen, nehéz vele dolgozni. Általában szabadabb lelkű emberek választják a szarvast, én úgy vettem észre. Vándorok, függetlenebb, felfedező típusok, büszke, fürge dallamokat szólaltató vadak. Mosolyogva adtam át neki a szarvas bőrt. A másik két bőrt, amit hozott a kanapéra fektettem. Hátha szükség lesz még rá, ha mást nem, mutatóba. A földön ülve mellette a dobot vizsgálgatva nézem az arcát. Jól esett, hogy így lelkesedik. Csak nevetek szavain. - Gondoltam, hogy tetszeni fog. És igen. Ez így, minden klappol. Hosszú idő óta, tényleg. Valami összejött. Valami, rendesen működött, a kibaszott zavaros életemben. Mikor megmutatja, miket vinne el szívesen, rábólintok. Valahogy sejtettem, hogy azokat választja. A puszira kissé meglepődök, de elmosolyodok. Engedtem, hogy kivegye a kezemből a képet, s a szobrok közé állítsa. - Ők voltak a családom. - szalad ki a számon, s dühös is vagyok magamra, amiért ezt megosztom a lánnyal. Nem lenne szabad így megmutatnom, ki, vagy mi vagyok, mert csak probléma lesz belőle. Ahogy eddig is csak probléma lett belőle. De mégis olyan őszinte vagyok, mint mindig. Nem rejtőzöm el, és nem húzom fel a pajzsom, így érezheti, mennyire fáj még mindig, ha arra gondolok, hogy már nem vagyok a szeretteim között. Szavaira a szemébe nézek. Vidám volt, biztató. Ismerős szitu nem igaz? Éreztem, hogy dühössé válok, s ezért el is fordítottam a tekintetem, s felálltam. Tudtam, hogy megérezte a haragom, s ezért egy bocsánat kérő pillantással fordultam ismét felé. - Ne haragudj. De még nincs itt az ideje, hogy erről beszéljek bárkivel. Nem. Soha nem lesz itt az ideje, hogy bárkivel beszéljek erről. Soha. Mert nem engedem. Az asztal mögé léptem, és mosolyogva rá pillantottam. - Kezdjük el a munkát. Rendben? Ha mellém lép, hátrébb lépek kissé, hogy teljesen az asztalhoz férjen. - A tölgy káva ott van, az a vastag fa lap. Semmihez nem érek hozzá, csak szóban fogom mondani, mit hogyan tégy, vagy mentálisan. Nem fogok segíteni semmiben, ha elrontod, ne csüggedj, elkezdjük elölről. Itt, a kisebb asztalnál, más eszközökön megmutatom, a bonyolultabb dolgokat, hajlításokat, faragásokat. De a társadért neked kell megküzdened. - mosolygok rá biztatóan. ~ Szóval. - nézek az eszközök felé, s ezt már mentálisan küldöm felé - A tölgy lapból, vágj le a káva szélességének megfelelő 3 csíkot. Mi nagyobbat készítünk 64 cm-est, de ne ess a hibába, hogy túl vastagra méred ki a kávát, vagy a 3 csíkból valamelyik vékonyabb lesz. Csak óvatosan, és lassan, ahogy mondtam, a tölggyel nehezebb dolgozni. Figyelem, ahogy nekiáll a munkának.
Folyamatosan pakol, és végre felszabadultnak érzi magát egy idősebb farkas társaságában. Ezt eddig még nem nagyon tudta elmondani, amióta ezt az életet éli, de annyira örül annak, hogy talált valakit, aki nem ellenséges vele, és odafigyel rá úgy is, hogy kölyök. Ez jól esik neki, nagyon is, hiszen simán megtehette volna, hogy elhajtja, elmorogja, de nem, nem ezt tette. Ha Raven megkérdezné tőle... de nem is kell, láthatja, hogy egészen máshogy viszonyul hozzá, mint akikkel eddig találkozhatott, és ez nem véletlen. Valahol olyan, mint a férfi, aki nem találja a helyét, de keresi, és csak azt tudja, nincs otthon, csak keresi. Minden tárgynak van lelke, ez igaz, de főleg akkor, ha egészen más húzódik mögötte, ha valaki tovább tud lépni, és fel tud fogni olyan dolgokat, amik sok ember számára túl meredeken hangzanak. A két szobrot figyeli, lassan mosolyra húzódik a szája. -Tudom, hogy tudod, sokkal többről van szó ennél. Ismét a szobrokat pásztázza, igen, arra gondol. Totemállatra és segítőkre, csak nem mondja ki, mert nem szükséges. A poroltós ötletre már vigyorog. -Jó, én előre szóltam, nem vagyok konyhatündér. Jaaaj, nem úgy értettem. Ha odajössz, én szívesen beviszlek, de akkor az azt jelenti, hogy csatlakozni szeretnél, illetve megfordult a fejedben. Én örülnék neki nagyon, továbbra is. Más a magányosok helyzete, bár azért ennek még nem kérdezett utána, azt tudja, hogy ahogy az őslakosok sem igazán repesnének az örömtől, ha tőlük valaki odamenne, ez fordítva is így van. -Köszi. Hálás ezért a kis mondatért is, Raven szívesen látja, és a jelek szerint nem tartja tehernek, pedig nem olyan fiatal már. A bőrválasztást nem tudja megmagyarázni, adta magát, és tudja, hogy nincsenek véletlenek, ha a szarvas őt választotta -mert biztos benne, hogy mindig a bőr választja ki a tulajdonosát- annak oka van. -Teljesen. Remélem, egyszer nekem is sikerül majd azt a dobot elkészítenem, és ha minden jól megy, már most, amiről tudom, hogy én vagyok, és ő is tudja. Annyira érzi, hogy az a dob Ravené, szinte képes eggyé válni vele, ahogyan azt sokszor olvasta, mert az azt jelenti, neki ez az útja, és sokkal magasabb szintről képes szemlélni mindent, mint mások. Irigyli érte? Talán, illetve ez nem is irigység, mert örül neki, csak egyszer szeretne elérni oda, ahol ő tart. A következő kijelentésekre elkomorul a kis arca, nem akart ő beletaposni a férfi lelkivilágába, esze ágában sem volt ilyesmi, viszont érzi a haragot, ami elől a farkasa is vissza húzódik, pedig még nem is mondható el igazán, hogy Raven nagyon dühös. -Sajnálom, bocsánat. Nem volt szándékos dolog a részéről, de nem hitte volna, hogy ez ennyire felkavarja a férfit. Csupán jót akart a szavaival, nem azt, amit elért. Igen, ő még kicsi és túl optimista, sok dolgot nem tapasztalt meg, amit Raven már igen, viszont nem kérdez semmit sem, csak bólint, megy dolgozni. Figyel és jegyzetel gondolatban, aztán nekilát a munkának. -Rendben. Gondosan lemér és kimér mindent, a szélességét is, és az átmérőt is, aztán fűrészelésbe kezd. Örül annak, hogy a férfi azt mondja, neki kell megküzdenie a hangszeréért. Betartja az utasításait, nem sieti el, hiszen azt nem is lehet, a kapkodástól nem lesz jó. A tölgy tényleg erős, de ennek ellenére megküzd vele, és igaz, nem 10 perc alatt végez, de csak elkészül. Ami érdekes, hogy mintha erre ráállna a keze, mintha nem először csinálna ilyesmit, és ezzel még magát is meglepi. -Megvannak a lapok. Hátrébb lép, hogy Raven le tudja ellenőrizni, elrontotta, vagy sem, és ha igen, akkor maximum kezdi előröl. Egyelőre adja magát az egész, a lapokat majd szépen rá kell hajtani a tüskékre, beragasztani és megfogatni. Na de ezt miért tudja, vagy honnan tudja? Értetlenül pillant a férfire, hát még sosem csinált ilyet, akkor miért van ez?
Miközben figyelem, érezheti, hogy a dühöm már elpárolgott, s csak a figyelmem, s nyugodtságom maradt, semmi más. Farkasom bocsánatkérően megnyalja a kölyök fejét, és játékosan megharapja a fülét. Ne féljen, nem akartunk ártani. Mikor végzett a lapok kivágásával, egy széles mosoly jelenik meg az arcomon. Ügyes. Megvizsgálom a lapokat, de semmi kivetnivalót nem találok rajtuk. Bólintok, majd folytatom mentálisan az oktatást. ~ Rendben. Az elsőt szépen hajlítsd rá a sablonra, és jelöld meg a végét, ahol el kell majd vágni. Vedd le a sablonról, és vágd méretre. A következő réteg e köré fog jönni, tehát nagyobbnak kell lennie. - a szorítókra mutatok ezután, amik az eszközök között hevernek az asztalon - A szorítók segítségével fogasd egymáshoz a két csíkot, és jelöld be megint a végét, ahol vágnod kell. Szedd le a szorítókat, és a külső réteget is vágd méretre. Vigyázz a szorítókkal, nehéz őket használni, ha túl szorosak, az anyagot is felsérthetik. Bár ez tölgynél nem valószínű, de azért óvatosan. Ekkor azonban találkozik a tekintetem az övével. Mosolygok rá. Tudtam, mire kíváncsi. - Vannak dolgok, amiket jobb nem megmagyarázni. Miközben folytatja, s tovább ügyeskedik, kimegyek a konyhába, majd pár pillanat múlva két pohár mézsörrel, meg a sütis tálcával térek vissza, és a kis asztalra teszem őket, ha a lány megszomjazna, éhezne, akkor igyon, egyen belőle. A magaméba belekortyolok, veszek egy pogácsát, majd mögé lépek, és figyelem, mit hogy ügyeskedik. Szava elgondolkoztat. Szívesen látna a Falkájában? - Nem tudom, hogy csatlakoznék-e bárkihez is, jelenleg. - mondom ki a gondolataimat, utalva arra is, hogy most az Ősökkel se vagyok jó viszonyban - De kedves tőled, hogy ezt mondod. Jól esik. Látom, hogy az egyik szorítóval jobban meggyűlik a baja, és egy másik szorítón megmutatom, hogyan lehet pofon egyszerűen kilazítani a szerkezetet. Követi a mozdulatomat, és sikerül neki is. Nagyon ügyes, és érzem, hogy nem csak a lelkesedése vezeti így. Ő más. Más, mint a többi farkas, tovább lát olyan dolgokon, amin más Fenevadként sem képes. És ez örömmel tölt el, amit ő is érezhet. Figyelem, ahogy a szorítókkal szépen egymásra simítja a két csíkot, a kör mentén. Ha elvégezte a jelöléseket, egy közepes, lezárt tetejű bödönt teszek az asztalra. ~ Most jön az első ragasztás. Ez itt csontenyv. Az első pillanatban megköt, ahogy két felületet összeillesztesz. De nem akartam faragasztót, bízom annyira a képességeidben, hogy ügyes légy. A külső csíknak jelöld be a közepét, majd kend be végig az enyvvel. Nézem, ahogy leszedi a bödön tetejét, s figyelem, ahogy az asztalról az ecsetet felemeli, s az enyvbe mártja. A kezemmel mutatom, hol enyvezze be a kávát. Ha ezt megtette, és nem ragasztott semmi más felesleges dolgot az anyaghoz, a vállára teszem a kezem. - Most várunk kb. 1-2 percet - mondom rá nézve. - Addig pihi, rendben? A poharakhoz lépve a lány kezébe adtam a mézsörét. A gatyám zsebéből elővettem egy doboz cigarettát, piros Marlborot, mint mindig, s kivettem egy szálat. Norira pillantottam. - Zavar? Vagy kérsz? - ritkán szoktam megkérdezni ilyesmit bárkitől, általában nem érdekel, de most valamiért mégis megkérdeztem. Ha nem zavarja, akkor rágyújtok, s ha elfogadja, adok is. Hosszú évek állnak előtte, lesz még elég szenvedélye, és egy szál, még nem a világ. Bár kitudja, lehet hogy nagyobb dohányos, mint én. Mai korban simán. - Amúgy, tudja bárki is, hogy te most itt vagy? Nehogy miattam kerülj ám bajba. - mondom rá nézve, és érezheti, hogy némi aggódás vegyül a hangomba.
Hiába érzi, hogy az előző harag már el is párolgott, farkasa kivár, és lekushadva figyeli a nagyot. Persze amikor kiderül, hogy tényleg így van, pofán nyalja a másikat és vidáman kezdi kergetni a farkát. Ő pedig újra mosolyog, és mivel a lapokkal elkészült, várja az értékelést, no meg azt, hogy hogyan tovább. Azon kívül, hogy ezt tudja, de mégis csak ez az első dobja most, tehát jobb, ha Raven mondja, mert akkor biztos, hogy nem fogja elrontani. ~Oké. Máris hajtja rá a lapot a tüskére, bejelöli, aztán elkezdi méretre vágni, hogy utána visszategye, köré hajlítsa a másik lapot, szépen pontosan illessze, odafogassa, és azt is megjelölje. Máris mehet az újabb fűrészelés, és igen hamar elkészül vele. Aztán Ravenre mered értetlenül, mert hát na, ezzel elméletileg bajlódnia kellene, és mégsem ez történik, hanem olyan az egész, mintha mindig is ezt csinálta volna. -Igazad van, majd megkapom a választ akkor, amikor kell. Majd ha eljön az ideje, mindent meg fog érteni, de az már biztos, hogy ez a becsípődése nem volt a véletlen műve, és ezek szerint lehet, rátalált a saját útjára. Ez örömmel tölti el. Vígan köszöni meg a mézsört is, azt nagyon megszerette az ebédnél, így egy nagyot kortyol belőle, aztán máris robog vissza a sablonhoz, hogy dolgozzon. -Tudom, ezt neked kell eldöntened, azt is. Pedig milyen jó lenne, akkor rengeteget tudna beszélgetni a férfivel, és megérteni azokat a dolgokat, amik ezek szerint ott vannak benne nagyon mélyen elásva, csak még nem lelte meg őket. Mennyivel másabb lenne, és mennyivel jobban érezné magát a falkában... sokan nem értékelik a tudást, csak az erőt, pedig a kettő egymás nélkül nem működik. Raven pedig nagyon sokat tud, és erős is, tőle tanulhatna mindenki. Néha bajlódik a szorítóval, de csak addig, amíg a férfi meg nem mutatja, hogyan lehet könnyedén lazítani, és akkor nem kell tekergetni órákat. ~Aha, azt tudom, hogy a fa ragaszóval vagy 20 percet várni kell. Szépen egymásra simítja a két lapot, szorítókkal fogja meg a végét, és ismét Ravenre pillant, de már jön is a bödön, és úgy nyúl hozzá, mintha magától értetődő lenne. Kinyitja, ecsetre keni, kilazítja a szorítót annyira, hogy be tudja kenni a lapot, és máris visszafogatja. Szépen kikészítette az összeset, így csak ken és fogat folyamatosan, míg az utolsó nem kerül a helyére. Kis fújás következik, de ez még csak az eleje, tulajdonképpen most kezdődik az igazi munka. -Rendben, köszönöm. Cigarettát nem kérek, de nem zavar, ha rágyújtasz. Átveszi a poharat, és leül Raven mellé. Érdekes, a füst már nem zavarja, pedig alig egy éve még ki lehetett volna kergetni a világból a dohányzással. Változik, el kell fogadnia. Az aggódásra farkasa a férfiéhoz dörgölőzik, ne aggódjon miatta, nem lesz semmi baj. -Igen, egy ember tudja, elkísért eddig, de ő rendes. Broderick az, keménykezű, szigorú, de mégis emberséges. Őt kedveli a falkából, éppen ezért.
Farkasom tovább játszott a kicsivel. Most lehetett. Amíg mi dolgozunk, ők elvannak. A kanapén azonban még engem is meglepett, hogy a másik farkasa ilyen közvetlen, és így dörgölőzik. Farkasom lefeküdt, s ha esetleg a másik is így tett, és tovább dörgölőzött, a fejét, és a nyakát nyalogatta, mosdatta, mintha csak a saját kölyke lett volna. Rég volt, hogy így viselkedett. Nagyon rég. És nem gondoltam, hogy pont Nori farkasa hozná ki ezt belőle. A lány munkája felé pillantok, ami az asztalon várakozik. Eddig nagyon ügyes, és bevallom, nem számítottam ilyen remek munkára. Mikor kérdésemre felel, bólintok. Rendben, ha megbízik benne, akkor megbízik. Én nem ítélkezek. A cigarettámat szívva néztem a lányra. Kifújtam a füstöt, majd rá néztem. - Eddig nagyon ügyes vagy! Ha így folytatod, a dobod elkészülhet akár estére is. Bár... nem tudom, meddig engedik, hogy távol maradj. Na igen, ez sokat számított. Bár ezek után én még arra is rábólintottam volna, hogy itt aludjon, nálam. Megkapja a szobám, én meg elalszok itt a kanapén. De kölyök, és az apja nem biztos, hogy ezt szívesen viselné. Belekortyoltam a sörömbe, és újabb slukkot szívtam a cigarettából. Jobb, ha most még haza megy. Vagy... a fene se tudja. A közelében más voltam, előjött a régi énem, amit a Falkám közt éreztem. Felszabadult voltam, nem voltak gondjaim, és úgy éreztem, tartozom valahova. Valakihez. De nem gondoltam, hogy ezt pont egy kislány közelében fogom érezni. De úgy tűnik, akadnak még csodák. - Azt eldöntötted, mit szeretnél később még beletenni? Tollat, növények nedűjét... meg hogy milyen mintát terveztél neki? Szívesen megnézem a vázlatait, ha akad a csomagjai közt, bár nem láttam a bodhran alkatrészei közt, amiket hozott. Felállok, és egy nagyobb papírköteget veszek le az asztalról, és Nori ölébe teszem. - Ha esetleg megtetszene valamelyik. Az én mintáim, amiket még a bodhranomhoz terveztem. Sárkánytól elkezdve, futó rózsán át a véres kardig bármit megtalálsz. Nézd őket végig nyugodtan, de ha magad akarod megtervezni, saját erőből a mintát, az sem baj. Ezek csak segítségek. A söröm már igencsak a végét járja, mikor ismét a pohárra nézek. A közelben álló hamutálban elnyomom a cigarettám, és nézem Norit, melyik mintánál akad meg hosszabb ideig. Ha esetleg lesz választása, azt félreteszem, hogy azt szeretné. - Nah, folytassuk! - nézek a lányra, ha esetleg nincs más, amit hozzá tenne. Ha Nori ismét műve előtt áll, én mögé állok, hogy figyeljem munkáját, s ellenőrizzem. ~ Na, most újra kend be a közepét, és a belső csík egyik végét, kb. 20-30 centi hosszban. Ezt illeszd a külső csík közepéhez, és fogasd oda egy szorítóval. Arra nagyon figyelj, hogy a két csík élei egymásba essenek. - küldöm neki a gondolatot. Ha elvégzi a ragasztást, újabb üzenettel gazdagítom: ~ Kend be a másik végét is a belső csíknak, majd hajlítsd rá a sablonra, és minél kisebb rést hagyva fogasd össze a külső csíkkal, figyelve, hogy itt is minden él egybe essen. Ha így tett, a belső csík most már kör alakú, és hozzá van ragasztva a külsőhöz.
Farkasa élvezi a játszadozást, most nem morogják le, nem harapnak belé, hanem veszik a lapot, és "piszkálják". Érezhetően felszabadult, dörgölőzik tovább, aztán hasra vágja magát, pofán nyalja a másikat és összegömbölyödik a nyakánál. Még soha nem érezte magát olyan biztonságban, mint most, és ez furcsa érzés. Türelmesen kortyolgatja a sört, neki is jólesik a kis pihenés, és Ravent sem fogja sürgetni, nyugodtan szívja csak el a cigijét. Különben is, örülhet annak, hogy segít neki, hiszen ezt senki más nem tette volna meg, amit a férfi. Az még mindig nem fér a fejébe, hogy miért adja magát az egész készítés, na de nem töpreng rajta tovább, majd megtudja idejében. -Tényleg? Ó, nem mondtam időpontot, csak azt, hogy nem 3 óra lesz az. Akivel jöttem, azt hiszem, sejti, miről lehet szó, vagy érti is, mert egy szót sem szólt emiatt. Brody meg fogja várni, ezt tudja, és hogy nem jött fel ide? Az ő döntése volt, illetve így beszélték meg. Már attól is boldog, hogy egyáltalán elkísérte, és nem mondott nemet kerek perec. Igaz, akkor más megoldást talált volna. Ravennel jól érzi magát, folyamatosan tanul tőle, még ha néhol játékosan is, de azt teszi. Ugyan nem tudja viszonozni, hiszen még kicsi, de sosem felejt. -Hú, azt még nem tudom. Tollal érezném teljesen, növényekkel nem hiszem, az nem az én világom. A minta pedig a fejemben van, de csak amolyan vázlat szerűen. Arra gondoltam, hogy egy sárkány futna körbe a dobon, északon hajolna befelé, és oda egy tűz szimbólumot képzeltem el. Ezt nagyobbnak gondoltam, mégpedig úgy, hogy majdnem kiér a sárkányig körbe. Középre pedig egy farkast és egy hollót egymással szemben. Tehát a tűz szimbóluma, vagy lángnyelvek ölelnék körbe a két alakot, és az egészet maga a sárkány. Elképzelése az aztán van, és tényleg egyedi lehet, mert ilyet még soha nem látott sehol, pedig keresett. Mivel azonban egyiket sem érezte a magáénak, hát alkotott egyet, ami azt sugallja neki, az lesz ő maga. Papír van nála, így rajzolni kezd, hogy szemléltesse is, mire gondolt. -Azt terveztem, hogy a bőrre ami a kávára megy rá, oda szórnék ásvány port, és valamiféle növény nedvét. Ahogy pedig fűzzük, oda gondoltam majd csontot, amin kelta szimbólumok lennének, tollakkal díszítve. Először azt hittem, hogy a 4 elem fent lesz a csontokon, de nem. Minden elemhez nem kötődhetek, így a tűz és a levegőt választottam oda. Ravenre néz, mit szól az ötletéhez, lehet, meredeken hangzik. Logikusan a tűz-víz kombinációt kellett volna mondania, de nem, az nem az övé, a tűz -levegő inkább. A sört megissza, és akkor máris készen áll a munka folytatására, a rajzait pedig átadja Ravennek, hogy megnézhesse őket, ő pedig visszarobog a sablonhoz. ~Kenem. Remélhetőleg nem ragaszt oda semmit semmihez, és még magát sem a fához. Pontosan úgy végez mindent, ahogy Raven mondja, és saját magát is meglepi, hogy tökéletes kört alkot, nem csúszik el semerre sem, és most még a szorítókkal sem bajlódik, pillanatok alatt fogat meg mindent. -Készen van. Csillogó szemekkel lép hátrébb, hogy a férfi megnézhesse, a most még kört alkotó kávát. Izgul, már most izgul a szárítás miatt, pedig ott még nem tart. Reményei szerint a kör nem marad kör, mert ha egy kicsit elvetemedik, az azt jelenti, tényleg megtalálta az útját.
Egy kicsit lehunytam a szemem. Jó volt érezni, farkasom nyugodtságát, s azt, hogy mennyire oda van a a kicsiért. Te öreg... Farkasom szelíden nyalogatta tovább a kicsit, testével védve, hullámaival cirógatva. Majd egy idő után a fejét a kölyök pofája mellé tette, s halkan morgott, de ez a morgás inkább a macsekok dorombolásához hasonlított. Vagy legalábbis ezt akarta jelenteni. Mosolyra húzódott az ajkam, és mikor felnéztem, Nori épp a vázlata utolsó simításait végezte el a rajzon. Kezembe adta, én meg jobban szemügyre véve, vizsgálgattam a mintát. - Hmmm... azért csak tudd, milyen madár tollát szeretnéd, mert akkor azt el is kell kapnunk! Sas, karvaly, sólyom, holló, varjú, páva, cinege... és még sorolhatnám! Le kell vadásznunk, és elvenni a 3 legszebb tollát. Azután ismét szabadon engedni. Vagy ha vért szeretnél, akkor vadásznunk is kell... - egy pillanatra elhallgatok, de aztán folytatom - Vagy a saját véreddel "áldod" meg társadat? Vizsgálgatom a vázlatot, közben hallgatom, milyen elképzelései vannak még. Nah, munkában nem lesz hiány! Az már bizonyos! - Tény, nem lesz egyszerű az elképzelésed, de nem lehetetlen! Ha elég elhivatott vagy hozzá, bármit képes vagy elérni. - mosolygok rá, ahogy felnézek rá a vázlatból. Mikor felállunk, és folytatja a munkát, én tovább vizsgálom a rajzot. Aztán arra leszek figyelmes, hogy kész van. - Csodás munka! - nézek végig alkotásán, és hangomban őszinte elismerés hallatszik. - Nagyon jó! ~ Jöhet a ragasztózás végig, és a többi szorító felrakása. Amennyire az enyv engedi, vastagon kend meg a belső csíkot, majd kb. 3-4 centinként tegyél egy-egy szorítót, ahogy a sablon engedi. - mutatok a többi szorító felé az asztalon, s a káva szélénél az ujjaimmal mutatom, kb. milyen hosszan kenjen ~ 2-3 szorító után tarts szünetet, és kend újra a kimaradt részt enyvvel. Ha kifolyik, nem baj, - s közben a konyhába gyorsan bemegyek, és kihozok egy vizes rongyot - vizes ruhával töröld le, és folytasd, de vigyázz, az enyv gyorsan köt! A rongyot ne ragaszd a fához. - mosolygok rá, és figyelem hogy folytatja. Sajnos ez pepecs munka, sok idő eltelik vele, de egy elhivatott, lelkes hangszer készítőnek ez semmiség. Nori remekül dolgozik eddig, és még csak jelét sem láttam volna annak, hogy csalódott lenne, vagy unná. Tényleg érdekli, és szeretne egy társat magának. Akivel végigzenélheti az éjszakákat, a nappalokat... az életet. A gondolatra mosoly ül ki az arcomra, és figyelem, hogy dolgozik. Sokáig tart, mire végig ér, de csak sikerül, arcomra pedig büszkeség ül ki. Remekül dolgozik. Itt-ott még mutatom, hol törölje jobban le a szorítók közt, mert az enyv kifolyt esetleg utólag, de hibátlan, és gyönyörű formája van. - Nagyon szép! Most az első rész utolsó mozzanata következik! Az asztalról elveszek egy kis lécet, majd a lány kezébe nyomom. - Ez egy fenyő puhafaléc. A két szélét a csíknak fogasd össze. Ha követte az utasítást, kicsit összeborzolom a haját. - Most 2-3 óráig így kell hagynunk, utána a sablonról levesszük, és 1 napig hagyjuk a szorítók fogságában. A falon lógó órára pillantok, már este 7 is elmúlt, és a lányra nézek. - Kicsit elment az idő. A bőrrel még nem dolgoztatlak, mert nincsenek meg hozzá a kellő hozzávalók. Nem tudom, szeretnél haza menni, ennél valamit, vagy inkább... - őszintén szólva nem tudtam mihez van kedve. Én viszont még szerettem volna, ha maradna. - Maradhatsz, ha gondolod. - mosolygok rá.
Farkasa folyamatosan csóvál, bújik Ravenhez, a szelíd morgásra pedig halk vakkantásokkal válaszol, aztán mancsával tolja el a másik pofáját, hogy majd felvágja a hátsóját az égbe, és játékra hívja. Meglepi, hogy a kölyke ennyire szereti a férfi farkasának társaságát, ezt senkinél sem érezte még, de jól esik neki, talán végre boldog. Viszont a munkának folytatódnia kell, hiszen azért van itt, és feleslegesen nem rabolhatja Raven idejét, így újból felugrik, hogy ha kell, máris dolgozhasson. -Holló vagy héja, de inkább az előbbi, mert... mert nem tudom, de az. Ó, nem vadászok, a saját véremet áldozom, úgy az igazi, azt hiszem. Így érzi, hiszen azzal, hogy egy állat vérével szentelné, attól még nem lesz benne ő maga is, viszont ha a sajátját, akkor már igen. A vázlatai biztos, hogy nem egyszerűek, de ha ez így lehetséges, akkor addig küzd velük, amíg meg nem tudja valósítani. Esetleg ha nem sikerül, akkor újra kezdi, hisz benne, hogy tudni fogja a kellő pillanatban, tényleg ezek a motívumok kellenek, vagy sem. Ha nem, akkor meg lesz a jelzés is, és akkor maximum változtat rajta. -Semmit nem adok fel, szeretek küzdeni a célért. Persze ha menet közben azt mondja majd a dob, hogy ez nem jó, azt érezni fogom, ez egészen biztos. Van egyfajta rezgés, ami változik, ha rossz irányba halad, ezért tette a bőrök fölé a kezét is, mert érzi az energiájukat. Ahogy például az ásványokét is, mindegyik más és más, valamelyik erős, valamelyik kevésbé, a sajátját viszont még nem találta meg, vagy legalábbis nem tud róla. Menet közben befejezi az "előkészületet", és most már kenegethet végig, tehát neki is lát azonnal. ~Nem mondom, hogy sietek vele, de csinálom is.~ Mosolyogva lát neki a munkának, automatikusan érzi, hogy mikor kell megállni, mikor kell újra kenni, és még Raven is mondja, tehát lehetetlen elrontani. Aprólékos dolog, koncentrációt is igényel, így ide összpontosít, és ugyan tényleg nem két perc alatt végez, de csak elér a végére, és felteszi az utolsó szorítót is. ~Megvagyok.~ Aztán már jön is a lécecske, amit a csíkokhoz kell tennie, és magától értetődő módon helyezi fel, hogy ezt is megfogassa szépen. Az első rész letudva, és ha most várni kell, az nem baj, tudta, hogy nem fél délután fog elkészülni ezzel, hanem lehet, egy-két napba is beletelik. Brody ezt tudja, legalábbis nem tűnt meglepettnek, és bár nem volt lelkes attól, hogy idejön, de mosolygott, vagyis remélhetőleg nem morog amiatt, hogy nem rohan vissza hozzá. Arra, hogy maradhat is, boldogan csillan fel a szeme. -Komolyan mondod? Itt aludhatok? Már döntött is, persze még üzen a kísérőjének is, hogy nincsen semmi baj, de dobot készít, és hát na. Nem hagyja magára, ha nem muszáj. Mivel pozitív választ kap, úgy veszi, Brody tudja, jó helyen van, nem eshet bántódása, és nem fog innen elmozdulni, hiszen megígéri. Az, hogy örül neki, az nem kifejezés, na de amit farkasa rendez le... körberohan a lakásban, ugrál a nagy farkasra, képen nyalja, dörgölőzik, morran néhányat vékonyka kis hangon, aztán eldobja magát neki. Lehet, megkergült kicsit.
Farkasom az eltoló mancsokra ásított egyet, majd enyhén megrázva magát, felült. Nem volt álmos, a játék hívásra készségesen állt rendelkezésre. Egyik mellső mancsát a kölyök hátára tette, majd szépen maga felé gurította, és csipkelődős harapásokkal "cukkolni" kezdte a kicsit. Közben leengedte a fülét, hogy a kicsi elérhesse, és ádáz módon bele haraphasson, s húzhassa. Én csak mosolyogtam, miközben figyeltem Nori ügyködéseire. A madár választására bólintottam. Na igen, nem lesz könnyű. A holló ravasz állat, és bármilyen könnyűnek is tűnik elkapni, nem az. Ráadásul annyi segítséget nyújthatok csupán ebben, hogy segítek becserkészni, de utána neki kell elkapnia. És ez nem csak neki, farkasának is próbatétel lesz, mert a vadászösztönökön úrrá kell lenni. Már pedig ilyen fiatalon ez nem könnyű. Figyeltem, hogy dolgozik, s mikor végzett, kérdésére csak mosolyogva bólintottam. Láttam szemében a csillogást, s miközben felhívta kísérőjét, én nekiálltam a rendrakásnak. A maradék eszközöket elcsomagoltam, a kis lapát és seprű előkotorászásával összesöpörtem a forgácsokat, s addig-addig tettem-vettem, míg a munka asztalon csak Nori bodhran alkotása nem maradt. Mire a lány lelkendezve visszatért, én épp az asztalt tettem a fal mellé, ahol nem ért semmihez, és őt sem bánthatta semmi. Mosolyogva pillantottam rá, de farkasa már elárulta az örömhírt. Lelkendezve, mint egy kisebb orkán rohanta keresztül-kasul a lakást, farkasom meg, mint a megtestesült nyugalom, nézte a kis csöppséget, hagyta, hogy szétugrálja, agyon nyalja a pofáját, vakkantásaira, vakkantással felelt, s mikor a kis forgószél kidőlt, farkasom fölé magasodva, orrával kicsit megcsikálta a kölyök mellkas és has tájékát. Örültünk! Miért ne örültünk volna? Mélyet sóhajtva vettem elő a cigarettámat ismét. Örültem, hogy marad, és ezt érezhette is. Némi megkönnyebbülés is vegyült a hullámokba, de én pontosan tudtam, miért. Mert nem akartam egyedül végigvirrasztani ismét az éjszakákat. Az elmúlt pár napban ismét kísértettek az illúziók, és a rémálmok. Most, hogy Nori itt marad, tudtam, hogy ennek a lehetősége esélytelen, s a gondolataimat is eltereli. Egy "nyugodt" éjszakának nézhetek elébe. Fejemmel intettem, miközben a cigiből ismét szívtam egy slukkot, hogy jöjjön velem. Bevezettem a zene szobába. Tágas, nagy, 2 és fél szobánk felelt meg a helyiség. A flakon poszterek, képek, festett alakok, a szekrények tele könyvekkel, lemezekkel, kazettákkal, egy nagyobb lejátszó, a hangszerek tokjaikban a szekrények előtt, kitámasztva, és a fél szobás "sarok" rész egy kisebb, leválasztott stúdió szobának felelt meg. Mindezeken átevezve tártam fel hálószobám ajtaját, és engedtem be a lányt. Én az ajtófélfának támaszkodva maradtam, néztem, mit szól hozzá. Ez a szoba volt az egyetlen, ahol a szoba falait végig, csak egy tájkép uralta.
A padlón a tenger hullámai fodrozódtak, és úgy érezte magát az ember, mintha repülne, vagy legalábbis lebegne a térben. Ha Nori felemelte a tekintetét, láthatta, a plafonon északi fény táncol néhány csillag kíséretében. És ha sokáig vizsgálgatta, tényleg úgy tűnt, mintha a szabad ég alatt lenne.
Az ablak enyhén nyitva volt, s az esti szellő meglibbentette a függönyt. Egy kisebb balkonra nyílt még az ablak. Kifújva a cigaretta füstöt, néztem a lányra. - Mi legyen az esti program? Elmenjünk sétálni, filmezzünk, együnk, igyunk, olvassunk... Mihez lenne kedved? Most te vagy a program szervező. Vagy ha azt mondja, fáradt, én azt is elfogadom, akkor hagyom pihenni. Mintha most jutott volna eszembe, felkapcsoltam a villanyt, és a falba épített szekrényhez lépve, kinyitottam azt. Egy gardrób szekrényt nyitottam ki, majd kilépve onnan az ágyra dobtam néhány pólót, és kisebb rövid nadrágot. - Nem készültem pizsama partyra, de szerintem nem utcai holmiban akarsz aludni. - néztem rá. - Néhány alvónak való ruhadarab. Ezek a kisebb méretek, de akad még a szekrényben jó pár cucc, csak kétlem, hogy azok jók lennének rád. - mosolygok rá.
Konkrét elképzelése van, hogy órákat gondolkodott volna, azt nem lehet mondani, egyszerűen ez jött belülről, ezt jegyezte meg. A holló pedig... valamiért adja magát az is, és ha ez nagyon nagy harcot is jelent majd, akkor is végigcsinálja, különben semmit nem ér az egész. Farkasát már nem is akarja visszafogni, már abban is elfáradt, hogy végigélte, mit művel, de feladta, Ravené szerencsére lefoglalja így is, és az bőven elég. Amint végez a telefonnal, máris megy segíteni, bár nem sok dolog maradt, és lehet, más szégyellné, hogy farkasa ilyen ramazurit rendez, de ő nem. Ha egyszer örül, akkor örül, és ha így mutatja még ki, akkor így. Egyértelműen kedveli a nagy farkast, aki még törődik is vele, nem harapja meg és morogja le azonnal, ha játszani támad kedve, sőt a játékok közben még észrevétlenül tanítja is. Mosolyogva bólint a férfinek, jelezné, hogy igen, itt maradhat, de teljesen felesleges, hiszen farkasa ugye megelőzte, nem is kicsit, és azon kívül, hogy olyan mint a tornádó, boldogan bújik a nagyhoz. Ahogy Raven int, kíváncsian követi, és ami a szeme elé tárul... mint egy kis szentély, amit aztán nem mindenki láthat. Mindent megnéz, leginkább a képeket és a hangszereket, azok kötik le igazán a figyelmét, mindegyiknek külön története van, különben nem lennének itt. Legalábbis a férfinél nem. Sok olyan lakást látott már, ami tele volt festményekkel és egyebekkel, de ott összevisszaság volt, itt viszont minden a helyén van, és mindennek jelentősége. Még nem kérdez semmit, de meg-megáll egy-egy festmény előtt, alaposan megszemléli, és ha Raven engedi neki, akkor nem rohan át a helyiségen. Ugyan most nem fogja szemrevételezni azt a hatalmas lemez-kazetta- és könyvgyűjteményt, de érzi, hogy az összes kincsnek tekinthető. A ministúdió is felkelti az érdeklődését, ilyet ugyanis élőben még sosem látott, de végül elszakítja a tekintetét róla, és megy a férfi után. A háló részbe ér, de már az ajtóban elakad, mert erre aztán nem számított. A lábai alatt a víz, előtte a hegyek, feje felett az északi fény... gyorsan rakja össze a mozaikdarabokat, nem mintha olyan nehéz lenne, de sejti, hogy Ravennek ez a terület így önmagában jelenti a mindent. Lehet, kívülálló csak annyit venne észre, hogy alul hullámok, szembe a hegyek, fent meg az ég, de ez egészen mást takar, olyan, mintha egyetlen helyet szimbolizálna, ami létezik, de nem mindenki találhatja meg. -Raven, ez magáért beszél, ez így annyira gyönyörű. Nem vár magyarázatot, nincs rá szükség, de a látvány lenyűgöző. Mégis mi más éltetne egy druidát, aki mindenki előtt titkolja, hogy druida vér csörgedezik az ereiben? Azt, hogy miért leplezi, azt pontosan érti, nem tartozik mindenkire, mi az amit tud, és igazán addig van jól, amíg ezt nem is kell megmutatnia... kényszerből. Bár tudja, sosem tenné meg, mert ez az egész nem erről szól. A plafont figyeli még mindig, de a kérdésre megpördül, a férfi pedig láthatja, ragyog az arca. -Rád bízom, nekem minden megfelel. Bármit szívesen csinál, amihez Ravennek kedve van, jól érzi magát a társaságában, és ezt mostanában nem sokszor mondhatta el, így rá hagyja a választás jogát. Tetszik neki ez a beépített szerkényes megoldás, helytakarékos, egyszer ha lesz saját lakása, akkor biztos ő is a praktikusságra fog törekedni. -Köszi! Ez is nagy lesz, de nem baj, szeretem, ha lóg. Akkor legalább kényelmes, és nem feszeng benne. Persze ha meg túl nagy, akkor simán belegabalyodik, és ádáz küzdelmet vív, hogy kiszabadítsa magát, na de ennyire nem szerencsétlen, hogy még egyszer elkövesse ezt a hibát.
Meg-meg állva vártam, s hagytam, hogy Nori vizsgálgassa a zeneszoba varázsos hangulatát. Jól esett látni, hogy így érdekli. Hogy így... csodálja. Én magam sokszor már észre sem vettem, mit alkotok, egyszerűen csak tudtam, hogy így kell kinéznie, hogy így kell lennie. Az évszázadok folyamán rengeteg lakhelyem volt, s mindegyikbe rengeteg energiát fektettem. Mert tudtam, hogy ez az én világom lesz. Fiatalon ezt éreztem. Melissa mellett találkoztam először igazán, ezzel a csodálat tekintettel. S ő volt, aki rá vett, hogy a falakat is fessem ki. Fessek, a magam uraként. Rajzoljak, mert ő az én világomban érezte jól magát. És én megtettem. És ezek után is így tettem, bárhol jártam. A lakóhelyemet egy olyan világgá alakítottam, ami az enyém volt. Egy olyan világ, ahová olyan farkasok képesek voltak belépni, mint Nori. Figyeltem, ahogy épp a falon lógó, sok-sok apró, bekeretezett képet vizsgálja, melyek leginkább az utazásaim helyeit ábrázolta, hogy hol jártam. Embereket, farkasokat, akikkel találkoztam. Volt köztük fekete-fehér, gyűrött, megkopott, s egészen új is. Az újabbakon egy csoport zenésszel lehetett látni, amint iszunk, bulizunk, híres épületeknél fotózunk, vagy épp koncertezünk a nagy közönség előtt. Elmélázva néztem én is a képeket, majd Norira pillantva vezettem tovább. A stúdió saroknál is megálltunk, s tekintetemmel követtem, ahogy Nori a hangszereket is tüzetesen megvizsgálja. Gitár, több fajtájú duda, egy basszusgitár, sípok... A stúdiótól nem messze pedig egy elektromos zongora. Hát, manapság ez már nem volt túl szokatlan, de tény, nem minden háztartásban volt elterjedt sem. Nem siettettem, nyugisan vártam, míg mindent megnézett, megcsodált. Kicsit talán még büszke is voltam rá, hogy a világom, így "rabul" ejtette. De ezt nem mutattam felé. Farkasom játékosan terelgette a kicsit, orrával meg-meg tolta, de nem volt ő se türelmetlen. Játszott. Fejét a kölyök testéhez dörgölte, majd "megcsípve" a kölyök fehér bojtos farkát kergetőzni kezdett vele. Akaratlanul is felnevettem a két farkas játékára, jó volt ilyen boldognak éreznem az öreget. És ahogy éreztem, a másik is hasonlóan örült. Mikor megállt hálószobám ajtajában, csak vártam, hogy beljebb lépjen. Lassan tovább lépett, én pedig mosolyogva támaszkodtam neki az ajtófél fának. Dicséretére csak még szélesebb lett a mosolyom. A táj felé emeltem a tekintetem. Talán a legtöbb energiát ebbe a szobába öltem. Még érezni lehetett kissé a festék szagot is, de ennek okán volt nyitva az ablak. Ez a táj volt életem második legmeghatározóbb helye. Írország egy csöndes kis vidéke. Mikor Nori felém fordította tekintetét, a szemeiben lévő csillogás örömmel töltött el. Nem kellett beszéd ehhez. Tudta jól. Érezte. És ez váltott ki belőlem, csodálatot. Már kezdtem azt hinni, ilyen farkasokkal már soha többé nem találkozom. De tessék. Itt egy farkas kölyök, aki ugyanúgy megérti a világ szavak nélküli csodáit, mint én. Csak segítségre vár, olyanra, aki ugyanígy tekint a világra. Nekem pedig ő lehet a gyógyír. Az istenek játékai érthetetlenek. - Nem tudom, program terén... - megvakartam a tarkómat. - Mit szólnál, ha rendelnénk pizzát? Aztán nézünk valami filmet. Vaaaagy... - mosoly ült ki az arcomra - Ha szeretnél, kipróbálhatsz néhány hangszert. Mit szólsz hozzá? Miközben válaszolt, az éjjeliszekrényen lévő hamutálban elnyomtam a cigarettám végét.
Kezdőlap
