A busz kerekénél nagy barátkozás megy, Shiny és Buster egymásra találtak, meg persze Duane is bírta mindkettejüket, hátulról viszont hallani lehetett, hogy valakinél eltörött a mécses és rossz napja van. Duane fülelt és kezdte sajnálni azokat, akik a panaszáradatot kapják a nyakukba. A lány most sokkal összeszedettebbnek tűnik. Vagy csak még nem vette elő a múltkori stílusát. A kubai már drogokra is gondolt magyarázatként. - Megvan, minden rendben vele, köszi! Nem messze parkolt le a Ford. Lou-ék házáig kellett csak menni vele, utána a kutyasétáltatást már gyalogosan tervezte és így várja majd be Judy-t is. A csöppség, ahogy általában a fajtársai, nem a legszebb kutya, nem azért kell szeretni. A természete, a mókás trükkjei és a szeretete az, amiért Duane cukorbeteg jóbarátja tartotta. Shiny előtt is megnyílt, imádta, ha a füle tövét kapirgálják. A lány lábfejeit kezdte szagolgatni, amik elé a virágot letette. Hamar le is feküdt oda és a feje Shiny bal lábán állapodott meg. Duane jót nevetett a hirtelen jött barátságon. - Kedvel téged! Látod, virágot is hozott. A bemelegítés után jöhetett a feketeleves, a múltkori esemény. Duane varázslata túl emlékezetes maradt és a lány eléggé tudatánál volt ahhoz, hogy felfogja az eset abszurditását. Most pedig elmondta és a vállrándítás egy kis reményt hagyott, hogy nem fogja nagyon firtatni a témát. - Akkor jó. Hát nem tudom, mi lelt, de tényleg nagyon elfutottál! Szerintem ez jobb is, mint hogy lecövekelsz. Azok nem voltak épp úriemberek... Szerencsére odatévedt egy barátom, mire megjelentek és elintéztük őket. Nem, nem lett komoly bajom. Majd nekik lesz a sitten, ahova kerültek. Amit Shiny mondott, hogy hagyta megtörténni a dolgokat, az elég aggasztónak tűnt. A kubai nem kérdezett rá inkább. Van, amiről jobb nem beszélni. Duane most kapcsolt csak, hogy Shiny talán épp a forgatásról jött. Próbált társítani hozzá valamilyen munkakört, de csak két dolog jutott eszébe: vagy sminkes vagy ő a modell. Csinos és igényes lány, bármelyik szerep illene rá. Inkább nem kérdezte meg, nem tudta, hogy jönne ki belőle, milyen lenne a fogadtatás. - Te is itt dolgoztál ma? Valamilyen filmet forgattak?
Hű, hát a kubai kapna egy nagy pofont, hogyha meggyanúsítana azzal, hogy drogozok. Kikérem magamnak, én sose tenném, s Zachre is nagyon mérges vagyok, amiért szív, mert tudom, hogy szív, nem is titkolja. A kutyát simogatva viszont abban a békés tudatban leleddzem, hogy nem gondol rólam senki semmi rosszat, így teljes örömmel zuhanok bele a pillanatba. - Akkor jó! Hengerítem hátára a kutyát, hogy a hasát is megvakargathassam. Szeretem az állatokat, s lám, azok is szeretnek engem. Jason kutyája is cuki, bár amióta megrágta a kedvenc cipőmet, azóta nem vagyunk annyira jóban. Igaz, hogy valamennyire kiengesztelt azzal, hogy Loganét is meg találta illetni, egészen más módon. Felbecsülhetetlen élmény volt, amikor a nagyobbik öcsém belelépett a cipőjébe zoknival, s már kapta is ki a lábát. Anyával megnyugtattuk – miközben a hasunkat fogva nevettünk – hogy legalább szerencséje lesz. Az is volt, még a teletojt cipő utáni fiaskó miatt sem késte le az aktuális randiját. - Helyes kis kétfülű szafaládé ez. Én is kedvelem. Kötök szentül örök barátságot az állattal, majd erről eszembe jut Sam, s rögtön el kell meséljem Duanenak a tapasztalataimat. - Van egy barátom, akinek csincsillái vannak. Kettő is. Az egyik Nyüzsi, a másiknak meg elfelejtettem a nevét. De képzeld, pórázon sétáltatja azokat is. Nagyon kis édesek, izgága jószágok. Láttál már csincsillát? Talán hülye kérdés, de én Nyüzsi előtt egyet se láttam, szóval csak olyan fél éve nem vagyok „csincsillaszűz”, így simán el tudom képzelni, hogy más még esetleg az. - Én sem tudom, nem szoktam így elszaladni. Tudod én ha félek, akkor általában lemerevedek vagy ilyesmi. Halottnak tettetem magam, illetve próbáltam egyszer, de az nem sült el túl jól. Amondó vagyok, biztos valaki megbűvölt. Gondolom teljesen komolyan. Semmit sem tudok a rettegés varázslatról, így amit mondok az a magam részéről légből kapott, de Duane fejében talán szöget üthet. Elvégre – amit én nem tudok – megérzem a varázslatokat. Bólintok. - Reklámfilmet. Parfüm. Szeretem azokat a reklámokat, amiknek van történetük. Ez páros parfüm, mármint van női meg férfi illatvariációja is, s a sztori ebből kiindulva ilyen romantikus egymásratalálós. Tudod, van az a rajzfilm, amikor papírrepülőket hajtogatnak szerződésből.. nos itt is hasonló, csak még be is fújják parfümmel. És így találnak egymásra. Nem tudom, hogy ismer-e azt a Pixar – vagy melyik stúdió – kisfilmet, amiről beszélek, de nem is nagyon zavartatom magam. Mesélek én, mint akinek muszáj. - Még sosem szerepeltem reklámfilmben, ez volt az első. Élveztem nagyon. Tényleg, nem is kérdeztem! Neked mi a foglalkozásod? Állok fel a kutya mellől, mert elmacskásodtak – hah, de állati vagyok ma - a lábaim.
A hengerítésre Buster először csak felkapta a fejét és nézte, hogy most mi történik. Olyan értetlenül és ártatlanul nézett a lányra, hogy Duane elnevette magát. Segített, hogy a jószág megértse a szándékot és belemenjen a ciórgatásba. Mert azt szereti, csak így még nem csinálták vele. Ketten együtt fel tudták borítani és már vígan az égnek emelte a lábait. A hátát pedig elkezdte dörgölni a kőhöz, miközben vakargatva volt. - Egy barátomé amúgy, de most ő kórházban van cukorbetegséggel és rám bízta addig. Mármint járok hozzá napi kétszer, nem nálam van a kis bolond. Duane is megcirógatta egy kicsit a kedvencét, illetve most már közös kedvencüket, de aztán hagyta a lányt kibontakozni. Shiny-t nagyon helyes és egyszerűségében kedves kis teremtésnek találta. Szinte gyermekien őszinte volt és naiv, Duane pedig az ilyeneket mindig védeni akarta. A kérdésre vakarni kezdte a frissen borotvált állát és csücsörített, ahogy gondolkodott. A nagy szemöldökráncolás sem hozott eredményt. - Az nyúl, ugye? Csak bioszról rémlik, nem láttam még ilyet. Nem fél, hogy eltapossák? De Nyüzsi...ez jó név! - mondta a végén elvigyorodva. Duane nem volt egy nagy állattartó. Sejtelmes sem volt az ilyen nyulak ügyességéről, hogy kikerülik az elővigyázatlan lábakat. Egyáltalán azt se tudta, pontosan milyen nyúl, csak hogy nyúl. - Hű és ez honnan jön nálad? Nem próbáltál még tenni ellene? Kár lenne, ha valaki kihasználná... Duane tudta, hogy sok nő leblokkol, ha veszélyhelyzetbe kerül. De Shiny-nál máshogy hangzott ez. Teljes tétlenségnek, mintha attól várná a megoldást. A jóindulatot, hogy tehetetlent nem bántanak. Sajnos a kubai látott már az ellenkezőjére példákat bőven... Próbált rájönni, miért ilyen ez a lány. Nagyon érdekes személyiség volt. És ha a szokásairól beszéltek, legalább elterelődött a téma a "bűvölésről", ami elég aggasztó volt, hogy megsejtett valamit. - Oh, te modell vagy? Hű, ahhoz képest nagyon bátran viselkedtél múltkor. Én nem hittem, hogy akit egész nap sminkelnek meg kozmetikáznak, az ilyenre is képes! A kubai el nem tudta volna képzelni egy modellről, hogy csak úgy betör négy helyi vagány csávó közé, hogy kimentsen egy idegent. Shiny volt az első modell, akivel egyáltalán beszélt, szóval nem volt tapasztalt ilyen téren, csak gondolta, hogy piperkőcebbek a szakmában dolgozók. Próbálta elképzelni a repcsis szituációt, de nem igazán ment. Pedig látsoztt rajta, hogy gondolkozik. - Azt nem vágom, de biztos aranyos sztori. Ilyenekben szoktál szerepelni? Nem láttalak még. Örülök, hogy olyan munkád van, mit szeretsz! Nekem is, ütős vagyok egy zenekarban és naaagyon imádom! Salsa-t játszunk. Duane nézte, ahogy Buster még egy másodpercig nyugodtan fekszik. Aztán a kutya is felpillantott, hogy ugyan miért lett abbahagyva az ő vakargatása. Nem zavartatta magát, tudomásul vette, oldalra fordult és úgy feküdt tovább. Néha nagyon lusta tudott lenni. A kubai közben próbált felidézni olyan reklámot vagy fotót, amiről megmaradt volna neki a modell arca. Nem mindig figyelt ezekre, de mostantól ha meglátja valahol Shiny arcát, az a hirdetés biztos megmarad majd neki. Hirtelen megérzett valamit, olyasmit, ami embereknél egész ritka. Legutóbb egy cukrászdában az eladónál találkozott ilyesmivel, de ott nem kérdezett rá, nem olyan volt a szituáció. Itt már elkezdte érdekelni a dolog és Shiny-val sokkal lazábban társalgott második találkozásra. A stáb nagy része közben már eltűnt, nem volt akkora járkálás a háttérben. Egy fémlétrát hoztak még és egy nagy vásznat. Aminek véletlenül nekirohant egy kisgyerek, de szerencsére nem lett baja. - És egyébként mivel ütöd el a szabadidődet? - kérdezte a lányt arcán olyan mosollyal, amiben érdeklődés és együttérzés egyszerre játszott.
Elég rusnya egy jószág, vizenyős szemeivel viszont olyan cukin tud rám nézni, hogy attól nekem is mosolyognom kell. - Óh, értem. Kedves tőled, hogy vigyázol rá. A barátodnak meg jobbulást kívánok. Odabent kell diétáznia, vagy miért van bent? A kérdés talán nem árulkodik nagy műveltségről és sok ismeretről a betegségek terén, de mégis bátran teszem fel. Nem igazán zavar az, hogy esetleg nem néznek annyira százasnak, elvagyok vele. S inkább ne tudjak bizonyos dolgokat a világról, semmint benne üljek annak szennyes mocskában kifejezetten tudatosan. Apa legalábbis mindig ezt szokta mondani nekem. Ezzel nyugtat, ha véletlenül úgy gondolom, hogy picit butább vagyok a kelleténél. - Nem egészen, bár a kajáért biztosan nyúl. Eresztek meg egy kis szófordulatos sziporkát. - A csincsilla az csincsilla, semmi köze a nyulakhoz. Szerintem olyan messze vannak egymástól, mint a kenguru meg a víziló, bár ha így jobban belegondolok, akkor mindkettő rágcsáló, szóval talán nem. Vagy a nyúl nem rágcsáló? Ilyen alapon talán a csincsilla sem az. A végére teljesen elbizonytalanodom a saját kijelentéseimben is, de nem különösebben zavartatom magam rajta. Legyintek és megvonom a vállamat, jelezve ezzel, hogy annyira nem lényeges az egész. Végül is nem az én háziállatom egyik fajta sem. - Neked vannak saját állataid? Kérdezem, miközben úgy döntök, hogy elmacskásodott lábaimat – hopp, egy újabb állat, micsoda nap ez! – kinyújtóztatni is itt az ideje. Felállok a kutya mellől. - Többször támadtak már meg, s nem akartam, hogy lássák rajtam a félelmemet. Tudod Duane, nem szép világban élünk és a középiskola melegágya a rossz viselkedésnek. Nem veszem a számra a „szemétkedés” szót, de azt kellene mondanom. Egészen lazán sikerül beszéljek a dologról, mintha nem is lenne fontos. Valójában mély nyomokat hagyott bennem, de minek rontsam el a történettel valakinek a hangulatát? - Elég sztereotipikus a hozzáállásod a szakmámhoz. A hajszínem miatt is levontál rólam következtetéseket? Kérdezek vissza finom mosollyal. Nem hordom le, még mindig kedves vagyok vele és nincs is semmi ellenérzés a hangomban. Már régen nem sértenek az előítéletek. Bólintok egyébként, jelezve ezzel, hogy modell vagyok. - Énekelni jobban szeretek, de a modellkedésben előbb fedeztek fel, szóval ezzel keresem a kenyérre valót. Fejtem ki a tényeket. Nem zavar, hogy olyannal osztok meg teljesen könnyen mindent, akit alig ismerek. Végtelenül naiv tudok lenni, de Duane amúgy sem néz ki olyannak, mint aki akár a légynek tudna ártani. - A salsa isteni, nagyon szeretem! Táncolni is tudod vagy csak játszod? Tökéletesen rálelkesülök a témára, még be is mozdulok, téve pár salsás lépést Duane körül, hadd szórakozzon rajtunk a pakoló színészsereg és a stáb. Nem zavartatom magam. - Általában nem szerepelek reklámfilmekben, csak újságokban meg plakátokon, hiszen legfőképpen fotómodell vagyok, de most kaptam egy ilyen felkérést is, szóval szívesen elfogadtam. Bár fotózni jobb szeretek. Az időközben megérkező buszt elengedem, nem szállok fel. Az igazság az, hogy sokkal szívesebben beszélgetek. - Énekléssel és tánccal. Hát te mit csinálsz azon kívül, hogy zenélsz és a barátaid állataira vigyázol? Amúgy, ha van kedved, elkísérhetnél hazáig, s akkor beszélgethetnénk még. Szerintem be is jöhetsz, anya biztos finom vacsorát csinál. Ajánlom fel kedves mosollyal. Számomra ebben nincsen semmi rossz, s fel sem merül bennem, hogy visszás lehet picit.
Duane egy ideje már gondolkodott azon, hogy kéne egy állatka nekik, mert Judy nagyon oda van értük. Ha ő maga választott volna, akkor biztos nem ilyen kutyát szerez. Vagy nem is kutyát. Valamennyire már megismerte őket, Havanna utcáin is találkozott mindenféle ebbel, ellenségessel, barátságossal. Buster esetében viszont nem az övé volt a választás, hanem a kopóé. Csak nála maradt meg úgy, hogy nem döntötte romba a lakást minduntalan. - Már többször sétáltattuk együtt és úgy látszik, megkedvelt a kis lógófülű. De annyira, hogy mást nem tűrt is meg, úgyhogy befogadtam. Kösz, átadom majd neki! Bonyolult a dolog, a veséjével és az érrendszerével is vannak dolgok. Nem lehetett hazaengedni, hogy csak úgy injekciózza magát. A kubai orvoslás, mármint a természetes orvoslás és ahhoz kapcsolódóan az általános egészségügyi problémák nem voltak újak Duane számára- A cukorbetegség viszont kemény dió, főleg ha szövődményei vannak. Stewart pedig nem fogadta el a módszereket, amiket a kubai ajánlott. Valószínűlag a család nyomása miatt, így ők ápolgatják. - Nem az? Shiny a betegségekben nem volt otthon, a kubai pedig az állattanban. A bioszórákon teljesített azért, nehezen, de jó jegyeket szerzett. A hiányosságok viszont megmaradtak. Nem érezte, hogy kevesebb lenne az élete, ha nem tudja beazonosítani a párosujjú patásokat vagy a nyílt idegrendszerű állatokat. Ő se szégyellte a tudatlanságát. - De várjál, a kenguru az nem rágcsáló, meg a víziló se. Nagy a foguk, de nem... Ja, hogy a csincsilla és a nyúl is, azt mondod! Á, bocs! A kubai eltévedt kicsit és most nagyot nevetett a saját hülyeségén. Őszinte pillanat volt ez, azokat mindig is kedvelte. Minek mutassa okosabbnak magát? Úgyis kiderül a kamu. Az utca belezengett a nevetésbe és remélte, hogy Shiny partner lesz benne. Olyan szépen elbeszéltek egymás mellett, ezt tanítani kéne. - Nincsenek. A barátnőm miatt már akartam egyet, de végül Buster megelőzött. És te tartasz valamilyen állatot? A nyújtózást Duane megnézte. Nem is jó annyit guggolni. Buster is megnézte, mert abbamaradt a babusgatása. Most lustálkodott, heverészett tovább. A szeme Shiny-n volt. Érdekelte az új játszótársa. - Akik kislányokat támadnak meg, azok gyáva kukacok. A világ veszélyes, persze, tudom. Én is voltam középiskolás, nem is olyan régen... Kár, hogy nem egy osztályba jártunk. Mikor rátámadtak egy-egy kisebbre, általában beavatkoztam. Ha ott voltam. Duane volt a kisöccse védelmező és később is a sanyarú sorsú gyerekeké. A Bátyus. Tényleg nem tűrte volna, hogy Shiny-t szekírozzák, ha az osztálytársa lett volna. Csak azért, mert szép? Vagy mert nem a legjobb tanuló? Biztos nem beképzeltség miatt verték. A kubai nem emésztette magát nagyon. A múlton már nem lehet változtatni. - És nem akartál harcművészetet vagy önvédelmi technikákat tanulni? - kérdezte, hogy legalább a jövőbeli eseményeket el lehessen kerülni. A múltkori viselkedés alapján egy Nem válaszra számított, - Bocs, hát nem beszéltem még modellel! Nem, nem nézlek hülyének a hajszíned miatt, ha erre gondolsz. Duane-nek egy kicsit kellemetlenné vált a szituáció. Azt is mondhatta volna, hogy nem a hajszín miatt nézi hülyének a lányt.Shiny furán gondolkodott, mint aki lemaradt egy pár évvel vagy évtizeddel. Duane nem akarta megbántani. Múltkor úgyis beszólt a nagy sietségben, azt se kellett volna feltétlenül. Életveszélyben luxus az udvariaskodás, utólag viszont képes megbánni. Az éneklésre felcsillant a szeme és elvigyorodott. - Tényleg? Tanultál tanárnál vagy csak magadtól? Szerette a művészeket, akikből csak úgy jött az érték. Sokat tudott adni íy az embereknek ő is, imádta nézni a sok vidám embert, hogy táncolnak a ritmusokra, amiket üt. - Táncolni nem annyira, mármint nálam sokkal lazább táncosok vannak. Egyszer eljöhetnél a bulinkra! Minden pénteken van a művházban. Ha rám csörögsz, elintézem, hogy ingyen beengedjenek. Egyszer-egyszer minden haverjának, barátjának, kedves ismerősének szokott ilyet intézni. Rendszeresen nem és nem is szerette, ha valaki mindig be akarta kunyerálni magát. Olyankor elmagyarázta, hogy ebből élnek és a boltban se adnak kenyeret ingyen. Legfeljebb ajándékot, néha. Az 1. felajánlás viszont mindenkit megilletett. - A fotózás egyszerűbb? Vagy miért szereted jobban? Duane most már egyre több képet fel tudott idézni Shiny-val. Még fürdőruhásat is. Nagyon szép arca és teste is volt. Ezt még Judy is alátámasztaná. - A barátnőmmel vagyok sokat. Ő tanít és még diák voltam, amikor megismertem. Azután jöttünk össze, hogy végeztem. Meg a barátaimmal szoktunk találkozgatni. Sörözünk vagy vendégséget tartunk. Hol náluk, hol nálam. Meg sportolok is, futok, tornászom. Az Őrző feladatok, az edzések persze sok egyebet is jelentettek, ezekről nem beszélhetett. - Jó, szívesen elkísérlek! Csak mutasd az irányt! Buster imád sétálni. Ugye, te kis rosszcsont? - hajolt le, hogy megvakargassa a basset füle tövét. A varázsszóra a kutya rögtön talpra ugrott. Már húzta volna a gazdáját, ha tudta volna. A kubai vitte őt, ezen nem tudott változtatni és próbálkozott, mindig próbálkozott, de belátta, hogy arra kell mennie, amerre viszik. - Rendes tőled, de nem úgy készültem és itt van Buster is. Nagy rendbontást tud csinálni a lakásokban. Megint hahotázott, ahogy felidézte, miket művelt az eb a többieknél és nála is eleinte. Csak égne vele vendégségben, mikor lehúzza az abroszt, megrágja a cipőket és feldúlja a virágágyást. Vagy a szennestartót. Pokolian kreatív volt a csínyekben. - De cseréljünk telószámot és egy másik alkalommal szívesen benne vagyok. Duane nem értette ezt félre. Nem is akarta. Egy nagyon kedves, naiv lányt látott itt, aki talán nem is gondol arra, hogy hogy jön le egy ilyen ajánlat a férfiak többségének. Duane is ismert olyat, aki ebből biztosra vette volna, hogy lefekhet a lánnyal. Neki Judy-n kívül nem kellett más.
//A szivárvány kódja miatt nem bírta egyben elküldeni a reagot, így sry, de szét kellett szedjem. Olvasd egymás után pls //
- Miért, mit csinál olyankor, amikor nem tűr meg mást? Megmakacsolja magát, mint egy öszvér, s nem megy se előre, se hátra? Kis kuncogással képzelem el a jelenetet, ahogy Duane ráncigálja a kutyát, s az nem akar megmoccanni. Nem a kubait kéne odaképzelnem, de mivel mást nem ismerek, akinek ehhez a kutyához köze van, így annak ellenére ezt teszem, hogy világosan kiderült számomra, hogy Duanet megtűri a kutya. A betegségekben tényleg nem vagyok otthon, utoljára akkor voltam kórházban, amikor az állkapcso,at műtötték, de ebbe most igazán nem mennék bele. Van ezernyi más témánk is, amiről beszélgethetünk. - És akkor most örökre kórházban fog maradni? Sajnálkozva kerekednek el a szemeim. Jess jut eszembe és a tolószéke. Nem nagyon tudtam kiverni a fejemből a látványt, tíz éve kísért. Oké, a bénulás - mégha időleges is - nem ugyanaz, mint a cukorbetegség, de ettől még elmélkedhetek rajta szerintem. Mindenkinek azért van az agya, hogy használja. - És milyet akartál? A barátnőd milyet szeretne? Nincs nekem ezzel bajom, szívesen beszélgetek bárki szerelmi életéről. S tekintve, hogy nem táplálok gyengéd érzelmeket Duane iránt, felőlem aztán mesélhet nekem a barátnőjéről. Még aranyosnak is tartom, higy ennyire szereti, hogy sokat emlegeti. Persze nem látok bele a kapcsolatukba, s a rózsaszín vattacukor mögött akármi is lehet. Nem vagyok vájkálód típus, a szerelem az szerelem. - Nem. A kisebbik öcsémnek van egy kutyája, az is bőven elég nekünk. Helyes kis utcamix, de főleg Jason foglalkozik vele, nem én. Mármint nem sétáltatom, vagy ilyenek. Az pasis program, az öcséim együtt művelik. Logan mondjuk húzz rá a száját, de anya nem engedi el egyedül Jasont azóta, hogy engem kellett ápoljon. Csak kiszalad a számon ez is, mint valami egyszerű kis mese. Semmilyen szinten nem megyek bele mélyen a dolgokba, de felesleges lenne életemnek bármely szeletét rejtegetni. - Nem azért támadtak meg, mert kisebb voltam, hanem mert.. Veszek egy nagy levegőt, hajamat kezdem babrálni egy röpke pillanatig, mintha zavarban lennék. Más dolog erről Sisinek beszélni, vagy Zachnek. Idegennek még nem próbáltam soha. - ..mert édesapám meleg és állítólag hasonlítok rá. Finoman tálalom a féligazságot. Nem, nem vagyok meleg, vagyis nem csak az vagyok, ami apa. És nem is az én szexuális vonzódásomról szólt a támadás. - Valamint azért, mert egy régi barátnőm engem okolt azért, mert meghalt az ikertestvére, ami valljuk be nonszensz, hiszen nem én vezettem a kocsit, ott sem voltam. Tizenhárom évesen aligha hibázhattam volna ekkorát. De a féltékenység nagy úr. Nem tudom, hogy Duane hol járt iskolába, amikor én tizenhét voltam, azt sem tudom, hogy az ő Judyja hol volt tanár, de ha volt valami közük a fairbanksi középisolához, akkor biztosan hallottak az összefestékezett szekrény és a székhez kötözött, festékkel leöntött lány esetéről. Na, az voltam én. Vagyis vagyok, mert nem változtam semmit. Nem törtek meg, hiába akarták nagyon. Megrázom a fejemet. - Nem igazán. Tudom, hogy miért vertek meg, s nem gondolom, hogy előfordulna megint. Bosszú volt, elmúlt. Kétszer még én sem lehetek érdekes. Vagyis hát kettőnél többször, hogyha a sulis inzultust is figyelembe vesszük. Vállamat vonogatom, mintha nem érdekelne. Van egy részem, amelyik tényleg nem foglalkozik vele. - Erre gondoltam, de akkor jó. Kedves tőled! Cuppantok egy puszit Duane arcára, ha nem húzódik el. Csak úgy, őszinte kedvességből. Mert ilyen vagyok.
- Tanultam is, meg magamtól is. Énekelni az iskolai kórussal énekeltem sokat, nyertünk versenyeket is. A tánc meg kislány koromtól kezdve az életem része. Magyarázom lelkesen. Ki ne lenne lelkes, hogyha a hobbijáról beszélhet? S ezt csak fokozza bennem az, hogy Duane elhív a művelődési házba. - Óh, pénzért is szívesen elmegyek, szeretek bulizni és igazán nem akarok visszaélni a kedvességeddel. Most pénteken is lesz akkor, ugye? Már előre lepörgetem magamban, hogy mi dolgom van, s mivel arra jutok, hogy semmi, így nagyon szívesen, így frissiben az ötletnek elmennék. Szinte azt is látom, mit akarok felvenni. Elég csapongó vagyok, hogyha témákról van szó, de a lelkesedésem szinte überelhetetlen. - Nem mondanám, hogy egyszerűbb, kinek ez, kinek az. Számomra a képek olyanok, mint a megálló idő. Valahogy értékesebbek, mint egy-egy film. Az is lehet, hogy az én logikám kifacsart, de így érzem hát így osztom meg vele. - Neked mi a véleményed erről? Ha például elvennéd feleségül a barátnődet, akkor a képeket néznéd az esküvőröktől gyakrabban és szívesebben, vagy a hosszú videót? Jókor kérdezem ezt, hiszen ő is a barátnőjéről kezd nekem mesélni, így témánál vagyunk. Közben elindulunk hazafelé. Nem lakunk messze, bár kinek mi a távolság, ugye. Én gyakran sétálok, szokva vagyok ehhez is. - Mit képes művelni? Kérdezek rá mentesen minden csalódottságtól. Ha nem akar feljönni, hát nem akar, nincsen ebben semmi rossz. - Megadom a számomat nagyon szívesen, de egyelőre a telefonom nem működőképes. Skypeom van, azon elérsz. Vagy a vezetékest is megadhatom, anya nagy régiséghívő, szeret ebben régimódi lenni, szóval nem csak mobiljaink vannak otthon. Kivárom, hogy mit választ - akár mindet is megadhatom - s csak akkor kezdek diktálni neki, tökéletesen elfelejtve azt, hogy meg kéne várjam, a,íg papírt vesz elő. - Elhozhatod a barátnődet is, ha gondolod. Anya nagyon szereti, hogyha beszélgetéstől zajos a ház, igen szociális egyén. Az öcséim meg úgyis mindenre húzzák a szájukat, nem kell foglalkozni velük. Teszek újabb - vagy módosított régi - javaslatot.
//Ha gondolod, akkor ezt vehetjük zárónak és kijátszhatjuk vagy azt a bulit, vagy azt, hogy eljössz Davisékhez. Mivel láttam, hogy Judy JK lett, akár vele együtt is megejtheted ezeket. ^^//
A kutya szokásairól és kreativitásáról Duane már órákat tudott volna mesélni. Ő is látott már pár csodát és amiről Lou családja, barátai beszámoltak, az is szép hosszú lista lenne. - Ó, nagyon is megy! Mindenhova, ahová nem kéne! - válaszolt nevetve. Buster, mintha csak tudná, hogy róla volt szó, belebámult a kubai arcába búbánatosra nőtt pofájával. - Nagyon remélem, hogy nem! Fel lehet ebből gyógyulni, hiszek benne, hogy ő is rendbe jön. Duane sok imát elmondott már a barátjáért és áldozatokkal is kérlelte az orisha-kat, hogy segítsenek rajta. Ha egyszer tényleg hazatérhet és már jól lesz, el tudja látni magát, akkor pedig Buster visszakerül a régi gazdájához. Úgy megkedvelték már, főleg Judy, biztos hiányozni fog majd... - Még konkrétan nem beszéltünk erről. Ő minden állatot nagyon szeret. Sőt mindent, ami él. Judy természetszeretetére gondolni mindig olyan varázsos volt. Duane messzebbről szemlélt minden ilyesmit. A növényeket fel tudta használni gyógyításra, az állatokat áldozatnak. Barátkozott már kutyákkal előtte is, de sose ragaszkodott egyikhez sem. Se az idő, se a helyzet nem volt adott. Az emberi életet tisztelte csak végtelenül, Judy viszont mindent, ami élt, lélegzett és mozgott. Sőt az élettelent is, ha a természet része volt, hegyek, kövek, korhadt fák, stb. Szépen kiegészítették egymást. - Az öcséid biztos szeretnek vele csajozni - mondta oda vicceskedve. A lányok le szoktak csapni a helyes kis kutyákra. Duane-nek volt osztálytársa, aki pont így akart lányt fogni magának. A kutyája többet sétálhatott, mint bármelyik a városban, hisz a srác eszközül használta, hogy becsajozzon. Duane ismerte ezt. Cudarabb témák következtek. Shiny szavait a kubai először csak hallgatta, nem szólt, nem kérdezett közbe. Ahogy a lány kifejtette, feltárult egy sötétebb múlt, nehéz családi háttér. Egy meleg apuka, hozzá hasonló kislány és egy támadás, ami után ápolni kellett őt. - Huh, sajnálom, hogy így jártál... Hát, nekem nincs bajom azzal, hogy melyik nemhez vonzódsz. Meg akarta nyugtatni. Sose ítélt el senkit ilyenek miatt. Ez nem ok a haragra. Más, mert valamiért azzá lett, de ettől ugyanúgy megérdemli a tiszteletet, hogy emberként bánjanak vele. - Ezt nem teljesen értem, de ne is firtassuk, ha nehéz róla beszélned. Duane már végzett addigra, mikor ezek megtörténhettek Shiny-val. Judy talán emlékszik rá, majd elmeséli neki. Könnyen lehet, hogy ismerik is egymást. A kubai zavartan nevetett vissza a puszira. Imádnivaló volt ez a lány. Mint egy gyerek, ártatlan és naiv. Szinte féltette, hogy kihasználják vagy megint sarokba szorítják. Szép vonásokkal rendelkezett, csinos volt, de a kubainak megvolt a szíve választottja és nem gondolt semmi rosszra. Természetes, hogy nem. Tudta, mi az a hűség és a ragaszkodás. - Ez remek hobbi és másokat is megörvendeztethetsz vele! Énekelni nagyon jó. Eleinte én is magamtól tanultam a zenét, aztán elmehettem tanárhoz és úgy sokkal könnyebben ment, gyorsabban. Szintén lelkesedett, ahogy egy közös területükről beszéltek. - Jó, ahogy gondolod. Igen, pénteken, fél nyolc körül. Örülök, ha eljössz! A zenekar ebben is jó volt, nem csak a muzsikálásban. Mindig szerveztek vendégeket, csak megemlítették, hogy fellépnek, semmi nyomulás. Egyszerűen lehengerelték a baráti körüket a latin temperamentummal és szívesen mentek őket megnézni az ismerősök. Ott pedig féktelen tánc, jó hangulat várta őket és többen visszajáró vendégek lettek már. - Hm, ez jó kérdés. Duane gondolt már esküvőre, sőt beszéltek is róla, de Judy még várni akart. Veszélyes világban éltek, a legveszélyesebben, vérfarkasok játszmái között. A kapcsolatuk nyílt volt, nem titkolták, de azért egy házasság még magasabb szintre emelte volna, még nyilvánvalóbb tényt varázsolt volna az összetartozásukból. Ezt nem minden Őrző engedi meg magának. Azért belemosolyodott a gondolatba és bólogatott. - Az biztos, hogy a legjobb esküvői fotónk kint lenne a nappaliban. Szép nagyban. Igazad van végülis, a videót mindig le kell játszani, valamit be kell hozzá kapcsolni, a kép meg csak ott van. Ránézel és ennyi elég is. A kubai ezen még nem gondolkozott. Shiny inspiráló volt neki. Érezte benne azt a pluszt is, ami kiemel egy embert a többi közül és mély lelket is látott benne. Megfordult a fejében, hogy jobban meg kellene ismerni, mert lehet, hogy egy potenciális Őrzővel társalog éppen! - Ezt hazáig mesélhetném - kezdte Duane nagy nevetéssel. - Például lehúzza a függönyt. Kipakolja a cipőtárolót és jól meg is rágcsál mindent belőle. A virágcserépből kikaparja a földet. Persze a szőnyegre, hová máshová? Összekaparja az ajtót, a félfát, becsinál a konyhaszekrény alá. Kifogyhatatlan! Duane-nél is próbálkozott, de a kubai valahogy le tudta szerelni. Nem csak a fegyelmezés számított. A nagy szívet is megérzi a kis jószág és az erőt is. Duane pedig mindkettőt hordozta, szép nagy adagban, Lou minden ismerősénél jobban. - Oké, Skype vagy e-mail is jó. Nem állt messze tőle, az iskolában tanultak számtechet és használta is ezeket a mindennapokban. Elő is kapta a telefonját és fél kézzel kezdte bepötyögni, ha Shiny megadta ezeket. Utána pedig ő is lediktálta az elérhetőségeit. Kontaktok elmentve. - Köszi, beszélek vele! Szeretjük a vendégségeket. Téged is szívesen látunk majd, ha sikerül megbeszélni. Duane-ék tényleg nyílt szívűek voltak, gyakran ettek-ittak együtt a barátokkal, mikor kinél. Shiny-ról tudta, hogy judy nagyon bírná, sőt talán ismeri is. Ezt még nem árulta el. Legyen meglepetés. Az mindig jó móka. Kellemesen eldiskurálgattak még, amíg hazakísérte a lányt. Buster jól viselkedett, néha megkergetett egy galambot vagy meg kellett állnia, hogy megszagoljon, megjelöljön valamit. Shiny-ra többször felácsingózott vagy csak piszkálta a lábait. Megszerette. Az ajtóban elbúcsúztak, a kutyától külön is kellett, mert nem hagyta addig békén, amíg nem kap egy újabb dögönyözést, ölelgetést. Duane megint új élményekkel gazdagodva vitte vissza helyére a jószágot és átgondolta közben azt a sorsot, ami Shiny szavaiból kirajzolódott. Erőt érzett a lányban, hogy olyan történések után is bátor maradt. Plusz jóindulatú, ami szintén nagy szó volt. Egyre jobban kezdte kedvelni és már egész máshogy gondolkodott róla, mint a legutóbbi találkozásuk után.
// Köszönöm a játékot! :cheers: Folyt. köv. hamarosan //
A tegnapi nap folyamán bedobtak valami levelet a postaládába, miszerint az elkövetkező pár napban a postás betegszabadságon van, ezért kérik, szíveskedjünk befáradni a központi postára, ha szeretnénk átvenni a leveleinket. Nekem ugyan biztos volt, hogy semmit nem címeztek ide – oké, azért átmenetileg át volt irányítva ide minden egyes üzenetem -, de a lakás tulajdonosainak már annál nagyobb esélye volt, hogy érkeznek küldeményeik. Még azt is el tudtam képzelni, hogy valamiféle csomag, amit biztosan alig fogok bírni érintetlenül hagyni. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok közepette vágtam át az úttesten, méghozzá sietős léptekkel. Nem lett volna szerencsés, ha elcsap egy autó, bár úgy látszik, hogy hiába pár napja érkeztem, eddig semmi nem ment olyan zökkenőmentesen. Eddig Alaszka-Jackie, 1-0 volt az eredmény. De nem adtam fel, ilyen könnyedén sohasem hátrálnék meg, ahhoz túl kemény fából faragtak, a fejemet nem különben. Már csak abban reménykedtem, hogy nem feleslegesen caplattam be ide, hanem tényleg lesz valami, amit át kell vennem. Még mielőtt beléptem volna az épületbe, tétován hátrapillantottam a vállam felett a kocsira, amiben ott trónolt az első ülésen a munkaadóim kutyája. Kedves jószág volt, egész hamar összebarátkoztunk, ráadásul az én macskámmal is egészen kompatibilisnek tűnt, hála istennek. Kicsit ugyan aggódtam, hogy ott kellett hagynom, de úgy voltam vele, hogy ha túlélem a postai kirándulást, akkor sétálok vele egyet a belvárosban. Időszerű volt most már, mert néhányszor átmentem ugyan autóval, de az teljesen más ugyebár. Odabent egyből megcsapott a tömeg semmivel sem összetéveszthető szaga, zaja, a tér is sokkal szűkösebbnek tűnt. Úgy látszik, hogy nem csak a mi környékünk postásának lett baja, vagy egészen egyszerűen én választottam meg nagyon szerencsétlenül az időpontot. Nem mondanám, hogy türelmetlen teremtés vagyok, de igazából semmi kedvem nem volt kivárni a sort. Elmélázva sétáltam végig a különböző ablakok feliratait olvasgatva, hogy rájöjjek, vajon nekem hová kellene beállnom. Végül találomra választottam egyet – természetesen, amelyik a legrövidebbnek tűnt -, és beálltam az előttem lévő idős hölgy mögé. Az öregekre olyannyira jellemző szag persze egyből megcsapta az orrom, de illedelmesen visszafogtam magamban a fintorgási kényszert. Nem lett volna jó, ha friss fairbanksiként máris az idősek sértegetőjévé lépek elő, de legalább fürödne meg! Így aztán kínomban mindenféle irányba forgolódtam, csak tisztább levegőt szívhassak be. Ez ennyi ember között nem volt egyszerű feladat, de eddig derekasan sikerült helyt állnom, és tekintetem máris az ittenieken időzött el. Volt mindenféle korú, társadalmi rétegű ember, ami lerítt ugye a ruházatukról. Szerettem megfigyelni őket, gyakran játszottam azt magamban, hogy elképzeltem, mivel foglalkozhatnak, vagy kik lehetnek ők. Valószínűleg az írói véna hátránya. Egészen addig ment ez így, míg meg nem láttam a szemem sarkából egy nagydarab pasast. Ismerősnek tűnt valahonnan, de egyelőre nem ugrott be, hogy nekem mégis honnan lehetne ilyen megjelenésű ismerősöm. Sőt, itt egyáltalán nem is voltak ismerőseim. Még.
A diákoknak néha nehéz felfogni, hogy motorizáció, elektronikai fejlődés ide vagy oda, az emberi tényező még mindig nélkülözhetetlen. Tableten írnak az okostelót bámuló szülőknek, hogy beírtam a netnaplóba az eredményt és küldjenek e-mailt, mert csak úgy engedem tovább őket a rendszerben. Na ja, aztán jön egy vírus, ágynak esik a postás és megáll a birodalom, amit életnek nevezünk. Én a mai napig kérni szoktam a számlákat, értesítő leveleket papíron, nem neten odalökve. Érdekel, mit írnak nekem a szolgáltatók és tüzetesen el is szoktam olvasni, bár legtöbbször ugyanaz az üzenet: minden rendben van. Most viszont a helyi önkormányzattól jöhetett valami, arra utal az értesítő. A kéz nélküli cimborát nem értem el, úgyhogy magam érkeztem a postára. Az autót szépen lezárom, aztán felkapom az ülésre hajtogatott, fekete szövetkabátot. Most egy hasonló színű izompólót vettem fel, aranylánccal. Hamar beérek az épületbe, így a kabát a karomon marad. Ha még menni kell valahova, gyalogosan, akkor jó szolgálatot tesz. Odabent egy nyüzsgő hangyabolyt találok, rengeteg ismeretlennel. Már az eligazítónál is áll a sor, mert sokan nem tudják, mit akarnak vagy hogy amit akarnak, azt hol kell akarni. Mostanában én is nehezebben találom a helyemet, de nem ilyen dolgokban. Nagyobbakról is kell ám gondolkodni, mint amire az ember a hétköznapokon képes. Az a baj, hogy látom az utak végét. Mind egy irányba tartanak. Mondhatnám, hogy a hajóm befutott, de még mindig az a bajom, hogy a vihar nem csillapodik. Sosem lesz béke. Mire megtalálom a termet, ahol átvehetem az értesítőt, hosszú idő telik el. Sehol egy ismerős, úgyhogy nem terelik el a figyelmemet. Kígyóznak a sorok, akár az életek, tartanak valahová, egy újabb lépéshez, amit majd még újabb követ. De mi értelme ennek az egésznek? Gondoltam rá, hogy egye meg a szemétledobó a küldeményt, én ugyan nem töltöm ezzel az időmet, de nem bírtam nyugodtan maradni. Idegesít, hogy mit terveznek, miről nem fogok tudni? Jó lenne biztosat tudni. Megőrjít az, hogy még mindig sehol nem áll az alku. Vagy már véghez vitték és azért tűnt el a vérvonalam atyja? Nagyon rég láttam. Minden nap új gyötrelmek ostoroznak, a világ tele van ismeretlen veszélyekkel. A vég bármikor eljöhet. Én harcos vagyok, de mostanában már néha úgy érzem, nem érdemes küzdeni. Néha. Az orromat megcsapja egy elég erős szag. Meglátom a borzok anyját és mivel amúgy sem a csomagokért akarok sorban állni, a mellette lévő glédát választom. Csak azért tűröm el a kellemetlen kipárolgást, mert a többi sorban legalább kétszer ennyien állnak. Az idős nő mögött viszont sokkal kellemesebb látvány fogad. Egy nagyon dekoratív, indiai vagy arról a környékről származó hölgyemény. Nehéz így beazonosítani, elsőre nem találom az arckalendáriumomban. A szemeire koncentrálok és mielőtt indokolatlanul bántó bámulásba mennék át, az agyam kitartó kutatómunkája meghozza az eredményt. - Elnézést, Ön szokta papírra avagy képernyőre vetni, amit elfogyaszt? Ha tévedek, akkor itt ér véget a beszélgetés, de ha nem, akkor van szerencsém személyesen is megismerni azt a nőt, aki szépirodalmi igényességgel képes ételekről és éttermekről írni. Akkor leveleztem vele, mikor az internetes nyelvezetet veséztem ki és kismamaoldalt ugyanúgy elemeztem, mint helytörténeti vagy éppen gasztronómiai blogot, így kerültem kapcsolatba Ms. Suresh-sel. Az e-mailváltások során nagyon kedves és segítőkész volt, megegyeztünk, hogy írok az oldaláról, objektív módon és természetesen a forrás illetve a link megjelölésével. Később elküldtem neki a publikációmat, arra már nem emlékszem, hogy válasz érkezett-e tőle avagy elmaradt. A lényeg, hogy egyszeri ismeretség, távoli ismeretség, melynek vége szakadt, de most felvehetjük a fonalat. Talán érdemes. Még élünk és ha van öt percünk ezen a világon, lehet, hogy megéri egymásra szánni.
Mindeddig azt gondoltam magamról, hogy egy kedves, mindenkivel törődő, figyelmes és toleráns ember vagyok. Úgy látszik, hogy hatalmas tévedésben éltem, most ugyanis nagyon nehezemre esett, hogy rezzenéstelen arccal álljak sorba továbbra is. Mindenféle szinten sikerült alig néhány perc alatt több dolognak is elérnie az ingerküszöböm határát, kezdve persze az előttem álló hölggyel. Nem akartam én tiszteletlen lenni még csak gondolati szinten sem, de egyszerűen orrfacsaró volt a belőle kipárolgó szag, az olcsó, megromlott kölni és az izzadtság keveréke. Udvariatlan dolog, vagy sem, arcomat a sálam mögé rejtettem, úgy várakoztam tovább, magamban mantrázva olyan szavakat, mint a türelem, és a csillapodás. Nem mondanám, hogy nagyon bejött, de minden tőlem telhetőt megtettem. Ennél már csak az lesz sokkal szebb, ha végül kiderül, hogy nem is érkezett semmi a számomra, és teljesen feleslegesen álltam ki a sort. Értesítést ugyanis semmiről nem kaptam, pusztán önszorgalomból jöttem be, hogy ellenőrizzem a napi postát. Lehet, hogy nagyon meg fogom ezt még bánni, de már mindegy volt. Az a fene nagy lelkesedésem fog egyszer a sírba vinni, de az is biztos, hogy most már nem leszek hajlandó bejönni ide, csak ha jön valami arról, hogy érkezett a címre egy küldemény. Azt mondjuk nem tudtam, hogy postás nélkül hogyan jut ez el hozzám, de legyen ez a jövő problémája. Addig-addig törtem a fejem mindenféle ostobaságon, csak hogy sikerüljön lekötnöm magam valamelyest, hogy fel sem tűnt az idő közben engem megközelítő férfi. Ugyan korábban én is néztem őt, de a pillantását már nem éreztem magamon, hiszen másra figyeltem. A szavai voltak azok, amik kirángattak a saját kis világomból, és egyúttal a frászt is rám hozták, mert nem számítottam rá, hogy valaki hozzám szól. Enyhén megugrottam egy kicsit, de talán csak a vállaim rándulása árulhatta el számára, hogy sikeresen megijesztett. Magamra vessek, amiért ennyire elgondolkoztam, igaz? Akár valami rabló is lehetett volna, aki megpróbál kizsebelni ebben a tömegben. - Öhm… - dünnyögtem magam elé zavartan, miközben egyre hátrébb kellett hajtanom a fejemet, hogy felnézhessek rá. – Hát, ez elég egyedi leszólítás volt. – állapítottam meg szórakozottan. – Még sosem jött ide hozzám így senki, ami azt illeti. A homlokomra lenne írva? – kérdeztem tétovázva, még kicsit meg is dörzsölgetve a bőrt, hátha valami filctollal lett odamázolva pár szó. – Ismerjük egymást, Mr…? – nem árultam el neki, hogy valahonnan egyébként már én is ismerősnek láttam őt. Mivel nem ugrott be, hogy honnan, inkább nem akartam mellétrafálni a tippelésemmel, hanem megvárta, hogy ő erősítsen meg a sejtéseimben. Most már egyébként biztos volt, hogy tudnom kellene, ki ő, máskülönben nem szólított volna le. Különösnek találtam ugyan, hogy éppen Alaszkában akadjak össze valakivel, de hát nem lehetetlen, igaz? Annyiszor bebizonyosodott már, hogy milyen kicsi a világ…
Úgy megijed, mintha szellemet eresztettem volna ki a palackból. Az írók sokszor nagyon élénk belső életet élnek és képesek a külvilágot olyan szinten kizárni, hogy mikor valaki bekopogtat egy köszönéssel, az felér az apokalipszis négy lovasának érkezésével. A nőknél én felettébb aranyos szokásnak tartom ezt, ezért vagyok képes elmosolyodni a kis ugrásra és a rezzenésre. Lenézek rá, karjaimat nyugodtan lógatva magam mellett. - Nem, a blogjára van írva. Meg az e-mailekbe, amik útján kommunikáltunk tavaly. Elismerem és elismerésnek veszem, hogy még senki nem köszönt rá így. Szeretem az egyéni megoldásokat. Aranyos, hogy azt hiszi, ha ránézek, rögtön egy írót látok. Nem így van, csak egy csinos egzotikumot látok, aki fejőnőtől közgazdászig bármi lehetne. Ő nyelvészprofesszort lát, ahogy így hegynek felfelé emeli a szemeit? Na, ugye... - Személyesen most először van szerencsém Önhöz, Ms. Suresh és nagyon örülök, hogy élőben is megismerhetem azt, akinek a tolla végén kijövő írásokból nagysikerű tanulmányt írhattam. Olvasta egyébként? Dr. Lester J. Edison, de kérem, szólítson csak Jay-nek! J, mint Jóízű Gasztroblogot Jóízűen Olvasó. Kezet nyújtok és ha adja, nem nagyon szorítom meg a pracliját. Olyan érzés lehet, mint amikor satuba teszi, de nem tekeri rá. Csak várhatja a nagy markolást, ami nem jön el. Most semmi kedvem hozzá. A sor pedig nem igazán halad és így az előttünk álló nénike szaga erősen konstanssá válik. Orromat tekerem, csavarom és ahogy az idős hölgyet nézem, felteszem a kérdést Ms. Suresh-nek: - Mrs. Túlérlelt Tofu az Ön társaságába tartozik? Jártam olyan étteremben, amit később be is zártak, mert ilyen szagú fogásokat szolgáltak fel. A néni hátrafordul, ráérzett, hogy ráéreztem, ki a bűz forrása. A farkasom már nagyon undorodik, vicsorog, el akarja zavarni a területéről azt, aki a jóindulattal játszva mindenkit kihajtana az életből.
Magamban azt gondoltam, hogy remekül sikerült álcáznom az ijedtségemet. Ha tudtam volna, hogy magában milyen jól mulatott rajtam, biztosan meglepődnék. Meg ugyan nem sértődnék, de nem érintene jól, hogy ennyire nyitott könyv vagyok. Nem szerettem lebukni ilyen téren, ezt be kell vallanom. A szüleim sokszor kaptak így rajta azon, hogy mennyire elmerültem a belső világomban, és általában szidás lett a vége. Azóta igyekeztem mindig palástolni, ha ilyesmi történt velem. - Igazán? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. Kezdett valami derengeni, de még mindig nem voltam teljesen biztos benne, hogy jó emberre gondolok. Ez elég ciki, nem tehetek róla, ez van. Azért reméltem, hogy nem sértem meg a tudatlanságommal. Az mondjuk egészen kicsit megnyugtatott, amikor közölte, hogy személyesen még nem találkoztunk. Azért az arcmemóriám jelentősen jobb volt, mint a név, de ez még nem mentség semmire. Nagyon kellemetlen tudott lenni az efféle helyzet. - Ó, hát persze! - világosodtam meg most már végleg, és kis híján rá is csaptam a homlokomra a felismeréstől. - Ne haragudjon, egy kicsit szétszórt vagyok, attól tartok... - vallottam be őszintén, egyúttal azt is, hogy egészen eddig nem jöttem rá, hogy ki ő. - Ismerős volt, de most már tudom, hogy honnan. - ismertem be továbbá ezt is, egy szégyellős mosoly kíséretében, hogy azzal álcázzam a zavaromat. Nem voltam benne biztos, hogy maradéktalanul sikerült, de legalább próbálkoztam. - Nagyon vicces! - forgattam a szemeimet a J-vel kapcsolatos szójátéka hallatán, de végül mégiscsak felfelé görbültek az ajkaim ismét. - Egyébként természetesen olvastam. Még sohasem kerestek meg ilyesmivel, úgyhogy kíváncsi voltam rá, mi született belőle a rengeteg kérdése után. - közben elfogadtam a felém nyújtott kezét. Nem szorítottam meg nagyon, csak éppen egy kicsit, határozottan. Nem hiszem, hogy egy nálam jóval nagyobb férfival szemben kellene erőlködnöm. Nevetségessé válnék, hiszen nyilvánvaló, hogy hozzá képest semennyi erőm sincsen. Elég volt csak felnézni rá ahhoz, hogy ezt bárki megmondhassa. - Kicsoda? - kérdeztem előbb értetlenül. - Ja! - amint rájöttem, a sálam mögé rejtőzve kuncogtam fel. - Nem, de akkor nem csupán nekem tűnt fel az egyedi kölni! - még mindig kuncogtam magamban, amikor váratlanul megfordult a néni. Nem tudtam eldönteni, hogy szimplán a vihogásom idegesítette, vagy meghallotta, hogy miről beszéltünk, de elég csúnyán nézett ránk. Igyekeztem visszafojtani az újabb nevetést, kis híján még a nyelvemre is ráharaptam az ügy érdekében. - Ó, te jó ég! - fújtam egy nagyot, mikor beszélgetésünk tárgya visszafordult. - Remélem, hogy nem hallott meg minket! - súgtam oda a férfinak, amolyan cinkosan. - Egyáltalán nem számítottam rá egyébként, hogy ismerősbe botlok itt. Mindig ez van a postán? - böktem a fejemmel a sorok felé kíváncsian.
A fizimiskám nem lett másabb, mint a fényképen, így kissé meglepő, hogy ennyire nem sikerül a felismerés. Persze tudom, hogy ez is egy adottság. Egyik ember az arcok megjegyzéséhez ért remekül, a másik villámgyorsan szeleteli az uborkát és így tovább. Ugyanolyan borotvált arcberendezéssel érkeztem, mint a fényképen, amit a levelezéshez csatolt a rendszer. Döbbenet, hogy szinte be se kell állítanom, már odarakja, hogy ne csak a nevemet, hanem az arcomat is adjam. Emlékszem, amikor tanulgattam a számítógép tudományát, többször kíséreltem meg kihajítani az ablakon az egészet. Akár ablaknyitás nélkül is... - Akkor hagyja, hogy a madarak összecsipegessék, mint a morzsalékokat - élek egy kis mosollyal. Egyáltalán nem jókedvemben talált, de valamit meg tudott mozdítani bennem. Egy csinos pofika ilyen bűbájos, kissé zavart viselkedéssel általában le tud venni a lábamról. Nem fogja kiütni a nyeregből azt, akit odaengedtem, de kellemes, száraz érzést biztosít a nehéz napokon is. - A kutatás mindig kérdések garmadájával jár. Még egyszer köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt. Nem találta túl szakmainak az elemzést? Hisz ő inkább használja a nyelvet, én pedig ízeire szedem, felkoncolom és felboncolom. Nyilván a saját műveiről írtak képezték a tanulmány legérdekesebb részét. Lehet, hogy kínszenvedést jelentett egy teljes nyelvészeti dokumentum végignyálazása, de mivel azt mondta, megtette és érzem, hogy nem hazudik, kell a kíméletlen vélemény. Attól a két szép barna szemtől, ami úgy ragyog, mintha örökké lenne holnap. Kacskaringós utak vezetnek magasra, mélybe, végül mindet el fogja nyelni a nagy büdös semmi. A mellettünk álldogáló nénikét már pont ez kezdi emészteni, érzem a feneketlen belű szörnyeteg kipárolgásait. - Örömmel hallom, hogy nem keveredik gyanúsan bűzlő társaságba. A hölgy nem szól, csak végigmér engem. A tekintete majdnem olyan szúrós, mint a szaga. Ms. Suresh-re néz, hisz ő igen diszkrét. A farkasom viszont nem az. Nem tűrheti, ha ilyen ingerek piszkálják az orrát. - Hallotta, csak tovább növeszti a bőrt az orcáján. A bloggerek gyöngyének nem fogok örömet szerezni, ugyanis mikor a kénköves poklot idéző nő visszafordul, szolidan a vállára teszem a markomat. Már majdnem a nyakát érem, így hajolok a füléhez, de hangosan szólok: - A 13. és Maine sarkán akciózzák a tusfürdőt. Ha a szerencse kereke a maga irányába fordul, akkor még egy zsák dezodort is beszerezhet kedvező áron. Ez itt nem a reklám helye, hanem a forgó gyomoré. Úgy vélem, nem örülne, ha végül a kisróka tarkón találná. Megérzem a remegést a kezét szája elé kapó nénin. Lehetséges, hogy nem sikerült beazonosítania minden szimbólumot és végül fenyegetésnek érzi szavaimat, mivel engem azonosít a ravaszdival. Pedig egész másfajta állatról van szó... A szemeibe úszó könnyek nem hatnak meg. Amikor kifordul a sorból és lassan, nyakát behúzva araszol kifelé, meglátom az ajtónál álldogáló biztonsági őrt, aki diszkrét hüvelykujjal like-olja, hogy én nem tettem lakatot a számra. - Rendkívüli eset, hogy a futárt senki nem helyettesíti. Rejtély, hogy jutottak el hozzánk az értesítések. Találkozom néhány hálás pillantással, aminek végül senki nem ad hangot. Talán csak nem mernek szólni. A farkasom büszkén húzza ki magát és körbejár az emberek között. Övé a terület, elűzte a betolakodót. Legalább addig legyen jó élete, amíg tart a valóság. Egy nap vagy kettő? Három hét? Térkép nélkül nehéz tájékozódni, a megérzés pedig nagy vihart sejtet. Látványosan megrázom a kezemet, amivel merészeltem hozzáérni a hölgyhöz. Az idősek tisztelete szép dolog, de aki ennyire nem tisztel ennyi embert, azt én is más mércével mérem. Amúgy is én születtem korábban... - És mi járatban itt, ahol a madár is csak télikabátban jár? Ideiglenes vendég avagy valami miatt le kíván telepedni nálunk? Mivel van címe, amire küldeményértesítőt kaphatott, már csak az itt tartózkodás időtartama a kérdés. - Én lassan két éve szívom a hűvös, északi levegőt. Sosem hittem volna, hogy ennyire meg lehet kedvelni.
- Nem hiszem, hogy tetszene, ha aprócska csőrök szedegetnének… - mosolyodtam el én is, értve, hogy mire is célzott. Szerintem az én szétszórtságomon már semmi nem segíthetett. Sem szorgalmas kis madarak, sem pedig csoda. Én ilyen leszek örökké, el sem tudtam képzelni, hogy mi változtathatna azon, ami ennyire mélyen gyökerezik valakinek a személyiségében. – Tudom én, bár még sohasem végeztem kutatást semmilyen témában. – ez nem volt teljesen igaz, mert amikor a regényemet írtam, akkor utána kellett néznem egy-két dolognak a hitelesség kedvéért, de az teljesen más. Tudományos témában még tényleg soha nem végeztem efféle munkát. Tiszteltem is érte az előttem állót, még ha jól is álcáztam. - Nem tesz semmit! – legyintettem könnyed mozdulattal. – Örülök, hogy segíthettem! Igazából nagyon izgalmasnak találtam, hogy készül rólam egy tanulmány. Nem mindenki mondhatja ezt el magáról! – viccelődtem kicsit, pedig igaz volt. És egyébként, tényleg izgalomként éltem meg, valamiféle újdonság volt számomra. – Talán egy kicsit, de a tudományos munkák nekem mindig elég szakmaiak. Amikor egyetemre jártam, olvastam néhány publikációt, habár köze sem volt a nyelvészethez. – vallottam be őszintén. Még a szakdolgozatom írásakor volt példa rá, hogy ilyesmiket kerestem a könyvtárban. Mondjuk, a közgazdász végzettségnek tényleg vajmi kevés köze volt az ő szakterületéhez. Kezdtem egy kicsit sajnálni a nénit itt előttem, ennek ellenére mégis rámosolyogtam a fölém magasodó férfira, amikor közölte, hogy mennyire örül annak, hogy nem velem érkezett az idős hölgy. Azért a lelkébe belegázolni nem szerettem volna, egyszerűen csak képtelen voltam uralkodni a vonásaimon, ám helyettem megtette más. - Gondolja? – kérdeztem kissé aggodalmasan. Ha tényleg hallotta, akkor még rosszabbul kezdtem érezni magam. Ennél már csak akkor lett nagyobb a zavarom, amikor átnyúlva felettem a mögöttem várakozó, megfogta a hölgy vállát. Azt sem tudtam, hogy merre forduljak el, és ezúttal nem azért, mert nevetnem kellett, hanem mert szégyenemben legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Most már aztán tényleg nagyon sajnáltam szerencsétlent, és talán szerettem volna mondani neki valami kedveset, de érthető okokból úgy viharzott ki, ahogy csak tudott. - Ez egy kicsit talán túlzás volt, Jay… - jegyeztem meg halkan. Attól még, hogy az idős nővel így viselkedett, és jóval nagyobb darab volt nálam, még nem ijedtem meg tőle. Nem tartottam attól, hogy majd kárt tesz bennem, mert azt már csak nem hagyná a biztonsági őr, hiába nyerte most el a tetszését a műsor. – Így megszégyeníteni egy idős hölgyet teljesen szükségtelen volt. – vélekedtem, de végül csak szusszantam egy újabbat, hiszen idő közben megtudtam, hogy ez a mostani helyzet egyáltalán nem normális, vagy hétköznapi dolog ebben a városban sem. - Hát, attól függ, hogy honnan nézzük. Munka miatt érkeztem a városba, ami egy év múlva jár le. Addig itt leszek, utána valószínűleg ismét tovább állok. – vonogattam könnyedén a vállaimat, és bármennyire volt is kellemetlen a néhány perccel korábbi szituáció, mégiscsak fellélegeztem. Szó szerint. – Egy házra vigyázok, és nekem kellene felvennem a csomagokat, meg a postát, ezért vagyok most itt. – árultam el, mert ez egyáltalán nem volt titok. – El is kezdtem erről egy újabb blogot írni. Ha gondolja, majd nézzen rá! Ott van a link a másik oldalamon… - ha már így jött ki a lépés, miért ne promózhatnám? - Nekem még nagyon szokatlan ez az egész. Sokfelé jártam már, de ilyen északon még nem igazán. Ezért is vállaltam el, tudja… a kaland miatt! – mert azt bizony mindig kerestem. Közben szépen, lassan előrébb sikerült haladnunk egy kicsit.
- Nem, az aprócska nyilván nem tenne kedvére. Asaminak se aprócskával teszek a kedvére. Ennek a nőnek feleannyi se adatik vagy ha igen, az se tőlem. Pedig kapcsolatban álltunk és sokáig ez kihasználandó ténynek számított, csak hát a távolság ugye, mint üveggolyó, elgurult. - Ez olyan igaz, mint hogy én postaláda vagyok. Maga a gasztronómia mélységeit kutatja és olyan fúrótornyai vannak, amikkel az én étkezési szokásokkal kapcsolatos véleményem fel sem vehetné a versenyt. Vagy talán mégis? Mert amiket ez a csaj összeírt az blogján, az követendő példa. Elmélyült egy témában és a mában. Amit én végzek, ahhoz papír is dukál, de elismerem az ő tudását és fogalmazási készségét. Ez nem lehet újdonság, mivel pont ezért emeltem ki a bloggerek közül. - Ahogy azt sem mondhatja el mindenki magáról, hogy egy gasztrobloggerrel készít interjút és vele együtt dolgozik egy tanulmányon. Maga nélkül más lett volna az eredmény. Mivégre ez a hízelgés? Bármily csábító is a csaj, az én szívemet már megcsáklyázták és ragaszkodom is a kalózhoz, aki elkapta a hajómat. - Remélem, azért rémálmai nem voltak a munkásságomtól. Mert nekem voltak, attól függetlenül. A vászon, ami megelevenedett, duplavével is és ezer karjával, még ezerebb ujjaival tört az életemre, hogy figyelmeztessen, senki sorsa nem tart örökké. Nem akarok szellem lenni! Szemmel verni. Pedig lassan át kell igazolnom, úgy érzem. Ez a világ múlandó és én is a része vagyok, így hiú ábránd örökkévalóságról gondolkozni. Bólintás Ms. Suresh válasza és durva kiosztás a borzok anyjáé. Hány bűzbombát szült vajon, olyat, amit egy drón sem állna ki? Nem bánom, hogy a nőre is neheztelni fog. Nem Jackie hibája lesz, csak tisztán az enyém. De ez nem hiba, csak tisztogatás. Aki fél, hát féljen és fürödjön! - Egyáltalán nem, Jackie. Szólíthatom így, ugye? Kedvelem a cirkalmazást, de egy ilyen egzotikusan csinos női egyed esetében eltekinték tőle. - Az orra hamarosan kitisztul levegőt szippanthat mélyre. Túlzás volna? Nem... Hangosan szólok, úgy, hogy mások is hallhassák. Olyanok, akik talán félnek, hogy hasonlóan durva fogadtatásban részesítem őket. Ha ok nincs, én nem támadok és a farkasom sem. Ezt a forrást elűzte, hozzá hasonlóan fürdetlen pedig nem valá itt. - Vala vagy nem vala a Kalevala? Belevala. Mert belevaló nő vala. Megint lejtőn állok és gurul a gyógyszer. A jókedvem nem fokozódik, ez csak a szokásos pusztulásérzet. Ha már úgyis meghalunk, addig ne kelljen kínozni az orrunkat. - Áh! Házvigyázó! Remélem, beszélhetünk kicsit bővebben is, máskor is, ha már egy helyre fúvogatott minket össze az élet szele. Mielőtt meghalok, meg kell őt ismernem. Nincs más választás. Nincs! - Meg fogom nézni! Adna némi ízelítőt, hogy mégis nyers paprikáról vagy fahéjas tejbegrízről lenne szó? Mert nem mindegy. Valék, aki valék és levék, aki voltam. Aki valék. S aki levék. - Kaland. A legnagyobb kaland az élet. Az enyém is érdekfeszítő, de másokét is örömmel hallgatom. - Míg világ a világ és halál a halál. Elmúlik, ami létezik. Mondja, miféle kaland hozta ide északra, pont ide? Miféle hívó szót hallott? Haladunk bizony, de még mindig sokan álldogálnak előttünk.
- Azt hiszem, csőrökből a nagyobbakat is szívesen elkerülném… - kezdtem úgy érezni, hogy kétértelművé vált ez a beszélgetés, és igencsak különös irányba kezdett tartani. Próbáltam nem magamra venni a dolgot, és elengedni a fülem mellett a célozgatást, mert azt hiszem, mind a kettőnknek jobb lesz így. – Értek dolgokhoz, de nem hinném, hogy ez különösebben tudományos lenne! – mosolyodtam el. Azért hízelgő, hogy a gasztronómiát tudományosnak ítélte, de ezzel nem tudtam egyetérteni most. - Én egyszerűen csak szeretek jókat enni, meg finomakat főzni! – vontam meg könnyedén a vállaimat, mert hát erről volt szó gyakorlatilag. Vagy elmentem a világ bármely táján a népszerű éttermeket letesztelni, vagy én magam főztem meg valamit, és tettem fel a videót a blogomra. Kedveltem ezt, és elég jó kis pénz is volt benne, ezt be kell vallanom. Először a saját szórakoztatásomra kezdtem el csinálni, aztán azért, hogy másoknak is örömöt szerezzek, végül pedig bevételnek is tökéletesen megfelelt nekem. Furcsa, hogy mekkorát tudnak változni a dolgok, amik eleinte csupán apróságok voltak. - Köszönöm, ez kedves! – újabb bájos mosolyt kapott reakcióként tőlem. Melyik nő ne szeretné, ha bókolnak neki? Kicsit ugyan hibbant vagyok, de ennyire még engem sem ejtettek a fejemre, bármilyen hihetetlen legyen is. – Nem, dehogyis! – nevetve ráztam meg a fejemet. Talán kicsit száraz volt, de a tudományos munkáktól pontosan ezt várja az ember. Én azonban elolvastam, megküzdöttem vele, és végül nagyon jó érzéssel töltött el, hogy én is kivettem belőle a részem, és hozzájárultam a sikerességéhez. Nem mindennapi élmény, az már egyszer biztos! - Persze, nyugodtan! Tegeződhetünk is! – ajánlottam fel, egy legyintéssel karöltve. Azért magamban még mindig dohogtam egy kicsit az előző jelenet miatt, de nem akartam kioktatni egy megtermett férfit. Jobban mondva, már meg is tettem azzal, hogy véleményt nyilvánítottam az eset kapcsán, de nem volt ebből semmi baj. – De egy idős hölgyet mégsem illik megbántani, akkor sem, ha igazad volt. – én közben már át is váltottam a tegeződésre. – Hú, azt hiszem, hogy nem teljesen tudlak követni! – vallottam be a szójáték után, kissé szégyenlősen, nevetéssel palástolva a cseppnyi zavaromat. - Igen, hivatalosan az vagyok. – bólogattam mosolyogva. – Semmi akadálya! – egyeztem bele abba, hogy máskor is beszéljünk. Nekem csak jó, ha lesz programom, bár a regényemen sem ártana majd dolgozni egy kicsit. Erre muszáj volt újfent emlékeztetnem magam, mert hajlamos voltam más, kevésbé hasznos dolgokkal eltölteni a drága időmet. – Egyikről sem. Ez az itteni kalandjaimról fog szólni, Alaszkáról. Gondoltam, ez is érdekes téma lehet annak, aki még nem járt itt. Ha már itt töltöm ezt az évet, igyekszem kihozni belőle a legtöbbet! – jelentettem ki elégedetten, miközben sikerült újabb embernyit előrébb haladni. Talán annyira mégsem lehetetlen ez a küldetés, miszerint kiderítsem, érkezett-e csomag. Ennél már csak az lenne bosszantóbb, ha feleslegesen állnám végig a sort. - Leginkább Mrs. Bergland hívó szavát, amikor felhívott a telefonomon! – nevettem fel könnyedén. – Tudja, van egy weboldalam, ahol be lehet jelentkezni a naptárba, ha valaki meg akar bízni. Ajánlott nekik egy ismerősük, felvették velem a kapcsolatot, én pedig elvállaltam a munkát. Oda megyek, ahová éppen szólít a kötelesség, nem nagyon vannak határok, bár válogatni azért szoktam. Nem mindent vállalok el, csak a többségét. – magyaráztam lelkesen. Szerettem erről beszélni, igazából bármelyik munkámról nagyon szerettem csacsogni. - És te, miért lettél éppen nyelvész? - kérdeztem kíváncsian, mert különös foglalkozásnak tűnt az is.
- Talán fél, hogy elviszik a termését? Én nem szoktam telhetetlenséggel megtelni, amikor a szívemet tényleg megtölti a legbizsergetőbb érzés. Asami ott lakik bent, megkapta a nappalimat, nem csak a hálót, mint az eddigiek. De ez a csőrös kötélhúzás egyre inkább kedvemre való. Meg az olajbarna szemek is, amik szinte terepszínűek. Miféle kéjenc teremtő alkot ilyet a lágy öleken? Csodálatos elegyet képeznek. El is veszek bennük, miközben a nő arról beszél, hogy amit végez, az nem tudomány, csak a házimunka továbbfejlesztése. - Hát akkor helló, szia, szevasz, van e-nálad terasz? Elkapom a levegőt megcsapkodó kacsóját és újra megszorítom. Újra finoman bánok vele. Jackie, a blogger, hát helló! - Tágra nyitottad a szádat, de ami kijött rajta, az most éppen nem érdekel! Egy kicsit elüt a stílusom az eddigitől, de a kioktatást nem fogom eltűrni még olyantól sem, akinek a szemei bűbájosabbak az indiánok sámánjainál. És akinek a nevetése üvegeket repeszt meg. - Mivel nem titkosügynök vagy kém vagy, nem probléma, ha gondjaid akadnak a követéssel. Ugye? A végére becsúszik egy kis paranoia, hisz lehet olyan, akit a hazája érdekeinek szolgálatában küldtek ide. Vagy egy egyszerű pszichopata, aki belemászik a tenyerekbe és utána beugrik a vénába, hogy halálig ontsa onnan a vért. Bárki lehet bármi, sőt bárki. Mióta Angutát ismerem, sosem tudom teljesen eltüntetni ezeket a gondolatokat. - Örömömre szolgálna! Egy számcserét el is végezhetnénk kezdésképpen! Ha Jackie hajlandó megadni azt a numerikus kódot, amit a készülékembe beütve az ő hangját csalhatom elő, hasonlót kap. Nem ismertem meg különösebben, de amit az írásaiból és a mostani viselkedéséből látok, az tetszetős. Főleg a barnás-zöldes-égszép íriszek. - Oh, akkor éppen belecsöppentem egy szövevényes történetbe, mint végig bűzlő nénit űző szereplő! Ha kérhetek anonimitást, talán máskor is biztosíthatok némi ihletet. Amire talán nincs szüksége, talán van. Szerintem van. Mert akarom, hogy legyen. Erről a városról írni merész vállalkozás. Túl sok minden történik az árnyékvilágban, hogy csak úgy írni lehessen a felszínről. A jéghegy csúcsa kilátszik és csak egy karnyújtásnyira van a nagy mélység nagy tömege. - Nos, ez igazán konkrét! Bevallom, a naptárbejegyzéseidet vagy nem tekintettem meg vagy nem őriztem meg az emlékezetemben. Sokkal személyesebbnek és szimpatikusabbnak tűnt a tofuelemzés és a sült csirkék sorok közti röptetése. Pedig ugyanazt az oldalt néztem, valószínűleg rákattintottam, ha a blogján linkelte, mint minden okos nethasználó. - A favágást, tetőfedést és egyéb férfimunkákat ilyenkor ki oldja meg? Erő kontra izom, zsírszegény tejet iszom? - kérdezem és megcirógatom a bicepszét, keresve a kraftot, amivel ellátja a komolyabb házimunkákat. A kérdésem nem teljesen tragikus, tudom, hogy mesterek bevonása megengedett lehet. - Tudod, akadnak, akiket a működő és működést létrehozó kódok kötnek le, mások a kezük alatt születő termékekre esküsznek. Engem a szavak teremtő ereje fogott meg már apró gyermekként is, a G. I. Joe-k mellett a verbális eszközökkel játszottam legszívesebben. Később fel akartam fedezni ennek a rendszerét és sikerült is, nyakig elmerültem a nyelvek tavában. Csodálatos világ ez, a szépségét el is lehet mesélni és ha értő fülek hallgatják, érezni is fogják. Ami azt illeti, én elég gyakran találkozom értő fülekkel. Ami annyit jelent, hogy rajongással, lelkesedéssel tudok értekezni a témáról és ezzel igázom le a hallgatóságot. Ma abszolút nem volt jókedvem, de ez a nő elhozta. Két lábon, két szemmel. Haladgatunk, haladgatunk, már csak egy jóasszony álldogál előttünk. Az az érzésem, hogy ha itt végeztünk, nem szabad örökre elbúcsúzni. Tékozlás volna.
- Öhm… talán? – válaszoltam bizonytalanul hangzott, de nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jól értem, merre halad a beszélgetés szövevényes fonala. Illetve, ha mégis jól értettem, akkor pedig kissé zavarba ejtő is lehetett volna, ha olyan típus vagyok, aki könnyen elpirul. Most egyszerűen csak nem tudtam, hogyan kezeljem ezt a vidám évődést, így zavart mosolyt villantottam a velem szemben ácsorgó férfira. Eddig az e-mailek váltásakor nem ilyennek tűnt, de lehet, hogy csak én gondoltam rosszul. - Mindig ilyen szójátékokkal kommunikálsz? – kérdeztem rá, most már kíváncsian. Nem voltam ehhez hozzászokva, még ha mulatságosnak találtam is. Igazából egy cseppet sem zavart, inkább csak nem tudtam követni időnként. Azt hiszem, hogy erre még rá kellett állnia az agyamnak, és akkor talán vissza is fogok tudni szólni rá valami frappáns dolgot. – Na, szép! – tüntetőleg fontam össze mind a két karomat magam előtt. – Először az idős asszony, most meg én?! – számon kérő volt a hangsúly, még a szemöldököm is felszaladt, de nem vetemedtem arra, hogy helyre tegyem őt. Túl sokan voltak hozzá körülöttünk, bár furcsa, eddig az ilyesmi sohasem tartott vissza. - Azért szeretem tartani a lépést. – szögeztem le, végül leeresztve a karjaimat. – Miért, talán annak tűnök? – szórakoztatott a gondolat, hogy esetleg valaki kémnek nézhet. Persze, biztosan izgalmas élet lenne, de a sajátommal is tökéletesen elégedett voltam továbbra is. Ugyan nem volt minden tökéletes, de engem kielégített a munkám és a sok utazás. Az állandóságra majd ráérek akkor, amikor nyugdíjba vonulok. - Máris felírom! – ajánlottam fel, és tényleg előkapartam egy papírt a táskámból, amire ráfirkanthattam a számomat. Igazából leszerelhettem volna azzal is, hogy a honlapomon megtalálja, de az esetleges zaklatók miatt, a megbízóimnak csak e-mailben volt szokásom elküldeni, publikusan pedig sehol sem szerepelt. – Ezen még el kell gondolkoznom! – nevettem el magam, túllépve a korábbi kiábrándultságomon, amit a nénivel való bánásmódja miatt éreztem. – Egyébként sem szoktam megnevezni másokat, ha ez megnyugtatja, de lehet, hogy még kivételt teszek ez alkalommal! – fenyegettem meg játékosan, újabbat lépve előre, amikor elment az éppen aktuális első, a sor elejéről. - Semmi gond! Aki nem tudja, hogy mit keressen, az nem is mindig találja meg. – vontam meg könnyedén a vállaimat. Nekem nem gond, hogy nem mindenki tudja megtekinteni, hogy éppen hol vagyok a világban. Mondjuk, az sem jelenik meg publikusan, mindössze az, hogy foglalt vagyok az adott időpontban. – Tudom, hogy nem látszik rajtam, de sok mindent el tudok végezni. – jelentettem ki büszkén, felszegve kicsit az államat. – Bár a szereléssel vannak gondjaim, de azokat nyilván szakemberekre bízom. – tettem hozzá, de hát a legtöbb nő ugyanígy van ezzel. – De nem mindig kell ilyesmiket csinálnom. Ha van bejárónő, akkor a házimunkát például ő végzi el. – volt már példa erre is, és arra is, hogy engem kértek meg, hogy tartsak rendet a házban. - Hát, elég egyedi érdeklődési körnek tartom, bevallom! Nem nagyon találkoztam még senkivel, akit a nyelvek ilyen téren vonzottak volna. – mondtam el őszintén, de szerintem ez nem gond egy pillanatig sem. Nem tartottam furcsának, inkább érdekesnek. – És beszélsz nyelveket is, vagy csak elemezni szereted? – még úgyis volt időnk, így tudtam kérdezősködni a továbbiakban is. - Nahát, úgy tűnik, hogy felébredt az ügyintéző... - dünnyögtem magam elé.
Úgy érzem, azok az okos szemek értik, hogy miről van szó és hogy még miről lehet szó, de inkább nem akarják érteni. Első találkozáson ilyet megejteni...tipikusan Jay, azaz J, mint Jégtörő. Sok nő páncélját inkább olvasztani kell, de aki a csákányt kedveli, annál elhozom az áttörést. Úgy néz ki, itt a radiátort kell inkább bekapcsolni. Miért is foglalkozom hőt termelő bókokkal, mikor már van, akit elárasztottam vele és azoktól függetlenül is rajtam függ? Hát sosem lenne elég? Nem kenyerem a bizonytalanság. A kóstolás mutatja meg, mit főztünk. - Sosem teszek kivételt, sosem dobok ki ételt! Ez nem zavarja, csak meglepi, hogy valaki a való életben beszél úgy, mint egyes vicces filmekben vagy sorozatokban. Amikből én már sok mindent ellestem és tovább is fejlesztettem. De a legjobb poénokat az élet termeli. Ahogy leteremtem a leányzót és a sarkára áll, az kissé elkedvetlenít. Azon kell megsértődni, hogy megsértettem egy fél lábbal a sír szélén tántorgó mamikát és nem érdekel, mert a jó ügy érdekében tettem? Máskor csak derülnék ezen, most nem nagyon. Egyszerű arckifejezéssel nézek le, kutatva, hogy végülis mi történik. Szerencsére sikerül tovább viccelődni és nem állunk meg az örök haragnál. Túl gyors lett volna. - A feltűnést kerülöd, bár az arcod a helyi nőkénél egzotikusabban ragyog. Egy jó spion pedig sokat dolgozik azon, hogy ne legyen nyilvánvaló a szakmája. Külső szemlélőként te képes lennél kémnek hinni magadat? Eddig nem erre gondoltam, de most beült a fülembe a bolha és egyre idegesítőbben ugrál. Ki küldte és mit akar? Ha senki mást nem ismer a városban és mehetett volna bármelyik házat őrizni a kanadai határtól Új-Mexikóig, de ide jött, akkor talán pont én kellek! A fülöp-szigeteki lázadók embere lenne? Nem, szerintem ők nem ilyen fazonú nőt küldenének. Vagy talán pont azért csinálják, hogy ne rájuk tippeljek. A szám körül kezdem két ujjal vakarni az arcomat és Jackie-t méregetem. - Jó. Azért szólok ilyen röviden, mert még mindig aggódom valamennyire. A telefonszámom az egyetemen is elérhető, rengetegen tudják, az nem képezi titok tárgyát. De túl könnyen megy ez. Nem minden nő adja meg ilyen könnyen azt a kódot, amin keresztül bármikor jelezhetek neki, hogy igényelném a társaságát. Egy embernő önmagában nem ellenfél, ha csak testi erőre gondolok, de sok egyebet bevethet. Dasmarinas-ban is emberekkel küzdöttem és jól megizzasztottak. - Hát ezért szúrtad ki pont Fairbanks városát? Kivételt keresel? Megkaptam a fenyegetést. Azt érzem, hogy nem komoly és ha átgondolom, az én nevemmel visszaélni távolról is lehetne. De! Ha ki akarna csalni tőlem hasznos infókat, veszélyeseket, akkor bizony tönkretehetne. Én meg itt bájolgok és ajánlkozom. Tényleg ilyen könnyen bedőlnék? Alignakot leleplezem, de egy kémre nem vagyok képes szigorú szemekkel nézni, ha ő így néz rám. Még az érzéseknek se hihetek, mert tanulják, hogy fojtsák el azokat. - Szóval sok olyanhoz értesz, amit ki sem néznék belőled? Poloskák elhelyezése, bekamerázás, közelharc, lövészet? Basszuskulcs és violin? Hallom magam. Én nem szoktam ilyeneket gondolni, mikor csinos hölgyek társaságában vagyok. Anguta indított el valamit, minden bokorban alakváltót látok, az egyetlen, aki él. Most meg kémet? Akit szerettem, paranoid skizofréniában végezte, mikor rászálltak a partizánok. Megéreztem volna, hogy illik hozzám? Idegesen megrázom a fejemet és megvakarom. A farkasom körbe-körbe jár, a nő körül legyeskedik. Ha van benne némi érzék az energiákhoz, rá fog jönni. Vagy Őrző? Jézus, Mária és a többi szentek mind! Már nem tudom, tőle vagy magamtól ijedjek-e meg jobban. - Pedig létező szakma, sokan űzik és a diákjaim között is akadnak olyanok, akik azt vallják be, hogy a nyomomban akarnak járni. Mint talán ő is, csak másképpen. Ez megint egy elszólás volt tőlem, túlságosan is látszik, min jár az eszem. Régen a kezem járt el, most a szám. Nem kéne megvárni, amíg... - Beszélek, tanítok, követelek. Én a spanyolviaszt kavargatom. Hát te mit? Nem, azt nem fogom elárulni, hogy a tagalogot is beszélem. Ha utánam küldték, úgyis tudja. Ha meg nem, mit ér vele? Teljesen oktalan a félelmem? Biztos? Ha én veszélyben vagyok, Asami is abban lehet. Vagy...ő is? Az ügyintéző felébredt, de én már nem tudom, hogy most álmodom vagy most kezdek olyat látni, ami tényleg van. - Szeretem, mikor csak egy borítékkal érkezik az, aki előttem áll. Mindjárt megleszünk. Utána mivel folytatódik a napod? Messze van a ház vagy itt a belvárosban valahol? Tördelem a kezeimet és jobbra-balra nézek, mintha várnám a kém társait. Lehet, hogy szakemberhez kéne mennem. Már kórosnak érzem. De a Bajnok egy dilidokinál? Hogyne! Inkább halok meg büszkén, minthogy már életemben leírjanak, mint beteg farkast és agysérült embert. Morogni kezdek, csak emberi hangon. Az is elég mély és rekedt. Lenézek a nőre, mint Zsugás Jimmy a kártyaasztalra, mikor rossz lapjárás van.
Nem vagyok sértődékeny típus, így sokáig nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy megbántotta a nénit, valamint nekem is sikerült beszólnia. Miért is tenném? Teljesen felesleges, mivel a baj már megtörtént, mégis mindenki könnyedén elfordította a fejét. Az emberek tipikus mentalitása ez, ezt már rengetegszer megfigyeltem. Talán pszichológiát kellett volna hallgatnom az egyetemen, és nem közgazdaságtant tanulni. Ami késik, az nem múlik, igaz? - Azt kétlem! – nevettem el magam könnyedén a bók hallatán. – Azért az őslakosok is elég egzotikusak szerintem, bár még nem fedeztem fel, hogy mennyien élnek közülük a városban. – utaltam az indiánokra természetesen. – Nem valószínű, de hát nem is vagyok az ugyebár! – ismételtem el újra, mert attól tényleg igazán nem kellett tartania, hogy én esetleg kémkedni kezdjek utána. Nem szoktam, bár azt el kellett ismernem, hogy tényleg szerettem megfigyelni a környezetem. Még arra is akadt példa életem során, hogy a könyvemhez onnan merítettem ihletet, hogy másokat néztem egy ideig. Nem kukkolás ez, én nem annak fogom fel. Még akkor sem, ha a megfigyeltek valószínűleg egyáltalán nem lennének elragadtatva a dologtól. - Miért vagy ennyire paranoiás? Titkolni valód van netán? – az mindenkinek van, szóval szerintem annyira nem viselkedem úgy, mint aki vájkálni szeretne más magánéletében. Nekem is vannak olyan dolgok, amikről nem beszélek, bár elég nyílt vagyok ahhoz, hogy ezeknek a száma ne rúgjon túl magasra. Jobban szerettem mindig is az egyenességet, csak ez sok embert feszélyez, vagy zavarba is hoz. Találkoztam már ilyenekkel. - Nem keresem, egyszerűen csak úgy mondtam. – vontam meg a vállaimat. Kicsit kezdett bosszantani, hogy ennyire gyanakvó velem szemben, és mindenre rákérdez. – És mint említettem, nem én szúrtam ki a várost, hanem felhívtak, ajánlás alapján. Jó munkát kínáltak, hát jöttem. – ennyire egyszerű volt a magyarázat. Számomra legalábbis nem volt ebben semmi extra, máskor is így szokott zajlani. Egyedül annyiban tért el ez a munka a megszokottól, hogy nem csupán egy, vagy két hétre bíztak meg, hanem egy egész évre. - Például tudok fát aprítani, ha arra van szükség. – megint ez a gyanakvás. Mondania sem kellett, szinte az arcára volt írva, hogy mögöttes indokokat, tartalmat keres. Pedig nem volt mit keresni, pontosan úgy értettem, ahogy mondtam. Azért a nők többsége szeret bizonyos feladatokat a férfiakra bízni, de én azokat is meg szoktam oldani. Mert rá vagyok utalva, és mert nem szeretem azt gondolni, hogy nem vagyok képes rá. Nem jó, ha mindig mástól kell várnunk a segítségre, miközben magunk is el tudnánk végezni, ha nagyon szeretnénk. Ráadásul olyan furcsa érzésem is kezdett lenni a közelében, mire fázósan megdörzsöltem a karomat, de ez volt minden. - És sok hallgató mozog ezen a területen? – kérdeztem kíváncsian, mert a nyelvészettel valahogy sohasem foglalkoztam korábban. Semmilyen formában sem, és mivel nekem idegen volt, azt is különösnek találtam, hogy mást meg annyira érdekelt. De hát nem vagyunk egyformák, ezt nem szabad elfelejteni. – Hú, az nem semmi! Hány nyelven beszélsz? – érdeklődtem tovább, mert az ilyesmi mindig is lenyűgözött. – Gondolom, nem árulok el vele nagy titkot, hogy beszélem a hindi nyelvet. – származásomra utaltam ezzel az aprósággal. – De tanultam más nyelveket is, meg sok helyen jártam már, és ragadt rám ez-az. – vontam meg a vállaimat. - Még nem tudom. Szeretem, amikor minden csak úgy magától történik. – mosolyogtam rá barátságosan. Nem voltak még konkrét terveim. – Talán sétálok egyet, megismerkedek a belvárossal, mert igen, elég messze van a ház. – bólogattam, ám azt nem terveztem most egyből elárulni, hogy pontosan hol. – Valami baj van? – kérdeztem kissé aggódva, amikor láttam az enyhén zavart viselkedését.
- Aki Új-Delhiben egzotikumnak számítana, itt nem feltétlenül az. Az indián nők között kevés szépet találtam eleddig, valahogy nem az én fogamra valók. Ellenben Jackie és az ilyen típusú nők annál inkább! Próbálok arra hallgatni, amit érzek és amit látok. Mert amit hallok, az ezeknek ellentmondó dolgokat sugall. - Életem van és aki él, annak nem csak a napfény a barátja, hanem az árnyék is. Úgy vélem, te sem osztasz meg minden hálószobatitkot vagy egészség-beteg témát másokkal. Hazudni megtanultam, akár kém is lehetnék. Minden farkasnak képesnek kell lennie erre, különben hamar elvérzik. Az alkatomból eredően már kötöttek az alvilághoz, talán Jackie is gondol ilyesmire. Ténykedtem ott és sajnos én is gondolok arra, hogy még gondolnak rám. - Ajánlás ajánlás után? Volt már esetleg olyan háztulajdonos, akinek csalódást okoztál? Még nem haltak el az üldözöttség gondolatai, de már erőltetettnek érzem őket. Bosszankodni hamis vádak miatt is lehet. A történet pedig hihetőnek hangzik. Csak ki hívta ide? A megbízói emelték fel a telefonkagylót vagy jelölték be a weblapon? A jó munkától a hátam borzong. Ha még élvezi is, hogy... Le kéne jönnöm a földre, mert ott lehet látni a lakóit. Az űrben nem. - Otthon tanultad meg vagy az első favágós megbízásnál? Én washington betonnegyedében nőttem fel, a kertes ház, a fatüzelés sokkal később jött. Nem csak erő kell, hanem technika is és óvatosság. Érzem, hogy hárít, tisztázni akar. Több tény szól amellett, hogy tévedek és nincs ok hagyni a riasztót tovább kerregni, mint amennyi a valós veszélyt támasztaná alá. Valamitől fázni kezd. Mivel ablakot nem nyitottak és kézi ventilátort se használ senki, szóval a benti időjárás nem változott, két dolog lehet. Valami kórság zabálja vagy érez engem, a fenevadat és nem érti még. Őrző nem lehet, egy dolog kizárva. Túl sok infója se lehet, ha ezt így előadja. Túl körmönfont terv lenne, hogy ha ilyeneket kéne eljátszania és ahhoz túl tiszta belül. - Igen, határozottan nagy az érdeklődés! Mindig elindulnak a szakok, nincs aluljelentkezés. Nem csak nyelvészetet tanítok egyébként, hanem más szakoknak is segítek, ha van nyelvvel kapcsolatos óra. Nem konkrét nyelvtanárként, inkább teoretikusként. - A spanyolt beszélem még, de a nyelvészethez hozzá tartozik, hogy amikből ezek erednek, azokhoz is konyítsak. Latin, görög (mármint nem a modernkori Hellászé, hanem az ókori) és a kelta vidékek stílusa. A szótövek ugyanis legtöbbször ezekből származnak. Nem vetítés, hisz az említettekből mind elég sok szót, sőt idézetet tudok, de konkrét vizsgám és anyanyelvi tudásom idegen nyelvként a spanyolból van. A tagalog is anyanyelvem, de arról hallgatok mélyen, nagyon mélyen. Múlik már a hirtelen jött, reményeim szerint hirtelen távozó bizalmatlanság, de a küszöbnél megáll. - Te már itt születtél, ugye? Szép dolog a hagyományok ápolása, mindig támogatom, a külföldi diákjaink esetében is. Ne is szokjanak át a hamburgerre és főleg ne felejtsék el az anyanyelvüket. Azt mondják, ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Jackie világpolgár, biztos vagyok benne, hogy akárhol megállná a helyét. Sajnos ez az igazán jól képzett kémekről is elmondható. Hallgatom, csak hallgatom, hogy mennyire nem tervez. Akár folytathatjuk is a társalgást és akár pont erre is mehet ki az egész. És pont ezért vetem el a teóriát. Annyira fontos nem lehet a bosszú, hogy egy ilyen kaliberűt béreljenek fel. Morgok még, mert nincs jókedvem, de egyszerűen nem tudok már nem hinni az érzéseknek és a kis bonbonszerű szemeknek. - Van. Az a baj, hogy te túl jószívű és életteli lennél kémnek. A farkasom egy kicsit lenyugszik, de ott marad a nőnél. Leül mellé és figyeli. Én már rámosolygok. Sajnálom, hogy a labilis viselkedésem kikezdte. Valakivel beszélnem kell erről, mert a végén az őrülettel fogom ropni egy olyan táncversenyen, amit Alignak zsűriz. Ott pedig nem akarok nyerni, asztalt borítani nem tudnék, úgyhogy inkább elkerülöm. - Neee! Jézusom... Azonnal megyek - szól az előttünk lévő fiatalember a telefonjába és elviharzik. Csak én hallom, hogy baleset érte a testvérét, így szólt az üzenet, ezért távozik lónak halálában. Intek az egzotikumnak, hogy övé a terep. Végre megkaparinthatja a rejtélyes küldeményt. Én pedig alaposan megnézem őt hátulról is, aztán a körülöttünk lévőket. A farkasom lassan visszahúzódik, mert érzi, hogy már nincs veszély. Nem is létezett, csak belül. Ó, a nimfapapagájok rikácsoló ketrecének rácsaira, milyen szakadékon mászom én keresztül mostanában?
- Ez igaz, de én most alapvetően az amerikaiakra értettem, hogy nekik talán az indián nők is azok. – pontosítottam mosolyogva. Talán ostobának tűntem, de azért reméltem, hogy nem von le tévesen következtetéseket velem szemben, már ami az intelligencia szintemet illeti. – Ez így van. – bólogattam egyetértően. Én sem hittem, hogy bárki tökéletes lenne, és abban sem, hogy vannak csak jó, és csak rossz emberek. Átmenetek mindig vannak, és mindig is lesznek, de ettől még szerintem senki nem kevesebb. Azt meg csak magamban jegyeztem meg, hogy sok hálószobatitkot amúgy sem tudnék elárulni senkinek sem, lévén, jelenleg egyedülálló hölgyemény vagyok. Időnként előfordult, hogy belebonyolódtam egy-egy futó kapcsolatban a munkám során – természetesen nem a munkaadóval -, de az életvitelem miatt ezek nem voltak hosszú életű kapcsolatok. Nem azért, mert nem igényeltem, hanem egyszerűen csak tovább álltam az adott városból. - Igen, sajnos volt. Egyszer. – bólogattam szomorkásan, ám hazudni nem szoktam, szóval nem láttam sok értelmét a tagadásnak sem. – Bár igazából meg sem bíztak végül, szóval nem a munkámmal volt problémája a megbízónak, hanem a származásommal. – nos, igen. Az az idős hölgy elég konzervatív és vaskalapos volt, különösen egyedi nézetekkel, amikbe nem fért bele egy indiai lány, akire rábízza az egész házát. Ezen nem sértődtem meg, elfogadtam a dolgot, hiszen vannak ilyen emberek. Jó pofát mondjuk nem tudtam vágni hozzá, de nem volt még megállapodás, hogy felháborodhassak a variáláson. - Az elsőnél. Otthon nem volt szükség ilyesmire. Egyrészt, sokszor éltünk olyan helyen, ahol nem volt szükség tűzifára, másrészt volt olyan, aki ellátta ezt a feladatot helyettem. – vigyorodtam el. Ebből persze még nem feltétlenül lehetett arra következtetni, hogy gazdag a családom. Akár a férfi rokonaim is megcsinálhatták az ilyesmit, hiszen már elmondtam, hogy szerintem ez férfimunka igazából. Még akkor is, ha egyébként én is el tudom végezni szükség esetén. Bizonyos tekintetben talán én is maradi vagyok egy kicsit, már ami a férfi és női szerepvállalásokat illeti. Ilyen téren legalábbis, mert ugyebár máshonnan nézve, határozottan a határokat feszegettem. - Ó, értem. Akkor legalább változatos a dolog. Bár nem tudom, hogy egy tanári állás mennyire változatos… - az utolsó mondat inkább hangosan kimondott gondolat volt, semmint neki szóló szavak. Természetesen ezzel nem az ő munkáját akartam becsmérelni, erről szó sem volt. Nagyra becsültem a tanárokat, csak nekem nem ment volna. Talán úgy is lehetne mondani, hogy az én lelkemnek túl monoton lenne a tanítás, leadni mindig ugyanazt. Oké, hogy lehet variálni, mindig másképp elmondani a hallgatóságtól függően, de akkor is ugyanaz a lényeg. - Ez érdekesen hangzik, de gondolom használni azért nem nagyon szoktad. Nem lehet túl sok lehetőséged arra, hogy beszéld őket, meg gyakorold. – mosolyodtam el barátságosan, mivel az ősi nyelvek ugye nem véletlenül haltak ki, ha mondhatjuk ezt ebben az esetben. – Igen, itt. Baltimore-ban éltünk akkoriban. – bólogattam. – De a nagyszüleim még Indiában élnek, és időnként szoktunk ellátogatni hozzájuk. – árultam el ezt az apróságot magamról, de élni valószínűleg már nem tudnék ott huzamosabb ideig. Túlságosan amerikai lettem, bármennyire szégyellnivaló ez esetleg a földijeim szerint. - Örülök, hogy ezek szerint sikerült eloszlatni az összes kételyedet velem szemben! – nevettem fel jókedvűen, ahogy meghallottam, hogy mi a problémája. Talán tényleg nem lettem volna jó kém, nem tudom. Sohasem gondolkoztam rajta, megfelelt nekem izgalomnak a sok utazás. Ugyan tudtam fegyverekkel is bánni, ha arra került volna sor, de nem szerettem az ilyesmit, úgyhogy tényleg nem lennék valami jó kém. Túl közvetlen is vagyok hozzá, azt hiszem. - Ó, nagyszerű! – dünnyögtem magam elé, mert az előttem álló láthatóan rossz hírt kapott, annak pedig nem örültem. Csupán annak, hogy végre sorra kerültem. Gyorsan rendeztem le az ügyintézővel a beszélgetést, és vettem át néhány küldeményt, leginkább számlákat és pár levelet. – Nos, legalább nem fáradtam hiába! – fordultam a mögöttem álló felé, sugárzó mosollyal. A kezemben megemeltem a kis levélköteget, elégedetten rázva meg.
- Értettem, mire gondoltál, de úgy gondoltam, átugrom inkább másik kontinensre. A beszélgetés fonalát kicsit megtekertem, ahogyan szoktam. Egy idő után Jackie agya rá fog állni vagy ha nem, akkor egyszerűen bejátssza a nők kedvenc ütőkártyáját, hogy jaj, a telefonjára üzenetet kapott és most el kell rohannia. - Az ilyen ember mázlista, hogy annak és oda született, amilyennek és ahová. A feketékről is úgy tartják, nem akarnak dolgozni, csak lopják a napot, pedig nekem volt nagyon jó barátom, akit képzett eladóként azért nem vettek fel sehova, mert a bőre színe elnyeli a fényt. Csoda, hogy a börtönben kötnek ki? Nem mindegyiknek van vérében a bűnözés. A faji megkülönböztetést nem kedvelem. Engem nem szokott érinteni, a filippínó származás nem annyira szembetűnő. Ha Jackie-ben csak így csalódtak, akkor remek munkaerő lehet. Hazugságnak nyomát sem érzem. - És ha most élne olyan helyen, ahol tuskókat kéne aprítanod a fagyhalál elkerüléséhez, lenne helyetted, aki ellátná ezt a feladatot? A bicepszéből eredően képes elrendezni, de a kérdés attól még jogos és nyilván nem is szokatlan. Legfeljebb a formája. - Néha egysíkú, mint a szürke aszfalt, de aztán új osztályok, új nebulók hajtanak rá. Mindig másik témakörben merülök el jobban és mivel kutatok is folyamatosan, az unalom eléggé kerüli a házam táját. Eleinte a számítógép bűvölését találtam fárasztónak, nem is unalmasnak, inkább agyfeszegetőnek, de már megszoktam. - Több száz éve kihalt nyelveket beszélő őskövületek viszonylag ritkán járnak a városban, remekül tippeltél! A farkasok között azért lehet találni, aki a kiejtésről mondhat pár szót. Nessa-t például biztosan elkapom majd egy kis értekezésre a témában. - Én New Yorkban pillantottam fel először a Nap éltető sugaraira. Baltimore nincs messze, főleg ha csillagászati távlatokban nézzük. Szimpatikus, hogy egy etnikum ápolja a hagyományait. David Papa nem járt vissza a Fülöp-szigetekre, igaz, ott elég durva helyzet alakult ki. Aki elmenekül, az már nehezebben tér vissza, de én már megtehettem. Bár momentán én is menekültnek számítok, titkolom is. Az érzések láttán tényleg nem tudom tovább kémnek hinni. Tudtommal Anguta női alakot nem szokott ölteni, ezért rettentően hálás is vagyok neki, úgyhogy nem szükséges aggódnom. Minden kétely viszont nem tűnt el. - A végén még sikerül elintézni, amiért érkeztünk. Te még számítottál volna ilyen fejleményre? A hangvételem eléggé negatív és fásult. Nem rángathattam ki az összes embert és attól sem ijedtek meg, ahogy a mamikát elüldöztem. Egy örökkévalóságnak tűnt a sor, most pedig sehol sincs. Ahogy Jackie lobogtatja a leveleit, mosolyt villantok, fáradtat, csüggedtet és az ablakhoz járulok. Átveszem a borítékot és amikor meglátom, milyen kicsi, óriásit sóhajtok. Ezért álltam le a lábamat? Nem mintha megártott volna neki. A szememmel a plafon felé nézve számolok háromig, ahogy egyszerűen elmegyek a nő mellett. - A szokásos, éves értesítő a bankomtól. Ha tudom, hagytam volna, hogy visszamenjen a "Címzett nagy ívben..." jelzéssel. Most már engem is, a farkasomat meg főleg hív a friss levegő. Merem remélni, hogy Jackie követni fog. Kellemes beszélgetőpartnert nyújt azzal a két sült gesztenye szemével, amit eddig is bámultam. Csak akkor lesz egy fecskefarknyival jobb kedvem, mikor elhagyjuk a fáradt légkörű épületet. Odakint bontok, olvasok és kukázok is rögtön. A kezemet leporolom, látványosan, hogy kész, ennyi volt. - Van kedved valami könnyű frissítő legurításához? Tudok egy helyet itt a szomszéd utcában. Megbeszéltük, hogy nem szólítja a sietség, így reménykedem, hogy még tölthetek vele némi időt. Remény. Na ja, ha már nagyobb volumenű dolgokra nem telik, ilyen kicsikbe vetem. Még nem halt meg teljesen.
Kezdőlap
//
Mivel láttam, hogy Judy JK lett, akár vele együtt is megejtheted ezeket. ^^//
Folyt. köv. hamarosan 
