Munka közben nem iszunk, nem drogozunk. Csak egy kis plusz életet viszünk a napokba. Ma például egész nap szokatlan képzettársításokkal élek. A szívverésem heves, már órák óta és annyi melót elvégeztem, hogy én is meglepődtem. Mindenkinek azt mondtam, hogy vidám éjszakám volt tegnap. Amióta tudják, hogy Mae-vel összeszűrtük a levet és ugye a videót is látták, ez már mindenre magyarázat. Ha jó napom van, somolyognak, ha rossz napom van, összesúgnak, hogy biztos hiszti volt. A nép már csak ilyen. Szóval ez az áfonyás és nátrium-hidro-karbonátos tea, amit hoztam, csodás hatással bír. Épp lejöttem a röntgenesekhez, mert valamit meg kell beszélnünk. Régóta terveztük, de csak ma volt olyan sűrű az energiaellátottságom, hogy időt tudtam rá szakítani. Mostanában egyre több az apró vagy nagyobb baleset, amihez kihív a Falka. Franz nálam lakik egy darabig és vele is mindig úgy elütjük az időt a laborban vagy zenével, hogy nem 24 óra, hanem 48 is kevés lenne. Maeve pedig... Hivatalosan együtt vagyunk, úgyhogy időnként adunk is a látszatnak. Elfoglalt ember vagyok és ezt szeretem! Mindig történjen valami! Az 1. emeleten a legkülönbözőbb ágazatok lelhetőek fel és épp a lifthez jövök, mikor egy fiatal lánykára leszek figyelmes. Rengetegen járkálnak errefelé, nem is tilos, szóval nem nagyon hederítek rá. Előre nem is köszönök, hisz nem ismerem. Hasonlít valakire, de ennyi. Ha ő köszön, bunkó nem leszek, mosoly és "Jónapot". De inkább az órámat nézem, mert még oda kell érnem a gyógyszerek előkészítésére is. Amikor ennyire rövid szálon rángat az idő, azt élvezem, mert nincs idő az igazi bolondságra, arra, amit otthonról hoztam. Se a szomorú emlékekre, amik időnként fel akarnak törni. Most is olyan sebesen megyek a folyosón, amilyen mélázva a kislány. - Hoppá! Még jó, hogy nem a Haley-üstökössel karambolozott! A medence tiszta és sértetlen? Ez így egy szuszra kiszalad belőlem, ahogy meglepett fejet vágok és a hajamat borzolom, másik kezemmel pedig előrenyúlok, hogy segítsek a lánynak megkapaszkodni. Ahogy figyelek rá, a testi változásokat is lecsekkolom. Azt hiszem, törés nem következett be, a testében semmiképp. És most jut eszembe, hogy a témát már kivittem az űrbe, de egy fontos apróság elmaradt. - Elnézést, belefeledkeztem a mentális naptáramba. Elég sűrű. Most már mosolygok rá és ha inkább menekülne, ahogy ilyenkor szoktak a tinik, hagynám is tovább menni. Ekkor pottyan ki a zsebemből a telefon és franc tudja, mi nyomódik meg, de Mae feje vigyorog rám onnan. Én meg visszavigyorgok és lehajolok a telóért, ami pont Helena lábfeje előtt köt ki. - A menyasszonyom, ilyen ugrándozós típus, ne haragudjon!
Ahogy fenékre ülök a folyosó közepén, először le sem esik, hogy pont egy orvosba sikerült belefutnom, csak az előttem álló pár lábat szemlélem, miközben fájdalmasan megdörgölöm a popómat... Aztán esik csak le, ahogy kicsit fentebb vándorol a tekintetem, hogy ezen bizony fehér köpeny van, abban meg nemigen szoktak beteget mászkálni, és... - Ó basszuskulcs... - csúszik ki akaratlanul is a számon - Bocsánat! Én... én nem akartam, csak nem is tudom, hol járt az eszem... Nem épp a Haley-üstökös környékén, de hasonlóan távol, azt hiszem. - magyarázok, ahogy elfogadom a segítő jobbot, felálva pedig le is porolom a ruhámat... nem mint ha olyan retkes lenne a folyosó, sőt, igazából olyan patyolat klórszagú, hogy inkább csak megszokásból teszem a mozdulatokat – hogy anya is büszke lenne rám. - Mentális naptárba? - kérdezek vissza kíváncsiskodva - Azt hittem, az orvosok túl elfoglaltak ahhoz, hogy mindent fejben tartsanak. Vagy ez is olyan, mint a Sherlock sorozatban Holmes elmepalotája? - kíváncsiskodok tovább, elég lazának tűnik a doki, bár az igazat megvallva, túl idősnek sem mondanám. Lehet, hogy mégsem doki? Csak valami gyakornok? Vagy rezidens? Kibukkan, lepottyan a telefonja, én pedig akaratlanul is összerezzenek rá, ahogy a készülék a padlón koppan. Azt hiszem, ez is generációnk betegsége, hogy nem tudja szemrebbenés nélkül nézni, ahogy egy drága elektromos kütyüben így tesznek kárt, még ha akaratlanul is. - Ó... a... menyasszonya? - hallatszik némi döbbenet a hangomon, és már épp hajolnék, hogy felveszem a készülőket, milyen kelekótya vagyok már megint, amikor a férfi megelőz, én pedig csak izegve-mozogva húzom ki magam, mint ha el se kezdtem volna a mozdulatot valójában. - Milyen csinos. Régóta járnak jegyben? Mikor lesz az esküvő? - csak úgy záporoznak a kérdéseim, amikor észembe jut, hogy talán mégsem illene így... így aztán sietve korrigálom is magam - Elnézést, nem akartam feltartani, hisz pont az előbb mondta, hogy milyen sűrű a napirendje... Én... igazából a véradásra jöttem, csak attól félek, eltévedtem. Esetleg tudna segíteni? - vetettem rá egy segélykérő pillantást, és ha bármi jelét adja, hogy zavarom, már itt sem vagyok, csak mutassa, merre menjek.
- Á, értem. Akkor a Lófej-ködnél? Vagy a Fiastyúknál? Azért megmaradt pár nagyon érdekes alakzat a csillagászatból, még ha nem is az a szakterületem. Tinilány, biztos a fiúkon ábrándozott vagy azon, hogy mit kavarnak a többiek. Fiatalság, bolondság. Nálam nem is múlt el a fiatalsággal együtt, szóval egy szavam sincs. Aranyos, hogy rögtön az esztétikum a lényeg. Én a medencéjéért aggódtam, amit szépen be lehet zúzni egy csúnya eséssel, neki viszont a ruha foltmentessége fontosabb. - Bevallom, azt nem nézem, de a mentális naptár nagyon is fejleszthető. Nekem elég jó tanárom volt hozzá. Mosolyogva közlöm vele. A Teremtőm a pszichológia szaktekintélye volt és noha előtte is tehetségesnek számítottam a tanulásban, tőle aztán olyan módszereket sajátíthattam el, hogy csak néztem. A kislány néz, szemlél, de nem ért engem. Valamin nagyon csodálkozik. Aztán okot is adok, a hóbortos doktort játszom el, nem direkt. Repülő telefonok, féktelen szóözön és humor. Ha valaki azt hiszi, hogy a műtőben ettől nem vagyok komoly, akkor téved. Ott élet és halál fog kezet, egészség és maradandó sérülés versenyét éljük meg, én pedig egyértelműen a jó oldalra állok. Teljes mellszélességgel. Annyira elgondolkodok ezen, hogy a felét hallom meg a dolgoknak, de az is elég lesz. - Hú, ennyire még nem haladtunk előre. Lassan 3 hónapja lesz, hogy meggyűrűztem. Én azt mondom, nem kell elkapkodni. Főleg ha kamu az egész és egyszer be is jelentjük, hogy vége a színháznak. Fogalmam sincs, mikor lesz ez. - Sűrű, sűrű, de most pont van fél órám, hacsak nem riasztanak, hogy vége a világnak nélkülem. Véradás? Hú, a plakátot én is láttam. - Ahaaa... Ilyen jó vére? - kérdezem komolyan nézve és az államat vakargatva, mintha csak terveznék az életnedvével. Valójában a helyszínen gondolkodom. Megvan! Az egyik nővér mondta reggel, hogy a barátja is bejön, ő meg majd leugrik hozzá. - Igen! Jobbra-balra-jobbra és a kávéautomata mellett ki lesz írva. Gyorsan el is mutogatom, raptáncnak is beillik, ahogy előadom. - Gyakran jár vért adni? Ugye nem lesz gond? Pár jó tanácsot adhatok, hátha ott nagyüzemben nyomják és kimarad valami. Nem örülnék, ha megint elesne, de az ájulástól. Helyes lány, jószándékú, megérdemli a figyelmet. És ha már figyelem... - Mondja, járt már itt? Akár a családdal? Valahogy ismerősnek tűnik. Én Dr. Balthazar Bluefox vagyok egyébként. Idegosztály. Csajozós szövegnek nagyon ócska lenne, főleg azután, hogy a menyasszonyommal dicsekszem, szóval remélem, nem érti félre. Akkor megijedne, azt pedig nem szeretném. Nem én vagyok Dr. Frankenstein. Ő amúgy sem ártott senkinek azzal, hogy hullák darabjait rakta össze az élet létrehozásáért.
- Alakul, de annyira talán nem távol, inkább csak... min ott a távolban, a hegyeknél... - mutatok ki a folyosó ablakán a város mögött, távolban húzódó hegyvonulatok felé, mielőtt egy régi kedves gyerekkori meséből idéztem volna – Szeretnél-e hegy tetején szikla lenni? Patak partján kis kavics, Utcasarkon macskakő? Lehetsz virág: tavasszal megszületsz, illatozol, aztán elszáradsz. - szavaltam egész nagy beleéléssel, mint ha csak valami szavalóversenyen lennék... pedig sosem voltam olyanon, voltak az osztályunkban olyanok, akik messze jobbak voltak ilyesmiben, úgyhogy mindig őket küldték helyettem. - Valóban? És hogy működik ez az egész? Vagy hogy lehet fejleszteni... egyáltalán megtanulni? Idevalósi a tanára? - zúdul az újabb kérdésáradat, hogy aztán rövid úton a doki menyasszonyánál kötünk ki. - Akkor az tényleg nem is olyan rég volt. Bár azt hallottam, hogy ahol eljegyzés volt, ott egy éven belül esküvőt is illik tartani. - somolyogtam rá, biztos ezt is szokása válogatja, merre mi dívik, de abban tényleg igaza van, hogy az ilyesmit jobb nem elkapkodni. Nem mint ha annak szurkolnék, hogy szétmenjenek, mon dieu, dehogy is! Csak ha esetleg mégsem működik egy kapcsolat, azt hiszem, jobb ha az esküvő előtt derül ki. Bár amennyi tapasztalatom van a témában, inkább nem osztogatok tanácsokat. -Te, aki a világ friss dísze vagy, S a víg tavasz előtt még csak herold, Bimbódba temeted tartalmadat, S, édes vadóc, fukaron tékozolsz.- idézek Shakespeare híres szonettjéből, mielőtt somolyogva a dokira mosolyogtam volna - Szokott neki verseket mondani? Vagy virágot venni? Szerintem nincs olyan nő, aki ne lenne odáig az ilyesmiért. - ha már tanácsot nem is, tippet azért adok, mert tekintve, hogy napjaink férfijaiból mennyire kiveszett a lovagiasság... - Azt eddig is sejtettem, hogy elég sűrű az időbeosztása az embernek, ha orvos, de... most látom, beigazolódott a sejtésem. - jegyzem meg, amikor pedig a véremre kérdez rá, csak nevetve széttárom a kezeimet. - Az jó kérdés. Akinek szüksége van rá, annak biztosan jó. - felelem mosolyogva, elvégre akinek az életét menti meg, hogy ne lenne? Meg gondolom, ha valami gond lenne vele, úgy is értesítenének róla, vagy közlik, hogy bocs, nem. - Hát ez elég kacifántosnak hangzik. Csodálom, hogy nem tévednek el, mint valami labirintus. - csóválom a fejem, bár belegondolva, az egyetem sem sokkal jobb ilyen téren, aztán így, hogy naponta több órát is ott töltök, egész hamar kiismertem magam az útvesztőiben. - Ez lesz az első. - vallom be némi félsz kíséretében, lehet, hogy kissé kiábrándító lehet a válaszom, ha valami nagy éllovas véradónak könyvelt el eddig a doki - És azt én is nagyon remélem, hogy nem lesz... Bár egyáltalán milyen gond lehetne? - kérdeztem vissza némileg aggódva, miközben már a rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek jelentek meg a gondolataimban. Fertőzött tű. Kiderül, hogy nem adhatok vért... mert valami olyan súlyos betegségem van, amiről eddig nem tudtam. Vagy elájulok. Vagy elvérzek. Vagy valami levegőbuborékot injekcióznak be a vénámba, mint a filmeken, és meghalok! Mon dieu, lehet, mégsem gondoltam én komolyan ezt a véradós dolgot... - Nem, még egyszer sem... Most va- kezdenék bele, hogy válaszoljak Dr. Bluefox kérdésére, amikor egyszer csak egy éktelen kiabálás szeli át a folyosó levegőjét, ahogy egy fehér köpenyes férfi rohan ki a folyosóra, kezében egy patikákból jól ismert krémes tégellyel. - Tudok egy krémet hereviszketés ellen! – lóbálja az emlegetett dobozt a kezében, majd ahogy meglát minket, sebes léptekkel felénk is veszi az irányt - Dr. Bluefox, remélem, nem zavarom, de elvégeztem az említett javaslatokat a szer kapcsán, amiket tanácsolt, és azt hiszem, működik! Kipróbálja maga is? - hadar lelkesen a kis rezidens, mint ha ott sem lennék, és próbálnék láthatatlanná válni kevés sikerrel, de helyette egyre vörösebb arcszínnel, hogy miknek lettem én a fültanúja.
Én kivittem az űrbe az összeütközésönket, egészen távoli csillagképekig jutottunk, mintha csak ott koccant volna össze két meteor, a kislány viszont megáll a fairbanks-i hegyeknél. Ahová mutat, oda kipillantok, hogy megértsem, hová is akar kilyukadni. Versmondás? Ennyire megterhelik őket memoriterekkel? Az jót tesz az emlékezőtehetségnek, de úgy hallottam, nem igazán alkalmazzák. - Ezt holnap kell felmondania irodalomórán? Magvas versike és ami azt illeti, én jobban szeretek az lenni, ami vagyok. Egy kavics élete nem túl izgalmas, bár annál is kevesebbet fog fel belőle, kivéve az animisták szerint. Nem nevetem ki és ha esetleg a buddhista hit szól belőle, akkor sem szándékom megalázni. Nekem nem kell ilyesmi, túl sokat kaptam belőle, deformált verziót és másik nem hiányzik. - Vannak apró technikák és a lényeg a sok gyakorlás. Valamihez kötni kell. Ha szerda a farkas, akkor csütörtök legyen Piroska! Egyébként nem, new yorki volt, akitől tanultam. Hogy Elisabeth honnan jött igazából, fogalmam sincs. Mestere volt a titoktartásnak, úgy mesélt sokat, hogy a rejtély még több maradt körülötte. Ha valaki, hát ő mindent tudott a memóriáról, már akkor! - Mi hagyunk időt, nem kötjük magunkat semmihez. A szokások lehetnek szép szokások, de mindketten szabadelvűek vagyunk, úgyhogy nem vesszük bunkóságnak, ha az 1 év kevés. Visszamosolygok én is. Remélem, nem veszi kioktatásnak, mert nem annak szánom. Ha még sokat kóborol itt, a végén megismeri Mae-t is és látni fogja, hogy minden szavam igaz. - Amindenit, milyen poétikus tetszik lenni! És netán ismer is? Egész találó sorok. Bár a mellbimbómat éppoly feleslegesnek találom, mint a féregnyúlványomat. A farokcsonttal együtt valami korábbi, állatias verziónkra emlékeztet. Hordozunk magunkban olyasmiket, amiket farkast birtokolva ért meg igazán az ember. Jelzünk a lompossal, a morgáshoz szükséges szervek is ott hasznosak és így tovább. A versikét nem ismerem fel, szeretek olvasni, művelődni, de bevallom, ritkán jegyzek meg ilyeneket. Nem vagyok idézetfaló. - Ilyen szépeket nem tudok, de saját kútfőből szoktam próbálkozni. jobban állnak a virág mellé. Tipikus nőci, rögtön rápörgött a csajos témára. Aranyos egyébként, megnyerő. Főleg az, hogy nem érdekből mondja, hanem egyszerűen jó fej és érdeklődő. Maeve kap virágot, persze, úgy az igazi a színjáték, de túlzásba se viszem. Eleve akkor költözött be hozzám, mikor balhé lett egy telecsokrozott iroda miatt. Örül a virágnak, de akkor nagyon herótja volt tőle. Nem gondoltam komolyan a kérdésemet, a válasz is ehhez igazodik. Igaz, de triviális. Például a drogosok félnek a véradástól. Ebből a kiscsajból meg azt nagyon nem nézem ki. - Pedig ennél egyszerűbben nem tudom elmondani. Áááá... Hülye fejet vágva gondolkodom el, hogy mennyire is sietek most. Nagyon? Nem nagyon. De. De mindegy, úgyis szoktam késni. Szegény kislány ne tévedjen már el, ahogy hordozza itt a vérét. Még megromlik benne, ha elkésik. Pörög az agyam és már hülyeségeket ad ki. A tea utóhatása, ezt feljegyzem. - Jaaa. Általában nem szokott gond lenni, csak vannak olyanok, akik nem bírják a vér látványát. Még a sajátjukat sem, pedig az olyan természetes. Kifolyik, belőlünk van, mi vagyunk azok, ott a kis cseppekben. Ahogy folyik át a csövön és még meleg. Ha úgy érzi, hogy kicsit tart ettől, akkor szóljon és lefektetik. De ezt majd elmondják ott, meg minden mást is. Nem szeretném ijesztgetni, épp ellenkezőleg, azt magyarázom, mennyire hétköznapi dolog. Elsőbálozó. Nem derül ki, mit akart még mondani, mert egy nagyon lelkes ifjoncunk ront rám. Arcomat a kezembe temetem, mert ez most ciki. Nagyon is az. Belepirulok, Helenára nézek, aztán a plafonra, mintha tízig számolnék, hogy ne teremtsem le a srácot. Inkább elmosolyodom, megrázom a fejemet és úgy veregetem meg a rezidens vállát. - Nagyon örülök a sikerélményének, Dr. Lane! Köszönöm, nem igénylem, de igazából van még egy összetevő, az egyik legfontosabb! A srác lelkesedése nem csap át letörtségbe, inkább még jobban kipattannak a szemei. Basszus, ez előző este tolt valami cuccot. Még érzem rajta. Nem szokott ilyen lenni. Kétlem, hogy nem csak elképzelte a hatást... - Diszkréció. Hölgyek előtt nem emlegetünk ilyen kényes témákat, amennyiben megoldható. A jegyzeteit szívesen megnézem, majd vigye be őket az irodámba, legyen oly szíves! A srác hevesen bólogat, megfordul maga körül, kétszer is és megnyomja a lift gombját. Szerintem már indul is Dr. Bluefox irodájába... Azt hiszem, majd beszélek vele, szintén diszkréten, mert mezei embereknél azért nem játék a gyógyítás becuccozva. Még a fiatal gyakornokoknál sem. - Én kérek elnézést... - mondom nevetve a lánynak. Ahogy a rezidens elmegy a lifttel, én az előbb említett irányba intek. - Nem örülnék, ha még sokáig tévelyegne, úgyhogy inkább elkísérem, ha nem baj. Meglátja, nem is olyan vészes útvonal. Azt ugye tudja, hogy fog kapni ezt-azt, csokit, azt hiszem, narancsot, olyasmiket, amik segítenek hamar pótolni a lecsapolt energiát? Szegény rákvörössé vált lányba igyekszem egy kis életet lehelni. Arra rájöttem közben, hogy még nem volt a kórházunkban. De nekem határozottan ismerős. A bemutatkozás elmaradt, Lane elbabrálta. Ciki lenne újra megkérdezni. Békén hagyom inkább és egyáltalán, csak akkor megyek vele, ha nem érzi tolakodásnak.
- Nem holnapra, tegnapra kellett. Ne kérdezze, hogy miért, mert még csak nem is irodalom szakos vagyok, hanem ékszertervezőnek tanulok, de az egyik tanárunknak meggyőződése, hogy a művészeknek több területen is illik otthonosan mozogni. - ezért hát festünk, rajzolunk, szobrászkodunk, verset tanulunk, fő a változatosság. Csodálom, hogy a színjátszást még nem vették be a tananyagba, bár ha megtennék, biztos arra is lenne magyarázatuk. - Péntek meg a nagymama, szombat a vadász, vasárnap meg a hét kecskegide. Vagyis ők már nem, az másik történet. Kicsit olyan akkor, mint az agykontroll... vagy valami olyasmi. - gondolkozok hangosan, amikor pedig meghallom előző lakhelyemet, egészen felcsillan a tekintetemben a lelkesedés. - New yorki? Mielőtt ide költöztünk volna, én is ott éltem. - osztom meg vele ezt az apróságot, még ha nem is kérdezte, nem tudom, mint ha ezzel valami titkos közös klub tagjai lennénk. Én new yorki, neki pedig new yorki ismerőse van... Mondjuk ahányan laknak abban a városban, szerintem nincs olyan ember a Földön akinek ne lenne onnan származó ismerőse. - Ó, értem. A mai fiatalság, nem? Bezzeg még a nagyszüleink korában... - milyen szentségsértés lett volna, ha valaki így áll ehhez az egészhez. Még jó, hogy ilyen szemmel nézve sokkal lazább a mai világ, még ha más téren meg a kötöttségek lettek sokkal nagyobbak. - Hogy mi? - kérdezek vissza, megakadva kissé a szavalással, mielőtt leesik, hogy egy kétértelmű szavon mennyire sikerült elcsúsznunk, ettől pedig egyből pír kúszik az arcomra, mert milyen beszédtéma már így első találkozásra a mellbimbó meg a féregnyúlvány, pláne egy felnőtt pasival, még ha orvos is... Azt hittem, hogy ettől vörösebb már nem lehetek, de úgy tűnik, lesz ez még rosszabb is, mert miután bőszen végigbólogatom a doktorúr vérről és vérvételről tartott kis beszámolóját, befut az egyik kollégája is a hereviszketés elleni kenőcsükkel, én meg csak kínomban birizgálom az egyik tincsemet, úgy igazgatva, hogy valamivel többet takarjon csudi vörösen lángoló fejemből. Nem sok sikerrel, úgyhogy azt hiszem, szeretnék inkább láthatatlanná válni. De most komolyan! Milyen menő lenne már? - Nem, semmi gond! - legyintek mentegetőzve, amikor pedig felajánlja, hogy elkísér, ismét heves bólogatással adom beleegyezésemet, majd h mutatja az utat, el is indulok mellette haladva. - Minden nap ilyen... khm, eseménydúsan telik itt a kórházban? Azt hittem, hogy sokkal monotonabb a munka... - jegyzem meg, mielőtt elindulnánk, amikor pedig a vérvétel részleteire terelődik a szó, csak megrázom a fejem. Csak így tovább Helena, vajon mikor fog beállni a nyakad? Mint valami bólogatós kutya az autó hátsó kalaptartóján. - Rémlik valami, mint ha egy szaktársam említette volna... meg hogy igyak előtte jó sok vizet, akkor kevésbé viseli meg a szervezetet a vérveszteség. Meg hogy orvosi igazolást is adnak a sulis hiányzásra. - fűzöm hozzá ártatlanul, mert valljuk be, mégis diák vagyok, és ha egy szelet csoki meg egy potya nap között kéne választani, azt hiszem, nem kérdéses, 10-ből 9 egyetemista melyiket választaná. A kivétel meg erősíti a szabályt, és annyi stréber úgy is akad nálunk is.
- Ezt abszolút támogatom! Sőt nem csak a művészeknél. Bevallom, én például hegedülök, zongorázok és szobrokat is készítettem már. De ezt nem mind egyszerre. Ránézek mosolyogva. Kis művész a leányzó. Most már komolyan érdekelni kezd, hogy miket fog majd alkotni. Ékszerek. A Falkában van olyan tagunk, aki szereti őket beszerezni, árulni. Ellopni... Viselni meg még több nőstény szokta. Lesz piac. Komolyan rámutatok a lányra, mutatóujjal, úgy, ahogy nem illik. - Nagyon jó logika! A hét kecskegida egyből beugrott, úgyhogy ne írja ki ilyen könnyen a forgatókönyvből! A farkas majdnem megette őket, de csak majdnem. A szépérzékére kell hatni, ne legyen rögtön vérengzős vagy dramatikus történet. Inkább csak irányt mutatok neki, a személyiségéhez igazítva. Ahogy Elisabeth-től tanultam. Az agykontroll is komoly dolog. Nekem túl komoly volt, próbáltam, de nem lettem a híve. Annyira aranyos ez a hirtelen jött lendület, amivel közli, hogy ő is abban a kis fatornyos, röpke 8 millió főt számláló városban élt. Mikor én ott laktam, még feleennyi se volt, de sebaj. Az álca szerint fiatal vagyok és nem olyan rég költöztem ide. Az meg vicces, mikor ilyenkor kérdezik, hogy nem ismerem-e ezt vagy azt. Akár ismerhetném, de egy egész ország is elférne a felhőkarcolók között, szóval... Mindegy, ez a tény remek kamusztoriknak adhat alapot. - Ó, igazán? Nagy a város, kicsi a világ. Tanulni jött fel ide Fairbanks-be? Nem ritka eset. Vajon tudja, sejti, hogy miket tartogat ez a város? Hogy miféle történelme van, amiről nem írnak a könyvek? És hogy tavasszal a téboly üli meg az elméket. Mikor egy ilyen kis ártatlan lelket látok, legszívesebben elzavarnám, hogy majd jöjjön vissza 1 hónap múlva. De nem teszem, mert nem vagyok szuperhős, aki mindenkit meg akar menteni akkor is, ha erre képtelen. Jót nevetek ezen, ahogy ő beszél a mai fiatalságról. A tojáshéj még ott van a popsiján. Ahogy nekem is, mert 20 és 30 között szoktak elhelyezni, amíg nem tudják, hogy doktor vagyok. Most pedig úgy megmagyarázok mindent... Hogy nem is érti, de végtelenül szégyelli magát, hogy ezt meghallgatta. Jaj, szegényke, csak tetézem a bajait. Legyintek és elnézést kérően nézek rá: - Bocsánat, ha túl szakmai voltam. Nálam a költészetnek mindig van egy masszív anatómiai vetülete. Nem szakadhatok el a gyökereimtől, az élő és élettelen anyagok tanulmányozásától. Nem mindig szárnyalok a lélek és a megfoghatatlan entitások magas egén. Maeve-nek is kémiai alapú bókokat szoktam mondani. És imádja őket! Aztán jön az irulás-pirulás, a mókás kedvű gyakornok, meg a herekenőcs. Huuuh... Nem tudom, mennyire örül most nekem. Talán menekülne. Nem teszi meg, de legszívesebben nem itt lenne. Ilyenkor kell bedobni a puskaporos hordót a tűzbe. - Ha a menyasszonyom jött volna le, még ilyenebb lenne! Ő a gyermekosztályon dolgozik, most épp ki se látszik egy térdműtétből, ha minden igaz. Maeve megosztó személyiség és el tudom képzelni, hogy egy másik nő nem csípné. Pedig ha ő itt lenne, akkor milyen élet lenne, hajaj! - Igen, igen, stimmel. Vérszegényen nem szabad az iskolapadban ülni. Én kipróbáltam és elég hamar kidőltem. Egyszer régen tényleg így volt. Pont New Yorkban. Éltem-haltam a suliért, amitől Only-ban el voltam tiltva. Szomjaztam a tudást és bementem véradás után. 10-kor már az iskolaorvos ébresztgetett, hogy hahó, haza kéne menni, okoskám... Nem bántam meg, mert az is egy tapasztalat. Később is játszottam még a vérveszteséggel, csak durvábban. Arról pedig nem mesélünk. Az időt viszont olyan jól elbeszélgettük, hogy már fel is tűnik a tábla...a piros nyilat és egy vércseppet ábrázoló kinyomtatott papír, ami szövegével megjelöli, hova kell majd bejelentkezni. Elnézek arra, hárman álldogálnak és még egy negyedik érkezik a másik irányból. Egy útvesztő ez a kórház, éhen lehet halni, mire kitalál belőle valaki, aki nem rutinos! - Nos, az lesz ott! Innen már meglesz, ugye? Ms... Ha bemutatkozik, akkor a kezemet nyújtom. Beszélgetek még vele, amennyiben igényli, de az órámat is nézem és olyan túl sok idő nincs. Pár perc, azt viszont tényleg örömmel rászánom, mert aranyos és szimpatikus. Ékszertervező. Ott csillognak a szemében a jövő gyémánt karperecei.
- Húha, pedig az lenne ám a teljesítmény! - felelem nevetve, igaz, tekintve, hogy mindegyik említett művészeti ág kétkezi elfoglaltság, legalább 6 kézre lenne szükség, ha egyszerre akarná művelni mindhármat – jól... Mint valami pók, ha a lábakat is hozzászámoljuk. Vagy mint Shiva istenség az indiaiaknál - Szobrászkodni mellesleg édesapám is szokott. Igaz, ő is csak hobbiból. - fűzöm hozzá, bár nem csodálkozok rajta, valam normális hobbi mindenkinek kell, én is besokallnék, ha egész nap a jogszabályok és törvények világában kéne boldogulnom. Brrr! - Azért jó nagy farkasnak kell lenni ahhoz, hogy hét kecskegidával elbírjon, mint vacsora. Vagy jó kiéhezettnek... Nem? - kérdezek vissza, mert igazából sem azt nem tudom, mekkora egy farkasbendő, sem azt, hogy a kiskecskék mennyire laktatóak. Meg mint ha rémlik valami, hogy koplaló kutyának sem szabad egyszerre sokat enni adni, mert megfekszi a gyomrát. Vagy bele is pusztul? Ki tudja már...? - Az aztán biztos. - bólintok - Nos... az igazat megvallva nem én akartam jönni, a szüleim miatt vagyok itt. Apát ide helyezték át a munkája miatt, anya is kapott munkát, én meg, lévén még nem vagyok nagykorú, sok beleszólásom nem volt abba, hogy akarok-e jönni, vagy sem. - szívem szerint inkább maradtam volna New Yorkban, legalább amíg befejezem a sulit, mert így a tanulmányok közepette váltani elég szívás tud lenni, ha engem kérdeznek, de miután a kutya sem kérdezett, így csak csendben szívom a fogam miatta, meg biflázom a vizsgára valókat... - Költészet és anatómia? Huh... Pedig elég távol áll a kettő egymástól... - kerekednek el a szemeim, legalábbis az én világomban. Valami kapcsolat biztosan van köztük, mert minden között van, közelebbi vagy távolabbi, csak meg kell találni. - Óóó, szóval ő is orvos? Itt ismerték meg egymást a kórházban, vagy csak szerencsés véletlen, hogy hasonló a végzettségük? - kérdezek rá, mert akár az is lehet, hogy valamelyiküket nemrégiben helyezték át, vagy akár a szupermarketben futottak össze avokádóvásárlás közepette... vagy itt a laborban botlottak egymásba, mint valami romantikus hollywoodi romantikus vígjátékban. - Néha akkor is olyan nehéz a tananyagra koncentrálni, ha épp tökéletesen egészséges az ember, meg bőven elég vére van... Képzelem, akkor így milyen lehet. - sóhajtottam, elnézve a dokit, ő is nemrégiben végezhetett a sulival, azt meg biztosra veszem, hogy az orvosi sem szűkölködik az unalmas, monoton, emészthetetlen magolni valókban. Csak míg nálunk a kőzettan a száraz, dög unalom tananyag, addig ők gondolom a biokémia tankönyvek felett alszanak nagyokat. Vagy nem, sosem fogom már megtudni. - Óh! Igen, igen, köszönöm! Innen már művészet lenne eltévedni, annyira talán én sem vagyok reménytelen eset. Női tájékozódás ide vagy oda... - mosolyodok el, majd már nyújtom is a kezemet, hogy viszonozzam a kézfogását - Hagen. Helena Ophélie Hagen. - mutatkozok be mellé, miközben a tekintetemmel a fehér orvosi köpenyeken megszokott kis névtábla után kutatok - Köszönöm a segítséget még egyszer! Nem is tudom, nélküle hova lyukadtam volna ki... Örvendtem a szerencsének!- sőt, inkább belegondolni sem akarok, ahogy véletlenül benyitok a patológiára, vagy valami hasonló gusztusos területére a kórháznak.
// Hát... millió bocsánat, és ismételten süllyedek.... :’) Ha már úgy is ilyen búcsú-közelben jártunk a játékkal, inkább vettem zárósra, hacsak nem írsz valami olyat rá, és ha gondolod, akár kezdhetünk újat akár másik párosunkkal is //
- Ha polip is lennék egyben, akkor talán menne - felelem én is jót derülve. Szeretem a fiatalokat, annyira lazák tudnak lenni. Öröm velük bolondozni. - Jó is az, nem kell mindenből hivatást csinálni. Szóval a családban van egy erős művészi véna, apukától örökölhette a kiscsaj. Én azt vallom, hogy ha kitanulunk egy ilyen hobbit, még akár alacsony szinten is, újabb színt visz az életünkbe és arra mindig szükség van. A mai napig igyekszem újdonságokkal bombázni magam. Az a helikopterjogsi még kéne például, hiányzik a gyűjteményemből. - A hét minden napjára jut egy. A farkasok meg ritkán járnak egyedül és akadnak nagy példányok is. Akár áthallásos is lehetne, amit mondok, de Helena nem tűnik olyannak, aki minden bokorban farkasembert lát, mert megnézte a Twilightot vagy valami hasonlót. Ami minket érint, szerintem ha bármelyikünk nekiáll, csontig lezabálja a húst egy gidáról, de hét tényleg sok lenne és pazarlás is. - Remélem, azért nem keserű szájízzel fog visszagondolni erre az időszakra! Biztos megtalálja a helyét. Szegényke abszolút nem ide vágyott, ahogy látom. A szülők szava nagy hatalom és ha egyébként rend van otthon, akkor ez nem is baj. Nálunk nem volt rend, se otthon, se a fejekben. Az egész falu a feje tetejére állt, úgyhogy az én szökésem szerintem tök jogos. Helenának viszont nincs rá oka, pedig a tinik kalandvágya már vinné el innen izgalmasabb helyekre. - Nem annyira. Az emberi test csupa művészet, szimbólum, költői kép, minden része utal valamire. Mi lehetne szebb, mint egy metafora a mellékvesékkel? Nem az egyetlen vagyok, aki ilyetén módon fejezi ki magát. Ha egyszer véletlenül újra találkozom a csajjal, biztos mondok valami vagány rímet ebben a témában. - Igen, ez volt a nagy találkozás helyszíne! Bólogatok, de arcomon látni, hogy egy pár pillanatra nem is itt vagyok. Maeve mosolya jár az eszemben és az, hogy milyen csípős feleletet tudna adni egy ilyen kérdésre. Imádom és a mi kis játékunk megint szült egy érdekes szituációt. Majd el fogom neki mesélni. - Az is igaz. Csoki és kávé, az örök barát, de ha a vénák már porzanak, akkor ezek se segítenek. Régen azért nem olyan volt a felsőoktatás, mint most. Tovább tartott és komoly követelményeket támasztott. Nem lehetett az utolsó héten bebiflázni az egészet két végén égetett gyertya mellett. Élek a lehetőséggel, hogy lovagias legyek és tényleg elkísérem a lányt. Azt hittem, sikerült valamit egyszerűen elmondanom, de megint bebizonyosodott, hogy az nem is olyan egyszerű. Inkább elvezetem, minthogy itt kóboroljon és a biztonságiak kísérjék ki, mikor már a látogatási idő is lejárt. - Nagyon örvendtem, Ms. Hagen! Szívemből szóltam, mert aranyos és igen értelmes kislány. Ismerek még egy Hagen nevűt, de nem igazán mélyen, szóval inkább nem játszom itt a jól értesültet, aki mindent mindenkivel össze akar kötni. Habár Lenához pont illene egy ilyen jólnevelt gyermek. Esetleg őt megkérdezem majd. - Szívesen! Nem mondom, hogy máskor is, mert inkább jegyezze meg az utat, de ha elakadna, akkor leszek megint útjelző tábla! Csak erősen és jó étvágyat a csokihoz! Utolsó mosoly, fültől fülig, aztán még megnézem, hányan vannak, majd megyek a dolgomra. Jól elbeszélgettem az időt, úgyhogy futok is, Helena még láthatja, mielőtt eltűnök a sarok mögött. Szoros időbeosztás, na ja, én elég egyénien értelmezem.
// Hát millió köszönet és nincs gond, nagyon élveztem a találkozást! //
*Azt azért nem mondanám, hogy tavaszodik, de szép idő van, már ha az ember szereti a -27 fokot. Én szeretem ha nem kell kimennem a házból, de a fene essen bele a makacsságomba, amiért nem akarom a kandallót lecserélni radiátorra és párszor ki kell mennem a fészerbe fáért. Ha hasogatni kell, legalább abban kimelegszem, de mire a fészerből visszaérek a ház ajtajáig, már újra megfagyok. A kocsim sem indul be, szegény furgonnak csupán egyetlen előnye van, a színe. A piros ugye elég messziről látszik, de még elakadni sincs lehetőségem, marad a taxi akárhova megyek is, de mivel nem akarok legatyásodni, össze kell kötnöm a kellemeset a hasznossal, így minden elintéznivalót igyekszem egy napra sűríteni amennyire csak lehet. Ma például befizettem a csekkjeimet, feladtam pár hivatalos levelet New Yorkba címezve, mindezt ebédidőben, délután pedig elkéredzkedtem előbb a galériából, hogy egy újabb és remélhetőleg az utolsó vizsgálatomra menjek a kórházba, ahol majd a nagy okos szakorvos kimondja az áment a végleges gyógyulásomra. Szerencsére gyorsabban gyógyultam mint ahogy az várható lett volna egy ilyen sérülésnél egy átlagember esetében, ezért küldtek olyan orvoshoz aki szintén nem átlagember. Nagyon nem, és akkor itt egy picit leragadtam. Sosem szerettem orvoshoz járni, hacsak lehetett kikerültem, egyedül a fogorvoshoz mentem el évenként, hogy legalább jó élményekkel távozzak, miután azt mondja nincs semmi kezelnivaló. Mióta itt vagyok megjártam a kórházat is, annyi vizsgálatot csináltak rajtam amennyi a listán van, szerintem nincs olyan testrészem és testrésem amit ne ismernének, jártam gyógytornásznál is, szóval elegem volt az orvosokból. Most mégis készülök egyhez, de bármit is mond, ez volt az utolsó. Jól vagyok, a kezem nem úgy működik ahogy régen, de ezt előre közölték, még az őrzős doki is megmondta, hiába a mágia, mivel nem vagyok vérfarkas, nem regenerálódom úgy, csak magamra és az emberi mértékemre számíthatok a végleges gyógyulás terén. Azért összeteszem mindkét kezem, hogy legalább idáig, gyorsabban eljutottam, hímezni nem fogok de nem is akarok. Vacogva szállok ki a taxiból, kérésemre közvetlenül a bejárat előtt, és rohanok be a melegnek vélt belső térbe. A recepciónál érdeklődöm merre menjek ha Balthazar Bluefox-ot szeretném megtalálni – te jó ég! Szegény, nem elég, hogy Balthazar még farkas létére lekékrókázzák – majd elindulok az elmondott irányba, ami vetekszik egy labirintus leírásával. Már korábban is volt szerencsétlenségem a fél kórházat bejárni, azon sem csodálkoztam volna ha találok pár múmiát útközben akik eltévedtek és soha nem találták meg őket. Szerencse, hogy van okos telefon manapság s bár gyűlölöm, hogy állandóan össze kell kennem az ujjlenyomataimmal a kijelzőt, az erdőben is hasznát vettem mikor Celeste-el kirándultunk, most is biztosan jól jön ha eltévednék. Két perccel a megérkezésem után már kezdek kiolvadni, ez azt jelenti, hogy a szemeim könnyeznek és folyik az orrom. Szorgos zsebkendőhasználat után kopogok be a megfelelő ajtón, ha nem lenne felirat már kétszer a takarító helyiségbe nyitottam volna be, de minden orvos megkapja a magáét, az ideggyógyász úgy tűnik csak két fokkal jobb a patológusnál. * -Hahó! Dr. Bluefox! Rebecca Morgan vagyok, bejöhetek? Mostanra beszéltük meg.*Kukkantok be az ajtórésen, keresve a szólítottat, hiszen utánanéztem ha már hozzá küldtek, el sem téveszthetném hacsak nem jelmezversenyre készül. Nem is vele beszéltem meg az időpontot hanem az asszisztensével, vagy titkárnő, recepciós, a fene sem tudja, de nem is fontos. A lényeg, hogy itt vagyok és nagyon gyorsan szeretnék távozni, papíromon a plecsnivel, miszerint ennél jobban már nem fogok meggyógyulni, további kontrollra nincs szükség.*
// One apple a day keeps the doctor away - Becca & BB //
Amikor munka van, akkor csak a betegek számítanak. Nem szabad azon aggódni, hogy a megrendelt meghívókat nem rontja-e el a nyomda. Pedig az esküvőnkig sincs sok hátra és rengeteg mindent kell intézni. De úgy nem lehet gyógyítani. Most, két beteg között vettem egy szusszanásnyi levegőt és a telefonomon megnéztem, van-e újabb üzenet. Nincs. Pedig ideje lenne már megkapni az értesítést. Majd később. Készülök és zsebre vágom a telefont. Be kell tölteni az injekciós tűbe a tartalmat. Felszivatom, amit kell és már itt is van a nő, aki más, mint a többi mai betegem. Gondolom, hogy ő az. - Tessék! - szólok a kopogónak és amikor benyit, épp a levegőbe fröccsentem a tűbe feleslegesen préselt cuccot. Csak annyi legyen, amennyi kell. Épp rajtam maradt az orvosi szemüveg, így nézek oda kedvesen mosolyogva. Aztán leteszem a tűt a steril helyre. - Hűha - szólok, amikor látom, hogy mennyire kész van, folyik minden egyben. - Üdvözlöm, Ms. Morgan! Igen, jöjjön. Van zsebkendője? Mármint nem nekem kell, hanem adok, ha még szüksége van rá. A táskámban van egy csomag bontatlanul. - Hogy érzi magát? Van valami újdonság, tünet vagy elmúlt tünet? Megkaptam a kórlapját. A falkától meg az infókat. Ő Egon barátnője, aki miatt múltkor Lesterrel összebalhéztak a kórházban. Maeve látta el azt a nagydumás nyelvészt, aki Asamival kavar, de azért a jegyesemnek is csapta a szelet. Nem a kedvencem. A nő viszont tök normális, úgy tudom. Áldozat volt, megszállott, pont Lester intézte el egy éve. - Foglaljon helyet kérem! Nekiállok előkészülni a vizsgálatoknak. Eszközök, papírok. Az asszisztens közben felveszi az adatokat, bepötyögi, amit kell. Igen. Igen. - Köszönöm, Sheena! Tarthat egy kis szünetet, ha gondolja. Innen már megleszek. A nálam jóval idősebbnek kinéző, szemüveges, kontyos nő elmosolyodik és feláll. - Egy kávé rámfér. Köszönöm, doktor úr! Visszamosolygok és ahogy teszek-veszek, felpillantok a betegre. De rosszul látom! Feltolom a szemüveget a fejemre, így már tiszta. A levegő is. - A foglalkozása még változatlan? Remélem, nem nagyon akadályozza a sérülése! Megbékélt már vele? Egyébként a tollra szavazott vagy a tőrre? Volt valami összeírás, de akit nem ismerek, azt nem jegyeztem meg, hová tartozik. Tollasra tippelnék. Kedves, fiatal nő, őrző is. Sajnálom, hogy így járt. Alignak nem válogat. Idén együtt megyünk el Mae-vel. Nászútra. - Kérem, helyezze ide a kezét! - intek és az előkészített helyen beállítom a készüléket. - Ha minden jól megy, hamar megleszünk. Biztos sok almát evett. Úgy látom, lassan a végleges fázishoz ér és már nem kell annyit idejárni. Örül neki? Felnézek rá mosolyogva. Van, aki nem örül. Mert nem hiszi el. Meglátom a tetoválását. Egy pillanatra megállok. - Ezt jóváhagyták az eddigi kollégák? Én még korainak találnám. De mindegy, már fent van. És szépen is sikerült. Hol csináltatta? Amíg válaszol, teszem a dolgomat és csukott szájjal, hümmögve énekelgetek. Az oldott hangulat legtöbbször szokott segíteni. A betegnek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Bár ne néztem volna be rögtön a kopogás után, pont a legrosszabb pillanatot sikerült kifognom, össze is rezzenek ahogy a tűből a levegőbe fröccsen az elpocsékolt anyag. Nincs tűfóbiám, de ki az aki a narkósokon kívül oda van értük? Szerencse, hogy nem sebészhez kellett jönnöm, amilyen csillagzatom van még belebotlottam volna egy feltárt lábszár sebbe. *-Hűűűűha! Biztos, hogy nem zavarok? Azt ugye nem nekem készíti?*Biztos ami biztos, tudnom kell, hogy időben meg tudjak lépni, senki nem szúr belém semmit. *-Szép napot doktor úr! *Beléptem és becsuktam magam után az ajtót, a zsebkendő még a kezemben volt amivel szorgosan törölgettem magam mielőtt kopogtam volna, de úgy látszik nem kielégítően, mert Bluefox zsepivel kínált. *-Köszönöm, megoldom, nekem is van. *S persze elpirulok a kínos helyzet miatt amiért egy gyenge és folyós pillanatomban kapott el. Még odaköszönök az asszisztensnőnek is, majd egy bocsánatkérő pillantást vetve rá elfordulok és a strucc szindróma alkalmazásával fújok orrot és törölgetek szemeket, természetesen fordított sorrendben, hogy még véletlenül se keverjem össze a testnedveket. Amint társalgásra kész állapotban tudom magam lepakolom a táskám és a kabátom.*-Elnézést kérek, de ez a hideg megvicceli az embert. *Fogalmam sincs mennyit tudhat rólam, mármint az előzményeket biztos és Egonról is tudhat, a gyógyulásommal kapcsolatban pedig javarészt minden benne van a kórlapomban, de gondolom szeretné tőlem is hallani. Addig nem ülök le amíg hellyel nem kínál, mart akkor legalább tudni fogom hova lehet.* -Köszönöm, remekül, feltételezem jobb már nem lesz. Néha még zsibbadnak az ujjbegyeim de már nem görcsölnek be az ujjaim. Az jó. *Kényelmesen elhelyezkedem és árgus szemekkel nézem mit csinál, ha nekem is tűt venne elő, már itt sem vagyok. Szinte oda sem figyelve mondom be az adataimat, amit a nő kér tőlem. Kedves, szép mosolyú és csendes. Pillanatok alatt elintézi azt ami ilyenkor szükséges és el is lesz bocsátva, így már nem két emberrel kell megküzdenem ha menekülőre fognám. Pontosabban már csak egy farkassal. *-Igen, a Grandmore galériában dolgozom és nem akadályoz. Korábban nehezebb volt mert nem nagyon tudtam fogni a kezemmel, de most már majdnem olyan mint régen. *Hogy megbékéltem vele? Alignak hülyeségével nem és soha nem is fogok tudni eljutni arra a pontra, de azzal, hogy vannak ujjaim és nem kell félkezűként leélnem az őrzőként hosszabbra nyújtott életemet, már sokkal könnyebben. Meglep amikor rákérdez _az álomra_ persze nem titok, de nem számítottam rá.* -Természetesen a tollra. Azt hiszem a sors igyekezett kiegyenlíteni az idióta, megalomániás ballépését, így legalább hasznát is tudtam venni. *Jó kis villámhárító lett belőlem, azon felül pedig talán jobb nyugtató voltam Egonnak mint az őrző lötty. Most azonban kicsit türelmetlen vagyok, pedig tényleg aranyos, a lelkét is kiteszi, hogy ne érezzem magam feszélyezve, pedig már nagyon mennék. Oda teszem a kezem ahova kéri, de gondolatban már otthon vagyok, A szavainál azonban elakadok.* -Nem kell _annyit_? Én azt hittem többé egyáltalán nem kell jönnöm, megvizsgál és rámondja az áment.*Ez rosszabbul indul mint ahogy számítottam rá, nem akarok többször idejárni, elegem van a kórházból.* -Honnan veszi, hogy sok almát ettem? *Ez most komoly és tényleg leolvasta a kezemről, vagy csak kábít, hogy jobb kedvem legyen? *-Roppantmód örülnék ha nem kellene többé jönnöm. *Szerintem nincs olyan épeszű ember aki szeretne orvoshoz járni. Mindez eltereli a figyelmemet és nem is gondolom, hogy bármi probléma lenne. Már rég a kezemen van a tetoválás, eddig sem szólt senki miatta…miért pont most szólna Bluefox doki? De szóvá teszi és zavarba is jövök tőle.* -Még korainak? Hónapok óta meg van. Senki nem szólt. Egyébként pedig pont a forradások miatt csináltattam.*A dicséretén viszont már elmosolyodom, büszkén és boldogan, nos nálam ezzel lehet megtörni a jeget.* -Köszönöm, nekem is tetszik. Rileynál, ő készítette. Az alapötlet az enyém volt, de ő mutatott olyat amiből már tudtam pontosan mit szeretnék. Ez emlék is, szép emlék, elfedi a rosszat. *Szó szerint is. A forradások Alignakra emlékeztetnek, de ott van Egon farkas alakja, és a toll is, ami viszont egyáltalán nem a tollas álomra emlékeztet hanem az indiánokra, az őseimre. Rileyt pedig ismerheti, elvégre a nő is farkas. *-Az milyen műszer? Mit fog csinálni?*ideje van rátérni a vizsgálatra, nem túl jó ómen, hogy készülék kell neki és nem elég csak ránéznie, megtapogatni és némi okos hümmögés után azt mondani, minden rendben. Ha viszont annyira ráérünk, hogy dudorászgat közben, akkor egyhamar nem szabadulok. Próbálom kitalálni a dalt, de nem jövök rá mi az, pedig ismerős. *
Ez mindig olyan ijesztő az embereknek, pedig egyszerű műveletről van szó. Sőt! Nem is csak az embereknek. Még a volt feleségem, Skyler is megijedt. - Ha Ön Ms. Morgan, akkor nem zavar! Egy tb-kártyát azért fogok kérni, de nem lovaglok rajta sokat. - Nem valószínű. Csak előkészítem, hátha kell. Remélem, nem fog elrohanni! Ennyire nem kell félni egy tűtől. - Rendben! Rendben. Ha van zsepi, hát van. Szegény. Tudnék mondani hétféle teás módszert, de nem fárasztom ezzel. Ahogy Sheena megrohanja a kávégépet, kettesben maradunk. Rebecca aranyos nő, visszafogott és udvarias. Nagyon nőies. Örülök, hogy megismerem. Tudja a járást, úgy pakol, mintha otthon lenne. Szegény járt nálunk párszor... - Az jó! Mármint akkor nincs komolyabb baj! Elolvastam, amit kellett. Egy kis alaszkai levegő nem árt. Megindítja a salakkiválasztást az orrban, de az nem baj. Észreveszem, hogy a nő úgy álldogál, mint aki elől elvették az ülőhelyeket, úgyhogy egy mosollyal intek a szék felé. - Ühüm. Ühüm. Zsibbadás, igen. A végefelé jár. A görcsök elmúltak. Ez tényleg jó. - Grandmore-éknál? Komolyan? Szeret ott dolgozni? Híres-neves család, iszonyatos vagyonnal. Hogy civilekkel milyenek, azt nem tudom. Távolról ismerem őket, Edent kicsit közelebbről is. - Őt ismeri? Edent? Kockacsaj, de én jóban vagyok vele. Egy időben csak én nyitottam rá, mikor annyira bezárkózott. Ritka kincs, neki is örülök. - Majdnem. Aha. Ugyanolyan nem is lesz, de ezt már sokan elmondták neki. Willow az egyik legjobb dokink, újat én se nagyon fogok mutatni. - Akkor magának is nagyon szép időszaka volt! Remélem, az is marad. Én azt vallom, hogy a döntés és a hatás is igazából legbelülről fakadt. Szóval jó úton jár! A felhőtlen jövővárás már a múlté, de így is nagyon pozitív vagyok. Az szoktam lenni. - Meglátjuk. Még nem mondanék véglegeset. De nyugodjon meg! Nagyon szépen javul, az biztos! A kórlapja alapján meg tudtam állapítani. - Tudja, a mondás: egy alma naponta a doktort távol tartja! Egyébként itt a kórházi étteremben hétfőnként nagyon rossz vaníliajoghurtot adnak. Valami borzasztó! Jobbat csinálok otthon, kémiai ismereteimnek köszönhetően alapos vagyok és amit itt adnak, hát... Kátrányízű. Komolyan! - Elhiszem. Félre ne értsen, de én is örülnék, ha nem kellene Önt kezelnem többet! Mert az azt jelentené, hogy egészséges. Úgy érzem, ő érteni fogja. - Az idegrendszer elég érzékeny egy olyan, egy ilyen eset után. Szép gondolat a hegek eltakarása. Szép is lett, tény! Tényleg. Ha nem volt panasza, akkor okés a dolog. - Nekem nincs tetoválásom, de ha akarnék, én is hozzá fordulnék. Évszázados profizmus, jól járt! Pontosan nem tudom, hogy a szinte kórosan vékony nőstény mikor kezdett ezzel foglalkozni, de amiket alkot, azok magukért beszélnek. Még az őrült Lester háta is nagyon komoly, múltkor láttam a közös vadászat előtt. Egy pillanatra elidőzöm a kézen. Apró kis rész a testen, de az ábrák sok mindent mondanak. Tetszik. Elengedem. - Ez bizonyos mechanikus, motorikus funkciókat fog mérni. Dúdolgatok én, aztán abbahagyom. - Egy öklöt kérnék és utána kinyújtott ujjakat. Meg még pár könnyű dolgot és talán meg is leszünk. Nagyon érdekel, hogy mi is van velük, kell-e számítani a múltkori balhé utóéletére. De rákérdezzek? Nem bunkóság? Várok még. - Az úton hol tart egyébként? Elárulom: ha majd valamikor esszenciára lesz szüksége, engem egészen nyugodtan kereshet! Kérdezze csak meg Naomit, meg fogja erősíteni. A gyógyszerész leánykával bizniszeltünk ebben. Nem a legjobb módszert választottam, hisz belevittem valamibe, ami miatt sírt is szegény. Nem tudtam, hogy ilyen komoly darázsfóbiája van. Pedig csak engem csíptek vörösre! - Lelkileg rendben érzi magát? Nem ez a szakterületem, de ha szeretne róla beszélni, szívesen meghallgatom! Ugye nem vergődik két tűz között, mint a múltkor, mikor egy sánta farkas ügetett végig a kórházon? Csak kibukott belőlem a kíváncsiság! Lestert az én jegyesem látta el, beszámolt, milyen élmény volt. Egon pedig...akkoriban tudtuk meg, mit jelent tőrrel álmodni. Érdekel, mit látott ebből a nő. Az őrző. A beteg. Az eredmény egyébként nagyon jó, úgyhogy intek is neki hüvelykujjal. - Remek! Most kis torna következik. Tárja szét és zárja össze! Az ujjait. Huh, nem érti félre, ugye? Csak nem. Bájos nő, nagyon is az, de én nem vagyok Lester. A szívemet lefoglalták, bilincset tettem rá és nem akarom kioldani.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Én vagyok Ms. Morgan de nem mondom ki hangosan, a belépésem ékes válasz. Jobban érdekel az injekció sorsa, a filmekben mindig a nyugtalan betegeknek készítenek elő ilyesmit; nem jó ómen. Azt azért remélem nem rossz híreket akar közölni velem s attól tart, hogy kiborulok. Nem ismerjük még egymást, nem tudhatja, hogy az én lelki egyensúlyomat elég nehéz kibillenteni, én sem hallottam még róla eleget, csak annyit amennyire rákérdeztem. Jó orvos? Normális? Speciel nem az elmeállapotára voltam kíváncsi, de meglepő módon erre nem reagáltak. A végső kérdés pedig az volt mennyire alapos, mert ha nagyon akkor egyrészt jó, mert biztos lehetek abban, hogy ha azt mondja meggyógyultam akkor az úgy is van, másrészt viszont nem jó, mert akkor két napi hideg élelmet is kellett volna csomagolnom. A harmadik mondatánál már tudom, hogy a szórakozott professzorral van dolgom. „Rendben, rendben.” Ez a bájos szóismétlés tiszta képet ad arról, kivel is hozott össze a sors és az őrző orvosom. Közben az asszisztenssel elintézem a papírmunkáját, ha kell még az irataimat is odaadom, egyébként mindent diktálok. *-Nem vagyok beteg ha erre gondol, csak most olvadozom…*Nem tőle, bár ha nem imádnám Egont, ha nem boldogítaná az életemet, minden bizonnyal eljátszanék a gondolattal, de most eszembe sem jut, ahogy az sem, hogy kijavítsam magam, az csak kínosabb lenne. Leülök mikor hellyel kínál, mondom a jelen helyzetet, aminek örülök, mert már nem kell rendelnem a kacsát, hanem magam sütöm meg amikor Egon nálam van, és már újra nekiálltam a pogácsa sütésnek is. Naomi nagyija és nagypapája a fő ítészem, mivel ők azok akik kóstolták a nagyim receptje alapján készült pogikat. Azt mondják nagyon finom…de nem az igazi. Valami hiányzik belőle, azt hiszem a nagyim szíve amit mindig a tésztába dagasztott. *-Igen, kellemes. Nem túl megerőltető és legalább olyan helyen dolgozom ahol könyvek közelében vagyok.*Szívesen beszabadulnék az őrző könyvtár általam nem látogatható részébe is, de Keldron szűrőjén még nem mentem át.* -Nem, vele még nem találkoztam. *Ezek a tőmondatok. Szerintem nem is velem beszélget hanem magával. Csak bólintok, hogy szófukarabb legyek mint ő, ám a tollas álom által generált időszak szépségére nem tudok csak bólogatni. Visszagondolva rá, minden volt csak nem szép. Bár ha csak az én áldásomat tekintjük, akár kellemes is lehetett volna, de hiába választottam a tollat amikor az én drágám csakazértis az ellenkezőjét csinálta.*- Maradjunk annyiban, hogy a megfelelő döntés volt a részemről. *A sors nem is keverhette le a lapokat ennél jobban, ha én is a tőrt választom, szerintem már sem Egon sem én nem élnénk. Alignak megszívta.* -Szóval akkor nem ma vagyok itt utoljára. Csodás.*Az imént emlegetett hatás elmúltával borúsabb a hangulatom a jövőt illetően, vagy inkább mondjuk őszintébbnek, ez a sajátom, ez vagyok én. Kétségtelen, hogy könnyebb volt elviselni a megpróbáltatásokat az elmúlt időszakban, de ha vissza gondolok rá, és összehasonlítom a mostanival, az olyan volt mintha bedrogoztak volna. Az almát még csak-csak megmagyarázza de, hogy a vanília joghurt hogy jön ide…*-Nem ettem eleget.*Ha ezen múlna…hazafelé menet tíz kilót vennék. *-Nem értem félre. Szóval nem vagyok egészséges. *Megállapítás a szavai alapján. Azt hiszem a következő időpontra nem jövök el, az én életemben is eljön az ideje a makacsságnak és ez az a pont amikor engedek a szelencéből kiengedett démonoknak. *-Igen, jobban néz ki így mint a vörös csíkokkal és ötletesebb is mint a plasztikai sebész. Rileynak picit fanyar a humora de épp ezért kedvelem. *Szegény, sokat nem bizonyíthatott, Jay-el nagyon leköröztük, sziporkáztunk. Egon azóta sem tud róla, hogy vele voltam és ő fogta a kezem…én fogtam az övét. Szorongattam. Meg sem kottyant neki. Ettől a fura géptől jobban leizzadok mint a tetoválás előtt, nem szeretem az ismeretlen dolgokat.* -Fájni fog? Vagy kellemetlen lesz?*Jobb felkészülni, de azért odanyújtom neki az öklömet, csak vigyázzon vele. Kinyújtom az ujjaimat is, könnyedén megy de nyugilabdát nem szorongatnék velük sokáig, hamar elfáradnak. A kérdésre értetlenül nézek rá. Fogalmam sincs mit akar az úttal, milyen út? Őrzős? Melyik szintnél tartok, ez érdekli? Szerencsére nem kell válaszolnom, legalábbis abból, hogy rögtön rá is tér valami egészen másra, csak pislogok nagyokat. Ez most nála valamilyen mazochista dolog vagy a tudós szeszélye? *-Elhiszem, köszönöm, nem szükséges utánakérdezni. Nagyon kedves, de…van akitől kapjak.*Nem vagyok harcos, hogy olyan esszenciára legyen szükségem bármikor ami hús kidarabolásával jár. Néhány hajszál, manikűr nem ártott meg senkinek. Vért sem veszek senkitől, szóval nem teszek olyasmit amivel a szeretteimnek fájdalmat okoznék, ergo nincs szükségem más farkasra. Azért persze kedves tőle, hogy felajánlotta. Ezt azonban rögtön alá is ássa.* -Nahát! Maga rosszabb mint a padon ücsörgő nyugdíjasok akik mást sem csinálnak egész nap mint pletykálkodnak. *Mozgatom az ujjaimat közben ahogy kéri, picit ingerültebben. *-Nem vergődtem soha két tűz között. Teljesen rendben vagyok lelkileg. Az egyik fa…az egyikőjük a barátom a másik pedig a zsákom foltja. Csak ők nincsenek jóban egymással, szóval a tollas álmom hatása arra ment el, hogy békét kreáljak közöttük, villámhárító voltam, nyugibogyó amit szívesen is tettem, félre ne értsen, és az a kórházi eset is azért történt mert nem voltam magamnál egészen. Különben szépen elteázgattunk volna. Egyébként a kórházi tea borzalmasabb mint a vanília joghurt és a zseléről már ne is beszéljünk. …tessék!*széttárom az ujjaimat, majd össze is csukom. Nem értem félre, megedzőttem már Jay beszólásain. Veszek egy mélylevegőt,mivel az előbb nem sikerült. Lassan kifújom és megnyugszom. Bűnbánóan nézek rá. Tényleg kíváncsi mint az unatkozó nyugdíjasok, de tény és való, az az eset eléggé…nagy port vert fel.* -Sajnálom,nem akartam kifakadni.
Az aggódást szinte vágni lehet, olyan mértéket ölt. Egy apró injekció, amire talán szükség sem lesz. Egy sérült nő, akinek még zabszem is van a fenekében. Meg görcs a gyomrában. A harmadik fület kiküldöm, nem kell minket hallania. Pihenjen is. - Pedig már nincs is olyan hideg. De nyugodtan olvadjon ki! Nem mondom, hogy majd feltörlöm, mert kissé félreérthető lenne ez az egész. Úgy csak Mae-vel szórakozom. Nem hiányzik, hogy itt bajok legyenek. - Ennyire szereti a könyveket? Az jó dolog! Bevallom, én már nem olvasok olyan nagyon sokat. A szépirodalom régen se volt az erősségem. Az iskolában még érdekes volt, sőt iskolába járni is érdekes volt, merthogy otthon nem engedték, el kellett szöknöm, hogy tanulhassak. A pajtában bibliát olvasni, titokban, a szomszéd lánnyal, az megint más volt... - Lehet, hogy nem is fog. De nem baj. Talán mégis. És igen. Igen. Aha. Gondolkozom, hogy hova vezethet még mindaz, ami történt a nővel. Csapong a figyelmem, beszélek és hallgatok, közben pedig teszem a dolgomat is. Lehet, hogy zavarosan beszélek, de azt biztos nem hibázom el, amin az egészsége múlik. - Bocsánat, nem ezt mondtam! Csak nem szeretném félrevezetni, sem hitegetni. Egy kis türelmet kérnék még! Tényleg nem fog sokáig tartani, amíg biztosat tudok mondani. Ismerem a betegeket. Legtöbben a pozitív kicsengést hallják meg. Mások rögtön a temetést készítik elő. - Még ne jelentsük ki ezt! Teljesen egészséges nem is lesz, ezt láttam a lapján, de tudja is, úgyhogy nem hangsúlyozom. Próbálok mosolyogni rá, hátha átragad. - A jó öreg Riley, hát igen. Azt hiszem, két mondatot sem beszélgettem még vele. Nekem nincs tetoválásom, a vadászatokon vagy máskor se találtam be őt. Fura, hogy még mindig vannak ilyen falkatagjaink. Nem baj. - Neeem, nem, egyáltalán nem. Észre sem fogja venni! És így is történik. Semmi fájdalom, hacsak nem az, amit a mozgás egyébként is okoz. Közben valahol elakadtunk. Ms. Morgan vagy nem érti, mire céloztam vagy nem akar válaszolni. Nem ismer. Nem is erőltetem tovább. - Jó, rendben! Örülök, hogy van ilyen ismerőse! Egy bájos mosolyt villantok rá. Amióta elmúlt a toll hatása, én is zavarosabb vagyok. Esküvőre készülünk, ezerfelé áll a fejem. A munkára koncentrálok, a többi viszont kicsit furán megy. Lassítanom kellene. Meglepődve hallgatom a felcsattanást. Komoly arccal nézek. Aztán az ujjaié a figyelmem. Nem válaszolok. Most kell leállni. A nő végül bővebben is kifejti. Pedig nem én vagyok az egyetlen, aki azt hitte, hogy Lesterrel nem csak barátok. Azt érzem, hogy nem ezt kérdeztem. Nem akartam ennyire részletesen tudni. A kéz egyébként egészen jól működik, tudja, amit kell ebben az állapotban. Hátat fordítok és elkezdek matatni. Közben foglalom össze, ami történt. - Remélem, most még inkább rendben van lelkileg. Úgy érzem, megkönnyebbült. Elmondta, mert el akarta, hosszasan és biztos jólesik, hogy ezt kiadhatta magából. Nem sértődöm meg. Csak óvatosabb leszek. - Kérem, ne ijedjen meg! - mutatom fel az apró kalapácsot. A feje akkora, mint egy ujjbegyem. Nem vészes. - Le kell tesztelni az ízületeket, hogy teljesen rendben zajlik-e a neurotranszmitterek...szóval hogy az idegrendszer is rendben van-e? Lehet, hogy okos nő, de nem akarom szakszavakkal fárasztani. - Kérem, tartsa úgy a kezét, ahogy a legkényelmesebb! Pici ütést fogok véghez vinni ezzel az orvosi kalapáccsal és majd mondja, legyen szíves, hogy mit érez. Túl nagy fájdalmat nem kellene. Ha nem rohant ki a rendelőből, akkor el is kezdem. A hüvelykujja első percét ütöm meg és várok. - Milyen könyveket szeret legjobban? Regények, tudományos könyvek, esetleg lexikonok? Életrajzok? És jöhet a következő perc. Ezek tényleg olyan kis ütések, mintha ujjal pöckölném. De azt várom, hogy megmondja, mit érez. Abból tudok következtetni. Az ő érdeke is, hogy megnyugtató hírt mondhassak a végén.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Neki lehet, hogy nincs olyan hideg, de nekem igen és ha az orromban az apró kis szőröcskék egymáshoz fagytak, akkor igenis hideg van. Olvadozom, most már engedéllyel és törölgetem a törölgetnivalót. Mostanában elég sokszor voltam orvosnál, többször mint szerettem volna és többször mint korábban egész életemben, mégis mondhatom azt első pillantásra, hogy Bluefox nem mindennapi, sem orvosként sem emberként…farkasként meg pláne. Érdekes személyiség, kissé csapong és szórakozott.* -Könyvtár szakon tanultam az egyetemen, igen nagyon szeretem a könyveket. *Ahogy a filmekkel is, alapjában véve mindenevő vagyok, vagyis sokféle könyvet olvasok, akár még ponyvát is, vagy verseket, romantikus könyveket amiket az álmodozó háziasszonyok szoktak, de igazán a régi,poros, rég elfeledett könyveket venném kézbe, titkokról, családokról, közösségekről és letűnt korokról szólókat. Ezért az újkeletű vágyam, hogy beszabaduljak a Krónikák termébe és szabadon garázdálkodhassak. Ezt persze nem oszthatom meg a dokival. Korábbi gondolatom miszerint elég sűrűn és mélyen csaponganak a gondolatai, a következő válaszaiban csapódik le, próbálom követni és a rövid, néhol egy szavas megjegyzéseket az enyémekhez kapcsolni. Több kevesebb sikerrel. Eden Grandmore-nál elvesztem a fonalat. Jobban érdekel, hogy mi lesz velem, némiképp a kedvemet szegi azzal az utalással, hogy máskor is el kell még jönnöm, komolyan azt hittem, hogy amennyire lehet meggyógyultam, neki csak az áment kell rámondania és elfelejthetem az orvosokat hosszú időre. A gyógytornát természetesen folytatom, de ahhoz nem kell bejárnom, újat már nem tudna mutatni Ginevra. *-Ne haragudjon, nem akartam megbántani, végül is mindegy. Én érzem, hogy jó és jobb már úgysem lesz. *Nagyot sóhajtok, de nem lemondóan és nem is türelmetlenül. Inkább a megadás a jó szó rá. Tudom mi a helyzet, tökéletesen tisztában vagyok az állapotommal és megbékéltem vele. Egyébként szerencsésnek mondhatom magam, vannak ujjaim és tudom használni, ha nem lennék őrző, talán rosszabb lenne. Egyébként meg a doki csak teszi a dolgát és ha néha úgy tűnik, hogy egészen máshol járnak a gondolatai, az orvosi oldalára oda figyel. *-Jó, megvárom a vizsgálat végét.*Azért azt mégsem tehetem meg vele, hogy esélyt sem adok egy aprócska jobb hír közlésére.* -Ismeri? Persze, hogy ismeri. Gondolom találkoztak már a lakban. *Még mindig úgy hiszem, hogy minden farkas ismeri egymást, pedig én sem ismerek minden őrzőt Fairbanksben, mér csak a falka összetartása miatt is gondolom, hogy legalább egyszer már összefutottak. Bluefox tényleg mindent megtesz, hogy jobban érezzem magam, azért nem lehet neki sem könnyű minden páciens türelmetlenségét elviselni és mosollyal kezelni. Bármennyire nem szeretek orvosokkal és nővérekkel találkozni, minden elismerésem az övék, akkor is amikor New Yorkban órákat vártam egyetlen vizsgálat miatt. Szerencsére csak egyszer volt szükségem sürgős ellátásra, akkor sem baleset miatt és egyébként a többi pácienshez képest az enyém apróság volt. Nem a mosolya ragadós, hanem ahogy nézem őt, figyelem mint ügyködik és igyekszik, engem is megnyugtat. Ez csalja elő a mosolyt az én arcomra is. Végül rájövök, hogy a vizsgálat sem fáj, nem azért mert ő mondta hanem mert tényleg nem, még a mozgatás sem. Erő persze nincs a bal kezemben annyi mint a másikban, mint amennyi korábban volt, de ez nem izgat és megvédeni magam is megtanultam egy kézzel ha minden kötél szakad…legalábbis jó úton haladok. A felajánlása kedves gesztus, igaz Egon miatt nem is nagyon kellett körbeérdeklődnöm ilyesmi miatt, de olyanról nem hallottam aki önként és dalolva ajánlgatta volna az esszenciának valót. Bluefox doki tényleg fura. Már majdnem mondtam, hogy nem csak egy ilyen ismerősöm van és biztosan szóba hoztam volna Jay-t is, szerencsére ezt kihagytam, mert e nélkül is szóba került a neve, burkolva. Azt hiszem a toll hatásával együtt is ingerült lennék most. Senki nem mondta a szemembe a véleményét vagy a gyanúját vele kapcsolatban, nem is gondoltam, hogy mások erre a következtetésre jutottak és Jay sem említette soha. Ám nekem bőven elég volt, hogy Egon fejében többször megfordult a gondolat és pont emiatt tört ki állandóan kettejük között háború. A doki nem tehet róla, hogy sikerült darázsfészekbe nyúlnia, de egyszer s mindenkorra tisztáznom kellett ezt, Egon pedig még mindig szemellenzőt és füles sapkát viselt ha erről volt szó. Amikor válasz nélkül hátat fordít, már érzem, hogy vihar voltam egy pohár vízben, kifújom magamból és borzasztóan szégyellem, hogy képletesen ráborítottam az asztalt. Már másodszorra kérek bocsánatot mióta itt vagyok, és igen, sok minden történt velem az elmúlt időszakban, ráadásul közeleg az újabb Vörös Hold, ez pedig frusztrál.* -Ne haragudjon, bocsánatot kérek amiért így kifakadtam, nem szokásom. Nincs mentségem, ha ki is kívánkozott, nem magának kellett volna a fejére borítanom a megtépázott lelki világomat. *Most sem mosolygok, de könnyebbnek érzem magam egy kicsit, ám mégsem érzem úgy, hogy pszichiáterhez kellene fordulnom a gondjaimmal. Vannak gondjaim? Barátnő kell és egy nagy adag csokifagyi, az mindent megold….és egy nagy pohár vörösbor. Kettő. A kalapács láttán azonban kikerekednek a szemeim, hiába mondja, hogy ne ijedjek meg, mindenki ilyenkor szokott a legjobban frászt kapni. *-Ó, értem, ez a bosszúja amiért lelki szemetesládának néztem. *Remek, szétveri a kezem. *-Ha az első _pici_ ütés után két másodperccel húzok be egyet akkor kijelenthetjük, hogy jól működnek a neurotranszmittereim? *Eszem ágában sincs képen törölni, de ha már annyira szórakozott, talán a viccemet is érteni fogja amivel a fagyos hangulatot próbálom meg felolvasztani. *-Ez csak figyelem elterelés vagy tényleg kíváncsi? Egyébként mindent szeretek. Inkább műfajok szerint vannak kedvenceim….ezt éreztem. Csak éreztem, semmi más. *Hagyom neki, hogy csapkodjon és nem ütök vissza. A középső ujjamig mindeeón rendben zajlik, érzem, hogy ütöget de nincs fájdalom és más fura érzés,ám a középsőnél olyan mint amikor a könyököm egy bizonyos pontját vágom az asztal sarkába.* -Áúúú! Ez nagyon rossz volt. *El is húzom a kezem és megmozgatom az ujjaimat.* -Mintha villám csapott volna bele és most zsibong. Csipkedős.*Mint amikor zsibbadás után újratelik az ember lába vérrel. S tudom, hogy ez nem jó hír.*
Finom kis hölgy. Egon meg az ellentéte, nem az a nagyon kultúrakedvelő, amennyire ismerem. Ő később jött, még nem dumáltunk túl sokat. Az viszont biztos, hogy jó az ízlése, mert Rebecca nem csak helyes, hanem intelligens is. Maeve-hez azért nem lehet hasonlítani, de ez így is van rendjén. Nekem az ír nőstény a csúcs. A nőt kicsit összezavarom, az érzései ezt mutatják. Ismerem a jelenséget. Az első találkozás ilyen szokott lenni. Sokszor a későbbiek is ilyenek. - Nem bántott meg. Csak szakszerűtlennek éreztem volna, ha legyintek és Önre hagyom, hogy úgy van, ahogy mondta. Nyomatékosítésként mosolygok is egyet, miközben teszek-veszek. Érzem én, amit sok betegnél, hogy menekülne és csak a bűvös szót várja: ennyi. Szívesen kimondom, ha megalapozott. - Igen. Nem olyan mélyen, de ismerem. Egy csapat vagyunk. Mindig rádöbbenek, milyen sok érdekes tagunk van, akivel nem bratyiztam le. - Nekem nincs tetoválásom. Sose akartam így megörökíteni pillanatokat, gondolatokat. Az agyaggal inkább, de azt én túrom és úgy egész más. Alakzatok a polcra. Ezt se kérdezte senki, de eszembe jutott. Miért ne mondanám el? Mindig megkönnyebbülök, ha elmesélem a dolgaimat. Akad, aki képes végighallgatni. Rebecca aranyos, mikor nem jön rá a hiszti. Valahogy kezd csillapodni. Előbb-utóbb mindig meglátják, hogy alapos vagyok és nem kell lemondaniuk a tartós tejről. A kézmozgás a lehetőségekhez képest tényleg jó. Ahogy a nő érezte. De hogy lehet-e jobb? Ahhoz még kell egy-két dolog, hogy kimondjam a végítéletet. A nő felháborodásán én már túlléptem, megint a kezén gondolkozom. - Jól van, rendben van. Azért szerintem beszéljék meg, ha belül ilyen feszültség rejlik. Azt ki kell adni. Próbálta valaha az extrém sportokat? Bázisugráson voltam egy évvel ezelőtt. Inkább másfél. Nagyon nagy élmény! Attól, hogy könyvtárszakos, még érdekelheti. Találhat olyat, amit elbír a keze. - Tud vezetni? - kérdezem, amikor megérzem, hogy fél a kalapácstól. - Azok az orvosok is mind olyan bosszúállók. Rögtön ütnek. Megint nevetek. Azt is végignevettem és elküldtek onnan, a doki nem bírt ki. A másodiknak előre szóltam, hogy nehezen viselem a térdreflex vizsgálatát. Ezzel a kézzel Ms. Morgan szerintem nem a vezetésen gondolkozik, ezért nem ecsetelem, hogy én mennyire szeretek autózni. - Két egész másodperc? Az szörnyű hosszú idő lenne! Súlyos rendellenességre vagy hamar múló önuralomra, esetleg egyéb pszichoszociális zavarra utal. De ha kérhetem, csak úgy üssön, hogy Ön ne sérüljön meg! Jó? És a felszerelés sem. Elnevetem magam, mert ez az egész nem komoly. Volt már, aki ideges lett. Még senki nem húzott be nekem. - Egyik kollégánál járt egyszer valami mexikói nő, aki még az asztalt is felborította dühében. De biztos nem könyvesboltban dolgozott. Most ugrik be, hogy pont náluk volt egy balhé, ott a nyelvészünket ütötte ki Sheila. Nem hozom fel, mert az előbb is ezen pöccent be a csajszi. Ezen a Lester nevűn, akivel csak a baj van, úgy hallom. Na, vele lehet, hogy nem muszáj megismerkednem... - Én figyelek! Magának nem muszáj. És tényleg érdekel. Persze ha nem akar róla beszélni, nem kötelezhetem. Könnyíteném a helyzetét. Beszéltetni akarom. Csak közben ne felejtse el mondani, mi van a kezével! Érdeklődéssel hallgatom és közben ütök. Kis kalapács, kis ütés, ráadásul gumi, szóval nem kell félni. Felnézek, mikor szól. Bólintok. Ha kimarad a válasz, céltáblát csinálok belőle és nem folytatom, amíg nem mondja meg, mit érzett. - AHA! - szólok nagy felcsattanással. - De még van kettő. Még nem mondom, mire következtetek. Végig kell zongorázni azt az öt szerencsétlen ujjat. Ha újabb gond már lesz, akkor leteszem a célszerszámot. - Nos, eddig jó az eredménye! Furcsa lett volna, ha olyan súlyos baleset után teljesen éppé válik és nem okoz esetenként ilyen fájdalmat. Még egy-két teszt van és végeztünk. Hogy bírja? Kér egy pohár vizet? Minden további nélkül töltök, ha kér. Remélem, most megkönnyebbül egy kicsit. Még a mozgatást fogom vizsgálni, a fogást, a koordinációt. Jónak tűnik, amennyire lehet, jónak. De csak a végén árulom el.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mindig van az a szó vagy mondat amivel le lehet kenyerezni és megadom magam. Bluefox doki is megtalálta. Bár az még nem hangzott el, hogy nem kell jönnöm többé, beletörődöm a maradásba és a további hosszas és számomra körülményes vizsgálatba. Nem értek hozzá, biztosan jól csinálja amit csinál különben nem hozzá küldtek volna és ha nagyon szigorúan és sarkítva vesszük még parancs megtagadásra is hajazhat ha most itt hagyom a fenébe. Az őrzőknek teljes értékű emberre van szükségük, biztosra kell menniük és ezt csak akkor tehetik meg ha van valaki aki őszintén ezt állítja ki rólam egy papírra vetve, felelősségének teljes tudatában, különben mehetek a kispadra. Válaszképp bólintok és mosolygok, vegye ezt köszönetnek is ha úgy tetszik amit a bocsánatkérésemre mondott. Nem lep meg az sem amit Edenről mond, én is pont így vagyok az őrzők köreiben való ismeretségekkel. Nem találkoztam mindenkivel és nem ismerek mindenkit, persze névről igen és tudom, hogy léteznek, milyen kasztba tartoznak, mi a főbb feladatuk ha az ismerhető, de biztos vagyok abban is, hogy akad még olyan akivel nem futottam össze még az egyetemen sem. Pedig mi is egy csapat vagyunk. Az agyagozásra megemelkedik a szemöldököm, nem értem hogy jött ez most ide, noha beszéltünk a tetoválásokról, nem olyan behatóan, hogy eddig elért volna a téma, most mégis meg lett említve újból. Talán csak tovább szeretné enyhíteni a hangulatot. Behoztam volna a kinti fagyot? Nem hiszem, nem vagyok hangulatember, bár kétségtelenül elegem van már az orvosokból, vagy inkább a vizsgálatokból melyek vég nélkülinek tűnnek.* -Az jó. A nagyim kosarakat font vesszőből, és más egyéb kisebb tárgyat. Nekem is van még otthon belőlük. Azt hiszem nekem nincs ilyen idegnyugtató mániám, csak olvasok. Meg fát vágok.*Talán ezt nem kellett volna mondani. Ezzel a kézzel. Nem úgy megy mint régen de megoldottam, muszáj volt mert nem akarok belefagyni a kanapémba.* -Tudja a házban csak kandalló van. Kettő.*Mentegetőzés, ez pusztán az. Ismeri az alaszkai teleket, tudja jól, hogy elég macerás egy házat befűteni, reggelre csak a parázs marad és sikongatva ugrálok el a kandallóig, lábujjhegyen, hogy újra megrakjam. Ennek ellenére még nem jutott eszembe, hogy modernizáljam a nagyi házát, mintha szentségtörés lenne. A félretett pénzem nagy része elment a felújításra, akadna még és talán hitelt is vehetnék fel, de valójában szeretném olyannak megőrizni ahogy a nagyi rám hagyta, másrészt a hátam közepére sem kívánom azt a felfordulást amivel egy ilyen átépítés járna. Közben tovább folyik a vizsgálat és ha másban nem is, ebben együttműködöm. Tartom, hajlítom, mozgatom, amit csak akar. A lelkem azonban másképp működik és nem, nem hiszti, egyszerűen csak túl sokat harcoltam kettejükkel, hogy még most is magyarázkodnom kelljen. *-Gondolja nem próbáltam? Még egy meglepetés bowlingot is szerveztem, hogy kibéküljenek a képzelt ellentét miatt, de olyan kemény a fejük, hogy nem lehet semmit sem beleverni. Rosszabbak mint egy tüzelő öszvér. Ráadásul sikerült pont teliholdra időzítenem, szóval hamarabb véget ért és még szerencsésnek mondhatom azt, hogy „csak” egy kijelző és három négyzetméter parketta bánta. Bázisugrás…nem, köszönöm. Nincs aerofóbiám de jobb szeretem ha nem csak úgy szállok a levegőben. *Jobb szeretem farkas háton. Eszembe jut az amikor Egonnal Angliában voltunk és átugrott velem egy szakadék felett. Nem úgy terveztük. Nem is terveztem volna azt hiszem, így utólag csodás volt és föld közelibb.* -A favágás is jó, lehet csépelni, darabolni. Tapasztalatból tudom, hogy használ.*Maradok tehát a favágásnál, jól jött amikor Egonnal mosolyszünetet tartottunk, mert meg kellett emésztenie, hogy igent mondtam az elhívásra. Sajnos az ilyet nem lehet előre tudni, hogy megbeszélhessük, talán másképp döntöttem volna. Nem mellesleg remek erőnléti edzés is. *-Igen és szoktam is, bár pár hónapot kihagytam az ismert okokból. *Hiányzott, de csak azért mert nehezebb volt eljutni A pontból B-be. *-Á, akasztották a hóhért? *Na igen, az utólagos káröröm is öröm, jó tudni, hogy ő sem mentes az ilyen élmények alól. Viccnek szántam, hogy behúznék neki egyet, de ő komolyan vette, legalábbis az élettani oldaláról.* -Gyors vita a jólneveltséggel. Ha én sérülök meg legalább helyben vagyok de ha ön, akkor én nem fogok tudni meggyógyítani.*Felnevetek én is, csak évődés volt nem több, bár az orvosok hajlamosak mindent komolyan venni. *-Ettől nem kell tartania, maradok a közelharcnál. *El sem képzelem milyen lenne Bluefox doki az asztal alatt, én még távolról sem vagyok olyan temperamentumos mint egy mexikói asszony. Persze akkor még nem tudtam milyen érzés amikor a kalapácsával ütöget. A harmadik ujjamnál pocsék egy érzés lobban fel a kezemben, ilyet nem éreztem még azt hiszem, csak zsibbadást és görcsöt, ez azonban…-*- Maga egy hajcsár! *Komorodom el mikor közli még van két ujjam. Én is tudom, de ezek után már előre félek attól a villámló érzéstől ami az imént elért. Mint az edzők egy meccsen teszem össze a két kezemet derékszögben.* -Időt kérek. Tudja azon gondolkodtam, hogy ha embernek ilyen kedves és türelmes, milyen lehet amikor vadászni megy. Megsimogatja a nyuszit mielőtt megeszi? *Még egy-két teszt ami feltételezem legalább harminc percbe telik. Eddig én voltam műsoron, most én kérdezek. Ha már ismerkedünk és valószínűleg vissza is kell jönnöm legalább egyszer, tudjak róla valami mást azon kívül, hogy jól bánik a kalapáccsal. Természetesen a kérdéshez mosoly is jár, hiszen nem haragszom rá és távol álljon tőlem, hogy szándékosan zavarba hozom bosszúból. Tényleg kíváncsi vagyok milyen farkasnak. *-Csak azért kérdezem, mert az ismerőseim nagy része is a maga csapatába tartozik, volt időm kiismerni őket, de egyikőjük sem volt ennyire kenyérre kenhető.
Nem hittem volna, hogy pont ettől nyugszik meg. Érzem még a lappangást, de visszavesz a harcias tiltakozásból. Hogy jön-e még, az úgyis csak rajta múlik. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy ajánlott vagy nem muszáj. Hamarosan ismét sikerül kizökkentenem egy spontán, soha nem ismételt kérdésre adott válasszal. Abban kifejezetten jó vagyok. - Az még hasznos is, nem csak kellemes! Néha látni ilyen fonott kosaras néniket, na, tuti, hogy még az unokáik is járnak bevásárolni ezekkel a kézműves cuccokkal. Hacsak nem minősítik őket divatjamúltnak. Szép dolog az ilyesmi, én nagyon becsülöm. Only-ban is akadtak ilyen mesteremberek, mesterasszonyok és mindenki tőlük vásárolt. Távoli piacokra is mentek. - Ez komoly? - nézek fel meglepetten. - Nem volt, aki megcsinálta Ön helyett? Most már nem fog annyit számítani, de eddig azért kímélhették volna. Sóhajtok és megrázom a fejemet. Ha van egy ereje teljében levő vérfarkas és egy fiatal, sérült kezű őrző, nem tudom, miért kérdés, hogy ki vágja a fát? De ennyire már nem szólok bele. Érzem, hogy érzi. - Kettő is! Nekem csak egy van. És bevallom, lustább vagyok, mindig szeletelt fát hozatok. Persze olcsóbb, ha saját maga csinálja. Egy tippet azért adtam, hátha. Ezen a vidéken a fűtés komoly befektetés. A vizsgálat nagyon jól halad, az eredmény már megjelenik a szemeim előtt. Ettől még végigcsinálom, mert tippre nem írunk zárójelentést. Rebecca is teszi, amit kell. Már menne, szinte csak a feneke csücske ül a széken. - Mindkettő...tőrös, ugye? - kérdezem és a mutatóujjammal úgy mutogatok, mintha jelen lennének az említett farkasok. Nem mondom ki, de ahogy lesütöm a szemeimet, láthatja, mennyire tartom jó ötletnek a sportmérkőzést. Nyilvános helyen. Két farkassal, akik már majdnem szétszedték egymást... Kis fujtatás tör ki belőlem, de a nevetést megállom. Egy mosolynál és némi vidám gyomorremegésnél megállok. Teliholdkor... - Elnézést... Maga tényleg szerencsés, nem csak bátor! A szerencsének is van határa. Az ujjai nem voltak ilyen mázlisták. Arról a bizonyos balhéról nem hallottam, talán azért, mert tényleg csak ennyi volt. És ha tippelni kell, ki zúzta szét a klubot, hát nem Ms. Morgan párját mondanám. Lesterről már túl sok sztori kering, hogy ne kenjem rá ezt is. - Elhiszem. De ha lehet, néha azért kérjen meg valakit. Az extrém sport is úgy jó, ha nem kell minden nap csinálni. Érdekes egy nő ez, összetett személyiség. Nagyon szimpatikus. - Dr. MacGowant ismeri? Maeve. MacGowan. Dr. Maeve MacGowan. Ha már mindenfelé járt, vele is találkozhatott. Fontos infó, hogy Rebecca nem vezetett egy ideje. Lehetett volna baj és ezt felfogta, látom rajta. Együttérzően mosolygok, mikor vigyorog, hogy igen, velem is bántak páciensként és engem is ütöttek. - A trollok jól bírják. Akasztva még nem voltam, az egy régi világ módszere. De hát... De hát elgondolkodom rajta, hogy ki lehetne próbálni. Ha ott van a segéd, akinek jelezhetem az utolsóelőtti tiszta másodpercemet, az nagyon hasznos lehet! Fulladás elleni szert még nem csináltam. Nameg maga az élmény is biztos óriási. - Látom, erős a felelősségérzete - válaszolok én is egy nevetéssel erre a komolytalankodásra. Pont attól lesz vicces, hogy látszólag komolyan veszem. - A farkas vonít, a karaván halad. Mert a műsornak mennie kell. Hajcsár? Ezt még nem mondták. Hol sietne, hol ráérősen akarná. Igazi nő. Ilyet Maeve is szokott. Fogalma sincs, mit szeretne, de azt most azonnal és nagyon lelkesen. De csak nem hagyja befejezni! - Hűha! - szólok felhúzott szemöldökkel mosolyogva. Legyintek és megrázom a fejemet egy dallamos, szívből jövő nevetéssel. - Más a cél. A prédákat nem gyógyítom. Nekem is van egy... És most nyit be az asszisztens. - Kis vadóc cimborám, aki...tudja, ahogy mondják: nem tudni, ki hasonlít jobban a másikra, a háziállat vagy a gazdája. - Doktor úr, kutyát vett? - kérdezi a fekete asszonyság. - Nem, zsiráfszobrot. Kisebbet, mint amelyiket véletlenül felrúgtam. Illetve amelyiket az a Jason nevű srác szétverte, mikor Alignak megszállta őt. Jót nevetünk a kollégával, Ms. Morgan láthatja, hogy remekül kijövünk. Én így szeretek dolgozni. Talán nem is vagyok annyira hajcsár. - Még van egy kis idő? Egy telefont el kellene intéznem! Becsukott szemmel bólogatok. Sheena bűbájosan rámosolyog Ms. Morganre és kiszalad. Hallom is a hangját a távolból. Megint beteg a gyereke. Gondolom. A további tesztek már egyszerűek, kis mozgásokat fogok kérni és figyelni. Rutinból jönnek, bárkinek. Ha nem, akkor van gond. Szerintem itt nem lesz. - Szóval ott más a cél. Talán meglepő, de tényleg van egy állat idebent. Egyébként hófehér farkas. Akadt, aki sarki rókának nézte. Nagyon nagy mázlim volt Elisabeth-tel és ezzel a bestiával, mert piszok jó a természete. Nem szokott bajba keverni. A dícséretre vagy bókra vagy minek nevezzem, zavartan mosolygok. A cipőm orrán keresem a folytatást, aztán felnézek. - Nagyon kedves, köszönöm! Erre csak annyit mondanék, hogy még sok társamat kellene megismernie itt a városban. Vannak üdítő kivételek. Egon és Lester után? Példát is mondhatnék. - Lilianne, aki az egyetem könyvtárában dolgozik. Őt nagyon kedvelné! A könyvek szeretete közös pont lenne. A nőstény előtte virágboltos volt, szóval tényleg nagyon finom lelke van. Nagyon-nagyon kedvelem. - Egyébként szereti a farkasokat? Mármint az igaziakat. Úgy civilben. Állatkertben, tévében. Vagy A dzsungel könyvében. Igyekszem oldani a hangulatot, hogy gyorsabban teljen az idő.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Elmosolyodom az eszmefuttatásán, manapság újra divatba jött a régi dolgok használata. Nekem mindig is tetszettek, szívese használom azt ami rám maradt és a csorba pöttyös bögre is a kedvencem. Jobban megsiratnám ha eltörne mint egy drága porcelán csészét. Ezeknek a holmiknak nagyobb az eszmei értéke, persze sokakat nem érdekel inkább a státusz szimbólumokra mennek rá, jobban számít a címke mint a tárgy története. Tudtam, hogy a favágáson ki fog akadni, akkor is így tenne ha nem lenne sérült a kezem, bár jó eséllyel akkor nem is találkoztunk volna.* -Komoly bizony. Eleinte nem volt, kénytelen voltam én megcsinálni ha nem akartam kockára fagyni, de remek lélekterápia, főleg ha az ember sajnálja a drága porcelánt vagy a szívéhez nőtt bútorokat. Azt aztán lehet csépelni és még hasznos is. De ne aggódjon, amikor rosszabb volt a kezem nem álltam neki, volt elég tartalékom. Amikor elhívtak, Egon picit besokallt és volt pár hónap mosolyszünet. Egy egész fészernyire kiborultam én is. *Fogalmam sincs miért mondom ezt el, Bloefox doki olyan mint egy pszichiáter a maga kedves stílusával és megnyugtató hangjával. Ha nem tudnám, hogy vérfarkas, született angyalnak gondolnám. *-Szeletelt fa? Az olyan mint a szeletelt sajt?*A kérdés képtelen, de elég mókás, hogy felhívjam a figyelmét a fura szóhasználatra. Persze lehet az a fa akár szeletelt is, elvégre fel van darabolva…de az már nem hasáb. *-Biztosan úgy kényelmesebb de nincs meg a feelingje. *Tény és való, van néhány dilim de kinek nincs? Néha pedig kissé szétszórt vagyok és figyelmetlen, vagy csak annyira szeretnék valamit megoldani, hogy előre nézek a cél felé, de a mellettem lévő akadályokat figyelmen kívül hagyom. Így fordulhatott elő az a szerencsétlen eset is amit megemlítettem Jay-el és Egonnal kapcsolatban, nem titok, a fél város tud róla gondolom, de legalább nem lett belőle baja senkinek. Főleg Jaynek nem, az ő fején elég vaj olvadozott már így is. Olyan mint egy bajmágnes.* -Igen, azok…tudom, ostobaság volt. Az időzítés pedig véletlen, örültem, hogy végre sikerült találnom egy időpontot,amikor mindannyian ráértünk, a naptárba már nem néztem bele. *Látom mennyire jól derül ezen, így utólag már mókás az egész de akkor nem volt az kettejük között villámhárítóként. Én vállaltam, nagyjából tudtam mire vállalkozom, de úgy gondoltam az eredmény miatt megéri és még jól is kijöhettem volna belőle ha én nyerek. Az extrém sportok nem az én világom, bár eléggé bevállalós vagyok, szeretek a földön maradni, inkább elmegyek télvíz idején az erdőbe túrázni semmint leugorjak valahonnan a mélybe egy szál gumikötéllel a derekamon, vagy ernyővel a hátamon. Szóval szeretem én a sportot de extrém előtag nélkül. A kérésre csak bólintok, ha válaszolnék is, vagy hazudnom kellene, vagy nem megígérni, így marad egy „talán”. A név hallatán felderül az arcom de el is húzom a vonásaimat egy grimaszba. Kedvelem Maeve-et de legközelebb más körülmények között találkoznék vele.* -Igen, ismerem. Ő szedte össze az ujjaimat. De hogy jutott most az eszébe pont ő?*Biztosan felvezet vele egy újabb témát. Ha rákérdezett akkor nem tudja a történetet, valami más miatt volt ez fontos…vagy egyáltalán nem fontos és nem lesz belőle semmi. Bluefox dokinál sosem lehet tudni épp min jár az agya, kissé csapong, mint általában a zseni professzorok. Én viszont nem csapongok hanem pontosan a téma közepébe csapok a kérdésemmel, elképedek a választól. Nem attól, hogy troll.* -Ó, hát nem úgy gondoltam, tudja ez csak egy tréfás szólás, olyanokra akik a saját hivatásukban a másik oldalra kerülnek. Amikor orvos lesz beteg, vagy a fogorvos fogát húzzák. Mindenesetre örülök, hogy nem volt akasztva és remélem nem is lesz.*Az persze eszembe sem jut, hogy ő ezt kipróbálná. Mert minek? Senki nem szeretne fulladozni vagy ily módon meghalni, még ha troll akkor sem. *-Az. A legerősebb. *Az a vicc, hogy ez nem vicc. A felelősséget még tanulnom kell, ahogy sok minden mást is az őrzőlétből és érte. Egész jól elvagyok a kezdeti morcosságom után, tényleg el kellene mennie pszichiáternek, jó terapeuta válna belőle, azt még biztosan nem próbálta. S persze ezért bukik ki belőlem a hajcsárkodásra vonatkozó megjegyzés, félig tréfásan. Azt nem mondom, hogy tovább maradnék mint amennyi ideig muszáj, maga a hely és a fertőtlenítő szag amit a kórház minden fala magába szívott, kissé frusztrál, de határozottan jól érzem magam. *-Költőnek ne menjen. Nem rímel, de jó a ritmusa.*Ajkaimat mosoly rántja szét. Jay minden bizonnyal egyből megmondaná milyen verselésbe ment bele a doki és tenne is hozzá még egy sort a sajátos stílusában amit annyira imádok. Néha persze az agyamra tud menni a célozgatásaival, bár már visszavett belőlük de néha azért elszalad vele a ló. Nem szoktam a farkasok evési szokásairól beszélni, főleg Egonnal nem, jobb nem tudni róla, most mégis kibukott belőlem, de pusztán azért mert el nem tudom képzelni a dokiról, hogy bárkit is bántana. Farkashoz képest eléggé tündérlelkű. Már emelem is a kezem és mondanám, hogy nem szükséges részleteznie, csak költői kérdés volt, de a belépő asszisztensnő őt is félbeszakítja. Csak hümmögök és bólogatok míg ők szót váltanak egymással kellemes hangulatban, rámosolygok a nőre mielőtt kilibben, majd a dokihoz fordulok. Közben ő nem feledi a munkáját sem, a megkapott időm után tovább nyaggatja a kezemet.* -Szép mentés volt. Egyébként tudom, persze. Tudtam kihez jövök, de egyébként is éreztem. Ha igaz az a párhuzam amit kis gazfickók és gazdáik, illetve a másik mondás között vont, akkor sok bohókás farkas mászkál az erdőben. *Elég Egonra gondolni és persze a dokira, Jay más tészta, ő bármikor kettétépne egy fát mérgében. Másra nem gondolok. És ott van még Riley is, művészlélek. *-Nem meglepő. Szóval ezért a Bluefox név? Azt hittem poénból.*Megérteném, a dokiból kitelik és biztosan nem ezzel a névvel született ki tudja mikor.* -Látom zavarba hoztam, nem állt szándékomban. A kivétel erősíti a szabályt és ismerek pár ilyen kivételt. *Halvány mosollyal figyeltem ahogy lehajtotta a fejét, mint egy szégyenlős gyerek, roppant bájos megnyilvánulás a férfias külsejével.* [color=#B38A5E] –Még nem találkoztam vele, az utóbbi időben nem jártam az egyetem könyvtárjában, csak beszaladtam elmélkedni. De majd felkeresem, köszönöm.*Tényleg nem volt időm rá, a könyvek nem hiányoztak, hiszen a munkám során is könyvekkel foglalkozom, de a gyógyulás, Egon és a normális életbe való visszarázódás minden időmet lekötötte.*-Állatkertben nem. Nem szabadna őket bezárni, úgy gondolom az összes állat közül ők a legszabadabb lelkűek. Tudta, hogy a Yellowstone park felborult ökológiáját is képes volt teljes mértékben visszafordítani néhány farkas? Egyszerűen bámulatosak és csodálatosak. *Látszik is rajtam mennyire oda vagyok értük. Azóta pedig, hogy Egontól kaptam egy kis ízelítőt, ez az érzés csak tovább mélyült. Már kislány koromban is szerettem a farkasokat, mindent elolvastam és megnéztem róluk amihez hozzájutottam és valóban nagyon hasonlít a vérfarkasok társadalmi berendezkedése a farkasokéhoz. Persze nem véletlenül.* -Mondja Dr. Bluefox, ha már ennyire ért az emberi lélekhez, van valami gyógymódja egy őrző vérfóbiájára is? Mert nem szívesen próbálnám ki azt amit Jay ajánlott.*Megmozgatom az ujjaimat és próbálom elhúzni, hátha végeztünk már. A kalapácsos dolog nem jött be, remélem más villámos vizsgálata nincs a tarsolyában. *
Ne aggódjak? Hát jó, nem fogok, de azt sajnálatos ténynek találom, hogy senki nem segített ennek a nőnek. Kedves és barátságos, nem hiszem el, hogy senkit nem talált a városban. Ha a párja épp nem ért rá. Nem szólok többet, mert még megsértem. Az arcomon láthatja a döbbenetet. - Hát...örülök, hogy a mosolyszünet elmúlt. Magát nyugtatja azzal, hogy mennyire jólesett neki a darabolás. A gyógyulást nem segítette, maradjunk ennyiben... A párkapcsolat, a jó párkapcsolat viszont előrelendítette, az tuti! - Olyasmi, csak nem csomagolják nylonba. És tovább eláll - vigyorgok rá a nőre, ahogy fűzöm a lehetetlen gondolatokat. Annyira intelligens módon köt bele ilyen apróságokba. Élmény vele találkozni. Remélem, máskor is lesz hozzá szerencsém, kellemesebb körülmények között. Mikor nem az ujjait kalapálom. - Időnként elmarad egy-egy részlet. A szervezés nem egyszerű dolog, a mi világunkban még annyira sem, mint egyébként. Papolni nem fogok, hogy legközelebb így, meg úgy. Látom, hogy tanult belőle. Én meg egy kicsit derülök. Mivel nem lett rossz vége. - Beszólt valamit? Szokott, de igazából egy angyali természet. Ezért olyan sallert kapnék tőle vagy legalább egy oldalba bökést, hogy arról kódulnék. A grimasz láttán rögtön a kedvesem csípős stílusa jut eszembe. A hímek szokták inkább kedvelni. Ez eléggé kölcsönös volt, mielőtt összejöttünk... - A menyasszonyom. De már nem sokáig. Hamarosan a feleségem lesz. Csak eszembe jutott, hogy vele is találkozott-e, ha már sokfelé járt itt a Memorialban. Arra nem emlékeztem, hogy Maeve gyűjtötte be az ujjakat. Biztos, hogy akkoriban mondta, de ez a nő egy idegennek számított, nem jegyeztem meg. - Tudja, a "troll" is sok mindent jelent. Szörnyűséges, követ evő norvég óriást. Vagy olyat, aki direkt szó szerint értelmez egy tréfás szólást. Halk nevetést hallatok. Vicces ez a nő. Lehet, hogy Mae ki nem állhatta, felébredt benne a női ellenkezés vagy irigység vagy fene tudja, micsoda, de én kedvelem. - Pedig múltkor pont azon vitatkoztunk, hogy hová tenném a leveleket, ha a női rajongóim írnának a verseskötetem megjelenése után. Abban maradtunk, hogy nyitnék egy postafiókot, amit végülis sose nyitnék ki. Vagy nem ez volt a végkövetkeztetés? Maeve megölne, ha hallaná, hogy elmeséltem. Pedig szerintem vicces. A vers is, ami nem volt az. - A rutin és az évek, tudja... Elmosolyodom. Már sokszor kellett kimagyaráznom magam ilyen helyzetekből. Az asszisztenssel nagyon jó a kapcsolatom, hamar le tudom rendezni. Bízik bennem. Mindent meg is teszek, hogy így maradjon. - Egyébként tényleg van új zsiráfszobrom! A régit nem látta. Az is szép volt, amíg fel nem borult. A mostani karcsúbb! Vöröses, ami azért furcsa egy ilyennél, de hát nagyon megtetszett. Szóba se hozom, hogy konkrétan Alignak vandálkodott nálam a Vörös Hold idején, pont akkor, amikor Rebecca ujjait levágta. Öncsonkítás! Totál kattant az a farkas. A nyomába se érek. - Az sokszor nem igaz. De mentésnek jó volt. Sajnos sokan küzdenek a bestiájukkal. Én szerencsés vagyok. - Nem, tényleg. Innen van. Konkrétan a betegem mondta a delirium tremens állapotában, ahogy kipillantott a hómezőre, közel az Északi-sarkhoz. Ismeri az Erzsébet-szigeteket? Ha ott eltöltene egy pár évet, ide már bikiniben jönne. A férfitermészetemet pedig nem hazudtolom meg és elképzelem a helyzetet. Egy rövid időre, aztán jön a pirulás. Semmi mögötteset nem érzek. Őszinte csodálat vagy szimpátia. Valami ilyesmi. A továbbiakra már csak mosolygok. Lilivel biztos jól kijönnek majd. - Ez egy nagyon régi téma és farkas létemre azt mondom, hogy ennek is van értelme. Mikor ott látom őket, akkor mást mondok, de amúgy jó módja annak, hogy az ember megismerjen veszélyes állatokat is. Rebecca ismét villant, az olvasottságát és tájékozottságát mutatja meg. Szelíden mosolyodom el. - Ez nagyon érdekes! Majd utánanézek. Süt belőle a rajongás. Szerintem a mi fajunkat is szereti. Már látott minden formát, kiindulva a kórházi összecsapásról szóló jelentésből. Elég fura alakokkal veszi körül magát, azt azért meg kell hagyni. - Ööö...lehet. Lehetséges. Mindenkinél más az, ami működik, de van ötletem. Mit ajánlott a nyelvész? Jay. Állítólag mindig máshogy mutatkozik be. J, mint valami. Maeve-nél is bepróbálkozott. Nem neheztelek, mert a kedvesemet sem kell félteni. Tuti, hogy simán leszerelte. Annyira nem ismerem a melákot, hogy kitaláljam, mi volt a módszer. A szexhez lehet köze. Nála szinte mindennek ahhoz van köze, úgy hallottam. - Na, meglennénk. Jól bírta! Jól van? Nem volt azért annyira kellemetlen, ugye? Mintha kétszer ennyire lett volna kellemetlen... - Ahogy sejtettem, a gyógyulás elérte a várható kiteljedését. Röviden és latinság nélkül: óvatosan használja azt a kezét, de azért bátran! Úgy lesz erős, ha nem hanyagolja el. A többi rajta lesz a zárójelentésen. Mintha gondolatban hívtam volna Sheena-t, úgy kúszik felém az energiája. Normál emberi hő és egyebek. Kicsit felzaklatta magát. Megint a volt párja, gondolom. Örökké megy a vita, hogy kinél maradjon a macska. Pedig a srácnak már két kutyája is van. - Köszönöm a türelmet, doktor úr! Bólintok és még pislogok is hozzá. - Kérem, üljön le! Mondom az eredményt. A hölgy egy hosszas kezelés után búcsúzik a kórháztól - szólok Rebecca felé nézve és kicsit malmozok, mert koncentrálok, hogy mindent összeszedjek. A bolond és a farkas most a sarokban ülnek és a doktor kerül előtérbe. Lassan, kimérten, szinte elhaló hangon diktálom a dolgokat. Mintha megfeledkeztem volna a betegemről. És az asszisztensről. Az asztalt nézem. De egy részlet sem marad ki, sőt talán túlságosan is precíz, amit elmondok. Már szóltak érte, hogy ne írassam meg mindig a Harry Potter összes kötetét. A végén nézek fel. - Pecsét - mártom tintába a nyomómat. A papírt ellátom a "Dr. Balthazar Bluefox" felirattal és kackiásan kanyargó, olvashatatlan betűkkel szignózom is. - Aláírás - motyogom magam elé, amit csinálok, majd átnyújtom a papírt. - Parancsoljon! Üdvözlöm a gyógyultak világában! A fekete nővér csak mosolyog. Szereti a felszabadultan távozó pácienseket. Őket szereti a legjobban. - Sok szerencsét és ha a jövőben mégis szüksége lenne a segítségemre, itt megtalál! - Minden jót, Ms. Morgan! - kontrázik rá Sheena és elkezd molyolni a gépen. Nekem is van még ezzel dolgom, meg mással is. Nem bírom a papírmunkát. Lehet, hogy elhalasztom. Rebecca-val élmény volt találkozni. Remélem, lesz még rá lehetőség. És nem itt, nem azért, mert kezelni kell. Mosolyogva integetek, ha távozik és belevetem magam a következő beteg adataiba. Szemrángás szájzsibbadással. Hm, lehet szokványos vagy teljesen rendhagyó. Ki kell deríteni.
// Nagyon köszönöm a játékot! //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Látom rajta, hogy megdöbbent és nem helyesli amit a favágásról mondtam. Persze betudom annak, hogy a kezemet féltette, vagy félti, ám az egész ennél sokkal bonyolultabb. Egon biztosan segített volna s míg ő nem volt addig bárkit is hívok, minden bizonnyal szívesen segít, ám én olyan vagyok, hogy szeretem megcsinálni magam a dolgaimat, mondhatnám úgy is, hogy nem érek rá megvárni míg más rám ér és nem szeretek senkitől sem függeni. Legalábbis ilyen értelemben nem. Elmosolyodom amiért örül nekem és a szerelemi életem rendeződésének, de érzem én, hogy még mindig nem hiszi, hogy mindaz tényleg jót tett. Pedig de. Akkor amikor Egonnal szünetet tartottunk, kivágtam magamból minden feszültséget, később pedig amikor ismét csak nem lehetett mellettem, mert büntetést kapott, és eltiltották tőlem, Jaytől és amúgy minden kapcsolattól, én csak gyógyultam, nem vágtam fát hiszen volt tartalékom, különben sem tudtam volna. Még a kávéskanalat sem voltam képes a sárült kezembe venni. Biztosan jól jött volna a szeletelt fa ha üres a fészerem. Ezen nevetnem kell, mert ezt a kifejezést még soha nem hallottam fára mondani, de megjegyzem. *-Na igen, a szeletelt fának jobb ha kiszárad és nem punnyad a nylonban.*Ki tudja milyen különleges dolgokat tudhatok még meg Bluefox dokitól ha tovább maradok, vagy vissza kell jönnöm újabb kontroll vizsgálatra, szeretek én új ismeretekre szert tenni, de jobb a lelkemnek ha kórházon kívül találkozunk. Persze pusztán baráti csevejre, és olyankor amikor Egon biztosan nem járhat arra, különben a drága jó és szelíd dokira is képes rávetni magát, pedig aztán neki tényleg ártatlan tekintete van. *-Nekem mondja? Valahogy mindig sikerül a saját káromon tanulnom. *azért jobban örültem volna ha másképp sikerül, mondjuk a teliholddal még kibékültem volna, de Egon nyerte a versenyt és ez számomra igen kedvezőtlen volt a fogadás tétjét illetően. Nem elég, hogy ezt nem tudtam rendesen össze szervezni, most még azt is tervezgethetem ha Jay-el szeretnék találkozni, mert ők ketten egy légtérben soha, semmilyen körülmények között nem…*-Nem igazán voltam magamnál, hogy erre figyeljek. Minden bizonnyal. Aki gondol mások ujjára rossz ember….farkas nem lehet. *Azt nem tudtam hogy vágott a témába, de rögtön magyarázatot is kaptam. Nem attól lepődtem meg, hogy ők ketten…és házasság, hanem csak úgy, váratlanul ért.* -Ó! Ez csodás, gratulálok! Sok boldogságot kívánok!*Fülig ér a szám, én aztán mindenkinek tudok örülni, annak viszont nem ha valaki akasztásról beszél, főleg nem ha azt a még ki nem próbált tevékenységek közé sorolja. Én nem gondolom, hogy komolyan gondolta, tréfának fogom fel.* -Igen…tudom mi az a troll. Sokféle jelentése van.*Nem fárasztom vele, az a kettő is elég amit ő mondott. Elég bolondos ami azt illeti, a rögtönzött verse is. *-A férfi rajongókra is gondoljon.*Hitetlenkedve ingatom fejem, férfiak. Persze csak a nőkre tudnak gondolni. *-A sok, hosszú év tapasztalata….Biztosan sokat volt a napon, azért vörös.*Na ez már tőlem is fárasztó. Ő viszont remekül kivágja magát, tanulhatnék tőle, az a hanyag elegancia amivel félresöpri a rázósabb részeket és újakkal helyettesíti. Briliáns. *-Nem ismerem….ha így van biztosan nem megyek el oda. Nekem még az itteni tél is csontrepesztő. Nem, nem kívánok bikiniben feszíteni.*És igen, ott van a képzelet is a szemei mélyén. Ejnye, ejnye! *-Bezárva már nem olyanok mint a szabadban. Csak vegetálnak.*Így gondolom és így is érzem. Látva azokat a farkasokat akiket a természetes élőhelyükön figyeltek meg….ott mindennek tétje van, míg bezárva, legyen az egy nagyobb állatkert, hatalmas kifutóval, nem az nem olyan. *-Nézzen csak. Sok farkast figyelnek meg. Megjelölik őket és nyomon követik a vonulásukat, akárcsak a madaraknál. *az ilyen sokáig készülő természetfilmeket szeretem, azokat amelyeknek a készítő figyelembe veszik és tisztelik a megfigyelt állatok igazi életét, szabadságát, igényeit…egyszóval ismerik őket. *-A nyelvész volt oly kedves és felajánlotta, hogy szívesen felvágja az ereit a szemeim előtt, annyiszor ahányszor csak kell, amíg meg nem szokom és nem ájulok el a vér látványától. Én ezt túl radikálisnak gondolom. *Persze gyorsan gyógyul, és én is túloztam egy kicsit, Jay nem ütőeres vérzést akart produkálni, hanem csak egy kis vércsíkot, nekem már az is bőven elég. Végszóra én is kész vagyok, vagyis a doki a vizsgálgatással. El sem hiszem.* -Tényleg? Készen vagyunk? Remek. Nem, nem volt kellemetlen.*Kibírható. Csak az idő és az, hogy megint kórházba kellett jönnöm, azt nem szerettem, de a társaság kellemes volt.* -Á, szóval gyógyultnak nyilvánít. Köszönöm, ez remek hír.*Egyrészt remek, mert nem kell jönnöm többet, másrészt viszont nem olyan jó, mert így már biztos, hogy ennél jobb nem lesz. De több is veszhetett volna, nem szabad telhetetlennek lennem. Mintha csak hallgatózott volna, az asszisztensnő is visszatér a telefonálásból, ha rám néz csak egy idétlenül vigyorgó arcot láthat, ami marad is míg a doki diktál én meg csendben örülök. A zárójelentésem hosszabbra sikerül mint az egész kezelés, vizsgálás, fogalmam sincs minek ennyi mindent leírni, de ő tudja. Mikor felém nyújtja az immár lepecsételt és aláírt papírt, elveszem és felállok, majd a kezemet nyújtom, a jobbikat, hogy megszorongassam az övét. *-Köszönöm! A társaság remek volt. *Határtalanul boldog vagyok, ez nem is vitás, mielőtt még összeszedném a holmimat, odalépek hozzá és megölelem. Csak baráti ölelés, a leendő feleségének sem lenne kifogása ellene.* -Minden jót Dr. Bluefox! Óvatosan a trollokkal…..Sheena, szép napot! Viszlát!*És még mindig fülig ér a szám. Nem is hazamegyek először hanem bevásárolni. Ma ünnepelni fogunk Egonnal. Felhívom és sütök neki kacsát. Jay-t is felhívom, elvégre majdhogynem együtt szenvedtünk, csak ő előbb gyógyult meg mint én és kórházba sem kellett járnia. Viszont együtt varrattunk tetkót. Egy fagyira meghívhat. *
//Imádtam a dokit! Köszönöm a játékot! :cheers: //
Away, away in time Every dream's a journey away Away to a home away from care Everywhere's just a journey away
Nem semmi, mennyi fura dolgot tud produkálni a szervezetünk. Nemrég állítottam fel a diagnózist egy betegnél, akinek a könyökidege csípődött be. Ezt egyszerűen elmagyarázni és javaslatokat tenni úgy, hogy kövesse...nem volt könnyű, mert az úr nagyon felkészült. Mindent elolvasott, nem csak a neten, hanem orvosi szakkönyvekből is. Végül csak meggyőztem és vállalja a terápiát. Örülök ennek, mert könyvekből nem gyógyítaná meg magát. De megterhelő volt. Most van egy kis szünetem, leugrom egy cappuccino-ért, az hiányzik. Meg az is hiányzik, akinek hűséget esküdtem, de már az eskü előtt elestem. Múltkor sok mindent megbeszéltünk, hosszan és heves érzelmekkel. El kellett mennie, azóta pedig hasonlóra nem volt példa. Csak párszor találkoztunk. Míg a zsebemben túrok apró után, pont ezzel van tele a fejem. Már a második olyat dobom be, ami nem jó. Mert nem itt járok. Küldözgetem a leveleket. Minden héten írtam egyet és mindegyikhez más plüsst küldtem. Hol majmot, hol tigrist, olyat, ami remélhetőleg tetszeni fog Maeve-nek. A legutóbbit két napja kellett megkapnia. Vajon mit gondol? Mit szól ezekhez? Lassú vízzel mosom a partot, így akarom jelezni a törődést. Szó szerint tudom idézni bármelyik levelet, mert a szívemből jöttek. Legutóbb például így zártam: "A kistigris könnyezik, szívem szakad meg érte. Nem akarom bántani ezt a kis, ártatlan lényt. Olyan bűbájos és olyan erős lehet, ha jól bánnak vele. Ezen merengek a plafont bámulva, mikor nem jön álom a szememre és nem jött, ma sem jött. A kistigrist bánat mérgezi, engem bűntudat. Feloldozást keresek és ellenmérget, olyat, amit nem lombikban tartanak. Már kiürült a labor. Új gyógyszer után kutatok, új úton." És most olyan plüsst küldtem hozzá, amit én varrtam, hosszas, izzasztó munkával. Nem a legszebb, de saját kézzel készítettem, ilyet sehol nem talál máshol a feleségem. Értékeli vajon? Örül neki? Vagy bevágta a tűzbe az összes többivel együtt? Végre találtam egy pénzérmét, ami jó lesz. Kicsit nagyobb a kelleténél, de majd visszaad a gép. Bedobom. Koppan és kiesik alul. Még egyszer. Még egyszer ugyanez. Ne már! Az ág is húz? Még egy nyamvadt kávéautomata is az ideggyógyász idegrendszerén táncol? Múltkor azt mondta a szerelő, hogy ha így járok, vágjam földhöz a pénzt. Tehát akkor... Nagy mozdulattal felemelem a fejem fölé és jó erővel hozzávágom a folyosó kövéhez. Derékig felpattan, aztán elgurul. Épp arra botorkál egy beteg és megdöbbenve nézi, hogy rohanok az érme után. - Nincs baj, Mr. Peckles! Egyszerű pénzvadászat! - szólok neki vigyorogva. Begurult a gép alá. Hahh. Tudtam, hogy most fog megjelenni valaki, aki egyébként se tart sokra. az öregúr unokáját tavaly műtöttem. Felépült, de a bácsi szerint nem nekem köszönhetően. Most ő jár kontrollra bokaficam miatt. Tiszta zűrzavar az élet. Az enyém, a miénk, az egész városé. A Falka fele elköltözött a belvárosba. Nem szakadás ez, tudom, de hiányoznak, hiányzik a nagy nyüzsgés. Meg Emily is, aki még messzebbre ment. Nagy becsben őrzöm az ajándékát, a boncoló-vagdosó-varrókészletet. De a legrosszabb, hogy Mae-vel még sehogy se vagyunk. Messze egymástól, minden elveszik a nagy messzeségben. Egyre nehezebb hinni. De hiszek és tisztán tartom magam, teáknál durvábbat nem használok. Tettem lépéseket, mindent, amit megígértem. És ami eszembe jutott, Darren szaktanácsadása nyomán. A laboromban tartott anyagokat, holmikat felajánlottam a kórháznak jótékonysági adományként, kivéve néhány durvább cuccot, amit a Falkában sóztam el. Már csak a bútorok maradtak meg. És a zűrzavar. Az nem szűnik, hónapok óta megvan. A hajam is szét van borzolva, mert egyfolytában túrom. Most meg hozzányomom az automata aljához, hogy elő tudjam szedni az érmét. Nem megyek el váltani. Nekem ez kell, megküzdök érte. Kezdek hozzászokni, hogy mindig csak küzdelem van. Oldalra nézek, mert úgyse látok be a mélybe, ahol a takarítás is hiányos. Léptek. Hí! Tudtam, hogy ez lesz. Bárgyú vigyorral integetek Mae-nek és most döntök úgy, hogy nem érdekel az érme. Felállok. Uh, ez fájt! Hozzányomtam a karomat a géphez, ami megbillent. - Huh! Na jó, megvan - szólok idegesen, ahogy végül mégsem borítom fel az automatát. - Izé...szia! Hogy vagy? Megint a hajamba túrok, oldalról, elölről és a fülemnél vakarni kezdem. Vigyorgok, mert örülök Maeve-nek és végtelenül kínosnak érzem a helyzetet. Megint hülyegyerek vagyok. Megint. Megint.
Kezdőlap
// 
//
//
