Minden erőmmel igyekszem udvarias maradni, mert bár a papi reverendát takarja a kabátom, mégsem titkolhatom túl sokáig a hivatásom - ez nem is lenne célom. De azt nehéz megemésztenem, hogy egy újabb kellemes napot kell az olyannyira gyűlölt fajtám egy képviselőjének a társaságában eltöltenem. Egy pillanatra az ég irányába emelem a tekintetem, miközben a gondolataim közt végigpereg a fiat voluntas tua, aztán csak a másiké a figyelmem. Valami könnyed, már-már beteges derű árad szét bennem. Így nem lesz olyan nehéz az elkerülhetetlen csevegés, ami mégiscsak elfogadhatóbb reakció, amikor közelítenek hozzám, mintha megpróbálnám felgyújtani vagy a folyóba lökni az illetőt. Természetesen csak a farkasok esetében. Másnak ez talán érthetetlen lenne, főleg ha látná, milyen alakok közelítenek hozzám: mosdatlan, széklettől és vizelettől bűzlő, félig öntudatlan hajléktalanok. Még nekik is többet tudok juttatni a papi kötelességek közé vett szeretetből, mint ezeknek a lényeknek, akik közé tartozom.
- Örülök, hogy megismerhetek egy ilyen fontos személyt. Bár Isten ege alatt mind egyenlőek vagyunk. - Teszem hozzá emlékezve azokra a szavakra, amiket a tanáraimtól hallottam. Ez az egyenlőség nem a pénzben, az egészségben vagy az életkörülmények minőségében nyilvánul meg, hanem a mindenki számára elérhető égi szeretetben és lelki gazdagságban. Más helyzetben talán ezt kéne magamban ismételgetnem, hogy kedves tudjak maradni, de most olyan közönnyel tekintek a nőre és a helyzetre, amit akár áldottnak is nevezhetnénk.
- A környéken nem sok ilyenről tudok, de van egy utca, ami tele van szuvenírboltokkal. Nincs is olyan messze, ha gondolja, akár el is kísérhetem. - Ajánlom fel ugyanazzal a nyugodt mosollyal. Mintha légbuborék lenne a mellkasomban, ami fekete lyukként nyeli el a gondolatokat, és a halványkék semmit löki a helyükbe. Nincsen felelősség, jövő, vagy következmények - az életem azóta a szörnyű nap óta már úgyis annyira reménytelen és ostoba, hogy hirtelen fölöslegesnek érzem, hogy bármit is mérlegeljek. Ha egy démoni lényt kísérek képeslapot venni, ugyan mi történik? Talán istenkáromlásnak hangzik, de úgy érzem, van egy határ, amin túl már az ördög sem tud jobban vagy nagyságrendekkel fájdalmasabban megbüntetni. Menjünk hát.
- Római katolikus vagyok. Régen, egy nagyon jó barátom hatására kokettáltam az ortodox egyházzal, de végül elmúlt a lázadó kamaszkor, az egész családom nagy örömére. - Mesélem halvány mosollyal, kissé gépiesen. Akár az egész életemet el tudnám mesélni fenntartások nélkül. Nincs értelme aggodalmaskodni, fontolgatni a választ. Nem is érdekel. Azok a kubista festők jutnak eszembe, akik nem tervezik a műveiket, csak megfogják az ecsetet és hagyják a dolgokat a maguk útján menni. Istennek most talán én vagyok az ecsetje, de az ördög adta hozzám a festéket. - És az ön családja? Még nem találkoztam az apjával, de bizonyára nagyon... határozott jellem. Nem lehet könnyű mellette kiviteleznie mindazt, amit meg szeretne tenni, pedig annál kevés fontosabb dolog létezik, ha a boldogságunkról van szó. - Gyűlölök minden alfának nevezett fajzatot, de ezt természetesen nem teszem hozzá. Fölösleges lenne. Inkább a nőt figyelem, ami ebben a pillanatban sokkal kellemesebb, mint elmerülni az értelmetlen gondolatok örvényében.
Amikor azzal jön, hogy fontos vagyok keserűen felnevetek. - Dehogy vagyok én fontos atyám. Utolsók közt is a legutolsó vagyok. - Úgy érzem itt az alkalom, hogy valakinek végre meggyónjam mindazt, ami úgy érzem kikívánkozik belőlem. - Omega lettem atyám. - Hangom szinte elcsuklik, pedig nem kerülget a sírás. Mégis valami mérhetetlen fájdalom és szégyen van benne a történtek miatt, pedig én aztán nem tehetek semmiről. Vétlen áldozat vagyok, mégis minden rossz elszenvedője. Egy pillanatig valami mintha átmosná az előttem lévő papot. Közönyössé válik, arca maszkba torzul. Persze mindez csupán egyetlen pillanatig mutatkozik meg nekem, utána ismét olyan lesz, mint mikor korábban beszélgettünk. Nem tudom, hogy miért történt ez az előbb; talán mert elárultam a szégyenfoltomat. Pedig a történetemet még csak nem is hallotta, de máris elítélne. ~Miféle pap lehet? Hol van benne a megértés, a könyörület, a szeretet?!~
Nem jelzem, egy szót se szólok, hogy észrevettem volna bármit is a viselkedésében. Ismét kellemes bájcsevejt folytatunk. Készségesen tájékoztat a boltról, ahol képeslapot kaphatok és még felajánlja a segítségét is. De nem akarom igénybe venni. - Köszönöm, ne fáradjon. Nem akarom a napi teendőiben megakasztani. Biztosan megvan, hogy mit szokott csinálni a napnak ezen szakaszában. A világért se tartanám fel, atyám. - Felelem, s úgy gondolom elég udvarias és tisztelettudó voltam, hogy ne sértsem meg a visszautasítással. Mikor elárulja, hogy katolikus elmosolyodom. - A századfordulón, amikor születtem magamat is e felekezet tagjai közé emelte a keresztség szentsége. - Máris egy újabb közös pont azon túl, hogy farkasok vagyunk. - Oh, apám? - Kérdezek vissza kissé meglepetten. Nos, régóta nem beszéltem a családomról, nehezen is kezdek bele. De kissé át kell gondolnom mit mondok el és mit nem.
- Valóban, de szükség is van rá. Tudja apám erős kezű, de igazságos vezető. Nem, erről szó sincsen. Láthatja, már elég idősnek tart ahhoz, hogy megismerjem a világot magam körül. Elengedett, bár nehezen. Tudja kolera járvány pusztított akkoriban és gyógyszer még nem igen akadt rá. Az erdő szélén laktunk, nem a legjobb körülmények között. Anyám a legkisebb húgommal volt várandós, mikor mindketten meghaltak. Minket csak úgy tudott apám megmenteni a testvéremmel, ha a farkasok közé emel. Különben meghaltunk volna mi is a kórságtól. Nem sok mindenre emlékszem abból az időből, tudja alig múltam hat éves. Azt hiszem örökké sokkal jobban fog félteni mindkettőnket másokhoz képest, míg csak élünk. De ez így van rendjén nem gondolja? - Kérdezem, majd próbálom terelni a témát másfelé. Hiszen az imént még a templom körül jártak a gondolataim. - Ma misézik atyám? Szívesen rész vennék rajta, rám fér már az Úr békéje. - Érdeklődöm, hiszen nem ismerem a helyi miserendet.
//Ég a pofám, mert totálisan elfelejtettem, hogy én jövök a játékunkban és csak most szembesültem vele. Ne haragudj. //
Délelőtt kilenc múlt, az idő hűvös, s Chris ennek megfelelően kötött sapkát, sálat és kesztyűt húzott, bélelt bőrkabátja mellé kiegészítésül. A mai napját a rakpartnak szeretné szentelni, mivel előzetes tervei szerint rakodó munkásként kezdi meg életét a város falain belül, ez eléggé hétköznapi munka, a fizetés sem túl jó, azonban a hírszerzésre tökéletes, nyitott szemmel és füllel járva könnyedén értesüléseket szerezhet a helyi alvilág mozgatórugóinak alapvető elhelyezkedéséről, s célkitűzéseiről, s ha szerencséje van talán valamiféle falka érdekeltségre is rábukkanhat… Elsőnek azonban munkát kell találnia, s erre a legegyszerűbb megoldás, ha végig járja a stégeket kérdezősködik. A téli szezonban keveseknek fűlik a foga az ilyen melóhoz, azonban a lehetőségek száma is sokkal korlátozottabb, mint a nyári idényben. A rönkúsztatás máig dívik, s szinte sosem áll le, a jeges idényben pedig a veszélyek miatt jobban is fizet. Vizi úton nem túl sok árú érkezik, azonban a nyersanyagok esetében már más a helyzet: érkező szén és olaj akad bőven, s kimenő vonalon az arany sem ritka, bár egy ilyen céghez bekerülni kétség kívül nehézkesebb… ~A leírások alapján a helyi aranybánya a Farkasokhoz köthető… Vajon a szállítmányozásba mennyire folytak bele?~ Merül fel benne a kérdés, mely egyenlőre nem hagyja nyugodni, ezért egy fűtőolaj szállító teherhajó legénységi tagjával elegyedik beszélgetésbe, ki szerencsére egy szál cigiért és egy kis megértő hallgatásért cserébe örömmel beszél a helyi viszonyokról, bár hamar kiderül ő is inkább csak átutazó, mintsem valódi helyi hal… ~Többet vártam a helytől, vagy jól álcázzák a valós szálakat, vagy tényleg kihűlt nyomon vagyok…~
A rendőrség már egy jó ideje figyelte a rakpartot, s az ott zajló tevékenységeket, ugyanis minden évben előfordult az, hogy csempészárut szállítottak be az országba. Ez lehetett drog és egyéb illegális szerek, de fegyver és akár más dolgok is. A helyi szervek kaptak is egy fülest, hogy az egyik olajszállító hajó körül elég nagy volt a mozgolódás pár nappal korábban, s elképzelhető, hogy behoztak, esetleg ki akarnak vinni valamit. Az ügyet én kaptam, kezdésként nem akartak túl nagy ügyet bízni rám, s úgy gondolták, hogy ez nem lehet olyan komoly dolog. Annyit mondtak, hogy kérdezzek ki pár embert, hátha tudnak valamit az ott történtekről. El is indultam, terepjárómmal megközelítettem a helyszínt, majd leparkoltam a járművet, kiszálltam, s rágyújtottam egy cigarettára. Jól esett, legalább volt valami, ami pár pillanatra elfeledtette velem a gondolataimat, legalábbis csak ezt gondoltam, de óhatatlanul is eszembe jutottak az elmúlt nap eseményei. ~A feladatra koncentrálj~ Ismételgettem magamban, majd eldobtam a cigarettát, körbepillantottam, megigazítottam bőrdzsekim alatt a pisztolytáskát, és tovább folytattam sétámat a rakpart felé. Meg is pillantottam a férfit, különös energiákat éreztem felőle, így volt egy sejtésem, hogy talán ő is Őrző lehet. Megközelítettem őt, majd megálltam mellette. - Üdv! Rendőrség..- Megmutattam az igazolványomat, ezzel is jelezve, hogy csak a munkámból adódóan kérdezgetem majd. - Mondja, nem látott mostanában semmi szokatlant erre?- Érdeklődve pillantottam körbe, tekintetem megakadt az olajszállító hajón.
Egyenlőre teljesen civilben van, szándékosan nem aktivált semmiféle varázslatot, avagy öltözött feltűnőbben. Tudja jól, vannak mágiaérzékeny farkasok, azonban ők sem tudják kiszűrni pontosan, hogy egy őrzővel, avagy csak egy mágiára fogékony hétköznapi emberrel van-e dolguk, s ebből fakadóan a bizonyosság megszerzése is időt vehet igénybe, az ő számukra is… A beszélgetést követően egy férfi állítja meg, kiről rögvest ki is derül a helyi hatóság embere, azonban azt egyenlőre nem tudhatja róla, illegális ügyeket takarkgató kopó, avagy egy buzgó nyomozó, esetlegesen az előző kettő valamelyikével kombinált farkas… De jelenleg nem is igen érdekli még, egy beszélgetés nem árthat. -Üdvözlöm. Új vagyok még errefelé, így csak ismerkedem a környékkel. Munkát keresek éppen, gondoltam a rakparton kezdem, aztán megnézem a kikötőt. Gyanús? Semmi sem tűnt fel, szokásos part menti város ez is, csak kicsit északabbra van, mint azok ahol eddig dolgoztam. Uram, ha esetleg tud valami kevésbé balhés hajóst, akinek még esetleg szüksége is van két pár erős karra… Ne habozzon! Széles mosoly jelenik meg az arcán, s beszélőkéje is megoldódott, még a közel lehetnek azok a munkások akikkel a mielőbb beszélgetett, és így nem eshet ki a sokat pletykáló, viszonylag sokat humorizáló, nem túl értelmes dokkmunkás szerepéből. Tekintetével így nem is igen méri végig a férfit, helyette követi annak tekintetét az olajszállítóra. -Sosem szolgáltam még akkora vason, de bevallom mindig csodáltam, hogy tudnak az emberek ilyen faramuci járműveket építeni… Nem lehet könnyű felépítmény és mégis úszik, sőt a legnagyobb hullámokat is kibírja…
Miközben a pasast hallgattam, végig figyeltem a környezetet, közben elővettem egy szál cigarettát és arra is rágyújtottam, az utóbbi időben szükségem volt a nikotinra, mert lecsillapította az idegeimet és addig sem mással foglalkoztam. Biccentettem a férfi üdvözlésére, elmondtam neki, hogy mit akarok, majd érdeklődve hallgattam végig őt, de számomra semmi érdekeset nem mondott . Új embernek tűnt a városban, és vagy tényleg nem látott semmit a környéken, vagy nem akart róla beszélni. Mindenesetre alaposan megjegyeztem az arcát, hogy a későbbiekben, ha kell, tudjam, kitől kérjek információt. - Jól van, azért köszönöm, ha esetleg mégis látna valamit, szólhatna nekem. - Ekkor előhúztam egy névjegykártyát, a nevem volt rajta, a telefonszámom és azt is láthatta, hogy rendőr vagyok, pontosabban nyomozó. - Hm? - Következő kérdésére érdeklődve pillantottam felé, majd nemlegesen ráztam meg a fejem, sajnos még én sem olyan rég tértem vissza a városba, ezért sem tudtam volna segíteni neki. - Sajnálom, de ebben nem tudok segíteni, nem ismerem erre a hajósokat. Viszont..- Tekintetemmel a távolba pillantottam, majd kezemmel az egyik épületre böktem. - Ott van egy remek kis kocsma, a tulaja elég jól ismeri az itteni munkaadókat, próbálja meg ott. - Kicsit útbaigazítottam őt, közben hátrébb léptem, úgy döntöttem, én magam is betérek majd a kocsmároshoz, hátha ő tud információval szolgálni nekem. - Én sem tudom, őszintén szólva, sosem merültem el a hajóépítés fortélyaiban. Nos, ha gondolja, jöjjön velem a kocsmába, ott talán segítenek magának jó munkát szerezni.- Ezzel fogtam magam és megindultam a kocsma felé.
- Hát ha sör mellett még munka is akad azon a csapszéken, akkor bizony jó féle söntésnek fogom nevezni! Széles vigyor terült szét az arcán, miközben a névjegykártyát is becsúsztatja zsebébe. Aztán követi a férfit a megadott irányba, bár mikor az elindul, egy pillanatra lemarad, hogy végig mérhesse annak mozgását, ritmusát, testalkatát. –Érdekes, hogy pont engem szúrt ki…- Jegyzi meg magában, ám már mozdul is és folytatja az igen közlékeny dokkmunkás szerepkörét. - Mióta él itt északon? Biztos akad dolga bőven, ez az állami határok szélső régiója… Ennél már csak Hawaii lehet jobb paradicsom a feketekereskedelem számára az államokban… Volt pár komám akik bizony igencsak beletörték az életüket és az álkapcsukat is a piszkos pénzbe… Pedig mondtam én mindig, nem lesz az jó Jack koma… Be is csukták. Aki sokat beszél és félős ne akarjon gyorsan gazdagodni, mert abból csak rácsok avagy hullazsák lesz… Látja ezért is tartok én itt, szerényen, de boldogan és néha tán kissé spiccesen is. Újabb jól eső röhögést hallat, közben pedig láthatóan a hajókat figyeli, amik még perifériájába esnek. - Árulja mán el nekem. Miféle italt isznak errefelé a helyiek csak, hogy könnyebb legyen a szocializáció… Tudja egy korsó ajtót nyit, két korsó szájat, a harmadik meg már perverzebb vizekre vezethet… Na de nem fárasztom ezzel a köz tisztes szolgálóját. Mennyire van még az a becsületgondozó intézmény?
Megindultam a kocsma felé, nyugodt, ám mégis határozott léptekkel, normál tempóban, de feltűnt, hogy a pasas megtorpant. Még csak hátra sem kellett pillantanom, hallottam a mozgását, neszezését. Ráadásul volt egy olyan megérzésem, hogy figyel, ez pedig rettentően zavart. Utáltam , ha figyelnek, főleg akkor, ha nem értettem ennek az okát. Az is feltűnt, hogy sokat beszél a pasas, ez kissé zavaró volt, úgy éreztem, mintha faggatózna, ezért úgy döntöttem, jobb az óvatosság. - Születésem óta élek itt, szeretem ezt a helyet és még sosem jártam Hawaiion. - Zártam rövidre, kissé morcosnak tűnhettem, ez talán azért volt, mert utáltam magamról beszélni ismeretleneknek. A fickó közben felvette lépteim ritmusát és hamarosan beért engem, én ezt egy pillantással nyugtáztam. - Ezek szerint nem túl jó életű cimborái voltak, hogy lehet, hogy maga nem keveredett bele semmiféle piszkos ügybe?- gyanakvóan tekintettem rá, nekem valamiért sántított a fickó, nem tudom miért, de volt egy olyan érzésem, hogy ne bízzak meg benne. - Hogy mifélét?- Felvont szemöldökkel néztem rá, majd egyszerűen válaszoltam. - Nem tudom , hogy mások mit isznak, én a sört kedvelem. - Ezzel le is tudtam az ügyet, újabb kérdésére odaböktem ujjammal az épületre. - Itt is vagyunk, ez lenne a kikötői kocsma. - Kinyitottam az ajtót, úgy, hogy ő is beléphessen mellettem, aztán be is csuktam azt. - Ott a csapos, Bernard, ha kell valami meló, tőle érdeklődhet, ő aztán mindenkit ismer errefelé. - Útbaigazítottam őt, én magam is odasétáltam. - Helló Bernard, mond csak, nem tudnál valami munkalehetőséget ajánlani ennek a munkára szomjazó fiatalembernek? Új a városban, és meló kéne neki. Nem tudsz róla, nincs új hajó a kikötőben?- Úgy mellékesen még érdeklődtem is, közben tekintetemmel a kocsmát is végig pásztáztam.
- Hát magából is harapófogóval kell kihúzni mindent, de hát biztos a rendőr lét teszi… Ami Jack komámat illeti, ő mindig különc volt, be akart többünket is rángatni a piszkos üzelmeibe, de hírből ismertük a viszonyokat, és a szokásokat. A kis hal arra való, hogy bedobják. Ne haragudjon meg biztos úr, de általában a maga fejesei is valakitől kapnak pár nevet, amiért cserébe megint pár nevet békén hagynak… Ritkán hallani, hogy nagykutyákat csuknak le… Én meg, mint mondtam jobban szerettem mindig is a békességet. Nem tagadom, hogy a cimbim alkoholt csempészett vámmentesen, de úgy voltam vele nekem nem kell őt feldobni, de beletenyerelni se az ő dolgába. Én ittam vele péntekenként, ő mesélt, aztán kajtattunk a kikötői ribik után, és ennyi… Nem szégyellem, s a törvény ne várja el senkitől, hogy a komáját feldobja… Ez nem gyilkosság, vagy drogcsempészet, vagy ami még rosszabb valamiféle beteg perverzió, na azoknak jár a golyó… Eközben elérik a kocsmaajtót és bizony fel is tárul a söntés tisztes képe. Chris pár gyors pillantást vet a bent lévőkre, majd vigyorogva indul meg a pultos felé. - Üdvözlöm Bernard, Chris vagyok! Mielőtt még válaszolna gurítson nekem egy korsó sört. A segítőkész biztos úr is a vendégem, már ha a szolgálat nem köti… Apró félmosoly, és egy túlontúl baráti váll bökés, tudja ő jól, hogy bizonyos hímek az ilyen megütközést nem szeretik, s a férfi túlontúl is gyanús. ~Túlzottan zárkózott, próbál fegyelmezett maradni, s kétségtelenül részletesen megfigyel, kicsi az esélye, hogy farkas, de a lehetőség adott…~ Nyugtázza magában belső elemzését, de nem zökken ki, helyette, amint megkapta sörét rögvest beszélni is kezd. - Sok mindenhez nem értek, de dokkmunkásnak jobb vagyok, mint az átlag. Keveset kérdezek, sokat beszélek, és közben még dolgozni is szoktam, s ami a legfontosabb csak meló után vagyok részeg, de akkor eliszom a fizetésem, úgyhogy maga is jól jár velem! Szel vigyor, és hangos röhögés, mely kétség kívül a Bernadnak is tetszeni fog. Ki fel is vázol pár lehetőséget rögvest… - Kösz az infókat, maga egy aranyember, vagy inkább csapember? Amelyik jobban tetszik, maga választhat… Ezt követően a nyomozó felé fordul. - S merre tovább biztos úr? Akad valami fontos ügye mostanság? Vagy csak ilyen éber errefelé a rendíthetetlen őrség? Már ha érti a szófordulatot… Újabb korty a sörből, majd a habot nevetve törli le arcáról. Próbálja tesztelni vajon mennyire feszíthető, az a bizonyos húr, mert bizony ha saját magával ülne most szemközt egy hétköznapi napon bizton szúrós tekintetet vágna.
Miközben a kocsma felé sétáltunk, végig hallgattam a szokatlanul is közvetlen pasas meséjét a haverjáról és arról, hogy miféle balhékba keveredett az ő cimborája. A férfire pillantva csak hümmentettem egyet, talán egy kicsit a szemöldököm is felvontam, de különösebb megjegyzést nem akartam hozzáfűzni, csak ennyit mondtam: - Még szerencse, hogy mindezekben nem vett részt, súlyos büntetést is akaszthattak volna a nyakába. - Továbbra sem akartam vele baráti hangot megütni, nem is igazán nyitottam felé, mivel nem ismertem a fazont, csupán információ szerzés céljából állítottam meg, ő azonban csak úgy lökte a dumát, ami kezdett gyanússá válni. A helyiek - főleg az egyszerű munkások - kifejezetten nem kedvelik a zsarukat, mivel egy rendőr általában mindenbe beleköt, akadékoskodik és néha visszaél a hatalmával. Ez alól persze kivétel voltam én, sosem léptem túl a határaimat, de ezt ő nem tudhatta. Számára csak egy zsernyák voltam, ő mégis készségesen bandukolt mellettem. - Tessék, itt elegendő információhoz juthat. - Jegyeztem még meg, amikor odaértünk Bernardhoz, és bemutattam őket egymásnak. Míg szóba elegyedtek, én rágyújtottam egy szál cigarettára, majd kifordultam a pulttól, és alaposan szemügyre vettem a vendégeket, olyan arcot kerestem, akit esetleg már láthattam korábban az olajszállító környékén. Ez azonban nem jött be, a többség egyszerű, munka után lazító melósnak tűnt. Vállökés ért ebben a pillanatban, tekintetem megütközött újdonsült dokkmunkás ismerősömön, aki félmosollyal hívott meg egy pofa sörre. Nem kedveltem az efféle bizalmaskodást, az érintkezés ezen fajtáját sem szívleltem, de jól fegyelmezetten nem csináltam ebből problémát. - Nem kérek, köszönöm, szolgálatban nem iszom...- Ezzel a lehető legfinomabban utasítottam vissza a meghívást. Már éppen menni készülődtem, még szívtam egy utolsót a cigarettámból, mikor a pasas újra megszólított, tekintetem rászegeztem, és szúrós pillantással néztem a szemeibe. - Arra, amerre az utam visz...Nos, most mennem is kell - Leszálltam a bárszékről. - Magának sok sikert kívánok a munkakereséshez és további jó sörözést. - Félmosolyra húzódtak ajkaim, alaposan emlékeimbe véstem a pasas arcát. - Majd még benézek Bernard, tartsák szemüket-fülüket nyitva. - Szóltam mindkettőjükhöz, majd elhagytam a helyiséget és visszaballagtam a rendőrörsre.
Múlt este már nem mászkáltam nagyon semerre, amikor megérkeztem. Késő is volt, meg kedvem se nagyon volt feltérképezni a várost az érdekes vonatút után. Mindenesetre arra azért volt eszem, hogy megnézzem a neten hol van az egyetem, hol tudok kocsit kölcsönözni, meg mi is a helyi taxicégnek a száma. Szóval ezzel a rengeteg információval felszerelkezve indultam neki ma reggel Fairbanks-nek, hogy egy kicsit körbekoslassak. Ráadásul még Ráhelhez is be kell ugranom, azt is minél előbb eszközölni kéne. A taxissal közlöm, hogy valahol a parton tegyen ki, ne túl messze az egyetemtől, majd miután kiszállok és fizetek, szépen le is sétálok a rakpartra. Nem mintha különösebb vonzalmat éreznék a folyó iránt, vagy bármi ilyesmi, de innen azért valamelyest rálátok a városra és speciel egy kis séta még senkinek nem ártott. Főleg, hogy még rá is akarok gyújtani, mielőtt megérkezek az egyetemre, most meg a sok új, környezettudatos szabálynak köszönhetően, lényegében semmilyen publikus hely környékén sem lehet már szinte rágyújtani. Mintha ettől többen szoknának le... Nem öltöztem túl, ami azt illeti, egyszerű farmert viselek sportcipővel. Mondjuk most rendesen a bőrdzseki alá öltöztem, tekintve, hogy tegnap szarrá fagytam, amíg beértem a hotelbe, szóval két pulóver is van rajtam. Nem vagyok én ehhez az északi klímához szokva. Némi kotorászás után elő is kerül a dzsekim belső zsebéből a cigisdoboz és kiveszek belőle egy szálat, majd hamar az öngyújtót is előveszem és kissé megtorpanva rágyújtok, a dobozzal árnyékolva a lángot. Majd minden megy vissza a helyére, én pedig tovább baktatok a parton és lanyha érdeklődéssel figyelem a hömpölygő vizet magam mellett. A legösszetettebb gondolat, ami ennek hatására megfogalmazódik bennem, hogy ha sokáig nézem, akkor találnom kell egy nyilvános wc-t, mert be fogok hugyozni. Nem vagyok egy romantikus alkat, hogy a folyóról különféle magasztosabb gondolataim legyenek. Szürke, vizes, nyilván baromi hideg, hülye az a faszi, aki minden évben fogja magát _február_ kellős közepén és átússza. Talán valamikor az újságban olvastam ilyesmit. Beteg ember, egyszer majd jól belefullad, aztán majd nézhet.
Miután ma szabadnapot kaptam a síparadicsomban, úgy döntöttem, hogy kihasználom az időt és csavargok egyet a környéken, úgy se ártana jobban felfedezni a falut… khm, akarom mondani a várost, ha már hosszabb ideig maradok itt. Bő egy óra keresgélés után sikerült a pórázt is sikerült megtalálnom, így aztán Koda sem maradt ki a jóból, igaz, az majdnem újabb fél óra volt, mire sikerült rávarázsolnom a kis drágára a nyakörvet… Persze miután kiléptünk az ajtón, szinte mindegy is volt, hogy én merre akarok menni, külső szemlélőnek inkább csak annyi tűnhetett fel, hogy hol próbálom visszafogni a kutyát a póráznál fogva, hol szinte „repülök” utána. Így aztán nem is nagyon volt kapacitásom nézelődni, mint ahogy azt korábban elképzeltem, csak rohantunk végig az utcákon. Bár otthon jó pár réteg ruhát magamra húztam a nagy hideg ellen, olyan 5-10 perc után kezdett felmerülni bennem az ötlet, hogy lehet, kevesebb is elég lett volna… Nem tudom, mennyi idő telt el pontosan, de mire észbe kaptam, már a folyópart felé tartottunk ezerrel. Ahogy Koda a víz felé vette az irányt, egy kissé megijedtem, hogy a nagy lendülettel majd beleránt engem is, amihez nem sok kedvem lett volna, ám szerencsére csak a sekély vízbe gázolt bele, hogy igyon egy kicsit. Amíg ő lefetyelt, nekem végre alkalmam nyílt jobban körbenézni. Hát, mit ne mondjak, elég lehangoló látvány volt. Minden csupa barna és szürke, mindenfelé kopaszon álló fák és megsárgult fű, ember szinte sehol senki. De sebaj, majd, ha tavaszodik, biztosan itt is zöldebbre vált a környezet, ugye? Ugye?! A nagy elmélázásnak végül az lett a vége, hogy nem vettem észre, amikor a kutyus úgy döntött, hogy ennyi elég a pihenőből, majd újra nekiindult, ezzel kirántva a kezemből a pórázt. Persze én is egyből utána eredtem, de nem hogy 100 méteren, de 10 méteren is lefutott volna az apróság. Na igen, télikabátban nem olyan egyszerű sprintelni, ráadásul sosem voltam jó tesiből. Az, hogy a kutya megszökött, magában még nem is lett volna akkora gond, hisz a part teljesen kihalt volt. Vagyis… Amikor észrevettem, hogy egy valaki azért mégiscsak akad, és pont őt szemelte ki drága kiskutyám, egyből lesápadtam, majd próbáltam integetni, vagy kiáltani a férfinak, hogy vigyázzon, de nem voltam benne biztos, hogy észrevett-e. Viszont az, hogy pár másodpercen belül biztosan tudomást szerez a dologról, az már halál biztos, ugyanis Koda nekifutásból vetette rá magát. No persze egyáltalán nem ellenséges szándékkal, csupán csak megörült, hogy végre új játszótársat talált magának, így aztán nem is habozott, sietve végigszimatolta, majd elkezdte össze-vissza nyalogatni a férfit. Szerencsére nemsokára én is odaértem, így aztán ha a férfi eddig nem lökte le magáról, akkor most újra kézbe kaptam a pórázt, és megpróbáltam leszedni róla, miközben bősz mentegetőzésbe kezdtem: -Jajj, ne haragudjon, annyira sajnálom, csak tudja a kutya kirántotta a kezemből a pórázt, én meg próbáltam utolérni, csak… jut eszembe, ugye nem sérült meg? Nem mint ha bántana a kutya, csak játszani akar… jesszus, gondolom, hogy mindenki ezt mondja a sajátjáról, de ez tényleg igaz! Te jó ég, tényleg, annyira sajnálom!
Mivel éppenséggel nézelődök séta közben, így azért nem esik különösebben nehezemre kiszúrni a rakparton tartózkodó egyetlen személyt és a kutyáját. Főleg ha az a személy egy kimondottan csinos lány, a szőkék egyébként is mindig különös módon vonzottak. Most jobb híján, csak a tekintetemet, innen távolról, miközben kifújom a cigifüstöt. Elég bosszantó, hogy itt Alaszkában olyan marhahideg van, hogy a leheletem párája és a füst, alig megkülönböztethető. Jó, utóbbi tovább megmarad. Némileg meglep az integetés, de egyúttal azt is sikerül észlelnem, hogy az eb felém rohan. Persze a rohanásnak nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget, hiszen franc se gondolja, hogy épp tőlem akarna valamit. Meg aztán nem habzik a szája, nem vicsorog, vagy ugat meg, annyi ideje már bőven vagyok farkas, hogy valamennyire kiszúrjam, ha ilyen hasonszőrű pajtások fel akarnak falni. Ezzel szemben az integetés... mi a frászt akar? Kissé értetlenül összevonva a szemöldökeimet intek vissza a cigit tartó kezemmel. Most vagy ezt várta, vagy... vagy mit tudom én. Áhá, de a kutya csak nem lassít, ahogy közelít és az utolsó pár méternél már meg is torpanok, mielőtt frontálisan ütköznénk. Lehet, hogy nagy kutya, de én nagyobb vagyok és még kicsit be is támasztok egyik lábammal, hogy tényleg ne kelljen hanyatt vágódnom. Ahogy felugrik, mancsait igyekszem elkapni, hogy tompítsam a lökést, közben félig szívott cigim kiesik a kezemből, de speciel ez a legkevesebb, egyelőre észre sem veszem. - Hékás, mi van pajti?... Asszem összekeversz valakivel. - Próbálom a tudtára adni, de óhatatlanul is elvigyorodok. Az első, aki örül nekem Fairbanks-ben, ez igazán megtisztelő. Meg is dörgölöm a nyakánál a bundát, és még mielőtt megkísérelhetne teljesen összenyalni, le is lököm azért magamról. Azért a dzsekim ujja nyálas lett. Közben viszont a gazdi is megérkezik és vad mentegetőzésbe kezd, én pedig némi meglepettséggel, de azért bujkáló mosollyal hallgatom és emelem a kezem, hogy némileg elcsitítsam. - Nyugi, csak megörült neki, hogy nincs póráz. Szerintem nem ártana gyakrabban anélkül sétáltatni, akkor nem lenne ilyen lelkes a szabadságtól. - Mutatok az előbb még csitító kezemmel az ebre, de fejemmel is felé biccentek. Egyébként kicsit hadarok és még akcentusom is van. Majd szépen lehajolok a még mindig parázsló végű cigiért, megnézem, hogy nagyon dzsuvás-e, de mivel nem az, így beleszívok, nehogy már itt elaludjon nekem.
Az jó pont, hogy a távolból a pasas észrevett. Ahogy viszont visszainteget, egy csak az arcomba temetem a homlokom. Jesszus, ennyire béna lennék? Na mindegy, azért spurizok ezerrel, mielőtt a kiskutyám túlságosan is összemelegedne vele. Amikor Koda már egészen közel ér hozzá, szinte levegőt se merek venni, s már készülök is fel a legrosszabbra, hogy innen egyenes út a rendelőbe, amikor kellemeset csalódok. Lehet, hogy nem ártana végre hozzászoknom a gondolathoz, hogy aki nem vasággyal 50 kiló, mint én, azokat nem feltétlen vesz le egyből a lábáról egy ilyen kölyökkutya-támadás. Sőt, hidegvérrel lekezelik meg még hárítják is a dolgot. Kicsit lassítok a tempón, részben mert már elmúlt a veszélyhelyzet, részben, mert sosem voltam valami jó futó, így hát mire odaérek hozzá, már csak egy lassú kocogás lesz a nagy rohanásból. Persze addigra a kölyökkutyus már vidáman vakkant a simogatásra, na meg ezerrel csóválja a farkát, ahogy nekilát, hogy legalább 3-szor körbeszimatolja legújabb ismerősét. -Biztos? –nézek a férfira aggódó tekintettel, bár úgy tűnik, hogy tényleg jól lerendezte a dolgot. -Igen, igen, azt hiszem, hogy igaza van… De olyan kis hiperaktív, hogy elég nehéz kivitelezni a dolgot, ugyanis bármi érdekeset észrevesz, már a nyomába is indul. Ott meg sajna még nem tartunk, hogy hallgasson a nevére, ugye, Koda? –nézek le, a blökire, aki miután végzett a simogatással, épp nekilátott, hogy kirojtozza egy kicsit a férfi farmerjának a szálát, mert miért ne? -Koda? Koda, nem szabad! Jesszus, bocsánat… -hajolok le és próbálom arrébb rángatni a kutyát, kevéske sikerrel- Na, épp erről beszéltem. Ráadásul a foga is most jöhet, vagy nem tudom, talán új életcélnak tűzte ki, hogy mindent megrágcsál. Mondjuk múltkor a madarakat kergette meg a parton, akkor is alig bírtam vele. Hihetetlen, hogy mennyi energia van egy ilyen kis állatban, ha tudtam volna, lehet, hogy valami kisebb termetű háziállatot keresek. Na jó, azt hiszem, inkább visszarakom rá a pórázt… -majd a szavaimat tettre is váltottam, ahogy megláttam, hogy most meg a férfi cipőfűzőjét kezdte nyalogatni. Csak követem a tekintetemmel, ahogy a férfi lehajol, majd egy cigarettával a kezében egyenesedik fel. Hm, vajon ezt is Koda miatt ejtette le? Remélem, azt legalább nem nyálazta össze… Mindenesetre, egy pár lépéssel arrébb állok, ahogy észreveszem, hogy épp felém száll a füst. Bár nagy a kísértés, hogy kikapjam a férfi kezéből, és eloltsam azt a füstölgő koporsószeget, ám ha nehezen is, de sikerül türtőztetnem magam. Sajnos, ahogy tapasztaltam, ismerősök még csak-csak elviselik, idegenek már jóval kevésbé… -Amúgy, ha már így összetalálkoztunk, az én nevem Abigail. Örvendek a szerencsének. Egyébként gyakran sétál errefelé? Csak mert eddig még nem rémlik, hogy láttam volna…
Nem igazán tudom hova tenni az aggodalmát, hiszen szemmel láthatólag nincs kutya bajom se... mármint főleg kutyabajom nincs. Így a kérdésre csak némi értetlenséggel válaszolok az ábrázatomon, majd végül produkálok mellé, valami bólogatást is, szólni meg már felesleges, hiszen úgy fest a szöszi helyettem is beszél. Így maradok annál, hogy figyelem érdeklődőn. Bár sosem volt kutyám, azért voltam már annyit szőrös lények között, hogy ne lepjen meg az, amit a kölyökről mond. - Amíg nem neveled belé, addig nem is fog. Neked kell a... - Ezen a pontok tekintek le a nadrágomat cibáló kutyára, így ha már úgyis le kell hajolnom és a nő nem is nagyon tud vele mit kezdeni, így inkább lerendezem én. Nem kell semmi szörnyűségre gondolni egyébként, csak kicsit megcsapom az orrát, hogy elmenjen a kedve ettől a rágcsálástól. Épp csak megsuhintom. Közben persze hallom, hogy a nő beszél. - Szóval neked kell a nagyobb kutyának lenned. - Fejezem be végül a mondatomat, amikor felegyenesedek ugyebár már a cigivel. Amúgy nem vagyok akkora paraszt, nem felé fújom a füstöt, csak annyi megy rá, amennyit felé fúj a szél. Bár mint tudjuk, szépre száll a füst. Igazából nem is gond, hogy nagyrészt lemaradok a sztorirészről, tekintve, hogy amúgy se tudnék különösebben hozzászólni. A pórázra is egyszerűen csak vállat vonok, az ő kutyája végül is. Én már lerendeztem vele a rágcsálós dolgot. Egyébként halál lazán tegezem le, szinte fel sem tűnik az ő magázása. Hozzászoktam már ahhoz, hogy a nagy átlag fiatalabb nálam, szóval ezt azért meg szoktam engedni magamnak. Kivéve persze, amikor valami hülye alá-fölérendeltségi viszony van. A kérdésre először csak megrázom a fejem, közben szabad kezemet zsebre vágom, hiszen szemmel láthatólag továbbra sem sikerült kesztyűt beszereznem és éppenséggel lefagy. - Új bútordarab vagyok, Jerry. Amúgy az egyetem felé tartok... arra van, igaz? - Általában nem kell rájátszanom az elveszett tekintetre, jön az magától, mint most is. Egyébként elmutatok irányba a kérdés mellé a cigit tartó kezemmel. Természetesen az a célom, hogy fogja magát és elkísérjen. Egyelőre rendes lánynak tűnik, szóval egyelőre csak utalgatok, aztán ha nem jön be, akkor majd konkrétabb leszek.
*A rakaprton ücsörögve figyelem, ahogy a víz szép lassan andalog. Szeretem ezt a helyet, mert annyira nyugodt és itt ki tudok kapcsolni kicsit. Mára már végeztem az óráimmal és habár lenne mit tanulnom, inkább kijöttem ide - természetesen autóval - hogy egy kicsit lazítsak. Egy egyszerű, szerelmes regényt tartok a kezemben, ahogy az egyik sziklán ücsörgök. A szikla már majdnem bent van a vízben, szinte az alját csapdossák a hullámok, de nem bánom.Szeretek itt ülni, talán már törzshelyemmé vált ez a hely. Még jó, hogy eddig nem véstem bele a Legra nevet a sziklába, de lehet, hogy majd egyszer az is meg fog történni. Ahogy olvasgatom a könyvet, ugatásr leszek figyelmes, és ahogy oldalra nézek, nem messze tőlem meglátok két alakot és egy kutyát. Egy aranyos kutyust. Mosolyra húzom a számat és feltápászkodom a szikláról. Nem ismerem az embereket, de biztos vagyok benne, hogy a lány nem fog megharagudni, hogyha közelebb megyek és esetleg csatlakozom hozzájuk. Leugrok a szikláról, a könyvemet fonott rojtos táskámba süllyesztem, és megindulok a páros felé. Remélem ne mvalamirandevút, vagy ilyesmit zavarok meg. Ahogy egyre közelebb érkezem, felismerem Abigail-t, a Gyógyító mentort. Bizonyára emlékszik rám, hiszen találkozhattunk már egy párszor, bár hogy beszélgetni beszélgetünk-e komolyabban, arra nem emlékszem. A gyógyító közül igazából csak Maggie-hez állok közel, hiszen ő tanított gimiben is. Ahogy közelebb érek, nyilván felfigyel rám a kutyus is, majd mosolyogva, bár kissé zavarban állok meg a férfi háta mögött, szemben Abigail-lel.* - Szia Abigail. Láttalak a szikláról és megtetszett a kutyusod. Eszméletlen aranyos. Szabad? *hajolok le és nyújtom ki a kezemet a kutyus felé, aki hogyha tényleg nem bánt, és kíváncsi, akkor valószínű, hogy odajön hozzám, én pedig megpróbálom megsimogatni.* - Bocsi, nem akartam zavarni, csak... Öhm... Gondoltam ideköszönök. *motyogom zavartan, ahogy lassan felállok és a srácra nézek.* - Helló, Legra vagyok. *mutatkozom be neki a kezemet nyújtva felé, majd krédőn nézek Abigail-re. Remélem, hogy tényleg nem zavartam meg semmit, vagy ha igen, akkor esetleg a nő szólni fog...*
//Remélem nem gond, hogyha csatlakozom. Hogyha igen, szóljatok bátran, és akkor törlöm a hsz-t! //
Kissé meglep, hogy a férfi milyen egyszerűen lerendezi a kutya közeledését, tőlem jobban talán csak a blöki döbbenhetett meg, aki egy időre le is mond a ruha-rongálásról, és inkább marad a szimatolásnál. -Öhm… értem. Köszönöm a tanácsot, majd megpróbálom kivitelezni a dolgot valahogy. –nézek le a kis házi kedvencemre. A fejrázásra egy kissé oldalra billentem a fejem, s már várom az élménybeszámolót, idekeveredésének történetét, amikor kemény 2 mondattal el is intézi és le is zárja a témát. Na mindegy, biztos csak nincs beszélgetős kedvében. Mindenesetre amikor a város felé mutat, én is megfordulok, hogy lássam. -Azt hiszem, hogy inkább arra… -mutatok pár órával arrébb, de aztán elbizonytalanodok, és megint új irányba mutatok- Inkább erre… Húha, ott a templomtorony, az a… az a nagy épület amiről nem tudom, hogy micsoda, egy pillanat! Ezt megfognád egy kicsit? –azzal már lépek is mellé, és ha nem ellenkezik, akkor már nyomom is a kezébe a pórázt, hogy aztán nem kis küzdelmek árán, de elővarázsolok egy összehajtogatott térképet a zsebemből. Ha ellenkezne, akkor persze nem, de akkor kb. 3-szor annyit várhat… Na igen, alapból egyszerűbb lenne a művelet, de nincs az a pénz, hogy én levegyem a kesztyűmet. Így viszont elbénázok egy darabig, mire széthajtogatom, majd megtalálom, hol vagyunk. Elkezdem nézegetni a térképet, majd valamivel később fordítok rajta egy 90 fokot jobbra, rá néhány pillanatra meg az ellenkező irányba egy 180-at, aztán én is körbefordultam lassan a tengelyem körül amíg betájoltam magam… Persze ha szeretne, Jerry is segíthet, de ha már ennyire új errefelé, akkor illene nekem jobban kiismernem magam a környéken. Illene… -Szóval, itt vagyunk most, az egyetem pedig… itt van! –böktem az ujjammal az egyik szürke foltra a térképen, majd a levegőben is a helyes irány felé. - Úgy tűnik, nem is tévedtél olyan sokat. Max. két órányit… -mosolyogtam fel a férfira- Ha gondolod, akkor elkísérlek odáig, egy párszor már jártam arra. Igaz, túl sokat egyelőre nem, mert még egy hónapja sincs, hogy itt vagyok… Tényleg, te mi járatban vagy erre? Csak nem mint új oktató? Vagy valami konferencia lesz? Vagy csak egy rokonlátogatás? –faggatom tovább, hátha kicsit megered a nyelve. Oké, tudom, nem terveztem, hogy bemegyek a városba, de egy ilyen elveszett tekintet láttán kinek lenne szíve csak így itt hagyni? Tudom én jól, milyen nehéz úgy tájékozódni, hogy valaki újként csöppen bele egy város életébe, így aztán az a minimum, hogy segítek neki. Az meg, hogy közben én is átváltottam tegezésre, csak így utólag esett le… na mindegy, csak nem harap érte, vagy ha zavarja, majd szól. A kutyus viszont időközben egyre izgágább lesz, s nem sokkal később én is meghallom egy ismerős hangot hátam mögül, mire egyből megpördülök a tengelyem körül. -Ó, Legra? Szia! –integetek neki vidáman, a kutyás kérdésre meg csak mosolyogva bólintok. Persze, akárkinél is legyen a póráz, a kutya már iramodna is a lány felé, minden energiáját beleadva, hogy őt is körbeugrálja-nyalogassa örömében. Én viszont a kérdés hallatán csak elvörösödök egy kissé, majd Jerryre nézek, s megrázom a fejem. -Nem, ugyan, dehogy! Csak pár perce futottunk össze, segítek neki útba igazodni. –magyaráztam.
//Engem nem zavar, bár csak akkor vettem észre amikor már megírtam a reagot, szóval kicsit meglepődtem igen, tudom, még szoknom kell az itteni rendszert… de sebaj, írtam még hozzá, így remélem jó lesz //
Elégedett és apró mosollyal bólintok egyet arra, hogy megköszöni a tanácsot. Így nem is kell kimondanom hangosan, hogy szívesen tettem, a gesztusban ez is bőven benne van. Egyébként még agyalok, hogy mit is fűzhetnék hozzá a dologhoz, valami tanácsot, vagy egyebet, de speciel nem értek a kutyákhoz, csak annyira, amennyire a farkasoknak közük van hozzá. Nem vagyok híve az ilyen domesztikált állatoknak, hűséges partner ide, vagy oda. Mondjuk reméltem, hogy jobban ismeri nálam a terepet, így pedig csak kapkodom a fejemet a folyton változó irányba, mint valami vadászkopó, aki szagot fogott. De nem fogtam szagot... helyette pórázt. Egyébként sincs egy túlságosan értelmiségi fejem, de a kezembe kerülő póráz okozta meglepettség, határozottan tovább ront az összképen. Igazából nem az a bajom, hogy nekem kell fogni, mert oké, engem még elrántani se tud... hanem az, hogy mi a frász az a nagy összehajtogatott papír. Ó, hogy térkép... áhhá. Némileg oldalra billentem a fejem, amikor elkezdi még forgatni is. - Biztos nem szeretnéd, hogy esetleg én... - Orrnyergemet felráncolom, ahogy nagy óvatossággal igyekszek arra kilyukadni, hogy esetleg én is megnézhetném. Erre megtalálja, szóval inkább el is harapom a dolgot és csak valami sután bárgyú félmosollyal nyugtázom a dolgot. Ezek szerint jó irányba mentem, ami mondjuk különösebben nem lep meg, hiszen a taxist már egyszer megkérdeztem és ő is ezen az utcán mutatott végig. Légvonalban elég nehéz lenne megközelíteni. - Hát... munka is, meg rokonlátogatás is. Kellemest a hasznossal, mert amolyan nyomozószerű lennék és él is itt a városban egy húgszerűségem, szóval... - Vállvonás és még nyilván be is fejezném, de ugyebár a blöki elkezd ugatni, meg rángatni, de én kemény vagyok, simán megtartom. Már épp rászólnék az ebre, ha eszembe jutna a neve, de nincs így, viszont a hangra már egyébként is fordulok az irányába. Némi meglepettséggel tekintek végig a másik szőke lányon... ha tudom, hogy itt hemzsegnek ezek a szöszik, akkor előbb jövök, komolyan, de jellemzően Rachel erről egy szót sem írt. Amikor Abigail bólint, akkor én nemes egyszerűséggel elengedem a kutya pórázát, hogy hagy húzza maga után, amíg üdvözli az új jövevényt. Én pedig már eldobom az egyébként kialudt cigim csikkjét, amit már vagy egy perce elfelejtettem szívni. Így közvetlen a mozdulatot követően már fogadom is el a kéznyújtást. Persze nem ropogtatom meg Allegra kezét. - Jerry. És nem zavarsz, sőt mi több... épp az egyetemet kerestük, elvileg nem kéne innen messze lennie. - Kiszélesedő mosollyal tekintek az új jövevényre és persze beszéd közben el is mutogatok hátra, amerre elvileg lennie kéne.
Ahogy közelebb sétálok, a kutyus ugatni kezd, és lelkesen csóválja a farkát, még a nyelve is kilóg a nagy örömtől. Mindig is szerettem az állatokat, és ők is szerettek engem, úgyhogy ezen annyira nem lepődök meg. Nagyon édes kutyus, úgyhogy boldogan sétálok oda, majd köszöntöm Abigail-t és a férfit, aki vele van. Lopva végigmérem alakját, és elfojtok egy mosolyt. Leguggolok és megsimogatom a kutyust, aki ad egy nyalást az arcomra is. - Ehh, hű! Köszi! - nevetek fel és fel is állok, majd rákérdezek, hogy nem zavarok-e. Abigail kicsit zavarba jön, amire csak lágyan elmosolyodom és kérdőn felvonom a szemöldökömet úgy, hogy Jerry ne lássa. - Útbaigazítás? Nocsak. Üdvözlöm! - fordulok a férfi felé és kérdőn nézek rá, aki hamar be is mutatkozik és elmeséli, hogy az egyetemet keresi. Még az irányába is mutat, mire bólintok. - Igen, arrafelé van. Igazából egy óra múlva órám lesz ott, szóval szívesen elviszem.- magázom le a férfit, majd Abigail-re nézek. Remélem, hogy nem bánja, hogy elrabolom a férfijét, habár még bőven van időnk. - De még van időnk, az egyetem innen autóval kb. 20 perc, úgyhogy... - vonom meg a vállamat és megsimogatom a kutyus fejét. Kicsit zavarban érzem magam, hiszen a) nem vagyok benne biztos, hogy nem zavartam meg egy kellemes ismerkedést és b) a kézfogásból egyből lejön, hogy farkas az illető. Biztos vagyok benne, hogy ez Abigail-nek is feltűnt már, hiszen ő idősebb és tapasztaltabb Őrző, mint én, bár kérdés, hogy ők kezet fogtak-e. - És mi járatban az egyetemen? - fordulok ismét a férfi felé,miután Abigail-nek küldök egy figyelmeztető pillantást. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá és hogy leesik-e neki, hogy én is észrevettem, hogy Jerry kicsit "más".
Amikor Jerry elengedi a kutyát… hát, egy kissé ijedten pislogok Koda után. Mert hát én nem arra bólogattam, hogy engedje, hanem hogy Legra megsimogatja, de azt úgy képzeltem el, hogy odasétálnak egymáshoz, vagy valami… bár, most már mindegy. Csak abban reménykedek, hogy nem fogja felborítani szegény lányt. Ahogy a cigicsikk landol a kavicsok közt, a tekintetemmel végig követem az útját. Aztán újra Jerryre pillantottam, majd le a csikkre, várva, hogy mikor mozdul már végre, hogy felvegye. Úgy tűnik, különösebben nem érdekli a dolog, így hát amíg kezet fognak, én hajolok le, hogy felvegyem a szemetet. -Khm… azt hiszem, ezt elejtetted. –nyújtottam vissza Jerrynek, s ha esetleg nem venné a lapot, akkor a tekintetemmel a valamivel arrébb eső, út mellett lévő szemetes felé pillantottam, hátha… Ha meg még így sem, akkor istenem, ezen ugyan nem akadok fenn, odamegyek aztán kidobom én. Persze mire visszaérek, Koda már agyonpuszilgatja a lányt, legalább 3-szor körbeszalad körülötte, végigszimatolja, aztán csak vidáman csóválja a farkát, ahogy simogatni kezded. Amikor helyette Jerryvel kezdesz inkább foglalkozni, csak vakkant egyet, de el nem mozdulna mellőled. -Ó, csak nem egy kis séta az óra előtt? Egy kis friss oxigén úgy is segít jobban odafigyelni az órákra. –mosolyodok el Legra szavaira reagálva. Ahogy hallgatom, hogy a lány is épp órára készült, így aztán még szerencsés véletlennek is tekinthető a találkozás. Azt hiszem, amúgy is szerencsésebb, ha tájékozódásban Legrára bízza magát a férfi, ha én navigálok, abból lehet, hogy inkább városnézés lenne, mint célirányos séta. Mármint nem direkt, csak hát a tájékozódás még elég nehezen megy… Na mindegy, amíg ketten túlesnek a bemutatkozáson, addig én újra kézbe kaptam a póráz végét, biztos ami biztos. A végén még kiszúr valami pockot aztán mehetek érte a város másik felébe, az meg nem hiányzott. Már épp felegyenesedtem, amikor sikerült elcsípnem a lány tekintetét. Először nem tudtam mire vélni… Valami baj van? A kutya megint Jerry cipőjével szemezik? Vagy Legra nadrágját kezdte el rágcsálni? Vagy a pasas valami régóta körözött bűnöző, és most ismerte fel?! Vagy fegyver van nála? Vagy… Oké, leállok, nem kell egyből rosszra gondolni. Az is lehet, hogy csak egyszerűen arra gondolt, hogy farkas a férfi? Szótlanul gyorsan végigmértem a tekintetemmel, majd gyorsan összegeztem a dolgokat: Valószínűleg az utóbbi. Az viszont annyira nem para, mert melyik az az idióta farkas, aki nyílt terepen akarna vérontást csinálni napjainkban? Na ugye, akkor meg semmi gond. -Az jó, akkor legalább nem teljesen ismeretlenként érkeztél ide. Biztos vagyok benne, hogy a testvéred segíteni fog eligazodni a városban. És Jerry, mennyi időre is tervezted az itt tartózkodást?
- Nocsak? - Kérdem szinte már gyanakvóan körbenézve magam körül, miközben elismétlem a szócskát. Ettől a kifejezéstől valahogy olyan érzésem van, mintha... nem is tudom, mint amikor egy ember nem azt mondja, amit valójában akar, csak nem akar megsérteni. De nyilván én vagyok paranoiás. Erre pedig még egy Aby is felemelkedik mellettem. Őszintén szólva észre se vettem, hogy lehajolt, csak arra vagyok figyelmes, ahogy felegyenesedik a csikkemmel a kezében. Nem is igazán értem egyébként, hogy ezt miért teszi. Szemöldökeimet összevonva tekintek rá és a csikkre még a kijelentése után is. Majd követem a tekintetét a kuka felé. - Hagyd csak, nem akarlak ugráltatni. - Mármint nem akarom, hogy úgy érezze, ki kell dobnia, mert én ugyebár a legkevésbé sem látom szükségét. Szóval egyértelművé vált számomra, hogy a megjegyzés annak szól, hogy márpedig ki szeretné dobni. Egyébként még fejcsóválva legyintek is mellé. Ahogy Legrára tekintek, a zsebeimbe süllyesztett kezeimmel kicsit összébb vonom magamon a dzsekit, nem erre a klímára öltöztem én, viszont elég hamar elfelejtem, hogy fázok, amikor közli, hogy mennyire távol is van az egyetem innen. Bozontos szemöldökeim azonnal felszaladnak a homlokom közepéig. - Húsz perc? Kocsival!? A taxis azt mondta, hogy innen simán be lehet sétálni. Nem azt mondtam neki, hogy túrázni akarok, csak hogy valamivel előbb tegyen ki. A pofám leszakad. - Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni az információt. Hát akkor sétálhattam volna én itt. De basszus, mi az, hogy húsz perc kocsival? Ez a város az elejétől a végéig tart egyáltalán húsz percig? Jó, Legra gondolom nem az én vezetési stílusommal számol, de ez akkor is baromi messze van. Amúgy az egyébként teljesen jogos felháborodásom közepette elkerüli a figyelmem, hogy ez a két nő itt nekiáll jeleket küldeni, ezekre amúgy is teljesen vak vagyok. Legra kérdésére már valamelyest sikerül rendeznem a ledöbbent ábrázatomat. Készen van egyébként a legkézenfekvőbb sablonszöveg, szóval elég hamar tudok is válaszolni. - Nyomozás, beszélnem kell pár emberrel. - Vonok vállat, nem nagy cucc. Mivel nekem halvány fogalmam sincs, hogy ők őrzők, így nem mondhatom, hogy a protektorral akarok beszélgetni. Még akkor se ha tudnám. Mindenesetre azért szeretem ezt a szöveget, mert akkor ha kérdeznek is, teljesen logikus, hogy hárítok, hiszen az ilyesmiről nem szabad ám beszélni. Aby-nek már egyébként is említettem, hogy amolyan nyomozóféle vagyok, de most azért odasandítok rá is, hogy mit szól ehhez a válaszhoz. Az ő kérdésén már egy kicsit jobban elgondolkozok, barna tekintetem felfelé emelem és sikerül is valami csücsörítős grimaszt produkálnom gondolkozás közben, majd végül bólintok. - Egy hónap, esetleg kettő. Nem nagyon tudom, hogy meddig lesz rám itt szükség, de remélem, hogy nem túl sokáig, mert baromi hideg van. Mondjátok azt, hogy itt azért nyáron jobb az idő. - Tekintek egyik nőről a másikra, engem az sem érdekel, ha hazudnak, csak adjanak valami reményt, mert én ehhez nem vagyok hozzászokva. - Ha afrikai és egyben retardált lennék, akkor biztos örülnék, hogy havat látok... de nem vagyok. - Billentem oldalra a fejem levonva a végső konzekvenciát.
*A kutyus végül szabadjára lesz engedve és hamarosan már rohan is felém. elnevetem magam és mielőtt még felborítana, leguggolok. Sejtem, hogy nem valami támadós állat, így nyilván ha leguggolok, lassítani fog. Egy keveset, de még így is majdnem fellök. Szerencsére sikerül megsimogatnom a kutyust, és még egy nyalást is kapok tőle az arcomra. Miután felállok, bemutatkozom a srácnak, akivel Aby van. Kíváncsian és egy rejtett mosollyal figyelem a cigicsikkről folytatott párbeszédet, miközben Koda füle tövét vakargatom. A kutyus lelkesen lihegve pislog fel rám, én pedig a párost hallgatom mosolyogva. Jerry nocsak kérdésére csak megvonom a vállam és elpirulok.* - Sok a turista, illetve az új ember errefelé, és a minap találkoztam egy leányzóval, aki szintén az egyetemet kereste. Habár ő nyílt nap okán. *nevetem el magam, jelezve, hogy bizonyára Jerry nem valamiféle nyílt nap miatt akar az egyetemre menni. Aby kérdésére elmosolyodom és bólintok egyet.* - Igen, néha muszáj, mert tele van a fejem minden félével. Gyakran szoktam ide kijönni. Kiülök egy sziklára és olvasgatok, vagy ilyesmi. *vonom meg a vállam és ismét lenézek a kutyusra, akit még mindig simogatok, bár már kezd elfáradni a kezem. A furcsa pillantást szerencsére Aby veszi, de nem igazán reagál rá. Persze, hiszen mit is kezdene velünk itt egy farkas? Gyorsan körbekémlelek és kicsit idegesebb leszek, hiszen nincs itt senki, csak mi hárman. Az agyam pörögni kezd. Én nem szóltam senkinek, hogy idejövök. Vajon Aby igen? Uramisten, mi van, ha senki nem tudja, hogy itt vagyunk? Idegességemből a kutyus ébreszt fel, aki megnyalja a kezemet, mert abbahagytam a simogatást. Lenézek rá és elmosolyodom, majd Jerryre pillantok.* - Hát, kb. olyan 6-7 mérföld innen az egyetem. Azt hiszem. És lehet, hogy én vezetek lassan. De egy 15 perc minimum. *kacsintok a férfire. Még nem nagyon mértem le az időt, csak találomra mondtam valamit, de azért innen gyalog elég messze van szerintem. (Google maps szerint 6 mérföld. xD). A kérdésemre, hogy mi járatban is van a férfi, egy egyszerű, de tömör választ kapok: nyomozás.* - Ó. Óóó! *lepődök meg és kerekednek ki a szemeim, amikor végre leesik, hogy mi újság.* - Tehát akkor maga valami nyomozóféle? Ez tök izgis! *vigyorodom el és Abyre nézek. * - Itt lakik a tesója is? *kapom fel a fejemet, és kérdőn Aby-re nézek. Vajon ő is vérfarkas? Talán van már róla valami a Krónikák Termében. Lehet, hogy Betolakodó falka tag.* ~OK, Legra, állítsd le az agyad.~*szólok magamra. Az biztos, hogy a friss oxigén segít gondolkodni. Talán túlságosan is. A férfi megjegyzésére az időjárással kapcsolatban elnevetem magam.* - Nyáron? Oh, meg lehet sülni. Akkor kinőnek a pálmafák is, és homokos lesz a part és koktélokat szolgálnak fel a napágyaknál. *kacsintok vigyorogva a férfire.*
-Ugye, milyen jó kis nyugis hely? Az egyik kedvenc kutyasétáltatós helyem, ilyen időben nincs az a pénz, hogy én ide kiüljek olvasni. Így viszont nem fagyok meg, meg a blöki is mozog, szóval duplán jó. Amikor a lány mondja, hogy milyen messze is van az egyetem pontosan, még én is megdöbbenek az infó hallatán, ám ahogy meglátom a férfi reakcióját, hát az kész… csak egy jót kuncogok magamban. -Végülis, az a pár mérföld nem vészes, meg ennyi mozgás úgy is kell az egészséghez. –próbálom vigasztalni, bár nem tudom, mennyire fogja meghatni- Amúgy, Jerry, milyen ügyben nyomozol, ha szabad kíváncsiskodni? Mármint nem akarok semmi konkrét dolgot kiszedni belőled, gondolom az úgy is titkos… csak egy kicsit aggódok… Ugye nem valami komoly dolog? Sorozatgyilkos Fairbanksben vagy valami hasonló? Legra kérésére a férfi tesójáról csak bólintok, bár sokkal többet én se tudok a témáról. Max. annyit, hogy a húga… -Ó, az nem is olyan sok idő, de akkor ezek szerint nem is maradsz addig. –jegyzem meg, majd amikor a nyárról kérdez, csak vállat vonok- Sajnos nem tudom, én is csak egy hónapja érkeztem. De én is nagyon remélem… -pillantok segélykérő tekintettel a lányra, amikor pedig meghallom a válaszát, akaratlanul is megjelenik előttem a kép, amiről mesél. De szép is lenne… Mezítláb rohangálni a forró homokban, hűsölni a pálmafák alatt. Hát, ha mást nem, fogok egy vödör homokot és elmegyek a botanikus kertbe. Ott aztán tuti van pálmafa. Ahogy a férfi ismét a hidegre panaszkodik, még egyszer végignézek rajta. Így sapka, sál, kesztyű nélkül… megesik a szívem rajta, így aztán le is tekerem a sálamat és az ő nyaka köré tekerem. Jó, lehet, hogy az apró virágmintás sál nem valami férfias, de legalább meleg. Rajtam úgy is garbó van, hozzá még felhúzom a kapucnit, szóval túlélem. -Csak mielőtt megfáznál. –kezdem gyorsan magyarázni. Oké, tudom, farkas, úgy se fog megfázni. De szerencsétlennek szinte vacog a foga a hidegtől. - Ha egy hónapig itt leszel, akkor biztos összefutunk még a jövőben, annyira nem nagy ez a város. Vagy max, ha a síparadicsom közelében jársz, hagyd ott nyugodtan, ott van a rendelőm. Közben Koda már megint megunta az egy helyben ücsörgést, lévén, így jobb dolga nem lévén, csak a pórázt rángatta. Rápillantottam, majd körbenéztem s a többiekhez fordultam. -Nem akarunk sétálni egyet? Akár az egyetem felé is mehetünk, legalább a mozgástól egy kicsit átmelegszünk. Mit szóltok hozzá? Vagy van valami jobb ötletetek?
- Áh, értem. - Válaszolom Legra válaszára, immár csak csekély érdeklődéssel. Azt hittem van valami komolyabb következtetés a "nocsak" mögött, de akkor nincs. Az meg nem izgat különösebben, hogy múltkor valaki, valahova el akart jutni. Ez pont olyan információ, ami kívül esik az érdeklődésemen. Ezért nem olvasok regényeket sem, egyszerűen nem értem mi olyan érdekes bennük. Szóval továbbra is csak összehúzva magamon a dzsekit figyelem a szép időről és a sziklán olvasgatásról csevegő szőkéket, csak tekintetemmel sandítok egyikről a másikra. Mintha említették volna már, hogy ilyenkor nagyon kis sunyi ábrázatom van. Úgy fest tényleg át lettem verve a taxis által. Arra azért, hogy az a pár mérföldes séta nem árt senkinek, csak felvont szemöldökökkel nézek Aby-re, kettőnk közül azt hiszem nem én vagyok meghúzatva. - Legfeljebb a legközelebbi buszmegállóig sétálok. Jár arra valami buszféle? - Megint egyikről a másikra nézek. Ebben nem nyitok vitát, biztos nem fogom lesétálni ezt a távot, viszont Legra kocsis ajánlatáról sem feledkeztem meg, de mekkora parasztság lenne már itt hagyni a másik szöszit. Főleg, hogy próbált segíteni is, meg minden. A nagy lelkesedésre, hogy nyomozó vagyok akaratlanul is elvigyorodok, persze nem ez az első ilyen, már éppen volt időm megszokni, hogy az emberek marhára lelkesek lesznek ettől. Már épp nyitnám is szóra a számat, amikor elhangzik az ominózus sorozatgyilkosos kérdés, meg Aby már itt rémeket lát... - Nem, semmi komoly. Csak a szokásos rutin. - Húzom el a számat, még fejemet is csóválom mellé kicsit, hogy éreztessem mennyire nem komoly. Akkor nem bolygatom fel a lelki világát és kapok is inkább legra kérdésén, ezzel is terelve. - Jajaja, itt lakik, ő a... valami színháznak a mindenese. Vagyis... pontosan nem tudom mit csinál, de a színházban ő valaki. Lehet, hogy már hallottátok is a nevét, Rachel. Rachel Stern. - Magyarázom, néha kicsit megakadva, hiszen jócskán híján vagyok az információknak. Persze, mindent leírt nekem a leveleiben... mármint úgy tényleg mindent. És én meg ugye említettem, hogy nem szeretem a regényeket. Kíváncsian tekintek egyébként végig a lányokon a név elhangzása után, hátha ismerik, nem tudom mekkora nagymenő itt a csaj. Egyébként, bár én nem tudom, de a szőkéknek azért leeshet, hogy az őslakos falka szellemi útmutatója az említett nő... vagy valami ilyesmi. Egyik szemöldököm felszalad, amikor Aby elkezdi leszedni a sálát, meg van ez húzatva? Hova vetkőzik? Aztán amikor már a nyakamba akarja akasztani, szinte úgy ugrok félre és hajolok el, mint akibe áramot vezettek. - Az maradjon csak rajtad. Neked azt hiszem jobban áll. - Úgy nézek továbbra s a sálra, mintha valami csörgőkígyót akarna a nyakamba akasztani. Ennyire nem tűnhetek gyámoltalannak. Mindenesetre ismét kiegyenesedek, ha visszaveszi a sálát. Elmosolyodva mutatok Legrára a megjegyzés hallatán, ami az időjárás változását illeti. - Értem ám az iróniát. Tehát az a sorsom, hogy itt a hómezőkön fogok kockára fagyni, király. De sétáljunk, nincs jobb ötletem és valamit muszáj csinálni, ami nem a lassú fagyhalál. - Tekintek végül Aby-re és ha rajtam múlik, akkor én bizony meg is indulok, közben telefonom is előkerül a zsebemből, hogy megnézzem mennyi az idő és ugyanígy vissza is süllyesztem a helyére. Végül is ráérek sétafikálni.
Kezdőlap
//
// 
igen, tudom, még szoknom kell az itteni rendszert… de sebaj, írtam még hozzá, így remélem jó lesz 
