Rebecca jóízűt kacagott Egon vallomásán, ami sokkal közelebb volt a valósághoz, mintsem a lány gondolhatta volna. Persze Egon nagyon remélte, hogy Rebecca így fog reagálni, de azt nem sejthette, hogy a lány nevetésében megpróbál majd háttal, vagy rosszabb esetben fejjel a folyó partjára vetődni. Egon figyelte, ahogy kapaszkodót keres, de úgy látszott nem fog neki sikerülni, és habár a férfinek ritkán volt késztetése, hogy egy ember szorult helyzetében segítséget nyújtson, most úgy döntött hajlandó lesz egy átkaroló hadművelettel Rebecca egyensúlyát visszaállítani. Nem volt a mozdulat villámgyors, ahhoz nem volt megfelelő a vérvonala, viszont még így is sebesen tette Rebecca háta mögé a kezét, hogy aztán hónalj tájékon az ujjaival szilárdan megtartsa a lányt. Karja erősen tartotta Rebeccát, közben másik kezében még mindig ott volt a fagylalt. Lábai elérték a korlát alsó fokát, így amikor megragadta a nőt tökéletesen meg tudta őrizni az egyensúlyát. - Na, na - mondta a lánynak vigyorogva - ennyire egyszerűen azért nem menekülsz. Amikor már biztos volt benne, hogy Rebecca nem fog hátra dőlni elengedte a lányt. Gondolatban szomorúan vette tudomásul, hogy a farmerkabát miatt, nem érezhette a lány selymes bőrét, pedig micsoda remek alkalom lett volna megtapasztalni, úgy, hogy még csak nem is tűnt volna tolakodónak. Ezen a gondolatmeneten egy kicsit megrekedt, hiszen egészen sokáig azt tervezgette, hogy nyilván megeszi Rebeccát, most meg a bőre után áhítozik? Kit érdekel milyen a bőre, ha az étlapon szerepel. A probléma csak az, hogy jól érezte magát a lány társaságában. Ráadásul el fognak együtt menni moziba, feltéve, ha valamit nagyon el nem csesz addig Egon. Úgy érezte persze, hogy ezzel a gyengécske kis mentőakcióval jó pontot szerzett Rebeccánál, de aki előre iszik a vérmedve bőrére, az pórul járhat. Gondolataiban megjelent, hogy felbérel valami drogos szemétládát a városban és megkéselteti vele Rebeccát, majd mint hős megmentő átveszi a sérülést. Akkor aztán bizonyosan örökre az adósa maradna a lány. A gond csak az, hogy miképpen magyarázná meg, hogy képes volt meggyógyítani? Ő Jézus, egy párhuzamos dimenzióból, ahol még dinoszauruszok élnek? Egon nem tartotta valószínűnek, hogy ezt Rebecca elhinné, hiszen a majdnem igaz vérmedvés vallomást is csak poénnak gondolta. Végül úgy döntött, hogy nem bérel fel senkit, amúgy is csak egy kósza ötlet volt. Gondolatai közben persze végig mosolygott és amúgy sem telt el csak pár másodperc az idő alatt, úgyhogy Rebecca nem valószínű, hogy észrevette a mosolygása hamisságát. A következő pillanatban, azonban már őszinte vigyorral tekintett a lányra, majd kinyitotta a száját, hogy szólásra használja. - Szerintem ki kellett volna tenniük egy táblát, hogy fagyival a kézben a korláton röhögni tilos. Mert, hogy életveszélyes - lódította könnyedén Egon és persze mindketten tisztában voltak vele, hogy nem volt a szituáció túlságosan komoly, de nem akarta, hogy Rebecca esetleg hülyén érezze magát miatta. - Amúgy most, hogy túléltél egy katasztrófát, mit gondolsz milyen filmet nézzünk meg?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A nevetés először megrázott, ahogy az azt kiváltó, látszólag közönyös közlés is. Fogalmam sem volt mit gondoljak Egonról, megismerkedésünk óta annyi arcot váltott mint én két hét alatt alsóneműt, de ennek ellenére nem gondoltam róla rosszat. Inkább tetszett a csapongó természete és a humora. Főleg ahogy előadta, nem volt az az igazi fanyar, angol humor de hasonlított rá. Az egyensúlyom elvesztése azonban már nem emelkedett a lelkemben a csúcsra, de olyan hirtelen történt minden, hogy sem megijedni, sem kínosan érezni magam nem volt időm. Mindkettő Egonnak volt köszönhető mert bámulatos gyorsasággal és reflexszel nyúlt utánam és tartott meg a derekamnál fogva. Jellemző volt rám az ilyen apró kis baleset, ami nem sejtetett valamilyen kis sérülést hanem inkább kínos szituációt, azt mind az őrangyalom számlájára írtam. Édes bosszú volt a részéről mindazért amit elkövettem ellene, meglehetősen sok munkát adtam neki.* -Hopppá! *Banális szó a szégyenlős sikkantás után, aztán Egonra néztem miközben lassan de biztosan visszanyertem az egyensúlyomat. Lábaim megtalálták a biztos alapot és a fagylaltom sem veszett kárba. Ha volt is bármi hamisság a mosolyában és a gondolataiban, én azt nem vettem észre, csupán hálásan tekintettem rá amiért megmentette az életemet. Vagy valami hasonló. Az ahogy a derekamat ölelte annyira rövid kis villanás volt, ráadásul a kabáton keresztül, hogy ha akarom sem tulajdoníthattam volna neki semmilyen komolyabb jelentőséget, viszont úgy néztem rá mint egy hősre aki épp a testével fogja fel a záporozó golyókat előlem és az utolsó falat vizét osztja meg velem a sivatag kellős közepén. Megjegyzése a hiányzó tábláról újabb nevetésre ösztökélt, de most már figyeltem magamra és a korlátra, egyik kezemben a fagylalttal, a másikban pedig a sétányt a folyótól elválasztó korlát rúdjával kaccantottam és biztos ami biztos, máris lekászálódni készültem a magasból.* -Szerinted rajtam kívül másnak eszébe jut ez a kombináció? Egyébként te vagy a hibás, megnevetettél a leggyengébb pillanatomban. *Mosolyogtam, nem hiába. Egon szórakoztató társaság volt, élveztem vele minden percet, remek humora volt, pont olyan amit még a magaménak érezhetek és a leglehetetlenebb helyzetet is úgy próbálta beállítani, hogy nem éreztem magam teljesen idiótának és idétlennek. Már csak ezért is kezdtem megkedvelni, ráadásul rengeteg közös gondolatunk volt ami külön fejezetet igényel. * -Azt mondanám katasztrófa filmet, de azokat egyrészt unom, mert egy kaptafára készültek, másrészt nem szeretem előre látni és sejteni a lehetséges jövőnket. Én valami borzongósra gondoltam, ha szereted Hitchcock-ot…..de azt hiszem az életmentésért jár neked a választás lehetősége. Már úgy is tudod mit szeretek és persze függ attól is, hogy a moziban éppen milyen filmeket adnak. *Már biztos lábakon a földön állva néztem fel rá, a nagy nehézségek árán megmentett fagylaltomat egyelőre elfelejtettem, és csak Egonra figyeltem. Kíváncsi voltam mit szól az engedményemhez. Végül is bármit megnéztem volna vele a mai napság készített tömegkatasztrófa filmeken kívül, melyeknek mindig az a vége, hogy az összeomlás határán valaki csak megmenti a földet.*
Egon hallgatta Rebecca kamu felelősség áthárítását, és jót vigyorgott rajta, majd váll rándítva megjegyezte. - Bocs, majd legközelebb lelövöm a poént, hogy ne hirtelen érjen. Amúgy igazad lehet, nem valószínű, hogy sokan estek már le a korlátról nevetésükben miközben fagylaltoztak. Nézte a lányt, ahogy lekászálódik és Rebecca felajánlása gondolkodóba ejtette. Fogalma sem volt, hogy milyen filmek mennek most a moziban, bár néhány plakátot látott. Ott volt az X-men: Eljövendő napok múltja, vagy valami hasonló. Biztos nem rossz, de Rebecca lehet nem ismeri a Marvel univerzumot, ami miatt talán unatkozna rajta. - Mit szólsz a Godzillához? Az katasztrófa film is, meg nem is. Bár igazából egy jó horrort is élveznék megnézni, de nem is tudom, hogy az utóbbi évtizedben sikerült-e valami értelmeset összehozni. Mivel amiket láttam elég csapnivalóak voltak. De amúgy egy jó társaság egy rossz horrorfilmet is fel tud dobni - bókolt a lánynak, aki már előtte állt. Egon azonban még a korláton ücsörgött és nem akaródzott leszállnia onnan. Fene tudja miért jól esett neki ott azon a fránya korláton. Azonban végül lehuppant a földre, hogy nagyjából szemmagasságban legyen Rebeccával, mivel azért így csak normálisabb egy társalgás, és szerette volna, ha a lány kedveli. Egészen idáig elég bíztatóak a jelek, már csak azért is, mivel nincs egy órája, hogy ismeri a lányt mégis sikerült valamilyen úton, módon eltervezniük egy közös mozizást. Egon agyán egy hirtelen széllöketként futott át a gondolat, hogy Rebecca direkt csinálta, és végig ő irányította a társalgást, hogy aztán a mozinál kössenek ki. Azonban nem érzett a lány felől sem hazugságot sem ferdítést. Már teljesen biztos volt benne, hogy Rebecca nem őrző, hiszen a vérmedvés „poénon” való nevetése igazán őszintének tűnt. Akkor hát valami más lehet az oka, hogy Rebecca ilyen gyorsan lényegében elhívta randevúra. Egon egyébként felfogta, hogy a lány moziba menne vele, de egészen idáig nem gondolt a dologra randevúként. Annyira próbálta eldönteni, hogy mi legyen a lány: étel, vagy sem, hogy egész egyszerűen elsiklott néhány tény felett. Ha elmegy Rebeccával, amit szeretett volna, hiszen jól érezte vele magát, akkor a felfalási esélyek egyre csökkennek. Minél többet találkozik vele, a lebukás is sokkal, nagyobb valószínűséggel következik be. Feltéve persze, ha meg akarja enni. Ha nem akkor csak arra kell vigyáznia, hogy ne akarjon neki ezüstkanalakat adni az étkezéshez, ha véletlen odáig fajulna a dolog, hogy meghívja a saját házába. Egon felismerése arra késztette, hogy ne akarja saját maga egyedül eldönti, hogy mit is nézzenek meg. Ha már ez egy randi lesz, miért ne dönthetnének ketten, hogy mit is nézzenek meg? - Amúgy mi lenne, ha bemennénk a moziba, megnéznénk mit adnak, közösen kiválasztanánk a legszimpatikusabbat aztán arra ülnénk be. Mondjuk azt már tudjuk, hogy mikor akarunk elmenni? Nekem a mai nap is megfelel, de ha egyéb elfoglaltságod van, máskor is jó. Jelenleg teljesen kötetlen vagyok - mondta miközben harapott egy nagyot a tölcsérből, és mosolygós arca talán sikeresen takarta el sötét lelkének vívódását, ami két véglet között kavargott: étel, vagy nem étel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Jó, legyél poéngyilkos. Máshonnan is le tudok esni. *S még ő sem kell hozzá. Legfeljebb nem lesz ott, hogy megint megmentsen. Eljött a tölcsér ideje és beleharaptam a fagylalttól elázott tésztába. Méz ízű volt. Egon filmekről alkotott eszmefuttatását hallgattam és ami a horrorfilmeket illeti, teljesen egyetértettem vele. Az egyetlen olyen film ami tetszett, vagyis több mert ha jól emlékszem négyet vagy ötöt is forgattak belőle, a Végső állomás volt, aminek minden perce meglepetést nyújtott és halálra izgultam magam rajta. Egyetlen tipikus horror jelenet sem volt benne, bár az én ízlésemnek túl véres volt, de ez a lényege az ilyen filmeknek. Godzilla? Háááát! Nem is tudom, ezen még gondolkodnom kell. A bókját viszont azonnal észrevettem és szélesebbre húztam a mosolyt az arcomon.* -Bókolni is tudsz! Remek. És mond, melyik részét dobnám fel a filmnek? *Igazán szórakoztatott a társasága, örültem, hogy a hirtelen ismerkedés ennyire kellemesre sikerült. Járhattam volna rosszabbul is, mondjuk találkozhattam volna egy egoista barommal vagy egy nyálas bájgúnárral, de nem valószínű, hogy ők a híd alól, vizes ruciban bukkantak volna elő. Ami a filmnézést illeti, az imént már én is említettem, hogy hiába válogatunk vakon ha a moziban egészen mást játszanak, másrészről fogalmam sem volt, hogy a városban egyáltalán van-e mozi. Mondjuk sejtettem, hogy kell lennie de korántsem volt biztos. Az viszont igen, hogy maximálisan ráértem, elvégre a mai napot a város megismerésével akartam tölteni, igaz jobbára a friss levegőn, szabad ég alatt található dolgokkal és helyekkel, de azt átrakhatom máskorra is. Megismerni a várost úgy is lehet, hogy háromszor körbeutazzuk mire megtaláljuk a mozit, ha van egyáltalán. Néhány pillanatig elmerengtem aztán döntöttem, ahogy Egonra néztem tovább szélesedett a mosoly az arcomon. A piros fagylaltja Joker mosolyt festett az arcára, egész muris volt.* -Én is ráérek ma, szóval megkereshetjük azt a mozit, talán szerencsénk lesz és pont olyan filmet játszanak ami mindkettőnknek megfelel….Joker. *Szemöldököm íve sokat sejtetően megemelkedett, kíváncsi voltam milyen gyorsan kapcsol, s, hogy segítsek, a fagylaltmentes kezem mutatóujjával halvány utalást tettem az arcán nyúló málnaszínű mosolyra, közben pedig lopva megnyaltam a sajátomat, hátha csokis az én arcom is.*
Egon számított rá, hogy a bókot Rebecca valamilyen formában lereagálja, persze jobb szerette volna, ha nem kérdez olyat, amire Egon nem készült fel, de hát ez van. Így hirtelen a legelső dolgot mondta ki, ami eszébe jutott. - Hát, tudok majd a popcornodból venni, ha az enyém elfogy - mondta kissé balra fordított fejjel, majd, hirtelen eszébe ötlött még egy gondolat - na meg, ha véletlen van egy tényleg ijesztő rész a gagyi horrorfilmben, akkor a lány ijedtében meg tudja fogni a férfi kezét. - A második indokot elvonatkoztatva mondta, hogy a lány ne érezze kérésnek, vagy utalásnak, hogy fogniuk kellene egymás kezét. - Szerintem ez azért fel tud dobni egy filmet - Egon érezte, hogy kissé suta lett a válasz, de hátha megfelel Rebeccának. Meg amúgy is a legtöbb bókot nem is mondják komolyan a férfiak, csak azért kell, hogy a nők jól érezzék magukat, és természetesen ezt a nők is tudják, és mégis jól esik nekik. Egon már majdnem végzett a fagylalttal, amikor egy vérfarkas halovány szagát sodorta felé a szél. Nem tudott semmit megállapítani a szagból, hiszen túl gyenge volt, de mindesetre a fagylaltról megfeledkezett egy pillanatra, ami a szája előtt volt. Fejét apró hirtelen mozdulatokkal rántotta kissé jobbra, majd balra, hogy feltűnés nélkül körbe nézzen nincs-e esetleg közvetlen veszélyben. Egon pillanatok alatt felmérte, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti, így újra neki látott a maradék fagyit elfogyasztani. A szag azonban hagyott némi feszültséget benne, ezért nem is fogta fel, hogy a fagyi sikeresen szétkenődött a száján. Egon mozdulatait Rebecca lehetséges, hogy nem vette észre, mivel nem kérdezett rá, hogy mit fürkészik ilyen intenzíven viszont az eredményét észrevette Egon száján, amit a férfi még mindig nem. Hiába, úgy látszik a férfiak nem képesek egyszerre hét helyre figyelni, ahogyan a nők. A lány felajánlotta, hogy keressék meg a mozit, amit Egon is jó ötletnek tartott, és már válaszolni is szeretett volna, amikor Rebecca még egy utolsó szót hozzá toldott a mondatához. És Egon nem értette, mire céloz, pedig a lány szemöldöke sokat mondóan a magasba lendült, de ennek ellenére csak akkor esett le neki mire gondol, amikor Rebecca végig húzta saját szája előtt a mutatóujját. Joker. Most már értette és bár szívesen vigyorodott volna el úgy, mint a fehérpofájú pszichopata, de sejtette, hogy nem jó a fizimiskája hozzá, és csak szánalmas utánzat lett volna belőle. Így inkább csak simán elvigyorodott természetes állapotban és kézfejével letisztította az arcát. - Kár, hogy nem adnak most Batman filmet, megjött a kedvem, hogy egy pszichopatát nézzek két órán keresztül - közölte és bár nem gondolta saját magát pszichopatának, ha Rebecca tudná, hogy miket tett egy szemernyi kétsége sem lenne afelől, hogy ő pont egy pszichopatára tekintget, már majdnem egy órája. Ma vagy soha, döntötte el végül Egon miközben Rebeccát figyelte. Mélyen a szemeibe nézett és feltette a kérdést, ami talán nem tűnt túl fontosnak, de Egon úgy döntött, hogy nem fogja ő Rebecca sorsát eldönteni. - Merre induljunk? - kérdezte Egon komolyan, minden vidámság nélkül. Arra fognak menni, amerre a lány akarja, és ha útközben lesz olyan elhagyatott hely, ahol Rebeccát meg tudja zavartalanul ölni, majd enni, akkor meg is teszi. A gondolat a felszínen fogant meg, részben saját maga és részben a farkasa által. A mélyben azonban, ahol a járást talán még maga Egon sem ismeri, már eldöntötte, hogy legyen bármilyen sötét sikátor, lerobbant épület, vagy egy elhagyatott gyártelep, nem fogja a helyet ölésre biztonságos helynek találni. Egon halványan érzékelte a mélyről jövő bizonyosságot, hogy Rebecca ő miatta nem fogja farkas kajaként végezni, de majdnem száznegyven éves sorozatos gyilkosságai után, mégis mit jelent neki ez a lány? Miért ne ölhetné meg? Egon emiatt újra megingott döntésében, de csak egy pillanatra, hiszen újra a felszínen elhatározta magát az előbbi döntésében, de tudatának legmélye hajthatatlan volt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Kíváncsi voltam mit válaszol a kérdésemre. Bármit el tudtam volna képzelni de inkább nem bocsátkoztam találgatásokba. Jól is tettem, a popcornom nem volt benne a „bármiben”. * -Szóval a popcornomra pályázol. Jó tudni, és ha nagyon félsz a kezedet is megfogom, csakhogy feldobjam a filmet. *Egy kicsit fura válasz volt de Egon is az volt, épp ez szórakoztatott benne. Nem mindennapi figura volt az biztos, egyetlen mondata sem hasonlított azokra amelyeket már unalomig ismertem. Volt benne valami kisfiús sutaság, de talán ezt csak a fagylaltos mosoly miatt éreztem így, mókás volt azzal a málnapiros Joker maszkkal és persze a kezével törölte le. Nagyot sóhajtottam és előkaptam egy kis csomag papír zsebkendőt a kabátom zsebéből majd felé nyújtottam, most már a keze miatt amin ott vöröslött a fagylalt maradéka.* -Talán szerencsénk lesz és láthatunk másik pszichopatát, de add fel a reményt. *Még egyet haraptam a tölcsérből a rá vetett mosolygás után, aztán a fenyőfa felé intettem, ahol találkoztunk. Persze nem ártana megkérdezni valakitől merre van a mozi, ha van egyáltalán, de majd elkapunk egy járókelőt aki nem néz ki turistának. Bár, nem nagyon hittem abban, hogy Alaszkába olyan sok turista járna, nem igazán üdülőhely még nyáron sem. * -Van egy rossz hírem, már ha az a tipikus férfi vagy aki szerint nő kezébe csak főzőkanál való. Be kell ülnöd mellém a kocsiba. *Visszatartott mosollyal az ajkaim szegletében néztem rá, most én mélyedtem el a szemeiben ahogy ő korábban az enyéimben. Ez lesz az első vízválasztó, a második pedig az amikor meglátja a rozoga furgont. Én is megemeltem a szemöldököm mikor a kölcsönzőben rámutattak, de garantálták, hogy beindul és a fék is jó rajta. Megvártam míg válaszol és csak akkor indultam el a parkoló felé miután megkaptam a kellően frappáns választ.*
- Áh kösz, ez jól jön - mondta miután kivett egy papír zsebkendőt, amit Rebecca előzékenyen kérés nélkül nyújtott felé. Megtörölte a kezét, majd zsebre is vágta a zsebkendőt, amit ugyan el is dobhatott volna, de talán a lány szereti a rendet és a tisztaságot, és nem venné ki jól magát, ha szanaszét dobálná Rebecca „ajándékát”. - Talán - mondta, persze Egonnak csak bele kellett volna nézni egy tükörbe, hogy láthasson pszichopatát. Rebecca visszamutatott abba az irányba ahonnan jöttek és először Egon úgy hitte, hogy akkor majd arrafelé kezdenek el sétálgatni, aztán majd csak lesznek elhagyatottabb helyek. A lány válasza, azonban kizökkentette Egont, mivel erre az eshetőségre nem igazán gondolt. Maga sem tudta miért, de elmosolyodott az autóval való közlekedés gondolatára. Így persze elég esélytelen, hogy megtudja támadni Rebeccát, de úgy érezte, hogy tulajdonképpen ez is a lány egyik döntése, amely elhessegette a közeléből a halált. Mondhatta volna azt is a lány, hogy sétálgassanak. Annyira nem nagy ez a város, persze a vérfarkasok kitartóbbak, de Egon szerint egy embernek sem okozna gondot kényelmes tempóban sétálgatva bejárni a várost. Rebecca azonban úgy határozott, hogy autózni szeretne újdonsült ismerősével, amíg meg nem találják a mozit. - Remek ötlet - mondta vidám hangon enyhe mosollyal az arcán - szeretem, ha más vezet helyettem. Amúgy sem hiszem, hogy a nők csak a fakanálhoz értenének, hiszen szépen tudnak takarítani is - vigyorodott el komiszul, majd hirtelen úgy érezte, hogy tulajdonképpen még nem is esett szó Rebecca foglalkozásáról. - Egyébként mivel foglalkozol? Vagy foglalkoztál, amíg ott nem hagytad a Nagy Almát? Talán már előbb is kérdezhettem volna, de elcsesztem - vont vállat Egon bűnbánó arckifejezéssel megtoldva. Persze számára nem ez volt a legfontosabb kérdés az elején, de mostanra már majdnem belátta, hogy nem fogja bántani Rebeccát, így foglalkozhat ilyen kérdésekkel is. Autóban még senkit sem ölt meg, aminek egész egyszerűen az volt az oka, hogy rengeteg ujjlenyomat és bundamaradványt hagyott volna hátra, ami sokkal könnyebbé teszi az őrzőknek, hogy beazonosítsák az elkövetőt. Meg egyébként is elég valószerűtlen, hogy egy állattámadásnak beállított gyilkosság egy autóban zajlódjon le. Házban oké, szabadban oké, egy elhagyatott gyárban oké, de egy kocsiban? Ezt még a legostobább rendőrök is marhára gyanúsnak találnák. Nem lehetetlen persze, de túl sok kérdést vetne fel és Egon igyekezett egész életében elkerülni, hogy roppant nyugtalanító kérdések merüljenek fel személyével kapcsolatban. Közben megindultak Rebecca kocsijának az irányába és Egon kezdte egyáltalán nem bánni, hogy így alakultak a dolgok. Vad van bőven, majd vadászik máskor.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tudtam, hogy nincs nála zsebkendő, a férfiak általában nem hordanak maguknál, nem volt meglepő. Szívélyesen mosolyogtam rá és néztem ahogy eltünteti a piros fagylalt foltokat majd nem sokkal később a használt zsebkendőt. Újabb adalék volt a megismeréséhez, nem szeret szemetelni. igaz, úgy láttam, hogy itt senki nem csinál ilyet, a város utcái tiszták és rendesek voltak, üdítő változatosság New York egyes utcáihoz képest. Persze könnyű egy kis városban rendet tartani, az emberek nem csak a tisztaságra vigyáznak hanem egymásra is. Annak is van ugyan hátulütője ha mindenki ismer mindenkit, de aprócska áldozat a többi jóhoz képest. Úgy vettem észre Egon kissé pesszimista, nem nagyon lelkesedett amikor azt mondtam, hogy lehet szerencsénk egy izgalmas pszichopatás filmhez, nem tudom miért lett hirtelen kedvem hozzá, de most már csak azért is reméltem, hogy nem valami romantikus vígjátékot vetítenek. Nem tudtam, hogy az a rozoga kocsi amit potom összegért béreltem az életemet menti meg, azzal foglalkoztam, hogy Egon megint meglepetést okozott. Nem sok férfi van oda azért ha egy nő mellé kell beülnie a kocsiba és persze nem az ő kezében van a kormány, Egon még ennek is örült. Nem is akartam leplezni a döbbenetemet, hagytam, hogy teljes szépségében kiüljön az arcomra.* -Tényleg? …….Áááá! Takarítás. Ezzel szépítettél. *Mégsem volt csodapasi, azért csak odadobott egy fricskát az orrom elé. Felnevettem és könnyedén megböktem a vállát. Aztán elindultam a kocsim felé.* -Nem csesztél el semmit, nem lehet minden kérdést egyszerre az első két és fél percben feltenni, különben nem maradna idő a fagylaltozásra. Egy antikváriumban dolgoztam, régi, poros könyvek között. Szeretem a filmeket, de olvasni annál jobban. Minél régebbi annál jobb, minél különösebb a történet annál izgalmasabb. mindegy, hogy nincs tudományosan megalapozva. Ezen a téren mindenevő vagyok, ugyanúgy szívesen olvasok versesköteteket mint romantikus könyveket, vagy történelmieket, szépirodalmi regényt….bármit. De ott már nem fogok dolgozni sajnos, túl sokáig maradtam Fairbanks-ben és elúszott. *Kicsit szomorú voltam, szerettem ott dolgozni de nem éreztem úgy, hogy….Egon szavaival éljek elcsesztem volna bármit is. Az életem nagy fordulatot vett amikor tudomást szereztem a nagyimról, a házáról ami most már az enyém és fontosabb lett, hogy megismerjem a múltját az én származásomat mint egy jó állás. Valamit itt is találok, még egy büfébe is elmentem volna felszolgálni, és lassan el kellett kezdenem állást keresni. A ház helyrehozatala jól haladt, ami még hátravolt azt munka mellett is megtudom csinálni, aztán jöhet a kutatás, a padlás és Naomi nagyija. Elértünk az autóig, az ütött-kopott, piros, nyitott platójú furgon enyhén szólva reménytelennek látszott, a fagylaltom is elfogyott a tölcsérrel együtt. két kezemmel mutattam az autóra.* -Hát ő lenne az. Tudom, tudom…..de elindul és meg is áll ha kell. *Előhalásztam a kulcsot és nagy nehezen kinyitottam, majd mutattam a másik oldalra Egonnak, hogy szálljon be.*
- Szépítésben jó vagyok - nevetett fel Egon is, majd hagyta, hogy a lány vállon bökje. Rebecca ezután elmesélte mivel is foglalkozott odaát New Yorkban és Egon azon kapta magát, hogy figyelmesen hallgatja a lány történetét. Szóval Rebecca egy lány, aki antikváriumban dolgozott, és annál jobban tetszik neki egy könyv minél régibb és különösebb. Nem csoda, hogy Egonnal ilyen könnyen összejött, hiszen nem volt ugyan könyv, de történetek bőven kavarognak a fejében és, ha elmondaná őket Rebeccának valószínűleg a különösségi mércét is igencsak meglendítené. Emellett még ráadásul a vérfarkas nem is mai darab a majdnem kétszáz évével. Jól beillenék egy antikváriumba, gondolta jókedvűen talán élő szóban mesélhetnék az érdeklődőknek néhány dollárért, hogy a tizenkilencedik század második harmadában milyen is volt Európa. Az lenne ám csak a mulatság elmélkedett szarkasztikusan. - A tudomány túl sokat képzel magáról. Áram nélkül, számítógép nélkül, autók nélkül az emberiség vígan elvolt. Persze hullottunk, is mint a legyek, ha arról volt szó, hogy egy ütősebb járvány elszabadult, de legalább megvolt az egyensúly. Mára már a világ az emberiség játszótere, amit kénye-kedve szerint tehet éppen tönkre vagy javíthat meg. Persze én nem panaszkodom, éltem olyan helyen - olyan korban, javította ki magát gondolatban - ahol se áram, se víz nem volt bekötve. Úgyis lehet élni, de azért ezek a vívmányok könnyebbé teszik az életet, csak kérdés, hogy megéri-e. A háborítatlan természetnél - ahol óvatlan emberek császkálnak, és könnyedén le lehet őket vadászni tette hozzá gondolatban - azért nincs mesésebb. De elkalandoztam egy kicsit, amúgy igazad van, a túlzott tudományosság tönkre teheti egy történet varázsát. - Sajnálattal hallom, bár talán ez a város is tartogat számodra valamit, amiért nem fogod bánni a New York-i munkád elvesztését - mondta Egon kissé esetlenül. Nem szokott hozzá, hogy vigasztalni kényszerüljön valakit. Persze nem kellett volna, de úgy érezte talán Rebeccának jól esne némi bíztató szó. Fene egy meg az egészet, randira, vagy mire fog menni egy nem ostoba lánnyal. Kész katasztrófa lesz, ha véletlen komolyabbra fordul a dolog. Az ostoba, naiv nőknek nem tűnik fel, hogy valami nincs rendben a pasijukkal, de egy okos lánynak szemet szúrhat Egon viselkedése. Például szeretkezés közben, hogy oldja meg, hogy véletlen meg ne karmolja a lányt, a vágy hevében? A kesztyű persze az jó, egy együgyű lánynál, de Rebecca nem valószínű, hogy elhinné, hogy azért húz kesztyűt, mert az izzadságtól hámlani kezd a tenyerén a bőr. A másik lehetőség, hogy mindig viszi az őrzőknek, hogy ugyan gyógyítsák már ki, mert megint jobban sikerült az éjszaka, mint várták. Egon azonban kedvelte a lányt és igyekezett a jövő problémáit elhessegetni elméjéből és azzal nyugtatta magát, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tényleg komolyra fordulna bármi is Rebeccával. Lehet, hogy a lány majd megunja, mint egy kiolvasott könyvet és felteszi egy polcra, hogy aztán egy régibb és izgalmasabb kötetet vegyen birtokba. Ez gondolatmenete, azonban egyáltalán nem nyugtatta meg és ezért kiürítette a fejét, nem gondolt semmire, csak lépkedett a lány mellett, egészen a piros ócska furgonig, ami a part mentén ácsorgott. - Takaros…jármű - mondta óvatosan Egon, miközben Rebecca ügyetlenül próbálta az autó ajtaját jobb belátásra bírni. A lány aztán intett neki és Egon megvárta, hogy Rebecca belülről kinyissa neki a jobb oldali ajtót. Az első központi zárat valószínűleg, csak évszázadokkal később gyártottak, mint ezt a tragacsot. Azonban Egonnak tetszett, hogy Rebecca ilyen kocsival jár. - Úgy látszik tényleg érdekelnek az antik dolgok - jegyezte meg mosolyogva, miközben behuppant az anyósülésre.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon egy kicsit olyan volt mint a régi öregek, ahogy nekiállt szapulni a mai civilizációt. Szó se róla volt a szavaiban némi igazság, az emberekkel nagyon elszaladt a ló és későn kaptak észbe, hacsak a globális felmelegedés okaira gondolok és az szerintem bőven elég.* -Sajnos a javításhoz már lehet, hogy késő, de azért reménykedjünk. *A nagyim háza sem volt mindennel felszerelve, jó víz az volt és áram is, igaz az utóbbit csak a generátor termelte amit ha elfelejtek feltölteni, akkor gond van. A fűtést még nem volt alkalmam kipróbálni, láthatóan utólag, talán néhány évvel ezelőtt fabrikálták bele a házba, nem ismertem ugyan az alaszkai telet de jobban bíztam a kandallókban. Egon merészen elkalandozott de szívesen hallgattam, mondhatni hasonszőrű volt ebben a témában, végre valaki akinek nem kell megmagyaráznom miért szeretem a kandallót jobban mint a radiátort és miért nem kapcsolom fel a villanyt éjszaka s megyek neki inkább a bútoroknak ha kimegyek a konyhába vizet inni. S miért imádok fák között ücsörögni órákon át. Fura, hogy ennek ellenére szinte sosem tettem ki a lábamat New Yorkból, de amikor Egon arról beszélt, hogy Fairbanks is tartogat számomra valamit, kezdtem úgy érezni, hogy tényleg van benne valami sorsszerűség.* -Ha jól számolom akkor rajtad kívül még két embert ismerek a városban és mindegyikük ezt mondta. Komolyan el kellene gondolkodnom azon, hogy maradjak. *Sajnáltam azt a munkát, és ha szomorúnak is látszottam egy pillanatra, nem éreztem úgy, hogy Egonnak vigasztalnia kellene, mégis jólesett, hogy megpróbálta. Hálásan mosolyogtam rá. Mindaddig míg elő nem került az én kis „takaros járművem”. Csúfságánál már csak a kora volt nagyobb, de én örültem, hogy találtam egy olyan autót ami még gurul, ha úgy akarom akkor megáll és roppant keveset kell fizetni érte. Szerintem az autókölcsönzős is oda meg vissza volt amikor ezt a batárt választottam az első döbbenet után, hogy ilyen autó még létezik, ráadásul egy kölcsönzőben. Nehezen nyitottam ki az ajtaját, valami eldeformálódhatott, külön titkos mozdulat kellett hozzá de lassan és biztosan megtanulom majd és elsőre sikerülni fog. A jobb oldali ajtó simán nyílt, talán mert nem használták annyiszor, vagy nem ment bele semmi azon az oldalon. Egon megjegyzésére megpróbáltam sértődötten nézni, de nem biztos, hogy sikerült, viszont a mutatóujjamat meglóbáltam az arca előtt.* -Ne gúnyolódj! Érzékeny a lelke szegénykémnek. *Az egyetlen új dolog a kocsiban az a kesztyűtartóban lapult, amit előrehajolva sikeresen ki is halásztam. Egy füzet volt a városról amit még nem igazán néztem át, vagy csak felületesen mert nem emlékeztem mozira, de ha mégis benne van, akkor nem kell helyieket hajkurászni. Hamarosan meg is találtam amit kerestem, már csak oda kellett találni.* -Egyben van a színházzal. Azért nem vettem észre a füzetben korábban. Majd te irányítasz. *Azzal át is nyújtottam Egonnak a füzetet aminek a hátuljában egy kihajtogatható városi térkép volt. Addig míg a térképpel volt elfoglalva én megpróbáltam életet lehelni a kocsiba, ami néhány köhögés és krahácsolás után sikerült is. Kérdőn tekintettem Egonra, sikerült-e megtalálnia a mozi helyét a térképen. Elindultam, hogy ráforduljak az erre vezető útra, utána már Egon irányít.*
Rebecca színlelt sértődöttsége mosolyt csalt Egon arcára. - Isten ments, hogy sértegetném ezt a csodálatos autót - vigyorodott el a férfi közben megpróbált kényelmesen elhelyezkedni az ülésen. Becsatolta a biztonsági övet, és várakozóan nézett Rebeccára, miközben a lány a kesztyűtartóban kotorászott valamiért. Egon egyáltalán nem bánta, hogy emiatt a manőver miatt Rebecca igen közel került hozzá. A lány aztán előhalászta amit keresett, és odaadta Egonnak. Miután a lány beindította a furgont kérdőn nézett Egonra, aki ujjával járatta végig az útvonalat a térképen. - Na igen, a színház nem olyan vonzó szórakozási hely, mint a mozi, már csak azért sem mert csöndben kell maradni és enni sem lehet. Lehet, hogy ezért kerülhette el a figyelmemet, mivel ezen a helyen már jártam. Tudom merre menjünk. Látod azt a kereszteződést, ahol egy öreg néni ácsorog a zebrán? Na ott kell befordulni balra, majd megteszünk néhányszáz métert és aztán jobbra kanyar, majd utána balra. Reméljük lesz ott majd szabad parkolóhely. De ha messzebb kell megállni az sem probléma, majd gyalogolunk egy keveset. Egon nézte a lányt, aki sebességbe tette a gépjárművet és gázt adott. A furgon fájdalmasan feljajdult, de nem fulladt le, hanem engedelmesen ment, amerre Rebecca parancsolta neki.
//Azt hiszem a rakpart topicból átmehetnénk mostmár az Empress Theater and Cinema-ba, úgy nézem pont szabad a terület.Ha neked sem gond.//
Haláli, élvezem az életet, komcsi, főleg most, hogy pihenő van, ezért úgy döntöttem, hogy ha már így alakult, akkor majd meglepem a fatert, azaz beköszönök neki. Igaz, nem is tudja, hogy jövök, gondolom az meg már feltűnt neki, hogy mentem. Vigyorogva ugrom át a korlátot, ülök fel rá, a táskámat és az ütőmet finoman leejtem a földre, nehogy bajuk essen. A vigyorom oka nem más, mint az, hogy a holnapi naptól hivatalosan sem kerget a gyámügy, sem a rendőrség. Ennél jobb hírt nem is hozhatok az öregemnek, hát nem? Tuti örülni fog neki. A meccseket meg szerintem nézte, tehát tudja, hogy az NHL-be lógtam el játszani... fél éve. Utólag elgondolkodtam rajta, lehet, szólni kellett volna, de miért? Végül is oké, hogy a faterom, meg tök állat családja van, de amúgy is csak gondot okoztam, meg nem is ismerjük egymást, így nem lehet zabos. Megkönnyítettem az életét, mert nem kellett velem foglalkozni. Na majd most. Idült vigyorom semmit sem lohad, egy kólás üveget szorongatok a mancsomban, azzal ünnepelek. megvan az okom rá, Jared és a falka van már csak a nyakamban, az meg óriási dolog. Összefutottam vele Chicagoban, valamit nagyon mondani akart, de én azt nem vártam meg, ha ide akar jönni, akkor tegye. Jobb, ha inkább arra figyelek, mit csesztünk el eddig? Elbuktunk egy kötelező meccset, ciki. Mi lesz majd a következő fordulóban? Nem tudom, de az edző zabos, amit megértek, mert nem úgy megy a játék a csapatnak, mint kéne, és teljes átalakításról beszélt. Megvonom a vállam, egyelőre nem érint, maximum ha jobb gárdát találok, ahol sokkal nagyobb léptékben tudok fejlődni, akkor megyek. Szóval most ülök a korláton, és bámulom a vizet a kólás üvegembe kapaszkodva, hogy összeszedjem a maradék energiámat, és bekocogjak a faterhoz. Egyelőre a terv biztos, meg az, hogy én nem mozdulok, aztán majd megvalósítom azt is... idővel.
Épp hazafelé tartottam a könyvtárból hazafelé, amikor ismerős energiákra lettem figyelmes. Azok után, hogy már hány hónapja élek itt, Fairbanksben, azt hittem volna, hogy minden itteni leszármazottamhoz volt szerencsém. Úgy tűnik, tévedtem. Ennyi idő után még mindig érnek meglepetések. Nem is volt kérdéses, hogy teszek némi kitérőt, Unalaq biztos nem veszi sértésnek, ha még egy rövid ideig nélkülöznie kell a társaságomat, ellenben engem furdal a kíváncsiság, hogy vajon melyik kölyköm révén lehet ez a fiú a leszármazottam? Szép szál legény, meg kell hagyni, szép jövőnek néz elébe, ha megéri a felnőttkort. Vérfarkasok közötti „felnőttkort”. -Szervusz, kölyök. Tudom, hogy közülünk valóként sok hatása nincs rád, ellenben muszáj megkérdeznem… tisztában vagy vele, hogy amit iszol, milyen káros hatással lenne a szervezetedre, emberként? -sétálok mellé, a korlátnak támaszkodva, miközben megakad a tekintetem a földön heverő hokiütőn. Egy darabig nem mondok semmit, de aztán a kölyök felé fordítom a tekintetem, úgy osztogatom tovább ingyen tanácsaimat. -Látom, jéghokizol. Szép sport, igaz, nem épp a… legkifinomultabb sportág, azt meg kell hagyni, de gondolom, legalább erőlevezetésnek tökéletes. Tört már el bármelyik csontod játék közben? -firtatom tovább a dolgot finoman, majd a kezében tartott üveg felé intek -Lehet, hogy az íze finom, de ha esetleg sérülés miatt szüneteltetned kéne a játékot, inkább hanyagold az italt is. Amennyi káros hatása van, jelentősen hátráltatni tudja a regenerációt. Ennyi idősen pláne. -magyaráztam, miközben a pajzsomat továbbra is szorosan zárva tartottam. Igaz, ritka az ilyesmi, de kíváncsi voltam a kölyök reakciójára olyankor, ha nincs tisztában vele, mennyi idős az előtte álló. Mert kinézetre én sem tűntem sokkal idősebbnek, mint ő…
Elmerülve a gondolataimban, semmit sem csinálva... na ezt a pillanatot azért el tudom képzelni egy ideig... mondjuk úgy még 2 percig. Megpróbáltam, esküszöm, én megpróbáltam azt, hogy legalább fél óráig ezt csinálom, mozdulatlanul, de hamar rájöttem, ezt nem nekem találták ki. Még meditálással is kísérleteztem, aminek az lett a vége, hogy hangosan röhögtem. Az nekem valamiért nem megy, már akkor is küzdöttem vele, amikor a pajzsom fel-levételét gyakoroltam. Mégis hogy a fenébe tudnék órákon át kikapcsolni, amikor az élet pörög, és én is, no meg mindig eszembe jut valami, amit pont akkor és pont ott kell kiagyalnom? Szegény nagyfater volt az egyetlen, aki legalább azt elérte nálam, hogy 10 percig kussban tudjak maradni, meg nem azzal foglalkozni, hogy melyik nőstény merre jár, de más nem. Pedig én tényleg mindent megtettem, na de amikor ellibben előttem egy fődíjas nőstény hátsó, a farkam meg önálló életet él, akkor mégis hogyan? Mindegy, egyszer majd belejövök ebbe is, csak az nem most lesz. Persze, hogy kiszúrom a közeledőt, főleg, hogy nőnemű, és szemrevaló, meg minden ilyesmi, és mosolyogni is tudok, ilyenkor azonnal. -Szia! Na jó, tökre nem erre számítottam, hogy mint valami egészségőr, azonnal kiosztanak, így a köszönésem után el is akadok, csak a flakont emelem fel, hogy közelebbről is megnézzem, mintha sosem láttam volna ilyesmit. -Ja, ez? Persze, cukros lötty, de imádom. Valami káros cucc kell, nem? Ki az, aki leéli úgy az életét, hogy semmit nem próbál ki? De... Noah vagyok. Ez most komoly? Ki ő? Valami földre szállt angyal eldugott szárnyakkal, akinek az a hivatása, hogy az eltévelyedett fiatalokat óvja? Azt hiszem kár volt lelépnem, még a végén kiderül, hogy ez a város tele van meglepetésekkel. -Ahaaa. Pont azért csinálom, azaz kezdtem el anno, mert talán kevesebb hülyeséget csinálok... a statisztikák szerint. Inkább azt kérdezd, mim nem tört el. A pszichomókusok szerint a jéghokit nekem találták ki, mert szerintük az fáraszt, a palánkra kenés és a meccs hevében kialakuló bunyók pedig levezetik a felgyülemlett agressziót. Elvigyorodok, ha arra gondolok, mennyi de mennyi sérülésem volt már, igaz, a többsége nem éppen a jéghoki miatt, de annyi baj legyen. Jared gondoskodott róla, hogy gyakorolhassam a vérvonalamat, aminek örülök, tényleg, mert szükségem van rá. -Oksa, köszi. Legtöbbször azért figyelek a kajára és ilyesmire, de sajna ezt tényleg imádom... te honnan tudod belőni a koromat? Ki ez a nőstény? Tökre abban a hitben voltam, hogy hasonló évjárat mint én, és tessék. A kölyök megszólítás ezek szerint azért volt, mert tudja, mennyit húztam le. Pedig eskü, fent volt a pajzsom, nem eresztettem le, úgy rohangálok, szóvaaal... sebaj, érdekes nőstény botlott belém, és ezzel olyannyira meglep, hogy hirtelenjében elfelejtem stírölni is.
-Nem tagadom, valóban nem könnyű ellenállni a vonzásuknak, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen fiatalon kéne tönkretenned magad velük. -jegyeztem meg könnyed hangnemben, bár a kóla még mindig nagyságrendekkel jobb volt, mint Heine gyárkéményt megszégyenítő füsttermelése. -Jyotsana. -mosolyodok el a bemutatkozására, ha már ő is megosztotta velem a nevét, az a legkevesebb, hogy ennyit én is elárulok magamról. -És, bejött a számítás? Hogy látod, hatásos a sporttal való feszültséglevezetés?-érdeklődöm kíváncsian, azonban nem bírom megállni, hogy ne csapjak le arra a magas labdára, amit nekem passzol – Tudod, van az a mondás a statisztikákról… Hogy valójában arra valók, hogy azt bizonyítsuk be vele, amit akarunk. Példának okáért, ha egyik lábbal egy lavór jeges vízben állsz, a másikkal egy lavór forrásban lévőben, akkor a statisztikák szerint tök jól érzed magad a kellemes, langyos vízben, gyakorlatilag meg egyszerre tudhatsz magadnak égési- és fagyási sérülést is. Amúgy, ha már így felvetetted… mid nem tört még el soha? [/color]-kíváncsiskodok tovább, hisz ilyen zsenge korban ennyi törésen túl lenni, szép teljesítmény. Emberek közt van olyan, aki az egész életét leéli egyetlen törés nélkül. -Egy sportolónak valóban nem árt odafigyelni a tápanyagbevitelre. -értek egyet vele, amikor azonban hirtelen témaváltással nekem szegeti a következő kérdését, csak talányosan elmosolyodok és megváratom még egy pár pillanat erejéig a válasszal. Lehet, hogy most csalódást fogok neki okozni, de… -Pszichológusként végeztem. Elég sokáig tanulmányoztam az emberek viselkedését, és akármilyen hihetetlen, a testbeszéd többet elárul egy személyről, mint azt a legtöbben hinnék. Egyébként esetedben a szóhasználat is árulkodó. Lehet, hogy az idősebb korosztály is használja az olyan szlengeket, mint „kaja”, „lötty”, „cucc”, meg az ehhez hasonlók, de valószínűleg jóval kevesebbet.-magyarázom, majd gondoltam egyet, és én is felmásztam a korlátra, hogy leüljek mellé. Így kényelmesebb beszélgetni, mint hogy egyfolytában felnézzek rá – én sem vagyok éppenséggel alacsony, de a fiú még így is jócskán túlnőtt rajtam. -Egyébként… mi nyomaszt? Vagy milyen probléma elől menekülsz? -töröm meg ismét a csendet, majd mielőtt még rákérdezhetne, hogy miből gondolom, előbbi állításomat alátámasztva választ is adok neki - Egyedül, egy ilyen kihalt helyen… Nem úgy néz ki, mint aki annyira társaságkerülő, magányos típus lenne. Akkor teljesen másképp reagáltál volna az érkezésemre, arra, hogy megszólítalak. -félénkség, ijedtség, netalántán harag, vagy valamilyen negatív érzés, ami azóta is csak erősödne, eddig azonban nem ilyesmit tükröznek a reakciói, arról nem is beszélve, hogy az hiába van felhúzva az a hártyavékony pajzsa, az energiái sem erről árulkodnak. Szóval?
-Szünetekben belefér, annyit nem vedelek, hogy ebbe haljak bele, de nem is menne. Tényleg ritkán iszom kólát, csak ilyenkor, egyébként meg ásványvíz és sima víz van az itallapon. Alkoholt sem fogyasztok, és nem dohányzok, bár van más káros szenvedélyem, ami lehet, ha nem is a szervezetemre nézve, de sokkal veszélyesebb. Hm.. a szervezetemre is, ha azt nézem, mennyit sérülök. -Hű, örvendek, de ez bonyolulttul hangzik. Hogyan becézik? Ilyen nevet most hallok először, oké, nem felejtem el, de hogy kimondani sem tudom, az is fix. Talán van valami rövidített változata is, majd elválik, és tényleg érdekel. -A fenét, dehogy jött. Az idióta pszichomókus találta ki, mert szerinte szükségem van arra, hogy a hiperaktivitásomat kordában tartsam, meg a rejtett agressziómat. A hokiban is a legjobb az ütközés, a palánkra kenés, és hasonlók. A mókus pedig a statisztikáit a hajára kenheti, ezt már anno is mondtam neki. Na hát ennyire állat nem vagyok, hogy hideg-meleg vízzel szórakozzak, valakinek nagyon sok ráérő szabadideje van. Olyan testrészem pedig nem nagyon van, talán a farokcsontom az egyedüli. A saját tapasztalataim szerint az ilyen jellegű sportágak arra jók egy farkasnak, hogy megtanuljon még jobban bunyózni, de hogy ettől lehiggadna, vagy ne keresne több lehetőséget, az kizárt. Most vagy azért van ez, mert még fiatal vagyok, és majd később lenyugszok, vagy alapból ezt örököltem, és akkor bármit csinálhatok sem lesz jobb. Mim nem volt törve, azt igazán nem nehéz összeszednem, mert majdnem minden porcikám sérült már nem is egyszer. Lehet, nem éppen a sporttal, bár ott is szép kis verést lehet adni és kapni, ha azt vesszük. Quebecben meg főleg, mindennapos volt, hogy elkalapáltak, vagy véletlenül én valakit. - Komolyan mondom, az összes pszicho azért választotta ezt a szakmát, mert a saját dolgait sem tudja megoldani, aztán hátha összeszed valami épkézláb ötletet a pácienseitől. Ez tuti, én még nem láttam olyat közöttük, aki ne lett volna hasonlóan problémás, az enyém is, akihez anyám elcipelt, az se volt teljesen ép, de annyira okos ötletei voltak, hogy azzal az erővel fejjel mehettem volna a falnak. Mert nem bánom meg a tetteimet, és a kutya se nézné ki belőlem, hogy mire vagyok képes, túl okos vagyok, meg robbanok, tehát szerinte én szocio- és pszichopata vagyok. Örültem neki, újabb jelzőket kaptam, hát nem édes? -Ja ja, táblázatban kell vezetnünk, mit kajálunk, és ha a mérlegelésnél gáz van, akkor levonnak a fizuból. Sajnos nem zabálhatok kedvemre, bár mégis megteszem, mert ha mást nem, farkasként eszem degeszre magam, úgy is lemozgom. Vigyorogva mesélem, aztán az arcomra fagy, úgy ahogy van, amikor ez a nőstény kiböki, hogy mi a végzettsége... beszarok, jobb, ha befogom. -A mi? Na baszki. Nagy gáz, ha ez a véleményem? Á, ez igaz. Sose lennék képes úgy beszélni, ahogy a nagyfater, bár az nem is csoda, az annál inkább, hogy még mindig él. Majdnem 700 éves bakker, ezt hogy csinálta? Shane-nél is egy mondattal vágtam haza mindent, nekem ehhez tehetségem van, tényleg, pedig eskü tök normálisan próbálok beszélgetni, ahogy fater is mondta, erre tessék. Beletenyerelek a kupacba. Azt pedig tényleg nem tudom, ha belefeketedek sem, hogy a nagyapámnak mi a titka, bár az Amarok elmondta, nyugton volt a seggén. Na ja, könnyű azt mondani, pedig marha igaza van. -Nyomaszt? Á, most jöttem meg, és erőt gyűjtök, hogy visszamenjek. Nem szóltam, hogy lelépek, tudod? Azt hiszem, ezt errefelé nem kedvelik, vagy nem tudom, majd kiderül. Sajnos nem ehhez szoktam hozzá, Quebecben ment mindenki amerre akart, az itteni falka ahhoz képest tiszta katonaság. Néha népszámlálást tartottak, nyugtázták, ha kevesebben vagyunk, és ennyi, de ha jól sejtem, faternak más a véleménye erről, de meg kell értenie, hokizni mentem.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy meglepődök a fiú reakcióján… mióta eljöttem Kalkuttából, lépten-nyomon hasonló utalásokat kaptam a nevem kapcsán… Egy halvány mosolyra azonban így is telik. -Nem olyan bonyolult az, csak szokatlan egy nyugati fülnek… -jegyzem meg, de eszem ágában sincs kitolni a kölyökkel - Ha nem boldogulsz vele, akkor a Jyo is megteszi. -ajánlom fel neki a rövidebb becenevet, erre aztán semmi panasza nem lehet! Ahogy meghallom, milyen lelkesen mesél a pszichológusáról, egy csöppet fentebb kúszik a szemöldököm, de van bennem annyi tapintat, hogy ne szakítsam félbe… Ellenben az utolsó megjegyzésénél nem bírom megállni, hogy ne vágjak közbe. -Ez felettébb érdekes... -jegyzem meg eltűnődve -…hogy nem látod szükségét a farokcsontjaidnak. Pedig a farkasoknál egész fontos funkciót lát el. Jelzés, kommunikáció, egyensúly… -említek egy párat csak a példa kedvéért. Arra, hogy agresszív meg hiperaktív, inkább nem is reagálok, napjainkban oly könnyen fogják rá mindegy gyerekre, aki nem a könyvekbe temetkezik, vagy a számítógép előtt görnyed, hanem inkább a mozgásban leli örömét, csupán a szülők lusták, hogy foglalkozzanak vele. Azt azonban úgy tűnik, nem tudja, mikor kell befognia a száját… Ahogy a szakmámról beszél, önkéntelenül is elönt némi düh, pláne amikor a saját dolgok kerülnek szóba. Tudom, akinek nem inge… Nem is veszem magamra, de ettől függetlenül még így is sértő. Szerencséje, hogy inkább gyorsan témát vált… -Érthető. Addig élvezd ki a versenyzést, amíg ilyen fiatal vagy, később már nehezebb lesz titkolni a vérfarkas létedet. -tettem hozzá, hisz igencsak gyanút keltő lenne, ha valaki jóval az átlag fölötti teljesítményt nyújtana, minden doppingszer vagy egyéb nélkül. Nem lehetetlen, viszont rendkívül ritka. -A vérvonal szerinti nagyapád egyben vér szerinti is? -érdeklődöm, ahogy szóba kerül az illető, hisz ez nem volt egyértelmű a szavaiból, mindenesetre egy elismerő bólintással adózom neki. Valóban meglep, hogy – attól függetlenül, hogy a leszármazottam vagy sem – ilyen szép kort megélt. Nem is emlékszem, tudok-e más, hasonlóan matuzsálemi korú társainkról… Már persze a testvéreimen kívül. -Hogy hívják, ha szabad megkérdeznem? És mi a titka, hogy ilyen szép kort élt meg? -csapok le a témára kíváncsian, hisz egyre inkább foglalkoztat a téma, legalább feledteti a korábbi kellemetlen szituációt. -Szóval visszatérő vendég vagy… Egy jó tanács, kölyök… amíg ilyen harmatos korú vagy, nem árt némi tiszteletet mutatni az idősebbek felé, és jól nevelten viselkedni, pláne, ha egy falka tagja vagy. Különben esélyes, hogy nem éred meg a felnőtt kort… 300 évesen meg már úgy te leszel az, aki – jogosan – támaszt elvárásokat a fiatalokkal szemben… –ingyen tanács, azt kezd vele, amit akar. Ha van egy kis esze, akkor megfogadja, és némileg jobb eséllyel néz szembe a jövővel.
Próbálgatom a nőstény nevét, aztán fel is adom, mert háromból háromszor sem sikerül elsuttognom, pedig akartam... majd gyakorlom. -Tényleg az, szép, csak hirtelen beletörne a nyelvem, míg nem szokom meg. Jyo... köszönöm, ez egyszerűbb. Megmentőként tekintek most rá, tényleg képtelen lennék hibátlanul kiejteni, akármit csinálok is, az pedig szerintem tök bunkóság, még ha nem is szándékos. Ezért örülök a könnyítésnek, ezt legalább nem fogom elcseszni. Az, hogy szerintem a statisztikák meg a tudományos megállapítások fele hülyeség, az egy dolog, már nem is mondok rá semmit, inkább azon gondolkodom tovább, van-e még olyan testrészem, ami nem tört el. Nincs, marad a farokcsont. -Bocsi, tényleg nem akartalak ezzel megsérteni vagy bántani vagy ilyesmi, komcsi nem, csak izé... Azt tudom, de az még épségben van, ezen kívül pedig már mindenem tört. Sosem tervezem, hogy szétzúzzam magam, csak valahogy mindig összehozom. Széles vigyorral nézek a nőstényre, sejtheti, hogy nem éppen edzésen vagy meccsen sérülök a legtöbbet, de még ezeket is élvezem, mert annál inkább gyakorolhatom a regenerálódást. Nagy valószínűséggel Emily és a vérvonalam mentett meg akkor is, amikor Alethea lelőtt, de a mai napig nem tudom, miért pont engem, mert mit vétettem, meg sok egyebet sem. Van egy elméletem, Shane-nel próbáltam megbeszélni, persze leintett, kicsi vagyok én még ehhez, de azért érdekel a dolog. -Szeretem, az okosok szerint van hozzá tehetségem, én nem tudom, csak hokizok. Megy a játék, azt érzem, azt is vágom, hogy nem véletlenül lehetek válogatott, de nem vagyok szakguru, hogy megállapítsak ilyesmit. Még egy 20 évet le tudok húzni, aztán szünetelnem kell, ez is tiszta, így bólogatok is a nőstény megjegyzésére. -Á, dehogy, csak vérvonalbeli. Egyáltalán nem sajnálom, hogy így van, mert tőle idősebb farkast nem is láttam még, és az is csoda, hogy olyan jól tartja magát, a pofonjai meg... na azok nagyok. Most jövök rá, hogy tulajdonképpen én nem is ismerem anyám szüleit. Faterét meg pláne nem, hacsak nem vándorolnak ők is valamelyik falkában, de lényegében fogalmam sincs, kik a nagyszüleim. Ez cikinek számít? -Roger Hewson a neve, azt pedig nem tudom, tényleg nem. Mondjuk nyugodt csóka, mindig mondta, kedvelem, többet voltam vele, mint a kölykével. Mondjuk irtó mázlista, mert ismerte a vérvonal alapítóját. Tudod mit nem adnék én azért, ha védőszellemként kapnám? Vagy láthatnám? Áááá, ez állati nagy álmom, mert az öreg nem beszélt róla soha, ha kérdeztem sem volt hajlandó nyilatkozni. Neked nincs ilyen vágyad? Nagyfaterral voltam, igen, már amikor egyáltalán ott voltam, ahol ő, vagy a többiek. Mivel a quebeci falka tragikus az ittenihez képest, azaz nem is falka, ez nem csoda. Az, hogy a nagyfater mikor keveredett oda, és miért nem vette át a nagyfőnök szerepét, na azt a mai napig nem értem. Pedig tud valamit, ha közel a 700-hoz még mindig él. Shane amikor beszélt a védőszelleméről, hát egyenesen irigyeltem, még akkor is, ha az nem fenékig tejfel. Milyen már az, amikor a saját vérvonalapítója figyel rá, ne csináljon hülyeséget? Azt hiszem, ez lehet a titok nyitja azoknál, akik ilyen matuzsálemi kort éltek meg. Ők tőlük tanultak, míg mi... Jaredet hagyjuk. -Olyasmi, bár ha azt nézem, hogy egy éve jöttem ide, aztán fél éve mentem, lehet, ezt így nem így neveznék. Igen, igen, ezt már tudom, csak... mindig sikerül mellényúlnom. Mintha a baj üldözne engem, és mindig utolérne. Shane is elmondta ezt, és eskü én azóta próbálom, meg figyelek és minden, csak hát na, valahogy soha nem jön össze. Azt már azért vágom, hogy ez a nőstény sem éppen fiatal, ha ennyire vágja a dolgokat, meg... meg túl kifinomult ahhoz, hogy Jared-korabeli legyen. Még fater sem ilyen a maga 300 évével, talán Victor az, de ő 550-es kiadás.
-Ugyan, nincs mit! -csóválom a fejem a fiú mentegetőzését hallva… azt el is bírom képzelni, hogy beletörik a nyelve, pláne, ha ezen a kontinensen született. Még abban sem vagyok biztos, hogy valami idegen nyelvet ismer, kötelező volt-e egyáltalán a suliban, bár tekintve, hogy többnyire a spanyol és a francia között merül ki a választási lehetőség… sokkal előrébb nem lenne a nevem kiejtése kapcsán. -Azt hiszem, mindketten jobban járunk, ha inkább hanyagoljuk a témát, rendben? -kérdezek vissza a pszichológus téma kapcsán, hisz ő ebből jól már úgy se jön ki, azzal meg ő jár jobban, ha nem tornázza fel még jobban a vérnyomásomat vele, mert a végén még az a pár csontja is el talál törni, ami eddig épségben megúszta eddigi pályafutását… -Ha nem lenne, akkor sikerélményed sem lenne, anélkül pedig nem élveznéd és már rég abbahagytad volna az egészet. Szerintem. Gondolom, ha annak idején a balettot javasolták volna, az nem fogott volna meg ennyire, vagy tévedek? -kérdezek vissza, előbb kinézem a húgom valamelyik leszármazottjából, hogy a táncnak szenteli az életét, mint a sajátjaimból. Csak vérvonalbeli. Aprót bólintok a szavai hallatán, ahogy pedig mesélni kezd, érdeklődve hallgatom. Eddig is volt egy halvány gyanúm, hogy a családfa melyik ágán lehet a kölyök, így megerősítést kaptam, hogy jól gyanakodtam. Azt mindenesetre leszűröm a szavaiból, hogy az a bizonyos unokám sem lehetett valami minta Teremtő, ha már a kölyök inkább a vérvonal-nagyapjával töltötte az idejét, mint vele. -Na, mit? -kérdezek vissza már csak a poén kedvéért is, miközben szélesen elmosolyodok a lelkesedése hallatán, ám aztán csak eltöprengek a kérdése hallatán. -Őszintén? Fogalmam sincs… néha jó lenne, ha újra láthatnám… vagy találkoznánk, megjelenne, vagy bármi hasonló, hogy kikérjem a tanácsát egy-egy nehezebb ügyben, hisz mégiscsak idősebb, tapasztaltabb, mint én… Másfelől viszont jó ideje rá vagyok utalva, hogy magam boldoguljak, hozzászoktam az önállósághoz. -vontam vállat, mert magam sem lennék biztos benne, hogyan fogadnám, ha Tupilek, mint védőszellem, minden lépésemet figyelemmel követné. Azt hiszem, túlságosan nem rajonganék érte, ha már annyira védőszellem szeretne lenni – amit kétlek – akkor inkább valamely más testvéremet válassza, akinek nagyobb szüksége van az útmutatására, támogatására. -Szép álmok, de sajnos elég kevés a valószínűsége, hogy valaha valóra válik. Tekintve, hogy milyen kevés alapító van, és ehhez képest milyen sok vérfarkas… -már annak is kevés az esélye, hogy egyáltalán ő kapjon egyet - Másfelől, én magam még sohasem találkoztam olyannal, akinek valamelyik vérvonal-alapító lenne a védőszelleme. -jegyeztem meg, mintegy mellékesen. Sajnáltam, hogy le kell törnöm a fiú lelkesedését, de nemigen terveztem ismét meghalni, úgyhogy ha minden a tervek szerint halad, jó eséllyel őt is túl fogom élni. -Sosem értettem az olyanokat, akik titkolóznak a teremtőjükkel kapcsolatban. -kanyarodtam vissza az előző témához, hisz ez nem az első eset volt az itteni leszármazottaim körében, hogy semmit sem tudtak… Igaz, ha úgy nézzük, hogy ennyire lojálisak hozzám, és nem akartak semmit sem elárulni rólam, dicséretes tény – csupán annyi a szépséghibája az egésznek, hogy én sohasem kértem tőlük ilyesmit. Pláne, hogy akkoriban még teljesen más idők jártak… És akiket több száz éve haraptam be, miért ne mesélhettek volna rólam? Hisz annak mostanra semmi „veszélye” nem lett volna… -Jobban kell figyelni. Jobban kell igyekezni. Nagyjából ennyi a titka az egésznek. – nem pedig a kapkodás, a sietség, a figyelmetlenség… így nem is csodálkozok, hogy nem áll jól a szénája, ilyen ifjonti lelkesedéssel. -És, mik a terveid? Hogyan tovább, a későbbiekben? -vetettem fel egy újabb kérdést, hogy kicsit jobban megismerhessem.
Halál jó fej ez a nőstény, nem tűnök parasztnak a szemében, ha becézem, és ez nekem tökre szokatlan, mert a fater falkájában volt valami mongol fazon -na annak akkor se tudtam kimondani a nevét, ha agyonütöttek-, és ki volt akadva, mert rövidíteni mertem a nevét. Jó, hogy nem küldött logopédushoz, már csak az hiányzott volna, igaz, amíg ott voltam, azon gondolkodtam, hogy a fenébe keveredett Kanadába? Örüljön neki, hogy egyáltalán törekedtem arra, annyit megjegyezzek belőle. Mindegy is. -Azt megkérdezhetem, hogy ez milyen származást takar? Szanszkrit vagy maláj név? Érdekel, mert szép hangzása van, már ha ő mondja ki, és nem én tekeredek bele. Angolul és franciául tudok, elvégre Kanadában nőttem fel, latinul, olaszul és spanyolul tanultam, beszélem is, de azért nem vagyok sajnos nyelvzseni, vagy nem tudok róla. A megállapításra bólintok. -Szerintem is. Beletenyereltem, szokásomhoz híven, nem is én lennék, ha ezt nem sikerült volna, mondtam én, hogy a baj keres engem, de fater sem hiszi el, pedig de. -Persze. Sosem értettem azokat, akik éveken keresztül úgy űznek valamit, hogy annak látható eredménye nincs, de versenyeznek. Tudod, ha kiderült volna, hogy az ütőt hajítom a korong után, tényleg abbahagytam volna, és keresek másik sportágat. Balett? Soha. Az említett művészeti ágra úgy pillantok a nőstényre, mint aki megőrült. Az nem férfiaknak való, hanem nőknek, szerintem pedig az a hím, aki balettozik, az is tuti a saját neméhez vonzódik, maximum nem vallja be. -Bármelyik végtagomat, halál komoly. A nagyfater annyira titkolózott, csak nem tudom, miért, de amikor még Shane is beszélt az övéről, hát tényleg irigyeltem. -Tulajdonképpen én is ezért örülnék neki, mert hát na... mennyire jó lehet, ha olyasvalakitől kapsz segítséget, aki azért tudja, mi a pálya, mert a legidősebbek egyike. A volt falkám mint kiderült, hát mindennek nevezhető, csak falkának nem, erre itt döbbentem rá. Nálunk mindenki ment a feje után, senki nem foglalkozott senkivel, itt meg... egészen más. Olyan... olyan családias. Igen, álmodozok ilyesmiről, mert akkoriban, ahogy a nagyfateron is látom, egészen más idők jártak, de azt nem értem, hogy miért maradt ott, miért nem ment el olyan helyre, ahol normális falka van. Mint itt például. Ez meg is lepett, és tetszett is, csak... csak nem vagyok hozzászokva, így beilleszkedni, na az nehezen megy. -Tudom, de azért néha jól jött volna egy, hogy ne keveredjek mindig bajba. Egyedül nehéz. Konkrétan túlélek minden egyes nap, és Darren szerint az is csoda, hogy még élek. Szerintem is, ebben egyetértünk. Jaredről meg fogalmam sincs merre jár, csak azt tudom, hogy a nyomomban, mert még mindig pipa, hogy ott mertem hagyni, mint Teremtőt. Mégis mit kellett volna tennem? Az intézetből sem hozott ki, pedig kértem, akkor miért kellene hozzá ragaszkodnom? -Azt én sem, mert szerintem azzal, hogy nem ismerjük a teljes történetet, sokkal rosszabb. Olyan lyukak vannak, hogy öröm nézni. Shane-nel elbeszélgettem erről, bár valahogy mindig kitért, amikor pedzegetni kezdtem, hogy mi az, ami nekem gyanús. Azt nem mondom, hogy neki a védőszelleme pont a saját alapítója volt, de tutira megérdemelte az öreg, mert ez nem mindenkinek adatik meg. Oké, nem is mai csirke. -Egyszerűen hangzik, de a kivitelezés... na az már bonyolult. A magam 21 évével, amikor lassan 7 éve élem ezt az életet, hát még nehezebb, főleg úgy, hogy szerencsétlen faternak eleve van két kölyke, mit zargassam még én is? -Nem tudom, ezen nem gondolkodtam, egyelőre a hoki a biztos. Még a továbbtanulást sem tudom, pedig ajánlatom az van több egyetemről is, csak... fogalmam sincs, melyiket válasszam. Szokom ezt a falkát, szerencsére Castor halál jó fej, rendes fickó, aztán innentől kezdve nem tudom. Próbálom megélni a 100 évet... asszem. Jó kérdés, tényleg nincs róla fogalmam, merre tovább, vagy hogyan, a tanulással nem volt gondom, bár nem nagyon ültem a könyvek felett, mégis végig kitűnővel zártam. Darren a biológiai faterom, ezen felül nincs más rokoni kapcsolat köztünk, az a Victor meg annyira morcos alak, hogy tőle inkább nem is kérdezek. Pedig lenne mit, mert ahogy elnéztem a többieket, hát annyi hiányosságom van, hogy öröm nézni. Kaját tudok keríteni magamnak, kommunikáció is megy, meg a pajzs, és a bunyó. Ezen felül meg... passz.
-Szanszkrit, és mégsem. -mosolyodok el a találgatásait hallgatva - A jyotis fényt jelent a szanszkrit nyelvben, ebből alakult ki a név is, ami a hindi nyelvben holdfényt jelent. Bár abban igazad van, hogy a különböző indiai nyelvjárások egész hasonlóak, legalábbis idegen fül számára. -magyarázok, ám visszafogom magam, mielőtt még túlzottan is átmennék tanár-stílusba, rögtönzött kiselőadást tartva a különböző nyelvi különbségekről. Mert hogy amellett, hogy időm nagy részét kint töltöm, növényeket tanulmányozva, még mindig imádom a különböző idegen nyelvű könyvek fordítgatásait is. -Ha valaki kikapcsolódásként űzi, akkor úgy érthető, ha nem hajszolja az egyre jobb eredményeket. De ha már verseny, akkor tényleg legyen verseny, nem igaz? -kérdezek vissza, amikor pedig a balett hallatán finoman szólva ledermed a kölyök, akaratlanul is elnevetem magam. A válasz azonban, amit a következő kérdésemre kapok, igazán felkelti az érdeklődésemet. -Tudod… -kezdek bele eltöprengve – Egy végtag nem olyan nagy dolog, pláne, ha a mi vérvonalunkba tartozik. Még egy frissen beharapott kölyöknek is visszanő, maximum egy éven belül. Egy év pedig mi akkor, ha több száz évig élhetünk, nem igaz? -kérdezek vissza, ám nem hagy nyugodni az a korábbi megjegyzése, miszerint mit nem adna érte… Tudom, nem szép dolog ily módon visszaélni a tudatlanságával, és sajnos igazam kell adnom Emmának is… vannak alkalmak, amikor tényleg képtelenség ellenállni a kísértésnek, hogy valaki efféle macska-egér játékot űzzön a gyengébbel. -Mondd Noah… Mi az, ami a legértékesebb számodra az életben? Akár tárgy, személy, érzés, érték, fogalom, emlék, vágyálom, vagy bármi lehet, ami kézzel fogható, vagy akár megfoghatatlan…? -kérdezek vissza halk, de annál komolyabb hangon, hisz valóban érdekel, hogy az eddig megismertek után mi az, ami a legkedvesebb a szívének? Aminek az elvesztése a legnagyobb érvágásként érné? Csak kedvesen mosolyogva hallgatom, ahogy a jelenlegi falkájáról beszél, s bár vannak kétségeim Castor képességeivel kapcsolatban, azt meg kell hagyni, hogy tényleg nagyszerűen összetartja a falkát. Azt hiszem, ennek az egyik leg letisztultabb és őszintébb megnyilatkozását hallhattam most, hisz nem újdonság, hogy milyen nehéz a kölykök élete egy ilyen hierarchiarendszerben, mint a miénk… Ha ő családiasnak érzi, akkor az tényleg jót jelent. -Igen, egyedül valóban… viszont nem vagy egyedül. Emlékszel? Ott a falka, aminek pedig pont az összetartás a lényege… Másfelől… tudom, hogy több vérvonal-rokonodat is a falkatársaid közt tudhatod, ha más nem, ők biztosan megértik a farkaslét nehézségeivel kapcsolatos tanácstalanságaidat… -tisztában vagyok vele, milyen sok megválaszolatlan kérdés képes felgyülemleni ilyenkor, amikor valaki még csak épp, hogy elindult az ösvényen, hogy egyszer teljes értékű vérfarkas válhasson belőle. -El tudom képzelni. -feleltem azokra a bizonyos „lyukakra” a történetünkben, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve folytattam - Sosem próbáltad ezeket a hiányos, sötét foltokat kitölteni? Csupán a saját fantáziádra hivatkozva kitalálni, hogy mi történhetett vajon? -kérdeztem vissza, hisz attól, hogy idősebb voltam szinte az összes létező vérfarkasnál, számomra is rengeteg megválaszolatlan kérdés lebegett a levegőben, s olykor szívesen múlattam az időt azzal, hogy megpróbálok megoldást találni rájuk, a magam szórakoztatására. -Egyébként… mire lennél kíváncsi? Például? Hátha én választ tudok adni a kérdésedre. -ajánlottam fel egy lehetőséget, hogy a múltunkról kérdezzen, ha már annyira érdeklődött, s ha már a felmenői annyira elzárkóztak attól, hogy bármit is megosszanak vele a „gyökereiről”. -Értem. -feleltem, amikor választ kaptam a jövőbeli terveire, igaz, amikor meghallom Castor nevét, mellette a „halál jó fej” kifejezéssel, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Vajon a többi kölyök is így rajong érte? -Sok sikert hozzá! És még legalább ötször annyit. -felelem bíztatóan a szavaira – És remélem, hogy a falkában is hamar megtalálod a helyed. -teszem hozzá, mintegy kiegészítésképp.
-Hű. Szép név. Holdfény... ez tetszik, és köszi, ma is tanultam valamit. Érdekes, hogy egyes nyelvjárásokban hányféle akárcsak dialektus is létezik, és így is, hogy hangzásra rávágnám, hogy ebből a kettőből lehet valamelyik, és mégsem. Imádom a különböző kultúrákat, bár tudom, nem látszik rajtam. Mosolyogva figyelem a nőstényt, ahogy magyaráz. Ő az első, aki nem fennakad egy hülyének tűnő kérdésen, hanem kifejti, és még hogy. -Így van. Nálunk szerencsére akinek nem jönnek az eredmények rövid időn belül, vagy már az elején látszik, hogy nem lesz kiváló, és nem csak mozgás miatt szeretné űzni, azt eltanácsolják. Hála az égnek otthon ez így megy, azért van az, hogy pl. a hokiban mindig ott vagyunk a világ élvonalában, és nincs szakadék egyes generációk között. -Jó, ez igaz. A szívemet nem mondom, mert lehet, önző vagyok, de azért szeretnék még élni kicsit... deeee... mondjuk páros szerveim közül az egyiket simán. Az már úgy alakulna? Shane-nek tudom, hogy volt védőszelleme, elárulta, és akkor... akkor annyira irigyeltem érte, na nem azért, mert így meg kellett halnia annak, aki odakerült mellé, de na. Főleg, hogy azt kapta, akit, és az, hogy ismerhette a saját alapítóját. Rosszkor születtem, ez van. Jyo kérdése meglep, de olyan csípőből jön a válasz, ami lehet, őt is megdöbbenti. -Komolyan tudni akarod? A szeretet és az összetartás, vagyis a család, ami lehet falka, vagy a saját véreim, ezek a legfontosabbak. Meg hogy... legalább képen láthassam a dédnagyanyámat, hogy egyáltalán tudjam, ki ő. Nem kellenek anyagi javak, nem, csak ezek. Minden olyan, amire mindig is vágytam és sosem lehetett részem benne. Akár azért, mert anyám egyedül nevelt fel, vagy azért, mert a quebeci falka köszönőviszonyban sincs az ittenivel, mindegy. Ezek a legtitkosabb vágyaim, és azon kívül, hogy meg akarom dönteni Gretcky rekordját... az is múlandó dolog, de amiket igazán szeretnék, azok nem. Lehet, ezt senki nem nézi ki belőlem, de így van, és rá kell jönnöm, hogy ezt még soha senki nem kérdezte meg tőlem. -Tudom, de mégis. Tavaly jöttem ide, idegenek a számomra, szinte nem is ismerem őket, csak a légkör olyan, hogy tetszik. Castor támogat a sportban, és ez sokat jelent. Kölyök vagyok, mégis kinek akaszkodjak a nyakába, hogy segítsen? Nem lehetek teher. Darren megteszi, de neki is van kölyke, én meg csak a fia vagyok, a teremtőm pedig a jó ég tudja merre jár. Miután ott hagyott az intézetben, én ott hagytam Kanadában. Itt döbbentem rá arra, hogy azért ennek nem így kellene működnie, hanem majdhogynem kézen fogva kellett volna megérkeznünk. "Elárvult" kölyöknek magának kell boldogulnia, senkit nem fáraszthatok, hogy külön foglalkozzon velem, vagy ha gondom van, nem rohanhatok mindig faterhoz. Van elég baja a saját utódaival. A mentorok is elfoglaltak, az az arénás cucc, persze ott nem indulhattam, de akkor láttam, mennyi kölyök van, hát nem érhetnek rám folyton. ahogy Jyo a saját vérvonalbelieket említi, rájövök, hogy nem is nagyon foglalkoztam azzal, kik azok. Fel kellene sorolnom, egyet sem tudnék említeni. Ciki. Lyukak betömése, elnevetem magam. -Dehogynem, rengeteget agyaltam ezen. Hülyének fogsz nézni, de tudod hányszor megfordult a fejemben, hogy addig tudjuk, mi történt Alignakkal, hogy szétszéledt a Törzs, aztán nagy csend, és semmi? Vajon miért? Miért nem tudunk semmit a további életükről? Merre jártak? Mikor haltak meg? Ezt sehol nem találtam meg, nagyapám meg hallgatott, mint a sír, amikor kérdeztem. Pedig, aki vallásos vagy mi, az legalább egy gyertyát gyújt olyankor, ahogy a nagyapa is az első kölykéért. Az anyjáért, a dédnagyanyámért sosem gyújtott. Ha magam tömném be a lyukakat, akkor azt mondanám, hogy azért, mert élnek, csak már nagyon de nagyon öregek. Elméletben ha kiszámolom, akkor neccesen, de beleférne. 800 körül lennének, az még pont a határ. Nagyapám is a majdnem a 700 évével... hát akkor miért ne lehetne, hogy élnek ők is? Az a 100 év ide vagy oda... oké, sok, csak hát na. Vagy... nem tudom. ha nekem kéne mesét írnom, akkor ezt mondanám. Szóval, most... hülyének nézel, ugye? Egy álmodozó kölyöknek, akinek fel kellene ébrednie, ugye? Shane-nek is ezt ecseteltem, de lehűtött, sajnos nem jutottam előrébb, van ilyen, de tényleg nem értem, és tényleg kérdezősködtem az öregektől, és senki nem mond semmit. Sehol nincs egy könyv, vagy valami, mint egy mese, ami tulajdonképpen nem ér véget. Olyan meg nincs, de Shane szerint ezt így kell elfogadni. Lehet, igaza van, csak foglalkoztat a dolog. Kaptam valamit, és nem ismerem a teljes történelmi hátteret, és az sincs rám írva, sőt, első ránézésre a többségnek eszébe sem jut, hogy imádok olvasni, tanulni. -Mindenre, hogy utána mi történhetett? Miért szakad ott vége a történteknek, hogy Alignak meghalt, és ők szétmentek? Még II. Ramszeszről is maradtak feljegyzések, illetve az ókorról, erről meg nem? De... legfőképp a dédnagyanyám, ő milyen volt? Kedves? Olyan igazi anya-típus? Vagy más? Keménykezű, aki tanított? Nagyapámat nézve biztos, hogy mindent átadott, hiszen ő sem élne már, ha ez nem így lett volna. A neve gyönyörű, az is szanszkrit vagy óindiai eredetű, Pillangó. Hát nem édes? Vigyorgok, mert amit felsorolok a dédnagyanyámról, előttem egy kedves, mosolygó női alak jelenik meg. egyszerűen nem is tudom másként elképzelni. Nem tudom, hogy Jyo hány éves, de csak többet tud egy 21 éves srácnál, ez tuti. Ráadásul simán belőtte a koromat is, mondjuk nem lehetett túl nehéz, de azért az azt jelenti, hogy jóval idősebb tőlem. -Köszi, igyekszem. Ha a baj elkerül engem, akkor talán van rá esély, de egyelőre küzdök a 100-ért is. Az meg... folyamatban. Megtalálni a helyemet a falkában, az jó dolog lesz. Igazán az tetszik, amit a végrehajtók csinálnak meg a testőrök, de tuti azért, mert egy dolgot tudok, bunyózni. Közben rá kell döbbenjek arra is, hogy tulajdonképpen Ashley-n kívül egyik kölyökkel sem beszélgettem, igaz, a lakból is ki voltam tiltva, a hotelben meg azért jártam, mert amikor Alethea lelőtt, akkor oda vittek be. Emily volt ott, őt ismerem, ő rendes, ő mentett meg, és amíg nyomtam az ágyat, vele dumáltam. Ki sem röhögött, amikor palacsintát kértem, ahogy magamhoz tértem, pedig mennyire gáz volt már így kezdeni? Castorral is dumáltam, igaz, főleg a hoki miatt, és tényleg rendes, mert elengedett, sőt, már akkor felmerült, hogy esetleg itt kéne összehozni egy ütőképes csapatot. Darrennel meg naná, hiszen az apám, vele egész jól kijöttem a végén, csak az indítás volt szar. Így jár az, aki elképzel egy 40-50 közötti pocakos fickót, és helyette belefut egy 300 éves farkasba. Shane a főmufti, okos fickó, de asszem nem kedveli a kölyköket.Más nem volt, akivel nagyon diskuráltam volna. Belegondolok, ez 5 ember a falkából. Azt hiszem rossz az arány.
- Köszönöm! -nevettem csendesen, ahogy megdícsérte a nevemet, amikor pedig meghallom a következő megjegyzését, csak megcsóválom a fejem - Kinézet, első benyomás vagy felszínes ismeretség alapján megítélni bárkit is elhamarkodott döntés lenne. -jegyzem meg, hisz a felszín alatt mindannyian mások vagyunk… Már régebben is éreztem ezt, de napjainkban ez az érzés egyre erősebbé válik, ahogy az egyre növekvő tömegekben mind inkább az álcánk mögé bújunk. - Érthető. Más kikapcsolódásból mozogni, és más, ha a jobbnál jobb eredmény elérése a cél. -bólintok a kölyök magyarázatára, hogy aztán valamivel később egy – számomra – sokkal izgalmasabb témára váltsunk. - Alakul, alakul… bár még mindig nem az igazi. -de azzal annyiban is hagyom a dolgot, úgy tűnik, ezen az úton úgy sem jutunk túl messzire, amerre pedig én szerettem elvinni az ösvényt, hiába, rejtve maradt a szeme előtt. Talán majd máskor… -Ha nem érdekelne, nem kérdeztem volna. -válaszolok szelíden a visszakérdezésére, majd kíváncsian hallgatom, hogy mi lenne az… No igen, egyből közelítünk abba az irányba, ahová az előbb szerettem volna kilyukadni, ám amikor a dédnagyanyjára – azaz rám – terelődik a szó, némileg meglep ez a nagy lelkesedése, rajongása. Pláne úgy, hogy a legtöbb leszármazottamnak talán meg sem fordul a fejében, hogy milyen lehettem valójában? Éltem… léteztem, sok száz évvel ezelőtt…? Mindenesetre érdekelne, hogy mivel sikerült így felkeltenem az érdeklődését… Talán ez is a Vörös Holdnak köszönhető? - Tudod, Noah, erre sajnos nem sok esélyt látok… A fényképészet története alig két évszázados, ha pedig készült is rajz róla, kétlem, hogy majd’ ezer esztendőt túlélt volna. -reagálok a szavaira, egyébiránt pedig, ha valami csoda folytán mégis, vajon megtudnák valaha is, hogy kit ábrázolhatott? - A mesék, a történetek azok, amiben tovább élnek őseink. Biztos hallottad már te is, hogy amíg valakinek a neve feledésbe nem merül, addig sosem hal meg igazán. -persze nem a fizikai értelemben, inkább csak a „szellemére”, eszmeiségére értve. - Egy kölyök nem teher, hanem a jövő. Egy lehetőség, amit nem szabad veszni hagyni. -szemléltettem a saját véleményemet a téma kapcsán - Nem te vagy az egyetlen kölyök a falkában, ahogy sejtésem szerint nem is te vagy az egyetlen, aki a teremtője nélkül élne, vagy akivel nem foglalkozik eleget a beharapója… Biztos, hogy akadnak olyanok, akitől segítséget kérhetsz, mást nem, a mentoroktól mindenképp. Ha ők is meglátják benned a lehetőséget, hogy tanulni vágysz, akarod vinni valamire az életben, mint vérfarkas, ők is másképp fognak hozzád viszonyulni. -adtam egy tanácsot, hogy mely csoporthoz forduljon segítségért, konkrét személyeket azonban ha akartam volna, se tudtam volna megjegyezni. Ennyire én sem voltam képben a helyzettel, de gondolom, ha kicsit kérdezősködik, hamar megtalálja a megfelelő személyeket, akik hajlandóak foglalkozni vele. - Talán, mert odáig volt érdekes? Vagy mert utána így, hogy szétszéledtek, sokkal nehezebb volt követni, hogy melyikükkel mi történik a világban. Tudod, akkoriban még teljesen más világ volt… Ma akár pár óra alatt átszelheted egész Amerikát, annak idején ehhez hónapokra lett volna szükség. –adtam néhány magyarázatot arról, hogy mi történhetett, ám úgy tűnik, volt valami amiről megfeledkezett a fiú - Egyébként tévedsz, ha azt hiszed, semmi nem maradt fenn róluk. Az őrzők évszázadok óta gyűjtik és őrzik a róluk szóló feljegyzéseket, amiről sikerül tudomást szerezniük. -jegyeztem meg. - A gyertyagyújtás a halott eltávozásának évfordulóján szokás sok helyen. De mikor gyújtasz gyertyát valakiért, ha egyik napról a másikra eltűnik az életedből, és semmit sem tudsz róla? -világítottam rá egy apró tényre, hisz lehet, hogy jóval hosszabb időt töltöttem egy-egy kölyköm mellett, mint a testvéreim nagy része, ám végül mindnek elengedtem a kezét, ha eljött az idő, hogy maguk boldoguljanak a világban. - Noah… A nagyapád igazán különleges személy lehet, akit szerethetnek a Szellemek, hisz valóságos csoda, hogy ennyi év után még életben van. Ahogy eddig tapasztaltam, sokunk a 600. esztendőt sem éli meg, és már az is egész ritkaságnak számít. -feleltem. Nem akartam elrontani a kedvét vele, csupán azt sem szerettem volna, ha hamis illúziókba ringatja magát. Ennek ellenére valahol jól esett a tudat, hogy az egyik kölyköm, oly sok idő után még mindig életben van. Ha még életben lesz, amikor a Szellemektől feloldozást nyerünk és elhagyhatjuk az otthonunkat, szeretném meglátogatni, ezt már most elkönyvelem magam. - Nem feltétlenül, amíg nem megy az ember kárára. Tekintve, hogy Trollok vagyunk, nem pedig Illúzionisták. -feleltem, s önkéntelenül is eszembe jutott Kilaun vérvonal. Ami az egyiknél előny, a másiknál lehet, hogy hátrány… Vajon amikor a leszármazottait kereste, mennyire volt szempont nála az álmodozó természet? - Pillangó? Ezt nem is tudtam. -feleltem némileg meglepve, szánt szándékkal figyelmen kívül hagyva a „vajon-milyen-lehetett?” részt - Azt viszont igen, hogy sok már nyelvben is előfordul. Például az oroszok az Alexandra becézéseként használják, vagy a Korán fejezeteit is Surának hívják. Az ázsiai nyelvekben is több jelentéssel felbukkant, és Afrikában is beszélnek olyan nyelvet, amiben előfordul. -osztottam meg én is, hogy mikkel találkoztam eddigi életem alatt, ha a nevemről van szó. - Ha a baj nem is kerül el, ott van a falkád, hogy segítsenek átlendülni a problémákon. -feleltem, hisz épp ezért ragaszkodtam mindig is annyira, hogy a leszármazottaim kipróbálják a falkán belüli életet. Teljesen más úgy boldogulni, hogy bármikor számíthatsz a társaid segítségére, és úgy, hogy mindent magadnak kell megoldani, önerőből. Minél fiatalabb valaki, annál embert próbálóbb feladat.
-Tudom... én is sokszor beleesek ebbe a hibába, pedig tudom, hogy nem kellene. Azt hiszem, ezt a mostani rohanás hozza magával, ráadásul emiatt mindenki bebújik egy páncélba. Darrent én is elkönyveltem úgy ahogy, aztán kiderült, hülye következtetést vontam le. Én sem vagyok különb, bennem a balhés kölyköt látják, a renitens lázadót, aki nem foglalkozik a szabályokkal, csak megy a feje után, de ez nem teljesen igaz, rajtam is álarc van. Milyen vagyok valójában? Lehet, magam sem tudom igazán, de az biztos, hogy csak nagyon kevesen ismernek, mintha még így is védekeznék. -Persze. Én szeretek versenyezni, az az igazság. Ez az életem, nem tudom, mihez kezdenék nélküle, egyszerűen szeretem amit csinálok. -Majd ha nagyobb leszek, akkor lehet, már tudni fogom, mire gondolsz, most még nem igazán. Nekem egyelőre ez is nagy áldozatnak tűnik, amivel végre nem másokat veszélyeztetek. Sajnos nem tudok filozófiai magasságokba emelkedni, még nem tartok ott, ha mást mondanék, vagy mást mondtam volna, akkor hazudnék. -Ez vagyok én, csak... elrejtem, mert el kell rejtenem. Sajnos tisztában vagyok vele, de rajzolni még lehet. Majd megkérem nagyapámat, hogy legalább ennyit tegyen meg. Tényleg meglepett a kérdés, soha senkit nem érdekelt eddig, mégis mi az, ami nekem fontos lehet, Jyo volt az első. Mivel szóba került, el is gondolkodok rajta, de nem, másodszorra sem mondanék mást. Ez a kettő az, ami nekem első helyen áll, nem szétválasztva, hanem így együtt. A fényképre bólintok, de ha valaki emlékezetből tud esetleg rajzolni, vagy támpontot adni, akkor talán sikerülhet. -Igazad van, csak... mindegy. Milyen lehetőség? Nekik mi számít? Értem amire rámutat, és tényleg tudom, hogy ha mentorokat csesztetek, és teszek is érte, akkor haladhatok, de mi az, ami fontos? Mi az érték? Ezért vagyok bajban. Hallottam elvárásokat, miket kell tudni alapjáraton, de de azt sem tudom, hogy mit szeretnék igazán. Családot és tartozni valahová, ez tény, de ezen felül? Még az is furcsa, hogy itt rend van, és stabil falka, Castor meg az a Dante pedig mindent meg is tesz ezért. Nálunk ez nem így volt, és a váltás, az új elfogadása, megszokása nem megy zökkenőmentesen. -Gondolod? Mégis hogyan fogalmaznád meg azt, hogy az alapokat tudod, verekedni tudsz, de sok dolgot nem tudtál átélni, lényegében itt szembesültél azzal, mit jelent egy igazi falka? Hibát hibára halmoz az, aki nem szokott hozzá, mert egészen más környezetből jön, hiába akar, mégis becsúszik. Kibukik belőlem a kérdés, én is tudom, hogy el kellene kezdeni, csak a hogyan nem mindegy. Nem tudom, Jyo kicsoda, de bölcsnek tűnik, és szívesen fogadom a tanácsait. Amit az őseinkről mond, arra megrázom a fejemet. -Miért? Ezzel az erővel mindenki, aki elindított valamit, addig érdekes, míg alkotott. Miért ekkora titok? Miért nem ismerhetjük az igazságot? Mi az oka, Jyo? Az egész olyan, mintha lenne valami stikli, amiről nem beszélnek, amivel azt érik el, hogy igen, arra a következtetésre jut egy hülye kölyök, hogy talán élnek az őseink. Shane is utalt erre, már az őrzőkre, de akkor sem értem. Ki kell érdemelni, hogy megtudhassam, mikor halt meg a dédnagyanyám? Hogy egyáltalán tudjam, merre járt? Ez nekem vicces és olyan... abszurd. Mintha azt mondanák, akkor tanulhatsz, ha megérdemled, mint valami jutalomfalat. A következő fejtegetésre is csak fejrázás a válaszom. -Látod? Erről beszélek. Nagyapám teremtője volt, érezte volna, ha a köteléke elszakad, ebben biztos vagyok. Tudta volna, ha Sura nincs többé, ahogyan én is érzem, ha a teremtőm közeledik, vagy megsérül. Kicsi vagyok én ahhoz, hogy ezt megértsem vagy logikus magyarázatot találjak, egyelőre a saját ötleteimmel próbálom magyarázni a dolgot. Megvonom a vállam, de nem azért, mert hülyeségnek tartanám, amit mond, csak nem tudom az igazi választ. -Az, szerencsés és okos. Ott a falkában nem is tudok senkiről, aki ennyire idős lenne. Mindenki tiszteli, de meg is érdemli. Ő jó, szerethetik is. Nagyapámat szeretem, jó fej, és ugyan próbált terelgetni, de hát én mindig mindent jobban tudtam. Visszagondolva, őt tényleg mindenki szerette a falkából, volt tekintélye, adtak a szavára, amit nem is csodálok. -Mi az, ami már káros? Mi az ami jó és rossz? Szerintem ez nézőpont kérdése, de az a határvonal nagyon vékony, és megtalálni az egyensúlyt... nem tudom. Jó kérdés, ezen is gondolkodtam már. Ha a magam szemszögéből nézem, akkor más eredményt kapok, mint ha valaki mást kérdezek. Most még bajban vagyok, és próbálom felvenni a fonalat, talán idővel sikerül. -Igen, ezt jelenti. Ma már inkább úgy emlegetik, hogy Arvi Sura. Az igazszóló Pillangó, és inkább filozófiai irányzatot tulajdonítanak neki. Nem érdekes? Ennek sikerült utánajárnom, meg is lepett, amikor megtudtam, hogy mivé fejlődött egy név, mi lett belőle. Vajon hány Sura lehetett még, akiről nem is tudunk? -Tényleg? Ezt nem tudtam. Meg is kapom a választ, és ezen én csodálkozom el. Szeretek olvasni, de ennek még nem akadtam a nyomára. Annak igen, hogy a indiai kultúrában szerepel, de máshol... ez jó. -Ezzel nem értek egyet, illetve igen, de mégsem. Egy kölyök, ha ott marad, és eleve a falka tagja volt, akkor érthető a dolog, hogy segítik a többiek. Viszont ha valaki idetéved, és úgy kerül be, oké, hogy ez egyfajta segítségkérés, azaz annak a jelzése, de mégis más, akkor is, ha a falka befogadja. Értem, hogy mit mond, tényleg támaszkodnom kellene a falkára, de a helyzetem sokkal bonyolultabb ennél. Nem is lettem volna falkatag, ha az apám ezt nem oldja meg a maga módján, akkor dühös is voltam rá, ma már nem. Tudom, hogy ő is segíteni akar, csak nem akarom bosszantani, amikor elég elfoglalt enélkül is.
Kezdőlap
