*Reméltem is, hogy valamire rá fogunk jönni, már egyetlen mozzanat is elég lett volna, hogy tudjam, nem én őrültem meg, nem velem van a baj, hogy nem úgy működnek az emlékeim ahogy kellene. S nem mintha William nem hitt volna nekem, de a Naomitól jövő megerősítés egy megkönnyebbült sóhajt csal ki belőlem. Valóban nem vallana rám és pont emiatt kezdtem gyanakodni, csak épp azt nem tudtam mire. * -Történhetett, de arra sem emlékszem és ezzel együtt sem áll össze a kép. *Az utolsó emlékem az, hogy a parton állok és már akkor be volt törve a jég, a farkas pedig nem volt velem. Persze lehet, hogy az egésznek semmi köze hozzánk, és addig törte be valaki, míg mi az öreg úron segítettünk, de Naomi ennek igazolására sem talált nyomot. Látom amikor felkészül a mágia használatára és békén hagyom, csendben maradok, hogy minél jobban tudjon koncentrálni, de végül így sem sikerül semmit találnia. Elkeseredem, de nem adom fel, ez még nem jelenti azt, hogy fel kell adni, csak egy akadály amit átugorhatunk. Végül adódik lehetőség arra, hogy én is segítsek, mert bevallom a tehetetlenség jobban megőrjít, mint a sikertelenség. * -Persze, igen. Az menni fog. *Igen, biztosan menni fog elvégre mesterszónak választottam és elég sokat is gyakoroltam. Érdekes volt mindenre visszaemlékezni, mintha csak könyvből olvasnám, épp ezért izgatott is lettem, de tudtam, hogy az semmiképp sem használ. Lecsendesítettem az elmémet, vettem néhány nagy lélegzetet, és követtem Naomit arra a helyre, amit kiszemelt. * -A nyomok erre utalnak. A farkas is itt állhatott velem. *Nem pedig fent az úton. Ki akartam deríteni mi történt, megfogtam Naomi kezét és a legjobb őrző tudásom szerint segítettem neki. Leguggoltam mellé és anélkül, hogy bármilyen varázslatot előhívtam volna, felélesztettem a bennem élő mágia erejét. Mint egy elem, vagy akkumulátor. Lélegzet visszafojtva várakoztam, „ugrásra készen” hogy ha szól akkor rögtön aktiválni tudjam a varázslatot. Ám helyette csak undort láttam és hallottam tőle, ami biztosan nem a nyomokhoz tartozott.* -Mi történt? Mit találtál? *A válaszra, ha megkapom, valószínűleg az én arcomra is ugyanaz az érzelem ül ki néhány pillanatra és magamban elfojtok egy káromkodást is. Követem az újabb nyomhoz és nagyon remélem, hogy nem az egész partot piszkították össze a kutyák. * -Igen ez. *Meg is mutatom, és mindenhol látható is a nyomom ott ahol a többi idegen lábnyom is. Aztán a csend jut osztályrészemül megint, míg újra meg nem szólal, de akkor már én is érzem, hogy valami nincs rendben. A kérdése is arra utal, hogy nem csak talált valamit, hanem egészen különös és ijesztő dolgot.* -De, azt mondtam és biztos is vagyok benne. Miért, mit láttál? *Biztosan látott valamit, de mivel nem jelzett, nem aktiválom a fotomemoria varázslatot, elég szűkösen behatárolt ideje van és nem akarom elpazarolni. Szívszorongva várom, hogy szóljon, hogy ne vesszen el amit megtalált, erre felkészülök már most. Tudom mit kell tennem, tudom hogyan, számtalanszor megcsináltam már. Igaz, most tétje is van, de pont ezért koncentrálok nagyon. *
- Az a helyzet, hogy elég egyértelműen az elemi kapoccsal törte be a jeget. Mondtam sietve ennyit, de utána már sokkal inkább arra figyeltem, ami a szemeim előtt pörgött, és nagyjából igyekeztem visszamondani mindent, amit látok, hallja Becca is, vélhetőleg úgy azért többet jegyzünk meg belőle. - Fekete szövetkabát felhajtott gallérral, kék szemek, szőke, félhosszú, hullámos haj. Van a pasasban valami hűvös elegancia. Kicsit talán arrogánsnak is hat. 180 centi magasnak saccolom. Inkább feminin, mintsem férfias. Elég magabiztos kiállású. Míg a varázslást nézem, van időm összefoglalni a látványt. Utána már jobban figyelek arra, amit hallhatok is.
Rebecca Morgan írta:
-Ez csak illúzió, nem más.
- Mondtad te. Láthatóan megdöbbentél a látványtól, nem csodálom, én sem hittem volna a szememnek.
Alexander írta:
- Akkor figyelj jobban...
- Mondta a férfi, és ahogy nézem, most történt az eset a bácsival. Megint úgy tűnik, mintha koncentrálna, a bácsi meg összeesett. Mivel mondtad, hogy a bácsiért kijött a mentő, és utánanéztél, ez nem lehet illúzió. Mivel a férfi elkezd beszélni, ezért abbamarad a gondolatmenetem, és igyekszem mindent visszamondani, amit sikerül megértenem. Mocskosul nehéz ennyire koncentrálni kétfelé…
Alexander írta:
- Nagyra értékelem, hogy ilyen sokra tartod a vérvonalképességemet, de lássuk be. Hacsak nem én vagyok maga Kilaun, egy ilyen Illúziót nem lennék képes véghez vinni. Akár oda is mehetsz, megkérdezheted az embereket is. Mehetsz vele a kórházba is, de ez az Illúzió nem fog néhány percen belül véget érni, egészen egyszerűen azért, mert... nem az....
Rebecca Morgan írta:
- És úgy gondolod, hogy az Ő nevében jogod van egy ártatlan emberen demonstrálni?
- Ezután te el akartál indulni az összeesett férfi felé, ő a karod után nyúlt, nem tűnt fenyegetőnek, amire megtorpantál.
Alexander írta:
- Ezt az erőt és képességet kínálom most fel neked, Rebecca. Alignak él, és megjutalmaz mindenkit, aki az oldalán áll. Nem vagyok egyedül, a világ tele van titkokkal, és azért jöttem el, hogy ezeket a titkokat veled is megosszam. Ha biztos utat akarsz a szeretteid megóvásához, azt csakis rajtam keresztül érheted el.
- Utána elengedett, te tettél pár lépést, de nem mentél oda. Itt valamit suttogott, de abból csak az „egyetlen alkamad”-at értettem…
Alexander írta:
- Talán éppen most mentettem meg a férfi életét. Beviszik a kórházba, alaposan kivizsgálják, és talán találnak valamit, valami mást, amit eddig Ő kora ellenére hanyagul figyelmen kívül hagyott. Ne gondolj kegyetlennek Rebecca, mert nem vagyok az…
Rebecca Morgan írta:
- Miért én? Mit látsz bennem amit érdemesnek találsz?
- Becca, most használd a fotómemóriát. Nem tudom, miért, talán csak megérzés, fogalmam sincs, de mindig hittem ezekben, úgy sejtem, valami lényeges jöhet, már csak azért is, mert Becca felhangzó kérdése meglehetősen adja magát.
Alexander írta:
- Láttalak. Érzem és tudom, hogy bármire képes lennél, hogy végett vess Alignak vérontásának. Tiszta a szíved, ami kész egy magasztosabb célt szolgálni. De mi legyen ez a cél? Emberek, Őrzők és farkasok fognak meghalni, és ez még így lesz évtizedeken át, hacsak most nem teszünk valamit.Azok, akiknek hűséget esküdtél, azok, akiket barátnak nevezel, azok a farkasok, akiket szeretsz... Mind elmúlnak majd. Tudom, micsoda áhítattal kerestek megoldást, de... Csak a mészárlás marad.
- Szomorúnak tűnik a tekintete, az arcodhoz nyúlt lassan, végigsimított rajta, te a karjaiddal átölelted magad, mintha fáznál. Az érintésére lehunytad a szemeidet. Úgy tűnt, jól esik. Mikor elkezdett megint beszélni, hátrébb léptél.
Alexander írta:
- Az én nevem Tiquana, Alignak Választott Fia, aki az Ő Seregét toborozza azért, hogy az igazi árulókkal számoljunk le ahelyett, hogy ártatlanok hulljanak el nap, mint nap egy Ősi harc oltárán. Sokan vagyunk az árnyak leple alatt, akik már tudják az igazságot és az egyetlen győztes oldalon harcolnak a mártírhalál helyett. A képességeim is tőle erednek, hogy erősebbé tegyenek a harcban engem és a követőit is egyaránt. És ez a védelem ma a Tiéd lehet, és lehet majd a szeretteidé is, ha velem tartasz.
- A jobbját nyújtja feléd, amit te nem fogadsz el, csak ellazul némileg a tested.
Alexander írta:
- Átállnál a rossznak vélt jó oldalra azért, hogy csak azok haljanak meg, akiknek mindenképp muszáj?
Rebecca Morgan írta:
-Miért kell egyáltalán bárkinek is meghalnia? S ha tudod…ha tudjátok a megoldást, miért nem léptetek közbe? Miért nem osztjátok meg az Őrzőkkel a tudást? Vagy a farkasokkal? Miért higgyek neked?Te miért hiszel benne? S ki ellen kellene harcolnotok?
Alexander írta:
- És miért hinnél azoknak, akiknek már most hűséget esküdtél, de árnyak közt, hazugságban tartanak? Az összes kérdésedre létezik válasz, de ezekre csupán a Protektorod és néhány másik Őrző társad tud válaszolni neked, de amint látom... Nem tették. Évek óta.
A varázslatom azon a ponton szakad meg, amikor a férfi leguggol, és elkezdi a végtelen jelet rajzolni a hóba, éppen ezért gyorsan magam után húzom Beccát, hogy ne szakadjon meg az érintésünk. - A francba is... Ennyi röpke felkiáltással konstatálom, hogy épp elvesztettem a fonalat, de sajnos nem végtelenek az energiáim, úgyhogy arra a helyre nyúlok, ahol még ott az ujjak rajzolta ároknyom. Ennek most biztosan sikerülnie kell, az ujjaival érintette a területet, kizárt, hogy ne működjön…
*Naomi előbb szembesült azzal a képtelenséggel, amit én megtapasztaltam de elfelejtettem, mégis túl fontos volt ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Az ő döbbenete átragadt rám és a szemeim nagyra nyíltak és egyre nagyobbra, ahogy az egész kibontakozott előttem. A jég, a törés, a felbuggyanó víz és annak mágiával átitatott történése. * -Az lehetetlen…ugye? *Fojtott hangomon át is sütött a döbbenet és a kérdés a végén, mely most némi félelmet is tükrözött és reményt, hogy végül majd nemet mond. Mert ha nem, akkor ez óriási jelentőségű és olyasmi amit eddig nem tapasztaltunk. A férfi leírására bólintottam, rá legalább emlékeztem, így az elmém kavaroghatott a megtudott információ körül. Egy farkas aki őrző mágiát használt…Alignak bújt volna a szőke férfi bőrébe? Megint? Épp csak most nem ölni jött, hanem valami más miatt. Mintha a jég betörése valamiféle demonstráció lett volna, bár ezt most még nem állíthattam biztosan. Azonban Naomi folytatta és az elmondásából már világosan kitűnt. Ahogy most is képtelenségnek tűnt, úgy akkor sem hittem neki, sem a saját szemeimnek és az idős úrral mutatta meg a hatalmát. A szívembe félelem költözött és hidegség, mintha jeges kéz szorította volna össze. * -Ahogy a jég betörése sem. *De akkor annak tűnt, kételkedtem és a bácsin csapódott le. Az vigasztalt csak, hogy nem lett komoly baja, hogy biztos kezekben van. A továbbiakban csak foszlányok jutnak el hozzám Naomi tolmácsolásában de már ez is elég ahhoz, hogy összeálljon a kép, bár töredezett de ismerve Alignakot és a céljait, könnyedén kitalálható mit akart. A lényeg azonban csak ezután következik, Naomi kérésére hívom elő a fotómemória varázslatot és ezzel együtt én is részese lehetek annak ami történt, amit Naomi a saját erejével előhívott abból a találkozásból, melynek a nyomait oly gondosan el akarta tüntetni a férfi. * -Az kizárt. *Szólok közbe arra, hogy jólesett volna a férfi érintése, nehéz elhinni és biztosan van magyarázat arra amit Naomi esetleg annak látott. Minden egyes szó az elmémbe ivódik, a férfi neve, Alignak serege és az, hogy mindaz a képesség amit nekem bemutatott, tőle ered. Alignaktól. A szívem akkor dobban meg nagyon, majd` kiugorva a helyéből, amikor azt hallom, hogy a férfi felajánlotta nekem a védelmét és talán mindazt amit ő kapott, ha vele tartok. Megkönnyebbülök amikor Naomi azt mondja, hogy nem fogadtam el és most az izgalmak közepette nem jut eszembe az ami akkor, amit elfelejtettem, hogy mégis hajlandó voltam rá, mert lehetőséget láttam benne. A mágiám még működik, mikor Naomié megszakad, de érzem, hogy még nincs vége annak amit fel kell derítenünk. Ha pedig megszakítom, a lényeg el fog veszni ha újra előhívom. * -Csak gyorsan, mert nem tudom sokáig tartani. *Hagyom magam odébb húzni, közben, míg Naomi rövid szünetet tart, a gyakorlatok szerint megpróbálok mindent visszaidézni, hogy mélyebben vésődjön bele az emlékeimbe. Félretéve a viszolygásomat, a döbbenetemet, a gyűlöletemet melyet Alignak iránt érzek és a dühöt amit a szőke férfi iránt, amiért felhasznált, kijátszott és ki tudja még mit tett a fejemben, arra koncentrálok, minél biztosabban megtanuljam azt amit Naomi segítségével megtudhattam. *
Kezdőlap
//
