Én nem gondoltam volna, hogy így tud hiányozni a napsütés. De most, hogy újra jó idő van, alig bírok betelni vele. Most is kinn ülök a stégen, a hoteltől alig pár száz méternyire, lógatom a lábam, és olvasok. Kezemben egy "Alaszka története" című könyv, ismeretterjesztő mű, nem komoly történelmi munka, és éppen még az a nyelvezet, amivel elég könnyen megbirkózom, de azért tudok tanulni is belőle. A könyvben egy levél is lapul, ezt nemrég kaptam édesanyámtól. Ritka kincs. Már vagy ötször elolvastam, amióta megjött, és még sokkal többször el is fogom. Aggódnak értem, állandóan ezt látom, amiért ennyire fura helyre kerültem, ilyen váratlanul, és valahogy érzik, hogy valami nincsen rendben. Alig győzöm őket nyugtatgatni. Ahogy végzek egy oldallal, felpillantok, és a folyó vizét nézem egy ideig. Ekkor egy erősebb fuvallat megpörgeti a könyv lapjait, és kirántja közülük a levelet, ami a víz fölé reppen. Reflex-szerűen kapok utána, mi több, vetődöm, és a következő pillanatban már mellkasig a folyóban állok, kezemben magasra tartva a megmentett, száraz levelet, a másikban meg a könyvtári könyvet. - Hú, a francba, ez de hideg! - hörrenek fel. Aztán megfordulok, leteszem a könyvet a stégre, alája teszem a levelet, és aztán kimászok. Páran jól megnéznek maguknak, de hát ez van.
Egyedül sétálgatok a kikötőben, mivel jobb dolgom egyelőre nincs, munkát nem kaptam, állásinterjúra nem hívtak, barátaim nincsenek, hogy velük lógjak. Sőt, ami azt illeti, már a pénzem is fogy, napok kérdése, és éhenkórász leszek, talán tovább kell majd lépnem és új helyre költöznöm. Ráadásul itt már nem érzem magam biztonságban, mert az utóbbi napokban egyre több fura alakra figyeltem fel, köztük Olenre is, akitől még a hideg is kirázott, negatív értelemben...Séta közben az egyik dokknál arra figyelek fel, hogy egy fickó váratlanul a vízbe vetődik. Mivel nem tudom, hogy ezt miért tehette, odasietek, hátha szükség lenne egy gyors életmentésre, de odaérve látom, hogy épségben kimászik és már azt is látom, mi volt a vetődés oka. Elkap a nevetés, amit halkan el is fojtok magamban. - Ne haragudj...csak nem hittem volna, hogy bárki is képes egy könyv és egy papír után ugrani a hideg vízbe. - Mosolyogva lépek közelebb, de ismét különös érzés fog el, ami miatt megtorpanok és a mosoly is lefagy az arcomról. Hasonlót érzek, mint mikor Olennel találkoztam, bár most annyira nem érzem fenyegetve magam...
A legfőbb gondom, hogy a levelet biztonságban tudjam, és most a kezemben fogom a könyvvel együtt, és eltartom magamtól, nehogy vizes legyen. Csak ekkor figyelek fel a környezetemben a jellegzetes érzésre, ami igen halovány, és a halk kuncogásra. Megnézem magamnak a lányt, s pár másodperc után tudatosul bennem, hogy egy még nálam is fiatalabb kölyök áll előttem. Nem a mi falkánk, arról tudnék, felnőtt farkast nem érzek körülötte ... a hegyiek közül kóborolt volna el? De akkor meg mért nem fél tőlem? - Csak a papír, kérlek, csak a papír. - javítom ki. - De a könyvet sem akartam eláztatni, mert a gatyám rámenne, ha ki kéne fizetnem a könyvtárnak. Lenézek a lábamhoz, már megint csinos tócsa gyűlik alattam. Ez már ismerős, a múltkor Duncannel bőrig áztunk, akkor persze még a fejemről is csöpögött a víz. - Hát te meg hogy kerülsz ide? - teszem fel neki az eléggé általánosan megfogalmazott, de teljesen jogos kérdést. - És mért nincs veled valaki, aki vigyáz rád? Nem félsz egyedül? Na, tessék, én is hogy utálom, amikor ezzel hozakodnak elő nekem a nagyok. De mondjuk én nem megyek olyan közel az ellenséges falka főhadiszálláshoz, hogy egy rövidebb rohammal el lehessen kapni a grabancomat.
Kissé bizonytalanul ácsorgok ott, ha a megérzésem nem csal, ő is farkas lehet, azonban egyáltalán nem tűnik olyan fenyegetőnek, mint múltkor az a másik ott a pubban. - Szóval a papír, már értem. - Mosolygok, egyelőre nem tűnik veszélyesnek, ami számomra megkönnyebbülést okoz. Ahogy végig nézek rajta, elmosolyodom, hisz csurom víz szegény és lassan egy egész nagy tócsa alakul ki körülötte. - Azt nem tudom, milyen drágák erre a könyvtárak, de úgy látom, a gatyád már most ráment. - Jegyeztem meg nevetve, utalva ezzel az elázott nadrágjára. - Bocs, nem akartam rosszindulatúnak tűnni. - Elfojtom a nevetésemet, de a kérdésére kissé ledöbbennek. Ezek szerint nem csak megérzés volt ez részemről, hanem valóban az, amire gondolok. ~csak tudnám, miért kérdi ezt mindenki?~ - Nem olyan rég érkeztem a városba, senkit sem ismerek, csak úgy sétálgattam...Hogy félek-e? Nem igazán, vagyis most nem. - Közelebb lépek hozzá. - Miért van az, hogy az utóbbi napokban mindenki ezt kérdezi? Tegnap egy pubban ültem, leült mellém egy zord alak, és ő is azt kérdezte, hogy nem félek-e. Kellene valamitől? - Tettem fel a kérdést, miközben kissé oldalra biccentettem a fejemet.
Arra, hogy a gatyám amúgy is ráment már erre az akcióra egy jót vigyorgok. - Majd megszárad. Aztán a válaszra már lehervad a mosoly az arcomról. Vagy úgy ... ő is olyan, mint én voltam. Nem is tudja, mekkora veszélyben van. Azonnal beindul bennem a féltés, ha most valaki fenyegetné, rögtön a védelmére kelnék. Sorstárs. De ő még nem tudja. Körbenézek, páran sétálgatnak a környéken, és persze én elég feltűnő jelenség vagyok most így elázva. Közelebb lépek a lányhoz, és óvatosan, gyengéden megfogom a kezét, mert nem akarom, hogy ellépjem messzebb, vagy elfusson. - Most közvetlenül nem. De amúgy általánosságban igen. Az olyanok, mint mi nem élnek magányosan, főleg közvetlenül az átalakulásuk után, mert segítségre van szükségük. Ha nem felügyel rád valaki idősebb, akkor nem fogod tudni szabályozni az átalakulási folyamatokat, a fenevad felülkerekedik, és elvadulsz, akkor pedig előbb-utóbb a közjó érdekében valaki megül. Általában aki vérfarkassá válik, az ezzel egyben egy közösség tagja is lesz. Ha nálad nem így történt, akkor valami nagyon csúnyán félrecsúszott, és ha nem találsz egy falkát, ami befogad, akkor igen, elég nagy bajban vagy. Na, lehet, hogy én áztam el, de a hideg zuhany ma mégsem nekem jutott ki. Szegény lány! És hogy került pont ide? Ide, ahol mindjárt egymásnak esik a két falka? Nem hinném, hogy most bármelyik is tárt karokkal várna még egy problémát.
Na jó, azért nem vagyok én annyira naiv, hogy egy csapdába csak úgy belesétáljak. Bevallom, picit próbálok úgy tenni, mintha még fogalmam sem lenne semmiről, hisz amit a pubban megtudtam, az már épp elég volt ahhoz, hogy tudjam, nem igazán lehetek biztonságban, arról azonban fogalmam sem volt, hogy vajon melyik falka is lenne az, ahol biztonságban érezhetném magam. Olen először ijesztőnek tűnt , félelmetesnek és nem volt túl élvezetes a társaságában ücsörögni, de később mégis felvilágosító szándékkal beszélt velem, ami alapján nem tudtam eldönteni, hogy mégis mi lehet a célja. Abban biztos vagyok, hogy benne nem feltétlenül bíznék meg. Miközben ezen gondolkodom, az ázott fiatal férfin pillantok végig, neki egész más illata van, mint Olennek, így nyilván ő a másik falkát képviselheti. Amit még észrevettem, az nem más, mint hogy ő abszolút nem félelmetes, sőt, egészen szimpatikus. Lehet, hogy éppen ezért vagyok kíváncsi, mit is mondhatna. Szavaira csak elmosolyodom, majd csöppet komolyan pillantok rá, meg is lep, ahogy megérinti a kezemet, félnem kellene, és talán némi van is bennem ebből az egyébként utált érzésből, de mégis, első pillantásra nem tűnik veszélyesnek és nagyon remélem, nem én látom rosszul a helyzetet. Engedek, hagyom, hogy fogja a kezem, bár nem értem ennek az okát, talán ez csak egy gesztus. Kicsit megdöbbent, miket mond, ő egész más oldaláról közelíti meg a témát. Nem hittem volna, hogy ez több szimpla választásnál, nem hittem volna, hogy nem maradhatok egyedül. - Nálam ez nem így történt és bevallom, most kicsit rám ijesztettél. - Bizony, ez így igaz, mert kevésbé féltem egy választástól, mint sem attól, hogy tudjam, egyedül nem folytathatom. Talán az arcomra is kiült az aggodalom, elengedtem a férfi kezét, majd leültem a móló szárazabbik részére és a vízre pillantottam. - Én csak a barátnőmet akartam megmenteni, mikor az a férfi rám támadott. - Felpillantottam a férfire, remélve, hogy közelebb lép és folytathatom, megoszthatom vele, mi történt. - Megsebesítettük, azt hittük, hogy meghalt, utána elmenekültünk és alig telt el egy kis idő, velem valami megváltozott. Éreztem, hogy már nem vagyok ugyanaz. De nem tudtam, hogy mások is vannak rajtam és azon a férfin kívül, sőt...semmit sem tudok erről az egészről. Csak annyit, hogy el kellett menekülnöm , hátam mögött hagytam mindent és azért jöttem ide, hogy itt talán elrejtőzhetek. De nem tudtam,hogy ez egyedül nemfog menni, és azt sem tudtam, hogy ez a város ilyen meglepetéseket tartogat a számomra. Talán félnem kellene tőled? - Pillantottam kérdően rá, mivel nem éreztem veszélyesnek a jelenlétét, mégis tartottam attól, hogy talán útban vagyok.
Leülök melléje, de egy kicsit távolabb, hogy ne vizezzem össze a ruháját, és figyelek rá. Meghallgatom a történetét, és közben rengeteg kérdés felmerül bennem, és a végére sok-sok felkiáltójel ugrál odabenn, és azt sípolja, hogy "veszély, veszély". Persze nem úgy értem, hogy én lennék veszélyben, hanem ők. A kérdésre aztán elnevetem magam. - Tőlem? Nem. Ez aranyos, de tényleg! - De gondolod, hogy ha így lenne, akkor elmondanám? Odanyúlok, és finoman megpöttyintem az orrát, jelezve, hogy ez mafla kérdés volt. A mozdulat gyors és pontos, talán mire feleszmél, már vissza is ért a kezem. Aztán újra komolyra fordítom a szót. - Ez nem egy egyszerű eset. Gondolom az a férfi most dühös rátok, és könnyen lehet, hogy titeket keres. Ebből a szempontból lehet, hogy a barátnőd is veszélyben van. Ő szerinted nem lett lett vérfarkas? Azt hiszem mindenképpen szólnom kell valakinek majd az ügyről, leginkább egy őrzőnek. Ez nem tréfadolog. Még egy kóbor kölyök bolyonghat valahol. - Van egy szervezet. Az a nevük, hogy őrzők. Ők ügyelnek a farkasokra. Védik is, meg fegyelmezik is őket. Ők azok, akik segíthetnek neked, és a barátnőnek. Nem tudom, hogy itt a városban befogad-e valaki. Egyáltalán itt akarsz-e maradni ...
Szavaira elmosolyodtam, picit meg is lepődtem, mikor megbökte az orromat, de kedves gesztusnak véltem , így tovább mosolyogtam rá. - Igazad van, valószínűleg nem mondanád el, de ami azt illeti, nem tűnsz olyannak, aki másokat bánt. - Jegyeztem meg mosolyogva és kezdtem úgy érezni, hogy annyira még sem vagyok veszett ügy, mert ha a többi farkas is hozzá hasonló, akkor talán még barátokra is lelhetek. Mivel a srác viselkedése szimpatikusnak tűnt, kíváncsi lettem, hogy vajon milyen lehet az a falka, ahová tartozik. A viselkedése alapján elsőre békésnek ítéltem meg , ez pedig egyre jobban izgatta a fantáziámat. Aztán, mikor ismét szóba jött az a férfi, kirázott a hideg, negatív értelemben. - Igen, ez elképzelhető...jajj, nem tudom. Mikor megtörtént velem az...átváltozás *suttogtam halkan * - utána annyira megijedtem, szégyelltem, hogy írtam neki egy búcsú levelet és leléptem. Azóta nem is hallottam felőle. - Hangom szomorúan csengett, hisz a legjobb barátnőmet kellett magára hagynom. - Én bevallom, félek és már kezd elegem lenni - Sóhajtva pillantottam a srácra. - Már várom, hogy történjen valami jó, én csak nyugodtan szeretnék élni. Szeretnék egy állást, lakást és barátokat...- Felpillantottam rá és figyelmesen hallgattam őt. - Szeretnék itt maradni, főleg úgy, hogy tudom, vannak itt hozzám hasonlóak...mint például Te, így már nem tűnik ez az egész annyira hihetetlennek. - Tekintetét fürkésztem, kíváncsi voltam arra, hogy vajon mire gondolhat, de nekem még mindig nem ment ez a gondolatolvasás, mint Olennek. - Örülök, hogy összefutottam veled - Mosolyogtam rá kedvesen és a kezemet nyújtottam felé. - Chantal vagyok -
Érzem rajta, ahogy hirtelen hullámzanak az érzelmei oda vissza öröm és félelem, optimizmus és pesszimizmus között. - Én Liu vagyok. A bemutatkozás a könnyebbik része a válasznak, ez kétségtelen. A továbbiak már nem ennyire egyszerűek, és attól tartok, le kell törnöm a lelkesedését ami a csatlakozást illeti. - Nézd, én nem akarlak áltatni. Kölyöknek lenni egy falkában sem könnyű. Sőt, mondhatni ott is rohadt nehéz, de egyedül meg gyakorlatilag lehetetlen. Nem is tudom, mit mondhatnék neki. Egyáltalán nem vagoyk benne biztos, hogy jelen háborús helyzetben Cas örülne még egy kicsinek. Lehet leordítja a hajamat a fejemről ha csak szóba hozom. De ha még be is vesszük, mire? Háború lesz. - Ebben a városban van két falka is. És nem kedvelik egymást, rövidesen kitör egy ronda nagy falkaháború, attól tartok. Ez nem egy életbiztosítás nekünk, kicsiknek. Chantal, ha csatlakozol is valamelyik falkához, azzal nem oldódnak meg a gondjaid, veszélyben leszel. Sajnálom, hogy nem tudok szinte semmi jó hírrel szolgálni. Én már megbarátkoztam a veszéllyel, nem akarok emiatt lelépni, gyávaságnak is tartanám, hiszen a segítséget annak idején elfogadtam, nem kéne a veszély közeledtére hirtelen ezt elfeledni, nem is lennék rá képes. De ő még független, elmehetne más városba, ahol béke van. Nem tudom... van ilyen város egyáltalán? Nem vagyok tájékozott ilyen ügyekben.
Kedvesen rámosolygok, majd a kézfogást követően visszahúzom a kezem és a farzsebembe csúsztatom. Örülök annak, hogy végre olyas valakivel találkoztam, aki nem ellenséges és nem érzek támadást a részéről. Fejemben már ott motoszkál a gondolat, hogy talán az ő falkájához csatlakozhatnék, azonban szavai nem dobnak fel, sőt. Eléggé elszomorítanak, és úgy érzem, hogy elég nagy pácba keveredtem. - Veszélyben...ezt mondta az a másik is. - Sóhajtok, s oda sem figyelek arra, hogy mi csusszant ki a számon. Ezt talán nem kellett volna megemlítenem, mert ki tudja, hogy Liuból nem-e vált ki mindez ellenségeskedést velem szemben. Rápillantok, hogy mennyit vett észre mindenből, közben persze úgy folytatom a beszélgetést, mintha semmi rosszat se mondtam volna. - Liu, engem üldöz egy fickó, akárhová megyek, nem vagyok biztonságban. A családomat évek óta nem láttam, a barátaimat ott kellett hagynom és a tudat, hogy egy szörny lettem...nem sokat segít. Muszáj olyan helyen lennem, ahol vannak hozzám hasonlók, akikben megbízhatok, akikkel jól érezhetem magam. - Szavaim őszinték, nem hazudok, tényleg csak szeretném valahol megtalálni a helyem. - Azt mondod, egyedül előbb vagy utóbb megőrülnék, nem tudnám kontrollálni a dolgokat. Ha maradok, akkor esetleg egy harcba csöppenek...melyik a jobb?- Tárom szét kezeimet, majd folytatom. - Inkább legyenek barátaim, és velük együtt legyek jóban, rosszban, mint hogy örökké egyedül kóboroljak a tudattal, hogy valahová tartozhattam volna. Én megértem, ha nem akarsz bemutatni a vezetődnek, mert ebből esetleg bajod származhat..de ha egy kicsi esélyem is lenne arra, hogy tartozzak valahová, akkor az...az olyan jó lenne. - Nem tudtam mosolyogni, csak bíztam abban,hogy Liu talán segít nekem , hogy megtaláljam a helyes utat.
- Hát bárki is volt, ebben igazat mondott. - helyeslek egyet, és nem érdekel, ki volt az a másik. Majd elmondja, ha akarja. Jaj, hét nem arról van szó, hogy elve elküldeném ... - Chantal, neked most kell jól meggondolnod, mit is akarsz. Én bemutatlak szívesen, de ha Castor orra elé kerülsz, onnantól ő dönt a sorsodról. Vagy befogad, vagy elkerget, vagy ott helyben agyoncsap. - felelem, majd hozzáteszem. - Azért a harmadik lehetőség szerintem nem annyira valószínű ... De nagyjából ugyanez a helyzet, ha a másik falkához mész. Ha tényleg itt, a városban akarsz maradni, akkor én azt ajánlom, még most a szerint válassz falkát, hogy mit szeretsz, vagy tudsz csinálni. A másik falka a hegyekben él, ők elsősorban a sportban utaznak, síelés, túráztatás, övék a hajótársaság. Mi viszont egy hotelt üzemeltetünk, és miénk a kaszinó, és egyéb szórakozóhelyek. Eddig mivel kerested a kenyeredet? Persze lehet, hogy egyik falka profiljába se passzol bele a lány, és akkor tényleg nincs értelme itt maradnia. Akkor még akár az is lehetséges, hogy az őrzők tudnak segíteni, és találnak neki egy falkát valahol máshol. Abból sincsen lelkiismeretfurdallásom, hogy a másik falkát is ajánlom neki, mert ő biztos nem lesz stratégiai előny az őslakosoknak, ha esetleg oda csatlakozik. Sőt ... egy újabb támadási pont. Szegény ...
Liu igazán aranyos, hogy ennyi mindent elmesélt néhány perce, bár kicsit rám hozta a frászt, mikor szóba hozta, hogy akár agyon is csaphatnak, azt egy pillanatra el is képzeltem, még szerencse,hogy egyből korrigálta a dolgot. - Tudom, és hálás vagyok azért, hogy ennyire segítőkész vagy velem. - Mosolygok rá, miközben összehúzom a kardigánom, mert kicsit hűvösebb szél fújdogál. Figyelmesen hallgatom a szavait, azt, hogy ki mivel foglalkozik a városban és próbálok fejben mérlegelni, hogy mégis mi lenne a lehető legjobb megoldás nekem. - Hm, értem. - Bólintok, mikor rákérdez, mivel is kerestem a kenyerem eddig, kicsit elbizonytalanodom. Sokan, ha meghallják, hogy sztriptíz, egyből extra szolgáltatásokat is párosítanak hozzá, és máris negatív véleménnyel vannak rólam, azt pedig nem szeretném, ha Liu ez alapján ítéljen el. - Táncos voltam és egy ideig felszolgáló. - ~ a táncolás belefér, nem kell tudnia, hogy rúdon pörögtem~ Tekintetemmel figyelem az övét, próbálom leszűrni a véleményét, amihez néha egy pillantás is elég. - Láttam is a minap egy álláshirdetést, az egyik discoba keresnek pultost és már terveztem, hogy ott próbálkozzam. Nem jut eszembe a nő neve, aki hirdetett - Elgondolkodom, de tényleg nem jut eszembe a név. - Liu, köszönöm, sokat segítettél ezzel, még ha nem is hiszed. Azt hiszem, szeretnék találkozni a vezetőddel. - Határozottan jelentem ki, ugyan még semmiben sem vagyok biztos, úgy érzem, itt kell próbálkoznom, még annak ellenére is, hogy Olen olyan segítőkésznek bizonyult. - De előtte lenne egy kérdésem...mond csak, nem lehetne kibékíteni a két falkát? - Nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire fel az ellenségeskedés, ezért is kíváncsiskodom.
Chantal beszámolójára bólogatok. A lány inkább a mi profilunkba illik, bár pultos a síparadicsomban is lehetne. De táncos? - Van egy táncos szórakozóhelyünk is, nemrég nyitott, minden este van műsor, ha táncolni jobban szeretsz ... - fűzöm hozzá - ... s persze, ha bekerülsz a falkába. És igen, az egyik disco is a miénk. Aztán felteszi a kérdését, és minden egyetértésem mellett muszáj nevetnem. Egy kicsit nevetgélek, megcsóválom a fejem, aztán megkomolyodom, és sóhajtok egyet! - Bárcsak lehetne! De ha megismersz pár idősebb farkast, mindjárt rájössz majd, hogy miért volt botor a kérdés. Felkelek, és a kezemet nyújtom neki. Amúgy is ideje visszamennem a szállóba átöltözni. - Gyere, akkor vágjunk bele! Mi a szállóban lakunk ott. - mutatom az épületet, hiszen innen is látszik. Beülsz szépen a recepcióra, én meg megkeresem a főnököt, és majd meglátjuk mi lesz. Tudsz gondolatban kommunikálni? Ha esetleg tudna, akkor megoldható lenne, hogy gondolatban közöljem vele Castor válaszát, és ha kedvezőtlen, akkor még az előtt kereket oldhatna, hogy ... á, nem ... azért ennyire nem komoly a helyzet, azt hiszem.
- Nagyszerű - csaptam össze a tenyereimet mosolyogva, bíztam abban, hogy övéké lehet az a disco, amit kinéztem magamnak, majd kérdésére kicsi hezitálás után válaszoltam. - Szeretek táncolni, de talán jobb lenne, ha felszolgálóként dolgoznék. - Mosolyogtam halványan, nem akartam elmondani azt, hogy néha a táncolásban is voltak bizony kellemetlen élmények, meg egyébként is, új város, új élet és ha jól akarom érezni magam, nem biztos, hogy sztriptízből kellene fenntartanom magam. - Ó , akkor ezek szerint nem nagyon lehet. - Ez kicsit elbizonytalanított, nem igen tudtam, hogy mik a falka szabályai, hogy utána lesz-e korlátozás arra nézve, hogy kivel beszélhetek és kivel nem. - Rendben van, menjünk. - Mosolyogtam, bár kicsit féltem, de úgy voltam vele, hogy nincs veszíteni valóm. A szálló felé pillantottam, majd bólintottam Liunak. - Te vezetsz, én megyek utánad, vagy melletted. - Mosolyogtam rá, majd következő kérdésére megráztam a fejem. - Nem, sajnos ez még nem megy nekem, nem is nagyon próbálkoztam vele. - Mondtam, majd ha elindult, akkor követtem őt.
A kikötőbe érve kocsimmal, leparkolok az első adandó helyre, majd lendületesen vágva be magam után az ajtót nyomom meg a riasztó kis gombját. A terepjáró csipogva "köszön el" tőlem, én pedig szinte reflexből zsebembe nyúlok és a koporsószeg után kutatok. Egy csomagot várok, azt mondta a főnököm, fontos. Remélem, minimum az angol királynő ékszerei azok! Rágyújtok és leülök egy padra, melyről remekül rálátok az érkező hajókra, csónakokra. Van itt halászhajótól a hobbi-vitorláson át utasszállítóig minden, mint a búcsúban. Jól esik a levegő egyébként, ma már kevésbé őrülten fúj, mint a múlt héten és a nap is elő-előbukkan a maga félénkségével. Lassú élvezettel fújom ki a füstöt, nézem, ahogy a pajkos szellő felkapja és ordenálé gyerekrajzra hajazó nonfiguratív mintát rajzol a levegőbe vele. Elnézem, és lányos ábrándozásomból - haha - hajókürt szava riaszt. Megjöttél, drága? Hogy szaggatnád ki a magad dobhártyáját ezzel a hangos kürtszóval! Feltápászkodom, hisz ez lesz az a hajó, amivel a csomagot hoztál elvileg. Kelletlenül felkapom magam mellől fekete motoros dzsekimet és a vállamra hajítom, majd a stégre sétálok ráérősen, elszívva rendesen a cigit. Szentségtörés lenne félbe hagyni holmi csomagokért... Az egyik fém kuka szélén nyomom el a csikket és indulok meg a stégen, fel a hajóra. Azaz, indulnék, ha nem "rohanna" szembe egy... nos, ijesztően fiatalnak tetsző nő. - Öhm.... bocsánat. - kapom el finoman karját, mikor mellkasom fogja meg a nagy lendületben. Nem hiányzik, hogy arról "visszapattanva" fenékre üljön! - Minden oké? Úgy rohan, mintha hét tenger ördöge kergetné... - vigyorodom el félmosollyal akaratlanul is, ahogy - miután meggyőződtem róla, hogy épségben van - elengedem a lányt, Masakot.
Hosszú volt az út nagyon is. Már kezdek fáradni és már nagyon várom a pihe-puha meleg ágyikómat. Persze egy hosszú repülőút és buszozás után egy kisebb hajóra kellett felülnöm, ami végül egyenesen Fairbanksbe vitt engem. Öltözhettem volna melegebben is. Igaz rosszabbra számítottam, de ez nekem még mindig hideg, de sajnos nem tudok már mit felvenni...Így is szinte már úgy nézek ki, mint egy töltött hurka. És ha azt hinné az ember, hogy ennél rosszabb nem lehet, nos akkor nagyon is téved. Nem nem kezdett el havazni, vagy esni. Azzal még meg is barátkoznék....Ennél sokkal nagyobb problémám van....Elsőként csak annyit mondok, hogy a hajón nincs mosdó és én hülye nagyon sok kávét ittam az utazás alatt és nos nem gondoltam arra, hogy ezt az utat hogy fogom kibírni mosdó nélkül. Így hát nem is lehet meglepő, hogy én voltam az első aki le akart szállni a hajóról, hogy minél előbb eljuthassak egy mosdóba, vagy találhassak egy kis bokrot ami mögött nyugodtan elintézhetem dolgom. Bőröndömet erősen szorongatva indulok el sietős léptekkel le a hajóról. És ekkor történik meg a baj. Szépen sikerül nekirohanni egy vadidegen palinak. Ijedt tekintettel pillantok fel a férfi arcára. Azonnal bocsánatot kérnék tőle, de ahogy megpillantom őt elakadnak a szavaim. Ó te....Ez most egy álom? Ilyen szép álmom régen volt már! Milyen helyes!.... Csak pár perces késéssel veszem észre, hogy tátott szájjal bambulok fel rá, mint aki még sosem látott volna fehér embert. -Ó te jó ég! Ne haragudjon! Csak öhm izé....Öhm...Nagyon kell pisilnem!-Az utolsó szavakat már suttogva mondom neki. Remélem tud nekem az ügy érdekében segíteni és megmondja, hogy merre van a legközelebbi mosdó.
- Nem haragszom, egyáltalán. Végülis megmaradt minden fontosabb testrészem, nem igaz? - szélesedik ki mosolyom, szerencsétlen lány - igen, azt hiszem, inkább lány lehet, mint nő, legalábbis külsőre nem igen saccolnám a korát húsznál többre. Ezek a keletiek mind olyan egyformán aprók és törékenyek, meg húzott szeműek és mosolygósak. Bár az előttem álló hölgyike nem tűnik túl mosolygósnak, ennek okát pedig meg is tudom, mire egy néma "Ó" hagyja el ajkaimat és amennyire tudok, félreállok a keskeny stégen, hogy el tudjon surranni mellettem. - Ott az étteremben van mosdó. - mutatok fel a kikötőre néző teraszos, kiülős helyre, ahol a reggeli időpontnak hála alig lézeng pár helyi arc, a legtöbbje törzsvendég, megfáradt halász, vagy pedig hajóra váró turisták.
S ha a kis hölgy eltiplizik, én magam a kapitányt keresem meg - nem, nem kérem számon rajta, miért nem hagyta szerencsétlen lányt dolgát végezni a tengeren - és átveszem a csomagot. Aláírom, amit kell, majd hónom alá csapom a közepes méretű dobozt és pár szintén sietős utast magam elé engedve - menjetek csak, Tokió rózsája már befoglalta a mosdót előletek! - ráérősen lépdelek vissza a kocsim felé, közben az étterem felé tekintgetve. Ha az ismeretlen leányzó előkerül, a legnagyobb lazasággal szólok oda neki. - Csak ennyi az összes csomagja?
-Igen ebben igaza van!-Elmosolyodom, de csak egy rövidke pillanatra. Most inkább csak arra tudok koncentrálni, hogy be ne pisiljek. Milyen ciki egy helyzet, vagy legalább is nekem nagyon is. Jó kis bemutatkozás mondhatom...Nah igen Masako megjött. -Oh ezer hála! Nagyon szépen köszönöm!-Tudom illetlennek tűnhettem, mert csak úgy elrohantam mellette, de bízom abban, hogy mire kijövök még itt lesz és rendesen is meghálálhatom a segítségét. Boldogan és megkönnyebbülve sétálok ki bőröndömmel az étteremből. Milyen jó érzés ez. Most már legalább másra is tudok koncentrálni. -Oh igen....Ennyi. Miért? Túl keveset hoztam? Bár igaz hozhattam volna még melegebb ruhákat is, no de csak vannak itt is boltok.-Alig bírom levenni a tekintetem róla. Ilyen pasival nem sűrűn találkozik az ember. No félreértés ne essék semmit nem akarok tőle....Bár igaz nem rúgnám ki az ágyamból, no de nem gondolhatok ilyenekre. Amúgy is egy ilyen palinak már biztos van családja. -Meghálálhatom valahogy a segítségét, meg szégyellem magam amiért Önnek mentem. Szívesen meghívnám valamire, ha nem rohan sehova. De nem is akarom Önt feltartani. Csak most megmentettem az életem...Na jó ez így kicsit túlzás, de azért jó, hogy itt volt!-Egy széles vigyor ül ki arcomra. Most talán bebizonyíthatom, hogy nem vagyok én olyan borzalmas ember.
Meglepett kérdésére akaratlanul is felnevetek elcigarettázott hangon. Ha látná most a képét... A lány ott-ottragadó pillantására pedig totál érzéketlenek a receptoraim. Erről nem ő tehet mondjuk. Sokszor megkapom, hogy kész rajongó táborom van, de valahogy nekem sosem tűnnek fel az ilyen dolgok. Talán, mert már kinőttem a "csikó" korból és rájöttem, hogy vannak az életben fontosabb dolgok is, mint ledumálni egy lányról, nőről a bugyiját. Volt ilyen korszakom is, naná! És ami azt illeti, most sem fogadtam cölibátust. - Vannak, persze. Bár én igazából azért érdeklődöm, mert ha gondolja, szívesen elviszem egy darabon, ha elárulja, merre tart. - Ehh, túl jó ember vagyok és a hülye csomagtól rágyújtani se tudok most... Meg aztán fene tudja, mi jár a kishölgy fejében. Biztos elmondták neki sokszor, hogy vadidegen pasasok kocsijába ne szálljon csak úgy be. Noha én vagyok a legkevésbé veszélyes errefelé számára. - Ott parkolok. - mutatok a terepjáró felé, bár utólag belátom, elég satnya megnyugtatás lett ez. Felajánlására mintha meglepett, zavart férfias mosoly futna át képemen. Szabad kezemmel tarkómat vakarom meg. - Ez igazán... kedves. De a lovagi becsületemen esne csorba, ha hagynám magam meghívni. Mi lenne, ha én hívnám meg magácskát és ráfognánk, hogy ön volt? Egyébként is, milyen udvariatlan vén fószer vagyok... - hehegem és kezet nyújtok neki. - Will Douglas, igazán örvendek.
-Tényleg elvinne? Huu annak én nagyon örülnék. Öhm ezt az utcát kell megtalálnom. Persze nem azt kérem, hogy vigyen a ház elé, de ha tud segíteni benne, hogy merre keressem akkor annak is nagyon tudnék örülni.-Oda is adok egy cetlit a kezébe, majd kíváncsian várok. Tanítgattak engem arról, hogy idegenekkel ne állj szóba, mert aztán rossz vége lesz. Sokszor lett rossz vége naivságom miatt, de valahogy a mai napig sem tudom ezt megtanulni. És ki ne mondana nemet egy fuvarnak...Na jó arra is gondolhatnék, hogy ő az itteni bérgyilkos, vagy hasonló és mindenféle lányokat becsalogat az autójába, majd az erdő mélyén megöli őket. Nah igen....De ha minden emberről ezt feltételezzük, akkor ki marad: Akkor sosem lennének barátaink, párunk....Szóval egy próbát megér! Maximum majd bevetem a jól bevált rúgást. Azt egy pasi sem bírja ki. -Egy terepjáró? Az nem semmi! Talán egyszer ültem egy ilyen autóban, de akkor is csak a városban. Szívesen kipróbálnám majd terepen is. Biztosa nagy buli!-Bár ezzel most nem meghívatni akartam magam, csak kicsúszott a számon ez a kis gondolat. -Igen, de ha meg megengedem, hogy meghívjon é fogom rosszul érezni magam. Főleg, hogy ha tényleg el is tud vinni egy darabig. Hmm de akkor majd meghálálom máshogy, hogy Önnek is jó legyen!-Bár ez a magázódás egyre rosszabb. A kezét elfogadom és határozottan meg is rázom. -Üdvözlöm! Én Masako Saito volnék! És nem udvariatlan és főleg nem vén! De mit szólna ahhoz, ha áttérnénk a jól bevált tegeződésre?-
Érdeklődve veszem át a cetlit, noha elég lett volna mondania, hisz pontosan tudom, melyik ez az utca. Közben, ha már ilyen lelkesen "beleegyezett", megindulok a kocsi felé. - Mi dolga van egyébként Fairbanks-ben? Már, ha nem valami szupertitkos küldetés van a háttérben. - tekintek felé, szinte már játékosan szabadkozva, hogy ha mégis valami ilyesmi lenne, el ne mondja, nem kívánom tudni! Épp elég bajba tudom sodorni magam itt is. - Igazából semmiben sem másabb, mintha normál autóban ülnél, csak ez nem akad el az első nagyobb erdei kátyúban. - nyitok ajtót neki az anyósülés felől és még intek is udvariasan, hogy parancsoljon csak. A táskának is bőven van hely a lábainál, tekintve, hogy három - szerintem inkább kettő és fél - üléses a vezetőfülke. Becsuktam az ajtót is, majd átsétáltam a kormány felőli oldalhoz és a megszokott, nyugalmas rutinnal ültem be. Közben persze hallgattam a csajt is, aki annyit beszélt és olyan... lányos hangon, mintha valami madárka csivitelését hallgatnám. Hosszú távon, lehet kitenném az ilyent a kocsiból... vagy nem és inkább szenvednék. Túl jó ember vagyok, ehh. - Épp azt mondtam az imént, hogy maga hívna meg. - Legalábbis úgy vesszük. - Csak én fizetnék! - vigyorodom el felé tekintve, arcát fürkészve. Igazán engedhetne a huszonegyből, hisz tényleg nem járja, hogy nő létére ő hivogasson meg engem bármire is. Közben zsebemben kutatok és... ó, igen, szívszerelmes koporsószegeim! - Zavarja? - firtatom, felmutatva a dobozt kezemben. Már, hogy zavarná e, ha rágyújtanék a jelenlétében, hisz szép felé száll a füst ugyan, de bolond, aki állja, ahogy mondják. Megtudom a nevét - igazán hangzatos. Vajon lehet neki valami mögöttes jelentése is? A keletieknél mindig van ilyesmi a dologban... Hüm. - Ahogy szeretné, kissé el vagyok szokva tőle. - vallom meg. Igazából a városban szinte senkit nem tegezek, pár Őrzőtársamon kívül. - De majd igyekezni fogok. - kacsintok rá, hogy végre az útra tekintsek és elinduljunk...
-Oh igen egy szupertitkos küldetéshez hasonló dolog. Azért küldtek ide, hogy megkeressek egy férfit és megöljem őt. Nem kívánatos személy a főnöknek. Most tudom mire gondol. Egy ilyen aprócska és hát valljuk be nem túl erős emberke hogy képes leteríteni egy férfit....Nos többre vagyok képes, mint amint kinéz belőlem.-A tekintetem komoly, nagyon is komoly....Megvárom, hogy mit reagál a mondandómra, majd felnevetek. -Na jó nem....Igazából semmi küldetésem nincs....Csak megfigyelni a várost és jelenteni a főnöknek, hogy mi folyik itt...Szóval azért vagyok itt, mert már egy új életet szeretnék és arra gondoltam itt talán meg is kaphatom. Mellesleg meg majd egy ruhaboltot szeretnék nyitni....Divattervező vagyok!-És már megint csak csacsogok össze-vissza. Biztosan már most kiborítottam őt. Megköszönöm a lovagiasságát és be is ülök a kocsiba a bőröndömmel együtt. Hu ez aztán a kényelem. Bár nem nekem való kocsik. Kicsit fura lenne egy ekkora kocsiban egy ilyen aprócska lény...Bár közben vicces is. -Oh nyugodtan gyújtson rá....Mindig is passzív dohányos voltam, szóval már nem zavar! És sajnos a szórakozóhelyeken is elég kedvelt egy dolog...-És indul a menet. Milyen szépen megy és milyen csendes.....A robogó után ez maga a mennyország. Mintha nem is kocsiban lennék. -De ha nem akarja nem kell. Csak felajánlottam, hogy tudja engem nem zavar.-Megrántom a vállam miközben az utat figyelem. Igaz jobban szeretem a tegeződést, de ha nem az sem baj. -És ha már engem kitárgyaltunk akkor most Ön meséljen! Ki küldte ide és kit kell meggyilkolnia?-
Mikor továbbviszi a poénnak szánt mondatomat, akaratlanul is kicsit megemelkedik a szemöldököm. Nem, egy percig se tudom komolyan venni a lányt, a szavai végére el is mosolyodok apró félmosollyal. - Szóval többre, mi? Akkor miért nem karatéztad le a hajó kapitányát, hogy márpedig te igenis elvégzed a dolgodat? - nevetek fel én is, igyekszem vele és nem rajta. Ez érződik is, semmi bántó nincs kacajomban. - Biztos nem bánod? - Hát ha nem, akkor rágyújtok, mielőtt még elindulnánk. Azért kicsit letekerem az ablakot minden megjegyzés nélkül. Még ha be is vág a csípős szél, ne a lány nyelje a füstöt, hanem az utca inkább... Mert a magyarázkodásából csak azt szűröm le, hogy udvarias akar lenni, azért nem ellenkezik a bagó ellen. Beszédessége nem zavar, míg tőlem nem vár hasonlót. - Csak egy csomagot vettem át. - vonok vállat, de ahogy oldalt tekintek a lányra és kicsit felvonom szemöldököm, máris titokzatosabb fénnyel jelenítődik meg a dolog. Hisz nem tudhatja, mi van a csomagban. - És most majd leszállítom a főnöknek. - És tényleg. Bár ez a leszállítás-csomag dolog vonatkozhatna a lányra magára is, ha valami elcseszett krimi-sorozat egyik epizódjában lennénk. Szerencsére nem vagyunk. Az utunkat házak szegélyezik, a városközpont felé haladva pedig középületek is feltűnhetnek Masako számára. Boltok, kávézól, parkok, terek tarkítják a dolgot, és persze az emberek! A város lélegzik, él, nyüzsög ilyenkor...
Kezdőlap
