*Amint a pénztárhoz jutottam, már egészen máson járt az eszem, bár nem feledtem Mr. Greywaldot és az általa kínált programokat, épp azokat jegyzeteltem az eladónőtől kapott tollal a szintén tőle kapott fejléces reklám kártyára, ám jobbára a könyvekre koncentráltam. Még gondolkodtam melyiket vegyem meg. Tudtam, hogy szükségem lesz az alaszkásra, de szerettem volna a regényt is megvenni, és ott volt még Shekaspeare kötete is a Lóvá tett lovagokról. Igazából az utóbbi jobban lekötött volna, egyszerűen imádtam Shakespeare-t, de már olvastam ezt a komédiáját, viszont a másikról még nem volt nagyon fogalmam, csak hallomásból értesültem a nagyszerűségéről. Miután mindent kijegyzeteltem amire tényleg szükségem volt, ráértem nézegetni a számomra még ismeretlen művet. A rövid tartalomból amit a könyv hátsó borítólapjára álmodtak, sok minden nem derült ki, csupán a történések időszerű felsorolása, illetve szám szerint három hozzászólás értékelés gyanánt. Ebből ítélve úgy döntöttem, hogy fájó szívvel, de egyelőre lemondok a lovagok romantikájáról és belevetem magam a véres trónviszályokba. A pénztárhoz léptem és megköszönve a kapott tollat és papírt, az előbbit visszaadtam a hölgynek s már a zsebem felé nyúltam a bankkártyámért, amikor felfedeztem egy kis táblát a pénztárgép mellett. Állást ajánlottak, vagyis munkaerőt kerestek a boltba. Egy könyvekkel teli boltba, ahol én otthon éreztem magam. Felkiáltottam, természetesen csak magamban, mindezen örömömet azonban arcom és tekintetem hűen tükrözte.* -Könyvtárosi állás? *Kérdeztem az én könyvem vonalkódját leolvasó nőtől, és kezembe véve a táblát, az orra alá dugtam.* -I-i-igen. Munkaerőt keresünk. netalántán érdekli? -Naná! Csak…nem készültem önéletrajzzal. Esetleg anélkül is jelentkezhetnék? *A bizonytalan kérdésre azonnal válaszoltam, tudtam, hogy a lelkesedésemmel megleptem őt, de nem törődtem vele. Vártam, hogy mit válaszol.* -Egy kis türelmét kérem, amint szabadulok, szólok az üzletvezetőnek. *Egy széles mosollyal köszöntem meg a készségességét és pár lépéssel odébb álltam, hogy ne legyek útban. Még tanúja voltam Mr. Greywald fizetésének és távozásának, aztán csak vártam a pult mellett mint egy gyerek a cukrászda előtt.*
- Majdnem, antikvárium, nem könyvtár, kölcsönözni innen sajnos nem lehet. Pillantott fel Beccára a kasszánál ücsörgő nő, s csak aztán kérdezett rá, hogy érdekli-e a munka. Egyébként jellemében és küllemében is meglehetősen hűen adta a könyvtáros néni jelleget, példának okáért nem mosolygott túl sokat, de cserébe legalább illedelmes, pontos és segítőkész volt, az is valami. Nem mellesleg igencsak szép nagy pocakja volt már, harmincöt felé szülni az első gyereket a véleményem szerint meglehetősen veszélyes, épp ezért kellett mihamarabb keresnem valakit a helyére, még meg sem született lelkeket nem veszélyeztetnék, akkora szörnyeteg nem vagyok. Így meg nekem ne mászkáljon létrákra. Kellett valaki sürgősen, hogy még be tudja tanítani, amíg ketten vannak, minden sokkal könnyebben menne, utána persze az újonc nyakába szakadna az egész, ami nem feltétlenül kellemes feladat, és velem sem könnyű együtt dolgozni, de még mindig a munkám végeztekor vagyok a legelviselhetőbb. Nadrágkosztüm volt rajtam, bár imádtam az alaszkai hideget, ebben születtem, ebben vagyok igazán önmagam, de szerintem egyesek szívrohamot kapnának, ha nyári göncökben sokkolnám őket. Lapos talpú cipőmben is 185 centi vagyok, szóval a többség fölé magasodom nő létemre. Ami azt illeti, többségében elég lekezelően is viselkedem, de ha a helyzet úgy követeli, képes vagyok a jobb arcomat mutatni aktuális társaságom fel. Az állapotos alkalmazottan végül, amint megszűnt az előtte álló sor, megemelte a telefont, hogy felszóljon nekem, én pedig kurtán közöltem, hogy két perc múlva lenn vagyok. Fel is álltam az asztalom mögül, az aktuális kéziratot otthagyva. A kiadóhoz persze nem sok köze lesz az esetleges jövendőbeli alkalmazottamnak, most csakis az antikváriumba keresek dolgozót. - Azonnal jön, kis türelmet. Szólította meg Beccát ismét a pénztár mögött ülő, majd visszatemetkezetett a számok közé, én pedig az ígéretemhez híven szinte azonnal ott is voltam, kosztümkabátomat mellőztem, így a fekete nadrághoz egy hosszú ujjú fehér blúz társult, meglehetősen üzleti jellegű megjelenést kölcsönözve, de itt nekem ez volt a minimum. - Örvendek, Sheila S. Grandmore vagyok, a Kiadó és az Antikvárium tulajdonosa és üzletvezetője egyben. Kövessen kérem, megbeszéljük a részleteket. Rugalmas vagyok, noha nincs önéletrajza, de egyébként is sokkal jobban szeretem, ha valakinek van annyi egészséges önképe, hogy tudjon magáról, a munkájáról és az elképzeléseiről egy papírlap segítsége nélkül is nyilatkozni. Azzal már indultam is a lépcsősor felé, ami felvezetett a magasabban elnyúló polcok közé, valamint az irodám is a galériáról nyílt, onnan belátni az egész helyet, és sokszor ácsorogtam odafenn, figyelve, minden rendben megy-e, vagy csak, hogy érezhessem a régi könyvek illatát. Kevés szenvedélyem közül ugyanis ez volt az egyik. Odabenn rögtön hellyel is kínáltam. - Kávét, esetleg teát? Kérdezem kurtán, az illedelmességi köröket nem szeretem túlzottan magas fokon űzni. Magamnak mindenképpen készítek egy kávét, így nem fogok belepusztulni, ha neki is el kell készítenem valamit. - Kérem, meséljen addig a tapasztalatairól a szakmában!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Persze, antikvárium. Tudom, csak nagyon megörültem. *Ennél jobban szerintem még senki nem örült meg egy álláshirdetésnek. Nem számítottam rá, úgy jött mint derült égből a villámcsapás, csak épp fordított felállásban. Régóta bújom az újságokat, hogy a fenében siklottam el felette? Pedig biztos, hogy ott is meghirdették. Félreálltam amíg dolgozott és kiszolgálta a fizetni kívánó vevőket. Láthatóan már előrehaladt a várandósság idejében a nagy pocakjával, egyből kitaláltam, hogy az ő helyére keresnek valakit. Ha sikerül, egy időre nem kell a számlák miatt aggódnom és nem kell visszamennem New Yorkba ahol nagyobb eséllyel kapnék állást mint itt. Különös, hogy ez a gondolat most milyen nagy örömmel töltött el. Nem rég még nem terveztem ennyire előre és számítottam arra, hogy vissza kell mennem, de már nem gondoltam New Yorkra úgy, hogy „haza” mennék oda. Csak vissza.* -Köszönöm, várok. *Válaszoltam vissza a nőnek széles mosollyal az arcomon. Mondhatnám, hogy cseppet sem izgultam, de ez nem lett volna igaz, úgy éreztem magam mint az első vizsgám előtt. Muszáj, hogy felvegyenek ide, ez nem munka lett volna a számomra amivel pénzt keresek, hanem szórakozás, hobbi amivel még pénzt is keresek. Egész nap könyvek között lenni számomra egy álom volt. Egy álom amit nem rég elvesztettem, de most újra megtalálhatom. A könyveket, melyeket már kifizettem, magamhoz szorítottam, úgy álldogáltam míg meg nem jelent az üzletvezető és tulajdonos. Rámosolyogtam, nem a szokásos semmit nem jelent mosollyal, hanem ragyogón és boldogan. Ezt nevezik az „előre iszik a medve bőrére” mosolynak.* -Üdvözlöm, Rebecca Morgan. *Nyújtottam a kezem és ha elfogadta, könnyedén de határozottan fogtam meg az övét. Ám ekkor megtorpantam egy kicsit, némi fáziskéséssel tudatosult bennem a csokoládé íze. Ez egy könyvtár, nem rég még éreztem a frissen nyomtatott papír és tinta, a borító ragasztó illatát, most viszont kétséget kizáróan ott volt a számban a csokoládé édesen kesernyés íze. Ennek a fele sem tréfa. Olyan erős volt az íz a számban, hogy fájdalmasan összehúzta a nyálmirigyeimet. Gyanakodva – fogalmam sincs mitől tartottam – fürkésztem a nőt, hogy kiderítsem mi a fene oka lehet annak, hogy vele szemben is azt érzem amit Killian és Egon társaságában. Mosolyom némileg kisebb lett de próbáltam tartani, nehogy észrevegyen valamit abból amit éreztem és ami most már, ennyi ismétlődéssel nem lehetett véletlen, ezért megingatott lelkileg. Ezen agyalva követtem őt az irodájába és foglaltam helyet megköszönve, hogy foglalkozik velem.* -Köszönöm…talán egy pohár vizet ha kaphatnék. *Először nem akartam semmit kérni, de ez a csokoládé íz már kezdett kellemetlenné válni. Muszáj volt leöblítenem valamivel. Addig is próbáltam koncentrálni arra amit kért, kérdezett. Nos, az persze nem volt sok.* -Irodalom és könyvtár szakra jártam New Yorkban….de nem szereztem diplomát. Egy kis családi vállalkozásnál álltam alkalmazásban. Antikvárium egy eldugott utcában, de annál híresebb a gyűjtők körében. Régi könyvek felkutatása, megszerzése és eladása volt a dolgom. Kis bolt volt, nem ekkora vállalkozás, de biztos vagyok benne, hogy boldogulnék a munkával. Vagyis, nekem ez nem munka hanem hobbi, imádom a könyveket és szeretek az emberekkel beszélgetni, könnyen teremtek kapcsolatot másokkal és otthon vagyok az összes katalógus rendszerben. *Elég lenne egyszer körbejárnom a boltot, hogy tudjam mit hol keressek később. Bár sok mindenben szétszórt vagyok – ezt most talán nem reklámoznám – de ha könyvekről van szó, úgy jár az agyam mint a számítógép.*
Egyetlen szemvillanást engedtem meg magamnak a kéznyújtása okán, elmenve az illetlensége mellett, de nem elfeledve azt. Megszorítottam a kezét, nem úgy, mint egy farkas, de úgy, mint egy mindenképpen domináns személyiség, akinek feltehetőleg nem egyszerű megfelelni. Nem is volt az, ez kétségtelen, mondhatni lehetetlen, nem kedveltem az embereket kifejezetten, sőt, de szükségem volt rájuk. Velük még mindig könnyebb, mint egy farkasnak mutatni meg minden áldott nap, hogy itt akkor is én vagyok az agyaúristen, ha a fene fenét eszik. Könnyű volt érzékelnem a bennem végbemenő változást, sőt, tapasztalt vén farkas lévén még az is teljesen egyértelmű volt, hogy a nő mágiaérzékeny. Annál jobb, kifejezetten nem zavart, érdekesebbek voltak, mint az átlag, és a legtöbben még csak nem is sejtették magukról, hogy miféle tehetség birtokában vannak. Csodálatos lesz, ha majd elhívják az Őrzők, de addig is, ha alkalmas a munkakörre, segíthet nekem, a többivel ráérek később foglalkozni. Beharapni nem fogom, olyan kis bájos képű, szerintem egy hangyát sem taposna el, vélhetőleg tönkretenné a vérfarkas élet, meg aztán, eszméletlenül nehéz az én figyelmemet ilyen téren felkelteni, olyannyira, hogy még senkinek sem sikerült. Ettől még úgy tettem, mint akinek gőze sincs arról, hogy bármi baja is van a másiknak, az ilyesmit illik figyelmen kívül hagyni. - Természetesen. A pohár víz hamarabb ott volt az asztalán, mint ahogy a kávém elkészült, nem voltam ám minden körülmények között félelmetesen nagy paraszt, ilyen volt a munkám is, fontos része az életemnek, szerettem csinálni, kevés dologgal voltam így, szóval igyekeztem vigyázni rá, és nem elmarni magam mellől minden alkalmazottamat. Hozzám képest félelmetesen kevesen mondtak fel, talán azért, mert a magas elvárásaimmal párhuzamosan szép összeg került a bankszámlájukra is. Valamit valamiért, ugyebár. - Egészségére! Három perc múlva már a kávém is készen volt, és közben természetesen végighallgattam mindent, amit az eddigi előéletéről megosztott velem, még a kávégép zúgása mellett is gond nélkül hallottam minden egyes szavát, majd könnyedén ültem le vele szemben, kényelmesen hátradőlve a székemben. Az elhelyezkedésem lazaságot sugallt, ám a hideg, kék lélektükreim nem tükröztek túl sok barátságosságot, könnyed stílust. Sosem tartottam vissza senkit, aki esetleg miattam szeretett volna visszalépni az állástól, bizonyos értelemben jól tették, noha sokkal kevesebbek lettek tőle a szememben, mint addig. - Mi gátolta meg a diploma megszerzésében? Fontos, bár közel sem annyira, mint a valós tapasztalat, amivel rendelkezik valaki, de ettől még érdekel, és a lehető legtöbb mindenről szeretek tudni, ami egy leendő alkalmazottammal kapcsolatos. - Ismerem, párszor jártam arra. Ő nem ismerős, de ez nem lehet véletlen, nekem egyik ember épp olyan jellegtelen, mint a másik, ez nem az ő hibája, sokkal inkább az én érdektelenségemé. Ebből persze tudhatja, hogy amellett, hogy ezt a helyet vezetem, én is a gyűjtők közé tartozom. - Jelenleg a könyvek beszerzését én végzem, nem bíznám másra, de ki tudja, talán ha beválik itt, akkor lehet majd szó róla, hogy átvegye tőlem. Egyébként mennyi ideig foglalkozott ezzek? Közben pár dolgot felfirkáltam, hogy úgy tűnjön, foglalkozom a dologgal, bár nem volt szükséges, megjegyeztem mindent, amit mond. Fura, de egészen szimpatikusnak találtam amiatt, hogy imádja a könyveket, néha ilyen apróság is elég volt, ettől még nem leszek sokkal kedvesebb, de elviselhetőbb talán. Minden azon fog múlni, hogy tényleg ért-e hozzá, ez sokkal nagyobb üzlet annál, ahol korábban dolgozott, bár úgy hiszem, roppant logikusan van felépítve minden egyes könyvespolc, más kérdés, hogy ki képes átlátni, s ki nem. - Teljes munkaidőben szeretne dolgozni? Kérdeztem még rá erre is, mert részmunkaidővel nem fogok szórakozni, akkor fel kellene vennem még egy embert, arra meg nem kifejezetten vágyom.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mivel nem készültem ma állásinterjúra, nem is volt időm izgulni, ez csak azért gond, mert ilyenkorra már a felét félre tudom tenni, most viszont a közepében kellett megbirkóznom vele. Fontosabb volt ez az állás mint eddig bármelyik amiért harcba indultam, mert jelenleg csak ez az egy volt, nekem pedig szükségem volt fizetésre, a tartalékom jelentősen megcsappant, én viszont szerettem volna ha még marad belőle. Sheila S. Grandmore kézfogása erős és határozott nőről árulkodott, nem hiába ha ő volt a bolt tulajdonosa. Minden bizonnyal minden problémát egyetlen csettintésre megold és nem udvariaskodik. Nekem mindegy volt, alkalmazkodó vagyok, nem rontok ajtóstól a házba, ha nem egyezik másokkal a véleményem nem borítom a fejére. Igazából nem próbáltam ki magam máshol csak a könyvek között, a New York-i antikvárium volt az első és eddig egyetlen állásom, ha könyvek között vagyok csendesen meghúzom magam. Próbáltam nem rávetni magam a kapott pohár vízre, megköszöntem és alig vártam, hogy belekortyoljak, mindez azonban csak a rövid kis monológom után történhetett meg. Egy időre felfrissültem tőle, de a korábbi tapasztalataim szerint ez hamar el fog múlni. Jött a kényes kérdés amire számítottam, nem gondoltam, hogy hazudnom kellene bármilyen nehézségről ami akadályként szerepelhet és minden bizonnyal jobb színben tüntetne fel, különben sem voltam képes hazudni. Ez valahogy sosem ment nekem, jobban szerettem az őszinteséget és ha emiatt nem kapom meg az állást, az az én saram. Most is tisztában vagyok vele és akkor is tudtam, hogy nehézségeim lesznek amikor meghoztam a döntést.* -Nos, úgy gondoltam az a papír nem sokat segít abban, hogy azzal foglalkozzak amit szeretek, és a legtöbbször nem egyezett a véleményünk a megfelelő könyvekről, amelyeket a tanáraim szerint el kellett volna olvasnom ahhoz, hogy megszerezzem azt a papírt. Nem bántam meg a döntésemet. *Nem tanulni nem szeretek, csak megválogatni azt ami érdekel és ami szerintem fontos a számomra az életemhez. Nem voltak különösebb ambícióim sem anyám legnagyobb bánatára, sokkal többre vágyott velem kapcsolatban amit nem szándékoztam megadni neki. Magamnak tartoztam elszámolással. Amire szükségem volt azt tudtam, egy kis könyvtárnál, vagy könyvesboltnál többre nem vágytam. * -Igazán? Ha szükséges tudok kérni ajánlást, de ha ismeri a tuljadonost, akkor minden bizonnyal egyszerűbb ha felhívja. *Kedvesen mosolyogtam, dehogy akartam megmondani neki mit csináljon, biztosan megtalálja a módját, hogy utánam érdeklődjön, akkor is ha a kezében van az ajánlás feketén-fehéren. Az első és egyetlen munkaadómban bíztam, ő is bennem, nem haraggal váltunk el, végül is türelmes volt velem szemben, tartotta az állásom amíg el nem döntöm mi legyen az életemmel és a nagyi házával. Végül nem volt elég az az idő amit kialkudtunk és bár nagyon sajnálta, de muszáj volt keresnie valakit a helyemre. Így utólag jól is tette, mára eldöntöttem, hogy egyelőre, jó sokáig nem térek vissza New Yorkba, legfeljebb karácsonykor látogatóba a barátaimhoz. Persze csak akkor ha a hó nem szól bele az utazásba.* -Persze, természetes. Úgy négy és fél éve kezdtem ott, az első és azóta egyetlen munkahelyem volt. *Nem foglalkoztam azzal, hogy miket jegyzetelhet rólam, feltételeztem, hogy néhány benyomást ír le.* -Természetesen, egész állásra van szükségem, és azonnal tudnék kezdeni.
- Abszolút nem baj, ha valakinek megvan a határozott véleménye valamiről. Értem, amit mond, s valamilyen szinten még alá is tudom írni a dolgot, nem mondom, hogy mély együttérzésemet élvezi, mert olyat nem szoktam, de örülök, ha valaki képes arra, hogy kiálljon az elgondolásai, elvei mellett. A papír olykor valóban nem számít, meg aztán, mindent lehet hamisítani, én a tapasztalatra alapoztam, meg nem ártott, ha az illető béketűrőbb az átlagnál, olykor nem volt könnyű engem elviselni. Mit olykor, szinte sosem. - Fel is fogom hívni, ebben biztos lehet. Nem a személye ellen szólt, egyszerűen minden körülmények között ellenőriznem kellett azt, akit foglalkoztatok, még a vérfarkasokkal kapcsolatban is lejátszottam volna ezt a kört, és pusztán azért nem alkalmaztam volna senkit, hogy legyen szerencsétlennek egy munkája a falkán belül, vagy úgy egyáltalán. Nem én voltam a szentlélek. Egyébként is rendkívül türelmetlen egyed voltam, nem szerettem, ha megvárakoztattak, és nem is viseltem el. Feltörtem annyira az üzleti életben, ebben a szakmában, hogy ne kelljen megtennem. - Ezek szerint megbízható alkalmazottként jellemezné magát. Nem akartam én semmit a szájába adni, tulajdonképpen csak hangosan gondolkodva levontam egy egyszerű következtetést, négy és fél év egy hozzá hasonlóan fiatal nő esetében igencsak hosszú, és nem azt jelzi, hogy leragadt valaminél, amit utál, máskülönben a költözése után nem lenne most itt. - Azonnal nem szükséges, de amint megejtettem azt a telefont, értesíteni fogom. Szükségem lenne az elérhetőségeire. Mivel egy csinos kis laptop volt előttem, nem okozott gondot pillanatokon belül begépelni a hallott információkat, és ha már itt tartottunk, jöhetett egy-két kényesebb kérdés is. - Mi volna az esetleges bérigénye? Nem mondom, hogy sokat fog számítani, de összességében azért érdekelt, hogy ki mennyire tartja magát ilyen téren. Saját vállalkozás volt, nem igazán köthették meg a kezem, de ő ezt nem tudhatta, mármint, hogy nem csak vezetem a helyet, hanem a tulajdonomban is van, bár a név tán árulkodó. Bocsánat, kénytelen vagyok kijavítanom magam, a koszos digónak is van százaléka benne azóta a tetves csatlakozás óta. - Valamint, nem tudtam elmenni ama tény mellett, hogy a jelek szerint nem oly régen költözött ide. Ez ezek szerint maradandó elhatározás, vagy megszabott ideig marad a városban? Értelemszerűen nem fogok olyat foglalkoztatni, akinek a helyére egy hónap múlva már kereshetek is mást.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A válasz amit kaptam egyszerre volt megnyugtató és semmitmondó. Ebből nem jöttem rá mit gondol felőlem és a meg nem szerzett diplomám felől, ami természetesen tovább növelte bennem az izgatottságot. Nem jó irányba. csak azzal tudtam vigasztalni magam, hogy nem mondott elsőre nemet amikor meghallotta, hogy nincs diplomám. de persze ebből még bármi következhetett. Az egyetlen reményem Mr. Eric volt – ahogy én szólítottam hallgatólagos beleegyezésével – hogy ha nem is litániát zeng rólam, de legalább meggyőző ajánlást ad majd Sheila Grandmore-nak. Biztos voltam benne, hogy Sheila fel fogja hívni, nem olyan nőnek tűnt, aki csak annak hisz amit lát, hanem minden oldalról meggyőződik a tények valódiságáról. Ha lett volna ajánlásom amit elolvashat, akkor is utána nézett volna a hátteremnek. * -Nem volt rám panasz sosem. *Ezt minden tekintetben kijelenthetem. Egyetlenegyszer sem jött oda hozzám, hogy kifogásoljon valamit, ez azonban nem jelenti azt, hogy Sheila számára is tökéletes leszek. Ez egy nagy könyvesbolt, több vevővel és szerteágazóbb kínálattal. Nem mintha nem bíznék magamban, hogy megbirkózom vele, de minden bizonnyal több mindenre kell majd odafigyelnem….ha megkapom az állást.* -Persze, természetesen. *Ezt a kijelentésére és a kérésére egyaránt értettem. Máris a zsebembe nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem a saját számomat. Nos, volt néhány dolog amit képtelen voltam megjegyezni, másrészt a számomat nem kellett sokszor elmondanom másnak, és nem is tartottam olyan fontosnak, hogy kívülről fújjam. Elmondtam a számomat és ha kellett a címemet is. Bár a nagyi házán nem volt szám, a postás tudta, hogy bármilyen küldemény ami nekem van címezve, a Chigliak házba szól. A bérigény már egészen más volt, sosem alkudoztam ezen, nem kellett. Mr. Eric megmondta mennyit tud ajánlani, nekem elég volt és örültem, hogy találtam egy csendes kis antikváriumot amire mindig is vágytam.* -Évi 31.000 dollár. *Egy kicsivel többet mondtam mint amennyit korábban kaptam. Tisztában voltam azzal, hogy diploma nélkül nem lehetnek nagy igényeim, osztottam, szoroztam és úgy gondoltam ennyi még belefér.* -Valóban nem régóta lakom itt. Eredetileg nem is akartam itt maradni, csak azért jöttem, hogy elrendezzem az örökségem, de azóta megváltozott a véleményem. ugyan nem égettem fel minden hidat magam mögött, de tartósan maradni szeretnék. Ehhez azonban biztos állásra van szükségem. *És itt bezártam a kört. Valóban szerettem volna maradni, de ez csak akkor volt lehetséges, ha van munkám és meg tudok élni a fizetésemből. Tehát ha megkapom az állást, Fairbanksben tudok maradni, és akkor biztos munkaerő leszek, ellenkező esetben, záros határidőn belül vissza kell mennem New Yorkba, ahol több álláslehetőség van és akkor a nagyi háza megmarad „nyaralónak”.
- Az ilyesmit jó hallani. Az, hogy nem volt rá panasza senkinek, nem jelentette azt, hogy én is meg leszek elégedve a munkájával, de az igyekezetet általában értékelem, no, nem épp látható módon, inkább csak magamban, de attól még nem vagyok vak mások ténykedéseire. Egyszerűen nekem túlságosan nehéz annyira megfelelni, hogy bárkivel is közöljem, ez igen, csak így tovább. Szerintem ilyen ember még nem is született. Megvan a magam stílusa, akik elfogadnak, azokkal van értelme közösködnöm, akik meg nem, azok egész egyszerűen nem érdekelnek. Túlságosan rég taposom már ezt a sárgolyót ahhoz, hogy mások határozzanak meg. - Köszönöm! Azzal már írtam is fel a számot, és a címét, bár az nem volt létszükséglet, ha a telefonos egyeztetés során minden rendben fog zajlani, akkor úgyis szerződést írunk, és én az átutalás híve vagyok, ami egyszerűbb, és nem kell összekoszolnom a kezemet olyan pénzekkel, amik már ki tudja hány mancson keresztülszaladtak. A bérigényére bólintottam, nem volt olyan vészesen sok, mint amit egyesek képesek voltak a semmire elkérni, és ha jól dolgozik, ennél azért lehet még több is, talán sokkal is, szoktam értékelni az áldozatos munkát, ám szavakkal nem illettem a dolgot, mert egyelőre nem ez volt a lényeges, meglehet, hogy fogok olyat hallani a főnökétől, ami nem tetszik, én sem szoktam elárulni az alkalmazottaimnak az összes létező problémámat velük, vannak látszólag lényegtelen apróságok, amik másoknak lehet, hogy nagyon szúrnák a szemét. - Világos. Ami azt illeti, New Yorkhoz képest ez egy poros kisváros, éles, és szerintem nem is jó váltás, de mindenkinek a szíve joga úgy alakítani az életét, ahogy jónak látja. Meg aztán, a hideg, sosem lehet elég melegen öltözni errefelé. Mondják legalábbis egyesek, én nagyon is jól elvagyok itt, sőt, imádom a klímát, de sokan nyavalyognak, valóban nagyon északon vagyunk, és nem feltétlenül nyerő a délen kivirágzott kis lelkeknek, ha ide eszi őket a rosszsors. Azt meg inkább hagyjuk is, hogy mennyi vérfarkas és őrző kószál erre, előbb utóbb valamiképp mindenki kapcsolatba kerül velünk, nehéz elkerülni. - Nos, kedves Rebecca, akkor nem marad más hátra, mint hogy holnapra visszahívjam egy második körre, addig elintézem a szükséges telefonhívást, és előkészítek mindent. Értékelném, ha a rend kedvéért elhozná az önéletrajzát. Azzal fel is emelkedtem ültemből, és megkerülve az asztalt nyújtottam neki a kezem, hogy megrázzam, aztán ha nem volt egyéb kérdése, kiterelgettem az irodámból, sok dolgom volt még, és ez a villáminterjú némileg megakasztotta a rendes menetet ilyen téren. Szerencsére, vagyis, a kishölgy szerencséjére semmi olyat nem hallottam, amire azt mondtam volna, hogy felejtős a felvétele, úgyhogy másnap, amennyiben megkaptam azt az önéletrajzot, már alá is írhattuk a papírokat, a kívánt bért is megkapta, egyelőre nem többet, majd meglátjuk, rászolgál-e. S innentől kezdve rábíztam az elődjére, volt még egy hónapja, hogy betanítsa rendesen, én innentől mostam kezeimet, nekem arra már nem volt időm, hogy ezt megtegyem. Hála az égnek, hogy úgymond az utolsó pillanatban beesett, és nem kellett felhajtanom senkit.
//Köszönöm szépen a játékot! Elnézést, hogy nem futjuk le a második kört, de nincs túl sok kedvem mostanság a szöszihez, és nem akarlak egy ilyen lényeges ponton feltartani. ^^ Illetve, nem tudom, hogy írsz-e még, de ha nem, akkor kérj már légyszíves egy zárást! Köszi! //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tisztában voltam azzal, hogy Sheila Grandmore-ban akkor is lesznek még kétségek ha Mr. Eric jó ajánlást ad rólam, legfeljebb csak egy kis lökést ad ahhoz, hogy felvegyen, de benne lesz a próbaidő gondolata is. Nekem kell majd előtte bizonyítanom, hogy teljes mértékben elégedett legyen, nem ismertem őt, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nála ritkán fordul elő. Abban bíztam, látva a pénztárban ülő várandós nőt, hogy az idő sürgeti és nem ár rá nagyon válogatni, másrészt épp Faribanks kisváros mivoltában, hogy nem lesz túl sok jelentkező. Akartam ezt a munkát, nagyon akartam, mert szerettem volna maradni és ennél megfelelőbb állást nem találtam volna. Úgy éreztem, ha ez összejön adok még egy esélyt a sorsnak és magamnak, hogy higgyek benne. Megadtam az elérhetőségeimet és már meg sem próbáltam Sheila reakcióiból olvasni, a bérigényemre is úgy bólintott rá, hogy abból semmi nem derült ki.* -Igen, nagy döntés volt, de még mindig van itt dolgom aminek utána kell járnom és New Yorkból nem tudom megtenni. De remélem csak a hideggel gyűlik meg a bajom, másban pedig szerencsém lesz. *Tény és való, itt Alaszkában sokkal hidegebb szokott lenni mint New Yorkban és az sem mellőzendő szempont, hogy tősgyökeres városiként most egy egészen más világba csöppentem, már az is nagy kihívás számomra, hogy állandó meleget varázsoljak a házba, ugyanis nincs rendes fűtés, csak kandalló s bár imádom a kandallókat, azért elég nagy meló befűteni. Szerencse, hogy kiváló a ház szigetelése és nem túl nagy teret kell befűteni.* -Rendben, és köszönöm, hogy fogadott. Természetesen elhozom az önéletrajzomat, holnapra készülök. *Ez egy jó tanulópénz volt, ha állásra van szükséged mindig legyen nálad az önéletrajzod, mert sosem lehet tudni hol botlasz bele egy hirdetésbe. Felálltam én is s mivel nem volt több kérdésem, kezet ráztam vele, elköszöntem és távoztam. feltételeztem, hogy sok a dolga és nem akartam feltartani, ami pedig még érdekelt az ráér holnap is. Mosolyogtam amikor kiléptem az irodájából, bár nem lehettem biztos semmiben, úgy éreztem nagy esélyem van, hogy elnyerjem az állást. Szeretni fogom, hiszen könyvekkel leszek körülvéve és az emberekkel is szívesen beszélgetek. Még több ismeretség, még több tudás a városról.* *Másnap minden reményem beigazolódott. Sheila Grandmore nem alkudozott a kívánt fizetésemről, nem volt további kérdése és a papírmunkát is gyorsan elintéztük. Fel kell majd hívnom Mr. Eric-et, hogy megköszönjem neki és még egyszer az elnézését kérjem amiért cserben hagytam. Immár semmi sem állta az utamat, hogy itt maradjak Fairbanks-ben és a nagyim után nyomozzak.*
//Én köszönöm a lehetőséget! Nem gond, jó lesz így, és természetesen írtam mert így korrekt, zárást pedig kérek. Boldog új évet! //
Rám nézve előbb jut eszébe az utca egyszerű emberének egy sújtólégtől terhes bánya vagy egy csatakosra lehelt edzőterem, mint a patinás kötetek gyűjtőhelyei. Pedig most nem érzékcsalódás, amit az antikvárium látogatói átélhetnek. Az egyik asztalnál két fiatal, valószínűleg még tizenéves hölgyemény lapozgatja halk kuncogással a megsárgult lapokat a jellegzetes asztali lámpa apró fényénél, mikor a kis terembe toppanék. S röpülne felém az ügyeletes emeletes, aki a könyvek hadát vezényli megrendelésre, értékesítésre vagy csak átbújásra. De nem repül, fent foglalatoskodik valami halaszthatatlannal. A türelem nem a legnagyobb erényem, csak a kisebbik, elsajátított készségek közé tartozik, amiket az ösztön gyakorta felülír. Itt nem szeretném megvillantani a feltételes reflexeimet vagy hogy mondják. A célom egy újabb kutatás, hiszen a professzori cím hegycsúcsára úgy tűzhetem ki a lobogómat, ha kitartóan gyártom a tanulmányokat és publikálok a nyelvészethez kapcsolódó témákban. Mint például az antikváriumok látogatottsága, az ilyen helyeket felkeresők nyelvi készségei, iskolázottsági jellemzői és hasonlók. A két gyerkőcöt mikrofonvégre kaphatnám, feltéve, hogy engedélyt ad a könyves néni efféle tevékenységre. Ezt javasolták. Az a tényállás fennforgása, hogy ennél nagyobb jelentőségű tetteket is vittem már véghez engedélykérés nélkül, úgyhogy egyszerűen az asztalhoz járulok, leteszem a jegyzetelésre szánt papírköteget és két ököllel a diákokhoz szólok jelegzetes, kissé rekedt baritonom: - Félhomályos délutánt, ifjú hölgyeim! Megengedik, hogy néhány kérdés alanyává tegyem önöket a nyelvhasználati szokásaikhoz kötődően? Már az elején éreztem, hogy ezek a tipikus rágózó nebulók, akiknek csak a szavak másik értelmén jár az eszük és képtelenek komolyan venni. A kuncogás lassan tör elő, mert nem bírják türtőztetni magukat és vörös fejjel csukják be a könyvet. - Üüü...izé, jónapot! - mondja a fiatalabbik és ideges kacajt enged meg magának. A táskájába sietve pakol be, természetesen a felét mellépotyogtatja, mert úgy lángol az izgatottságtól és a félelemmel vegyes vidámságtól, mintha fél kiló kőszenet gyújtottak volna be a koponyája belterületén. A másik is szorongatja a száját, de belé több önuralom szorult és képes egy cseppnyi, körülbelül egy könnycseppnyi komolyságot előtúrni. - Már épp menni készültünk. Ha nem haragszik... A lábai már x-be hajlanak, pedig még fel sem állt az asztaltól. Most pillantom meg, minő kötet ósdi lapjait forgatták és már látom, hogy megtévedt leányzók, akik talán egy életre megbánták, hogy könyvet vettek a kezükbe. A kutatáshoz komolyabb hozzáállásra van szükség és akik titkon, antikváriumban lapozgatják a Káma Szútrát, tettenéréskor pedig menekülnek, mint macska a forró bádogtetőről, azok nem megfelelő alanyok. A harmadik kérdésnél én unnám meg a silány válaszaikat és kérném távozásra őket. Fussatok hát, riadt szemű őzikék! - Haragszom, de látom, nem titkoljátok, hogy csökkent önértékelésetek ennél is nagyobb büntetés számotokra. Kaméleonszerűre dülledt szemekkel kell találkoznom és az értetlenség legtisztább megnyilvánulásával. Semmit nem fogtak fel, csak a félelmi állandójuk hágott a magasba hőmérő csúcsát kicsapó higanyszálként. A két leányzó úgy húzza el a csíkot a teremből, mintha gombafelhőt látott volna felszállni a sarokból. Utánuk nézek és morgósan elnevetem magam azon, milyen öröm lesz tanítványként köszönteni őket az egyetemen, ha egyszer oda tévednek jelentkezni. Nincs más hátra, mint várakozni egy újabb delikvensre. Hm, az imént érkező akit megpillantok, nem várt fejlemény. Sokféle kérdést tudnék neki feltenni és lehet, hogy nem a kutatással kapcsolatban. Két vérfarkas találkozik egy könyvesboltban. Ebből lehetne egy viccet szülni és könnyű szerrel fordulhat elő, hogy nemsokára világra is hozzuk azt a mókás történetet. Egyelőre csak figyelemmel kísérem, mint ténykedik fajtársam a nemes papírhalmazok és méltóságteljes pácolt polcok közepette.
Szürke kapucnis pulcsiban és fekete farmernadrágban feszített az utcán, ami történetesen pénzen lett vásárolva és nem a fekete adósságnoteszében halmozódott további visszafizetnivalóként. Sajnos bankszámlájához még mindig nem fért hozzá, valamint iratai sem voltak, de remélte Henryvel való ismeretsége folytán nem fogják komolyabban zaklatni a törvény igencsak éber őrei. Hacsak nem kapják rajta bolti lopáson, mert akkor bizony bajba fog kerülni, hát legalábbis elméletben. A 2nd Avenue széles járdáját koptatta, amikor megpillantotta a könyvesboltot, ami a felirat elolvasása után átkonvertálódott elméjében antikváriummá és könyvkiadóvá. Arcán enyhe mosoly jelent, meg amikor két fiatal lány igyekezett sietősen kifelé az ajtón, némi farkas szagot hozva a kitóduló levegővel. Egy nőstény erőteljes illatát érezte, de sok más szag is vegyült bele, többek között századokat megélt öreg könyvek – és titkok – csodálatosan mámoros jelenléte. Kár, hogy nem volt nála pénz, szívesen vett volna valami olvasnivalót, mondjuk egy eredeti példányú Karácsonyi éneket, ha már egyszer úgyis eljátszotta Henry előtt múlt idők kísértetét. Sajnos otthonukban többnyire Billy, a Kölyökről szóló kötetek élik dögunalmas mindennapjaikat a polcokon, ahhoz meg nem sok kedve volt, főleg, hogy az egész történetet primer forrásból megtapasztalhatta. Megkocogtatta farzsebében lapuló fekete noteszét, miközben rámosolyodott a két tini lányra, akik pirult fejjel és vegyes érzelmekkel igyekeztek minél távolabb kerülni a bolt vészterhes hatókörétől. Nyilván lopni akartak és rajtakapták őket, vagy megártott nekik a könyvek nyomasztó látványa. Helyes, menjenek inkább egy plázába és verjék el szüleik pénzét, a lopást, meg hagyják csak a profikra. Energiái egy hatvan éves farkas erejével keringtek körülötte és úgy tűnt pajzsa félig van leeresztve, a valóságban, jóval magasabban volt. Saját energiáit könnyedén tudta úgy alakítani, hogy még egy négy-ötszáz éves is igaznak vélje minden egyes hazugságát. Anguta elhatározásra jutott és besétált a kellemes illatot árasztó épület belsejébe. A farkas szag itt jóval koncentráltabb volt, sőt még egy hím szag is bevegyült a nőstény mellé. Viszont az jóval frissebbnek tűnt, de tünékenyebbnek is. Aprót szippantott a könyvek felé, és egyből kiérezte a polcok felől áradó nőstényfarkas szagot, mintha az mindennapjait itt töltené. A hímét viszont, csak a már ismét lenyugodott levegő, békés lengésében érezte. Nem itt dolgozhatott, a nő viszont nyilván igen. Képén idült mosoly ült, ahogy nézegette a könyveket, szemével pedig a két illat forrását kereste. A hímet hamar megtalálta, de nem mutatta ki, hogy észrevette volna hasonlóságukat. Sétálgatott a polcok előtt, közben a köteteket bámulta, és a nőstényt kereste tekintetével, de a nagydarab fickón kívül nem látott más farkast. Fura látványt nyújtott egy ilyen helyen, lehet, valaki testőreként funkcionál, bár nem látott mellette senkit, akire vigyázhatott volna, mellesleg nem pont úgy volt öltözve, mint a klisével telegyúrt filmek őrzővédői. Meglehet, hogy biztonsági ember, akit nemrég vettek fel. Körbejárta a helyiséget, és nem igazán törődött a nagydarab farkassal. Várta, hátha a nőstény is felbukkan, közben vadászta Dickens regényét. A könyvre viszont előbb bukkant. Óvatosan ragadta meg a keményfedeles borítót, mivel nem akarta egy rossz mozdulattal tönkretenni azt. Arcán vigyor terült szét, ahogy megfogta a hozzá képest fiatal könyvet. Első kiadás 1843-ból. A borítón ugyan nem volt feltüntetve, de ahogy kinyitotta az illusztrátor neve is előkerült. John Leech. Sohasem hallott róla, pedig szép munkát végzett. Sóhajtva tette vissza a könyvet és feltűnően körbepillantott. Egy pillanatra találkozott tekintete a hímével, majd hirtelen kapta el fejét, mint akit épp rajta kaptak. Arrébb somfordált, hogy cipzáros pulcsiját kissé lejjebb eressze, majd visszatért Dickenshez. Teljesen hátat fordított a hímnek, majd pulcsijába rejtette a könyvet úgy, hogy farmernadrágjának korca tartsa az alját. Még ott nyomban felhúzta a cipzárt, már csak azért is, hogy igazán feltűnő legyen. Ha a hím mutatott némi érdeklődést a furán viselkedő srác iránt, akkor könnyedén ki is szúrhatta a hiányzó könyvet, miután elsomfordált a tetthelyről. Nem igazán tudta mire számíthat tőle, de ő mindenképpen nyer. Ha nem foglalkozik vele, akkor lesz mit olvasni odahaza, ha igen akkor rögvest megismerheti egy újabb leszármazottját. Bár, ha most el is engedné, valószínűleg távolról figyelné az antikváriumot, hogy mikor hagyja el azt, majd feltűnésmentesen követné. Nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy későbbiekben rátalálhasson, de Angutának bőven volt ideje, így nem sürgette a dolog. Néhány polcnyival arrébb lépkedett és levett egy könyvet, aminek még a címét sem olvasta el, és érdeklődő mosollyal az arcán az egyik szabad asztalhoz kuporodott, mint aki bele akarna lesni a könyv lapjaiba. Nem sokat fog maradni, éppen csak néhány percet, aztán majd unottan visszateszi a kötetet és lelép Dickensszel. Ujjai viszketni kezdtek, hogy most nyomban felvésse a könyv árát és a helyet, ahonnan lopni készült, de türtőztette magát.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jó ideje annak, hogy itt dolgozom a könyveim között, persze nem az enyémek de hajlamos vagyok a magaménak tudni mindet. Én teszem ki a polcra őket, én porolom le a kevésbé látogatott sarkokat és gyakran veszek le magamnak egyet ha épp bele kívánnék lapozni. Az újonnan érkezetteket mindig megnézem, de akad még olyan a régiek közül melyek nem estek át az én „ellenőrzésemen”, így az egész egy kisebb kalandnak tűnik a múlt és a jelen mezsgyéin. Szeretem a könyvek illatát, főleg a régebbiekét melyek lapjaiba már beleivódott az eltelt idő. A karácsony előtti roham volt a mélyvíz, korábban egészen kis antikváriumban dolgoztam, olvasgatni is volt időm, a bevétel jelentős részét a nagyon régi, nagyon drága könyvek tették ki, itt azonban egészen másképp van. Az új könyveknek nagyobb a forgalma, a bolt is jóval nagyobb mint amihez szoktam és a vevők is többen vannak. Mára egészen beleszoktam a napi forgalomba, igaz sokan csak nézelődni jönnek be, egy bizonyos könyvet keresnek és ha nincs meg akkor nem vesznek mást sem, de akadt már olyan is aki segítséget kért és végül három könyvvel tért haza. Így voltam én amikor először jöttem ide, csak Alaszkáról kerestem valamit, hogy jobban megismerjem a helyet ahol lakni szándékozom, mégis sikerült beleszeretnem két másikba, hála Mr. Greywaldnak. A gyerekek a legnehezebb esetek, ők még nem tudják mit szeretnének, sokuk itt csodálkozik rá a könyvek világára, vagy épp a szüleik tukmálnak rájuk olyat ami egyáltalán nem érdekli őket, aztán jön a sírás és a toporzékolás. A gyerek részleg mindig úgy néz ki mintha bomba csapódott volna be, most is azt rendezgetem, hogy valahogy kinézzen ha a következő család belép. Közben néha azért a többi vevőt is figyelem, hátha segítségre van szükségük, a tanácstalan nézelődésből és forgolódásból már tudom ha szükség van rám. A karácsony előtti nagy vásárlást is megúsztuk hiány nélkül, nem feltételezem, hogy bárki fizetés nélkül óhajtana távozni, erre nem terjed ki a figyelmem, talán túl naiv vagyok vagy csak többet feltételezek másokról mint kellene. Az egyetlen, a szemnek nem idevaló férfit veszem észre ahogy két fiatal lánnyal próbál szót érteni, túl messze vagyok hozzájuk ahhoz, hogy halljam miről lehet szó, de amikor a lányok pirulva elsietnek, nem sok jót feltételezek a beszélgetésről. Magamban mondogatom, hogy csak semmi előítélet, egy nagydarab, vadállatias külsővel rendelkező férfi is lehet kíváncsi a könyvek nyújtotta történetek szépségére, bár kétség kívül egyedül lehet ezzel. Ahogy végeztem a rendrakással, arra sétálok, az asztalon hagyott könyvből már tudom, hogy mi volt a pirulás oka. Felnőtt nő vagyok, nem ártatlan zsenge virágszál, de azért abba a könyvbe én is belepirulnék, vagyis pirulok, amikor felveszem, hogy visszategyem a helyére. Még gondolatban sem lapozok bele, magamhoz szorítom és indulok vele a polchoz, de a látszólag tanácstalanul álldogáló nagydarab férfi mellett megállok. Nem a könyveket nézegeti hanem valami mást, vagy valaki mást, ez egyelőre nem derül ki a számomra, de ha csak úgy mered maga elé, minden bizonnyal elgondolkodott valamin amiben talán tudok segíteni, elvégre azért is vagyok itt.* -Üdvözlöm! Segíthetek valamiben? Milyen jellegű könyvet keres? *Ránézek, mosolygok. Nem a kötelező kedveskedés a részemről ami a munkaköri leírásban szerepel, alapvetően szeretem az embereket és szeretek velük beszélgetni, az imént pedig épp elmormoltam a mantrát az előítéletről, szóval őszintén mosolygok, nem muszájból. Közben azért önkéntelenül is arra pillantok amerre ő figyelt az imént, az olvasósarokban ülők felé. Elszórtan üldögélnek és lapozgatják a kiválasztott könyvet, két nő, egy férfi és egy fiatalember egymástól távol, más és más asztaloknál. A férfi mellett állva, mielőtt még megszólalna, a szívem nagyot dobban. Nem mintha hirtelen fellángolt volna bennem a vágy iránta, hanem mert enyhe, nagyon enyhe csokoládé ízt érzek a számban. Először megijedek, aztán bosszankodok, végül úgy döntök csupán érzékcsalódás.*
Elnézem ezt a kis könyvek között lopakodó szörnyeteget és annyira ambivalens érzéseket vált ki belőlem! Emberfeletti erő és olyan testalkat, mint egy kiskamasznak, pedig már idősebb nálam. Farkasként legalábbis mindenképp, mert én még csak nemrég rúgtam ki helyéről a 40-es év mérföldkövét. Az arcberendezésével együtt olyan, mint egy malac, amit diétás moslékon neveltek. És hozzá sunnyog, surran, szinte kúszik, mint hálapénz a fogorvosok zsebébe. Az már egyszer biztos, hogy meg kell ragadnom a grabancát és erőpróbára kell kihívnom, mentálisan és ha nyugodtabb, civilmentes helyre eljutunk, akkor a bicepszünket is összemérhetjük. Szemlélődő tervszövögetésemben megzavar a drótszőrű hölgyemény, akit én hagytam volna ténykedni, polcot porolni és könyvet könyvelni. A vásárlókat, lapozgatókat interjúvoltam volna meg és persze alattomos fajtársamat. Az ennyire rövid hajú nők sose tudtak felugrani nálam a toplista tetejére. Persze a skalpok között akad ilyen is, de a bombanőnek az én értelmezésemben legalább vállig érő sörénye van, amit akár lehet pórázként is rángatni. Igaz, nem lovaglópózban. Ettől függetlenül egyáltalán nem csúnya. Szóval nem átallok szóba állni vele. Amikor meglátja, mily mitikus-erotikus kötet maradt a pácolt falapon, a pokol tüze lobban fel érzelmi kondérja alatt. Még egy gyenguszpatkány, aki legszívesebben az anatómiából is kihagyna bizonyos, igen értékes, ám igen kényes testrészeket, nem igaz? A pőre pírt felváltó röpke riadást nem a megjelenésem csalja elő érzései rókalyukából. Ennél komolyabb félelmet vagyok képes kelteni, mondjuk mint rétisas felbukkanása a mezei egérben. A könyves csajszi épp csak egy termeszpotrohnyit van megriadva. Aztán az ijedelem lassan kiúszik a képből és egy tartósan jókedélyű, derűs hang szól hozzám. Most komoly: így értsek meg egy nőt? - Vidám délutánt, kis hölgy! Hasonló kérdéseket szándékozom feltenni a bolt látogatóinak tudományos kutatás céljából. Az iménti két tízentúli nem kívánt részletekbe bocsátkozni a tantrikus testi szerelem lapokra nyomtatott terjengős kifejtése iránti érdeklődés vonatkozásában, hanem nyúlcipőt húzott a lapulevélre. Egy pillanatra visszanézek a sertésorrú farkaskomára és úgy látom, űrt hagyott maga után, méghozzá Dickens kötetei között. A Twist Olivér főszereplője akár én is lehettem volna, a krimigimi világa sokban hasonlított a londoni gyerekdráma színhelyére. Egy jó ízlésű tolvaj, ilyet viszont ott csak nagyítóval találtam volna. Egyszer loptunk könyvet, az orgazdánál kiderült, hogy ócska hamisítvány volt. Most viszont már teljesen más státuszban létezem és betörőből akár tolvajfogóvá is avanzsálhatok. Egyszer úgyis megtettem már és lehet, hogy belekeveredtem egy gleccserbe, ami a bűnüldözés hegyoldalán folyik, elsöpörve olyan gonosztevőket, amilyennek én is számítottam hajdanán. - Elnézést, úgy látom, itt van egy fiatalúr, aki annyira érdeklődik Dickens munkássága iránt, hogy biztos kézzel le is emelt egy kötetet a polcról, ám a kezében egy másik található. Úgy vélem, ez a nem hagyományos vásárlók tagadhatatlan védjegye - szólok könyvesboltban illendő hangerőhöz képest modortalanul emelt hangon és szintén illemtudatlanul mutatók kifeszített mutatóujjal erre az egész jól öltözött Twist Olivérre. A pajzsom most sincs felhúzva, nem játszom egyedül falanxot, így a legény mindent megállapíthat rólam. Én is vizsgálgatom, bár látom, hogy ő csak a pakli felét teregette ki. A vérvonala például nagyon is érdekelne.
Anguta egy pillanatra felkapta a fejét, hogy aztán vissza is ejtse az érdektelen betűkre, amik a nyitott könyv lapjain sorakoztak. Egy fiatal, rövid hajú lány lépkedett az izomtúltengéses farkashoz, de nem az alakja, vagy szándékai miatt keltette fel az érdeklődését, hanem a kisugárzása miatt. A szellemek adománya járta körbe, de nem valószínű, hogy őrző lett volna, annyira nem volt koncentrált kisugárzása. Miközben a betűket olvasta jelentésüket egyáltalán nem fogta fel, hanem hallgatta a páros csevegését. Az eladónő úgy tűnik, nem ismeri, ezért nyilván nem biztonsági őr, csak egy nagydarab kuncsaft, aki betévedt egy számára minden bizonnyal idegen közegbe, bár ezt a véleményét hamar megdöntötték a hím szavai. Egyrészt, mivel tőmondatoknál többet nem is igazán nézett ki belőle, másrészt valami nyelvészeti kutatásról ömlöttek belőle a fordulatos szavak. Anguta lehajtott fejjel mosolygott saját ostobaságán. Igazán megtanulhatná már, hogy farkaséknál a látszat csal, nem mindig persze, de amikor igen, akkor veszettül. Kíváncsi lett, vajon hogyan fogja lereagálni a könyvlopását, mivel valószínűleg észrevette. Gondolatai a lehetséges kimeneteleken jártak, amikor a fickó, erősödő hangját hallotta, amint a lányhoz, és nyilván az antikvárium összes jelenlévő személyéhez egyszerre intézte a szavait. Igazán feltűnő lett volna, ha Anguta nem kapja fel a fejét, egy rosszalló tekintet erejéig, hiszen minden bizonnyal mindenki más ezt tette abban a pillanatban. Aztán zavarodottság a nézőközönség részéről és a fókusz már egyből saját magán volt, ahogy a kinyújtott ujj rászegeződött. Halvány mosoly kúszott arcára, majd értetlen képet vágva aprókat rázott fején, és tovább folytatta a kamuolvasást. Reakcióiban nem jelent meg az idegességre jellemző egyetlen mozzanat sem. Bőre nem kezdett égőn vörösleni, és izzadság cseppek sem kezdtek lefelé csordogálni homlokáról. Nyugalma is tapintható volt, energiái nem árulkodtak kellemetlen érzésekről. Jobb kezével azonban elkezdte combját vakargatni, majd ültében a pulcsi alá nyúlt feltűnésmentesen, és bűvészkezeinek ügyességével hasa elől, a hátához húzta a könyvet. Még szerencse, hogy igen vékony volt a teste, így nem kellett sokat vacakolni emiatt. Ez persze nem fogja megmenteni feltétlen a lebukástól, de talán éppen elég lesz, hogy az eladónőt meggyőzze ártatlanságáról. Véleménye szerint halandókat belekeverni igen gyáva cselekedet volt, és nem is igazán tudta miért tette ezt, amikor egy farkas potenciális veszélyforrás lehet ilyen helyzetben. Feldühödhetett volna, esetleg ha futásnak ered menekülés közben fellökhetett volna valakit, akinek akár komoly baja is eshet. Rossz döntés volt ez a hím részéről. Nem érzett félelmet felőle így valószínű csak a nyilvános beégetés volt a célja, esetleg elrettenteni őt egy életre ettől a helytől. - Nem kellett volna belekeverni szegény lányt, most biztos ide fog jönni, hogy megbizonyosodjon a vádjaidról – küldte a nagydarab fejébe. – Persze, ha félsz, hogy nem bírnád visszavenni tőlem, megértem. Elvégre remek kondiban vagyok, amint láthatod – hangja enyhe öniróniával és vidámsággal csenghetett a másik elméjében. Eleinte nem akarta provokálni, de meggondolatlannak tartotta a hímet, amiért ilyen veszélynek teszi ki az eladónőt, és mivel nagyjából egykorúnak tűntek, ezért nem lesz túl feltűnő, ha egy esetleges bunyóban a testépítő marad alul. Persze ez csak rajta áll, Anguta a világért sem kezdeményezne verekedést. – Egyébként Frederick Montgomery a nevem, örvendek – kamuzta úgy, hogy energiáiból kiérezhesse a másik, a hazugság bosszantó bűzét. Nem volt vele különösebb célja, pusztán kíváncsiság volt részéről, ahogy ezt Henrynél is tette. Gyanította, hogy hasonlóképen fog reagálni ő is, de ki tudja? Talán ez a fickó jobban tűri a hazudozást.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem szándékom minden áron eladni valamit a boltból, már az is jó érzéssel tölt el, ha sikerül valakinek felkelteni az érdeklődését valamely könyv iránt. Ha először csak belelapoz, és elgondolkodik rajta, talán visszajön érte. Aki tanácstalan, vagy annak tűnik, még nem döntötte el mely irányzat felé induljon, vagy csupán azt nem tudja, hogy amit keres, azt hol tegye. Egy könyvesbolt, pláne ha olyan összetett, mint a Grandmore, antikvitással és kiadással isfoglalkozik, nem pont az átlagember gondolkodásmenetében járja ki a könyvek útját és helyét. Egy kis antikvárium után nekem is napokba telt mire kismertem magam, hála az elődöm áldásos és előzékeny tanításának, viszonylag könnyedén. Mostanra már meg sem kell néznem a polcokat, fejből tudom melyik könyv hol található és hányadik sorban, nem mintha mindet olvastam volna, de mondhatni ez a szerelmem és a legtöbb időmet itt töltöm. Az olvasókkal való beszélgetés azonban nem tett jó emberismerővé, bennem is él a fránya előítélet melyet azért gyakran le tudok vetkőzni, de jelen esetben, szégyen és gyalázat, nem sikerül. Tévedésem akkora mint a Csomolungma, a cirkalmas mondaton magamban elámulok, nehezen tudom csak összeszedni magam, pláne, hogy az emlegetett könyv pont az én kezemben van. Próbálom felidézni a kamaszéveimet, és beleképzelni magamat a lányok lelkivilágába, az eredményt megosztom az irodalmi stílusban beszélő izomheggyel.* -Köszönöm, önnek is szép napot! Ami pedig a kamaszlányokat illeti, ők még keresik önmagukat, zavarban vannak és nem hiszem, hogy ezekben a tabu témákban pont egy felnőtt férfival értekeznének. Még a szüleikkel sem beszélik meg. Sajnos. *Minden visszássága ellenére, szórakoztat a férfi érdeklődési köre és némi sértettséget is kihallok a hangjából, amiért a lányok faképnél hagyták, persze lehet, hogy csak én érzem így. A válaszából, bár nem pont a kérdésemre felelt, az is kiderül, hogy nem könyvet keres, hanem élő forrásanyagot valamilyen kutatómunkájához, csak hát ez egy könyvesbolt, olvasósarokkal majdnem, mint egy könyvtár. Itt nem zajong senki, nem igazán beszélgetnek az emberek, hanem a könyvek lapjai és az azok által közvetített történetek mélyére merülnek. Nagyot sóhajtok, magamban fogalmazom meg az udvarias ellenkezést az interjúvolás terén, de mielőtt még megszólalhatnék, felzeng mellettem az ő hangja. Nem túlzás azt mondanom, hogy picit megugrok és az ujjaim is rászorulnak a féltve őrzött könyvre. A boltban még senki nem vetemedett ekkora hangerőre, itt nem volt vitatkozás és senki nem panaszolta el a búját amiért a másik megelőzte a pénztárnál, ide nem azok az emberek járnak. Ám konkrétan most sem erről van szó, meglepődve nézek a hegyomlásra, majd az általa oly érzékletesen bemutatott ifjúra. * -Csendesebben ha kérhetem, ez egy könyvesbolt. És…és még ha úgy is van ahogy mondja, nem kell mindenkinek tudnia róla. *Suttogtam, hogy csak ő hallja amit mondok és más ne. Persze nem hittem, hogy igazat beszél, egyrészt mert nem néztem ki a megvádoltból, hogy könyvet lopna, persze az előbb is nagyot tévedtem, de akkor is…. másrészt a bennem élő ügyvéd előbb bizonyítékot akart mielőtt az ügyész lelkem bárkit is vádol. A bolt tulajdonosa nem volt az üzletben, rajtam kívül csak a pénztáros volt itt, reméltem, hogy nem figyelt fel a nagy hangra. Lázasan agyaltam azon, hogyan rendezzem ezt az egész dolgot mindenkire nézve diszkréten. A távoli sarokban olvasó, zavarban lévő másik férfit néztem, kicsit mocorgott ültében de semmi gyanúsat nem fedeztem fel a mozdulataiban, közben anélkül, hogy a mellettem állóra tekintettem volna, megkértem, hogy kövessen.* -Velem jönne kérem? *Elindultam a lopással vádolt felé és reméltem, hogy a másik velem jön. Lépteim közben arra gondoltam, hogy a néptelenebb antikvárium rész felé kormányozom őket, ahol figyelő tekintetek nélkül kérdezhetek rá az igazságra. Ha mégsem történt semmi, nem lesz feleslegesen meghurcolva a bolt látogatója. Ha mindketten odaértünk, közelebb hajolok a pulcsis férfihoz, hogy őt is megkérjem a félrevonulásra. Nagyot kell nyelnem az újra fellobbanó ízbombára ami elönti a számat, itt és most megfogadom, hogy soha többé nem eszem csokoládét. Mintha beleestem volna egy csokis hordóba.* -Üdvözlöm. Elnézését kérem, de velünk fáradna….az antik könyvek részlegébe? *Kedvesen mosolygok rá bár zavarban vagyok. Még sosem történt velem ilyesmi nem is tudom hirtelen hogyan kezeljem a helyzetet. Egyik verzió sem tetszik, ha valóban lopás történt azért, ha pedig nem, akkor a hamis vád miatt fogom rosszul érezni magam. *
A tantusz akkorát zuhan, hogy vagy földrengést indít el vagy cunamit, attól függően, szárazra avagy vízre érkezik. A legtöbben így reagálnak, amikor az előttük magasodó hústorony össze tud rakni két ilyen cirkalmazott mondatot és elárulja, hogy nyelvészettel foglalkozik. Még a farkasok is elfelejtik néha, hogy a külső mögött sok minden rejtőzhet, hát még az emberek! Valami kis megkülönböztető jelzés van egyébként ezen a goombafrizurás könyveslányon. Lehet, hogy egyszer kiválasztják Őrzőnek, ha rászolgál. Ezzel nekem nem szükséges foglalkoznom jelenleg, csak beszélgetünk és megint annyira gazdag körítést készítettem, hogy a főfogást már nem is látni tőle. Megmagyarázom, hogy nem szexuális tanácsadást akartam tartani, hanem a könyvekkel való kapcsolatot boncolgattam volna. - Az a tabutéma az antikváriumi látogatások és a fiatalok könyvhasználata lett volna, de sajnos a példaanyag mivolta olyan pírt csalt az arcukra, hogy meg se várták a továbbiakat. Ami nem baj, mert a félbehagyott kérdéssor rosszabb az el sem kezdett kérdőívnél... Ezen már lassan túl is lépnénk, bár érzem az ellenkezést. Rebecca tízig számol magában, gondolom, mivel nem bukik ki belőle rögtön az, hogy váltsak egy jegyet a trópusi éghajlati övre tartó első gépre. Aztán míg a hölgyike riadozva kapaszkodik az egzotikus szex alapművébe, a kis enyveskezű fejből fejbe üzen olyan hangnemben, ami háborúkat vetít előre... Nem tűröm az ilyesmit, főleg nem egy Twist Olivértől, aki emberként és farkasként egyaránt csak porcukros nudli a szememben. Azonnal bepréselném a falba, a Bestiám már ugrana, de még megálljt tudok neki parancsolni. Attól tartok, nem sokáig... ~Szegény lány munkahelyét épp meg akartad károsítani a kleptomániáddal, ezt el is felejtetted? Az én nevem Dr. Lester J. Edison és hamarosan azzal dicsekedhetsz, hogy egy nyelvész verte ki belőled a szuszt~üzenek vissza telepatikusan. A nő kisugárzása kellemes, egyáltalán nem visszataszító, de ettől még nem fogom sajnálni, ahogy a másik két böngészgető hölgyet és az urat sem. Civilek jönnek és mennek, nem lehet úgy élni, hogy rettegünk, nehogy hozzájuk érjünk. Én legalábbis nem vagyok erre képes. Amúgy is egyelőre csak tolvajfogásnál és a vádaskodásnál tartunk. Ha el tudom érni, hogy a farkast kiebrudalják innen, odakint már megkaphatja a jussát. Egyelőre kaktuszosan szúrós szemekkel figyelek és a papírjaimat leteszem az asztalra, ahogy szintén megindulok a hölgy mellett szótlanul. A bestiám már majdnem kiugrott a helyéről. Ha tovább hergeti ez a ficsúr, akkor lesz még ebből kiabálás után rángatás is vagy még rosszabb... Nem kellene, de létezik az a pont, amikor már a büszkeség fontosabb az érdeknél. Ez benne van a természetemben.
Igazán érdekes volt hallgatni kettejüket, mialatt a könyvbe mélyedve az érdektelen sorokat böngészte. Mi tagadás a fickó szépen bonyolítja az egyszerűt, de ha neki ez örömet okoz, hát csak tegye. Telepatikus üzenete úgy látszik eléggé célba talált, a válasz rá pedig igencsak szórakoztatta. Néhány pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy valóban hagyja magát összeveretni egy nyelvésszel. Igazán remek lenne, de Henryékhez nem volt kedve laposra verten megtérni. Ettől eltekintve remélte azért, hogy Lester nem komolyan üzente, amit gondolt. Az eladónő valóban felé tartott, ahogy ezt sejtette, de legalább hívta magával a professzort is, és gondolatban elmosolyodott, ahogy csendre intette a hangoskodót. Lám az emberek képesek azokat is megszólni, akik igazat beszélnek. Persze jobb lett volna, ha a lányt teljesen kihagyják, hiszen csak bonyodalom származhatna belőle, és Lester válasza sem éppen gyávaságról árulkodott, emiatt nem is értette miért kellett tényleg felhívni mindenki figyelmét az aprócska balesetre, ahogy a könyv Jason pulcsijába ugrott. - Nem vagyok beteges tolvaj, csupán a pénzhiány visz rá, de visszafizetem, amint rendeződik az anyagi helyzetem – ezt teljesen őszintén mondta, és hagyta, hogy energiái is erről árulkodjanak. Lesternek nagyon bizonyítási vágya sem lehet, hogy el tud verni egy hasonló korú farkast, legalábbis úgy gondolta, aki a katedráról tekint le a tanítványaira, annak van annyi önbecsülése, hogy ne kelljen lépten-nyomon az erejét fitogtatni. Igaz a felpumpált test nem éppen ezt közölte felé, de lehet akár hormon betegség is. Bár ez elég valószínűtlen. Az eladónő végre elért hozzá hegynyi támogatással a háta mögött és Jason megilletődést játszva először Lesterre, majd a nőre pillantott. Ujját azon a soron pihentette, amit elméletileg éppen olvasott, és értetlenül nézte a körülötte gyülemlő sötét fellegeket. - Üdvözlöm. Az úriember iménti kifakadása miatt? – kérdezte miközben némi bosszúságot vitt mimikájába. Felsóhajtott és kinyitva hagyta a kötetet, mint akinek feltett szándéka még olvasni abból a dögunalmas könyvből még néhány oldalt, miután a félreértésből tisztázta magát. Igaz elég nehéz lesz nem észrevenni a könyvet, ha esetleg megmotozzák, de remélte, ha így is lesz, a zsarukat nem fogja a nő kihívni rá. – Jól van, magukkal megyek – mondta, miután feltápászkodott. Lester farkasa igencsak örült állapotban volt már, nyilván szerette volna Jason bestiájának vetni magát, hogy földre kényszerítve kinyilvánítsa felsőbbrendűségét. Előfordulhat, hogy Lester ennyire ordasának a befolyása alatt él még? Nem kizárt, végül is elég csenevész korú, nyilván a bestiája feletti kontrollról is van még mit tanulnia. Talán majd ad neki pár leckét, hogyan nem kell mindig a farkas akaratának érvényesülnie, amikor van a harcon kívül sokkal célravezetőbb ösvény is. Nem igazán zavartatta magát amiatt, hogy hátat kellett nekik fordítania, miközben a kijelölt helyre baktatott. Kapucnis pulcsija nyilván eléggé eltakarja a könyvet, ha meg nem, hát legalább hamar vége szakad a színjátéknak. Bár az igazán rossz lenne, hiszen remekül szórakozott. Meg persze szerette volna Dickenst is magával vinni. Mikor odaért szembefordult követőivel, ha időközben nem szúrták ki a hátánál lapuló könyvet és nem parancsoltak megálljt neki hamarabb. Lazán nekidőlt a könyvespolcnak és karjait keresztbe fonva mellkasán, felhúzott szemöldökkel várta, mit tesz a kissé zavarban lévő lány és a teljesen felpörgetett nyelvész professzor. - Fogadok veled tíz dollárban, hogy a lány nem mer megmotozni - küldte neki pimaszul pökhendi hangnemben, remélhetőleg tovább idegesítve Lestert. Persze nem volt nála egy cent sem, de ezt a fickónak nem kell tudnia.
//Bocsánat a késés miatt, mostantól napra kész tudok lenni //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Úgy látszik ezzel a férfival már csak tévedéseim sorát tudom gyarapítani. Újabb adalékot kapok a kamaszlányokkal szövött terveiből, mely arra enged következtetni, hogy jócskán félreértettem. Segond, van egy olyan érzésem, hogy lesz ez még így se. Magamban napirendre térek a tények felett, ám az arcomon a jól ismert döbbenet némileg átfesti a vonásaimat. Még jobban magamhoz szorítom az áruló könyvet, mely csupán önnön sorsát teljesítette be; rosszkor volt rossz helyen.* -Ó, értem. Nos, amennyiben elfogad egy tanácsot a tévedéséből fakadóan zavarban lévő könyvesbolti eladótól, úgy a jövőben inkább az iskolában szórja szét a kérdőíveit, ne a szexuális ébredésben lévő, rajtakapott diákokat kérdezze. Név és arc nélkül sokkal közlékenyebbek. *Még mindig a lányok lelkivilágába beleélő beszél belőlem, nem voltam olyan régen kamasz, hogy ne emlékezzek azokra az évekre. Azt hiszem én magam se reagáltam volna másképp hasonló helyzetben. Szerencsére nem kell jobban kiveséznem ezt a témát, akad ennél rosszabb és kényesebb is, mert miért ne. Végül is jó ha az ember lányának nem unalmasak a napjai, egy kis tolvajlás csak emeli a nap fénypontját, amiben persze nem nagyon hiszek, de mivel egyszer már nagyot tévedtem a nagydarab fickóval szemben, előtérbe helyezem a lehetséges igazságot. Megkérem, hogy legyen a tanúm és elindulok a megvádolt felé, annak biztos reményében, hogy a nyelvész professzor velem jön. Előre felkészülök a sűrű bocsánatkérésre, ha esetleg megint a tévedés fekete fellege borulna ránk, és pont ezért próbálok kedves és mosolygós lenni, már amennyire sikerül egy ilyen helyzetben. A visszakérdezésre csak a fejemet rázom, de nem adok magyarázatot mert még a többi olvasó és potenciális vevő hallótávolságán belül vagyunk. Az antikvárium részleg általában üres, oda csak a nagyon fanatikus olvasók és a gyűjtők mennek, ha nem így lenne kénytelen lettem volna egyenesen az irodába invitálni a két férfit, az viszont már gyanúsabb lett volna. Jelen pillanatban annyi látszik csak, mintha egy régi, elfeledett könyvet szeretnék megmutatni, így a diszkréció sem marad el. A kívánt helyre érve valószínűleg minden szem rám tapad amitől kellemetlenül érzem magam, nem szeretek szerepelni.* -Sajnálom, hogy ezzel kell zaklatnom, de csak a munkámat végzem. Az úr azt állította, hogy ön….eltett egy könyvet…annak reményében, hogy fizetés nélkül távozik vele. *Ezt nem lehet finomabban közölni, akkor sem ha szép csomagba csomagolom ás átkötöm piros szalaggal. Miért kellemetlen annak is a helyzet aki nem csinált semmit?* -Így történt? Nem szeretnék ebből további kellemetlenséget, így ha igaz és bevallja, következmények…és természetesen a könyv nélkül távozhat, vagy ki kell fizetnie. Megtenné, hogy leveszi a pulóverét és körbefordul? Kérem. *Nem vagyok rendőr, sem biztonsági őr, nem fogom megmotozni és még csak vádolni sem vádolom igazán, csak szeretnék tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba. Úgy állok, hogy a hegyomlás mellettem álljon és ne a hátam mögött, mindezzel csupán az a célom, hogy legyen tanúm ha esetleg igazat állított a másikról. *
//Nincs miért, mindenkivel előfordul, hogy bezavar az élet örülök, hogy visszatértél :cheers: //
Először még pozitív energiákat észleltem a nő felől, ami ugyebár nagyban köszönhető a bájos pofikának is, ami néha feledtetni képes a felettébb unalmas vagy kicsit irritáló stílust. Most viszont már átment parancsolgató anyukába, mintha kisgyerekét fegyelmezné és erre már ökölbe szorulnak a kezeim. Érzem, hogy a Bestiám elő fog ugrani. Már csak kíváncsiságból is, mert könyvesboltban sosem rendezett még nagy tombolást. Mintha ezek ketten, a tolvaj és az eladó szövetkeztek volna az idegszálaim simultsága ellen, mindketten ír szteppbe kezdtek a nyugalmam kötelén és bizony mindjárt elszakad alattuk. Eresre feszülő kézfejjel szólok Rebecca-hoz: - Suszter maradjon a kaptafánál, Muszta meg a Musztafánál! Majd én eldöntöm, hol végzem a kutatásaimat, elvégre nem magának gyűjtök anyagot, szóval ne kanalazzon bele a levesembe! Név és arc nélkül azt írnák rá a papírra, hogy Darth Vader A szürke 50 árnyalatát olvassa, de ha ott vagyok személyesen, akkor legalább normálisan válaszolnak. Vagy világgá futnak, mint az iménti kettő, akikről csak a távozásuk után láttam, mibe ásták bele magukat vakondi látásmóddal... Magyarán a két kis hülye picsának annyi esze volt, hogy sunyiban a Káma Szútrát bújja és mikor lebuktak, futottak. Néha eszembe jut, hogy így kellene beszélnem, jobban megértenék. Csakhogy akkor én unatkoznék és mindig az a fontosabb, hogy én mit akarok, nem az, hogy másoknak ez mit okoz. Kiosztottam az eladónőt, mint Zsugás Jimmy a cinkelt lapokat. Ha ez nem állítja meg és rendületlenül tart a nem hagyományos vásárló felé, akkor én megyek mögötte, akár egy bodyguard. A régi szép idők, mikor őriztem a nyomdabirodalom korrupt maffiavezérét és a bőröm alatt is pénz nőtt a szolgálat ideje alatt. Akkor szereztem meg a mostani izomzatomat is, kinőttem magam az úszógumiból. Eredményes időszak volt. Na de a nosztalgiát megint félre kell tennem, mert Twist Olivér olyan viccet mond, amit komolyan gondol. Telepatikusan röhögök bele a képébe. ~Igényelsz egy jó kis kölcsönt és néhány hónap múlva visszaesz ide a fene, hogy közöld az eladónővel, miattad rossz a leltár, de természetesen most se hoztad vissza a lopott árut, csak az árát perkálnád le és a besorolhatatlan tétellel küzdjön a könyvelő, mint eltévedt kismalac a Chena jegén, mi? Viccnek már majdnem jó volt...~ Ahogy közeledünk, ez a kisfiúképű lopótök megint csak játszik. Ennyire szerény elmével nem él vérfarkas, azt nem hiszem el. Ha mégis, akkor övé a mennyek országa, mert egy ilyen lelki szegényhez képest a templom egere egy krőzus. Rám akarja fogni a látogatást. Mint látom, Rebecca sem dől be neki korhadt ólajtóként, hanem szép hivatalos nyelvezettel gyanúsítja meg az én állításomra hivatkozva. Van beszédkészsége, azt már megfigyeltem és ha nem engem abajgat, akkor még egész szórakoztató is tud lenni. Egyelőre csak feszítek mellé karbatett kézzel. A fekete zakóm takarja az alkaromat, de így is kellően tekintélyes vagyok. Testőrként megtanultam úgy állni, hogy ne legyen kedve senkinek a testemen át megközelíteni a célszemélyt. A szavak legyenek csak a nő fegyverei, én a becsületes bejelentő szerepét játszom most, hogy borsot törjek a farkasficsúr orra alá. Később pedig a bors mellé az orrát is el akarom törni, mert szemtelenebb a vakablaknál. ~A biztosra fogadni olyannyira izgalmas, mint némafilmet szinkronizálni. Biztos tényleg rettenetes anyagi helyzetben lehetsz, ha csak hazárdírozásra telik, bolti vásárlásra nem... Ellenben 10 dollárod az enyém, ha ÉN nem tudlak megmotozni!~ A nőnek nincs is rá jogköre és akkor a bátorságról még ne is beszéljünk! Úgy megy oda egy tolvajhoz, mintha nem Frederick, hanem ő lenne a vajasfülű. Én ugyanolyan civil vagyok itt, mint a többi és ha a polchoz lazán támaszkodó nem akar együttműködni, én ezer örömmel megmotozom. Arcomon egy játékos mosoly játszik, felsőbbrendű mosoly. A nagy ruha előtt még elnyerem a pénzét is, ez most egy kicsit elhalasztja a fenevad azonnali előtörését. A mukin áll vagy bukik a folytatás. Egy-egy pillantást vetek a többi jelenlévőre is, mielőtt reagálok.
// Nem gond, én közben elvoltam havazva a VH-val is. //
Az indulatot, ami a hímből áradt elég nehéz lett volna nem kiszúrnia, sajnos azonban túl messze volt tőlük, hogy feltűnésmentesen meg tudjon akadályozni egy esetleges katasztrófát. Fura, hogy ennyi önkontrollja sincs, és képes a feldühödni egy ember szavaitól, holott számára nem lehet több zavaró légynél, mint, ahogy Anguta számára a nagydarab fickó is csupán ennyi. Remélte, azonban, hogy az időközben bemutatkozó Lester képes lesz türtőztetni magát, valamint bestiáját, és ha már mindenképpen haragudni szeretne valakire, akkor legyen az ő, aki meg is tudja védeni magát. Szemei még mindig a könyvet bújták, így nem látta a hím testbeszédét, de hangja és energiái előrevetítettek egy gyengéd pofont a hölgy számára, persze ebben az esetben Anguta és kénytelen lesz helyrebillenteni az eltévelyedett kölyköt. - Hát, ez engem csöppet sem érdekel. A pénz ki lesz fizetve, tartozásom letudva, és ha a könyvelőjük nem tud vele mit kezdeni, akkor inkább menjen el nyelvésznek, ha már annyi fantázia sem szorult belé, hogy egy ilyen aprócska ügyet megoldjon – talán nem kellene hergelnie, amíg a nő a közelében van, de ez kiváló alkalom, hogy megtudja, képes lenne-e ártani a lánynak, azért mert más valakire dühös. Egyébként is közelebb értek és még mindig nem tudná saját álcáját fenntartva megállítani a hímet, ha esetleg mérgében hátba kívánná veregetni a lányt, de egy pillanatig sem fog habozni, hogy megakadályozza ezt. Jó eséllyel időben oda is érne, bár remélte, hogy erre nem kerül sor, de szeme sarkából inkább szemmel tartotta a duót.
Az antik könyvespolcnak támaszkodva hallgatta a lány szavait és Lesterre pillantva bólintott. - Értem, nyilván a szteroidoknak köszönhető a csökkent látóképesség, vagy a hallucináció – vonta meg a vállát, és olyan grimaszt vágott, amitől még saját maga is idegbajt kapott volna, ha azt a tükör előtt produkálja. Energiái idegességről árulkodtak, valamint szívverése is szapora volt, szavai mögötti hazugságot is érezhette Lester. Arca viszont sértetten őszinte volt, ami egyértelműen az eladónak szólt. A lányt megkívánta vezetni, és végső soron Lestert is, csak őt éppen azáltal, hogy idegesnek mutatja magát, holott igen jól szórakozott és már attól sem félt, hogy a hím képes lenne bántani a lányt, hiszen nem tudna olyan gyorsan ütni, amit ne tudna kivédeni. Persze akkor ugrik az álca, de sebaj. Ha életek múlnak rajta, nem szokták ilyen apróságok érdekelni. - Hogyne, persze – vigyorodott el vidáman. – Mindent, ha ezzel segíthetek ezt a kellemetlen félreértést tisztázni – őszinte arc, hazug energiahullámok körülette, és legbelül határtalan jókedv. Bárcsak örökké tartana a pillanat. Engedelmeskedve a lány nem túlságosan határozott felszólításnak kissé ellökte magát a polctól, miközben lehúzta a cipzárt, pulcsijának baloldalát lefejtette a válláról, hogy aztán - ahogy az ilyen öltözéket már csak szokás - a ruha bal ujját megfogja a háta mögött jobbjával. Azonban most csak néhány ujjal tette ezt, előtte ugyanis a könyvet ragadta meg és bűvészkezeinek rezzenéstelen ügyességével feltűnésmentesen hámozta ki magát a pulcsiból, miközben Dickenst a szövet óvó takarásába igyekezett bújtatni. Mivel a súrlódó hangot esetleg Lester meghallhatja, ezért vetkőzés közben válaszolt neki gondolatban, hátha ez segít valamelyest a zaj elrejtésében. Amikor a pulcsi lekerült róla, hanyagul a háta mögött lévő polc könyveire helyezte, majd elégedett mosollyal az arcán körbefordult, miközben kezeit megadóan, vállmagasságig emelte. - A fogadás a pénzszerzés, és nem az izgalom miatt kell – küldte telepatikusan, miközben rögtönzött bűvészmutatványát adta elő. – A tíz dollárhoz meg sok sikert – energiái még mindig idegesen lengték körbe. Körbefordulva láthatóvá vált, hogy nem tulajdonított el semmit, ami persze kamu idegességén nem enyhített, hiszen Lester tudta, hogy lopott és nem úgy nézett ki, mint, aki egykönnyen feladja a dolgot. Ellenben az eladónak talán elég ennyi, hogy felhagyjon a zaklatással, hacsak a hím nem tart még mindig igényt a jelenlétére. - Levegyem a pólóm is esetleg? Vagy a nadrágom? – kérdezte pimaszul vigyorogva mialatt körbefordult. Igyekezett tartani a lánnyal a szemkontaktust, valamint figyelemmel kísérte Lester mozdulatait is, mivel nem szerette volna, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve fejbe suhintja valamelyiküket.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A segítség vagy jó tanács nem mindig találja meg a helyét a másiknál, hanem visszapattan egészen más formában. Így történt ez most is, csak hápogtam a megváltozott stílus előtt és arra gondoltam, hogy mégsem lőttem nagyon mellé az előítéletemmel. Lám a férfi nem hazudtolta meg önmagát, tud ő bunkó is lenni. * -Muszta mi?....Ó!...Én kérek elnézést. *Kissé belepirultam a reagálásba, de már nem zavaromban. Reméltem, hogy ezzel le is zárjuk ezt a témát, amúgy sem voltam vitatkozós és észrevettem ha valakit az istennek sem lehet meggyőzni. Másrészt nem kívántam, hogy a nagydarab fickó esetleg az egyik könyvespolcnak nyomva fröcsögje az arcomba nem tetszését. Volt már ilyen is, csak nem könyvespolccal hanem bárpulttal, de végül is mindegy. Az ilyen stílustól általában elhallgatok, mert nem tudok és nem is akarok lépést tartani vele. Jobb híján a nem rég elhangzott vádak után nézek és százszor megbántam, hogy magammal hívtam a fickót, de sajnos muszáj volt. Persze lehet, hogy nem, csakhogy én nem vagyok sem rendőr sem biztonsági őr, fogalmam sincs hogyan kell az előírásoknak megfelelően kezelni az ilyesmit, én csak a diszkrécióra hajtok, ha mégsem lenne igaz a látni vélt történet. Úgy gondolom, hogy ezek után maximum egy kis kellemetlenséggel lehet dolgom, de a megvádoltnak is nagy a szája. mi történik ma itt? Mindenki ellenem van? Elhatározták, hogy ma Rebecca Morgannek rossz napot szereznek?* -Ó, én inkább csak tévedésnek vélném, ha mégsem igaz. Kérem! *Egy ilyen beszólástól az izomkolosszus minden bizonnyal bepörög, ami nem jó, mert nem egy boksz klubban vannak hanem egy könyvtárban ami ráadásul az én munkahelyem. Mindezek után nem tudom milyen őrült megfontolásból álltam arrébb, kicsit a nagy darab fickó elé, mintha ugyan bármilyen esélyem lenne megállítani, hogy nekimenjen a fiatalabbnak. * -Igen, segíthetne, megköszönném. *Még mindig az ártatlanság vélelme mellett kardoskodom, mindaddig míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Emellett úgy érzem magam mint a vihar előtti csendben, bár eddig senki nem ordított a másikra és nem dobálták meg egymást könyvekkel, érezhető a feszült hangulat, ami érzésem szerint csak fokozódik és fura mód ezzel egyenes arányban nő a számban a csokoládé ízének intenzitása is. Az elmúlt pár percben volt olyan pillanat amikor el is felejtettem, valószínűleg azért mert másra koncentráltam, pedig az attól még ott volt, most újra fellángol. Közben a fiatalember nekikezd vetkőzni, mármint leveszi a pulóverét a kérésemnek megfelelően, árgus szemekkel lesem, de nem a pulóverre figyelek hanem rá, úgy egészében véve….és nem látok semmi különöset. Miután még körbe is fordult, mondhatnám, hogy megnyugodtam de semmi ilyesmi nem történt. Számítottam arra, hogy az izomember nem hagyja annyiban, ráadásul az ifjú tovább vetkőzött volna. Te jóééég! A könyvesboltban?* -Dehogy! Istenem, dehogy. Nem szükséges. Köszönöm, hogy….együttműködött és elnézését kérem a kellemetlenség miatt. Az úr…*Ennél a pontnál a másik felé fordulok és megpróbálom a tekintetemmel is nyomatékosítani a szavaimat, nehogy további vádaskodásra ragadtassa magát.* -…minden bizonnyal tévedett. Kérem ne nehezteljen rá, és…további kellemes időtöltést kívánok. *A levegőben lógó feszültség érzése miatt nem teljesen őszinte a mosolyom, de ez már hozzátartozik a bocsánatkéréshez. Csak remélhetem, hogy ezek után nem történik már más, hogy nem folytatódik a történet kettejük között. Részemről lezárom az ügyet és gondolatban megveregetem a vállamat, hogy sikerült diszkréten elintézni a dolgokat.* -Minden jót. Uraim! *El is indulok, hogy a további dolgaim után nézzek, hacsak nem tartanak fel még valamivel. Azért persze megmaradok látótávolságban, nehogy összezörrenjenek míg itt vannak. Odakint azt csinálnak amit akarnak, de amíg a könyveim közelében vannak, nem. Ha pedig a fiatalember mégis úgy dönt, hogy elvisz valamit, a kijáratnál lévő kapuk feltartóztatják, mert megszólal a csipogó – hacsak nem tudja eltávolítani a könyvekből a jelzést - akkor viszont már nem tudom ilyen diszkréten elintézni. *
//Amennyiben elengedtek, én köszönöm a játékot, igazán érdekes és élvezetes volt, ha pedig kellek még a későbbiekben, majd szóltok. :cheers: :raffaello: :raffaello: //
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 17, 2015 6:19 am-kor.
A könyvesbolt úrnője behúzza fülét és farkát a szavaimra. Helyes, végre megtanulta, hol van a nők helye. Alattam, minden szempontból. Kicsit kényelmesebb körülmények között el tudnám őt is képzelni. Főleg ha szedne egy kis hajnövesztőt, mert az ilyen kopterfeeling nekem nem az igazi. Mivel a vallatólámpánál is világosabb, hogy nyaklevest vár, már nem kapja meg. Egérke bebújt a lyukába és oda már nem megyek utána, mivel nem macska vagyok, hanem vérfarkas. Ellenben a kis kobold, aki ott jelenik meg, ahol a földi halandó nem számít rá, még tovább feszíti az ideghúrt és hamarosan kipattan dühöm nyílvesszeje onnan, hogy a belső szerveit megtekintse az indián röntgen módszerrel. Az arcom egyre torzul, széthúzom a szám széleit egy olyan grimaszba, ami a vigyorgás és a kutyák támadás előtti arckifejezése között mozog. Hozzá pedig még morgok is a smirglit nyelt hangomon, miközben villámló tekintettel próbálom égetni, ha már ő is ezt teszi magával. És ami nagyobb baj, hogy velem is. Csörgőssapkát akar rám adni itt a nyilvánosság előtt, de inkább én csinálok belőle bohócot és ha kell, felvágom az arcát mosolygósra. - A szteroid rosszabb a spurdiéta félcentes felvágottainál, amikben hemzseg a tartósítószer mételye és nem hiszem, hogy túl férgesnek nézek ki. De ha nem hiszed, nyomjunk egy szkandermeccset, Sokat Akaró Szarka! A gondolati vádjaira már nem is válaszolok. Lassan a tetteknek lesz itt az ideje és a szócséplés csak hab lesz a tortán. Ha ez a kis disznóképű valami Houdini-leszármazott és azzal akar megszégyeníteni, hát kiverem belőle a Karácsonyi éneket. Ha lenyelte, kihúzom a vastagbeléből és hemoglobinnal dúsítva nyomom Rebecca kezébe, hogy tessék, én ugyan nem négy szárnnyal repülő medvedisznóembereket kergetek, hanem a valóságot. A trükk nem semmi és ha színpadon lenne, én meg a nézőtéren, talán kiérdemelné a tenyereim összeütését, így viszont csak a halántékának szánok egy tapshelyettesítő sallert. ~Ha ilyen ügyesen próbálsz pénzhez jutni, már lassan el is hiszem, hogy főszerepet kapsz a Koldusoperában...~üzenek vissza. A nőt szinte már el is felejtettem, mivel a dühöm tárgy egyértelműen a nagyravágyó töpszli, a béka, aki sasszárnyakról álmodik és nekivág a hegynek. Magától is leesne a kőszálról, de inkább lerúgom. Sokkal édesebb látvány lesz. És ekkor képes beállni elém a nő, mint a Greenpeace polgári engedetlenségi akciókon. Erre már alig vannak szavak, még tőlem is, de azért úgy illik, hogy kommentáljam, miközben arrébb tolom, mint cseppekkel pettyegetett zuhanyfüggönyt a rituális megtisztulás után. - Vak vezessen világtalant vagy könyvesboltot, én nem bánom, de ne kerüljön az én utamba, mint romlott pizzától kidöglött mosómedve a kukáskocsi elé! Odaállok Montgomery elé nagy toppantással, hogy megragadjam a két vállát. Ha van ablak a közelben, én esküszöm, kihajítom, más esetben megteszi az ajtó is. Ha nincs nyitva, még szívesebben vetem át rajta, hogy ágyúgolyóként törje ki a lendületem a nyakát meg a nyílászárót is. A számlát meg csak küldjék. Mindjárt szétrobbanok, mint egy szekérnyi nitroglicerin a Via Appia-n, Jay-cafatok már pedig nem kellenek a könyvesboltba. Idegesítésből csillagos ötös a kis csóró trükkmester, azt meg kell hagyni. A jutalma pedig, hogy megtanulhat repülni...
// Mi is köszönjük, Becca! Ha mész, ha nem, ezt neked küldöm. //
Ezt a kibaszott hangzavart… mi a picsának tartom Rebeccát, ha még rendet tenni sem tud? Mondhatnám, hogy szegény szerencsétlen mit kezdene két hímmel, akiknek kedvük támadt farkat méregetni, de nem szokásom mentegetni senkit. Meg úgy egyébként is, ha már ezt óhajtják művelni, kívül kurvára tágasabb. Megemeltem a hátsóm a székemről, a mozdulat közepette lehajtottam a laptopom tetejét, és már indultam is kifelé. Ebből elég. Nem örököltem túlzottan béketűrő természetet, sem a szüleimtől, sem a vérvonalamból, igazán nem hibáztathat senki, ha most összetörök pár csontot pusztán azért, mert rossz helyen voltak és rossz időben. Igazából, ha most nem lennék épp itt, akkor is megkeresném őket, mert az én antikváriumomban senki se balhézzon. Kevés dolog szent a számomra, a könyvek azok. Halkan koppannak cipősarkaim a fa lépcsőkön, miközben abszolút nem bájosan csilingelő érces hangom betölti a helyiséget. - Rebecca, az irodámba. Most! Csípem el a tekintetét, és ez magában foglalja azt is, hogy amíg én nem szólok, ott is marad. A picsába az emberekkel, ilyenkor csak útban vannak, abszolút nem érdekel a sorsa, félreértés ne essék, de új embert felvenni és betanítani nagyobb macera, mint most biztonságba parancsolni a nőt. Mire leérek, már minden évszázadom vad, haragos, jeges energiája betölti a teret, szinte sistereg a levegőben. Vén vagyok, és ezt most le is nyomom a torkukon, bárkik is legyenek azok. Nesze nektek, Sangilak leszármazottját nem érdemes feldühíteni oly mértékben, hogy már a leszarom tabletta se hasson. - Mogyorócskáim. Élnék egy építő jellegű javaslattal. Kurva gyorsan takarodjatok innen a picsába, mielőtt mindkettőtökből aszalt szilvát csinálok. Nem disztingválok, s bízom benne, hogy csodás termetem még pluszban megtoldja az energiáimat egy szép kis adaggal, elvégre, egy nőtől a 185 centi igen szép teljesítmény. A nagydarab pankrátor csóka gyógyszere olyannyira elgurult, hogy nagy tétben fogadnék rá, le sem fog szarni, éppen ezért meg sem állok a mozdulatban, egyenest felé készülök, és nem áll szándékomban esélyt adni neki. Csókolózzon csak az öklömmel, lehetőleg azelőtt, hogy lehetősége volna kivágni a másik ficsúrt. Nekem totál mindegy, hogy Sangilak áldásától kísérve csak az egyik repül, vagy mindkettő, bele a pénztáros pultba. Nem gáz, ott legalább nincsenek könyvek, hívhatom Darrent majd, hogy csinálja meg. - Én feküdnék még egy darabig a helyedben. Közlöm Lesterrel, majd a másik felé fordulok, nem vágom, ki ez, de a másikról tudom, hogy megtűrt. Cserébe most kénytelen lesz eltűrni azt, hogy a sárba tiprom a kibaszott nagy férfiúi büszkeségét. Ám ez a kis pincsiképű… kezet foghat az egyik vezető testőrünkkel, az is olyan, mint akit tegnap szült anya a világra. - Ami azt a póló és nadráglevételt illeti, roppant mód díjaznám. Közlöm nyugodtan, mert az egy dolog, hogy Rebecca az ilyesmitől elsüllyed, én bizony rohadtul nem, és az én szememet egy ingyenélő kis pöcs se akarja kilopni, mert marhára felmegy tőle bennem a pumpa.
- Nem vagyok szarka – mondta teljesen komoly ábrázattal, és bár Lester szövegeléséből csak azt szűrte le, hogy szkandermeccsre invitálja, valamint, hogy a parizer ártalmas az egészségre, meg persze, hogy tolvajnak nézi, ami egyébként is teljesen felháborító, hiszen csak kölcsönvette volna a könyvet egészen addig, amíg ki nem fizeti, és ez egyáltalán nem a tolvajok hagyományos definíciója. - Azt rettentő rég láttam, már nem is emlékszem mi volt benne – üzente vissza teljesen őszintén, hangja merengően idegesítő lehetett a másik számára. A trükk tűrhetőre sikeredett, bár nyilván, ha többet gyakorolná, jobb lenne, viszont a lányt meggyőzte vele ártatlanságáról, ami jelenleg pont elég volt. Pimasz kérdésére az eladó pont úgy viselkedett, ahogy arra számított. Természetesen nem akarhatta, hogy boxer alsóra vetkőzve mutogassa magát a bolt kuncsaftjai előtt. - Dehogy neheztelek – vigyorgott megértően, persze körülötte kavargó enyhe energiák bizonytalanságról árulkodtak, ez persze Lesternek szólt, míg a fülig érő száj a lánynak. – Igazán köszönöm, meglesz – bólintott, miközben idült mosoly terült szét az arcán. Az eladónak nem lett semmi baja, és ez remek volt, már el is köszönt, majd biztonságosnak mondható távolságba ért. Anguta csak biccentett felé, mivel Lester időközben szóvirágba kezdett döglött mosómedvék főszereplésével, egyúttal pedig elé lépett, minden bizonnyal, hogy a polcba építse, legalábbis egyáltalán nem nyugodt energiái erről árulkodtak. A parancsoló női hang ekkor hasított érzékeny fülébe, ahogy a levegő is ekkor kezdett el enyhén izzani a megjelenő farkas körül. Nyilvánvalóan a polcokba és könyvekbe ivódott szag tulajdonosa lépett elő odújából, hogy helyre tegye birodalmában a kötekedőket, vagyis pontosabban a kötekedőt, mivel Frederick nem csinált semmit, csak békésen olvasgatott. Ha Lestert is meghökkentette a megjelenő farkas, akkor talán nem hozta függőszintbe a polc vonalával, így Fredericknek volt esélye arcára rettegéssel egybekötött döbbenetet vinni, ahogy a nőstény minden egyes lefelé tartó lépéssel hatalmasabb örvényt kanyarított maga köré. Saját energiáit zavaros rettegés járta át, ahogy nagyjából besaccolta a nőstény korát. Éltes darab, meg kell hagyni, aki kevéssé törődik a látszólagos esélyekkel, legalábbis verbális szinten, de hát ezt persze az emberek vélhetik jogos felháborodásnak is, és blöffnek, amit valószínűleg a bolt tulaja igyekszik elkövetni a rendbontók ellen. Indulatos léptekkel közeledett, de úgy tűnt nem Frederick a célpontja, hanem a nyelvész. Látta testtartásában a készülő mozdulatot és talán megakadályozná, ha nem bízott volna annyira Sangilak leszármazottjában, hogy képes ennyi idősen már mértékkel állon vágni egy fiatal farkast, anélkül, hogy ott helyben lerepülne a feje. Az, hogy az arrébb repülő Lester Fredericket is magával sodorta-e pusztán a nyelvész szorításán múlott. Akárhogy is, a nősténynél úgy látszik jobban elgurult a gyógyszer, mint Lesternél, de persze legalább termetes darab volt, így lehet nem fognak sokan csodálkozni azon, hogy kiütött egy pankrátor szerű fickót. Persze az is igaz, hogy a pankrátorok csak látszólag kemények, és ezzel azért jó néhányan tisztában vannak. - Pa… parancsol? – kérdezte hebegve, miközben idegesen járatta tekintetét a két farkas között. – Nem csináltam semmit – ezzel már Henryt is sikerült felbasznia agyilag, nyilván a nősténynél is sikerrel fog járni. Ennyire egyszerűen azért nem fogja a nadrágját ledobni, nem mintha ellenére lett volna egy kis bőrszellőztetés, de nyomósabb érv kellene még egy valódi hatvanasnak is, hogy csak úgy első szóra megtegye, amit kér. Bár, jobban belegondolva azok a kavargós energiák biztosan nyomós érvek lehetnek egy szinte még kölyök számára. – Oké, oké – folytatta szinte rögtön, miközben kezeit védekezőn tartotta maga előtt és igyekezett igen kicsire összehúzni magát. – Szóval a pólóm, oké – bólogatott, és már el is kezdett kibújni belőle. – Nincs semmi. Látja? – lebegtette meg a ruhadarabot, majd remegő kezekkel a nadrágjához nyúlt és elkezdte kigombolni, majd a cipzárt is lehúzta, és ügyetlenül próbálta kihámozni a nadrágját cipőjén keresztül, de rájött, ha meg akarja tartani egy darabban, akkor előbb a cipőt kell magáról lerúgnia, amit néhány pillanat alatt meg is tett. Nagyokat nyelve zavartan tolta le bokáig a nadrágot, majd ki is lépett belőle, hogy aztán azt is megrázva mutassa, hogy abban sincs semmi. Azért szerencse, hogy feltámadása után rászokott az alsógatya használatára. Hiába, egy kóbor farkasnak, főleg, amikor ilyen fiatal, nem szabad a megalázottság miatt aggódnia, amikor egy falkatag éppen kérdőre vonja cseppet sem finoman. Többnyire arcának vörössége nem szokott előkúszni parancsra, de most sikerült rákvörössé változtatnia bőrét, bár lehet a lefehéredés jobb reakció lett volna. Mindegy, azt megtartja akkorra, ha a nőstény esetleg a gyomrából próbálná a feltételezett könyvet előkaparni. Félelemérzete könnyen kiszagolható volt a levegőből, ahogy energiái és arca is erről árulkodtak, még jó, hogy be nem hugyozott ijedtében. Persze, ami késik, nem múlik. Milyen remek ez a mai nap, nem csak egy fiatal kölyköt és egy embert verhetett át, hanem egy idős farkast is, aki ráadásul Sangilakhoz tartozik. Milyen jót fognak nevetni együtt, ha ezt elmeséli neki. - Felöltözhetek?
Kezdőlap
//
//
