-Jaj apa hagyd már ezt a baromságot. Kibaszottul nem te tehetsz erről! Bár állítólag senki sem tudja, hogy mégis mi történt veled... De szerintem csak nem hajlandóak elmondani. A lényeg, hogy élsz!-Mondom eléggé komoly ábrázattal. Nem haragszom rá, na jó talán egy kicsit igen, de inkább hálás vagyok, amiért nem halt meg, amiért nem maradtunk egyedül. A kérdésére nem válaszolok azonnal. Át kell gondolnom, hogy mit is mondhatnék neki- Láthatja rajtam, hogy azért otthon sincs minden rendben, de ebben a helyzetben ez normális is. Megköszörülöm a torkom, beletúrok a hajamba, majd végül megszólalok egy kisebb sóhaj után. -Nos lehetne rosszabb is a helyzet, de megvagyunk. Samet kikértem a suliból, egy kis csúnya nátha... Majd kérnem is kell Abietől valami igazolást. Nagyon kiborult és jelenleg gyűlöl engem, amiért nem engedtem, hogy Ő is jöjjön. Úgy vélem most se neki se neked nem tenne jót. De nem volt rohama szerencsére, pedig azt hittem, mikor elmondom neki kijön rajta, de szerencsére nem. Azok a gyógyszerek tényleg tudhatnak valamit. A barátnőivel sokat telefonál, chatelget, de főz is, nagyon jókat. Legalább elfoglalja magát.-Direkt mesélek inkább csak Samről. Magamról sosem szerettem és nem is igen tudnék mit. A kérésre azonnal felpattanok a székről és kezembe véve a poharat máris felé nyújtom. Megvárom, míg iszok belőle, majd elveszem tőle és visszateszem a helyére. -És te hogy vagy? Mármint persze gondolom szarul... De azt mondják, hogy könnyen meg lehet tanulni vele élni.-Persze amíg hozzá szokok, amíg megtanulja, hogy mit tud és mit nem, addig segíteni fogunk neki, sőt még utána is. Biztos vagyok benne, hogy Sam minden lépését figyelni fogja.
- Ne káromkodj. – Nem szeretem, ha vulgárisan beszélnek… mindig rájuk szólok miatta. Ezen a jelenlegi állapotom se változtathat. - Nem hazudnak. Tényleg nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt. Én se tudom, Thomas. – Az utolsó emlékem, hogy kilépek a tárgyalóból, és előveszem a telefonomat, hogy felhívjam őt. Aztán pedig magamhoz tértem az egyetemen. Állítólag elláttam magam, ennek is köszönhető, hogy nem véreztem el… de erre sem emlékszem. Egyedül az a furcsa látomás maradt meg, de az olyan élesen, mintha nem is látomás vagy álom, hanem a valóság lett volna. Ezzel viszont nem akarom felzaklatni a fiamat. Nem mondhatom el neki, hogy találkoztam a két kistestvérével, és az édesanyjával. Az biztos, hogy a Vörös Holdhoz van köze ennek… de a miérteket és a hogyanokat senki sem érti. Talán kiderül, talán soha nem derül ki, és ez az egész rejtély marad. - Szerintem inkább az asszisztensétől kérj. Ő is megsérült, de már lábadozik, és teljesen meg fog gyógyulni. – Sokakat érintett az az éjszaka. A Samanthával kapcsolatos híreket hosszú sóhajjal hallgatom végig. Szeretném látni, de Thomasnak van igaza. Nem tenne jót neki, ha így látna. Egy kicsit meg kell erősödnöm előtte, mert rosszul viselné, ha ebben az állapotban látna meg. Thomas sokkal erősebb, mint azt talán gondolná magáról. Nem veszítette el a fejét még ebben a helyzetben sem, és óvja a húgát. Nagyon büszke vagyok rá. Elveszem a balommal a poharat, aztán lassan kortyolva kiiszom a víz felét, mielőtt visszanyújtanám Thomasnak. - Köszönöm. – Visszadőlök az ágyra, a jobbomra pedig ráterítem a takarót. Egyelőre még zavar a csonkom látványa. Meg kell szoknom. - Minden nappal egy kicsit jobban. – Leszámítva a folytonos fantomfájdalmat amit az inak és a csont húzódása okoznak. Hiába tudom, hogy már nincs kezem ami fájhatna, mégis úgy érzem, mintha ott lenne, és fájna. Az agy egy rejtélyes szerv. - Nagyon várom már, hogy hazamehessek, de még egy darabig itt kell lennem. A gyógyítók odafigyelnek rám, és ellátnak. A szervezetemnek meg kell erősödnie az átélt trauma után. – A biztatása engem annyira egyelőre nem vigasztal. Nyilván az ügyészi feladataim ellátása nem fog hosszútávon gondot okozni, de őrzőként már nem vagyok ereje teljében levő harcos. Valószínűleg hamarabb el fog jönni a nyugdíjazásom, mint szeretném. – Veled mi a helyzet? Ugye nem hanyagolod el az egyetemet? Mary-vel beszéltetek?
Csak forgatom szemeimet a dorgálására. Nem hiszem el, hogy még most is ezzel foglalkozik. Persze tudom, hogy nem szép így beszélni, de mikor ideges vagyok akaratlanul is kicsusszan egy-két káromkodás, de nem igen szokott érdekelni ez. -Akkor sem hiszem el! Apa az irodában voltál, kamerák vannak mindenhol. Valaminek fel kellett vennie az esetet, tudniuk kellene, hogy ki járt arra... Nem lehetnek ennyire ostobák!-Kissé hevesebben reagálok a szavaira, mint ahogy azt szerettem volna, így le is sütöm a tekintetem egy pillanatra, majd halkabbra veszem a hangom. -Sajnálom, de... de ez dühítő!.. Majdnem meghaltál!-Nézek mélyen a szemeibe. Bármennyire is dühös voltam, vagyok rá nem kívánom a halálát. Ő az apám, akit szeretek, még ha ezt nem is mutatom ki felé olyan nagyon. -Értem... rendben!-Ezek szerint csöppet sem bánja, hogy kikértem a suliból. Mondjuk igaz Sam jó tanuló, nem lesz semmi baj, ha egy kis időre kimarad. Amennyire buzgómócsing úgy is hamar pótolni fogja a hiányokat. -Nincs mit megköszönnöd apa, ez csak természetes.-Oké, oké tudom az illem, de jelen esetben megbocsájtható a számára, ha nem tartja be az illemet, de nem fogom őt piszkálni. -Elhiheted, hogy mi is várjuk. Főleg Sam... De most az a legfontosabb, hogy rendbe gyere.-Majd talán pár nap múlva Samet is behozom ide. Nem tarthatom örökké bezárva otthon. Látnia kell majd az apját és azt hiszem apunak is jót fog tenni majd az a látogatás. -Igen beszéltunk vele, elmondtuk neki, hogy mi történt. Majd ha már hazajöttél el akar jönni meglátogatni... De Sam többet beszélt vele.-Samnek szüksége van egy női példaképre, akitől tanácsokat kérhet, aki taníthatja. Apa, vagy én hiába mondunk neki dolgokat van, amihez csakis a nők értenek. -Úgy véled, hogy hanyagolnám? Apa a te fiad vagyok! Tudod jól, hogy mit tanítottatok nekünk anyuval. Lehet, hogy néha nem hallgattunk rátok, de azért a lényeget sikeresen belénk vertétek!-Egy aprócska kis mosoly jelenik meg arcomon ahogy ő rá pillantok. Eszembe jutnak a testvéreim, anya, aki mindig nyugodt volt, még akkor is mikor leginkább egy jó nagy pofont érdemeltem volna meg.
- Thomas. – Intem nyugalomra a fiamat. Nem akarom, hogy felidegesítse magát. Nem akarom, hogy felmenjen a cukra, vagy a vérnyomása. - Azt hiszed, hogy nem mondanák el nekem, ha valaki járt volna ott? Mi okuk lenne eltitkolni? – Én magam nem láttam a felvételeket, de rutineljárás, hogy a lehető leggyorsabban „eltakarítják” a bizonyítékokat az őrzők, nehogy valami olyan kerüljön az emberek tudomására, amit nem lehet megmagyarázni. Az emléktörlések a szükséges rossz megoldások, jobb, ha ilyenre nem kerül sor. Nem egyedi az esetem egyébként sem. Sokakat érintett. Farkasokat, őrzőket… embereket egyaránt. Alignak nem válogatott, ámokfutóként rántott magával mindenkit, akit csak ért. - Nem volt ott semmi emberi, és semmi állati. – A tisztázás végett teszem hozzá az utóbbit. - Tudom fiam, és megértem, hogy mennyire felzaklatott ez az egész. Nem a protektorátus a felelős azért, ami történt. Ők találtak meg, ők hoztak ide, és ők láttak el. Inkább hálával tartozunk nekik ezért. – Világ életemben szem előtt tartottam azt, hogy a döntéseim az igazságosság elvén hozzam meg. Ügyész vagyok, komoly felelősséggel a nyakamban. Igazságot szolgáltatni jóval nehezebb, mint azt egy laikus gondolná. Főleg, hogy az emberek szeretik a bűnbakokat, akiken elverhetik a port, ha valami szörnyűség történik. Nem szeretném, ha Thomas számára a protektorátus lenne a bűnbak. Egy csónakban evezünk, nem ők az ellenségek. - Mary, Fairbanksben. – Ráncaim kissé elmélyülnek, ahogy finom mosoly költözik az arcomra. A nővéremet csak ritkán lehet kirobbantani Londonból. Utoljára akkor látogatott meg ő minket, amikor a tragédia történt. - Sam-el nagyon jól kijönnek. – Bólintok. Mary-nek nincsenek gyerekei, ő az egész életét az őrző létnek áldozta, de az én gyerekeimet nagyon szereti. Mary-nek ő az egyedüli női példa, amiből meríthet a nehéz tinédzserkorban, mióta az édesanyjuk meghalt. Örülök, hogy sokat beszélgetnek, legalább Samantha ki tudja beszélni magából, amik nyomasztják. - Ezt örömmel hallom. – Tudom, hogy Thomas jó gyerek, még ha velem legtöbbször dacol is. Egy szülőnek mérhetetlenül jó érzést azt hallani a gyerekétől, hogy tudott olyan tanáccsal szolgálni, amit a felnőtt életében is szívesen kamatoztat. Persze nem áltatom magam, és nem ringatom magam felesleges álmokba. Liliana sokkal többet foglalkozott velük – amíg meg nem halt -, mint én, szóval ez leginkább az ő érdeme. Tőlem csak azt láthatták, hogy rengeteget dolgozok.
Tudom jól, hogy nem kellene felidegesítenem magam, de azt hiszem apa is ugyanilyen mérges lenne, ha a helyemben lenne. Nem tudok semmit arról, hogy mi is történt vele pontosan és még hülyének is néznek engem. Ez mégis miért jó? Mitől féltenek ennyire? Anyáékat sem védte meg a nagy titkolózásával. -Pff és ezt higgyem is el? Mi az Casper arra járt és úgy döntött letépi a karod? Vagy éppen egy húsevő növény volt az? De tudod mit? Ne beszéljünk erről, nem azért vagyok itt és gondolom te is inkább elfelejtenéd azt az egészet, bár gondolom nem lesz olyan könnyű.-Persze ez nem azt jelenti, hogy nem akarom tudni a teljes igazságot és, hogy nem fogom kifaggatni a többi őrzőt, de nem akarom apát ezzel fárasztani. Pihennie kell ehhez még én is értek ehhez. -Nah igen nem csak Samnek, de azt hiszem neked is jót tenne ha pár napot itt lenne. Legalább addig sem téged fog nyaggatni Sam. Ő már nagyon vár téged haza, de ezzel nincs egyedül.-Vallom be őszintén neki. Oké-oké tudom mostanában nem volt túl jó a kapcsolatom vele, de most kivételesen megpróbálhatok jófej lenni. -Képzeld elég jól megy a bandának. Jövőhéten, ha semmi nem jön közben lesz egy fellépésünk. Természetesen tök ingyen, de nem is az a lényeg. Legalább így többen megismernek minket. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Sam is nagyon el akar jönni, amiért kicsit félek, de azt hiszem jót tenne neki, ha kicsit kimozdulna. Mit szólsz?-Bár sosem meséltem igazán a bandáról, de most próbálom elterelni a gondolatait arról az éjszakáról, a kezéről. Biztosan még sok nehéz pillanata lesz, így hadd kapjon pár perc nyugalmat.
- Fiam… - Sóhajtottam fel fáradtan. Ennek a vitának semmi értelme nincsen, mert nem vezet sehova. Fiatal még nagyon, ezért a tehetetlenségből fakadó dühét megértem, de feleslegesnek tartom. Ami megtörtént, azon ezzel már úgyse változtathat, csak saját magát hergeli bele még jobban. - Mindenkinek jót tenne, nem csak Samnek és nekem… hanem neked, és neki is. Rég volt már együtt a család. – Nyugtázom a szavait. A hatalmas generációs szakadék miatt, és azért, mert nem mellette nőttem fel, soha nem volt a klasszikus értelemben véve testvéri kapcsolatunk. Mary szeret anyáskodni, és ezért soha nem hibáztattam, hiszen neki soha nem születtek gyerekei. Az egész életét az őrzőségnek rendelte alá, emellett a kezdeti években rajtam tartotta a szemét, amíg át nem költöztem Washingtonba. Ahogy időnk és feladataink engedik, találkozunk, de olykor nagyon hosszú idő telik el két találkozás között. Egyáltalán nem bánnám, ha tényleg meglátogatna minket… ráadásul Abigail is nagyon örülne, ha ismét láthatná. Mindig is nagyon kedvelték egymást. Halványan elmosolyodok. Úgy tűnik, hogy kezdi végre megtalálni a helyét a városban. - Hol fogtok fellépni? Ha szükséged van valamire még a felszerelésed mellé, használhatod nyugodtan a hitelkártyámat, csak ne add a húgod kezébe, mert csődbe megyünk. – Szaladt össze a szemöldököm. Samantha imád vásárolni, és a világ összes ruhája, cipője se lenne elég neki. - Ha olyannak ítéled meg a helyet, akkor elviheted nyugodtan. – Thomas felelősségteljes, ha a húgáról van szó. Lepukkant, veszélyes helyre nem engedné, hogy betegye a lábát, ezért teljes bizalmam a fiamé ezzel kapcsolatban, és szabad kezet adok neki. Mást úgy se tehetek a jelenlegi helyzetemben. Most ő a főnök otthon, és meg kell hoznia olyan döntéseket is, amiket korábban nem kellett, mert én hoztam meg helyettük. Halk kopogtatás hallatszik az ajtón. Az egyik gyógyítónk pillant be, majd kedvesen, de határozottan megkéri Thomas-t, hogy most hagyjon kicsit pihenni, ne fárasszon ki túlságosan. - Menj csak. Jól leszek. Öleld meg Samanthát a nevemben! – Érintem meg ép tenyeremmel Thomas arcát, majd a távozását követően néhány percen belül vissza is alszom.
Kezdőlap
//
