Tárt karokra, félmeztelen kockahasú ágyasokra, felém reppenő koktélokra nem számítottam, nem is vagyok az a fajta, aki örülne nekik, de arra a cirkuszra sem, amibe belecsöppentem. Az ajtó előtt árválkodik néhány doboz, kicsik, de annál nehezebbek, szerencsére a magunk fajtának meg sem kottyan. A gyűlés után kibeszéltük Roryval, ki-kicsoda, hála istennek a memóriám jó, tudom ki hol állt vagy ült. A neve tehát mindenkinek a fejemben. Alig látszik rajtam, mennyire nyomasztanak az elmúlt napok, pedig égiek a tanúim rá, hogy akár a forgószél söpörnék végig mindenhol holtakat hagyva magam után halomra. A lépteket a folyosón messziről meghallom, a közeledő idegen illatfelhő minden apró részecskéjét magamévá teszem, hogy ezután, ha megjelenik, arcot is társíthassak hozzá. Az első hét lesz, amikor részt vállalok a feladatokból, az első hét amikor őrködést is rám bíznak. Nincs szarozás, bele a közepébe. Úgy döntöttem hűen magamhoz saját szememmel győződök meg mindenki létezéséről, tapasztalataimat csokorba gyűjtöm és hogy ki mit mesél a másikról, arra szokás szerint teszek magasról. Ölelgetek egy dobozt, szobám ajtaja tárva nyitva és még ahhoz képest is, hogy költözök hatalmas a káosz. A fehérneműk meg a zoknik a helyükön, hasra esni itt csak a könyvekben lehet, ha a megboldogult Colettenek sok volt, akkor nekem rengeteg. Az én ajtóm nem volt zárva senki előtt, jöhetett nyugodtan hozzám bárki, nem a lelki segély miatt, az nem az én asztalom, a társaságomat sem igen kedvelték, de segítséget bármikor szívesen nyújtok a falkatagoknak, mögöttes tartalom gyanánt meg csorgó nyállal ácsingózom, hátha valaki vért akar ontani. Jut eszembe, ideje lesz munka után nézni, mert bele fogok őrülni a semmittevésbe, az őrség most egy kicsit kevés lesz egy darabig. Öltözetem nyárias és laza, fekete farmer, alaposan megszorított vörös-fekete fűző, magasszárű fűzős-csatos csizma és csak azért nincs rajtam magas nyakú fekete ing, mert ledobtam az egyik fotel karfájára. Könnyebb így a pakolás. Ennyi erővel ledobhattam volna a magas sarkú csizmát is, de kell hogy valami kompenzálja a termetemet. Időközben megérkezik az orromat nem facsaró illat tulajdonosa, aki a gyűlésen az alfa közelében tartózkodott. Ray. Rory így nevezte és ezzel nagyjából befejezettnek is tekintette a mondandóját, jah meg hogy testőr, de ezt kitaláltam egyedül is. A doboz a kezemben ragad, bunkóság lenne elillanni és becsapni a szoba ajtaját, hát segítek megállni az ajtófélfának, hagyom, hogy rám támaszkodjon. - Szép napot... Ray. Így nagyjából ennyi, meglátjuk mennyire kívánja a társaságomat, legfeljebb annyira marad, hogy közelebbről is megnézze magának az új jövevényt. Testőrként nyilván annyit tud, hogy létezem, meg hogy Dante legutolsó kölyke, aki végrehajtóként funkcionál, amikor kell és állítólag elmebajos, bár ezt senki nem szokta azt hiszem mellétenni csak Rory, mint egy jó testvér, de én nyíltan vállalom.
Mit is mondhatnék, az életem csupa öröm meg boldogság. Ja, ennyiből áll, meg a feladatim elvégzéséből, más már amúgy sem maradt nekem. Mondjuk kezdem félteni a tyúkszaros seggem, mert lássuk be, a testőrgárda elég szép fogyásnak örvend, nekem meg azért van vaj a fülem mögött, és akkor még édes, egyetlen, szociopata lánykámat sem ette ide a rosseb. Mondjuk, ha az megtörténik, én lehet inkább kiköltözöm Grönlandra és leélem az életem hátralévő pár évszázadát, mint egy rettenetesen agresszív eszkimó. Ma éppen szabad vagyok – bár ha ez így folytatódik, én leszek az utolsó, aki állva marad, aztán intravénás kávén élhetek a Főnök mellett –, szóval azt csinálom, amit általában. A nagy büdös semmit. A folyosókon sétálgatok, keresek valami célt, valamit, amire fókuszálhatnék. Imádom Annabelle-t, de mióta ő megjött, a haragomnak és a gyűlöletemnek semmiféle fókusza sincs. Pontosabban mióta megígértem neki, hogy nem rohanok fejjel a Martineznek többé, és visszafogom magam ellene. Ez nem jelenti azt, hogy legédesebb álmaimban nem táncolok a vén trottyos hulláján, miközben mondjuk temetik, de nem is rohanok fejemet leszegve ellene. Nyílik az ajtó mögöttem, és már érzem is az energiákat. Ó, marha jó, Dante kölyke, hát ilyen nincs… A múltkor is majdnem ráfáztam arra, amit erre a helye hozott az öreg Béta, pedig nekem aztán végképp nincsen vele semmi bajom. Megállok ránézek a csajra, és próbálom kitalálni, mihez kezdjek. A beintek-és-továbbmegyek nem működne, már észrevettem, szóval nézek rá egy pillanatig. Egye fene, úgysem árt gyakorolni a kedvességet a többiek felé. Meg a mosolyt, nem szabad elfelejteni, napi fél óra gyakorlás a tükör előtt… már egészen jól megy. – Üdv – köszönöm vissza baromi szűkszavúan. Tudja ő is, hogy nincs semmi kedvem itt lenni, de hát na, adjuk meg a módját. Vicsorra inkább hasonlító vigyorral nyújtom a kezem a nő felé. – Ön az új tag, igaz? Mert a magázás mindeninek jár, tőlem pedig meg is kapja, addig, amíg egyrészt könnyűszerrel elintézhetne, másrészt meg mégiscsak új nálunk. Lássa, hogy kulturált emberek is vannak itt. Ja, én meg pár hónappal ezelőtt még a sztriptíz-bárban tömködtem a pénzt matt részegen a lányok bugyijába, és próbáltam nem elhányni magam. Lincoln egyébként sírva fakadna, ha látna.
A Sors kegyes és lám, úgy tűnik, két kedves embert hozott össze a folyosón. tetszik vagy sem egy család vagyunk, én meg Önként örömmel szaladtam idáig,Ray meg nem tehet arról, hogy ilyen balul sültek el újabban a dolgok, és még erre én is megérkeztem. Tévedés ne essék nincs nekem bajom senkivel, említettem már hogy gyakran holtakról fantáziálok? Ennyi és nem több, nem idegbajos, csak elmebajos vagyok. - Shirley. Új. Igen. A szerepemről pedig elméletileg Te pont annyit tudsz, mint én. - bemutatni nem mutattak, de a testőrök csak tudják, hogy ha kakaós a palacsinta, bárkit is jelentsen a édes barna finomság, én fogom szétkenni az asztalon és söpröm palacsintástól a szemetesbe. A hangsúlytalan bemutatkozáson túl is esnénk, látom ám Ray szemében, majd meghal hogy segíthessen. A legnehezebb dobozt sózom az ölébe, vagy száz lexikon van benne vagy a fémből készült domina ruhám, fémtüskés kilencfarkú macskával. - Örülök, hogy erre sodorta az élet. Ha majd lesz ideje, ugye szán némi időt az Orfeumra? Nem akarok beleszólni, csak nem szeretném ha az arcába fújna az északi szél. Tequilát? Oda, tedd csak le, majd kibontom. Ital az van bőven, a whiskeytől hányok, az nekem nem jön be, az ezüstös torkot maró nyalánkságból azonban a legjobb félék hevernek a minibárban. Illendő leszek, lássa kivel van dolgom, amennyiben lepakolt, mert azt már csak nem nézem ki belőle, hogy a kezébe adott dobozt ledobja, mint aki nem akar segíteni. - Üljön csak le, adandó alkalommal majd két rendelés között örülnék, ha beavatnál egy-két dologba, meg valamikor nem ártana egy terepszemle a környéken. Egy törékeny nő nem sétálgathat egyedül nem igaz? - sajnáljon csak meg, nem vagyok egy nagy darab, magas sarkú csizmában igen tetszetősen mutatok, de azért nyilván megsúgták neki, és ha nem, akkor mint Dante saját nevelése valószínűleg nem vagyok az a sírva fakadós típus. Az én poharamba már csörgedezik az üvegből egy kevés ital, ha az imént igen volt a válasz, akkor ennek a pohárnak a párja sem marad üres. A pertu után jár majd a tegezés, és ha kedvemre való lesz a társasága majd becézhet is egy idő múlva.
Most kezdjem el magyarázni, hogy az elmélet meg a gyakorlat gyakran eltér? Tudom, hogy új, kíváncsiságból megkérdeztem, meg hát udvariasságból, azt úgysem árt gyakorolnom. Szóval állok ott, várom a következő szavait, és figyelek. Megfigyelem a mozdulatait, a tetteit, a lépéseit… Elvégre rossz testőr lennék, ha nem próbálnék megtudni mindent arról, aki a falkában legyeskedik. Főleg, ha az illető egy áruló húga. Vagy nővére. Tököm sem érti ezeket a hülye családi dolgokat. – Igaz – hagyom rá a dolgot. Tudom, hogy végrehajtó, ennyi elég is nekem, és hogy őszinte legyek, a famíliával nem is kívánok tovább pepecselni. Dantét bírom, és elfogadom a parancsait, mert az Alfám megbízik benne, és mert a felettesem. Nincs okom kételkedni abban, amit bármelyikük csinál, vagy ha át is futnak az agyamon, azokat megtartom magamnak. Szerencsére nekem nincsenek kölykeim, hogy még miattuk is aggódnom kelljen. Van elég bajom azzal, hogy vajon mikor találja ki valaki, hogy érdemes lenne Bells fölhasználni ellenem. Nincs kedvem meghozni azt a döntést. Átveszem a dobozt, és még izmom sem rezdül, ahogy viszem be. Nem könnyű, de mit zavar az engem? Testőr vagyok, nem bújok mérgek vagy hasonlók mögé, hogy elvégezzem a feladatimat, fizikálisan meg muszáj formában lennem miattuk. Szóval nem ez életem problémája, beviszem a csomagot, és leteszem. Azt azért elkönyvelem magamban, hogy tud a csaj, ha csak így munkára fogott. – Az én arcom miatt nem kell aggódnia, Corvin meg rendben tartja a helyet – mondom. Mondjuk Corvint meg kedvem lenne kiszögelni a Princess Peaches beszólása után a helyisége falára, de mindegy. Amíg erre nem kapok utasítást, nem fogom megtenni, meg a személyes sérelmen kívül belátom, kár lenne érte. Corvin jó gyerek, csak egy barom. Legalább van bennünk valami közös is. – Ha maga törékeny, szerintem súlyosan megfordult a világ – jegyzem meg. Nem ülök le. Két okból sem. Egyrészt, mert nem baráti csevejre vagyok itt, másrészt meg azért, mert a dominanciámnak baromira nem tesz jót, hogy egy nőstény ugráltatni akar össze-vissza. – De ha gondolja, megejthetjük most azt a kis „beavatást”. Nem nagy kunszt, úgy istenigazából. A felajánlás amolyan békítő jellegű. Nincs nagy kedvem barátkozni, de ha egy nagy család részei leszünk, akkor akár megpróbálhatunk kijönni egymással.
- Nem aggódom senki miatt, megteszem, amire kértek, akkor is ha ez az ellenőrzés nem épp a szíve csücske senkinek. - vonok vállat, hisz eszem ágában sincs hazudni, a karácsony még mindig nem érdekel, az összetartás inkább, amennyiben van rá igény. Csapatjátékos vagyok, ha úgy állnak hozzám, de ha valaki minduntalan a saját feje után megy, az pusztuljon bele. - A lényeg érdekel, hátha valami kimaradt. Kicsit aggaszt, hogy nem lettem bemutatva, nem tudom van-e ennek jelentősége. Jelenleg Castornak épp elég baja van, megérteném, ha ez lenne a legkevesebb. Az elismerést ki kell itt még vívnom, fogalmam sincs mik a helyi szabályok, vagy éppen kinek mi az a bolhaszőr a szemében amiből elefántfarkat csinál. - Érdekel a meglátásod, hogyan alakulnak mostanában a dolgok az őslakos farkasokkal? - kezemben a saját poharam, én kényelembe helyezem magam, bal térdemen áthajítva a jobb lábamat kortyolok bele csak úgy a tequilába, nekem ez épp olyan mint másnak a whiskey, csak szerintem az a lefolyóba való. Kezem utoljára legyint, ha akar, még mindig leülhet. Nagyjából fél óra múlva úgyis mennem kell, addig azonban én kifejezetten élvezem Ray társaságát. A családért mindent.
Kezdőlap
