Az alfáknak jellemző tulajdonsága, hogy sosem érnek rá, és én ezt elfogadtam.Az ebet azonban most mégis kötöttem a karóhoz, és meghívtam Castort egy estére. Úgy általában kizárólag Dante és Rory jöhetett be, de ezúttal kivételt tettem és ez csupán annak volt köszönhető, hogy különleges személyről volt szó. Igen, nekem rengeteget számított egy ismeretlen, aki rengeteget tett értem. Az életemet köszönhetem neki. Valószínűleg a fülébe jutott, hogy meghívásom előtt rejtélyes csomag érkezett a hotelba, ami csak azért volt különleges mert még én sem bontottam ki. Ezidáig. Néhány festmény kíséretébe érkezett, amelyeket most a hálószobában tároltam ideiglenesen. Mindegyik egy vagyont ért, nem akartam máshol tudni őket. Íróasztalom felett görnyedtem éppen, a határidőnaplómat immárom háromszor firkantottam át bosszankodva, amiért az őrködést képtelen voltam egy találkozóval összeegyeztetni. A rejtélyes csomag tartalma már a szekrényen pihent, előkészítve. Térd fölött végződő, karcsúsított ruhát választottam melynek garbó nyaka, és rövid ujja, tökéletesen takart, hozzá illő magassarkú cipőt már nehezebb volt találni, meg is állapítottam, hogy ideje kiköltekezni egy kicsit. Talán holnap. Egész napos készülődés előzte meg a ma estét, a takarítónőt kértem, hogy kétszer is nézzen át mindent, porszem ne maradjon sehol. A délután folyamán egy futár friss virágcsokrokkal érkezett, elrendezésükről magam gondoskodtam. Az egyetlen amire nem fordítottam sok időt az a hajam volt, hagytam had omoljon le egészen a derekamig. Büszke voltam rá, természetes ébenfekete, dús és valami hihetetlen mód természetesen kócos. Úgy próbáltam tenni, mint aki nem izgatott, pedig nagyon is az voltam. Mayának hála kibeszéltem magamból, hogy mennyire ideges vagyok, remélhetőleg segített valamit. Gyermekkorom hősének nesztelen léptei, a kisugárzása, az ereje a szobámhoz közeledve egyre inkább zavarba ejtett.
Igazából nem tudom, mire fel ez a ma esti találka, randevúnak talán túlzás volna nevezni, hiszen mégis egy Testőrről van szó, aki nem mellesleg... Minden szépsége ellenére a legjobb barátom Gyermeke, szinte már olyan nekem, mintha a keresztlányom vagy az unokahúgom lenne, holott nem igazán volt lehetőségünk megismerkedni. De ettől még mindig is így tekintettem rá. Azt hiszem, hogy már egyébként sem számít, két vér szerinti unokaöcs mellé még egy lány is, de ha Rory-t is hozzáveszem, az már négy. Fel kellene vennem a Don megszólítást, úgy érzem. Vagy csak szimplán fel kellene ébrednem. Huss, tűnjetek el bárányfelhők és csontig hatoló, savas esőcseppek. Szokás szerint úgy nézek ki, mint akit skatulyából húztak elő. Fekete öltöny, fehér ing, fekete nyakkendő, kellemes, farkasorr számára sem bántó parfüm, a bal csuklóm körül pedig ott fityeg az öcsémtől ajándékba kapott fehérarany karkötő. Igazából csak egy üveg whiskyt hoztam magammal ezen kívül, semmi mást. Ha valami kell, majd hozatunk fel. Három határozott koppantás az ajtón, és be is nyitok, már ha nyitva van az ajtó. Ő szeretett volna találkozni, és udvariasság ide vagy oda, én megtehetem, hogy belépek. Legalább kopogtattam, haladás. - Szervusz Colette. - üdvözlöm halovány mosollyal a nőstényt - Le sem tagadhatnád, hogy mivel foglalkozol... Jegyzem meg csak úgy, mikor sikerül egy kicsit körbenéznem. Valóban, az egész szoba hasonlít egy kiállítóteremhez. Nem mintha ezzel bármi bajom lenne, egyszerű és mókás ténymegállapítás volt csupán. - Minek köszönhetem az invitálásodat? Nem, még mindig nem szeretem a felesleges köröket. Szeretek a lényegre térni. Ha nem nőstény lenne, talán ennél is nyersebben fogalmazok, de nem teszem meg. Egyrészt, mert a maga kifacsart módján sokra tartom őt azért, mert Dante kiemelte a prédából, másrészt mert kivételesen nem keltem bal lábbal. Az italt átadom neki, vagy leteszem egy asztalra, én pedig kényelembe helyezem magam az első ülőalkalmatosságon, ami az utamba kerül, igyekezve fenntartani a szemkontaktust Colette-tel.
- Oh, bocsáss meg... - pillantok fel, ruhámon végigsimítva, hogy a nemlétező ráncokat is kisimítsam. - Tökéletes, mint mindig. Elismerem azt a fellépést és eleganciát, amelyet minden pillanatban képes magára ölteni. Hasonlóképp vagyok ezzel én is, bár annyi Nő maradt bennem, hogy reggeli Énemet kimosott papír zsebkendőhöz hasonlítsam. - Készültem neked valamivel, és őszinte leszek, csupán egy futó ital mellett meg akartam nézni alaposan gyermekkorom Hősét, még akkor is, ha számára ez nyilván időpocséklás. Kíváncsi voltam, hogy kölyökkorom esti meséinek főszereplője valóban olyan pufók, borvirágos orral rendelkezik e mint ahogy gondoltam. Csalódnom kellett úgy tűnik. Pont. Ennyi. Nem nagyon kertelek, zavartságom igyekszem leplezni, így nem kell meglepődni a rövid tőmondatokon. - Ha nem sértelek meg, tedd csak el szűkösebb időkre amit a kezedben szorongatsz. Úgy illendő, hogy a vendéglátó gondoskodjon a vendégéről. - ezzel a mozdulattal ellépek és a hátam mögött feltárul egy réges régi asztalka, mellette két fotel, amely ugyan fel van kissé újítva, de mintha az 1900-as évek késő elejéről rángatták volna ide. Az asztalon poharak, mögöttük egy üveg. Címkéje harsonán hirdeti a Midleton lepárló üzemet, alatta némiképp kisebb, ámde annál cicomásabb betűk hirdetik, hogy tartalma egy 25 évig amerikai bourbon hordóban érlelt italról van szó. Kicsit félretolva, elhanyagolt helyen két szál kubai szivar hever, melyek illata talán rég bekúszott Castor orrába. Két évig érleltek minden levelet, melyet aztán kézzel sodortak olyanná, ahogyan most itt tetszelegnek. - Remélem a madarak csicsergése nem ostoba fecsegés volt, és maradásra bírlak néhány perc erejéig. Kijár neked is a pihenés. Foglalj helyet kérlek. Állítólag, legalábbis azt hazudták, hogy maga Al Capone is ült ezekben a fotelekben. Sajnos Chicagoban is képesek hazudni emberek, csakhogy több pénzt csikarjanak ki másoktól.
Őszinte leszek, eleinte halovány fogalmam sincs arról, hogy pontosan mire céloz a tökéletességgel kapcsolatban. Ide nézek-oda nézek, majd a ruhájára, amin olyan gyorsan végigsimít... Aztán azt hiszem, rájövök, hogy gy igen leplezetlen bók gazdájává avanzsáltam. Köszönetképp elmosolyodom, bár annyira mégsem hízelgő, hiszen számomra ez a természetes megjelenés, ezt várom el magamtól és nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. De a helyzet úgy kívánja, hogy értékeljem, de ez ki is merült abban a mosolyban. Gyermekkora hőse? Ez nekem... Furcsa. Szó se róla, kellemes meglepetésként ér ez a megnevezés. Még sosem neveztek hősnek. Gyilkosnak, zsarnoknak és szemét, szar alaknak annál inkább, na de hősnek... Meglepetéssel vegyes büszkeség kezdi dagasztani a mellkasomat, ami azért a pocakos résznél azért kissé meginog, de nekem is van ám humorom, még akkor is, ha nem nagyon szoktam villogni vele. - Ugyan, kérlek... - nevetek fel könnyedén - Melyik valamire való hím ne élvezné, ha egy nőstény csodálja? - jó, ez nyilván túlzás, de legalább érzékeltetni próbálom, hogy nem tekintem időpocsékolásnak az ittlétemet - Egyébként nem is tudtam, hogy estimeséket is mondott rólam Apád. Velem általában a Mumust szokták példázni a friss kölyköknek. A régi énemet, legalább is. Hogy most mi van velem, arról fogalmam sincs, úgy látszik, hogy vénségemre kezdek elpuhulni. Érzem Colette-ten a zavarodottságot, ennek ellenére nem igazán értem, mi oka van rá. Zavarni nem zavar, de kicsit új még nekem a szerepkör, s talán neki is, hogy most itt vagyok és csak vele foglalkozom. Azért bízom abban, hogy idővel felenged kissé, hiszen sem megenni, sem meggyalázni nem áll szándékomban, plusz éles helyzeben nem venné ki jól magát, ha a jelenlétem ilyen érzelmeket vált ki belőle. Ahogy odébb megy kissé, én egyből az asztal és a fotelek felé indulok, és helyet is foglalok. Milyen figyelmes... A kérésére leteszem a kezemből az italt, és az általa odakészítettre figyelek, na meg persze a szivarokra is. Mindkettő minőségi áru, újabb piros pont a hölgynek. Nem gyújtom meg, csak érdeklődő kíváncsisággal veszem az egyiket a kezembe és kezdem el forgatni az ujjaim közt. - Nos, az lehet, hogy valaha ült bennük, de hogy nem az övéi voltak, az biztos. Emlékeznék. - nosztalgikus arckifejezéssel simítok végig szórakozottan az egyik karfán, és messzi időkbe révedező hangon folytatom - Emberként több hasznát vettem, mint beharapva. A kölyöklét elnyomta volna a benne rejlő potenciált, amire akkor és ott szükségem volt. Visszatérek a jelenbe, az alkaromat kényelmesen nyújtóztatom végig a karfán, és minden figyelmem a nőstényre fordítom. Na jó, talán kissé a szivarra is. - És mondd csak, mivel készültél nekem? Vagy várjam meg a Karácsonyt? Kérdezem végül egy félmosollyal Colette arcát fürkészve. Az eddigi benyomásaim alapján csak kellemes meglepetés lehet, azokból pedig az utóbbi időben kevés akadt, nem csoda hát, hogy siettetem a dolgot, ám ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy esetleg hamarabb kívánok szabadulni.
Nyugalma éppolyan rémisztő, mint amennyire megnyugtat. Azt azonban nem tudom eldönteni, hogy azért nyugodt, mert nem érdekli a dolog vagy mert tudja milyen következményekkel járhat mindaz, amibe belekeveredtem. - A hímek mind pávák, az vagy Te is...mint az unokahúgod és mint a testőröd, nem utolsósorban, mint Nő, nem hazudok neked. Igenis, ha hozod a jól megszokott formád, megérdemled a dícséretet. - Jéggel? - kérdezek vissza, miközben kezem már az üvegért nyúl. Jól fog esni még a pohár whiskey, főleg, mert nem tudom mi lesz Castor reakciója a vallomásomra, és azt sem sejtem mi lesz a válasza a kérdésemre. - Sejtettem, mindig úgy igazítják a sztorit, hogy a lehető legtöbbet szedjék ki a zsebedből. Ettől függetlenül megérték az árukat. Poharat nyújtok felé, egyenesen a szemébe nézek. Idegességem szép lassan elillan, ahogy rájövök nincs mitől tartanom. Ő értem van és én érte. Ha baj van, hozzá fordulhatunk, ha tanács kell szívesen ad és tudom, hogy amit teszek a legjobb megoldás. Legbelül mégis sajog a szívem, mert biztos vagyok benne, hogy a történet valaki számára rossz véget ér majd. Leülök én is, keresztbe fonom a lábaimat, bal kezem a karfán nyugszik, jobban az aranyló ital csillan meg a lámpafénynél. - Tudnod kell, hogy Ti vagytok nekem az elsők. Bármit hallottál, és nem viselkedtem úgy, ahogy elvárod tőlem, a bocsánatodat kérem. Szinte biztos vagyok benne, hogy már tudja, Natan itt járt a hotelban. Idegen, ráadásul magányos farkas és egy egész éjszakán át kényeztetett, Ray pedig addig egyedül ügyelt a rendre. Elvesztettem a fejem, kár lenne tagadni, nem is akarom. A folytatás bizonytalan és ez az a pont, amikor az alfához kell fordulni. - Hibáztam, ezt nem tagadom. Mégis, talán kovácsolhatnánk ebből előnyt is. Natan erős, igazi harcos, de nem tudom betörhető-e. Tőled kérek tanácsot, sosem voltam felderítő, informátor annyira sem. Dante másként nevelt. Ha megakarsz tudni valamit, áruld el, ha a falkában akarod látni mondd azt. Nincs még vége ennek a kis afférnak, de nem szeretnék a hátad mögött cselekedni. Egyetlen szavadba kerül és megölöm, ha úgy hozza a Sors. Én mégis azt hiszem, érdemes kezdeni vele valamit. Eszem ágában sincs hazudni, tény hogy a Natannal töltött éjszaka sokat, túl sokat jelentett. Neki is? Igen, ez kétségtelen, ahogy az is, hogy bármikor visszarángatom az ágyamba, ha ez kell. Az utóbbi napokban érezhető volt, hogy megviselt a vele töltött éjszaka. A bajt, a vívódást megérezte Bells, megérezte a testőr párom is és nyilván az alfa is. Nem könnyű feltétlen bizalmat kérni ebben az állapotban. Dante lánya vagyok, Ő edzett, Ő nevelt. Semmiféle kóbor hím, vágy nem élvezhet elsőbbséget. Miután eleget tettünk az illemnek az első korty szinte elégeti a nyelőcsövemet.
Tetszik Colette szokatlanul csípős nyelve, ami mégis kedvemre valóan képes szurkálódni. Éppen ezért egy bólintással egybekötött mosolyon kívül nem is reagálok mást, egészen a kérdéséig. - Jéggel. Felelek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és talán kár is volt feltennie, hiszen mindig jéggel iszom a whiskyt, amikor baráti koccintásról van szó, nem pedig letargikus ivászatról. - Sajnálom, hogy felültettek a történettel. De vigasztaljon, hogy ennek ellenére impozáns darabok, és nem utolsó sorban kényelmesek is. Leengedem az egyik karomat, hogy a fotel oldalán simítsak végig, majd a mozdulat végén kissé megpaskolom a bútort, akár a jó, vásári ló oldalát. Ha megkapom az italt, koccintásra emelem, majd megízlelem. És miközben érzem a Testőr elillanó idegességét, érzem magamon, hogy könnyedebben csúszik a whisky a torkomon, mindenféle hátráltató, a levegőben lappangó érzelmi góc nélkül. Á, igen. A Téma. Nagybetűvel... Sejthettem volna, hogy szóba fog kerülni, hiszen a jó öreg Dante elég paprikás volt ezzel kapcsolatban. Éppen ezért nem kívántam egy percig se fokozni a saját dühömet, kivételesen volt más, aki levegye rólam a terhet, bármennyire is kedvelem az illetőt. Miközben beszél, nem csak a szavait hallgatom, hanem a szívdobbanásait is, az érzékeimmel megállás nélkül derítem fel a monológ mögötti érzelemtartalmat, melynek - mindenki szerencséjére - semmi hazugság bűze nincsen. Kimérten helyezem vissza a poharat az asztalra, és igazítva kissé a zakómon, keresztbe vetem a lábaimat, a kezeim végül az ölemben pihennek meg, összefont ujjakkal. - Most elmondok neked valamit, Colette. Azt akarom, hogy nagyon figyelmesen hallgass végig. - kezdek bele komolyan, látszólag nem kapcsolódva az adott témához - Volt egyszer Nő, akit megmentettem a haláltól azzal, hogy a kölykömmé tettem. Egy nő, akit csak és kizárólag a lányomként neveltem majd' két évszázadon át. Amikor két évvel ezelőtt újra beléptünk egymás életébe, valami megváltozott. Szerettem. Hogyne szerettem volna, kétszáz évig nap sem telt, hogy ne járt volna a fejemben. - érezhető kissé, hogy a szavaim mögötti emlékek fokozzák a dühömet - Azt gondoltam, már több, mint száz éve nélkülözök azért, hogy ezt a falkát vezessem, miért ne lehetnék boldog vele? Aztán az egész csúfos véget ért, egy egész falka szeme láttára omlottam össze, majdnem eldobtam magamtól mindent, amit háromszáz év alatt felépítettem. És mégis... Megtagadtam, kitagadtam Őt, egy hajszál választott el attól, hogy a saját kezemmel tépjem ki a szívét. Azóta már emlékek nélkül él valahol, arra sem emlékszik, ki vagyok. Hála az Őrzőknek, akik megfosztották nem csak a vitáink emlékétől, hanem mindentől, amin keresztülmentünk együtt. Itt van a pont, hogy felkelek a székből, és lassú léptekkel Colette mellé sétálok. Mindeközben érezheti, hogy a Bestiám dühe kígyóként tekereg a testem körül körül. - Ezek után hagyjam, hogy a legjobb barátom lánya, egy Testőröm, az, aki nekem köszönheti, hogy egyáltalán létezhet, egyetlen fülledt éjszaka után előadja, hogy neki a falka az első, és egy szavamba kerül csupán, hogy megölje? Felemelem a hangom, és a másodperc töredéke alatt formálok karmokat a jobb kezem ujjaira, és Colette arca felé lendítem a karomat. Ha sikerül eltalálnom, valószínűleg el is esik, legalábbis ennyi erőt vittem az ütésbe. - Ennek a magyarázkodásnak... Meg sem szabadna történnie. Mit bánom én, mindenki azzal hál, akivel gusztusa tartja, nem kérek róla beszámolót. És mégis, az, hogy most erről tárgyalunk, az azt jelenti, hogy jelentőséggel bír a dolog. - A Hotelembe legközelebb csak úgy teheti a lábát, ha engem keres fel, remélem, ezt vele is meg fogod értetni. Ha nem csatlakozik, te, mint Testőr, nem közösködhetsz vele semmiben. Ha kell... - Colette nyaka felé nyúlok, és ha sikerül elkapnom, belemélyesztem a karmaimat a húsába, és a földtől elemelve folytatom - ...akkor minden nap, minden órájában itt leszel szolgálatban, és a boltodnak is búcsút inthetsz. Vagy a rangodnak, ha ennyire bolond vagy. A mondandóm végén, ha eddig a karmaim közt volt, elhajítom a szoba másik felébe a nőstényt, visszaváltoztatom a karmokat emberi ujjakká, és igazítva az öltözékemen, kiiszom a korábban meghagyott italomat. - Nagyon családias volt ez az egész hősies körítés, meg ez a... rengeteg, drága élvezeti cikk. Igazán figyelmes. De még mindig nem ez a prioritás. Itt nem.
Testem minden porcikájába, sejtjeim rejtett lüktetésébe nemcsak őszinteség, zavarodottság is keveredik. Számomra is elfogadhatatlan és érthetetlen, hogyan volt képes Natan kiforgatni egyetlen éjszaka alatt. Maya hányszor a fejemhez vágja, hogy nem értek a férfiakhoz, és tényleg nem. A történteken nem lehet változtatni, és bár amit mondtam úgy is gondoltam, valószínű hirtelen kijelentés volt. Kimerítő harcot kellene vívnom, ha Natan megölése az én feladatom lenne. Nem, erre most nem akarok gondolni. Az alfa dühét kell most elviseljem, azt az egyre növekvő, ki nem pukkasztható luftballont, mely belülről bordáimnak feszül. Szépen, lassan egyre csak feszíti, de a csont nem törik, soha nem fog. A bennem lakozó farkas lehajtott fejjel tűr, elismeri ha hibázik és vállalja a felelősséget, mégsem érti, hogyan történhet mindez, pont vele. - Megértettem. - nem, nem beszámoló ez, csupán őszinteség, mert az fel sem merül, hogy hazudok a falkában bárkinek. Senkiért, harcolok, ha kell és vállalom a legkeményebb büntetést is, mártírkodni nem szokásom, ez most kijárt nekem. A földön heverve elviselhetetlen fájdalom hasít belém, érzékeim tompán sajognak, és nem a fizikai, a lelki fájdalom kínoz. Megküzdeni az alfa jogos haragjával a legutolsó, amit bárkinek kívánnék. Összezavart ez a kóbor, azt sem tudom, hogy itt heverve a földön egyáltalán van e értelme ennek. Látom-e még Natant és ha igen, mit mondjak? Gyere értem, kérj el az apámtól, kérj engedélyt az alfától, mert vagy egy leszel velünk vagy soha többé? Akar Ő még egyszer engem? Harcolok valamiért, ami talán nem is létezik. Nem állok ellent, engedem nyakam köré fonódni az alfa mancsát, akár a rongybabát hajít el. Nincs jogom ellenállni, bármit tenne megérdemelném. Saját büszkeségemet dobom ki az ablakon, egy ...egy...csak, csak mert a bennem megbúvó nőstény érzett valamit, ami hiányzik, kitartóan állítja, hogy helye van a jött-ment hím mellett, néhány óra után Ő ebben biztos. Bolond. - Hazudnék, ha azt mondanám ismerem, hazudnék, ha azt mondanám, lehet benne bízni. A történteken nem tudok változtatni és a bocsánatkérés, most kevés. Nem magyarázkodom, belém látsz, tudod mi zajlik bennem. Ha lesz egyáltalán következő alkalom, amikor összefutok vele, és nem hiába hoztam fel ma este a történteket, azt tudni fogod, mert megkeres. Ha nem, ha itt és most csináltam hülyét magamból az jó tanulópénz volt, akkor kerüljenek el a hímek a lehető legmesszebbre az elkövetkezendő újabb kétszáz évre. - Sajnálom, ha úgy tűnt a bevezető, hogy le akarlak kenyerezni, ennyire ostoba nem vagyok, ezeket sokkal előbb hozattam, fogalmam sem volt, hogy így alakulnak a dolgok. - ezt is kár mondani, Castor tökéletesen tisztában van vele, hogy mi ez az egész. A lélekápolás Bells és Maya dolga lesz, neki ezt kell tennie és nem is várok mást, talán csak annyit, hogy egyetlen pillanatban kimondatlanul elismerje zavartságom, az érzéseim egyszer minden farkas életében testet öltenek és ritkán végződnek happy end-el. Még sokáig a földön kucorgok, aztán úgy érzem, felállhatok. A ruhám nem gyűrődő anyagból van, a sérülésemhez épp csak hozzá érek. Idő lesz míg begyógyul, az is lehet, soha nem fog.
Megérti. Hát, azt el is várom, hogy megértse, különben... Különben mi? Az az egyetlen szerencsém ebben az egész helyzetben, hogy pontosan tudom, hogy Dante miképp viszonyul a dologhoz. Kemény dió lenne, ha az ő ellenérzéseivel is nekem kellene elszámolnom - hiszen a barátom, szinte a kezdetektől. Még akkor is, ha régóta nem keresztezték egymást az útjaink. Tudom, hogy benne is lángol a csalódott düh, talán kétszer annyira, mint bennem. Ezért nem is kell egy szemernyi bűntudatom se legyen azért, mert kissé gatyába rázom a lányát. Csak a fiát ne kelljen, még a végén ő zuhanna össze, hogy a kölykei teljesen becsavarodtak... Amikor felkel a földről, már a farkasom égő vörös tekintetével pásztázom a nőstényt az asztal mellől. Vérének illata bekúszik az orromba, miképp a zavarodottsággal vegyes, őszinte bűntudata. Helyes. Erre inni kell. És mivel a jégkockák még nem engedtek fel teljesen, így nem is pazarolom az időmet a cserére, csak után töltöm a poharat, és lehúzom az egészet. - Jelen pillanatban csak az tart ott, ahol vagy, hogy belátod a hibádat. És ezt tudom értékelni. Fanyar műmosollyal koronázom meg a bókot, ami bár cseppet sem negédes, mégis őszinte. Hiszen a helyzet lehetne ennél ezerszer rosszabb abban az esetben, ha Colette a szerelem zászlaját lobogtatva ágálna ellen az akaratomnak és a falka érdekének. Lassú, ráérős léptekkel indulok meg felé újra, egészen közel, már-már zavaróan. Hetyke mozdulattal nyúlok az álla alá, s támasztom meg a begörbített mutatóujjammal, hogy felemelhessem a fejét, hogy beleláthassak a szemeibe és hogy nyomatékot adjak a kijelentésemnek. - Nincs második alkalom. A "nincs" szó akkora nyomatékot kap, hogy szinte beleremeg még a saját dobhártyám is. Egy szarvashiba, nem több. Ennyi jár az élettől velem szemben. Ez egy olyan szabály, amit soha nem szegtem még meg, és nem is áll szándékomban. Aki hitetlenkedik, az nyugodtan interjúvolja meg mondjuk Balázst vagy Duncant. Ha visszajelez, hogy megértette, úgy erőszakos mozdulattal, lökve egyet az állán eleresztem, eltaszítom magamtól, mint a mocskos törlőrongyot. Azzal a néma utasítással, hogy most egy darabig ne kerüljön a szemem elé. Aztán az ajtóhoz lépek, szélesre tárom, s még a kilincset markolva visszaszólok a nősténynek. - Jelenteni fogsz nekem mindent. A legapróbb részletet is. Akár azt is, milyen pózban, hány percig, hányszor. Mit érdekel engem... De ha megtudom, hogy valamit elsumákolsz, végeztünk. Hagyok nektek, lássuk csak... - dörzsölöm meg mímelt töprengéssel az államat - Egy hónapot. Aztán karácsonyra vagy őt magát, vagy a kitépett szívét akarom az irodámban látni. Még egy búcsúmosoly, aztán már ott sem vagyok. Az ajtót mérsékelt erővel csapom be magam mögött, nem célom fesztivált csinálni, de azt akarom, hogy még a távozásomban is érezze a haragomat.
//Hát, azt hittem, hogy kellemes hangulatú csevej lesz, de majd legközelebb, mert az biztos lesz :PA határidő IRL időben értendő, és a jelentéseket tényleg "elvárom", a belsőben lévő Fogadóórás topicba. Köszöntem //
Kezdőlap
//
