Ebben teljesen egyetértek vele, az önfeláldozás tényleg az ő „asztala”, ahogy fogalmazott. - Rendben, te nyertél. – teszem fel vigyorogva és megadóan a kezeimet, és már csak a tisztelgés hiányzik, amikor közlöm vele, hogy értettem. Tudom, hogy nem szólna bele a dolgaimba és jól esnek a szavai. Ezért is ütöm el inkább a dolgot szórakozva, mert valójában értem és megértem őt és igazából szükségtelennek ítélem, hogy közöljem, éppen azt csinálom, amit tanácsolt. - Ez is igaz. – vigyorgok elégedetten és büszkén, a gyorsaság valóban hozzám tartozik, nincs is ezen mit tovább ragozni. És ettől függetlenül, azért szívesen elnézném, ahogy lassan öltözködik, azt meg még szívesebben, hogy vetkőzik. Nem tudom meghazudtolni magam, ez van. Közelebb lépek Yeehez a bók után és egy kósza hajtincset a füle mögé simítok, mielőtt bármit is szólnék a szavaira. Sőt, inkább szándékosan csendben maradok egy kicsit. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni és remélem is, hogy nem annak fogja megélni. Tényleg szépnek tartom, mindig is annak tartottam és ezt neki is tudnia kell. - De az. – jegyzem meg csendesen mindenféle piszkálódás nélkül a hangomban és egy kicsit még közelebb is hajolok hozzá. Élénken csillogó tekintetébe fúrom a sajátjaimat - És nem csupán a külsőd találom annak. – a hangom továbbra is halk marad és hozzám képest kifejezetten lágy. Természetesen gyönyörűnek találom azt a testet, amiben most él, de Yee esetében nem ez a lényeg, soha nem is ez volt. A pillanatnak vége szakad és én elhajolok tőle, mielőtt zavarba hoznám. Remélem érzi az energiáimon, hogy egyáltalán nem ez volt a célom. A mennyezetes megjegyzésére csak vigyorgok egyet szélesen, és hát nem vitatom, örülök, hogy nem szakad ránk az ég, amikor füllentek. Újra lecsúszunk, most Yee kezében a gyeplő – szó szerint – és nagyon ügyesen és jól irányítja a szánt. Mondtam én neki, hogy nincs, amiben ne lenne jó, ha ő is akarja vagy gyakorol. A hó-angyal gyártás után felülök a hóban, a térdeimre támasztom mindkét könyökömet, majd mosolyogva fordulok a nőstényhez. - Bármikor és nagyon szívesen. Örülök, ha veled lehetek. – ennél aligha lehetnék őszintébb, mert tényleg ezt érzem. Szeretek a közelében lenni, mindig is szerettem, hiába, hogy olyan nagyon sokáig nem találkoztunk egymással. - Yee… – kezdek bele lassan, közben felsegítem a hóból és leporolok róla némi havat – nem nyúlok semmi illetlen helyre, csak a hátáról és a vállairól söpröm le, miközben kicsit komolyabbá is válok, aztán elindulok mellette, vele, hogy megejtsük azt a teát. Közben pedig összeszedem magam ahhoz, amit mondani akarok neki. Vagyis kérdezni. - Szeretnélek elvinni vacsorázni. – kérdés helyett inkább egy kívánság-kifejezés lett belőle, de a lényegen ez nem változtat. Szándékosan nem mellékesen kérdezem meg, mert szeretném, ha tudná, hogy ez most egy kicsit más alkalom, mintha csakúgy bekapnánk valamit valahol. Míg a melegedő felé sétálunk, csendesen várom a válaszát, energiáim körbe ölelnek, mert nem akarom, hogy érezze, mit is gondolok ebben a pillanatban.
//akkor, ahogy megbeszéltük, ez a záróm, köszönöm a játékot //
Ki kellett eresztenem kicsit a gőzt, így hát mi sem volt természetesebb, minthogy beszerezzek egy vadonatúj snowboardot, és lejöjjek a pályára. Nem voltam egy sportember, többnyire csak akkor fordultam ehhez a megoldáshoz, ha tényleg sok volt a feszültség, és nem tudtam mit kezdeni vele. Túlságosan lényeges változások történtek a falkában, és nem tudok egyelőre megbirkózni velük. Ennek tetejében pedig át kellett élnem a Vörös Holdat is, és én még szerencsésnek mondhatom magam, hisz élek, s már két lábon járok, beszélek, bár nehezemre esik még egy kicsit, többnyire inkább nem erőltetem. Maradt hát ez, és bár sosem voltam profi, de nem is rozsdásodtam be, egész jól megy, és nagyon élvezem a sebességet, mondanom sem kell, hogy nem lep meg, amikor pár ködfolt elúszik a szemeim előtt, mintha csak figyelmeztetni akarnának, de ez pont elég arra, hogy túlságosan későn szúrjam ki az előttem tátongó széles hasadékot, ami épp pár pillanattal ezelőtt adta meg magát egy másik snowboardosnak. Hátravetem magam, hogy valamibe meg tudjak kapaszkodni, de a lendületem tovább visz, a hasadék széle pedig csak tovább omlik, vagyis csak a hótömeg csúszik meg, amint belemélyeszteném az ujjaimat, sziklában megkapaszkodni nem tudok, így egy adag hóval egyetemben csúszok be én magam is, esés közben igyekszem megakadályozni, hogy ráessek az előző szerencsétlenre. Ennek köszönhetően istenesen beverem a fejem, és bár nem fogadnék rá, de az erőteljesen tompított esésem miatt szerintem eltört a kezem, a jobb esélyesen, a bal nem fáj annyira. Istenem... Miért kell még ez is? Ez biztos valami kis ráadás, mert nekem "csak" a torkomat vágták el, vagy mi? Felnyögök, próbálok megmozdulni, de valahogy túl sok ez most nekem. Hát basszuskulacs, egyszer az életben nem lehetne, hogy megússzak valamit bármiféle probléma nélkül? - Hahó! Jól vagy? Kérdem halkan, kissé erőtlenül, egy fiatalabb srác az, és ahogy nézem, nyitva vannak a szemei, bár ne lennének, látom, ahogy csillognak a fájdalomtól. - Oké, figyelj, inkább ne beszélj, és ne is mozogj, megpróbálom kideríteni, mi történt. Inkább nem úgy fogalmazok, hogy mi baja. Közben hallom az ordításokat, valamivel feljebb hallom, hogy azt mondják, hívja valaki a hegyimentőket, ami nekem most jól jön, mert bár még törött karral is kivergődnék innen, ha egyedül lennék, de jelenleg nem tehetem meg, itt is van egy ember, odakinn meg ki tudja mennyi. Csak azt remélem, hogy meg tudnak állítani mindenkit, mert még egy potyautas nem kellene ide. Nyögve felülök, a bal kezemre támaszkodom, a jobb nem nagyon mozdul, én meg inkább nem erőltetem, majd Ginette helyre teszi nekem - már, ha nem kapok egy nyaklevest helyette inkább, hogy már megint mit művelek magammal -, ha szépen megkérem, cserébe sütök neki sütit, vagy valami hasonlót, a tojáskrém kezd unalmassá válni. Lecsatolom magamról a snowboardot, abban meglehetősen nehéz mozogni, és még a bakancsok Nem szabadítom meg a hótól a srácot, még jót is tesz, ha nagyobb mennyiség takarja, legalább melegíti valamelyest, csak annyira seprem le itt-ott róla, hogy megnézhessem, mi baja. Megmozgatom a kezeit, semmi, a fekvése szögéből nézve talán a gerincének sem eshetett baja, szerintem akkor már el is ájult volna a hatalmas sokktól, akkor jövök rá, mekkora a baj, mikor a lábához érek. Eddig is éreztem a vér szagát, de ez a látvány roppant módon gyomorforgató, mindig is rühelltem a nyílt töréseket. - Ne mozgasd a lábadat, jó? Nem szól semmit, bár sejtem, a nyelve hegyén van, hogyha akarná se tudná. Finoman megfogom a kezét, hogy érezze, nincs egyedül, talán ez még kesztyűn keresztül is hasznos lehet. -Muszáj rögzítenem a lábadat, szóval ez lehet, hogy fájni fog, de megpróbálok óvatos lenni. Jó esély van arra, hogy elájuljon, de akkor legalább nem érezne fájdalmat. A fagyhalál nem fenyeget minket, láttak többen, csak idő kérdése, hogy megérkezzenek a hegyimentők. Addig is nekilátok a deszkámat használva a lába rögzítésének, és kihúzom a derekamból az övemet, az egyik végén azzal rögzítem, a másikhoz megfelel majd a sálam is.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Mert az élet sosem állhat meg. Még akkor sem, amikor lezajlik egy olyan, aprónak nem igazán nevezhető, de annál idegesítőbb, általam pluszban még gyűlölt esemény is, melyet Vörös Holdnak hívnak. Kiváltképpen, ha ennyire alattomos módon folyt. Tavaly más volt. Megszállottak megszállva, kijelölték a célpontokat, aztán támadás. S talán ami a legfontosabb: bár alaposan megtéptük egymást, senki se halt meg. Szerencsére. Ezzel szemben most. A mai napig nem tudjuk igazából pontosan, mi a halál történt. A megszállottak semmire sem emlékeznek, a megtámadottakból pedig annál is kevesebb volt. De ami tőlük eljutott hozzánk, az nagyon riasztó. Ha választanom kellett volna, akkor inkább a tavalyi... már csak az áldozatok miatt is. Persze a legjobb választás az lenne, ha végre gátat tudnánk szabni Alignaknak, de... félek, hogy ez nem a közeljövőben lesz. Főleg, ha képes volt egy ilyet összehozni... illúzióval már én is vettem rá másokat, hogy egymásnak essenek, de ez még azon is túlmutat. S akkor még nem is beszéltünk a hajnalról. Arról a meglepetésről, mely az első Napsugarak során várt ránk. Ott voltam én is a falkával, amikor hirtelen a halottak feltámadtak. A mai napig él bennem az a döbbenet, meg persze az öröm is, ami elfogott akkor. Hogyan..
De mint mondtam, az élet nem állhat meg. Lassan már a második hét is eltelik a történtek után és próbál mindenki visszazökkenni lassan. Ez most nem érzéketlenség, egyszerűen csak... az élet. Már nem mint ha olyan könnyű lenne. Majdnem minden nap ránéztem a húgomra, minden rendben van-e vele, vagy benéztem Farkaslakba fejleményekért, vagy hogy kell-e segítség. De ezt leszámítva... mentem dolgozni... persze azt leszámítva, hogy kerestem a szeretteim társaságát. Ch, tessék, úgy beszélek, mint ha én lettem volna valamelyik áldozat, pedig csak szemléltem az egészet... na jól van Nicholas, jó lenne, ha összekapnád magad. Annyira el vagy gondolkozva, a végén még rosszul rakod vissza szegény srác karját. - Háromra... három. Ránt, reccs, kiáltás. Oké, úgy látom jó ütemben raktam vissza. Kint voltunk a síparadicsomban a társammal. Egy magán májernek tekintő srác fel akart vágni a barátnője előtt a legnehezebb pályán és nekiment. Az eredmény az lett, hogy egy fának is. Szerencséjére megúszta zúzódásokkal meg azzal, hogy kiugrott a válla. Őt raktuk helyre és vittük fel az orvosi területre, ahol majd a dokik kezelésbe veszik. Már éppen örültem volna neki, hogy mehetünk vissza az állomásra, amikor befut egy hívás a rádióban. Baleset a snowboard pályán, két személy. Morogtam egy csúnyát de hívott a kötelesség minket. Szóval felszálltunk a hószánra és mentünk is a helyszínre. Ha akartuk volna se tévesztjük el, volt egy kisebb tömeg a közelben. Rohadt katasztrófa turisták. Leparkoltuk a közelben a szánokat és már mentünk is a hasadékhoz. Itt első dolgom volt elzavarni minden bámészkodót, hogy nyugodtan dolgozhassunk, majd lenéztünk, egyenesen a szerencsétlenül járt párosra. - Tartsanak ki, mindjárt lemegyünk! - kiáltottam le. Csak remélni mertem, hogy nem fogunk hamarosan mi is alázuhanni. - Enyém a csaj - jegyzi meg amúgy a nőcsábász társam, miközben nekikészültünk a leereszkedésnek. Nagyjából ez volt az a pillanat, amikor ismerős energiákat éreztem az éterben. - Nem, tiéd a srác. - Ne csináld már.[/b] - [b]Mondtam valamit. - Jaj már. Neked már amúgy is van egy szőkéd, akit... Szinte szikrázó tekintettel néztem rá. Senkinek se tűrtem, hogy így beszéljenek Sarah-ról. Hús-vér ember volt, nem pedig valami tárgy a gyűjteményemben. Valószínűleg a társam is láthatta rajtam, hogy rossz pontra tapintott, mert utána nem mert megszólalni. Miután erősítést hívtam rádión, mert itt kicsit komolyabb dolgokra lesz szükségünk, majd munkához láttunk. A terület egy stabilabb részén helyeztük el a csövet, melyre rárögzítettük a kötelet. Miután stabilnak mutatkozott és felpakoltunk minden szükségest, a társam lecsatolta a hevedert a kötélre és leereszkedett. Alig érkezett meg a két szerencsétlenül járthoz, már jöttem én is utána. Míg ereszkedtem, megéreztem a vérszagot, melytől egy pillanatra meg is szédültem. Arcomba húztam a sálamat - mint ha az segítene valamit -, majd hamarosan már lent álltam a többiekkel. Ezt követően pedig az előzetesen "megbeszélt" felállás következett. - Megsérült hölgyem? Fáj valamije? - a kötelező kérdés. Mondjuk oldalra pillantva láttam, hogy a srác lába rögtönzött sínbe van téve. Ha erre képes volt, akkora gond nem lehet. Gondoltam én... egészen addig, míg rájöttem a vizsgálat során, hogy a karja egyáltalán nincsen rendben. A francba, ez bonyolultabb lesz így. Persze tisztában voltam vele, hogy egy átlagos embert vizsgáltam éppen. Viszont kellett a látszat is. A felszínen úgy viselkedtem, mint ha most láttam volna először. Pedig: ~Nem gondolod, hogy még kicsit korai az extrémsport?~ Hogy ismertük volna egymást? Nem mondanám... de a falkán belül mindenki ismerte azok nevét, akik áldozatul estek idén és feltámadtak...
Éppen befejezem a rögzítés munkálatait, amikor meghallom, hogy elzavarják a bámészkodókat, remek itt a segítség. Ismerős energiát is érzékelek, biztos farkas, de az eddig a még általam nem annyira ismert tagokkal nem sikerült igazán megismerkednem, nem ez volt a fontos, szóval ennyi alapján még nem vagyok benne biztos, hogy ki az. Mindjárt megtudom úgyis. - Jól van, már jön a segítség, oké? Pislogok a srácra, aki még tartja magát, elég szívós darab, de közel jár az ájuláshoz, jobban járna. Előttem aztán nem kell adni a macsót, nem érint meg különösebben a dolog. Persze azt meg fogom érdeklődni a kórházban, hogy van, mert ez viszont foglalkoztat. A fenti vita értelemszerűen eljut hozzám is, és mi tagadás, felvont szemöldökkel hallgatom, mert ez aztán marha fontos. Férfiak. Mindenesetre jobban aggódom a lábát tört srác miatt, mint némi flörtölési kísérletért, rólam az ilyesmi úgyis lepereg, majd rájön az illető. Ohh, most már tudom, ki az, Nicholas, aki azzal a Sarah nevű nősténnyel alkot egy párt, vagy valami olyasmi, Ginette mesélte, úgy tűnik, érzékeny a nőstényére, ami mondjuk így van jól. Nem mondom egyébként, hogy nem hiányzik ez a fajta egység, ez a megmásíthatatlan véd és dacszövetség, a lángolás, az érzések, de… nekem más jutott, és nem az a feladatom, hogy a saját boldogságomat kajtassam, sokkal inkább másokét. - Csak a karom, de szerintem csak meghúztam. Nem vagyok orvos, nem vonnék le messzemenő következtetéseket, legalábbis hangosan nem, de vélhetőleg eltört, én csak örülnék neki, ha tévednék. Viszont, ha ezt hangosan kimondom mások előtt, akkor nem lenne lehetőségem elmismásolni az orvos látogatást. Keresek én majd, de a mieink közül, szóval kénytelen vagyok kamuzni, Nicholas úgyis észre fogja venni, hogy nem mondtam igazat, de vélhetőleg az oka is egyértelmű lesz a számára. Ami meg a sínt illeti, hát engem egy törött kar sem fog akadályozni abban, hogy másokon segítsek, nálam mindig más a prioritás, nem a saját bajom. Természetesen hagytam, hogy megvizsgáljon, más bajom nem volt, de lévén vérfarkasból vagyok, ez nem oly meglepő. Néhány ütés általi folt lesz egy kis ideig, de az semmi, a karom per pillanat jobban zavar, mert hát ki más képes ilyesmire visszajőve a halálból, mint én. Komolyan szánalmas. ~Nem számoltam ezzel a lehetséges következménnyel.~ Küldöm elméjébe a szavakat, mert hát, alapjában ki számolna azzal, főleg a mi fajtánkból, hogy így végződik egy egyszerű snowboardozás. Nem is értem, mindenesetre kétségbe azért nem esek, csak azt kellene elkerülnöm, hogy kórházba kerüljek, mert ha ott látnak el, akkor vissza kell mennem kontrollra, és szemet fog szúrni, hogy túl gyorsan gyógyulok. ~Van rá esély, hogy kikerüljük valahogy az orvos témát?~ Kérem a segítségét még ebben is, szóval gondolom imád érte, de nem tehetek róla, gőzöm sincs, miért zavartak be a szellemek, ha nem lejtenek táncot előttem, bőven kiszúrom a dolgot. Nagyon bosszant a dolog, de már kár idegeskednem rajta, szóval próbálok lenyugodni.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Miután egy finomabbnak talán egyáltalán nem nevezhető húzással rávetetem a kollégát, hogy a várható női társaság helyett inkább a munkára koncentráljon, hamarosan már lent voltunk a szakadékban. Jó okom volt rá hagyni a súlyosabb sérültet. Egyrészt jobbnak láttam, ha egy falkatársat inkább én veszek kezelésbe. Ha lett volna valami olyan jellegű sérülése és feltűnik neki, hogy rekordidő alatt elkezd forrni befelé a felszíni sérülés, az nagyon kellemetlen lehetett volna... kb cibálhattam volna az őrzőkhöz a kollégát. Másrészt meg... sajnos még mindig nem tartok ott, hogy maradéktalanul uraljam az ingereimet és senkinek se tett jót, ha egy erősen vérző seb felett fog el a kényszer. Még így pár méterrel odébb is eléggé cseszte az orromat. De hát ez van, én vállaltam, hogy hegyimentő leszek, akkor vállalom a következményeit. Meg amúgy is... szerintem az elmúlt időkben elég szép önuralmat mutattam fel. Na, de vissza a munkához. Tekintettel arra, hogy elmondta a panaszát, utána egyből a karját vizsgáltam meg. Viszont elég volt csak néhányszor megérinteni az említett végtagot hogy rájöjjek, ennél bizony jóval többről van szó. Sajnos a kabát miatt magát a törés helyét nem találtam meg, de a végeredményt így is éreztem. Tekintetem furcsállva villan a nőstény szemébe, feltéve a kérdést szavak használata nélkül. Már itt is a felszínen folynak csak a dolgok? ~Azt aláírom, hogy egy ilyen szakadék megjelenése valóban kiszámíthatatlan. De akkor is, nagy sebességgel száguldasz lefelé a hegyoldalról. Ezek után ne mond nekem, hogy nem várható negatív következmény.~ Egen, szerintem most érem el vele, hogy a nőstény egy életre a háta közepére kívánja az okoskodó fajtámat. Ám tényleg elég furcsának tartottam, hogy már bevállalta ezt. Nemrég tettem egy sétát a farkaslakban és sokan még mindig kiheverő félben voltak a feltámadtak közül. Szóval a kedves kolléga vagy az átlagnál kevesebb sérülést szedett össze, vagy szimplán szereti a veszélyt... jobban megnézve pedig... az előbbire tenném le a voksomat. A kérése viszont... megvillannak a szemeim, de ekkor még nem kommentáltam a dolgot. Miután meggyőződtem róla a felszínen, hogy a nőnek nincsenek gerincsérülései vagy bármi olyan, melyet a mozgatás súlyosbíthat, következett a kellemetlenebb része. Akármit is láttatunk a felszínen, a karját rögzíteni kell. Szerencséd, hogy ezt még a húzódás esetén is meg lehet lépni. Lecsatoltam hát az oldaltáskámat, melyben a gyógyszereket hoztam le a kötözőanyag mellett. - Nich, kéne a fájdalomcsillapító! - szólt oda a társam. Továbbítottam neki a tégelyt, majd elővettem a kendőt a táskából. Megkértem rá a nőstényt, hogy fogja meg ép kezével a törött csuklóját, ezzel magasabban tartva, míg én körbekötöttem a sérült kart, majd a nyaka mögött rögzítettem. - Hamarosan kivisszük innen, ne aggódjon. A sérülései szerencsére nem súlyosak, ha pihenteti kicsit, helyre fog jönni. Egy rutinvizsgálatnak viszont alá kell vetnie magát, hogy kiszűrjék a további károsodás lehetőségeit. S megint csak a felszín, még ha annyira nem is mondtam mellé. Elvégre, vizsgálat az lesz, csak éppenséggel nem a földi halandók által. ~Megoldom valahogy, hogy ne kelljen bevinni téged az elsősegélyhelyre. Remélem azzal viszont tisztában vagy, hogy első dolgom lesz téged bevinni a falka gyógyítóihoz, amint kimásztunk innen~ - valljuk be, ez tényleg inkább a mi gyógyítóinknak való munka. - ~Nicholas Strauss vagyok, részemről a szerencse, Lilianne.~ - teszem hozzá, miután visszakunyeráltam a fájdalomcsillapítót és odatartottam a nősténynek, hogy él-e vele. Nevezzenek engem vaskalaposnak, de jobb, ha legalább a mieink megvizsgálják. A helyzet az hogy a sima dokikat én is elkerültem, ha tudtam, de a gyógyítókat már én is kikerülhetetlennek tartottam. Nekem pedig az a fontos, hogy a falkatársaim jól legyenek, ha már beesnek - szó szerint - az én hatáskörömbe.
~Nem mondom, de tudok snowboardozni, vérfarkas vagyok, soha nem mentem még neki fának, vagy bármiféle hasonló aranyosság.~ Ennyi erővel kocsiba se üljünk, épp annyi esélye van, hogy karambolozunk. Ami azt illeti, nem is szoktam megtenni, valahogy nem jön be az autókázás, ha tehetem, elkerülöm. Nem érzem magam lehordott gyereknek, felőlem gondol, amit szeretne, én meg teszem, amivel fel tudom dolgozni a történteket. Ha éppen a kezem eltörése az, hát ámen. Nem szeretnék magyarázkodni, ennek ellenére lehet, hogy megosztom majd vele, hogy ez számomra afféle terápia, mert addig oké, hogy suttogóként meghallgatok bárkit, de olyan nem nagyon akad, aki nekem segíteni helyretenni ezt az egészet. Beszélhetek bárkivel, a tüske ott van, egyedül kell kitépnem. Csendben teszem, amit mond, nekem sosem szokásom csak úgy ugrálni, ágálni mások szavai ellen, meg aztán, ő tudja, miként cselekedjen úgy, hogy megússzam az emberi orvosokat. - Rendben! Bólintok rá mindenre, nem javítom én ki, hogy nem aggódom, nyilván tudja, hogy egy kartöréstől nem fogok hasra esni, pláne most, hogy nem oly rég támadtam fel. Viszont tudomásom szerint aláírhatok valami nyilatkozatot, hogy nem kérek kórházi és/vagy mentős ápolást, avagy saját felelősségemre távozhatok. Ezt mindenképpen meg fogom tenni, nem kockáztathatok. ~Nem szükséges bevinned, megyek én magamtól is szíves örömest, egyébként is ezt szándékoztam tenni.~ Nem akartam én elmismásolni a dolgot, de a kórházban dolgozó emberek helyett egyszerűbb Ginettehez vagy Fayehez fordulnom, tudom, a kórházban is dolgoznak falkatagok, de nem kockáztatnám meg akkor sem a túrát. ~Örvendek, Nicholas. Bármennyire is tűnjön másként, nekem nem szokásom állandóan bajba keveredni.~ A fájdalomcsillapítót elveszem, de csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha bevenném, egyébként eszemben sincs, nem élek ilyesmivel, fölöslegesnek tartom. Emberi adag egyébként sem hatna, a több meg túlságosan feltűnő lenne. ~Csak a srácot vigyétek be mihamarabb, elég ronda a lába.~ Hallottam dolgokat róla, Nicholasról, de nincs közöm hozzá, egyelőre, előbb-utóbb talán eljön az az idő is, hogy neki segítsek, de addig nem fogom megkísérelni, amíg nem ismerem jobban, és nem akar önszántából megnyílni nekem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Hát látod, előbb utóbb mindenhol el kell veszteni a szüzességet. ~ Sokan szokták ezt mondani. Eddig nem volt ilyen, értek hozzá, már nem mint ha most a szakértelmet akarnám kétségbe vonni. Csak hát sokan jönnek nekem azzal, mikor hasonló balesetet szenvednek, hogy még nem volt rá alkalom. Na bumm, 32 év alatt nekem se volt rá alkalmam, hogy megtapasztaljam, milyen egy vadkutya támadás... aztán megtapasztaltam és szépen majdnem bele is haltam, ha atyám nem jár arra éppen. Az élet már csak ilyen. Mindig ott fog ránk ütni, ahol a legkevésbé számítunk rá. Vagy éppen számítunk rá, de egy élet egy halál alapon megyünk bele a dolgokba. Vannak ilyen adrenalin függők... bár szerintem kedves falkatársam nem pont ebbe a kategóriába tartozik. Rosszkor rossz helyen, a tapasztalatok inkább ezt a lehetőséget valószínűsítik. Legalább is a megnyilvánulásai erre engednek következtetni. Közben végeztem a rögtönzött ellátással, igaz, még hátra lesz egy kellemetlen része a dolgoknak. Legalább is a részére. - Alfa, merre vagytok? - szóltam bele a rádiómba, mikor mindent elrendeztem. - Most hagytuk el a központot, érkezés öt percen belül. Remek, minden működik olajozottan, ahogyan azt el lehet várni. Sajnálatos módon a srácot nem lehet csak úgy kivinni innen. Megkísérelném, ha nem lennének ennyire súlyosak a sérülései, de sokkal jobban járunk, ha biztosra megyünk... meg amúgy is, dolgozzanak csak meg a fizetésükért a pilóták. ~Elhiszem, hogy kibírod, de ebből nem engedek. Elintézem, hogy az emberek békén hagyjanak, de senkit se szokásom egy ilyen esést követően csak úgy egyedül császkálni hagyni.~ Ez már csak ilyen nyugodt lelkiismereti kérdés. Ch, lelkiismeret. Évtizedekkel korábban csak legyintettem volna erre az egészre és mentem volna a következő csatatérre. Igen, ez volt a múltam, de most most van. Vannak alapvető dolgok, melyek változnak az emberrel együtt... pláne, ha falkában él, felelősséggel tartozva a társaiért, idősebbekért és fiatalabbakért egyaránt. Aztán ehhez még hozzájön az is, hogy olyan munkát végez, amilyet. Igen, a kialakult képlet valóban azt feltételezi, hogy a korábbi tahó beállítottság már legjobb esetben is mérsékelten tahó. Bár erről Kate biztosan vitatkozna velem. ~Bár szokás kérdése lenne az ilyesmi. Néhány dologtól megkíméltem volna magam az évszázadok során. Ugyanakkor a mi fajtánk sose a bajelkerüléséről volt híres. Tisztelet a kivételnek.~ Akárhogy nézem, egy farkas élete nem lehet teljes mértékben mentes a balhéktól. A vérünkben van a vadság, a veszély kutatása, hogy megütközhessünk vele... s ha éppenséggel mi húzzuk a rövidebbet, hát ez van, ez mindig része a paklinak. Fejjel lefelé húzzuk a kártyákat és csak akkor fordítjuk fel, ha kijátsszuk. Legalább is azok, akik nem látják előre a jövőt... ilyen vérvonal meg tudtommal nem nagyon létezik. Még. ~Meglesz, szerencsére módfelett szívós a kölyök. Amint megérkezik a felmentősereg kiemeljük innen. Ami pedig téged illet... utaztál már emberi lifttel?~ Ch, én meg a szóhasználataim. Mit sem sejtve arról, hogy milyen gondolatok kavaroghatnak a nőstény tudatában néztem fel az égre, elmélázva néhány másodpercre, mint valami autista, aki madarat vár. Látszólag semmi különös... de csak látszólag... hallottam már a távolban a rotorok jellegzetes zúgását.
Na ez az a téma, bármilyen vetületben is, amit inkább nem boncolgatnék, elvégre, a szüzesség biztosan olyan szó, amiről csakis AZ jut az ember eszébe, még nekem is, és ha már eszembe jut, kénytelen vagyok arra is gondolni, hogy már fogalmam sincs róla, milyen. Azt pedig a világért sem szeretném, hogy ez lesírjon rólam, szóval inkább igyekszem gondolatban elcikázni erről a terepről, biztos, ami biztos alapon. Inkább a srácot figyelem, érzem, mennyire fáj neki, és borsódzik tőle a hátam, talán már el is ájult, őszintén, egyáltalán nem lepne meg a dolog, elvégre egy embernek ez már túl sok. - Kell még segítség a kiemeléséhez? Kérdezek rá, mert ki tudja, kik és milyen mennyiségben jönnek. Istenem, hogy tudtam ekkora szószba vetődni már megint. Egyébként tényleg nagy lehet a baj, ha nem tudják csak így kiemelni, meg talán az sem ártana, ha mihamarabb kórházba kerülne, azért az ő lábuknak annyira mindegy, hisz a mi esetünkben, ha el is veszítjük az említett végtagot, újra nő, igencsak hosszú idő alatt, de legalább megtörténik. Míg egy embernél… nyomorékként kénytelenek leélni a hátralévő életüket, ha annyira balul sülnek el a dolgok. ~Jó, jó, eljátszhatod a hős lovagot.~ Adom meg magam, nem mintha a lábamnak esett volna baja, de nem szokásom vitatkozni, és a látszatra egyébként is adni kell, ha úgy gondolja, hogy muszáj, akkor legyen. Félreértés ne essék, egyáltalán nincs bajom a társaságával, egyszerűen csak nem vagyok az a fajta, aki gyakran szorul pátyolgatásra. ~Ez igaz.~ Inkább még gondolatban sem sorolom fel, hányszor kerültem már bajba életem során, bár tény, hogy háromszáztizenegy év meglehetősen hosszú idő, és nem csoda, hogy sikerült párszor a dolog. Ezzel együtt még mindig sokkal kevésbé vagyok bajos farkas, mint a legtöbben, de nem meglepő a természetemet tekintve. ~Nem igazán volt még lehetőségem ilyesmire.~ Igazság szerint, soha nem is kerültem ilyen helyzetbe, sehonnan sem kellett kiszedni, és innen sem kellene, ha nem fényes nappal lenne. Gond nélkül használnám a karmaimat a kijutásra, még fél kézzel sem lenne szerintem nagy gond, de tény, hogy inkább ezzel nem kísérleteznék. Egyszerűbb, ha kivisznek, ha már úgyis itt vannak, nemde? Ha esetleg korábban nem kaptam volna választ, most igazolást nyer az a gyanúm, hogy helikopterrel érkeznek a srácért, ami azért is jó, mert egyenest a kórházig repülhetnek vele, és annál hamarabb meg lesz operálva. Komolyan bízom benne, hogy minden rendben lesz vele, bár nem az én hibám az esése, sőt, inkább az övé az enyém, de egyáltalán nem neheztelek rá, szerencsétlenül jártunk, és kész. ~Engem is fel fogtok húzni a helikopterre? Mert akkor kicsit nehezebb dolgom lesz a meglógást illetően… ~ Ez ezért egy kicsit aggaszt, de remélhetőleg Nicholas kitalál rá valamiféle megoldást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Furcsállva néztem rá Lilianne-ra, amikor felénk intézte a kérdést. Mondjuk jogos, elvégre "csak" a karja rándult meg. - Már így is sokat segített szerencsétlenen. Pihenjen, s ne aggódjon, jó kezekben van. Bár szegény srác lehet jobb kezekben érezné magát egy bögyös szőke karjai között, mint a Don Juan társam kezei alatt, ha engem kérdeztek. Ez viszont mellékes, most nincs választási lehetőség. Vagy ez, vagy ellátás nélkül marad és várhatja a sorsát. Lehet választani, fej vagy írás? Oké, szerintem most jó, hogy Lili nem lát bele a fejembe, mert szerintem ilyen gondolatmenet hatására erősen meggondolná, hogy komolyan vegyen. Ez utóbbi viszont nem árt, főleg éles helyzetben. ~Hős lovag, aha, persze*~ Minden voltam, csak hős nem. Igen, élen jártam a csatatéren, megvédtem nem egyszer az embereimet a pusztulástól, vigaszt és támaszt nyújtottam a szeretteim számára a szükség óráiban, de... nem, nem becsülöm le ezek jelentőségét de sajnos a mérleget nem lennének képesek még egy síkba se hozni. A múltam olyan, amilyen, véráztatta és erőszakkal teli, ennek pedig csak kis része van, melyet megbántam... nagyon kis része. ~Hát akkor ideje itt is felavatni téged.~ Még egy szüzesség elvesztés, úgy tűnik ez a nap már csak ilyen. ~Óóó, nyugalom, annak ami rád vár semmi köze sincs a helikopternek.~ Elterveztem már fejben a dolgokat, ideje végre is hajtani, ha már megfogant. A terv persze adja magát, Lilit távoltartani a hatóságoktól. Megoldható, megfelelő fellépéssel. Mindenesetre lassan már fülsüketítő lett a rotorzaj, ahogyan megjelent felettünk a vörös jármű. Kicsit arrébb tessékeltem a falkatársamat, majd kezemmel jelezve mutattam, hova jöhet a csomag. Hamarosan le is engedtek nekünk kötélen egy téglalap alapú tárgyat. Közben a társam már kiásta a srácot a hóból, szóval minden akadály elhárult a megemelése útjából. Két oldalára álltunk, majd óvatosan megemeltük és felraktuk a tárgyra. Miután bebújtattuk őt a kötelek alá és így biztosítottuk, hogy még véletlenül se guruljon le, jeleztem a fentieknek. A helikopter felemelkedett, majd elrepült a szerencsétlennel. Egy gonddal kevesebb. Ezt követően odaadta ma táskámat a társamnak és előre küldtem. Szívta a fogát, amiért ezt is "elhappolom" előle, de végül megadta magát és megindult felfelé. Remek, most már végre beszélhetek nyílt szinten úgy Lilivel, mint falkatársa a falkatárssal, odafentről nehezen fog kagylózni Mr. Cassanova. - Nos... kicsit kellemetlen lesz a számodra, ami most következik, de jobbat nem tudok a jelenlegi helyzetben. Gyere közelebb. Amúgy lehet most jobban jársz, ha átmenetileg kiveszed a kendőből a karodat. Míg beszéltem hozzá hátat fordítottam neki is odaléptem a kötélhez, hogy a hevederemet rácsatlakoztattam.
//*vicces, pár napja változtattam meg a kisgif-emet a profilban erre hajazva XD//
A nem sérült karommal megvakartam a halántékomat, hát nem pont így értettem, sokkal inkább céloztam a rádión hallható társaik érkezésére, de mindegy, nem fogok belemenni, én nyilvánvalóan nem tudnék ebben segíteni nekik, nem is célom. Azt hiszem, megtanulhatnám végre a tökéletesen pontos fogalmazás fortélyait, de sebaj, ennyi baj legyen, ha dilisnek néznek, az nem igazán egyedi eset velem kapcsolatban. Nem mintha kifejezettem komolyan mondtam volna, hogy hős lovag volna, eljátszhatja, ez nem jelenti azt, hogy annak tartanám, nem is ismerem, szóval aligha ítélhetném meg a jellemét. Később talán másként lesz, nem tudhatom, azt azonban igen, hogy most a segítségemre van, és nekem bőven elég jelenleg. ~Nem vagyok én holmi híd, hogy fel kelljen avatni.~ Természetesen semmi sértődés nincs a hangomban, az ilyesmi nem jellemző rám, mondjuk akkora ász sem vagyok poénok terén, de azért ez szerintem jobb volt, mint amiket elő szoktam adni, bár tudom, a helyzet nem alkalmas ilyesmire, de hát istenem, nekem szokásom belenyúlni mindig a tutiba ilyen téren. ~Megnyugodtam.~ Valóban, igazából bízom benne ilyen téren, hisz falkatárs, és bizonyosan tapasztaltabb is az ilyen esetekben, mint én, szóval kénytelen vagyok megtenni. Senkinek sem érdeke, hogy kórházba kerüljek, és elkezdjenek kérdezősködni. A helikopter közeledtére befogom a fülemet, már azt amelyiket képes vagyok, a másikat a vállamra hajtva próbálom védeni a zajtól. Na ilyenkor nem épp leányálom vérfarkasnak lenni, de hát ahogy mondani szokták, valamit valamiért. Csendben figyeltem, ahogy biztosítják, majd kiemelik a srácot a gödörből, aztán szerencsére a gép már el is szárnyalt, nélkülem, szóval annyira nem is aggódtam már a helyzet miatt, maximum ígérek egy randit a szépfiúnak, cserébe azért, ha elenged. Különösképpen nem fog megviselni a dolog, egy vacsora nem nagy ügy, többet meg tőlem nem igazán szokott akarni senki, ha már jobban megismer. Nem vagyok egy átlagos nő, sem könnyen ujj köré csavarható. Mindenesetre nyugodtan nézem végig, amikor megint csörtéznek egyet azon, hogy ki is vigye ki a bajba jutott szőkét – ja, ez lennék én -, de csak mosolyogni tudok a dolgon. - Jól van. Bár nem nagyon vágtam, mi lesz nekem kellemetlen ebben az egészben, de majd kiderül, inkább nem kérdezősködtem előre, az ilyesmit jobb minél később megtudni, nemde? Mindenesetre amíg ténykedett, addig én is fogtam magam, és kibújtattam a karomat a kendőből, éreztem, hogy fáj, és jó volna mihamarabb helyretenni, de ennek jelét nem adtam, nem akartam, hogy Nicholas társa kiszúrja, és mégiscsak kórházba kelljen mennem. Felettébb kellemetlen volna.
//Hehe, nem is láttam. :DD //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Sosem tudhatod, talán valaki egyszer rólad nevez el egyet. Oké, már várom igazából mikor akasztom ki a szőke falkatársamat nem csak a hülyeségeimmel, hanem így ezzel a viselkedéssel is, amit tanúsítok. Igazából nem vagyok én ennyire paraszt... oké, most látom magam előtt Kate megrovó pillantását, kit akarok én átverni, ténylegesen az vagyok. Csak vannak pillanatok, amikor kicsit kevésbé, vagy éppenséggel többségben. Sajnos munka közben néha nem olyan könnyű kordában tartani ezen énemet. Főleg amikor a sok idióta össze-vissza töri magát és még feleselnek is. Igen, így a műszak végére, ahol most is tartunk, valahogy akarva-akaratlanul is átváltozok pokróc kategóriába. Nem akarok én rosszat persze, ilyen a zsigeri beidegződés. Mindenesetre hamarosan megvolt a helikopteres segélykérés is. S ahogyan eltávolodik tőlünk a helikopter, vele együtt pedig a szerencsétlenül járt srác is, érezhetően megkönnyebbülök. Eltűnik ugyanis a vérszag forrása, amiért én nem tudok eléggé hálás lenni. Ikina ugyan vágyakozva morran párat a földön maradt cseppek végett, ám én csak rárúgok némi havat, hogy ne is lássam. Kimondottan örülök, hogy mutatok már némi előrelépést, de még mindig nem az igazi. Még mindig érzem magamban a késztetést. A társamat közben felzavartam, hogy ne szolgálat közben játssza már itt a Don Juant, én pedig közelebb intettem Lilit. Hamarosan meg is érthette, miért lenne kellemetlen, ha felfogva marad a karja. Egy kötelet húztam ki a felszerelésem övrészéből, majd hátra nyúlva átfontam a nő dereka körül, majd a túlsó oldalon csatoltam hozzá az övhöz, jó szorosan ráadásul. A karját eléggé meggyötri, ha beszorul közénk. - Kapaszkodj - s ekkor nyert értelmet az emberi lift értelme. Kezemben megjelentek a mászókarmok, melyet belemélyesztettem a falba és elindultam felfelé. Számomra ez már begyakorolt dolog volt, ahányszor már leereszkedtem poruljártakért. Tudtam, hova kell belecsapni a karmot, hova kell tenni a lábat, nem karral kell csak dolgozni, mert különben extrém hamar elfárad az ember. Tíz percbe se telt, már fent voltunk a pálya szélén. Viszont még egy dolgot el kellett intéznem. Miközben lecsatoltam magamról Lilit és visszabújtattam a kezét a kendőbe, vízió alá vontam a társamat. Kissé komikus lehetett, ahogyan amúgy a süket rádióba kezd el beszélni, mert amúgy azt hiszi, hogy éppen hívása van és egy esethez riasztják. Ám csak őt. Beletörődve sóhajt egyet, majd közli mi a tényállás. Azt viszont nem bírja ki, hogy ne vegye elő a macsó énjét és kacsintson egyet oda a nőnek, mielőtt felül a hójáróra és elhajtson... uh, szegénynek lesz pofáraesés rendesen, mikor pár mérföld után megérkezve rájön, hogy nincs ott semmi baleset. - Mehetünk? - intek kezemmel a saját járgányom felé. Ideje eltűnni a "hatóságok" elől, kimenekítve Lilit az egészségügyiek tárt karjai közül.
~Annyira nem lenne fura, szépen csengő nevem van.~ Állapítom meg, és bár nem vigyorodom el, azért a derű még átjut a mentális üzenetemmel karöltve is. Nem vagyok éppenséggel egy könnyen kiakadó fajta, szóval ezt biztosan nem fogja elérni, azzal semmiképp, hogy úgy viselkedik, ami nála hellyel-közel normálisnak mondható. Vannak, akiknek a stílusa nem kifejezetten jön be, de attól még nekem az a dolgom, hogy ennél mélyebbre lássak, éppen ezért sosem ítélek a felszín alapján. Nem nehéz észrevennem a megkönnyebbülését, de nem nagyon értem egyelőre, hogy miért van, az tiszta sor, hogy köze lehet az elszállított sérülthez, de még ennek tudatában is felmerülhet több ok, ám ezt nem most fogom boncolgatni, szeretnék már ágyba kerülni, és kipihenni az újabb „traumát”. Szerintem egy ideig inkább nem megyek sehová sem. Ohhh, nos, ennyire közel lenne egy férfihoz azért még mindig képes kissé zavarba ejteni, pedig azért a falkatagokat olykor megölelem, szóval nem kellene, de tény, hogy elég régóta nem volt közöm hozzájuk úgy komolyabban, és hát fura… na. Mindenesetre nem pironkodom, akár egy szűzlány, mert az azért már jó ideje nem vagyok, csak épp vannak dolgok, amik már csúnyán feledésbe merültek. - Meglesz. Nem mintha tériszonyom lenne, de egy szende szöszke emberlány biztos szíves örömest kapaszkodna egy ilyen pasiba, úgyhogy úgy teszek, mintha felettébb ragaszkodnék hozzá, nincs kedvem eljátszani az amazont. Nem zaklattam még gondolati síkon sem, amíg fel nem értünk, így is elég melós lehetett, bár közel sem annyira, mintha ember lenne. Odafenn aztán igyekeztem összeszedni magamat, és megállni a lábaimon, illetve úgy tenni, mintha semmi baja sem lenne a karomnak, tényleg nem szerettem volna, ha szemet szúr bárkinek is, hogy dokihoz illene látogatnom vele. Végül nem nehéz összeraknom a képletet, Nicholas valószínűleg az Illuzionisták közé tartozik, és tisztességesen megvezeti szegény Casanovát, de nem bánom, legalább abbahagyja a kacsintgatást, és nem kell kellemetlenül éreznem magam miatta a továbbiakban. - Kicsit azért sajnálom. Kuncogom el magam talán váratlanul, de hát, potyára elhúzni bárhová nem a legjobb dolog. Nem mintha tudnám, hogy pontosan mit adott be neki a hím, de a néma rádiós műsor után sejthető, hogy valami kamu esethez hívták. - Persze. Nos, jó hír, ilyenen sem ültem még, úgyhogy a hójáró szüzességemet is elveheted. Nem hiszem, hogy ebben a megjegyzésben bármi oda nem illő lenne, elvégre az imént is poénkodtunk hasonlón, szóval nem aggódom, hogy esetleg félreértené. Én egyébként sem az a fajta nőstény vagyok, aki boldog-boldogtalannak összeszűri a levet. Pláne nem olyannal, akinek párja van, vagy legalábbis úgy tekint valakire.
//Gratula! *.* //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Ebben egyetértünk~ - bólogatnék, ha nem lenne feltűnő a semmire mozgatni a fejem. Ki tudja, talán egyszer Fairbanks megnő annyira, hogy már a meglevő hídjaink sem lesznek elegendőek a közlekedési útvonalak kielégítésére és újakra lesz szükség. Majd akkor a falka beszáll az építőbizniszbe és felavatásra kerül támogatásunkból egy új híd... akkor pedig majd ha előkerül az elnevezés ötlete, előhozakodok a témával... bár ilyen alfa mellett valószínűleg nem lenne kérdés az elnevezés. Ah... te jó ég... néhanapján még én is elgondolkozok azon, hogy talán túlságosan is tág a fantáziám. A falka mint hídépítési meccénás... te jó ég, Nicho, menj haza, részeg vagy. Illetve, nem, azt hiszem részegen nem vágnék bele ebbe a liftezésbe, pláne nem egy hátamra szíjazott, sérült falkatárssal... félek akkor gebasz lenne és duplán lennék elmarasztalva. Felfele menet, miután levakartam az arcomról azt a csalfa vigyort, amit a nőstényből engem elérő érzések váltottak ki, néha megálltam pár pillanatra. De csak azért, hogy leellenőrizzem a kötelet. Jól lehet olyan szorosan magamhoz kötöztem Lilit, mint ha rám nőtt volna, de sosem lehet tudni. Volt már olyan, hogy kilazult a kötél csak az az utolsó pillanatban vettem észre... szóval nem bíztam a véletlenre. Nevezzétek munkaalaposságnak, vagy túlzott óvatosságnak, de jobban vigyáztam most Lilianne-ra, mint a többi bajba jutottra általában. Tán nem én voltam a legközpontibb falkatag, de senki ne mondja rám, hogy nem vigyázok rájuk. Mindenesetre az út hamarosan véget ért felfelé, én pedig eszközöltem egyfajta figyelemelterelést. Be is válik, amiben semmi meglepő nincsen. Kissé ciki lenne, ha pont egy embert ne tudnék illúzionálni a múltamat figyelembe véve. - Érett már neki egy ideje. Megmondtam neki már párszor, dolgozik vagy vadászik, a kettőt egyszerre nem. Persze mivel nem fogja megtudni sose, hogy minek lett az áldozata és miért is kapta, így aligha lehet nevelő célzatú. Csupán egy kis kicseszés, mert már megelégeltem a dolgot... és meg is fogom ezentúl, ha nem tud figyelni... meg ha megint összetöri magát egy falkatárs, akinek kell a diszkréció. Mindenesetre a kuncogására én is elvigyorodok. Hát hiába, ami vicces az vicces. - Na, akkor elég eredményes napom van - kuncogok. - Van még hasonló melyet be lehet váltani míg felérünk? Az esés nem ér. Most már megengedtem magamnak némi lazaságot élőszóba is, nem volt itt senki, aki előtt meg kellett tartani a látszatot... főleg, hogy a katasztrófaturisták el lettek kergetve. Miután összeszedtem mindent, felpattantam a hójáróra. Megvártam, míg a falkatársam is felül mögém és elhelyezkedik. Utána életre keltettem a masinát és elindultunk a közeli állomásra, ahol majd autóra lesz cserével a jármű. ~Ha valami túl kényelmetlen a karodnak, akkor szólj. Gondolom te se akarod, hogy rosszul forrjon össze.
Ez a felfelé haladás egy csöppet kényelmetlen, de szerencsére nem tart olyan sokáig, vagy csak én vagyok türelmes típus. Nem karmolgatom össze a hátát mindenesetre Nicholasnak közben a feszültségtől, és hamarosan már itt állunk. - Tudod, mit szoktak mondani, kellemest a hasznossal. Nem hibáztatom, bár, fura, nem tűnt olyan kellemetlen külsejű alaknak, hogy ne találna nőt gyakorlatilag akárhol. Kivéve persze, ha mondjuk egy szerelmes nő ajtaján kopogtatna, teszem azt az enyémen, mert itt aztán még a spaletták is durván le vannak eresztve, és eszemben sincs venni a célzásokat. Annyira nem lényeges már az ilyesmi számomra, hogy az borzalmas. Mindenesetre, attól még megértem Nicholas álláspontját, munkában nincs helye az ilyesminek. - Egyébként mélyen egyet tudok érteni veled. Ilyenkor csak a feladatra illik koncentrálni. Nehogy bárki valamiféle link némbernek nézzen, mert az aztán bizonyosan nem jellemző rám. Az mondjuk olykor tagadhatatlanul jól esik nekem is, ha egy férfi észrevesz, de arról már gőzöm sincs, hogy mit kezdhetnék vele, az én életemben az ilyesminek már mérhetetlenül régen nincsen szerepe. Néha, mikor nagyon magányosnak érzem, úgy gondolom, hiányzik, de mindig rájövök, hogy megvan mindenem, s amíg a szívemben ez a hely foglalt, addig nem is lenne fair bárkire másként gondolnom a szimpla ismeretség lehetőségénél. - Esni nem először esnék, szóval az egyébként sem játszik, de most nem jut eszembe semmi egyéb. Remélem, nem okozok vele túl nagy csalódást. A mosolyom továbbra is töretlen, nyilván sok komolyság nincs a szavaimban, a mi életünkben háromszáz fölött már elég kevés dolog van, amit nem csináltunk. Mondjuk, belőlem a kutya nem nézné ki, hogy évekig tespedtem az ópium börtönében, szóval igen, még én is igencsak sok mindent átéltem már. Rosszat is, jót is, ilyen az élet, mindenkinek kijut mindenből, már csak a nagy számok törvénye alapján is. Felültem mögé a hójáróra, és próbáltam kitalálni, hogy nem fogok lepattanni róla, de annyira béna tán nem vagyok, hogy még ezt is megoldjam, egy évre elegendő esésnyit raktároztam el a mélybe zuhanással ma, köszönöm, de nem kell több, ez tuti. ~Szólok, de nem ügy, maximum el lesz törve még egyszer, volt már rá példa.~ Előfordul az esetünkben, nincs ebben semmi különleges, egy kartörés sok esetben nem olyan fontos, amolyan várhat kategória, pokolian fáj, mikor eltörik megint, de ha épp másnak van szüksége segítségre, ne erre pazarolják. ~Szóval, Nicholas… Te hogyhigy nem a lakban tanyázol?~ Kíváncsiskodtam kicsit, semmi számon kérő nem volt benne, egyszerűen csak érdekelt. Én szerettem ezt a fajta életközösséget, de ezzel nem kellett mindenkinek így lennie.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát itt van a kutya elásva. - Nem a külsejével van a gond hanem a hozzáállásával. A helyzet az hogy talál, csak hát egy idő után nem bír a vérével és repül a következőre. Mondjuk igazából nekem tökmindegy, hogy hogyan alakítja a saját életét, amíg nem megy a munka rovására, addig nem szólok bele... pontosabban csak akkor szólok bele, mint most Lilianne esetében. S jogos is volt, lehet komoly bajok lettek volna, ha nekem kell azt a véres tagot rendbe raknom a srácon... meg amúgy is, falkatagokkal inkább én foglalkozok. Nekem nem szúr szemet annyira, ha valakinek gyorsabban forr össze a sebe, mint kellene. - Ha tudnád hányszor hívtam fel rá a figyelmét... Hiába, annyi hadseregben eltöltött idő után már nem nagyon tudtam összeegyeztetni a szórakozást és a munkát. Túl sokszor láttam már példáját annak, mi történik azokkal, akik szolgálat teljesítés közben kilazulnak és nem figyelnek oda. Bár a cédasága meg olyan, amiért aligha lett volna jogom elítélni. Mielőtt Sarah-val nem találkoztunk megint én se voltam éppen egy monogám alkat. - Oké, jelenleg inkább nem hátrány. Ha összetöröm ezt a vackot bolondozásból akkor nekem kell kifizetnem a javítás árát. Legfeljebb kitalálunk valamit míg megyünk. Tán sokat élt nőstény, de mint mutatta eddig a nap, mindig lehet valami újat találni. De az esés az tényleg felejtős. Nem hiányzik, nem is is beszélve a sok hülyeségről, melyet eljárásnak hívnak. Nem, inkább megkímélném magam, hogy elessünk a masinával és utána hetekig rohangálnom kelljen egyik irodától a másikra, na meg kimerítsem a számlámat a javításokkal. Egy szó mint száz, felültünk a hójáróra, majd miután felbőgettem a motort, majd elindultunk. Az az igazság, hogy ez a gépezet képes lenne gyorsabban menni, mint amit most kihoztam belőle, de most direkt nem járattam maximumra. Lili csak egy kézzel tudott kapaszkodni jelenleg, egy előre nem látható bukkanó pedig eléggé kellemetlen lehet. Oké, aláírom, neki abban az egy karjában több erő van, mint Schwarzeneggernek fénykorában. ~Inkább maradjunk annál a forgatókönyvnél, hogy minden rendben megy. Szerintem épp eleget kaptál mostanában az élettől.~ A siklózóna mellett haladtunk el, pontosan az erdőhatár és a megtisztított terület határán haladva. Időről időre kerülgettem azokat, akik inkább ezt a módját választották a fel vagy lejutásnak a felvonó helyett, vagy éppenséggel rákiáltottam egy csoportra, akik túl nagy területet foglaltak el. Az ég áldja már meg őket, olyan nagy csoportban haladnak, mint ha az utcán trécselhetnének... aztán csodálkoznak, ha beléjük száll valaki, aki megbotlik. ~Mikor hét éve ideköltöztem még nem voltam a falka tagja. Béreltem egy lakást és ott éltem évekig... aztán amikor végül mégis csatlakoztam, inkább maradtam az eredeti helyemen. Megszokás, valószínűleg - meg azért lássuk be, nem hátrány, ha szükség esetén kéznél van egy lakás a város határában. - Viszont ha már a kérdéseknél tartunk, hogy lehet, hogy ennyi év után most találkoztunk először?~ Azért ennyi év elég volt, hogy legalább az őslakos falka nagy részét ismerjem, legalább is az arcát. Lilianne viszont egyáltalán nem rémlett a közelmúltból...
- Ezt valahogy sejtettem. Nem török én pálcát senki felett, nem érdekel, hogyan kezelik mások a nőügyeiket, lehetséges egyébként, hogy adott esetben, ha mondjuk csak egy kósza numerára vágynék, még hajlanék is a dologra, de ez nálam már rég nem jön szóba. Igazából sosem jött, legyen bármilyen nevetséges is a tény, hogy mindösszesen csak a férjemmel voltam együtt hosszú életem során. - Vannak, akik semmiből sem tanulnak. Bólintok, és bár nem tudok Nicholas problémájáról, de azt megértem, hogy a munkát mindig előtérbe kell helyezni, ha épp végezzük. Nem a mi esetünkben, mert nekünk még mindig inkább a falka az első, de a Casanova figyelme túlontúl is elkalandozott, márpedig ezt nem engedheti meg magának csak úgy, ha közben mások élete a tét. - Reméltem, mert most, hogy mondod, hó járót még nem törtem össze, de nem is nagyon szeretnék. Még a végén többet kellene helyretenni a kezemnél, az meg nem igazán hiányozna. Hamar felkeltem a Vörös Hold után, eszemben sincs a többszörösét fekve tölteni valami ostoba baleset okán. Az egészen biztos, hogy én innen csak akkor fogok leesni, ha ő is, illetve borul a gépezet is, de szerintem elég jól kezeli ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elő, bár sokszor rizikós, mi lapulhat a hótakaró alatt, de remélhetőleg emiatt nem kell aggódnunk. Tényleg nem jönne jól még egy baleset, egy napra kettő még tőlem is felettébb soknak számítana. ~Így van.~ Apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, roppant empatikus megnyilvánulás, kedves tőle, de férfiaknak ilyet nem mondunk, hajlamosak megsértődni rajta, mintha ez olyan rossz dolog lenne. Mindenesetre tényleg nem ismerem még, szóval nem tudhatom, hogy ez nála megszokott, vagy inkább csodaszámba megy. Engem nem kifejezetten érdekel, merre haladunk, meg kiket kell kerülgetni, türelmes típus vagyok, de azért abban reménykedem, hogy senkit sem fogunk elütni, mert az igencsak kellemetlen lenne, és nem szeretnék megint kórházba juttatni valakit, még úgy sem, hogy nem is én vezetem a járgányt. ~Áhh, így már értem. Egyébként, sokan vagyunk a megszokások rabjai, szóval nem csodálkozom, bár szerintem kifejezetten jó élni a Lakban is, de nem csodálkozom, ha valaki másként dönt. Ahogy néztem, páran a Hotelbe költöztek, onnan meg a Lakba, mindenki másként érzi jobban magát.~ Azon én is gondolkodom, hogy kellene egy belvárosi lakás, ha esetleg nincs kedvem felbumlizni a hegyre egy hosszú munkával töltött nap után, minden egyéb esetben mondanám, hogy bevenném magam Emmett vendégszobájába, de a kollégiumban ez aligha megvalósítható, ha lesz majd lakása, talán így teszek, egyelőre ez azonban még nagyon távlati dolog szerintem. ~Mi sem egyszerűbb, mint erre a válasz. Húsz évig mondhatni tanulmányi úton voltam, szóval nem éltem a városban. Márciusban érkeztem csak vissza. Épp idejében, hogy részese lehessek a Vörös Holdnak.~ Húzom el a számat, és azért az irónia is kicseng a gondolatbeli szavaimból. - Ennyi idő alatt bizony bőven sok olyan tag lett, akiket nem ismertem előtte, még a régi Őslakosok között is, nem hogy a pár éve érkezett falka soraiban…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Naja, csak tudnám miért vesztegetem az energiámat meg az időmet erre. Persze, farkasként aztán nem lehet panaszom a szinte kimeríthetetlen energiaforrásokból, de ezért néhanapján elgondolkozok ezen. Ez a hülyegyerek nem tanul a szép szóból, nem először, ráadásul már szemtanúja voltam, hogyan osztja ki egy régi nője egy új szerzeménye miatt... hogy aztán kezdődjön az egész elölről pár nap múlva. Persze, úgy, hogy régebben én is ezt csináltam jópár évtizeden keresztül nem nagyon lenne jogom elítélni érte a Casanovánkat... ennek ellenére megteszem, főleg azért, mert ezek nem egyszer pont műszak alatt történtek meg... aztán megintcsak itt jön képbe az, hogy mi a meglátásom a munkaidő és a szabadidő közti különbségekről. - Ajjaj, na ezt nem kellett volna mondanod... most hogy álljak ellen a kísértésnek? - vágok először szomorkás arcot, csak hogy meggyőző legyen az alakításom, de aztán persze elnevetem magam. Hogy hogyan állom meg? Megállom és kész, egyszerű a válasz. Az egy dolog, hogy tökkelütött vagyok, sokszor hülyéskedek de a szükséges pillanatokban bizony előjön a karós énem, amely nem ismer apellátát. Az bizony véghezviszi a szükséges lépéseket, akár tetszik másoknak, akár nem. Hiába, sosem voltam egyszerű eset, olyan meg aztán pláne nem, aki következetesen a középutat képviseli, tény nem tartottam magam se jónak, se rossznak, de a megoldásaim olykor eléggé szélsőségesre sikeredtek. Na, annak viszont örülök, hogy egyetértünk az állapotát illetően. Eddig mint ha annyira nem zavarta volna, de úgy tűnik haladunk. ~Na igen, a berögződések már csak ilyenek, főleg háromszázon túl. Már nehezen jön ki belőle az ember, akár jó, akár rossz~ - s nekem majdhogynem csak rossz van, főleg A rossz. - Ha választanom kéne én inkább a lakba mennék. Nem csodálom, hogy az őslakosok is így választottak, csodás onnan kilátás, meg valahogy természetközelibb is. S ki tudja, talán a közeljövőben szükségem is lesz rá. Nagyon a közeljövőben... ~Gondolom ennél azért te is jobb "üdvözlésre" számítottál, amit az a rohadék biztosított nekünk idén~ - érezheti, ahogy morgolódásomban megugrik az energiám és negatív érzeteket sugároz. - ~S merre jártál? Már ha nem hadititok. Amúgy igen, elég sok az új, vagy akár régiúj farkas a köreinkben. Bizonyos szempontból én is.~ Emellett... hopppáré. Hirtelen bemozdul alattam a hójáró, csinálunk is néhány nyolcast, mire egyenesbe tudom hozni. Ez meg mi a franc volt... aha. Lelassítva, majd hátranézve látom, hogy egy kiálló kövön mentünk át sikeresen. Remek, pedig már látom a végcélunka... és még ez a biztonsági járat? Remélem Lilit nem hagytam el útközben...
- Gondolom valamennyire csak szereted a munkádat, máskülönben nem viselnéd el. Vannak köztünk olyanok, akik abszolút nem béketűrőek, az én hátamon meg ezzel szemben fát lehetne vágni, szóval igazán nem meglepő, hogy mások meg mindenre fellobbannak. Ám a határok szükségesek, kell, hogy megálljt tudjunk parancsolni, a fajtánk fennmaradása múlik ezen. Ha valakit elkap a hív, rosszkor, rossz helyen, megvan rá az esély, hogy akad olyan személy, aki mindent lát, s az őrzők sem csípik el. Túlságosan kockázatos. Ő is elég idős már hozzá, hogy tudja, bár érzek valamit vele kapcsolatban, ami nem tetszik annyira, de egyelőre nem tudom megállapítani, mi az, ahhoz jobban kellene ismernem. - Önuralom, kedves Nicholas, önuralom. Kuncogom el magam, bízom benne, hogy nem kell csak azért összetörnünk szegény járgányt, mert én még nem szenvedtem ilyenen balesetet, szép is lenne, de komolyan. Mindenesetre különösképpen nem félek attól, hogy megtenné, ennél szerintem megfontoltabb. ~Igen, sajnos ilyenkor már nehéz változni, közel lehetetlen, meg hát, minek, akiket ismerünk, azok így szeretnek, vagy épp nem kedvelnek bennünket, és az sem változtatna semmit a dolgokon, ha éppenséggel mi magunk alakulnánk át…~ Sóhajtok fel, bár bevallom, nekem ilyesmi már rég nem jutott eszembe, nem változnék senki kedvéért. Élnék máshol, csinálnék mást, de ha valaki a köreiben akar tudni, az olyannak szeressen, amilyen vagyok, bár azt hiszem, esetemben ez nem olyan bonyolult. ~Az biztos, én imádom.~ Mosolyodom el, meg persze azt is szeretem, hogy közel vannak a falkatársak, elég társaságkedvelő személyiség vagyok, minden különcségem dacára, de azok jobbára a szellemekhez fűződő kapcsolatomhoz köthetőek. ~Annál, hogy meghalok átmenetileg, mindenképpen, de én úgy gondolom, hogy ennek meg kellett történnie velem is, máskülönben a szellemek nem most tereltek volna haza, hanem valamivel később.~ Én nem bánom, tapasztalat, negatív, de valamiképp biztosan lehet belőle építkezni, csak rá kell jönnöm, hogyan. Ki fogom találni, egyelőre viszont még csak a sötétben tapogatózom. Érzem, hogy az ő véleménye egyáltalán nem túl fényes erről, amit nem csodálok, hisz kinek az, de míg én ura vagyok az érzéseimnek, ő úgy tűnik, kevésbé. ~Ez ilyen húsz év a világ körül turné volt, szóval nagyon sok helyen. A szellemek vezettek igazság szerint, már ha nem zavar téged is ez a téma, mert van, aki nem hisz ebben a hókuszpókuszban.~ Talán még folytatnám, de pillanatokon belül az lesz a legfontosabb, hogy fenn tudjak maradni a hó járón, szóval hevesen kapaszkodom belé, és igyekszem a kilengések ellenére nem lepottyanni. Egy kézzel mondjuk ez nem olyan egyszerű azért, de szerencsére ma már több kellemetlenség nem ér, és sikerül megtartanom magam. (Dobás) ~Van egy sanda gyanúm, hogy biztonságosabb lenne a napom további részét egy pánikszobában tölteni.~ Sóhajtok fel, de azért örülök, hogy nem kellett megint belefejelnem egy szép adag hóba. Rezgett ugyan a léc, de megvagyok, és már látom én is a lakot, ahol alig egy perc elteltével már le lehet fékezni, én pedig pattanok is fel a hó járóról. - Nem lesz a kedvencem ez a közlekedési mód szerintem. Úgy érzem, Ginette itt van, szóval meg is rohamozom gyorsan a karommal, mielőtt késő lenne. Köszönöm szépen a segítséget, Nicholas! Remélem, még találkozunk! Mosolyogva pillantok rá, aztán már el is sietek, mert meglehetősen érzem azért, hogy nincs minden rendben, és jó volna, hogyha mielőbb eljutnék oda, hogy rendesen sínbe legyen téve legalább.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! Ha nem írnál már esetleg, kérnél zárót? ^^ //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Szerintem a munkaszeretet nem teljesen függ össze azzal, mit gondolok a kollégákról - jegyzem meg, mert miért ne okoskodnék, ha már egyszer van szám és tudom használni. A következőre viszont csak nevettem magamban egy jót. Aha, persze, én meg az önuralom. Van, természetesen, van, de szerintem jópáran nem pont ezt a jellemzőmet emlegetnék fel velem kapcsolat, ha mondaniuk kellene valamit. Azért aki még háromszáz évesen is szereti az emberi vér ízét, már annyira, mint valami drogos, az nem pont az önuralom szobra. Vagy... nem tudom. Mostanra már sokkal inkább helyzetfüggő, ahogyan észrevettem. Hol bírom jobban, hogy nem, hogy megálljak egyes dolgokat... de valljuk be, annak még a normálisak se tudnak ellenállni, hogy szívják egy szőke vérét, akit még nem is zavar annyira. ~Nem lehetetlen, csak baromira nehéz. Igazából akaraterő kérdése az egész... viszont az meg megint a másik kérdés, hogy akarja-e igazán az illető. Vagy érdemes-e.~ Nem nagyon tudnék egy az egyben úgy érvelni, hogy már lehetetlen változni. Ha úgy vesszük, pár éve kezdtem el új útvonalra állítani az életemet, meg eddig egész jól is haladok, szóval nem, tényleg nem lehetetlen, csak akarni kell... persze szokás mondani, hogy akarni azon a bizonyos helyen kell, de hagy mondjam már ezt: óriási nagy baromság ez a mondás. ~Persze, mindennek van valami értelme, de azért ez eléggé mocskos egy húzás. Az ember jópár év után hazatér és azzal fogadják, hogy megölik. Kicsit azért eléggé kiszúrás szagú.~ Ez most olyan lenne, ha hazalátogatnánk Tanya-val Oroszországba egy kicsit nosztalgiázni, aztán az első órában ránk ront valami idegbeteg falka és széttépnek minket... brrrr, remek, már megint ezek a magas röptű gondolatok. Örülök, hogy visszakaptam az élettől a húgomat, nem kéne már a halálán törni a fejemet, az enyémen meg pláne nem. ~Elég nehéz úgy nem hinni ebben a világban, hogy embernek születtem, ahhoz képest eltelt 350 év, élek és virulok, ráadásul a vérvonalamnak köszönhetően másokkal hitetem el azt, ami nem valóság. Lássuk be, ha ezek után valaki nem hisz a szellemekben, az eléggé csukott szemmel jár.~ Mert akárhogy is, ez minden, csak nem természetes kialakulás. Valaki vagy valakik durván belenyúltak a dolgokba, elültették a magvakat, melyek mára kikeltek és láthatjuk, hova jutottunk. Mindezt a szellemek indították el. Mondjuk, szerintem én előnyben vagyok. Az egyik alapító a teremtőm, első kézből értesülhettem a dolgokból, nem több generáció meséjéből. Így nem olyan nehéz hinni benne. ~A biztonság kedvéért egy olyanban, aminek van egy biztonsági övvel ellátott ülése. Csak szükségesetre~ - jegyzem meg, miután úrrá lettem a járművön. Ez azért elgondolkodtató. Vajon Lili tényleg vonzza a problémát vagy szimplán peches időszaka van és ez átragad másokra is. Háát, talán az utóbbi. Nem tűnik nekem a szöszke problémás személynek, még ezzel a sajátos világlátással se. Persze lehet, hogy tévedek és közben balesetből balesetbe esik, nem az első lenne. De legalább maga a csaj jöfej és nem egy olyan, akiről szólnak a szőkés viccek... mondjuk most így hirtelen számba véve az ilyen ismerőseimet egyik se valami idegesítő nőszemély. Közben megérkeztünk és Lilianne le is pattant mögülem. Hát igen, itt a túra vége. - Oké, te meg vigyázz magadra és jobbulást a legközelebbi viszontlátásig. Ginette-t üdvözlöm. Alighogy elváltunk egymástól, hallottam, hogy bekapcsol a rádióm és szólongatnak. Remek, kezdődik... megint...
//Én is köszönöm, remélem még összefutnak a karik //
Jó érzés volt kicsit kiszabadulni a városból és újra érezni az anyatermészetet. Farkas vagyok, így nem csoda, ha néha inkább az erdőbe vagy a hegyekbe vágyom a beton- és a téglafalak helyett. Szükségem van arra, hogy érezzem még kicsit a szabadság szelét, de abban a városban ez nem lehetséges. A percek szinte rohannak, míg végül órák, napok és aztán meg hetekké alakulnak. Tisztán emlékszem arra, amikor betette lábamat, ahogyan arra a lányra is, aki rám talált, majd a sok ismerős arcra, akiket fura, de jó érzés volt újra látni. S emlékszem rá is, aki megmentett egy unalmas embertől. Fura hely ez a város, de van benne valami, ami képes volt eddig itt tartani. Nem tudnám megmondani, hogy mi az, de egyre inkább kezdem azt hinni, hogy egy részem már idetartozik, de attól még az ádáz csata továbbra is zajlik bennem. Egy pillanatra megállok a felfelé tartó úton és újra végig pillantok a gyönyörű tájon. A deszka ott van a kezemben és úgy figyelem a többieket. Nem tudom már, hogy hol vagy miért tanultam meg ezt a sportot, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra és az első pár kör igazán jól sikerült. Nem lett tökéletes, de nem bánom. Hamarosan pedig már újra a csúcson vagyok. Kifújom a levegőt és próbálom kitisztítani az elmémet, hiszen másképpen nem lehetséges, de egyre nehezebben megy. Látom őt. Ő volt a legjobb barátom, aki mellett mindig mindenben kitartottam. Nem mentette meg a seggemet, de én az övét igen, illetve segítettem mindig kihúzni őt a necces nőügyleteiből is, de barátok voltunk. Ő tanított meg erre a sportra, emlékszem, hogy mennyire szerette, de vajon most merre lehet? Vajon még mindig életben van, vagy esetleg túl nagy bajba keveredett és meghalt, mert nem voltam ott, hogy kihúzzam a fiatal fenekét a süllyedő mocsárból. Sietve rázom meg a fejemet, hiszen erre nem gondolhatok, és már éppen indulnék, amikor a nagy elmélkedésemnek köszönhetően véletlenül valakit megütök a deszkámmal. Sietve fordulok meg és hadarom el az ismerős szavakat. Sajnálom, véletlen volt. Remélem minden rendbe van és már mennék is tovább, amikor az ismerős illatot megérzem. Becsukom a szememet és próbálom beazonosítani. Talán beteg dolog, de ha már valaki vérfarkas, akkor kár lenne nem kihasználni az előnyeit. Egy pillanatra újra az elmémben kezdek elkutakodni a múltbáli események között, mire döbbentem fordulok meg. – Wendy? – kérdezem meg meglepettem és most már sokkal jobban szemügyre veszem a lányt. Nem mostanában láttam utoljára és akkor nem éppen tűnt olyannak, mint aki jól, de most valami megváltozott benne. Érzem…
Nem is tudom, miért jöttem fel ide, talán szórakoztatónak gondoltam a nyári síelést. Elképesztő, hogy itt még ilyenkor is akad a legmagasabb pályákon hó. Egyébként sem szeretem a nagy meleget, szóval nekem külön jól jött, hogy az itteni klíma egész más, mint amit megszoktam. A snowboardozás meg menő volt, szóval miért is ne. A kocsimat még úgyis szerelik, alkatrészre kell várni, így pár napra itt ragadtam, akkor meg legalább megismerem a várost, és valamelyest ki is élvezem, amennyire csak lehetséges. Persze, ha kellek, azonnal a Protektorátus rendelkezésére állok. Ám egyelőre nem volt helyzet, úgyhogy neki is lódultam. Bérelt felszerelésem volt csak, lévén saját deszkával sosem rendelkeztem, olyan gyakran nem volt alkalmam űzni ezt a remek sportot. Következésképp legalább nem a saját cuccom amortizálom le, ami azért nagy előnye volt a kölcsönzésnek. Oké, nem akartam felcsavarodni egyetlen fára sem, de sosem lehet tudni, mennyire sikerül az embernek jól egy-egy mutatvány. Egész jól ment egyébként, bár olyan ugrásokat sosem fogok bemutatni, mint errefelé egyesek, de ezért nem voltam hajlandó rosszul érezni magam. Újabb kör a felvonóval, élvezem, ahogy a mélység elterül alattam, sokszor gondolkodom el azon, hogy hányan eshettek már le óvatlanságból? Esetleg hányan a szerkezet hibája okán? Utóbbi talán nem lehet sok, máskülönben nem lenne még nyitva. Fogalmam sincsen, miért foglalkoztat ez, pedig nem vagyok pesszimista ember, a legnehezebb időkben sem voltam, megélve annyi halált és fájdalmat. Talán csak a mélység hozza ki belőlem. Amint felérek, már csapom is hónom alá a deszkát, figyelve, hogy ne üssek meg senkit, majd nyugodtan odaloholok a pálya kezdetéhez. Azaz, loholnék, ha pár napon belül nem most akarna másodszor valaki felöklelni. Még jó, hogy épp semmi sem volt a kezemben, forró kávé, esetleg tea, csúnya lett volna. Elég forrófejű nőszemély lévén már éppen elküldeném az anyjába, de szerencsére gyorsabb nálam, és rögtön elnézést kér. - Semmi gond. Nem esett bajom, nem is volt tahó, mint a csávó a főtéren, szóval nem fogok fölöslegesen pattogni. Ám attól még önkéntelenül is felé fordulok, és kissé leesik az állam, mikor meglátom. A földről kell összekaparnom. - Te jó isten, hát tényleg ennyire kicsi a világ? Pislogok döbbenten az ismerős arcra, és a nevem hallatán csak bólogatni tudok pár másodpercig, majd elvigyorodom, és amennyire a deszkák és a sícucc megengedi, magamhoz húzom Rose-t. Én különcködöm, mikor először találkoztunk, akkor úgy gondoltam, hogy úgyis mindenki Primnek hívja, hát én a neve másik felét választottam. - Hát te hogyan keveredtél a világ ezen csücskére? Kérdezem rögvest, hiszen egészen meglepő ez számomra, már csak azért is, mert Japán igencsak odébb van, bár, mindketten átutazóban voltunk, de neki európai érdekeltségei voltak. Én sem épp két percre vagyok otthonról, de azért legalább egy kontinens.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mindenkinek szüksége van egy kis edzésre, s miért ne hodolhatnék annak a sportágnak, amit egy dinkának köszönhetően szerettem meg. Természetesen a legtöbb helyen nyáron ilyen helyszínt nem igazán lehet találni, szerintem szinte nem is, hiszen műpályát létrehozni, nem éppen olcsó. Főleg, akkor nem, ha az nyáron is működik, de itt ilyentől nem kell tartanom. A hegyekben mindig lesz hó, amíg a világ a világ. Nem hiszek annyira abban, hogy hamarosan itt a világvége, mert a föld mindig is változott. Egyszerűen most csak nem éppen úgy változik, ahogyan az embereknek kedvező lenne, de talán itt lenne az ideje, ha mindenki észbe kapna, hogy az anyatermészet mindig győzni fog és ez igaz a farkasokra is. Nem lehet legyőzni a bennünk lakozó fenevadat, egyszerűen csak meg kell találnunk vele a közös hangot. Szükségem volt egy kis szabadságra, arra, hogy érezhessem a természetet, azt ahogyan a szél a hajamba kap, illetve szerettem volna egy kis időt egyedül tölteni, hogy a gondolataimat és az érzéseimet helyre tudjam rakni. Sok minden történt velem, de legfőképpen azt, hogy a régi arcok újralátása milyen hatással volt rám, illetve a dolgok, amik történtek vagy elhangoztak. Néha úgy érzem, hogy talán túl sokat rágódok dolgokon, de máskor meg olyan vagyok, mint egy felelőtlen tinédzser. Ez is jól mutatja azt, hogy néha igazán tudok a két véglet lenni. Nem szeretek csak úgy neki menni vagy megütni valakit, mert lehet nekem jók a reflexeim, de másoknak nem biztos. Főleg akkor, ha esetleg nem farkas. Természetesen vannak ügyes emberek ilyen téren is, akiket én is képes vagyok csodálattal nézni, de a sok edzés és a vérvonalam igazán profivá tett egy-két dologban. De a szemeimnek még mindig alig akarok hinni, hiszen a világ másik pontján láttam őt. Azt is mondhatnám, hogy a világvégén és erre a világ másik végén botlom bele. Anno én mentettem meg őt, de most mégis én voltam az, aki fejbe, vagyis valahol eltalálta őt, mert túlzottan elmerültem a gondolataimba. Tényleg remek személy vagyok, hiszen egyszer mentek, míg máskor képes vagyok bántani szánszándékon kívül is. A jól ismert kíváncsiságom és kalandvágyam, de még mindig alig akarom elhinni, hogy mi mindig a „világvégénk” futunk egymásba. – mondom egy kisebb mosoly keretében, majd beleállítom a hóba a deszkámat. Majd pedig mosolyogva újra végig mérem őt, majd egy apró bólintás is társul hozzá. De te mit keresel itt? Szemmel láthatóan megedződtél az évek alatt, vagy rossz lenne a szimatom? – teszem fel a kérdést picit játékosan, de közben megörülök annak, hogy sikerült az-az eset után is talpra állni. Már akkor is volt valami benne, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, viszont most már tudom. Nem is tudtam, hogy szereted ezt a sportot. Mióta nem láttuk egymást? Azt hiszem még sok meglepetéssel fogsz szolgálni nekem. – mosolyodom el, hiszen szemmel láthatóan rajta se fog az idő vasfoga. Még mindig gyönyörű és elbűvölő teremtés.
Bennem abszolút semmi neheztelés nincsen felé. Miért is lenne? Mindenkivel előfordul, hogy olykor kicsit figyelmetlen, egyáltalán nem nagy tragédia, sőt. Én is szoktam kapkodni, meg olykor nem is rajtunk múlik, beleszalad valaki a deszkánkba, és hasonlók. Mondjuk, most nem ez volt a helyzet, de nem kezdem el elemezgetni, mert tényleg nem számít. Nálam az ilyesmi el van intézve, ha az illető bocsánatot kér, viszont ha nem, akkor hajlamos elgurulni a gyógyszerem. - Ezt nekem is nehezemre esik elhinni, az egyszer biztos. Kíváncsiság és kalandvágy? Tutira vannak ennél érdekesebb helyek is, ha engem kérdezel, meg nyugisabbak is. Elég sok erre a para az utóbbi években. Fogalmam sincs, hogy miről mennyit tud, de azért engem, mivel ide helyeztek át, felvilágosítottak erről-arról, szóval nagyjából tudom, hogy mi a helyzet, és az nem túl rózsás, de ijesztgetni nem akarom, elvégre nagyon is örülök neki, hogy ismerős arcokba is belefutok. Jobban mondva, olyan ismerős arcra, aki nem akar felkenni az első fára, vagy épp vérben fürödve látni. - Igencsak megedződtem, ami azt illeti, nincs semmi baj a szimatoddal, bár már akkor is ezt a követ fújtam, csak éppen nem voltam ennyire… edzett. Nem mondom, hogy nem lehetnék jobb, de gyógyítóként sokan megragadnak az ötös szintnél, és én eleve csak két éve vizsgáztam, a Mentorom pedig mindig arra tanított, hogy jó alaposan sajátítsunk el mindent, mire vizsgára adnánk a fejünket, következésképp eszemben sincsen a közeljövőben ilyesmire vetemedni, elvagyok a mostani helyzettel bőségesen. - Egyébként, áthelyeztek, bár technikailag Anchorageba, csak jöttem lejelentkezni, és a kocsim meg lerobbant, szóval még maradok pár napot, utána megyek vissza, de szerintem gyakran fogok erre kocsikázni. Elvégre, az itteni Protektorátus kihelyezettjei vagyunk, szóval alap, hogy olykor segítünk itt is, ha szükséges, különösen, hogy elég felfokozott állapotok vannak a Vörös Hold óta. Közben én is magam mellé állítom a hóba a deszkámat, nehogy felökleljek valakit vele, így a biztos. - Nos, úgy húsz éve? Nem ma volt az biztos. Egyébként, elvagyok vele, de igazából egy sport van, amit kifejezetten szeretek. Kacsintok rá nevetve, szerintem veszi a célzást, hisz akkoriban még többet hódoltam a nem említett szenvedélyemnek. Általában bajba is emiatt kerülök, ezt szerintem nem is nagyon kell firtatnom. - Meglepetéssel? Nos, tudod, általában elég elvadult ötleteim vannak. Te mióta vagy itt egyébként? Remélem, nem sietsz, mert jó lenne, ha egy kicsit többet kaphatnék belőled. Na nem úgy. Oké, neme igazából jöhetnek a nők is, de inkább a pasik, velük intenzívebb a téma, meg sosem tudni, hogy mire vevő egy-egy nő.
Kezdőlap
