Miután egy finomabbnak talán egyáltalán nem nevezhető húzással rávetetem a kollégát, hogy a várható női társaság helyett inkább a munkára koncentráljon, hamarosan már lent voltunk a szakadékban. Jó okom volt rá hagyni a súlyosabb sérültet. Egyrészt jobbnak láttam, ha egy falkatársat inkább én veszek kezelésbe. Ha lett volna valami olyan jellegű sérülése és feltűnik neki, hogy rekordidő alatt elkezd forrni befelé a felszíni sérülés, az nagyon kellemetlen lehetett volna... kb cibálhattam volna az őrzőkhöz a kollégát. Másrészt meg... sajnos még mindig nem tartok ott, hogy maradéktalanul uraljam az ingereimet és senkinek se tett jót, ha egy erősen vérző seb felett fog el a kényszer. Még így pár méterrel odébb is eléggé cseszte az orromat. De hát ez van, én vállaltam, hogy hegyimentő leszek, akkor vállalom a következményeit. Meg amúgy is... szerintem az elmúlt időkben elég szép önuralmat mutattam fel. Na, de vissza a munkához. Tekintettel arra, hogy elmondta a panaszát, utána egyből a karját vizsgáltam meg. Viszont elég volt csak néhányszor megérinteni az említett végtagot hogy rájöjjek, ennél bizony jóval többről van szó. Sajnos a kabát miatt magát a törés helyét nem találtam meg, de a végeredményt így is éreztem. Tekintetem furcsállva villan a nőstény szemébe, feltéve a kérdést szavak használata nélkül. Már itt is a felszínen folynak csak a dolgok? ~Azt aláírom, hogy egy ilyen szakadék megjelenése valóban kiszámíthatatlan. De akkor is, nagy sebességgel száguldasz lefelé a hegyoldalról. Ezek után ne mond nekem, hogy nem várható negatív következmény.~ Egen, szerintem most érem el vele, hogy a nőstény egy életre a háta közepére kívánja az okoskodó fajtámat. Ám tényleg elég furcsának tartottam, hogy már bevállalta ezt. Nemrég tettem egy sétát a farkaslakban és sokan még mindig kiheverő félben voltak a feltámadtak közül. Szóval a kedves kolléga vagy az átlagnál kevesebb sérülést szedett össze, vagy szimplán szereti a veszélyt... jobban megnézve pedig... az előbbire tenném le a voksomat. A kérése viszont... megvillannak a szemeim, de ekkor még nem kommentáltam a dolgot. Miután meggyőződtem róla a felszínen, hogy a nőnek nincsenek gerincsérülései vagy bármi olyan, melyet a mozgatás súlyosbíthat, következett a kellemetlenebb része. Akármit is láttatunk a felszínen, a karját rögzíteni kell. Szerencséd, hogy ezt még a húzódás esetén is meg lehet lépni. Lecsatoltam hát az oldaltáskámat, melyben a gyógyszereket hoztam le a kötözőanyag mellett. - Nich, kéne a fájdalomcsillapító! - szólt oda a társam. Továbbítottam neki a tégelyt, majd elővettem a kendőt a táskából. Megkértem rá a nőstényt, hogy fogja meg ép kezével a törött csuklóját, ezzel magasabban tartva, míg én körbekötöttem a sérült kart, majd a nyaka mögött rögzítettem. - Hamarosan kivisszük innen, ne aggódjon. A sérülései szerencsére nem súlyosak, ha pihenteti kicsit, helyre fog jönni. Egy rutinvizsgálatnak viszont alá kell vetnie magát, hogy kiszűrjék a további károsodás lehetőségeit. S megint csak a felszín, még ha annyira nem is mondtam mellé. Elvégre, vizsgálat az lesz, csak éppenséggel nem a földi halandók által. ~Megoldom valahogy, hogy ne kelljen bevinni téged az elsősegélyhelyre. Remélem azzal viszont tisztában vagy, hogy első dolgom lesz téged bevinni a falka gyógyítóihoz, amint kimásztunk innen~ - valljuk be, ez tényleg inkább a mi gyógyítóinknak való munka. - ~Nicholas Strauss vagyok, részemről a szerencse, Lilianne.~ - teszem hozzá, miután visszakunyeráltam a fájdalomcsillapítót és odatartottam a nősténynek, hogy él-e vele. Nevezzenek engem vaskalaposnak, de jobb, ha legalább a mieink megvizsgálják. A helyzet az hogy a sima dokikat én is elkerültem, ha tudtam, de a gyógyítókat már én is kikerülhetetlennek tartottam. Nekem pedig az a fontos, hogy a falkatársaim jól legyenek, ha már beesnek - szó szerint - az én hatáskörömbe.
~Nem mondom, de tudok snowboardozni, vérfarkas vagyok, soha nem mentem még neki fának, vagy bármiféle hasonló aranyosság.~ Ennyi erővel kocsiba se üljünk, épp annyi esélye van, hogy karambolozunk. Ami azt illeti, nem is szoktam megtenni, valahogy nem jön be az autókázás, ha tehetem, elkerülöm. Nem érzem magam lehordott gyereknek, felőlem gondol, amit szeretne, én meg teszem, amivel fel tudom dolgozni a történteket. Ha éppen a kezem eltörése az, hát ámen. Nem szeretnék magyarázkodni, ennek ellenére lehet, hogy megosztom majd vele, hogy ez számomra afféle terápia, mert addig oké, hogy suttogóként meghallgatok bárkit, de olyan nem nagyon akad, aki nekem segíteni helyretenni ezt az egészet. Beszélhetek bárkivel, a tüske ott van, egyedül kell kitépnem. Csendben teszem, amit mond, nekem sosem szokásom csak úgy ugrálni, ágálni mások szavai ellen, meg aztán, ő tudja, miként cselekedjen úgy, hogy megússzam az emberi orvosokat. - Rendben! Bólintok rá mindenre, nem javítom én ki, hogy nem aggódom, nyilván tudja, hogy egy kartöréstől nem fogok hasra esni, pláne most, hogy nem oly rég támadtam fel. Viszont tudomásom szerint aláírhatok valami nyilatkozatot, hogy nem kérek kórházi és/vagy mentős ápolást, avagy saját felelősségemre távozhatok. Ezt mindenképpen meg fogom tenni, nem kockáztathatok. ~Nem szükséges bevinned, megyek én magamtól is szíves örömest, egyébként is ezt szándékoztam tenni.~ Nem akartam én elmismásolni a dolgot, de a kórházban dolgozó emberek helyett egyszerűbb Ginettehez vagy Fayehez fordulnom, tudom, a kórházban is dolgoznak falkatagok, de nem kockáztatnám meg akkor sem a túrát. ~Örvendek, Nicholas. Bármennyire is tűnjön másként, nekem nem szokásom állandóan bajba keveredni.~ A fájdalomcsillapítót elveszem, de csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha bevenném, egyébként eszemben sincs, nem élek ilyesmivel, fölöslegesnek tartom. Emberi adag egyébként sem hatna, a több meg túlságosan feltűnő lenne. ~Csak a srácot vigyétek be mihamarabb, elég ronda a lába.~ Hallottam dolgokat róla, Nicholasról, de nincs közöm hozzá, egyelőre, előbb-utóbb talán eljön az az idő is, hogy neki segítsek, de addig nem fogom megkísérelni, amíg nem ismerem jobban, és nem akar önszántából megnyílni nekem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Hát látod, előbb utóbb mindenhol el kell veszteni a szüzességet. ~ Sokan szokták ezt mondani. Eddig nem volt ilyen, értek hozzá, már nem mint ha most a szakértelmet akarnám kétségbe vonni. Csak hát sokan jönnek nekem azzal, mikor hasonló balesetet szenvednek, hogy még nem volt rá alkalom. Na bumm, 32 év alatt nekem se volt rá alkalmam, hogy megtapasztaljam, milyen egy vadkutya támadás... aztán megtapasztaltam és szépen majdnem bele is haltam, ha atyám nem jár arra éppen. Az élet már csak ilyen. Mindig ott fog ránk ütni, ahol a legkevésbé számítunk rá. Vagy éppen számítunk rá, de egy élet egy halál alapon megyünk bele a dolgokba. Vannak ilyen adrenalin függők... bár szerintem kedves falkatársam nem pont ebbe a kategóriába tartozik. Rosszkor rossz helyen, a tapasztalatok inkább ezt a lehetőséget valószínűsítik. Legalább is a megnyilvánulásai erre engednek következtetni. Közben végeztem a rögtönzött ellátással, igaz, még hátra lesz egy kellemetlen része a dolgoknak. Legalább is a részére. - Alfa, merre vagytok? - szóltam bele a rádiómba, mikor mindent elrendeztem. - Most hagytuk el a központot, érkezés öt percen belül. Remek, minden működik olajozottan, ahogyan azt el lehet várni. Sajnálatos módon a srácot nem lehet csak úgy kivinni innen. Megkísérelném, ha nem lennének ennyire súlyosak a sérülései, de sokkal jobban járunk, ha biztosra megyünk... meg amúgy is, dolgozzanak csak meg a fizetésükért a pilóták. ~Elhiszem, hogy kibírod, de ebből nem engedek. Elintézem, hogy az emberek békén hagyjanak, de senkit se szokásom egy ilyen esést követően csak úgy egyedül császkálni hagyni.~ Ez már csak ilyen nyugodt lelkiismereti kérdés. Ch, lelkiismeret. Évtizedekkel korábban csak legyintettem volna erre az egészre és mentem volna a következő csatatérre. Igen, ez volt a múltam, de most most van. Vannak alapvető dolgok, melyek változnak az emberrel együtt... pláne, ha falkában él, felelősséggel tartozva a társaiért, idősebbekért és fiatalabbakért egyaránt. Aztán ehhez még hozzájön az is, hogy olyan munkát végez, amilyet. Igen, a kialakult képlet valóban azt feltételezi, hogy a korábbi tahó beállítottság már legjobb esetben is mérsékelten tahó. Bár erről Kate biztosan vitatkozna velem. ~Bár szokás kérdése lenne az ilyesmi. Néhány dologtól megkíméltem volna magam az évszázadok során. Ugyanakkor a mi fajtánk sose a bajelkerüléséről volt híres. Tisztelet a kivételnek.~ Akárhogy nézem, egy farkas élete nem lehet teljes mértékben mentes a balhéktól. A vérünkben van a vadság, a veszély kutatása, hogy megütközhessünk vele... s ha éppenséggel mi húzzuk a rövidebbet, hát ez van, ez mindig része a paklinak. Fejjel lefelé húzzuk a kártyákat és csak akkor fordítjuk fel, ha kijátsszuk. Legalább is azok, akik nem látják előre a jövőt... ilyen vérvonal meg tudtommal nem nagyon létezik. Még. ~Meglesz, szerencsére módfelett szívós a kölyök. Amint megérkezik a felmentősereg kiemeljük innen. Ami pedig téged illet... utaztál már emberi lifttel?~ Ch, én meg a szóhasználataim. Mit sem sejtve arról, hogy milyen gondolatok kavaroghatnak a nőstény tudatában néztem fel az égre, elmélázva néhány másodpercre, mint valami autista, aki madarat vár. Látszólag semmi különös... de csak látszólag... hallottam már a távolban a rotorok jellegzetes zúgását.
Na ez az a téma, bármilyen vetületben is, amit inkább nem boncolgatnék, elvégre, a szüzesség biztosan olyan szó, amiről csakis AZ jut az ember eszébe, még nekem is, és ha már eszembe jut, kénytelen vagyok arra is gondolni, hogy már fogalmam sincs róla, milyen. Azt pedig a világért sem szeretném, hogy ez lesírjon rólam, szóval inkább igyekszem gondolatban elcikázni erről a terepről, biztos, ami biztos alapon. Inkább a srácot figyelem, érzem, mennyire fáj neki, és borsódzik tőle a hátam, talán már el is ájult, őszintén, egyáltalán nem lepne meg a dolog, elvégre egy embernek ez már túl sok. - Kell még segítség a kiemeléséhez? Kérdezek rá, mert ki tudja, kik és milyen mennyiségben jönnek. Istenem, hogy tudtam ekkora szószba vetődni már megint. Egyébként tényleg nagy lehet a baj, ha nem tudják csak így kiemelni, meg talán az sem ártana, ha mihamarabb kórházba kerülne, azért az ő lábuknak annyira mindegy, hisz a mi esetünkben, ha el is veszítjük az említett végtagot, újra nő, igencsak hosszú idő alatt, de legalább megtörténik. Míg egy embernél… nyomorékként kénytelenek leélni a hátralévő életüket, ha annyira balul sülnek el a dolgok. ~Jó, jó, eljátszhatod a hős lovagot.~ Adom meg magam, nem mintha a lábamnak esett volna baja, de nem szokásom vitatkozni, és a látszatra egyébként is adni kell, ha úgy gondolja, hogy muszáj, akkor legyen. Félreértés ne essék, egyáltalán nincs bajom a társaságával, egyszerűen csak nem vagyok az a fajta, aki gyakran szorul pátyolgatásra. ~Ez igaz.~ Inkább még gondolatban sem sorolom fel, hányszor kerültem már bajba életem során, bár tény, hogy háromszáztizenegy év meglehetősen hosszú idő, és nem csoda, hogy sikerült párszor a dolog. Ezzel együtt még mindig sokkal kevésbé vagyok bajos farkas, mint a legtöbben, de nem meglepő a természetemet tekintve. ~Nem igazán volt még lehetőségem ilyesmire.~ Igazság szerint, soha nem is kerültem ilyen helyzetbe, sehonnan sem kellett kiszedni, és innen sem kellene, ha nem fényes nappal lenne. Gond nélkül használnám a karmaimat a kijutásra, még fél kézzel sem lenne szerintem nagy gond, de tény, hogy inkább ezzel nem kísérleteznék. Egyszerűbb, ha kivisznek, ha már úgyis itt vannak, nemde? Ha esetleg korábban nem kaptam volna választ, most igazolást nyer az a gyanúm, hogy helikopterrel érkeznek a srácért, ami azért is jó, mert egyenest a kórházig repülhetnek vele, és annál hamarabb meg lesz operálva. Komolyan bízom benne, hogy minden rendben lesz vele, bár nem az én hibám az esése, sőt, inkább az övé az enyém, de egyáltalán nem neheztelek rá, szerencsétlenül jártunk, és kész. ~Engem is fel fogtok húzni a helikopterre? Mert akkor kicsit nehezebb dolgom lesz a meglógást illetően… ~ Ez ezért egy kicsit aggaszt, de remélhetőleg Nicholas kitalál rá valamiféle megoldást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Furcsállva néztem rá Lilianne-ra, amikor felénk intézte a kérdést. Mondjuk jogos, elvégre "csak" a karja rándult meg. - Már így is sokat segített szerencsétlenen. Pihenjen, s ne aggódjon, jó kezekben van. Bár szegény srác lehet jobb kezekben érezné magát egy bögyös szőke karjai között, mint a Don Juan társam kezei alatt, ha engem kérdeztek. Ez viszont mellékes, most nincs választási lehetőség. Vagy ez, vagy ellátás nélkül marad és várhatja a sorsát. Lehet választani, fej vagy írás? Oké, szerintem most jó, hogy Lili nem lát bele a fejembe, mert szerintem ilyen gondolatmenet hatására erősen meggondolná, hogy komolyan vegyen. Ez utóbbi viszont nem árt, főleg éles helyzetben. ~Hős lovag, aha, persze*~ Minden voltam, csak hős nem. Igen, élen jártam a csatatéren, megvédtem nem egyszer az embereimet a pusztulástól, vigaszt és támaszt nyújtottam a szeretteim számára a szükség óráiban, de... nem, nem becsülöm le ezek jelentőségét de sajnos a mérleget nem lennének képesek még egy síkba se hozni. A múltam olyan, amilyen, véráztatta és erőszakkal teli, ennek pedig csak kis része van, melyet megbántam... nagyon kis része. ~Hát akkor ideje itt is felavatni téged.~ Még egy szüzesség elvesztés, úgy tűnik ez a nap már csak ilyen. ~Óóó, nyugalom, annak ami rád vár semmi köze sincs a helikopternek.~ Elterveztem már fejben a dolgokat, ideje végre is hajtani, ha már megfogant. A terv persze adja magát, Lilit távoltartani a hatóságoktól. Megoldható, megfelelő fellépéssel. Mindenesetre lassan már fülsüketítő lett a rotorzaj, ahogyan megjelent felettünk a vörös jármű. Kicsit arrébb tessékeltem a falkatársamat, majd kezemmel jelezve mutattam, hova jöhet a csomag. Hamarosan le is engedtek nekünk kötélen egy téglalap alapú tárgyat. Közben a társam már kiásta a srácot a hóból, szóval minden akadály elhárult a megemelése útjából. Két oldalára álltunk, majd óvatosan megemeltük és felraktuk a tárgyra. Miután bebújtattuk őt a kötelek alá és így biztosítottuk, hogy még véletlenül se guruljon le, jeleztem a fentieknek. A helikopter felemelkedett, majd elrepült a szerencsétlennel. Egy gonddal kevesebb. Ezt követően odaadta ma táskámat a társamnak és előre küldtem. Szívta a fogát, amiért ezt is "elhappolom" előle, de végül megadta magát és megindult felfelé. Remek, most már végre beszélhetek nyílt szinten úgy Lilivel, mint falkatársa a falkatárssal, odafentről nehezen fog kagylózni Mr. Cassanova. - Nos... kicsit kellemetlen lesz a számodra, ami most következik, de jobbat nem tudok a jelenlegi helyzetben. Gyere közelebb. Amúgy lehet most jobban jársz, ha átmenetileg kiveszed a kendőből a karodat. Míg beszéltem hozzá hátat fordítottam neki is odaléptem a kötélhez, hogy a hevederemet rácsatlakoztattam.
//*vicces, pár napja változtattam meg a kisgif-emet a profilban erre hajazva XD//
A nem sérült karommal megvakartam a halántékomat, hát nem pont így értettem, sokkal inkább céloztam a rádión hallható társaik érkezésére, de mindegy, nem fogok belemenni, én nyilvánvalóan nem tudnék ebben segíteni nekik, nem is célom. Azt hiszem, megtanulhatnám végre a tökéletesen pontos fogalmazás fortélyait, de sebaj, ennyi baj legyen, ha dilisnek néznek, az nem igazán egyedi eset velem kapcsolatban. Nem mintha kifejezettem komolyan mondtam volna, hogy hős lovag volna, eljátszhatja, ez nem jelenti azt, hogy annak tartanám, nem is ismerem, szóval aligha ítélhetném meg a jellemét. Később talán másként lesz, nem tudhatom, azt azonban igen, hogy most a segítségemre van, és nekem bőven elég jelenleg. ~Nem vagyok én holmi híd, hogy fel kelljen avatni.~ Természetesen semmi sértődés nincs a hangomban, az ilyesmi nem jellemző rám, mondjuk akkora ász sem vagyok poénok terén, de azért ez szerintem jobb volt, mint amiket elő szoktam adni, bár tudom, a helyzet nem alkalmas ilyesmire, de hát istenem, nekem szokásom belenyúlni mindig a tutiba ilyen téren. ~Megnyugodtam.~ Valóban, igazából bízom benne ilyen téren, hisz falkatárs, és bizonyosan tapasztaltabb is az ilyen esetekben, mint én, szóval kénytelen vagyok megtenni. Senkinek sem érdeke, hogy kórházba kerüljek, és elkezdjenek kérdezősködni. A helikopter közeledtére befogom a fülemet, már azt amelyiket képes vagyok, a másikat a vállamra hajtva próbálom védeni a zajtól. Na ilyenkor nem épp leányálom vérfarkasnak lenni, de hát ahogy mondani szokták, valamit valamiért. Csendben figyeltem, ahogy biztosítják, majd kiemelik a srácot a gödörből, aztán szerencsére a gép már el is szárnyalt, nélkülem, szóval annyira nem is aggódtam már a helyzet miatt, maximum ígérek egy randit a szépfiúnak, cserébe azért, ha elenged. Különösképpen nem fog megviselni a dolog, egy vacsora nem nagy ügy, többet meg tőlem nem igazán szokott akarni senki, ha már jobban megismer. Nem vagyok egy átlagos nő, sem könnyen ujj köré csavarható. Mindenesetre nyugodtan nézem végig, amikor megint csörtéznek egyet azon, hogy ki is vigye ki a bajba jutott szőkét – ja, ez lennék én -, de csak mosolyogni tudok a dolgon. - Jól van. Bár nem nagyon vágtam, mi lesz nekem kellemetlen ebben az egészben, de majd kiderül, inkább nem kérdezősködtem előre, az ilyesmit jobb minél később megtudni, nemde? Mindenesetre amíg ténykedett, addig én is fogtam magam, és kibújtattam a karomat a kendőből, éreztem, hogy fáj, és jó volna mihamarabb helyretenni, de ennek jelét nem adtam, nem akartam, hogy Nicholas társa kiszúrja, és mégiscsak kórházba kelljen mennem. Felettébb kellemetlen volna.
//Hehe, nem is láttam. :DD //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Sosem tudhatod, talán valaki egyszer rólad nevez el egyet. Oké, már várom igazából mikor akasztom ki a szőke falkatársamat nem csak a hülyeségeimmel, hanem így ezzel a viselkedéssel is, amit tanúsítok. Igazából nem vagyok én ennyire paraszt... oké, most látom magam előtt Kate megrovó pillantását, kit akarok én átverni, ténylegesen az vagyok. Csak vannak pillanatok, amikor kicsit kevésbé, vagy éppenséggel többségben. Sajnos munka közben néha nem olyan könnyű kordában tartani ezen énemet. Főleg amikor a sok idióta össze-vissza töri magát és még feleselnek is. Igen, így a műszak végére, ahol most is tartunk, valahogy akarva-akaratlanul is átváltozok pokróc kategóriába. Nem akarok én rosszat persze, ilyen a zsigeri beidegződés. Mindenesetre hamarosan megvolt a helikopteres segélykérés is. S ahogyan eltávolodik tőlünk a helikopter, vele együtt pedig a szerencsétlenül járt srác is, érezhetően megkönnyebbülök. Eltűnik ugyanis a vérszag forrása, amiért én nem tudok eléggé hálás lenni. Ikina ugyan vágyakozva morran párat a földön maradt cseppek végett, ám én csak rárúgok némi havat, hogy ne is lássam. Kimondottan örülök, hogy mutatok már némi előrelépést, de még mindig nem az igazi. Még mindig érzem magamban a késztetést. A társamat közben felzavartam, hogy ne szolgálat közben játssza már itt a Don Juant, én pedig közelebb intettem Lilit. Hamarosan meg is érthette, miért lenne kellemetlen, ha felfogva marad a karja. Egy kötelet húztam ki a felszerelésem övrészéből, majd hátra nyúlva átfontam a nő dereka körül, majd a túlsó oldalon csatoltam hozzá az övhöz, jó szorosan ráadásul. A karját eléggé meggyötri, ha beszorul közénk. - Kapaszkodj - s ekkor nyert értelmet az emberi lift értelme. Kezemben megjelentek a mászókarmok, melyet belemélyesztettem a falba és elindultam felfelé. Számomra ez már begyakorolt dolog volt, ahányszor már leereszkedtem poruljártakért. Tudtam, hova kell belecsapni a karmot, hova kell tenni a lábat, nem karral kell csak dolgozni, mert különben extrém hamar elfárad az ember. Tíz percbe se telt, már fent voltunk a pálya szélén. Viszont még egy dolgot el kellett intéznem. Miközben lecsatoltam magamról Lilit és visszabújtattam a kezét a kendőbe, vízió alá vontam a társamat. Kissé komikus lehetett, ahogyan amúgy a süket rádióba kezd el beszélni, mert amúgy azt hiszi, hogy éppen hívása van és egy esethez riasztják. Ám csak őt. Beletörődve sóhajt egyet, majd közli mi a tényállás. Azt viszont nem bírja ki, hogy ne vegye elő a macsó énjét és kacsintson egyet oda a nőnek, mielőtt felül a hójáróra és elhajtson... uh, szegénynek lesz pofáraesés rendesen, mikor pár mérföld után megérkezve rájön, hogy nincs ott semmi baleset. - Mehetünk? - intek kezemmel a saját járgányom felé. Ideje eltűnni a "hatóságok" elől, kimenekítve Lilit az egészségügyiek tárt karjai közül.
~Annyira nem lenne fura, szépen csengő nevem van.~ Állapítom meg, és bár nem vigyorodom el, azért a derű még átjut a mentális üzenetemmel karöltve is. Nem vagyok éppenséggel egy könnyen kiakadó fajta, szóval ezt biztosan nem fogja elérni, azzal semmiképp, hogy úgy viselkedik, ami nála hellyel-közel normálisnak mondható. Vannak, akiknek a stílusa nem kifejezetten jön be, de attól még nekem az a dolgom, hogy ennél mélyebbre lássak, éppen ezért sosem ítélek a felszín alapján. Nem nehéz észrevennem a megkönnyebbülését, de nem nagyon értem egyelőre, hogy miért van, az tiszta sor, hogy köze lehet az elszállított sérülthez, de még ennek tudatában is felmerülhet több ok, ám ezt nem most fogom boncolgatni, szeretnék már ágyba kerülni, és kipihenni az újabb „traumát”. Szerintem egy ideig inkább nem megyek sehová sem. Ohhh, nos, ennyire közel lenne egy férfihoz azért még mindig képes kissé zavarba ejteni, pedig azért a falkatagokat olykor megölelem, szóval nem kellene, de tény, hogy elég régóta nem volt közöm hozzájuk úgy komolyabban, és hát fura… na. Mindenesetre nem pironkodom, akár egy szűzlány, mert az azért már jó ideje nem vagyok, csak épp vannak dolgok, amik már csúnyán feledésbe merültek. - Meglesz. Nem mintha tériszonyom lenne, de egy szende szöszke emberlány biztos szíves örömest kapaszkodna egy ilyen pasiba, úgyhogy úgy teszek, mintha felettébb ragaszkodnék hozzá, nincs kedvem eljátszani az amazont. Nem zaklattam még gondolati síkon sem, amíg fel nem értünk, így is elég melós lehetett, bár közel sem annyira, mintha ember lenne. Odafenn aztán igyekeztem összeszedni magamat, és megállni a lábaimon, illetve úgy tenni, mintha semmi baja sem lenne a karomnak, tényleg nem szerettem volna, ha szemet szúr bárkinek is, hogy dokihoz illene látogatnom vele. Végül nem nehéz összeraknom a képletet, Nicholas valószínűleg az Illuzionisták közé tartozik, és tisztességesen megvezeti szegény Casanovát, de nem bánom, legalább abbahagyja a kacsintgatást, és nem kell kellemetlenül éreznem magam miatta a továbbiakban. - Kicsit azért sajnálom. Kuncogom el magam talán váratlanul, de hát, potyára elhúzni bárhová nem a legjobb dolog. Nem mintha tudnám, hogy pontosan mit adott be neki a hím, de a néma rádiós műsor után sejthető, hogy valami kamu esethez hívták. - Persze. Nos, jó hír, ilyenen sem ültem még, úgyhogy a hójáró szüzességemet is elveheted. Nem hiszem, hogy ebben a megjegyzésben bármi oda nem illő lenne, elvégre az imént is poénkodtunk hasonlón, szóval nem aggódom, hogy esetleg félreértené. Én egyébként sem az a fajta nőstény vagyok, aki boldog-boldogtalannak összeszűri a levet. Pláne nem olyannal, akinek párja van, vagy legalábbis úgy tekint valakire.
//Gratula! *.* //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Ebben egyetértünk~ - bólogatnék, ha nem lenne feltűnő a semmire mozgatni a fejem. Ki tudja, talán egyszer Fairbanks megnő annyira, hogy már a meglevő hídjaink sem lesznek elegendőek a közlekedési útvonalak kielégítésére és újakra lesz szükség. Majd akkor a falka beszáll az építőbizniszbe és felavatásra kerül támogatásunkból egy új híd... akkor pedig majd ha előkerül az elnevezés ötlete, előhozakodok a témával... bár ilyen alfa mellett valószínűleg nem lenne kérdés az elnevezés. Ah... te jó ég... néhanapján még én is elgondolkozok azon, hogy talán túlságosan is tág a fantáziám. A falka mint hídépítési meccénás... te jó ég, Nicho, menj haza, részeg vagy. Illetve, nem, azt hiszem részegen nem vágnék bele ebbe a liftezésbe, pláne nem egy hátamra szíjazott, sérült falkatárssal... félek akkor gebasz lenne és duplán lennék elmarasztalva. Felfele menet, miután levakartam az arcomról azt a csalfa vigyort, amit a nőstényből engem elérő érzések váltottak ki, néha megálltam pár pillanatra. De csak azért, hogy leellenőrizzem a kötelet. Jól lehet olyan szorosan magamhoz kötöztem Lilit, mint ha rám nőtt volna, de sosem lehet tudni. Volt már olyan, hogy kilazult a kötél csak az az utolsó pillanatban vettem észre... szóval nem bíztam a véletlenre. Nevezzétek munkaalaposságnak, vagy túlzott óvatosságnak, de jobban vigyáztam most Lilianne-ra, mint a többi bajba jutottra általában. Tán nem én voltam a legközpontibb falkatag, de senki ne mondja rám, hogy nem vigyázok rájuk. Mindenesetre az út hamarosan véget ért felfelé, én pedig eszközöltem egyfajta figyelemelterelést. Be is válik, amiben semmi meglepő nincsen. Kissé ciki lenne, ha pont egy embert ne tudnék illúzionálni a múltamat figyelembe véve. - Érett már neki egy ideje. Megmondtam neki már párszor, dolgozik vagy vadászik, a kettőt egyszerre nem. Persze mivel nem fogja megtudni sose, hogy minek lett az áldozata és miért is kapta, így aligha lehet nevelő célzatú. Csupán egy kis kicseszés, mert már megelégeltem a dolgot... és meg is fogom ezentúl, ha nem tud figyelni... meg ha megint összetöri magát egy falkatárs, akinek kell a diszkréció. Mindenesetre a kuncogására én is elvigyorodok. Hát hiába, ami vicces az vicces. - Na, akkor elég eredményes napom van - kuncogok. - Van még hasonló melyet be lehet váltani míg felérünk? Az esés nem ér. Most már megengedtem magamnak némi lazaságot élőszóba is, nem volt itt senki, aki előtt meg kellett tartani a látszatot... főleg, hogy a katasztrófaturisták el lettek kergetve. Miután összeszedtem mindent, felpattantam a hójáróra. Megvártam, míg a falkatársam is felül mögém és elhelyezkedik. Utána életre keltettem a masinát és elindultunk a közeli állomásra, ahol majd autóra lesz cserével a jármű. ~Ha valami túl kényelmetlen a karodnak, akkor szólj. Gondolom te se akarod, hogy rosszul forrjon össze.
Ez a felfelé haladás egy csöppet kényelmetlen, de szerencsére nem tart olyan sokáig, vagy csak én vagyok türelmes típus. Nem karmolgatom össze a hátát mindenesetre Nicholasnak közben a feszültségtől, és hamarosan már itt állunk. - Tudod, mit szoktak mondani, kellemest a hasznossal. Nem hibáztatom, bár, fura, nem tűnt olyan kellemetlen külsejű alaknak, hogy ne találna nőt gyakorlatilag akárhol. Kivéve persze, ha mondjuk egy szerelmes nő ajtaján kopogtatna, teszem azt az enyémen, mert itt aztán még a spaletták is durván le vannak eresztve, és eszemben sincs venni a célzásokat. Annyira nem lényeges már az ilyesmi számomra, hogy az borzalmas. Mindenesetre, attól még megértem Nicholas álláspontját, munkában nincs helye az ilyesminek. - Egyébként mélyen egyet tudok érteni veled. Ilyenkor csak a feladatra illik koncentrálni. Nehogy bárki valamiféle link némbernek nézzen, mert az aztán bizonyosan nem jellemző rám. Az mondjuk olykor tagadhatatlanul jól esik nekem is, ha egy férfi észrevesz, de arról már gőzöm sincs, hogy mit kezdhetnék vele, az én életemben az ilyesminek már mérhetetlenül régen nincsen szerepe. Néha, mikor nagyon magányosnak érzem, úgy gondolom, hiányzik, de mindig rájövök, hogy megvan mindenem, s amíg a szívemben ez a hely foglalt, addig nem is lenne fair bárkire másként gondolnom a szimpla ismeretség lehetőségénél. - Esni nem először esnék, szóval az egyébként sem játszik, de most nem jut eszembe semmi egyéb. Remélem, nem okozok vele túl nagy csalódást. A mosolyom továbbra is töretlen, nyilván sok komolyság nincs a szavaimban, a mi életünkben háromszáz fölött már elég kevés dolog van, amit nem csináltunk. Mondjuk, belőlem a kutya nem nézné ki, hogy évekig tespedtem az ópium börtönében, szóval igen, még én is igencsak sok mindent átéltem már. Rosszat is, jót is, ilyen az élet, mindenkinek kijut mindenből, már csak a nagy számok törvénye alapján is. Felültem mögé a hójáróra, és próbáltam kitalálni, hogy nem fogok lepattanni róla, de annyira béna tán nem vagyok, hogy még ezt is megoldjam, egy évre elegendő esésnyit raktároztam el a mélybe zuhanással ma, köszönöm, de nem kell több, ez tuti. ~Szólok, de nem ügy, maximum el lesz törve még egyszer, volt már rá példa.~ Előfordul az esetünkben, nincs ebben semmi különleges, egy kartörés sok esetben nem olyan fontos, amolyan várhat kategória, pokolian fáj, mikor eltörik megint, de ha épp másnak van szüksége segítségre, ne erre pazarolják. ~Szóval, Nicholas… Te hogyhigy nem a lakban tanyázol?~ Kíváncsiskodtam kicsit, semmi számon kérő nem volt benne, egyszerűen csak érdekelt. Én szerettem ezt a fajta életközösséget, de ezzel nem kellett mindenkinek így lennie.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát itt van a kutya elásva. - Nem a külsejével van a gond hanem a hozzáállásával. A helyzet az hogy talál, csak hát egy idő után nem bír a vérével és repül a következőre. Mondjuk igazából nekem tökmindegy, hogy hogyan alakítja a saját életét, amíg nem megy a munka rovására, addig nem szólok bele... pontosabban csak akkor szólok bele, mint most Lilianne esetében. S jogos is volt, lehet komoly bajok lettek volna, ha nekem kell azt a véres tagot rendbe raknom a srácon... meg amúgy is, falkatagokkal inkább én foglalkozok. Nekem nem szúr szemet annyira, ha valakinek gyorsabban forr össze a sebe, mint kellene. - Ha tudnád hányszor hívtam fel rá a figyelmét... Hiába, annyi hadseregben eltöltött idő után már nem nagyon tudtam összeegyeztetni a szórakozást és a munkát. Túl sokszor láttam már példáját annak, mi történik azokkal, akik szolgálat teljesítés közben kilazulnak és nem figyelnek oda. Bár a cédasága meg olyan, amiért aligha lett volna jogom elítélni. Mielőtt Sarah-val nem találkoztunk megint én se voltam éppen egy monogám alkat. - Oké, jelenleg inkább nem hátrány. Ha összetöröm ezt a vackot bolondozásból akkor nekem kell kifizetnem a javítás árát. Legfeljebb kitalálunk valamit míg megyünk. Tán sokat élt nőstény, de mint mutatta eddig a nap, mindig lehet valami újat találni. De az esés az tényleg felejtős. Nem hiányzik, nem is is beszélve a sok hülyeségről, melyet eljárásnak hívnak. Nem, inkább megkímélném magam, hogy elessünk a masinával és utána hetekig rohangálnom kelljen egyik irodától a másikra, na meg kimerítsem a számlámat a javításokkal. Egy szó mint száz, felültünk a hójáróra, majd miután felbőgettem a motort, majd elindultunk. Az az igazság, hogy ez a gépezet képes lenne gyorsabban menni, mint amit most kihoztam belőle, de most direkt nem járattam maximumra. Lili csak egy kézzel tudott kapaszkodni jelenleg, egy előre nem látható bukkanó pedig eléggé kellemetlen lehet. Oké, aláírom, neki abban az egy karjában több erő van, mint Schwarzeneggernek fénykorában. ~Inkább maradjunk annál a forgatókönyvnél, hogy minden rendben megy. Szerintem épp eleget kaptál mostanában az élettől.~ A siklózóna mellett haladtunk el, pontosan az erdőhatár és a megtisztított terület határán haladva. Időről időre kerülgettem azokat, akik inkább ezt a módját választották a fel vagy lejutásnak a felvonó helyett, vagy éppenséggel rákiáltottam egy csoportra, akik túl nagy területet foglaltak el. Az ég áldja már meg őket, olyan nagy csoportban haladnak, mint ha az utcán trécselhetnének... aztán csodálkoznak, ha beléjük száll valaki, aki megbotlik. ~Mikor hét éve ideköltöztem még nem voltam a falka tagja. Béreltem egy lakást és ott éltem évekig... aztán amikor végül mégis csatlakoztam, inkább maradtam az eredeti helyemen. Megszokás, valószínűleg - meg azért lássuk be, nem hátrány, ha szükség esetén kéznél van egy lakás a város határában. - Viszont ha már a kérdéseknél tartunk, hogy lehet, hogy ennyi év után most találkoztunk először?~ Azért ennyi év elég volt, hogy legalább az őslakos falka nagy részét ismerjem, legalább is az arcát. Lilianne viszont egyáltalán nem rémlett a közelmúltból...
- Ezt valahogy sejtettem. Nem török én pálcát senki felett, nem érdekel, hogyan kezelik mások a nőügyeiket, lehetséges egyébként, hogy adott esetben, ha mondjuk csak egy kósza numerára vágynék, még hajlanék is a dologra, de ez nálam már rég nem jön szóba. Igazából sosem jött, legyen bármilyen nevetséges is a tény, hogy mindösszesen csak a férjemmel voltam együtt hosszú életem során. - Vannak, akik semmiből sem tanulnak. Bólintok, és bár nem tudok Nicholas problémájáról, de azt megértem, hogy a munkát mindig előtérbe kell helyezni, ha épp végezzük. Nem a mi esetünkben, mert nekünk még mindig inkább a falka az első, de a Casanova figyelme túlontúl is elkalandozott, márpedig ezt nem engedheti meg magának csak úgy, ha közben mások élete a tét. - Reméltem, mert most, hogy mondod, hó járót még nem törtem össze, de nem is nagyon szeretnék. Még a végén többet kellene helyretenni a kezemnél, az meg nem igazán hiányozna. Hamar felkeltem a Vörös Hold után, eszemben sincs a többszörösét fekve tölteni valami ostoba baleset okán. Az egészen biztos, hogy én innen csak akkor fogok leesni, ha ő is, illetve borul a gépezet is, de szerintem elég jól kezeli ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elő, bár sokszor rizikós, mi lapulhat a hótakaró alatt, de remélhetőleg emiatt nem kell aggódnunk. Tényleg nem jönne jól még egy baleset, egy napra kettő még tőlem is felettébb soknak számítana. ~Így van.~ Apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, roppant empatikus megnyilvánulás, kedves tőle, de férfiaknak ilyet nem mondunk, hajlamosak megsértődni rajta, mintha ez olyan rossz dolog lenne. Mindenesetre tényleg nem ismerem még, szóval nem tudhatom, hogy ez nála megszokott, vagy inkább csodaszámba megy. Engem nem kifejezetten érdekel, merre haladunk, meg kiket kell kerülgetni, türelmes típus vagyok, de azért abban reménykedem, hogy senkit sem fogunk elütni, mert az igencsak kellemetlen lenne, és nem szeretnék megint kórházba juttatni valakit, még úgy sem, hogy nem is én vezetem a járgányt. ~Áhh, így már értem. Egyébként, sokan vagyunk a megszokások rabjai, szóval nem csodálkozom, bár szerintem kifejezetten jó élni a Lakban is, de nem csodálkozom, ha valaki másként dönt. Ahogy néztem, páran a Hotelbe költöztek, onnan meg a Lakba, mindenki másként érzi jobban magát.~ Azon én is gondolkodom, hogy kellene egy belvárosi lakás, ha esetleg nincs kedvem felbumlizni a hegyre egy hosszú munkával töltött nap után, minden egyéb esetben mondanám, hogy bevenném magam Emmett vendégszobájába, de a kollégiumban ez aligha megvalósítható, ha lesz majd lakása, talán így teszek, egyelőre ez azonban még nagyon távlati dolog szerintem. ~Mi sem egyszerűbb, mint erre a válasz. Húsz évig mondhatni tanulmányi úton voltam, szóval nem éltem a városban. Márciusban érkeztem csak vissza. Épp idejében, hogy részese lehessek a Vörös Holdnak.~ Húzom el a számat, és azért az irónia is kicseng a gondolatbeli szavaimból. - Ennyi idő alatt bizony bőven sok olyan tag lett, akiket nem ismertem előtte, még a régi Őslakosok között is, nem hogy a pár éve érkezett falka soraiban…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Naja, csak tudnám miért vesztegetem az energiámat meg az időmet erre. Persze, farkasként aztán nem lehet panaszom a szinte kimeríthetetlen energiaforrásokból, de ezért néhanapján elgondolkozok ezen. Ez a hülyegyerek nem tanul a szép szóból, nem először, ráadásul már szemtanúja voltam, hogyan osztja ki egy régi nője egy új szerzeménye miatt... hogy aztán kezdődjön az egész elölről pár nap múlva. Persze, úgy, hogy régebben én is ezt csináltam jópár évtizeden keresztül nem nagyon lenne jogom elítélni érte a Casanovánkat... ennek ellenére megteszem, főleg azért, mert ezek nem egyszer pont műszak alatt történtek meg... aztán megintcsak itt jön képbe az, hogy mi a meglátásom a munkaidő és a szabadidő közti különbségekről. - Ajjaj, na ezt nem kellett volna mondanod... most hogy álljak ellen a kísértésnek? - vágok először szomorkás arcot, csak hogy meggyőző legyen az alakításom, de aztán persze elnevetem magam. Hogy hogyan állom meg? Megállom és kész, egyszerű a válasz. Az egy dolog, hogy tökkelütött vagyok, sokszor hülyéskedek de a szükséges pillanatokban bizony előjön a karós énem, amely nem ismer apellátát. Az bizony véghezviszi a szükséges lépéseket, akár tetszik másoknak, akár nem. Hiába, sosem voltam egyszerű eset, olyan meg aztán pláne nem, aki következetesen a középutat képviseli, tény nem tartottam magam se jónak, se rossznak, de a megoldásaim olykor eléggé szélsőségesre sikeredtek. Na, annak viszont örülök, hogy egyetértünk az állapotát illetően. Eddig mint ha annyira nem zavarta volna, de úgy tűnik haladunk. ~Na igen, a berögződések már csak ilyenek, főleg háromszázon túl. Már nehezen jön ki belőle az ember, akár jó, akár rossz~ - s nekem majdhogynem csak rossz van, főleg A rossz. - Ha választanom kéne én inkább a lakba mennék. Nem csodálom, hogy az őslakosok is így választottak, csodás onnan kilátás, meg valahogy természetközelibb is. S ki tudja, talán a közeljövőben szükségem is lesz rá. Nagyon a közeljövőben... ~Gondolom ennél azért te is jobb "üdvözlésre" számítottál, amit az a rohadék biztosított nekünk idén~ - érezheti, ahogy morgolódásomban megugrik az energiám és negatív érzeteket sugároz. - ~S merre jártál? Már ha nem hadititok. Amúgy igen, elég sok az új, vagy akár régiúj farkas a köreinkben. Bizonyos szempontból én is.~ Emellett... hopppáré. Hirtelen bemozdul alattam a hójáró, csinálunk is néhány nyolcast, mire egyenesbe tudom hozni. Ez meg mi a franc volt... aha. Lelassítva, majd hátranézve látom, hogy egy kiálló kövön mentünk át sikeresen. Remek, pedig már látom a végcélunka... és még ez a biztonsági járat? Remélem Lilit nem hagytam el útközben...
- Gondolom valamennyire csak szereted a munkádat, máskülönben nem viselnéd el. Vannak köztünk olyanok, akik abszolút nem béketűrőek, az én hátamon meg ezzel szemben fát lehetne vágni, szóval igazán nem meglepő, hogy mások meg mindenre fellobbannak. Ám a határok szükségesek, kell, hogy megálljt tudjunk parancsolni, a fajtánk fennmaradása múlik ezen. Ha valakit elkap a hív, rosszkor, rossz helyen, megvan rá az esély, hogy akad olyan személy, aki mindent lát, s az őrzők sem csípik el. Túlságosan kockázatos. Ő is elég idős már hozzá, hogy tudja, bár érzek valamit vele kapcsolatban, ami nem tetszik annyira, de egyelőre nem tudom megállapítani, mi az, ahhoz jobban kellene ismernem. - Önuralom, kedves Nicholas, önuralom. Kuncogom el magam, bízom benne, hogy nem kell csak azért összetörnünk szegény járgányt, mert én még nem szenvedtem ilyenen balesetet, szép is lenne, de komolyan. Mindenesetre különösképpen nem félek attól, hogy megtenné, ennél szerintem megfontoltabb. ~Igen, sajnos ilyenkor már nehéz változni, közel lehetetlen, meg hát, minek, akiket ismerünk, azok így szeretnek, vagy épp nem kedvelnek bennünket, és az sem változtatna semmit a dolgokon, ha éppenséggel mi magunk alakulnánk át…~ Sóhajtok fel, bár bevallom, nekem ilyesmi már rég nem jutott eszembe, nem változnék senki kedvéért. Élnék máshol, csinálnék mást, de ha valaki a köreiben akar tudni, az olyannak szeressen, amilyen vagyok, bár azt hiszem, esetemben ez nem olyan bonyolult. ~Az biztos, én imádom.~ Mosolyodom el, meg persze azt is szeretem, hogy közel vannak a falkatársak, elég társaságkedvelő személyiség vagyok, minden különcségem dacára, de azok jobbára a szellemekhez fűződő kapcsolatomhoz köthetőek. ~Annál, hogy meghalok átmenetileg, mindenképpen, de én úgy gondolom, hogy ennek meg kellett történnie velem is, máskülönben a szellemek nem most tereltek volna haza, hanem valamivel később.~ Én nem bánom, tapasztalat, negatív, de valamiképp biztosan lehet belőle építkezni, csak rá kell jönnöm, hogyan. Ki fogom találni, egyelőre viszont még csak a sötétben tapogatózom. Érzem, hogy az ő véleménye egyáltalán nem túl fényes erről, amit nem csodálok, hisz kinek az, de míg én ura vagyok az érzéseimnek, ő úgy tűnik, kevésbé. ~Ez ilyen húsz év a világ körül turné volt, szóval nagyon sok helyen. A szellemek vezettek igazság szerint, már ha nem zavar téged is ez a téma, mert van, aki nem hisz ebben a hókuszpókuszban.~ Talán még folytatnám, de pillanatokon belül az lesz a legfontosabb, hogy fenn tudjak maradni a hó járón, szóval hevesen kapaszkodom belé, és igyekszem a kilengések ellenére nem lepottyanni. Egy kézzel mondjuk ez nem olyan egyszerű azért, de szerencsére ma már több kellemetlenség nem ér, és sikerül megtartanom magam. (Dobás) ~Van egy sanda gyanúm, hogy biztonságosabb lenne a napom további részét egy pánikszobában tölteni.~ Sóhajtok fel, de azért örülök, hogy nem kellett megint belefejelnem egy szép adag hóba. Rezgett ugyan a léc, de megvagyok, és már látom én is a lakot, ahol alig egy perc elteltével már le lehet fékezni, én pedig pattanok is fel a hó járóról. - Nem lesz a kedvencem ez a közlekedési mód szerintem. Úgy érzem, Ginette itt van, szóval meg is rohamozom gyorsan a karommal, mielőtt késő lenne. Köszönöm szépen a segítséget, Nicholas! Remélem, még találkozunk! Mosolyogva pillantok rá, aztán már el is sietek, mert meglehetősen érzem azért, hogy nincs minden rendben, és jó volna, hogyha mielőbb eljutnék oda, hogy rendesen sínbe legyen téve legalább.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! Ha nem írnál már esetleg, kérnél zárót? ^^ //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Szerintem a munkaszeretet nem teljesen függ össze azzal, mit gondolok a kollégákról - jegyzem meg, mert miért ne okoskodnék, ha már egyszer van szám és tudom használni. A következőre viszont csak nevettem magamban egy jót. Aha, persze, én meg az önuralom. Van, természetesen, van, de szerintem jópáran nem pont ezt a jellemzőmet emlegetnék fel velem kapcsolat, ha mondaniuk kellene valamit. Azért aki még háromszáz évesen is szereti az emberi vér ízét, már annyira, mint valami drogos, az nem pont az önuralom szobra. Vagy... nem tudom. Mostanra már sokkal inkább helyzetfüggő, ahogyan észrevettem. Hol bírom jobban, hogy nem, hogy megálljak egyes dolgokat... de valljuk be, annak még a normálisak se tudnak ellenállni, hogy szívják egy szőke vérét, akit még nem is zavar annyira. ~Nem lehetetlen, csak baromira nehéz. Igazából akaraterő kérdése az egész... viszont az meg megint a másik kérdés, hogy akarja-e igazán az illető. Vagy érdemes-e.~ Nem nagyon tudnék egy az egyben úgy érvelni, hogy már lehetetlen változni. Ha úgy vesszük, pár éve kezdtem el új útvonalra állítani az életemet, meg eddig egész jól is haladok, szóval nem, tényleg nem lehetetlen, csak akarni kell... persze szokás mondani, hogy akarni azon a bizonyos helyen kell, de hagy mondjam már ezt: óriási nagy baromság ez a mondás. ~Persze, mindennek van valami értelme, de azért ez eléggé mocskos egy húzás. Az ember jópár év után hazatér és azzal fogadják, hogy megölik. Kicsit azért eléggé kiszúrás szagú.~ Ez most olyan lenne, ha hazalátogatnánk Tanya-val Oroszországba egy kicsit nosztalgiázni, aztán az első órában ránk ront valami idegbeteg falka és széttépnek minket... brrrr, remek, már megint ezek a magas röptű gondolatok. Örülök, hogy visszakaptam az élettől a húgomat, nem kéne már a halálán törni a fejemet, az enyémen meg pláne nem. ~Elég nehéz úgy nem hinni ebben a világban, hogy embernek születtem, ahhoz képest eltelt 350 év, élek és virulok, ráadásul a vérvonalamnak köszönhetően másokkal hitetem el azt, ami nem valóság. Lássuk be, ha ezek után valaki nem hisz a szellemekben, az eléggé csukott szemmel jár.~ Mert akárhogy is, ez minden, csak nem természetes kialakulás. Valaki vagy valakik durván belenyúltak a dolgokba, elültették a magvakat, melyek mára kikeltek és láthatjuk, hova jutottunk. Mindezt a szellemek indították el. Mondjuk, szerintem én előnyben vagyok. Az egyik alapító a teremtőm, első kézből értesülhettem a dolgokból, nem több generáció meséjéből. Így nem olyan nehéz hinni benne. ~A biztonság kedvéért egy olyanban, aminek van egy biztonsági övvel ellátott ülése. Csak szükségesetre~ - jegyzem meg, miután úrrá lettem a járművön. Ez azért elgondolkodtató. Vajon Lili tényleg vonzza a problémát vagy szimplán peches időszaka van és ez átragad másokra is. Háát, talán az utóbbi. Nem tűnik nekem a szöszke problémás személynek, még ezzel a sajátos világlátással se. Persze lehet, hogy tévedek és közben balesetből balesetbe esik, nem az első lenne. De legalább maga a csaj jöfej és nem egy olyan, akiről szólnak a szőkés viccek... mondjuk most így hirtelen számba véve az ilyen ismerőseimet egyik se valami idegesítő nőszemély. Közben megérkeztünk és Lilianne le is pattant mögülem. Hát igen, itt a túra vége. - Oké, te meg vigyázz magadra és jobbulást a legközelebbi viszontlátásig. Ginette-t üdvözlöm. Alighogy elváltunk egymástól, hallottam, hogy bekapcsol a rádióm és szólongatnak. Remek, kezdődik... megint...
//Én is köszönöm, remélem még összefutnak a karik //
Jó érzés volt kicsit kiszabadulni a városból és újra érezni az anyatermészetet. Farkas vagyok, így nem csoda, ha néha inkább az erdőbe vagy a hegyekbe vágyom a beton- és a téglafalak helyett. Szükségem van arra, hogy érezzem még kicsit a szabadság szelét, de abban a városban ez nem lehetséges. A percek szinte rohannak, míg végül órák, napok és aztán meg hetekké alakulnak. Tisztán emlékszem arra, amikor betette lábamat, ahogyan arra a lányra is, aki rám talált, majd a sok ismerős arcra, akiket fura, de jó érzés volt újra látni. S emlékszem rá is, aki megmentett egy unalmas embertől. Fura hely ez a város, de van benne valami, ami képes volt eddig itt tartani. Nem tudnám megmondani, hogy mi az, de egyre inkább kezdem azt hinni, hogy egy részem már idetartozik, de attól még az ádáz csata továbbra is zajlik bennem. Egy pillanatra megállok a felfelé tartó úton és újra végig pillantok a gyönyörű tájon. A deszka ott van a kezemben és úgy figyelem a többieket. Nem tudom már, hogy hol vagy miért tanultam meg ezt a sportot, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra és az első pár kör igazán jól sikerült. Nem lett tökéletes, de nem bánom. Hamarosan pedig már újra a csúcson vagyok. Kifújom a levegőt és próbálom kitisztítani az elmémet, hiszen másképpen nem lehetséges, de egyre nehezebben megy. Látom őt. Ő volt a legjobb barátom, aki mellett mindig mindenben kitartottam. Nem mentette meg a seggemet, de én az övét igen, illetve segítettem mindig kihúzni őt a necces nőügyleteiből is, de barátok voltunk. Ő tanított meg erre a sportra, emlékszem, hogy mennyire szerette, de vajon most merre lehet? Vajon még mindig életben van, vagy esetleg túl nagy bajba keveredett és meghalt, mert nem voltam ott, hogy kihúzzam a fiatal fenekét a süllyedő mocsárból. Sietve rázom meg a fejemet, hiszen erre nem gondolhatok, és már éppen indulnék, amikor a nagy elmélkedésemnek köszönhetően véletlenül valakit megütök a deszkámmal. Sietve fordulok meg és hadarom el az ismerős szavakat. Sajnálom, véletlen volt. Remélem minden rendbe van és már mennék is tovább, amikor az ismerős illatot megérzem. Becsukom a szememet és próbálom beazonosítani. Talán beteg dolog, de ha már valaki vérfarkas, akkor kár lenne nem kihasználni az előnyeit. Egy pillanatra újra az elmémben kezdek elkutakodni a múltbáli események között, mire döbbentem fordulok meg. – Wendy? – kérdezem meg meglepettem és most már sokkal jobban szemügyre veszem a lányt. Nem mostanában láttam utoljára és akkor nem éppen tűnt olyannak, mint aki jól, de most valami megváltozott benne. Érzem…
Nem is tudom, miért jöttem fel ide, talán szórakoztatónak gondoltam a nyári síelést. Elképesztő, hogy itt még ilyenkor is akad a legmagasabb pályákon hó. Egyébként sem szeretem a nagy meleget, szóval nekem külön jól jött, hogy az itteni klíma egész más, mint amit megszoktam. A snowboardozás meg menő volt, szóval miért is ne. A kocsimat még úgyis szerelik, alkatrészre kell várni, így pár napra itt ragadtam, akkor meg legalább megismerem a várost, és valamelyest ki is élvezem, amennyire csak lehetséges. Persze, ha kellek, azonnal a Protektorátus rendelkezésére állok. Ám egyelőre nem volt helyzet, úgyhogy neki is lódultam. Bérelt felszerelésem volt csak, lévén saját deszkával sosem rendelkeztem, olyan gyakran nem volt alkalmam űzni ezt a remek sportot. Következésképp legalább nem a saját cuccom amortizálom le, ami azért nagy előnye volt a kölcsönzésnek. Oké, nem akartam felcsavarodni egyetlen fára sem, de sosem lehet tudni, mennyire sikerül az embernek jól egy-egy mutatvány. Egész jól ment egyébként, bár olyan ugrásokat sosem fogok bemutatni, mint errefelé egyesek, de ezért nem voltam hajlandó rosszul érezni magam. Újabb kör a felvonóval, élvezem, ahogy a mélység elterül alattam, sokszor gondolkodom el azon, hogy hányan eshettek már le óvatlanságból? Esetleg hányan a szerkezet hibája okán? Utóbbi talán nem lehet sok, máskülönben nem lenne még nyitva. Fogalmam sincsen, miért foglalkoztat ez, pedig nem vagyok pesszimista ember, a legnehezebb időkben sem voltam, megélve annyi halált és fájdalmat. Talán csak a mélység hozza ki belőlem. Amint felérek, már csapom is hónom alá a deszkát, figyelve, hogy ne üssek meg senkit, majd nyugodtan odaloholok a pálya kezdetéhez. Azaz, loholnék, ha pár napon belül nem most akarna másodszor valaki felöklelni. Még jó, hogy épp semmi sem volt a kezemben, forró kávé, esetleg tea, csúnya lett volna. Elég forrófejű nőszemély lévén már éppen elküldeném az anyjába, de szerencsére gyorsabb nálam, és rögtön elnézést kér. - Semmi gond. Nem esett bajom, nem is volt tahó, mint a csávó a főtéren, szóval nem fogok fölöslegesen pattogni. Ám attól még önkéntelenül is felé fordulok, és kissé leesik az állam, mikor meglátom. A földről kell összekaparnom. - Te jó isten, hát tényleg ennyire kicsi a világ? Pislogok döbbenten az ismerős arcra, és a nevem hallatán csak bólogatni tudok pár másodpercig, majd elvigyorodom, és amennyire a deszkák és a sícucc megengedi, magamhoz húzom Rose-t. Én különcködöm, mikor először találkoztunk, akkor úgy gondoltam, hogy úgyis mindenki Primnek hívja, hát én a neve másik felét választottam. - Hát te hogyan keveredtél a világ ezen csücskére? Kérdezem rögvest, hiszen egészen meglepő ez számomra, már csak azért is, mert Japán igencsak odébb van, bár, mindketten átutazóban voltunk, de neki európai érdekeltségei voltak. Én sem épp két percre vagyok otthonról, de azért legalább egy kontinens.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mindenkinek szüksége van egy kis edzésre, s miért ne hodolhatnék annak a sportágnak, amit egy dinkának köszönhetően szerettem meg. Természetesen a legtöbb helyen nyáron ilyen helyszínt nem igazán lehet találni, szerintem szinte nem is, hiszen műpályát létrehozni, nem éppen olcsó. Főleg, akkor nem, ha az nyáron is működik, de itt ilyentől nem kell tartanom. A hegyekben mindig lesz hó, amíg a világ a világ. Nem hiszek annyira abban, hogy hamarosan itt a világvége, mert a föld mindig is változott. Egyszerűen most csak nem éppen úgy változik, ahogyan az embereknek kedvező lenne, de talán itt lenne az ideje, ha mindenki észbe kapna, hogy az anyatermészet mindig győzni fog és ez igaz a farkasokra is. Nem lehet legyőzni a bennünk lakozó fenevadat, egyszerűen csak meg kell találnunk vele a közös hangot. Szükségem volt egy kis szabadságra, arra, hogy érezhessem a természetet, azt ahogyan a szél a hajamba kap, illetve szerettem volna egy kis időt egyedül tölteni, hogy a gondolataimat és az érzéseimet helyre tudjam rakni. Sok minden történt velem, de legfőképpen azt, hogy a régi arcok újralátása milyen hatással volt rám, illetve a dolgok, amik történtek vagy elhangoztak. Néha úgy érzem, hogy talán túl sokat rágódok dolgokon, de máskor meg olyan vagyok, mint egy felelőtlen tinédzser. Ez is jól mutatja azt, hogy néha igazán tudok a két véglet lenni. Nem szeretek csak úgy neki menni vagy megütni valakit, mert lehet nekem jók a reflexeim, de másoknak nem biztos. Főleg akkor, ha esetleg nem farkas. Természetesen vannak ügyes emberek ilyen téren is, akiket én is képes vagyok csodálattal nézni, de a sok edzés és a vérvonalam igazán profivá tett egy-két dologban. De a szemeimnek még mindig alig akarok hinni, hiszen a világ másik pontján láttam őt. Azt is mondhatnám, hogy a világvégén és erre a világ másik végén botlom bele. Anno én mentettem meg őt, de most mégis én voltam az, aki fejbe, vagyis valahol eltalálta őt, mert túlzottan elmerültem a gondolataimba. Tényleg remek személy vagyok, hiszen egyszer mentek, míg máskor képes vagyok bántani szánszándékon kívül is. A jól ismert kíváncsiságom és kalandvágyam, de még mindig alig akarom elhinni, hogy mi mindig a „világvégénk” futunk egymásba. – mondom egy kisebb mosoly keretében, majd beleállítom a hóba a deszkámat. Majd pedig mosolyogva újra végig mérem őt, majd egy apró bólintás is társul hozzá. De te mit keresel itt? Szemmel láthatóan megedződtél az évek alatt, vagy rossz lenne a szimatom? – teszem fel a kérdést picit játékosan, de közben megörülök annak, hogy sikerült az-az eset után is talpra állni. Már akkor is volt valami benne, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, viszont most már tudom. Nem is tudtam, hogy szereted ezt a sportot. Mióta nem láttuk egymást? Azt hiszem még sok meglepetéssel fogsz szolgálni nekem. – mosolyodom el, hiszen szemmel láthatóan rajta se fog az idő vasfoga. Még mindig gyönyörű és elbűvölő teremtés.
Bennem abszolút semmi neheztelés nincsen felé. Miért is lenne? Mindenkivel előfordul, hogy olykor kicsit figyelmetlen, egyáltalán nem nagy tragédia, sőt. Én is szoktam kapkodni, meg olykor nem is rajtunk múlik, beleszalad valaki a deszkánkba, és hasonlók. Mondjuk, most nem ez volt a helyzet, de nem kezdem el elemezgetni, mert tényleg nem számít. Nálam az ilyesmi el van intézve, ha az illető bocsánatot kér, viszont ha nem, akkor hajlamos elgurulni a gyógyszerem. - Ezt nekem is nehezemre esik elhinni, az egyszer biztos. Kíváncsiság és kalandvágy? Tutira vannak ennél érdekesebb helyek is, ha engem kérdezel, meg nyugisabbak is. Elég sok erre a para az utóbbi években. Fogalmam sincs, hogy miről mennyit tud, de azért engem, mivel ide helyeztek át, felvilágosítottak erről-arról, szóval nagyjából tudom, hogy mi a helyzet, és az nem túl rózsás, de ijesztgetni nem akarom, elvégre nagyon is örülök neki, hogy ismerős arcokba is belefutok. Jobban mondva, olyan ismerős arcra, aki nem akar felkenni az első fára, vagy épp vérben fürödve látni. - Igencsak megedződtem, ami azt illeti, nincs semmi baj a szimatoddal, bár már akkor is ezt a követ fújtam, csak éppen nem voltam ennyire… edzett. Nem mondom, hogy nem lehetnék jobb, de gyógyítóként sokan megragadnak az ötös szintnél, és én eleve csak két éve vizsgáztam, a Mentorom pedig mindig arra tanított, hogy jó alaposan sajátítsunk el mindent, mire vizsgára adnánk a fejünket, következésképp eszemben sincsen a közeljövőben ilyesmire vetemedni, elvagyok a mostani helyzettel bőségesen. - Egyébként, áthelyeztek, bár technikailag Anchorageba, csak jöttem lejelentkezni, és a kocsim meg lerobbant, szóval még maradok pár napot, utána megyek vissza, de szerintem gyakran fogok erre kocsikázni. Elvégre, az itteni Protektorátus kihelyezettjei vagyunk, szóval alap, hogy olykor segítünk itt is, ha szükséges, különösen, hogy elég felfokozott állapotok vannak a Vörös Hold óta. Közben én is magam mellé állítom a hóba a deszkámat, nehogy felökleljek valakit vele, így a biztos. - Nos, úgy húsz éve? Nem ma volt az biztos. Egyébként, elvagyok vele, de igazából egy sport van, amit kifejezetten szeretek. Kacsintok rá nevetve, szerintem veszi a célzást, hisz akkoriban még többet hódoltam a nem említett szenvedélyemnek. Általában bajba is emiatt kerülök, ezt szerintem nem is nagyon kell firtatnom. - Meglepetéssel? Nos, tudod, általában elég elvadult ötleteim vannak. Te mióta vagy itt egyébként? Remélem, nem sietsz, mert jó lenne, ha egy kicsit többet kaphatnék belőled. Na nem úgy. Oké, neme igazából jöhetnek a nők is, de inkább a pasik, velük intenzívebb a téma, meg sosem tudni, hogy mire vevő egy-egy nő.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Elég sok helyen megfordultam, de hasonló vidéken még nem jártam, így a kíváncsiság és a kalandvágy érthető. De tény, hogy hallottam meséket erről a helyről és emiatt még inkább meg akartam ismerni. Na, meg a falka dolog se mellékes. – vallom be neki mosolyogva, hiszen tényleg képtelenség, hogy a világ egyik legeldugottabb szegletében botlom bele minden egyes ismerősömbe, de szerencsére eddig csak olyanokba botlottam bele, akikhez jó viszony fűzött. Beszélte már egy-két emberrel, vagyis farkassal és őrzővel, így annyira nem volt új a dolog, amire utalt. Természetesen nem voltam részese, de ami késik, az nem múlik. Már kíváncsian várom a következő ismerős arcot, de addig jó, amíg nem olyat sodor az utamba az élet, akit legszívesebben megismertetnék a fogaimmal. Abból se neki, se nekem nem kovácsolódna előnye. Ezt örömmel hallom. Jó látni, hogy tudsz magadra vigyázni, ahogyan annak is örülök, hogy itt vagy. – szólalok meg mosolyogva. Nem volt sok barátom, barátnőm, de benne megbíztam. Még annak ellenére is, hogy egy idő után magára hagytam. Úgy gondoltam, hogy nélkülem sokkal nagyobb biztonságban lesz, mint mellettem és talán akkorát nem is tévedtem. Anchorageba? – kérdezek vissza döbbenten, hiszen nem olyan régen még abban a városban voltam, de fura módon nem ott, hanem itt találkozom vele. Mielőtt idejöttem, abban a városban töltötte el pár hetet. Gyönyörű hely és annak a helynek is megvan a varázsa, de fura, hogy itt és nem ott találkoztunk. – vallom be egy kisebb gondolkozás után, hiszen tényleg meglepő. Kevesebb ideje vagyok ebben a városban, mint amennyit a szomszédságban töltöttem el, de itt mégis több minden történt velem. Ezt örömmel hallom. Remélem, azért egyszer egy közös bulit is beiktatunk, emlékszem régen azért a véredben volt, hogy miként kell bulizni, vagy rosszul emlékszem? – kérdezem tőle mosolyogva, majd lassan körbe pillantok és meglátok egy büfét. Tisztán emlékszem, ahogyan azt is tudom, hogy a vér nem válik vízzé. Hidd el én se változtam meg, hiába keveredtem a hobbijaim miatt bajba. Egyszerűen, ha lemondanék róluk, az már nem én lennék. – teszem hozzá egy kisebb vállrándítás keretében, mert szerintem soha se svzabad senkitől se kérni azt, hogy megváltozzon. Mert akkor önmagát kell megtagadnia az illetőnek és abban az esetben igazán boldog szerintem lehet. Körülbelül másfél hete vagyok itt, így elég frisshúsnak számítok eme városban és még egy darabig tervezek maradni. Tudod, még egy döntést is meg kell hoznom, de az se gyorsan fog megtörténni. Esetleg valami innivalót? - intek a büfé felé, majd sietve hozzá teszem. – Előbb csúszunk és utána üljünk be valahova? Jó lenne kicsit beszélgetni, hiszen ahogyan te, úgy én se akarlak olyan hamar elengedni. – mondom neki mosolyogva, hiszen a barátokat mindig meg kell becsülni. Főleg, ha második esélyt kapunk.
- Jól hallottam? Falka dolog? Csak nem kacérkodsz a gondolattal? Ez meglep. Gondolom, ezzel újat nem igazán mondok neki, valahogy eddig nem néztem volna ki belőle, hogy annyira nagyon falka kötelékbe akar állni, de nyilvánvalóan az idők, s benne mi is, változunk. Talán most jött el az ideje annak, hogy ezt is meg akarja tapasztalni, bár ha engem kérdez, ennél egy fokkal nyugisabb helyet is választhatott volna, noha lehet, nála pont ez a fő vonzóerő. - Azért akkora ász még nem vagyok, de egy Japán már meg se kottyanna. Kacsintok rá vidáman, akkoriban még ő volt az erősebb, mostanra az erőviszonyok felborulhattak már, de persze annyira nem számít ez most, hisz őt nem áll szándékomban bántani. Alapvetően egy farkast sem, csak valahogy mindig nagyon rosszul alakulnak a dolgaim a fajtájukkal. Remélem, azért Prim kivétel lesz. - Annyira nem fura, nagyjából másfél hete érkeztem meg oda, ide pedig alig három napja. Szerintem pont elkerültük egymást, de nem gáz, mert itt legalább felökleltél. Abszolút nem a fejére szándékozom olvasni, annyira azért ismer, hogy tudhassa, csak szeretem nem olyan szokványosan kifejezni magam, a mosolyom is arról árulkodik, hogy teljesen hidegen hagy már a kis baleset, főleg, hogy pont ő volt az okozója. Sokkal tartozom neki, ilyesmiért biztos nem fordulnék el tőle. - Nem csak régen volt a véremben. Gondolkodás nélkül benne vagyok. Kacsintok rá vidáman, én meg a buli, bárhol, bármikor, semmi jónak nem leszek elrontója, az tuti. - Már nem azért csajszi, de nem is tűnsz éppen szentnek, és totálisan egyet kell értenem. Mi így vagyunk csodálatosak. Meg szerények. Lököm meg nevetve a csípőmmel, a magunkfajta nagyon nehezen vedli le azt, aki valójában, én egyszer megpróbáltam, de köszi, soha többet. Nincs az az Adonisz, aki miatt lemondanék a forrongó vérem nyújtotta kellemes előnyökről. Szerénytelenségem is párját ritkítja, ez tény és való, de kötve hiszem, hogy meglepném vele. - Persze, megihatunk valami forrót. Egyébként, a jó döntésekhez idő kell, szóval így a téma nem ismeretében is azt mondom, hogy használd ki, amennyid csak van. Sejtésem szerint a falkával kapcsolatos, hisz az imént is volt egy megjegyzése ezzel kapcsolatban, azt pedig az esetében tényleg jól meg kell gondolni. Nem való mindenkinek, viszont azt tartom, hogy megismerni nem árt a milyenségét. - Rendben, csússzunk egyet, aztán dumáljunk. Azzal már indulok is a pálya felé, mert nem szeretem húzni az időt, egyrészt, másrészt viszont dumálni is nagyon szeretnék vele, szóval alig várom, hogy leérjünk. Gond nélkül lépek rá a boardra, és alig két perc múlva már meg is indulok lefelé a lejtőn, de azért bevártam fene nagy lendületemben, hogy ő is nekiveselkedjen, aztán nyomhatunk egy lightos versenyt, én a magam részéről az esélytelenek nyugalmával nézek elébe.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lassan kezdem úgy érezni, hogy a régi ismerősök közül, akik igazán ismertek kezdik azt hinni, hogy megtébolyultam. – szólalok meg nevetve, ami persze annyira nem meglepő, mert aki igazán ismer, vagyis kicsit jobban, mint az átlag, az pontosan tudja, hogy eddig szinte nyúlcipőt húztam azelőtt, hogy megkereshetett volna egy-egy falka. Pedig igazán ügyes vagyok, jól tudok másokat megvédeni. Csak néha túl makacs vagyok és nem igazán akarok hallgatni a belém épített vészcsengőre. Igen, jól hallottad, így nem kell attól tartanod, hogy esetleg fülészetre kell menned. – teszem hozzá még mindig széles mosoly és játékos hang kíséretében. Miért pont itt? Nem tudom. Talán a történetek miatt, vagy csak egyszerűen a sors akarta ezt. Könnyebb kérdést kérnék, így jöhet a következő! Igen, még saját magamat is megszívatom olykor a belső dialógusaimmal. Még a végén kiderül, hogy járhatok hozzád órákra, mert simán legyőzöl. – mindig is kitartó volt és olyan, akiben meg is van az elhivatottság. Lehet, hogy nem sokáig keresztezték útjaink egymást, de ennek ellenére valamennyire megismertük egymást. Talán pont addig a pontig, amelytől már valakit a barátomnak nevezek. Nem szoktam csak úgy megmenteni mások életét, de megtettem és örülök annak, hogy akkor nem voltam rest. Ez igazán találó volt. – szólalok meg nevetve, hiszen látom rajta, hogy nem gonoszságból mondta. Mindig is remekül fejezte ki magát és olykor igazán találó tud lenni. A számod még mindig ugyanaz? – kérdezem tőle sietve, mert ha igen, akkor nem lesz gond azzal, hogy miként is beszéljük majd le a buli helyszínét és időpontját. De azon se lepődnék meg, ha esetleg a mai találkozás is abba fulladna. Kuncogásban török ki a szavai hallatára, majd elmosolyodom, amikor játékosan meglök a csípőjével. Vigyázz még a végén azt fogom hinni, hogy fel akarsz csípni. – mondom neki még mindig kuncogva, hiszen soha se voltunk restek eljátszani ezt a dolgot, ha lerázhatatlan alakba botlottunk. Régi szép idők, majd utána mindig alig bírtuk abbahagyni a nevetést, illetve néhány esetben még a színész tehetségünket is megmutattuk, amikor szerencsétlent utánoztuk, akivel elhitettük. Csak vannak olyan döntések, amin ha túl sokat agyalsz, akkor még inkább összezavarodsz, de igazad van. – mondom neki mosolyogva, majd egy pillanatra viszonzom a korábbi lökését és felkapva a deszkámat elindulok a pálya felé. A vesztes most milyen slamasztikába fog kerülni? –kérdezem tőle kíváncsian, hiszen soha se versenyeztünk igazán. Sokkal inkább a hecc és a poén kedvéért tettük. Mindig is élvezett volt nézni, ahogyan a másik teljesíti a korábban megszabott dolgokat. Miután pedig elhangzott a dolog követem őt és melléérve egy pillanatra gyerek módjára kinyújtom a nyelvemet rá és elsiklok mellette. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy én fogok beérni hamarabb a célba, majd az első ugratott egészen könnyedén veszem, majd pedig lassítok. Gyerünk Dy! Ennél profibb vagy, vagy esetleg elfelejtetted már? – kérdezem tőle barátságosan, hiszen lehet nem a kedvenc sportja, de attól még jó volt benne és képes volt olykor-olykor lehagyni és előttem beérni célba.
- Nem szoktam, meggyógyítom én magam. Vonok vállat, de tudom én, nem ez a lényeg, csak épp egyszerűbb eme tény lereagálni, mint a mondandójának másik felét, amit viszont egyelőre tényleg nem tudok feldolgozni, bár tény és való, hogy előbb-utóbb mindenkinek benő a feje lágya úgymond, és azt sosem tagadnám, hogy szerintem nem árt megismernie egy falkát belülről, mielőtt végleg eldönti, miként kívánja leélni élete nagy részét, mert még igencsak sok van hátra neki. - Azt hiszem, menne, de nyilvánvalóan nem a fizikai erőmet használnám. Kacsintok rá, elvégre, nem harcos vagyok, Prim viszont farkasok közt még elég fiatalnak számít, bár eszemben sincs ártani neki, az életemet köszönhetem neki, épp, hogy viszonoznom illene. S fogom is, ha lesz rá lehetőségem, egyelőre azonban nem így alakultak a dolgaink. - Igyekszem. Sokan persze bosszantónak találják a megnyilvánulásaimat, de én meg szeretem letojni mások véleményét, nem vagyok egy könnyű eset, az egyszer biztos, de ha valakivel egyszer már megtaláltam a közös hangot, az már mindig úgy fog maradni, és Prim ilyen személy az életemben. - Iiiigen, bár per pillanat használhatatlan a telefonom, mert szanaszét tört, mikor nekem jött egy gördeszkás majom. Nem szeretnek engem ezek a deszkák. Fújtatok kissé dühösen, de a végére azért már megint békésebb vonások tükröződnek az arcomról, mert rá valóban nem haragszom, csak valahogy bosszantó, hogy mindig ez történik, pedig nem vagyok egy szerencsétlen egyed. Nem mintha annyira nehéz lenne venni egyet, de nekem még abszolút nincsen annyi felhalmozódott pénzem, hogy hipp-hopp előre rántsak annyit a zsebemből, ami elég egy telefonra. Szóval most éhínség van ilyen téren. - De a mail címem él és virul. Jegyzem meg, hogyha esetleg keresni akarna, ott is megteheti, meg persze igyekezni fogok valami olcsóbb kis izét felhajtani, ha a mostanit nem tudják megcsinálni. - Nem mondom, hogy sosem fordult meg a fejemben. Nem, határozottan nem viccelek, tény, hogy inkább pasikra szokásom rámozdulni, de volt már nő is az étlapomon, és bizony az sem megvetendő elfoglaltság, szóval igen, ő aztán pláne beleférne, amilyen kis dög, meg mellesleg gyönyörű. - Ez tény, de tudod, én elég gyorsan szoktam dönteni, amilyen hirtelen természetű vagyok. Igazság szerint általában semmin sem agyalok döntéshelyzetben pár percnél tovább, ami először felötlik bennem, azt választom, de én ilyen vagyok, és sokszor nyúltam mellé vele, de sosem érdekelt, a döntéseimért mindig vállaltam a felelősséget. - Mooondjuk, a vesztes az első szembejövő pasast le kell smárolja, tök mindegy, hogy egy úgy széli csöves, vagy egy szívdöglesztő Don Juan az. Ez persze most nem olyan kreatív ötlet, de belefér, és amúgy tökre vicces szituk tudnak még ebből is kijönni, mert azért a pasik sem csípik feltétlenül az elő nem készített csókcsatát. Amúgy tök hülye vagyok, mert bár simán megcsinálnám, de tutira ő fog nyerni, már csak a vérvonala miatt is, meg mert gyorsabb és ügyesebb nálam úgy alapból is. Hacsak nem akadályozza valami egyéb tényező, vagy nem játszom mocskos módon, esélyem sem lehet. - Ne húzogasd az alvó oroszlán bajszát. Nevetek fel hangosan, nyilván nem komolyan, mint ahogy ő sem feltétlenül heccelésnek szánta, inkább mókázom rajta, mintsem komolyan vegyem. Kicsit meglepődöm azért azon, hogy néha sikerül beelőznöm, lehet hagyja magát, gőzöm sincs róla, azért remélem, erről nincs szó, mert azt rendkívül kínosan érintene, mert az nem igazi győzelem, ha a másik fél megadja magát. Mindenesetre gond nélkül végigérek a pályán, de addigra már elképzelésem sem volt róla, merre lehet Prim, hiszen nagyon magával ragadott a versenyszellem, és a külvilág megszűnt létezni erre a pár percre.
Elmosolyodom a válaszán, hiszen tudja jól, hogy csak poénnak szántam, de valószínűleg sikerült őt is sokkolnom a dolog másik felével és úgy érezte, hogy valamelyikre válaszolnia kell. Bár jelenleg tényleg eléggé képlékeny, hogy a hirtelen fellángolásomból lesz-e még valami, vagy ha kicsit jobban is megismerem a falkát, akkor tényleg maradni szeretnék. Mert már egyáltalán nem vagyok olyan biztos. Lehet, hogy át se kellett volna idejönnöm, de kíváncsi voltam és tudni akartam azt, hogy milyen lehet, de már egyáltalán nem vagyok olyan biztos, hogy nekem való, mint eleinte gondoltam. S Emma se erősítette meg bennem azt, hogy maradjak. Kedves és barátságos farkas, de akkor is van benne valami, ami képes „félelmet” kelteni a társalgópartnerében. Akkor ideje lesz féltenem a hátsómat. – jegyzem meg jókedvűen, de egyáltalán nem komolyan. Barátnők vagyunk, így nem hiszem, hogy bármelyikünk is képes lenne bántani a másikat, legalábbis szánszándékkal biztosan nem. Nem várom el, hogy ő is megmentsen, hiszen nem azért tette korábban. Azért tettem, mert úgy éreztem meg kell mentemen az életét és örülök, hogy így történt, mert egy remek „testvért”, barátot kaptam a sorstól. Gördeszkás? – kérdezek vissza csodálkozva, mert el se tudom, hogy képzelni, hogy merre járhatott. Egy gördeszka parkban eléggé nehezen tudom elképzelni. Kíváncsian nézek rá, de túlzottan nem is firtatom, mert szemmel láthatóan kicsit érzékenyen érinti őt a dolog. Rendben, akkor majd kereslek ott. Bár ott kicsit lassabb lesz a kommunikáció, de a lényeg az, hogy újra egymás közelében vagyunk. – válaszolok neki túlzottan is jókedvűen. De az se kizárt, hogy hamarosan „szomszédok” leszünk. Teszem hozzá magamban, de ezzel inkább őt nem zaklatom. Ez az én gondom és nem az övé. Csak bólintok arra, amit mond, de a mosoly még mindig levakarhatatlan az arcomról. Ő is kicsit vad, kicsit vadóc és imád kísérletezni? Azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó. Ő olyan testvér, akit az élet csak később adatott meg. Vannak dolgok, amikben igazán hasonlítunk, míg másokban egyáltalán nem. Mondhatni tűz és jég, de ennek ellenére tökéletesen megértjük a másikat. Én is, de ezzel kapcsolatban nem megy. Volt olyan, amikor repülőre ültem úgy, hogy azt se tudtam, hogy hova fog menni, de ez a döntés most kicsit megfogott. – vallom be neki a dolgot. Mert most először vagyok olyan helyzeten, vagyis hosszú idő után, hogy azon agyalok mi lesz a következő lépése. Rendben áll az alku. – mondom neki komolyan, majd mosolyogva figyelem, ahogyan elindul és én pedig egyből utána vetem magamat. Mintha csak éppen a prédára vadásznék, de szó sincs erről. Beérem őt, majd pedig lelassítok. Gyerünk fenevad, kapj el! – kiálltok oda neki nevetve, majd folytatom az utamat. Jó érzés újra érezni azt, hogy milyen amikor szabad valaki, és nem mondják meg neki, hogy mit tegyen vagy esetleg érezzen. Még én dönthetek el mindent és ez kicsit megnyugtat. Figyelem, ahogyan egyre gyorsabban kezd el siklani, majd egy újabb ugratóra megyek rá, de akkor kicsit megbillenek. Szerencsére sikerül visszanyernem az egyensúlyomat és jól érkeznem, de ez az apró malőr elegendő volt ahhoz, hogy elveszítsem Wendy-t, így nem sokkal később, de utána beérek a célba. Akkor azt hiszem, ma valakinek általam lesz jó napja. – mondom nevetve, hiszen úgy fair, ha betartom, így lassan körbepillantok, hogy van-e hímnemű egyed a közelben és hamarosan meg is pillantok egyet a felvonok irányába. Nos, azt hiszem ő lesz a szerencsés áldozat, vagy a szerencsétlen. – teszem hozzá még mindig mosolyogva, majd ahogyan egyre közelebb érünk, akkor feltűnik, hogy mára semmilyen Don Juan jut, hanem egy csöveshez van szerencsénk. Fura itt látni egyet, de hát legyen. Beszélgetésbe kezdek Wendy-vel, mintha csak a felvonókhoz mennénk, majd amikor mellé érünk, akkor egyszer csak odalépek hozzá és a fogadás szerint lesmárolom. Ezek után pedig sietve szállok be a fülkébe,de alig, hogy Wendy-re pillantok nevetésben török ki. Mázlista. Miért mindig én fogom ki ezeket? – kérdezem tőle érthetetlenül. Mert ha az szerepel a fogadásban, hogy valakit meg kell csókolni, akkor tuti, hogy én veszítek. Mintha ilyenkor elhagyna Fortuna, de mindegy is már túl vagyok rajta és csak ez számít. Hiányoztál nagyon. Hiányzott ez a sok őrültség, amit mi ketten műveltünk. – talán néha rosszabbak vagyunk, mint két tini. De soha nem érdekelt. Szerettem bolondozni és mellette lehetett, de ugyanakkor komolyan is beszélni dolgokról.
Kezdőlap
Ha nem írnál már esetleg, kérnél zárót? ^^ //
