Erre csak legyintek, csacskaság, nem szükséges tőlem féltenie a hátsóját, mert biztosan nem fogom bántani. Nem hiszem, hogy valaha tenne olyat, amiért fel kellene lépnem ellene, és nagyon bízom benne, hogy soha nem fogja bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. Nehezen jövök ki a farkasokkal, sosem volt szerencsém velük, szóval nagyon örülök, hogy ő most itt van nekem. Még, ha nem is fizikailag, de nem olyan messze, mert bár azt beszéltük Williammel, hogy ingázni fogok, de azért még mindig több időt töltök Anchorageban, mint itt. Legalábbis ez lenne a terv, aztán majd meglátjuk, mennyit kell pattognom a két város között. Lehet mobil masszázskocsit kellene nyitnom… egyszerűbb lenne úgy az életem, mint valahol egy üzletet nyitni, és sosem ott lenni nagyjából. - A Főtéren… ne is beszéljünk róla őrületesen bosszantó egy eset volt, mert utána belém kötött egy tahó is, szerintem én vonzom az ilyeneket. Én sem vagyok szent, az tény, de azért ok nélkül senkivel sem szoktam bunkózni, egyszerűen nem fér bele. - Így van, viszont, ha sikerült megjavíttatnom azt a felettébb okos készüléket… – Mutatok idézőjelet a kezeimmel, mert szerintem botrányosak ezek az okostelefonnak árult néphülyítő mini elektronikus szörnyetegek. - Akkor mindenképpen felhívlak majd. Ki tudja, talán ejti ezt a vad falkához csatlakozás dolgot, és akkor többet bandázhatok együtt Anchorageban, ott legalább egy kicsit melegebb az idő, mert az ittenit telente elég nehéz lehet elviselni. - Tudod, ha igazán őszinte vagyok, vannak olyan döntések, amik nem azért nem születnek meg, mert nem gondolkodunk rajtuk eleget, hanem mert úgy jó, ahogy éppen van. Ennél jobban nem tudom kifejezni magam, de szerintem, ha tényleg vágyna erre a falka dologra, nem kérődzne ennyit a témán. Ez csak az én meglátásom, lehet, hogy tévedek, vagy éppenséggel én vagyok túl hirtelen, és nem szeretek semmin rágódni. Ám attól még igenis lehet beszédes, hogy nem sikerül igazán, szívből rábólintania. - Nem vagy egy kis szereptévesztésben, drágám? Nevetős a hangom, nyilván mindketten tudjuk, hogy a fenevad kettőnk közül inkább ő, én is elég elvetemült tudok lenni, de bennem legalább nem bujkál egy bundás. Nem, sajnos jobbára nem kedvelem őket, ők sem engem, így alakult, ritka kincs a kivétel, meg is becsülöm, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. El sem hiszem, de amint végre magamhoz térek a kábulatból a szél után, látom besuhanni Primet a célba, és nem győzök pislogni, hogy ezek szerint én győztem. Ezt tutira ki kell tennem a dicsőségtáblámra, mert elképesztő, hogy lehetséges, és valamilyen szinten még büszke is vagyok magamra, csak az vetné vissza a lelkesedésemet, ha kijelentené, hogy hagyta magát. Remélem, azért erről nincs szó, benne is dúl bőven a versenyszellem. - Az ám. Vedd úgy, hogy megvan a napi jócselekedeted. Kuncogok jó kedélyűen, nem tehetek róla, de a kárörvendés sem idegen tőlem, közel sem vagyok finom lélek, na. Ő persze ismer már annyira, hogy ne sértse meg az olykor érdes viselkedésmódom, sokkal szívósabb csaj ő annál. - Ne viccelj, csak szerencsés lehet. Kacsintok rá, ez egyértelmű, én is boldog lennék egy kósza csókocskától bárkitől, aki egy kicsit is szebb az ördögnél, Prim meg sokkal szebb, senkinek sem lehet oka panaszkodni. A csöves áldhatja az eget ezért a jó napért, szerintem már azt sem tudja, milyen a csók. Nevetve sietek el a sokkolódott pasas mellett, aki alig fél perc múlva már azt kiabálja Prim után, hogy „Én is szeretlek, gyönyörűségem! Gyere csak vissza galambocskám!”, meg hasonló édesen naiv szóösszetételeket. - Azért szerintem moss fogat, amint tudsz, elég undi lehetett. Legközelebb te találod ki a tétet. Nem tehetek róla, még mindig vigyorognom kell, hogy sikerült ennyire beletenyerelnie a tutiba. - Cupido biztos így üzen, hogy többet kellene csókolóznod. Tudom, teljesen hülye vagyok, de nem tehetek róla. Futólag nekidőlök, és pont akkor mondja, hogy hiányoztam neki, amikor nekem is eszembe jut, ami valahogy olyan szinten jól esik a fonnyadt kis lelkemnek, hogy azt el sem tudom mondani. - Pont erre gondoltam. Nekem is őrülten hiányzott, olyan jó, hogy itt vagy. Féloldalasan át is ölelem, és míg fel nem érünk, a vállán pihentetem a fejemet, aztán már ugrom is le a felvonóról, és mehetünk iszogatni, eszegetni, de leginkább beszélgetni, ahogy megegyeztünk. - Fogalmam sincs, melyik hely milyen, úgyhogy szerintem döntsünk az alapján, hogy melyik néz ki a legjobban, vagy melyikben látunk meg először egy falnivaló pasast. Igen, igen, még mindig felettébb egysíkú tudok lenni, és ez már soha nem is fog megváltozni, még ráncos öregasszonyként is a szexről fogok fantáziálni, és gyűlölni fogom, hogy nem csinálhatom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehet, hogy lassan úgy kellene járkálnod, hogy kiírod jól látható helyre, hogy deszkások és tahók kíméljenek. Lehet, hogy mindenki egyből elmerülve vagy csak meg kellene villantanod a „tündéri énedet”. Akkor még tutibb lenne a dolog. – mondom neki mosolyogva és viccelődve. Tud angyali lenni, de ő sok mindenben hasonlít hozzám. Így egyikünkkel se könnyű. Mind a kettőnknek van egy érdekes stílusa, de ezt soha se bántam. Jó érzés volt találni egy igaz barátot, egy olyan személyt, aki olyan volt, mint egy testvér. Még ha nem is sok időt tölthettünk el korábban egymás társaságában. Rendben, várni fogom a hívásodat és ennyire azért nem rossz ez a modern technika. Így legalább majd hajnalban is fel tudlak kelteni. – csapok le a lehetőségre egy ördögi mosoly keretében. Na, ezek után pláne nem fogja sietetni a javítást. De ha nem, akkor majd kap tőlem, mert mostantól nem akarom elveszíteni és szeretnék vele beszélgetni minél többet. A válasza igazán meglep és egy pillanatra elgondolkozom azon, amit mond, majd amennyire lehetséges ezekben a ruhákban megölelem őt. Lehet idősebb vagyok, de te meg bölcsebb. – mondom neki őszintén, majd megköszönöm a tanácsát, mert azt hiszem igaza van. Nem is kicsit. Mindig is azonnal tudtam dönteni, de most már túl sok ideje agyalok ezen, így talán tényleg az a baj, hogy annyira nem akarom ez a csatlakozást, de akkor mit szeretnék? Ez egy jó kérdés, de hamarosan talán kiderül. Ohh, hidd el, belőled se hiányzik a bestia. Csak te anélkül viseled, hogy bundássá változnál. – mondom neki mosolyogva, mert ha kell, akkor ő is tud igazi bestia lenni, de ennek ellenére is imádni való. Nem olyan könnyű eltiporni vagy megfélemlíteni, mint amilyennek sokan gondolnák, és szerencsés bundás vagyok, hogy a barátja lehetek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szereti őket annyira, pedig belőle se vált volna rossz farkas. De ezt inkább megtartom magamnak, „mert a végén még felfalna érte”. Gratulálok, s mielőtt megkérdeznéd, nem hagytam magamat. Egyszer kicsit rosszul érkeztem, de szerencsére mentettem a helyzetet. De legalább látom, hogy még mindig formában vagy. – szólalok meg sietve, hiszen tudja, hogy profi vagyok ebben. De ez olyan sport, amiben bárki tévedhet, vagy akár meg is sérülhet. Mosolyogva figyelem, hogy mennyire boldog a győzelme miatt és már emiatt is megérte volna hagynom magamat, de most szó se volt erről, hiszen sejtettem, hogy melyik személy fog velem szembe jönni. Azt hiszem ez az én szerencsém. Hirtelen valami Szenté változtam volna? – kérdezem tőle egy kisebb kuncogás keretében, ahogyan elindulunk. Elhaladunk két csaj mellett, így közülük nem kerülhet ki a nyertes. Így továbbra is keresem az illetékes hímnemű egyedet, mert soha nem szegtem még meg fogadást. El tudom viselni, ha veszítek. Látod, szegény teljesen lefagyott.- De hamarosan én is meghallom azt, amit mond és nevetésben török ki. Majd megrázom a fejemet és elkezdek Wendy felé közelíteni és végül egy apró puszit nyomok az arcára. Hiányoztál, nagyon és rendben, majd keresek valami fogmosásra alkalmas dolgot is, de mi lenne ha inkább alkohollal fertőtlenítenék? Az hatásosabb, nem? – kérdezem tőle még mindig jókedvűen, hiszen fogmosásra még sokáig nem lesz alkalmam, így más megoldás után kell néznem és hirtelen ez jutott eszembe. Ha más nincs, akkor talán forralt bort csak találunk valahol. Gyengéden végig simítok a haján, egy apró puszit nyomok a fejére és szorosan magamhoz ölelem, ahogyan egy nagyobb testvér tenné a kisebbiekkel. Amíg nem érünk fel, addig el se engedem őt. Remekül hangzik. Hallgassunk a női megérzésünkre, mert én se ismerem egyik helyet se. Azt se bánom, ha nincsenek túl sokan. Legalább nyugodtabban beszélgethetünk. – majd pedig elindulok vele együtt felfedező útra. Az első lehetőségre inkább megrázom a fejemet nemlegesen. Nem szimpatikusa, majd kiszúrok kicsivel odébb egy másik helyett. – Az? – kérdezem tőle kíváncsian, majd a válaszára várva megállok.
- Lehet, de valahol meg tök szórakoztató tud lenni, például, ha most ki lenne rám írva, talán mi sem találkozunk össze megint, azért pedig határozottan kár lett volna, Kacsintok rá, bár nem szívtunk túl sokáig egy levegőt, de az is elég volt hozzá, hogy rájöjjünk, jól kijövünk, és észrevétlenül is közénk lopja magát a barátság köteléke. Én mindig úgy gondoltam, hogy ez csak úgy jön, akár a derült égből szerelem, csak ez másfajta érzés, de részemről ezerszer inkább a barátság, mint a másik fajta kapcsolat. Abban már egyáltalán nem vagyok jó. - Alig várom, de komoly probléma legyen ám, mint mondjuk a rosszat álmodtál és társai. Cukkolom csak, de egyébként elhiheti, hogy nem fog zavarni, hogyha valóban felhív, ritka, hogy valaki tényleg fontos legyen a számomra, de ha ez megtörténik, onnantól kezdve valóban bármikor állok a rendelkezésére. - De mondjuk, a személyes randikat jobban szeretem, de ha itt maradsz, tutira nem tudok majd a közeledbe cuccolni. Megtenném simán, még nem néztem lakást, meg amúgy is csak bérelni tudok majd valami egyszerű kis kecót, de egyelőre annyi pont elég lesz nekem. - Bölcs? Na ennek sem tartott eddig senki. Kuncogok fel, én a többség szemében inkább vagyok bajkeverő, de bízom az itteni tiszta lapomban. Jó volna végre, ha nem mindenki szemében az lennék, aki részben okolható egy kölyök haláláért. Ezt a keresztet elég, ha én cipelem, nem kell, hogy mindenki emlékeztessen rá. Az ölelését persze viszonozom, ez nem is kérdés. - Ez igaz, bár az enyém kevésbé hatékony bizonyos helyzetekben. Tény, hogy olykor kibújik belőlem a démon, az adott helyzeten múlik, hogyan is viselkedem. Azt valóban nem hagytam soha senkinek, hogy eltiporjon, de ez számomra természetes, senkinek sem kellene hagynia, hogy úgy bánjanak vele. - Azt ajánlom is, mert igencsak bosszantó lenne, ha hagytad volna. Nos, nekünk kötelező formában lenni, és az edzéseken kívül még máshogyan is karban tartom magam, tudod. Kacsintok rá szemtelenül, nem titkoltam előtte annak idején, hogy az erkölcseim igen lazák, és nem nehéz nálam nyitott kapukat döngetni. Az önértékelésemmel semmi probléma, ellenben szeretem a szexet, és eszemben sincs nem kiélvezni az életet, ha már akadnak lehetőségeim. - Szentté? Ne röhögtess. Öltök nyelvet vidáman, nem mondanám annak, van bőven jó tulajdonsága, nem arról van szó, ám összességében nem mondanám olyan végletesen tiszta léleknek, amivel elhiheti, a szememben aztán abszolút semmi baj sincs. Én inkább húzom amúgy is a sötét oldalhoz. Lefagyott, de nem tartott sokáig, így hamarosan együtt vihoghatunk, mint két fakutya, hiába, a férfiak is hajlamosak olykor többet tulajdonítani valaminek, mint ami valójában benne van. - Ez ilyen, ha már te szívsz, az én arcom is ázzon hajléktalan aromában puszi volt? Nem tehetek róla, egy pont után nagyon is nehezemre esik abbahagyni a hülyeséget, biztos vagyok benne, hogy erről szó sem volt, de szeretem ugratni, és minden alkalmat megragadok rá. - Alkohollal fertőtleníteni, hümm, ez nagy ötlet, de azt hiszem, tudod, hogy annak nem lesz olyan szép vége, hajlamos vagyok az asztalon riszálni tőle. Meg mondjuk bárhol, bármilyen színpadon, bárki ölében, és hasonlók. Szörnyű vagyok, tudom én. Jól esik az ökörködés közepette az a meghitt pillanat, amikor puszit nyom a fejemre. Van testvérem, tudom milyen egy kisebbet óvva ölelni, ezért érzem, hogy most ő is azt teszi velem, és ez megmelengeti dacos, heves kis szívemet. Örülök, hogy újra láthatom, sosem hittem volna, hogy valaha még összefutunk. - Jól van! Odafenn aztán nézelődök is nagyban, pár helyre eszemben sincs bemenni, de amit Prim mutat, az jónak tűnik, úgyhogy rögtön bólintok is, szavak nélkül azonban benyitok, hogy rögtön keressek is helyet magunknak. A felvonó után én leadtam a sí szerelést, mert nyilvánvaló számomra, hogy ma már boardozni nem fogunk, legalábbis én biztosan nem, szóval fölösleges lett volna magammal cipelni. Először agy kávéval ajándékozom meg magam, meg valami meleg szendviccsel, aztán majd meglátjuk még, hová jutunk beszélgetésünk közepette. - Egyébként, én Anchorageban leszek zömmel, ugyan ingázom majd a két város között, mert ilyen ember ki kell, de lakásom szerintem csak ott lesz, már ha akad majd egyáltalán időm keresni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Hmm, ez igaz, de ismerve engem mindig vonzom a bajt és bajkeverőket, így szerintem még annak ellenére se úsztad volna meg a velem való találkozást. – mondom neki még mindig széles mosoly keretében, hiszen lehet nem töltöttünk túl sok időt el együtt korábban, de ennek ellenére is sikerült valahogyan belopnia magát a szívembe és olyanná válnia, amit egy kistestvér jelent. De ő nem csak a testvérem lett, hanem a legjobb a barátnőm is. Majd igyekszem nem apró-csetlő dolgokkal zaklatni. – válaszolok neki mosolyogva, hiszen se ő, se én nem engedünk könnyedén bárkit közel, de ha megtettük, akkor onnét nincs menekvés, mert bármire képesek lennénk azért a személyért. Eléggé képlékeny, hogy merre fogsz megtalálni, de minket ismerve szerintem több ezer kilométer se lenne akadály ahhoz, hogy mostantól gyakrabban „randizzunk”, vagy tévedek? – fordulok felé kíváncsian. Nem is vártam el tőle, hogy miattam kockáztasson vagy megüsse a bokáját, de bármi is lesz ennek a fejben sakkozásnak az eredménye reménykedem abban, hogy többé nem fogom szem elől téveszteni és gyakrabban láthatom majd őt, mint az elmúlt években. Változnak az idők, angyalom. – szólalok meg tetetett öreganyós hanggal, majd pedig újabb nevetésben török ki. Ohh, ha bármikor kell erősítés, akkor nyugodtan szólj. – mondom neki egy kacsintás keretében, de valószínűleg ő is tudja, hogy csak vicceltem. Tisztában van azzal, hogy csak soha nem használnám ilyen célokra a bennem lakozó nőstényt, csak akkor, ha már nincs más választás, ahogyan az elmúlt évtizedek alatt néha be is bizonyítottam. De ennek ellenére még mindig félek azokban a pillanatokban, hogy túlzottan ráérez újra a vér ízére és nem lesz menekvés a múltban elkövetett hibák elől, mert újra meg fog ismétlődni. Világért se akarnám kivívni a haragodat, mert mire pislantanék, addigra tuti elveszíteném a fejemet. – szólalok meg csöppet se komolyan. Nem tudná olyan könnyedén a fejemet és ezt ő is tudja, illetve azzal is tisztában lehet, hogy tényleg soha nem akarnám a haragját kivívni. – Szóval még mindig imádod élvezni az élet adta örömöket. Azt kell mondanom, hogy tuti sok csurran-cseppenhet neked, mert még mindig remekül nézel ki. – mondom neki egy ártatlan pillantás keretében, majd végül egyre szélesebb és kicsit talán ördögies mosoly jelenik meg az arcomon. Pedig már kezdem örülni, hogy lassan szárnyaim is lesznek. – mondom neki tettetett csalódottsággal, majd amikor kinyújtja a nyelvét, akkor egy pillanatra úgy teszek, mintha le akarnám harapni, de végül csak egy puszit nyomok az arcára. Fogalmam nincs miről beszélsz. Teljes mértékben rágalom. – szólalok meg komolyan, de az arcomon bujkáló mosoly mindent elárul, majd pedig megrántom a vállaimat. – Tudod, a testvérek mindent megosztanak, legalábbis bizonyos dolgokat és nem akartam, hogy kimaradj ebből a földi jóból, mert láttam ám, hogy bejött neked az illető. – szólalok meg nevetve és kicsit cukkolva őt. Soha nem voltam ártatlan, s ha minket összezártak, akkor ott kész csoda, hogy a háznak a falai a helyükön maradtak. Legalább az itteni népeket kicsit felráznád. Hidd el, hogy hatalmas sikered lenne. Na, meg egy asztal vagy egy pult még mindig egyedibb megoldás, mintha egy színpadon állnál neki. – egy újabb ördögi mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen tisztán emlékszem arra, hogy amikor kicsit már jobban volt, akkor mennyire vetettük magunkat bele az éjszakai életben és nem egyszer pipáltuk le a hivatásos műsort adókat, amikor a mámorban, a jókedvben vagy éppen a fogadások közepette egy-egy bárpult vagy asztal szolgált színpadként. Mielőtt neki álltunk volna keresni valami megfelelő helyet, ahogyan Wendy, úgy én is leadtam a felszerelésemet, mert ezek után nem hiszem, hogy visszatérnék még a pályára. Illetve azt se, hiszen hogy annyira rövid időn belül válnának el az útjaink. Jó újra látni őt és szeretném minden egyes percét kiélvezni eme találkoznak, mert ki tudja, hogy mikor láthatom újra. Csodálkozva pillantok rá, amikor tényleg egy kávét és egy szendvicset rendel csak, de talán majd később más tájakra is evezünk ilyen téren. Sietve rendelek egy forró csokit és szintén egy szendvicset, hiszen szívesebben iszom vele, mint egyedül. Mit szólnál, ha az én lakásomban laknál? – kérdezem tőle sietve. A testvérem, így annak ellenére, hogy nem tudom merre sodor még az élet, szívesen odaadnám neki, vagyis megengedném, hogy lakjon benne és otthon érezze magát. Volt egy testvérem, de őt elvette tőlem az élet, viszont jó pár évtizeddel később az élettől két öcsikét és egy húgot is kaptam. S bármire képes lennék értük, hogy megvédjem és biztonságban tudjam őket. Főleg most, hogy újra visszakaptam őket épségben. Ha pedig úgy alakul, hogy én is inkább abba a városba költözöm, akkor se hiszem, hogy olyan nagy gond lenne, mert olyan lenne, mintha két legjobb barátnő összeköltözött volna. Régebben is jól kijöttünk egymással. De ez csak egy ötlet. – teszem hozzá egy kisebb szünet után, majd pedig megköszönöm a pincérnek az innivalót és az ennivalót. Kicsit megfújom a forrócsokoládét ó, majd pedig óvatosan belekortyolok. Mesélj, merre jártál és mik történtek veled? – kérdezem tőle kíváncsian egy kisebb tejszínhabos száj keretében, amit sietve törlök le, mert a végén még én leszek az új télapó.
- Aha, aha, szóval bajkeverő volnék? Éééén? Ne viccelj. Nevetek fel, tudom én, hogy nem vagyok szent, és szeretek intenzíven élni. Ha ez azzal jár, hogy bajt keverek, vagy abba kerülök, hát nosza rajta, nem fog megállítani eme apróság. Nem én lennék, ha visszafognám magam csupán azért, mert tartok a lehetséges következményektől. - Mondjuk olyan miatt ne hívj fel, hogy mennyi cukor kell a muffinba, mert nem tudok sütni. Volt idő, amikor főzögettem magamra, mert a pajzsmirigyem miatt egészségesen kellett étkezni, de már jó ideje többre becsülök egy isteni pizzát, minthogy tofut tömjek magamba, meg salátákat, az az idő már elmúlt. Szeretem a sütiféléket, de hogy én alkossak… az közel lehetetlen. - A kilométer nem akadály, a pénz annál inkább, de az tény, hogy értékelném, ha többet látnám a csini kis arcodat. Kacsintok rá gondolkodás nélkül, valóban örülnék neki, és remélem, úgy alakul majd, hogy ezt megtehessük, mert hiányzik az életemből egy barát, akihez bármikor fordulhatok. Elég ironikus, hogy pont egy vérfarkas, mikor sosem volt épp jó kapcsolatom a fajtájukkal, de a mi világunkban nem szabad logikát keresni, értelmetlen. Csak legyintek, nem gondolom bölcsnek magam, de mindenkinek joga van a véleményéhez, és valamilyen szinten hízelgő, hogy akad olyan a világon, aki ilyesmit feltételez rólam. - Úgy lesz! Bólintok gondolkodás nélkül, noha történhet olyan, amilyen helyzetben nem kérhetném a segítségét, de nyilván megtenném, hogyha nem menne egyedül, és egyetlen társam sem lenne a közelben. Egyébként nem sodornám komoly bajba sosem, kis hülyeségekbe bármikor, de mindennek van határa. - Nem panaszkodom, csak nyitottnak kell lennie, és nyilván nem elvárni semmiféle kötöttséget, és igencsak megsokasodnak a lehetőségek. Elképzelni sem tudom magam komoly kapcsolatban, és szerintem soha nem is fog megtörténni már, egyszerűen sokkal kellemesebb és kényelmesebb nekem így, kötöttségek nélkül, főleg azért, mert képtelen lennék hűségesnek maradni, és az szerintem nem fair senkivel szemben sem, épp ezért mindig előre lefektetem a játékszabályt. Csak szex és más semmi. - Szent is és angyal is? Kifordult tán a sarkaiból a világ, csak nem vettem észre? Elképeszt ez a gondolat, de csak nevetni tudok rajta, hisz annyira abszurd. Na jó, talán kinézném belőle, hogy valamelyest csitult a lelke, és mostanra szelídebbé vált, ha ahogy így végigpillantok rajta, még ezt is kizárnak tartom. - Azért, vannak dolgok, amikre te immunis vagy, én pedig nem. Ki tudja, mit terjeszt a büdös csövi, nekem nem hiányzik egy megfázás sem, bár könnyebben kikúrálom, mint egy ember, de azért lehetőség szerint nem kifejezetten ragaszkodnék hozzá. Más csúnya fertőző betegségekről nem is beszélve. Ettől függetlenül vigyorgok, mert közel sem veszem komolyan a helyzetet, nyilván nem gondolom komolyan, hogy egy puszitól bármit elkapnék, csak ez a mindent megosztana kissé megütötte a fülemet. - Sok minden elmondható rólam, de azért az ízlésem nem romlott ekkorát. Mondom nevetve, mert persze, feltételezéseim szerint viccelt, úgyhogy én sem fogok felháborodni, csak kuncogva reagálok rá. - Ne viccelj, nekem jöhet a színpad is, sőt, kérem ide szépen. Imádom a színpadokat, meg a rudakat, meg ha le sem bírják rólam venni a szemüket. Mondjuk azóta nem igazán sikerült ilyesmit művelnem… Szerencsére nem tudódott ki, a Mentorom sem rajongott volna értem, az egyszer biztos. Attól még bármikor újráznék, csak nem itt, inkább valami elvadult nyaralás keretein belül. - Hoooogy mi? Hát az tök szuper lenne, akkor legalább nem kéne keresnem kecót, és tutira látnálak még. Ha más nem, akkor, amikor kiköltözik, mert ugye még nem biztos semmiben. Ettől függetlenül még az eddiginél is jobb kedvem kerekedik, nem hittem, hogy lehetséges, szeretem, mikor a problémáim megoldják magukat. - Az még fantasztikusabb lenne. Úristen, zseniális. Köszönöm szépen a lehetőséget, csúcs vagy, valahogy mindig te leszel a megmentőm. Nem szeretek lakást keresni, macera, és nehezen talál az ember kedvére valót, de ha nem a sajátom, akkor aztán már teljesen mindegy, milyen, csak legyen benne egy zug, ahol álomra hajthatom színes fejzetem. - Nos, nem sok minden jó egyébként. Példának okáért voltam béranya, a húgomnak, aztán fejlődtem elég sokat, és legutóbb egy sor kellemetlenség esett meg velem, meg az unokahúgommal, ránk támadt egy kölyök, képzelheted… Őt megharapta, engem meg úgy megmart, hogy majdnem belehaltam, újra is kellett éleszteni. Elég para volt. Lehalkított hangon beszélek, ő úgyis érti így is, másnak meg nem kell hallania. Egyelőre nem eresztettem bő lére a mondandómat, majd ha kíváncsi valamelyikre részletesen, akkor rákérdez. - Gondolom, veled is történt egy, s más.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem, a Dalai láma. – szólalok meg nevetve és egyre szélesebb mosoly keretében. Fura dolog az élet, hogy hiába sodrottunk el egymástól,vagyis hiába léptem le, mert még mindig imádom ezt a lányt itt. Olyan számomra, mint egy testvér és ez szemmel láthatóan ez az érzés még ennyi év után is kölcsönös. Majd megtanítalak. Nem nagy ördöngösség. – mondom mosolyogva, hiszen az elmúlt évek alatt rengeteg személytől tanultam főzni és sütni, de még mindig nem vagyok profi. Például a fűszereket nehezen tudom megjegyezni. Ha főztem is, akkor mindig érzéssel tettem. Sokan azt mondják, hogy azért mert a mesterek így csinálják, szerintem meg a mesterek képesek megjegyezni minden egyes kajához a hozzávalót és nem kell végig szimatolniuk hatcsillónyi fűszert, hogy közben megtalálják a megfelelőt. A pénz számomra nem akadály és jó ügy érdekében bármennyit képes vagyok adakozni. – szólalok meg mosolyogva, hiszen ha esetleg úgy hozná a sors, hogy én költöznék messzire tőle, akkor még a pénz se lehet akadály, mert most már se nélküle, se Duane nélkül nem akarom elképzelni az életemet. Mind a ketten a kistestvérem is és itt az ideje, hogy vigyázzak rájuk. Még akkor is, ha ők úgy gondolják, hogy nem szükséges. Bármikor számíthatna rám, ha esetleg túlzottan szorult helyzetbe keveredne. Egyszer már megmentettem az életét, így habozás nélkül megtenném újra. De azt is tudom, hogy ő is pontosan olyan, mint én. Szereti egyedül elsimítani a dolgokat, s ha nagyon-nagyon nincs más választása, csak akkor szólna. Ezt nem tagadom, hiszen a női fortélyok még mindig nekünk kedveznek, de … - kezdek bele, de végül sietve rázom meg a fejemet. Végén tényleg azt hiszi, hogy kifordult a világ és helyettem is már csak valami klón van. sok évtizede élek már és nekem azért már kicsit hiányzik az otthon melege, de ha ezt kimondanám hangosan, akkor tuti, hogy egyből azt hinné, hogy beteg vagyok vagy elmentek otthonról. Mindig nagy szabadságmániás, kötöttségek nélküli személy voltam, de idővel mindenki változik. Még egy idősödő farkas is képes, mert ha nem így lenne, akkor nem jöttem volna a világvégére és vettem volna fontolóra azt, hogy csatlakozom a falkához. De ekkor még nem is sejtettem azt, hogy mennyire meg fog változni az életem pár nap múlva. Most miért nézel rám így? Csak nem hiszed, hogy még mindig a kisördög bujkál eme ártatlan pofi mögött. Hidd el, hogy most már angyalkák hada tart életben. – szólalok meg komolyan, majd csatlakozom a nevetéséhez, mert ez tényleg abszurdum lenne. Soha nem leszek angyali teremtés, mindig is meg fog maradni a temperamentumom, a kicsit lázadó és igazán szókimondó énem. Ami a szívemen, az a számon típus vagyok és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. Ne aggódj, majd ápollak. Főzök neked teácskát, meg be is takargatlak. – mondom neki játékosan, de ugyanakkor tényleg megtenném, ha egyszer ágynak dőlne. De azért őt se kell félteni, mert nem esik ő se annyira könnyedén annak. Sokkal inkább szereti felforgatni mások életét, mint hogy csak úgy kispadra kerüljön bármennyire időre is. Elmosolyodom a válaszán, majd egy kisebb fejrázás keretében nézem őt. Pedig néha ő is veszíthetne ilyen fogadásokon, de majd legközelebb. Ohh, pedig a művészvilág egy igazi tehetséget veszített el. – szólalok meg kicsit szomorúan, hiszen ő aztán tényleg mindig értette azt, hogy mitől is döglik a légy. – Énekelni is csak fürdőzés közben szoktál? – kérdezem meg csodálkozva, hiszen emlékszem arra, hogy egyszer valahogyan bekeveredtünk olyan buliba, ahol volt karaoke és igazán tehetséges volt abban is. Ő akár képes a hangjával is elbűvölni valakit. Azt hiszem a régi korok szirénje benne lelt újra otthont. Mosolyogva figyelem őt, miközben látom, hogy egyre inkább örül az ajánlatnak. Legalább nekem se áll üresen a lakásom és tudom jól, hogy ha ő lakik benne, akkor nem kapom vissza romhalmazként. Nem is értem, hogy egyáltalán minek vettem meg azt az ingatlant. Talán a sors akarta így. Nos, ezt örömmel hallom, mert akkor ha majd visszamegyünk a városba, akkor adok neked kulcsokat. Nem sok cuccom van ott. Még nem igazán rendezkedtem be. Egy-két ruhadarabot találni fogsz, de azt nyugodtan dobozold be, ha esetleg nem férnél el a szekrényekben. – mondom neki jó kedvűen és szerintem erre a mosolyra szokták azt, mondani, hogy fülig ér. Annyira jó érzés végre kicsit kikapcsolni és élvezni az életet, de még jobb, hogy pont vele sikerül. Két dudás egy csárdásban… Nos, a mi esetünkben nagyon is megfér, inkább a körülöttünk levőket kell sajnálni, vagy félteni és nem minket. Akkor jobb lesz, ha igyekszem életben tartani magamat, mert a végén még őrangyal nélkül maradnál. – szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében. Majd pedig minden figyelmemet neki szentelem, miközben néha-néha megfújom, majd pedig belekortyolok a forró nedűbe. Jó érzés kicsit átmelegedni. Na, nem mintha annyira fáztam volna. Béranya? Mégis hogyan és miért? – kérdezek visszadöbbentem, mert sok mindent kinéztem belőle, de ez valahogy soha nem került volna fel a listára. Csodálkozva figyelem őt, majd sietve rázom meg a fejemet, hogy még se kellene ennyire bámulnom őt. – Felhúztátok őt, vagy csak egyszerűen rosszkor voltatok rossz helyen? – kérdezem továbbra is kíváncsian a dolgokat, majd egy pillanatra szomorúan pillantok rá. – Még szerencse, hogy sikerült megmenteni téged, mert bele se merek gondolni abba, hogy mi lenne akkor, ha már egyáltalán nem léteznél. – a végére még egy pillanatra el is csuklik a hangom. Ritkán engedek bárkit is közel, de ha megteszem, akkor legtöbb esetben soha többé nem ereszteném el. Erre mondják azt hiszem, hogy nehéz utat törni a szívéhez, de ha sikerül, akkor igazán megéri. Vajon tényleg így gondolják ők, azok a személyek, akiknek sikerült átverekedniük magukat az akadályokon? Folytattam tovább a jól megérdemelt utazásomat. Mondhatni világkörüli útra mentem újra. Bejártam szebbnél szebb tájakat. Megmentettem egy fiatal nőstény életét, de azóta se láttam. S közben kutakodtam az a dolgok iránt, ami képes lenne azt az űrt kitölteni, ami bennem lakozik. – mondom neki egy kisebb elmélkedés közben, hiszen tényleg sok helyen jártam és sokszor mentettem meg Alec seggét is. Pedig elméletben ő az idősebb és neki kellene megfontoltabbnak lennie. De nézzük csak, rengeteg illegális futamon vettem részt, amiben volt, hogy újra megtapasztaltam, hogy még se vagyok annyira törhetetlen, de volt olyan is, hogy kiélveztem az élet adta élvezeteket. – szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében. Na, meg pár hét erejéig még egy sportolóval is összehozott az élet, amikor újra felcsaptam fotósnak. – szólalok meg nevetve, mert az aztán tényleg viharos időszak volt. Tudod, hogy mi a legfurább? – teszem fel neki a költői kérdést. – Az, hogy bejártam szinte az egész világot, de mégis itt futottam bele az összes múltbéli árnyba. Azokba az árnyakba, akik vagy előtted vagy utánad, de fontosabb vagy hosszabb ideig az életem részesei lehettek. – válaszolom neki egy kisebb elmélkedés közepette.
- Na ez kellőképpen viccesnek hangzik ahhoz, hogy belemenjek. Kuncogok fel, nem mondom, hogy minden vágyam megtanulni rendesen sütni-főzni, de ha már felajánlotta, és még jó mókának is gondolom, ezért simán lehet róla szó. Már, ha úgy alakul, hogy huzamosabb ideig egy helyen leszünk. - Ez kedves tőled, de nem akarom, hogy azt gondold, hogy számomra ez nem fontos, egyszerűen csak sosem ment a spórolás, ismersz… Szóval mindig van annyi, amennyi éppen kell, meg a lakásom odahaza, amit ugyan eladhatnék, s idővel el is fogok, de egyelőre még nem tudtam rávenni magam, hogy megtegyem. Ez ilyen lelki hülyeség, tudom én, hogy el kellene, de valamiért még nem vitt rá a lélek, talán nyitva hagytam magamnak egy kiskaput, ha itt nem jönnének be a dolgot, csak tudnám, minek, Minneapolisba is épp annyira nincs már helyem, mint amennyire itt nem lenne, ha hibát hibára halmozok. Egyelőre azonban ilyesmi még nem történt, szóval nem aggódom különösképpen, remélem, így is fog maradni. - Neked lehet de-d, nekem nem lesz. Soha többé nem hagyom, hogy belehabarodjak egy pasasba, ami nem megy, nem kell erőltetni. Megpróbáltam, felsültem, mondhatnánk, hogy azért, mert nem az igazival sikerült összekeverednem, de én ebben egyáltalán nem hiszek, másrészt pedig bármennyire is legyen tökéletes számomra egy férfi, elég úgysem lesz, maximum ideig-óráig, én viszont többé senki életét nem fogom tönkretenni. - Ahhhaaaaa… csodálkozom, hogy nem szakadt ránk az ég is. Azért ezt nem fogom benyalni, de nyilván nem is gondolta ő komolyan. Változni lehet, kicsit, kicsit többet is, de a nagy pálfordulásokban én nem hiszek. Esetleg, ha kapna egy másik farkast, akkor el tudom képzelni, de nem érzem másmilyennek, szóval nyilván ilyesmi nem történt. - Máris megérné betegnek lenni. Kuncogom el magam, szeretem, ha pátyolgatnak, néha nekem is jól esne a törődés, oké, a húgom mindig gondomat viselte, ha beteg voltam, de ő most nagyon messze van, és szerintem jó ideig nem is leszek képes még a szemébe nézni. Majdnem tönkretettem a lánya életét, ő meg utána még az életemet is megmentette… Valahogy nem érzem elég jónak magam hozzá. - Elég rég buliztam már egy tisztességeset, valahogy így alakult, szóval igen, maximum zuhany közben eresztem ki a hangom. Azt persze nem állítom, hogy nem járogatok el néha, de az igazi nagy agyeldobós, asztalon táncolós bulitól nagyon messze van az ilyesmi a szememben. Szolidabban nyomom már egy ideje. Mióta az unkahúgom megszületett, mert olykor rám bízták, és nem éreztem volna jogosnak a bizalmukat, ha továbbra is állandóan az ereszd el a hajam megy. Oké, nem állandóan, az őrző feladataimat sem hanyagoltam sosem. - Viccelsz? Alig van néhány göncöm, majd elmegyek vásárolni, ha kicsit berendezkedtem, nem akartam túl sok mindent magammal hozni, szóval biztos el fogok férni. Másrészt nem szeretek senki cuccai között turkálni, az nem én vagyok, úgyhogy szerintem ezt a lehetőséget nem fogom igény bevenni, de hálás vagyok neki a felajánlásért. Jól esik, hogy ennyi év után is töretlen közöttünk a bizalom. - Határozottan jobb lesz. Bólogatok hevesen, mert nem kifejezetten szeretném elképzelni, hogy valami baja esik, csóválom is a fejem, nem, ezt valahogy nem tudom viccesnek tartani. - Ez elég egyszerű. A húgom meddő, megkért, hogy tegyem meg érte, én megtettem, mert úgysem akartam gyereket, de ő annyira szeretett volna, hogy nem tudtam nemet mondani. Arról soha senkinek sem beszéltem, hogy voltam már viselős a saját gyermekemmel is, de a tragikus történések a férjemmel és Emilioval gondoskodtak róla, hogy másként legyen. Nem bánom, tényleg nem tudnék mit kezdeni egy tökmaggal. - Valaki más húzta fel, mi csak az útjába kerültünk. Szerintem, ha nem a húgom műt meg, akkor már halott lennék, fegyelmi elé néz, mert hozzám se nyúlhatott volna, mivel a rokonom. Sokat köszönhetek neki… Nem mondom, hogy ő annál kevesebbet nekem, mert tudom, hogy ez nem igaz, de most túlságosan is aggódom az unokahúgom miatt, és hajlamos vagyok kevésbé pozitívan gondolkodni. - Azt hiszem, neked ilyen megmentési mániád van, lehet mégis angyal vagy. Mosolyodom el szelíden, nem feltétlenül jellemben, de a tettei valahogy ezt igazolják. - Ohh, és itt is van az ördögi oldalad, már kezdtem aggódni. Szúrom közbe egy kacsintás kíséretében, de amúgy figyelmesen hallgatom. - Sportolóval mi? Biztos vadító lehetett. Mondjuk, nem mindegy, hogy baseball játékosról vagy szumó birkózóról van szó. Ezt csak a poén kedvéért vetem fel, emlékeim szerint jó ízlése volt, szóval nem gondolnám az utóbbit, csak sosem bírok a véremmel. - Ez egyébként tényleg elég fura, mert én is így jártam. A pankrátor… tudod, akivel részegen összefeküdtünk, és megtudta a férjem… nos, ő is erre kószál. Na és ki volt az első farkas, akivel találkoztam? Hát persze, hogy ő. Nem kicsit kaptam sokkot, gondolhatod, ráadásul le akart kapni a tíz körmömről, de sikerült elsimítanunk a nézeteltérésünket. Legalábbis azt hiszem. Gondolkodom hangosan, de hát nem tudom pontosan, hogy mit tehetnék még. hogy Lester, miként most viseli a nevét, ne ellenérzésekkel gondoljon rám, mert hitem szerint maximum annyira vagyok bűnös ebben az egészben, miként ő is. - Egyébként, van valami határozottan szokatlan ebben a városban.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy pillanatra se gondoltam azt. – szólalok meg sietve, majd rövid időre képzeletbeli lakatot teszek az ajkaimra és végig hallgatom azt, amit mond. Majd amikor a végére ér, akkor egy kisebb csend után megszólalok, mert nem szeretnék újra a szavába vágni. – Emiatt tényleg nem kell szabadkoznom. Tudom, hogy milyen az élet. Egy időben én is pontosan eszerint éltem. Még annak ellenére is, hogy egy kisebb családi vagyon ott volt mindig a hátam mögött, de nem akartam azzal törődni, mert csak olyan dolgokra emlékeztetett volna, amikre nem akartam. De végül idővel csak egyre nőtt és nőtt, s ha adakozhatok belőle, vagy esetleg illegális versenyekre fordíthatok belőle, vagy akár a legjobb barátnőmmel találkozhatok, akkor megéri költeni belőle. – szólalok meg mosolyogva, mert egyáltalán nem gondoltam azt, hogy esetleg csak kifogást keresne arra, hogy nem akar találkozni velem. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha valamit nem akar, akkor képes az ember szemébe mondani. Egy szóval se mondtam, hogy lépten, nyomon keresem a „Nagy Őt”, vagy esetleg minden egyes férfit, aki velem szemben jön, azt letámadom. De sose tudhatod, hogy mit hoz a holnap, vagy éppen mikor támadt legalább rövid időre egy helyben maradnod. – mondom neki mosolyogva, mert nem feltétlenül csak a szerelemre értettem, hanem arra is, hogy jó érzés néha valamit az otthonodnak hívni. Egy olyan házban élni, aminek szinte minden egyes négyzetcentiméterét ismered. Vigyázz még a végén hamarosan hóviharban találjuk magunkat. – szólalok meg egy újabb nevetés kíséretében arra, hogy kész csoda, hogy nem szakad ránk az ég. Tényleg nem komolyan gondoltam, de ezt ő is hallhatta a hangomból, de talán az égiek nem szeretik annyira az ilyen fajta tréfát, de fogalmam sincs erről. Ohh, anélkül is teljesülhet a vágyad. Tudod, hogy merre találsz meg, ha csak egy kis pátyolgatás kell. – szólalok meg mosolyogva, majd egy kósza tincset kiszedek az arcomból és a fülem mögé tűröm. Mosolyogva nézem őt, hiszen ha baráti ölelésre, vagy éppen csevegésre van szüksége, akkor mindig ott leszek neki. Akár még be is állíthat éjnek évadján, ha gondba került, mert sose lennék képes elküldeni őt. Legfeljebb akkor, ha az az ő biztonságát szolgálná. Hmmm, akkor itt az ideje, hogy ezen változtassunk vagy szigorúan figyelnek? – kérdezem tőle érdeklődve, mert már én se tudom az idejét, hogy mikor volt olyan fergeteges buliban részem, amilyenekbe vele szoktam kerülni. De azt se szeretném, ha emiatt bajba kerülne. Mert az őrzőknek mindig példát kell mutatnia, vagy legalábbis jó kislánynak kell lennie. Akkor ebben azt hiszem hasonlítunk. Egy kisebb fajta táskányi ruhám van csak. Idejét se tudom már annak, hogy mikor volt rendes gardróbom, amiben szebbnél szebb ruhák sorakoztak, vagy csak egyszerűen vadabbnál vadabbak. – miközben beszélek egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat, majd közben egy aprót is bólintok. Eddig életem során nem igazán volt erre lehetőségem, hogy sok ruhát beszerezzek. Tény, hogy mindig vettem újabb darabokat, de amikor már nem tudtam hova rakni őket vagy annyi gönccel nem utazhattam, akkor mindig elajándékoztam a legtöbb dolgot. Nekem nem kell, másnak meg még jól jöhet. Azt hiszem ilyenkor picit olyan volt, mintha az emberi énemből egy apró darabot visszakapnék és a nyughatatlan lelkem pár pillanatra csillapodna. Csodálkozva hallgatom azt, amit mond, mert még mindig alig akarom elhinni, hogy tényleg megtette azt. Azt hiszem inkább te vagy az angyal, hogy megtetted érte. Biztos nem lehetett könnyű. – szólalok meg egy kisebb mosoly keretében. Fogalmam nincs arról, hogy milyen lehet anyának lenni és sose fogom megtapasztalni. Illetve azt se hiszem, hogy csak úgy bárkit beharapnék, ha úgy hozná a sors. Én magam se vagyok teljes mértékben harmóniában a saját farkasommal, így ezt tovább se szeretném adni. Talán egyszer majd minden változni fog, vagyis már a változás szele, akkor is ott volt, körbeölelt, de én még se vettem akkor még észre, csak napokkal később. Sajnálom és remélem nem lesz semmi komoly baja a testvérednek. Sose értettem, hogy miért nem az számít, hogy megmentett egy életet és miért inkább azt nézik, hogy a rokona vagy. – csóválom meg a fejemet csöppet se helyeslően. Van egy-két olyan szabály, amit sose fogok megérteni, de lehet az a baj, hogy én máskorban nőttem fel. Sose félts. A bor nem válik vízzé. – mondom neki egy kisebb kacsintás és nevetés keretében, majd pedig sietve bólintok. Hokis volt, így nem kell féltened, hogy hirtelen megváltozott az ízlésem. Mondjuk azt, hogy olyan volt az egész, mint amikor egy bárkával kihajózol a tengerre. Tud békés és kevésbé békés lenni. – mondom neki egy kisebb habozás után, miközben a megfelelő szavak után kutattam. Neeeee! – szólalok meg egy kicsit hangosabban, s ezt már tényleg nem hiszem el. – Akkor azt hiszem mind a ketten találkoztunk régi ismerősökkel. De mesélj mi történt, részleteket kérek. – mondom kicsit sietetve őt, majd pedig beleharapok a szendvicsbe, hogy végre azt is elfogyasszam a trécselés közben. Természetesen, ha nem akarja elmesélni, akkor nem erőltetem a dolgot.
Csak bólintani tudok, gondoltam, hogy nem fogja úgy ítélni, hogy csak kihasználom, eszemben sincs, ez csupán tény, nem vagyok gazdag, de szerencsémre legalább laknom lenne hol, ha nagyon megszorulnék. Vannak a Protekorátus tagjai számára fenntartott lakhelyek, legyenek bármily kicsik is. Nem mindenkinek vannak nagy igényei, nekem sem, csak egy kényelmes ágy kell, ahol kipihenhetem magam. Összességében viszont nagyon örülök annak, hogy van egy ilyen barátom, és még olyan szerencsém is volt, hogy összefussunk itt az isten háta mögött. - Én elkergetném a nagy őt, ha jönne, tudod jól, mennyire elszúrtam régen, azóta sem változtam semmit sem, az otthon meg... Számomra már nincs súlya, egyedül úgyis oda megyek, ahová csak akarok, és így jó. Nekem. Nem sóvárgok már rég olyan dolgok után, amiket nem kaphatok meg. Akadtak mindig is, bár nehezen adom fel, de megtörtént már pár ízben, hogy kudarcot vallottam, ez szerintem mindenki esetében elkerülhetetlen. Azt azért reméltem, hogy Rose megtalálja majd a számításait, ha ő ilyesmire vágyik, hát legyen úgy, jusson ki neki a jóból, biztonságból, otthonból, szerelemből, amit csak szeretne. - Épületen belül nem gáz. Éltem már meg rosszabbat is, minthogy egy éttermen belül marasztaljon a hó. Kuncogok vidáman, lehetséges, hogy nem is bánnám, noha szerintem én egész gyorsan képes lennék orvosolni a problémát az elemi kapoccsal. - Főleg, ha esetleg együtt fogunk lakni. Na akkor aztán nem lesz menekvés. Öltöttem nyelvet vidáman, bár azért nyilván nem törném rá állandóan az ajtót, azt hosszútávon nem értékelné, könnyűvérű vagyok, de nem tap1intatlan. - Egyelőre még nincs vaj a fülem mögött, szóval nem figyelnek árgus szemekkel. Szóval erre a felvetésre egy határozott igen a válaszom. Azt még ugyan nem tudom egész pontosan, hogy mikor lesz készen a kocsim, de talán még belefér egy jó kis buli is, meglátjuk. Ha mást nem, nem most azonnal ejtjük meg, de talán lesz is még rá időnk bőven. - Nekem azért volt jó pár darabom még Mineapolisban, de értelemszerűen nem hozhattam ide őket mind, azt sem tudom, mennyire időleges az áthelyezésem, de ki tudja, ha találok egy helyet, ahol be merem lakni magam, majd elhozok mindent. Ez szerintem nem a közeljövőben fog megtörténni, de egyelőre ez nem is foglalkoztat, alig tettem be a lábamat a városba, előbb szokjam meg a környezetet, aztán ráérek gondolkodni a jövőmről. Szívesen nyitnék egy masszázsszalont is, talán a fordításaimból összeszedek majd annyit, hogy bérelni tudjak egy helyiséget Anchorageban. Ám egyelőre nem szaladok ennyire előre, meg amíg ingázom, talán nem is a legnyerőbb ötlet. Nem jutnék éppen messzire, ha hetek múlva bezárhatnám, mert Fairbanksbe vezényelnek. - Nem volt könnyű, ez tény, de úgy voltam vele, hogy nekem sosem kell majd gyerek, neki viszont nagy álma, még az én lelkiismeretem sem bírta volna el, ha nemet mondok. Egyébként nem volt semmiféle komplikáció, még akármikor szülhetnék, ha ugyan akarnék. Eszemben sincs, egy gyerek olyan felelősség, amit én nem vagyok hajlandó a nyakamba venni, egyszerűen alkalmatlan vagyok rá. - A hülye szabályok. Semmi értelmük nincs, ellenben utólag jól meg lehet dorgálni az embereket. Nem féltettem annyira a húgomat, ha úgy alakul, könnyen talál munkát, mert egy zseni, de szereti azt a helyet, pocsék érzés lenne, ha miattam kellene másik kórház után néznie. - Hokis? Az menő, biztos dögös pasi. Kacsintok egyet nevetve, bár Primnek sosem esett nehezére félisteneket leakasztani a fogasról. - Hümm, de az legalább izgalmas. Komoly volt valamelyest? Vagy csak kaland? Ki tudja, annyira nem vagyok képben a pasizási szokásaival, vagy hogy éppen mennyire szeret egynél megmaradni. Akkoriban, mikor megismertük egymást, bulizott rendesen, de ez nem jelent semmit. - Hajaj. Kétségkívül találkoztunk. Kuncogok fel, majd ajkaimat harapdálva habozom egy kicsit, fogalmam sincsen, hogy ez már megint milyen fényt fog rám vetni, de bízom benne, hogyha eddig nem ítélt el, eztán sem fog. - Khm. Hát annyira részletes azért nem lennék. Eleinte csak a torkomnak akart ugrani, aztán tisztáztuk a történteket, végül a sárban kötöttünk ki egy kis iszapbirkózás erejéig. Ezen a ponton megeresztek egy pajkos kacsintást is, jelezve, hogy igen, pontosan az történt, amire esetleg gondolhat a rosszabbik énje. - Jó étvágyat! Én egyelőre még csak az italomat kóstolgattam, duma közben nem illik enni. - Igencsak agyeldobós volt a téma... Most már legalább tudom, hogy megérte majdnem meghalni miatta. Természetesen csak viccnek szánom, bár én tényleg sok mindenre hajlandó vagyok a jó szexért...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy pillanatra se szakítottam el a tekintetemet róla és csendesen hallgattam őt. Pontosan tudtam, hogy miről beszél, hiszen én is sokáig így éltem, illetve talán még mindig kicsit így gondoltam, de most mégis amiatt jöttem ide, mert hirtelen olyan érzésem támadt, hogy jó lenne végre kis időre a fenekemet egy helyen tartani. De még fogalmam sem volt, hogy milyen módon, ahogyan arról se, hogy pár nap múlva hirtelen olyan dolog történik, ami az eddig életemet megváltoztatja. Nos, ebben van igazság. – szólalok meg én is kicsit nevetve és széles mosollyal az arcomon, hiszen tényleg ennél már sokkal rosszabb helyzetekben is voltam. De a legtöbbet saját magamnak köszönhettem. A végén együtt kötnénk ki a sitten, mert túl hangos „orgiák” lennének, akarom mondani bulik. – teszem hozzá egyáltalán nem komolyan, de azért nem kell minket félteni. Mint a ketten tudjuk, hogy miként csapjuk olyan bulit, amit az emberek nem képesek elfelejteni. Bőven van tapasztalatunk és mind a ketten szeretjük jól csinálni azt, amibe belefogunk. Fél munkákat végezni sose jó. Akkor majd egyeztetünk, ha már tudjuk, hogy mi merre hány méter vagy éppen amikor már tudjuk, hogy mikor érünk rá. – a hangomból kicseng a jókedv és a boldogság is. Már várom azt, amikor a régi időket még jobban a jelenbe hozzuk, vagy éppen még a korábbi buliknál is jobbat csapunk. Akkor a lakásra gondolj úgy, hogy a tiéd is. Bízom benned és te nagyobb hasznát fogod ott venni, mint én veszem. Nem is értem, hogy miért vettem meg, vagyis miért béreltem ki olyan hosszú időre. Legalább még egy dolog az életemben, amire nem tudok konkrét választ adni. Szóval nyugodtan kezdj el átköltözködni oda.– a mosolyt továbbra se lehet letörölni az arcomról. Örülök annak, ha nem csak úgy ott fog üresen tengődni és szívesebben adom ki neki, mint valami ismeretlennek, legyen szó diákról vagy éppen családról, vagy oda költöző munkásról. Így legalább tudom, hogy jó kezekben lesz az ingatlan és nem kell féltenem. Ez akkor is hatalmas tett volt tőled. Nem lehetett könnyű ez az egész, illetve sose gondoltam volna azt, hogy bármilyen értelemben is egyszer életet adsz majd egy csemetének. – vallom be neki a dolgot. Bólintok arra, hogy neki még lehet gyereke. Nekem nem, legfeljebb csak kölyköm. Ő nem szeretne gyermeket, nekem már megfordult a fejemben régebben, de szép lassan ez a dolog eltűnt, mélyre temettem. Fura dolog az élet. Az orvoslás tényleg fura ilyen téren, hogy nem az számít, hogy megmentesz egy életet, hanem sokkal inkább a szabályok diktálnak. Azt hiszem ilyen téren eléggé romlott a világ. – egy kisebb elmélkedés közepette beszélek, hiszen emlékszem, hogy a háború idejében szinte tényleg csak az számított, hogy minél több katona vagy csak egyszerű ember, gyermek életét mentsük meg. Ugyanakkor valamilyen szinte mi is gyilkosok voltunk, amikor tudtuk, hogy nincs menekvés és csak napjai vannak hátra az illetőnek. Nézni mások szenvedését vagy esetleg megkegyelmezni rajtuk. Az életük a kezünkben volt… AZ volt, de sokkal inkább bonyolult volt minden, de már vége van, így értelmetlen a múlton rágódni. Amúgy se voltam olyan, aki túl sokáig bírt megmaradni egy valaki mellett. Azt hiszem, hogy ahhoz már egy kisebb csodának kellene történnie. – egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Nehéz úgy élni az életedet, hogy még a múlt démonai bármikor képesek leigázni, földre teríteni és nevetve nézni azt, ahogyan szenvedsz, miközben az életedet még jobban összekuszálják. Iszapbirkózás, mi? Miért érzem, hogy csurrant és cseppent is egy kicsi? – kérdezek vissza nevetve, hiszen sejtem, hogy mi történhetett, de az már tényleg nem rám tartozik. Jó látni azt, hogy minden rendben van vele, legalábbis neki is kijut kicsit a jóból. Senkinek se árt egy kis szórakozást és a mámor eme fajtájának a megtapasztalása. De akkor most ti újra együtt vagy csak volt egy kisebb „ünneplés” a viszontlátás örömére?– pillantok rá kíváncsian, miután lenyeltem az a falatot a számból. Sose szerettem tele szájjal beszélni, így sietve törlöm meg a morzsáktól is a számat, majd lerakom a szendvicset az asztalra és belekortyolok az italomba. Köszi!– szólalok meg sietve és egy elnézést kérőpillantás keretében, de mostanában semmilyen értelemben nem ettem túl sok mindent, így nem csoda, ha pár falatra elcsábultam egy-egy hosszabb hallgatás közepette. Ezt örömmel hallom, hogy jól sült el a dolog. Meddig maradsz Fairbanksban? Csak ma vagy még egy-két napot? - a kérdéseket követően egy aprót belekortyolok az italomba.
- Legalább nem unatkoznánk ott sem. Vigyorodom el, persze nem hiszem, hogy jót tenne nekem, hogyha lecsuknának, akármilyen kis időre is, de a gondolattal eljátszadozni egész szórakoztató. Azért rácsok mögött már biztos nem így gondolkodnék. Bűnöző nem vagyok, a szexuáliséletem meg nem tartozik a nagy publikumra. - Szuper. Bólintok rá a dologra. Határozottan jól fog jönni némi ereszd el a hajamat, alig várom, mostanában tényleg jóval szolidabb életet éltem, már magamhoz képest. - Miért, nem is voltál akkor ott sokat? Akkor tényleg nincs sok értelme fenntartani. Persze együtt lakni bulisabb lenne, de hát ugye ez még nem lefutott dolog akkor nálad. Nem igazán értem, min gondolkodik, de ha a falka tagja lesz esetlegesen, ingázóként akkor is láthatom majd szerintem bőven, csak össze kell egyeztetnünk a dolgainkat. Nem tudom elképzelni, de a véleményemet már elmondtam a dologról, rá vagy lebeszélni már nem fogom, az nem az én stílusom. - Átköltözködnöm nem nagyon kell, még ki sem pakoltam, nem szeretek valamivel duplán fáradni. Mosolyodom el, igen, ez azt jelenti, hogy jelenleg bőröndből élek, akkor lesz para, ha elfogynak a tiszta cuccaim, de Primnek hála ezzel nem lesz probléma, mert amint visszaértem Anchorageba, már cuccolok is oda. Nekem aztán az ilyen ajánlatokat nem kell kétszer mondani. - Na, azt én sem gondoltam volna. Fura dolgokra készteti az embert az élet. Valóban nem volt fáklyásmenet, inkább lelkileg volt kellemetlen feldolgozni, hogy bár bennem növekedett, de valójában nem az én lányom. Sóhajtok fel, eleinte nem volt könnyű, de már meg sem fordul a fejemben a téma, hacsak szóba nem kerül, mint most. Egyébként is, inkább az anyjára hasonlított mindig is, aminek őszintén örülök, legalább kevésbé zavarta össze a fejeket. Azt nem gondolnám, hogy akkora tett volt, szerintem az emberek nagy része bármit megtenne a testvére érdekében. Az ő boldogsága nekem mindig is nagyon sokat számított. - Igen... Undorító. Ha nem ő lett volna ott, meghalok, de ezzel valahogy senki sem foglalkozik. Csak csóválom a fejem. Rendkívül kellemetlen, hogy ilyen előfordul a mai világban, de sajnos ez az, amiben élünk. - Nem tudom, veled kapcsolatban ez valahogy abszolút nem tűnik lehetetlennek. Bár tudom, te is estél már szépen pofára, de akkora céda sem vagy, mint én. A kapcsolatok szerintem fölöslegesek, az én esetemben már születésük előtt halálra vannak ítélve. Nem pálya nekem, de ő azért valamivel szolídabb nálam, de azt elhiszem, hogy jelenleg nem vágyik ilyesmire, de talán egyszer majd fog, neki több ideje van, mint nekem. - Nem is kicsi. Nem fogok percről percre beszámolót tartani, de aligha vágyna rá, meg egyébként is sokkolná a dolog, azt meg nem szeretném. - Együtt? Újra? Jesszus, dehogy. Egyrészt régen is csak összefeküdtünk egyszer, és most sincs szó másról. Talán egyszer-kétszer még elő fog fordulni! Esetleg idővel még össze is barátkozhatunk, ha majd elfelejtette, hogy évtizedekig utált. Az se ma lesz. Rántottam vállat, pár kellemes dugás még úgyis belefér, köztünk másról sosem volt szó. - Elvileg holnapután már kész lesz a kocsim, addig biztosan. Aztán majd ingázom, ami kell a népeknek. Szóval akárhogyan is lesz, legalább fogjuk még látni egymást. Kacsintok rá vigyorogva, és én is eszem egy pár falatot. Mint azt már beszéltük, nem akarjuk elveszíteni egymást, ha már így újra összefutottunk. Később előkerült némi szesz is, meg esetleg pikánsabb témák, de nem vadultam be, nem akartam egyből így indítani az új helyen. Viszont annak végig nagyon örültem, hogy Primmel lehetek, sosem hittem volna, hogy olyanba futhatok itt, akit ennyire szeretek.
// Részemről ez most záró lenne, mindjárt megy egy pm is! Köszönöm szépen a játékot! <3 //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szerintem mi még valami poros és unalmas városban se unatkoznánk. A világnak néha már lehet rettegnie kellene tőlünk. – szólalok meg mosolyogva és jó kedvűen. Hiszen minket se kell félteni. Szeretjük használni a fejünket és őrült ötletekkel feldobni a napunkat, s mások napját is „bearanyozni”. Egy vagy maximum két hetet töltött csak ott. Mondhatni csak egy újabb állomás volt az életemben, de talán egyszer az lesz a végállomás is. – Rándítom meg a vállaimat, hiszen kár lenne ezt túl magyarázni. Tudom, hogy Wendy-nek igaza volt azzal kapcsolatban mondott, de még ennek ellenére se egyszerű ez az egész dolog. Túl sok minden kavarog az elmémben és hirtelen tényleg nem is tudom, hogy mire kellene legfőképpen figyelnem. Jobban mondva melyik belsőhangra. Akkor még szerencse, hogy időben szóltam és nem találtál egy másik helyet magadnak. – szólalok meg mosolyogva, mert tényleg örülök annak, hogy ő fog oda költözni. Így akár bármikor meglátogathatom. Természetesen hívatlanul nem állítanék be. Ennyire elvetemült se vagyok. Csendesen hallgatom azt, amit mond és néha bólintok. Fogalmam sincs, hogy milyen érzés lehet valakinek a gyerekét kihordani, hiszen már azt se fogom megtapasztalni, hogy egyáltalán sajátot milyen lehet. De akkor is úgy gondolom, hogy nem tett kis dolgot Wendy. Lehet bármennyire is szoros a testvéri kapcsolat, akkor se lenne képes erre mindenki, hiszen az emberre biztosan nagy lelki ereje lehet egy ilyennek. Főleg, ha azt nézzük, hogy Wendy sose szeretett volna gyereket. Pontosan, az orvostudomány ilyen téren egyre rosszabb. Régebben legalább csak az számított, hogy az emberek életét megmentettük. – szólalok meg egy kisebb sóhaj keretében. Természetesen akkor háború dúlt, de akkor is jelenleg is ennek kellene lennie az elsődleges célnak és nem annak, hogy a hülye szabályokat betartsuk. Igen, ebben van valami, de akkor se hiszem, hogy lesz olyan, hogy első pillantásra szerelembe esek, ha meg is történne, akkor szerintem még magam előtt is képes lennék tagadni. – rántom meg a vállaimat. Volt olyan időszak, amikor eléggé céda életet éltem, de valahogy sose vonzott egy idő után már ez az élet. Természetesen az elmúlt évtizedek alatt se lettem apáca, de annyira könnyűvérű nőse lett belőlem, aki minden reggel másik pasas mellett ébred. Képes vagyok nélkülük is élni, de néha egy-egy kaland azért az én életemet is tarkítja. Mosolyogva hallgatom őt, majd inkább csak bólintok, hogy tökéletesen megértem ezt a helyzetet is. Nem fogom faggatni se, mert nem rám tartozik, illetve ennyiből is megértem, hogy miről beszél, hiszen nem ma láttam meg a napvilágot. Azt mondják, hogy egy kis veszekedés után jót tesz a szex, békítő hatású lehet, de Wendy-t ismerve ez se lehet könnyű menet. Pontosan én se tudom, hogy mi történt korábban köztük, csak annyit, amennyit eddig a barátnőm elmesélt. S abból próbálok következtetni, de idővel inkább feladom, hiszen nem rám tartozik ez az egész. Ha kell, akkor mellette fogok állni és ott leszek neki, de őt se kell félteni. Akkor este odaadom neked a kulcsokat, ha gondolod, s akkor már elkezdhetsz majd átcuccolni oda. – szólalok meg mosolyogva, majd pedig én is folytatni kezdem az evést. Idővel pedig még több téma és ötlet kerül terítékre, miközben szép lassan az alkohol is előkerült. Szinte már sötétedet, mire elindultunk vissza a városba és végül úgy, mintha sose váltunk volna el, úgy köszöntünk el egymástól és közben megfogadtuk azt is, hogy most már gyakrabban fogjuk látni egymást. Reménykedtem, hogy így lesz.
Life Őszintén szólva, ha apu miatt nem edződtem volna meg igen fiatalon lélekben, mostanra már bizonyosan a pszichiátrián kezelnének valamerre idegösszeomlással. Igazából most másra se vágytam, mint ellazulni és a problémáimról tudomást sem venni. Nem akartam gondolkozni azon, hogy mit fog hozni a holnap reggel. És erre az alkohol tökéletesen megfelelő elegynek ígérkezett. Leszegett fejjel haladok a tömegben. Félek. De! Félni emberi szokás. Hogyne, mondják ezt azok, akik még életükben nem rémültek meg annyira, hogy a gyomruk úgy reszketett, mintha valamiféle belső áram rázná. Az adrenalin dühödten zubog az ereimben, és érzem a térdemben és kezeimben a remegést. A gyomrom összekuporodott, megfélemlített kiscicaként remeg a bordáim alatt pár milliméterre, és ha ettem volna bármit is a mai nap folyamán, minden bizonnyal az első kukába szépen kirámolnám mindenféle idegbaj nélkül. És a következő pillanatban jeges borzongás futott végig a gerincem mentén, mintha jégkockákat nyomtak volna a nyakamhoz, és a lélegzetem előbb felgyorsul, aztán nemes egyszerűséggel eláll. Nyelek egyet, ahogy felöltöm térdig érő fekete szövetkabátomat. Egyszerű blúz simul vékony alakomra, passzos, vastag anyagú farmernadrágot húztam a hideg ellen. Bolyhos, jól bélelt zoknim miatt küszködve húzom fel magas szárú csizmámat, és mikor végeztem, elégedetten rántom a cipzárt a helyére, aztán hanyagul hátrasimítok egy kiszabadult tincset… Ideje haza menni!
Homecoming
Szeretem a havazást, a havat és mindazt a szépet ami ilyenkor megjelenik. Szeretek hógolyózni, hóembert építeni, szánkózni, korcsolyázni, lovas szánon utazni. Idegesen gyűröm a fülem mögé világos méz szőke hajamat, ajkamba harapok, és legszívesebben sikítanék. A gyomromat görcsbe rántja a remegő ideg, ahogy belegondolok, hogy titokban kell tartanom pár dolgot Apáék előtt… ám tartanom kell magam: a pozitív oldalát kell néznem. Ennek van olyanja? Symarával talán tudnék erről hosszasan csevegni, de apa lehet azt se tudja mit mondjon. Nekem meg kellene egy kis tanács efelől. Kell egy traccspartit, pizsipartit szerveznem, ahol csak Sym és jómagam vagyunk jelen. Igen, ez egy jó megoldás lenne a dolgok kikérdezéséről. De most.... Beosztásom eddig is rugalmas volt, most se fog talán változni, ám mégis nagyobb felelősség szakad rám, mintha... Baah! Még kigondolni is borzalmas. A mobilommal egy fotót készítek a snowboard pályáról és küldöm is tovább egy MMS-ben Apunak. Elmosolyodom, aztán eszembe jut, hogy ennyiből nem is szűrik le hogy mi a helyzet. Hamar pötyögök egy SMS-t is mellé: "Nézzétek meg a versenyt!" És egy képet is mellékelek hozzá. Egy hete jelentkeztem erre. Amolyan snowboard verseny, de egy 4 perces reklámhoz készül. Menni akartam. Nem baj, ha ezer alkalommal is elbukok. Mindent számításba véve, menni fog.…Ha nem tudom a választ egy kérdésre, az még nem ok arra, hogy egy tündérmesével próbáljam megmagyarázni. Az ellenfelem profin nyomatta… nincs kételyem abban, hogy veszítenék…de hinnem kell. Ami lehet kevés is lesz. Nem sokan érkeztünk erre, azt hitték amatőrök lesznek csak, de mi profik vagyunk… élő közvetítés…. Egyéni versenyzőként jelentkeztem. Tehetséges vagyok és szerény…Ráadásul a szerződés miatt ingyenes utat biztosítottak és ez pont megtette, hogy hazatérjek.
„A versenyen csak érvényes baleset biztosítással lehet elindulni! A baleset biztosítás a nevezéssel együtt is igényelhető a szervezőnél. A versenyen minden induló a saját felelősségére indul. A versenyszervezőség a versenyen előforduló bármiféle balesetért felelősséget nem vállal.”
Ezzel is tisztában vagyok, de nem tántorít el már semmi. Csak érdekes belépővel akarok apa elé beállítani! A mobilt eltéve még várakozok kicsit a startig, aztán GO. Lesiklok a lejtőn, a snowboard deszka és jómagam egységben vagyunk és egyé válunk ez alatt. Nem mehetek fel csak azért a csúcsra, mert a kötelességemnek érzem. Az sem lehet ok rá, hogy felvételeket szeretnék készíteni onnan. Az sem elég, hogy egy remek sztorit készülök kanyarítani erről. És hát másvalaki kedvéért sem tehetem, mert az illető ott sem lesz, ha össze találnák omlani. Az egyetlen, amiért megtehetem, az az, hogy belső késztetést érzek rá, vagyis hogy személyes okom van rá. A különféle versenyeknek nem az a haszna, hogy valaki megnyeri őket, hanem éppen az, hogy mindenki bemérheti a saját tehetségének szintjét. A fenekemre huppanok - kabátomnak szélei szárnyként rebbennek -, a hajam az arcomba libben színházi függönyként. Rohadtul nem ez volt a mai programom. Idegesen rágom az alsó ajkamat, és újra meg újra levetítem magam előtt a képzeletbeli listát, amit arra az esetre írtam, amikor majd hazaérek, és mindent elintéztem már a mai napra… egy sóhaj után pöccintem le a deszkát a lábamról és túrom fel a fejemre az ehhez használ szemüveget is a sapkámra.
Épp a kanapémat nyomtam és valami idióta játékkal játszottam az egyik játékkonzolomon, mikor a telefonom rezgett. A játékot le se állítva néztem a világító telefonomra, ami mellettem fetrengett az ülőgarnitúrán, nézve, ki akar már most zaklatni. Ha valami ilyen életbiztosítási ügynökségtől, vagy tudja rák, kitől kapok üzenetet, akkor azt kapásból ignorálom, ha a falkától, fontos ügyben keresnek, akkor pedig már ugrok is. Vagy úgy általában, ha valakinek szüksége van rám. Viszont most valaki olyan írt, akire nem számítottam, ezért szinte egyből dobtam is félre magam mellé a kontrollert, hogy megnézzem, mit akarhat a lányom. Olyan régen beszéltem már vele, hogy… igazából nem is értem, miért ír. Azalatt az egy másodperc alatt, míg a telefonomért nyúlok, minden átszalad a fejemen. Hogy valami baj történt, és utaznom kell hosszú, többezer mérföldet. Az is, hogy végre hazaköltözik. Elég sok minden megfordul a fejemben, de végül elolvasom az üzenetet… üzeneteket jobban mondva. A kép ismerősnek tűnik, de nem teljesen értem. Aztán jön az üzenet is. Baszki, hogy itt van a városban? Mikor jött? Meg… Szemeimre tágra nyílnak, és már tárcsázom is Symet. Eközben már ki is nyomom a gépet, a tévét, mindent, és ha Sym fel is veszi a telefont, akkor semmi köszönés nélkül szólok bele, hangomban teljes izgatottsággal. Mint mikor a gyerek megkapja a karácsonyi ajándékát. Mint mikor Kristin megkapta régebben a karácsonyi ajándékait. Csak kicsit mélyebb hangon. - A lányunk a városban van. Snowboard pálya. Verseny. Nem igazán sikerül teljes mondatokat alkotnom, de azért is, mert kapkodom magam, és már veszem is felfele a kabátomat, miközben ha Symmel még beszélünk egy-két szót, valamit biztos elhadarok, de szeretném rövidre zárni a beszélgetést. - A pálya előtt megvárlak. Szóval ne késlekedj sokat. És a telefont ezzel le is teszem, aztán már indulok is a helyszínre. Lépteimből nem jön le, hogy épp amúgy rohadt izgatott vagyok, mert teljesen normális, kimért léptekkel haladok. Csak nem akarok olyan sokat várni Symre sem. Végül néhány perc múlva megérkezek a helyszínre, ott pedig várom, hogy Sym beforduljon oda. - Ne kérdezd, mikor jött, most tudtam meg én is. Mondom neki, miután odaért hozzám, aztán már haladhatunk is befelé, keresve, hol is van az a fene verseny.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Régóta nem hallottam már Ry-ról, a tábortűznél se nagyon beszélgettünk, de legalább pár szót váltottunk. Eddig se voltunk már összenőve, de a válás óta pedig kevesebbet találkoztunk. Barátok maradtunk, vagy valami olyasmi, de azért jobb volt tőle kicsit távol lenni, ezért se bántam azt, hogy kiköltöztem a lakból. Fogalmam sem volt arról, hogy ő mennyit hallott a pletykákból, de jelenleg még semmilyen fura vagy idétlen tréfát nem nyomott az orrom alá ezzel kapcsolatban, nem mintha túlzottan érdekelne. Legfeljebb lecsapnám őt. Én megtaláltam a boldogságot, s nem eresztettem volna el más kedvéért. Boldog voltam és szerelmes, még ha ez hihetetlen is volt. Az élet mindig is kiszámíthatatlan volt, s most még inkább. Itt volt a lányom egy ideje már, a másikról semmit se hallottam. Bár néha azon is meglepődtem, hogy miként lett olyan, amilyen. Én sose éreztem úgy, hogy ennyire kalandvágyónak neveltem volna a férfiak terén, vagy néha úgy viselkedjen, mint egy tinédzser még ennyi idősen is, de talán ebben még inkább az apjára hajazott. Vagyis ez is azt támasztotta alá, hogy a bor nem válik vízé, - bár Ryder se volt ennyire könnyű életű szerintem sose, lehet néha gyerekes volt, de az másabb volt-, de azért jobb lett volna, ha belőlem is több marad meg benne, ha már részben én neveltem fel, de ennek ellenére szerettem őt és igyekeztem még mindig a helyes irányba teregetni, ha meghallgatott, vagy esetleg felhívott. Már régóta nem hallottam felőle és eléggé aggódtam érte, de Ry múltkor azt mondta, hogy minden rendben van vele, így annyira nem is aggódtam. Éppen a konyhában pakolásztam és főzni készültem, amikor megszólalt a telefon. Sietve nyúltam érte, majd amikor megláttam a nevet a kijelzőn, akkor nem értettem, hogy mit szeretne. Sietve vettem fel, de mielőtt bármit is mondhattam volna megszólalt. A szavai megleptek, s egy pillanat erejéig nem is tudtam mit mondani. - Rendben, azonnal indulok! – szólaltam meg sietve, hiszen Kristin itt volt. Vajon csak a verseny miatt érkezett? Miért nem szólt hamarabb? Nekem miért nem írt? Valamit elrontottam volna a hosszú évek alatt? Esetleg haragszik azért, mert az édesapjával elváltunk egymástól? Pedig ő is tudta egy idő után, hogy miatta maradtunk együtt, s hogy szemet hunyok az apja tettei, vagyis inkább kalandjai felett, hiszen rábólintottam, hogy legyen nyitott házasság. Más választásom nem volt. - Hamarosan ott leszek! – s azzal le is tettem a telefont. Az ételeket beraktam a hűtőbe, majd belebújtam a kabátomba, s a csizmámba és már indultam is a táskám és a kocsi kulcsok társaságában az autóhoz. Sietve hajtottam végig a városon, egészen addig, amíg kocsival lehetett menni, majd pedig gyalog vagy éppen felvonóval közelítettem meg a helyet. Amikor pedig meglátom az exférjemet, akkor sietve indulok el az irányába. - Miért nem szólt korábban? Történt valami, amiről nem tudok? – pillantottam rá kérdőn, majd pedig végig drukkoltam az egész versenyt, hogy úgy sikerüljön neki, ahogyan szeretné. Tudtam, hogy eléggé maximalista, amint pedig vége volt elkaptam Ryder kezét és magam után vonszoltam, de elég hamar el is engedtem, hiszen elég fura volt. - Keressük meg, hátha végre válaszokat kapunk! – legbelül pedig milliónyi kérdés és félelem kavargott bennem, amikor pedig megláttam Kristin-t, akkor mosoly ült ki az arcomra. - Kicsim! – szólaltam meg barátságosan, majd ha engedte, akkor anyai pusziban és ölelésben részesítettem, de annyira régen nem láttam már.
Annyi minden rossz dolog történt mostanában. Jól esett végre egy kis kikapcsolódás, amihez a snowboard pálya megfelelő helyszín volt… A srácok Sidneyben, ökrök. De itt van Axel… a veté… AAh, nem is akarok ilyeneken gondolkodni. Nem kéne. De minél inkább arra koncentrálok, hogy kiverjem a fejemből, annál inkább kattogok rajta. Ez mindig így van mindennel. Nem mondom, hogy hamar vagy könnyen beilleszkedtem ott az új környezetbe. Mindenben a legrosszabb az volt, hogy távol voltak tőlem, a családom. Nem ölelhettem át őket, nem hajthattam fejem a vállukra. Mondhatnám, hogy magányra vágyok, de az hazugság lenne. Egyáltalán nem akarok egyedül lenni, sőt! Symmel és Apával akarok lenni… meg a haverokkal. Lehet hogy meg sem kapta az SMS-t vagy falkaügyük van és ki se jönnek értem. Vagy még több nyugodtságra vágynak… A nyugalom nekem se ártana, mert egyre kevésbé tudom értelmezni a helyzeteket, s így kézben tartani sem, amivel arányosan növekszik bennem a negatív érzelmek árja… Úgy de úgy utálom komolyan. Hiába is töröm a fejem, nem tudom miként juthatnék egyről a kettőre. Egyfajta ördögi kör az életem mostanában. Az egyik csapást követte a másik. Most hogy itthon vagyok, talán könnyebb lesz a dolgom, de a visszaszokási nehézségek ugyebár. Elém lépett valaki, miközben bíbelődtem a deszka lecsatolásával… A hangja olyan, mint ha egy puha meleg takarót csavarnék magam köré. - Sym! - sikkantok izgatottan, a szívem a torkomban dobogott a hatására, majd ahogy lecsatoltam a bakancsomról a deszkát, már pattantam i fel, hogy egy szoros ölelésbe vonjam a nőt. Anyámat. Nem vérszerinti, de nekem akkor is az egyetlen lesz mindig. - Annyira szeretlek. - mormolom mosolyogva. A sírás kerülget, de erősnek kell maradnom. Nekik sem lehet könnyű, de egymás mellett állnak ha arról van szó. Elengedem, hogy apát is finoman megszorongassam az ölelésembe zárva. - Szia… - adtam puszit a szőrös képére és végig néztem arcának vonalát. - Látom még nem szántad rá magad, hogy megnyiratkozz… - csalódott sóhajtással csóválom meg a fejem, majd csintalan mosollyal ököllel a vállába csapok. - Annyira örülök nektek. - izgatottságom még mindig nagy és ez nem is múlik el. Újra átölelem aput és a fejem a mellkasán pihen és jól magamba szívom az illatát. Hiányzott. Symara is. Nagyon. Szeretem őket. Ebben a dologban megingathatatlan vagyok. Nekem ők jelentenek mindent, az egész életemet. Ha elveszíteném őket, nem maradna semmim…. Próbáltam tanulni Sidneyben is, minél többet, hogy legalább ebben ne lógjak ki a sorból, de még így is butának érzem magam köztük sokszor, hogy kettő nyelven beszélek folyékonyan. Soha nem leszek elég jó. Apáéknak talán igen, de a többieknek nem. Három kilót fogytam, az idegeskedéstől és a bizonytalanságtól az elmúlt egy hónapban. Visszafordulok a deszkához és felveszem a hóból, közben visszafordulok feléjük. - Azt hiszem… megvagyunk…Majd este felé vissza kell jönnöm pár dolog miatt. - néztem fel a többi utolsó lecsúszóra, majd vissza Symarára kellemes mosollyal fürkészve arcát. - Csinos vagy. - jegyzem meg, miközben végig pillantottam rajta. De ugyanúgy mint én, ő se nőtt egy centit se. Apa… nos őt hagyjuk. Egy oszlop is megirigyelné a magasságát. A cuccaim, a kettő utazótáska a buszon van, majd ha indulunk akkor beugrok értük. - Amúgy mi a helyzet? Miről maradtam le? - érdeklődök azért, de ezt talán máshol kellene, de olyan kellemes idő van most, hogy maradhatnánk még. Kicsit.
Tűkön ülve várom, hogy megérkezzen végre Sym. Nélküle nem akarom a lányunkat látni. Pláne, hogy Kris még azt sem tudja, hogy amúgy elváltunk, pláne, hogy külön költöztünk. Ezért is gondolom, hogy csak nekem küldött üzenete, lévén úgy gondolta, még együtt élünk. De mit keres itt, azt még mindig nem értem. Félreértés ne essék, örülök, hogy itt van, de… akkor is, miért jött vissza, egyetlen szó nélkül? - Hidd el, nekem is több kérdésem van, mint válaszom. Na, menjünk! Aztán beljebb is haladhatunk. Keresünk valami helyet, ahol figyelhetjük a versenyt. Egek, milyen jó újra látni a lányunkat is… Olyan régen találkoztunk már személyesen, hogy bele sem merek gondolni. Nem változott szinte semmit, kinézetre legalábbis semmiképp. Bár ki tudja, lehet egy-két piercinggel több lett azóta neki, amúgy is annyira szerette már a szemöldökén lévőt is. Meg sem lepődöm, hogy Sym vezet megint engem. Én úgy gondoltam, hogy megvárhatnánk, míg legalább átöltözik, vagy valami, és utána beszélünk vele. Akármennyire is hiányzott már a lányunk, egy kis pihenőt ő is kaphatott volna, mielőtt lerohanjuk. De nekem így is megfelel. Ennyi jár, ha már ilyen váratlan jött ide. Mosolyogva figyelem, ahogy egymással ölelkeznek, karba teszem a kezemet, és hagyom, hadd legyen most ez a pillanat az övéjük. Mikor végül elengedi Symet, én lépek közelebb, hogy szorosan magamhoz ölelhessem, és hogy hajolgatni se nagyon kelljen, a feje búbjára nyomok egy csókot. Végül csak sikerül valahogy a magasságomba másznia a lányunknak, és ad egy puszit az arcomra. - Miért tenném? Mindig is úgy hittem, a szakállam méltóságot kölcsönöz. Vonok vállat nemes egyszerűséggel. Eszem ágában sincs megszabadulni tőle, már úgy hozzám, jobban szólva, rám nőtt. Meg nem szokott senki sem érte szólni, csak mikor tényleg nem nagyon van erőm ápolgatni, és nő, mint a fene, aztán sehogy sem áll. De különben szerintem semmi baj nincs vele. Karba tett kézzel állok, miután végül elenged. Hallgatom, amit mond, és aztán a kérdésére pedig kínomban kezdek el kuncogni. Nem várhatja el, hogy erre másképp reagáljak. - Ez most komoly? Te nem hívsz minket, alig beszéltél úgy általában velünk, és még azt várod, hogy mi kezdjünk bele a mesélésbe? Örülök, hogy látom, kétség kívül, de mérges is vagyok rá valamilyen szinten, hogy nem beszélt semmit hozzánk, és az egyik őrző társát kellett felhívnom, hogy válthassunk legalább néhány szót. - Sajnálom, kis hölgy, de nem mi tartozunk magyarázattal. A bohókás ábrázatomat a mai nap otthon felejtettem, úgy tűnik.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Ryder reakciója alapján nem régóta lehetett még csak itt és ő is most tudta meg, hogy a lányunk visszatért. Eme gondolatra több ok miatt is görcsbe rándult a gyomrom. Fogalmam sem volt arról, hogy már tudja-e Kristin azt, hogy nem csak külön élünk, de végül teljesen elváltunk Ry-al, ahogyan még ott van az a tény is, hogy az én életemben meg jelent egy új személy is. Másrészt meg akárhányszor rápillantottam Kristinre részben a saját lányom jutott eszembe, hogy valaha eljön-e az a pillanat, hogy így öleljem magamhoz és ne csak úgy, mint egy barát, a hűséges barátnő. Az se biztos, hogy valaha meg fog bocsájtani nekem, ahogyan még Dodó se sejti, hogy a lánya itt van… De most nem szabad erre gondolnom, így sietve ráztam meg alig láthatóan a fejemet. Csak bólintottam Ry szavaira, hogy menjünk, mert tényleg nem akartam húzni az időt. Felesleges lett volna. Amikor pedig megpillantottam Kristint, akkor mosoly automatikusan jelent meg az arcomon. - Én is kincsem. – mondtam neki őszintén, majd gyengéden végig simítottam az arcán. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de úgy éreztem, hogy a mosolya nem annyira őszinte, mint régebben volt, de nem tettem szóvá. Inkább csak átadtam Rydernek is a helyet, hogy egymás ölelésébe fúrhassák magukat. - Mi is neked, de miért nem szóltál hamarabb, hogy érkezel? Akkor ki is mehettünk volna elég a repülőtérre. – tényleg nem értettem, hogy miért az utolsó pillanatban szólt csak. S valószínűleg csak azért Ry-nak, mert fogalma se volt arról, ami a távollétében történtek. Csak bólintottam arra, hogy még vissza kell jönnünk ide egy-két cuccaiért, de azok megvárnak. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy itt van és reménykedtem abban, hogy nem is tervezi azt, hogy hamar elmenne. Túl régóta nem láttam már és nem tudtam volna oly könnyedén elengedni. Sose voltam jó a búcsúzkodásokban. - Köszönöm, te se panaszkodhatsz, Mosolyka. – játékosan megérintettem az arcát, majd elkaptam a kezét és közelebb húztam magamhoz. - Mindenkinek sok mesélnivalója van, de ebben igaza van apádnak. Te tűntél el a képernyőről, így előbb a te meséd jön. – majd elindultam kifelé a sátorból. – Esetleg beülhetnék az egyik vendéglőbe, vagy akár hozzám is mehetünk. Régebben szerettétek, amiket főzök. – pillantottam rájuk boldogan. – Nos, mi legyen? Merre tovább? – tártam szét a karomat kérdően, de közben végig a lányomat fürkésztem. – Minden rendben van kicsim? – tudta jól, hogy két farkas elől nehéz bármit is eltitkolni. Túl régóta éltünk már mind a ketten. Sőt, én még régebben, mint Ry, így könnyedén kiszimatoltam mindig, ha valamelyikük füllenteni próbált. Legfeljebb nem mindig tettem szóvá. Majd aggódva pillantottam az egykori férjemre is, mintha csak segítséget kérnék a ki nem mondott dolgok megtudásához.
Apa meg a szakálla, meg ez a hosszú lobonc össze vannak nőve. Nem hajlandó megszabadulni tőle. De ha nem hát nem… engem se zavar. Jó most egy kicsit szokatlan ez tény. Hiszen jó pár hete, talán már 2-3 hónapja is megvan, hogy nem láttam apát és most vissza kell szokjak a látványra. Ez van. Egy nap és teljesen természete lesz újra… Apa puszija pedig még mindig... imádom. Más szó nincs erre. Hiányzott mindkettejüktől a dolog. Sym simítása kellemes és még mindig imádom az ehhez hasonló megmozdulásait. - Meglepetés. - ennyire egyszerű a képlet. Nem magyarázom túl, ha előbb szólok, akkor 10 percenként hívogatnának, hogy merre vagyok… mikor érkezem és a szokásos aggódós szöveg. Elmúltam 25, jó aggódnak, meg miegyéb, ezt nagyon is tudom értékelni mindkettejüktől. Na de meséljenek szépen…apa kérdéseire összehúzom magam, pardon, csak a nyakam húzom be kissé és nyelvet öltök. No nem rá, hanem magára a helyzetre. Kis hölgy? Bajban vagyok… bajban a haza Houston.. ha ezt a szót említi, akkor tényleg kicsit mérges rám… - Jójójójó. - emelem fel felé védekezőn mindkettő kezem és Symre pillantok, mikor mondja, hogy apámnak van igaza. - Nem lehetne ezt a részt holnapra hagyni? - érdeklődöm, mert ezzel most tényleg nem akarok foglalkozni, akármennyire is bántja őket a dolog. Nem hívtam őket. Nem hagytam semmi üzenetet. Okom volt és gondok voltak, de nem kötöm az orrukra egyelőre. Ez az én problémám egy része… majd anyu felé pillantottam. - Régen? Miért? Apa már nem szereti a főztödet? - tényleg meglepődtem na, vagy rendelnek, vagy mindenki épp máshol eszik, vagy most mi van? Hiszen ő itt volt, akkor miért nem esznek együtt? Nem értem... tényleg nem és zavar. - Nekem különben mindegy, egy lovat is megtudnék enni, "farkaséhes" vagyok. - hagytam az előző témát, kezemet a tarkóm mögé tettem, ujjaimat ott összekulcsolva és figyelve őket. - Persze! Jól vagyok. Tényleg. - kacsintottam rá mosolyogva, bár a lelkemen csapódik ekkor egy újabb ajtó, leemeltem a kezeim magam mellé apunak dőltem. - Kicsit fáradt vagyok, de a mai napot rátok akarom szánni. - na nem minta vissza mennék és eltűnnék a képből, de lehet holnap mindkettejüknek dolga lesz. Hiszen a farkasoknak rengeteg dolga van, pláne akkor ha falkába tartoznak.
Csak megrázom a fejemet arra, amit a lányunk mond. Meglepetés. Marha jó meglepetés, tényleg. Alig beszélünk valamit egymással, mert vagy nem veszi fel, vagy pedig ő nem hív. Mit ne mondjak, ez a meglepetés nem épp a legjobb időzítésben jött. Azért örülök, hogy még tudja, mikor kell fülét-farkát behúzni, mert most aztán tényleg legszívesebben lehordanám. Már, ha ilyen lennék. De nem bírnék egyszerűen üvöltözni vele. Jobb is így, az semmit nem old meg, hogyha ordibál az ember, mert valamit rosszul csinált a porontya. Az sokkal hatásosabb, hogyha teljesen érzelemmentesen küldöm el a szobájába, vagy pedig így kapja meg a büntetést. Mindkettőre volt már példa. Tudok én vasszívű is lenni, ha akarok. És meglehet, hogy szerettük Kristint mind a ketten, Symmel, mégis… gyerek volt. A gyerekeket pedig meg kell nevelni. Így, vagy úgy. - Jól van. Holnap. Mondom egy sóhajtást követően, és Symre nézek. Ha neki is okés, akkor nincs gond. Meghiszem, hogy fáradt. És, ha valami, az aztán biztos, hogy tényleg sok mesélnivalója lesz. Gyűjtse csak a gondolatait, gyűjtse csak. Mert hosszú napnak fogunk elébe nézni, már most tudom. A kérdésére sem ül ki semmi az arcomra, mint zavar, vagy hasonlók. A pókerarcot már régen megtanultam, és ilyen helyzetekben pláne jól szokott jönni. Karba tett kézzel állok még mindig, és Symre nézek. Főként a szemeimmel. ~ Lehetünk egyenesek is, vagy kitalálhatsz valamit. Te döntésed. Küldöm neki telepatikusan, aztán pedig rá is hagyom, mihez kezd vele. Kitalál valami jó kis történetet (biztos képes lenne rá), vagy in medias res. Én az utóbbit jobban szeretném, de kinek mi… - „Farkaséhes?” Ez most egy rossz szóvicc lett volna, igaz? Húzódik egy féloldalas mosolyra a szám sarka, de a következő megszólalásakor már ismét lekonyul. Egyaz… ismerem már a lányunkat eléggé, hogy tudjam, nála ez mit jelent, másrészt meg eleget éltem már farkasként, hogy tudjam, mikor hazudnak egyesek. Jó a szimatom. Sym is biztos észrevette. Ismét rápillantok, hogy ha akar, kezdjen bele, én viszont vállat vonok, hogy ezt akár tényleg hagyhatjuk holnapra is. - Talán a Lak van legközelebb, sőt… biztos. De oda nem lenne jó főzőcskézni menni. Szóval akkor, Sym, mutasd az utat! Kocsival jöttél amúgy is, nem? Te leszel most a sofőr!
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Örültem annak, hogy itt van Kristin, de annak még inkább örültem volna, ha nem nyeli el őt a föld időről időre, s nem csak úgy betoppan, hanem azért szól is előre. Lévén, hogy jó régóta nem járt úgy igazán itthon, hiszen nem egy év alatt végzi el senki se az iskolát. De inkább nem mondtam semmit se, hiszen sose az a fél voltam, aki túlzottan kirótta a büntetéseket. Megesett, de általában Ryder mindig beelőzött és ő volt olyankor mindig a rosszabbik szülő a Kristin szemében. Minden gyerek ilyenkor azt hiszi, hogy a szülői szigor ostobaság. Pedig nem az, de teljesen más kort élünk, mint régebben és én mit meg nem adtam volna, ha a családommal nőhetek fel. Ryder szavaira pedig bólintottam, hogy rendben felőlem aztán ráérünk holnap is megbeszélni a dolgokat. Bár jobban örültem volna a mának, de türelmetlen se vagyok. Ahhoz már talán túl sokat éltem, hogy mindig mindent egyből akarjak és amúgy is a magunk titkai is megvoltak. – Rendben van, akkor legyen holnap, de akkor már nem menekülsz. – s láthatja rajtam, hogy nem viccelek. Akkor már nem úszhatja meg. Megpróbálhat valami mesét kitalálni, de okos lány és biztosan rájön arra, hogy tudjuk mikor hazudik és mikor nem. Még ha nem is mindig tettük korábban szóvá, de azért kisgyerekkel az ember sokkal elnézőbb, mint amúgy bárki mással… Vagyis legtöbb esetben. Arcom vonásai nem rezdülnek meg, még akkor se, amikor meghallom Ryder szavait elmémben. Előbb vagy utóbb tudtuk, hogy mindenképpen el kell majd mondanunk neki a dolgokat. S talán jobb előbb, legalább ezzel is példát mutatunk, hogy az igazságot ki kell mondanod. - Amikor elmentél, akkor külön költöztünk, hiszen mind a kettőnknek meg volt a maga élete már. S már te se voltál itt. Mielőtt félreértenéd nem a te hibát, egyszerűen csak a szerelem elmúlt már jó régen, de te összetartottál minket. – s egy szelíd mosoly ül ki az arcomra, majd pedig az exférjemre pillantok. – Ne olyan régen pedig el is váltunk. – szólalok meg óvatosan és közben minden egyes másodpercben Kristint figyelem. Nagyon remélem, hogy nem fog sokkot kapni, így inkább nem is említem tovább a dolgokat, hogy én közben pedig más mellett megleltem a boldogságot. Mindent a maga idején. Majd Ry-t fürkészem, hogy mondjon már valamit. Hamarosan pedig a pillantásuk újra találkozik, hiszen mind a ketten kiszimatoltuk azt, hogy hazugság szaga terjeng a levegőben, de végül egyikünk se tette szóvá. Helyette inkább elindulok. - Nos, akkor gyertek. Amúgy is főzni készültem, így legalább lesz kivel elfogyasztanom. – mosolyodtam el, majd pedig mutattam az utat a kocsiig. – Milyen volt a suli? Szereztél barátokat? Nem fog hiányozni a meleg? – kérdeztem tőle kíváncsian, hogy ne álljon be ez a fura csend, hiszen egyikünk hazudik, a másik kettő meg pontosan tudja, így eléggé kínos volt ez a csend.
Nehéz napokon vagyok túl és szeretnék nem erről társalogni nekik. Örülök, hogy végre haza jöttem. Tényleg. Hiszen szeretem őket a mai napig. Most pedig a világ legboldogabb gyereke virít a hóban. Jó, hát… mérgesek rám mert alig beszéltünk az elmúlt hetekben, hónapokban…furcsa lehetett és ijesztő. hiszen ha nem is naponta, de két három naponta felhívtam aput, másnap meg Symarát, vagy amikor egy kisebb szünet volt, akkor haza evett a fene. A honvágy. Mostanában meg már az sem. De örülök, hogy nem nyaggatnak ilyenekkel ma. Örüljenek hogy épségben haza értem… mert én aztán majd kiugrok a bőrömből örömömből. Aztán a kettejük kapcsolatáról hallok ezt azt. A szám eltátom kissé, szemöldököm felszaladt a homlokom közepére és úgy meredek magam elé… El is váltak. Hát ez durva, hirtelen jött… - Öhm. - megvakarom a tarkóm, majd elhallgatok. Eddig is tudtam úgy ahogy, hogy az ő házasságuk nem épp megszokott. De ennek most örülnöm kellene? Sym így találhat magának való fickót… apa meg…maradhat apa. Ezzel el is mondtam mindent. - Hát az a lényeg, hogy boldogok legyetek. Mindketten. - tárom szét a kezem kettejük felé, mosolyom levakarhatatlan, még úgy is, hogy hirtelen jött a hír. Ezzel várhattak volna kicsit, míg haza érünk, legalább le tudtam volna ülni a „meglepetéstől”. - Mi lesz a kaja? - teljesen felizgultam a főzés szó hallatán, felkaptam a hódeszkám meg a laptoptatyóm előkerestem, majd apába karoltam és őszinte mosollyal pillantottam fel rá. Hiába nőttem fel, a mai napig imádom a szüleimet. A cuccokért majd visszajövök estefelé, még úgy is van mit elpakolnom a „turnébusz”ról. Meg amíg a verseny normálisan le nem zajlik, a jelentkezők elmehetnek és majd újra jelenésük van… Symara kocsijához mentünk. A deszkámat vagy a tetőre „csomagolom” vagy be az utastérre, Sym kocsija, oda teszem, hol nincs útban. Itt hagyni nem akarom, mert drága pénzért vettem… illetve nah, nyertem, de akkor is drága volt. - A suli? Őrület volt Sym! - nevetem el magam, majd az utolsó simításokat is elvégeztem a deszka körül. - A tanárunk őrült volt minden szempontból, szóval hiába a kora… ha egyszer nem nőtt fel még rendesen szellemileg. Jól tanított, csak épp a humorát sose hagyta otthon. - sóhajtok és folytatom. - Nem sokan voltunk…8-an jelentkeztünk a dologra. Jól elvoltunk. Meglepődtök, ha azt mondom a fiúkkal jobban elvoltam, mint a „letörött a körmöm” csajokkal? - nyitom az ajtót hátul, az anyósülést meghagyom Apának, majd befészkelem magam hátra szépen. Bekötöm magam, izgek- mozgok, majd elcsendesedett. - Tulajdon képen ez a hideg hiányzott piszkosul. - vallom be őszintén, mert furcsa volt az egész eleinte. - Nem is sajnálom, hogy eljöttem… - motyogtam kipillantva a hófödte tájra, majd elmosolyodtam. A tanulás elvégezve. Szakmaféle megvan, munka előkészítve, csak meg kell keresni, kell még valami? Sym és Apa….és minden jól is van. - Ja! Majd mutatok ám valamit, ha hazaértünk. - lelkesülök fel, hiszen hónapokkal ezelőtt csináltam nekik valamit. Igaz hogy egy hétbe került, de meg lett az eredménye. - És ti? Van valami új ezen a hófödte helyen? Újak? Régiek? Egybe? Külön? - hadarom a kérdéseket, de aztán csak nevetek az egészen… A szószátyárok királynője hazatért. Bírjátok az iramot?
Kezdőlap
//
