Hát itt van a kutya elásva. - Nem a külsejével van a gond hanem a hozzáállásával. A helyzet az hogy talál, csak hát egy idő után nem bír a vérével és repül a következőre. Mondjuk igazából nekem tökmindegy, hogy hogyan alakítja a saját életét, amíg nem megy a munka rovására, addig nem szólok bele... pontosabban csak akkor szólok bele, mint most Lilianne esetében. S jogos is volt, lehet komoly bajok lettek volna, ha nekem kell azt a véres tagot rendbe raknom a srácon... meg amúgy is, falkatagokkal inkább én foglalkozok. Nekem nem szúr szemet annyira, ha valakinek gyorsabban forr össze a sebe, mint kellene. - Ha tudnád hányszor hívtam fel rá a figyelmét... Hiába, annyi hadseregben eltöltött idő után már nem nagyon tudtam összeegyeztetni a szórakozást és a munkát. Túl sokszor láttam már példáját annak, mi történik azokkal, akik szolgálat teljesítés közben kilazulnak és nem figyelnek oda. Bár a cédasága meg olyan, amiért aligha lett volna jogom elítélni. Mielőtt Sarah-val nem találkoztunk megint én se voltam éppen egy monogám alkat. - Oké, jelenleg inkább nem hátrány. Ha összetöröm ezt a vackot bolondozásból akkor nekem kell kifizetnem a javítás árát. Legfeljebb kitalálunk valamit míg megyünk. Tán sokat élt nőstény, de mint mutatta eddig a nap, mindig lehet valami újat találni. De az esés az tényleg felejtős. Nem hiányzik, nem is is beszélve a sok hülyeségről, melyet eljárásnak hívnak. Nem, inkább megkímélném magam, hogy elessünk a masinával és utána hetekig rohangálnom kelljen egyik irodától a másikra, na meg kimerítsem a számlámat a javításokkal. Egy szó mint száz, felültünk a hójáróra, majd miután felbőgettem a motort, majd elindultunk. Az az igazság, hogy ez a gépezet képes lenne gyorsabban menni, mint amit most kihoztam belőle, de most direkt nem járattam maximumra. Lili csak egy kézzel tudott kapaszkodni jelenleg, egy előre nem látható bukkanó pedig eléggé kellemetlen lehet. Oké, aláírom, neki abban az egy karjában több erő van, mint Schwarzeneggernek fénykorában. ~Inkább maradjunk annál a forgatókönyvnél, hogy minden rendben megy. Szerintem épp eleget kaptál mostanában az élettől.~ A siklózóna mellett haladtunk el, pontosan az erdőhatár és a megtisztított terület határán haladva. Időről időre kerülgettem azokat, akik inkább ezt a módját választották a fel vagy lejutásnak a felvonó helyett, vagy éppenséggel rákiáltottam egy csoportra, akik túl nagy területet foglaltak el. Az ég áldja már meg őket, olyan nagy csoportban haladnak, mint ha az utcán trécselhetnének... aztán csodálkoznak, ha beléjük száll valaki, aki megbotlik. ~Mikor hét éve ideköltöztem még nem voltam a falka tagja. Béreltem egy lakást és ott éltem évekig... aztán amikor végül mégis csatlakoztam, inkább maradtam az eredeti helyemen. Megszokás, valószínűleg - meg azért lássuk be, nem hátrány, ha szükség esetén kéznél van egy lakás a város határában. - Viszont ha már a kérdéseknél tartunk, hogy lehet, hogy ennyi év után most találkoztunk először?~ Azért ennyi év elég volt, hogy legalább az őslakos falka nagy részét ismerjem, legalább is az arcát. Lilianne viszont egyáltalán nem rémlett a közelmúltból...
- Ezt valahogy sejtettem. Nem török én pálcát senki felett, nem érdekel, hogyan kezelik mások a nőügyeiket, lehetséges egyébként, hogy adott esetben, ha mondjuk csak egy kósza numerára vágynék, még hajlanék is a dologra, de ez nálam már rég nem jön szóba. Igazából sosem jött, legyen bármilyen nevetséges is a tény, hogy mindösszesen csak a férjemmel voltam együtt hosszú életem során. - Vannak, akik semmiből sem tanulnak. Bólintok, és bár nem tudok Nicholas problémájáról, de azt megértem, hogy a munkát mindig előtérbe kell helyezni, ha épp végezzük. Nem a mi esetünkben, mert nekünk még mindig inkább a falka az első, de a Casanova figyelme túlontúl is elkalandozott, márpedig ezt nem engedheti meg magának csak úgy, ha közben mások élete a tét. - Reméltem, mert most, hogy mondod, hó járót még nem törtem össze, de nem is nagyon szeretnék. Még a végén többet kellene helyretenni a kezemnél, az meg nem igazán hiányozna. Hamar felkeltem a Vörös Hold után, eszemben sincs a többszörösét fekve tölteni valami ostoba baleset okán. Az egészen biztos, hogy én innen csak akkor fogok leesni, ha ő is, illetve borul a gépezet is, de szerintem elég jól kezeli ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elő, bár sokszor rizikós, mi lapulhat a hótakaró alatt, de remélhetőleg emiatt nem kell aggódnunk. Tényleg nem jönne jól még egy baleset, egy napra kettő még tőlem is felettébb soknak számítana. ~Így van.~ Apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, roppant empatikus megnyilvánulás, kedves tőle, de férfiaknak ilyet nem mondunk, hajlamosak megsértődni rajta, mintha ez olyan rossz dolog lenne. Mindenesetre tényleg nem ismerem még, szóval nem tudhatom, hogy ez nála megszokott, vagy inkább csodaszámba megy. Engem nem kifejezetten érdekel, merre haladunk, meg kiket kell kerülgetni, türelmes típus vagyok, de azért abban reménykedem, hogy senkit sem fogunk elütni, mert az igencsak kellemetlen lenne, és nem szeretnék megint kórházba juttatni valakit, még úgy sem, hogy nem is én vezetem a járgányt. ~Áhh, így már értem. Egyébként, sokan vagyunk a megszokások rabjai, szóval nem csodálkozom, bár szerintem kifejezetten jó élni a Lakban is, de nem csodálkozom, ha valaki másként dönt. Ahogy néztem, páran a Hotelbe költöztek, onnan meg a Lakba, mindenki másként érzi jobban magát.~ Azon én is gondolkodom, hogy kellene egy belvárosi lakás, ha esetleg nincs kedvem felbumlizni a hegyre egy hosszú munkával töltött nap után, minden egyéb esetben mondanám, hogy bevenném magam Emmett vendégszobájába, de a kollégiumban ez aligha megvalósítható, ha lesz majd lakása, talán így teszek, egyelőre ez azonban még nagyon távlati dolog szerintem. ~Mi sem egyszerűbb, mint erre a válasz. Húsz évig mondhatni tanulmányi úton voltam, szóval nem éltem a városban. Márciusban érkeztem csak vissza. Épp idejében, hogy részese lehessek a Vörös Holdnak.~ Húzom el a számat, és azért az irónia is kicseng a gondolatbeli szavaimból. - Ennyi idő alatt bizony bőven sok olyan tag lett, akiket nem ismertem előtte, még a régi Őslakosok között is, nem hogy a pár éve érkezett falka soraiban…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Naja, csak tudnám miért vesztegetem az energiámat meg az időmet erre. Persze, farkasként aztán nem lehet panaszom a szinte kimeríthetetlen energiaforrásokból, de ezért néhanapján elgondolkozok ezen. Ez a hülyegyerek nem tanul a szép szóból, nem először, ráadásul már szemtanúja voltam, hogyan osztja ki egy régi nője egy új szerzeménye miatt... hogy aztán kezdődjön az egész elölről pár nap múlva. Persze, úgy, hogy régebben én is ezt csináltam jópár évtizeden keresztül nem nagyon lenne jogom elítélni érte a Casanovánkat... ennek ellenére megteszem, főleg azért, mert ezek nem egyszer pont műszak alatt történtek meg... aztán megintcsak itt jön képbe az, hogy mi a meglátásom a munkaidő és a szabadidő közti különbségekről. - Ajjaj, na ezt nem kellett volna mondanod... most hogy álljak ellen a kísértésnek? - vágok először szomorkás arcot, csak hogy meggyőző legyen az alakításom, de aztán persze elnevetem magam. Hogy hogyan állom meg? Megállom és kész, egyszerű a válasz. Az egy dolog, hogy tökkelütött vagyok, sokszor hülyéskedek de a szükséges pillanatokban bizony előjön a karós énem, amely nem ismer apellátát. Az bizony véghezviszi a szükséges lépéseket, akár tetszik másoknak, akár nem. Hiába, sosem voltam egyszerű eset, olyan meg aztán pláne nem, aki következetesen a középutat képviseli, tény nem tartottam magam se jónak, se rossznak, de a megoldásaim olykor eléggé szélsőségesre sikeredtek. Na, annak viszont örülök, hogy egyetértünk az állapotát illetően. Eddig mint ha annyira nem zavarta volna, de úgy tűnik haladunk. ~Na igen, a berögződések már csak ilyenek, főleg háromszázon túl. Már nehezen jön ki belőle az ember, akár jó, akár rossz~ - s nekem majdhogynem csak rossz van, főleg A rossz. - Ha választanom kéne én inkább a lakba mennék. Nem csodálom, hogy az őslakosok is így választottak, csodás onnan kilátás, meg valahogy természetközelibb is. S ki tudja, talán a közeljövőben szükségem is lesz rá. Nagyon a közeljövőben... ~Gondolom ennél azért te is jobb "üdvözlésre" számítottál, amit az a rohadék biztosított nekünk idén~ - érezheti, ahogy morgolódásomban megugrik az energiám és negatív érzeteket sugároz. - ~S merre jártál? Már ha nem hadititok. Amúgy igen, elég sok az új, vagy akár régiúj farkas a köreinkben. Bizonyos szempontból én is.~ Emellett... hopppáré. Hirtelen bemozdul alattam a hójáró, csinálunk is néhány nyolcast, mire egyenesbe tudom hozni. Ez meg mi a franc volt... aha. Lelassítva, majd hátranézve látom, hogy egy kiálló kövön mentünk át sikeresen. Remek, pedig már látom a végcélunka... és még ez a biztonsági járat? Remélem Lilit nem hagytam el útközben...
- Gondolom valamennyire csak szereted a munkádat, máskülönben nem viselnéd el. Vannak köztünk olyanok, akik abszolút nem béketűrőek, az én hátamon meg ezzel szemben fát lehetne vágni, szóval igazán nem meglepő, hogy mások meg mindenre fellobbannak. Ám a határok szükségesek, kell, hogy megálljt tudjunk parancsolni, a fajtánk fennmaradása múlik ezen. Ha valakit elkap a hív, rosszkor, rossz helyen, megvan rá az esély, hogy akad olyan személy, aki mindent lát, s az őrzők sem csípik el. Túlságosan kockázatos. Ő is elég idős már hozzá, hogy tudja, bár érzek valamit vele kapcsolatban, ami nem tetszik annyira, de egyelőre nem tudom megállapítani, mi az, ahhoz jobban kellene ismernem. - Önuralom, kedves Nicholas, önuralom. Kuncogom el magam, bízom benne, hogy nem kell csak azért összetörnünk szegény járgányt, mert én még nem szenvedtem ilyenen balesetet, szép is lenne, de komolyan. Mindenesetre különösképpen nem félek attól, hogy megtenné, ennél szerintem megfontoltabb. ~Igen, sajnos ilyenkor már nehéz változni, közel lehetetlen, meg hát, minek, akiket ismerünk, azok így szeretnek, vagy épp nem kedvelnek bennünket, és az sem változtatna semmit a dolgokon, ha éppenséggel mi magunk alakulnánk át…~ Sóhajtok fel, bár bevallom, nekem ilyesmi már rég nem jutott eszembe, nem változnék senki kedvéért. Élnék máshol, csinálnék mást, de ha valaki a köreiben akar tudni, az olyannak szeressen, amilyen vagyok, bár azt hiszem, esetemben ez nem olyan bonyolult. ~Az biztos, én imádom.~ Mosolyodom el, meg persze azt is szeretem, hogy közel vannak a falkatársak, elég társaságkedvelő személyiség vagyok, minden különcségem dacára, de azok jobbára a szellemekhez fűződő kapcsolatomhoz köthetőek. ~Annál, hogy meghalok átmenetileg, mindenképpen, de én úgy gondolom, hogy ennek meg kellett történnie velem is, máskülönben a szellemek nem most tereltek volna haza, hanem valamivel később.~ Én nem bánom, tapasztalat, negatív, de valamiképp biztosan lehet belőle építkezni, csak rá kell jönnöm, hogyan. Ki fogom találni, egyelőre viszont még csak a sötétben tapogatózom. Érzem, hogy az ő véleménye egyáltalán nem túl fényes erről, amit nem csodálok, hisz kinek az, de míg én ura vagyok az érzéseimnek, ő úgy tűnik, kevésbé. ~Ez ilyen húsz év a világ körül turné volt, szóval nagyon sok helyen. A szellemek vezettek igazság szerint, már ha nem zavar téged is ez a téma, mert van, aki nem hisz ebben a hókuszpókuszban.~ Talán még folytatnám, de pillanatokon belül az lesz a legfontosabb, hogy fenn tudjak maradni a hó járón, szóval hevesen kapaszkodom belé, és igyekszem a kilengések ellenére nem lepottyanni. Egy kézzel mondjuk ez nem olyan egyszerű azért, de szerencsére ma már több kellemetlenség nem ér, és sikerül megtartanom magam. (Dobás) ~Van egy sanda gyanúm, hogy biztonságosabb lenne a napom további részét egy pánikszobában tölteni.~ Sóhajtok fel, de azért örülök, hogy nem kellett megint belefejelnem egy szép adag hóba. Rezgett ugyan a léc, de megvagyok, és már látom én is a lakot, ahol alig egy perc elteltével már le lehet fékezni, én pedig pattanok is fel a hó járóról. - Nem lesz a kedvencem ez a közlekedési mód szerintem. Úgy érzem, Ginette itt van, szóval meg is rohamozom gyorsan a karommal, mielőtt késő lenne. Köszönöm szépen a segítséget, Nicholas! Remélem, még találkozunk! Mosolyogva pillantok rá, aztán már el is sietek, mert meglehetősen érzem azért, hogy nincs minden rendben, és jó volna, hogyha mielőbb eljutnék oda, hogy rendesen sínbe legyen téve legalább.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! Ha nem írnál már esetleg, kérnél zárót? ^^ //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Szerintem a munkaszeretet nem teljesen függ össze azzal, mit gondolok a kollégákról - jegyzem meg, mert miért ne okoskodnék, ha már egyszer van szám és tudom használni. A következőre viszont csak nevettem magamban egy jót. Aha, persze, én meg az önuralom. Van, természetesen, van, de szerintem jópáran nem pont ezt a jellemzőmet emlegetnék fel velem kapcsolat, ha mondaniuk kellene valamit. Azért aki még háromszáz évesen is szereti az emberi vér ízét, már annyira, mint valami drogos, az nem pont az önuralom szobra. Vagy... nem tudom. Mostanra már sokkal inkább helyzetfüggő, ahogyan észrevettem. Hol bírom jobban, hogy nem, hogy megálljak egyes dolgokat... de valljuk be, annak még a normálisak se tudnak ellenállni, hogy szívják egy szőke vérét, akit még nem is zavar annyira. ~Nem lehetetlen, csak baromira nehéz. Igazából akaraterő kérdése az egész... viszont az meg megint a másik kérdés, hogy akarja-e igazán az illető. Vagy érdemes-e.~ Nem nagyon tudnék egy az egyben úgy érvelni, hogy már lehetetlen változni. Ha úgy vesszük, pár éve kezdtem el új útvonalra állítani az életemet, meg eddig egész jól is haladok, szóval nem, tényleg nem lehetetlen, csak akarni kell... persze szokás mondani, hogy akarni azon a bizonyos helyen kell, de hagy mondjam már ezt: óriási nagy baromság ez a mondás. ~Persze, mindennek van valami értelme, de azért ez eléggé mocskos egy húzás. Az ember jópár év után hazatér és azzal fogadják, hogy megölik. Kicsit azért eléggé kiszúrás szagú.~ Ez most olyan lenne, ha hazalátogatnánk Tanya-val Oroszországba egy kicsit nosztalgiázni, aztán az első órában ránk ront valami idegbeteg falka és széttépnek minket... brrrr, remek, már megint ezek a magas röptű gondolatok. Örülök, hogy visszakaptam az élettől a húgomat, nem kéne már a halálán törni a fejemet, az enyémen meg pláne nem. ~Elég nehéz úgy nem hinni ebben a világban, hogy embernek születtem, ahhoz képest eltelt 350 év, élek és virulok, ráadásul a vérvonalamnak köszönhetően másokkal hitetem el azt, ami nem valóság. Lássuk be, ha ezek után valaki nem hisz a szellemekben, az eléggé csukott szemmel jár.~ Mert akárhogy is, ez minden, csak nem természetes kialakulás. Valaki vagy valakik durván belenyúltak a dolgokba, elültették a magvakat, melyek mára kikeltek és láthatjuk, hova jutottunk. Mindezt a szellemek indították el. Mondjuk, szerintem én előnyben vagyok. Az egyik alapító a teremtőm, első kézből értesülhettem a dolgokból, nem több generáció meséjéből. Így nem olyan nehéz hinni benne. ~A biztonság kedvéért egy olyanban, aminek van egy biztonsági övvel ellátott ülése. Csak szükségesetre~ - jegyzem meg, miután úrrá lettem a járművön. Ez azért elgondolkodtató. Vajon Lili tényleg vonzza a problémát vagy szimplán peches időszaka van és ez átragad másokra is. Háát, talán az utóbbi. Nem tűnik nekem a szöszke problémás személynek, még ezzel a sajátos világlátással se. Persze lehet, hogy tévedek és közben balesetből balesetbe esik, nem az első lenne. De legalább maga a csaj jöfej és nem egy olyan, akiről szólnak a szőkés viccek... mondjuk most így hirtelen számba véve az ilyen ismerőseimet egyik se valami idegesítő nőszemély. Közben megérkeztünk és Lilianne le is pattant mögülem. Hát igen, itt a túra vége. - Oké, te meg vigyázz magadra és jobbulást a legközelebbi viszontlátásig. Ginette-t üdvözlöm. Alighogy elváltunk egymástól, hallottam, hogy bekapcsol a rádióm és szólongatnak. Remek, kezdődik... megint...
//Én is köszönöm, remélem még összefutnak a karik //
Jó érzés volt kicsit kiszabadulni a városból és újra érezni az anyatermészetet. Farkas vagyok, így nem csoda, ha néha inkább az erdőbe vagy a hegyekbe vágyom a beton- és a téglafalak helyett. Szükségem van arra, hogy érezzem még kicsit a szabadság szelét, de abban a városban ez nem lehetséges. A percek szinte rohannak, míg végül órák, napok és aztán meg hetekké alakulnak. Tisztán emlékszem arra, amikor betette lábamat, ahogyan arra a lányra is, aki rám talált, majd a sok ismerős arcra, akiket fura, de jó érzés volt újra látni. S emlékszem rá is, aki megmentett egy unalmas embertől. Fura hely ez a város, de van benne valami, ami képes volt eddig itt tartani. Nem tudnám megmondani, hogy mi az, de egyre inkább kezdem azt hinni, hogy egy részem már idetartozik, de attól még az ádáz csata továbbra is zajlik bennem. Egy pillanatra megállok a felfelé tartó úton és újra végig pillantok a gyönyörű tájon. A deszka ott van a kezemben és úgy figyelem a többieket. Nem tudom már, hogy hol vagy miért tanultam meg ezt a sportot, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra és az első pár kör igazán jól sikerült. Nem lett tökéletes, de nem bánom. Hamarosan pedig már újra a csúcson vagyok. Kifújom a levegőt és próbálom kitisztítani az elmémet, hiszen másképpen nem lehetséges, de egyre nehezebben megy. Látom őt. Ő volt a legjobb barátom, aki mellett mindig mindenben kitartottam. Nem mentette meg a seggemet, de én az övét igen, illetve segítettem mindig kihúzni őt a necces nőügyleteiből is, de barátok voltunk. Ő tanított meg erre a sportra, emlékszem, hogy mennyire szerette, de vajon most merre lehet? Vajon még mindig életben van, vagy esetleg túl nagy bajba keveredett és meghalt, mert nem voltam ott, hogy kihúzzam a fiatal fenekét a süllyedő mocsárból. Sietve rázom meg a fejemet, hiszen erre nem gondolhatok, és már éppen indulnék, amikor a nagy elmélkedésemnek köszönhetően véletlenül valakit megütök a deszkámmal. Sietve fordulok meg és hadarom el az ismerős szavakat. Sajnálom, véletlen volt. Remélem minden rendbe van és már mennék is tovább, amikor az ismerős illatot megérzem. Becsukom a szememet és próbálom beazonosítani. Talán beteg dolog, de ha már valaki vérfarkas, akkor kár lenne nem kihasználni az előnyeit. Egy pillanatra újra az elmémben kezdek elkutakodni a múltbáli események között, mire döbbentem fordulok meg. – Wendy? – kérdezem meg meglepettem és most már sokkal jobban szemügyre veszem a lányt. Nem mostanában láttam utoljára és akkor nem éppen tűnt olyannak, mint aki jól, de most valami megváltozott benne. Érzem…
Nem is tudom, miért jöttem fel ide, talán szórakoztatónak gondoltam a nyári síelést. Elképesztő, hogy itt még ilyenkor is akad a legmagasabb pályákon hó. Egyébként sem szeretem a nagy meleget, szóval nekem külön jól jött, hogy az itteni klíma egész más, mint amit megszoktam. A snowboardozás meg menő volt, szóval miért is ne. A kocsimat még úgyis szerelik, alkatrészre kell várni, így pár napra itt ragadtam, akkor meg legalább megismerem a várost, és valamelyest ki is élvezem, amennyire csak lehetséges. Persze, ha kellek, azonnal a Protektorátus rendelkezésére állok. Ám egyelőre nem volt helyzet, úgyhogy neki is lódultam. Bérelt felszerelésem volt csak, lévén saját deszkával sosem rendelkeztem, olyan gyakran nem volt alkalmam űzni ezt a remek sportot. Következésképp legalább nem a saját cuccom amortizálom le, ami azért nagy előnye volt a kölcsönzésnek. Oké, nem akartam felcsavarodni egyetlen fára sem, de sosem lehet tudni, mennyire sikerül az embernek jól egy-egy mutatvány. Egész jól ment egyébként, bár olyan ugrásokat sosem fogok bemutatni, mint errefelé egyesek, de ezért nem voltam hajlandó rosszul érezni magam. Újabb kör a felvonóval, élvezem, ahogy a mélység elterül alattam, sokszor gondolkodom el azon, hogy hányan eshettek már le óvatlanságból? Esetleg hányan a szerkezet hibája okán? Utóbbi talán nem lehet sok, máskülönben nem lenne még nyitva. Fogalmam sincsen, miért foglalkoztat ez, pedig nem vagyok pesszimista ember, a legnehezebb időkben sem voltam, megélve annyi halált és fájdalmat. Talán csak a mélység hozza ki belőlem. Amint felérek, már csapom is hónom alá a deszkát, figyelve, hogy ne üssek meg senkit, majd nyugodtan odaloholok a pálya kezdetéhez. Azaz, loholnék, ha pár napon belül nem most akarna másodszor valaki felöklelni. Még jó, hogy épp semmi sem volt a kezemben, forró kávé, esetleg tea, csúnya lett volna. Elég forrófejű nőszemély lévén már éppen elküldeném az anyjába, de szerencsére gyorsabb nálam, és rögtön elnézést kér. - Semmi gond. Nem esett bajom, nem is volt tahó, mint a csávó a főtéren, szóval nem fogok fölöslegesen pattogni. Ám attól még önkéntelenül is felé fordulok, és kissé leesik az állam, mikor meglátom. A földről kell összekaparnom. - Te jó isten, hát tényleg ennyire kicsi a világ? Pislogok döbbenten az ismerős arcra, és a nevem hallatán csak bólogatni tudok pár másodpercig, majd elvigyorodom, és amennyire a deszkák és a sícucc megengedi, magamhoz húzom Rose-t. Én különcködöm, mikor először találkoztunk, akkor úgy gondoltam, hogy úgyis mindenki Primnek hívja, hát én a neve másik felét választottam. - Hát te hogyan keveredtél a világ ezen csücskére? Kérdezem rögvest, hiszen egészen meglepő ez számomra, már csak azért is, mert Japán igencsak odébb van, bár, mindketten átutazóban voltunk, de neki európai érdekeltségei voltak. Én sem épp két percre vagyok otthonról, de azért legalább egy kontinens.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mindenkinek szüksége van egy kis edzésre, s miért ne hodolhatnék annak a sportágnak, amit egy dinkának köszönhetően szerettem meg. Természetesen a legtöbb helyen nyáron ilyen helyszínt nem igazán lehet találni, szerintem szinte nem is, hiszen műpályát létrehozni, nem éppen olcsó. Főleg, akkor nem, ha az nyáron is működik, de itt ilyentől nem kell tartanom. A hegyekben mindig lesz hó, amíg a világ a világ. Nem hiszek annyira abban, hogy hamarosan itt a világvége, mert a föld mindig is változott. Egyszerűen most csak nem éppen úgy változik, ahogyan az embereknek kedvező lenne, de talán itt lenne az ideje, ha mindenki észbe kapna, hogy az anyatermészet mindig győzni fog és ez igaz a farkasokra is. Nem lehet legyőzni a bennünk lakozó fenevadat, egyszerűen csak meg kell találnunk vele a közös hangot. Szükségem volt egy kis szabadságra, arra, hogy érezhessem a természetet, azt ahogyan a szél a hajamba kap, illetve szerettem volna egy kis időt egyedül tölteni, hogy a gondolataimat és az érzéseimet helyre tudjam rakni. Sok minden történt velem, de legfőképpen azt, hogy a régi arcok újralátása milyen hatással volt rám, illetve a dolgok, amik történtek vagy elhangoztak. Néha úgy érzem, hogy talán túl sokat rágódok dolgokon, de máskor meg olyan vagyok, mint egy felelőtlen tinédzser. Ez is jól mutatja azt, hogy néha igazán tudok a két véglet lenni. Nem szeretek csak úgy neki menni vagy megütni valakit, mert lehet nekem jók a reflexeim, de másoknak nem biztos. Főleg akkor, ha esetleg nem farkas. Természetesen vannak ügyes emberek ilyen téren is, akiket én is képes vagyok csodálattal nézni, de a sok edzés és a vérvonalam igazán profivá tett egy-két dologban. De a szemeimnek még mindig alig akarok hinni, hiszen a világ másik pontján láttam őt. Azt is mondhatnám, hogy a világvégén és erre a világ másik végén botlom bele. Anno én mentettem meg őt, de most mégis én voltam az, aki fejbe, vagyis valahol eltalálta őt, mert túlzottan elmerültem a gondolataimba. Tényleg remek személy vagyok, hiszen egyszer mentek, míg máskor képes vagyok bántani szánszándékon kívül is. A jól ismert kíváncsiságom és kalandvágyam, de még mindig alig akarom elhinni, hogy mi mindig a „világvégénk” futunk egymásba. – mondom egy kisebb mosoly keretében, majd beleállítom a hóba a deszkámat. Majd pedig mosolyogva újra végig mérem őt, majd egy apró bólintás is társul hozzá. De te mit keresel itt? Szemmel láthatóan megedződtél az évek alatt, vagy rossz lenne a szimatom? – teszem fel a kérdést picit játékosan, de közben megörülök annak, hogy sikerült az-az eset után is talpra állni. Már akkor is volt valami benne, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, viszont most már tudom. Nem is tudtam, hogy szereted ezt a sportot. Mióta nem láttuk egymást? Azt hiszem még sok meglepetéssel fogsz szolgálni nekem. – mosolyodom el, hiszen szemmel láthatóan rajta se fog az idő vasfoga. Még mindig gyönyörű és elbűvölő teremtés.
Bennem abszolút semmi neheztelés nincsen felé. Miért is lenne? Mindenkivel előfordul, hogy olykor kicsit figyelmetlen, egyáltalán nem nagy tragédia, sőt. Én is szoktam kapkodni, meg olykor nem is rajtunk múlik, beleszalad valaki a deszkánkba, és hasonlók. Mondjuk, most nem ez volt a helyzet, de nem kezdem el elemezgetni, mert tényleg nem számít. Nálam az ilyesmi el van intézve, ha az illető bocsánatot kér, viszont ha nem, akkor hajlamos elgurulni a gyógyszerem. - Ezt nekem is nehezemre esik elhinni, az egyszer biztos. Kíváncsiság és kalandvágy? Tutira vannak ennél érdekesebb helyek is, ha engem kérdezel, meg nyugisabbak is. Elég sok erre a para az utóbbi években. Fogalmam sincs, hogy miről mennyit tud, de azért engem, mivel ide helyeztek át, felvilágosítottak erről-arról, szóval nagyjából tudom, hogy mi a helyzet, és az nem túl rózsás, de ijesztgetni nem akarom, elvégre nagyon is örülök neki, hogy ismerős arcokba is belefutok. Jobban mondva, olyan ismerős arcra, aki nem akar felkenni az első fára, vagy épp vérben fürödve látni. - Igencsak megedződtem, ami azt illeti, nincs semmi baj a szimatoddal, bár már akkor is ezt a követ fújtam, csak éppen nem voltam ennyire… edzett. Nem mondom, hogy nem lehetnék jobb, de gyógyítóként sokan megragadnak az ötös szintnél, és én eleve csak két éve vizsgáztam, a Mentorom pedig mindig arra tanított, hogy jó alaposan sajátítsunk el mindent, mire vizsgára adnánk a fejünket, következésképp eszemben sincsen a közeljövőben ilyesmire vetemedni, elvagyok a mostani helyzettel bőségesen. - Egyébként, áthelyeztek, bár technikailag Anchorageba, csak jöttem lejelentkezni, és a kocsim meg lerobbant, szóval még maradok pár napot, utána megyek vissza, de szerintem gyakran fogok erre kocsikázni. Elvégre, az itteni Protektorátus kihelyezettjei vagyunk, szóval alap, hogy olykor segítünk itt is, ha szükséges, különösen, hogy elég felfokozott állapotok vannak a Vörös Hold óta. Közben én is magam mellé állítom a hóba a deszkámat, nehogy felökleljek valakit vele, így a biztos. - Nos, úgy húsz éve? Nem ma volt az biztos. Egyébként, elvagyok vele, de igazából egy sport van, amit kifejezetten szeretek. Kacsintok rá nevetve, szerintem veszi a célzást, hisz akkoriban még többet hódoltam a nem említett szenvedélyemnek. Általában bajba is emiatt kerülök, ezt szerintem nem is nagyon kell firtatnom. - Meglepetéssel? Nos, tudod, általában elég elvadult ötleteim vannak. Te mióta vagy itt egyébként? Remélem, nem sietsz, mert jó lenne, ha egy kicsit többet kaphatnék belőled. Na nem úgy. Oké, neme igazából jöhetnek a nők is, de inkább a pasik, velük intenzívebb a téma, meg sosem tudni, hogy mire vevő egy-egy nő.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Elég sok helyen megfordultam, de hasonló vidéken még nem jártam, így a kíváncsiság és a kalandvágy érthető. De tény, hogy hallottam meséket erről a helyről és emiatt még inkább meg akartam ismerni. Na, meg a falka dolog se mellékes. – vallom be neki mosolyogva, hiszen tényleg képtelenség, hogy a világ egyik legeldugottabb szegletében botlom bele minden egyes ismerősömbe, de szerencsére eddig csak olyanokba botlottam bele, akikhez jó viszony fűzött. Beszélte már egy-két emberrel, vagyis farkassal és őrzővel, így annyira nem volt új a dolog, amire utalt. Természetesen nem voltam részese, de ami késik, az nem múlik. Már kíváncsian várom a következő ismerős arcot, de addig jó, amíg nem olyat sodor az utamba az élet, akit legszívesebben megismertetnék a fogaimmal. Abból se neki, se nekem nem kovácsolódna előnye. Ezt örömmel hallom. Jó látni, hogy tudsz magadra vigyázni, ahogyan annak is örülök, hogy itt vagy. – szólalok meg mosolyogva. Nem volt sok barátom, barátnőm, de benne megbíztam. Még annak ellenére is, hogy egy idő után magára hagytam. Úgy gondoltam, hogy nélkülem sokkal nagyobb biztonságban lesz, mint mellettem és talán akkorát nem is tévedtem. Anchorageba? – kérdezek vissza döbbenten, hiszen nem olyan régen még abban a városban voltam, de fura módon nem ott, hanem itt találkozom vele. Mielőtt idejöttem, abban a városban töltötte el pár hetet. Gyönyörű hely és annak a helynek is megvan a varázsa, de fura, hogy itt és nem ott találkoztunk. – vallom be egy kisebb gondolkozás után, hiszen tényleg meglepő. Kevesebb ideje vagyok ebben a városban, mint amennyit a szomszédságban töltöttem el, de itt mégis több minden történt velem. Ezt örömmel hallom. Remélem, azért egyszer egy közös bulit is beiktatunk, emlékszem régen azért a véredben volt, hogy miként kell bulizni, vagy rosszul emlékszem? – kérdezem tőle mosolyogva, majd lassan körbe pillantok és meglátok egy büfét. Tisztán emlékszem, ahogyan azt is tudom, hogy a vér nem válik vízzé. Hidd el én se változtam meg, hiába keveredtem a hobbijaim miatt bajba. Egyszerűen, ha lemondanék róluk, az már nem én lennék. – teszem hozzá egy kisebb vállrándítás keretében, mert szerintem soha se svzabad senkitől se kérni azt, hogy megváltozzon. Mert akkor önmagát kell megtagadnia az illetőnek és abban az esetben igazán boldog szerintem lehet. Körülbelül másfél hete vagyok itt, így elég frisshúsnak számítok eme városban és még egy darabig tervezek maradni. Tudod, még egy döntést is meg kell hoznom, de az se gyorsan fog megtörténni. Esetleg valami innivalót? - intek a büfé felé, majd sietve hozzá teszem. – Előbb csúszunk és utána üljünk be valahova? Jó lenne kicsit beszélgetni, hiszen ahogyan te, úgy én se akarlak olyan hamar elengedni. – mondom neki mosolyogva, hiszen a barátokat mindig meg kell becsülni. Főleg, ha második esélyt kapunk.
- Jól hallottam? Falka dolog? Csak nem kacérkodsz a gondolattal? Ez meglep. Gondolom, ezzel újat nem igazán mondok neki, valahogy eddig nem néztem volna ki belőle, hogy annyira nagyon falka kötelékbe akar állni, de nyilvánvalóan az idők, s benne mi is, változunk. Talán most jött el az ideje annak, hogy ezt is meg akarja tapasztalni, bár ha engem kérdez, ennél egy fokkal nyugisabb helyet is választhatott volna, noha lehet, nála pont ez a fő vonzóerő. - Azért akkora ász még nem vagyok, de egy Japán már meg se kottyanna. Kacsintok rá vidáman, akkoriban még ő volt az erősebb, mostanra az erőviszonyok felborulhattak már, de persze annyira nem számít ez most, hisz őt nem áll szándékomban bántani. Alapvetően egy farkast sem, csak valahogy mindig nagyon rosszul alakulnak a dolgaim a fajtájukkal. Remélem, azért Prim kivétel lesz. - Annyira nem fura, nagyjából másfél hete érkeztem meg oda, ide pedig alig három napja. Szerintem pont elkerültük egymást, de nem gáz, mert itt legalább felökleltél. Abszolút nem a fejére szándékozom olvasni, annyira azért ismer, hogy tudhassa, csak szeretem nem olyan szokványosan kifejezni magam, a mosolyom is arról árulkodik, hogy teljesen hidegen hagy már a kis baleset, főleg, hogy pont ő volt az okozója. Sokkal tartozom neki, ilyesmiért biztos nem fordulnék el tőle. - Nem csak régen volt a véremben. Gondolkodás nélkül benne vagyok. Kacsintok rá vidáman, én meg a buli, bárhol, bármikor, semmi jónak nem leszek elrontója, az tuti. - Már nem azért csajszi, de nem is tűnsz éppen szentnek, és totálisan egyet kell értenem. Mi így vagyunk csodálatosak. Meg szerények. Lököm meg nevetve a csípőmmel, a magunkfajta nagyon nehezen vedli le azt, aki valójában, én egyszer megpróbáltam, de köszi, soha többet. Nincs az az Adonisz, aki miatt lemondanék a forrongó vérem nyújtotta kellemes előnyökről. Szerénytelenségem is párját ritkítja, ez tény és való, de kötve hiszem, hogy meglepném vele. - Persze, megihatunk valami forrót. Egyébként, a jó döntésekhez idő kell, szóval így a téma nem ismeretében is azt mondom, hogy használd ki, amennyid csak van. Sejtésem szerint a falkával kapcsolatos, hisz az imént is volt egy megjegyzése ezzel kapcsolatban, azt pedig az esetében tényleg jól meg kell gondolni. Nem való mindenkinek, viszont azt tartom, hogy megismerni nem árt a milyenségét. - Rendben, csússzunk egyet, aztán dumáljunk. Azzal már indulok is a pálya felé, mert nem szeretem húzni az időt, egyrészt, másrészt viszont dumálni is nagyon szeretnék vele, szóval alig várom, hogy leérjünk. Gond nélkül lépek rá a boardra, és alig két perc múlva már meg is indulok lefelé a lejtőn, de azért bevártam fene nagy lendületemben, hogy ő is nekiveselkedjen, aztán nyomhatunk egy lightos versenyt, én a magam részéről az esélytelenek nyugalmával nézek elébe.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lassan kezdem úgy érezni, hogy a régi ismerősök közül, akik igazán ismertek kezdik azt hinni, hogy megtébolyultam. – szólalok meg nevetve, ami persze annyira nem meglepő, mert aki igazán ismer, vagyis kicsit jobban, mint az átlag, az pontosan tudja, hogy eddig szinte nyúlcipőt húztam azelőtt, hogy megkereshetett volna egy-egy falka. Pedig igazán ügyes vagyok, jól tudok másokat megvédeni. Csak néha túl makacs vagyok és nem igazán akarok hallgatni a belém épített vészcsengőre. Igen, jól hallottad, így nem kell attól tartanod, hogy esetleg fülészetre kell menned. – teszem hozzá még mindig széles mosoly és játékos hang kíséretében. Miért pont itt? Nem tudom. Talán a történetek miatt, vagy csak egyszerűen a sors akarta ezt. Könnyebb kérdést kérnék, így jöhet a következő! Igen, még saját magamat is megszívatom olykor a belső dialógusaimmal. Még a végén kiderül, hogy járhatok hozzád órákra, mert simán legyőzöl. – mindig is kitartó volt és olyan, akiben meg is van az elhivatottság. Lehet, hogy nem sokáig keresztezték útjaink egymást, de ennek ellenére valamennyire megismertük egymást. Talán pont addig a pontig, amelytől már valakit a barátomnak nevezek. Nem szoktam csak úgy megmenteni mások életét, de megtettem és örülök annak, hogy akkor nem voltam rest. Ez igazán találó volt. – szólalok meg nevetve, hiszen látom rajta, hogy nem gonoszságból mondta. Mindig is remekül fejezte ki magát és olykor igazán találó tud lenni. A számod még mindig ugyanaz? – kérdezem tőle sietve, mert ha igen, akkor nem lesz gond azzal, hogy miként is beszéljük majd le a buli helyszínét és időpontját. De azon se lepődnék meg, ha esetleg a mai találkozás is abba fulladna. Kuncogásban török ki a szavai hallatára, majd elmosolyodom, amikor játékosan meglök a csípőjével. Vigyázz még a végén azt fogom hinni, hogy fel akarsz csípni. – mondom neki még mindig kuncogva, hiszen soha se voltunk restek eljátszani ezt a dolgot, ha lerázhatatlan alakba botlottunk. Régi szép idők, majd utána mindig alig bírtuk abbahagyni a nevetést, illetve néhány esetben még a színész tehetségünket is megmutattuk, amikor szerencsétlent utánoztuk, akivel elhitettük. Csak vannak olyan döntések, amin ha túl sokat agyalsz, akkor még inkább összezavarodsz, de igazad van. – mondom neki mosolyogva, majd egy pillanatra viszonzom a korábbi lökését és felkapva a deszkámat elindulok a pálya felé. A vesztes most milyen slamasztikába fog kerülni? –kérdezem tőle kíváncsian, hiszen soha se versenyeztünk igazán. Sokkal inkább a hecc és a poén kedvéért tettük. Mindig is élvezett volt nézni, ahogyan a másik teljesíti a korábban megszabott dolgokat. Miután pedig elhangzott a dolog követem őt és melléérve egy pillanatra gyerek módjára kinyújtom a nyelvemet rá és elsiklok mellette. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy én fogok beérni hamarabb a célba, majd az első ugratott egészen könnyedén veszem, majd pedig lassítok. Gyerünk Dy! Ennél profibb vagy, vagy esetleg elfelejtetted már? – kérdezem tőle barátságosan, hiszen lehet nem a kedvenc sportja, de attól még jó volt benne és képes volt olykor-olykor lehagyni és előttem beérni célba.
- Nem szoktam, meggyógyítom én magam. Vonok vállat, de tudom én, nem ez a lényeg, csak épp egyszerűbb eme tény lereagálni, mint a mondandójának másik felét, amit viszont egyelőre tényleg nem tudok feldolgozni, bár tény és való, hogy előbb-utóbb mindenkinek benő a feje lágya úgymond, és azt sosem tagadnám, hogy szerintem nem árt megismernie egy falkát belülről, mielőtt végleg eldönti, miként kívánja leélni élete nagy részét, mert még igencsak sok van hátra neki. - Azt hiszem, menne, de nyilvánvalóan nem a fizikai erőmet használnám. Kacsintok rá, elvégre, nem harcos vagyok, Prim viszont farkasok közt még elég fiatalnak számít, bár eszemben sincs ártani neki, az életemet köszönhetem neki, épp, hogy viszonoznom illene. S fogom is, ha lesz rá lehetőségem, egyelőre azonban nem így alakultak a dolgaink. - Igyekszem. Sokan persze bosszantónak találják a megnyilvánulásaimat, de én meg szeretem letojni mások véleményét, nem vagyok egy könnyű eset, az egyszer biztos, de ha valakivel egyszer már megtaláltam a közös hangot, az már mindig úgy fog maradni, és Prim ilyen személy az életemben. - Iiiigen, bár per pillanat használhatatlan a telefonom, mert szanaszét tört, mikor nekem jött egy gördeszkás majom. Nem szeretnek engem ezek a deszkák. Fújtatok kissé dühösen, de a végére azért már megint békésebb vonások tükröződnek az arcomról, mert rá valóban nem haragszom, csak valahogy bosszantó, hogy mindig ez történik, pedig nem vagyok egy szerencsétlen egyed. Nem mintha annyira nehéz lenne venni egyet, de nekem még abszolút nincsen annyi felhalmozódott pénzem, hogy hipp-hopp előre rántsak annyit a zsebemből, ami elég egy telefonra. Szóval most éhínség van ilyen téren. - De a mail címem él és virul. Jegyzem meg, hogyha esetleg keresni akarna, ott is megteheti, meg persze igyekezni fogok valami olcsóbb kis izét felhajtani, ha a mostanit nem tudják megcsinálni. - Nem mondom, hogy sosem fordult meg a fejemben. Nem, határozottan nem viccelek, tény, hogy inkább pasikra szokásom rámozdulni, de volt már nő is az étlapomon, és bizony az sem megvetendő elfoglaltság, szóval igen, ő aztán pláne beleférne, amilyen kis dög, meg mellesleg gyönyörű. - Ez tény, de tudod, én elég gyorsan szoktam dönteni, amilyen hirtelen természetű vagyok. Igazság szerint általában semmin sem agyalok döntéshelyzetben pár percnél tovább, ami először felötlik bennem, azt választom, de én ilyen vagyok, és sokszor nyúltam mellé vele, de sosem érdekelt, a döntéseimért mindig vállaltam a felelősséget. - Mooondjuk, a vesztes az első szembejövő pasast le kell smárolja, tök mindegy, hogy egy úgy széli csöves, vagy egy szívdöglesztő Don Juan az. Ez persze most nem olyan kreatív ötlet, de belefér, és amúgy tökre vicces szituk tudnak még ebből is kijönni, mert azért a pasik sem csípik feltétlenül az elő nem készített csókcsatát. Amúgy tök hülye vagyok, mert bár simán megcsinálnám, de tutira ő fog nyerni, már csak a vérvonala miatt is, meg mert gyorsabb és ügyesebb nálam úgy alapból is. Hacsak nem akadályozza valami egyéb tényező, vagy nem játszom mocskos módon, esélyem sem lehet. - Ne húzogasd az alvó oroszlán bajszát. Nevetek fel hangosan, nyilván nem komolyan, mint ahogy ő sem feltétlenül heccelésnek szánta, inkább mókázom rajta, mintsem komolyan vegyem. Kicsit meglepődöm azért azon, hogy néha sikerül beelőznöm, lehet hagyja magát, gőzöm sincs róla, azért remélem, erről nincs szó, mert azt rendkívül kínosan érintene, mert az nem igazi győzelem, ha a másik fél megadja magát. Mindenesetre gond nélkül végigérek a pályán, de addigra már elképzelésem sem volt róla, merre lehet Prim, hiszen nagyon magával ragadott a versenyszellem, és a külvilág megszűnt létezni erre a pár percre.
Elmosolyodom a válaszán, hiszen tudja jól, hogy csak poénnak szántam, de valószínűleg sikerült őt is sokkolnom a dolog másik felével és úgy érezte, hogy valamelyikre válaszolnia kell. Bár jelenleg tényleg eléggé képlékeny, hogy a hirtelen fellángolásomból lesz-e még valami, vagy ha kicsit jobban is megismerem a falkát, akkor tényleg maradni szeretnék. Mert már egyáltalán nem vagyok olyan biztos. Lehet, hogy át se kellett volna idejönnöm, de kíváncsi voltam és tudni akartam azt, hogy milyen lehet, de már egyáltalán nem vagyok olyan biztos, hogy nekem való, mint eleinte gondoltam. S Emma se erősítette meg bennem azt, hogy maradjak. Kedves és barátságos farkas, de akkor is van benne valami, ami képes „félelmet” kelteni a társalgópartnerében. Akkor ideje lesz féltenem a hátsómat. – jegyzem meg jókedvűen, de egyáltalán nem komolyan. Barátnők vagyunk, így nem hiszem, hogy bármelyikünk is képes lenne bántani a másikat, legalábbis szánszándékkal biztosan nem. Nem várom el, hogy ő is megmentsen, hiszen nem azért tette korábban. Azért tettem, mert úgy éreztem meg kell mentemen az életét és örülök, hogy így történt, mert egy remek „testvért”, barátot kaptam a sorstól. Gördeszkás? – kérdezek vissza csodálkozva, mert el se tudom, hogy képzelni, hogy merre járhatott. Egy gördeszka parkban eléggé nehezen tudom elképzelni. Kíváncsian nézek rá, de túlzottan nem is firtatom, mert szemmel láthatóan kicsit érzékenyen érinti őt a dolog. Rendben, akkor majd kereslek ott. Bár ott kicsit lassabb lesz a kommunikáció, de a lényeg az, hogy újra egymás közelében vagyunk. – válaszolok neki túlzottan is jókedvűen. De az se kizárt, hogy hamarosan „szomszédok” leszünk. Teszem hozzá magamban, de ezzel inkább őt nem zaklatom. Ez az én gondom és nem az övé. Csak bólintok arra, amit mond, de a mosoly még mindig levakarhatatlan az arcomról. Ő is kicsit vad, kicsit vadóc és imád kísérletezni? Azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó. Ő olyan testvér, akit az élet csak később adatott meg. Vannak dolgok, amikben igazán hasonlítunk, míg másokban egyáltalán nem. Mondhatni tűz és jég, de ennek ellenére tökéletesen megértjük a másikat. Én is, de ezzel kapcsolatban nem megy. Volt olyan, amikor repülőre ültem úgy, hogy azt se tudtam, hogy hova fog menni, de ez a döntés most kicsit megfogott. – vallom be neki a dolgot. Mert most először vagyok olyan helyzeten, vagyis hosszú idő után, hogy azon agyalok mi lesz a következő lépése. Rendben áll az alku. – mondom neki komolyan, majd mosolyogva figyelem, ahogyan elindul és én pedig egyből utána vetem magamat. Mintha csak éppen a prédára vadásznék, de szó sincs erről. Beérem őt, majd pedig lelassítok. Gyerünk fenevad, kapj el! – kiálltok oda neki nevetve, majd folytatom az utamat. Jó érzés újra érezni azt, hogy milyen amikor szabad valaki, és nem mondják meg neki, hogy mit tegyen vagy esetleg érezzen. Még én dönthetek el mindent és ez kicsit megnyugtat. Figyelem, ahogyan egyre gyorsabban kezd el siklani, majd egy újabb ugratóra megyek rá, de akkor kicsit megbillenek. Szerencsére sikerül visszanyernem az egyensúlyomat és jól érkeznem, de ez az apró malőr elegendő volt ahhoz, hogy elveszítsem Wendy-t, így nem sokkal később, de utána beérek a célba. Akkor azt hiszem, ma valakinek általam lesz jó napja. – mondom nevetve, hiszen úgy fair, ha betartom, így lassan körbepillantok, hogy van-e hímnemű egyed a közelben és hamarosan meg is pillantok egyet a felvonok irányába. Nos, azt hiszem ő lesz a szerencsés áldozat, vagy a szerencsétlen. – teszem hozzá még mindig mosolyogva, majd ahogyan egyre közelebb érünk, akkor feltűnik, hogy mára semmilyen Don Juan jut, hanem egy csöveshez van szerencsénk. Fura itt látni egyet, de hát legyen. Beszélgetésbe kezdek Wendy-vel, mintha csak a felvonókhoz mennénk, majd amikor mellé érünk, akkor egyszer csak odalépek hozzá és a fogadás szerint lesmárolom. Ezek után pedig sietve szállok be a fülkébe,de alig, hogy Wendy-re pillantok nevetésben török ki. Mázlista. Miért mindig én fogom ki ezeket? – kérdezem tőle érthetetlenül. Mert ha az szerepel a fogadásban, hogy valakit meg kell csókolni, akkor tuti, hogy én veszítek. Mintha ilyenkor elhagyna Fortuna, de mindegy is már túl vagyok rajta és csak ez számít. Hiányoztál nagyon. Hiányzott ez a sok őrültség, amit mi ketten műveltünk. – talán néha rosszabbak vagyunk, mint két tini. De soha nem érdekelt. Szerettem bolondozni és mellette lehetett, de ugyanakkor komolyan is beszélni dolgokról.
Erre csak legyintek, csacskaság, nem szükséges tőlem féltenie a hátsóját, mert biztosan nem fogom bántani. Nem hiszem, hogy valaha tenne olyat, amiért fel kellene lépnem ellene, és nagyon bízom benne, hogy soha nem fogja bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. Nehezen jövök ki a farkasokkal, sosem volt szerencsém velük, szóval nagyon örülök, hogy ő most itt van nekem. Még, ha nem is fizikailag, de nem olyan messze, mert bár azt beszéltük Williammel, hogy ingázni fogok, de azért még mindig több időt töltök Anchorageban, mint itt. Legalábbis ez lenne a terv, aztán majd meglátjuk, mennyit kell pattognom a két város között. Lehet mobil masszázskocsit kellene nyitnom… egyszerűbb lenne úgy az életem, mint valahol egy üzletet nyitni, és sosem ott lenni nagyjából. - A Főtéren… ne is beszéljünk róla őrületesen bosszantó egy eset volt, mert utána belém kötött egy tahó is, szerintem én vonzom az ilyeneket. Én sem vagyok szent, az tény, de azért ok nélkül senkivel sem szoktam bunkózni, egyszerűen nem fér bele. - Így van, viszont, ha sikerült megjavíttatnom azt a felettébb okos készüléket… – Mutatok idézőjelet a kezeimmel, mert szerintem botrányosak ezek az okostelefonnak árult néphülyítő mini elektronikus szörnyetegek. - Akkor mindenképpen felhívlak majd. Ki tudja, talán ejti ezt a vad falkához csatlakozás dolgot, és akkor többet bandázhatok együtt Anchorageban, ott legalább egy kicsit melegebb az idő, mert az ittenit telente elég nehéz lehet elviselni. - Tudod, ha igazán őszinte vagyok, vannak olyan döntések, amik nem azért nem születnek meg, mert nem gondolkodunk rajtuk eleget, hanem mert úgy jó, ahogy éppen van. Ennél jobban nem tudom kifejezni magam, de szerintem, ha tényleg vágyna erre a falka dologra, nem kérődzne ennyit a témán. Ez csak az én meglátásom, lehet, hogy tévedek, vagy éppenséggel én vagyok túl hirtelen, és nem szeretek semmin rágódni. Ám attól még igenis lehet beszédes, hogy nem sikerül igazán, szívből rábólintania. - Nem vagy egy kis szereptévesztésben, drágám? Nevetős a hangom, nyilván mindketten tudjuk, hogy a fenevad kettőnk közül inkább ő, én is elég elvetemült tudok lenni, de bennem legalább nem bujkál egy bundás. Nem, sajnos jobbára nem kedvelem őket, ők sem engem, így alakult, ritka kincs a kivétel, meg is becsülöm, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. El sem hiszem, de amint végre magamhoz térek a kábulatból a szél után, látom besuhanni Primet a célba, és nem győzök pislogni, hogy ezek szerint én győztem. Ezt tutira ki kell tennem a dicsőségtáblámra, mert elképesztő, hogy lehetséges, és valamilyen szinten még büszke is vagyok magamra, csak az vetné vissza a lelkesedésemet, ha kijelentené, hogy hagyta magát. Remélem, azért erről nincs szó, benne is dúl bőven a versenyszellem. - Az ám. Vedd úgy, hogy megvan a napi jócselekedeted. Kuncogok jó kedélyűen, nem tehetek róla, de a kárörvendés sem idegen tőlem, közel sem vagyok finom lélek, na. Ő persze ismer már annyira, hogy ne sértse meg az olykor érdes viselkedésmódom, sokkal szívósabb csaj ő annál. - Ne viccelj, csak szerencsés lehet. Kacsintok rá, ez egyértelmű, én is boldog lennék egy kósza csókocskától bárkitől, aki egy kicsit is szebb az ördögnél, Prim meg sokkal szebb, senkinek sem lehet oka panaszkodni. A csöves áldhatja az eget ezért a jó napért, szerintem már azt sem tudja, milyen a csók. Nevetve sietek el a sokkolódott pasas mellett, aki alig fél perc múlva már azt kiabálja Prim után, hogy „Én is szeretlek, gyönyörűségem! Gyere csak vissza galambocskám!”, meg hasonló édesen naiv szóösszetételeket. - Azért szerintem moss fogat, amint tudsz, elég undi lehetett. Legközelebb te találod ki a tétet. Nem tehetek róla, még mindig vigyorognom kell, hogy sikerült ennyire beletenyerelnie a tutiba. - Cupido biztos így üzen, hogy többet kellene csókolóznod. Tudom, teljesen hülye vagyok, de nem tehetek róla. Futólag nekidőlök, és pont akkor mondja, hogy hiányoztam neki, amikor nekem is eszembe jut, ami valahogy olyan szinten jól esik a fonnyadt kis lelkemnek, hogy azt el sem tudom mondani. - Pont erre gondoltam. Nekem is őrülten hiányzott, olyan jó, hogy itt vagy. Féloldalasan át is ölelem, és míg fel nem érünk, a vállán pihentetem a fejemet, aztán már ugrom is le a felvonóról, és mehetünk iszogatni, eszegetni, de leginkább beszélgetni, ahogy megegyeztünk. - Fogalmam sincs, melyik hely milyen, úgyhogy szerintem döntsünk az alapján, hogy melyik néz ki a legjobban, vagy melyikben látunk meg először egy falnivaló pasast. Igen, igen, még mindig felettébb egysíkú tudok lenni, és ez már soha nem is fog megváltozni, még ráncos öregasszonyként is a szexről fogok fantáziálni, és gyűlölni fogom, hogy nem csinálhatom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehet, hogy lassan úgy kellene járkálnod, hogy kiírod jól látható helyre, hogy deszkások és tahók kíméljenek. Lehet, hogy mindenki egyből elmerülve vagy csak meg kellene villantanod a „tündéri énedet”. Akkor még tutibb lenne a dolog. – mondom neki mosolyogva és viccelődve. Tud angyali lenni, de ő sok mindenben hasonlít hozzám. Így egyikünkkel se könnyű. Mind a kettőnknek van egy érdekes stílusa, de ezt soha se bántam. Jó érzés volt találni egy igaz barátot, egy olyan személyt, aki olyan volt, mint egy testvér. Még ha nem is sok időt tölthettünk el korábban egymás társaságában. Rendben, várni fogom a hívásodat és ennyire azért nem rossz ez a modern technika. Így legalább majd hajnalban is fel tudlak kelteni. – csapok le a lehetőségre egy ördögi mosoly keretében. Na, ezek után pláne nem fogja sietetni a javítást. De ha nem, akkor majd kap tőlem, mert mostantól nem akarom elveszíteni és szeretnék vele beszélgetni minél többet. A válasza igazán meglep és egy pillanatra elgondolkozom azon, amit mond, majd amennyire lehetséges ezekben a ruhákban megölelem őt. Lehet idősebb vagyok, de te meg bölcsebb. – mondom neki őszintén, majd megköszönöm a tanácsát, mert azt hiszem igaza van. Nem is kicsit. Mindig is azonnal tudtam dönteni, de most már túl sok ideje agyalok ezen, így talán tényleg az a baj, hogy annyira nem akarom ez a csatlakozást, de akkor mit szeretnék? Ez egy jó kérdés, de hamarosan talán kiderül. Ohh, hidd el, belőled se hiányzik a bestia. Csak te anélkül viseled, hogy bundássá változnál. – mondom neki mosolyogva, mert ha kell, akkor ő is tud igazi bestia lenni, de ennek ellenére is imádni való. Nem olyan könnyű eltiporni vagy megfélemlíteni, mint amilyennek sokan gondolnák, és szerencsés bundás vagyok, hogy a barátja lehetek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szereti őket annyira, pedig belőle se vált volna rossz farkas. De ezt inkább megtartom magamnak, „mert a végén még felfalna érte”. Gratulálok, s mielőtt megkérdeznéd, nem hagytam magamat. Egyszer kicsit rosszul érkeztem, de szerencsére mentettem a helyzetet. De legalább látom, hogy még mindig formában vagy. – szólalok meg sietve, hiszen tudja, hogy profi vagyok ebben. De ez olyan sport, amiben bárki tévedhet, vagy akár meg is sérülhet. Mosolyogva figyelem, hogy mennyire boldog a győzelme miatt és már emiatt is megérte volna hagynom magamat, de most szó se volt erről, hiszen sejtettem, hogy melyik személy fog velem szembe jönni. Azt hiszem ez az én szerencsém. Hirtelen valami Szenté változtam volna? – kérdezem tőle egy kisebb kuncogás keretében, ahogyan elindulunk. Elhaladunk két csaj mellett, így közülük nem kerülhet ki a nyertes. Így továbbra is keresem az illetékes hímnemű egyedet, mert soha nem szegtem még meg fogadást. El tudom viselni, ha veszítek. Látod, szegény teljesen lefagyott.- De hamarosan én is meghallom azt, amit mond és nevetésben török ki. Majd megrázom a fejemet és elkezdek Wendy felé közelíteni és végül egy apró puszit nyomok az arcára. Hiányoztál, nagyon és rendben, majd keresek valami fogmosásra alkalmas dolgot is, de mi lenne ha inkább alkohollal fertőtlenítenék? Az hatásosabb, nem? – kérdezem tőle még mindig jókedvűen, hiszen fogmosásra még sokáig nem lesz alkalmam, így más megoldás után kell néznem és hirtelen ez jutott eszembe. Ha más nincs, akkor talán forralt bort csak találunk valahol. Gyengéden végig simítok a haján, egy apró puszit nyomok a fejére és szorosan magamhoz ölelem, ahogyan egy nagyobb testvér tenné a kisebbiekkel. Amíg nem érünk fel, addig el se engedem őt. Remekül hangzik. Hallgassunk a női megérzésünkre, mert én se ismerem egyik helyet se. Azt se bánom, ha nincsenek túl sokan. Legalább nyugodtabban beszélgethetünk. – majd pedig elindulok vele együtt felfedező útra. Az első lehetőségre inkább megrázom a fejemet nemlegesen. Nem szimpatikusa, majd kiszúrok kicsivel odébb egy másik helyett. – Az? – kérdezem tőle kíváncsian, majd a válaszára várva megállok.
- Lehet, de valahol meg tök szórakoztató tud lenni, például, ha most ki lenne rám írva, talán mi sem találkozunk össze megint, azért pedig határozottan kár lett volna, Kacsintok rá, bár nem szívtunk túl sokáig egy levegőt, de az is elég volt hozzá, hogy rájöjjünk, jól kijövünk, és észrevétlenül is közénk lopja magát a barátság köteléke. Én mindig úgy gondoltam, hogy ez csak úgy jön, akár a derült égből szerelem, csak ez másfajta érzés, de részemről ezerszer inkább a barátság, mint a másik fajta kapcsolat. Abban már egyáltalán nem vagyok jó. - Alig várom, de komoly probléma legyen ám, mint mondjuk a rosszat álmodtál és társai. Cukkolom csak, de egyébként elhiheti, hogy nem fog zavarni, hogyha valóban felhív, ritka, hogy valaki tényleg fontos legyen a számomra, de ha ez megtörténik, onnantól kezdve valóban bármikor állok a rendelkezésére. - De mondjuk, a személyes randikat jobban szeretem, de ha itt maradsz, tutira nem tudok majd a közeledbe cuccolni. Megtenném simán, még nem néztem lakást, meg amúgy is csak bérelni tudok majd valami egyszerű kis kecót, de egyelőre annyi pont elég lesz nekem. - Bölcs? Na ennek sem tartott eddig senki. Kuncogok fel, én a többség szemében inkább vagyok bajkeverő, de bízom az itteni tiszta lapomban. Jó volna végre, ha nem mindenki szemében az lennék, aki részben okolható egy kölyök haláláért. Ezt a keresztet elég, ha én cipelem, nem kell, hogy mindenki emlékeztessen rá. Az ölelését persze viszonozom, ez nem is kérdés. - Ez igaz, bár az enyém kevésbé hatékony bizonyos helyzetekben. Tény, hogy olykor kibújik belőlem a démon, az adott helyzeten múlik, hogyan is viselkedem. Azt valóban nem hagytam soha senkinek, hogy eltiporjon, de ez számomra természetes, senkinek sem kellene hagynia, hogy úgy bánjanak vele. - Azt ajánlom is, mert igencsak bosszantó lenne, ha hagytad volna. Nos, nekünk kötelező formában lenni, és az edzéseken kívül még máshogyan is karban tartom magam, tudod. Kacsintok rá szemtelenül, nem titkoltam előtte annak idején, hogy az erkölcseim igen lazák, és nem nehéz nálam nyitott kapukat döngetni. Az önértékelésemmel semmi probléma, ellenben szeretem a szexet, és eszemben sincs nem kiélvezni az életet, ha már akadnak lehetőségeim. - Szentté? Ne röhögtess. Öltök nyelvet vidáman, nem mondanám annak, van bőven jó tulajdonsága, nem arról van szó, ám összességében nem mondanám olyan végletesen tiszta léleknek, amivel elhiheti, a szememben aztán abszolút semmi baj sincs. Én inkább húzom amúgy is a sötét oldalhoz. Lefagyott, de nem tartott sokáig, így hamarosan együtt vihoghatunk, mint két fakutya, hiába, a férfiak is hajlamosak olykor többet tulajdonítani valaminek, mint ami valójában benne van. - Ez ilyen, ha már te szívsz, az én arcom is ázzon hajléktalan aromában puszi volt? Nem tehetek róla, egy pont után nagyon is nehezemre esik abbahagyni a hülyeséget, biztos vagyok benne, hogy erről szó sem volt, de szeretem ugratni, és minden alkalmat megragadok rá. - Alkohollal fertőtleníteni, hümm, ez nagy ötlet, de azt hiszem, tudod, hogy annak nem lesz olyan szép vége, hajlamos vagyok az asztalon riszálni tőle. Meg mondjuk bárhol, bármilyen színpadon, bárki ölében, és hasonlók. Szörnyű vagyok, tudom én. Jól esik az ökörködés közepette az a meghitt pillanat, amikor puszit nyom a fejemre. Van testvérem, tudom milyen egy kisebbet óvva ölelni, ezért érzem, hogy most ő is azt teszi velem, és ez megmelengeti dacos, heves kis szívemet. Örülök, hogy újra láthatom, sosem hittem volna, hogy valaha még összefutunk. - Jól van! Odafenn aztán nézelődök is nagyban, pár helyre eszemben sincs bemenni, de amit Prim mutat, az jónak tűnik, úgyhogy rögtön bólintok is, szavak nélkül azonban benyitok, hogy rögtön keressek is helyet magunknak. A felvonó után én leadtam a sí szerelést, mert nyilvánvaló számomra, hogy ma már boardozni nem fogunk, legalábbis én biztosan nem, szóval fölösleges lett volna magammal cipelni. Először agy kávéval ajándékozom meg magam, meg valami meleg szendviccsel, aztán majd meglátjuk még, hová jutunk beszélgetésünk közepette. - Egyébként, én Anchorageban leszek zömmel, ugyan ingázom majd a két város között, mert ilyen ember ki kell, de lakásom szerintem csak ott lesz, már ha akad majd egyáltalán időm keresni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Hmm, ez igaz, de ismerve engem mindig vonzom a bajt és bajkeverőket, így szerintem még annak ellenére se úsztad volna meg a velem való találkozást. – mondom neki még mindig széles mosoly keretében, hiszen lehet nem töltöttünk túl sok időt el együtt korábban, de ennek ellenére is sikerült valahogyan belopnia magát a szívembe és olyanná válnia, amit egy kistestvér jelent. De ő nem csak a testvérem lett, hanem a legjobb a barátnőm is. Majd igyekszem nem apró-csetlő dolgokkal zaklatni. – válaszolok neki mosolyogva, hiszen se ő, se én nem engedünk könnyedén bárkit közel, de ha megtettük, akkor onnét nincs menekvés, mert bármire képesek lennénk azért a személyért. Eléggé képlékeny, hogy merre fogsz megtalálni, de minket ismerve szerintem több ezer kilométer se lenne akadály ahhoz, hogy mostantól gyakrabban „randizzunk”, vagy tévedek? – fordulok felé kíváncsian. Nem is vártam el tőle, hogy miattam kockáztasson vagy megüsse a bokáját, de bármi is lesz ennek a fejben sakkozásnak az eredménye reménykedem abban, hogy többé nem fogom szem elől téveszteni és gyakrabban láthatom majd őt, mint az elmúlt években. Változnak az idők, angyalom. – szólalok meg tetetett öreganyós hanggal, majd pedig újabb nevetésben török ki. Ohh, ha bármikor kell erősítés, akkor nyugodtan szólj. – mondom neki egy kacsintás keretében, de valószínűleg ő is tudja, hogy csak vicceltem. Tisztában van azzal, hogy csak soha nem használnám ilyen célokra a bennem lakozó nőstényt, csak akkor, ha már nincs más választás, ahogyan az elmúlt évtizedek alatt néha be is bizonyítottam. De ennek ellenére még mindig félek azokban a pillanatokban, hogy túlzottan ráérez újra a vér ízére és nem lesz menekvés a múltban elkövetett hibák elől, mert újra meg fog ismétlődni. Világért se akarnám kivívni a haragodat, mert mire pislantanék, addigra tuti elveszíteném a fejemet. – szólalok meg csöppet se komolyan. Nem tudná olyan könnyedén a fejemet és ezt ő is tudja, illetve azzal is tisztában lehet, hogy tényleg soha nem akarnám a haragját kivívni. – Szóval még mindig imádod élvezni az élet adta örömöket. Azt kell mondanom, hogy tuti sok csurran-cseppenhet neked, mert még mindig remekül nézel ki. – mondom neki egy ártatlan pillantás keretében, majd végül egyre szélesebb és kicsit talán ördögies mosoly jelenik meg az arcomon. Pedig már kezdem örülni, hogy lassan szárnyaim is lesznek. – mondom neki tettetett csalódottsággal, majd amikor kinyújtja a nyelvét, akkor egy pillanatra úgy teszek, mintha le akarnám harapni, de végül csak egy puszit nyomok az arcára. Fogalmam nincs miről beszélsz. Teljes mértékben rágalom. – szólalok meg komolyan, de az arcomon bujkáló mosoly mindent elárul, majd pedig megrántom a vállaimat. – Tudod, a testvérek mindent megosztanak, legalábbis bizonyos dolgokat és nem akartam, hogy kimaradj ebből a földi jóból, mert láttam ám, hogy bejött neked az illető. – szólalok meg nevetve és kicsit cukkolva őt. Soha nem voltam ártatlan, s ha minket összezártak, akkor ott kész csoda, hogy a háznak a falai a helyükön maradtak. Legalább az itteni népeket kicsit felráznád. Hidd el, hogy hatalmas sikered lenne. Na, meg egy asztal vagy egy pult még mindig egyedibb megoldás, mintha egy színpadon állnál neki. – egy újabb ördögi mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen tisztán emlékszem arra, hogy amikor kicsit már jobban volt, akkor mennyire vetettük magunkat bele az éjszakai életben és nem egyszer pipáltuk le a hivatásos műsort adókat, amikor a mámorban, a jókedvben vagy éppen a fogadások közepette egy-egy bárpult vagy asztal szolgált színpadként. Mielőtt neki álltunk volna keresni valami megfelelő helyet, ahogyan Wendy, úgy én is leadtam a felszerelésemet, mert ezek után nem hiszem, hogy visszatérnék még a pályára. Illetve azt se, hiszen hogy annyira rövid időn belül válnának el az útjaink. Jó újra látni őt és szeretném minden egyes percét kiélvezni eme találkoznak, mert ki tudja, hogy mikor láthatom újra. Csodálkozva pillantok rá, amikor tényleg egy kávét és egy szendvicset rendel csak, de talán majd később más tájakra is evezünk ilyen téren. Sietve rendelek egy forró csokit és szintén egy szendvicset, hiszen szívesebben iszom vele, mint egyedül. Mit szólnál, ha az én lakásomban laknál? – kérdezem tőle sietve. A testvérem, így annak ellenére, hogy nem tudom merre sodor még az élet, szívesen odaadnám neki, vagyis megengedném, hogy lakjon benne és otthon érezze magát. Volt egy testvérem, de őt elvette tőlem az élet, viszont jó pár évtizeddel később az élettől két öcsikét és egy húgot is kaptam. S bármire képes lennék értük, hogy megvédjem és biztonságban tudjam őket. Főleg most, hogy újra visszakaptam őket épségben. Ha pedig úgy alakul, hogy én is inkább abba a városba költözöm, akkor se hiszem, hogy olyan nagy gond lenne, mert olyan lenne, mintha két legjobb barátnő összeköltözött volna. Régebben is jól kijöttünk egymással. De ez csak egy ötlet. – teszem hozzá egy kisebb szünet után, majd pedig megköszönöm a pincérnek az innivalót és az ennivalót. Kicsit megfújom a forrócsokoládét ó, majd pedig óvatosan belekortyolok. Mesélj, merre jártál és mik történtek veled? – kérdezem tőle kíváncsian egy kisebb tejszínhabos száj keretében, amit sietve törlök le, mert a végén még én leszek az új télapó.
- Aha, aha, szóval bajkeverő volnék? Éééén? Ne viccelj. Nevetek fel, tudom én, hogy nem vagyok szent, és szeretek intenzíven élni. Ha ez azzal jár, hogy bajt keverek, vagy abba kerülök, hát nosza rajta, nem fog megállítani eme apróság. Nem én lennék, ha visszafognám magam csupán azért, mert tartok a lehetséges következményektől. - Mondjuk olyan miatt ne hívj fel, hogy mennyi cukor kell a muffinba, mert nem tudok sütni. Volt idő, amikor főzögettem magamra, mert a pajzsmirigyem miatt egészségesen kellett étkezni, de már jó ideje többre becsülök egy isteni pizzát, minthogy tofut tömjek magamba, meg salátákat, az az idő már elmúlt. Szeretem a sütiféléket, de hogy én alkossak… az közel lehetetlen. - A kilométer nem akadály, a pénz annál inkább, de az tény, hogy értékelném, ha többet látnám a csini kis arcodat. Kacsintok rá gondolkodás nélkül, valóban örülnék neki, és remélem, úgy alakul majd, hogy ezt megtehessük, mert hiányzik az életemből egy barát, akihez bármikor fordulhatok. Elég ironikus, hogy pont egy vérfarkas, mikor sosem volt épp jó kapcsolatom a fajtájukkal, de a mi világunkban nem szabad logikát keresni, értelmetlen. Csak legyintek, nem gondolom bölcsnek magam, de mindenkinek joga van a véleményéhez, és valamilyen szinten hízelgő, hogy akad olyan a világon, aki ilyesmit feltételez rólam. - Úgy lesz! Bólintok gondolkodás nélkül, noha történhet olyan, amilyen helyzetben nem kérhetném a segítségét, de nyilván megtenném, hogyha nem menne egyedül, és egyetlen társam sem lenne a közelben. Egyébként nem sodornám komoly bajba sosem, kis hülyeségekbe bármikor, de mindennek van határa. - Nem panaszkodom, csak nyitottnak kell lennie, és nyilván nem elvárni semmiféle kötöttséget, és igencsak megsokasodnak a lehetőségek. Elképzelni sem tudom magam komoly kapcsolatban, és szerintem soha nem is fog megtörténni már, egyszerűen sokkal kellemesebb és kényelmesebb nekem így, kötöttségek nélkül, főleg azért, mert képtelen lennék hűségesnek maradni, és az szerintem nem fair senkivel szemben sem, épp ezért mindig előre lefektetem a játékszabályt. Csak szex és más semmi. - Szent is és angyal is? Kifordult tán a sarkaiból a világ, csak nem vettem észre? Elképeszt ez a gondolat, de csak nevetni tudok rajta, hisz annyira abszurd. Na jó, talán kinézném belőle, hogy valamelyest csitult a lelke, és mostanra szelídebbé vált, ha ahogy így végigpillantok rajta, még ezt is kizárnak tartom. - Azért, vannak dolgok, amikre te immunis vagy, én pedig nem. Ki tudja, mit terjeszt a büdös csövi, nekem nem hiányzik egy megfázás sem, bár könnyebben kikúrálom, mint egy ember, de azért lehetőség szerint nem kifejezetten ragaszkodnék hozzá. Más csúnya fertőző betegségekről nem is beszélve. Ettől függetlenül vigyorgok, mert közel sem veszem komolyan a helyzetet, nyilván nem gondolom komolyan, hogy egy puszitól bármit elkapnék, csak ez a mindent megosztana kissé megütötte a fülemet. - Sok minden elmondható rólam, de azért az ízlésem nem romlott ekkorát. Mondom nevetve, mert persze, feltételezéseim szerint viccelt, úgyhogy én sem fogok felháborodni, csak kuncogva reagálok rá. - Ne viccelj, nekem jöhet a színpad is, sőt, kérem ide szépen. Imádom a színpadokat, meg a rudakat, meg ha le sem bírják rólam venni a szemüket. Mondjuk azóta nem igazán sikerült ilyesmit művelnem… Szerencsére nem tudódott ki, a Mentorom sem rajongott volna értem, az egyszer biztos. Attól még bármikor újráznék, csak nem itt, inkább valami elvadult nyaralás keretein belül. - Hoooogy mi? Hát az tök szuper lenne, akkor legalább nem kéne keresnem kecót, és tutira látnálak még. Ha más nem, akkor, amikor kiköltözik, mert ugye még nem biztos semmiben. Ettől függetlenül még az eddiginél is jobb kedvem kerekedik, nem hittem, hogy lehetséges, szeretem, mikor a problémáim megoldják magukat. - Az még fantasztikusabb lenne. Úristen, zseniális. Köszönöm szépen a lehetőséget, csúcs vagy, valahogy mindig te leszel a megmentőm. Nem szeretek lakást keresni, macera, és nehezen talál az ember kedvére valót, de ha nem a sajátom, akkor aztán már teljesen mindegy, milyen, csak legyen benne egy zug, ahol álomra hajthatom színes fejzetem. - Nos, nem sok minden jó egyébként. Példának okáért voltam béranya, a húgomnak, aztán fejlődtem elég sokat, és legutóbb egy sor kellemetlenség esett meg velem, meg az unokahúgommal, ránk támadt egy kölyök, képzelheted… Őt megharapta, engem meg úgy megmart, hogy majdnem belehaltam, újra is kellett éleszteni. Elég para volt. Lehalkított hangon beszélek, ő úgyis érti így is, másnak meg nem kell hallania. Egyelőre nem eresztettem bő lére a mondandómat, majd ha kíváncsi valamelyikre részletesen, akkor rákérdez. - Gondolom, veled is történt egy, s más.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem, a Dalai láma. – szólalok meg nevetve és egyre szélesebb mosoly keretében. Fura dolog az élet, hogy hiába sodrottunk el egymástól,vagyis hiába léptem le, mert még mindig imádom ezt a lányt itt. Olyan számomra, mint egy testvér és ez szemmel láthatóan ez az érzés még ennyi év után is kölcsönös. Majd megtanítalak. Nem nagy ördöngösség. – mondom mosolyogva, hiszen az elmúlt évek alatt rengeteg személytől tanultam főzni és sütni, de még mindig nem vagyok profi. Például a fűszereket nehezen tudom megjegyezni. Ha főztem is, akkor mindig érzéssel tettem. Sokan azt mondják, hogy azért mert a mesterek így csinálják, szerintem meg a mesterek képesek megjegyezni minden egyes kajához a hozzávalót és nem kell végig szimatolniuk hatcsillónyi fűszert, hogy közben megtalálják a megfelelőt. A pénz számomra nem akadály és jó ügy érdekében bármennyit képes vagyok adakozni. – szólalok meg mosolyogva, hiszen ha esetleg úgy hozná a sors, hogy én költöznék messzire tőle, akkor még a pénz se lehet akadály, mert most már se nélküle, se Duane nélkül nem akarom elképzelni az életemet. Mind a ketten a kistestvérem is és itt az ideje, hogy vigyázzak rájuk. Még akkor is, ha ők úgy gondolják, hogy nem szükséges. Bármikor számíthatna rám, ha esetleg túlzottan szorult helyzetbe keveredne. Egyszer már megmentettem az életét, így habozás nélkül megtenném újra. De azt is tudom, hogy ő is pontosan olyan, mint én. Szereti egyedül elsimítani a dolgokat, s ha nagyon-nagyon nincs más választása, csak akkor szólna. Ezt nem tagadom, hiszen a női fortélyok még mindig nekünk kedveznek, de … - kezdek bele, de végül sietve rázom meg a fejemet. Végén tényleg azt hiszi, hogy kifordult a világ és helyettem is már csak valami klón van. sok évtizede élek már és nekem azért már kicsit hiányzik az otthon melege, de ha ezt kimondanám hangosan, akkor tuti, hogy egyből azt hinné, hogy beteg vagyok vagy elmentek otthonról. Mindig nagy szabadságmániás, kötöttségek nélküli személy voltam, de idővel mindenki változik. Még egy idősödő farkas is képes, mert ha nem így lenne, akkor nem jöttem volna a világvégére és vettem volna fontolóra azt, hogy csatlakozom a falkához. De ekkor még nem is sejtettem azt, hogy mennyire meg fog változni az életem pár nap múlva. Most miért nézel rám így? Csak nem hiszed, hogy még mindig a kisördög bujkál eme ártatlan pofi mögött. Hidd el, hogy most már angyalkák hada tart életben. – szólalok meg komolyan, majd csatlakozom a nevetéséhez, mert ez tényleg abszurdum lenne. Soha nem leszek angyali teremtés, mindig is meg fog maradni a temperamentumom, a kicsit lázadó és igazán szókimondó énem. Ami a szívemen, az a számon típus vagyok és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. Ne aggódj, majd ápollak. Főzök neked teácskát, meg be is takargatlak. – mondom neki játékosan, de ugyanakkor tényleg megtenném, ha egyszer ágynak dőlne. De azért őt se kell félteni, mert nem esik ő se annyira könnyedén annak. Sokkal inkább szereti felforgatni mások életét, mint hogy csak úgy kispadra kerüljön bármennyire időre is. Elmosolyodom a válaszán, majd egy kisebb fejrázás keretében nézem őt. Pedig néha ő is veszíthetne ilyen fogadásokon, de majd legközelebb. Ohh, pedig a művészvilág egy igazi tehetséget veszített el. – szólalok meg kicsit szomorúan, hiszen ő aztán tényleg mindig értette azt, hogy mitől is döglik a légy. – Énekelni is csak fürdőzés közben szoktál? – kérdezem meg csodálkozva, hiszen emlékszem arra, hogy egyszer valahogyan bekeveredtünk olyan buliba, ahol volt karaoke és igazán tehetséges volt abban is. Ő akár képes a hangjával is elbűvölni valakit. Azt hiszem a régi korok szirénje benne lelt újra otthont. Mosolyogva figyelem őt, miközben látom, hogy egyre inkább örül az ajánlatnak. Legalább nekem se áll üresen a lakásom és tudom jól, hogy ha ő lakik benne, akkor nem kapom vissza romhalmazként. Nem is értem, hogy egyáltalán minek vettem meg azt az ingatlant. Talán a sors akarta így. Nos, ezt örömmel hallom, mert akkor ha majd visszamegyünk a városba, akkor adok neked kulcsokat. Nem sok cuccom van ott. Még nem igazán rendezkedtem be. Egy-két ruhadarabot találni fogsz, de azt nyugodtan dobozold be, ha esetleg nem férnél el a szekrényekben. – mondom neki jó kedvűen és szerintem erre a mosolyra szokták azt, mondani, hogy fülig ér. Annyira jó érzés végre kicsit kikapcsolni és élvezni az életet, de még jobb, hogy pont vele sikerül. Két dudás egy csárdásban… Nos, a mi esetünkben nagyon is megfér, inkább a körülöttünk levőket kell sajnálni, vagy félteni és nem minket. Akkor jobb lesz, ha igyekszem életben tartani magamat, mert a végén még őrangyal nélkül maradnál. – szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében. Majd pedig minden figyelmemet neki szentelem, miközben néha-néha megfújom, majd pedig belekortyolok a forró nedűbe. Jó érzés kicsit átmelegedni. Na, nem mintha annyira fáztam volna. Béranya? Mégis hogyan és miért? – kérdezek visszadöbbentem, mert sok mindent kinéztem belőle, de ez valahogy soha nem került volna fel a listára. Csodálkozva figyelem őt, majd sietve rázom meg a fejemet, hogy még se kellene ennyire bámulnom őt. – Felhúztátok őt, vagy csak egyszerűen rosszkor voltatok rossz helyen? – kérdezem továbbra is kíváncsian a dolgokat, majd egy pillanatra szomorúan pillantok rá. – Még szerencse, hogy sikerült megmenteni téged, mert bele se merek gondolni abba, hogy mi lenne akkor, ha már egyáltalán nem léteznél. – a végére még egy pillanatra el is csuklik a hangom. Ritkán engedek bárkit is közel, de ha megteszem, akkor legtöbb esetben soha többé nem ereszteném el. Erre mondják azt hiszem, hogy nehéz utat törni a szívéhez, de ha sikerül, akkor igazán megéri. Vajon tényleg így gondolják ők, azok a személyek, akiknek sikerült átverekedniük magukat az akadályokon? Folytattam tovább a jól megérdemelt utazásomat. Mondhatni világkörüli útra mentem újra. Bejártam szebbnél szebb tájakat. Megmentettem egy fiatal nőstény életét, de azóta se láttam. S közben kutakodtam az a dolgok iránt, ami képes lenne azt az űrt kitölteni, ami bennem lakozik. – mondom neki egy kisebb elmélkedés közben, hiszen tényleg sok helyen jártam és sokszor mentettem meg Alec seggét is. Pedig elméletben ő az idősebb és neki kellene megfontoltabbnak lennie. De nézzük csak, rengeteg illegális futamon vettem részt, amiben volt, hogy újra megtapasztaltam, hogy még se vagyok annyira törhetetlen, de volt olyan is, hogy kiélveztem az élet adta élvezeteket. – szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében. Na, meg pár hét erejéig még egy sportolóval is összehozott az élet, amikor újra felcsaptam fotósnak. – szólalok meg nevetve, mert az aztán tényleg viharos időszak volt. Tudod, hogy mi a legfurább? – teszem fel neki a költői kérdést. – Az, hogy bejártam szinte az egész világot, de mégis itt futottam bele az összes múltbéli árnyba. Azokba az árnyakba, akik vagy előtted vagy utánad, de fontosabb vagy hosszabb ideig az életem részesei lehettek. – válaszolom neki egy kisebb elmélkedés közepette.
- Na ez kellőképpen viccesnek hangzik ahhoz, hogy belemenjek. Kuncogok fel, nem mondom, hogy minden vágyam megtanulni rendesen sütni-főzni, de ha már felajánlotta, és még jó mókának is gondolom, ezért simán lehet róla szó. Már, ha úgy alakul, hogy huzamosabb ideig egy helyen leszünk. - Ez kedves tőled, de nem akarom, hogy azt gondold, hogy számomra ez nem fontos, egyszerűen csak sosem ment a spórolás, ismersz… Szóval mindig van annyi, amennyi éppen kell, meg a lakásom odahaza, amit ugyan eladhatnék, s idővel el is fogok, de egyelőre még nem tudtam rávenni magam, hogy megtegyem. Ez ilyen lelki hülyeség, tudom én, hogy el kellene, de valamiért még nem vitt rá a lélek, talán nyitva hagytam magamnak egy kiskaput, ha itt nem jönnének be a dolgot, csak tudnám, minek, Minneapolisba is épp annyira nincs már helyem, mint amennyire itt nem lenne, ha hibát hibára halmozok. Egyelőre azonban ilyesmi még nem történt, szóval nem aggódom különösképpen, remélem, így is fog maradni. - Neked lehet de-d, nekem nem lesz. Soha többé nem hagyom, hogy belehabarodjak egy pasasba, ami nem megy, nem kell erőltetni. Megpróbáltam, felsültem, mondhatnánk, hogy azért, mert nem az igazival sikerült összekeverednem, de én ebben egyáltalán nem hiszek, másrészt pedig bármennyire is legyen tökéletes számomra egy férfi, elég úgysem lesz, maximum ideig-óráig, én viszont többé senki életét nem fogom tönkretenni. - Ahhhaaaaa… csodálkozom, hogy nem szakadt ránk az ég is. Azért ezt nem fogom benyalni, de nyilván nem is gondolta ő komolyan. Változni lehet, kicsit, kicsit többet is, de a nagy pálfordulásokban én nem hiszek. Esetleg, ha kapna egy másik farkast, akkor el tudom képzelni, de nem érzem másmilyennek, szóval nyilván ilyesmi nem történt. - Máris megérné betegnek lenni. Kuncogom el magam, szeretem, ha pátyolgatnak, néha nekem is jól esne a törődés, oké, a húgom mindig gondomat viselte, ha beteg voltam, de ő most nagyon messze van, és szerintem jó ideig nem is leszek képes még a szemébe nézni. Majdnem tönkretettem a lánya életét, ő meg utána még az életemet is megmentette… Valahogy nem érzem elég jónak magam hozzá. - Elég rég buliztam már egy tisztességeset, valahogy így alakult, szóval igen, maximum zuhany közben eresztem ki a hangom. Azt persze nem állítom, hogy nem járogatok el néha, de az igazi nagy agyeldobós, asztalon táncolós bulitól nagyon messze van az ilyesmi a szememben. Szolidabban nyomom már egy ideje. Mióta az unkahúgom megszületett, mert olykor rám bízták, és nem éreztem volna jogosnak a bizalmukat, ha továbbra is állandóan az ereszd el a hajam megy. Oké, nem állandóan, az őrző feladataimat sem hanyagoltam sosem. - Viccelsz? Alig van néhány göncöm, majd elmegyek vásárolni, ha kicsit berendezkedtem, nem akartam túl sok mindent magammal hozni, szóval biztos el fogok férni. Másrészt nem szeretek senki cuccai között turkálni, az nem én vagyok, úgyhogy szerintem ezt a lehetőséget nem fogom igény bevenni, de hálás vagyok neki a felajánlásért. Jól esik, hogy ennyi év után is töretlen közöttünk a bizalom. - Határozottan jobb lesz. Bólogatok hevesen, mert nem kifejezetten szeretném elképzelni, hogy valami baja esik, csóválom is a fejem, nem, ezt valahogy nem tudom viccesnek tartani. - Ez elég egyszerű. A húgom meddő, megkért, hogy tegyem meg érte, én megtettem, mert úgysem akartam gyereket, de ő annyira szeretett volna, hogy nem tudtam nemet mondani. Arról soha senkinek sem beszéltem, hogy voltam már viselős a saját gyermekemmel is, de a tragikus történések a férjemmel és Emilioval gondoskodtak róla, hogy másként legyen. Nem bánom, tényleg nem tudnék mit kezdeni egy tökmaggal. - Valaki más húzta fel, mi csak az útjába kerültünk. Szerintem, ha nem a húgom műt meg, akkor már halott lennék, fegyelmi elé néz, mert hozzám se nyúlhatott volna, mivel a rokonom. Sokat köszönhetek neki… Nem mondom, hogy ő annál kevesebbet nekem, mert tudom, hogy ez nem igaz, de most túlságosan is aggódom az unokahúgom miatt, és hajlamos vagyok kevésbé pozitívan gondolkodni. - Azt hiszem, neked ilyen megmentési mániád van, lehet mégis angyal vagy. Mosolyodom el szelíden, nem feltétlenül jellemben, de a tettei valahogy ezt igazolják. - Ohh, és itt is van az ördögi oldalad, már kezdtem aggódni. Szúrom közbe egy kacsintás kíséretében, de amúgy figyelmesen hallgatom. - Sportolóval mi? Biztos vadító lehetett. Mondjuk, nem mindegy, hogy baseball játékosról vagy szumó birkózóról van szó. Ezt csak a poén kedvéért vetem fel, emlékeim szerint jó ízlése volt, szóval nem gondolnám az utóbbit, csak sosem bírok a véremmel. - Ez egyébként tényleg elég fura, mert én is így jártam. A pankrátor… tudod, akivel részegen összefeküdtünk, és megtudta a férjem… nos, ő is erre kószál. Na és ki volt az első farkas, akivel találkoztam? Hát persze, hogy ő. Nem kicsit kaptam sokkot, gondolhatod, ráadásul le akart kapni a tíz körmömről, de sikerült elsimítanunk a nézeteltérésünket. Legalábbis azt hiszem. Gondolkodom hangosan, de hát nem tudom pontosan, hogy mit tehetnék még. hogy Lester, miként most viseli a nevét, ne ellenérzésekkel gondoljon rám, mert hitem szerint maximum annyira vagyok bűnös ebben az egészben, miként ő is. - Egyébként, van valami határozottan szokatlan ebben a városban.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy pillanatra se gondoltam azt. – szólalok meg sietve, majd rövid időre képzeletbeli lakatot teszek az ajkaimra és végig hallgatom azt, amit mond. Majd amikor a végére ér, akkor egy kisebb csend után megszólalok, mert nem szeretnék újra a szavába vágni. – Emiatt tényleg nem kell szabadkoznom. Tudom, hogy milyen az élet. Egy időben én is pontosan eszerint éltem. Még annak ellenére is, hogy egy kisebb családi vagyon ott volt mindig a hátam mögött, de nem akartam azzal törődni, mert csak olyan dolgokra emlékeztetett volna, amikre nem akartam. De végül idővel csak egyre nőtt és nőtt, s ha adakozhatok belőle, vagy esetleg illegális versenyekre fordíthatok belőle, vagy akár a legjobb barátnőmmel találkozhatok, akkor megéri költeni belőle. – szólalok meg mosolyogva, mert egyáltalán nem gondoltam azt, hogy esetleg csak kifogást keresne arra, hogy nem akar találkozni velem. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha valamit nem akar, akkor képes az ember szemébe mondani. Egy szóval se mondtam, hogy lépten, nyomon keresem a „Nagy Őt”, vagy esetleg minden egyes férfit, aki velem szemben jön, azt letámadom. De sose tudhatod, hogy mit hoz a holnap, vagy éppen mikor támadt legalább rövid időre egy helyben maradnod. – mondom neki mosolyogva, mert nem feltétlenül csak a szerelemre értettem, hanem arra is, hogy jó érzés néha valamit az otthonodnak hívni. Egy olyan házban élni, aminek szinte minden egyes négyzetcentiméterét ismered. Vigyázz még a végén hamarosan hóviharban találjuk magunkat. – szólalok meg egy újabb nevetés kíséretében arra, hogy kész csoda, hogy nem szakad ránk az ég. Tényleg nem komolyan gondoltam, de ezt ő is hallhatta a hangomból, de talán az égiek nem szeretik annyira az ilyen fajta tréfát, de fogalmam sincs erről. Ohh, anélkül is teljesülhet a vágyad. Tudod, hogy merre találsz meg, ha csak egy kis pátyolgatás kell. – szólalok meg mosolyogva, majd egy kósza tincset kiszedek az arcomból és a fülem mögé tűröm. Mosolyogva nézem őt, hiszen ha baráti ölelésre, vagy éppen csevegésre van szüksége, akkor mindig ott leszek neki. Akár még be is állíthat éjnek évadján, ha gondba került, mert sose lennék képes elküldeni őt. Legfeljebb akkor, ha az az ő biztonságát szolgálná. Hmmm, akkor itt az ideje, hogy ezen változtassunk vagy szigorúan figyelnek? – kérdezem tőle érdeklődve, mert már én se tudom az idejét, hogy mikor volt olyan fergeteges buliban részem, amilyenekbe vele szoktam kerülni. De azt se szeretném, ha emiatt bajba kerülne. Mert az őrzőknek mindig példát kell mutatnia, vagy legalábbis jó kislánynak kell lennie. Akkor ebben azt hiszem hasonlítunk. Egy kisebb fajta táskányi ruhám van csak. Idejét se tudom már annak, hogy mikor volt rendes gardróbom, amiben szebbnél szebb ruhák sorakoztak, vagy csak egyszerűen vadabbnál vadabbak. – miközben beszélek egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat, majd közben egy aprót is bólintok. Eddig életem során nem igazán volt erre lehetőségem, hogy sok ruhát beszerezzek. Tény, hogy mindig vettem újabb darabokat, de amikor már nem tudtam hova rakni őket vagy annyi gönccel nem utazhattam, akkor mindig elajándékoztam a legtöbb dolgot. Nekem nem kell, másnak meg még jól jöhet. Azt hiszem ilyenkor picit olyan volt, mintha az emberi énemből egy apró darabot visszakapnék és a nyughatatlan lelkem pár pillanatra csillapodna. Csodálkozva hallgatom azt, amit mond, mert még mindig alig akarom elhinni, hogy tényleg megtette azt. Azt hiszem inkább te vagy az angyal, hogy megtetted érte. Biztos nem lehetett könnyű. – szólalok meg egy kisebb mosoly keretében. Fogalmam nincs arról, hogy milyen lehet anyának lenni és sose fogom megtapasztalni. Illetve azt se hiszem, hogy csak úgy bárkit beharapnék, ha úgy hozná a sors. Én magam se vagyok teljes mértékben harmóniában a saját farkasommal, így ezt tovább se szeretném adni. Talán egyszer majd minden változni fog, vagyis már a változás szele, akkor is ott volt, körbeölelt, de én még se vettem akkor még észre, csak napokkal később. Sajnálom és remélem nem lesz semmi komoly baja a testvérednek. Sose értettem, hogy miért nem az számít, hogy megmentett egy életet és miért inkább azt nézik, hogy a rokona vagy. – csóválom meg a fejemet csöppet se helyeslően. Van egy-két olyan szabály, amit sose fogok megérteni, de lehet az a baj, hogy én máskorban nőttem fel. Sose félts. A bor nem válik vízzé. – mondom neki egy kisebb kacsintás és nevetés keretében, majd pedig sietve bólintok. Hokis volt, így nem kell féltened, hogy hirtelen megváltozott az ízlésem. Mondjuk azt, hogy olyan volt az egész, mint amikor egy bárkával kihajózol a tengerre. Tud békés és kevésbé békés lenni. – mondom neki egy kisebb habozás után, miközben a megfelelő szavak után kutattam. Neeeee! – szólalok meg egy kicsit hangosabban, s ezt már tényleg nem hiszem el. – Akkor azt hiszem mind a ketten találkoztunk régi ismerősökkel. De mesélj mi történt, részleteket kérek. – mondom kicsit sietetve őt, majd pedig beleharapok a szendvicsbe, hogy végre azt is elfogyasszam a trécselés közben. Természetesen, ha nem akarja elmesélni, akkor nem erőltetem a dolgot.
Csak bólintani tudok, gondoltam, hogy nem fogja úgy ítélni, hogy csak kihasználom, eszemben sincs, ez csupán tény, nem vagyok gazdag, de szerencsémre legalább laknom lenne hol, ha nagyon megszorulnék. Vannak a Protekorátus tagjai számára fenntartott lakhelyek, legyenek bármily kicsik is. Nem mindenkinek vannak nagy igényei, nekem sem, csak egy kényelmes ágy kell, ahol kipihenhetem magam. Összességében viszont nagyon örülök annak, hogy van egy ilyen barátom, és még olyan szerencsém is volt, hogy összefussunk itt az isten háta mögött. - Én elkergetném a nagy őt, ha jönne, tudod jól, mennyire elszúrtam régen, azóta sem változtam semmit sem, az otthon meg... Számomra már nincs súlya, egyedül úgyis oda megyek, ahová csak akarok, és így jó. Nekem. Nem sóvárgok már rég olyan dolgok után, amiket nem kaphatok meg. Akadtak mindig is, bár nehezen adom fel, de megtörtént már pár ízben, hogy kudarcot vallottam, ez szerintem mindenki esetében elkerülhetetlen. Azt azért reméltem, hogy Rose megtalálja majd a számításait, ha ő ilyesmire vágyik, hát legyen úgy, jusson ki neki a jóból, biztonságból, otthonból, szerelemből, amit csak szeretne. - Épületen belül nem gáz. Éltem már meg rosszabbat is, minthogy egy éttermen belül marasztaljon a hó. Kuncogok vidáman, lehetséges, hogy nem is bánnám, noha szerintem én egész gyorsan képes lennék orvosolni a problémát az elemi kapoccsal. - Főleg, ha esetleg együtt fogunk lakni. Na akkor aztán nem lesz menekvés. Öltöttem nyelvet vidáman, bár azért nyilván nem törném rá állandóan az ajtót, azt hosszútávon nem értékelné, könnyűvérű vagyok, de nem tap1intatlan. - Egyelőre még nincs vaj a fülem mögött, szóval nem figyelnek árgus szemekkel. Szóval erre a felvetésre egy határozott igen a válaszom. Azt még ugyan nem tudom egész pontosan, hogy mikor lesz készen a kocsim, de talán még belefér egy jó kis buli is, meglátjuk. Ha mást nem, nem most azonnal ejtjük meg, de talán lesz is még rá időnk bőven. - Nekem azért volt jó pár darabom még Mineapolisban, de értelemszerűen nem hozhattam ide őket mind, azt sem tudom, mennyire időleges az áthelyezésem, de ki tudja, ha találok egy helyet, ahol be merem lakni magam, majd elhozok mindent. Ez szerintem nem a közeljövőben fog megtörténni, de egyelőre ez nem is foglalkoztat, alig tettem be a lábamat a városba, előbb szokjam meg a környezetet, aztán ráérek gondolkodni a jövőmről. Szívesen nyitnék egy masszázsszalont is, talán a fordításaimból összeszedek majd annyit, hogy bérelni tudjak egy helyiséget Anchorageban. Ám egyelőre nem szaladok ennyire előre, meg amíg ingázom, talán nem is a legnyerőbb ötlet. Nem jutnék éppen messzire, ha hetek múlva bezárhatnám, mert Fairbanksbe vezényelnek. - Nem volt könnyű, ez tény, de úgy voltam vele, hogy nekem sosem kell majd gyerek, neki viszont nagy álma, még az én lelkiismeretem sem bírta volna el, ha nemet mondok. Egyébként nem volt semmiféle komplikáció, még akármikor szülhetnék, ha ugyan akarnék. Eszemben sincs, egy gyerek olyan felelősség, amit én nem vagyok hajlandó a nyakamba venni, egyszerűen alkalmatlan vagyok rá. - A hülye szabályok. Semmi értelmük nincs, ellenben utólag jól meg lehet dorgálni az embereket. Nem féltettem annyira a húgomat, ha úgy alakul, könnyen talál munkát, mert egy zseni, de szereti azt a helyet, pocsék érzés lenne, ha miattam kellene másik kórház után néznie. - Hokis? Az menő, biztos dögös pasi. Kacsintok egyet nevetve, bár Primnek sosem esett nehezére félisteneket leakasztani a fogasról. - Hümm, de az legalább izgalmas. Komoly volt valamelyest? Vagy csak kaland? Ki tudja, annyira nem vagyok képben a pasizási szokásaival, vagy hogy éppen mennyire szeret egynél megmaradni. Akkoriban, mikor megismertük egymást, bulizott rendesen, de ez nem jelent semmit. - Hajaj. Kétségkívül találkoztunk. Kuncogok fel, majd ajkaimat harapdálva habozom egy kicsit, fogalmam sincsen, hogy ez már megint milyen fényt fog rám vetni, de bízom benne, hogyha eddig nem ítélt el, eztán sem fog. - Khm. Hát annyira részletes azért nem lennék. Eleinte csak a torkomnak akart ugrani, aztán tisztáztuk a történteket, végül a sárban kötöttünk ki egy kis iszapbirkózás erejéig. Ezen a ponton megeresztek egy pajkos kacsintást is, jelezve, hogy igen, pontosan az történt, amire esetleg gondolhat a rosszabbik énje. - Jó étvágyat! Én egyelőre még csak az italomat kóstolgattam, duma közben nem illik enni. - Igencsak agyeldobós volt a téma... Most már legalább tudom, hogy megérte majdnem meghalni miatta. Természetesen csak viccnek szánom, bár én tényleg sok mindenre hajlandó vagyok a jó szexért...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy pillanatra se szakítottam el a tekintetemet róla és csendesen hallgattam őt. Pontosan tudtam, hogy miről beszél, hiszen én is sokáig így éltem, illetve talán még mindig kicsit így gondoltam, de most mégis amiatt jöttem ide, mert hirtelen olyan érzésem támadt, hogy jó lenne végre kis időre a fenekemet egy helyen tartani. De még fogalmam sem volt, hogy milyen módon, ahogyan arról se, hogy pár nap múlva hirtelen olyan dolog történik, ami az eddig életemet megváltoztatja. Nos, ebben van igazság. – szólalok meg én is kicsit nevetve és széles mosollyal az arcomon, hiszen tényleg ennél már sokkal rosszabb helyzetekben is voltam. De a legtöbbet saját magamnak köszönhettem. A végén együtt kötnénk ki a sitten, mert túl hangos „orgiák” lennének, akarom mondani bulik. – teszem hozzá egyáltalán nem komolyan, de azért nem kell minket félteni. Mint a ketten tudjuk, hogy miként csapjuk olyan bulit, amit az emberek nem képesek elfelejteni. Bőven van tapasztalatunk és mind a ketten szeretjük jól csinálni azt, amibe belefogunk. Fél munkákat végezni sose jó. Akkor majd egyeztetünk, ha már tudjuk, hogy mi merre hány méter vagy éppen amikor már tudjuk, hogy mikor érünk rá. – a hangomból kicseng a jókedv és a boldogság is. Már várom azt, amikor a régi időket még jobban a jelenbe hozzuk, vagy éppen még a korábbi buliknál is jobbat csapunk. Akkor a lakásra gondolj úgy, hogy a tiéd is. Bízom benned és te nagyobb hasznát fogod ott venni, mint én veszem. Nem is értem, hogy miért vettem meg, vagyis miért béreltem ki olyan hosszú időre. Legalább még egy dolog az életemben, amire nem tudok konkrét választ adni. Szóval nyugodtan kezdj el átköltözködni oda.– a mosolyt továbbra se lehet letörölni az arcomról. Örülök annak, ha nem csak úgy ott fog üresen tengődni és szívesebben adom ki neki, mint valami ismeretlennek, legyen szó diákról vagy éppen családról, vagy oda költöző munkásról. Így legalább tudom, hogy jó kezekben lesz az ingatlan és nem kell féltenem. Ez akkor is hatalmas tett volt tőled. Nem lehetett könnyű ez az egész, illetve sose gondoltam volna azt, hogy bármilyen értelemben is egyszer életet adsz majd egy csemetének. – vallom be neki a dolgot. Bólintok arra, hogy neki még lehet gyereke. Nekem nem, legfeljebb csak kölyköm. Ő nem szeretne gyermeket, nekem már megfordult a fejemben régebben, de szép lassan ez a dolog eltűnt, mélyre temettem. Fura dolog az élet. Az orvoslás tényleg fura ilyen téren, hogy nem az számít, hogy megmentesz egy életet, hanem sokkal inkább a szabályok diktálnak. Azt hiszem ilyen téren eléggé romlott a világ. – egy kisebb elmélkedés közepette beszélek, hiszen emlékszem, hogy a háború idejében szinte tényleg csak az számított, hogy minél több katona vagy csak egyszerű ember, gyermek életét mentsük meg. Ugyanakkor valamilyen szinte mi is gyilkosok voltunk, amikor tudtuk, hogy nincs menekvés és csak napjai vannak hátra az illetőnek. Nézni mások szenvedését vagy esetleg megkegyelmezni rajtuk. Az életük a kezünkben volt… AZ volt, de sokkal inkább bonyolult volt minden, de már vége van, így értelmetlen a múlton rágódni. Amúgy se voltam olyan, aki túl sokáig bírt megmaradni egy valaki mellett. Azt hiszem, hogy ahhoz már egy kisebb csodának kellene történnie. – egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Nehéz úgy élni az életedet, hogy még a múlt démonai bármikor képesek leigázni, földre teríteni és nevetve nézni azt, ahogyan szenvedsz, miközben az életedet még jobban összekuszálják. Iszapbirkózás, mi? Miért érzem, hogy csurrant és cseppent is egy kicsi? – kérdezek vissza nevetve, hiszen sejtem, hogy mi történhetett, de az már tényleg nem rám tartozik. Jó látni azt, hogy minden rendben van vele, legalábbis neki is kijut kicsit a jóból. Senkinek se árt egy kis szórakozást és a mámor eme fajtájának a megtapasztalása. De akkor most ti újra együtt vagy csak volt egy kisebb „ünneplés” a viszontlátás örömére?– pillantok rá kíváncsian, miután lenyeltem az a falatot a számból. Sose szerettem tele szájjal beszélni, így sietve törlöm meg a morzsáktól is a számat, majd lerakom a szendvicset az asztalra és belekortyolok az italomba. Köszi!– szólalok meg sietve és egy elnézést kérőpillantás keretében, de mostanában semmilyen értelemben nem ettem túl sok mindent, így nem csoda, ha pár falatra elcsábultam egy-egy hosszabb hallgatás közepette. Ezt örömmel hallom, hogy jól sült el a dolog. Meddig maradsz Fairbanksban? Csak ma vagy még egy-két napot? - a kérdéseket követően egy aprót belekortyolok az italomba.
Kezdőlap
Ha nem írnál már esetleg, kérnél zárót? ^^ //
