KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
57 TAG 30 FÉRFI 27 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
22 TAG 12 FÉRFI 10 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
11 TAG 7 FÉRFI 4 NŐ
ŐRZŐK
13 TAG 6 FÉRFI 7 NŐ
EMBEREK
2 TAG 1 FÉRFI 1 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Zachariah O. Danvers Tegnap 7:59 pm-kor
írta  Theodora Zoe Morano Szer. Nov. 20, 2024 7:45 pm
írta  Bianca Giles Vas. Nov. 17, 2024 1:32 am
írta  Theodora Zoe Morano Hétf. Nov. 11, 2024 8:23 pm
írta  Rowan Macrae Vas. Nov. 10, 2024 12:52 am
írta  Dario Rodriguez Szomb. Nov. 09, 2024 9:14 am
írta  William Douglas Szomb. Nov. 09, 2024 8:39 am
írta  Alignak Szomb. Nov. 09, 2024 7:56 am
írta  Alignak Szomb. Nov. 09, 2024 7:56 am
írta  Alignak Szomb. Nov. 09, 2024 7:56 am
írta  Alignak Kedd Okt. 22, 2024 8:32 am
írta  Alignak Vas. Okt. 20, 2024 5:21 pm
írta  Bruno Manzano Vas. Okt. 13, 2024 9:11 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 06, 2024 5:51 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 06, 2024 5:50 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 06, 2024 5:50 pm
írta  Bianca Giles Vas. Szept. 29, 2024 10:25 pm
írta  Egon Candvelon Vas. Szept. 29, 2024 3:01 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 08, 2024 6:32 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 08, 2024 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Aug. 13, 2024 6:32 pm
írta  Rebecca Morgan Kedd Aug. 13, 2024 2:44 pm
írta  Theodora Zoe Morano Csüt. Aug. 01, 2024 10:34 am
írta  Alignak Vas. Júl. 07, 2024 10:58 am
írta  Alignak Szer. Jún. 19, 2024 3:24 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:28 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Alignak Pént. Május 17, 2024 8:07 pm
Bianca Giles
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Bruno Manzano
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Theodora Zoe Morano
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Alignak
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Rowan Macrae
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Zachariah O. Danvers
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
William Douglas
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Duncan Corvin
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Roxan A. Cruz
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 
Dario Rodriguez
Katonai Kórház I_vote_lcapKatonai Kórház I_voting_barKatonai Kórház I_vote_rcap 

Megosztás

Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
Katonai Kórház Empty
 

 Katonai Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin
Alignak

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 7347
◯ IC REAG : 8944
Katonai Kórház // Hétf. Dec. 12, 2011 4:01 pm

A kórház épülete a bázis mellett található. Itt civilt és a hadseregben szolgáló embereket egyaránt kezelnek, valamint minden tisztet, irodában dolgozót, de még a visszavonult veteránokat is remek ellátásban részesítik. Mindemellett felkészültek minden egyes katasztrófahelyzetre, a kórház alatt (is) atombunkereket alakítottak ki, valamint nagyjából 1000-1500 civil befogadását teszik lehetővé az ilyen helyzetekre.

Katonai Kórház Vveqf93zdf2pnbygxqzz
Vissza az elejére Go down
https://northstar.hungarianforum.com
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
Dr. Emily Hart

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 112
◯ HSZ : 597
◯ IC REAG : 652
Katonai Kórház C8gl53oy3ktwets8gb5a
Katonai Kórház Ccc4fac0c22c95e316b23871df9b9e9d24223371
Re: Katonai Kórház // Hétf. Dec. 03, 2012 12:49 am

Nate vs. Emily

Hosszú idő óta jónak nevezhető a kedvem és ez valahogy kiütközik a kisugárzásomon, még ha vonásaim továbbra is a szokott hűvös, kimért nyugodtságot is tükrözik. De ezzel nem leplezem, ugyanis bizonyos külsőségekben is megjelenik a kicsattanó kedvem!
Például ma nemes egyszerűséggel kiengedve hagytam a hajamat. Szőke hullámokban szálldosnak a tincsek szabadon minden egyes mozdulatomat, rezdülésemet követve. Vagy ott van a tény, hogy a fehér köpeny alatt a farmer helyett szoknyát viselek a blúzomhoz. Nem mintha ezt pár halott vagy a mikroszkópom értékelné... a férfi dokik annál inkább.
Könnyed, ütemes léptekkel haladok végig a folyosón. Kop-kop, kop-kop... hoppá egy nyugdíjas! Feltűnően jók a reflexeim az átlagemberekhez képest, ahogy kikerülöm a járókeretes kriptaszökevényt, de teszek rá, hogy valaki kiszúrja ezt. Caleb visszajött és innentől kezdve kevés dolog van, ami még számít! Például, hogy Castort is haza ette a fene... Az élet mocskosul szép.
Ennek a fejem körül keringő karmazsinszín felhőnek azért üzenem, hogy remélem, gyorsan elhúz tova, mert hosszútávon köszönöm, de nem kérek a cukormázas világképből! Most jó, szép és kiélvezem, de az élet megy tovább és nekem eszem ágában sincs a kereke elé ugrani, hogy megállítsam.

Ellenben az éppen csukódó lift ajtaját képes vagyok kissé erőteljesebben megállítani, mint azt egy finom úrinőnek illene és beszuszakolni magam a teli fülkébe egyetlen emeletnyi utazásért. Szerencsére nem vagyok úrinő, ami pedig az emeletet illeti: a gyerekosztályra megyek. Brrr... Súlyosbít a helyzeten, hogy Mr. Texas-nak, akarom mondani Dr. Rochwood-nak viszem a szövettani elemzést az egyik betegével kapcsolatban.
Sosem szoktam személyesen intézni az ilyesmit, mindig akad rá gyakornok... kivéve, ha az épp dögrováson nyomja az ágyat lázasan otthon. Olyankor hatalmas áldozatokra kényszerül a farkas lánya - lásd, most is - de majd behajtom azon az istenátka emberen a dolgot.
Kilépve a liftből, kissé tanácstalanul pillantok körbe, majd némi tájékozódás után a recepció felé indítom meg lépteimet, hátha ott tudnak adni némi iránymutatást, hogy hol is találom a dokit.
Itt se jártam még egyébként sose, érthető okokból. Az az igazság ugyanis, hogy nem vagyok oda a gyerekekért. És akkor most diszkréten fogalmaztam...
Vissza az elejére Go down
Nate Rochwood
Nate Rochwood

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 178
◯ HSZ : 18
◯ IC REAG : 20
Re: Katonai Kórház // Szomb. Dec. 15, 2012 11:13 pm

- Semmi baj, Nica ne sírj! – vigasztaltam a kislányt, miközben megfogtam az egyik kezecskéjét. - Gyorsan meggyógyítjuk a lábadat, pihengetsz egy kicsit, és már mehetsz is újra az oviba. – egy kedves mosoly kíséretében tápászkodtam fel a térdeplő helyzetemből, és az egyik polchoz sétáltam, ahol az apróságokat tartjuk a gyerekek megvigasztalására. Egy kis gondolkozás után lekaptam egy nyalókát, ami persze cukormentes, hiszen Dr. Deveau kiátkozna, hogy ha cukorral teli édességet adnék itt a lurkóknak. Abból a nőből kitelik, hogy bosszúból a fogorvosi székbe láncol, és végigfúrja az összes fogam. Ijesztő teremtés, annyi szent….
Szóval egy nyalókával és egy pónis matricával tértem vissza a kislányhoz, miközben Juliet, az asszisztensem előkészítette az injekciót, hogy érzésteleníthessem a kislány lábát. Gyorsan és a lehető lehető legkevesebb fájdalom okozásával igyekeztem csinálni, de ahogy meglátta a tűt rögtön eltörött a mécses… Megint. Bár nem is vártam mást szegénykétől, nem túl kellemes dolog öt évesen úgy elesni, hogy kinyíljon a térded, az már biztos. Az a fránya jégkorcsolyázás. Egy újabb adag matrica viszont ismét elfeledtette vele, hogy mi is történt az imént. Igen, egy mosolygós kisgyerek ezerszer jobb látvány idebent.
A varrással percek alatt végeztem, ahogy a további kis apróságokkal is. Kifelé menet már nevetve integetett nekem az apja öléből. Ahogy távoztak, én gyorsan rendet raktam és kezet mostam, majd az órámra sandítottam. Még van néhány percem, ami pont elég arra, hogy kimenjek egy kávéért a közeli kisbolthoz.
Gyors léptekkel közelítettem meg az ajtót, de épphogy csak a kilincshez értem, elérkezett hozzám az a roppant kellemetlen érzés. Megérkezett a Drága Jégkirálynőnk. Nem is tudom, hogy valaha felmerészkedett-e már ide egyáltalán.
Egy hatalmas vigyort mázoltam a képemre, és iszonyú magabiztossággal léptem ki a folyosóra.
- Dr. Hart! Hát Önt itt is látni? Csak nem a gyerekekhez jött a játszóházban?
Vissza az elejére Go down
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
Dr. Emily Hart

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 112
◯ HSZ : 597
◯ IC REAG : 652
Katonai Kórház C8gl53oy3ktwets8gb5a
Katonai Kórház Ccc4fac0c22c95e316b23871df9b9e9d24223371
Re: Katonai Kórház // Hétf. Dec. 17, 2012 12:16 am

A pultnál a nővér épp kérdezné, hogy miben segíthet, mikor előbukkan a fogpaszta reklámba illő mosolyú doktor, akinek "őszinte" mosolyára hasonlóan biztatóval válaszolok. Mi se lennénk sose barátok, semmilyen körülmények között, az már ziher...
Szusszanva bökök a közeledő felé a nővérnek, jelezve, hogy ő miatta evett ide a fene, majd szusszanva fordulok és lököm el magam a pulttól, hogy elébe sétáljak a farkasnak. Pajzsom persze száztíz százalékosan felvonva, de ez megszokás, nem a személyének szól.
- Rochwood. - biccentek aprót, képemen a mosoly minimális jele se mutatkozik. Nem bájologni jöttem ezzel a hegyi pincsivel, csak a munkámat végzem. Amíg pedig ebben nem akadályoz, nekem sincs okom rá, hogy hasonló lépéseket tegyek irányába. Arra pedig (sajnos) végképp nincs, hogy megragadjam az inggallérjánál fogva, hevesen berántsam valamelyik vizsgálóba ééés... megismertessem vele a szakmám szépségeit. Lehetőleg az ezüstötvözetből készült szikéim egyikével.
Nem ártottunk mi sose egymásnak kérem, csak a sakktábla ellentétes oldalain állunk... és az élet néha kegyetlenül poénosnak találja magát. Mondjuk, mikor egy kórházba kevert bennünket.
- Ami azt illeti... nem. Egy orvosnak hoztam laboreredményeket, de sajnos annyi itt a gyerek, hogy nem látom, merre lehet. - Oké, itt már kiszélesedik mosolyom, de nem a kedves fajtából. Inkább amolyan hűvös, bájmosoly az egész. Zabálni lehet érte, vagy inkább a fejem falba verni... ízlés dolga, ki melyiket preferálja.
Főleg, hogy gyorsan tova is libben a mosolyom, ahogy hozzáteszem:
- A vizsgálóba. Most. - Tényleg fontos a mondandó-mutatandó, nem igazán érek én rá a szövegelésére. Bár sejtem, nem fogom megúszni mindazt és a szívatósdiját sem... Ez is csak egy átlagos nap, az átlagos Hart-Rochwood féle szájkaratéval úgy fest.
Vissza az elejére Go down
Nate Rochwood
Nate Rochwood

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 178
◯ HSZ : 18
◯ IC REAG : 20
Re: Katonai Kórház // Pént. Jan. 04, 2013 11:37 pm

Igazság szerint nem gyakran látom őt az épületben, hála a jó égnek két igencsak más területre sodort minket az élet. Míg ő a hullákat belezi ki addig én a jövő generációját gyógyítom. De most akkor is feltűnik, hogy egy fokkal barátságosabb a kisugárzása, mint amúgy. Ez talán a szabadon szálló hajtincseinek, és a nőiesebb öltözetének köszönhető, vagy a gyerekek máris pozitív hatást gyakoroltak rá. Bár ezt kétlem. Dr. Emily Hart, amint a karjában egy babát ringat... Valahogy nem életszerű ez a kép egy csöppet sem. De lehet, hogy én ismertem nagyon is félre a hölgyet. Bár ennek is megvan a maga oka, hiszen a mágnes két különböző oldalán helyezkedünk el, így semmi nem késztet arra, hogy alaposabban megismerjem bármelyik jövevényt, akik bepofátlankodtak a területünkre.
- Mi történt magával? Ez a sok mosoly... De azért óvatosan, még néhány ilyen és még a radiátorok is lefagynak. - vágom zsebre szórakozottan a kezeimet, és mikor már éppen a tárgyra térnék, ő is megelégeli a folyosón való ácsorgást és bájcsevejnek éppen nem nevezhető 'szócsatát', hiszen elég sürgetősen invitál vissza az ajtó mögé.
- Na de Dr. Hart! Kedves öntől, hogy így kicsípte magát csak az én kedvemért, de nem gondolja, hogy ez a tempó túl gyors? - mondom azt annyira hangosan, hogy a körülöttünk állók is hallják, majd ismételten széles vigyort villantok, és a kezemmel intek, hogy fáradjon előre. - Egye fene, ha önnek nem az, akkor nekem se lesz. - teszem még hozzá, hiába nem érdekel senkit, én remekül elszórakoztatom magam.
Az ajtónál utolérem, hogy kitárhassam előtte, bár ez már csak berögződött udvariasság, amit nem dobok félre még ilyen esetekben sem. Azt hiszem, a kórházat nevezhetjük a saját semleges területünknek, hiszen egyikünknek sem hiányzik a fölösleges hajcihő.
- Mellesleg miért siet úgy, Hart? Türelmetlenek a hullák?
Vissza az elejére Go down
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
Dr. Emily Hart

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 112
◯ HSZ : 597
◯ IC REAG : 652
Katonai Kórház C8gl53oy3ktwets8gb5a
Katonai Kórház Ccc4fac0c22c95e316b23871df9b9e9d24223371
Re: Katonai Kórház // Pént. Márc. 01, 2013 11:51 am

Mint orvos, igazán tisztában lehetne azzal, hogy a patológia nem pusztán hullabelezésből és boncolásból áll. Ha közönséges "halandó" lenne, még elnézném a dolgot - talán - így viszont, jobb, ha nem ezzel érvel majd ellenem.
- Egyfelől jó napom van, másfelől semmi köze hozzá. - szélesedik ki újra mosolyom és igen, ez már az a jól ismert, gunyoros kis fűszerrel telített mosoly, ami arcomra kiül, ahogy rá pillantok. Tényleg semmi köze hozzá, hogy Caleb és én...
Ne de vissza a tárgyra! Szokták mondani, hogy rossz hírek hozója jó ember nem lehet... és talán van benne igazság, de azt hiszem, megbirkózom a ténnyel. Sosem tartottam magam Isten legjobb szolgájának, legfeljebb hűnek hozzá. Az emberek esendők. A farkasok még inkább, hiába mutatjuk ennek ellenkezőjét.
Szavai hallatán - inkább azok hangerősségére - egy pillanatra lefagyok, majd szemeimet forgatva hagyom ott a fenébe és lépek a vizsgáló felé szusszanva.
Erre beelőz és... ajtót nyit? Nofene. Szórakozottan paskolom meg a mellkasát, ahogy ellépek mellette.
- Talán még van remény, hogy tisztes ember lesz magából, Mr. Rochwood... - Hangom komolyan csendül, noha szórakozott húzásnak szánom csupán a dolgot. Ennyi gyerek közt nem csoda, ha - szerény véleményem szerint - megragadt az ő szintjükön.
- Hulláért csak akkor sietnék, ha a magáé lenne ott az asztalon. Bár élve izgalmasabb... - Villantom negédes mosolyomat felé, s talán pontosan érti, mire is célzok ezzel, noha tovább nem megyek a falkaháborút illetően. Ez itt egy emberekkel teli kórház és nem csatatér. Azt hiszem, egymás oda-vissza szekálásában ez az egyetlen pont, amit mind a ketten tiszteletben tartunk. Na meg aztán... egyikőnk sem az a tulok fajta, aki erővel szerez érvényt akaratának, így az "egymásnak esünk" veszélye nem áll fenn.
Sem így, sem más értelemben. - Ezt hozzá tenném.
- Erről lenne szó. - nyújtom át az egyik betege sejtvizsgálati eredményét, amit múlt héten kért és melyből ő is kiolvashatja azt, amit szóban kifejtek:
- Határozottan bőrrák, de szerencsére még nem előrehaladott stádiumú.

// Hatalmas bocsánatot kérek, valahogy nem jelezte ez a vacak, hogy írtál, aztán meg nekem maradt el, hogy figyeljem. :$ //
Vissza az elejére Go down
Alignak
Admin
Alignak

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 7347
◯ IC REAG : 8944
Re: Katonai Kórház // Kedd Ápr. 02, 2013 10:40 am

Katonai Kórház Cooltext836692039_www.kepfeltoltes.hu_
Vissza az elejére Go down
https://northstar.hungarianforum.com
Colin e’Lemaître
Wagabond
Colin e’Lemaître

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Akárhol...
Re: Katonai Kórház // Vas. Ápr. 21, 2013 12:20 pm


Abigail & Rust

Muszáj volt bemennem a városba, pedig rohadtul nem volt ínyemre...
Már kora reggel arra ébredtem, hogy az egyik lovam kínkeservesen nyihog, vergődik az ólban. Nem tetszett... nagyon nem.
Sietve ugrottam ki az ágyamból, és nyargaltam ki a pajtához, ahol Tarajos fetrengett a szalmában, prüszkölt, kapálózott... egyből éreztem, hogy sokkot kapott.
Talán kígyót látott...
Tudtam, hogy ennél nagyobb baj nincs, minthogy némi nyugtatót adagoljak be neki, így fölé hajolva kicsit csitítgatni kezdtem, simogattam hosszú, ébenfekete sörényét, majd az oldalát megpaskolva felpattantam.
- Sietek vissza. Tarts ki... - csak suttogtam, aztán már rohantam is át, vissza a házba. A szekrény előtt majdnem sikerült totálisan befejelnem annak ajtaját, miként feltéptem, de most ez sem számított. Sietősen kezdtem egy lábon pattogni, hogy feltornásszam magamra az egyik sötét farmeromat, zoknimat, majd már kifelé loholva húztam le magamon a fehér felsőmet, lekapva a bejárat melletti fogasról egy cipzáros szürkéskék pulóvert, és már ott se voltam. A kocsihoz futottam, és miként kitártam annak ajtaját, még visszapillantottam Tarajos felé... legalábbis a pajta irányába. Fogaimat megszívtam, csontos ujjaim alatt csak úgy recsegett a kormány, ahogy beindítottam a motort... Aztán már hajtottam ki az erdőből, be a városba... be a forgatagba, tömegbe, és a sok hányingert gerjesztő, túlcsicsázott épület közé...
Szám íve többször is megrándult, ahogy a megannyi dús lámpafény megvilágított egy-egy színekben úszó kirakatot a hajnali ködbe. Még csak fél öt volt... Alig láttam ki a szemeimen, mégis a flaszter úgy siklott alattam, mintha tömény higany volna, ami végig csordogál az autó alja alatt...

Néhány megtört perc, és még néhány, mire fél órán belül megérkeztem. A kerekek felsikoltottak, ahogy rákanyarodtam a kórház felhajtójára, majd egyszerűen ott ahol voltam, kivágódtam az ülésről, bezártam a kocsit, és magára hagytam. Vissza se néztem, csak rohantam befelé, át az ívelt kapun, fel a lépcsőkön...
Egy hang sietősen szólt utánam: Álljon meg! Hova megy?! De túl foszlányos volt, túl távolról jött, és a fejemben doboló vér zaja is jócskán tompította a rikácsoló női hangot.
Nem tudom hány emeletet rohantam, míg végül az egyik üvegezett fehér ajtón kivágódtam. Hosszú csőfolyosó fogadott, ezernyi neon lámpa kaparta meg a retinámat. Hunyorogtam...
Ajtók ajtók hátán, fehér, tiszta falak, és hasonló linóleummal találtam magam szemben. Pillantásomat ide-oda kezdtem kapkodni, próbáltam elolvasni a kiírásokat...
32. szoba - rendelő... 35. szoba. röntgen... és így tovább...
Toporogni kezdtem, majd egy jó adag sóhajt követően nekivetettem hátamat a falnak, mindkét tenyeremet a homlokomra szorítva néhány másodpercre.
Néma csend... egy árva lélek, annyi sem mozgott még erre felé jelenleg...
Óvatosan ellöktem magam, és elindultam az egyik "rendelőnek" nevezett helység irányába, feltett szándékkal, hogy én bizony jó fosztogatóként, most nyugtatót fogok lopni. Legalábbis magnéziumot, és B-vitamint... Tekintve, hogy csak gyógynövényem van otthon...
Szóval beosontam a sötét, apró szobába, ahol azonnal megütött a jól ismert orvosi szag... Elfintorodtam, majd a félhomályon át észrevettem egy szekrényt, amibe többféle gyógyszer, vitamin sorakozott...
Pompás...
Sietősen nyitottam ki a két kis üveges ajtót, majd kezdtem el őrült módjára kotorászni.
Xanax... Morfium... C-vitamin... és minden szar... A dobozok, fiolák és üvegcsék egymás után potyogtak le a hátam mögött, ahogy még és még mélyebbre túrtam, mire végre az alsó polcsoron megtaláltam a B-vitamint, alatta pedig a magnéziumot. Sietősen betáraztam belőle mindkét zsebembe, majd már fordultam is sarkon, hogy eltűnjek a helyszínről.
Az ajtót halkan nyitottam ki, majd zártam is be sietve, tompa léptekkel indulva meg a lépcsők felé, mikor a nevezett hely felől halk lépteket véltem hallani.
Picsába...
Morrantam egyet magam elé, majd visszarohanva az előbbi rendelőbe leakasztottam egy orvosi köpenyt, és úgy ahogy voltam magamra kaptam, összegomboltam, majd ismét elhagytam a szobát, a folyosó másik vége felé araszolgatva, mintha csak a munkámat végezném...
A léptek pedig erősödtek...
Vissza az elejére Go down
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
Abigail Cecile Kenway

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 63
◯ HSZ : 892
◯ IC REAG : 928
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros
◯ Feltűnést kelthet : Aida - 2016.01.13
Katonai Kórház Jkh91u
Katonai Kórház Iei050
Katonai Kórház Mb05ue
Katonai Kórház Fdx9ud
Katonai Kórház Tumblr_inline_n4blpo39WO1s6fq3n
Re: Katonai Kórház // Vas. Ápr. 21, 2013 11:22 pm

Az oké, hogy szeretek korán kelni, de a hajnali órákat szívesebben töltöm otthon. Az üvegházban egy fotelba bevackolva magam néhány párnával meg egy meleg pokróccal, ahogy iszogatom a reggeli kávémat, meg várom a napfelkeltét… Esetleg egy kis jóga, vagy meditálás, még reggeli előtt… A lényeg, hogy a négy fal között! Legalábbis itt Alaszkában, ahol nap közben is hideg van, nem még hajnalban, amikor felkel a nap… A nap leghidegebb pontja! És nekem pont ilyenkor kell kimozdulnom, hogy eljussak valahogy a város túlsó felében lévő kórházba. Hogy miért is? Úgy tűnik, néhány lakos szeretne háziorvost váltani, viszont mivel nekik nem adják ki az orvosi aktáikat, így kénytelen vagyok személyesen bemenni értük, hogy elhozzam. Ezzel aztán még nem is lenne gond, hisz logikus meg minden, miért is ne? Bemegyek én, csak könyörgöm… Nem érne rá esetleg délután?
De nem… Dr. Livensennek ugyanis reggel 6-tól folyamatosan műtétei vannak a kórházban, délben ebédszünet és pihenő, utána meg háziorvosi fogadóidő. Szinte már hallom is, ahogy gúnyos hangon közölte a telefonban, hogy amennyiben kellenek az akták, legyek szíves reggel 6 előtt befáradni. Kedves, mi?
Na mindegy, fő a békesség, meg lássa, kivel van dolga, itt vagyok. Igaz, kicsit átfagyva, meg nem túl lelkesen, de legyen neki karácsony, ha minden igaz, utána túl sokat úgy se találkozunk, maximum a szokásos éves orvosi kamarákon. Yuppí!
Ja igen, és a másik kedvencem? A közlekedés… Az oké, hogy van jogsim, a gáz csak az, hogy az itt nem érvényes, meg mellesleg autóm sincs. Ami nem gáz, elvagyok én a tömegközlekedéssel is, az egyetlen bibi csak az, hogy az hajnalban nem szokott valami sűrűn járni, így kb. 2-szer annyi idő eljutni bárhová, mint nap közben, ha nem még több. Ahogy megérkeztem a kórházhoz, egyből a recepcióhoz siettem, majd előadtam a recepciós hölgynek, hogy mi járatban vagyok, legyen szíves egy legrövidebb utat mutatni addig a bizonyos rendelőig, mert az utazás elvette a kedvem attól, hogy egy ilyen hatalmas épületkomplexum-labirintusban keringjek, hogy vajon hol lehet? Tiszta aki bújt, aki nem… 5. emelet, 39. rendelő? Jövööök!
Azt hiszem, bal lábbal kelhettem fel. Amikor a lift előtt álltam, csak a 4-5. sikertelen gombnyomás után esett le, hogy ezek nem működnek. Vagy túl korán van még, vagy csak bedöglöttek, azt nem tudom, de egy csalódott sóhajjal indultam meg a lépcsők felé. Csak fel a fejjel! Egy kis mozgás nem fog ártani, bíztattam magam, ahogy lassan ráérősen lépdeltem. Igaz, az „út” olyan monoton és egyhangú volt, hogy mire az 5.-re értem, tisztára kiment a fejemből, hogy mi is volt a szobaszám… 9-es volt benne, az rémlik? 19? 29? 39? 49? Vagy lehet, hogy az 6-os volt, csak én emlékszek rosszul…
~Áh, a fenébe is… na mindegy, még jó, hogy ki szokták írni a nevet, mást nem végigsétálom az emeletet.
El is indultam, amikor a folyosó vége felől léptek zajára lettem figyelmes. Ahogy odanéztem, egy kb. velem egy idős, fehér köpenyes alakon akadt meg a szemem, így aztán sietősen felé is vettem az irányt. Ha itt dolgozik, akkor biztosan tudja, hogy hol keressem azt a pasast! Legalábbis remélem…
-Elnézést! Tudna segíteni egy kicsit? -szólítottam meg, s már meg is indultam felé, sietős léptekkel.
Előlem ugyan nem menekül! Ha már így tönkretette a reggelemet… Ahogy közeledtem hozzá, a tekintetemmel a köpenyére tűzött névtáblát kezdtem keresni.
- Az én nevem Dr. Abigail Cecile Cross, és épp Dr. Karl… ó, elnézést, uram, ezek szerint ön Dr. Livensten? Épp önt kerestem. –kerekedett el a szemem egy kissé, ahogy megláttam az ismerős nevet.
Hogy őszinte legyek, a telefonbeszélgetésünk alapján idősebbnek képzeltem el, meg valami pocakosodó, mogorva, bajuszos alaknak, akivel a kisgyerekeket szokás ijesztgetni, ahhoz képest… Hát, kellemes meglepetés, bár attól még akkor se lesz a szívem csücske.
-Elnézést, hogy késtem, az időjárás bekavart egy kicsit a tömegközlekedésnek… -kezdek mentegetőzni, aztán már a lényegre is térek- Azokért az aktákért jöttem, amikről tegnap beszéltünk telefonon. Esetleg megkaphatnám őket? S utána már nem is zavarok tovább, tudom, hogy nemsokára kezdődik a műtét. –lesek a falon függő órára, majd újra felé fordulok, a válaszára várva.
Vissza az elejére Go down
Colin e’Lemaître
Wagabond
Colin e’Lemaître

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Akárhol...
Re: Katonai Kórház // Hétf. Ápr. 22, 2013 9:41 am

Mertem remélni, hogy nem vesz észre, vagy, ha mégis, akkor nem fog utánam szólni. Túl korán volt még ahhoz, hogy bárkivel is szóba elegyedjek egyáltalán, nem hogy egyébbe... Főleg, hogy ahogy közeledett egyre jobban éreztem az energiáit.
Őrző...
Vontam oldalra ajkaimat, bár különösebben nem tudott meghatni a tény, kivel is van dolgom. Az már jobban érdekelt, hogy még mindig hallottam a mögöttem felerősödött lépteket, míg végül hangja is dobhártyámba szökött. Lefékeztem, talpam barázdái megsikamlottak a fáradt linóleumon. Az arcom egy ideig lefelé nézett, majd végül hirtelen felszegve államat pillantottam hátra vállaim fölött, majd szép lassan féltesttel felé fordultam. Tekintetem semmitmondó volt, miként vonásaim se rezzentek.
- Bon... - jour... Legalábbis hirtelen ez jött volna a számra, ám hamar elharaptam a mondatot, és inkább csak bólintottam, egészen határozottan arra, hogy segítenék. Meg persze... mégis miben?
Mindegy, mert most már belekevertem magam, és mivel nem áll tőlem távol - nagyon nem - a szélhámosság, hát felvettem a szerepet.
Tartásom egyenesebbé vált, figyelmem pedig egyértelműen a nőre irányult. Ám, ahogy a "névtáblámra" emelte íriszeit, majd az adott doktorként azonosított be, azonnal végigfutott rajtam ezer és egy gondolat. A pillanat tört része volt csupán, mégis kénytelen voltam már most felállítani a szerepemről alkotott képet, szóval némi improvizáció következik... Tekintetem az új "nevemre" siklott, majd vissza az előttem állóra.
Ezek szerint német volnék, de jó... Még örülhetek is, hogy Heine mellett volt időm némi germán szokást, avagy hanglejtést elsajátítani.
- Ezek szerint megtalált. - szólaltam meg végül kimérten, erősen visszaszorítva a francia hangzást szavaimba. Párszor megpörgettem a nyelvemet zárt ajkaim mögött, majd egyik lábamról átemeltem a súlyomat a másikra.
Egyelőre még nem reagáltam többet, hiszen úgyis bele fog kezdeni a mondani valójába, ahogy abba is, hogy miért is kellett "nekünk" találkozni... Már Dr. Livenizével...
És így is lett... Mondhatnám, hogy vér profi vagyok ebben - mert igaz is -, de valljuk be azért erre egy öt éves is lazán számított volna, úgyhogy kivételesen nem veregetem meg a saját vállamat.
- Semmi gond, mindenkivel megesik. - biccentettem is mellé, mint aki tökéletesen megérti az ilyesmit. Egyébként valóban megértem, olyannyira, hogy engem személy szerint nem is érdekel. Na, de... visszakanyarodva...
- Ja igen, az akták. Bocsásson meg, de... - még műtétem is lesz? Óóó, micsoda boldogság! Szóval... - ...kicsit sok információ van a fejemben, teljesen megfeledkeztem magáról. Most is épp sietek. Milyen aktákról is beszéltünk? - hangom komoly volt, egészen kedélyes, társalgási stílust ütöttem meg.
Eközben tekintetem elszakadt Abigail-ről, és a szobák felé pillantottam. Mertem remélni, hogy rohadt hamar ki fogom szúrni az illetékes doki nevét, ahogyan azt is, hogy nem az ő rendelőjében borítottam fel az életszínvonalat.
35... 36... 37... (a'sszem ebben voltam!) 38... 39... Bingó!
Kisebb mázsás, láthatatlan súly gördült le vállaimról, ahogy azt a tényt, hogy egy szétbombázott szobába fogom bevezetni, elvethettem.
Már csak abban reménykedtem, hogy a Dr. Live... Livensten nem lesz éppen a helyén, és hogy később sem óhajt hozzánk csatlakozni.
Összébb húztam magam előtt a köpenyt, majd egy elegáns mozdulat keretében magam elé engedtem a nőt, elindítva őt az ajtó felé. Egyfolytában tapogatóztam a fellelhető mozgások, hangok, energiák után, de egyelőre tisztának tűnt a terep. Rajtunk kívül egy árva lelket sem érzékeltem.
- Csak Ön után. - nyitottam be a szobába - mázli, hogy ez is nyitva volt! - majd azonnal ezer felé kezdett el járni a szemem. Ez sem volt nagyobb terem, mint az előző amibe jártam, és egészen hasonlóan volt berendezve is.
Amennyiben már értésemre adta, hogy miféle aktákért jött, úgy a méteres asztalhoz léptem, mint aki pontosan tudja, hogy ide rakta azokat a bizonyos iratokat. Persze marhára nem találtam, így egyik fiókot követte a másik...
- Elnézést kérek, de úgy tűnik a nagy rohanásban elpakoltam valahova. Vagy az asszisztensem. - egyenesedtem fel végül, majd fordultam Abigail felé. - Sajnálom, talán, ha holnap visszafáradna... - igyekeztem palástolni feszengésemet, és ez olyannyira sikerült is, hogy még én is elhittem egy pillanatra, hogy doktor vagyok.
Vissza az elejére Go down
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
Abigail Cecile Kenway

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 63
◯ HSZ : 892
◯ IC REAG : 928
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros
◯ Feltűnést kelthet : Aida - 2016.01.13
Katonai Kórház Jkh91u
Katonai Kórház Iei050
Katonai Kórház Mb05ue
Katonai Kórház Fdx9ud
Katonai Kórház Tumblr_inline_n4blpo39WO1s6fq3n
Re: Katonai Kórház // Hétf. Ápr. 22, 2013 7:19 pm

Az, hogy nem harapta le helyből a fejből, egy kis megnyugvásra adott okot, bár ahogy folytatta, egyből világossá vált az egész, hogy mire fel ez a nagy kedvesség – naná, hogy elfelejtette, mit beszéltünk meg. Én úúúgy tudtam! Mármint… Álljunk csak meg egy percre? Azt, hogy elfelejtette ezt a találkozót, még elhiszem. De hogy azt se tudja, hogy milyen aktáról legyen szó, miután tegnap ez ügyben telefonáltunk vagy negyed órán át? Vagy csak megint valami önérzetes farkashoz van szerencsém, aki élvezi, ha az őrzőket szívathatja? Ne, csak ne most…
Kérdésére csodálkozva vontam fel a szemöldökömet, aztán alaposabban szemügyre vettem magamnak a pasast, így csak valamivel később válaszoltam.
-Semmi gond, mondhatni, ez együtt jár a munkánkkal. –mármint a sok információ, arra, hogy megfeledkezett rólam, csak elkomorodok egy kissé, majd folytatom, szépen, lassan magyarázva, hátha eszébe jut idő közben, és nem kell megint végigmondanom mindent.
-Tudja… Még múlt héten merült fel néhány betegénél, hogy szeretnének háziorvost váltani, viszont ragaszkodott hozzá, hogy személyesen jöjjek el az orvosi kartonokért, mivel a páciensek számára nem lehet kiadni… A héten több telefont is váltottunk egymással, és végül ön ajánlotta fel, hogy most jöhetek értük, mert máskor nem ér rá. –idézem fel a dolgokat, majd újra a dokira nézek, némi megerősítésért reménykedve.
Lassan a rendelőt is elérjük, én pedig egy halk „köszönöm”-öt követően be is sétálok. Körülnézve semmi extra nincs ebben a helyben, olyan, akármelyik másik rendelő… Elég időt töltöttem már ilyen helyeken azelőtt, így se a szagoktól, színektől, vagy a műszerek látványától nem idegenkedek, akárcsak a betegek többsége. A rendelő közepéig sétálva megfordulok, hogy a férfivel szemben álljak, majd úgy „csöpögtetem” tovább az infókat, mert azért legyünk őszinték, nem vagyok egy üldözési mániás alkat, de ha ezek után még mindig nem emlékszik, az azért már nekem is gyanús.
-Telefonon egyeztettük a neveket is, 9 személyről van szó összesen. Megvan még a listája? –érdeklődtem barátságosan, mert ha nem, akkor nálam is van egy vészhelyzet esetére.
Amikor közli, hogy nem találja, sőt, hogy holnap reggel is nyomjam végig ugyanezt a kört, hogy megkapjam… hát, egy csöppet lesápadtam, ami nálam azért nem rossz teljesítmény, ilyen halál sápadt bőrszínnel. Na nem… azt már nem! Bejutottam az irodájába, az már fél siker. Az pedig, hogy a mappák nélkül nem megyek el innen, arra mérget vehet.
-Ugyan, egy ilyen köteg iratot… – mutatom kézzel is, sacc/kb. mennyi lehet- …nem olyan egyszerű elpakolni. Pláne Mr. Black korábbi kórképét ismerve, szinte nincs még olyan csontja, amit ne tört volna el az úriember, csak az ő aktája olyan vastag, mint 4 másiké… -csevegek tovább, ahogy én is közelebb sétálok a férfihoz, no meg azokhoz a fiókokhoz, persze azért tartok vagy egy méter távolságot- Esetleg meg tudná kérdezni az asszisztensét? Hátha ő tudja, merre lehetnek…
Persze a tekintetemmel még egyszer körbepillantok, hátha megtalálom valahol őket, de így kikészítve sehol se látom. Sanszos, hogy a fiókban lesznek.
-Szabad? –kérdezem, majd ha engedélyt kapok rá, akkor közelebb lépek, hajolok, hogy én is beleláthassak a fiókba. Persze kotorászni nem akarok benne, szóval azt tényleg csak akkor, ha magától felajánlja. Sokan érzékenyek rá, és jobb a békesség...
Vissza az elejére Go down
Colin e’Lemaître
Wagabond
Colin e’Lemaître

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Akárhol...
Re: Katonai Kórház // Kedd Ápr. 23, 2013 11:10 am

Csak helyeslőn bólogattam, mintha marhára tudnám miről van szó. Persze lövésem se volt, és csak abban reménykedtem, hogy így vagy, úgy de rohadt hamar lerázom magamról a nőt. Vagy szimplán elmagyarázom neki a helyzetet, ha nagyon túlhúzza az agyamat aztán jól van.
Mindenesetre egyelőre nem árultam el magam, egyetlen apró jellel se buktattam le magam. Adtam a tipikus ezer felé áll az agyam dokit, aztán annyit hisz el belőle, amennyit akar.
- Igen-igen már dereng valami. Természetesen odaadom az aktákat. - vagy nem... Mindenesetre mertem remélni, hogy a rendelőben lesznek, és nem kell utánuk kutakodni napestig, mert annak marhára nem örülnék. Sőt ,az is esélyes volna, hogy az adott, valódi Livensten is betoppan, akkor pedig marha nagy cikiben leszek.
Mindenesetre miután a rendelőbe értünk, igyekeztem előkeríteni azokat a bizonyos kartonokat, ám egyelőre sehol sem találtam. Ez az én formán... eljövök gyógyszert lopni a lovamnak, erre szívhatom a fogamat...
- A lista is valahol meg van, nyilván az aktákhoz lett tűzve. - vágtam rá egyszerűen, majd már léptem is a fiókokhoz, hátha ott lesznek az iratok... De még mindig semmi. Kezdett feszélyezni a helyzet, noha ennek legkisebb jelét se mutattam.
Végül felegyenesedtem, tekintetemet többször is körbefuttattam a szobán, hátha valahol kiszúrom az említett nagyságú, összekötegelt aktákat. Kezdtem attól tartani, hogy az igazi doki fogta és magával vitte, tekintve, hogy most kéne átadnia. Pompás...
De még mindig nem árultam el magam, helyette inkább szabad teret adtam Abigailnek a kutakodáshoz, míg én elléptem tőle pár métert, a szekrények között matatva.
- Az asszisztensem szabadságon van. Nem kívánnám zavarni, eleget dolgozik. - játszottam tovább, egészen hitelesen a kilétemet, miközben már nyakig benn voltam a szekrényben... Milliónyi irat, lefűzött mappák sorakoztak előttem, mikor az alsó polcon megpillantottam egy elég nagy kötegelt akta sorozatot, a tetején Abigail nevével.
Lehajoltam, majd sietősen átolvasva a többi feljegyzést, megbizonyosodtam róla, hogy ezt a bizonyos irat tömböt keresi a nő. Remek... Küldetés letudva. Sietve emeltem fel a súlyos papír rakományt, majd fordultam is vele a nő felé, lábammal visszalökve a szekrény ajtót.
- Meg is vannak. - léptem Abi felé, laza, kicsit hanyag járással, majd az asztal szélére csúsztattam az aktákat. - De nézze át, hogy biztos ezekre gondolt-e. - kihúztam a széket is, hogy foglaljon csak helyet, miközben már kifelé kagylóztam. A finish-ben vagyunk, nem akarnék pont most lebukni az őrző előtt, úgyhogy mertem remélni, hogy Dr. Livensten, nem most akar visszatérni a rendelőjébe.
Kontrolláltam az egyre sűrűbben feltörő lélegzeteimet, miként szívem gyorsuló ritmusát is csillapítani kezdtem. Nem voltam felkészülve erre, így eléggé villámcsapás szerűen ért, az álcázás.
- Nos, meg van minden? - kérdeztem nyugodtan, finom hangzással, mikor hirtelen távolból felszökő talpak tompa susogására lettem figyelmes. Itt volt az a pont, amikor el kellett dobnom az orvosi köpenyt, és lelépni. De kurva gyorsan.
- Mindegy, hozza. Aztán menjünk. - zavartalanul kaptam karja felé, és állítottam fel, noha még mindig tartva a megmaradt illemet, szóval... csak finoman. Ha velem tartott, akkor sietősen feltéptem az ajtót, ám a folyosó egyik végéből már kiforduló alak kontrasztos rajzolata látszódott.
- Na jól van... - ezúttal már kicsit erősebben fogtam rá a nő felkarjára, de még mindig nem tolakodón vagy fájón, és kihúzva magam után a rendelőből, szorosan magam mellé vonva indultam meg vele a másik irányba.
- Figyeljen... - kezdtem el suttogni, ám közben a hátunk mögül már szólongatni kezdett az érdes bariton. "Héé, maguk, álljanak meg! Kérem, várjanak!" Biztos voltam benne, hogy Dr. Livensten az... léptei gyorsultak, futó trappolássá váltak, én pedig továbbra is suttogtam Abi felé.
- Ez egy apró kis malőr, nagyon sajnálom, de legyen kedves nem lebuktatni. Kérem. Működjön együtt. Később mindent elmagyarázok, de most ne verje ki a hisztit. Je vous demande! - szavaim csak úgy peregtek, visszaöltve akcentusomat is, miközben letéptem magamról a névtáblát, majd hirtelen lefékezve magunkat, fordultam az utánunk szaladó férfi felé.
- Miben segíthetünk, Dr. Livensten? - néztem rá érdeklődő, komoly pillantással, remélve, hogy Abi nem fog keresztbe tenni.
A férfi makogni kezdett, majd biccentett a nő felé is, és kérdéseit kezdte el hadarni, miszerint mit csináltunk az irodájába, és a többi.
- Dr. Tussan vagyok, beugró sebész. Nyugodjon meg. Segítettem a hölgynek, mert sietett, és önt kereste. Fel mertem magam hatalmazni, hogy átadjam neki az aktákat, amikről már beszéltek párszor. Elnézését kérem. - értetlenül bólogatni kezdett, csapzott köpenye összevissza csavarodott rajta, amit lassacskán igazgatni kezdett, átsöpörve ujjaival barnás, hosszúkás tincsein.
- Rendben, Dr. Tussan, ez esetben köszönöm. Remélem, mindent megtaláltak. Máskor pedig bízza rám, az ilyesmit.- ha pedig Abi valóban a segítségemre volt, és bólintott, vagy válaszolt, úgy a doki lelépett, befordulva a rendelőjébe. Csak ezután fordultam a nő felé, végre ellépve tőle tisztes távolságba.
- Igazán sajnálom, hogy belekeveredett. - kezdtem bele, egészen bűnbánón, noha ez inkább megint csak egy szerep volt, mintsem valóság, attól eltekintve, hogy tényleg sajnáltam a szituáció adta kellemetlenséget.
- Engedje meg, hogy jóvá tegyem ezt. Lent meghívnám egy kávéra. - rágtam fogaim közé alsó ajkaimat, várva a bárminemű válaszát, kiborulását, intését, vagy akármit, amit ilyenkor a nők levezényelnek...
Vissza az elejére Go down
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
Abigail Cecile Kenway

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 63
◯ HSZ : 892
◯ IC REAG : 928
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros
◯ Feltűnést kelthet : Aida - 2016.01.13
Katonai Kórház Jkh91u
Katonai Kórház Iei050
Katonai Kórház Mb05ue
Katonai Kórház Fdx9ud
Katonai Kórház Tumblr_inline_n4blpo39WO1s6fq3n
Re: Katonai Kórház // Szer. Ápr. 24, 2013 12:30 am

Ahogy egymás után kaptam a kitérő válaszokat, egyre csüggedtebben várakoztam. Oké, hogy néhány perccel ezelőtt nagy elszántan eldöntöttem, hogy az akták nélkül egy tapodtat sem mozdulok, de mi van, ha mégis? Úgy értem, ha még sem adja ide őket, mert simán letagadja, vagy bármi, aztán 6-kor meg kirak innen? Akkor aztán úgy se kezdenék el hisztizni, vagy vitázni, mert azzal csak a saját tekintélyemet ásnám alá, betörni meg csak nem fogok, és ezt nem csak azért mondom, mert hülyére be van kamerázva minden folyosó… Aggódtam, na… Holnap reggel meg megint lenyomni ezt a hercehurcát… áhhh, úgy hiányzik, mint mókusnak az erdőtűz.
Mikor engedélyt kapok a nézelődésre, az ujjaimat finoman végigfuttatom a címkéken, de egy ismerős nevet se látok köztük, akiről szó lett volna, így aztán be is zárom a fiókot, s csak állok és várok. Egészen addig, amíg a doki egy szép kis köteg aktával megindul felém, akkor aztán egyből felcsillantak a szemeim.
-Ó, ez nagyszerű! –siettem én is az asztalhoz, majd a szavaira biccentve el is kezdtem átlapozni a neveket.
Igaz, nem ültem le hozzá, így, az asztal mellett állva most sokkal kényelmesebb és gyorsabb is volt.
-Darabra igen, de… Vagyis nem. Az egyik az nem jó. A név stimmel, viszont a születési dátum és a többi adat nem. Valószínű, hogy össze lett keverve egy másik beteggel. Ha esetleg van egy kis ideje még, azt meg tudná keresni nekem? –fordultam felé, bevetve az elesett kiskutyatekintetet, hátha megesik a szíve rajtam.
Amikor azonban rám szól, hogy indulás, egy kissé ledöbbenek, de azért ha csöppet esetlenül is, de összeigazgatom és felnyalábolom az irathalmazt, hogy aztán utána induljak.
-Jól van, látom, most nem alkalmas az idő… Esetleg nem tudná átküldeni az asszisztensével, ha előkerül? Elég akkor is, ha visszajön a szabadságról… Vagy megint én jöjjek el érte személyesen? –sóhajtottam fel, ám amikor már erélyesebben is ki lettem taszigálva a rendelőből, csak kissé felháborodva kaptam felé a tekintetem.
Mégis, mit képzel magáról? Ha ennyire sietős a dolga, akkor azt mondja, felfogom, és lelépek magamtól is, nem kell itt maga után rángatnia. Amúgy is, még „bőven” van ideje a műtétek kezdetéig, meg megtalálom egyedül is a kijáratot.
-Már elnézést, uram, de…
És akkor suttogni kezd. Csak dühös tekintettel hallgatom, amikor feltűnik egy másik hang is a folyosó vége felől. Egyből hátra kapom a tekintetem, miközben továbbra is magamhoz ölelem az iratokat, s hallgatom a férfit. Aztán hol a felénk közeledő doki, hol a mellettem álló felé pillantok, ahogy lassan kezd világossá válni a szitu. Vagyis… na jó, inkább egyre sötétebb ez az egészet, csak arról kezd halvány elképzelésem lenni, hogy miért is volt olyan értetlen ez a korábbi Dr. Livensten…
Nem lebuktatni? Együtt működni? Mégis, miben? És ha nem csak belőlem csinált hülyét, hanem tényleg valami rosszban sántikál? Egy beteg, aki meg akar szökni? Vagy betörő, aki valami nehezen hozzáférhető szert akar lopni? Ezek azért nem gyerekjátékok…
Végül egy szót sem szólok a könyörgésére, csak várok, hogy mégis mivel eteti meg a következő áldozatot. A mappák már itt vannak nálam, szóval hacsak nem akar befeketíteni engem is, akkor onnantól nagyot már nem bukhatok. Sőt, ahogy a doki ideér, még egy halvány mosolyt is varázsolok az arcomra.
-Jó reggelt, Dr. Livensten!
Ahogy a szavait hallgatom, azt mindenesetre el kell ismernem, hogy jól megy neki a hazudozás, úgy tűnik, nagy tapasztalata van benne. Sőt, amikor még a doktor jön zavarba a szavai hallatán, majdnem hogy nevethetnékem is támad a helyzet komikumán. A tegnapi telefonbeszélgetésünk után valahogy egy magabiztosabb meg határozottabb kiállású férfit képzeltem el, ahhoz képest? Most nem igazán mondanám annak…
Ahogy elhallgatnak, óvatosan az áldokira sandítok, majd felemelem egy kicsit szabad kezem, jelezve, hogy én is szót kérnék.
-Dr. Livensten, lenne még itt egy apróság. –szólalok meg, majd keresgélni kezdek az orvosi akták között, kiemelve és átadva azt, amelyikkel már odabent is gondjaim voltak- Attól tartok, hogy Mr. Matthew Grey aktája össze lett cserélve egy névrokonáéval, hisz az adatok közül csupán a név stimmel, viszont csak az életkor terén is legalább 10 év különbség van. Azt elő tudná keríteni nekem hétvégéig? Pénteken rendelési idő előtt akkor bejönnék érte.
Miután átvette a mappát és ő is ránézett, csak szórakozottan bólintott egyet, mire szélesen elmosolyodtam és megköszöntem a kedvességét.
-Nos, akkor viszontlátásra pénteken! –búcsúztam el tőle, majd megvártam, amíg a doki eltűnik a rendelőben.
Ahogy becsapódott mögötte az ajtó, úgy hervadt le az én arcomról is a bájos mosoly, hogy helyette szigorú tekintettel nézzek „Dr. Tussan” felé.
-A bocsánatkérés elfogadva, viszont azt hiszem, tartozik nekem némi magyarázattal, hogy mégis mi volt ez a korábbi színjáték?
A kávémeghívást hirtelen nem tudtam mire vélni, bár én is támogattam az ötletet, meg amúgy se itt, a folyosó közepén akartam végighallgatni a történetet, szóval miért is ne? Csak megadóan bólintottam egyet, aztán elindultam a lépcsőház felé, a földszintre, közben szemmel tartva a férfit. Jó, mondjuk ha akart volna, akkor így is simán kicselezhetett volna és faképnél hagyhatott volna, nem voltam épp olyan állapotban, hogy feltartóztassam, no meg gyógyítóként nem is ez volt az erősségem.
-Mondja csak, nincs magánál véletlenül valami szatyor? Ha már tegnap nem abban készítette össze nekem ezt az irathalmazt… -fordultam felé egy pillanatra- Csak mert így elég kényelmetlen vinni őket, és nem lenne szerencsés, ha a felét elhagynám. Másodszor, hogy szólíthatom? Jól gondolom, hogy a Tussan is csak valami kitalált név, mi?
Vissza az elejére Go down
Colin e’Lemaître
Wagabond
Colin e’Lemaître

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Akárhol...
Re: Katonai Kórház // Szer. Ápr. 24, 2013 8:35 am

Éreztem az Abigailből áradó értetlenséget, feszengést, amit természetesen jogosnak is ítéltem. Elvégre, fogalma se lehet róla, hogy ki vagyok, és mi a szart keresek itt... Ráadásul ő is belecsöppent a simliskedésembe. Mégis, ahogy végül hagyta, hagy bontakozzak ki a valódi doki előtt, kezdtem úgy érezni, hogy megkaptam tőle azt a bizonyos szintű bizalmat, amivel nem akadályozott meg a lebukásban. Ezt pedig értékeltem. Túl korán volt ahhoz, hogy most ennél is tovább hazudozzak, vagy szerepet játsszak. Esetleg ennél durvább megmozdulásokat tegyek...
Ellenben, ahogy hirtelen a kis apróságot kezdte emlegetni, feltűnés nélkül ráemeltem mély kék íriszeimet, haloványan megráncolva homlokomat. Nem tartottam ugyan semmitől, csak abban reménykedtem, hogy nem most fogja meggondolni magát. Ám ahogy szavai előbuktak ajkairól, homlokom kisimult, tekintetem pedig újra Dr. Livensten-re szaladt, aki némi szórakozott mimikát követően végre lelécelt.
Nagyot sóhajtottam, majd Abi felé fordultam, hogy az elnézést kérjem, hiszen megérdemelte, hogy ez esetben legalább ennyit megtegyek. Együttműködött velem, ezt pedig még egy magam fajta suhanc is képes elismerni, értékelni...
- Természetesen, a magyarázatot megkapja. Csak menjünk le a büfébe. - hangom nyugodt volt, halk, és simulékony. Semmi okom nem volt szavai ellen szegülni, és tulajdonképpen nem is akartam. Vannak sötét, mocskos húzásaim, de aki megérdemli, hogy ezeket elnapoljam, félre tegyem, azzal én is ismerem a jó modor egyéb fajtáit.
Aztán elindultunk, lefelé a lépcsőn, és az előbbi szituációkból adódó gócok is kibogozódtak gyomromban, vállaimban, mentesítve az apró feszültségtől.
- Szatyor? - pillantottam át a nőre, majd összerántva szemöldökömet, néhány másodperc gyors agytorna után lekaptam magamról az elcsaklizott fehér köpenyt, és a kezében tartott aktákra terítettem. Végül egyszerűen csak átvettem tőle, ezzel együtt megfordítva az egész köteget a karjaimban, hogy a ruhadarab két alja felülre kerüljön.
- Jobbal most nemigen tudok szolgálni, de ha ez is megteszi, akkor kérem, csomózza össze a köpeny szárait. - lerogyasztottam a térdem, hogy könnyebben elérje, amennyiben ez is megfelelt neki, a következő kérdésére pedig újra rávillantottam lélektükreimet.
- Jól gondolja. - vigyorodtam el csibészesen. - A nevem Rust. Rust e’Lemaître. - mutatkoztam be immáron valóságosan. Legalábbis a régóta használt álnevemen. Nem volt mit takargatnom, rövid időn belül ez az apró információ akkor is a tudtára jutott volna, ha nem én árulom el.
Aztán haladtam tovább a lépcsőkön, és még egész udvarias is voltam, mert a nehéz akta tömeget nem adtam vissza a nőnek, hanem én cipeltem tovább, egészen a büféig.
Három, apró asztal, három-három székkel pihent az üveges pulttal szemben, ami mögött fiatal, alacsony srác tette-vette a dolgát.
- Hogy issza a kávét? - csúsztattam le tenyeremből az iratokat az egyik asztalra, majd ha választ is kaptam, úgy biccentettem egyet, és már sétáltam is el a fiatal férfihoz, hogy leadjam a rendelést. Előbb Abiét, majd én magam is kértem egy hosszú kávét, sok tejjel. Ujjaim halkan doboltak a pulton, mialatt féloldalasan nekidőltem annak csípőmmel. Pillantásom úgy járt, mint a ketyegő óra... ide-oda.. ide-oda... Hol a srácot, hol Abigailt fürkésztem, mígnem pár percet követően kiérkezett a reggeli frissítő.
- Parancsoljon. Café tálalva. - sétáltam vissza az őrzőhöz, letéve elé az italát, majd ha időközben helyet foglalt, úgy én is ezt tettem; vele szemben.
- Tényleg sajnálom, hogy belekeveredett... ebbe... - szólaltam meg kicsit suttogón, ámbár őszintén, arcomra engedve egy könnyed, halovány mosolyt. - De köszönöm, hogy nem buktatott meg. - kortyoltam bele a kávémba, ami jólesően gördült végig torkomon, átjárva testem minden egyes szegletét.
Tekintetem felsiklott a másikra, mialatt lassacskán elemeltem ajkaimtól a műanyagpoharat, és visszacsúsztatva azt az asztalra, kiegyenesedtem.
- Most, nyilván azt várja, hogy beavassam, mi volt ez az egész... Én pedig kivételesen kezes leszek ebben, tekintve, hogy Ön is segített. - ujjaimat összefontam magam előtt, ahogy alkarjaim felsiklottak a kemény asztallapra.
- Nem igazán... ismerem még a várost. De, ez most annyira nem is lényeges. Szükségem volt némi összetevőre, egy nyugtatóhoz, méghozzá azonnal... Ilyen korán pedig, nem hogy egy rendelő, de még egy patika sincs nyitva. Nem érdekes... Ahhoz, hogy tisztán lásson, muszáj ezeket is elmondanom. - sóhajtottam egyet, majd újabbat kortyoltam, végül pedig a letett műanyag pohár oldalával játszottam, végig futtatva rajta az ujjaimat párszor.
- Az egyik lovam... sokkot kapott hajnalban. Hozzá sietek. A nyugtatójához szükségem volt magnéziumra és B-vitaminra, amit... igen... Elcsentem az egyik rendelőből. Talán megérti az indokomat, még ha ez el is vetendő. - halkultam el végül, számat oldalra vonva. Persze, igazából nem bántam meg a dolgot. Nem állt tőlem távol a lopás, hiszen piti kis tolvaj vagyok harmadfokon, hála a kalóz éveknek... De ezt általában csak megbízásból teszem. Most viszont az érdek túl nagy szerepet játszott.
- Ebbe csöppent bele, Maga. - böktem felé a poharammal, amit újra meghúztam. - Amikor végeztem, pont megjelent, pedig már indultam volna el. Azt hittem, csak keres valakit, de aztán jött vele a bonyodalom. - itt egy parányit elvigyorodtam, noha kevésbé sem volt ennyire vicces a szituáció.
Annyira őszinte voltam, hogy már nekem fájt. De akkor is megillette Abigailt az igazság, ha már valóban a segítségemre volt, a doki előtt.
- Remélem... elnézi ezt nekem. - dőltem végül hátra, két kezem között tologatva a lassacskán megfogyatkozó poharamat...
Vissza az elejére Go down
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
Abigail Cecile Kenway

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 63
◯ HSZ : 892
◯ IC REAG : 928
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros
◯ Feltűnést kelthet : Aida - 2016.01.13
Katonai Kórház Jkh91u
Katonai Kórház Iei050
Katonai Kórház Mb05ue
Katonai Kórház Fdx9ud
Katonai Kórház Tumblr_inline_n4blpo39WO1s6fq3n
Re: Katonai Kórház // Pént. Ápr. 26, 2013 3:28 pm

-Rendben, persze. Én se itt gondoltam megbeszélni, a folyosó közepén a dolgot. –feleltem a szavaira, ahogy elindultam lefelé.
Ahogy visszakérdez a szatyor kapcsán, csak egy „ühüm”-mel és némi bólogatással válaszolok, ám ahogy nekikezd a vetkőzésnek, csak kissé megszeppenve figyelek rá. Na jó, nem vetkőzés, csak a köpenyt kapta le, amikor pedig az iratokért nyúl, minden ellenkezés nélkül átadom őket. Jó, nem szívesen adom ki őket a kezemből, ha már végre sikerült megszerezni őket, de mégis, nem úgy néz ki, mint aki fel akarja gyújtani őket, vagy kivágni a lépcsőház ablakán. Ha esetleg tévednék… Na jó, inkább hagyjuk!
A kreatív kis rögtönzése láttán csak felnevetek, majd neki is látok, hogy segítsek neki bevásárlószatyorrá varázsolni a munkaruhánkat…
-Nem is tudtam, hogy ilyen sok mindenre használható egy ilyen köpeny. –felelem két csomó között- Igaz, hogy elég „kolis verzió”, de magamtól biztos, hogy nem jutott volna eszembe. Annak ellenére, hogy már én is évek óta hordok hasonlót. Bár biztos épp emiatt, „friss szem jobban lát”. Ééés köszönöm! -A kreatív ötletet is, meg a segítséget is.
-Ó, szóval Rust. Örvendek, én még továbbra is Abigail vagyok… Csak nem francia? Mármint a nevéből ítélve… Rust e’Lemaît… Le… Lemaître?- próbálkoztam, hogy elismételjem a nevét.
Igaz, kimondani sikerült, azonban a kiejtés közel sem sikerült annyira „franciásra”, mint azt kellene.
-Ha nem haragszik, azt hiszem, maradok a Rust-nál. Azt a jellegzetes, franciák által használt „r” hangot sosem tudtam úgy kiejteni, mint kéne.
A lépcsőházból leérve azért még tekintetemmel gyorsan megkerestem a kis útbaigazító táblácskákat a falon, hogy mi merre is található. Oké, jártam én már erre korábban is, mégis, annyira még nem vagyok ismerős a terepen, hogy ne legyek képes eltévedni. Végül aztán sikerült megtalálni, így aztán pár perccel később a büféhez érve már be is támadtam az egyik szabad asztalt.
-Nagyon sok tej, kevés cukor. Mondhatni tejeskávé, ha lehet kapni itt ilyet, őszintén, amikor erre járok, többnyire nem szoktam útba ejteni ezt a helyet. –feleltem a férfi kérdésére, majd amíg ő a pulthoz fáradt, én közelebb húztam magamhoz az aktákat, hogy addig is átfussam még egyszer őket, amíg várunk.
Oké, tudom, most úgy se érek a végére, de ha több időm lesz, úgy is át kell néznem tüzetesen is őket, van-e valami hiány, vagy más tévedés, na meg egyébként sem árt, ha háziorvos létemre tisztában vagyok a hozzám tartozók emberek kórtörténetével.
-Köszönöm! –vettem el a poharat, majd bele is kóstoltam, miközben hallgattam ahogy Rust mesélni kezd.
Érdekelt, hogy mégis mi késztet valakit arra, hogy betörjön egy kórházba, egy rendelőbe, orvosnak adja ki magát, meg hasonlók. Egy egyetemista csínynek még elmenne, de gondolom, ő már rég kinőtt ebből a korból.
-Szívesen. –feleltem röviden a köszönetére- Végül is megkaptam, amiért idejöttem, így mondhatjuk, nem ártott nekem. Meg köztünk maradjon, de egyébként sem kedvelem túlságosan a kollégát… -pillantottam a plafon felé, amerre pár emelettel felettünk az említett lehet.
A kávékortyolgatás közben érdeklődve hallgatom a történetet, mely igaz, elég rejtélyesen kezdődik, s némely pontjával tudnék ellenkezni, mégis, megvárom, hogy hová lyukad ki a történet vége. Ha folyton közbefecsegek, akkor még este is itt fogunk ülni…
Persze, ahogy kezdett tisztulni és összeállni a sztorija, már egészen más szemmel néztem rá. Na igen, a tipikus ne-ítéljünk-meg-másokat-első-benyomás-alapján esete, hisz amiről nekem elsőként egy diákcsíny jutott eszembe, amögött valójában sokkal komolyabb indíték áll.
-Biztos vagyok benne, hogy valamelyik ügyeletes patika nyitva van, meg rendelők között is szokott ügyeletes lenni vészhelyzetek esetére. Igaz, én sem lakok itt túl régóta, így most meg nem mondom, hogy épp ki a „soros”. Viszont… a lova… ez most hajnalban történt? –kérdezek vissza, enyhén felvonva az egyik szemöldökömet- Szívesen elbeszélgetnék Önnel órákig, de azt hiszem, ha ilyen sürgős és komoly a helyzet, akkor jobb lenne, ha inkább a „beteg” megkapná a szükséges ápolást. Arról nem is beszélve, ha valami komolyabb baja lenne emiatt, akkor még lelkiismeret furdalásom is lenne, hisz én „tartottam fel”. Ha gondolja, akkor elkísérem, vagy megnézhetem én magam is. Igaz, nem vagyok állatorvos, de azért mégis csak orvos. –ajánlottam fel neki, majd vártam, hogy mit reagál. Akárhogy is választ, az ő döntése, azt viszont tényleg nem akartam, hogy emiatt forduljon még rosszabbra a helyzete.
Vissza az elejére Go down
Colin e’Lemaître
Wagabond
Colin e’Lemaître

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Akárhol...
Re: Katonai Kórház // Pént. Ápr. 26, 2013 5:50 pm

Csak vigyorogtam a köpenyről szóló kis monológján, fel-fel pillantva rá, miként azzal ügyködtem; a köszönetére pedig épp ugyanilyen arcjátékkal biccentettem egyet.
A fokok pedig sorjázva nyelődtek el alattunk, noha kevésbé sem olyan gyorsan, mint ahogy nem rég még fölfelé nyargaltam rajtuk. Mosolyom változatlan volt, sőt... valójában még szélesebbre váltott, ahogy Abi a nevemet kezdte el próbálgatni.
- e'Lemaître... - segítettem ki szórakozottan. - De ígérem a Rust-ra is azonnal hallgatni fogok! - nevettem fel halkan, kicsit már fesztelenebbül, hiszen már elhagytuk az imént kifosztott rendelőt, még annak környékét is. Noha, eddig sem voltam túlzottan ideges, már megszoktam a szélhámoskodást. Egyszerűen, így késő hajnalban még lassabban forog az agyam.
- Nincs azzal gond. Én épp ellenkezőleg vagyok így. - pillantottam fel rá oldalasan, ahogy már csak az utolsó emelet veszett el utánunk. Természetesen arra utaltam, hogy én az általuk használt "r" betűvel szoktam bajban lenni, de hát ezt már embere válogatja. Ki hol élt, és hol nőtt fel. A mai világban hál' égnek ilyen gond már nem igazán van.
- Egyébként pedig, "még mindig kedves Abigail", igen, francia vagyok. - vigyorogtam, mint valami túltápolt vadalma. Igazán szórakoztatott az őrző társasága, tekintve, hogy nem csak a viccet értette, de ő maga is kifejezetten jól használta... habár egészen bújtatottan.
Az utolsó lépcsőről már csak ledobtam magam, majd indultam is meg a büfé irányába. Befelé egészen tisztán láttam a jelzőtáblát, szóval, ha azóta nem költöztették el, akkor bizonyára még a helyén áll.
És így is volt, innentől kezdve pedig már csak a kávékkal kellett elbíbelődnöm, amiket igazán gyorsan meg is kaptam, azt követően pedig végül úgy döntöttem, hogy a valós sztoriba fogom beavatni Abigailt. Ennyit megérdemelt.
A szavaim egymást követték, nem méláztam el köztük, csak sorba állítva a történéseket, és azok miértjét hadartam el mindent. Végül felsóhajtottam, és hátradőltemben magamhoz húztam a kávés poharat, hogy a maradék löttyöt is kikortyoljam belőle.
- Valahogy meg is értem... - mosolyodtam el haloványan, amint a tisztelt kollégáról ejtette el a véleményét. Valójában, nekem sem volt túl szimpatikus a fickó, tekintve, hogy már csak a kiállása is annyira mű volt, hogy az már fájdalom.
- Látja, maga biztos benne, én pedig szimplán megyek a fejem után. - szólaltam meg hangja elcsendesülését követően, kicsit visszatornázva magamat előre, alkarjaimat elfektetve az asztallapon. - Nem ismerem a várost, ritkán járok be. És jelenleg nem volt opció, hogy keresgéljek. - vontam oldalra ajkaimat, majd félrepillantottam. - Igen, nem egész egy órája. Annyi se... - sóhajtottam fel egészen fáradtan és keserűen, visszavezetve lélektükreimet a nőre.
Lassan emelkedni kezdtem, és ha Abi is végzett, úgy előle is elemeltem a poharát, és a kettőt egybetűzve hajítottam a legközelebbi kukába.
- Megköszönném. Ha ránézne... - felkaptam az irathalmazt, tenyereimben megsikamlottak a kartonok, összecsusszanva a köpennyel.
- Igazából, nem hiszem hogy komolyabb baja lenne, sőt. De bizonyára ehhez maga jobban ért. - engedtem magam elé a másikat, hogy a rövid, ámbár kanyargós folyosón át csakhamar a szabadba érkezzünk. A kocsim változatlanul az útpadkán vergődött, mintha csak egy odadobott szemét lett volna.
- Az lesz az. Ha be mer mellém ülni. - böktem fejemmel a sehogy se álló autó felé, határozott léptekkel nyargalva felé. Ha pedig Abigailnek se volt ellenére, úgy kinyitva a járgányt, feltártam neki az anyósülést, majd megkerülve az egész kocsit, felrántottam a vezető oldalt is. Csak félig ültem be, előtte még sietősen hátra raktam azt a kötegnyi aktát, ami a kezemben volt, és csak azt követően bőgettem fel a motort.
Örültem, hogy együtt érzett a dologgal, és hogy Tarajos-t nem kell tovább magára hagynom...
Aztán elindultunk... úgy kanyarodtam le az úttestre, mintha az életem múlna rajta... Siettem, tény... persze megölni nem akartam magunkat, ellenben igazán tudtam volna értékelni, ha már visszafelé nem telik egész fél órába az út...
- Sokkot kapott... Arra keltem hajnalban... - informáltam Abit egyhangúan, folytonosan pásztázva az előttünk elterülő flasztert, az azon cikázó fényeket, melyek egy-egy kirakatból vetültek rá. - Mikor eljöttem, csak feküdt, és kapálódzott... fújtatott... Remélem, hogy még... - fordultam le közben a föld útra, elhagyva az országutat, közeledve Fairbanks határa felé.
- ...kitart, mire visszaérünk. - csak rágtam a szavakat, mintha a tükör előtt magolnék valami beszédre. Aztán még egy kanyar következett, némi lápos süppedés, és jégpáncél. A kocsi hullámozva futott be a fák ölelése közé, majd azokon túl lassacskán kezdett kirajzolódni a lovarda homályos képe.
- Az ott már... - rázkódtam még kettőt az ülésen, két bukkanó között - ...a cél. - mosolyodtam el végre, az egész kocsiút óta először.
A percek lassan kúsztak el a fejünk fölött, mire végre megérkeztünk. Rohanvást állítottam le a motort, majd rúgtam ki az ajtót oldalra, hogy már ki is ugorjak az ülésről. Tenyerem az autó tetejébe mart, fejemmel pedig behajoltam Abihez.
- Jöjjön, ott az istálló. - böktem az említett hely felé, majd már indultam is meg, félig futva, félig sétálva. Szorított az idő, és az sem volt utolsó, hogy aggódtam... valami istentelenül... Ujjaim a zsebeimbe matattak, hogy mihamarabb előkaparjam belőle a nyugtatóhoz szükséges dolgokat, ezzel együtt pedig már fordultam is be a pajtába, átrohanva Tarajos karámjáig. A kisajtót sürgetve nyitottam ki, már kintről látva a még mindig földön heverő lovat.
- Itt vagyok... hééé... itt vagyok... - csúsztam be mellé térden, majd félguggolásba emelkedtem, tenyeremmel finoman simítva végig az állaton. - Nyugi, nincs semmi baj... - csitítgattam a még mindig fújtató csődört, majd kaptam át pillantásomat a nőre, amennyiben megérkezett.
- A neve Tarajos. Óvatoson jöjjön be, nem lesz gond. Én mindjárt jövök... - cseréltem helyet végül Abivel, ha nem ellenkezett, majd az istálló másik oldalához sétáltam, felfeszítve egy méretes ládát. Gyógynövényekért kutattam, amikkel összekeverhetem a B-vitamint és a magnéziumot.
És bingó!
Szinte már fel is ujjongtam, mihelyst megtaláltam a növényeket...
- Na, mit gondol? - kiáltottam át Abigailnek, csupán a vállam fölött nézve el felé egy röpke pillanatra, mialatt már egy kis tálat is találtam, amibe elkezdtem összetörni a nyugtató hozzávalóit... A kezem stabil volt, mégis meg-megremegett, ahogy próbáltam a lehető leggyorsabban összeaprítani a dolgokat...

Folytatás...
Vissza az elejére Go down
Alignak
Admin
Alignak

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 7347
◯ IC REAG : 8944
Re: Katonai Kórház // Kedd Ápr. 30, 2013 9:45 am

SZABAD TERÜLET
Vissza az elejére Go down
https://northstar.hungarianforum.com
Vittoria de Luca
Falkatag
Vittoria de Luca

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 94
◯ IC REAG : 104
◯ Lakhely : Holiday In
Re: Katonai Kórház // Kedd Júl. 23, 2013 6:54 pm

Marco (alias Luca) & Vittoria

*Ha az embernek van egy hivatása akkor annak él. Nekem több is volt ami azt illeti, a fő az a séf és üzletvezető. Ám ez nem befolyásolja azt, hogy több évtizedig gyerekorvosként működtem. Igen, hiányzott. Nem maga az orvoslás, hanem a gyerekek közelsége. A nevetésük és minden olyan, ami velük járt. Hogy még akkor is tudnak nevetni, mikor épp egy balesetből tértek magukhoz.
Ma egy iskolabuszba ment bele valami, így a Memorial túlcsordult és egy részüket ide küldték. Én is ide tartoztam, mint kölcsön orvos, aki egyébként nem praktizál csak beugrós. De a túltengés miatt bizony ma ugrottam. Egyik kórteremből rohangáltam a másikra. Varrtam, gipszeltem, vizsgálatokat írtam elő... szülőket nyugtattam, vagy épp közöltem, hogy a gyermeke nem élte túl. Egy ilyen volt, s ez maradt a végére, mert a gyereket megpróbálták megműteni és eltartott egy darabig. Nem akartam senkivel találkozni. Lépteim egyenesen a gyógyszerraktárba vezettek, hogy leltározzak egyet, ha már itt vagyok. Nem kéne, de kell valami ami leköti a figyelmem. Kicsit eltereli a figyelmem arról az űrről ami bennem van. Az évek alatt nem egy ilyet tettem már, de mégis... minden alkalommal nehéz és kicsit sem könnyebb. Mintha minden alkalom az első lenne. Hajam egy copfba van összefogva, ahogy a kávémmal a kezemben leülök a raktár egy szegletébe. Mellettem a fűzet és a toll. Lábaim felhúzva, azonban a fehér köpeny szét volt gombolva, így látszódott a ruhám, melynek anyaga és lezsersége lehetővé tette, hogy így felhúzott lábakkal se látszódjon semmim. Na nem mintha ez bárkit is érdekelt volna, vagy épp látta volna. A kávém felénél tartottam, mikor fejem a falnak vetettem és énekelni kezdtem. Fájt... s hirtelen egyszerre volt könnyebb és minden sokkal valóságosabb. Barna íriszeimben fájdalom csillogott, szomorúság és bizony a magány. Egyedül voltam ebben a rohadt városban. De van ilyen, majd holnap jobb lesz... mindig jobb. De ennyi nekem is jár.*
Vissza az elejére Go down
Luca Nazario
Gyógyító
Luca Nazario

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 206
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 46
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Katonai Kórház // Kedd Júl. 23, 2013 7:30 pm

Tömött iskolabusz ütközött, nálunk pedig nem volt sok ellátásra szoruló katona, így ide hozták azokat, akiket a városi kórház hely és ellátás hiányában nem tudott fogadni. Nem voltak a szívem csücskei a gyerekek, lármásak, nyughatatlanok, szófogadatlanok - legalábbis elég sok - és folyton bőgnek, komolyan nem értem azokat, akik gyerekvállalásra adják a fejüket, de ilyenek is kellenek, különben kihalunk. Meg hála a jó égnek egyszer felnőnek!
Megpróbáltam jó pofát vágni ahhoz, hogy némelyik egy kevéske zúzódásból is hatalmas drámát csinált, ilyenkor a komolyabban sérült, de csendesebb táborhoz mentem, hogy lehiggadjak, mielőtt több sérülést szerez a gyerek a mancsom alatt, mint amennyivel behozták. Jó, önfegyelem, és orvosi eskü meg miegymás, ennek ellenére ezek a miniemberek kiakasztóak!
Miután elláttam azokat, akiket rám sóztak hozzám hoztak, úgy éreztem, nem fog ártani némi magány és csend. Egy olyan hely, ahol nincs vérszag. Mert itt az volt, szinte fojtogatóan tömény. A farkasom úgy feszült nekem belülről, hogy komoly erőfeszítésembe került megőrizni emberi mivoltom; ki akart törni, falni, ölni...
Először a mosdóba mentem, hogy hideg vízzel megmossam az arcom, aztán céltalanul indultam meg a folyosón, egyetlen cél vezérelt: minél messzebbre jutni a baleset áldozataitól. Ha ennyi próbára tesz az ilyesmi jogos a kérdés, hogy minek csinálom? Hát pont ezért.
Megálltam az egyik ajtónál, nem néztem, hol voltam, csak nekitámaszkodtam, ha van bent valaki s ki akar jönni, várjon, épp összeszedem magam! Mikor nagyjából lecsitítottam a szörnyetegem, eljutott a tudatomig az, amit eddig kirekesztettem. Ének az ajtó mögül... Ellöktem magam tőle, s úgy bámultam a fémet, mintha az választ adna a bennem dübörgő kérdésekre. Ismerős volt a hang, nekem pedig ettől megugrott a pulzusom.
Nem, ez nem lehet...
Bekopogtam, mert a lobbanékonyságom ellenére se vagyok egy paraszt.
Vissza az elejére Go down
Vittoria de Luca
Falkatag
Vittoria de Luca

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 94
◯ IC REAG : 104
◯ Lakhely : Holiday In
Re: Katonai Kórház // Kedd Júl. 23, 2013 8:30 pm

*A csend mely rám telepedett szinte elemésztett. A kávém sem esett jól, azonban nem tudtam mit kezdeni azzal, ami történt. Persze az élet rendje és ezt tudtam, mégis... olyan kicsi volt és még élhetett volna. Annyira apró teremtés, aki valószínűleg még senkinek nem ártott. Ezért szerettem a gyerekeket. Hisz még megvan az ártatlanságuk, nem nyomja az élet rájuk a bélyegét. Most nem bírtam mosolyogni, mindig is volt olyan pillanat mint a mostani. Ezért is kezdtem el énekelni, de azzal csak a magányom nőt. A sötétség súlya, mely szinte fojtogató volt. Ahogy haladtam a dallal, tekintetem lehunytam és nem érdekelt, hogy szemeimből egy könnycsepp gördül végig. Pajzsom félig lent volt, amely csak arra volt elegendő, hogy a vérvonalam rejtse el és a pontos korom mindenki elől.
A dallamot, melynek ütemét a lábammal vertem halkan a hideg kőre egy kopogás szakította meg. Melyre hangom is elhalt és ujjaimmal töröltem meg az arcom, hogy eltüntessem könnyeim nyomát. De fel nem álltam... ráérek egész éjszaka akár számolgatni. Nem sietek sehova és amúgy sem muszáj megtennem.*
- Tessék... * Hangom a megszokotthoz képest kissé zordabb, mégis... még így is lágyan és kedvesen csengett, ahogy kiszóltam. Fejem kissé oldalra biccentve vártam, hogy belépjen az illető, bár gőzöm sincs, hogy ki az és azt végképp nem értem, hogy miért kopog. Viszont ahogy meglátom. Szemeim kikerekednek és csak pislogok nagyokat, még a szemeim is megdörzsölöm. Oké, ma egész nap kísértett a jellegzetes illata, de ezt betudtam annak, hogy hiányzik a kölyköm. De basszus... képzelődni nem szoktam.*
- Marco? * Szakadt ki a kérdés belőlem hitetlenkedve és maga a tény, hogy itt áll előttem valahogy elvonta a figyelmem és észre sem vettem, hogy a farkasom mintha puskából lőttek volna ki ront mentálisan a másikra a szeretetével letarolva annak a pajzsát.*
- Bocsánat... * Sütöttem le a szemem, miközben a farkasom visszazártam a ketrecébe, hogy hagyja békén a másikat és így, ha akarja visszatudja húzni a pajzsát. Igazából nem tudtam, hogy milyen érzelmek keringenek bennem. A farkasom a rá jellemző heves, vehemenciával húzódott volna a kölykéhez, míg én... én egyszerre akartam megölelni, elzavarni, megkérdezni, hogy hogy van és... Mit lehetne mondani egy ilyen helyzetben?*
- Hogyhogy itt? * Kérdeztem a kézen fekvőt és inkább bele ittam a kávémba mely után Marcora emeltem barna íriszeim. Ezer és egy kérdés, érzelem kavargott bennem. De a jó kedv, az mely folyton kísér most nem volt sehol. Hiányzott a másik? Igen. De a sértése... azaz még most is megelevenedett előttem. Ránéztem és csak a szemeim hunytam le, hogy elűzzem a fájó képeket. Ezért hagytam el... mert nem tudtam már úgy tekinteni rá. Csak ez volt az mely folyton felelevenedett előttem. Mely kísértett éjszakákon át... ez, amit tett és nem az, hogy miként szeretett.*
Vissza az elejére Go down
Luca Nazario
Gyógyító
Luca Nazario

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 206
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 46
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Katonai Kórház // Kedd Júl. 23, 2013 9:41 pm

Meg akartam győződni róla, hogy csak kísértetiesen hasonló-e a hang, vagy a gazdája is az,a kit sejtettem. Tudni akartam, és menekültem is volna egyszerre, de miután kopogtam és kiszólt, hogy szabad, egyszerűen gyávaságnak éreztem volna elfutni. Nem, ilyet akkor se teszek, ha az életem függne rajta, szemen köpném magam, ha eliszkolnék.
Magamat doppingoltam mindezzel, s így be is tudtam nyitni. Aztán a küszöbön megtorpantam, ahogy megláttam Samathát, s még a lélegzetemet is visszatartottam egy pillanatra.
Ez nem lehet igaz!
Sokkolt, de csupán egy szívdobbanásnyi időre, utána már azzal voltam elfoglalva, hogy farkasa az enyémnek ugrott, ezzel pedig úgy söpörte félre a pajzsom, mintha ott se lett volna soha korábban. Erre pedig megrándult az arcom, mert eszembe jutott, hogy hajdanán miképp parancsolt haza a vérvonalunk segítségével, azt hittem első nekifutásra, hogy most is ezért rontott be hozzám. Tévedtem, ettől azonban nem lettem boldogabb.
A farkasom örült, hogy ennyi év után viszontláthatta a Teremtőjét, én azonban mereven néztem a nő arcát, tekintetem kemény volt, a megvadult farkasom lopakodott a felszínén, a farkas, amelyiknek kellett volna az anyja, de őt is sértette a múlt. A múlt, ami egyszerre kötött minket össze elválaszthatatlanul és ásott közénk kérlelhetetlen, mély szakadékot.
Csak biccentettem a bocsánatkérésre, s amint visszahúzta a farkasát, felrántottam a pajzsom. Semmi köze hozzá, mit érzek, bár már megtudhatta, akkor sem szándékoztam továbbra is az orrára kötni. Az egyetlen, amit innentől megtudhat, azt legfeljebb rideg vonásaimról, távolságtartó pajzsomról és kegyetlen, kék szememből olvashatja ki.
Tudom, hogy ő is vívódik, de ezen nem tudok segíteni. Sőt, ha tudnék, akkor se tenném meg. Szenvedtem eleget nélküle, most se sokkal jobb, érezze mindezt ő is!
- Itt dolgozom. Néha a városiban - feleltem tömören, szigorúan arra szorítkozva, amit kérdezett. Nem is akartam többet tőle, igazából ennyi bőven elég volt, s már indultam is volna, de nem ment.
Csak álltam és néztem őt, magamba szívtam a látványát, a nőét, akit hajdan annyira szerettem, hogy emberi mivoltomat is habozás nélkül dobtam félre azért, hogy vele lehessek. Mekkora marha voltam! És mégis... még most is... Csak az önfegyelmem és a gyűlöletem tart tőle távol.
- Mit keresel itt? - kérdeztem hűvösen, indulattól enyhén remegő hangon. Nem akartam kiabálni, nem akartam kimutatni a haragom, a megindultságom. - Minek jöttél Fairbanksbe?
Vissza az elejére Go down
Vittoria de Luca
Falkatag
Vittoria de Luca

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 94
◯ IC REAG : 104
◯ Lakhely : Holiday In
Re: Katonai Kórház // Kedd Júl. 23, 2013 10:21 pm

*Éreztem a farkasa örömét, a benne kavargó ellentétes érzelmeket, ahogy Ő maga is befogadhatta arra a pár pillanatra a sajátjaimat. De ahogy Ő, úgy én is próbáltam eltekintene ezek felett. Igyekeztem nem tudomásul venni a farkasa örömét, a férfi sokkolódását, ahogy a sértettségüket is. Nekem ez szarabbul ment, lássuk be, sosem voltam jó színésznő és a szemeibe sem tudtam nézni, annak ellenére, hogy nem én voltam a hibás. Az már más kérdést, hogy magam okoltam mindenért, ezt nem érezheti. Vagy csak sosem akart tudomást venni róla? Arról a mardosó kínról mely ott volt nyolcvan éven keresztül és még akkor is, mikor az ajtón kiléptem? Nem tudom, de akarom egyáltalán tudni? Válaszát hallva azonban felálltam és a poharam az egyik polcra helyeztem a maradék kávémmal együtt. Könnyed léptekkel indultam el a másik felé, még ha arcom kissé merev is volt. Tőlem lássuk be, szintén nem meg szokott módon. *
- Amint láthatod... raktárazom... legalábbis azt kéne. Különben meg, gyerekorvos vagyok és riasztottak a baleset miatt. * Adtam meg a választ, miközben a másik elé érkeztem. Barna íriszeim egészen eddig a másik jegességét nézték, és ha akartam volna sem tudtam volna elrejteni a bennük rejlő szeretettet és szomorúságot. Lassan kezdtem el körbe járni a másikat, hogy lássam milyen lett. Az idő nem sokat dobott a külsején, azonban mégis más volt... új és mégis olyan ismerős. Elmém újabb képeket pörgetett le, melyeket szintén próbáltam kiűzni magamból. Mögötte megállva hajoltam a füléhez, hogy a választ megadjam az utolsó kérdésére is.*
- A név... de Luca és utána járok, hogy miért hasonlít Castor kísértetiesen a bátyámra. * Adtam meg az egyenes választ, amiről tudhatta a másik, hogy igaz. Többek közt, ha más nem abból, hogy soha nem hazudok. Ez nem változott, azonban én igen. Amint befejeztem, pár lépéssel ismét elé kerültem és hosszú, finom ujjaim a másik alá fűztem, hogy hüvelykujjammal végig simítsak az arcán. S oldalra biccentett fejjel nézzek a másik szemeibe.*
- Melyik falkához tartozol és mióta? * Éreztem rajta a jellegzetes szagot, ám kérdésem csak puszta formalitás. Tudtam, hogy a másikhoz, ám velük még nem találkoztam. De nem a Hotel szagát éreztem rajta. Mit akartam tőle? Még magam sem tudom... csak azt a sajgó ürességet töltötte meg a látványa, a közelsége mely évek, évtizedek óta bennem tátong. Farkas vagyok, anya és valaha szerelmes nő. Kellett a fiam, a szeretőm és a szerelmem közelsége. S ehhez mérten lágyultak is a vonásaim.*
Vissza az elejére Go down
Luca Nazario
Gyógyító
Luca Nazario

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 206
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 46
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Katonai Kórház // Csüt. Júl. 25, 2013 7:30 pm

Nem tetszett, hogy elindult felém, jobban örültem volna, ha marad a seggén, ennek ellenére egy tapodtat se mozdultam, rezzenetlenül álltam, s vártam, hogy elém érjen, hogy feleljen, hogy azokra a kérdésekre is választ adjon, amik bennem kavarogtak, ki azonban sose mondtam volna őket. Nem, annak az időnek vége, mikor mindent megosztottam vele, mikor minden apró kis semmiséget elmondtam, akár csak azért, hogy jobban ismerjen, akár azért, hogy megnevettessem.
- Keselyű lettél? - kérdeztem foghegyről a körözésekor. Éreztem magamon a tekintetét még akkor is, mikor kikerült a látóteremből, egyszerre melengetett és fagyasztott, ha ez sokáig így megy tovább, szétfeszít ez a fajta kettősség. És ő kínzott tovább...
Hátulról a fülembe súgott, mire megrándult a szám, mintha vicsorogni akarnék, de végül semmit sem lett belőle. Nem, még egyszer nem fogom elveszteni miatta az önuralmam, ha bele gebedek is, ne dönti romba azt, amit évek hosszú munkájával építettem fel: magamat.
- Még mindig ennyit ér neked a név? - érdeklődtem, holott úgyis tudtam a választ. A nő szemébe néztem, tekintetem hűvös volt, energiáim viszont viharosak, hevesek, távolról sem erősítették meg azt a rideg nyugalmat, amit a pillantásommal igyekeztem közvetíteni.
Elrántottam a fejem, mikor hozzámért, tekintetemet azonban el nem szakítottam volna az övétől. ha nem próbált újból megérinteni, közelebb hajoltam hozzá, kedvesség vagy gyengédség még mindig nem volt bennem, s ebben a gesztusban sem akadt semmi romantikus vagy vágyakozó.
- Mennyire lennél dühös, ha azt mondanám, hogy a te hálátlan fiad bemocskolta? - Halkan beszéltem, suttogásnál alig volt több a hangom. - Széttördelnéd a csontjaimat újból, dolcezza?
Én nem lágyultam, később talán kicsit bánni fogom, hogy nem voltam most kedvesebb, kíméletesebb, ebben a pillanatban azonban semmi mást nem éreztem, mint elárvultságot. Magamra hagyott, elfutott attól, amit ő maga teremtett, s ahogyan ő valószínűleg a pofont, úgy én ezt nem tudtam megbocsátani.
- Érzed rajtam, nem? - feleltem kérdéssel, kissé nyersen.
Vissza az elejére Go down
Vittoria de Luca
Falkatag
Vittoria de Luca

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 94
◯ IC REAG : 104
◯ Lakhely : Holiday In
Re: Katonai Kórház // Csüt. Júl. 25, 2013 8:43 pm

*A foghegyről vetett kérdésére nem feleltem, csak egy vidámságtól igen szegényesen megáldott kacagással feleltem. Keselyű, dög evő... S ezt pont az a férfi kérdezi, aki ismer. Az, akivel éltem és mindent megosztottam, az, aki szeretett és talán pont azért, mert én még a keserűség nyomán is megtartottam a vidámságom, az ártatlanságom. Mikor elé értem, ismét a tekintetét kerestem ám a kérdése csak egy elnéző mosolyt csalt az ajkaimra.*
- A vér... a vér az, amit senki nem tagadhat meg Marco. * S bár enyhe célzás volt, hogy Ő sem tagadhat meg engem, hiába rekeszt ki, hiába húzza fel a pajzsát nyakig. Attól még Én teremtettem és bárhogyis ellenkezik, ez nem fog változni még akkor sem, ha Pokolba kíván. Azonban a válaszomban benne volt az is, hogy igen, a vezeték nevem még mindig fontos számomra. Ám ezt Ő maga is tudta, hisz ha akkor nem engedtem belőle akkor bizonyára ezek után sem fogok. Érintésemre elrántotta a fejét és kezem csak visszahullt magam mellé. Talán ez rosszabb volt, mint amikor... nem, attól semmi sem lehet rosszabb. De akkor miért érzem a sajgást ott mélyen? Miért akar az a valami megszakadni a visszautasításától?
Mikor közelebb hajolt, pillantásom akaratlan rebbent az ajkaira s nyaltam meg a sajátom. Hiába láttam üresnek, fagyosnak Marco tekintetét. Hiába tudtam, hogy semmi ilyen szándéka nincs, mégis... felrémlett a kép, mikor utoljára így hajolt közelebb. Tekintetem visszarévedt a kék mélységbe. S kerestem... kerestem azt a vágyakozó tekintetett, mely mindig vidáman csillogott ha rám tekintet. Ki ha csábítani akart sunyi fények voltak benne, melyek mégis annyi mindent ígértek s végül adtak is. Szavaira azonban energiáim felcsaptak. Hevesen, dühödten, sértetten olyan vehemenciával, hogy még így, a pajzsán keresztül is érezhette korom, farkasom erejét és vad dühét. Valószínűleg így sem volt kellemes a másiknak, azonban nem volt olyan fojtogató, elemésztő mintha pajzs nélkül volna. S ezt a megszólítás sem enyhítette, hiába villantak rá lágyan íriszeim. Így is közel voltam hozzá, de tettem egy lépést közelebb és ha nem hátrált, hát segítettem neki, hogy a mögötte lévő csukott ajtónak feszüljön a háta.*
- Soha, soha nem bántottalak Zucchero. (Kedvesem) Te magad voltál az, aki megtette. Figyeltem rád, de ismertelek is. Hagytam, hogy ki add magadból, hogy kidühöng és megtudjuk utána beszélni. Bármit, bármit mondtam volna nem használt volna. Sosem használt, ha veszekszem veled. S utáltam, gyűlöltem, hogy minden alkalommal olyan volt, mintha a falnak beszélnék. Minden veszekedés alkalmával megöltél bennem valamit. * Beszéltem, hangom természeténél fogva lágy így nem hallatszott ki a keménységem. De ezt sosem bántam. Sosem voltam az a nagyhangú valaki, nem szerettem kiabálni. Kezeim a válla felett támasztottam meg, azonban tekintetem kékbe fordult, a farkasom kékjébe.*
- Nem csak a Te bestiád fene vad Marco. Az enyém sem különb, ne felejtsd el, hogy Tőlem kaptad. A különbség annyi, hogy tudni kell kezelni, elzárni. De HA valóban szégyent hoztál a nevemre, nem a csontjaid töröm el. Bármennyire szeresselek, bármennyire fájt az elmúlt időszak a saját kezemmel végezlek ki Ciccio.(Kicsim.) * Hangom halk, szinte a szájába beszélek, olyan közel vagyok hozzá. Ám ha nem ostoba - már pedig, pimasz, bunkó és undok mindig is volt, de ostoba sosem -, akkor láthatja, hogy beletenyerelt abba, amire valóban ugrom. De lássuk be, pontosan tudta a másik, hogy miként fogok reagálni a szavaira. Azonban továbbra is azt kutattam, akibe beleszerettem. Aki kicsit sem könnyedén, de végül elcsavarta a fejem. De nem láttam belőle semmit. Nem, Marco nem lehet ilyen. Ennyire nem lehet más... Váratlanul csaptam le ajkaimmal az övére, hogy legalább egy kicsit a felszínre hozzam azt, aki ott volt Konstantinápolyban. Ha sikerült, pár pillanat után elhúztam a fejem és továbbra is a farkasom kékjével néztem a szemébe.*
- Nem csak rajtad fogott az idő Marco... Mikor megütöttél meghalt az a nő egy bizonyos szinten, aki előtte voltam. Negyed annyit sem tűrök mint akkoriban. * Figyelmeztetés? Nem, csak jó tanács, hogy jobb ha vigyáz a szájára. Ne felejtsük el, hogy valaki lehet vicces, valaki utálhat, lehet pofátlan de a minimális tiszteletet mindenki megérdemli. S ehhez ragaszkodtam is. *
- Sok minden mást is érzek... de nem az érdekel, hanem az, amit Te magad mondasz.
Vissza az elejére Go down
Luca Nazario
Gyógyító
Luca Nazario

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 206
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 46
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Katonai Kórház // Szomb. Júl. 27, 2013 4:55 pm

- Milyen igaz. - Hangom sűrű volt, ragadós, keserű. Tudtam én, hogy nem tagadhatom meg, de ez visszafele is igaz volt, bár ahogy ismerem, neki ez egyáltalán nem okoz problémát. Ami nekem fejfájás és némi lelkiismeret-furdalás, de nem annyi, hogy komolyabban számoljak vele.
Éreztem a belőle felcsapó energiát, ami a pajzsomnak feszült, heves volt, telve vad indulattal. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor éreztem felőle ilyesmit, a mostani alkalommal együtt, valahol jó tudni, hogy olyasmit váltok ki belőle pár perc után, amit azért nem mindenki tud ilyen rövid időn belül.
- Látod, ez volt a baj, hogy csak beszéltél, mindig a szavak, pedig ha ismertél volna, ha figyeltél volna, ha tanultál volna az eredménytelen alkalmakból, akkor módszert váltasz, de nem tetted. Hogyan tudtam volna kordában tartani azt, ami tőlem teljesen különbözött? Szavakkal? Beszéltem volna magamban, magyaráztam volna a farkasomnak? - Kezdtem én is dühös lenni. Úgy éreztem, hogy az a nyolcvan év elfecsérelt idő volt, annyi mindent tehettem volna, annyi mindent tanulhattam volna tőle, de pocsékba ment az a sok év, mert a fenevadam sodort, Samantha pedig nem fogta rövid pórázra. Az én feladatom lett volna? Az enyém, aki akkor egy álmodozó, idealista, romantikus marha voltam?
A becézgetés se csillapított, a "Ciccio" csak még jobban felbőszített. Nem voltam már kölyök, és hiába a Teremtőm, az elmúlt időszakban elég távol kerültünk egymástól ahhoz, hogy ne érezzem elfogadhatónak ezt a megszólítást. Egyébként se a fiacskája voltam, hanem a szeretője, a Ciccio pedig mintha rám akarta volna erőszakolni a fiú szerepet. Lehet, hogy ez ostobaság volt, de akkor sem szerettem.
Közvetlen közelről nézhettem a szemébe, minden érzelem könnyedén leolvasható volt róla. Még mindig túl nyílt, még mindig sebezhető, és ez... fájt. De nem mutattam jelét, nem is lett volna rá alkalmam, mert  következő pillanatban megcsókolt, mire elkerekedett a szemem. Miért teszi ezt velem?
Váratlan tettéről eszembe jutott, mikor egyszer még pár hónapos kölyökként meggondolatlanul belé martam szavaimmal, utána pedig semmi más vágyam nem volt, mint kiengesztelni, megvigasztalni... Mire észbe kaptam, már átkaroltam a derekát, fordítottam magunkon és testemmel az ajtóhoz préselve csókoltam vissza. Akkor tértem magamhoz, mikor feltűnt, hogy a pajzsom leolvadt, és minden apró energiaszikrát érzek a nőstény felől. Akkor aztán ellöktem magam tőle és három lépést hátráltam.
Hüvelykujjamat végighúztam a számon, ez a mozdulat pedig egyaránt lehetett törlő és évődő. Hosszú idő óta először élvezhettem érezhettem a csókját.
- Ez jó, mert én meg negyed annyit se fogok adni neked, mint azelőtt - húztam el a szám, s elindultam felé, megálltam előtte, kezem a kilincsen volt. Arcvonásaim rendezettek, pajzsom ismét fent. Tudtam, mire gondolt, az előbb bemutatta, az a baj, hogy ez talán még tetszett is. - A hegyi falkához tartozok már egy ideje. - Lenyomtam a kilincset, jelezve, hogy ideje lesz kilépnie az ajtó lapja és a testem közül, mert bizony dolgom van. - És ha tudni akarod, Marco is már rég halott, ne keverj vele, nem ő vagyok.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Katonai Kórház //

Vissza az elejére Go down
 

Katonai Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Fort Wainwright-