Akarva-akaratlan, területekre osztottam fel az életemet, s annak megfelelően zsonglőrködtem velük, hogy adott helyzetben mi élvezett prioritást, vagy mire maradt némi kapacitásom. Megtudni, mivé lettem pontosan és mik az eszközeim, abszolút elsőbbséget élvezett, elegáns helyen állt a csapat létrehozásának projektje is, ám ami talán az első pont és a Payne-nel történtek miatt óhatatlanul előtérbe lopakodott, az a család. Pontosabban a család kellemetlenebb része. Már a Teremtőm megölése előtt elvesztettem Nathalie nyomát, s az, hogy még mindig semmi hír felőle, kezdett nyugtalanítani. Azt hittem, Kirill halála előcsalja, akár békülés, akár bosszú vezérelje, ám nem így lett. Nyugtalanított, mert ha megfelelően időzít, nagyon sok kárt tudna még tenni, amennyiben olyan szándéka lenne, márpedig az utóbbi időben jobb szerettem felkészülni a minél rosszabb forgatókönyvre. Elhatároztam, hogy észak helyett délről szerzek segítséget. Fent a falnak is füle van, az pedig kell a kutyának, hogy valaki esetleg a káromra harapjon rá erre a dologra. Első az óvatosság. Anchorage-be kezdtem járkálni, az elmúlt időszakhoz képest meglehetősen sűrűn. Ezzel párhuzamosan láttam, hogy fokozatosan kevésbé tetszik az ittenieknek a jelenlétem, amiért nem hibáztathattam őket. Kóbor léptékkel mérve Dux vagyok. Érthető, hogy minden lépésemet árgus szemmel lesik, s teljesen mindegy, mennyire próbálnék meg ártalmatlannak látszani, az is csak a gyanút növelné bennük. Arról meg ne beszéljünk, micsoda kérdezősködésbe fogtam. Jó megfigyelő vagyok, hamar ráhangolódok másokra, így hamarosan tudtam, kik a frissebb anchorage-iek, kik azok, akik könnyebben fecsegnek, mert nem bejáratott elemei az itteni rendszernek. Emellett az illegális versenyekből visszamaradt ember-ismerőseim is tudtak tippeket adni. Ah, régi szép idők, amikor még az volt a legnagyobb gondom, hogy a rendőrség ne kapcsoljon le minket, miközben egyre jobban feszítettem a húrt. Egy élettel ezelőtt volt mindez. Beszéltek, sugdostak, a legtöbben ital mellett. Csinos kicsike, de ne tévesszen meg a bájos pofi... bármire képes... inkább ne akard megtalálni... Ilyen és ehhez hasonló leírásokat adtak, több személy is felmerült lehetőségként, de minek hazudtoljam meg magam? Nyilván az egyetlen nő érdekelt leginkább! Kettős reménnyel ültem hát be a Pitbe. Egyrészt reméltem, hogy esetleg vele összefuthatok, vagy valakivel aki végre egyenesen hozzá tud irányítani, másrészt ha nem, talán végre megadnak minden segítséget, csak ne pöffeszkedjek a helyiek törzshelyén olyan világi nyugalomban, mintha nem tudnom, hogy mennek itt a dolgok. Éreztem a hátamban a vesébe maró pillantásokat, egy csepp rést se kellett nyitnom ahhoz a pajzsomon, hogy tudjam, ha a legkisebb okot is adom rá, nekem esik egyik-másik. Igyekeztem nem túl jól és látványosan szórakozni az egészen. Ostobaság lett volna ilyesmivel még jobban felhergelni őket. Hihetetlen számukra, meg szerintem otthon is kételkedtek ebben, de tényleg nem a bajt keresni jártam le. Nincsenek olyan fölös energiáim, amiket mindenáron harcban akarnék levezetni. Domináns vagyok, nem agyatlan suhanc. Ehhez mértem hagytam figyelmen kívül a bőrömet karistoló vendégszeretetet és kortyolgattam a kikért Jack Danielsem, miközben időről-időre felületesen felmértem a terepet.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Unatkoztam, mérhetetlenül. Eleinte minden izgalmas volt, az események magukkal rántottak, de most? Mintha túlzottan leült volna minden, így inkább visszatévedtem az alvilágba, vagy legalábbis nem éppen a kedves és jóságos emberek közé. Néhányan hírből ismerték a nevemet, míg mások tudták, hogy mit tehettem, de akadtak olyanok is, akik nem hitték el azt, amit rólam sugdolóztak. Én pedig? Pont nem érdekelt, hogy ki mit gondol, vagy éppen mit hisz. Higgyenek el minél kevesebbet, annál jobb nekem, hiszen nem voltam éppen olyan személy, aki szemből fog támadni. Jobb szerettem a kígyókat, így pedig én is azzá váltam, ha kellett. Ragadozó vagyok, aki nem tűr el mindent, így pedig cselekszik. Néha szemből, néha aljasan, míg máskor talán kegyetlenül. Nem tetszett, hogy Lester még mindig azok között volt. Én nem mehettem oda közvetlenül. Nem volt besúgóm, de azért nem volt már a pelus se a seggemen, hogy ne tudjam a legutóbbi történtek után jobb, ha nem kerülök a falka közelébe. Azóta pedig, ha éppen nem ütöttem el mással az időmet, ami lehetett a vágyaimat kielégítő tevékenység, vagy éppen valami megbízás, akkor azon voltam, hogy rájöjjek arra, hogy mivel is keseríthetem meg a hímet. Ez pedig egészen jól ment addig, amíg érdekes csiripeléseket el nem kaptam. Nem, nem fedtem fel magam, inkább csak hallgatóztam és kíváncsi voltam. Meg voltak már a saját forrásaim, még akkor is, ha az itteniek számára csak egy csinos pofi voltam, és egy üzletasszony. A sötétség pedig elrejtette az üzelmeit. Hazudni se hazudtam, hiszen a szavakkal is remekül lehet bánni, hogy ne érezzen meg semmit se egy idősebb személy nálad. Már egy ideje figyeltem őt, ahogyan a helybéliek is. Tudtam jól, hogy nem szeretik a kíváncsiskodókat, vagy az idegeneket. Én is inkább a város szélén húztam meg magam, de mivel szerintünk nem kavartam túl nagy bajt itt még, így legalább nem kaptam hasonló kedvességet már, mint ő, viszont sejtésem szerint engem is még mindig megfigyeltek, de csöppet se érdekelt. Nem lehet mindenki közösségi ember, vagy farkas. Én jól elvoltam, egyébként is egyelőre még mindig csak a bosszú tartott itt és semmi más. Végül lassan felálltam kezemben a poharammal, majd minden habozás nélkül sétáltam oda a hímhez. - Úgy csiripelték a madarak, hogy keresel, de úgy néz ki nem vagy elég tökös ahhoz, hogy megtalálj, vagy csak beijedtél volna? – nincs semmi köszönés, ahogyan a hangomba se szorul egy csöpp érzelem se, inkább csak közöny, majd úgy foglalok mellette, vagy éppen vele szemben helyet, mintha megkínált volna vele. Tudok udvarias is lenni, ahogyan tisztelettudó is, de nálam a kor csak egy szám volt és nem több. A tetteiért tudtam bárkit is tisztelni és nem másért. Lehet ez öreghiba és egyszer ez lesz a vesztem, de valamiben meg kell halni. – Nem hiszem, hogy ők küldtek volna utánam, mert ha úgy lenne, akkor pontosan tudtad volna, hogy kit keress. Szóval ki vagy és mit akarsz? – kortyolok egyet az italomból és közben a hímet fürkészem. A pajzsom pedig most is fel van húzva, mint mindig.
Épp egy korty közepén tartok, amikor szemem sarkából - meg a motozásból - észlelem, hogy valaki társaságomul szegődött. Egy csinos nő(stény, nyakig felvont pajzs van mindkettőnkön, így legfeljebb a szagok árulkodnak) mindig öröm és megédesíti a férfi estéjét, pláne, ha a szép arc észt is rejt. Márpedig az elhangzottak alapján akadnak gondolatok a hullámzó tincsek alatt, éles nyelvvel tálalva. Önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, ahogy letettem a poharam, majd kértem egy újabb kört, ám ezúttal neki is. Hogy egyébként igénye volt-e rá, vagy sem, az mellékes: a lehetőséget megadtam, fogadja vagy sem, az ő döntése. - Ha ennyi kérdezősködés után sem jössz el magadtól, vagy nem találsz meg, akkor nincs miről beszélnünk - fordultam felé finoman felvonva szemöldököm, poharamat pedig könnyedén az övéhez koccintottam. - Csirió! - és felhörpintettem, ami az előző körből még vissza volt. - Így legalább tudom, hogy tényleg rászolgáltál valamelyest a pusmogásokra - ingattam a fejem, ám sokáig húzni vagy "tesztelgetni" nem akartam, nem vagyok vizsgabizottság. Összehúztam szemem, tekintetem vesébe látó lett, mosolyom pedig halványan ugyan, de ragadozó vigyorra emlékeztetett. Megvagy. Megnyaltam számat, enyhén oldalra biccentettem fejem, mintha csak szerencsés flótás lennék, aki mellé ilyen társaság szegődött. - Szóval akadnak olyan ellenségeid, akik valószínűleg még mindig keresnek és vadásznak rád. Fix, hogy nem korábbi munkák, mert kétlem, hogy minden ügyelmeid akkora nyomot hagyott benned, hogy az összeset számon tartsd és ilyesmire következtess. Jó tudni, hogy vannak potenciális üldözőid. - Szótlanul is levonhattam volna a tanulságot, elraktározva azt, amit a sorok közül szedtem ki, pusztán ennyiből. De azt akartam, hogy tudja: figyelek, szóval ha csak szándékosan nem adná ki magát, jobban ügyeljen a szavaira, mert megnyerő mosoly ide, udvarias rendelés oda, nekem is van mocsok oldalam. A fenevad a pajzsom mögött, tekintetem árnyékába lopta magát. Ideje vadásznunk, kissé közvetve. - A Fairbanks közelében tanyázó Dux vagyok. Darren Northlake. - Rést nyitottam a pajzsomon, mert hát farkasok közt, farkasok dolgában nincs szükség emberi gesztusokra. A helyiségben kavargó energiák töredéke megcsapott, szociális léthez szokott lényem minden sejtje üvöltött azért, hogy többet kaphasson, hogy a farkas megmártózhasson a jelenlévők energiáiba, kilesse titkaikat, felmérje mindet, majd közöny emelte jégfala mögé visszahúzódhasson. Most viszont fék volt mindkettőnk jussa, amíg a kérdéseinkre válaszokat nem leltünk, ám azokkal nem ez a nőstény tud sajnos szolgálni. Legalábbis megdöbbennék... Ami nagy szó lenne az utóbbi évek tükrében. - Meg kéne találni valakit. Egy hozzád hasonlóan erős, független és rabul ejtő nőt. - Talán kísértem a sorsom, meglehet, de nincs más választásom igazából.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem szóltam semmit se, csak a kikért poharakra pillantottam, majd ismét a férfira, mint aki éppen azt próbálja megfejteni, hogy mi is rejlik a mutatott arc mögött, vagy éppen mekkora veszélyt hordoz magában, vagy netán inkább unalmas bájcsevejre számítsak, vagy esetleg érdekes lesz, s megérte eljönnöm ide és az időmet ráfecsérelni. Szavaira elmosolyodom és még egy apró nevetés is elhagyja ajkaimat, majd a fejemet is megrázom, miután kiiszom az utolsó kortyokat a hozott poharamból. – Érdekes, te tesztnek állítanád be, de ezt mondaná az is, aki képtelen rálelni arra, akit keres. Nem én akarok valamit, hanem te. – nem finomkodok, kimondom, amit gondolok. Ha nem tetszik neki, akkor még mindig tudja merre van az ajtó, vagy éppen én is elsétálhatok. Nem pont egy idegen miatt fékezném a nyelvemet. – Attól függ, hogy mit hallottál rólam, hiszen mindenki mást gondol, vagy hisz igaznak. – kíváncsian fürkészem a jelenlegi „partneremet”. Ha tippelnem kellene, akkor még többen figyelnek most minket, de ha én balhét rendezek, akkor annak általában más issza meg a levét, nem pedig én. Főleg, hogy ritka az, amikor ennyire nyíltan tenném, kockáztatva mindent, amit eddig elértem, vagy felépítettem. Nem hat meg, hogy miként húzza össze a szemét, vagy éppen mennyire is ragadozó a pillantása. Nem először látok ilyet, sőt, még az ördög is kibérelte a testemet rövid időre, így maximum, ha újra Alignak állna előttem, akkor talán meghatna, de így? Inkább csak egy szemforgatás kap, miközben ujjam szórakozottan köröz a pohárajkán. - Örülök, ha a semminek ennyire örülsz, de másrészt meg, akinek nincsenek potenciális ellenségei a mi köreinkben, az vagy hazudik, vagy fél a halállal szembe nézni, nem gondolod? – billentem most én is oldalra a fejemet, mert ha azt hiszi, hogy megfogott, vagy meg tudott bármit is rólam, akkor téved. Azokban a körökben is összetartanak a farkasok. Nem szeretik az idegenek, ahogyan a kíváncsiskodókat és bármennyire is kívánja valamelyikük a halálomat, akkor se köpnének, mert inkább ők vennék el, mintsem egy idegen. Meg szerintem inkább örülnek, hiszen valaki megkapta azt a trónt, szinte már ingyen, így inkább hálásnak kéne lenniük, nem? Egy nő, aki még rajtuk is kifogott és nem csak álmodozott, hanem cselekedett is. - Hmm, érdekes, egy Dux és még nyíltan ki is mered mondani. Vagy bolond vagy, vagy csak imádod a kedélyeket borzolni. – emelem fel a kikért poharat, de nem véletlen, hogy nem viszonozom a bemutatkozását. Nem bízom benne és a pajzsomon se keletkezik rés. Falkát akar, ez érdekes. És még képes itt nyíltan kimondani, amikor csak egy rossz lépés és biztosan sokan ugranának neki, vagy ha hallott suttogásokat, akkor még se tart attól, hogy örömmel kavarnék be? Talán inkább a Pandora nevet kellett volna felvennem, hiszen imádok káoszt okozni. Felvonom a szemöldökömet, amikor kibukik a dolog, hogy mit is akar. – Ne vedd zokon, de milyen Alfa is lenne belőled, ha még azt se tudod megtalálni, akit keresel? – talán egy kisebb irónia is csendül a hangomban, majd felemelem a poharamat, ha ő is így tesz, akkor koccintok vele, ha nem, akkor csak simán kortyolok párat, mielőtt folytatnám. – Arra még nem gondoltál, hogy olykor nem jó a független, erős nőket zaklatni? Ha meg is tenném, akkor is ára lenne, mert gondolom te is sejtetted, hogy a két szép szemedért nem tenném meg. – fordítom felé megint a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Láthatja, hogy nem viccelek és tudom is mit akarok. Ha megtenné, akkor nagyon akarhatja a nőt, ha nem, akkor meg megoldja egyedül. Nem, nem pénz kell nekem, annál sokkal jobbat találtam ki számára, mint fizetség.
Kezd komolyan tetszeni ez a beszélgetés, szám sarkának rezdülésével pedig nem átallok ennek jelt adni. Lehetőséget ad olyan területen kódorogni, amilyenen az utóbbi hónapok alatt nem volt lehetőségem, ennél fogva ez a találkozó már biztosan nem lesz eredménytelen, akkor sem, ha esetleg az a cél nem valósul meg, amiért eredetileg tető alá szerettem volna hozni. - Akarok valamit, de messze állok a kétségbeeséstől, és ha van időm, minek kapkodja, loholva olyasmi után, ami így is, úgy is bekövetkezik - mutattam teátrális mozdulattal kettőnkre, utalva kis összefutásunkra. - Sért annak a lehetősége, hogy valaki a saját tapasztalatának hisz veled kapcsolatban és esetleg meggyőződésre játszik? - Továbbra sem erősítettem meg vagy cáfoltam rá egyértelműen a felvetéseire keresésem, tesztelésem kapcsán. Az egyetlen, amit kapott, az kíváncsi természetem. - Csupa érdekfeszítő dolgot - vettem kezembe második poharam, hogy körbelötyköljem italomat. A jégkockák halkan koccantak egymásnak, nesztelenül a hely zsivajában. - Több vagy, mint egy csinos pofi, sok mindent el tudsz érni, megvannak a módszereid, hogy megtalálj másokat és nem szerencsés veled ujjat húzni. - mosolyogtam rá, majd ez lassan leolvadt képemről, s vettem egy nagyobb levegőt, amit lassan kifújtam, majd ittam egy kortyot. - Csupa közhelyes frázis. - Nekem pedig nem azokra volt szükségem, ez nyilvánvaló. Hús és vér kellett, mert ezen ügy kapcsán jobban bíztam a létezőben, mint a túlvilág bizonytalan árnyalakjaiban. - Elismerem, ez így igaz - biccentettem ellenségekről és halálról szőtt gondolatmenetére, nem keresvén a kákán is csomót. Az elmés beszélgetés egy dolog, a nyakatekert, okoskodó kötekedés egy egészen másik. Helyette megadom a kért bemutatkozást, s nem hiányolom a viszonzást, ami meglehet, elbizakodottság részemről, hisz a név hatalom is, mégis... ahogy eddig megbirkóztam nehézségeimmel, úgy eztán se lesz másképp. Tisztában vagyok önmagammal, a gyengeségeimmel, az erősségeimmel. Ez vezetett ahhoz, hogy könnyen adtam nevem, s kóborok közti helyem, félelem nélkül. A szó kígyóként mar a levegőbe, biztos távolságból mordulást hallok, ám nem fordulok a hang irányába. Rövid ideig éltem már itt korábban. Előtte, a falka tagjaként járkáltam már le, viszonylag sűrűn, így mindezek mellett valóban megalapozott a méregetésük. Felnevettem, ami inkább volt reakció, semmint az öröm megnyilvánulása. Finom, óvatos szavak ez a valósághoz képest, de ez olyasmi volt, amit előbbi nyíltságommal ellentétben megtartottam magamnak. Meglehet, elérkezik a nap, amikor megtudja, melyik, vagy inkább milyen vagyok leginkább, de ha mégsem, azzal sem veszít egyikünk sem remélhetőleg. - Csakhogy én nem alfa leszek - szinte súgtam a szavakat, mint egy titkot, szám szegletében mosoly bujkált, s a szemébe nézve koccintottam vele. - A találkozás örömére! - kortyoltam nagyot, mintha régi, kedves ismerősök viszontlátását ülnénk, holott ez egyáltalán nem így volt, tudtam jól, ahogy azt is, hogy ő hasonlóképp van, s látja, hogy nem gondolom komolyan. A világ gesztusok, álarcok és megcsúfolt elvek posványa, mégis vágyom az őszinteséget csalóként. Képtelen hülyeség. - A férfi végzete mindig a nő, kiváltképp az ilyen kaliber, de nincs mit tenni, vonzotok minket - adtam mintegy igazat neki ezzel, miközben somolyogni szerettem volna, vonásaim azonban megmakacsolták magukat. Itt már nincs könnyedség, vagy játék. Egyszer minden ügy végére pont kerül, a kérdés csupán az időpont. Egyikünk részéről sincs már gúny, irónia vagy egyéb szellemeskedés, ahogy a nyers üzletre terelődik immár a szó. Szavaira nem reagálok egyből, a szemkontaktust azonban egyetlen pillanatra sem szakítom meg. Tekintetét fürkészem, de nem vájkáló módon, megelégszem a töretlen eltökéltség és céltudat rendíthetetlenségével, cserébe hasonlóval nézhet farkasszemet. - Menjünk ki - hörpintettem fel italom maradékát hirtelen. - Unom a tétlen zsizsegésüket - tettem le a pultra immár üres poharamat, s minden további nélkül indultam el a kijárat felé, pajzsom rését elzárva a firtató energiák elől. Nem érdemlitek meg, ha arra se vagytok képesek, hogy miután napok óta a környéken kódorgok, bejövök a "szent" helyetekre, kijelentem, hogy Dux vagyok, kitegyetek. Farkasom méltatlankodó arroganciával heveredett le, elzárt energiát a megvetés finom szálai szőtték át. Az utóbbi időben nehezebb volt vele, a bezártság cseppet sem volt ínyére az átok óta amúgy is érzékenyebb. Ez azt hiszem, mindkettőnkre igaz volt. Talán valójában ez a frusztráció vezetett minket idáig, nem tudom. Kint egy félreesőbb részen álltam meg. Emberek jöttek-mentek, egyik kocsmából ki, másik szórakozóhelyre be, az élet pezsgett, nevetések harsantak az éjszakában, ám mintha minderre siket és vak lettem volna. Bevártam a nőstényt az egyik utcalámpa derengő fénykörén kívül. - Mi az ár? - Olyat úgyse tud kérni, mint amit Alignak várt el tőlem. Illetve kérhet, ám ezt ki tudnám védeni, s különben is: annyit kellett már fizetnem minden formában, hogy őszintén kétlem, meglephet. Bár ki tudja, soha senkit sem szabad alábecsülni,mert mindig akkor jönnek a legnagyobb pofonok.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Kisebb mosoly kúszik arcomra a szavainak köszönhetően. Arra már nem reagálok semmit se, hogy miként is jött létre ez a találka, hiszen egyelőre mind a ketten itt voltunk, a hogyanja pedig talán annyira nem is lényeges. – Régóta nem sértenek ilyen dolgok, ahogyan túlzottan nem szokott mások véleménye se érdekelni, főleg ha rólam van szó, hiszen kevesen vannak olyanok, akik valamennyire igazán ismerhetnek. – nem olyan nagy titok ez, ahogyan nem is a beképzeltség mondatja velem. Tudom, hogy milyen vagyok, hogy miért nem keresem mások társaságát igazán, vagy éppen mások miért nem akarnak a közelemben lenni. Nincs ezen mit szépíteni, ahogyan a nyers megfogalmazást se szeretik sokan, én pedig nem voltam olyan, aki csak azért moderálná magát, hogy ne taposson bele más lelkivilágába. – Talán az, talán van benne igazság, de inkább talán az érdekelne, hogy te mit hiszel el belőle. – pillantok rá egy féloldalas mosoly kíséretében, hiszen vélhetően nem kevés embertől faggatózott tőlem, ha ezeket így összeszedte. Nem ismer, de biztosan van benyomása már most is arról, de mindegy is, hiszen kevés olyan van, akinek a szavára talán vajmi keveset adnék, és jelenleg ő nincs közte. Hallom, hogy miként fészkelődnek, morognak mások, amik valljuk be mulattat, hiszen egyikben sincs annyi, hogy megszakítsa ezt a beszélgetést. Kíváncsi lennék, hogy milyen múltja lehet ezekben a körökben a hímnek, de vélhetően sose fogom megtudni, meg nem is az én dolgom. Elvégzem, amit kell, közben információkat gyűjtök, amit akár képes lennék a megbízó ellen is felhasználni, de egyelőre még az üzlet se köttettet meg. A nevetése nem érdekelt, reakciót se kapott, amit viszont utána mondott. Nos, talán most először csillant egy hangyányi kíváncsiság az íriszeimben. - Akkor mi lenne belőled? – nem kertelek rákérdezni, hiszen ha valami érdekel, akkor azt ki is mondom és most először kicsit felkeltette az érdeklődésemet a hím. Ezt pedig ő is láthatja, de pontosan még mindig ugyanannyira képes lennék faképnél is hagyni. – Egy bimbózó ismeretségre. – fűztem hozzá, még akkor is, ha nem komolyan gondoltam én se, ahogyan ő se. A poharak összekoccannak, majd pedig pár korty elfogy az italomból. Van ízlése, hiszen remek italt rendelt. De aztán inkább az üzlet érdekelne, hogy miről is van szó, egyáltalán megéri-e egymás idejét rabolni vagy nagyon nem. Az pedig kicsit talán növeli a szememben a dolgokat, hogy képes elviselni a szókimondásomat, azt, hogy nem kertelek és neki is a szemébe mondom azt, amit gondolok. Emberek között is ritka, de farkasok között meg pláne. Főleg, ha idősebb az egyeded, hiszen sérti a büszkeségüket, vagy éppen a férfi egójukat. Röhejes, nem? Elmosolyodom a szavaira, hiszen van benne igazság. Olykor nehezen látják a fától az erdőt, ez pedig kezünkre tudja játszani őket, de akkor is volt egy olyan sejtésem, hogy talán nem szerelmi civódásról lehet szó. Hanem más miatt akarhatja megtalálni, de ez csak pusztán női megérzés volt, mintsem biztosra venném. A pillantásunk pedig hasonlóról árulkodik, ahogyan egymásba fonódik, vagy éppen fogva tartjuk a másikét. Szavaira csak bólintok. Kiiszom az italomat, a pohár hangosan koppan a pulton, majd könnyedén csúszom le a székről. Mosolyogva pillantok körbe, ahogyan több szempár is minket fürkész. De mielőtt követném a hímet könnyedén sétálok el az egyik bokszig, ahol korábban ültem. A férfihoz lépek, aki sértettem figyeli a másik hímet. A kabátomat felkapom, majd pár pillanat erejéig szórakozom a férfival, mintha csókot akarnék adni neki, de még azt se kapja meg. Üzletről van szó, így várnia kell a kicsikének. Könnyedén bújok bele a dzsekibe, hogy csatlakozzak Darrenhez, hogy utána a kinti hűvösség marjon a bőrömbe, vagy éppen borzolja a szellő a hosszú tincseimet. Neki dőlök az egyik ház falának és onnan figyelme őt. Karomat lassan összefonom magam, de a kérdése nem igazán lep meg. Már igazából vártam, hogy mikor kérdi meg. - Látom, nem szereted te se a mellébeszélését. – mondok először csak ennyit, miközben mosolyra görbül a szám, de ez nem volt sok jót sejtető, inkább volt veszéllyel kecsegtető, majd pedig kisebb pimaszság is megjelent az arcomon. – Hozz el nekem egy hímet, élve. – mondom ki kertelés nélkül végül én is a fizetséget. Nem mondom meg egyelőre kit, vagy hogy még elméletileg a falka tagja. Ő is akar valakit, én is akarok valakit. Talán komolyan gondolom, talán csak egy teszt, hogy lássam a reakcióját, hogy miként változik meg arcának mimikája, vagy éppen mit reagálna rá, vagy ennyire kelhet-e neki a nő, hogy még belemenjen egy ilyenbe. Az se érdekelne, ha megsérülne közben a hím, sőt, az még jobb is lenne, mert előadhatnám, hogy én csak megmentettem, ha netán a társai keresni akarnák őt. Élve akarom, mert ha Lester feldobja a talpát, akkor annak én akarok lenni az oka, de még előtte eljátszadoznék vele. Kicsit kihívóan fürkészem őt, miközben várom a reakciót.
Elhúztam a számat szavaira, már csak azért is, mert legalább a felét - ha nem többet - akár én is mondhattam volna. Mulatságos nem? Az eddigiek alapján nem tűnik úgy, mintha sok közös lenne bennünk, s mégis akadnak kardinális metszéspontok. Ezért szeretek újabb embereket vagy farkasokat megismerni. - Én azt hiszem el, hogy valamivel kivívtad ezeket a jelzőket, akár igazak, akár üres híresztelések, szóval vagy így, vagy úgy, de tudsz valamit. Hogy kölcsönösen hasznos üzletet tudunk kötni, az pedig remélhetőleg hamarosan kiderül. - Olyan ez, mint a randizás, flörtölés. A külsőség kelti fel elsőre a kíváncsiságod, de ahhoz, hogy valami több legyen belőle, akár egyéjszakás, akár hosszabb táv, már az egymással személyesen megélt tapasztalat kell. Nincs új a Nap alatt. Ez a kis játék, amit a szavakkal ejtünk meg se más, mint szűrő. Megéri veled foglalkoznom? Kérdés mindkettőnk részéről, cél vezet mindkettőnket, a saját szemszögünkből nézve pedig a másik az eszköz, hogy ezt elérjük. Puhatolózunk, felmérünk, válaszolunk vagy kitérünk... Először látok kíváncsiságot lobbanni tekintetében, valódi érdeklődést. Rajtam áll, kioltom-e vagy ébren tartom benne, az pedig, hogy minden köntörfalazás nélkül rákérdez, tetszik. Szeretem, ha valaki merész és nem fél kerülőutak nélkül kérdezni. - Valami sokkal több - hajoltam közelebb pár másodpercre, engedve, hogy a farkas okkerszín szemével rá pillanthasson. - Kapzsi vagyok, szépségem, nekem már nem elég egy olyan cím, amit több ezren elkoptattak és csak kevesen tettek emlékezetessé. Nem kell, hogy egy kalap alá vegyenek velük - húzódtam vissza, hogy poharam emeljem köszöntőre, amit nem rest fanyarul viszonozni. Arrogáns vagyok, telhetetlen, becsvágyó - ugyanakkor rossz szándék nélküli. Mérleg, ami különös harmóniát lelve balanszíroz az uralkodásra született farkas és a jóakaró ember között. Ilyen egyszerű. Mindezen rész-zárszóval pedig rátértem az üzletre, jelezvén, eddig kiállta a "próbát", s minden jel szerint én is az övét, mert még itt volt. Legyél szókimondó, én úgyis ritkán fogalmazok teljesen egyenesen, szemtelenkedj csak, annál többre tartom magam, minthogy fiatalok piszkálódásainak felüljek. Aki ezt teszi, abban semmi büszkeség és önbecsülés, magabiztosság sincs. Egymás szemébe nézve kimondatlan egyetértés, megegyezés születik, s bár még mind a ketten kihátrálhatunk, valami azt súgja, hogy nem foguk. Nos, lássuk, hova vezetjük, mibe visszük egymást. Elmosolyodtam. Rég volt már, hogy élveztem az igazi játékot, hogy nem reménytelenségbe fúló fába vághattam fejszémet. Talán az megragadhatóság ígérete villanyozott fel igazán, nem is az, hogy viszont láthatom az eltűntet. Az egyébkéntis egy összetett találkozás lesz, ha valaha megvalósul... Kiinvitáltam szúrós tekintetek és morgolódások közepette, vissza se nézve. Tudom, miféle farkastörvények uralkodnak mind a mi világunkban, mind itt: ha gyengeséget mutatsz, véged. S még itt, a Farkasok Svájcában is hitvány alak, aki csak hátulról mert harcba bocsátkozni. Szívás, gyerekek, ma belőlem nem esztek, puszi! Bevártam az októberi éjszakában a nőstényt. Szerettem ezt a hónapot, bár valószínűleg azért is éreztem így, mert ebbe születtem, ugyanakkor mind szülőföldemen, mind itt az első volt, ami az igazi tél közeledtét hirdette, olykor korai hóval lepve meg. Most is ígértek a közeljövőre havazást, az illata a levegőben lógott, ám még egyetlen pehely sem hullt alá. Ami késik, nem múlik, így volt ez beszélgetőpartneremmel is. - A körmönfontságot kedvelem, a mellébeszéléssel pedig ki vagyok békülve, amíg a céljaimat szolgálja - vontam vállat mintegy mellékesen. - Eddig a pontig szolgálta. - Nyilvánvaló, különben sem a helyszínen, sem a beszédmódon nem változtattam volna, ezt szerintem ő is levette, minden különösebben mély ismeretség nélkül. Hűvös mosolyra húztam számat válaszára. Valakit valakiért. Több mindent rejtett magában ez a fizetség, mint amennyi ténylegesen ki volt mondva, emellett sejtetett valamennyit annak kapcsán is, hogy miképp intézi ő maga az ügyeit. Másokon keresztül, közvetve, kihasználva a kínálkozó lehetőségeket. Ez tetszik. Ahogy az is, hogy okosan nem árulja el egyből, kiről van szó, így ha ezen a ponton hátrálnék ki, esélyem se legyen elárulni őt. - Ki lenne az? - Könnyítés amúgy, hogy nem kell megölni, már csak azért is, mert nem vagyok bérgyilkos. Nem ölök más kényére-kedvére - egyetlen egy esetben kényszerültem ilyesmire, maradjon is így.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Reméljük, hogy kölcsönös lesz és nem fog semmi se félresiklani. – mondok csak ennyit, hiszen ha hisz abban, hogy okkal sugdossák ezt rólam, akkor sejtheti, hogy ha átver bárki, akkor nem félek bosszút állni vagy másabb cselszövésekhez fordulni, hiszen mozgatom a szálakat, de mégis kevesen vannak, akik el is jutnak addig, hogy én tettem. Mindenki azt csinálja, amihez igazán ért, engem pedig erre neveltek a farkassá válásom óta és egyébként is bűnözői családból is származom, ahogyan a banda is az volt, amiben kihasználtak. Többször nem leszek senki kezében se játékszer, akkor már inkább a halál. Mindenhol van rosta, csak a tét másabb, ahogyan itt is, hiszen a szavakkal mind ő, mind én vélhetően jól bánunk, mert még mindig itt ülünk és folytatjuk tovább. Megéri-e belemenni, belekeveredni, az időmet pazarolni rá, vagy éppen alkut kötni. Ha valaki alkut szeg, azt viszont sose felejtem el és ezt remélhetőleg ő is tudja. Ha megtalálni tudok valakit, akkor vélhetően idővel az ellenségeit is meglelném, hogy a kezükre adjam, vagy éppen olyat, aki fontos lehet számára. Nem vagyok angyal, de pont ezért szeretem a nevemet, mert teljesen az ellentéte vagyok, mint amit sugall. Szeretek megfigyelni, kivárni és utána cselekedni. Nem untat, itt tart, de a kíváncsiságot mégis csak egy dologgal sikerül egyszer csak felébresztenie bennem. Nem rejtem el, hiszen minek tenném? Így legalább ő is tudja, hogy nem csak az üzlet miatt maradok itt, hanem érdekel, hogy mit is fontolgat. - Érdekes, egy nagyra vágyó hím, de aki túl nagyot akar harapni, annak végén a torkán akadhat a falat. – fejtem ki a véleményemet, ha már konkrétan nem mondja ki, hogy mit akar. Elég csak megnézni a férjemet, vagy az apósomat, akik már régen a túlvilágot gyarapítják. – És úgy érzed sikerülhet? Vagy még ennyire titkos, hogy pontosan mi is lenne az a több? – azt nem kérdezem meg, hogy bízik-e bennem vagy nem, mert tök mindegy. Itt van, a segítségemet akarja, ahhoz meg nem kell teljesen bizalom. Az üzlet az üzlet, nem pedig barátság és társai, amihez elengedhetetlen az a dolog. Tél vége felé érkeztem erre a vidékre, így tudtam, hogy itt igazán hideg lesz és kész csoda, hogy a pokol még erre felé ennyire virágzott, hiszen be is fagyhatott volna rég, de szerencsére nem. Annak viszont örültem, hogy azóta se találkoztam a hiedelmekből ismert „ősivel”. Elég volt egyszer átélni, hogy a testemet egyszerű bábként használja, többé nem akarnám. A hideg józanító is tudna sokak számára lenni, de mi nem ittunk annyit se, illetve eddig is eléggé résen voltunk, hiszen ki ne lenne az, ha valamit nagyon is akar. Nem túlzottan érdekeltek a pillantások se, de ha szerinte jobb itt folytatni az üzletet, az utcán, akkor felőlem legyen. Mosolyát viszonoztam, miután elmondtam az árat. Kérhetnék kisebb szívességet is, de nem én lennék, ha azt tenném. Nem volt sose gondom azzal, hogy a kezemet bepiszkoljam, de ha mást is felhasználhatok a célomért, akkor miért ne tenném meg? Farkastörvények uralkodnak és rohadtul nem hiányzik egy horda a seggembe, nekem csak az a hím kell, akiben egykoron megbíztam, de elárult aljasul. Amióta pedig tudom, hogy él, azóta szinte megkeserítem az életét, de talán eljött végre a végjátszma is és ez a hím a kezem közé tudja adni, volt egy olyan sejtésem. Ezért se féltem tőle ekkora árat kérni. - Gondolom, ha Fairbankset emlegetted, akkor ismered az ottani falkát. Onnan akarom az egyik hímet. – nem, még mindig nem mondom ki, hiszen kihátrálhat. Az se érdekelne, ha az ottaniaknak szólna, mert már tudnak rólam, de idáig nem jönnének el értem. Főleg, hogy azóta az eset óta nem is tettem semmit se, se a közelükbe nem mentem. – Megfizeted az árát annak, amit szeretnél, vagy inkább elsétálsz Darren Northlake? Amennyiben igen, talán ideje lenne kicsit kevésbé nyilvánosabb helyen folytatni, nem gondolod? – pillantok rá kérdőn, hogy vajon ennyire bolond-e, vagy ennyire akarja e azt a nőt, vagy inkább meghátrál. Lássuk csak, hogy mennyire vagy elszánt.
Egyetértően biccentettem poharaink fölött. Mit szépítsük, kétes ügyletbe vágtunk, no nem mintha ez távol állna tőlem, vagy olyan ritka lenne. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy amennyire gyümölcsöző lehet ez a pillanatnyi szövetség, olyan könnyen ellenem is fordulhat. Amennyi hasznot tudok hozni neki esetleg, annyi veszélyt is jelenthetek rá. Ó nem, nem számít a korkülönbség, mert hiába vagyok nála jóval erősebb, ha eltűnik, mint a kámfor, cseszhetem. Ha megleli az ellenlábasaimat, azt se teszem ki az ablakba. Ha szeretteimet célozza be, az se lenne habos menet. Tisztában vagyok a sebezhető pontjaimmal, mindig szem előtt kell őket tartanom, hogy ne tudjanak általuk meglepni. Két jéghideg bosszú szárad már a lelkemen, érzem, honnan törtek le belőlem darabokat. A harmadikra még csak készülök, mert a legnagyobb falat, amivel valaha meg kellett birkóznom, s ha tető alá lehet hozni, utána már aligha lesz bármi hozzá fogható. Nem szeretem ezt. A háborúkat, a fagyos vérszomj ízét, ami bosszúért üvölt. De megteszem, ha kell, megvívom, ha belekergetnek. Benne is volt ebből. Nem mondta, de a tekintete súgta - mást tükröz az a szempár, amelyik még nem látta az árulóját, az ellenségét neki hála megtörni, elmúlni, mint amelyik ártatlan, vagy csak a tervezgetésig jutott. Sokszor ért már az a vád, hogy túl hamar és könnyen kedvelek meg másokat, a legkülönfélébb alakokat. Rossz szokás, ami lám, úgy tűnik vele szemben is felcsillanni látszott: rokonszenvezek vele. - Egyetlen életünk van, én pedig nem fogom arra kótyavetyélni az enyémet, hogy féllángon égve, lassan hamvadjak el, mert félek attól, amire valójában képes vagyok, amit elérhetek. - A falatnyi szabadság, amit Tőle csentem el ott, a halál vékony mezsgyéjén. Te égtél, teljes lángon, s ez is motivál abban, hogy véletlenül se adjam alább. Eddig se tettem, eztán miért lenne másképp? - Ha nem úgy állnék hozzá, hogy sikerrel fogok járni, bele se szabad kezdeni. - Beképzeltségnek hathat, igen, de amit vonásaimról leolvashat, az teljesen más: önmagamba vetett hit és bizonyosság. Tudom, mire vagyok képes, ismerem önmagam, minden gyengeséggel és erősséggel együtt, nincs okom kételkedni. Elmosolyodtam, már-már kedvesen és szelíden. - A bukásom pedig valószínűleg úgyis együtt járna a halálommal. - Abból pedig már nem jönnék vissza, ez egészen biztos, mégsem érzek félelmet, keserűséget vagy veszteséget. Különös módon, megnyugvással tölt el a gondolat. Felkeltem, elunva a helyet, s ahogy kimentünk, hogy a továbbiakat megbeszéljük, elfogott az az érzés, hogy útválasztás előtt állok. Mámorító nem, amikor tudod, hogy a te kezedben a választás. Igazi döntési lehetőséged van, nem csak két rossz közül a kisebbiket silabizálhatod ki, hanem igazán a magad ura vagy. Ebben a percben jöttem rá, mennyire kiéheztem erre. - Nocsak! - vontam fel a szemöldököm, némileg meglepetten. Kíváncsivá tett, vajon kinek sikerült céltáblát festenie magára? Értékeltem, hogy nem mondott egyből nevet, tetszik az óvatossága, ahogy igyekszik bebiztosítani magát, mielőtt bármiféle bővebb információval szolgálna, amellyel aztán esetleg visszaélhetek. Féloldalas mosolyra húztam a számat, mert bármennyire is legyen egészségtelen: tetszett a felkínált két lehetőség! Államat simogattam, kezem alatt sercegett a pár napos borosta, mialatt a nőstény finom vonásait tanulmányoztam. Hogyan kéne csinálni? - Jól sejtem, hogy meggyűlt már velük a bajod, ezért lenne szükséged rám? - Én akartam valamit tőle elsősorban, ez igaz, de ha már ez az ár, nekem is többet kell tudnom. Élesen beszívtam a levegőt. - Beszélgessünk biztosabb helyen. - Ez a válaszom, egyelőre. A helyzet az, hogy korántsem egyszerű a történet az én oldalamról sem. A falka egészének sorsát a szívemen viselem, bár csiripelte Sarah, hogy nem olyan virágzó, mint amikor otthagytam, vagy az Egyesülés utáni időszakban. Ha egy eltűnne közülük, vajon összeszednék magukat érte? Egybeforrna az, amit oktalanul két részre hasítottak, sebezhetőbbé téve, mint valaha? Azzal már nem számolok, hogy bármit is úgy értsenek, ahogy én gondolom, vagy aminek szánom, s ha a közelükben elviselt kóbor vagyok csupán a szemükben, akkor minek őrizzem ennyire azt, ami a jelek szerint csak nekem fontos? Többre vágyom. És ki tudja, mi lesz, ha ügyesen játszom ki a lapjaimat... Nézzenek oda, a végén még kifejezetten kapóra jön a fizetség, amit Nathalie felkutatásáért kér.
Elszoktam ettől a rengeteg hótól az elmúlt időben. Néhány év a Karib-térségben, és már nyűgnek éli meg az ember az öltözködést. Meg ezt a rengeteg latyakot, ami a járdákat borítja. De most komolyan, mindenféle robotokat épít, és embereket küld a Holdra, de még nem jutott el oda az emberiség, hogy rendesen takarítsa a gyaloglásra kijelölt területeket is? Kész röhej. Leszórják ezeket a kis kavicsokat, ne adj isten sóznak, és akkor úgy gondolják megoldottak minden problémát. Csak ne kelljen végig menni bundában, rohadt irritáló, mikor a talppárnáid közé ragadnak ezek a szarok. Kicsit mintha frusztrált lennék? Á, dehogy. Csak idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára állásinterjún. Még jó, hogy önéletrajzot meg motivációs levelet nem kellett írnom. Előző munkahelyei? Hm, az Atlanti-óceán hajóinak rendszeres látogatása és átvizsgálása jobban hangzik, mint a kalózkodás. A Pit ajtajában alaposan leráztam a havat a bakancsomról mielőtt bementem. Bár még csak délután kettő volt, a masszív alkoholisták már itt lézengtek fátyolos tekintettel. A fanyar piaszag és az emberi izzadság keveréke alatt a farkasok jellegzetes illata is megcsapott. Mondták, hogy Anchorage-ban van a legtöbb kóbor, na de hogy ezek mind egy kocsmába is járnak… Craig egy régi cimbim, még a dobbantásom előttről, akitől megkaptam a talán leendő munkaadóm telefonszámát, óva intett azért mindenféle őrültségtől. Én ebből annyit szűrtem le, hogy ez egy jó hely, ha egy kis hepajra fájna a fogam. Mindenesetre most nem ezért voltam itt. Egy takaros kis lakhelyet már sikerült szereznem, így koncentrálhatok a munkára. Muszáj a mai világban állása legyen az embernek, mert vannak ilyen csúnya dolgok, hogy adóhatóság, meg kamerák, és rengeteg bűnüldözési szervezet, akik pikkpakk kiszúrnak, ha nem alkalmazkodsz a rendszerhez. Régen azért ez kicsit könnyebb volt. A hátsó pulthoz mentem, ahol nem volt senki, csak a pult mögött a telefonját nyomkodó csajszi. Ledobtam magam az egyik bárszékre, és egy széles vigyorral a képemen megszólítottam. - Szép napot a kedves Hölgynek! Esetleg Zachariah itt van már? Kettőre volt megbeszélve vele egy találkozóm. – Zackel már találkoztam korábban futólag Fairbanksben, de mivel nem volt a falka tagja, így néhány felületes csevegést leszámítva nem igazán kerültünk kapcsolatba egymással. Na, hát itt az ideje, hogy ez megváltozzon.
Az emberi természet irigy és kételkedő is tud lenni, megtapasztaltam már elégszer évszázadaim során, ahogy azt is, hogy olykor akadnak, akik megkérdőjelezik érdemeim valós voltát. Az issumatar kölykeként a felszínes ismeretség szerint csak "megszületni" volt nehéz nekem - ha tudnák... - a többi meg együtt jár a helyzetemmel, holott lószart. De már kinőttem ama korszakomból, hogy feleslegesen bizonygassak. Két ember van, aki felé elszámolással tartozok e téren, az egyik én magam vagyok, a másik az apám. Ami a szállítmányozási céget illeti, még felé se. Az az enyém, hiába vitatják. Én építettem fel nulláról, kúsztam be az ajtórések alatt, vagy az ablakon, ha épp kidobtak az ajtón át a megkereséseimmel... - És én nekem kellett meghoznom azt a döntést is, hogy kis létszámmal egyszerűen már nem lehet ezt a mennyiséget bírni, muszáj bővíteni a csapatot. Ennek apropóján érkezett is egy ismerősi ajánlás. Aaronnal pont azt a koradélutáni időpontot lőttük be, amikor még nem igazán indul meg az élet a Pit falai között, így minden feltétel adott volt egy kellemes kis megbeszéléshez.
A pult mögött ma kivételesen nem a húgom volt. A barna tincseket szoros lófarokba fogó, áthatóan zöld tekintetű és vonásaiban kicsit macskaszerű Megan szórakozottan kuncogott fel a teljes nevem hallatán - általában idegenek hívnak csak így, meg apámék, ha gáz van - egyúttal bocsánatkérőn fel is pattant ültéből. - Heló! Hátul van, mindjárt szólok neki. Addig esetleg kérsz valamit inni? Azt mondta, ő állja!- Szélesedik meg a fiatal külsejű farkas vigyora. Valóban mondtam neki ilyesmit, specifikusan Aaronra célozva vele, ő mégis mindenkire érvényessé tette, aki szerény személyemet kereste ma már. Sokba lesz ez nekem... de neki is. Amennyiben Ronny élt a lehetőséggel, úgy elébb az italt kapta meg, majd Meg elsuhant a személyzeti helyiségek felé valóban, hogy jelezze érkeztét felém. Nem meglepő módon a hely rendeléseit intéztem épp; az egész cég ötlete is ebből a rám ragadt nemes feladatból nőtte ki magát annak idején.
Nem váratom meg Aaront, nem vagyok én nemes, hogy ilyesmivel éljek. A papírok nem fognak sehova futni, így Meg jelzését követően könnyedén rakom félre, amiben épp aktuálisan benne voltam, hogy egy gondolataimat rendező sóhajt követően bukkanjon fel szalmaszín üstököm. - Üdv! Aaron Holloway, igaz? - Firtatom, de kezet csak akkor nyújtok, mikor kilépve a pult mögül már Ronny mellett állok. Kézfogásom határozott, de nem erőfitogtató. - Zachariah Danvers, örülök, hogy ilyen gyorsan össze tudtuk ezt hozni. - Ha esetleg felállt mindehhez, intettem, foglaljon csak helyet, ugyanis a következőkben én is ekképpen tettem, rendelve egy italt, amennyiben ő már korábban kért, csak, mert ökör iszik magában ugyebár... ha nem volt előtte pohár, akkor csak két vizet kértem Megantól, ne mondja senki, hogy pocsék házigazda vagyok. - Mennyit mesélt Craig a melóról?
Egy sajátos hobbim, hogy ha egy olyan vendéglátó egységbe tévedek be, ahol még nem jártam, akkor mindig egy deci rumot kérek szódával, cukorral és citrommal. Volt már, hogy vonakodtak elkészíteni, de többnyire csak egy hülye pillantást kapok, amiért nem tudok mondjuk egy korsó sört kérni, ahogyan most is. De pluszpont a kis farkas lánynak, mert végül elkészítette, mielőtt szólt volna Zacknek. Általában pocsék az íze, mert nem találják el az arányokat, vagy valami kommersz rumból készítik, de az első korty után elégedett hümmögéssel bólintottam. A reményeim szerint leendő munkaadóm nem váratott meg, amint közeledett, felálltam, és elfogadtam a felém nyújtott kezet, szintén határozottan, minden macsó túlzás nélkül. Elvégre nem azért jöttem, hogy Ki a nagyobb Janit játszunk. - Örvendek, köszönöm, hogy ilyen gyorsan időt szakítottál rám. – ülök vissza a székre, és iszok egy újabb kortyot. - Hát nem tudom mennyire ismered Craiget, nem egy szószátyár… Annyit mondott, hogy egy sofőrt keresel, aki inkább Fairbanks és vonzáskörzetében mozog, és hogy a többit majd megbeszéljük. – pillantok rá kérdőn. Igen, Craig nem az a figura, akivel sokat lehet csevegni, de legalább rendben van, nem keresi a bajt pedig még nincs 100 se. Na de amennyire ki nem ad információt, begyűjteni annál inkább szereti azokat. Ezért a tippért is el kellett regélnem neki majd fél évszázadot az életemből. - Vezetni elég jól tudok, a ki-be pakolással sincs gondom, elképzeléseim szerint hosszútávra tervezek itt Északon, persze ha a falka is megtűr, vagy visszafogad. – vonok vállat. Lassan ideje lenne felvennem velük is a kapcsolatot, igaz, annyira nem hajt a vágy, hogy a keblükre boruljak, viszont sosem voltam még ennyi ideig egyedül. Kezd hiányozni a megszokott társaság. - Bár azt hallottam, hogy az elmúlt időszak nem volt a legbékésebb senkinek. Ha nem túl indiszkrét a kérdésem, te itt voltál az elmúlt években? - Hallottam egy-két pletykát, de rohadt nehéz kihúzni a farkasokból, hogy mi is történt pontosan, azon kívül, hogy sokan meghaltak, mégtöbben elmentek, vagy paranoiásak lettek. Jó lenne, ha ma két legyet is tudnék ütni egy csapásra, és a munka mellett valami értelmesebb összefoglalót is kaphatnék a közelmúlt eseményeiről.
Hálásan biccentettem Megannek, aki egy hangsúlyos „Igazán nincs mit, Zachariah!” keretében perdült sarkon, hogy a raktár felé távozzon, mi eredeti terve is volt, feltöltve a koraesti rohamhoz a pultot mindenféle földi jóval. Én magam mindeközben a vendégemhez léptem, kezemet nyújtva Aaron felé, s rögtön a tárgyra is tértem. Nem voltam a hantázás ellen, hasznos dolog az, ha az ember nagy kanállal falja az életet, mint szerettem gondolni magamról azt én is, ugyanakkor üzletben és városügyekben igyekeztem egyenes maradni mindig is. A saját magam által felépített biznisz és az – ha úgy tetszik – örökségemmel nem szórakoztam volna semmi pénzért. - Ugyan! Most éppenséggel elég lazán vagyok pont, szóval jókor sikerült elcsípned. – Foglalok helyet egy másik széken a bárpultnál magam is, némi magyarázatot toldva a szavaim mellé, ezzel pedig bepillantást engedve egyúttal kicsit a működésébe is a vállalkozásomnak. - A karácsonyi őrültek háza már lement, majd, ha kezdődik a farsangi szezon, akkor kezd pörögni ismét a kiszállítósdi. Januárban mindenki leltároz leginkább. – Arra, hogy Craig nem épp a bőbeszédűségéről híres, önkéntelenül is felnevettem rövid, de őszintén derűs kacajjal, s mintegy mellékesen megköszönve az időközben visszatérő Megannek a sörömet. - Ezzel nem tévedett nagyot. – Biccentek a kérdő pillantás nyomán megerősítően. Valóban szükségem volt egy olyan emberre (ha nem kettőre, de kicsiben kezdjük, aztán meglátjuk, mennyire lesz effektív), aki nem ingázik négy-öt órákat a két város között pár csomag kedvéért, hanem közelebbről tud intézkedni, ha szükség van rá. Meglehet, már épp bele is vágtam volna ennek részletezésébe, szimpatikus volt a rövid bemutatkozója ugyanis, de… egyetlen apró részlet bántotta a fülemet mégis. - Ha megtűrnek? Mikor egyeztetsz erről Cooperrel? – Firtatom kendőzetlenül, nem kell atomfizikusnak lennie hozzá, hogy összerakja: nem szeretnék semmi kutyapiszkot a házam tájára, ami a falkát illeti. Felmerül bennem több kérdés is így hirtelen, annak gondolata, hogy talán priuszos a hím a fairbanksiaknál, de ahelyett, hogy szóvá tenném mindezeket, meghagyom első körben Aaronnak, hogy tisztázza a státuszát kicsit a falkával kapcsolatosan, hol is tart jelenleg eme bimbódzó kapcsolata Fairbanks bundásaival. Az elmúlt évekkel kapcsolatos kijelentésére a hímnek kényszeredett, őszintétlen kacajt hallatok. - Rájuk járt a rúd, ember, az már egyszer biztos! Igazi shit-show volt a legtöbb tavasz errefelé. – Kortyolok italomba, hogy biccentsek csupán megerősítően a tényre, magam is a területen tartózkodtam, még, ha olybá is tűnt, ezt a várost sosem éri el a vörösbe forduló Holdnak fénye egyetlen áprilisban sem. Ezidáig nyugodt energiáimban kellemetlen gócként gyűlt meg egy finoman kellemetlen érzés. Mint egy régi seb, mely viszket, de tudod, nem kéne megvakarni.
Figyelemmel kísérem a mondandóját, bólintok a szezon beszámolójánál. - Craiget még a munkaidőről kérdeztem, de halvány lila gőze nem volt. Minden napa jutna fuvar, vagy inkább csak heti pár alkalom? – Eléggé nekem valónak tűnik a dolog, ide-oda elfurikázgatok én, csak ne legyenek szorosak a határidők. Nem szeretem a kapkodást, az nem az én műfajom, rohantam én már eleget életem során. Meg persze nem árt szélesíteni az ismeretségi körömet is, aminek szintén kedvezne ez a meló. De persze én és a hülye fejem, nem gondoljuk át megfelelően a mondandónkat… - Már a falka néhány tagjához volt szerencsém az elmúlt napokban. Természetesen minél hamarabb. – teszem hozzá gyorsan. – És tudomásom szerint nincs semmi, ami problémát szülhetne köztem és a falka közt. Anno az Alfa jóváhagyásával távoztam családi okok miatt – kortyolom fel az utolsót is a poharamból. Nem tartozott rá feltétlenül, de gondolom nem véletlenül csapott le egyből a mondatom ezen részére. A magányos létnek is megvannak a maga szépségei, de a szabályai is. A helyében én sem szeretnék olyannal együtt dolgozni, aki egy egész falkával keveredett konfliktusba. Jobb esetben hamar alulról szagolja az ibolyát az illető. Rosszabban belerántja a lecsóba azokat is, akikkel kapcsolatba kerül. Kacaja élét hallva még inkább fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Zack első ránézésre sem abba a kategóriába tartozik, aki a saját árnyékától is összecsinálja magát, mégis a felborzolódott energiáit érezve kezdtem azt gondolni, hogy tényleg itt az ideje felkeresni a többieket és egy részletes beszámolót kérni az elmúlt eseményekről. Az üres poharat az asztalon élére állítva megtartom a mutatóujjammal. Kicsit halkabban szólalok meg ismét - Hát eléggé ráparáztak arra a vörös lámpára is azon az estélyen, annyi szent. Nem akarok bunkó lenni, szóval bocs, de mit tudsz erről az egészről? Csak a falkát érinti? – ráncolom meg a homlokom kérdés közben. Egy emlék villan a fejembe, egy nyomasztó érzéssel. A vörös fények a végtelenbe nyúló víz felszínén, amitől az összes szőrünk égnek állt a farkassal együtt. A poharat megforgattam néhányszor, majd visszatettem rendesen az alátétre. Nem lenne rossz, ha ma azt a két legyet sikerülne egyszerre lecsapnom..
- Egyelőre Fairbanksben és környékén heti két-három nap, attól függ, mennyire forgalmas az időszak. Személy szerint ezt szeretném is tartani, tömbösítve a kiszállításokat. - Sem benzinárban, sem időben nem érte meg naponta szaladgálni, főleg akképpen, hogy jelenleg még csak Anchorage-ban béreltem raktárakat, ide érkezett be minden és nem a szomszédos településre. Talán idővel, ha ez kiforr. De jelenleg ezzel tudok szolgálni Ronny számára. - A vendéglátó egységek, akikkel kapcsolatban állok, mint a Northern Lights például, havonta adják le az igényt, szerintem az kezelhető. Egy-egy expressz igény szokott beesni rendezvények idején, de nem számottevő. - Árnyaltam a képet, mert így teljes. A laza munkaidőért cserébe nagyfokú rugalmasságot követelt tőlem, így ezt várom el a leendő beosztottaktól is valahol. A falkát illető megjegyzésére finoman szaladt feljebb szemöldököm. Kérdésem nyílt és őszinte, egyszerű, energiáimat nem szennyezi kétkedés, sokkal inkább tetszek érdeklődőnek. Nincsenek haragosaim - vagy ha vannak is, jól titkolják kilétüket - a falka soraiban, egy ideig magam is velük vadásztam, de annak több tíz éve már. Bolond lennék bizonytalanra alapozni az üzletem fejlődését. - Nézd, Aaron... nem kételkedem benned, meg így első blikkre szimpatikusnak tűnsz, olyannak, aki tudná ezt csinálni. - Nem firtattam a családi ügyeit, nem barátkozni volt itt, miképp én sem a múltjának árnyait feltárni. Mindkettőnknek megvan a maga csomagja, melyből idővel talán megosztásra kerülnek dolgok, ha jobban megismerjük egymást, ám szerettem volna tisztázni felé, kérdésem a cégem védelmében és nem személye ellen szólt. Akárcsak válaszom: - Ha te is szeretnéd és meg tudunk egyezni, egyetlen kitételem volna. Rendezd ezt le a fairbanksiakkal, adja az alfájuk áldását a dologra, aztán kezdhetsz. Előbb semmiképp. - Nem akarok pofával előre zuhanni a szarba, szerintem ez igazán érthető. A vörösbe forduló Hold jelenségével kapcsolatos kérdése árnyékot vet némileg ezidáig könnyed energiáimba, mely megül ott, ahogy a hálaadás napot is felemlegeti. - Ha csak a falkát érintené, leszarnám. - Ez így nem teljesen volt igaz, de kétségtelenül kevéssé rázott volna meg. - De kétségtelenül koncentráltan kapják az égi áldást, tekintve, hogy a legelső falka területén élnek. Dióhéjban, a fajtánk legelsője, Alignak bosszúálló szellemként kísért minden tavasszal a városban, megszállva embert, őrzőt, farkast egyaránt, arra késztetve, hogy sajátjai ellen forduljon. Bár egy ideje nem hallani felőle, szóval ezért olyan ideges mindenki a felszín alatt és rezzen össze a legapróbb jelre is. - Ez volt a rövid, vágott verzió részemről.
- Ez hibátlanul hangzik. – Marad időm minden másra. Leginkább a kutatásra. Floridában még minden nyom erre vezetett, de itt kicsit kihűlt a dolog, újra fel kell vennem azt a bizonyos fonalat, hogy folytatni tudjam a dolgom. - Az sem hangzik vészesnek. Gondolom nem úgy szólnak, hogy már az is késő, ha rögtön ott vagy. – Azért, aki bárt vezet, biztos felkészül előre az ilyesmivel. Megmondom őszintén sosem mélyedtem el a logisztika vagy az üzletvezetés világában, nem volt szükségem rá. Na de majd most. Sosem árt tágítani az ismereteinket. Még 230 évesen is tanulhat az ember. - Persze ez érthető. – húzom ki magam kissé. Mike-ot minél hamarabb el kell akkor hívnom egy pofa sörre, nincs mese. Régebben a beosztottja voltam, gondolom még mindig bízik bennem annyira, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Persze biztos lesznek elvárásai a kötelezőkön túl, majd meglátjuk, hogy összeegyeztethető-e az újdonsült életcéljaimmal. A sztori, amit Alignakról felvázol kissé megüli a gyomromat. Egy ősi Szellem terrorizálja a farkasokat. Pazar, nem is tudom, hogy mi hiányzik még az ember nyakába. Aki halott, az maradjon is az, ez a legtisztább, még ha fáj is olykor. De ezek a kísértő múltbéli entitások kellenek a francnak. Maradhattam volna májusig is mondjuk Kubában, de már mindegy. - Kösz, hogy beavattál, sokat segített. – nem firtatom tovább a dolgot, ezzel már el lehet indulni. Henry úgy is azt mondta még a banketten, hogy majd ő is elejt néhány infót. Ez a minimum a kedvenc zakóm összedzsuvázásáért. Felállok és a kezemet nyújtom felé, amit ha elfogad könnyedén megrázok. - Lerendezem a dolgaim, és keresni foglak mindenképp. Szeretném a melót, szóval igyekszem. Köszönöm a lehetőséget. – Az apróbb részleteket, mint a lóvé meg a többi, ráér akkor megbeszélnünk. Most úgysem fog eldőlni a dolog, így kár is tovább rabolnom az idejét. Az italt tényleg meghívásnak vettem, így elbúcsúztam és kifelé menet még egy kacsintást elejtettem az egyik asztalt rendező pultoslánynak.
// Köszönöm szépen, az egyéb elfoglaltságainkat tekintve tovább nem akartalak faggatni //
Kezdőlap
//
