Az utca egyik, régóta üresen álló üzlethelyiségének kirakatáról és ajtajáról nemrégiben lekerültek a több éve felragasztott, megbarnult újságpapírok. Az ajtó fölötti – esténként LED izzóktól világító – cégér hirdeti a hely legújabb rendeltetését. Amint belépsz az ajtón, diszkréten szóló csengő jelzi érkezésed, ami az ajtónyitásra azonnal aktiválódik. A fehérre meszelt falakon poszter méretű fotókat láthatsz darabjaira szétszerelt telefonokról, panelekről, áramkörökről, ami a hely hangulatát hivatott megalapozni. Az üzlet állandó belső hőmérsékletét levegő keringető rendszer szabályozza, ami 21fok. Három méterre az ajtótól kapott helyet egy hosszú fekete pult, ami mögé egy lengőajtón keresztül lehet belépni. Az ügyfeleknek ide egyáltalán nincs bejárása. A pultnál két bőrborítású bárszék kapott helyet, hogy a sürgős munkák elvégzését kényelmes körülmények között várhassa meg az ügyfél. A pult mögött komoly felszereltséggel bíró munkaasztal kapott helyet mikroszkópokkal, forrasztópákával, mérő- és hibaanalizáló műszerekkel, teszter gépekkel, amik segítségével a meghibásodott telefonok jó eséllyel javíthatóvá válnak. Ez a terület az ESD szabványnak megfelelően lett kialakítva, ami biztosítja a profi, és megbízható javítási eljárás lefolytatását. Erről a területről nyílik két ajtó. Az egyik egy anyagtároló raktárba vezet, a másik pedig a teakonyhába, és a mellékhelyiségbe. A mobil szerviz hétköznapokon 9-18óráig, szombatonként 8-12óráig tart nyitva, vasárnap pedig zárva van.
Szerző
Üzenet
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Leköpném. Tényleg... olyat csúlnék arra a szaros üvegre, hogy berengene a vitrin! De nem teszem, mert nem vagyok ilyen. Az inger mégis szüntelenül ott dobol a fejemben, a testemben... Mintha spontán akarnék robbanni a haragtól, ami nem való és nem illő... komolyan mondom annyira egy elcseszett vagyok, hogy az már világfájdalom! Végül persze mégsem türtőztetem magam és bár nem szimpatizálok a hirtelen jövő indulattal, csessze meg! Annyira jól esik. Dun szavaira már csak elmosolyodom, megingatva a fejem. Igaza van. Mindig szabadkozok, meg nyomom a hülye öt éves stílust. De most a legkevésbé sincs kedvem azt taglalgatni, hogy nem találom a helyem, és addig a csipámat se kívánom kinyitni. Egyébként is telibe szarja.
- Ja, szerintem is elfért. - vágom rá a reakciójára, ami a benti beszólásomat illeti. - Mondjuk adhattam volna neki keményebben is az ívet, de már mindegy. - vonom meg a vállam, majd hirtelen reflexből kapom el a felém dobott kütyüt. Engem is meglep - Dunt nyilván nem -, hogy milyen gyors és pontos vagyok. Valamit még az orrom alá is motyogok ezzel kapcsolatban, miközben tekintetem már a hímre szalad fel. - Kösz. - vigyorgok, ezúttal már nem úgy, mint valami idióta. Nem mondom - neki nem -, de jól esik a gesztus, még ha számára ez semmi volt. Valahogy úgy érzem, ez egy páncél amit maga köré von, ami mögé bebújik... és valójában messze nem ilyen... mufurc. Közben elindulunk, én pedig még néhány percig bíbelődök a kapott vinyóval, majd azt is hátra, a többi mellé teszem.
A plázába végeláthatatlannak tűnik a nyüzsgés. Az emberek lökdösődnek, tolakodnak, tolják magukat előre, vagy épp a másikat kitaszítva rohannak be egy-egy üzletbe. Épp megszólalnék, hogy: hé, szerinted is totál gyökerek? mikor megelőz, és magyarázni kezd. Ívesen fordulok felé, egyik szemöldököm pedig finoman húzódik kicsit feljebb. - Rilex már, haver. - paskolom meg a vállát, de a mozdulat vége felé le is fagyok. Aztán meg megelevenedik bennem a számtech boltban tett szavai egymásutánja, ami végett döntök úgy, hogy: leszarom. Nem vagyok sem leprás, sem koszos, szóval megnyugodhat nem adtam át semmi rákfenét azzal, hogy hozzáértem. A zsebembe nyomom a kezeimet. - Gyors leszek, de nem kell újra visszajönnünk. Viszont, ha nincs ellenedre, tolhatnánk majd valamit. - bökök fejemmel a kajáldás sor irányába, miközben már az első üzletbe farolok be. A cégér hamisan hirdeti a márka valóját, az árak pedig ferde tükörként villannak a retinámba. - Szóórakozol? - morgok csak, ahogy leemelek egy farmert, aminek az ára kis híján: túlzás. - Biztos aranyból van, vagy maga Obama szarta, baszki. - ezt már mondjuk Dunnak magyarázom, de egy halk sóhajjal rá is hagyom. A nadrágot visszateszem, és ha a hímnek nincs ellenére, ki is megyek az üzletből. Nem vagyok egy zsugori, meg nem is az én pénzem szóval totál mindegy... de senkinek nem adok ennyi lóvét egy szaros gatyáért. - Legyen cipő. - hívom én, nem utasítom, nincs is miért. Viszont mielőtt bemennék a másik boltba, lefékezek egy automatánál. Apróért kotrok, majd két kólát és két twixet könyörgök ki belőle. - Remélem szereted. - tolom az egyik üdítőt és csokit Dun markába, halovány félmosollyal a képemen. Azzal mondjuk már nem számolok, hogy ahogy elfordulok előle izomból beleütközök egy fickóba. Az pedig vergődik - gyönyörű - és valami ordináré hangon kezd el üvölteni velem. - Most ez komoly? - bököm ki értetlenül meredve a pasasra, ellenben a farkasom már kevésbé sem ilyen szolid. Felpattan, érzem a dühét, érzem, ahogy megindítja ereimben az adrenalint. A testem megrázkódik, a szememben bestiám íriszének színe kezd el fodrozódni. - Dun! - kapok a két karomra ellentétes kézzel, mint aki fázik. Önlefogás? Jól hangzik, de szart se ér... Remegni kezdek... próbálok ellenállni, de már rogynék a földre...
- Ha túlzásba viszed, deszkán pattogó szardarabnak fognak nézni - mondtam váll vonva, a köszönetre meg csak egy biccentéssel reagáltam. Jobb, hogy nem látok a fejébe, így még véletlen sem támad magyarázati ingerem, hát elvan mindkettőnk a maga kis fejében.
Csak mordulok egyet a "rilex haver"-re, mert a nyugalomra való felszólításnál jobban semmi sem képes valakit - így engem sem - ingerelni, arról nem is beszélve, hogy még kifejezés fronton sem vagyunk haverok, de egyiket se mondom ki. A morgás úgyis elég kifejező volt, ahogyan az ő ledermedése is. Már vártam, hogy megint szabadkozni fog és bocsánatot kérni, de nem tette. Jó fiú, gyorsan tanul. - Jó ötlet! - néztem én is a kajás sor felé. Nem voltam egy éhenkórász, de azért már kellett valami. Addig viszont vissza volt a ruhanézés, amibe egyszerűen nem voltam hajlandó beleszólni, maximum, ha azt mondja - mert muszáj volt -, vagy ha tényleg olyan orbitálisan gáz szerelést akarna venni. Én olyannal nem fogok mutatkozni. Az árra nem tudtam mit mondani. Legalábbis ilyen megbotránkozást semmiképp sem produkáltam. - Pár éve ennél alább nem mentem. És nem azért, mert ez olyan rohadt jó nadrág, vagy mert a többi kidörzsölte a valagom, egyszerűen csak azért, mert megtehettem. És ha megteheted, minek érd be kevesebbel? - Ez mondjuk én voltam és igaz, hogy még mindig nem voltam turkálóra szorulni, de gőzöm nincs, mikor jutok ismét zsíros bevételi forráshoz, nagyon gáz lenne felélni a tekintélyes megtakarításomat úri szeszélyből. A cipőre biccentek, az üdítőre meg a csokira viszont szemmel láthatóan meglepődök. Sokkal könnyebb lenne vele akkor, ha úgy viselkedne velem szemben, ahogy egy Omegával kell. Mondjuk ilyen fiatalon valószínűleg még nem is érzi, érzékeli igazán ezt a hierarchikus dolgot. - Aha - veszem át megadóan az italt meg a Twixet, de ennél többre nem is marad egyelőre időnk, mert nekimegy valakinek. Ami nem is lenne gond, valahol még vicces is az egész, az viszont már egyáltalán nem az, hogy a pasas üvölt, mint valami fába szorult, a kölyök felől pedig érzem a megugró energiákat, amik a farkas kikívánkozási vágyát jelzik. - Ha nem kotródik innen a picsába felzabáltatom magával a saját golyóit, elég érthető voltam? - álltam be a fickó elé úgy, hogy kitakarjam a kölyköt, akit pedig energiáimmal fogtam vissza és késztettem nyugvásra a farkasát, nehogy nekem itt váltson. - Tünés, most - intettem fejemmel valamerre vaktában, mert nekem aztán mindegy, hova és kihez szalad, de elég volt az óbégatásából. Nekem meg továbbra is volt olyan barátságos arckifejezésem és kisugárzásom, hogy remélhetőleg ne kelljen elmenni a fizikai érintkezésig, mert az már tényleg csúnya lesz. Farkasom közben a kisebb hímet járta körbe, őt nem izgatta ez az ember, sem a többi, nyugodtan hullámoztak energiái, ezzel vonva be a kisebb ordast. Ez csak ember. Senki. Semmi. Nem éri meg rá vesztegetni karmot-agyarat.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Értem, hogy mi van. Úgy értem, tudom, hogyan kéne viselkednem Duncan-nel. Apa elmondta, hogy miként vannak a dolgok, hogy ki kit követ, mit tesz, és miért. Én tudom. De akármennyire is pöcsfej, akármennyire is irritál olykor egy-egy megszólalása... nem tudom őt lekezelni. Utasítani, vagy megalázni, csak mert attól én több leszek. Mert nem leszek. Nem azt mondom, hogy barátkoznék vele, vagy fene tudja. Szerintem, ha nem viselné ezt a fasz vagyok, dobálj meg stílust, akkor egész normális srác lenne. De ez az ő dolga, az ő ingje. Mindennek tudatában adom oda neki a kólát és a twixet, és bár rajta vagyok, hogy ne érezze, örülök, hogy elfogadja. Remélem, nem csak azért, mert azt hiszi... ez a dolga. Mindenesetre időm sincs ezzel foglalkozni, vagy időközben megmagyarázni neki, hogy: nem jó pontot gyűjtök nála, vagy épp nem az a célom, hogy hátba veregessen, vagy tudja tököm. Beleütközök ebbe az idiótába. Már nem Dun-ba - ugye -, hanem ebbe a két méteres nyakigláb monstrumba, akinek szerintem magömlési problémái lehetnek.
Még hallom, hogy üvölt, de már csak Duncan villámló árnyát látom a szemem előtt, ahogy elém pördül, ezzel együtt engem maga mögé utasítva. Még mindig rázkódom, még mindig fojtogat a bestia haragja. Tűnés! - ver visszhangot a fülembe hangja, és bár nem tiszta, hogy nekem szól-e, futni kezdek, be a sorok közé, felfelé a lépcsőn, ami a mellékhelységek, és egyebek felé vezet. Töprenghetnék azon, hogy ez volt-e a helyes; de tudom, hogy ez volt. Kiakadnom is lehetne, hogy egy Omega intett sipircet, de nem teszem. Sőt: inkább hálás vagyok neki, ahogy az energiával lefogta farkasom testét, leszorította, a sarokba küldte. - Frászt kapok tőled, te. Miért akarsz kijönni állandóan? - magamban beszélek, behúzódva a sötét alá, hogy annak leple rejtsen el. Ülök, karommal átfont, felhúzott térdekkel seggelek a hideg kövön. Eléggé elcseszettül érzem magam, az az igazság. Végül kinyújtom a lábaimat, koponyám hátfelét pedig a hűvös falnak nyomom. Tompa csend árad a fülembe, a bevásárlóközpont zaja megül valahol messze. Dobhártyámban egyetlen egy hang veti be magát. Duncan lépteinek dobogása. A farkas már nyugszik, ahogy a légzésem is helyes útra áll. Villanó íriszekkel kapok a hím tekintete felé - ha már ideért. - Sajnálom. - jegyzem halkan, mégis reszelősen. Dühös vagyok, igen. Magamra, és a dögre, itt benn. - Túl hirtelen ért. Nem ez az első. - vonom oldalra a számat, keservesen. Jó, annyira nem tűnök nyomaszótan szerencsétlennek, de nem vagyok vidám, ez tény. - Tudod mi a baj? - kérdezem komolyan, elgondolkodtatón. - Tudom, telibe szarod, amúgy. És csak fárasztalak. Kölyök vagyok, te meg egy lecsúszott Omega. Már bocs. - nem sértegetem, nem is akarom. Csak mérges vagyok. - A baj mégsem ez. Mert ilyenek vannak, megtörténnek, én már kezdem megszokni. Egyszerűen megőrjít, hogy nem bírok vele. Hogy rászorulok másra, erősebbre, aki megrángatja ezt az idiótát. A múltkor is... majdhogynem a slozin kívánt szerepcserét lebonyolítani, csak mert megijedtem egy... nem érdekes. A lényeg, hogy megijedtem. Érted. Egy hangyaszartól is kettyós lesz!- ingatom meg a fejem, majd két marokkal túrok tincseim közé, hogy frissüljek fel végre. - Mennyi idő? Úgy értem... mire végre legalább egy harmatnyit képes leszek irányítani? - lehet nem ő a megfelelő ember, hogy választ adjon, de nem érdekel. Akár tetszik neki, akár nem... én nem úgy tekintek rá, mint egy Omegára. Igaz, hogy egy balfék, de ez nem zavar. - Mindjárt mehetünk, oké? Tudom, hogy már otthon lennél. - teszem még hozzá, ahogy kicsit feljebb csúszok ültemben, de egyelőre még nem állok fel.
Még a tag előtt iszkol el a kölyök, én pedig nem próbálom megállítani, energiáimmal viszont követem, s amint ez a faszkalap is elhordta a belét, utána indulok. Nem vagyok egy türelem bajnoka bébicsősz, de épp elég kölyköt láttam már ahhoz, hogy ezen ne húzzam fel magam. Elvégre mennyi idős? Max két-három hetes? Vagy még annyi se. Ahogy közeledek felé, pajzsom leeresztem szinte teljesen, egyfelől, hogy ellenőrizzem, hogy van, mennyire sikerült mind emberileg, mind farkas ügyileg lecsillapodnia és a biztonság kedvéért még körüljárom energiáimmal. Egy darabig figyelem, hogy a földön ücsörög, majd a vele szemközti falnál teszem le magam én is. Ez nem nagy távolság, ha kinyújtanám a lábam, simán a térdénél lenne a bokám. - És nem is az utolsó - közöltem a hervasztó valóságot, mert még jó darabig fog ilyenekbe beleszaladni, akár szó szerint is. - Ezért nem mehetsz még emberek közé egyedül. Hallgatom a költői kérdést és bár tényleg nem nem igazán érdekel - igen kevesen vannak, akiknek az ügyes-bajos dolgai valóban érdekelnek -, hagyom, hogy beszéljen. Úgy tűnhet, hogy nem figyelek, ennek ellenére minden szavára ügyelek, elég nyomorult egy helyzet, az biztos. - A legkisebb gond igazából az ijedezés - mondtam miután elhallgatott. - Emberként is még csak tinédzser vagy, ahogy nem egy kölyök még a falkába, a lehető leginstabilabb korban haraptak be benneteket, az emberi egyéniségetek se fejlődött ki még rendesen, nem csoda, ha ez farkasként is nehézségeket jelent még az alapon túl pluszban is. - Én se voltam épp érett, benőtt fejelágyú a magam tizenkilenc évével, ki is nyúlt a kölyökkor hossza rendesen. Nem lepne meg, ha a tizenéveseink ugyanígy járnának. - Minden, ami benned még emberként is ingatag, bizonytalan, csak rádob erre egy lapáttal, benne ez sokszorosan csapódik le. Egyébként is könnyen ingerelhető még, mert minden új neki, mindent ismerni akar, de azonnal és nem tud még finoman reagálni, csak így. Akár idegesítő és dühítő, akár nem. Anne-nek lett volna ideje a farkasával minderre felkészülni, de egy tizenévest ebbe beledobni... mondjuk úgy finoman, hogy nem értem, miért jó egy amúgy is nehéz és labilis korban lévő gyereket egy még labilisabb és nehezebb helyzetbe beledobni. Ez nem megedz, ez szétcsesz. De mindenki úgy bassza el a kölykét, ahogy kedve tartja - igen, tudom, hogy a tulajdon húgaim is még csak tinik. - Huszonöt éved van amúgy ezzel zöld ágra vergődni. Ha utána se leszel ennél jobb helyzetben, végeznek veled - mondtam szenvtelenül, minden dráma nélkül. - Lehet, hogy bassza a csőröd, de innentől az időt ne pár hónapban mérd, mehetsz nagyobb léptékkel is ebben. Tíz év szinte semmi nekünk, majd meglátod. Ha pedig rohantatnak, akkor fogalmuk sincs róla, hogy milyen helyzetben vagy - vontam vállat. Nem voltam egy szakavatott professzora a témának én sem, de a saját példámból kiindulva, meg úgy egyébként... ehhez nem kell se Mentornak, se gyerekpszichológusnak lenni. Elég ha valaki egy kicsit kinyitja a szemét. - Majd megyünk, ha lenyugodtál - mondtam él nélkül.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Figyelem őt, ahogy leül mellém, követem mozdulatának minden aprólékosságát. Közel van, de nem is bánom. A jelenléte még jobban nyugtat - pedig ezt nem gondoltam volna. Ahogyan azt sem, hogy választ ad, méghozzá elég érthető és részletes választ. Hallgatom őt, olykor finoman mozdítva meg testemet; helyezkedek. Már nem vagyok görcsös, már nem kapaszkodok a saját lábamba, mint egy elbaszott öt éves. Csak azután szólalok meg, miután elcsendesedik. - Kösz. - még nem nézek rá, helyette a padlót fürkészem, ujjaimmal alaktalan köröket formálva arra. - Most már kicsit jobb. Tudod, azt hittem könnyebb lesz; nekem - apa miatt. Mert ugyan ő mondta, hogy fájdalmas és hosszú út vár, de úgy gondoltam, talán kicsit egyszerűbb dolgom lesz. Jól benéztem, mi? - vigyorodom el szenvtelen arccal, holott legbelül elég ramatyul érzem magam. Mindamellett, hogy amúgy is biztos voltam benne, hogy Duncan totális csődtömegnek tart. Már csak azt nem értem miért akarom annyira, hogy ez ne így legyen(?). oldalra döntöm a fejem, ahogy megkeresem a tekintetét. - Azért az nyugtató, hogy nem én vagyok ennyire pancser. Ez meg itt... - két tenyérrel paskolom meg a saját mellkas- és vállövemet. - igazából jó fej. Megmutatnám neked, habár lehet lenyámnyiláznád. Kicsit vézna... - magyarázom csak úgy, hiába vagyok vele tisztában, hogy telibe szarja. Azt is amit mondok, meg azt is, amiről magyarázok. Azt meg végképp, hogy milyen a farkasom. Végül két mélyebb lélegzetvétel után feltolom magam a földről, és Dun felé lépek. - Gyere. Gyorsan összekapok ezt-azt, aztán ha még van kedved ehetünk. - megvárom míg feláll, és ha így történik, mellette indulok meg kifelé, a nyüzsgő tömeg irányába. - Persze, ha unsz már, akkor dobhatjuk a kaja témát, és mehetünk. - teszem még hozzá, ahogy kikanyarodunk.
A továbbiakban nem nagyon szólok, csak lekapok pár nadrágot, felsőt, inget, pulcsit... és a többit, majd sietősen le is rendezem azokat a pénztárnál. Nem válogatok nagyon, ami tetszik azt viszem, némelyiket fel se próbálom; biztos jó alapon. A végére mindent összeszedünk, és talán nem lódítok, ha azt mondom, majdnem az összes üzleten átrohantunk. Fáradt sóhajjal fordulok a hím felé, kezemben számos zacskóval. - Tudom, kötelességből hoztál el, de... - vizslatom az arcát, keresem rajta a megfejthetetlen szálak elejét... - Köszi. Részemről, egész jó volt. - vonok vállat egyszerűen, majd ha akart, hát enni mentünk, ha nem... akkor visszasétáltam vele a kocsihoz, meg sem állva a Lakig.
// Köszönöm a játékot *-* Szerintem kiveséztük, amit kellett, úgyhogy ez lenne a záróm ^^ //
Kezdőlap
Szerintem kiveséztük, amit kellett, úgyhogy ez lenne a záróm ^^ 
//
