Örülök, hogy el tudtam kicsit szabadulni a minden napi hajtásból, és most élvezhetem egy kicsit a nyarat. Egy száll bikini ben flangálok a négy fal között, mert most nagyon nem tudok mit tenni, mert az erkélyre, még nem tudok ki menni, hisz oda még nem süt a nap. Ezért is teszek-veszek a házban. Már, a végénél tartok, mikor is meg szólal a kapu telefonom. - Igen? - Veszem fel a kaputelefont, és szólok bele. A másik oldalról, egy fiatal fiú szólalmeg, mert útba igazítást kér tőlem. - Gyere fel. Első emelet, kint foglak várni. - Mondom, közben ki nyitom neki a kapút, majd ki megyek a lépcső házba, elé. Amint meg látom, máris meg kedvelem. Egy nagyon rendes és tiszta srác jelenik meg elöttem, aki nos kissé el tévett. Meg sem várom, hogy ismét bele kezdjen a mondatába, máris meg szólalok. - Gyerebe nyugodtan. A biciglidet, is be hozhatod. - Mondom, mert bár nem ismerem még eléggé az ittenieket, így jobb ha be hozza. Majd, a nappaliba invitállom őt, és helyel is kinállom, majd én is le ülök vele szemben. Sirius is meg jelenik, és morogni kezd. - Sirius, helyedre. Ez anyu vendégje. - Szólok a kutyára, aki ugyan meg értette a dolgot, de nem lépett le, csak le feküdt, ezzel elzárva az utat. Közben, én ismét a sráchoz fordulok. - Tehát, melyik utcát is keresed? - Kérdem tőle.
Jonathan Moron tanácstalanul nézett körbe-körbe. Ezen a városrészen még nem járt, és nem volt mobilinternete, hogy a telefonján megnézze, merre kellene tovább mennie. Az egyik osztálytársához tekert, akinél összeröffennek néhányan, hogy eltöltsék a kevéske megmaradt nyár egy délutánját önfeledten szórakozással. Sérült lába már alig fájt, de még érezte azért, hogy nincs rendben valami és maradt heg is, de elég menő volt szóval nem bánta. Azt viszont igen, hogy a számítógépén otthon, csak futólag tekintett a térképre és, hogy hol is találja meg a Jesse Street 8-at. Sebaj, majd valakitől megkérdi. Szerencsére az utca teljesen kihalt volt és csalódottan nézett körbe. Talán a legjobb lenne felhívni a haverját, hogy eltévedt és kéne egy kis útbaigazítás, de az akkora égés lenne, amit még az 1666-os nagy londoni tűzvész is megirigyelne. Jonny így inkább azon az állásponton maradt, hogy kell az útbaigazítás, de olyasvalakitől, akit esélyesen soha a büdös életbe nem lát többször. A fiú ezért becsöngetett az első házba, ami az útjába esett. - Haló, jó napot… tetszik esetleg tudni, hogy merre van a Jesse Street? – tömör és lényegre törő. Ha szerencséje van néhány perc múlva már mehet is tovább. Sajnos azonban úgy látszik a Jesse Street jóval bonyolultabb helyen fekszik mivel a kedvesen válaszoló női hang beinvitálta. Remélte nem valami tanár az illető, aki majd folyamatábrán fogja neki elmagyarázni miként kell eljutni abba az utcába. – Oké, megyek – ennek ellenére engedelmeskedett és egyáltalán nem volt rossz előérzete. Ugyan miért is lenne? A ház, vagy nyaraló… nem igazán tudta eldönteni, hogy mi is ez, teljesen rendben lévőnek tűnt. Nincs ok parázni. A kapu kinyílt és Jonny óvatosan belépett. A biciklit letámasztotta és hamarosan meg is látta a lányt, aki bikiniben jött elé. Na bazzegg. Nem rossz bőr. Fekete haj és csinos combok. Már megérte bejönni. Vigyorgott, mint a rohadt tök és igyekezett nem a melleit nézni, ezért mereven figyelte a lány arcát. - Jó ez itt kint – felelte csupán félvállról, nem igazán érdekelte jelen pillanatban a biciklije. A lány igazán barátságos volt, de a kutyája némiképp ellenséges, pedig Jonny szerette a kutyákat, sajnálatos módon azonban neki nem lehetett. A szülei nem engedték. - A Jesse Street-et. Erre kellene lennie valahol, de nem találom – vallotta be csekélyke vállrándítással.
A mondatára, csak meg vonom a vállamat, ez végül is az ő döntése, hogy kint hagyja. - Csak aztán, ne panaszkodj, ha aztán el tünik a bringád. - Mondom, majd be megyek vele a lakásomba. Sirius is tiszteletét teszi, ám ő még egyenlőre óckodik a sráctól, amit mondjuk meg is értek, hisz a srárc még idegen a számunkra. Kérésem re, meg ismétli, hogy mejik utcát is keresi. - Nos, le tekersz itt ezen az úton két saroknyit, majd jobbra fordulsz, és ott találod. - Mondom neki, majd egy picit jobban meg figyelem őt. Egy igazi kis vöröskét sodórt ide a sors, aminek nagyon is örülök. Pehemre, Lisa nem kért a farkas létből, ezért hagytam hát, hogy végezzenek rajta, egy kis emlék tőrlést, így most nincs emléke arról, hogy meg mondtam neki, hogy ki vagyok, hogy mi vagyok. - Inni, kérsz valamit? Vagy esetleg sietsz? - Kérdem, és közben igyekszem nem fel tenni olyan kérdést, aminek a válasza nem rám tartozik. Sirius, most aztán nagyon nyugodt, amit aztán nagyon tudok díjjazni. Nem tudom nem észre venni, hogy ő engem figyel. Mondjuk, ez tetszik is nekem.
- Nem fogok – majd a szülei vesznek másikat, ha véletlen ellopnák, de nem tűnt a környék olyannak, ahonnét néhány perc alatt lenyúlnának bármit is. Rendezett házak, szépen nyírt gyep, sehol falfirka. Jó módú népek lézenghetnek itt. - Kétsaroknyit? Abba az irányba? – kezével mutogatott, bár kicsit elvesztette az irányérzékét a házba kanyargáskor, ezért kilesett az ablakon és próbálta felidézni merről is jött. Végül rájött és kedvesen elmosolyodott. – Ja, értem, köszönöm – vigyorgott, majd már épp készült sarkon fordulni, amikor a lány újra megszólalt. - Hát, annyira nem sietek – vakargatta meg füle tövét zavarában. Két dolog miatt szeretett volna maradni az egyik a lány bikinis vonalai, a másik pedig a kutya. Nem igazán tudta volna megmondani melyik vonzotta erősebben… talán a kettő keveréke. – Egy kis vizet elfogadnék, jól esne a biciklizés után némi frissítő – az tényleg jól esne neki, ahogy szívesen elnézegetné még a duót is pár percig. Főleg a csajt, persze a kutya is nagyon aranyos volt ránézésre, de eléggé távolságtartónak tűnt. Nem akarta, hogy megharapja, mert akkor megint mehet a kórházba antibiotikumért. – És, amúgy… régóta lakik itt Fairbanksban? – nem látta még, de ez nem meglepő a város talán kicsinek minősül a többszázezres városokhoz képest, de Fairbanks a maga harmincezer körüli lakosságával azért nem egy olyan helység, ahol mindenki ismer mindenkit.
Azt, még hallom, hogy mondja, hogy nem fog panaszkodni, de nekem aztán mindegy. Sikeresen útba is igazitom, mire látom, hogy ki nézz az ablakon, majad jelzi nekem, hogy érti. Nem tudom milyért, de kedvelem őt. Hisz eddig egy férfi sem érdekelt, még akkor sem ha vörös haju volt az illető. Most meg, nem is biztos, hogy el engedném őt. Kérdésemre is kapok választ, ami szerintem jó hír. De, kissé meg döbbent, hogy vízet kér, és nem valami gyümölcs levet, vagy valami szénsavas italt, esetleg alkoholt. Mondani, viszont már nem mondok semmit, csak be hozom neki a kért vízet, és elé rakom. - Tessék, a vízed. - Mondom, majd vissza ülök a helyemre. Nem tudom nem észre venni, hogy a srác nagyon engem nézz, és az is csak most tűnik fel, hogy tiszta víz a pólója. Épp nyitnám a számat, de ő már meg is előz engem, egy kérdéssel. - Azt azért nem mondanám. Bár, itt születtem, de azért éltem máshol is, de aztán hazajöttem. Mamár, két éve annak, hogy újra itthon vagyok. Szerintem, le kéne venned azt a pólót, mert még a végén meg fázol itt nekem. És, nyugodtan tegez csak. - Mondom, mert ez a magázodás, sziinte nekem kínos. Akár, az öcsém is lehetne, vagy az unokám is, már ha a koromra gondolok. - Egyébként, Allison Black a nevem, de a barátaimnak, Ally. - Mutatkozom be. De, nem kérdem, hogy őt hogyan hivják, gondolom úgy is be mutatkozik, ha akar. Látom rajta, hogy nagyon engem néz, de nem teszem szóvá, had legeltesse rajtam a szemeit.
- Köszönöm szépen – kedvesen mosolygott és elvette a poharat, aztán lelkesen bedöntötte magába. Valóban jól esett neki, ennyi tekerés után. Miközben a nő az itt tartózkodását mesélte dióhéjban, Jonny bólogatott és igyekezett érdeklődő képet vágni, de a történet persze nem volt túl izgalmas, hogy nagyon beleélje magát, de hát nem is ezért kérdezte, hanem azért, hogy ne kelljen rögtön távoznia. Még szerencse, hogy a vizet már megitta, mert valószínűleg nyomban szét is fújta volna, döbbenetében, ha még a szájüregében pihenget a folyadék, amikor a lány a pólója állapotát felmérve szerette volna levetetni vele azt. Arca egy pillanat alatt lett rákvörös, ilyenkor szinte passzolt a hajszínéhez, és pislogva tátogott, de hang nem jött ki a torkán, aztán néhány másodperc múlva köhintett egyet és végre meg tudott szólalnia is. - Áh… nem hiszem, hogy le kéne venni… meg… meg fog ez így is száradni – közben bólogatott és tett néhány bizonytalan lépést hátra, az ajtó felé. A tegezésre való felbuzdítást, már nem is hallotta. Hogyan is hallhatta volna, amikor a szíve a fejében dübörgött és agyában számtalan kép pörgött, hogy mi lenne, ha levenné a pólóját és bár nem volt egyik sem túlságosan kellemetlen, valahogy rossz érzés kerülgette. Meg amúgy is, épp csak egy kicsit izzadt bele, nem fog megfázni. Feszülten, figyelte a nőt, hogy vajon erőszakkal el akarja-e a pólóját távolítani, mert egy ilyen kérés nem volt épp hétköznapi, és semmi jó nem sülhet ki belőle, még ha gondolatban már el is sült valami. Nem is egyszer. Nem attól rezelt be, hogy félmeztelen kellene egy bikinis csaj előtt lennie, hanem a helyzet volt túl bizarr, hogy nyugodt szívvel belemehessen. - Én… Jonathan vagyok – na, azt azért nem fogja megmondani, hogy mi a vezeték neve. Lehet, hogy a lánynak nem volt a póló levétellel semmi rossz szándéka, de akkor is… bakker vad idegen. Nem szoktak csak úgy az emberek vetkőzni alig két perces ismeretség után. Igaz, végül is a lány bikiniben van, de… nem. Ilyen kérés csak a filmekben van, és az vagy vígjáték, vagy horror. Jonathan pedig nem akart egyiknek sem a szereplőjévé válni. – Talán nekem mennem is kellene. – arcának vörössége valamelyest visszahúzódott, és tovább araszolt az ajtó felé. – Köszönöm az útbaigazítást – és már sarkon is fordult, ha a nő – vagy a kutya – nem állította meg, szóval, esetleg tettel, és ráhelyezte a kezét a kilincsre, hogy kinyitva azt, kisettenkedhessen. Tudta, hogy mekkora csíra, hogy nem ment bele a pólólevételbe, de ha nem mondja el senkinek, akkor amúgy is olyan, mintha meg sem történt volna. A haverjai, egy ilyen húzás után minimum búzának becéznék fél évig. Nem, nem. Ezt jobb, ha senkinek sem mondja el.
- Csak nem el pirultunk? - Kérdem, mikor meg látom, hogy a feje szine, azonos a hajával. De, mondjuk belátom, hogy ezzel a póló dologgal, túl löttem a célon. Nem kellet volna fel hoznom a dolgot, de talán még tehetek valamit, hogy ne menjen el, mert nem akarom, hogy el menjen, csak azt nem tudom, hogy miért nem akarom. Ő is bemutatkozik, csak nem épp a teljes nevét mondja, ha nem csak a kereszt nevét. - Nagyon örvendek Jonathan. - Mosolygok neki, és azt látom, hogy hátrál is kifelé. Jó magam, követem őt, és mikor hozzá érek, meg fordítom őt, és egyenesen a szemébe nézek. - Bocs az előzőért, nem kellet volna fel hoznom ezt a pólós dolgot, és tökéletesen meg is értem, ha szégyenlős vagy. - Mondom neki, aztán el lépek tőle, és hagyom had menjen, ha akar mert csak remélni tudom, hogy még fogunk találkozni. De, valójában nem akarom, hogy el menjen, de mégis hagyom. Meg aztán, biztos van neki valakije, akit most ismert meg, és pont hozzá siet. - Jó utat. - Kivánom neki. - Hacsak idő közben, nem gondolod meg mégis magad. - Mondom, de közben azt is érzem, hogy marasztalni akarom őt, de igyekszem tűrtöztetni magamat. Hát, majd meg látjuk, hogy meg gondolja-e magát.
- Dehogyis – rázta a fejét, miközben teljesen tisztában volt vele, hogy nem csak, hogy elpirult, hanem rákvörös lett. Szégyenlősség ide, vagy oda, ez most inkább volt derült égből a villámcsapás kategória, ami teljesen váratlanul érte, és rá
adásul még kicsit rájött a félsz is. Nem hitte, hogy a lány ártani akarna neki, de például, ha lenyúlja a pólót és nem adja vissza, akkor mehet félmeztelen a haverjaihoz, vagy éppen haza, hogy új pólót szerezzen. - Én is – kényszeredett vigyort húzott fel, hiszen már nem is volt annyira biztos benne, hogy valóban örül a találkozónak. Igaz nem mindennap lát Fairbanksban bikinis csajt az ember, aki ráadásul még jól is néz ki, olyat meg főleg nem, de akkor is kínosan érezte magát. A legjobb lenne lelépni, mihelyst lehet. - De, de de… nem vagyok szégyenlős – rázta a fejét határozottan, és igyekezett komoly képet vágni. A hazudozás sohasem ment neki túl jól, és nyilván most is elcseszte. A bocsánatkérést elfogadta hallgatólagosan és valamelyest enyhült a távozási szándéka, de azért nem szűnt meg teljesen. Kicsit rosszul kezdte érezni magát, amiért így le akar lépni, ráadásul Allison szépen behúzta a csőbe is. Ravasz egy nő, simán elengedi, és még jó utat is kíván, ráadásul a bűntudatára is épít. Persze, lehet, hogy pusztán véletlen, és ha Jonathan nem az utóbbit hitte volna inkább, akkor talán valóban kimegy a házból, de egy enyhe grimasszal elhessegette a rögtöni távozás lehetőségét. Talán mégsem valami sorozatgyilkosra bukkant, aki bikiniben szedi a gyanútlan, Jesse Streetet kereső fiatal fiúk közül az áldozatait. Nevetséges még a gondolat is, de persze attól eltekintve fura volt, hogy póló levétellel állt elő, de talán abból nem lehet baj, ha még marad pár percet. Elvégre nem akart senki előtt komplett csődtömegnek tűnni, főleg nem egy dögös, fekete hajú, csaj előtt. - Még, azt hiszem van egy kis időm – vonta meg a vállát és némiképp lazább testtartást vett fel. - Mi a kutya fajtája? – tette fel a legelső kérdést, ami eszébe jutott… vagyis a legelső inkább az volt, hogy mekkora melltartót hord, de ezt még azoknak a lányoknak sem teszi fel, akiket már kiskora óta ismer, egy idegennek meg pláne nem fogja. Érdeklődve nézte a jószágot és tarkója viszketni kezdett. Ha nem lett volna ilyen veszettül jó csaj, talán már rég a biciklijét tekerné, jó igaz, volt benne némi furaság is, de biztos csak jót akart. Nyilván… a szép csajok amúgy sem szoktak pszichopaták lenni. A vörös hajú fiúk pedig egyáltalán nem naivak. Na persze, mert ez így működik, mégis Jonathan úgy gondolta igaza van.
- Hát persze, hogy nem. Akkor, gondolom alergiás lehetsz valamire. - Az utolsó mondatot, némi éllel a hangomban mondom neki. Jól meg nézem a pólóját, de tudom, hogy úgysem érdekel mert, nekem már eleve van pólóm, legfejebb ha beteg lennék akkor le tépném róla, hogy érezzem a illatát. De, még szerencse, hogy nem vagyok az. Mikor mondom neki, hogy örvendek, azt mondja, hogy ő is, és fel fedezni vélek egy vigyort is az arcán. Mikor el menne, utánna megyek, és mondok neki valamit, amitől, úgy fest meg gondolja magát. Most már, oda kell figyelnem, hogy mit is mondok, mert aztán könnyen távozás lehet a vége. Meg érzem, hogy hazudik nekem, mikor a szégyenlőségről esik szó, de ezzel most nem foglalkozom. Majd, Sirius fajtájára kérdez rá. - Ő, egy Német Juhász kutya. - Válaszolok Jon kérdésére. - Ha van még kérdésed, ted fel nyugodtan. - Bátoritom őt, egy mosolyal az arcomon. Mert, gondolom vannak még kérdései. Csak, hogy nekem is van. - Mond csak, te kedveled a farkasokat? - Kérdem, hisz érdekel a dolog. Mondjuk, én imádom őket, függetlenül attól, hogy pár idióta úgy megy közéjük, hogy azt se tudja, hogy mit is kéne csinálnia egy farkas közelében. Mondjuk, én talán ki ereszteném a bestiámat, és meg nézném, hogy arra mit is reagálna. Vajon támadna, vagy inkább csak nagyokat nézne, vagy inkább el menekülne? Nem tudom, de nagyon kiváncsi lennék rá. Vagy, Jon reakciójára, ha meg látná a bestiámat. Tuti fejveszt ve rohanna el, és vagy hinnének neki, vagy nem. Mondjuk, mindig is voltak szkeptikusok, hála Alignak nak, valamint az emberiségnek. Jon, eléggé fiatal, biztos szeret játszani. De, inkább hagyom a dolgot, mert nem azért tekert eddig, hogy aztán itt videó játékozzon nekem. Így, nem is hozom fel a dolgot.
- Igeeen… nyilván allergiás vagyok – bólogatott bőszen, kínos mosolygás közepette. – Biztos a kutyaszőr… - nem, nem, ha így lenne, az anyjáéknak igaza lenne azzal kapcsolatban, hogy miért nem kaphatott soha kutyát, pedig nagyon szeretett volna. – De, lehet, hogy csak a biciklizés fullasztott ki és azért történt – persze ezzel beismeri, hogy elvörösödött. Habár csak egy idióta tagadja a nyilvánvalót. Nahát… mi is a vezeték neve? Nomen est omen, szóval neki nyilvánvalóan szabad idiótának lennie, ha már a neve is azt jelenti. - Jah, tényleg, hogy nem vettem eddig észre? – Nyilvánvaló volt a válasz. Allison bikinis alakja felülírt mindent, amit a környezetében helyesen megfigyelhetne, így nem csoda, hogy még az egyértelműen németjuhászt sem tudta beazonosítani. Azért még lehet menteni a menthetetlent. – Fajtiszta amúgy? Vagy van más vér is benne? – Allison bíztatása nélkül is kérdezett volna, már csak azért is, hogy ne nézze komplett hülyének. Jonny felhúzott szemöldökkel nézte a lányt. – A farkasokat? – végül is, nem túl idegen kérdés a németjuhász kitárgyalása után, hiszen sok helyen farkaskutyának is szokták hívni, mármint az a sok hely Britannia, meg biztos még néhány más nyelven is nevezik így, de arról Jonny nem tudott semmi konkrétat. – Jah, csípem őket, csak nem szeretnék találkozni velük. Ketrecben biztonságos távolságból viszont megférünk – Alaszkában a farkasokkal való érintkezés nem a valóságtól elrugaszkodott képzet, és bár nem félt a farkasoktól, nem szeretett volna egyel sem összefutni. Főleg nem egy falkával, mert azok biztos megennék. Talán egyet még el tudna ijeszteni, de többet semmiképp. – És te… öh? Szereted őket? – némi fáziskéséssel, de eljutott a tudatáig Allison tegezési kérelme, így persze nem szándékosan, de kicsúszott a száján, és úgy érezte ennyi belefér, még akkor is, ha hamarosan távozik, és soha többé nem látja viszont. Görcsös mehetnékje csillapodott valamelyest, de nem szűnt meg teljesen, de legalább most a nő nem akarja levetkőztetni. – De ugye, nem tartasz farkasokat a házban – halovány mosoly jelent meg ábrázatán, persze csak viccelt, remélte ezt a lány is észreveszi… de ha esetleg igennel válaszol, akkor tényleg itt lesz az ideje olajra lépni.
Úgy fest, nem vette észre a dolgot a srác, és hejesel az alergiájára, majd jön azzal, hogy talán a bringázás lehet az ok. Minden esetre, erre én már nem mondok semmit. Majd, a kérdésére is válaszolok, mire rá jön, hogy tényleg az. Majd, vagy a bátoritásomra, vagy talán nem, de kapok tőle megint egy kérdést. - Igen, fajta tiszta, nem keverék. - Jelentem ki, egy mosolyal az arcomon. Majd, a farkasokra terelődik a téma, és meg tudom, amit meg kell tudnom, hogy szereti őket, csak nem akar túl közel kerülni hozzájuk. Majd, ő is meg kérdezi, úgyan ezt. - Én? Én, imádom őket. - Mondom, neki aztán valahogy, azt érzem vagy legalább is gondolom, hogy kicsit ideges, mert hhátha vannak farkasaim. - Nem kell aggódnod, egy élő farkast sem tartok a házban, a kitömötett meg nem érdekel, és szőnyegben sincs olyan... Csak poster féleségeim vannak, de azok meg úgy is a falon vannak, tehát azook miat nem kell aggódnod. - Nyugtatom meg őt, de nem tudom, hogy sikerűlt-e a dolog. Majd, megragadom a csuklóját, és egyenesen a nappaliba húzom őt, aztán a nappaliba húzom őt, természetesen mind ezt, nem túl durván, és csak egy nagyon pici erőt teszek bele, még akkor is, mikor a kanapéra lököm őt. - Kérsz még vizet, vagy innál esetleg valami mást? - Kérdem, majd várom, hogy mit is mond. Ha, kér azt is hozom, de ha nem, akkor csak magamnak hozok egy sört, majd helyet foglalok John mellet, a kanapén.
- Aha, értem – Jonny egyetértően bólintott. A kutyákban jobban szerette mondjuk a keverékeket, mert a fajtatiszták néha bolondok. Persze Siriusra ez lehet nem igaz, elvégre elég rendesen viselkedett. Igaz az elején morgott, de aztán úgy tűnt megbarátkozott Jonathannal. - Az… remek – a fiú elméjében megjelent a kép, ahogy Allison bikiniben járja az erdőt, miközben farkasok csaholnak körülötte. Nem, hát nyilván nem ennyire szereti őket, és a bikinis kép is teljesen abszurd. Főleg télen. Most nyáron sem lenne túl hasznos mondjuk erdőt járni. Emennyi gyom meg gezemice van, na meg bogarak, pókok miegymás. Bele is borzongott a gondolatba. - Nem is aggódtam – mosolyodott el. Tényleg nem aggódott, csak poén volt, de persze akkor nyilván berezelt volna, ha lennének farkasai, de erre minimálisan kevés esélyt látott, és ez be is igazolódott. – Poszter farkas még senkit sem evett meg – Jonathan kezdett feloldódni, és már egy rendes vigyor is előbukkant, nem az az erőletett mű mimika, amit mondjuk, a tanárai képébe vág, amikor valami borzasztóan szar poént sütnek el és elvárják, hogy nevessenek a diákok rajta. A nyugalma azonban egy pillanat alatt foszlik szerte, amikor a lány megragadja a csuklóját aztán vonni kezdi a házon át. Persze, ha mondta volna, hogy csak a kanapéra szerette volna leültetni, nem görcsölt volna be ennyire, de most már késő. Szíve zakatolt, tekintete pedig egy riadt őzéhez hasonlíthatott… hát mondjuk egy vörös szőrű őzére, amikor lehuppant a kanapéra. Jonny köpni-nyelni nem tudott hirtelen, így inkább csak bólintott, aztán néhány másodperc múlva rájött, hogy eldöntendő kérdést kapott. – Öhm, vi… vizet – ideje lenne lelépni. Határozottan ideje lenne lelépni, de igazság szerint kíváncsi is volt, hogy vajon mit akarhat a lány. Azért egy bikinis nőt illetlenség lenne faképnél hagyni, miközben az vizet hoz neki. Mindegy, megtette volna, ha csak pár pillanatra is látószögön kívül esik… de nem így történt. Allison folyamat rálátott, és csak egy pillanatra nem, amikor benyúlt a hűtőbe, hogy elővegyen valamit. A rángatás sokkutóhatása miatt csak most fogta fel, hogy a csuklója megfájdult. Jó erőben van a csaj. Masszírozgatta, közben várta a kedvező alkalmat, de az nem jött el. Allison visszatért, és leült mellé. Okéééé… lehet, hogy mégiscsak maradnia kellene. A fiú lopva tekintgetett a lány mellei felé, közben próbált úgy csinálni, mint, aki a berendezést bámulja. Nem fogják elhinni a haverok, hogy mi történt vele, az már egyszer biztos. Próbálta kezdőd erekcióját némiképp láthatatlanná tenni, még szerencse, hogy a rövidnadrágja nem testhez álló, hanem bő volt, így azért némi fészkelődés után kielégítő eredményt ért el. – Köszi – közölte félszegen, amikor átvette a kért italt. – És… öhm kondizol? Igen erős a… khm a… kezed – ne értse félre, ne értse félre… vagy, a fenébe is akár félre is érheti.
John, állítása szerint, nem aggódot, így hála Alignak nak, minden rendben van. Majd, a nappaliba húzom őt, és a kanapéra lököm őt. Utánna, kérdezek tőle valamit, mire meg is kapom a válaszát. De, most nem lepmeg, hogy megint vizet kér, és nem üditőt, vagy alkoholt. Miután, meg kapja a vizét, meg is köszöni, majd kérdez tőlem, ami viszont nagyon meg lep engem, még az a szerencsém, hogy épp akkor nyitottam a sörömet, és nem ittam még belőle, mert most tuti félre nyeltem volna a döbbenettől. ~ A francba, már csak ez hiányzott. Nem voltál eléggé vigyázatos, és tessék, ez a eredménye, de mondjuk inkább ezt higye, mint azt, hogy valami szuper hős féle vagyok. - gondolom magamban, majd John hoz intézem a szavamat. - Igen, szoktam kondizni. - Adok neki, egy rövid választ. Majd végig mérem a srácot, a tekintetemmel. Mondjuk, nem egy Arnold a srác, viszont imádni való. Mondjuk, elfogadnám kölykömnek. De, ő is elfogadna teremtőjének? - Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem bírom a test épitők testét, nagyon vissza taszito, az amit művelnek a testükkel. Jó, mondjuk torelalom őket, de sose akarnék rájuk hasonlítani. Ja, tényleg. Na és veled mi a helyzet, te szoktál kondizni? - Kérdezek rá, ha már ő rá kérdezett.
- Aha… észrevettem – önkéntelenül megdörzsölgette csuklóját. Persze Allisonon nem látszódott, hogy nagyon gyúrna, de az erő nem mindig látványosan van jelen. A shaolin szerzeteseken sem látszik, hogy mire lennének képesek és mégis rendkívüli teljesítményt tudnak nyújtani. - Hát nem tudom. Én elfogadnék némi izmot magamon, de azért annyira durván nem szeretnék én sem kinézni. Viszont nőknél tényleg nem túl… hát szexi látvány, ha tele vannak izommal – miért, kell pont akkor ilyen témát felhozni, amikor amúgy is azzal küszködik, hogy nyugalomban tartsa magát. – Tavaly elkezdtem és csináltam vagy másfél hónapig, de semmi eredménye nem volt, így abbahagytam – Jonny megvonta a vállát és kelletlen grimaszt vágott. A teste szisztematikusan utasította el, hogy izom képződjön rajta. Ez van, majd talán a korral megemberesedik kicsit, és akkor majd talál magának barátnőt is. Valahogy a lányok nem igazán buknak a csontkollekciókra. Jonathan elkezdte kortyolgatni a vizet, majd miután végzett, letette a poharat és Allisonra nézett. – Egyedül élsz, vagy van esetleg barátod, vagy tudom is én férjed? – kérdezte olyan ábrázattal, mint akinek ez teljesen mindegy. Legalábbis ez volt a terv, de gyanította, hogy nem igazán sikerült hitelesen alakítani. – Biztos drága lehet a lakbér egy ilyen szép házhoz – nyilván nem egyedül fizeti, hanem megosztja a költséget, mondjuk az élettársával. Remélte a fickó nem fog pont betoppanni és féltékenységében verekedésbe kezdeni. Ettől a gondolattól megint csak a távozás iránti vágya erősödött, de a bikinis csaj, ahogy itta a sörét, és ahogy bőrük itt-ott összeért, Jonathanban a veszélyérzetet mindinkább háttérbe szorította.
Jonathan, mondata végül is valahol érthető, bár nekem még így is bejön, de nem mondom neki, mert azzal nem tudom, hogy mit is érnék el vele. Bár, ő tudja, hogy mit is akar. Nem tudom, hogy most panaszkodik, vagy csak úgy beszélgetés címen mondja e. De, nem is kérdem meg tőle. Inkább, iszok egyet, majd a dobozt a asztalra teszem. Közben, Jonathan egy kérdést teszfel, ami ésszerű, és egy bizonyos szinten még jogos is. - Siriuson kivül, nincs senkim. Se pasim, se férjem. - Mondom neki, egy szelíd mosolyal az arcomon. - Egyébként, a nagybátyám egészitette ki erre a házra a pénzt. - Mondom, de hát úgy se kérdezte, de én úgy gondoltam, hogy mégis jobb ha ezt tisztázom vele. - És, neked van valakid? Egy barátnőd esetleg? - Kérdezek rá, ha már egyszer szóba került a téma, de nem kötelező rá válaszólnia. Míg, várok eszembe jut Lisa, akit majd nem be haraptam, csak aztán valami mindig közbe jött nála, így lemondtam róla, mert idő közben el költözött. Hát, én pedig nem könyörögtem neki, hogy ne tegye. Mondjuk, kiváncsi lettem volna rá, hogy vele hogyan is bóldogulok.
- Óh, értem – bólintott Jonathan. Persze fogalma sem volt, hogy miként fordulhatott elő, hogy nem akadt senki a horgára, de lehet, hogy csak átmenti időszak. A jó csajok többnyire ritkán egyedülállóak. – Ja, akkor szóval nem is bérled? – ez tűnt logikusnak, legalábbis Allison szavaiból leszűrve – A nagybátyád amúgy merre lakik? – nyilván ebben a városban, de lehet, hogy a déli államokban tanyázik. Nem mintha olyan veszettül fontos lenne, pusztán csak érdeklődött. Jonathan, az Allison által feltett kérdésre már számtalanszor válaszolt, így kellő rutint szerzett már, hogy el se szégyellje magát, és a vörösödést is hanyagolja a bőre, amikor a barátnőmentességéről esett szó. – Nem, nekem sincs senkim – vonta meg a vállát hanyagul. - Valahogy egy lány sem akar velem járni – némi színpadias szomorúságot csepegtetett hangjába, ajkait lebiggyesztette, és általánosságban piszok szomorú képet vágott, hogy aztán felderülve folytassa. – De, előbb-utóbb úgyis találok valakit. Olyan nincs, hogy minden lány viszolyogjon tőlem, csak meg kell találnom azt, aki hajlandó elviselni a nagyképű idiótaságom – vigyora szélesen terült szét képén, és a legszebb, hogy tényleg hitt benne, hogy nem fogja hátralévő életét magányosan letölteni. Jonny Siriusra nézett és félrefordította a fejét. – Egyébként hány éves a kutyád? Kölyök még? Vagy már idősebb? – a kutyakort sohasem tudta rendesen belőni. De nem tűnt kölyöknek, inkább olyan két-három évesnek.
Át gondolva a dolgokat, azért Castor is segített, mert ha ő nem szól, hogy van ez a árverés féle, talán nem is lenne meg ez a ház se. Jonathan, ismét kérdez ráadásul két kérdése is van. - Igen, nem bérlem a házat, az enyém. A nagybátyám pedig, a jó öreg Angliában van, ott él a családjával. - Elégitem ki Jonny fiú kiváncsiságát, vagy legalább is csak remélem, hogy kielégitettem a kiváncsiságát. Majd, a párokról is beszélgetni kezdtünk, és megtudtam, hogy hozzám hasonlóan, neki sincs senkije. Valami, ami közös bennünk. Tetszik a srác optimizmusa. - Ne haragudj, de ellent kell neked mondanom, mert szerintem te egy nagyon helyes, rendes srác vagy, és ha fiatalabb lennék pár évvel... - Itt, el harapom a mondatomat, de mondjuk igaz amit mondok, tényleg járnék vele, vagy nem. Mondjuk a hűség résszel nála szerintem nem lenne gond, de nállam az még kérdéses. Nem lehet tudni, hogy nem jön esetleg egy dögös csaj, aztán nem e teperem mondjuk le. Vagy, esetleg nála nem lehet tudni, hogy nem e találna nállam jobbat, aztán nekem annyi. Jonathan, Sirius kora felől érdeklődik, én pedig ismét válaszolok a kérdésére. - Sirius, idén lesz két éves lesz valamikor télen. - Közlöm vele a infót. Majd, arra gondolok, hogy valamit már tényleg tennem kell, mert csak úgy nem akarom őt be harapni, aztán meg magyarázkodni, hogy miért tedtem, amit tedtem. Elöbb kéne fel hozni a témát, mert annyira jól sikerűlt az első benyomás, hogy nem biztos, hogy lesz olyan, hogy leg közeleb, hacsak nem kap valamit, amiért érdemes lenne vissza jönnie. - Mond csak Jonathan, és szereted a vérfarkasos történeteket? - Kérdem, hogy hátha ezzel rátudom venni, hogy jöjjön el máskor is.
- Aha – Jonathan elvigyorodott. – Szóval egy gazdag, jómódú nagybácsi, aki egy távoli, nagyon távoli országban él? – valaki ezt komolyan elhiszi neki? Jonathan természetesen nem hitt, és már kezdte is elméjében gyártani a vadabbnál-vadabb ötleteket, hogy miből van pénze Allisonnak. Nem úgy tűnik, mint aki halálra melózza magát, szóval nyilván valami illegális tevékenységet folytat. Vagy tényleg a nagybátyja fizette neki, de ez túlságosan egyszerű lenne. Jonny néha szeretette túlbonyolítani a dolgokat.
Jonathan összepréselt ajkakkal próbált nem elvörösödni a lány kijelentésére, aztán amikor Allison mondatának a végére ért, akkor értetlenül a lányra nézett. – Hát, miért hány éves vagy? – nem illik ilyet nőktől kérdezni, de persze ennek a miértjét sohasem értette. Ha ők megkérdezhetik, akkor fordítva miért nem működhet? – Mert ránézésre vagy mondjuk úgy huszonkettő, szóval az nem is… olyan nagy korkülönbség – vonta meg a vállát, miközben igyekezett mimikájával is alátámasztani, hogy ő tényleg nem lát akadályt benne, elméleti szinten. Mondjuk, ahogy Allison az elején viselkedett, talán nem kellene még csak gondolatban sem kapcsolatra gondolnia, de hát… majdnem meztelenül ül mellette, és igen kedves dolgokat mond. Ki ne játszana el a gondolattal ilyen esetben? - Akkor nagyon fiatal még – morfondírozott egy pár pillanatig Jonathan. – Tud trükköket? – mondjuk nem volt odáig a nagyon betanított kutyákért, mert azok elég unalmasak. Még csak rá sem ugrálnak az emberre, viszont kevesebb velük a baj, főleg, ha lakásban tartják, mint ahogy Siriust is. - A vérfarkasosakat? – a fiú felkuncogott. – Hát, ha jó a történet, akkor igen. De mostanság csak ilyen Alkonyat nyáltenger jött ki, szóval elég rég láttam jófajtát. Mondjuk az Underworld az tetszett, meg az Adsz vagy kapsz-ban is voltak farkasemberek, és ha jól rémlik az is jó volt. – Jonny eléggé belemerült a témába, habár a vérfarkas filmek nagy része gagyi, de azért volt néhány jófajta. – Ja, meg ott van Anthony Hopkinsszal a Farkasember, az baromi király volt – A fiú mosolyogva fordult a lányhoz, és már szinte nem is volt vörös a képe. – Te láttad valamilyiket?
Jonathan kérdéséből, ki érzem a gúnyt, és a hitetlenkedést. Kiváncsi leszek, hogy mit szólna akkor, ha egyszer magammal vinném, és bemutatnám őt Regulus bácsinak. - Ha nem hiszel nekem, az a te bajod. - Mondom neki, szárazon. Majd szóba jönnek a párok, mire kijelentem, hogy járnékvele, ha fiatalabb lennék pár évvel, majd egy olyan kérdést tesz fel, amit valamiért nem illik egy hölgy nek fel tenni, de ő mégis fel teszi. Már, épp akartam volna kérdezni, hogy szerinte mennyinek látszom, csak ő már meg is előz. Mondanám, hogy pont annyi vagyok, de akkor hazudnék, ami még ma ki is derűlne. - Pedig jóval több vagyok. És ne találgas, mert úgy sem árulom el neked. - Közlöm vele, de tényleg nem fogom neki meg mondani, azt ugyan aztán lesheti. Majd, szóba jönnek a vérfarkasok, és elő kerűl, a Underworld, és az Alkonyat. - Csak kettőt láttam, de azoknak, mindegyik részét. Mondjuk, én az Underworld-ot, a sztoriájért szeretem, az Alkonyatot, pedig csak a farkasok miat. - Mondom neki, ha már szóba jött a film. - Bár ez a kettő, egy vérfarkas kontra vámpír történet, én viszont csak a vérfarkasos történetet kérdeztem. Akkor, gondolom nem láttad a Vér és Csokoládét, se azt a filmet, ami a Piroska és a Farkas mese alapján csináltak meg, de annak a filmnek csak annyi köze van a meséhez, hogy ebben is van egy nagyi, és egy unoka, és a nagyi, az erdőben laki. A végefelé, meg kiderűl, hogy a lány apja a vérfarkas, majd a szerelme lesz az, a film végén. A címe, most nem jut az eszembe, de nekem tetszet a film. Egyébként, ha lenne rá mód, te lennél vérfarkas? Mondjuk, biztos lennének olyan szabály félék, mint a család ott hagyása, hogy falka családoddal lehes, meg gondolom hasonlók, de érdekelne? Na persze, csak így elméleti szinten kérdem. - Közlöm, ha esetleg el képedne vagy valami.
(Ha, le lépnél esetlegesen, utánna majd fordulj vissza egy kérdéssel, és a hállóban taláj rám, farkas külsömben.)
Olybá tűnt, mintha megsértődött volna Allison, vagyis a hanghordozásából úgy érezte Jonathan, de inkább nem szólt semmit. Nem akarta tovább feszegetni a húrt, mert lehet, hogy érzékeny pontra tapintott. Sokaknak a család a mindenük. Néha igazán megtanulhatná befogni a száját, mielőtt megsért másokat. Enyhe szégyenérzet kavargott körülötte, de hamar túltette magát rajta. Elvégre nem ő tehet róla, hogy a gazdag nagybácsi történet eléggé hiteltelen. - Oké, feladom – vigyorodott el. Huszonötnél biztosan nem több, szóval kár is lenne ezen pörögnie. Mindenesetre még az sem olyan nagy korkülönbség. – Győztél. Nem találgatok. - Jó, hát, de attól még vérfarkasos is – vonta meg a vállát Jonny, miközben széles vigyor terült szét az arcán. – Nem, sajnos egyiket sem láttam, de majd lehet rájuk keresek – vagy nem. Valahogy a cím alapján nem tűnt túl ígéretesnek az első, a másiknak a történetét meg elspoilerezte, szóval azt meg azért nem fogja valószínűleg megnézni. – Elméleti szinten? Miért ne? Ki ne akarna vérfarkas lenni? – Jonathan kuncogott a felvetésen. Gyerekkorában sok hülyeséget kitaláltak a haverjaival. Voltak szuperhősök, űrhajósok, kalandorok, vámpírok, vagy éppen vámpírvadászok, de szellem is szerepelt a repertoárban, ahogy bandita és seriff párosítás is. Komolyan ki ne szeretne vérfarkas lenni? Persze Jonathan egyáltalán nem gondolta komolyan, amit mondott, viszont ez olyan kérdés, hogy valaki szeretne-e kapni egymillió dollárt. Ugyan ki válaszolná azt, hogy nem? – De a család elhagyás, az azért necces lenne. Azt szerintem nem vállalnám be – játékból miért ne lehetne a szabályokat felrúgni? Hiszen azért csak a képzelet szárnyalása, hogy kényelmes legyen. Mint amikor vámpírosat játszottak. Sohasem ittak igazi vért, vagy öltek meg valakit, hiszen az már roppant mód borzasztó lett volna, még akkor is, ha vámpírok voltak elméletben. Nem, a játékban nincsenek szabályok, ezért nem is igazán gondolt mélyebbre Allison kérdésénél. Amúgy is, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket számtalanszor hallott és válaszolt is meg már a barátainak, ezért Jonathan teljesen természetesen fogadta a kérdést. Igaz, hogy egy majdhogynem vadidegen tette fel, de hát, ha már amúgy is a vérfarkas témánál voltak. A fiú ránézett a telefonjára, és elfintorodott. Nem szerette volna a bikinis Allisont itt hagyni, de ugyanakkor jó is lett volna már eldicsekedni, azzal, hogy egy dögös csajjal dumált, aki ráadásul szinte meztelenül fogadta. – Azt hiszem nekem mennem kell, örültem a találkozásnak és köszönöm a vizet – kedvesen mosolyogva kelt fel. Nem sietett, és ha Allison kikísérte, akkor még egy utolsó pillantást vetett rá, mielőtt becsukódott volna mögötte az ajtó. Lenézett és a biciklije még mindig megvolt. Na, ugye, csak rendes népek laknak errefelé. Vigyorogva ballagott lefelé, megfogta a bicikli kormányát és a kapuhoz bandukolt. A kilincs azonban nem nyílt. Egy kicsit erősebben próbálkozott, de nem tudta lenyomni. Talán valamit meg kell nyomni hozzá? Fürkészve pillantgatott jobbra-balra, de semmit nem talált, amivel kinyithatná. Fejvakargatva álldogált néhány percig, mire férfiúi büszkeségét legyőzte a tény, hogy ezen nem fog kijutni segítség nélkül. Ismét letámasztotta a biciklit, visszament Allison ajtajához és bekopogott, majd várt. De semmi nem történt, ezért benyitott. - Allison, öhm izé… tudnál egy… – az egyik szobából dobbanást hallott, és kíváncsian arra felé tekintgetett, majd lábai megindították. Nem kellene, tudta, de a lány nem válaszolt. Lehet, hogy baja esett. Talán Siriuson megbukva beverte a fejét, és most éppen haldoklik. Hívni kell mentőt és… a gondolat gyorsabb tempóra sarkallta. Bevágódott egy ajtón, és egy pillanatra azt hitte két Siriust lát, de igazából csak az egyik hasonlított németjuhászra, de ezt pár pillanatig fel sem fogta. Amikor végül leesett neki a tantusz, egy ideig csak tátott szájjal meredt előre, keze görcsösen a kilincsre fonódott, majd hirtelen elkezdte becsukni az ajtót. – Bassza meg – mormolta rémülten. Szíve hevesen vert. Ez az vadbarom Allison tényleg farkast tart a házában. A rohadt életbe, hát mondhatta volna, hogy a németjuhászon kívül van másik házőrzője is, akkor inkább odakint csönget és kopogtat, amíg a lány elé nem jön. Jelen pillanatban nem érdekelte merre tanyázik Allison, csak az, hogy az ajtót elég gyorsan csukja be, még mielőtt a dög neki támadna.
Jonathan fel adja, nem találgat, hogy mennyi idős is vagyok, ami jó tudni. Valamint, azt is meg tudom, hogy az általam mondot filmek egyikét se látta, és bár azt mondja, szerintem nem fogja megkeresni, se meg nézni. De, mondjuk ez engem nem is érdekel, hogy meg nézi e őket, vagy nem. Talán nem is tetszene neki, ezért gondolom, hogy jó lesz így. Meglepetésemre, elméletileg, lenne vérfarkas, de ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy gyakorlatban is be válalná a dolgot. Jonathan, mostmár el akar menni, és nem is tartom őt vissza, ha menni akar, hát had menjen. - Szívesen, és remélem még találkozunk. - Ölelem át jonathant, majd ki engedem őt, de csak be csukom az ajtót, de nem zárom be. Egyből a hállóba indulok, és Sirius is követ engem oda. A bikinimet, le veszem aztán farkas alakomat veszem fel, ráadásul a normális farkas alakomat. Ekkor, egy ismerős hangot hallok kintről, amitől valamiért rossz érzésem támad. Pont ezért ugrok le az ágyról, a padlóra. Majd ismét meghallom Jonathan hangját, ezuttal sokkal közelebrő hallom. Majd oda fordulok, és valoban jonathan az, és lát engem farkas külsömben. Hát, van három választásom, az egyik, hogy végzek vele, a második, hogy elviszem őt a őrzők höz, akik törlik a emlékét, így nem fog emlékezni az egészre, vagy be harapom őt, így a kölyköm lesz. A döntésem, gyors és határozott, és különben is már vágyom egy saját kölyökre, így a hármas variációt választom. Ezen el htározásomban indítom meg felé a rohamot. Gyorsan ott vagyok, mielött még bezárja az ajtót. Gyorsan ott vagyok, és a vádliába harapok, és nem fogom magam vissza. Ha Jonathan el ájul, én is el engedem, majad vissza alakulok, és a srácra nézek. Ha nem ájult el, akkor még fogva tartom, és közben élvezem a finom meleg vérét.
Nem nagyon tudott magához térni az ölelés okozta izgalomtól, talán ezért sem tudott végül kimenni a kapun, mivel minduntalan máson járt az esze. És nyilvánvalóan ez játszott közre abban is, hogy hívatlanul visszatért Allison házába, pedig nem kellett volna, nagyon nem. Ez a gondolatmenet zakatolt agyában, amíg próbálta behúzni az ajtót, de nem volt elég gyors. A farkas rárontott és belémart. Felordított fájdalmában és meglepetésében, és fogalma sem volt, hogy melyik miatt, hiszen még alig érezte, hogy egy rohadt bestia marcangolja a lábát, de gyanította, hogy hamarosan veszett mód fogja kínozni, ha a farkas nem dönt úgy, hogy a lábszár helyett inkább a torkának támad. A fiú abban a pillanatban hátra esett, amint megpróbálta a farkas pofájából kihúzni a lábát. Természetesen ez eleve halvaszületett öltet volt, de nem tudott ellene mit tenni. A farkas ide-oda rángatta lábszárát, és Jonathan látta, ahogy az ajtókeretre és a padlóra bíbor vér fröccsen. Egy kósza pillanatig arra gondolt, hogy a farkas felsértette az ínyét és az vérzik, de aztán rá kellett jönnie, hogy saját vérét látja modern festészetként beteríteni a környezetét. Arcából minden vér kifutott, épp lábával a farkas pofája felé célzott, és kétségbeesetten rugdosta a dögöt, ahol érte, de úgy tűnt, meg sem kottyan neki. Kiutat kereső elméjének egyik szegletében felvillant, hogy az adrenalintól hajtott állatok nem igazán érzékelik a fájdalmat, csak majd a csata végén fogják fel, hogy milyen sérülés érte őket. Valahogy Jonathan is így volt evvel. A fájdalmat elűzte a rettegés, és a kémiai reakció, ami a testében végbement. Amikor rájött, hogy nem lesz képes a farkast lerúgni magáról, megpróbált hasra fordulva valamilyen fegyver után nézni, és közben a nappali felé kúszni, de a fekete jószág vasállkapoccsal tartotta őt. Egy centit sem volt képes mozdulni, míg végül feladta a próbálkozást és újra hasztalan rugdalózásba kezdett, miközben kétségbeesett, könnytől áztatott arca egyre sápadtabb lett. - En… gedj… már… el – tagolta sírva, miközben ütemesen, de egyre gyengülő erővel rúgta a farkas pofáját… hiába. Vére már ragacsos tócsában terült szét a padlón, és Jonathan kezdte felfogni, ha nem tesz valamit gyorsan, akkor vége lesz a dalnak, és holnap, a másvilágon fog ébredni. A felismerés újult erővel tört rá, de ahogy jött, úgy foszlott is szerte, ha eddig nem volt képes lerugdosni magáról az állatot, akkor ezek után sem fog menni. Látása kezdett homályosodni, nyilván a vérveszteség következménye, és érezte, hogy teste minden porcikája remeg. Hányinger kerülgette, és nedvesség csorgott végig gatyájában. Na, szép, behugyozva fog megdögleni. De talán felszárad, mire a halottkém megérkezik, és nem lesz akkora blamázs. Egy idő után, már nem is küszködött. Látása kezdett beszűkülni, ahogy hallása is, és a sötétség kezdett rászaladni elméjére. Elvérzik, és meghal. A farkas pedig még csak nem is esik a torkának, ahogy annak lennie kellene. Talán nem hal meg rögtön, és az állat megelégszik azzal, hogy a lábát lerágja, akkor talán még élhet, és talán Allison is visszatér, akárhol is van… Utolsó gondolata Siriusra terelődött. Miért nem segített rajta? Hiszen… hol is volt? Valahol ott feküdt a szobában, de az emlékek kezdtek elhalványulni és üressé válni. Várta a sötétség, és Jonathan Moron, aki alig töltötte be a tizenhét évet, minden mentális erejével küzdött a feketeség ellen, de hiába… magával ragadta, de legalább a fájdalom is megszűnt, és egy pillanat alatt a szégyenérzet is elenyészett.
Mikor, megtámadtam nem sikitozott, inkább küzdött velem, hogy engedjem el. Meg kell hagyni, eléggé kitartó, akárcsak én, de én tovább bírtam mint ő. Jonathan a vége felé már sírt is, ami ugyan meg érintett, de akkor sem engedtem el. ~ Kitartást kicsim, mindjárt vége van. - mondom neki gondolatban, amit még nem hall, hisz majd tanitanom is kell őt, meg egy csomo más dolgot is kell még vele csinálnom. Miután, végre el ájult, el engedem, és ismét emberi alakomban vagyok, ráadásul mesztelenűl. Szét nézek, és látom, hogy van egy kis vér, de nem a szobámban, hanem az elő szobában, így elég gyors lesz a takarítás, de elöbb még Jonny val kell foglalkoznom, mielött még ki purcanna itt nekem. Gyorsan fogok két tiszta rongyot, és azzal állítom el a vérzését, meg még valamit ki kéne találnom, hogy pótoljam a veszteségét, így csinálok neki egy röktönzött infúzió félét, hogy segítsek rajta, és csak a cipőjétől fosztom meg, hogy ne legyen ebből baj. Csak utánna állok neki a takarításnak, hogy el tüntessem a vért. Eleg gyorsan végzek, így van időm megint Jonny ra néznem, aki első rá nézésre valamivel jobban van. Meg tehetném, hogy vele alszom, de ő idegen, és amúgy se akarom, hogy másnap arra ébredjen, hogy vele vagyok egy ágyban. Így csak be takarom, és óv intészkedés képen, az ágyamhoz bilincselem őt, hogy ne huzza el a csíkot, míg én alszom. Utánna, még egy csókot is kap tőlem, majd meg simitom őt. - Jó éjt Jonathan. - Mondom, mire kapok egy nyöszőrgés félét, amire kedvesen el mosolyodom, de holnap minden bizonnyal, lesz gondom vele bőven, azt már előre látom. A szoba ajtaját, csak be hajtom, de a bejárati ajtót, viszont már zárom. Utánna, a nappaliba megyek, ahol előveszem a laptopomat, és azon nézek meg egy filmet, majd utánna álomra hajtom én is a fejem. (Ha akarsz, írhatsz, de nekem még meg kell tudnom, hogy mi most a te endő, hogy kell-e valakinek jelezni, hogy be vagy harapva. Utánna, irány a szálloda, vagy a őslakók uduja. Ezen még gondolkodom.)
Erőtlenül nyitotta fel a szemét, és sötétség vette körül. Néhány percnek el kellett telnie, mire rájött, hogy már nem alszik, vagy mi a fenét is csinált eddig. Halványan derengeni kezdett egy farkas és egy nőszemély, de azt nyilván csak álmodta. Olyan nincs, hogy valaki egy farkast tartson a házában… az… az állatkínzás lenne. Mégis rossz érzés fogta el. Ahogy a szeme hozzászokott a sötétséghez, egyre inkább ki tudta venni a környezetét. Nem volt képes megmozdulni, mindene zsibbadt, mintha egyszerre feküdte volna el az összes testrészét. Ami persze lehetetlen. Nem a szobájában volt, de furcsán ismerős volt minden. Testébe lassan kezdett visszatérni az élet, de csak annyira futotta erejéből, hogy oldalra billentse a fejét. Valami állványféle volt mellette, amiről egy vékony cső húzódott egészen a karjáig, ott pedig egy tű volt a bőre alá szúrva. A bemeneti seb ragtapasszal le volt ragasztva. - Mi a…? – hangja erőtlen volt, száját alig bírta mozdítani. Megpróbálta megszabadítani magát a tűtől, mivel gyűlölt mindent, ami orvosi eszköz volt és hegyes. A terve elég egyszerű volt, odanyúl a jobb kezével és kihúzza a tűt, de a keze nem mozdult, mintha le lenne kötözve. Amikor valahogy úgy tudta tekerni a nyakát, hogy odapillanthasson, a szíve nagyot dobbant ijedtében. Egy bilincs volt a csuklóján… Lehunyta a szemét és gondolkodni próbált. Tudata kábultan lebegett a semmiben egy ideig, majd mintha el is aludt volna, de ebben nem volt biztos. Azt azonban tudta, hogy rövidnadrágja zsebében rezeg valami, ahogy azt is érezni kezdte, hogy lábszára hasogat, és mintha forró viasszal öntötték volna telibe. A fájdalom nem volt eleinte vészes, de egyre intenzívebbé vált. Figyelmét, azonban a zsebében rezgő valami egy időre elvonta, de aztán rájött, hogy csak a telefonja. Biztos ébresztőre állította… Mégis megpróbálta előhalászni, de közben egy időre elnyomta az álom, hogy aztán újra felébressze a rezgés. Mikor nagy sokára képes volt elővenni, a kezébe fogta és megnyomta a kijelzőt. Az anyja képe vigyorgott rajta, és úgy tűnt pont őt hívja. Többször próbálta felvenni, és vagy a tízedik alkalomra sikerült is neki, hogy aztán ügyetlenségében az ágyra ejtse. A vonal élt, és hallotta az anyja hangját a túloldalról. A cső nem gátolta nagyon, hiszen elég hosszú volt, de Jonathan azt sem bánta volna, ha a mozdulatai hatására kiszakad a tű belőle. A telefont újra megfogva a füléhez emelte és álmosan beleszólt. - Igen? – hangja nagyfokú érdektelenségről árulkodhatott, pedig pusztán képtelen volt másképpen beszélni, mintha be lenne lőve. Vajon milyen anyag juthat be a szervezetébe? Jonny ezen a ponton nagyon szerette volna kihúzni magából a tűt, ezért miközben anyja ideges, feszült és reménykedő hangját hallotta, testét megfeszítve az oldalára fordult, és gurulva arrébb hempergett. A keze kissé kicsavarodott, de elérte a célját. A tű vért és bőrdarabokat tépve kiszakadt belőle. A fájdalom szúnyogcsípésnek tűnt csupán, de nem érezte, hogy kábulata múlna. Nyilván sok időnek kell eltelnie, vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem kábítószert kapott. Mindegy. – Anya… le vaok kötözve itt… - fogalma sem volt, hogy hol lehet. Talán hangja nem is volt érthető, nem tudta, hogy mennyit hall belőle az anyja, de remélte, hogy küld ide valakit, akárhol is van éppen. Azt sejtette, hogy valaki lekötözte, de nem emlékezett a farkasok kívül senki másra… apropó farkas. Nem kellene neki halottnak lennie véletlen? Az a dög szétrágta a lábát. Egy időre elvesztette figyelmét a telefonon átszűrődő hangok iránt, és a lábát figyelte. Be volt kötve, és kissé fájt is, de egyáltalán nem volt vészes. Persze lehet ez a zsibbasztó szer hatása… - Anya… kélek segíss – szintén nem volt hangja kétségbeesett, csupán álmatagon és motyogósan hangzott. És ha a fogva tartója, vagy akárki nem hallotta meg a telefonálását, akkor még néhány percig folytatta a könyörgést, aztán a világ kezdett anyagtalanná válni és Jonathan belemerült a sötétségbe.
Kezdőlap
