Bár mind a ketten ugyanúgy doktornak hívhattuk magunkat, mármint szakmai szempontból, valahogyan most kezdtem azt érezni, hogy hatalmas szakadék van kettőnk között. Lehet, hogy a sebész megnevezés jobban illett volna mindkettőnkre, de kezdtem realizálni, hogy baromira más a munkánk. Nem voltam buta, nem arról volt szó, de eddig valahogy nem esett le, hogy ekkora a különbség. Márpedig ezek szerint de. És egy picikét, de talán csak egy picikét éreztem, hogy Arthur nem tart engem annyira, mint saját magát. Hogy az évek vagy a lenézés beszélt belőle, ezt még nem tudtam eldönteni. Az viszont valóban érdekelt, hogy mit tud nekem tanácsolni. Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna. Egyáltalán nem számítottam a válaszára és arra, hogy ennyire különbözik a véleményünk az emberi életeket illetően. -Valóban relatív Señor Arthur, hiszen mindenkinek van típusa a szerelemben is. Oké, nem szeretném ezt is idekeverni, de érti, hogy mire gondolok. Az ember nem adja csak úgy magát oda annak, akivel nincs valamilyen szintű vonzalom, tehát viszonylag fontos a kinézet abban a helyzetben -miért teszek úgy, mintha valami nagy szakértője lennék a témának? -Ennek ellenére mindenki, aki használja a közösségi oldalakat, szeretne másra hasonlítani a legtöbb tanulmány szerint. A kezeim között forgattam a kávéspoharamat. Valahogy már nem is az íze érdekelt, hanem hogy a kínos semmittevést elkerülve igyak belőle. Sose tudtam ilyen helyzetekben rendesen viselkedni, hiszen kezdtem úgy érezni, hogy túl sok személyesség kerül a témába. Ha így folytatom, kénytelen leszek még egy kávét kikérni a pultnál. Vettem egy mély levegőt: -Az a baj Arthur, hogy a kettő kéz a kézben jár. Ha az ember foglalkozik azokkal, akiknek javíthat az életén és újra széppé varázsolhatja őket, akkor becsúszik egy-egy másik eset is. Akinek botox kell, akinek a mellével van baja… Mivel még csak most kezdek igazán bele a szakmába, nem a pénz érdekel, tehát nem fogom azért elvállalni, mert ajánl x ezer dollárt. Nem. Én szeretem tudni az indokokat, hogy miért van szüksége erre. Lehet, hogy ettől egyre kevésbé tűnök „profinak”, de nekem fontos az, hogy valóban elégedett legyen mindenki, aki betér hozzám. Megdörzsöltem az arcom. Annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy keveset beszélek, egyre jobban áradtak belőlem a szavak. Mint amikor megnyitják a gátat és nem szép lassan, hanem egyszerre zúdul ki az a sok víz. Nem tudom, hogy miért, de úgy éreztem, hogy meg kell védenem a szakmám, azt, amibe beleszerettem, ami miatt úgy éreztem, hogy megéri a századik kávét is meginni, hogy egész éjszaka tanulni tudjak és érdekességeket olvasni. Lehet, hogy az zavart, hogy úgy éreztem a doktor szívsebész bácsi lenézi a szakmám, mert ő annyival fontosabb? Egy fokkal biztonságosabbnak tűnt az érzelmek és a személyes dolgok helyett a tények mezejére evezni. -Látja Arthur, ez is bizonyítja, hogy az emberek szeretne a szépségre törekedni, Talán ez így van kódolva az agyban, hogy minél vonzóbbak legyenek mások számára, hiszen a szaporodás szempontjából nem mindegy, hogy milyen vonásokkal rendelkezik az illető -el sem hiszem, hogy ilyeneket magyarázok, te jó isten. -A középkorban, amikor térhódítást nyert a kereszténység, akkor bűnnek tartották az effajta műtéteket, hiszen meg merték változtatni az Isten által adott testet. Érdekes dolog a vallás, de lehet, hogy jobb, ha ebbe nem megyünk bele -sose voltam vallásos, elmentem néha templomba, de sosem a mise kötött le, hanem a mozaikberakásos üvegek. Hupszi. Sajnos vannak azok az esetek, amikor egyáltalán nem tudom befogni, ez is egy olyan pillanat volt, amikor visszatértem a saját indokomhoz és megint dőltek belőlem a szavak, miközben nekiállt enni. Nekem még mindig nem volt étvágyam. -Tudta azt Arthur, hogy az első női plasztikai sebész csak az 1900-as évek elején kezdett el tevékenykedni? Túlságosan férfiasodott a szakma és szeretném bebizonyítani, hogy a nők ugyanolyan jók ebben. Talán már senkit nem fog meghatni és nem vonulok be úgy a történelemkönyvekbe, mint Suzanne. De azért jó lenne tenni valamit. Száz év alatt remélhetőleg fejlődött annyit a helyzet, hogy majd nekem is legyenek vendégeim, akik miattam és nem a műtét miatt járnak be. Szép dolog az álmodozás, én pedig rendszeresen elmerültem ezekben. Mert persze, hogy megvolt az öt éves terv, amiben minden csupa pozitív és vidám volt, de majd elválik, hogy a valóság mit hoz. Megközelítőleg hozhatná azt, amit én előre kitaláltam. -Nem mondom, hogy meg tudom változtatni az Ön véleményét és nem is ez a célom. Értem én, hogy idősebb és más a szakterülete és több a tapasztalata, én csak szerettem volna bemutatni az én oldalam Señor -az ujjaimmal a morzsákat szedegettem a tányéron. Valahogy nem éreztem túl magabiztosnak magam, így nem mertem a férfi szemébe nézni. A gyakornokokat amúgy is gyakran lenézték, csak tudnám miért, amikor mindenki így kezdte. Magamhoz húztam egy szalvétát és egy tollat a táskámból, majd felírtam a telefonszámom. -Nem hinném, hogy a gondolatmenete után bármikor is plasztikára lenne szüksége, de ha így alakul, ne habozzon felhívni vagy írni egy üzenetet Arthur. Talán akkor szakmailag is be tudom Önnek bizonyítani, hogy nem ördögtől való a dolog -mosolyodtam el. Mondjuk az se ártott, hogyha valaki tudja a telefonszámom pluszban. Biztonságosnak tartottam Alaszkát, dehát ki tudja.
Dora eddig sem volt kimondottan szűkszavú, de úgy tűnt, hogy mivel szemmel láthatóan valamiféle érzékeny pontjára tapintottam, még jobban megeredtek a szavai. Sok olyasmit mondott, ami talán igaz volt, de ennek ellenére én pont ennyire nem tudtam mit kezdeni vele. Ismertem a intimitást, mint gyakorlati fogalmat, nem volt számomra idegen, ám a kimondott vonzalom, mint olyan - igen. Minden, amit ebből feldolgozva megtapasztaltam, az kiterjedt egyfajta bizalom és önkéntelen biológiai kölcsönhatások összességre. A kifejezéstelenül hallgató arcom csak akkor csillant fel legközelebb, amikor tanulmányt emlegetett. - Az emberek nagyon sok mindenért... odaadják magukat. Ez is a túlélési ösztön része. - rántottam vállat elgondolkozva, és a vonzalmat, mint olyat, még mindig háttérbe helyeztem - Ez a közösségi média előtt is így volt, ennek a velejárója pedig véleményem szerint egyfajta elkorcsosulás, és hiba támogatni. Ahogy azt is, hogy a kórosan elhízott embereket kevesebb kritika érje, mint mondjuk a dohányosokat, pusztán azért, mert az egyik a testképet érinti, a másik pedig egy hasonlóan rongáló szokást. Miért kellene egyiket vagy másikat jobban elfogadni? Így, vagy úgy, mindkettő károkat okoz a személyekre is és a környezetükre is. Más területen, de attól még így van. A világ a "szépséget" és az önkifejezést élteti - holott például, a túlsúlyosak esetében a járulékos betegségek épp annyi kárt okoznak, mint akár a dohányzás. Aztán, amikor elmeséli, hogy mi motiválja igazán, végképp nem értem, miért volt szükség arra, hogy a saját szavaival elmondja pontosan ugyanazt, mint amit én állítottam az imént. Azt hiszem, lassan némileg kezdett megterhelni mindaz, ami a külvilágból és legfőképpen Dora felől áradt felém. Talán mégsem volt jó ötlet leülni. Talán mégis jobb lett volna az autóban. - Mint a szakmában kezdő, egyelőre örüljön, ha kap egy stabil állást. - azzal egyet tudtam érteni, hogy eleinte azt kapja majd, ami jut - Kivéve persze, ha van elég pénz a zsebében ahhoz, hogy rögvest magánpraxissal kezdjen bele az életbe, és további appanázsa ahhoz, hogyha valóban erkölcsi alapon kíván dönteni, kitartson nyugdíjig. Engem őszintén nem érdekeltek az érzelmi indokai és meglátásai. Számomra az orvoslás egy feladat volt, egy jól leírható tudomány része, amibe nem fért bele semmiféle érzelem vagy mögöttes gondolat. Talán ezért is vagyok olyan jó benne. Talán ez a felfogás kell ahhoz, hogy nagyot lehessen alkotni - ámbár, az ebből fakadó büszkeség érzése is épp annyira kevéssé járt át, mint az érzelmi megértés. Tudom,, mi vagyok. Tudom, ki és milyen vagyok - ebben Sabine sokat segített, és éppen emiatt tudom, hogy nem várhatom el mástól, hogy osztozzon a gondolataimon. És azt is megtanultam, hogy ilyesmiből nem szabad veszekedést generálni. Úgyhogy hagytam, koncentráltam arra, hogy elengedjem mindazt, amibe Miss Morano annyira kapaszkodott. Inkább témát váltottam, és olyasmiről beszéltem, ami a szakmához kapcsolódó, röpke érdekesség lehetett. De újfent "ki lettem javítva" és ez frusztrált. - Igen, természetesen tudom. - bólintottam a kérdésére, az első, modernkori, női plasztikai sebész kapcsán - Suzanne Blanche Gros Noël, francia doktor, akár csak én. - és a nevét is akcentus nélkül mondtam el, ez pedig némi otthonosságot csent a szívembe, de ugyanakkor - Ha már említette, sosem vonnám kétségbe a nők képességeit, ám a feminizmus ötletét rendkívül túlzónak tartom. Tegye csak azt, amit legjobb tudása szerint tud, aztán majd meglátja, hogy a történelem kerít-e maga köré valamit. Itt, az államok legészakibb, legelhagyatottabb részén? Aligha. De fiatal még, előtte az élet. Talán a mostanra kialakult versenyszférában is elérhet olyasmit, amiről álmodik, hiszen - fogalmam sincs az adottságiról - úgy, ahogyan neki sem az enyéimről. - Azt mondják, hogy álmodni szép dolog, szóval ne keseredjen el. Bármit is csinál, a magáénál mindig is lesznek hasznosabb szakmák. Talán ez is megint úgy hangzott, hogy semmibe sem veszem, pedig saját magamat is belevéve a világra gondoltam. Minek orvos, ha jól képzett katonák menthetetlenre sebzik a testet? Minek katona, ha egy jó vezér nem viszi háborúba a nemzetet? Sorolhatnám. De nem teszem. - Az ördög nem létezik. Volt helyette más, akit Alignaknak hívtunk, és hiába volt a maga módján egy igenis bizonyítható, ártó szándékú entitás, kétlem, hogy a plasztikai sebészet létét neki köszönhetjük. Egy darabig csak a szalvétára írt telefonszámra meredtem, mire újra felötlött bennem a Lista, annak minden elemével együtt, szóval... a zsebembe hajtogattam a sebezhető darab papírt. - Köszönöm, igazán kedves. - szóltak a szavak betanultan, miközben utoljára megtöröltem az arcom a saját, írásmentes szalvétámmal - Az biztos, hogy én nem fogom felhívni saját magam miatt, de ha északon esetleg szükség lenne valakire... Hm. Talán. Megdörzsöltem kissé az állam - a plasztika rajtam nem sokat változtatna adott állapotomban, de ha úgy hozza a szükség, talán lesz egy kontaktom. - Még egyszer köszönöm a reggelit. - mosolyodtam el gépiesen megint, és felálltam a székemből - Ne adja fel, még csak most kezdett el igazán beletanulni. Mást nem tudtam mondani.. És ha csak nem mondott vagy tett olyasmit, ami maradásra kényszerített, célomban állt visszasétálni az autómhoz és elindulni észak felé.
Hogy elsősorban kinek is akartam bizonyítani magam és a saját igazam? Bár a helyes válasz az előttem ülő Señor lett volna, de nem, én ismét magamnak akartam. Egyszer tuti emiatt kerülök bajba, de hát… egye fene. Rosszabb mindig lehet a szituáció, de ezúttal reménykedtem, hogy jól jövök ki a helyzetből. -Az a helyzet Arthur, hogy ebben sajnos egyetértek Önnel. Mármint azért sajnos, mert ezellen nincsen olyan logikus érvem, amit fel tudnék sorakoztatni. De vajon ezeknek az embereknek nem jár ki ugyanaz a szépségérzés, mint a véknyaknak és a modellalkatúaknak? Vagy a túl vékonyakat kell idealizálnunk, ahogyan a húszas években? -elmélkedtem. Néha eszembe jutnak ilyen hülyeségek, de közel sem biztos, hogy ezekre vannak értelmes válaszok. Bólogattam Arthur szavaira, igaza volt. Egyelőre baromi hálás lehettem Bruno-nak, hogy álláslehetőséget ajánlott és ez szinte több volt, mint amire vágyhattam. Valamilyen szinten megmentette az életem, akármilyen dramatikusan is hangzik ez, de eszemben sem lenne ezt soha bevallani neki. Valahogy nem állt rá a szám, hogy így hálálkodjak bárkinek is. Legalábbis egyelőre nem tudtam ilyen helyzetet elképzelni. -Bár nem mondom, hogy rosszul éltünk, azért a tisztességes munkával jobban érzem magam. Mármint érti, jó tudni, hogy mindezért én dolgoztam meg, nem pedig korrupcióval és vagy csókosság miatt vagyok ott, ahol -megvontam a vállam. Úgyis érti, hogy mire akartam kilyukadni, értelmes embernek tűnt az eddigiek alapján is. Néha szörnyen szarul fejezem ki magam. Könnyebb arra ráfogni, hogy spanyolul értelmesebb lenne a mondat, mint angolul. Jó, nehezen ismerem be, ha valamit elcseszek. -Oh, ezt nem is tudtam, hogy ön francia Señor Arthur. Vagy inkább legyen Monsieur Arthur? -nagyjából ennyiben ki is merült a franciatudásom ebben a formában. Másféle francia jobban megy -hehe. Egyszer talán érdemes lennem megtanulni franciául, ha már 220 millió ember beszéli. Bár talán egyelőre elég a spanyol és az angol, azzal még nem volt akkora probléma. -Van azért különbség a túlzó feminizmus és aközött, hogy egyenjogúak legyenek a nők. Nem szeretem én sem, ha valaki a végletekig elmegy egy ideológia miatt. Éppen ezért az arany középutat kell megtalálni. Az előttem lévő kávéba kortyoltam. Bizonyos esetekben én is a végletek embere voltam, például az említett ital iránti függőségem kezdett nem túl egészséges méreteket ölteni. De talán nem is ez volt a legjobb példa. Nem éreztem magam késznek arra, hogy ilyesmit megemlítsek az előttem ülő férfinak, így csak bólogattam, mint azok a kutyák az autóban. Mi értelme ennyi észérvet felsorolni, ha Arthur nem hiszi, hogy az én munkám legalább olyan hasznos, mint az övé? Meggyőzni úgysem tudom, erőszakot pedig nem állt módomban alkalmazni és nem is akartam. Én nem vagyok olyan típus és remélhetőleg soha nem is leszek az. -Erről sajnos nem tudok nyilatkozni, de szeretem azt képzelni, hogyha létezik, akkor Prada van rajta -borzasztó a reggeli humorom, de magaslabdának ítéltem meg. Valószínűleg addig jó nekem, amíg ilyenek járnak az eszemben. Figyeltem, ahogy elrakja a zsebébe a szalvétát a telefonszámommal. Tényleg nem gondoltam, hogy megváltozik ezek után a véleménye, de talán egyszer még együtt tudunk működni, akár egy páciens által. Szép remények egy idealistától. De inkább vagyok idealista, mint olyan, aki mindenben a rosszat látja meg. -Nagyon szívesen Señor, örülök neki, hogy ezzel hozzájárultam a… a napjához -szép volt Dora, egyre butább vagy. Inkább rámosolyogtam, az még legalább ment. -Mennyire lenne elcsépelt, ha azt mondanám, hogy a feladás nem szerepel a szótáramban? Valószínűleg nagyon, ismerve, hogy hány ember mond ilyeneket nap mint nap, de köszönöm a beszélgetést Arthur. Jól esett szakmabelivel beszélgetni a meglátásokról -szélesedett ki a mosolyom. Tényleg hasznos volt látni és hallani más véleményét. Amikor felállt, akkor továbbra is mosolyogva integettem neki. Ideje volt, hogy útra keljen, pláne, ha még olyan hosszú út áll előtte. -Jó utat és kitartást Señor Arthur -az illem szerint kikívánkozott belőlem a rendes elköszönés. Hátradőltem a székemben és felhajtottam a maradék kávém. Talán mégsem volt teljesen haszontalan az a második vagy harmadik kávé, amiért sorban álltam.
Kezdőlap
//
