- Egy latte lesz szokás szerint. A pult mögött álló fiatal leányzó már automatikusan vési is fel a nevemet a papírpoharamra, én meg csengetem ki a megszokott összeget, mi magában foglal némi borravalót is. Egy ideje ennek hála kapok kis becsomagolt kekszet is a kávém mellé. Már az is megfordult a fejemben, hogy elhívom valahová a csajszit, mert szerintem nem a pasikkal szeret játszadozni, én meg úgyis bevállalós vagyok. Elvégre, nem járja, hogy a szexuális életem nulla, és hogy zavar, amiért Lester még mindig nem érkezett meg a meglepetés látogatásának keretein belül. Kellett nekem azt mondani, hogy nem szükséges hálálkodnia. Hovatovább, még abban sem vagyok biztos, hogy lepattintani érdemes volt. Mindenesetre azóta jó pár névjegykártya van a birtokomban, mert nem kevesen hívtak táncra a masszázsuk után, és azt hiszem, hamarosan beleugrom a mélyvízbe ilyen téren. Frusztrál már nagyon, hogy olyan rég nem mertem senkivel sem ágyba bújni. - Köszönöm! Szép napot! Kacsintottam a kis barnára vidáman, aztán elriszáltam a feszes nadrágba bújtatott hátsóm a megszokott asztalomig, és előkaptam az aktuálisan olvasott könyvemet, hogy míg lassan lecsorog a torkomon a kávém, haladjak benne kicsit. Sokra azonban nem jutok, hiszen leül szemközt velem egy csaj, és előad valami kamu dumát, amivel kétségtelenül lezárni óhajt valakit. Na jó, hát ha már csípőből ledrágámozott, azt hiszem, akkor tragédia nem lesz, ha teszem azt, ami első körben eszembe jut. - Szia! Azt hittem, sosem érsz ide. Emelkedtem fel a székemről, és az arcát simítva tarkója mögé csúsztak ujjaim, hogy azt asztal felett ejtsem rabul ajkait egy meglehetősen mély, bensőségesnek ható csók keretein belül. Csak pár pillanat múlva pillantok fel, hogy a pasas kereket oldott-e, és már hála az égnek kifelé tart, bár páran azért kocsányon lógó szemekkel bámulnak, kiváltképp a pasik, meg a pultos csaj, az arcán átsuhanó csalódottság egész beszédes, szóval tényleg bejövök neki. Holnap majd rápróbálok a dologra, egész felcsigázta az érdeklődésemet a téma. Végül eleresztem a mellém vetődőt, aki remélhetőleg nem kapott instant szívrohamot az arcátlan megmentési kísérletemtől. - Elment. Ülök vissza a hátsómra mosolyogva, majd fene elégedetten nem vagyok rest hozzátenni még valamit. - Elkentem a rúzsod, bocs… Nem tűnök túlzottan bűnbánónak, az a nagy helyzet, mindenesetre nyúlok is a szalvétámért, hogy a saját ajkaimat letöröljem, nem mászkálnék egész nap rúzsfoltosan.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szemmel láthatóan az élet eléggé kedvezni akart nekem, hiszen könnyedén sétált be az, akit kerestem, de nem leltem ott, ahol reménykedtem meglelem. De talán így jobb is, hiszen egy ilyen helyen sok minden megtörtént, s még egy idióta flúgos is a kezemre játszik, mert nem érti azt, hogy mit jelent a nem. Azt hiszem ilyen téren a férfiak még inkább hülyébbek lettek. Régen se túl könnyedén fogták fel, de most meg még inkább nem. Egészen kedves városnak tűnik ez a hely is, talán még jobbnak is, mint a másik. Nem annyira nyomasztó, hiszen itt nincsenek falkatagok. Másrészt meg igazán barátságosak ezen a helyen, vagy csak azért gondolnám így, mert a felépülésem után az első utam idevezetett? Ki tudja, lehet. Pillanatok alatt lépek a színre, amikor még mindig nem kopott le a kopaszka, de ami ezek után történik, arra én se nagyon számítottam. Meg kell hagyni nem egy szívbajos teremtés ez a nőszemély, de ennek semmi jelét nem adom, hanem könnyedén siklik az én kezem az arcára, majd igazán szenvedélyesen viszonozom a csókját, mintha ez lenne a megszokott és normális egyet. Semmi bajom a nőkkel, sőt, néha igazán remek örömszerzésre képesek. Talán még le is tesztelem, hogy tudjam mi a fenét eszik benne Lio. Ohh, ha ezt a közös barátunk látná, akkor biztosan nem bírná elviselni, de hát valamit nem kaphat meg mindenki. Végül még kap egy-két apró csókot ajkaira, mielőtt helyet foglalnék vele szemben. Könnyedén kortyolok bele az italomba, majd amikor közli, hogy elment a fickó, akkor megkönnyebbült sóhaj szakad fel a torkomból. - Köszönöm, hogy megmentettél tőle. Borzalmas egy személy volt, nem is értem, hogy miért nem értenek a nemből a férfiak. – jegyzem meg kissé bosszankodva, mintha tényleg annyira bosszantana, pedig csöppet se, de a színjáték már elkezdődött és nem most fogok kiszállni, ha már ennyire remekül sikeredett a belépő. - Semmi baj, egy ilyen heves kezdett közben nem csoda. – majd azzal a lendülettel kicsit meg is igazítom a vöröslő ajkaimat. - Esetleg maradhatok? Kár lenne egy ilyen remek kezdés után csak úgy tovasétálni, vagy tévednék? – hangom ártatlanul csendül, hiszen nincs bajom a férfiakkal se és a nőkkel se, ahogyan szemmel láthatóan neki se. Még a végén kicsit másképpen alakul majd ez a nap, mint elterveztem, de nem most fordulna először elő, hogy az ellenséggel kerülnék ágyba. - Honore vagyok, te? – mutatkozom be végül, majd kíváncsian pillantok rá, mintha én nem ismerném az ő nevét.
Nem szokásom ilyesmit csinálni, pasikkal bármikor, azaz, jó ideje velük sem, de nőkkel néhány elszórt, kíváncsiság szülte alkalomnál sosem volt több, viszont a jelenlegi helyzet elgondolkodtat, meglehet, inkább velük kellene próbálkoznom. Egyelőre azonban nem ragozom a dolgot, mert nem tudhatom, hogy mennyire lennék képes nyitni feléjük. Végül is a szex velük is ugyanaz egy testrész kivételével, a nők is gondolhatnak ugyanúgy másra, szóval nagyon velük sem lennék kisegítve. A büdös francba, hogy ennyire megtépázott az a kis gondterhelt félrepillantás. Soha nem érdekelt, mit gondol egy pasi, hogyha már ott tartottunk, mert minek. Egyik sem számított mélyebben, Lester is csak egy volt a sok közül, most mégis miatta vergődök. Röhejes az egész. A csók azért meglehetősen jól esik, és talán érzékibbre is sikerül, mint terveztem, de üsse kavics, ennyi legalább jó lesz a napomban. Azért annak örvendek, hogy a másik delikvens veszi a lapot, és nem kezd el a pofátlanságomon pattogni, mert azzal a saját helyzetét is tovább rontaná. Nem mindenki ismeri fel az ilyesmit, sokan menekülnének ki belőle. Kellemes meglepetés, hogy ezúttal nincs erről szó. - Ohh, hát a miért nem értenek a nemből dolgot én sem értem sosem. Egyébként nincs mit. Sok esetben egyébként nálunk nőknél közel sem olyan biztos az a nem, mint amennyire hangoztatni szeretjük, és nem szép, hogy ennek tudatában van a másik nem is az esetek többségében. Lester például nagyon is, ezért vagyok hálás, hogy még nem keveredett el ide, mert valahogy úgy érzem, egyre ingatagabb lábakon állok, és közel sem biztos, hogy harmadjára is le tudnám építeni. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy akarom-e. - Maradj nyugodtan, egyedül úgysem szeretek kávézni, tök uncsi. Biccentek, engem abszolút nem zavar, sokáig mondjuk nem fog tartani a „randevú”, mert mennem kell melózni, de egy negyed óra is kellemes más társaságában, szóval részemről a szerencse. - Hümm, sosem hallottam még ezt a nevet. Milyen nyelvjárásból ered? Jellemző, hogy rohadtul csak az jut eszembe, hogy Lester biztos tudná. Agyamra ment a szexmentes élet, ez tuti… Na sebaj, annyira nem érzem sürgetőnek a dolgot azért, csak olykor rám jön az öt perc. - Wendy, örvendek! Nem nagyon láttalak még erre, pedig minden reggel itt kávézom. Új lakó? Vagy turista? Mindkettő lehetséges, vagy csak egyszerű átutazó, kávé azonban mindenkinek kellhet…
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Mondanám, hogy nem szoktam idegenekkel csókolózni, de hát mi értelme lenne ezt letagadni. Néha ki kell próbálni azt, hogy mi a felhozatal ilyen téren is, hogy ki mennyire érti a dolgát és meg kell hagyni ez a nő egész jól csókol. Sőt, élveztem a dolgot, még annak ellenére is, hogy nem szokásom csak úgy nőkkel összegabalyodni, de hát kell a változatosság, így nem most leszek ilyen téren finnyás, hiszen ki tudja, lehet még meglepetéssel is képes lenne szolgálni. Így nem volt kérdés, hogy én is beszállok ebbe a fura játékba, s esetleg ennek köszönhetően még több szempárt vonunk magunkra, de hát kérem szépen az élet maga egy nagy színház, amit valakik remekül alakítanak, hozzák a rájuk osztott szerepet, míg mások eléggé pocsékul. - Talán igaz az állítás, hogy az eszüket lentebb hordják, mint kellene és ezért nehézkesebb a felfogásuk is. – gondolkozom hangosan és mosolyogva pillantok végig a helységben. A korábbi események után pedig kezd is helyre állni a rend az étteremben, ami jó. Nem kell most senkinek se ránk figyelnie. Én most vele akarok beszélgetni és jól érezni magam. Persze csak azért, hogy utána esetleg Lio lelkébe gyalogolhassak, de azért nem utasítanék vissza semmilyen élvezet vagy éppen mókát se. - Ezt örömmel hallom, féltem, hogy esetleg a könyved jobb társaság lehet nálam is, még egy ilyen beugró után is. – adom az ártatlant, ami annyira nem is nehéz. Persze azt csöppet se próbálom tagadni, hogy azért tisztában vagyok vele, hogy az égiek igazán adakozóak voltak, amikor a külsőmet formálták meg. Szavaira elmosolyodom, majd egy aprót legyintek is, miközben iszok egy-két kortyot az italomból. - Őszinte akarok lenni, akkor fogalmam sincs. Szerintem anyám egyik szappanoperájából van, amit olvas vagy éppen néz. Manapság már azzal nem tőrödnek, hogy utána miként fog boldogulni a gyerek a választott névvel. – felem könnyedén, egy apró lemondó sóhaj kíséretében. Manapság nem ritka az ilyen, így még hihető is a történetem, hogy onnét kaptam ezt a nevet és tényleg nem tudom, hogy melyik nemzettől is származik valójában. Nem kellene az alvilági életemet elemezni, pláne nem neki. - Én is nagyon örvendek! Akkor lehet itt lesz az ideje minden reggel itt kezdenem a napomat. – húzódik az ajkam ártatlan mosolyra. – Turista vagyok, de akkor ezek szerint te helyi vagy, vagy esetleg tévednék? Mivel foglalkozol, persze csak akkor, ha nem titok. – érdeklődöm tovább ártalmatlanul, mintha fogalmam se lenne.
Kellemes kacaj hagyja el ajkaimat, mikor meghallom a szavait. Egész szimpatikus így elsőre, meglátjuk, hogy a továbbiakban miként nyilatkozhatok róla, hisz azt mind tudjuk, hogy nem minden arany, ami fénylik. - Ohh, hát határozottan állíthatom, hogy a többség tényleg így van ezzel. – Jay legalábbis mindenképpen, nehéz is lenne letagadni, de ő ilyen, így szeretik, akik szeretik, elfogadva azt, hogy megállapodni jelenleg abszolút nem tervezi. Igazság szerint a jelenlegi hozzáállását látva meglehetősen nehéz elképzelnem, hogy Donnához olyan sok ideig hű volt. Kivéve persze a velem töltött alkoholmámoros éjszakát. Legközelebb majd megmondom neki, hogy akkor engedem az ölem közelébe eztán, ha épp nős lesz, és nagyon részeg. A régi hagyományokra adni kell, igaz? Azt hiszem, ez még tőlem is túlzás lenne, bár nem szoktam az alkalmi partnereim zsebében kutakodni eldugott jegygyűrűk után, határozottan nem érdekel, hogy ki-kit csal meg, annyira soha nem mélyedtem el senkiben intellektuálisan, hogy bármi komolyabbat tudjak róla. Semmi értelme. - Annyira nem vagyok könyvmániás, hogy jobb társaságnak tartsam egy személynél. – Oké, vannak olyan alakok, akiket a hátam közepére sem kívánnék, olyan szinten agyzsibbasztóak, de ő kellemes társaságnak tűnik, és bízom benne, hogy nem is tévedek nagyot. - Jesszus… azért szappanoperából nevet adni… Én egészen jól megvagyok a Wendyvel, bár néha hozzám vágják poénból, hogy hol hagytam Pán Pétert… – Szerencsére egész jó a humorom, szóval tudom kezelni a hasonló eseteket. -Mondjuk, te még hálás lehetsz, hogy nem valami brazil borzalom lett a névadód, mert akkor lenne vagy hat rohadt hosszú, kimondhatatlan tagú csodád. – Legalábbis a bemutatkozások valami hasonló szellemben zajlanak le az ilyen szennyekben, amibe szerintem titokban mindenki belenézett már legalább egyszer-kétszer. - Annyira nem biztos, hogy felemelő társaság vagyok, de szívesen megmentelek máskor is tapló pasiktól. – Lel viszonzásra a mosolya, nem kifejezetten gondolok mögé semmit, egyrészt, mert általában pasikra van beépített flörtszenzorom, másrészt pedig közel sem vagyok biztos benne, hogy megoldás lenne a problémámra, ha a nőkre gerjednék eztán. - Itt lakom igen, úgy egy éve költöztem erre, és év elején nyitott meg a masszázsszalonom. – Nem titok, utóbbi még reklám is lehet nekem, egy vendég pluszban mindig jól jön. - S ha már turista vagy, meddig maradsz? Gondolom, a civil életed előbb-utóbb visszaszólít. – Normál ember akkor vallja magát turistának, ha nyaral, vagy épp aktív pihenését tölti valahol, csupán ezért érdeklődöm efelől.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szavaira csak egy mosoly kíséretében bólintottam, mert vélhetően neki is eszébe jutott a közös ismerősünk, csak eme barnaság nem is sejtheti, hogy van egy közös ismerősünk és annyira nem is véletlen ez a találka. Bár az tény, hogy nem számítottam ilyen indításra, ahogyan arra se, hogy Fortuna még egy balekot is az utamba fog sodorni, hogy megkönnyítse a dolgomat, de sose bántam az ilyen meglepetéseket. Főleg akkor nem, ha a tervemhez közelebb vittek. Most pedig egész közel kerültem, legalábbis megoldódott a csatlakozási kérdés, s nem kellett valami bugyuta indokot kitalálnom ahhoz, hogy helyet foglaljak. - Ezt örömmel hallom. – hiszen vannak olyanok, akik a könyvek lapjait érdekesebbnek tartják az embereknél. Mosolyogva figyelem őt, majd belekortyolok az italomba. Másrészt meg igazán kellemes társaság volt, még annak ellenére is, hogy nem túlzottan a jó szándék vezényelt. Ő inkább amolyan járulékos veszteség lehet majd, ha úgy hozza a sors. - Az emberi kedvesség igazán határtalan. S igen, nem éppen a legjobb, de már megszoktam és legalább egyedi. – jegyzem meg egy kisebb kuncogás közepette, majd elnevetem magamat, amikor újra megszólal. – Nos, ez tény. Szerintem már megunnám az életemet, ha állandóan olyan hosszú névvel kellene bemutatkoznom, vagy nevet változtattam volna. – persze a név csak egy név, nem az határoz meg minket, legalábbis sokak szerint, míg mások szerint okkal kapjuk azt a nevet. Talán mind a két félnek igaza van, hiszen sokszor igaz az emberekre a nevük jelentése, mintha valami láthatatlan erő előre tudná, hogy kire milyen név fog illeni. - Talán csak alábecsülöd magad. Szerintem remek társaság vagy, s még a mentőötleted is roppant egyedi és magával ragadó volt. – sejtelmes mosoly pedig ott bujkál az arcomon, mintha csak azt akarnám kideríteni, hogy mennyi lehet bevállalós. - Ohh, masszőr vagy? Akkor biztosan arany kezeid lehetnek, vagy éppen ujjaid. Esetleg van még szabad időpontot, hiszen néha kell egy kis lazítás is. – szólalok meg ártatlanul, mint aki tényleg csak egy masszázsra vágyik. Turisták csinálnak ilyet, így gyanakvásra nem adhat okot a kérdésem. - Még magam sem tudom, hogy meddig maradok. Lehet pár napot, de az is lehet, hogy pár hetet. Attól függ, hogy mennyire tetszik meg ez a vidék és mennyire találok megfelelő társaságot ahhoz, hogy elüssem az időt. – s ekkor sokat sejtető pillantással nézek rá. – Akkor te egész jól ismered ezt a várost, vagy tévednék? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen a terv mindig közben alakul ki, ahogyan hozza a helyzet. Tudni kell változtatni a forgatókönyvön és én is azt teszem.
- Nem gondoltam sose jó dolognak, ha valaki a tárgyakat tekinti előrébb valónak. – Magyarázom mosolyogva, a nők tekintetében igaz mindig igyekeztem óvatosabbnak lenni, mert magamat ismerve sokkal rosszabb a fajtám, mint a férfiaknak. Nemes egyszerűséggel lényegesen számítóbbak tudunk lenni. Nincsenek lány barátaim, Prim az egyetlen, azt sem tudom, hogy jött össze így visszatekintve, jó eséllyel azért valósulhatott meg, mert ő olyan, amilyen, és nem egy dög, akivel nem szívesen oszt meg semmit az ember. Inkább pasikkal szeretek barátkozni, meg egyebeket persze, ne ragozzuk. - Valóban egyedi. – Szemben az enyémmel, ami ugyebár egyáltalán nem, noha ez sosem zavart, mert nem számít semmit a dolog, szóval nem is adok neki hangot a továbbiakban. A Pán Pétert, mint mesét úgyis szeretem, szóval nekem ez így tökéletes. - Éljenek a rövidítések, hála az égnek az enyém mindig rövid volt. Férjhez sem mentem, hogy szép hosszú dupla nevem lehessen. – Amúgy sem vennék fel dupla nevet, tök béna, meg az a barom még nem született, sőt, soha nem is fog erre a világra, aki engem feleségül venne. Marhaság a javából. A meglehetősen laza erkölcseim, az életvitelem, az, hogy Őrző vagyok, nem tesz éppenséggel jó feleség alapanyaggá, bármennyire is ez sok nőnek a vágyálma. Én nem kergetek lehetetlen illúziókat. - Ohh, ennél jobb ötletem nem volt, ez meg kézenfekvő, és a vágyálmaikkal ellentétben sok pasi nem tud mit kezdeni két nővel. – Kuncogtam, mert ez is tény, fantáziálnak hármasról, de kevesen képesek arra, hogy egyszerre két nővel törődjenek maximálisan, sokan egyel sem tudnak. - Igen, az vagyok, és mondták már, hogy jó kezeim vannak, ez tény, szabad időpontom akad, attól függ, mikorra kell. Még csak most nyitottam, és nincs kialakult vendégköröm, nem vagyok mindig betáblázva. – A helyzet az, hogy remekül érzem magam így is, halad a dolog, egyre többen jönnek, üres napjaim nem szoktak lenni, maximum nagyon hézagosak. Szerencsére azokban bőven ellátom őrzői feladataimat is, ha éppen akadnak, de ha menni kéne, hát a munkámat is gond nélkül otthagynám. - Ohh, szóval nem vagy időhöz kötve? Szabadúszó vagy munka terén? Az tök kényelmes lehet, nem köti a kezed semmi. A társaság meg… nos, nem tudom, mi neked a megfelelő társaság, talán segíthetek. – Kacsintok rá, noha azt nem tudom, én magam szeretnék-e az a bizonyos társaság lenni, de miért is ne köthetnék új ismeretségeket? Nincs abban semmi rossz. - Sajnos még nem olyan jól, mint szeretném, még bőven nem egész egy éve vagyok csak itt, szóval nem vagyok helyi. Jó eséllyel maximum csak térképpel tudnálak elnavigálni, ha lenne valamiféle utícélod. – Van pár hely, ahol gyakrabban megfordulok, azokat a területeket jobban ismerem, de ez bőven nem takarja az egész várost, Anchorage rettentő nagy.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szavaira csak bólintok és egy apró mosollyal az arcomon felelek csak rá, hiszen ezzel részben egyetértek. Bár azért a tárgyak varázsa is megvan. Persze attól függ, hogy milyen tárgyról van szó. Biztosan van olyan, akinek esetleg egy-egy tőr vagy hasonló dolog eléggé fontos tud lenni, de abban azért nem bíznék, hogy esetleg egy könyvet valaki hamarabbra venni, mint bármi más. Bár a mai világban sose lehet tudni. Én is jobban bírtam az emberi kapcsolatokat, ahogyan a kínzásokat is, azt pedig sok féleképpen lehet, de ez most mindegy is. - Köszönöm, igazán kedves vagy. – jegyzem meg barátságosan és ártatlanul, ahogyan egy idegen nő tenné. Számomra annyira nem volt idegen, még ha ő ezt nem is sejtette, de megint más valakivel személyesen találkozni, mint esetleg olvasni, kémkedni utána. Azt is mondhatnánk, hogy ő amolyan járulékos hozadék, hiszen én Lio után szimatoltam és az ő neve is felbukkant, így érthető, hogy most itt cseverészek vele, még ha amúgy nem is szoktam. - Igen, de nem tűnsz olyannak, aki csak úgy felvenné egy férfinak a nevét. Már bocsánat ezért, csak van egy ilyen megérzésem, de lehet tévedek. – pillantottam rá kíváncsian, hiszen érezhette, hogy ez csak tipp. A házasságnak is megvan a szépsége, kivéve akkor, ha pont a házastárs hozza el számodra a romlást. Anyám eszét is elvette egykoron apám, illetve ott volt az én vőlegényem is, akinek pedig én hoztam el a vesztét. Az élet mindig is kegyetlen, s hála a Teremtőmnek én is részben azzá váltam, vagy talán kissé aljassá. - Talán tapasztalatból mondod? – kérdezem tőle mosolyogva, s egy kisebb kuncogás közepette. – Ahogyan mondani szokás, néha csak a szájuk, de amúgy meg… - s a kisujjamat mutatom neki. Biztosan érti a célzást, hiszen sokszor tényleg pindurka társul a nagyszájak mellé, vagy pedig olyan teljesítmény, amiről jobb nem is beszélni. - Esetleg a mai napon vagy a következő napokban? – csapok le a dologra, s arra pedig, hogy már dicsérték a kézügyességét, csak egy hamiskás és sokat sejtető pillantással nézek rá, hiszen ezt lehetne többféleképpen is értelmezni. Attól függ, hogy kimondta és milyen helyzetben. - Nem, jelenleg inkább csak úgy nézelődöm. – pillantottam rá ártatlanul. – Igen az, de máskor meg nyomasztó is tud lenni, ha sokat utazik az ember, de szeretek új helyeket felfedezni és új arcokkal találkozni. – Nem voltam abban biztos, hogy ő szeretne velem időt eltölteni még, de ha most nem, akkor talán majd legközelebb. Nem olyan fából faragtak, hogy feladjam ilyen könnyedén, meg teremthetek olyan helyzeteket is, amikor segítségre lehet szüksége és én véletlen pont arra járok. - Nincs konkrét úti cél, szeretek sodródni az árral, meg elveszni különféle helyeken. Esetleg valami jó parti helyet is tudsz, vagy nem szoktál olyan helyekre járni? – fiatalnak tűnök, meg farkasként is az vagyok, így érthető egy ilyen fajta kérdés. A fáradt gőzt is ki kell engedni valahol.
Csak legyintettem, nem éreztem magam alapvetően túlzottan kedves teremtésnek, már csak azért sem, mert nehezen jöttem ki az emberekkel, ritkán sikerült úgy igazán közel kerülnöm bárkihez, ha meg igen, akkor rendszerint berezeltem, és eltűntem az illető életéből. Épp ez volt igazság szerint a szándékom Lester esetében is, ahogy manapság hívja magát, jobb így, mintha túl közel kerülne, ahhoz túlságosan félek az érzelmi fájdalomtól, hogy egyáltalán be merjem engedni az ilyesmit az életembe. Inkább eltaszítom, úgysem lenne jó vége. - Nem, nem venném fel egy férfi nevét, már csak azért sem, mert nem is áll szándékomban férjhez menni. – Az egy szem kapcsolatnak nevezhető gyöngyszem az életemben tragikus véget ért, ezért sem kockáztatnám, mert… nos, valljuk be, nincs értelme. Szültem már gyermeket is, igaz, nem a sajátomat, de olyat úgysem akartam soha, az unokahúgomként szeretem, s biológiailag nem is az én lányom, csak én hordtam ki, hisz a húgom nem volt képes rá sajnos. - Egyébként, akkor milyennek tűnök? – Vonom fel érdeklődve szemöldököm, mert tény ugyan, hogy gond nélkül megcsókoltam, de alapjaiban ez nem kellene, hogy bármit is jelentsen… Ettől még nyilván nem tévedett, valóban nem vagyok házasodós típus, egyszer sem tettem életemben, és kötve hiszem, hogy valaha olyannyira vágynék rá, hogy mégis belemenjek. - Ma nem jó, kilenctől tele vagyok, de holnapra még van üres hely. Pillanat… meg is nézem. – Csapom fel a szivárványszínű határidőnaplóm fedelét rögvest, ahogy kiemeltem a táskámból, és lapozok a holnapi napra. - Masszázsfüggő, nem tudom, hogy egy órásat, vagy fél órásat szeretnél. Az utóbbira 10:30-tól lehet jönni, míg az egy órásra van egy időpontom 14:00-tól, és 18:00-tól, ez az utolsó, utána már nem maradok. – Hiába keresek szépen vele, az estéket nem vállalom be, mert minden napom igyekszem úgy végezni, hogy benézek a központba, és érdeklődöm, mi az, ami időközben történt. - És miért pont Anchorage egyébként? Eléggé kiesik szerintem a kedvelt úti célok közül, legalábbis sokan nem szeretik az itteni klímát, bár, itt még egész elviselhető, még északabbra már szerintem nem merészkednék. – Holt biztos, hogy nem kockáztatnám meg a Lesterrel egy városban lakást, túlságosan veszélyes lenne a lelki egészségemre. - Nem sok időm van rá, tudod, most indítottam a vállalkozásomat, de a The Pit nagyon jó hely, sokan szeretik. Igaz, néha határozottan nem bizalomgerjesztő alakok lepik el, szóval lehet a magunk fajta nőszemélyeknek egyedül nem szabad megkockáztatnia. - Oda ne menjen nekem, tele van a hely vérfarkasokkal, bánom is, hogy kimondtam, de most már mindegy…
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Igazán érdekes volt ez a lány, hiszen a kikutatott dolgok után azt éreztem, hogy nem közömbös számára a régi cimborám, aki egykoron oly heves tudott lenni, de még is volt valami a pillantásában, amiből úgy éreztem, hogy csak úgy nem engedte közel magához senkit se. Mármint velem is részben közvetlen volt, de kicsit talán távolságtartó is, pedig okot nem adtam arra, hogy félnie kelljen tőlem. A kérdésére elmosolyodom, majd lerakom a poharamat az asztalra, amiből az előbb ittam és kíváncsian pillantok rá. - Ha elárulnám, akkor hol maradna a további apró morzsa, hogy össze tudjam rakni a teljes képet? Az emberek megijednek, ha a szemükbe mondják az első sugallatokat, s nem akarom, hogy emiatt változtass arcot. – ohh, mindenkinek rengeteg arca van, s véleményem szerint neki is. Az már más kérdés, hogy ezt saját magáról is tudja-e, vagy nem. A legtöbb nőnek mindenképpen sok fajta arca van, s ha ügyesen bűvészkednek vele, akkor bárkivel képesek elhitetni bármelyik arcukról, hogy az a valódi. Vajon te milyen vagy Wendy? Mit mutatnál nekem? Vagy éppen meddig maradnál, ha tudnád, hogy nagyon is jól ismerem azt a hímet és annyira nem is véletlen volt ez a találka… Biztosan kiakadna, vagy éppen elrohanna, azt pedig én még nem akarom. Szavaira sietve bólintok, majd elmosolyodom, amikor meglátom a tarka noteszt, azt hiszem erre mondják azt, hogy szivárványos, pedig nem tűnik olyannak, aki hasonló dolgokkal élne. Mármint aki képes lenne hinni a rózsaszín ködben és a többi maszlagban, vagy kivételesen tévedtem volna? Hmm, ki tudja, hiszen az élet mindig tele van meglepetésekkel. – A 14 óra teljesen jó, de esetleg egy telefonszámot kérhetek, hogy tudjak szólni, ha esetleg bármi közbe jönne? – pillantok rá ártatlanul és kedvesen. Ha pedig megadja a telefonszámát, akkor megkérem, hogy készíthessek egy képet is, mert előadó azt az általános dolgot, hogy a név memóriám eléggé rossz, de arcról jobban beugranak a dolgok és ha megvan, akkor el is mentem a telefonszámmal együtt. - Még sose jártam ezen a vidéken és egy ismerősöm ajánlotta, hogy esetleg nézek szét errefelé is, én pedig megfogadtam a tanácsát. Tény, hogy annyira nem meleg vidék, de megvan a maga szépsége, meg néha kell kockáztatni is, mert csak úgy nyerhet az ember. – mosolyodom el barátságosan, majd egy tincset a fülem mögé igazítok. – S te miért pont ezt a helyet választottad? Vélhetően nagyvárosokban jobban kereshetnél ezzel a foglalkozással, vagy tévednék? – ő nem tudhatja azt, hogy könnyedén kiszimatolom, ha hazudna, de ez így van jól. Az én dolgom könnyebb, még ha kissé emiatt aljas nőszemély is vagyok, amiért így játszom. De minden fajta kapcsolatot el kell kezdeni valahol, csak valamelyik jó, a másik pedig eléggé romlott emlékeket hordoz magában. - Még nem is hallottam róla. Lehet megnézem magamnak. Nem lenne kedved esetleg eljönni velem? Talán, ha ketten vagyunk, akkor olyan nagy baj nem lehet. – teszem fel a legértelemszerűbb kérdést…
- Ohh, ne aggódj, ennyire közel sem érdekel mások véleménye. – Jelenleg az övé sem, lévén nem hozzám közel álló személy, csak egy arc a tömegből. Eszemben sincs a benyomásaira alapozni, de kíváncsiság attól még lapul bennem. Ugyanakkor, nem is tudom, miként kellene fogadnom azt, hogy a jelek szerint meg szeretne ismerni… Nem vagyok hozzászokva, nehezen nyílik meg úgy igazán, és fogadok be új embereket, Lestert sem vagyok képes beengedni, túlságosan félek, hogy akkor majd örökké ott marad, és ezt nem szeretném, egyszerűbb nekem bezárkózva a saját kis világomba, azon kevesekkel, akik már beférkőztek a szívembe, és nem csupán testem és ellenállásom határait döntögetik. A szivárvány számomra nem egyéb, mint az életigenlés, életöröm, vidámság megtestesítője, semmi köze az érzésekhez egy másik ember felé. Ettől még nem látom rózsaszínben a világot, nem kergetek fölösleges illúziókat, egyszerűen csak az alapvetően vidám és pozitív életszemléletemet hivatott jelképezni. - Persze, mondom, ha elővetted a telód. – A képre viszont kissé meglepetten nézek, és élek a javaslattal, hogy a Wendy mellé írja be a masszőrt zárójelbe, vagy a kávézós csaj titulus is jó nekem, ám tekintettel arra, hogy Őrző vagyok, nem szeretem annyira, ha képek készülnek rólam, elvégre évtizedek múlva sem fogok sokkal öregebbnek tűnni. Nem kockáztatnám meg, hogy valakinek bizonyítéka legyen arra, hogy nem öregszem. - Ez igaz. És te mit kockáztatsz? – Ha már így felhozta, kezdem úgy érezni, nem csak egyszerű turistalátogatásról van szó, de ennél konkrétabban úgysem fogom pedzegetni a dolgot, senkinek a bőrén nem szeretnék tyúkszem lenni, és a kíváncsiságomnak is megvannak a maga határai. Én sem beszélhetek a saját motivációimról, hiszen azok nem publikusak. - Nem terveztem szalont nyitni egyébként, nem lett volna rá pénzem, de egy kedves barátom belém fektette a bizalmát és a pénzét is, ezért jöhetett végül létre a vállalkozásom. Egyébként, munkaügy miatt jöttem ide, van egy remek rehabilitációs központ a városban, és elsősorban gyógy masszőr vagyok, de ott csak egy félállásra volt lehetőségem, így végül lemondtam róla, és kerestem más utat. – Ez így igaz, bár nem ez volt az elsődleges oka, lévén áthelyeztek, választásom nem volt, szóval abból gazdálkodtam, ami jutott. - Én benne vagyok, mindig szívesen rúgok ki a hámból. Akkor… majd gondolom holnap megbeszéljük a részleteket, most viszont mennem kell, még elő kell készülnöm az első vendégemre. További szép napot, nagyon örültem! – Szólalok meg a kávém utolsó kortya után, és mosolyogva állok fel, hogy pillanatokon belül elinduljak kifelé. A fiatalabbik kiszolgálócsajt megdobom egy kacsintással, meglátjuk, mi lesz holnap reggel, talán érdekes lenne belevágni vele valamiféle mókába.
//Köszönöm szépen, te némber! <33 Folyt. köv. jöhet is a részemről! //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szavaira csak mosolyogva bólintok, hiszen nem is vártam más választ. Inkább tűnik határozottnak és céltudatosnak, mint olyannak, aki mindenki véleményére adna. Nem is annyira plázacicás külső, se jellem nem igaz rá, így annyira meg se lepődök azon, amit felel. Na, meg persze előnyben is vagyok, hiszen remek a szimatom, meg ott van az a tény is, hogy elég jól utánajártam már a dolgoknak, de attól még elbízni nem fogom magam, hiszen mindig érthetik az embert meglepetések. Meg eleve az emberi természet képes egyik napról a másikra is változni, így emiatt is jobb óvatosnak lenni. Jobban szeretek játszadozni, mint esetleg nyílt lapokkal játszani, ez szerintem nem akkor bűn. Így legalább sokkal élvezetesebb minden. - Mondhatod is. – pillantok rá mosolyogva, majd sietve kezdek el pötyögni, de mielőtt még túl nagy ellenkezést válthatna ki, azért egy fényképet is csinálok. Nem mondom azt, hogy művészi kép lett, de felismerhető rajta és csak ez számít. Majd kíváncsian várom, hogy a közös barátunk mikor kap majd megint elmebajt. Főleg akkor, ha megtudja, hogy izmainak lazítójával is találkoztam már személyesen és még a számát is tudom, illetve azt, hogy hol is dolgozik, mivel anélkül eléggé nehéz lenne odatalálnom a megbeszélt időpontra. Majd interneten utána nézek. - Talán a pénzemet, vagy éppen a hírnevet azokban a körökben, amikben forgolódom. – ez hangozhat kissé beképzeltem és vélhetően úgy, ahogyan egy üzleti körökbe forgó személy tenné, de jobb, ha csak ő azt hiszi, hogy üzlet miatt vagyok itt részben. Nekem könnyebb lesz úgy, még ha inkább ármány miatt, bár ideje lenne valamibe belevágni. Kár, hogy a kínzások nem legálisak, bár már itt is tudnak a jövetelemről a sötétebb körökben, így nem kell semmitől se tartanom. Munkám biztosan lesz és nem is a ranglétra alján, de kellene valami látszat meló is. Hmm, majd még kitalálom, hogy merre is menjek tovább most. Mosolyogva hallgatom azt, amit mond és kicsit még bólintok. Van egy olyan érzésem, hogy nem Lesterről beszél, hiszen nem láttam nagyobb mértékű kilengést a pénzbeli forgalmai között, így másról lehet szó. - Akkor még szerencse, hogy vannak ilyen remek barátok a világon. S remélem, hogy sikered tartós lesz ilyen téren. – mármint mind üzletre értve, mind a barátságra, hiszen mindenkinek szüksége van egy bizalmas. Az már máskérdés, hogy esetleg barátnak is nevezzük az illetőt, vagy nem. Én nem neveztem senkit se régóta már a barátomnak és nem is akarok. Anton is csak egy bizalmas volt, s eléggé fontos személy az életemben, de többet sose vallanék be, meg nincs is időm ilyen badarságokkal foglalkozni. Előbb még fel kell kavarnom kicsit az állóvizeket. - Rendben van, akkor szia! S köszönöm még egyszer és úgy szintén! – mosolyodtam el ártalmatlanul. Én még mennyire örülök a találkozásnak. Ohh, te azt tudnád… Akkor már nem lennél ennyire kedves, se ártatlan. S kisebb ördögi mosoly kúszik az arcomra, majd pedig belekortyolok az italomba újra, miután kilépett már az üzletből, így a mosolyomat se láthatta. A telefont előveszem, majd a képre pillantok. Még nem, majd idővel megkapja Lio… Előbb még szívesebben keverednék még inkább közelebb a nőhöz…
|| Vigyázz még a végén ez a némber megszeretgeti a popódat. Én is köszönöm, s majd egyeztetünk! <33
Körülbelül 2 hét telt el, hogy leléptem erről a vidékről és magam mögött hagytam mindent, amik az elmúlt évtizedekben itt tartottak. Kár lenne tagadni, hogy nem hiányzott a fagyos vidék, vagy éppen egy-két személy, akik még mindig itt éltek, de szükségem volt egy kis magányra, levegőváltozásra. Természetesen talán azért se fognak sokan imádni, mert nem szóltam róla. Egyszerűen eltűntem, mintha csak a földnyelt volna el. Sose szeretem búcsúzni, illetve úgy tartják, hogy a búcsú örökre szól, én pedig ha nem is lehetek mellettük minden egyes percben, ahogyan korábban, attól még nem örökre fordítottam hátat senkinek se. A telefonom nem egyszer rezgett, vagy játszott egy jól ismert dallamot, de még se reagáltam rá. Egyedül csak azért tartottam bekapcsolva, ha bármi extrém dolog történjen, akkor el lehessen érni. Persze azt is maximum üzenetben közölve, de nem akartam hirtelen semmire se reagálni. Bejártam régen látott vidékeket, elveszetett emlékeket kutattam és talán kicsit személyeket is, pedig tudtam jól, hogy nincsenek már többé. Pontosan már magam sem tudom, hogy mit is keresek megint itt, nem messze attól a helytől ahol eddig éltem. Talán tényleg képtelen vagyok teljesen magam mögött hagyni ezt a vidéket és az itt élőket. Hajnalban érkeztem, így nem is nagyon kutakodtam ismerős arcok után. Inkább csak meghúztam magam az egyik szállodai szobába, hiszen amíg nem biztos, hogy maradok, addig nem akartam lakások után se kutakodni. Bár ha keresnék is, akkor is biztos, hogy inkább a város szélén tenném meg, mintsem a közepén. Mosolyogva köszöntem el az antikváriustól, miközben négy könyvvel egyensúlyoztam, hogy az egyiket sietve csapjam fel a halmaz tetején. Kíváncsian kezdtem el benne lapozgatni, miközben sietve csukódott be mögöttem az ajtó. Igyekeztem kikerülni minden járókelőt, de aztán olyan képre bukkantam a könyvben, ami totálisan lesokkolt és ahelyett, hogy észrevettem volna az ismerős alakot, miközben a közeli kávézó felé siettem könnyedén neki sétáltam. A könyvek hangos puffanással landoltak a földön. Sietve guggoltam le, hogy összeszedjem őket, mielőtt esetleg a hóban szétáznának. - Sajnálom! Nem vettem észre! – szólaltam meg közben, hiszen hirtelen nem is figyeltem az ismerős energiákra, vagy éppen illatokra. Sokkal inkább a könyveket próbáltam megmenteni, ami részben sikerült is a kisebb törölgetés után… Ha eddig nem szólalt volna meg, akkor biztos, hogy amikor felpillantottam, akkor ledermedtem rövid időre, hiszen az ő kereséseire se reagáltam az elmúlt hetekben. Ha pedig megszólalt, akkor elég volt az, hogy egy pillanatra ledermedjek és kissé szarul érezzem magam ahhoz, hogy így viselkedtem. Azt hittem, hogy lesz időm válaszolni azelőtt, mielőtt ebben a városban egymásba botlunk, de az élet persze megint inkább megcáfolt.
|| Otthonról majd igyekszem másik kezdőképet lelni. ^^
A kötelező körökön már túl vagyok a városban, itt, úgymond mindenhez közel bérelek egy kis lakást, tényleg egy lyuk, de nekem bőven elég, úgysem tervezek oly nagyon hosszútávra itt a városban, jobban mondva, lehet, hogy évtizedek lesznek belőle, de még azt sem nevezném éppenséggel hosszasnak a mi léptékeinkkel mérve. Meglátjuk, hogyan alakul. Egy huszonnégy órás szolgálat után igyekszem hazafelé, közben talán beiktatok egy kávét, alváskényszerem úgysincs, nem mintha rajonganék a feketéért, de hát ha már útba esik a Starbucks, miért ne verjem el rá az aprót a zsebemből? Én jóval hamarabb kiszúrom közben a közeledő Dotty, nahát, nahát, de láthatóan nagyon el van mélyedve abba a könyvbe. Ettől függetlenül totál lazán megállok előtte, direkt az útjában, még a karjaimat is összefonom, jelentőségteljes mozdulat, bár jelen pillanatban szerintem senki sem ezt szűri le belőle a környezetünkben. Inkább hihetik azt, hogy nagyarcoskodom, illetőleg molesztálni szándékozom a fiatal, csinos hölgyeményt. A morcos képemből egyébként vélhetőleg én is valami ilyesmit sejtenék, csakhogy erről szó sincs. Sosem értem úgy nőhöz, hogy ő azt nem akarta. Azért kíváncsi vagyok, leesik-e neki, hogy épp nekimenni szándékozik valakinek, de határozottan nem történik meg. Én szilárd kősziklaként tűröm az ostromát, és meglehetősen tahó módjára nem hajolok le, hogy segítsek felvenni a könyveket. Ő nem figyelt oda, nem igaz? Oké, zabos vagyok rá, magyarázzuk ezzel, meg hát, így érdekesebb lesz arcának változása, ha felemelkedve leesik neki, hogy én vagyok az. - Aha, pont úgy, mint a legalább húsz nem fogadott hívásodat, gondolom én. – Válaszolom neki csuklóból, és határozottan nem érzem úgy, hogy jelen pillanatban szívesen időzöm a közelében. Nem vagyok sértődékeny fazon, jól tűröm a kritikát is, de ha valakit közel érzek magamhoz, attól rohadt szarul tud esni, ha nem vesz rólam tudomást. A jól vagyok, ne hívogass is bőven megtette volna, akkor nem görcsöltem volna rá a témára. - Mindenesetre legalább egy darabban vagy. – Ami egyrészt pozitív, értelemszerűen, másrészt azt is jelenti, hogy nem akadályozta senki, hogy felvegye a telefonját, netán visszahívjon. Értem én, hogy változásokon ment keresztül, már alig érezni rajta a falkaszagot, de ettől még nem gondolnám, hogy valaha kolonc voltam a nyakán, és ne akarjon esetleg hozzám fordulni, ha segítségre lenne szüksége. Bármikor szívesen segítettem volna neki. Bármiben, amiben csak tudok. - Ohh, némi bűntudat szagát érezném a levegőben? – Szippantok párat, igen, fricska akar lenni, jelenleg még az sem érdekel, ha esetleg felidegesítem vele, ennyi minimum kijár. Sokat úgysem fogok szívózni, de úgy gondolom, a helyzet okán ezt még megengedhettem magamnak.
A hozzászólást Elijah Naveen Harper összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 21, 2016 11:48 am-kor.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Megtanulhattam volna ennyi évesen már azt, hogy ritkán történnek úgy a dolgok, ahogy eltervezzük. Ahogyan arra is rá kellett volna már jönnöm, hogy ezen a vidéken sose elég nagy ahhoz a város, hogy el lehessen kerülni az ismerős arcokat. Nem akartam kerülni őt, de úgy éreztem, hogy képtelen lennék bárkinek is beszélni arról, hogy miért tettem azt, amit tettem, vagy éppen hova vitt a lábam. Sok minden megváltozott azóta, hogy arra felé jártam, de hirtelen magam sem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy betettem oda a lábamat. Mintha csak a múltban kutatnék olyan után, ami a jelenre és a ki nem mondott kérdésemre válasz lehetne. Könnyedén pattanok vissza az illetőről, akinek minden habozás nélkül neki mentem, majd mielőtt még több szabadkozásba kezdhetnék, inkább a régi könyveket próbáltam megmenteni a fehér természeti csodától. Arcom szerintem könnyedén beszélt minden felesleges szó helyett is. Alig, hogy felálltam kihúztam magam és megigazítottam az a kabátomat is majd a könyveket magamhoz öleltem. Még mindig baromi picinek tűntem mellette és azt se segített ezen, amit mondott. - Ohh, csak húsz volt? Legalább azt hittem, hogy 50 volt és hirtelen lett egy új zaklatom. – feleltem vissza csöppet se kedvesem. Még akkor se, ha valójában én voltam a ludas. A farkasom kíváncsian fürkészett, hiszen régóta nem érintkezhetett más farkasokkal. Mondhatni a lelépésem óta szinte minden hasonszőrűt kerültem. – Egyelőre még igen, hacsak nem dönt úgy a morgós medve, vagyis farkas, hogy felfalna. – pillantottam fel rá óvatosan, hiszen talán nem ártana nekem is kicsit visszább fogni a nyelvemet. Magam sem értettem, hogy miért viszonozom a kedvességét, hiszen csak saját magamnak köszönhettem ezt az egészet. Azt se tudom, hogy ő honnan tudta meg azt, hogy leléptem. Komolyan a farkasok talán minden lénynél pletykásabbak. – Talán nem kellene? – kezdtem úgy érezni, hogy lassan csak kérdéseire kérdéssel tudok felelni. Végül oldalra pillantottam, mire több járókelő is sietve kapta el a fejét. Lassan húztam kicsit lejjebb a fejemen a sapkát, hiszen a hópelyhek könnyedén kezdtek el hullani. – Sajnálom… - kezdtem bele, ha megpróbált leállítani, akkor pedig minden szívbaj nélkül intettem le. – Tudom, hogy nem volt szép dolog tőlem, hogy csak úgy eltűntem, ahogyan a távozásomról se szóltam neked. Meg persze, hogy nem válaszoltam a hívásaidra se, de nem azért tettem, mert nem akartam veled beszélni, hanem azért, mert időre volt szükségem… Messze jártam és oda nem jöhettél volna el velem. Egyedül kellett megtennem, Eric. – óvatosan közelebb léptem hozzá, hacsak azt nem érzékeltem, hogy jobb lenne inkább távolságot fenntartani. – Hajnalban érkeztem csak meg. Késő délután akartam üzenni neked, amikorra kicsit sikerült volna rendbe szednem magam. – közben próbáltam kizárni a fejemből egy régi képet, amit ebben a könyvben leltem. Pedig mindig igyekeztem óvatos lenni, de talán még se mindig sikerült. – Nem akartalak megbántani, ezt remélem tudod…
- Húsz, kétszáz, a lényegen nem változtat. – A morcos pofázmányom nem mondhatni bizalomgerjesztőnek. Tulajdonképpen büszke is lehet magára, kevesen képesek elérni nálam, hogy elszakadjon a cérnám, többnyire egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit csinál, de miatta aggódom, ha már a családom után úgy tizenöt éve értelmetlen érdeklődnöm, mert csak magamat kínzom vele, legalább páran akadjanak, akik fontosak a számomra, és éppenséggel fel is húzhatom az orrom, ha telibe szarják, hogy keresem őket. Az még inkább baszta a csőröm, hogy még ő válaszol ilyen nyeglén. Naná, hogy máris érkezett a mellkasom előtt összefont karok állapot, és a farkasom is húzogatta odabenn az ínyét. Jelenleg nem volt andungom visszatartani a drágát, még akkor sem, ha azonnal kitennék a szűrömet a városból, hogyha balhét csinálnék. - Ez még nem eldöntött kérdés. – Meg sem rezzennek vonásaim a válaszom következtében, ismer, tudja, hogy bizonyos dolgokban nem ismerek tréfát, így van ez vele kapcsolatban is, még akkor sem, ha ő maga próbálja esetleg így kiköszörülni a csorbát. - De, kellene. Legalább tudom, hogy valójában nem szarod le magasról, hogy esetleg mondjuk kurvára aggódtam, hogy hová a picsába tűntél. – Igen, igen, idegesen ritkán disztingválok, tajparaszt sosem voltam, de alapvetően könnyű felpumpálni a vérmérsékletemet, és kihozni belőlem úgymond az állatot. Mások esetében azért ez nem pusztán szavak formájában valósulna meg, de őt sosem bántanám. - Azt reméltem. – Csupán ennyit szúrok közbe, nem óhajtom tovább ragozni a kérdéskört, egyrészt bízom benne, hogy majd szépen kérvény benyújtása nélkül is elmondja, mi az istenért nem tudta felvenni a telefont, másrészt pedig nem vagyok csacsogós hangulatban, de szerintem ez egyértelmű mostanra. - Csudijó, de ki a franc mondta, hogy veled akartam volna menni? Mikor nem értettem meg, ha magányra van szükséged? Felveszed a szép kis kacsóddal a telefont, belenyögöd, hogy életem legcsodálatosabb Ericje, majd hívlak, ha megemésztettem ezt meg azt. – Oké, némi kaján vigyor azért már a képemre szalad, végső soron bocsánatot kért, én meg igazából annyira haragtartó nem vagyok. Kivéve ami azt a gyökeret illeti, őt az utolsó leheletemig gyűlölni fogom. - Ugyan, tudod, hogy nem igénylem a báliruhát. – Legyintek, lévén ismerem, nincs okom azt feltételezni, hogy kamuzna, tényleg megkeresett volna. - Ja, tudom, most már csak két kérdésem van. Ja, nem, három. – Pillantok a könyvkupacra. - Mi gondolkodtatott el annyira, hogy észre sem vettél? – Ez jelenleg a legkardinálisabb kérdés, mert aggasztó, ha ennyire beszippantotta, és tudomásom szerint nem szokása ennyire kizárni a külvilágot. - Kettő… Ezek szerint ott hagytad a falkát? –Én szóltam, hogy eljövök, de mivel túl sok időt nem kaptam a távozásra, és a civil melómat kellett elintéznem minél gyorsabban, ezért nem tudtam kellőképpen fellépni azt illetően, hogy magammal vigyem. - Három… iszunk egy kávét? – Vagy kettőt… Úgyis ide tartottam éppen.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Mondani akartam valamit, de inkább hallgattam és inkább csak nagyokat pislogtam. Szerintem még sose láttam ennyire felbosszantva őt. Sőt, még abban se vagyok biztos, hogy valaki elérte e ezt nála. Mindent egyszer el kell kezdeni, legalábbis úgy tartják, de ennek ellenére se tetszett, hogy így kezdődik az újabb találkozásunk. Jogos volt a mérgelődése, így emiatt is döntöttem úgy, hogy inkább hallgatok és hagyom, hogy kiadja magából a dolgot. Egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd egy pillanatra oldalra pillantok, mintha bárki is megmenthetne ettől az özönvíztől, de hát előbb vagy utóbb mindenkit utolér a saját szarságai, ahogyan most engem is. - Vigyázz, még a végén miattam kapsz szívrohamot. – csúszott ki végül mégis az ajkaim között. Pedig én tényleg igyekeztem lakatott tenni a számra, de még se ment. Egy idő után könnyedén veszítettem el ilyen téren az önuralmamat. Mind a ketten tudjuk, hogy ez egészen abszurd dolog lenne, de hát nahh. Nem mondhatja, hogy nem aggódom az egészségéért. - Sose szartam le az érzéseidet, ahogyan azt se, hogy mi van veled! – pillantottam rá szúrósan, hiszen most az egyszer tűntem el. Előtte sose tettem ilyet, meg ha már itt tartunk, akkor az elmúlt évtizedekben ő is szépen eltűnt a mostani véletlentalálkozásig. Én meg csak két hétre, akkor meg miről is beszélünk?! Tudom, egy úri hölgy nem beszél így, de most hirtelen még ez se érdekelt, ahogyan szemmel láthatóan ő se tudta visszanyelni nem mindig úri emberhez illő szavait. - Legcsodálatosabb Ericje? Nem gondolod, hogy kicsit túlzottan nagyra tartod magad? – kérdeztem meg végül egy féloldalas mosoly keretében, mintha a többi részét meg se hallottam volna. Ez már inkább ránk vallott, hogy húztuk egymást agyát játékosan. Remélhetőleg ezt most se fogja félreérteni, hiszen a játékosságot könnyedén kiérezheti még ebben a nem éppen fényes helyzetben is, de legalább már az ő ajkai is mosolyra húzódtak. Ez egy jó kezdet, jel. - Kár, mert így akkor feleslegesen szereztem be egyet. – biggyesztettem le az ajkaimat szórakozottan, miközben továbbra is őt fürkésztem. Amikor ismét megszólal, akkor várakozóan nézem őt, hogy mondja csak. Én hallgatom, hiszen talán már az első hullámokon túlvagyunk, így a többi se lehet annyira pusztító, ha ezt is túléltük. – Régi könyvek, amikben rég nem látott képre bukkantam. – feleltem minden habozás nélkül, hiszen erre nem volt annyira nehéz válaszolni. Ezért is szerettem egy-két régi könyvet bújni, mert nagy ritkán érdekes dolgokra bukkanhatunk bennük. Főleg, ha nem vagyunk eléggé óvatosak. – Ezt úgy mondod, mintha most jöttél volna csak rá. Biztosan tudtad ezt már azelőtt, hogy beléd sétáltam volna. – legalábbis így gondoltam, ha ennyiszer keresett az elmúlt időszakban. Bár lehet tévedek és másról lett volna abban az időszakban. Most már biztosra veheti, hogy megpattantam, de legalább nem szó nélkül. – Mivel a fejem még a helyén van, így igen. Gondolom úgyis van mit megbeszélnünk. – azzal a lendülettel megigazítottam a táskám pántját a vállamon és elindultam a kávézó felé. - Milyen itt az élet? Miről maradtam le? – faggattam kicsit őt, hiszen legalább addig is talán pici időt nyerek és nem egyből térünk ki ismét az én eltűnésemre.
- Még jó, hogy esetünkben ez nem fenyeget. – Sem most, sem soha az életben, lévén a farkas testünk felüláll az ilyesmin. Betegek nem leszünk. Leállhat a szívünk, és idővel le is fog, de egyelőre nem áll fenn ez a helyzet, még nem döfték keresztül karmos mancsok a mellkasomat, és a végelgyengülés is egészen távolinak hat. Annyira még közel sem vagyok öreg. Magamból kiindulva nem is fog eljönni soha, nemes egyszerűséggel azért, mert előbb öletem meg magam. - Csak most, de ne aggódj, nem szokásom sokáig picsogni a dolgokon, kész szerencse, hogy rendben vagy. – Ennyi nekem elég is, a több meg… nos, tette, amit tett, s azért, mert úgy gondolta, így lesz a jobb, elhiszem, valamilyen szempontból meg is értem, és túl fogom magam tenni a dolgon, nem vagyok egy lelkis tag, egyrészt pasiból vagyok, másrészt az élet elég hamar túl keménnyé nevelt, amit azóta sem sikerült igazán levetkőzni, ez pedig olyasmi, ami mát eztán sem fog változni. - Ez eddig sem volt titok, de cáfolj csak meg, ha valaki kiütött volna ezen cím alatt a nyeregből. – Somolygok az orrom alatt, kötve hiszem, hogy megtörtént volna, bár, nem feltétlenül ritka az Ericec száma a földön, de közel sem hinném, hogy bármelyikkel olyan kapcsolatba keveredett volna, mint velem. Ha mégis, akkor tévedtem, de ahhoz meg joga van minden gyarló léleknek. Az más tészta, hogy olykor valóban sokat gondolok magamról, de valljuk be, még ehhez is van jogom, lévén általában nagyon is bírják a nők a burámat, szóval van alapja. Szerény már sosem leszek, tény és való. - Mennyire régi az a kép, hogy ennyire letaglózott? – Valamiért ez illik leginkább ide, mint következő kérdés, ezt a részét érzem a leglényegesebbnek, persze lehetséges, hogy tévedek, de nem lesz rest kiigazítani, ha így van. Egyre inkább érdekel a dolog, viszont meglehet, talán aggasztania kellene. Majd kiderül. - Nem, nem tudtam, hogy ott hagytad őket, ezért hívtalak annyiszor. Mikor szóltam, hogy eljövök, még nem tűnt biztosnak, hogy jössz te is. Aztán gondoltam emlékeztetlek arra, amire kértél, de a jelek szerint erre nem volt szükség, mert magadtól is eljutottál erre a pontra. Egyébként sajnálom. Mennyit húztál le ott? – Nem tudom pontosan, de ha azóta, hogy szétváltak útjaink, akkor már egész sok időről beszélünk. Nekem csak az eleje volt maga a csoda, úgy nagyjából tíz felhőtlen év jutott, azóta már a világon semmi sem maradt nekem, amiben igazán az örömömet lelném, és inkább csak egy járkáló hullának érzem magam, ámde a szívem még dobog, s amíg így van a bosszú lesz a cél. Közben a kávézón belül találtuk magunkat, bár talán okosabb lenne kikérni, és sétálni, de a mentális kommunikáció sincs ellenemre. - Nekem kicsit lapos, valahogy olyan túlzottan nyugis és steril, nehéz lenne összefoglalnom. A főmufti, az Issumatar elég korrekt tag, és nem kérdez sokat, nem akar mindent tudni, ami nekem most külön jól jön. Lemaradni… nos, semmiről, nem történik errefelé igazából semmi. – Vonok vállat, miközben kikérek egy feketét, ízesítés nélkül, aztán keresek egy asztalt, amit lehetőleg nem minden oldalról vesznek körbe a társasztalok. - Fairbanksban fogalmam sincs, milyen igazából az élet, ha nyugira vágysz, ez a hely szuper, ha másra… nos, akkor már akadnak kétségeim.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Még hogy a férfiak nem tudnak hisztizni. – forgattam meg a szemeimet, de érezhette, hogy csak kicsit inkább húzni akarom az agyát, mintsem tovább rontani a helyzeten. – Elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy tudjak vigyázni magamra és épségben megtartani a becsesebb testrészeimet is. – ajkam mosolyra húzódott, majd ha engedte, akkor nyomtam egy puszit az arcára, mintha csak ezzel is a csalódottságát, mérgét akarnám tovaűzni. Tudom, hogy nem volt helyes amit tettem, de mindenki hibázhat néha és követ el hibákat, hiszen még mindig részben emberek vagyunk a bennünk lakozó vadak ellenére is. - Bármennyire is szeretném megcáfolni, sajnos nem tudom. – kacsintottam rá bolondozva, majd tincseibe túrtam, amivel a téli szellő incselkedett. Nem mintha meg akartam voltam cáfolni a dolgot, de ellenkező esetben se tudnám. Igazából a majdnem 400 évem alatt 4 férfi játszott fontosabb szerepet az életemben, és talán ebből egy múlt rajtam, hogy vége szakadt, viszont az nem is volt hosszú. Mindegy is, nem mintha annyira kutatnám ilyen téren a boldogságot. Jól megvagyok egyedül is. - Szerintem elmondhatjuk azt, hogy még hamvas koromból való. – s azzal a lendülettel könnyedén kinyitottam a könyvet, pár másodperces lapozás után pedig felé is mutattam, hogy ő is láthassa azt képet, amint meglepődtem. Bár valójában a másik oldalon lévő kép jobban szíven ütött, amit most részben aprócska kezeimmel egészen jól takartam, vagyis igyekeztem. Kíváncsian vártam, hogy vajon fog-e valamit reagálni az egykori viseletemre, vagy a képre, aztán végül pedig be is csuktam a könyvet, ha nem akart volna túlzottan nézelődni és nem vette ki kezemből a könyvet. - Igen, akkor még én se voltam benne biztos, de aztán végül hallgattam a hívószóra és úgy döntöttem, hogy eljövök. – rántottam meg picit a vállamat, mintha semmiség lenne, pedig nem volt az. Az otthonomat hagytam hátra, olyanokat, akik fontosak voltak és lesznek is mindig számomra, de akkor is úgy éreztem, hogy mennem kell. – Hmm, talán majdnem 4 évtizede. – valahogy akörül jártam, hiszen 1988-ban hagytam magam mögött Görögországot, nem sokkal az ő távozása után. Kicsit még vándoroltam, de elég régóta éltem már itt ahhoz, hogy ahhoz legyen közelebb, mintsem a 3 évtizedhez. Könnyedén kérem ki én is az italomat, majd pedig helyet foglalunk egy kicsit eldugott, nem túlzottan a zsúfolt szegletében a kávézónak. Talán a legtöbb ember ilyenkor dolgozik, ezért sincsenek most annyiban. Kíváncsian hallgatom amit mond, majd belekortyolok egy aprót az italomba. - Tényleg ennyire álmos város lenne? – kérdeztem meg kissé meglepetten, majd kibújtam a kabátomból és a sálamból is, a könyveket pedig elhelyeztem az asztalon. – De itt vagy te, így csak nem fogok annyira unatkozni, nemde? – cukkoltam ismét őt kicsit, hiszen azt se tudom még mindig, hogy maradok-e egyáltalán itt, vagy ismét útra fogok telni. Most visszatértem pár hét után, de ki tudja, hogy még mit fog hozni a jövő.
- Ezt melyik férfi állítja? – Mert hogy én nem, az biztos, és senki sem mondhatja, aki egy kicsit is ismeri önmagát, mert bizony tény és való, hogy mi férfiak nagyon is képesek vagyunk ilyenekre, igaz, személyes véleményem szerint még így sem olyan mértékben, mint a nők, de ezt most inkább megtartom magamnak, mert nincs kedvem ilyen témában vitatkozni. - Dotty, én nem is ezt kérdőjeleztem meg ó, de ha már egy államban tartózkodunk, akkor szeretnék tudni rólad. Vagy túl nagy kérés? – Tisztában vagyok vele, hogy képes magára vigyázni, bár, ha szó nélkül hagyta volna el a falkát, cseszhetné, mert nyilván nem egy valaki menne utána. Hála az égnek, hogy nem így történt. A puszit naná, hogy engedtem, sőt, csibészes vigyorral köszöntöttem, határozottan jól esett, elvégre, melyik pasi nem díjazza, ha kellemes fehérnépek jutalmazzák ilyesmivel? Nevetve húztam ki magam a szavaira. Nyilvánvaló, hogy megcáfolhatatlan a dolog, az, ami köztünk volt, kitörölhetetlen, még akkor is, ha mostanra már másként állnak a dolgok, ellenben mindez engem nem zavar, és szerintem már őt sem. Éppenséggel már más miatt fakult meg kissé a mosolya, de mindez csupán múlandó, én ebben hiszek. Mindig van új a nap alatt, amiért érdemes elkezdenünk az újabb napot. - Hoppá. Te, ez tök olyan, mint egy esküvői ruha. – Finoman eltoltam a kezét, amivel a másik képet takarni igyekezett, hisz ugyanazt a ruhát kiszúrtam, nem volt nehéz rájönni, hogy azon is ő van. - Ki is ez az úriember az oldaladon? Gondolom, van némi köze az iménti elrévedésedhez. – Közel sem számonkérésről van szó, elvégre valljuk be, már nincs olyan értelemben közünk egymáshoz, hogy féltékenykedjek. Sokkal inkább érdekel az, hogy barátként mi az, ami emészti éppen, ezért is érdekel, kiről van szó. - A lényeg, hogy tudj úgy cselekedni, hogy neked is jó legyen, és másoknak se árts vele. – Én legalábbis eszerint igyekszem élni, noha valljuk be, sajnos sokszor előfordult már, hogy nem sikerült megfelelnem neki. Igaz, sosem öncélúan okoztam fájdalmat, nemes egyszerűséggel nem volt más választásom. Ám halálom napjáig nem fogom elfelejteni az arcukat a temetésemen… Biccentettem, szép idő, annyi bizonyos, én nem voltam huzamosabb ideig egy helyen azóta, valahogy nem úgy hozta az élet, és egyébként is életem tönkretevőjét kerestem. Kicsit ironikus, hogy amikor végre megtaláltam, el is kellett jönnöm az adott városból. - Az én ízlésemhez mérten mindenképpen. Még egy tisztességes gyilkosság sem történt, amióta itt vagyok. – Mégiscsak bűnügyi helyszínelő lennék. Oké, tudom, morbid ilyesmivel példálózni, de azért valljuk be, elég furcsa. Az is állhat a dolog mögött, hogy a farkasok mindent eltüntetnek. Ám közel sem minden gyilkosság a fajtánk sara, sőt… - Amíg meg nem unod a fejem, addig gondolom, nem fogsz. Mármint, nem tudom, mit tervezel, én még maradok egy ideig, kénytelen vagyok. Ellenben, téged már semmi sem köt igazán erre a környékre, akkor miért Anchorage? – Annyira egoista nem vagyok, hogy úgy gondoljam, miattam van itt, de lehetséges, hogy talán mégsem olyan egyszerű elszakadni a környékről.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Szerintem eléggé sokan. – pillantottam rá egy féloldalas mosolyt és örültem, hogy az irányomba érzett „harag” már egyre inkább kezdett tovareppenni. Én ennek csak örültem, hiszen tényleg nem akartam megbántani. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy kicsit mindentől és mindenkitől távol kell lennem. - Nem, egyáltalán nem nagy kérés. – sütöttem le a szemeimet rövid időre és nagyot nyeltem. – Sajnálom, igyekszem majd jó kislány lenni most már, csak a végén nehogy az agyadra menjek a túlzott jelenlétemmel. – mosolyodtam el halványan. A hangomból és a pillantásomból pedig érezhette, hogy ez fordítva is igaz. Én is szeretnék róla hallani, hiszen ha bajban lenne, akkor is megmenteném a vénséges fenekét. Akár kéri, akár nem, de amúgy is érdekel, hogy mi van vele. Örökre részese marad az életemnek, még ha másképpen is, mint a múltam része volt. Aprót haraptam az ajkamba, de nem feleltem egyből, hiszen nem tévedett. Sőt, talán férfi létére is túlzottan kiszúrta ezt a dolgot. magam sem tudtam, hogy ennek inkább örüljek, vagy ne. Aztán hamarosan mintha csak egy kis piszkot akarna leszedni a lapról úgy hessegette arrébb az ujjaimat, én pedig jobbnak láttam nem tiltakozni ellene, így hamarosan azt is szemügyre vehette. - Igen, van, ahogyan az eltűnésemhez is. – böktem ki végül egy kisebb habozás után. Ha már annyira rosszul érintette az eltűnésem, meg ha már úgyis előkerült ez és látta, akkor talán jobb nem totálisan titkolózni. Hazudhatnék, de neki nem akarok. – A férjem volt. Kínában találkoztunk, nagyon régen és társak lettünk mindenben. – reméltem abban, hogy érti azt, hogy a farkasom is társra talált. – Aztán minden teljesen rossz irányt vett… - ekkor kicsit elcsuklott a hangom, majd ha lehetőségem volt, akkor inkább gondolatban fejeztem be, ez nem tartozott senkire se. ~ Megöltem a fiát, baleset volt. Nem tudtam hagyni, hogy bántson még egy lányt, aztán meg tűz ütött ki és harc lett. Én kijutottam, de ő nem. Mai napig hallom azt a vonyítást. Vissza akartam menni, de nem engedtek. ~ és azzal a lendülettel a könyv is becsukódott, mintha csak valamiféle zárás lett volna az egész mondandóra. A fejemet felszegtem és a fájdalom legapróbb szikráját is megpróbáltam addigra eltűntetni az íriszeimből. - Igyekszem, de ha le akarnék túlzottan térni a helyes útról, akkor úgyis ott lennél, hogy megállíts, nem? – persze ez részben költői kérdés volt, hiszen nem készültem semmi őrültségre, de azt tudtam, hogy rá számíthatnék, hogy akár részben megpróbáljon megvédeni önmagamtól is. - Talán megjelentél és máris eliszkolt az összes bűnöző. – mosoly pedig ismét megjelent az arcomon. Szerintem előbb vagy utóbb úgyis lesz teendője ilyen téren is. Én eleve nem rajongtam azért, hogy valaki meghaljon. Nem szerettem senki életét már kioltani, mert így is túl sok mindenkiét vettem el. - Gondoltam meglátogatlak és megnézem a csábító mosolyod és feneked. – ugrattam őt, majd ismét kortyoltam pár italomból. – Nem tudtam teljesen magukra hagyni azokat, akik itt vannak. Az üzletemet egy fiatal lányra hagytam, és biztosan neki is kellhet még segítség. Még így is könnyebb, mint a világ másik pontjáról. Az se kizárt, hogy maga a táj, a vidék is már a szívemhez nőtt. Nem tudom, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy vissza kell jönnöm. – rántottam meg a vállaimat megadóan, mert tényleg nem tudtam miért pont ez a hely. Sok minden volt, ami még idekötött, hiszen a szívemben őrzött emberek nagyja is itt él.
- Ha harminc évig nem mentél az agyamra, nem most fogod elkezdeni. – Szemtelenkedek én is egy sors, mert ennyi bőven belefér, ismer, jellemző rám az ilyesmi. Kötve hiszem, hogy valaha az agyamra tudna menni. Fontos nekem, éppen ezért esélytelennek látom a dolgot, hacsak nem ver át ő is olyan rútul, de ezt nem feltételezem róla egyáltalán. Igaz, Daarioról sem feltételeztem, de Dotty már keresztbe tudott volna tenni nekem a falkánál is, ámde nem tette meg, következésképpen úgy gondolom, eztán sem fogja. - Árnyék a múltból? - Kérdezek rá, de közben már mondja, s én figyelmesen hallgatom, bólintok. Tudtam, hogy volt valaki nálam komolyabb az életében, de nem kifejezetten firtattam, elvégre melyik pasi szereti azt hallgatni, hogy ki és miben volt jobb előtte. Én nem, ez fix. Ellenben most már nem számít, mert nem egymást melegítjük éjszakánként a takaró alatt, szóval elviselem. ~Basszus. Az kemény lehetett. És tudja? Mármint elé álltál, és elmondtad neki vagy esetleg leléptél?~ Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet egyszerű egy ilyen esetet lerendezni, színt vallani egy ennyire komoly és súlyos témában, de még mindig az a korrektebb út. Ellenben azt is értem, hogy akkor talán Dotty már nem élne. Bár, én a világon bármit megtettem volna Calláért, ugyanakkor a gyermekeinkért szintén az életemet áldoznám, miként minden csepp boldogságom sutba vágtam miattuk, így legalább élhetnek. Ugyanakkor most nem rólam van szó, de idővel talán beavatom, most már tudhatja az igazságomat, mert nem szoríthatják miatta sarokba. - Mindenképpen azon lennék, igen. Ám a helyes út szubjektív, és még nem tudom igazán, neked jelenleg mi fér bele, és mi nem. – Ki dönti el, mi a helyes? Ami nekünk az, az másnak esélyesen már vérlázító, és nincs ebben semmi furcsa. Sokan, sokfélék vagyunk a világban. - Ja, én a hős grál lovag. Ne röhögtess. – Ismét előkerül az általa unalomig ismert csibészes mosolyom. Inkább valami más oka lehet, de az istennek sem jövök rá, mi nem stimmel. Nem csak itt, már Fairbanksben is éreztem, hogy van valami zavaró a levegőben. Az utóbbi évek híre elért ugyan, de nem gondoltam, hogy ennyire benne van a város esszenciájában a közelgő tragédia ígérete. Nem vagyok szellemekkel sustorgó, de elég idős vagyok már, hogy többet érzékeljek, mint a fiatalok. - Tényleg? A fenekem még meg se nézted. Itt azért nem mutogatnám. – Kacsintok rá. Azért valljuk be, mindig is szerettem körülötte sündörögni. Manapság már nem zavarnám fel testiséggel a kapcsolatunkat, főként azért, mert ha ingerenciám támad némi testedzésre, akkor olyannal teszem, akivel utána vélhetőleg soha többé nem fogok találkozni. Sok mindentől megkímélem magam ezáltal. - Mintha ez a város nem akarna elengedni végleg senkit sem. Mármint, Fairbanks. A Teremtőm is mindig visszatért ide, míg végül letelepedett. – Más kérdés, hogy meg is halt, és most én cipelem az őt illető bosszú terhét, amiért képtelen vagyok nem neheztelni rá. - Előbb-utóbb talán sikerülni fog az elszakadás, hogy újrakezdhesd valahol máshol, már ha ezt szeretnéd. Mindenesetre itt egész korrekt módon fogadják az újonnan érkezőket, igaz, most nagyobb az átjárás, mint megszokott az ultimátumok miatt. Én a magam részéről nem értem, hogy egy magányos lélek miért bólint rá egy ilyen súlyos döntésre kényszerből. – Addig oké, ha eleve csatlakozni szeretett volna valaki, ám úgy egyébként már fel nem foghatom. Engem nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem, idővel, ha én magam megbarátkoztam a gondolattal, talán, ámde az nem a közeljövőben esedékes.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Csak egy ártatlan mosollyal pillantok rá, de könnyedén leolvashatja az arcomról, hogy soha ne mond, hogy soha. Én se gondoltam volna azt, hogy mostanában egyszer csak le fogok lépni és ha nagyon akarnék, akkor szerintem az ő idegeire is tudnék menni, de semmi ilyen nem állt szándékomban. Másrészt meg olyat sose tennék, amivel esetleg hátba támadnám őt. Ahhoz fontos volt és akik fontosak számunkra, azokat nem bántjuk, hanem inkább óvni akarjuk. Hamarosan pedig kevésbé vidám téma felé vándorolunk. Fura, hogy egyetlen egy kép mennyi érzést képes felszakítani az emberből és mennyi emlékképes előtörni. Nem mintha eddig hiányban lettek volna ezek az emlékek, hiszen amióta felkerestem az egykori otthonunkat a távozásomat követően azóta szinte még elevenebb lett az egész. A vonyítás pedig olykor annyira eleven, ami emlékeimben feldereng, mintha újra ott lennék és ismét megtörténne. ~ Olyannak ismersz, aki lelépne? ~ csak ennyit kérdeztem vissza először egy kisebb grimasz keretében, majd egy aprót sóhajtottam. ~ Tudja, sose tudtam volna eltitkolni előle, de igazából nem is kellett. A sors elintézte, hogy megtudja… Ott kellett volna nekem is elveszni… ~ rázom meg egy pillanatra a fejemet és fel se tűnik, hogy mennyire erősen szorítom magamhoz a könyveket, mintha csak az segítene egyben maradni. ~ Ha nem rángat ki a „bátyám”, akkor valószínűleg ott maradok én is. Vissza akartam menni, de nem engedte…~ röviden ennyi volt a történtet. Nem éreztem úgy, hogy képes lennék ennél részletesebben elmesélni bármit is. Most nem. Ahhoz túlzottan is frissnek éreztem ismét az egészet. Talán sokan nem értenék meg, hogy miért mentem vissza ismét arra a helyre, de én pontosan tudtam, hogy mit kerestem ott. A múltat, az elveszetett társat és talán egy kisebb feloldozást is, hiszen sose tudtam és talán sose fogom megbocsájtani magamnak, hogy Chan azon az estén meghalt. Nekem kellett volna bent égnem és nem neki, de egy részem örökre bennégett még így is és nem csak emberi lényemnek, hanem a farkasomnak is… Szerencsére viszont pár pillanattal később inkább teljesen más irányba terelődött a beszélgetés. Ez pedig segít abban, hogy ne veszek el teljesen a múlt árnyaiban. Nem akartam depizni neki, ahhoz túlzottan is örültem annak, hogy ismét láthatom őt. - Szerintem abban a pillanatban biztosan tudnád. Nem tagadom változtunk mind a ketten, de attól még egy részünk ismeri egymást és ez segíthet abban, hogy néha másoknál is jobban megértsük a másikat. Még akár szavak nélkül is. – feleltem egy kisebb habozás közepette, mert nem akartam, hogy félreértse. Van egy múltunk, amit nem tagadhatunk át és az eddig találkák alatt továbbra is úgy gondoltam, hogy a kötelék átalakult, de attól még fontosak maradtunk egymás számára. Csak kicsit másképpen. Jó érzés volt, hogy a téma könnyedebb és játékosabb lett, így egyre inkább távolabb kerültek legalább ezekre a percekre a gomolyfelhők. Amikor meglátom a jól ismert csibészes mosolyát, akkor könnyedén mosolyodom el én is még inkább. - Tudod, elég csak egy remek festő és akár az lehetsz, legalább a vásznon. Bár gondolom megvillantod ezt a mosolyod és legalább ezernyi nő szemében azzá válhatná. – cukkoltam őt kicsit, mert miért ne? Barátok között szokás ilyet tenni és mi azok voltunk. És amúgy is egy kis játékos csipkelődés sose árt. - Miért nem? Biztosan sikered lenne. – kuncogtam el magam, majd kicsit körbe is pillantottam. – Igaz, nem akarok osztozkodni, mert a végén túl hamar kellene nélkülöznöm a társaságodat, Eric. – a hangom pedig továbbra is játékos volt. Fura volt újra kicsit bolondozni és hagyni, hogy a mosoly, jókedv újra eluralkodjon rajtam, de igazán nem is akartam agyalni ezen. Csak kicsit élvezni akartam, hogy nem süllyedek el a kétségek mocsarában. - Igen, valahogy én is így gondolom. – adtam neki igazat abban, hogy az a város tényleg nehezen engedi el az embereket. Csendesen hallgatom amit mond, közben pedig néha az italomat kavargatom meg. – Annak örülök, ha itt legalább valamennyire szívesen látottak vagyunk. Akkor talán annyira nem kell aggódnom nekem se. – szólaltam meg egy kisebb hallgatás után. – Lehet, hogy már fontolgatták, de eddig nem volt meg az elhatározás, az ösztönzés, de most, hogy igazán el kellett dönteni rájöttek arra, hogy mit szeretnének. Vagy ez hülyeség? – pillantottam rá kérdőn. Szerintem nem mondana senki se igent a csatlakozásra, ha az a gondolat nem lenne erősebb, mint egy csíra.
~Eddig nem olyannak ismertelek.~ Szögezem le, de ez nem azt jelenti, hogy régen nem lehetett olyan, nem tudhatom. Eddig úgy hittem, mindent tudok róla, ez a történet mégis új számomra, következésképpen nem engedte a büszkesége, hogy beszéljen róla. Illetőleg, most is megpattant, igaz, ami igaz, legalább ezúttal visszajött. ~Ha ismer, tudnia kellene, hogy nem akartad a halálát. Vagy éppen azt, hogy a vére olyasmit tett, amit akár ezzel büntethetne bárki épeszű közülünk, mert a fajunk titkát veszélyezteti, ha valaki túl sokszor, túl feltűnően vét az emberek ellen.~ Vélhetőleg túlságosan racionális voltam a témával kapcsolatban. Öltem már olyat a fajtámból, akinek a puszta léte erősen aggályos volt a szememben. Megtenném ma is, mert van, amit nem éri meg kockáztatni mások ostobasága miatt. ~Jól tette. Nézd, sejtem, sőt, érzem, mennyire nehéz ez neked, de mindig azt vallottam, hogy az életben semmi sem történik ok nélkül. Valamiért neked ez jutott, a fiúnak meg az.~ Ezen most már vajmi kevés értelme van agonizálni, a múltat visszaforgatni nem lehet, ha lehetne, én is megtenném újra és újra. Ha ott rekedtem volna agyban, lélekben, nem csak a szívem hagyom Sydneyben, már rég halott lennék. Egy részem bizonyosan az is, de nem gondolok már rájuk minden áldott nap, nem emésztem azon magam, milyen lett volna látni őket felnőni. Már nem, hisz megtörtént, már bőven kamaszok, már önálló gondolattal rendelkező egyéniségek. Megtanultak apa nélkül élni, és ez így van jól, ettől csak erősebbek lehettek, gyengébbek bizonyosan nem. - Igen, én magam is bízom benne, hogy így lenne. – Bólintottam rá a dologra, szerettem volna hinni, és tisztában vagyok vele, hogy a közöttünk lévő bizalmi kapcsolat nem vált semmissé időközben, egyszerűen csak szüneteltettük, amíg nem voltunk egymás életének részesei, ám most mindez megváltozott, ismét itt van, és a jelek szerint egy ideig marad, én sem tervezem másként. - Ezernyi rendkívül naiv nő szemében. Jobb szeretem azokat, akik átlátnak a szitán, ezáltal sokkal érdekesebb minden. – Eresztek meg egy könnyed kacsintást felé, noha tény, már semmilyen nőre nincs ilyen tekintetben szükségem, megteszik a könnyed kalandok. Kiemelt szerepet nem osztogathatok, egyrészt csak bajt hoznék az illető fejére, másrészt a szívemet Sydneyben hagytam a gyönyörűséges, fergetegesen intelligens, körmönfont, szellemes kis feleségemnél, gyermekeim anyjánál. - Minden szerénytelenség nélkül, valóban maximum két percembe kerülne társaságot lelnem magamnak, de ne aggódj, nem szándékozom megtenni, lévén nem vagyok ekkora tuskó, és egyébként is hibátlan a jelenlegi partnerem. – Ha másra vágynék, nem ültem volna le kávézni vele. Párdon, ez nem teljesen igaz, mert azok közé tartozik, akikre minden körülmények közt tekintettel vagyok, szóval megembereltem volna magam. - Nem hiszem, hogy kellene. Talán jobban ránéznek majd a körmödre, tekintettel arra, hogy falkatag voltál, de nem fognak vasvillával elkergetni. – Akadnak itt bajos alakok, ezerszer bajosabbak, mint ő, sőt, Dottyt abszolúte nem mondanám annak. - Fogalmam sincs. Még a saját elmém is kész útvesztő nekem, másokéba be sem merészkednék. Lehetséges, de nem tartom normálisnak még ebben az esetben sem. Miképpen azt sem, ha valaki mások miatt dönt úgy, ahogy, nem a saját szíve, vágyai, eszméi, bármi olyasmi vezesse, ami rá jellemző. – Ez alatt inkább a kényszert, külső behatást értem, nem azt, ha valaki szerelmes, és hajlandó miatta falkasorba állni. - Mit tudsz Dario Rodriguezről? – Váratlan kérdés talán, de idekívánkozik, érezheti talán, hogy némileg zaklatottá váltam.
Kezdőlap
//
Én is köszönöm, s majd egyeztetünk! <33 
