Magabiztos válaszára önkéntelenül is vigyor szökik a képemre. - Nagy szavak… De ettől még csak szavak. – Tárom el kissé a karjaimat szelíd játékossággal, állva tekintetét, miközben ellököm magam a pulttól, hogy féloldalas fordulatot téve a rendelésének is eleget tegyek. Épp csak felkapom a megfelelő poharat, merek bele jegyet és a whiskey-vel együtt fordulok is vissza a nőstény felé, hogy ne érezze akképpen, a hátamnak beszél csupán. Figyelmem az övé, mondhatni, a kiszolgálás része, ha ilyen szemrevaló a vendég. Épp az üveg kupakját csavarom vissza, mikor érkezik a költői kérdés, azzal egyik kezemben emelem védekezően tenyereimet fel. - Igazad van, én kérek elnézést! Azért remélem nem bánod, hogy csatlakozom, még ha csak kólával is. – Rajtam a sor, hogy cinkosan kacsintsak felé, s ismételten hátat fordítva neki, a többi üveg közé helyezzem vissza a párlatot, magamnak meg valóban egy üveges kólát bontsak. Nem tart az egész több fél percnél – nem tartana, ha a fogadott testvért illető kérdés nem futna be egyazon időben. Megáll a kezem az üvegnyitó mozdulatban. A pillanat hamis ábrándja meglehet, de az idegenként is ismerős energiák, melyeket védőszellemem szintén megerősít, vagy a kacéran sejtelmes „nem felejtetted volna el”... a kérdés Connor kapcsán, esetleg mindezek naiv összjátéka eszembe juttatja Őt, s köröttem a lustán hömpölygő energiákba gyermeteg lelkesedés költözik, némi zavartság kamaszos-szerelmetes érzése. Reménykedés, hogy talán… Pajzsom hirtelen zárom el a nőstény elől, s noha kívüről olybá fest, nem változott semmi sem, mindketten érezzük, nem kerek valami egészen ebben a történetben. Bolond vagy, Olivier, hogy minden jött-mentben, aki kicsit is Rá emlékeztet, őt keresed. Az a fenenagy igazságérzeted tesz bolonddá. De az nem lehet, hogy egyszerűen csak…! Hogy ennyi. Ugye? – S te ahelyett, hogy összetennéd a két kezed, amiért egyáltalán szót válthattál Vele… más földhöz verné magát ennyitől jóval kevesebbért, ne légy hát telhetetlen. Fogadd el végre: ennyi. - Nincsen oka panaszra, de ki kérdezi? - Helyezem a saját italomat is a pultra magam elé, fürkészően tekintve a másikra. Vonásaim nem lettek távolságtartóbbak, hangom nem váltott színt, mégis, energiáim teljes hiánya felvértez valamiféle ridegséggel önkéntelenül is. Természetem ellen való és mégis én vagyok, ugyan úgy. Talán még némi bajtársias, védelmező tónust is felfedezni vélhet Emma felőlem a „kölyök” irányába. Pusztán azért, mert holmi ismerőse a srácnak, vélhetően a fairbanksi időkből, ha tippelnem kellene, mert a legtöbben onnét keresik, még nem fogom csuklóból kiadni.
- Valóban, szavak. Nincs szükségem arra, hogy bizonygassam az igazamat. Kacsintok rá, való igaz, úgy jó 10 éve szíves örömest mentem volna bele ebbe a játékba, de az az Emma azért igencsak sok mindene átment azóta, és már egészen más dolgok fontosak. Példának okáért ő, mint a vérvonalam tagja, valaki, aki majdnem eltávozott egy Vörös Hold alkalmával, noha ezt én magam is elmondhatom magamról, többszörösen, Annakpokot és Tipvigutot nyertem megy egy-egy alkalommal, és szerintem csak az óriási mázlifaktoromnak köszönhetem, hogy még élek. Vagy mert a szellemeknek más terve volt velem, pontosan valami olyasmi, amiért most itt vagyok. - Nyugodtan, igazán kedves tőled. S mondhatni egészen addig egészen pozitív az egész kis találkozásunk kimenetele, amíg meg nem említem Connor nevét, bár nem mutatkoztam be, sejtésem szerint azért a kölyök csacsoghatott egy bizonyos fairbanksi Emmáról, aki segített neki, amikor szüksége volt rá. Azontúl azonban, hogy Sura a vérvonal nagymamám volt, többet nem tudott, és őszintén szólva nem szerettem volna ezen változtatni. Kedveltem a kölyköt, de még túl fiatal volt, és így is elég szaron ment már keresztül, nem kellett tetézni. Ettől függetlenül volt rá esély, hogy összerakta a kirakós darabjait, ha már pont én szedtem össze és vigyáztam rá utána egy darabig. A hímben felsejlő érzelmek hatására érdeklődővé avanzsálnak vonásaim, még a szemöldököm is felszalad kissé, mivel tudom, hogy ami átfut rajta, nem hozzám kötődik, esélyesen másról van szó, és nem mondom, hogy nincs egy nagyon erős tippem. Pillanatnyi zavartság költözik a lelkembe, amikor eszembe jut az, aki miatt először éreztem úgy igazán, hogy van családom, hogy tartozom valakihez, vérem szerint, farkasom szerint. Ez valami olyasmi, amit szeretném, ha a vérvonalam tagjai éreznének mindig… hogy bármi van, nincsenek egyedül. Nem gond, hogy felhúzza a pajzsát, a férfiak nem szeretik, ha lelepleződnek, és talán nincs is közöm az érzéseihez, azt majd meglátjuk, hogy a későbbiekben ez fejlődik-e valahová, ám egyelőre pont elég nekem ennyi. - Valaki, akinek fontos volt, megkért, hogy néha nézzek rá. Emma vagyok, talán említett már Connor. S ha már megdobtam a nevemmel, nyújtom a kezem, nem igazán a formaiság, jómodor az, ami motivál, sokkal inkább az, hogy érezzem a még elfojtott energiák ellenére is egynek az érintését a most már enyéim közül. Mert szeretem, jól esett és mert tudom, hogy bármi menjen végbe benne, neki ugyanúgy jól fog.
Önbizalom az van, na meg hozzá kell tenni, nem is én leszek, ki a jónak elrontója. Kacsintása nyomán féloldalas farkasvigyor kúszik képemre és sejteti gondolataimat felé: nekem ugyan nem lenne ellenemre, ha bizonygatná egy kicsit, akkor se. Addig meg úgyis csak süket duma az egész, noha tulajdonképpen annyira azért nem bánom, hogy ennyiben marad a dolog kettősünk között. Már csak az hiányzik, kiderüljön róla, hogy ő is valami habzó szájú gyökér elől megszökött nőstény, aztán az én torkomon kössön ki a birtoklási mániában szenvedő hímje. Megtörtént eset, bár már a hegek se látszódnak, vérvonalamnak hála, a közel öt hónapos sztorinak. Talán még meg is osztanám vele a következőkben eme kellemetlen – mondjuk nem az én számomra – véget ért történetet, ha nem dobná be ő előbb Connor nevét. A pillanat megfagy, majd pedig a hirtelen, múltamból feltörő és egyúttal naivan reménykedő lelkesedésemet pajzsom mögé tuszkolom, hogy immáron némileg távolságtartóbban (bár mentségemre szóljon, rettenetesen igyekszem megőrizni a jófej vendéglátós képét, épp csak a könnyedség illan el kettősünk körül) forduljak felé, őszinte érdeklődéssel téve fel a kérdést, mi érdekelt. – Amennyire szívesen beszéltem mellé olykor, éppen annyira értékeltem az egyenességet is, ha úgy hozta a helyzet, hát én magam miért köntörfalaztam volna most? Válasza nyomán álltam tekintetét, fürkésző érdeklődéssel, melyben nem volt nyoma az iménti könnyed flörtölő élnek, mivel indítottunk. Kellett pár másodperc, míg lefutott, honnét is ismerős a név. Valóban Connor tett említést a nőről, igaz, nem sűrűn, ám egy valami megmaradt biztosan vele kapcsolatban. - Te vigyáztál rá, mielőtt ide került hozzánk… – Csendes a megjegyzés, kérdés is lehetne, de inkább hat kijelentőnek a végére. – Mit ne mondjak, egy kissé ki kellett kupálni, de már egészen megemberesedett. – Szusszantam valamiféle finoman húzó, békülékeny éllel hangomban, ahogy elfogadtam a felém nyújtott kezet. Nem rázogattam, csak ráfogtam, nagyapa vert belém ennyi illemet. - Zack, örvendek. Szóljak esetleg neki, hogy húzza ide a hátsóját? Valami vizsgára tanulnak csak úgyis, ha minden igaz… – Firtattam, s bár pajzsom még mindig fedte gondolataimat, érzelmeimet az egész kapcsán, mindezek nélkül is érezhetően visszább vettem a védekező álláspontból, mit az imént felöltöttem vele szemközt.
Azok az idők, amikor én az ujjaim köré akartam csavarni minden szembejövő férfit vagy nőt, elmúltak, és abszolút nem arról van szó, hogy féltem bárki életét, mert Castor biztosan nem díjazná a dolgot, sokkal inkább arról, hogy már egyáltalán nem igénylem, mivel van valaki, aki sokkal fontosabb annál, minthogy ilyesmivel játszadozzam. Nem mondom, hogy kicsit nem zavar a hangulat hűvössé válása, de legalább így több oldalát látom a hímnek, ami nem hátrány, ha már a lehető legjobban meg szeretném ismerni, már amennyire rövid idő alatt meg lehet. A megállapításra bólintottam, az utána következő megjegyzésére pedig elnevettem magam. Azt nem állítottam, hogy egy már kész farkast irányítottam ide, akivel senkinek semmi melója nem lesz. De Connornak jobb volt, ha nem cibálom magammal Cassiehez hasonlóan, neki sokkal nagyobb szüksége volt a biztos pontra vagy pontokra az életében, míg Cassienek a teremtője voltam, neki még rám volt szüksége. - Ezt örömmel hallom, ezek szerint jó helye volt itt. A fiatal hímre mindenképpen ráfért némi jó végre, amennyi szarságon keresztülment, szóval ennek azért örülök. - Én is örvendek, Zach. Aki akkor Solomon kölyke, és majdnem meghalt Sura által az egyik Vörös Hold alkalmával. Jó volt arcot társítani a történethez. Eképpen ő tudott is a nagyanyámról, bár ez nem jelentette azt, hogy szándékomban állt lebuktatnom magam előtte. Hittem abban, hogy jobb bárkinek, ha ezt a terhet nem kell cipelnie. - Szívesen látnám, szóval, hogyha van kedve, és nem áll rémesen rosszul a tanulásban, akkor idejöhet. Nem biztos, hogy jó lesz, ha látom Connort most, így is sok minden zajlik bennem, ahogy egyre közelebb vagyok Fairbankshez, és a kölyök bizony alaposan benne volt a tutiban egykor, szóval esélyesen megborít majd kicsit, de kíváncsi voltam rá, és azt sem szerettem volna, ha azt hiszi, nem érdekel már, ha esetleg nem kérem Zachet, hogy hívja ide és visszajusson a fülébe. - Milyen az élet errefelé? Nyugis? Kíváncsi voltam, mert szerettem ezt a várost is, volt idő, amikor úgy gondoltam, itt fogok kikötni, aztán másként alakultak a dolgok.
Kiszélesedő mosollyal vontam vállat állítására Connor helyzetét illetően, elvégre ennek legfeljebb a kölyök lehet megmondója, de kétségtelen, hogy könnyedén beilleszkedett a társaságba és nélküle már nehéz lenne elképzelni a hétköznapokat errefelé, ami azt illeti. Talán ezért is akadok meg egy pillanatra az idegen nőstény kifejezésén, mikor az eljut ténylegesen is agyamig. - Várj csak... volt? Ugye nem azért jöttél, mert most jön az a rész, hogy szépen magaddal kell vidd valami rohadt távoli helyre? - Az egyik napról a másikra való lelépés különben is nekem volt szokásom, újabban öcsém művelte, csak az inverzét és erre-erre ette a fene olykor. Ketten épp elegek voltunk erre ebben a családban. A kézfogás és a bemutatkozás a kisebb sokkot követően is áll azért még, a felajánlás már a válasza függvényében inoghat meg, de végtére is belátom, hogy nem az én életemről van szó, akármit is tartogasson a kölyöknek. A legtöbb, amit megtehetek, hogy ott vagyok, ha össze kell szedni, vagy kihúzni a seggét a bajból, ha olyasmibe tenyerel... esetleg én magam rángatom bele. Megtörtént eset, nem vagyok rá büszke, még ha utólag röhögve is meséljük. - Oké, meglátjuk... Ennyi pihenés kell különben is, szerintem tökre oda-vissza lesz tőled. - Szusszantam féloldalas, futó mosoly közepette, ahogy elővettem a telefont és pötyögtem pár sort a srácnak. Volt egy visszatérő félelmem, hogy a kölyköm, meg Connor úri magányukban, tanulás címszó alatt egy komplett atomreaktort építenek ilyenkor kettecskén a lakásunkban vagy legalábbis valami hasonlóan ártalmatlan csodával lepnek egyszer majd meg, ha hazaesek... - Szóval cseppet sem esett nehezemre, hogy megzavarjam holmi keresetlen üzenetekkel a vizsgára való felkészülést. - Áh, csak a szokásos dögunalom. - Ingatom meg a fejemet, a készüléket kettőnk közé helyezve, képernyővel lefelé, s az üdítőmért nyúltam. - Nem tudom, vihar előtti-e a csend, de egy ideje már kitart, szóval sok érdekességgel nem tudok sajnálni. Az átutazóktól azért hallani ezt-azt a világ dolgait illetően, meg mindig akad egy-két balhés arc, hogy ne unjuk el teljesen magunkat, de... - Épp csak megrezzent a telefonom, már kaptam is utána, felkaccanva kissé önkéntelenül is Connor válaszán. Már arckifejezésemről is lerítt, de szavakkal szintén megerősítettem: - Azt írta, beugrik, szóval a születésnapját inkább meghagyom, hogy ő mesélje el... veled mi a helyzet egyébként? Átutazóban? - Maradhatna. Köhöm.
- Mi? Dehogy is. Nem viszem sehova. De az elmúlt évekre csak használhatom a volt kifejezést, ha már… tudod… elmúltak. A mosolyom sem árulkodik őszintétlenségről, hülye lennék kirángatni Connort valahonnan, ahol jól érzi magát. Esetleg ezt majd meggondolom akkor, ha nem így lesz. Ám most, Fairbanks felé igyekezvén ez az utolsó, amit tennék. Egyetlen trollom se legyen lehetőleg a városban az elkövetkezendő időszakban, nem akarom temetni őket. Noha nem tudom, mi készül, de nem nyugtat meg a tény, hogy a tetoválásom bizsereg. Arról már nem is beszélve, hogy egyetlen fiatal farkasnak sem tesz feltétlenül jót, ha folyton mozgásban van, és ide-oda rángatom. Cassievel is csupán azért teszem, mert vele akarok lenni, amíg még kölyök. - Hát igen, hajlamos tökre oda-vissza lenni. Felnevettem, Connor olyan fiatal volt, hogy az sokszor szórakoztatóan üdítő tudott lenni. Nekem speciel minden alkalommal összeszorult a szívem, ha megláttam, mert eszembe jutott Sura, meg az, hogy együtt temettük el, és sajnáltam szegény kölyköt, hogy megint elhagyták… Noha Surának nem volt választása, és akárhonnan nézzük, szerintem hatalmas dolog volt, hogy egy Első átharapta. - Azt hiszem, sokkal jobb ez így. Sokan addig nem értékelik a nyugalmat, amíg megadatik nekik. Értse, ahogy akarja. Én örültem neki, hogy legalább ők itt biztonságban vannak. Nem ide hív a tetoválásom, szóval legalább miattuk nem kell aggódnom, hacsak nem eszi őket a balsors Fairbanksbe. - Ennek örülök. Biztosan érdekes szülinap lehetett akkor. Azt még nem tudom, hogy közben a kölyök felnőtt bizonyos értelemben, és hogy őszinte legyek, a születésnapjára sem küldtem semmit, tudom, tré, de amúgy azt sem tudom, mikor van. Valahogy ez sosem került közöttünk szóba. - Igen. Fairbanks felé tartok, de gondoltam előtte eltöltök itt egy-két napot. Persze, szerintem még megfordulok majd erre azért utána is. Nyilván miattuk, elég sokan vannak itt egy csomóban, és jól esik a közelükben lenni, jól esik érezni azokat az apró, alig észlelhető kis foszlányokat, amik hozzám kötik őket. Hát még akkor, amikor épp valamelyik elkezd erősödni, jelezvén, hogy közeledik. - Töltenél még egyet? Tolom át a pult másik oldalára a közben kiürült poharamat. Közben figyeltem a mozdulatait, őt magát, jó lenne ismerni mindegyikük történetét, de képtelenség volt ennyi lélekkel ilyen mély kapcsolatba bocsátkozni, arra még az én közvetlen természetem sem volt elég. Több idő kellene hozzá, de annyi a világon senkinek sem állt a rendelkezésére…
- Hja, jó... oké. Bocs, csak már úgy megszoktuk itt. Fura lenne nélküle. - Húzódott féloldalas mosoly képemre, a könnyed szavakkal igyekezve elütni a védelmező habitust, mi fel-felzubog időnként farkasom felől a fogadott öcsém irányába. Akinek szinte szavajárása lehetne ez a "tökre oda-vissza vagyok", ekképpen én is felnevetek a nővel, mikor Emma megismétli a kifejezést. El is löktem magamat a pulttól, hogy a megmaradt poharak elpakolásához visszatérjek, noha figyelmem mindeközben továbbra is az övé volt, míg beszámoltam neki arról a kevésről, ami errefelé zajlott. - Abban biztos lehetsz, de ami itt megy, az már egyenesen vérlázítóan nyugdíjas-tempó! Bár... inkább legyen ez, mint vihar előtti csend. - Szusszantam végül, hangosan válaszolva meg magamnak a fel nem tett kérdést: jó-e ez a területnek. Persze, hogy jó! Csorogjon csak minden tovább így, nem okozva gondot se nagyapának, sem pedig apámnak a vidéken, én meg... ha elunom a hátsómat, majd inkább egyszerűen csak tovább állok, ahogy szoktam. Nem kell a világban dúló balhé Anchorage-nak. Kis közjáték csupán, míg megírom Connornak, hogy látogatója érkezett, s nem telik sokba, hogy válaszul megkapjam, elszabadul az atomreaktor mellől már robog is felénk. Az utolsó elmosott pohár is helyére kerül ezzel együtt, én meg elhúzom a számat kicsit Emma úticélját hallva. - Nos... bármi dolgod is legyen arra, remélem sikerrel jársz! Itt pedig bármikor szívesen látunk, ezt merem így, többedmagam nevében is mondani. - A felém nyújtott poharat átvéve cinkosan kacsintottam felé, mintegy megtoldva szavaimat a gesztussal, mielőtt a megfelelő üvegért nyúlva, az imént kért módon készíteném el számára az italt másodjára is, rutinosan könnyed, otthonos, biztos mozdulatokkal.
Egyáltalán nem esett nehezemre ott hagyni Pascalt és a félkész atomreaktort felkészülést. Egyrészt, már nagyon esett a fejem, másrészt számomra és a farkasom számára is annál MINDEN jobb, mint egy helyben seggelni, akkor is, ha fontos vizsgáról van szó. Zach üzenetére felcsillant a szemem, és olyan rohamtempóban pattantam fel, hogy véletlen Pascalhoz vágtam az épp a kezemben lévő tollat. Nem az én hibám, hogy pont arra szállt... Persze közölte, hogy lógós vagyok, én meg csak azt, hogy családi ügy, mert hát végül is tényleg az, aztán már ott sem voltam. Magamra dobtam az újonnan beszerzett motoros dzsekimet, és már tepertem is a Pitbe. Pár perc hangos motorbrummogtatás, és már le is parkoltam. Nagy volt a lendület, akkorát fékeztem, hogy kicsit előre is borultam fejjel, de sem nekem, sem a járgánynak nem lett baja, sőt, csodával határos módon még az ajtónak sem, ahogy felrántottam. - Emma? Szia Emma! Kisfiús örömmel vigyorogtam, és kiabáltam rögtön, ahogy megláttam őket a pultnál. A zöldszemű is lelkesen csóválta a farkát és igyekezett a rég nem látott, ismerős energiák felé bújni, miközben én is átszáguldottam a tömegen, amíg a pulthoz nem értem. Reflexből vetem át a karjaimat a nőstény vállán és megölelem. - Hát te meg mit keresel itt? - érdeklődöm kíváncsian, és persze Zach-et sem hagyom ki az üdvözlésből - Csá, tes'! Kösz, hogy szóltál. - barátian meglapogatom a hím vállát párszor, aztán kicsit idiótán oda-vissza kapkodom a tekintetem kettejük közt. - Látom, máris öribarik lettetek. Szuper! Mit iszunk? Hát, nehogy már ne szállhassak be, hiszen mindkettejüknél ott van a pohár. Inkább örüljenek, hogy nem sértődök meg, mert nélkülem kezdték el. - Úgy örülök, hogy jöttél. - fordulok újfent Emma felé - De ugye nincs gáz? Minden oké...? Én paraszt, nagy örömömben teljesen megfeledkeztem róla, hogy akár valami halálosan komoly oka is lehet Emma látogatásának, bár akkor meglehet, hogy nem a Pit közepén italozgattak volna idáig. Ugye?
- Nem szándékoztam beleszólni abba, hol akar élni. Nekem teljesen mindegy, hol látogatom meg alkalomadtán. Per pillanat mondjuk nagyobb biztonságban éreztem itt, de még ez sem befolyásolt abszolút. A lényeg az volt, hogy valahol megtalálja a számításait, az otthonát. Aztán majd a többi elválik. - Igen, határozottan inkább ez. Bár a magam részéről vihar előtti csendet szimatolok, de azt nem igazán Anchorage városát illetően, mert itt azért szerencsésen megúsztak minden szellemes kellemetlenséget. - Remélem, nem sok lesz, ami azt illeti. Ez elég naiv elképzelés ugyanakkor, de nyilván nem fogom ecsetelni, hogy mondjuk a fakírok vérvonalát jó lenne megmenteni, egyúttal a sajátomat is biztonságban tudni, és Alignaknak sem ártana feltenni a végső kenetet, de ez biztosan nem rövidtávú fairbanksi tartózkodást garantálna. Ám ha így is lesz, többször fogok errefelé megfordulni, pusztán azon egyszerű célból, hogy itt több leszármazottam van, mint odaát. - De annak szívből örülök, hogy szívesen láttok. Kacsintok rá mosolyogva viszonzásul, így azért mégiscsak könnyebb a dolgom, mintha nem kívánt jelenség lennék errefelé. - Köszönöm! Vettem el a poharat, és kortyoltam bele, valahol ezen a ponton megérkezett Connor is, s ami azt illeti, valahogy pont ilyen lendületes belépőre számítottam. Elmosolyodom, ahogy meglátom, enyhén oldalra döntött fejjel méregetem. Mondhatni egészen megemberesedett, mióta utoljára láttam. A farkasom rögtön lendül felé, hogy megszaglássza, s megnézze, minden rendben van-e vele. Közben nem rest észlelni a változást, ami ilyen téren végbement a másikban. - Nocsak! Állapítom meg egy csipetnyi elismeréssel a hangomban, mielőtt még válaszolnék a kérdésére, amit mástól talán számon kérőnek éreznék, de Connor ahhoz még túl fiatal. - Inkább kit. Téged? Mondjuk? Nevettem el magam és felé fordulva öleltem meg a kölyköt, fürödve egy keveset az energiában, amik a legjobban hasonlítottak Suráéra. Nem mondom, hogy némileg nem szorult össze a torkom miatta, de összességében inkább jól esett, nagyon is. - Én whiskyt, Zack csak kólát. Nem tudom, melyikünkhöz akarsz csapódni. Én azt sem bánnám, ha az idősebbik troll is beszállna a buliba, de igazából tetszik a felelősségteljes viselkedése. - Dehogy, minden oké. Csak gondoltam ideje megnézni, veled minden rendben van-e. Ha már tettem egy ígéretet Surának, akkor időnként igyekszem tartani magam hozzá, bár tény, hogy többször néztem rá messziről, mert tudtam, hogy nem leszek itt annyit, hogy értelme legyen felfednem magam. Viszont most azért, ha minden úgy alakul, többet leszek erre. - Zack úgyis azt mondta, szívesen látnak erre, szóval elképzelhető, hogy kicsit gyakrabban járok majd erre egy ideig. – Mosolyodom el. - De mintha hallottam volna valami szülinapról, amiről van mit mesélni.
Apró bólintással vettem tudomásul a nőstény szavait, jólesett a megerősítés, akármennyire is nem mutattam ezt különösebben felé. Energiám elárultak esélyesen, hisz ahogy a kellemetlen szituáción túlléptünk, úgy engedett pajzsom is felé ösztönös magától értetődőséggel. Nem szerettem kizárni a külvilág efféle érzékelését, még ha olykor muszáj is volt. Kérdeztem volna utazásának céljáról, viselt dolgairól szívesen még, de nem akartam különösebben tolakodónak tűnni, legfőképpen azért nem, mert ha annyira meg akarta volna osztani, minden joga és tere meg lett volna rá a csendesebb időszak közepette, amit kifogott a Pitben magának. Nem adta jelét hajlandóságnak, hát én sem faggattam. Errefelé amúgy sem szokásunk különösebben firtatni a többi farkas viselt dolgait, míg az nem fenyegeti a szuverenitást. Az ilyenformán csendes ténykedéssel elkészített italt Emma felé tolom egy futó mosoly keretében, s fejemet a bejárat felé kapva fülelek kicsit. Mintha... igen, ez alighanem Connor lesz, hacsak nem épp jóapámat eszi erre a fene. - Szerintem ez ő lesz... - A közeledő motorhang nyomán kivárok, lesz e csattanás a történet végén, de elmarad, hát elismerő kis hümmentéssel nyugtázom a dolgot, visszahelyezve a whiskysüvegre a kupakot, azt meg a polcra a többi közé. A szinte feltépődő ajtó láttán fel kell nevessek némileg. Van valami rettentő szórakoztató abban, hogy mennyire képes még visszamenni egyik pillanatról a másikra gyerekbe a srác. (Mintha tíz perccel ez előtt nem hasonlót műveltem volna én is, sebaj.) - Hagy már el, ez alap! Bár azt hiszem, ideje lenne átvennünk, kiknek is felejtettél el még bemutatni régről. - Értse, ahogy akarja, egy kicsit talán mind igaz, noha a feddő él játékos volt hangomban egyértelműen. Áthajolva a pulton vállát lapogatva meg viszonzom az üdvözlését is, Emma szavaira elvigyorodva húzva le a poharam tartalmának maradékát. - Hosszú még a shift, ha mindenkivel innék egyet, aki betéved, a nap végére Hannah kizsigerelne. - Megtörtént eset alapján nyilatkozom ily könnyedén, hozzátéve: - De neked szívesen töltök, egyet meg se érzel. - Még mielőtt Connor azzal a kifogással élne, hogy motorral jött. És? Akárhogy is döntsön a fiatal farkas, amíg szervírozom neki a választott folyadékot, meg magamnak is újra töltöm a buborékos lónyálat, addig hagyok némi teret a kettősnek a felzárkózáshoz a következőkben. Süket persze nem leszek rájuk, nem is én lennék, ha ekképpen tennék, azt hiszem.
Fogalmam sincs, hogy mire fel a nocsak, hiszen számított rám, nem? Vagyis gondolom, ha már Zach miatta írt üzenetet, de nem ragadok le ennél a szónál, csak önfeledt boldogsággal száguldok Emma felé, a farkasommal együtt. A válaszára felnevetek, és a világért sem tartanám magamba, hogy ez mennyire jól esik. - Jó, mondjuk. Ettől csak még menőbbnek érzem magam! Felnevetek, és utána egy kicsit semmi mással sem foglalkozom, csak az ölelésével. Emma érintésében is otthon érzem magam, pontosan úgy, mint az itteni családoméban. Ez persze rohadt furcsa és más, hiszen az én életem farkasként már az elejétől egy tragédia, persze most már nem, de akkor is más. Nekem nincs valódi Teremtőm vagy Testvérem, ahogy mondjuk Pascalnak és Zach-nek és Solomonnak is. Sosem volt tartósan, de velük mégis otthon érzem magam, Emma pedig ebben a rokonságban számomra pont annyira fontos, mint az itteniek. - Dehogy felejtettelek el bemutatni bárkinek is! - háborodok fel játékosan Zach szavaira - Csak Emmának sok dolga van, és nem hittem, ahogy itt is meglátogat. De jó, akkor Zach-Emma, Emma-Zach, szintén troll, üdv a családban. Elnevetem magam, és csak úszok az árral. Meglep, hogy a tes' csak kólázik, de végül is, tökre megértem. Most a vizsgaidőszakban kevesebbet vagyok beosztva, de átérzem a helyzete nehézségét, és mivel jó fej vagyok, nem ítélem el érte. - Inkább adj egy sört! Mégis csak vizsgaidőszak van... - hozom meg a döntést és felteszem a fenekem a Zach által elhagyott, de előmelegített bárszékre. Ezt követően minden figyelmem Emmáé. - Hát persze, hogy szívesen látnak, hiszen végül is, rokonok vagyunk! Upsz, lehet, hogy ezt nem kellett volna éppenséggel világgá kürtölnöm, fogalmam sincs, hogy Emma mennyit osztott meg a saját kilétéből. Inkább a sörösüveg szájára tapasztom a sajátomat, és terelem a témát a szülinappal kapcsolatban. - ÚR_IS_TEN! - csapok a pultra, miközben Emma szemeibe nézek - Hallod, ezek felesekből építettek nekem tortát, itt, a csehó közepén, és meggyújtották, és nekem el kellett fújnom, és Soltól kaptam egy igazi Harleyt, elhiszed? Dőlnek belőlem a szavak, amik igazából az ember szavai. A farkas maga is izgatott, a Zöldszemű roppantul örül a találkozásnak, de a jelenlegi énemmel ellentétben sokkal nyugodtabb. - Persze vállalhatatlanul berúgtam, annyira, hogy a barátnőmmel is csak másnap tudtam találkozni, aki amúgy elvitt New Yorkba szilveszterezni, és hát... Ha még nem voltatok, menjetek el, rohadt nagy buli. Persze Zach már megkapta korábban is az élményeimmel járó, lelkes rajongást, de azért őt is említve bevonom a megszólalásomba. Újabb korty a sörből. Háááát, lehet, hogy lesz ebből második üveg is. - És veled mizu? - kérdem Emmától - Milyen helyeken jártál? Kellenek ajánlások a későbbi bakancslistámra. Nyilván, ha már megadatott, hogy akár több száz évig is élhetek, akkor később szívesen bejárnám a világot, hogy lássak dolgokat, meg mondjuk, a változatosság kedvéért tengerekben és óceánokban fürödjek negyven fokban az alaszkai tájak helyett.
Annak örültem, hogy érezhetően lazult némileg a bezárkózottsága, mégiscsak kellemesebb volt így iszogatni, és bár egy részem szívesen beszélt volna neki bármiről, nem tehettem, mert gyakorlatilag csak hazudni tudtam volna, annak meg mi értelme? Nem az ellenszenvét akartam, hanem idővel majd talán a bizalmát. Ahhoz nem ez az út vezetett. Nem tartanék Fairbanks felé, ha a tetoválásom nem jelez, ide sem jöttem volna, ha ők nem itt élnek. Mindegyik több kérdést vetne fel, mint amit megválaszolna, így maradt annyi, hogy energiáim finoman kergették az övéit, nem fenyegetően, pusztán könnyedén, finoman, ismerkedve. - Motor? Mosolyodtam el, ez újdonság volt, és talán korábban nem tudtam volna elképzelni Connort egy olyanon, de a kisvártatva belépő borostás már nem kölyköt nem esett nehezemre. Sok minden változhat pár év alatt is, annyi bizonyos. Elnevetem magam azon a tényen, hogy attól menőbbnek érzi magát, hogy nagyrészt miatta vagyok itt. Noha talán nem kellene ez a tény meglepje a múltunk tekintetében, de az ifjonti lelkesedés kifejezetten üdítő, noha olyan öreg azért még én magam sem vagyok. - Mentségére legyen mondva, erre eddig esélye sem volt. Most pedig úgy látszik, bepótolta a hiányosságot. Szóval, Zack, örvendek, megint. Kacsintottam rá az idősebbik trollra. Jól esik ez az üdv a családban kifejezés, mert hozzá hasonlóan, amíg nem ismertem meg Surát, én is árvának éreztem magam, és sosem tudtam milyen az, ha valakinek van családja. Mostanra ez már egészen megváltozott szerencsére. - Mindenkivel nem is kell. Állapítom meg, de nyilván nem erőszak, értem én az indokát a miért nem iszikre, és nem zavartatom magam egy pillanatig sem miatta. A második rokonság megpendítés témakört már Connortól sem veszem fel, igazából a sok dolgom van kicsit jobban megütötte a fülemet, remélhetőleg másét nem annyira. Mindenesetre ennek jelét nem adom. Abban meg tulajdonképpen nincs semmi, hogy egy vérvonalból valók vagyunk mind. Errefelé meglepően nagy a troll populáció, ezért is jó, hogy Connor idekerült. - Wow, az nagyon menő ajándék. És, milyen? Jól szuperál? Megszoktad? Az biztos, hogy hiba nem lehet egy olyan motorban. Örülök, hogy ilyen jól van a gyerek, Sura is biztosan boldog miatta odafenn. Tetszik a lelkesedése, mondhatni ragadós, pedig én sem vagyok egy depresszív alkat. - Ohh, még barátnő is van? Mondjuk régebben volt szó valami lánykáról, de aztán a túró tudja, hogy ez ugyanaz-e, Connor fiatalságát figyelembe véve előbb tippelnék a tapasztalatszerző fázisra, de aztán lehet tévedek. - Ami azt illeti, szilvesztereztem már ott, de nem mostanában. Voltak tökéletesen átbulizott éveim, és nyilván New Yorkot vétek lenne kihagyni ilyen tekintetben. - Többnyire Európában voltam az elmúlt években. Ami azt illeti, kellett egy kis meleg az itteni telek után. Spanyolország volt a kedvencem, Anglia elég borús volt nekem, nem is voltunk ott csak pár hónapot a kölykömmel. Mivel eddig arrafelé nem jártam, sok helyet kipipáltam a bakancslistámon. - Ha már Connor is ezt emlegette. - Egyébként minden rendben, csak kicsit hiányoztak már a régi ismerősök. Ez igaz volt, noha nyilván, hogyha nem jelzett volna a vállamon lévő tetoválás, ezt az érzést el tudtam volna nyomni magamban. - Hogy megy az egyetem?
Emma hasonló tónusban játszó energiái kellemes közegben kavarognak ébenszín farkasom hasonlóan kalandozó sajátjaival, miközben képemen megjelenik mosolyom apró biccentés közepette kérdésére. - Ha mázlink van, nem hozza be a vasat a bejárat mellől az üvegen keresztül... - Ciccentem, noha érezhetően komolytalan volt szavam. Ettől jobban bíztam a srácban, eddig nem történt komolyabb baleset és remélhetőleg így is marad jó ideig ez még. Az üdvözlési kört követően felhorkanok kissé Connor szavaira nevetősen. Nem kételkedem benne, hogy nem bújtat minden fiókjában a pult túlfelén levő dögös nőstényhez hasonló ismerősöket, de ennyi ugratás beleférhet talán részemről. - Úgy értettem, hogy a többi, Emmához hasonló... jófej ismerősödnek, akik beállíthatnak random, téged keresve, a kocsmába. - Szusszantam, ahogy nem veszi a lapot, ugyanakkor bolond lennék nem belemenni itt az újfent bemutatós/bemutatkozós játékba. - Enyém a megtiszteltetés kisasszony! - Viszonoztam kacsintását egy kiszélesedő, féloldalas vigyorral. Szóval szintén troll... megmagyarázza azt a különös érzést, ami érkezésekor hatalmába kerített. Legalábbis más rációt nem látok rá.
Nem gondolkozva sokat ezen, inkább mozdulok, hogy kiadjam a sört Connornak, s hagyjam őket kibontakozni kicsit a viszontlátás közepette. Persze, magamat nem tudom meghazudtolni, amikor lehet, bele-beleszólok a beszélgetésbe. Európát mindig is jobban kedveltem, ami az uticélokat illeti, hiába fűz nem egy kellemetlen emlék is oda. Ezekről nem ejtek szót, ugyanakkor a kellemesekről szívesen mesélek, ha érdeklődnek, s talán idővel még egy kör felesre is rá tudnak venni, hogy becsatlakozzak, ahogy a maga kellemes könnyedségével folyik a társalgás, egészen addig, míg valamelyikünket el nem szólítja a kötelesség. Connort a vizsgára készülés, engem egy betérő leánybúcsús csapat, vagy épp Emmát a... saját ügye.
// Alignakosodott helyzetetekre való tekintettel remélem nem bánjátok, ha ekképpen zártam a szálat. Aztán ügyesen, viszlát a jelenben! //
Az elsejei... változás óta nehéz szívvel hagytam mögött nap, mint nap a lakást, hiába bizonygatta párom, hogy jól van és ne féltsem, meg minden okés. Egyszerre hittem el és kételltem a szavát... de annak se lett volna sok értelme, ha a nyakába telepedek, így ennyi külön töltött idő igazán járt, ami azt illeti, nem csak neki, de számomra is. Rettentő könnyű volt Darlene-nek lennem. Meglehet, ez segített abban, hogy az elmúlt pár hét folyamatos aggódása nem őrölt fel teljesen... Őt nem terhelte ez az egész örökséges szarság, hiába függöt nyakában Ekoni ezüstmedálja figyelmeztető mementójaként a feladatnak, mit magunkra vállaltunk. Igen, én is, azzal, hogy mellette voltam mindenben, akármerre is vigye örökké nyugtalan, szabad szíve a kedvesemet. Talán azért árult el annyi mindent annak idején nekem is Tria... mert neki egyedül kellett megbirkóznia mindennel, nem akadt társa az úton, kire végletekig számíthatott volna és nem akarta ugyan ezt a sorsot utódjának. Senkinek nem kellene egymaga cipelnie ekkora terhet, ha engem kérdeznek. (Általában nem szoktak, de hol érdekel ez? Na ugye.)
S ha már cipelt terhekről van szó, a pultra módszeresen a vendégek által csak úgy találomra odatolt, megüresedett poharakat szedem épp össze, mikor bal szélen kiszúrom az ismerős barna üstököt. Az én magasságommal, meg az ő mélységével ezt lássuk be, nem nehéz kivitelezni, főleg így a pult mögötti pulpitusról. Korábban már volt szerencsénk egymáshoz és mostanában is láttam elvétve megfordulni erre, így nem esett nehezemre megszólítani őt. - Mit keres egy ilyen rendes lány egy ilyen rendetlen helyen vasárnap este egymaga? - Ccc... a kilencvenkettes Hahotában jobb csajozós dumák akadtak. Legalább már egy mosoly átfut a képén, szóval megérte. - De komolyan, úgy meredsz arra a pohárra előtted, mint akivel épp az előbb közölték, hogy meghalt a kedvenc plüssmackója! - Mi van, ha tényleg?! Kissé megereszkedő vállakkal toldom meg eme gondolat nyomán egy kérdéssel a könnyed felcsapású invitálásomat: - Hozzak esetleg valami erősebbet? - Én tudnék inni, de sajnos csak vendéggel lehet, azt is mértékkel.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Boldog volta, aggódtam, aztán hülyén vigyorogtam, majd megint aggódtam, és végül az óriás plüss macit félretéve felkeltem az ablakpárkányról, ahova azután telepedtem, hogy jó egy órája hazaestem a reptérről. Ahova Fairbanksből érkeztem. Tőle. Túl sok mindenen pörögtem fejben ahhoz, hogy aludni menjek, vagy a kölykök kapcsán bármit végezzek, úgyhogy lecseréltem a melegítőnacit és Henry pulcsiját. Farmert és pólót húztam, magamra kaptam a bélelt bőrdzsekimet, belebújtam a bokacsizmámba és már kint is voltam a téli éjszakában. Különösebben nem törődtem az iránnyal - jó szokás szerint -, de talán pont ezért vitt rutinból a lában a Pit felé. Pedig annyira sűrűn azért nem fordultam meg ott az utóbbi másfél hónapban, igyekeztem a Zach-kel való beszédekre szorítani az ottlétem. Pont emiatt. De most kellett a közeg, a pia, hogy a saját gondolataim helyett mások beszédét is halljam. Inni amúgy sem ihattam olyan felelőtlenül, mint szoktam: holnap fuvar várt rám, és amíg autóval elboldogultam aznaposan is, a kisgéppel azért nem kísérleteztem. Főleg nem a második hetemen. Úgyhogy egyelőre csak sört kortyolgattam, és többi vendég ide-oda, csak azért is a fejemben ragadtam. A kezem olykor szórakozottan nyakam oldalára simítottam, a szombaton szerzett jelölő harapásra. Henryvel ellentétben én el tudtam fedni, igazából akkor is, ha nem akartam. A kibontott hajamat kurvára nem érdekelte, hogy mutogattam-e volna, vagy sem. Mondjuk egyelőre a hím szaga is erősen körbe lengett, úgyhogy ja... Tök mindegy volt, látszik-e a jele vagy sem, rajtam volt. Darlene hangjára kaptam csak fel a fejem, majd felnevettem, ahogy fel is fogtam a szavait. - A kedvenc plüssmackóm biztonságban van - mondtam vidáman, aztán kicsit lelohadt ez a vidámság. - Más miatt viszont aggódok kicsit. Kicsit, haha! De kibaszott diplomatikusak vagyunk, anyám! Alig vártam, hogy holnap ilyenkor legyen, addigra talán tudni fogunk valami biztosat. Meg fogok zavarodni a várakozástól. - Hát... egy kis tequila azt hiszem, lecsúszna - ismertem be. - Iszol velem? - néztem rá szinte reménykedve.
Dakota válaszára szelíd mosoly költözik a válaszára képemre. Az itteni közegben, ahol a legtöbb betérő maga is farkas és hordoz magán mindenféle "szagnyomot", nem annyira botránkoztat meg a sajátos elegy érzete a másik nőstényen, van benne ugyanakkor valami kesernyésen ismerős tónus, ami a szomszédos nagyváros falkásainak sajátja. Ha akarnám, se tudnám eltéveszteni, sajnos... - Hagy tippeljek. Nagyon hím és nagyon fairbanksi... Mi az aggodalmad tárgya vele kapcsolatban? - Tüntettem el a mosogatógépben a poharakat, majd oldalammal löktem be annak ajtaját, miközben Dakota válaszát figyeltem. Két gombnyomás és megoldja itt nekem a házimunkát a gép, én meg foglalkozhatok a vendégekkel továbbra is, tiszta haszon! Visszakérdezésére némi hála ült meg energiáimban önkéntelenül is felé. Fogalma sincs minden bizonnyal róla, de épp most ment meg tőle, hogy végső elkeseredésemben valami helyi törzsvendéggel álljak majd le hajnalban felesezni vagy hasonlók. Nem mintha derogált volna, de mégiscsak jobban fest ez a kép így, kettőnkkel, ha otthon elmesélem, mi volt ma melóban. - Szívesen! - Kerítek is poharat mindjárt magunknak, meg hozzávalókat az italhoz - adjuk meg a módját.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem igazán voltak barátaim, ismerősök is inkább hím körökből, és rohadtul nem tudtam elképzelni, hogy valamelyiknek is nyüsszögjek az elmúlt napokról. Hetekről? Hónapról? Mindegy, a lényeg, hogy egy olyan nőstény társaságában jóval kevésbé éreztem magam rózsaszínfelhős ostobán, akit állandó jelleggel lengett körbe egy hím szaga - és ugyanaz a szag. Szóval ja... jelenleg mentsvár volt, vagy valami olyasmi, és nem éreztem feltétlenül késztetést arra, hogy rettenetesen titkolózzak. Főleg azok után, hogy kapásból levett mindent, mire felnevettem. A pasiknak meg az se tűnik fel, ha levágatod a fél hajad. - Teli találat - bólintottam egy elég bárgyú mosoly kíséretében, ami az utóbbi időszakban egyre gyakoribb vendég lett a képemen. - Á, minden csodás. Kicsit se parázok attól, hogy esélyesen épp bevallja, hogy egészen eddig hazudott arról, hogy én fizettem a felruccanásokért, meg miattam ment neki egy embernek, meg ki tudja, milyen hozzám köthető stiklije van még, amit kihagytam, vagy elfelejtettem vagy ő nem mondtam el... Hja, kellett az a tequila, és örültem, hogy Darlene velem tartott. Jobb így ventillálni, mint némán kergetni a gondolatokat a fejemben. Ahogy töltött, egy köszönömmel vettem el a magam poharát, majd koccintottam az övéhez. - A problémás hímekre! - emeltem meg a tequilát a rögtönzött tószt végén, majd nagyot kortyoltam. Igen, mert én amúgy egy csendes, nyugis életet élő, introvertált angyal vagyok. Hah! - Honnan vetted le ilyen gyorsan, hogy fairbanksi? Mondjuk azok után, hogy Ronny is jószerével azonnal közölte, hogy ismeri Henryt... Bár... oké, nem kéne ilyesmin rugóznom, csak úgy mégis... megfordult a fejemben, hogy ő is ismerheti Henryt, és hát mivel nőstény volt, meg ráadásnak egy kurva dögös csapos, nem olyan kis szakadék, mint én... Najó, ezt most hagytam abban!
Szerelmetes kis mosolya láttán megül az én képemen is egy kellemes színezetű görbület. Jó rá nézni, jók az energiái a kiscsajnak, ez pedig ragadós tud lenni. Ráadásul hozzá tartozik az igazsághoz, hogy az elcsípett információk tükrében egészen érdekelt, mi lehet a meghúzódó sztori mögöttük. - Hogy m...? Nekiment egy embernek? És túlélte?! Már az ember, nyilván. - Tiszta telenovella kérem, én meg már azt hittem, ez a vasárnap este tökre halálra van itt ítélve szórakoztatás terén. - Basszus, te nő, akárki ez a hím, nagyon rád van csavarodva hallod...! - Szélesedik a vigyorom a "bűnlajtsromot" hallva, miközben a poharakat követően a tequilás üvegért is elnyúlok. - A helyedben én is aggódnék érte, bár igazán csak akkor, ha neked is van egyéb bűnöd még a falka felé ennek tetejében. Ugye nincs? - Tekintettem rá egy pillanat erejéig finoman összehúzott, játékosan vizslató tekintettel, ahogy a kitöltött italt nyújtottam felé. Nem készültem fel rá, hogy itt kéretlen tanácsokat kell osszak ma még szabadlelkű nősténytársamnak, én, a felelősségteljes tettek soha fel nem emelt márványszobra, szóval nagyon reméltem, hogy ha volt is stiklije, inkább hallgat róla. - A problémás hímekre...! - Sóhajtottam egyetértőn, hozzákoccintva poharamat az övéhez, ahogy megemeltem, majd egy nagyobb korttyal indítottam magam is. Kérdése nyomán halkan koppan a pohár alja a pult deszkáján, s válasz gyanánt első körben rövid kacaj hagyja el ajkaimat. Hol is kezdjem...? - Nem igazán van más falka a környéken. - Adom meg az őszinte és diplomatikus választ, amelyik logikusnak tetszik jelen szituációban, ugyanakkor ezzel együtt, ahogy állom Dakota firtató pillantását, önkéntelenül is lassan mosoly kúszik a képemre, ahogy felemelem bal kézfejemet, felé mutatva az ezüstgyűrűt rajta. - És én nyertem meg a hét-nyolc évvel ezelőtti évadot. - Darren személyére gondolva őszintén nyertesként gondoltam magamra, bár a közelmúlt eseményeinek tükrében némi keserű íz árnyalta energiáimat, hiába volt lelkes a mosolyom. Tekintetem kékjének csillogása mögött sokkal több ült meg a könnyed örömködésen túl. - Egy ideig távol voltunk, de hát tudod, mit mondanak... kiveheted a fiút a falkából, de nem veheted ki a falkát a fiúból! Vagy valami ilyesmi. - Nevetek ismételten kortyolva az italból, lévén most találtam ki ezt a blődséget, de mégis fájóan igaz volt valahol. És ugyanúgy a lényéhez tartozott, mint minden, amit imádtam benne.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Felnevettem, már csak kínomban is a pontosítására. Néha nem tudtam eldönteni, hogy a szerencse fia és elpusztíthatatlan, vagy valami banális balesetben is képes lenne meghalni. Az a helyzet, hogy mindkettőt ugyanúgy el tudtam képzelni, mert... mert na, Henry. - Él és virul, amennyire tudom. De te úr isten, Darlene, ennyire láma sztorit, mint ezt! Adott a Három Medve, megvan? Biztonságos távolság Fairbankstől, falkától, de jó kis hely, minden, amit akarsz így az ördög fagyos hónaljában, gondoltam lesz egy laza estém - kezdtem csacsogni, hiába nem kérdezte. - Jön emberünk, az a tipikus tall, dark and handsome típus, sötét haj, szakáll, sárm, minden, amit akarsz. Játszottunk, ittunk, szexeltünk, király. Erre kiderült, hogy kurvára kolléga a hímmel... slusszpoén: természetesen másnap összefutottak bazmeg. Oké, mindezt már lerendeztük, de komolyan... hogyan lehetett ilyen formám? - Ő meg naná, hogy begőzölt rajta, pedig akkor még csak dugópajtik voltunk. Nem is mesélte el a szaftos részleteket, csak... csináltegyfullosvalentinnapot. - Elvörösödtem. Még mindig elvörösödtem, akár az jutott eszembe, akár az, ahogy felém trappolt, akár a baszogatásai aznap, akár a hülye bowling, a kertben történtekről nem beszélve. - Egy hülye pöcs - morogtam szeretetteljesen és megittam a maradék söröm. De erre már aztán végképp jöhetett az a tequila! Meg persze egy újabb idióta vigyor tőlem arra, hogy Henry rám van csavarodva. Hja. De még mennyire! Szerencse, hogy nem lehetek terhes baszki, különben már fixen bekaptam volna a legyet, mert nincs a a gumimennyiség, ami ezt ki tudná védeni. De azért annyi szemérem - hah - szorult belém, hogy ezt ne akarjam megosztani a nősténnyel. - Őszintén? Passz - tártam szét karjaimat. - Nem értek a falkákhoz, kíváncsi se vagyok az érzékeny lelkükre. Nem tudok róla, hogy bármit komolyabban elbasztam volna nekik, de ki tudja - vontam vállat, mialatt ő italt töltött mindkettőnknek. Jött a kis tószt, a koccintás, és ha már így kezdtünk belelendülni, hát kérdeztem, honnan jött a felfedezése. A rövid kis nevetést után valami szaftosabbra számítok, mint egy ennyire logikus és kézenfekvő válasz. Dünnyögtem is, hogy "jó, hát ja", mert hála a jó égnek, hogy itt ennyire kevés az egy államra jutó falkák száma, de na. Aztán a mosolya sejtelmessé vált, és felemelte a bal kezét, hogy jól szemügyre vehessem a... - Nem mondod! - néztem elnyílt szemmel-szájjal, aztán rajtam volt a nevetés sora. Szóval ez sem szimpla összejárás - sőt! -, és falkást nyert meg magának. Az energiái örömöt és büszkeséget sugalltak, bár némi keserédes színezet is mintha belevegyült volna. Egy nálam jobb megfigyelő biztosan jobban érezte és/vagy értette volna, én max annyit tippeltem, hogy gondolom nem lehetett egyszerű a falkával neki, nekik sem. De most boldog volt. Nem? Mondjuk a gyűrűt kurvára nem irigyelltem tőle, és nem csak azért, mert ezüst volt. Azért na. - Otthagyta érted őket? - kíváncsiskodtam tovább, mintha nem is tudom... az ő kezében lenne a jövőm összes lapja. - Hogyan jutottatok idáig? - intettem fejemmel a gyűrű felé. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy mi valaha ennek akár a közelébe kerüljünk, kölcsönös harapás ide vagy oda. Neki ott volt mindene, engem pedig annak a mindennek a 99%-a taszított. Ha bárki kérdezte volna, hogy Anchorage vagy Fairbanks, gondolkodás és habozás nélkül vágtam volna rá az előbbit.
A másik nőstény lelkesedése ragadósnak bizonyult, így feladatomról kissé elfeledkezve - szerencsére az este forgalmasabb részén azért túl voltunk már, ha meg valaki nem győzi kivárni a dolgot, majd jelzi úgyis, hogy inna - támaszkodom meg a pult felém eső részén és úgy hallgatom beszámolóját a képtelen sztorit illetően. Tekintetem mellett energiáim is érdeklődéssel vibrálnak köröttem, jelezve, figyelmemmel csakis neki adózok most. - Ahh, meg, egy időben meg akartuk venni, de hirtelen fellángolás volt, annyira nem bántam meg, mert cserébe inkább leléceltünk a környékről. - Kommentálom ennyivel a kétes hírű helyszínt, innen már szinte sejteni lehet a folytatást, elvégre hiába fogadó néven fut, kimondatlanul is köztudott, hogy leginkább egyéjszakás kalandok és kellemetlen ügyletek helyszíne az az intézmény. Aprót biccentettem a leírást hallva a fazon kapcsán - én ne ismerném a típust... - ajkaimhoz emelve a poharat egy újabb, kimértebb kortyra ezúttal. - Neee...! Ez de szívás. - Kerekedik el tekintetem az infóra, hogy összefutott a két csávó. Én mindig mondtam, hogy ez a környék kibaszottul kicsi, de azért na! Tényleg, mekkora esély van ilyesmire? Főleg, mikor még az is kiderül, hogy egy körben mozognak, ami a munkájukat illeti. - Nos... legalább abban biztos lehetsz, élet, hogy határozottan van egy típusod. Egyenruhások, mi? - Jegyzem meg nevetősen, arra pedig egyenesen felkacagok, hogy "csak" dugópajtások voltak. - Persze, hogy begőzölt, hát te az ő tettestársa voltál, nem másé...! - Hímek, komolyan mondom. Néha rosszabbak, mint egy pamutgombolyag, amit órákig kergetett egy kismacska, máskor meg oly rettenet egyszerűek, mint egy faék. Mindenttudó mosollyal a képemen figyeltem, hogy változik a másik a szemeim előtt egy szeretetteljes kis gombóccá, amikor a sokat emlegetett pasas Valentin-napi tettére terelődik a szó. Mi mit is csináltunk idén aznap...? Oh, ja megvan! Összebasztunk sokadjára is azon, hogy leadtam Solomonnak a drótot, aztán kibékültünk, meg megegyeztünk, hogy elkísér a temetésre, mert mégis... Nagyon ajánlom Alignaknak, hogy legalább a házassági évfordulónk táját ne csessze szét nekem, mert esküszöm, én panaszt teszek valami feljebbvaló hatalomnál, a rohadt életbe is! Némileg szelídebbé válik a képemen a mosoly, mikor a falkákhoz való hozzáállását, álláspontját említi. Ó, szívem, annyira átérzem ezt, komolyan! - Nos... ki vagyok én, hogy kéretlen tanácsokat osszak, de ha hosszú távra tervezel azzal a hímmel egyet fogadj meg: tartsd a minimumon a velük való kontaktot, abból baj nem lehet. Pro tip, komolyan... - Ciccentem rosszalló nevetéssel, majd felé emeltem a poharamat, hogy koccintást követően lehúzzam annak tartalmát. Ami a sokat emlegetett hím hovatartozásának pontos megtippelését illette, nem kecsegtettem sokáig holmi könnyed, felszínes válasszal, gyorsan előálltam a farbával. Még felé is fordítom kezemet, ahogy közelebb hajol kissé, hogy jobban szemügyre vehesse a viselt ékszert. - De. Mondom. - Szélesedik meg mosolyom, s farkasom lusta elégedettséggel törleszkedik előrébb. Igen, igen, neked is szereped volt benne, elég sok, ami azt illeti, nem kell itt tenni az agyad! Na jó, egy kicsit lehet... Látva a másik nőstény hüledező arckifejezés meghagyom, hogy kiélvezzem a pillanatot. Manapság nem sok elismeréssel jár a házasélet, - persze, Darren mindent is megtesz, hogy kárpótolja a kellemetlenségeket, mik viselt helyzetéből adódnak, de ezen túl - az apró dolgoknak is örülni kell. - Nos, az otthagyta erős túlzás, azért, amit az előbb mondtam, de sikerült valamiféle közös nevezőre vergődni az évek alatt. - Tíz év. TÍZ ÉV! Ennyi ideje vettem fel azt a szellemek átkát az országúton stoppoltában. Kérdésére éppen ezért felnevetek röviden és az óra felé sandítok játékosan teátrális mozdulattal. - Hát figyu... én ráérek zárásig, de neked mennyi időd van? - Kérdezem nevetősen, hogy visszafordulva felé újratöltsem a poharainkat. - Egy kibaszott hullámvasút volt az egész. Néha most sem egyszerű, de már félszavakból is sokszor, ami azért sokat segít a dolgon. Van pár szarság mögöttünk, nem fogom tagadni. Salut! - Tolom a poharát felé ismételten.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Bőszen bólogattam, mert ja, geci nagy szívás volt, mondjuk a leginkább azt hiszem, szegény Ryannek mert nem tudtam, mekkora frászt kapott Henry ott helyben. - Hja, egyenruhások... Múltkor egy ex-katonába sikerült belefutnom, de vele legalább nem dugtam, juhé - ironizáltam kicsit, és ittam. - De érted, még ha legalább szándékosan csinálnám! Akkor megértem, de így... - Megráztam a fejem. Tettestárs. Igen, ennek így volt értelme, csak amikor az egésszel szembe találkoztam nem pont innen fogtam meg a dolgot. Kövezzenek meg érte, harmadik hete ismertem csak. Most meg már tartottunk az ötödik hétnél - bazmeg. Így végig gondolva geci gyorsnak tűnt az egész és tequilával öblögettem a dolgot, közben meg annyira magától értetődő volt. Majd megbánom, amikor oda jutunk. Ha valaha oda jutunk. Az eddigiek alapján efelől erős kétségeim voltak szerencsére, és ettől, meg a Valentin-nap felemlegetésétől szerelmes kiskamasz lettem. A hosszútávra meg a tervezgetésre elkerekedett a szemem. Dadogtam volna, ha egyáltalán meg tudok szólalni, de egy nyikkanás se jött ki belőlem. Én bazmeg a világon semmit sem tervezek, vagy terveztem, nem hogy hosszú, de rövidtávra sem, ez csak úgy megtörtén. Mint egy tömegkarambol. - Nem tervezek vele - ismertem be egy hajszálrepedést piszkálgatva a poharamon -, csak azt akarom, hogy mindig velem legyen. De ja, a falkás tanácsot megfogadom! Néhány éve is volt velük dolgom, hát... nem volt annyira gáz, de az hétszentség, hogy én kurvára nem vagyok ezzel kompatibilis. És ezek szerint te többet kaptál belőlük, mint egy random találkozás és kiutasítás a városból. A gyűrű előkerül, én pedig egyszerre vagyok lenyűgözve, hogy sikerült ezt összehozniuk; hagyom, hogy a nőstény elégedettsége vékony fátyolként rajtam is megtelepedjen; és közben... óhatatlanul beugrik a saját elcseszett házasságom. Nem kéne, hogy még mindig hasson, de olyan ez, mint egy hülye bumeráng: időről-időre visszatér, ráadásul full random. - Első házasság? - csúszott ki számon a talán túl személyes kérdés, de a tequilára fogtam, hogy nekibátorodtam. Ha kicsit jobban ismertem volna Darlene-t is felteszem a kérdést. Az, hogy valaki épp züllött picsa, vagy évekkel ezelőtt - is - az volt, nem jelentette, hogy egyszer ne lehetett volna egy társadalmi konszenzusnak megfeleltethető normális élete. Én már csak tudtam, ugyebár. Felnevettem a zárás említésére. Ennyiből levettem, meg a zöld ágra vergődésből, hogy nem volt egy fáklyás menet, mire az a gyűrű az ujjára került. - Akár holnap estig is, legalább nem azon kattogok, hogy a nap melyik percében rángathatják Henryt. - Jah, minden figyelemelterelés jól jött! Fogalmam sincs, holnap hogyan fogok így dolgozni, de majd csak lesz valami valahogy. Néha még abszurd volt a gondolat, hogy nekem van állásom. Hullámvasút, na az már itt is stimmt, méghozzá egy kurva gyors hullámvasút, csoda, hogy valamelyikünk még nem zúgott ki belőle, vagy mondta, hogy oké, eddig és nem tovább. A nyakam oldalára simítottam. Azt hiszem, ez már amúgy sem opció. - Salut! - emeltem én is poharat, eltüntettem a tequila maradékát és szépen néztem Darlene-re, hogy kérek még. Továbbra is: szeress-etess. Meg most épp itass. - Bocsi, ha túl izé vagyok, de komolyan érdekel: megbántad? Akár csak egyszer is, egy kicsit is? Nem titkoltam, hogy jelenleg ez volt a legnagyobb félelmem. Talán rejtegetnem kellett volna, fasz se tudja. Nőstény, annyival nem idősebb, eddig a jelek szerint rohadtul egy csónakban evezett velem, szóval igen: adj tudást, bölcs asszony! Mert nekem gőzöm nincs arról, hogy épp mit művelek, és ebben nem csak én volt nyakig merülve - ezért paráztam. Meg olykor egy csomó más miatt is, ami főleg annak köszönhető, hogy nagyon könnyen túl tudok gondolni dolgokat, meg ilyenek.
Derűsen nevetek fel a másik nőstény méltatlankodásán. Nem mondom ki, szerintem ő is jól tudja, szándékosan az istennek se sikerült volna ezt összehozni ekképpen neki. Helyette inkább a hím nézőpontjára világítok rá, miért is ugorhatott annak a szerencsétlen kollégának neki, hiába nem volt semmi komoly akkor még közöttük Dakotával. Finoman billentem ezt követően oldalt fejemet, elnézve magamnak a pult túlfelén ücsörgőt. Kissé feljebb szalad szemöldököm nyomatékosított kijelentésére. Aha... De nem szólok, csupán tenyerem meg derekamra, csípőmre kúszik fel, amiközben hallgatom magyarázatát erre a nagy nem tervezésre. Mindig így kezdődik, kérem szépen. Az sosem jó, ha két balhés alak gondolkozni kezd egymáson, való igaz... de a természet elcseszett törvényei szerint előbb vagy utóbb megtörténik. És az a legnehezebb része. Legalábbis így visszatekintve saját korábbi kapcsolataimat, beleértve a jelenlegit is, az igazi szakítópróba rendre akkor jött el, ha már megérett egy bizonyos szintre a dolog. Amikor már mindkét fél sérül, ha nem egyező az akarat, hogy rohadna meg, aki kitalálta ezt az egészet! - Hja... többet. Kétszer lettem kitiltva a területről, ha nem három is megvolt az, meg eltöltöttem némi időt pince-fogságban. Igaz, meglehet tényleg túlzás volt felgyújtani a párom akkori műhelyét, csak mert ez a szerencsecsomag nem úgy kezelte a születésnapi meglepetésemet, mint vártam. - Húztam el a számat, noha tekintetemben játékos fény ült, ahogy füleim mögé söpörtem szőke tincseimet egy rutinos mozdulat keretében. Utólag már tudok nevetni a dolgon, szerencsére. Házasságomat illető kérdését nem élem meg túlontúl személyesnek, hét év ide vagy oda, megvan a véleményem mai napig ugyanis a dologról. - Első és egyetlen, ha engem kérdezel! Nagyon sokáig nem hittem el, hogy tényleg megtörténik és én... szóval ja. Nem vagyok az a feleség típus, lássuk be! De ő olyan rettentő makacs és kitartó volt és... ha tudod, akkor tudod, bármennyire közhelyes is. - Szelídül meg némileg a vigyor képemen, ahogy hangom is csendesebbé válik kezdeti "felháborodásom" nyomán. - Ez nem a gyűrűn, meg a rongyrázáson múlik, de amennyi mindenen átmentünk addigra már, úgy voltunk vele, ennyi igazán kijár és... egy kicsit a világ arcába akartuk mindketten tolni szerintem a tényt, hogy mennyire komolyan gondoljuk a dolgot. - Ciccentem halk nevetéssel, majd némileg hangosabb szusszanás keretében emeltem a poharat ismételten ajkamhoz, hogy igyak belőle, ahogy megkörnyékeztek az akkori emlékek A tengerpart melege, a szabadság háborítatlan nyugalma, a beszélgetésünk Jerseyben hónapokkal az esküvő kitűzött dátuma előtt. Ha tudod, akkor tudod... Épp csak annyira mozdulok, hogy újra töltsek kettősünknek, aprót biccentve annak tényére, hogy ráér. Ó és a nevet is elkapom, persze. - Szóval Henry... mikor jár erre legközelebb?- Nem ismerős, ami azt illeti, de éppen lehetett is Henry a falkában már akkortájt is, mikor a rövidre nyúlt ott tartózkodásaim zajlottak. Újabb koccintást követ újabb korty, a másik nősténynek újra is töltök, ha már ilyen lelkesen felém tolja a poharat. Míg van az előttünk levő üvegben, úgysem fog feltűnni az elfogyasztott mennyiség, lévén az a beszélgetés hevében a mértékegység önkéntelenül is, nem a poharak száma. - Hogy megbántam-e? Várj, nem úgy volt, te nem tervezel...!? - Mutatok felé mutatóujjammal játékosan vigyorodva el. - Amúgy peeersze, folyamatosan! És ugyanakkor mégsem. Totál ambivalens, hülye érzés az egész, ha belegondolsz, elvégre... ülhetnék a tengerparton, a hasamat süttetve most valami üresfejű szexisten társaságában ez helyett a fagyos istennyila hely helyett, de ugyanakkor tudom, hogy egy percét se csinálnám máshogy, ha visszatekintek. Mert Ő itt van és nekem ő kell. A fagyos istennyilával együtt. Van ennek így értelme? - Hajolok közelebb némileg, nevetősen. - De ugye nem fogsz itt hagyni akkor most minket, Dakota? - Bukott ki belőlem az öttmillió forintos kérdés. Kedveltem Hannaht, de lássuk be, ő jóval összeszedettebb és érettebb volt nálam, ráadásul mindenki tudta róla, hogy Sol "embere", így kifejezetten felüdülés volt egy más jellegű nősténytársaság is errefelé.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Úgy néz rám a a nem-tervezés kapcsán, csípőre tett kézzel, mintha rajtakapott gyerek lennék. Vagy inkább mint aki pontosan tudja, hogy hiába fogom meg, hogy tízkor lefekszek aludni, úgyis kiszökök kilenckor. nem volt benne ítélkezés, csak biztosra vevés, amitől már-már beletörődve támasztottam alá tenyeremmel arcomat. Kit akarok átverni? Terveztem vele, ha nem is konkrét, évekre lebontott és jól körül határolható tervezés volt ez. Inkább hallgatom, hogy Darlene miket élt meg a falkával, és egyszerre nyílik el a szám meg kerekedik a szemem. Hát bazmeg! Ja, igen, a kivert a víz is, főleg, amikor a pincefogságot emlegette. Bele is őrülnék, ha engem bezárnának, nemhogy picébe, hanem egyáltalán egy szobába. A börtönt is csak ezért akartam mindig elkerülni, mert tök kényelmes, hogy egy ideig kapok kaját, meg fedett hely, ágy... a lakótársakkal meg lesz, ami, de a bezártság! - Jó hát istenem, egy balesetben is kigyulladhatott volna a műhely - húztam fel a vállam, mert egyértelmű, hogy nem a bezárás pártján fogok kardoskodni! - És akkor mi vagyunk hisztisek - fújtam arra, hogy a párja rosszul kezelte a meglepit. - Én azért nem hiszem, hogy valaha is felgyújtom a rendőrőrsöt - nevettem fel a végén, mert hát az még tőlem is messze túl durva lenne. Volt már, hogy az emberi hatósággal akadtak problémáim, olyan is, hogy falkával volt bajom, de a kettőt együtt végképp nem kérném! Akkor tényleg el kéne hagynom a kontinenst. Egyelőre pedig az államból se akaródzott távozni, úgyhogy ezt nem kéne ilyenekkel elbasznom. Széles mosoly terült el a képemen, ahogy határozottan kijelentette, hogy nem csak az első, hanem az egyetlen házassága is. Elhittem neki, velem ellenétben totál biztosnak tűnt a dolgában, és ezért... hát, kurvára irigyeltem. Tényleg olyannak tűnt - legalábbis nekem, kívülről -, mint aki mindent megfejtett és elrendezett az életében. A magánban mindenképp. Komolyan gondolják. Nálunk is ez volt a harapás. Meg azt hiszem, az összes hülyeség Henry részéről, amivel bajba keverte magát a falka előtt. Néztem a gyűrűt az ujján, hallgattam a kis sztorit a makacs hímről, és megint azon gondolkodtam, hogy ez valami falkahímes dolog lehetett. Mi meg futunk előle, mert persze, hogy futunk. Vagy legalábbis futottunk. Én még azért sétáltam, ő meg kiszedte a magáét a falkából, illetve otthagyta a hím a falkát. Ha tudod, akkor tudod... Egy picit azt hiszem, még tartottam tőle, hogy ez sokkal inkább valami durva hormon-tripp, de csak mert az egész olyan gyorsan jött. És annyira egyértelműnek tűnik. Inkább Darlene-nel együtt ittam túlagyalás helyett. - Jó kérdés! Ez most asszem egyáltalán nem rajtunk, hanem a falka jókedvén fog múlni. De ha legközelebb jön, megfűzöm, hogy ugorjunk le. - Biztos voltam venne, hogy tetszene neki a Pit. - Csak óvatosan dicsérd majd bármiért is, mert geci nagy egója van - nevettem fel, ahogy eszembe jutott kivagyi stílusa, és igen, nem tudtam ezt úgy említeni, mintha jellemhiba volna. Azt pedig nem tettem hozzá, hogy imádni fogja, mert az az én privilégiumom - nyilván, baszki! Az üvegből párolog az ital, de nem olyan tempósan, hogy aggódnom kelljen amiatt, hogy bármelyikünknek is a fejébe száll. Csak kísérő volt a beszélgetés mellé, én pedig élveztem, hogy kicsit tényleg csaj lehettem. Az ezzel járó könnyedség pedig újabb kérdést húz ki belőlem, ezzel felfedve megint némi bizonytalanságot, de nem éreztem azt, hogy előtte ilyesmit szégyelnem kéne. Lehet mégis hatott a tequila. De az is lehet, hogy szimplán Darlene személyisége tette. A szemem forgattam a nem-tervezéses visszakérdésre. Hagyjuk már! Örülök, hogy a jelenlegi nevemmel tisztában vagyok, nemhogy még pasiügyben is konzisztens legyek! Inkább hallgattam a válaszát és... bazmeg. Hát bazmeg... Egyrészt ellágyulva mosolyogtam azon, hogy mennyire szereti a sajátját még mindig, ellentmondásos érzékes ide vagy oda. Másrészt rá kellett jönnöm, hogy kurvára ugyanilyen csónakban evickéltem. Ahogy Henrynek is megmondtam a kádban ücsörögve: egészen eddig vándoroltam, soha nyugton nem maradva, erre jött ő, nekem meg munkám és laksom lett. Anélkül, hogy igazán tudatában lettem volna, letelepedtem, belőve azt a távolságot, ami elég közeli hozzá, és elég távoli a falkától. Darlene tengerparton lenne, én úton. Ő üresfejű szexistennel, én valami szerencsétlennel egy motelben, akit reggel lenyúlok. Ehelyett mindketten itt dekkolunk, iszunk és ja, egyikünk sem csinálná másképp. Szép munka volt, fiúk... - Dehogy! - bukott ki belőlem azonnal, pillanatnyi habozás, vagy gondolkodás nélkül, még a fejemet is felkaptam. - Be is baszna! Van egy fasza lakásom, meg egy menő állásom, és ha lelépnék, akkor se északra mennék. Nem kockáztatom meg, hogy egy veszekedés alkalmával tényleg felgyújtsam az őrsöt - nevettem, de a vége ennek kissé megkeseredett. - Azért fosul érzem magam miatta. Hálátlannak. Annyi mindent tesz értem, és tudod, nem csak ilyen nagy romkomos dolgokat, hanem egy rakás kis szarságot is. Én meg... eszemben sincs nemhogy a falkához csatlakozni, de felköltözni se. Nem ő tehet róla, mégis őt büntetem. Meg mi van, ha nem tudok eleget adni? És igen, továbbra sem tervezek, csak ha esetleg mégis hosszabb távon gondolkodnék vele, akkor... érted. Mert hát nyilván nem pár hónapért cserébe nyújtottam oda neki a nyakam és viszont. Meg nem is egy-két évért. Szóval ja, most már kurvára számított az egész, és bőven tudtuk volna miatta, általa mindketten sérülni.
- Szerintem is, de kellett egy ürügy, hogy kitehessenek a területükről, mert amúgy is szúrta a szemüket az ottlétem, én barom meg tálcán kínáltam a megoldást. - Tártam el a kezeimet kissé, ma már nevetős tónusban. Vissza azért nem sírom azt az időszakot, legfeljebb a Triával való, hajnalba nyúló beszélgetéseink miatt, amiből sajnos sokkal kevesebb adatott, mint szerettem volna így visszagondolva. De talán épp ezért is tudom őket olyannyira értékelni. - Arra legalább nem mondhatják, hogy falka-tulajdon. - Nevetek fel a rendőrségi gyújtogatás ötletére, de isten ments, hogy felbujtsam bármire is, sőt! Épp, hogy lebeszélném minden ilyesfajta megmozdulásról. Ezzel együtt pedig a lelki békém kapcsán rólam alkotott képet sem igyekszem idejekorán összetörni Dakotának, hisz bizonyos szinten valóban akképpen volt, mint gondolta: mindennel számot vetettem már múltam kapcsán és az is tiszta volt, merre tartok jelenleg. Hogy mennyire voltam ugyanakkor magabiztos ebben az irányban... az más kérdés. De most nem kívántam a kételynek teret engedni, nem hagytam, hogy elrontsa ezt a kellemesnek tetsző estét. - Éppen ezért sem mentem bele túlságosan itt a dolgok lelkizős vonulatába. Talán majd egyszer eljutunk oda is a másik nősténnyel, de nem ma. Helyette marad a tequila újabb köre, már nem pusztán kóstolgatom a pohár tartalmát, lehúzom egyben a felét, majd arról érdeklődöm, mikor látja leghamarabb szíve választottját. - Nagyon szurkolok, hogy rendben legyen minden. - Jegyeztem meg őszinte szelídséggel az aggodalmát hallva, hogy felnevessek a jótanács kapcsán mindezt követően: - Jóó, majd arra fogok fókuszálni, hogy mekkora szar-szemét alak, amiért hagy itt egyedül tengődni, magányos, védtelen nőként ebben a városban! Érezze a törődést. - Egy pillanatig sem féltettem Dakotát, talpraesett csajnak tűnt, abból a jég-hátán-is-megél típusból faragták, mint errefelé a legtöbbünket. De ettől ez még nem jelenti azt, hogy ne húzhatnám vele kicsit a sokat emlegetettet, nem igaz? Nevetősen rázkódik meg vállam, közben meg a poharamban levő nedű másik fele is tovatűnik bennem. Kérdése nyomán - megbántam-e az egészet - nem igazán tudok konkrét választ adni, de ami kicsorog a számon, az legalább őszinte és remélem, ha teljesen nem is, de kicsit eloszlatja a félelmét. Cserébe megosztottam vele én is egyet - a pillanatnyit, ami felötlött bennem itt a rózsaszín szívecskéket látva repkedni szinte körötte egy-egy bújtatott, szerelmetes mosoly közepette. Válaszával ugyanakkor nem kell csalatkoznom. Vigyor ül meg képemen a hirtelen ellenkezést hallva. - Hé-hé... ha ezek nyílt lapok előtte is, akkor egy pillanatig ne érezd rosszul magad tőle. Komolyan! - Nyúltam át a pulton, finoman érintve és emelve meg kissé állát, hogy tekintetem kékje meglelje a bánatos bambiszemeket. - És tudod, az a jó hírem van, hogy jelenleg tökéletesen elég is neki, máskülönben nem lenne veled! Tervezel vagy sem, ne azon gondolkodj, meddig tart majd, csak élvezd ki a jelent. Ha másra lesz igénye, azt úgyis mondani fogja. De lehet mondania sem kell, mert egyszerűen... belenő a kapcsolatotok. Szerencsére ez nem valami statikus dolog, hanem veletek együtt változik, szóval ezen tényleg ne aggódj idő előtt! - Ül meg szélesebb, szelíd mosoly a képemen. Ha kívülről látnám magamat, meglehet, jót derülnék magamon, mint a kéretlen tanácsok koronázatlan királynőjén, ám belülről nézve a szituációt, szinte már ösztönös magától értetődőséggel igyekszem megnyugtatni a másik nőstényt. Egyelőre épp elég aggódni valója volt a jelenben is, ahogy levettem, kár mellé kitalált szcenáriókat is gyártani, nem igaz?
Kezdőlap
Alignakosodott helyzetetekre való tekintettel remélem nem bánjátok, ha ekképpen zártam a szálat. Aztán ügyesen, viszlát a jelenben! //
