Miután hazafuvaroztam Ethant - félig akarva, félig akaratlan felmérve, hol él, milyen környéken, milyen lakásban, mennyire jó módban -, és ágyba dugtam, gyalogszerrel indultam vissza a Pithez a motoromért. Út közben legalább volt időm az estén agyalni, mert volt min. Az, hogy hazavittem, több volt, mint felebaráti gesztus, túl sok mindent árult el, jóval többet hozott elő, mint szerettem volna. Nekem kurvára nem lenne szabad kóbor, anchorage-i farkassal ennyire foglalkoznom, akkor sem, ha az öcsém! Féltem, hogy befolyásol, hogy a józan ítélőképességemet is összezavarja, éppen ezért nem tudtam normálisan viszonyulni hozzá. Se közel engedni nem akartam, se eltaszítani, még ha ez utóbbit magamnak se szívesen vallottam be. A kötődés, a ragaszkodás nem egy életbiztosítás, se nekem, se annak, aki iránt érzem. Előbb-utóbb hülyeséget csinálok és rántom magammal a másikat is, volt már rá példa. Érzések... Könnyebb lenne nélkülük, sokkal könnyebb! De akkor mi maradna belőlem? A lelketlen gyilkos, fantasztikus karrier, minden vágyálmom netovábbja, csak nehogy recskázzak is rá egyet itt a járdán. Zsebre tett kézzel baktattam vissza, de nem mentem egyből a pubtól nem messze leparkolt motorhoz. Kellett még pár perc, csak egy kevés idő, hogy villám-nagytakarítsak egyet a fejemben, máskülönben félő, hogy felcsavarodok az első integető fenyőfára. Bementem, kértem egy egész doboz narancslevet - nagy ivászat lesz, figyelem! -, hozzá egy poharat - "nem, biztos, hogy nem kérek hozzá vodkát, süket vagy, baszki?" -, aztán letelepedtem az egyik két személyes asztalhoz. Elég zord volt az ábrázatom és a fel-felsejlő energiám is ahhoz, hogy tiszta sor legyen: kurvára nem vágyom társaságra. Régebben is ez volt. Csak akkor vodkát kértem tisztán, de jött Anne... Én innentől a személyre szabott mazochista gondolati-érzelmi örvényem belém kapott, hogy csócsáljanak egy kicsit édes kettesben, úgyis olyan rég látták egymást. Ha narancslétől le lehetne részegedni, ma este biztos összehoznám. Ámde ez lehetetlen, így meg az a szar, hogy amíg piával egy idő után bekábulnék, eltompulnék és egy hányással kísérve minden egyéb mentálhigiénia dolgot is lehúzhatnék a vécén, addig ez pohárról pohárra rosszabbodik. Egyszer kapjon el istenesen a gépszíj és meg se állok az önsanyargató önsajnálat legalsóbb pöcegödréig. Semmire sem jó igazából. Az éves bevett tapasztalattal ellentétben viszont most akadt egy újdonság, amit élvezettel vettem fel az elemzendők listájára: a fekete Fenevadnak ez a módi kurvára nem jött be. Sértette a fene nagy önbecsülését... Hát pajtás, nekem se jobb, csirió! Azzal felhajtottam egy jó nagy pohárral. Hiába,a nagyfiúk tisztán isszák a rostos gyümölcslevet, nincs cécó.
A Pit mostanában a törzshelyem, mivel azon vagyok, hogy megszerezzem magamnak, csak nem akarok a szükségesnél több erőszakot alkalmazni, ha jó arc is lehetek. Tutira nem fog menni, de azért még futok egy pár kört, mielőtt rendezkedem. Épp a sloziban esz a fene, rohadt sok volt a pálinkából ma este, a két gyökér haverom lassan ki is dől, hiába, nem bírják olyan jól, mint én, az évek meg a rutin. Mondjuk, az sem ártott, hogy rohadt nagy alkesz voltam mindig is. Istenesen becsapom magam után az ajtót, nem direkt, egyszerűen csak arról van szó, hogy néha megfeledkezem magamról. Nyugisan lépkedek az asztalunkhoz, láthatólag emlékezetből megyek, mert időközben megsasolok egy formás feneket, na, ő is új erre, imádom ezt a helyet, mindig akad egy-két friss hús, akivel érdemes beszélgetni. - Egy tök, öt tök, nem tökölök, öntök és nem érdekel, hogy még nincsen húsvét. Fonódik is a kezem az üvegre, ahogy levágom a seggem a székre, és már emelem, hogy öntsek magamnak, és folytatom az abbahagyott gondolatmenetemet. - Ryan, ezerszer megmondtam már neked, hogy... jaj, bocsánat, az egy másik történet. Azaz, egy másik ember. Te meg ki a bánat vagy? Erősen disztingválnom kell, fontos az első benyomás, nemde? Ez a búvalbaszott képű csávócska meg úgy ül itt, mint aki egy fél citromfarmot felzabált. Azt már inkább meg sem kérdezem tőle, hogy hol a picsában van az a két címeres ökör, akikkel eddig együtt ittam, tuti nem én néztem be az asztalt. - A pofám leszakad. Narancslevet szlopálsz? Jó, hát erre mit lép egy magamfajta tisztességes állampolgár? Persze, hogy pofán röhögöm. Nem egészen érdekel, ha ezzel a tyúkszemére lépek, meglehetősen nyeregben érzem magam az esetek többségében, szóval nem fogok beszarni, ha zokon veszi a dolgot. - Remélem nem vagy néma, mutogatni gáz, meg nem is vágom a jelbeszédet. Esetleg húzzak el? Gondolom szeretnéd, de az a helyzet öcsém, hogy ez az én asztalom, csak a két csökött agyú haverom elpárolgott. Vagy falnak ment a depresszív magatartásodtól. Teszem hozzá, miközben nem mellőzve felsőbbrendűségi érzetemet, dőlök hátra lazán a székben. A marihuána csodás illata is csatlakozik a leheletemből áradó pálinka aromájához. Isteni lehet ez egy farkasnak, főleg egy narancslé vedelő példánynak, de nem leszarom? Hát pont de. - Oké, akkor most jött el az a pillanat, hogy elmész a zsinagógába, beülsz a gyóntatószékbe, elmondod, mi nyomja a lelked, majd letérdelsz Tokió felé és elmondasz 50 Allah Ackbart. Tök mindegy, csak ne itt vedd el mindenki életkedvét. Lököm oda, tudom, tapló paraszt vagyok, de ez a csávócska nem itteni, tudnék róla, nem ismerős, és már egy ideje ebben a tetves városban lézengek. Nem mellesleg az öreghez elég közel, tudok minden farkasról, akit számon tartanak erre… Következésképp nem nagyon fog érdekelni a lelki nyomora. Igaz, akkor sem érdekelne, ha itteni lenne.
Ha nem figyelek, elhúz, ha nem figyelek elhúz, ha nem figyelek.... bazmeg, leült! Önéletrajzba vagy önjellemzésbe legközelebb eskü beleírom, hogy társaságkerülő vagyok, ám ez rohadtul nem számít, mert mindig akad társaságom. Nem tudom, bántja az univerzum önérzetét az egyedüli ücsörgés és a "Társat Mindenkinek Globál Szakszervezet" kipécézett magának, vagy mi a halál? Morcosan nézek az elém huppanó ipsére, akiből dől a marihuána és pálinka szaga. Egy tizedmásodpercre elfog a sóvárgás mindkét káros cucc iránt, ám amilyen gyorsan jött úgy ment is a késztetés. Eleinte nem fogtam fel belőle, a szavaiból sokat, azon voltam, hogy szemmel verjek, tekintettel elkergessek, csakhogy nem jötte össze, ült tovább és pofázott hozzám rendületlen lelkesedéssel. Aki ilyet szónokol, miért nem megy politikusnak? A szenátorok sorában tuti elférne, bár kíváncsi lennék egy csoportképen mennyire lógna ki. - A jól-elvan-egymagában bánat - feleltem végül, hátha veszi az adást (néha komolyan fáj a naivitásom) és elhúz a vérbe. Nem történt meg. Pazar. Ráadásnak az italválasztásomat is zrikálta, agyam eldobom! Nem elég, hogy idevetődik csak úgy minden nélkül, még bele is pofázik a narancslevembe. Öt év nem sok egy farkas életében, de arra elég volt nekem, hogy megszokjam a különféle reakciókat absztinens mivoltomra, itt sem ezzel volt probléma, hanem alapjaiban a helyzettel. Ki a faszom kérte, hogy ideüljön? Ha lent volt a pajzsa, ha nem, ha érezhettem, hogy idősebb és erősebb nálam, ha nem, a magam részéről nem sokat számított. Megzavarta romantikus kis magányom... és még neki áll följebb. - Nem volt körbehugyozva - vontam vállat és ennyivel le is rendeztem a tulajdonjog viszonyokat. Az más kérdés, hogy ő erre előveszi-e és bronzol egyet, hogy kifejezze "asztal-enyém-uff" vágyait, de azért nem engem dobnak ki. Valami viszont zavart, ami túlmutatott ezen az idepofátlankodáson. - De amúgy ja, szeretném, meg már azt is nagyra értékeltem volna... - Egy pillanatra elhallgattam, mert leesett a tantusz, de folytattam -, ha egyáltalán ide se ülsz. - Elhúztam a szám, félig kínomban, félig azért, mert ennyivel tartoztam a kicseszett sors ótvar humorának. A farkasom megmoccant, nem lett kifejezetten élénk, de tudatta velem, hogy vette ő is az adást. Tovább dumált, lelki szemem elé pedig beúszott egy keskeny, kék szempár, a hozzá passzoló torz vigyorral, felpiszkáló energiával, rusnya, kegyelmet nem ismerő képpel, elcigarettázott hanggal, ami pontosan ilyen akcentussal beszélte az angolt. Határozottan éberebb lettem. Legalábbis kezdtem odafigyelni rá, amit akár annak is betudhatott, hogy végre méltóztattam komolyabban venni a jelenlétét. - Ó, és te, mint ügyeletes hangulatfelelős, kiteszel engem, mint borús elemet? - kérdeztem némi gúnnyal a hangomban. - Csak nem te vagy itt a góré? - érdeklődtem ugyanolyan hangszínnel, mert valahol el kellett kezdenem behatárolni, hogy kihez-mihez van köze. Plusz nem árt, ha tudom, számíthatok-e "előélet" miatti kivételezésre - természetesen negatív irányúra, tekintve a Duxszal való randevúkat és az itteni rendbontásomat Emmával. Hihetetlen priuszt tudok összeszedni képtelenül rövid idő alatt.
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 29, 2014 3:31 pm-kor.
- Szellemes, biztos sokat gyakoroltad. Tutira hidegen hagy, hogy jól elvan egymagában, sőt, így csak még inkább akarom basztatni, sokkal viccesebb. Veszem én az adást, csak épp meg sem fordul a fejemben, hogy érdekeljen. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan szerencsétlen van ezen a földön, akit talán hagynék nyugiban szenvedni. Így jobban belegondolva, őket sem hagynám, inkább kiverném belőlük a szart is, hogy térjenek már észre. Legalább az agysejtjeit rombolná… nem, ehelyett a kis ízlelőbimbóit fürdeti narancslében. Fasza. - Körbehugyozva? Milyen primitív teremtménye vagy te az égnek, bakker? Felhorkanok, majd lehúzom a páleszt, ha nem ebben a városban hoz minket össze a gondviselő, akkor meg is tenném, vagyok akkora állat, de ezt a helyet át akarom venni, itt ezt nem engedhetem meg magamnak, noha rendkívül nagy a kísértés. Még csak rácsulázni sincs értelme az asztalra. Minek csináljak olyat, amire esetleg számíthat? - Ez nem kívánságműsor. Vágom ám a megakadását, össze is szűkül a szemem, és érzem a zsigereimben a kísértést, hogy nyakon ragadjam, és kirázzam belőle, hogy mi a franc van. Ám az eddigiek alapján még jót is tennék vele, ha kiütném, szóval eszemben sincs megtenni. Ettől függetlenül bassza a csőröm ez a kis kimaradás, van bennem valami, ami felkeltette a kis görcs figyelmét. Fantasztikus, igazán örvendek a dolognak, de annak még inkább örülnék, ha tudnám, mi az. Erre innom kell még egyet. Mi a szarnak húzogatnám fel pont itt a pajzsom? Fáraszt, és nincs kedvem ilyesmire odafigyelni. Ezen a helyen majdnem mindenki ismer, de legalábbis látott már párszor. Egyértelmű, hogy mennyire vagyok erős, sőt, ha volt alkalma a pajtim vérvonalát érzékelni valaha, akkor az is kényelmetlenül ismerős lehet a számára. Egyelőre én azonban csak azt próbálom kisakkozni, hogy mi szúrhatott neki szemet. Drogosnak és alkesznek nem nézném, a narancslé eléggé kizárja az ilyesmit. Nem is itteni, kötve hiszem, hogy hallott már rólam. - Látom, most már figyelsz, ez igazán hízelgő. Mivel érdemeltem ki? Természetesen nem gondolom úgy, hogy nekem az ilyesmiért küzdenem kell, de tisztában vagyok vele, hogy valami olyasmi miatt lett éberebb, ami jelen pillanatban még nem ismeretes előttem. Abba az illúzióba persze nem ringatom magam, hogy énekelni fog, de előbb-utóbb csak kibújik majd a szög a zsákból. - Én ugyan nem teszlek sehová, előbb fogsz te elpályázni magadtól, minthogy én gondoskodjak erről. Ha itteni lenne, talán még bírnám is a fejét, miután megtanulta hol a helye, és nem pofázunk vissza annak, aki le tud minket nyelni keresztbe. Bár, ha nem szájalna, akkor pláne nem venném semmibe se, néha még én sem tudok kiigazodni magamon. - A nagy lószart. Az egy pöcs. Fejtem ki a csöppet sem burkolt véleményemet röviden és tömören. Hallani sem akarok a klub jelenlegi vezetőjéről, én sem vagyok egy matyó hímzés, az egyszer biztos, de az a faszi olyan beteg elme, amilyet ritkán hord a hátán a föld. Ahhoz meg semmi köze a másiknak, hogy történetesen szándékomban áll átvenni a helyet. Semmi köze hozzá. - De ez nem jelenti azt, hogy szívesen látlak. Ismerős a szagod is, mostanában elég sokszor esz ide titeket a franc. Szerettek ismeretlen terepen balhézni? Még rá is gyújtok, hogy bónuszként a képébe fújjam a füstöt, tutira odalesz érte. Konkrétan nem vágom, hogy ő meg a kis cafkája csinálták itt a fesztivált a múltkor. Emlékszem, hogy kurva nagy balhé volt belőle, fejek hullottak. A falkaszaguk azonban megvan, köszönhetően nekik, és a két nősténynek a minapról, a szőke, meg a barna. Mákjuk volt, hogy a szöszi már majdnem nagymama, szóval nem kötött beléjük senki, pedig a kölyke könnyű kis falat lett volna. A kérdésem egyúttal figyelmeztetés is, üdvös volna, ha nem szaglásznának erre, mert előbb-utóbb következményei lesznek.
A primitívségre a szemébe néztem pár másodpercre, meredten, rezzenéstelen tekintettel. - Egy elég elbaszott teremtménye. De felőlem dedikálhatod is - koppantottam az asztal lapjára -, ha ennyire túlteng benned a humánszármazék. - Azt viszont tényleg semmibe venném, a farkasos területjelölést ha nem is mindig és a legmesszemenőbbekig tisztelem, de mindenesetre élénken szem előtt tartom. Ennyi a történet. A kívánságműsorra csak sóhajtottam, jah, ezt azért gondoltam és sikerült leszűrnöm, kéjmámor, hogy valóban így gondolja. Nálam meg szó bennakad, hang fennakad, lehelet megszegik egy villanásnyi időre, ami sajnos nem kerülte el a figyelmét, pedig azt még a magánynál is többre tartottam volna. Érzem az energiáit is, bár az én pajzsom azért félig fent van. Gyomorforgatóan ismerős az, ami felőle árad, a farkasa felől érződik. Kelletlen, feszítő érzés, ami a kihívás fémes vérízét hordozza, eszelős hústépés, vad marcangolás, olthatatlan harci kedv, mámorító őrület. A farkasom kéjes alattomossággal nyújtózott egyet, a magunk százötvenességével bennünk él a kamasz farkasok minden vehemenciája és nagyravágyása, amit a veszély legapróbb megneszelése is hajlamos tovább fokozni. Köze van a Duxhoz. Nem voltam benne teljesen biztos, ám abból, amit észleltem és hallottam, esélyesnek tartottam, ennek a lehetősége pedig elég volt ahhoz, hogy megránduljon a szám sarka. Meg se próbáltam leplezni. Össze kéne szarnom magam attól, hogy már fix: három szerb minimum akad a környékünkön. Ehhez képest... nem örültem, ám volt valami tuningoló ebben az egészben. Már csak azért is belé csimpaszkodtam, mert ez legalább el tudta terelni a gondolataimat, leakasztott az öcsém körül forgó ringlisről, másik röppályára állított. Nem problémamentesebb, de emocionálisan sokkal tisztább terep ez, így még ha alá is van aknázva, bátran trappolok rajta. - Személyed varázsa, csak lomhán hat - feleltem kitérőn, hazugság nélkül. Ha esetleg nem futottak még össze, én biztos nem leszek kerítő! Mindenki intézze magának a randijait. - Ebben van valami - ingattam egyetértőn a fejem, holott nem hittem, hogy ilyesmire lesz példa. Természetesen nem szándékoztam itt megrohadni, amiért jöttem, megkaptam, sőt azt is, amiért nem jöttem, most meg grátiszolnak is. Ha létezik a jó isten, ma éjjel baszottul adakozó kedvében van. - Hát ebben egyetértünk - húztam el a szám, és ittam pár kortyot. - Pedig igazán művészi hobbit űz, azt hittem, legalább az idejáró helybeliek értékelik. Nem titkolom, hogy én marhára nem tartozom az említett csoportba, ezt szerintem ő is levette már rólam, a szagom is elárul, úgyhogy fölösleges lenne kibúvókat keresnem, meséket gyártanom. Ha beszélne még a hely fejeséről, az külön öröm lenne, de nem áltatom magammal azzal, hogy információdömpinget gördít elém. - Talán félsz némi zűrtől? Ránézésre kétlem. - Hátradőlök, nem olyan pöffeszkedve mint ő, de elég kényelmesen és otthonosan ahhoz, hogy egy nem-helyitől ez már-már pofátlanul hasson. - Ugyan min változtatna, ha nem lenne falkám? - Jó, nálam sok mindenen, de a legugrás tekintetében külső szemmel... Oké, én se bíznék magamban. Nem suttogtam, elég nagy volt az alapzaj, egy ember meg nyugodtan hihette azt, hogy valami bandaháborús baromságról beszélünk, ahogy kinéztünk, ahogy néztünk, szerintem senki nem vonta volna kétségbe. - Csak azért, mert nekünk is jár némi kikapcsolódás, még nem kell összeszorítani a farpofákat.
Nem kifejezetten zaklatja az idegrendszerem az, hogy úgy véli, az emberi oldalam dominál. Óhahó, néha nem tudom eldönteni, melyik felem a nagyobb állat, szóval nem fogok miatt morcoskodni. Különösképpen sosem érdekelt a külvilág véleménye, egy ilyen kis csikaszé pláne nem fog. Ott lappang a felszín alatt az ugrásra kész fenevad, tudom, érzem, szinte látom. Mintha csak a szikrát várná, hogy belobbanjon, egyetlen aprócska okot, indokot, mentséget a miértekre. Megadhatnám neki, lehetnék az, aki ma éjszaka beleveri a fejét az aszfaltba, de egyelőre nincs okom rá. Minek bántsam, ha ihatok is „vele”? Ez a narancslé téma még mindig elég snassz, de nem foglalkozom vele tovább, azt iszik, amit akar, biztos van, aki erre bukik. Vajon miért? Van valami a múltjában, ami miatt megtagadja magától az élvezetek ezen faktorát? A dögöm a füle botját sem mozdította, még annyira sem méltatta a másik farkast, hogy elkezdjen figyelni. Arrogáns egy pöcs tudtam lenni, no de sebaj, az elvárásoknak megfelelni közel sem volt a kenyerem. - Ez gáz, pedig nem szokott rá panasz lenni. Tény, hogy igencsak könnyen hízelgem be magam oda, ahová szerintem érdemes, ez nyilván jelen esetben nem igaz. Elvigyorodtam, még ha továbbra is hergelt ama tény, hogy a kis görcs tud valamit, amit én nem. Szar ám az, amikor nem én vagyok az ütőkártya birtokában. Ohh, pedig ha tudnám… magam alá vizelnék a gyönyörűségtől. Aztán elkalapálnám a hímet, és odavetném koncnak. - A pofavágásaid egyébiránt másra utalnak, de tippre nem vagy dalos kedvedben. Mekkora nagy zseni vagyok öcsém. Nem fogom faggatni, annyira nem érdekel, kétlem, hogy olyan kurvára fontos lenne a számomra a dolog. - Akadnak, akik igen, mások nem, inkább irtóznak tőle. Rántok vállat, van az úgy, hogy nem lehet hatni az ép észre, főleg ha nincs is. Nekem szándékomban áll eltakarítani innen ezt a szadista parasztot, mert bár én is bírom, ha szét kell kapni valakit, de nem halandókkal teszem, akik még csak védekezni se nagyon tudnak ellene. Mindennek megvan a maga határa. - Jah, valósággal remegek. Köpöm oda, nevetséges, mondhatnám, hogy a zűr a második nevem, de elég sablonos kijelentés volna. Nem bánnék némi egészséges egymásnak menést, de jelen felállásban arról nem nagyon lehetne szó, akármennyire is nagy a pofám, általában adok esélyt a fair playnek, és csak akkor ütök, ha már istenesen felbasztak. Egyelőre még elvagyok a marihuánás cigim illatfelhőjében, aztán majd meglátjuk, ha elpárolog belőlem minden tudatmódosító. - Ezt a kérdést szerintem te sem gondoltad komolyan. Röhögök fel, agyam eldobom, min-min, mindenen. Ezt azonban nem fogom elkezdeni ecsetelni, ha nem volt még falka nélkül, nem fogja érteni, ha volt, akkor pedig pontosan tudja a választ a saját kérdésére, én meg fölöslegesen nem szoktam jártatni a pofám. - Kapcsolódjatok ki a saját kis szamárfészketekben. Anchorage semleges, akinek falkája van, az nem mondhatja el ugyanezt magáról. Ha túl sokat mászkáltok erre, annak következményei lesznek. Nem fenyegetőztem, amennyiben abból indul ki – hozzáteszem helyesen – hogy egy akkora elmebeteg a haverom, mint a rusnyaképű, akkor sejtheti, hogy nem kamuzok. Előbb-utóbb meg fogom unni a dolgot, és lépni fogok, és nem hinném, hogy csak én vagyok így ezzel. - Még véletlenül sem a kiskirályotok küldött terepet felmérni titeket, mi? Ahh, tudod mit? Leszarom, ha hűséges vagy az alfádhoz, úgysem válaszolsz. Még örülhet is, hogy megszavaztam neki a bizalmat, és nem feltételezek róla árulást, ez talán még hízelgő is lenne a részemről. Újra töltök, szánalmas pillantást vetek a narancslevére, majd megcsóválom a fejem. - Na de azt csak elmondhatod, miért vagy ilyen búval baszott? Úgyse fogja, de legyen már egy kicsit jó arc is, ha már itt mindenféle kedvességeket vetítek előre neki és a falkatársainak a jövőben. Most egészen haverkodós hangulatban vagyok, és nincs kedvem a városhatárig rugdosni, szóval inkább az agyára megyek, majdcsak elhúz a vérbe...
Figyeltem a másikat, mind az emberi felem az emberit, mind a farkas felem a farkast. Jó lett volna megtudni, hogy mégis mennyire állhat közel a Duxhoz, vérvonal szinten mennyi közük lehet egymáshoz, mennyire hasonlít az érzés, amit a bestiája az enyémből csikar ki. Kísérteties volt, mégsem ugyanaz, piszkált, de azt a heves késztetést nem éreztem. Nem akkora hőfokon. - Ez se panasz volt - húztam el a szám, másnál talán ez mosoly lett volna, de nálam olyan semmitmondó gesztus, mint az, hogy éppen jobbra vagy balra feküdtem el a hajam. - Ha ez vigasztal, nem neked szól. - Leszartam, hogy mi vigasztalja, mi nem. - Egyszerűen pocsék a hangom. - Rühellek sokat dumálni, cseverészni szerintem öt évente egyszer szoktam, s ha ez elő is fordul, akkor is gondosan megválogatom a társaságomat. Arról, ahogy a Pit tulajáról beszél egyértelművé teszi, hogy nem csípi, ami azért nekem jó hír, legalább attól nem véletlenül sem tartanom, hogy miatta nekem akarna ugrani. Bár eddig hozzáállás és stílus alapján... gyanítom, nem csak a farkasa és az akcentusa hajaz a Szerbére. Ha vele összerúgnám a port, az valószínűleg valami személyes szarság lenne, levesbe köpés, meg ilyenek. Ironikus megszólalása semminemű támpontot nem ad, így csak ráhagyom. Addig mindenki nagylegény, amíg a veszély csak kóstolgatja és messziről fenyegeti, onnantól bukik ki, ki az igazi faszagyerek, amikor már a nyakába liheg az ellenség. Én tudom magamról, hogy nem vagyok faszagyerek. Csak vakmerő domináns. A röhögésre vállat vontam, majd ittam pár kortyot. izonyos tekintetben tök mindegy, hogy valaki falkás-e vagy sem. Minden farkast meg lehet ölni, tök mindegy, hány ordassal osztozik. Az más kérdés, hogy kit mennyire akarnak esetleg megbosszulni, mindenesetre nem azért ekkora a szám, mert védelemre apellálok. Ha így lenne, ki se tenném a lábamat egyedül Fairbanksből. - Ezt észben tartom - ingattam a feje, a szájelhúzásom pedig egy árnyalatnyival őszintébbnek, legalábbis élettel telibbnek tűnt. - Majd szólj, amikor tele a pohár, lehet elkerüli majd a figyelmem. - Volt bennem némi gúny, elvégre a hegyi brancs is megunta egy ponton a pofátlankodásunkat, mégis mi foganatja lett? Alánk gyújtottak egy kicsit és sikerült egy szem mentort megölniük. Ha az itteniek pucájába is ennyi vér szorult mindössze, nevetségesen szabadon garázdálkodhatunk majd, amikor csak kedvünk szottyan. Bár... - Mondjuk nálad szerintem fel fog tűnni - tettem hozzá, s akár bóknak is elkönyvelhette, de ez nem változtat azon, hogy így gondoltam. Ha fele annyira olyan habitusú, mint Rusnyapofa, akkor ő kurva élet, hogy nem fogja beérni szájtépéssel. És ez tetszik. A tekintetem egy leheletnyit elsötétül, ahogy farkasom elsuhant a felszín alatt. - Ha válaszolok, nem vagyok hű? - vontam fel a szemöldököm és előre dőltem. - A saját szakállamra szaglászok. Ki tudja, lehet ez a város jobban bejön, mint a fenti koszfészek és átteszem a batyumat. - Nem hazudtam. Cas egy szóval nem kért vagy utasított, hogy jöjjek, ráadásul nyílt titok volt "otthon", hogy mennyivel jobban csíptem a nagyobb városokat, Anchorage pedig inkább az én stílusom volt, mint Fairbanks. - Szerelmi bánat - hazudtam és meg se próbáltam leplezni, tudtam, hogy úgyis kiszagolja, ha egy kicsit is odafigyel. Ha meg nem, így járt. - Az élet egy rohadt kurva, ami azt hiszi, fordított irányú a fizetés meg a baszás és ott kúr seggbe, ahol tud. - Adtam meg a mélyfilozofikus feleletem és két nagy korttyal gazdagítottam a gyomrom, majd újra töltöttem. nagyjából még egy pohárra való maradt a dobozban. - El akarok cuccolni onnan - nyergeltem vissza kicsit az előző témára, lelki szemeim előtt pedig felsejlett a vágyott kép, ahogy otthagyom végre azt az isten háta mögötti tanyát. Tényleg hiányzott Chicago, a maga igazi, nagyvárosi életérzésével. Bár önös vágyódásból sose lépnék le - amíg Castor az Alfa. - Mennyibe fáj itt letáborozni egy friss húsnak? Nem vicceltem, tényleg ide költöznék. Nem feltétlen két nap múlva, de határozottan jobban tetszett ez a város, mint Fairbanks. Az meg már más kérdés, hogy miért is jönnék végső soron. Az öcsém és a falka már kurvára személyes terep.
Ha tudnám, hogy mennyire a pajtim bögyében van a tag, közel sem lennék ilyen békés kiscserkész, ám jelenleg nincs okom kiszecskázni, az elmúlt évtizedek megtanítottak arra, hogy nem kell minden szarra ugrani, mert csak hamarabb őszülök bele. Még ha lassan is, de mi is öregszünk, és az agybaj azért rajtunk is meglátszik, van, amire nem gyógymód a vérfarkaslét. Az történetesen engem sem mozgatott meg, hogy nem panaszkodik, ne is tegye, hímből van, nem picsogó, virágszaglászó nőimitátorból, tisztelet a kivételnek, bár szerintem a fajtánk tagjai rohadt gyorsan elfelejtik, milyen is nőnek lenni, és hogy hol a helyük tulajdonképpen. Kivételesen nem olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem, hogy alattam. Humorkodik itt nekem, igazán aranyos, de tényleg, nem baj, tegye, amíg jó kedvemben vagyok, bár jelen állapotomban nem hiszem, hogy sikerülne olyat mondania, amire ugrok. Egyszerűen nincs senki, aki ebben a városban tényleg számítana nekem, ezáltal érdekel, hogy él vagy hal. Igazából, elég rég nincs már olyan személy, akivel kapcsolatban így érzek, és a mindennapjaim része. Ez van, magányos farkas vagyok, nem holmi gyűjtsük csokorba a haverokat fazon. Már épp megszólalnék, kezemben a szeszes poharat forgatva, hogy öcsém, tutira észre fogod venni, ha tele a pohár, mert akkor idegbeteg faszkalappá avanzsálok, aki megszégyeníti Hulkot is. Végül kijavította magát, pedig eskü nem tettem mást, mint fészkelődtem egy sort, mint akinek viszketőport szórtak a gatyájába. Ezt már szeretem. Pofám alapállásba, és így is megy. Nem vagyok ám hülye, tudom, hogy van valami, ami miatt így gondolja, de mi a büdös isten lehet az? Ritkán esik meg, hogy valami ennyire piszkálja a csőrömet. - Jah, van rá esély. Bólintottam végül, nem fogom itt verni a mellem, hogy jah, én vagyok a helyi kisfaszom, és ha picsán akarlak rúgni, akkor baszhatod. A legtöbbek nem okoznak problémát, ha meg probléma van, akkor a fenevadam készül ki annyira, hogy esély sem lehet ellenünk, noha annak megvan ama hátulütője, hogy elpatkolunk. Ugyebár, mindennek megvan a maga ára. - Na és mi az, ami alapján ezt feltételezed? Mert akkora gyökér nem vagyok, hogy azt higgyem, röpke két perces ismeretségünk folyamán ennyire kiismertél. Próbálkozom, próbálkozom, de az a baj, hogy a kis vakarcs túl okos, sok hülye fordul meg erre, nem vagyok edzésben, megszoktam, hogyha valami kell, megkapom, csak mert azt ismerem, akit, és nem mellesleg a legtöbben bírják is a fejem, mert én ilyen kis közösségépítő marha vagyok, már addig, amíg megéri. - Aha. Feleltem csekélyke meggyőződéssel, bár nem hazudott, de ha kicsit is dörzsölt, márpedig annak tűnik, akkor tudja úgy forgatni a szavakat, hogy igaz legyen, de adott esetben a másik fél, jelen esetben a falkája előtt is kivágná magát vele. - Az szar ügy. Nem nyalom be, de nem érdekel, mit kamuzik, az igazságra egyébként sem számítottam ebben a tekintetben. - Ez viszont így van, bár én már leszoktam arról, hogy komolyan vegyem a büdös ribancot. Állapítom meg, valahol Virág elvesztésekor döntöttem úgy, hogy én innentől nagy ívben teszek az egészre, élek, ahogy nekem tetszik, ha kell valami, elveszem, leszarom, mi az ára, és nem érdekel senki és semmi. Aztán kikötöttem itt, simulékonyságommal hamar az Issumatar köreiben találtam magam, és így most egészen remekül érzem magam a kis bársonyszékemben. Ki tudja, meddig tart, az én esetemben semmi sem biztos, még a halál sem, legalább egy utolsó csapás mindig érkezik. - Ilyen pocsék hely, vagy mivan? Mondjuk, hallottam, hogy olyan kis nyugis, mintha egy öregek otthonában flangálna az ember, pláne a kis békepipa szívogatás után. Vonom fel a szemöldököm, kíváncsi vagyok, mit szólna az Alfája ahhoz, ha ezt hallaná, nyilván tapsikolna örömében. Ha ráadásként tudnám a tutit, az is biztos lenne, miért akar annyira idejönni. A kérdésére előredőlök, tenyereimet az asztal lapjára fektetem, hogy felé magasodjak. Méricskélem, mint egy darab húst, a pofámra van írva, hogy még befüvezve sem nyalom be ezt a kis sztorit, igaznak igaz, azt érzem, de kurva szar helynek kell lennie ennek a Fairbanksnek és a kis falkájának, ha el akar onnan jönni. - Mint bárhol máshol, megveszed a kis kuckódat, dolgozgatsz, nem ugrálsz, nem akarsz cserkészcsapatot gyűjteni, hasonló aranyosságok. Jah, és kurvára nem árt, ha mondjuk nincs falkád. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam, amit kellett, nem ma jöttem a falvédőről, és megpróbálkozhat azzal, hogy idetolja a kis szekerét, de személyesen fogok a körmeire nézni, az is tuti, ezek után kénytelen leszek. - De őszintén, roppant erős kétségeim vannak, hogy megfelelnél a kritériumoknak. Brunyálnom kell. Említem meg, és már fordulok is sarkon, eloszlatva tekintélyes személyiségem sötét árnyait, nem akartam én fenyegetni, meg amilyen kis pukkancs, úgyis leszarta, csak így viccesebb volt. A mosdóba kifelé csíp fülön Bobby, az egyik itteni kidobó, és bizalmaskodva hajol közelebb hozzám, hogy valamit duruzsoljon nekem. Duncannak egészen közeli ismerőse a drága, és mivel olyan hülye, hogy közben az említett felé nézzen, elég egyértelmű, hogy most adja le nekem a drótot.
Elhúztam a szám a kérdésére és összeszedtem az elmúlt pár percben mutatott kis rezdüléseit. - Jóval idősebb vagy nálam, erősebb is, és - nagyot szippantottam a levegőből, amire semmi szükségem nem volt, de jelzésnek megfelelt - részeg meg betépett. Tapasztalatból tudom, hogy a nagy és erős hímek nem csípik, ha a kisebbek sokat pattognak. Te még lazán és nyeglén elvagy velem, ha sokáig huzigálom a bajszod, nem hiszem, hogy ugyanilyen jókedvű maradsz. Az meg a saját balfaszságom lenne, ha nem venném le, mikor szakad a cérna. Ha nem ismerném a Szerbet, akkor se lenne másabb a felállás, csak egy mini-sokkal lennék szegényebb, amit elbírtam volna viselni. A Duxnál se volt támpontom az elején, legfeljebb az, amit anno Rose-zal tett az Upperben. Emellett nem vagyok hülye. Figyelek. - Más egyéb? - vontam fel a szemöldököm, mint egy stréber diák, akit feleltetnek, de már szinte ő kérdez. Kéne egy tudálékos szódásszifon vastagságú szemüveg és teljes lenne egy kretén imidzs a civil szférába. Köszi, nem. Az élet faszságában egyetértünk, egy közös pont, majd felírom a szivecskés füzetembe, ha hazaértem. Tovább cseverészünk, lassan tinifruskának fogom magam érezni - nem -, és újabb kérdést pöcköl felém, csak úgy kisujjból hintve a szavakat, észrevételét, informáltságát. - Nagyvárosi vagyok - mondtam, mintegy megadva ezzel a magyarázatot arra, személyesen miért nem csípem azt a nyomortanyát. - És nem nyugis fajta. Te pedig elég jól értesült vagy ahhoz képest, hogy ilyen messze laksz. - Érdekelt volna, honnan ez a nagy képben levés, de hát lehet meghagy kíváncsiságban, hadd egyen a fene. Előredőlt, én nem moccantam, álltam a tekintetét, amit ha kihívásnak vesz, lehet nem jutok haza nemhogy ma, de az életben. Valószínűleg mérlegelt, mit higgyen, mit ne, mennyire figyeljen, mennyire ne, meg egyáltalán, megérem-e a fáradságot a figyelemre, vagy jöhet a kihajítás. Türelmesen vártam, ritka pillanatok egyike. A feltételeket azért fejben jegyzeteltem, a személyes hozzáfűznivalójánál viszont megrándult a szám sarka, a szememet pedig kissé összehúztam. Nem vagyok felelőtlen alak - annyira -, se megfontolatlan - olyan nagyon -, de ha azt a kurva mézesmadzagot olyan rohadt csábítóan húzzák el az orrom előtt, hogy megveszek érte... Akkor önfegyelmet kéne tanúsítanom. Megfontoltságot. Józan észt. Visszautasítani a lehetőséget, hogy kiszabaduljak, hogy belevessem magam abba, amire annyira vágyom. Mielőtt kijelentené, hogy megy brunyálni, már el is járt a szám. - Fogadjunk? Ha ugyanúgy lelép és Bobbyzik egy sort... istenem, nincs mit tenni, ha egy kedves ismerős feléd néz és nyilvánvalóan rólad beszél, ne légy bunkó! Én se voltam. Megemeltem a kedves kis kidobó magilla felé a narancslevem, minden örömöt mellőző vigyorra húztam a szám és integettem. Szervusz, te kretén, akit még villámságban alig jártasan is lenyomtam. Önbizalmam oltalmazója, egyelek meg, ha nem felejtem el, egy doboz bonbont küldök majd.
- Tény, hogy már ahhoz is elég nagy balfasznak kell ahhoz lenni, hogy valaki nálam elszakítsa a cérnát. Jelen esetben kiváltképp szerencsés a helyzet, ittasan és betépve még lassabban érem el a robbanáspontomat, szóval mondhatjuk, hogy a kis tacskónak ilyen téren jó napja van, bár kötve hiszem, hogy ezt kifejezetten díjazná. Az még így is lejön, hogy jó megfigyelő, és nem idióta, mint amilyennek szokásom titulálni a fiatalabbakat. Ettől még nem tartom sokra, egyszerűen csak egy leheletnyivel értelmesebbnek, mint a többséget. Csak legyintek, nem kell fárasztania magát, ennyiből is lejött, hogy figyel, és ez épp elég, meglehet, be kéne fognom a pofám, de hát az nem oly egyszerű ilyen fene derűs alkoholmámoros állapotban. Jobban bírnám, ha inna velem, mármint, rendes piát, de kötve hiszem, hogy az meg fog történni. - A távolság nem olyan nagy dolog… vagy azt hitted, hogy kis varázsburok véd titeket, mint a hupikék törpikéket Aprajafalván? Kitalálom, te vagy Dulifuli, esetleg Okoska, még nem döntöttem el.. Erre kénytelen voltam felröhögni, mekkora ökör tudok lenni, komolyan, néha felmerül bennem, hogy kezeltetni kellene magam. Egyébként meg, igencsak megvan annak az előnye, ha valaki az Issumatar jobb keze, sokkal többet tudok ezáltal, mint az átlag, és nem csak pofázok a levegőbe, tippelgetve, hátha beletrafálok a közepébe. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent tudok, amit ő, de az, hogy a fairbanksban trónoló két falkából egy lett, nem kifejezetten hétpecsétes titok. - Nem vagy beszari, ezt bírom... Állapítom meg, noha nem ismer, és persze, azzal sem lehet tisztában, hogy pontosan mennyivel vagyok vénebb, és ha akarnám, egy kibaszott szitát csinálhatnék belőle, de még ennek ellenére is felhúzza a domináns vagyok, faszagyerek mellényt, és még véletlenül sem hajlandó lehajtani a kis fejét. Szerencséje, hogy én meg vagyok akkora egoista suttyó, hogy nem tartom partnernek ilyen kérdésben. Márpedig, ha én elkönyveltem magamban, hogy valaki gyengébb nálam, akkor az ilyen téren való törekvései sem mozgatnak meg. Ha nekem jönne, más lenne a leányzó fekvése, ám ez a szemezés nem indítja be a dögömet. - Ezt a fogadás dolgot gondold még át párszor, míg visszajövök. Puszta jó szándékból teszem a javaslatot, mert ilyen téren én nagyon nem szoktam viccelni, bár kétségkívül szöget ütött a fejemben a kérdésével, és ha komolyan gondolja a dolgot, akkor nem árthat nekem is kicsit jobban eszemnél lenni, mert ebből a helyzetből ki kellene hoznom a legtöbbet. Bobby szövegelésére csak bólogatok, aztán élek felé is egy kis kéréssel, miszerint lesz oly szíves, és figyeli a hímet, amíg elintézem a dolgom. Nagyjából három percig vagyok távol, közben még arra is jutott az időmből, hogy arcot mossak, ami kicsit felpezsdített, bár az általában senkinek sem szokott jó lenni, ha túlságosan komolyan veszem a dolgokat. Lazán visszaülök. - Szóval? Még mindig fogadni akarsz? Az szerintem tiszta sor, hogyha nyersz, akkor belépőd van ide, erről gondoskodom, de ha nem… mondd csak, mi lenne, ha elveszítenéd a fogadást? Ez az első napirendi pont, amit meg kell vitatnunk, aztán jöhet a második is, nem vagyok rest belepofátlankodni abba sem, ha már volt oly jó ez a Bobby gyerek, hogy köpött. - Hallottam, beletenyereltetek a tutiba a múltkor...
- A Dulifuli jobb. - Utálom a Hupikéktörpikéket, hála a jó égnek meg Anne mese-ízlésének nem is kellett több csak 10 részt végigszenvednem belőle a kicsi lánnyal. Igazából reméltem, hogy ennél többről van szó, esetleg azt mondja, hogy van a városban füle-szeme... Sajnos - vagy éppen szerencsére - ilyesmiről úgy tűnik szó sincs. Vagy ha mégis, hát elhallgatta, ami meg érthető volna. Az elismerésre - asszem az volt, bár ha nem, az se üt szíven - elhúztam kissé a szám. Tudom, hogy néha... sokszor nagyobb a szám, mint kéne, és nem feltétlen a megfelelő hangnemet vagy viselkedési formát ütöm meg. Kóborokkal szemben nem köt hierarchia, csak a "nagyobb kutya ugat" ősi elv. De nem akarom, hogy bárki azt higgye a nagysága miatt nekem még nincs hangom. Van, csak kisebb, gyengébb egyelőre. De inkább dögöljek bele a büszkeségembe, mint hogy még egyszer kihasznált, némán tűrő senki legyek. És őszintén: ki szereti a beszarikat? Azokban megbízni se lehet, mert a veszély első szelére, egy mordulásra elinalnak. Nem félek, holott tudom, hogy néha azért nem ártana. - Oké - dőltem hátra, amikor felkelt és átgondolásra késztetett, amíg időt adott nekem. Valójában nem volt mit átgondolnom. Valószínűleg akaratán kívül ugyan, de olyan precizitással pottyantotta elém a mézesmadzaggal többszörösen körbetekert horgot, hogy már bolond lettem volna nem ráharapni. Őrültség és talán öngyilkos akció, mégis pont ezek miatt vonz. Felderítő vagyok jelenleg amúgy is, nem Testőr, és ahogy ebbe, valamint előbbi reakciómba és a fogadás esetleges megkötésébe belegondoltam valami szöget ütött a fejembe. Lehet, hogy tényleg nem Testőrnek való vagyok. Az voltam. De talán már nem. Pár percig tartott csak a magányom, addig megittam a narancslevem, hogy üres doboz és pohár társaságában várjam vissza. Naná, hogy megvártam! Eszembe se jutott elslisszolni. - Belépő ide és a belső körbe. Gondolom itt is vannak nagyok, akik a nagy egyenlőségben egyenlőbbek a többinél - alkudtam - legalábbis próbáltam - feljebb az árakat, mialatt tisztában voltam vele, hogy ehhez mérten nekem is nagyobbat kell annál villantanom, semmint hogy "elkotródok a városból és többé színemet se látod". - Cserébe, ha veszítek, dönthetsz: megölsz vagy a szolgáddá teszel. Egyik opció rosszabb a másiknál, de szeretem a mindent vagy semmit játékokat, izgalmasabbak és vérpezsdítőbbek, mint bármi ezen a világon. Nekem pedig ez kell ahhoz, hogy érezzem: élek. Hogy igazán élek, nem csak gépiesen vagyok a világban. - Igen, sikerült - Bobby felé pillantottam. - Remélem nem vette nagyon a lelkére, nem volt az olyan gáz. Csak szánalmas. - Gunyoros fény gyúlt a tekintetemben. - Mindenesetre a biztonságiak nincsenek a topon - tettem hozzá ezt már minden él nélkül, puszta "szakmai" megállapításként. - Hányan tudnak arról, hogy mi megy itt? - kérdeztem ezt már tényleg komolyan, mert egy kicsit aggasztó, ha az egész város - vérfarkasokat tekintve -, és ez mindenkinek megfelel meg oké.
- Ja, én is erre hajlottam inkább. Bólintok, nem mintha szeretnék megfelelni a kis vágyainak, de az mégiscsak nagyobb poén, mint a tudálékos kis görcs szerepkör. Ha lenne is fülem-szemem odaát, akkor is kussolnék róla, de bakker ezek a magányos farkasok akkora kis genyák ilyen téren, amelyik jár is arra, az nem hajlandó róla beszélni, én meg nem óhajtok magam utánajárni a dolgoknak, annyira rühellem a falkákat, hogy a közelükbe se akarok menni. Mentem, mert tényleg vizelnem kellett, és bár megpendítettük az asztalra brunyálás lehetőségét, de a saját fészkébe senki sem szarik. Ez ugyan még nem az én kuckóm, de lesz, mert megszerzem, erőszakkal, pénzt nem adok érte, különösképp azért nem, mert ki akarom csinálni azt a gecit. Nem azért, mert öl, hanem azért, mert a zsaruk is egyre többet razziáznak erre, csak idő kérdése, és találnak valamit, aminek apropóján kiadják a házkutatásit, onnantól kezdve meg le lehet húzni a rolót. Én ezt nem fogom megvárni. Bobbyt vállon veregette, majd megfogattam a szemeim, mikor végre utamra engedett. Szerencsétlen gyík, komolyan nem vágom, hogy lehet egy vérfarkas ennyire béna. Mindegy, az tuti, hogy nekem rátermettebb kis fogdmegjeim lesznek. Mármint, nem az enyémek, nyilván, a pénzemé annál inkább. Tévedés ne essék, mindennemű kötődéstől irtózom, nekem aztán eszembe nem jut csapatba verődni senkivel sem. - Okos fiú, persze, hogy vannak, itt vagyok például én. Nagy az arcom, ez tény, de aki járatos erre, az tudhatja jól, hogy az Issumatar a cimbim, és ami azt illeti, nem volt olyan nehéz behízelegnem magam a köreibe. - De akkor már nem vagy okos, ha azt hiszed, bárkit érdekelni fog, hogy kézen fogva odaandalgunk elé. Be tudlak mutatni bárkinek, de onnantól a te bizniszed. Rántom meg a vállam, én ennél többet nem garantálhatok, és nem is akarja, hogy megpróbáljam, hisz aki nem képes a saját érdekében eljárni, annak úgyis csak lenézésben lesz része. - Hát ez édes. Tudod mit? Jó… azzal a kikötéssel, hogy mindegy, mikor derül ki, ha sumákolsz. Vigyorgok rá, mert tudom, hogy ezzel mennyire megkötöm a kezét, és őszintén, úgy gondolom, nincs annyi vér a pucájában, hogy így is belemenjen, de ha már neki vannak plusz igényei, hát az a minimum, hogy nekem is lehetnek. Látszólag mindenféle kíváncsiság nélkül dőlök hátra miközben várom a válaszát. - Nem is értem, hogy nem sikerült még megdöglenie, ha engem kérdezel, nem sok idő kérdése már. Kárörvendő vigyor kúszott a pofámra, én aztán senki védelmére nem fogok itt kelni, ez errefelé nem így megy. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, én kikaparom a saját gesztenyémet, a többieket szarom le magasról. - Nem sokan, de veled pont egyel többen vagyunk, mint kellenénk. Meg a kis szukával. Na, ő ide többet ne jöjjön, rajta van a csóka halállistáján. Felröhögök, jó volna mondjuk megnézni, hogy szadizza meg a kis kurvát, legalábbis ő azóta így emlegeti, szegénykém tényleg nagyon a szívére vette azt az esetet, szerintem még az életben nem cseszte át ennyire nő a fejét. Szar lehet.
Ejj, de beletenyereltem akkor rögtön első randin! Mondjuk ránézésre, az eltelt percek után nem lep meg. Kezd a hím önmagában is érdekelni, már nem csak azért figyelek és alkudozok, mert szerb, ehhez mérten halvány változás áll be, számat is elhúzom, amikor az önerőről beszélt. - Tökéletes. Elég, ha a fölösleges köröket megspórolom, kishalak nem érdekelnek, a nagyokkal meg vagy szót értek majd, vagy nem. - Nekik az ég világon semmi veszítenivalójuk, bármennyire is nem tetszik tény, hogy nem vagyok nagy ellenfél ha test-test elleni küzdelemről van szó. Már a kettőötven fölöttieknek. Itt viszont ha okos vagyok és használom az eszem, akkor egyrészt átkozottul jól fogok szórakozni, másrészt nem kevés hasznot hajthatok a magam javára. Ez kurva jó lesz! Ha vigyorgós fajta lennék, kétszer körberöhögtem volna már a fejem. Ennek ellenére így se bírom megállni, hogy ne húzzam féloldalas mosolyra a szám az alku további csavarására és a rizikófaktor növelésére. Nem szarral gurít és meszet se evett, hogy baromságokat beszéljen vagy elengedje a gyeplőt és olyan egyezséget kössünk, amiben túl nagy mozgásterem és sok kiskapum lenne. Tényleg jó lesz odafigyelni itt. - Legyen. Addig viszont minden buliban benne akarok lenni. - Kikaparom én a gesztenyém, viszont némi hátszelecske sose árt és ha ezzel nyerek egy kezdőlökést, akkor kifacsarom a maxot, amit lehet, amit hagy. Nyughatatlan egy fajzat vagyok, ez pedig végződjön majd akármilyen csúnyán: megéri. - Te akarod kicsinálni? - félig kérdés, félig tipp, már csak azért is, mert momentán nincs más a helyiek közül, akiről ezt tudnám feltételezni. Nem mintha olyan sok itteni vérfarkast ismernék. - Ha valaki átveszi a helyet, annak üzenem, hogy Magillát sürgősen távolítsa el. - Bobby felé pillantottam, majd végigmértem, mint egy darab húst. - Ha esetleg valaki kinyírná, a helyére kerülhetne? - kérdeztem ártatlan képpel, de a szám sarka megrándult a szememben kapzsi fény gyúlt. Kicsit "adj uramisten de most" lettem az átharapás óta, és ez a fészkeljük be magunkat Anchorage-be dolog egyre jobban tetszik. - Átadom a kis szukának, bár kétlem, hogy valaha is megint ide vágyna. Miattam meg ilyen téren ne fájjon a fejed. - Magamban jól szórakoztam azon, hogy Emma ennyire maradandó nyomot hagyott. Mit mondjak? Teljesen elégedett vagyok, jól választottam aznap kísérőt. - Hogy hívnak? Csak hogy tudjam, kit keressek, amikor az összes kritériumnak eleget tettem már. - Feltett szándékom volt nyerni, és még ha ez beképzeltségnek is tűnt... hát baszki, ha én nem hiszek a sikeremben, akkor más meg pláne nem fog.
- Akkor ezt megdumáltuk. Rántok vállat, holt biztos, hogy onnantól kezdve nem fog érdekelni az ügy, nem vagyok az a fajta, akik másoknak hátszelet nyújtana, ennyi telik tőlem, ha tetszik, jó, ha nem tetszik, le van szarva. Tessék, Dulifuli tud mosolyogni is, hát én megzabálom, komolyan. Vajon miképpen is jutottunk a lebrunyálom az asztalt szitutól idáig? Rejtély. - Milyen buliban, öcsi? Röhögök fel, majd lehúzom a piám maradékát, ideje keresni valami nőt, vagy kettőt, részegen még ászabb vagyok, kár lenne veszni hagyni a lehetőséget. Vannak bulik, mindenhol vannak, de elégedjen meg egy alig észrevehető biccentéssel, mert vannak itt bőven olyanok, akik szeretnék kiérdemelni ezt a lehetőséget, de nem megy nekik. Lófaszt se ér a legtöbb. - Nem csak akarom. Ki is fogom, én már csak ilyen arc vagyok, ha valamit akarok, elérem, elveszem, megcsinálom, lehet válogatni. Sosem féltem bemocskolni a kezem, most mit tagadjam, hogy egy gennyes rohadék vagyok, aki megkeresi mások gyenge pontját, hogy könnyebben taposhassa el? - Öcsém, ha valaki ezt a helyet átveszi, az én leszek, én meg nem vagyok csökött agyú vadbarom, aki nem lát a szőkére melírozott buzitincse miatt a szemétől... Újabb bólintás, nesze zöld lámpa, ölje csak meg, úgyis túl hülye a létezéshez. Ha ő nem teszi meg, majd én megoldom, különösebben nem érdekel, úgyis olyanok kellenek majd a kezem alá, akikben valamelyest megbízom. Nem mondom, hogy annyira szárnyalnék a boldogságtól, ha az alkalmazottam lenne a kis csikasz, de akkor legalább egyszerűbb lenne szemmel tartani. Kár lenne megtagadni tőle a jutifalit, ha ennyire pitizik, nemde? - Nem vagyok ilyen optimista. Én még mindig nem hiszem, hogy van esélye, akit magába szippantott egy falka, annak elég necces helyzet kell, hogy megpattanjon, és bár elég búval baszott volt, mikor idetettem a seggem vele szemben, de nem vagyok annyira hülye, hogy azt feltételezzem, az otthoni dolgok emésztik a pici szívét. - Raymond Caldwell. És ha már itt tartunk, ki fog keresni? Kérdeztem vissza, miközben már álltam fel, és ha megkaptam a nevét, hát búcsúzóul vállon veregettem. Úgy istenesen, bár látszatra nem volt benne nagy erő, nem kell, hogy szemet szúrjon, de ha nem akarta lefejelni az asztalt, bizony kénytelen volt ellen tartani. Meglátjuk, találkozunk-e még. Több pofázásra már nem vesztegettem az időt, helyette a pultnál tettem a szépet két szőkének, fejenként egy percig, de messziről ki lehetett szagolni, hogy viszket nekik odalenn, nem volt nagy ügy elérni, hogy kedélyesen meginvitáljanak magukhoz. Ez egy jó este.
Veszem a kis jelzéseket - úúúderomi! -, feneket viszont nem kerítek nekik, érdemben nem is reagálok rájuk, csak egy-egy pislogással adom a másik tudtára, hogy értem. Bulik, megölhetem a Magillát! Azt se tudom, melyik miatt csóválja jobban a farkát a farkasom, persze csak módjával, az energiáimmal se akarok hivalkodó lenni, gondolom nem véletlenül ilyen alig észlelhető módon adja a tudtomra, hogy meglesz kis szívem vágya. Mit tagadjam, ha ő átveszi ezt a helyet, akkor jó helyzetből akarok indulni nála. Megmondta Cas, a nagyobb jóért tudjunk behódolni és mások füttye szerint ugrálni. Persze azért módjával. És amíg ilyen csodás kilátásokat helyez elém, pontosabban amíg rábólint szívem kis vágyaira, addig minek ugassak? Tudok viselkedni, ha megéri, ettől viszont nem leszek jól nevelt öleb. Csak jól tartott farkas. Ha úgy alakul, bizony gyümölcsöző is lehet a mi cseppnyi kapcsolatunk, ha nem, az szívás, méghozzá zömmel nekem. Vagy-vagy, idővel úgyis elválik, és ha azt veszem, ez igazából semmivel sem több vagy másabb, mint amikor kölyökként bekerültem a falkába. Ott is utat kellett törnöm magamnak, s igaz talán nem a legokosabban, de mindenképp hatásosan tettem. - Nem is kell annak lenned - ráztam meg a fejem, azt pedig nem tettem hozzá, hogy elég ha én tudom, hogy ez működni fog. Ha nagyon durván bele nem rondítanak, akkor menni fog. Szóval azért én se veszem biztosra, mert az még mindig csak a halál, meg Cas kiakadása. A nevét megjegyeztem, a visszakérdezés pedig nem ért váratlanul, mindenesetre egy pillanat alatt átviharzott rajtam ál- és eredeti nevem is. Előbbivel valószínűleg nyilvánvalóvá teszem, hogy közöm van 'Danielhez', utóbbival pedig Castort hirdetem - miért ennyire közéleti személyiség Fairbanksben? Tisztára, mint valami rohadt miniteszt. Bármelyiket is mondjam, a másiknak búcsút inthetek, legalábbis farkas-körökben, itt mindenképp. "Nekem nem csak dísz az eskü..." - Duncan Corvin. Győzött a 136 év, és az ez idő alatt felhalmozott tartozás. Hiába áll mögötte egy egész falka, hiába most szartam telibe mindazt, ami a jó Testőrről képéről él bennem, képtelen vagyok elárulni őt. Így semmiképp. Nem adom ki az álnevet, aminek titokban annyira örültem, amire olyan büszke vagyok, s ezzel reményeim szerint azt se, hogy a fairbanksi Alfa kölyke. A falka és az Alfa védelme... még az önző adrenalinhajhászás mellett is. Sajnálom, kisöcsém. Nem akartam, hogy megtudja, sem Raymond - nekem nem tűnik szerbes névnek, de leszarom -, sem pedig más. Viszont ez legalább némi motivációt adhat mögém, amiért ide akarok jönni pluszban. Most már mindegy, kimondtam, a legtöbb, amiben reménykedhetek, hogy nem ősellenségek és én se válok azzá egyikük számára sem. Ámen, meg köszi Mikulás, hogy meghallgatsz.... bahh... Hátba vereget, amolyan érezd a törődést módon, amitől majdnem megfejelem az asztalt. Bőségesen több erő van benne, mint bennem, ez innentől tény, ahogy az is, hogy nem árt, ha elkezdek Anchorage-ben jó/jobb fiúként viselkedni. Legalább amíg meglátom, milyen messze mehetek el. Lelépett, én is csak fél percet ücsörögtem még ott, aztán fizettem és most már tényleg húztam a vérbe. Ez az este sokkal több szart kavart nálam - pontosabban én kavartam magamnak -, mint szerettem volna. Frászt! Ez amilyen húzós és necces lesz, olyan élvezetes! Kifelé menet még visszapillantottam Magillára. Az enyém vagy, nyuszifül!
12.15. éjjel Hogyan is kerültem ide? Nos, mondhatnám, hogy ez egy hosszú történet, de az igazat megvallva, egészen egyszerűen annyira meglepődtem, hogy protektorátusunk amazonjainak egyike - a másik a húgom ugyebár - meghívott egy italra, hogy ellenkezni is elfelejtettem, mi szerint én nem iszom. Ez ugyanis így önmagában nem igaz, egyszerűen csak mértékkel fogyasztok alkoholt, tiszteletben tartva Savannah áldásos és olykor fejbeverően hatásos munkáját a alkoholizmusból való kijózanításommal kapcsolatosan. Az is biztos már, így elnézve, hogy Gina a harmadik pohárral tölt magának, és a másodikkal nekem - vagy ez is harmadik? - hogy nem nagyon vezetek ma már az éjszakában. Sava macskája roppant örülni fog, ha felzavarom, így is kis híján eltapostam a hülyét, mikor lesből került a lábaim elé a lakásba belépve. Majd megkérdem az "anyját", hogy ezt vele is így műveli vagy csak engem tisztelt meg az öngyilkos hajlamokkal... - Ahhoz képest, hogy keleti vagy, jól bírod! - Jegyzem meg Gina felé némi vigyorral, nem gondolva végig a szavakat kivételesen, csak hagyva, hogy kibukjanak. - Seattleben volt egy srác. Chan... Valami Chan, nem is lényeges, ő már egy pohár whiskeytől az asztalon táncolt. Nagyon kész volt a gyerek! Persze, ő nem volt amazóniai mint te... - Fejcsóválva emelem koccintásra a poharat újfent felé.
Amint kiesik a száján a keletiségemre való rasszista dicsérő megjegyzése, már kapja is a tockost szeretetem jeléül. Ha ettől a pohár is kiesne a kezéből, akkor kap majd egy másikat, ezen ne múljék. Három kupica fehér rum – van mit tanuljak alagsori lakótársaimtól égetett szesz ügyében, bár azért azt nem mondhatni, hogy oly sokszor bulizunk együtt a Tetoválómesterrel, másokról odalentről nem is beszélve – után én is hamarabb kezdek el vihogni, mint egy karcos hangú láncdohányos, legalább olyan szexuálisan. - Csak azért, mert ázsiai vagyok? – tettetem a felháborodottat, majd békepipa helyett egy újabb pohárral töltök őrzőtársamnak. Italra hívtam, nem? Akkor adunk a formának. - Amúgy minden csak szocializáció kérdése. Ez a Chan biztosan nagyon szoros nadrágszíjjal volt az anyja szoknyája mellé szegezve, s nem vetette bele magát az alkoholgőzös életbe. Baszki! – szalad ki a számon, minden átmenet nélkül. - Többet kéne kimozdulnunk! Hogy ez most honnan jött? Nem érdekes. Megtámasztom államat könyököltemben, kérdő-éérdeklődőn nézek Kylera. Egészen olyan, mintha a veséjéből akarnám kibűvölni minden titkát, göndör fürtjeim keretéből lövellve rá kíváncsiságomat, mely már-már pimasz és zavaró méregetésnek is felfogható. - Neked mennyit kell inni hozzá, hogy felállj.. ide? – csapok az asztallapra. Ő emlegette, én mosom kezeim!
A tockost elkerülni nem tudom, már csak annál az egyszerű oknál fogva sem, hogy hátul nincsenek szemeim. A mozdulat lendületet ad fejemnek, fogaim az épp ajkaimhoz emelt pohárnak koccannak, amin pedig kénytelen vagyok felröhögni, mert mégis milyen hülyén nézhetett már ez ki kívülről! Az ital kilötyögtetésére persze odafigyelek még így is - inkább kurvák vére folyjon, ahogy mondani szokták. De ne, lehetőleg azoké se, mert nem azért jöttünk ide, hogy a kirendelteknek segítsünk. Pontosabban Gina azért van itt, a városban, de a kocsmában... mit is akartam ezzel mondani? Mindegy. - Ne-ne-nem! Ennyire rasszistának nézel? Volt már keleti barátnőm is, csak hogy tudd! - Tárom szét kissé a kezeimet, amolyan "Na ki a Jani?" módon, végül mégis egy flegma vállvonás lesz az egész gesztusból. - Én csak hallottam, hogy kevéssé bírják valami lebontóenzimek miatt vagy mi. - Ejtettem a poharam finoman az övé mellé, hogy újratölthesse a sajátjával együtt. Felnevetek a megállapítása hallatán. - Mondasz valamit. De Savannah-t neem hozzuk el! Csak elrontaná az egészet. - Közlöm szent meggyőződéssel, pedig, ha kicsit is józanabb volnék, belátnám, hogy miért is tenné a csaj. Miért is tette mindig. Basszus, lehet, nem kellene ezt hangoztatni neki holnap. Még jó, hogy Wanggal vagyok, ő nem az az oktalanul pletykás fajta. Ugye? Tekintetével mintha az agyam akarná kiragadni a helyéről ez a nő... Jelen állapotomban lehet vigyorogva adnám oda, hogy vigyed csak, nekem már úgyse kell! - Ám ezúttal csak igyekszem leutánozni komoly arckifejezését, kissé rá is játszva a hunyorgással, grimaszokkal. - Miért nézel rám úgy, mint egy kölyökpitbull? - Firtatom végül mintegy megadóan, mert csak nem sikerül a titkát megfejtenem. Szavaira újfent nevetésem harsan asztalunk felől. - Valószínűleg az asztalért fizetnék utána, nem az italért, mert összesesnea... a súlyom alatt. - Rázkódnak meg vállaim, hogy karomat átvetve Gina székének háttámláján, ott nyugtassam, s kezemmel meg is legyintsem biztatóan a vállát, ugyanis: - De szerintem téged kibírna!
- Ha éhes vagy, egyél mogyit. – morranok rá tettetett szigorúsággal és tolok elé ezzel a lendülettel egy tálnyi sós mogyorót, amit a szomszédos asztalról emelek le egy diszkrét mozdulattal. Eszemben nincs megnézni, hogy ülnek-e ott, de abból adódóan, hogy nem csapnak a kezemre, feltételezem, hogyha kiestek a látóteremből, akkor sem ennének ebből a sósságból. - Nem vagyok hajlandó ma este a munkával foglalkozni, márpedig ha felvágja a pohár a szádat, akkor bizony összevarrás nélkül maradsz. A nevetés részemről elmarad, bár ott kapargatja torkomat, de most nem eresztem ki magamból. Csak egy halvány, tiszavirág-életű vigyor rezeg ajkaim szegletében, de ha megengedném magamnak a felröhögés luxusát, akkor elvenném a mímelt szigorúság kenyerét, ahhoz meg semmi ingerenciám nem vagyon. - Kelet-fairbanksi, mi? – küldök bele az ivós beszélgetésbe egy iszonyatosan rossz szóviccet, majd egy baráti vállba veregetést is mellékelek Kylenak. Értem én, hogy benzin, de mitől megy, ugyebár? - Nekem is volt nyugati barát.. om. – vágok fel a magam módján, s leküzdöm a késztetést, hogy odabiggyesszem: nyugat-virginiai. Egyszer is rossz volt, nem kell ismétlés annak, ami amúgy is olyan alacsonyan repül, hogy majdnem alulról szagolja az ibolyát. - Ja, meg a tejet se bírja a gyomruk megemészteni igazán. – beszélek többes szám harmadik személyben a saját rasszomról is, lévén ad1: nem fogom itt elemezni a beleimmel és gyomrommal kapcsolatos dolgokat, ad2: én a magam részéről vasból vagyok, bírom a piát, a tejet, s mondanám, hogy a tejterméket és az alkoholt egyszerre is be tudom emelni, de azért ez nem egészen igaz. Kumiszt nem innék, soha. Kancatej. Van, ami azért még nekem is gusztustalan. Most érkezik meg hozzám is a nevetőinger, Savannah emlegetésére. - Rövid a póráz, vagy mi? – köszörülöm rajta egy kicsit a nyelvemet. Nem azért, mintha tudnék valamit, épp csak az a pasi ágál egyes női személyek elhozatala ellen, akit nem eresztenek szabadon. Sajnálkozón, már-már együtt érzőn nézek Kylera, majd egy sértődött fintor is orromra húzódik. - Kölyök? Na tudod te, hogy hova mész! – emelem meg öklömet célzatosan, mintha képen akarnám törölni. A vigyorom azonban elárulja, hogy most igencsak beettem alkoholba mártott tréfarépából, így nem kell komolyan venni. - Gyáva kukac! – Csapom le a poharamat az asztalra, hogy aztán előbb a székre lépjek fel, onnan meg az asztallapra tegyem cipős talpaimat. Senkinek a megjegyzései nem érdekelnek, szól a zene, így ha már ilyen magaslatom vagyok, táncolok is rá. Akár látszik rajtam, akár nem: tudok. Hiába.. a harc is egy tánc. Lepillantok Kylera, a kezemet nyújtom neki. - Munkahelyi baleset. Majd benyújtjuk a számlát a Protektorátusnak. – jegyzem teljes komolytalansággal. Dög unalmas egyedül ropni az asztalon, így a kéznyújtás marad azzal a céllal, hogy felsegítsem magam mellé ezen nem túl széles teret biztosító helyre. Sebaj, sok jó őrző kis asztalon is elfér, nem igaz?
- Igenisanyu. - Hadarom színtelenül, szinte már rutinosan, de vigyorom a fércelős énjének szabadságolására csak visszatér képemre. - Nem is kell! A sérülések menők, nem? Majd azt mondom, bunyóztam... - Dörmögöm nevetősen. Aztán ki hinné el nekem? Még azt csak-csak, hogy egyet ütök, de hogy kettőt vagy annál többet?! Esélytelen, annál pacifistább oroszlán lenni szerény személyem. - Menj már! Neem. - Bököm oldalba finoman a hátamat veregetőt, attól mondjuk nem tartok, hogy lelökném a székről, lévén még csak nem is izomból "legyintettem" meg a nálam egyébként is tapasztaltabb harcost. - Seattle-i. - Bököm ki végül, ékesen bizonyítva, hogy van lejjebb Gina poénjánál. De én értékelem jelen állapotomban, ahogy vihogva kapkodom a levegőt és igyekszem arra fókuszálni, amit ő mond. Nyugati mi... Kortyolok, üres a pohár, szomorkásan tolom hát Gina elé, hogy legyen oly tündéri és töltsön még. Közben azért a válaszával sem maradok adósa: - Hát látod... az önjelölt őrangyalom nem épp az a fajta, aki tudja, mi a jó. - Nevetek, "fenyegetésére" kissé behúzva nyakamat, hogy pofátlanul eltoljam kicsit székemet az asztaltól annyira, hogy kényelmesen hátra tudjak a támláig dőlni és úgy tekintsek felfelé Ginára. Csak ne forogna a helyiség is vele finoman, menten kellemesebb lenne minden. Vajon hova tettem a telómat, ezt fel kéne venni...? - Zsebeimet tapogatom végig, kutatásomat siker koronázza, bár a felvétel minősége nyilván erőteljesen megkérdőjelezhető lesz, főleg, hogy közben még nyúlkál is itt a csaj felém. - Az Issumatar meg majd közli, hogy ide többet nem jöhetünk...- Ciccenek fel, ennek ellenére elfogadom a felkínált kezet, s nem épp végiggondolt módon azon vagyok, hogy lerántsam Ginát az asztalról - magamra.
- Velem? – hagyok elnyelődve a beszélgetésben egy nevetést, de benne van az íze a visszakérdezésemben. - Bizonyosan nagy dicsőségedre vallana felvagdalt szájat összeszedni egy nőtől. – jegyzem meg, s ezen a ponton nem bírom tovább, kirobban belőlem egy újabb nevetés, az előbbi elsunnyogottnak egy teljes értékű változata. Tudom én, hogy akik ismernek, azok nem skatulyáznak be a nő dobozba, de azért elképzeltem a fejet, amikor Kyle azt mondja, hogy egy Gina nevűvel verekedett. Nyilván a pia is teszi, de ez kifejezetten szórakoztató most így ebben a pillanatban. És akkor jön erre a kelet-seattle is, min t megjegyzés, így hát nem tudom abbahagyni a nevetést újabb percekig. Sajnos az én horkantgatásomra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy az eltelő idővel kellemesebb lesz hallgatni, így bár sajnálom szegény informátor füleit, nem tudok segíteni rajta. Ami vicces, az vicces, erre inni kell! Rendelek is egy újabb kört, mielőtt felpattannék az asztalra, hogy magaslati levegőt szívva próbáljam rávenni őrzőtársamat arra, hogy felpattogjon mellém. - Eszedbe ne jusson! – vicsorgok a telefon láttán, de ettől függetlenül nem hagyom abba azt, amit csinálok, ha az első elgondolásom az volt, hogy kezemet nyújtom, akkor fogom is nyújtani, s hogy közben mintegy mellékesen hopp, kiverem a kezéből a telefont? Hát megesik. Nem mondom, hogy rossz lenne az egyensúlyérzékem, még ennyi ital után is átlagon felüli, de ami azt illeti, én is átlagon felüli magasságban vagyok így az asztalon, szóval elég könnyű onnan lerántania. Csak annyit tudok tenni, hogy nem zuhanok, mint a balta nyél nélkül, hanem próbálok támaszt találni a vállain, így meglökve őt is. Ha nincs szerencsénk, akkor Kyle székestül esik hanyatt én meg zuhanok rá. Ha szerencsénk van, akkor pedig.. hm.. van itt egyáltalán értelme a szerencsének? Az egész jelenet kezd olyan szinten kabarészagú lenni, hogy azon már én se akarjak gondolkodni. Még akkor sem, amikor bárhogyan és bárhová is érkezzek, azon veszem észre magam, hogy orrommal súrolom a férfi szaglószervét. - Vajon az őrzőangyalod már ki akarná kaparni a szememet? – teszek fel egy igencsak lexikonízű, ám annál szemtelenebb kérdést. Eszemben sincs megtenni azt a szívességet, hogy lemásszak róla, főképpen, mivel ő rángatott magára, egye is meg, amit főzött. Az Issumatar kapcsán viszont eszembe jut még valami és azt nem is hagyom magamban ragadni. - Majd Torres elintézi. Nyilván mélyen van a nyelve az Issumatar hátsójában. Csodás együttműködés. Természetesen viccelek, kedvtelve köszörülve nyelvemet anchorage-i őrzőtársamon. Nem nagyon érdekel, hogy mit nyal fényesre és mit nem, de a humorom igen saját, ami azt illeti.
- Ugyan kérlek! Nem bocsátkozom ilyen részletekbe. - Nevetős a hangom, miként képem is. Minden a tálalás kérem, ezt nálam kevesen tudják jobban - ahogy azt se, hogyan rontsunk önhibánkon kívül az éppen csak kimentett helyzeten: - Te nem is számítasz nőnek! - Némileg Ginára fókuszálva azért gyorsan belátom, hogy ez így még kapatosan is erős túlzásra sikeredett részemről. - Mármint úgy értem, harcban. El is húzódom kissé, kartávolságon kívülre remélhetőleg és inkább kelet-seattle felé terelem a témát, mire lendül is a karja... de csak hogy rendeljen egy újabb kört. - Késő... - Dörmögöm az asztalon táncolás felvételére, épp csak felpillantva rá széles vigyorral a fejemen, s nem számítok rá, így a földön köt ki a készülék, mikor Gina kiveri a kezemből. Aztán mi is oda jutunk, a szék hangos koppanással "sikolt" alattam a rá nehezedő súlytól. Az se érdekel, hogy az említett fatákolmány a hátamba áll, nevetek, tenyereim pedig a nő derekán időznek, mert valahogy ebben a pozitúrában ott optimális nekik pihenniük. Akkor hallgatok csak el, mikor érzékelem a közelséget. Igyekszem fókuszálni a másikra, ez pedig egy kis bandzsítást is eredményez talán, ahogy felfelé tekintgetek az "orrhossznyi" közelségben levőre. Vigyor suhan át képemen. - Sose tudhatod... de nem hittem volna, hogy érdekel. - Valahogy nem olyan nőnek tűnt, bár az is igaz, hogy a közönyösség lehet csupán a felszín, egyfajta látszat-nemérdekel. Nem igazán öltem eddig energiákat abba, hogy pont Miss Wangot akarjam megfejteni. Az meg, hogy Savával kicsodák-micsodák vagyunk egymásnak, egy másik rejtély, de ezt legalább értem. És juszt se fogom elkezdeni most magyarázni, mert akkor itt ülnénk reggelig. Ellenben: - De ha már feljött, mi a helyzet az öreggel a Titkok Könyvtárából? - Ahogy hallottam, nagy kujon az öreg. Gina meg sokat jár a Könyvtár felé. Hüm-hüm... nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de jelen állapotomban azt hiszem, ez pont, hogy nem érdekel. Az Issumataros megjegyzésen már én is csak nevetni tudok.
Ha szemeim alkalmasak lennének elkerekedésre, akkor meg is cselekednék effélét, hála az elfogyasztott alkoholmennyiségnek, ám mivel a biológia ilyen téren nem mérte bő marokkal a kerekséget rajtam - jó, ilyen téren se, de egyik kerekedésmentességem sem vág földhöz jobban, mint Kyle megjegyzése - így csak felhorkanok, majd egy a horkanástól igen nehezen elkülöníthető nevetést hallatok. - Most már magyarázhatod a bizonyítványodat! Fricszázom, tettetett sértődöttség által hagyva megszínesedni hangomat, s legyen ez bármilyen groteszk is részemről - szándékosság nem sok van benne, de akár lehetne is, mert olyan vagyok, amilyen - belepusszantok a levegőbe Kyle felé, jelezve ezzel, hogy nem vagyok ám berágva rá, sőt, tökéletesen igaza volt, ezen ugyan nem fogok megsértődni, vagy valami. - Meg sem érdemled a bennem élő nőt, pedig hidd el, sokan ölni tudnának érte. Hogy azért, hogy ne lássák soha többet vagy azért, hogy életük örök része legyen? Ragozza a halál! Egyszerűen csak kicsúszott, s ha már ennyi marhaság hullik ki fogaink kerítésén itt ezen a szent helyen, hát miért is ne ragoztam volna én is tovább. Új kör alkoholba fojtom abbéli "bánatom", hogy Kyle szöges bakanccsal tiporta meg nőiségemet. Gondolatban elmorzsolok egy könnycseppet is két elmeszintű nevetés között. Nem, mintha éppen ülnénk, hiszen éppen rajta fekszem, s ő hanyatt csak nem ül a széken. Ettől a pozícionális anomáliától eltekintve viszont szívesen meghallgatnám azt a mesét Savannahról, már csak azért is, mert a Piroska és a farkast mindig untam, de az Őrző és az őrző sokkal izgalmasabb lehet. Roxan esetén okulva az Őrző és a farkas sem járt semmi szórakoztató éllel bennem, így ilyesmiket nem kérdeznék akkor sem, hogyha még hatszor szülne jobb létre anyám. A választ megadom a kérdésére, de nyilván nem úgy, ahogyan azt várja. Ebből a szögből igen kedélyes könnyedséggel tudok lejjebb mozdulni fejjel, hogy Kyle alsó ajkába próbáljak beleharapni, s arról még én igazán nem tehetek, hogy a mozdulatsor előtt muszáj felvezetnem valami csóknak tűnő, énmiattam nyelvmentes őrülettel a dolgokat. Ha kellően sikerült meglepjem és a harapást kiviteleztem, akkor csak annyira emelem a fejem távolabb, hogy beszélni legyen helyem. - Ó, hát nagyon tud! Jegyzek ennyit, sejtelmes dicsfényt vonva legutóbbi, rózsaszín tütüs és kimondatlan pókhálókat emlegetős találkozásunkra. - Remekül céloz, de még messze nem tökéletes. Van mit gyakoroljon a lövésen, de tudod hogy mondják, a jó pap is holtig tanul, hát még a jó Krónikás. Megvonnám a vállamat, de nem éppen alkalmas rá a testhelyzetünk. Sunyin villan tekintetem, úgy látszik, hogy hatással van rám ez a hirtelen helyzetváltoztatás. Vagy lehetett valami az ajkain (ha ugyan sikerült megharapjam az alsót közülük)? A csoda tudja, engem nem érdekel. - Engedelmeddel, ilyesmiket csak az kérdez, akinek savanyú a szőlő. Savanyú? Ma az elhamarkodott, ám annál kedélyesebben pimasz következtetések híve vagyok.
Kezdőlap
