Az iroda adta szigorú kereteket hanyagolva a vezető egy nappali helyiség laza hangulatát idéző teremben fogadja vendégeit. Akad itt privát bárpult, biliárdasztal, de még plazmatévé is a bőr ülők és az üveg dohányzóasztal előtt.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 315
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Két és fél évtizede annak, hogy ebbe a városba érkeztem. Igaz, akkor még nem gondoltam, hogy ennyi ideig maradni fogok, de aztán a dolgok ekként alakultak. Én pedig megszerettem itt élni és az életemet, amit kialakítottam. A munkámat - ami az abszolút szenvedélyem -, a barátaimat - nincs belőlük túl sok -, a betegeimet - belőlük viszont akad jó pár -, a munkatársaimat, - időnként lecserélődtek vagy épp én váltottam kórházat, mert ugye az elmúlt évek alatt látszatra nem öregedtem -, egyszóval mindent, ami ide, Anchorageba köt. És nem is akarok innen elmenni továbbra sem, azonban az életem jelentős változáson fog hamarosan keresztül menni. Ez pedig olyasmi, amit titokban nem tarthattok - meg úgy egyébként rohadtul nem is akarok -, ennek okán pedig máris támadt két okom arra, hogy meglátogassam Solomont. Az egyik, hogy a barátomnak nevezem, hosszú ideje ismerjük egymást és van ez-az a hátunk mögött, a másik pedig, hogy ezen alkalommal nem csak, mint egy nagyon kedves ismerőst - barátot - kell felkeresnem, hanem, mint Issumatart. A változás ugyanis olyan léptékű és mértékű, ami rá is tartozik, mert elhagyni a várost több okból kifolyólag sem akarom. Mikor belépek a Pitbe, pajzsom csupán résnyire nyit. A régebb óta itt tanyázó farkasokat egy főbólintással köszöntöm, majd egyenesen Solomon irodája felé veszem az irányt. Ismerem a járást, nem egyszer voltam már az említett helyiségben. Korábban bejelentkeztem nála, hogy mindenképpen beszélhessünk, elvégre fontos dolgot akarok vele megbeszélni, ráadásul azt sem bánnám, ha elég időnk is lenne, amikor négyszemközt van lehetőségünk az eszmecserére. Az ajtó előtt megállok és határozottan, de röviden kopogok be. Ha bebocsátást kapok, akkor belépek, becsukom magam mögött a nyílászárót, majd rég nem látott barátomhoz lépek, hogy kezet foghassak vele. A képemet mosoly szeli ketté mindeközben. - Üdvözöllek, örülök, hogy láthatlak és köszönöm, hogy fogadtál. - szabad kezemmel a vállát is meglapogatom. Lejjebb engedem a pajzsomat, tisztességesebbnek találom, és akarom, hogy érezze - ha a pajzsa nem zár teljesen - örvendésem valódi. - Legnagyobb sajnálatomra rég beszéltünk. Hogy megy sorod mostanság? - érdekel, így számomra természetes, hogy ezzel nyitok és nagy érdeklődéssel is hallgatom végig, amit elmond nekem. - Nem akarom rabolni az idődet feleslegesen, így remélem nem bánod, ha a tárgyra térek. - veszem át újra a szót és ha közben esetleg hellyel kínál, akkor leteszem magamat. - Át fogok harapni egy farkast, aki nem kölyök már. Ha kíváncsi vagy rá, szívesen megosztom veled az indokaimat, azonban amit ma este mindenképpen meg akarok veled beszélni azaz itt maradásom vagyis maradásunk lehetséges feltételei volnának. - ha érdeklik a részletek, a legnagyobb örömmel számolok be róluk, egyébként is izgatott vagyok a dolog miatt, hiszen még életemben nem haraptam se be- sem pedig át senkit. De jobbnak érzem azzal nyitni, ami miatt elengedhetetlennek tartottam a mai beszélgetésünket.
Kurvára nem voltam elragadtatva Daniel megpattanásától. Nem is a lelépése zavart, sokkal inkább a mögötte húzódó ok. Falka. A vér szerinti lánya. Félig a saját esetemre emlékeztetett, ugyanakkor merőben más volt a kettő, ezért is éreztem magam maximálisan feljogosítva arra, hogy a nevét tabuvá tegyem a saját köreimben. Nem akarok hallani róla. Számomra halott. A lakását teljesen kipucoltuk, amit esetleg benne hagyott, azt majdhogynem rituális keretek közt égettük el a város határában, a másnapi hírek pedig lehozták, hogy gázrobbanás történt a társasházban. Szerencsésnek tartották, hogy csak egy lakást érintett az eset, a szomszédok olcsón megúszták. Az irodájába is betörtek, hiába, olykor kifejezetten szar ebben a városban a közbiztonság. Mindent, amihez köze volt, támadás ért, és ahogy ő felégetett maga után nem egy hidat, úgy tettem én is, csak szó szerinti értelemben. A város kivetette. Ég veled, Falkás Corvin, kússz csak a porban a bátyád után. A fizikai rombolás némileg csillapította a kedélyeimet, bíztam benne, hogy a srác nem akkora hülye, hogy a közeljövőben a város közelébe merészkedjen. Az eset múltával sikerült másokra is koncentrálnom, többek közt a Pitre. Goran jó ügyvezetőm volt, amit azzal háláltam meg, hogy pihenőt vehetett ki kedve szerint, ilyenkor pedig kizárólag enyém volt a placc. Sajnálatos, hogy az elődje, az a balfasz némileg rányomta bélyegét a bizalmamra, így néha rá-rápillantottam a könyvelésre, biztos, ami biztos alapon. Éreztem Rhyd jelenlétét, s kíváncsi voltam, mi lehet a látogatás oka. Nagyon reméltem, hogy nem az, ami Danielé volt, mert igencsak rosszul reagálnék. Eltettem a megrendelő lapokat és a székből felkelve fogadtam kopogtatása után, hogy hozzá lépve, egy mosollyal kísérve kezet fogjak vele. Nem éreztem falka szagot rajta, úgyhogy ez már félsiker volt. - Hali! Remélem jó híreid vannak, rám férne - ingattam a fejem, majd intettem, hogy foglaljon helyet, ahol tetszik. - Megkínálhatlak valamivel? - kérdeztem a bárpulthoz sétálva, s ha kért valamit, úgy töltöttem neki is, magam részéről pedig a konyak mellett döntöttem. - Elbúcsúztattam egy beszari farkast és egy szőke őrzőt. Mindkettőt Fairbanks nyelte el, az előbbi helyére senki sem érkezett, utóbbi nyomába pedig egy agresszív vágott szemű lépett - legyintettem némileg bosszúsan. Nem sok említésre méltó, csupán zajlik az élet. - Csupa fül vagyok, barátom - tártam szét karjaimat és a biliárdasztal szélének támaszkodva figyeltem őt. Megfontolt farkasnak ismertem meg, így reméltem, hogy ebben nem kell most csalatkoznom az által, hogy valami őrültség elkövetését jelenti be. A hírre kissé felvonom szemöldökömet. - Igen, kíváncsi vagyok - nevettem el magam. - Roppant mód, ami azt illeti. Meséld el, miért döntöttél így, ki mellett és mi okból. Utána beszélhetünk a maradásról, ám annyit elöljáróban elárulok neked, hogy az mindenképp ígéretes, hogy nem kölyökről beszélünk.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 315
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
- Híreim mindenképpen vannak, hogy jók vagy rosszak-e majd eldöntöd. - számomra az volt mindenképpen, de lehet ebben a kérdésben nem értünk majd egyet, ennyire azonban ne szaladjunk még előre, amúgy is bizakodó szeretnék inkább lenni. - Francia vagyok, bor mindig jöhet. - bólintok a kínálását követően, ha pedig kapok is, akkor átveszem a poharat tőle, hogy beleszimatoljak - értelemszerűen nem azért, hogy ellenőrizzem a szavatosságát - majd bele is kortyolok, amíg hallgatom Solomont. - No lám, akkor mostanában zajlott az élet. - nem említem meg, hogy hívhatott volna, ha kell segítség, ezt nyilvánvalóan tudja, én pedig azt, ha kellettem volna, akkor biztosan szól. - Kérlek, máris mesélem. - kezdek bele a történetbe, hogy miért is döntöttem most amellett, hogy kölyköm legyen. - Talán már említettem neked, hogy eleddig még nem haraptam be egyetlen kölyköt sem. A nem fontos részletekkel nem untatnálak, de az egész valahol ott kezdődik, hogy én magam is átharapott vagyok. Az első teremtőm gyenge volt és fiatal, a farkas, amit kaptam tőle agresszív és kezelhetetlen, vérvonalában pocsék, amitől csak még dühösebb volt egyfolytában és nagyjából ebben a körforgásban telt minden napom. Néhány évtized után a teremtőm megunta, hogy pátyolgasson és lepasszolt egy falkánál, majd világgá ment. Azt hiszem, ha ekkoriban nem találkozom a későbbi átharapómmal, akkor rövid úton szedett volna valaki darabjaimra. - tudom, hogy úgy tűnhet ennek az kőkörig visszanyúló történetnek semmi köze nem lehet ahhoz, hogy miért akarok átharapni valakit, az igazság az, hogy mégis innen fúj a szél. - A lényeg, hogy egy másik farkas úgy vélte, megérdemlem a második esélyt és azt, hogy életképes farkas legyen belőlem, így új életet és egy új bestiát adott, a mostanit. Több, mint egy évszázadon át tartott maga mellett, mire utamra engedett. - megállok egy kicsit, belekortyolok a borba, majd folytatom a szövegelést. - Ez alatt az idő alatt, ha nem is minden évtizedet a századból, de nagyon sokat éltünk Tibetben, szerzetesek között. Ne röhögj, tényleg így volt. Kopasz voltam és narancssárga tunikát hordtam. - halvány mosoly jelenik meg a képemen, ahogy felidézem azt az időszakát az életemnek. - A lényeg, hogy ott tanultam a karmáról és hiszek is benne. Ha egyszer kaptunk valami jót, akkor kötelességünk vissza is adni azt valamilyen módon és ez a nőstény nagyjából olyan cipőben van, mint én akkoriban az első farkasommal. Nehezen kezelhető a bundása, ami megkeseríti az életét, a teremtője pedig nem mondhatni, hogy alkalmas volt erre a szerepre. Önmagamra emlékeztet sok tekintetben a nőstény és ha akkor én kaphattam egy új esélyt, akkor úgy gondolom, hogy most neki is járhat egy, amit megadhatok neki. Hát erről lenne szó. - nem tudom, hogy mennyire veszi komolyan, amit mondtam, vagy elküld melegebb éghajlatra a karmával együtt, de tény, hogy elég nagy szelet jutott az életemből a keleti filozófiának és a buddhizmusnak, amit nem tudok annyival elkönyvelni, hogy van ilyen is és amúgy meg kit érdekel. Nekem fontos mindaz, amibe most Solomont beavattam. Az pedig egy másik motivációm, hogy néhány hónapja atyám is pedzegette, itt lenne az ideje annak, hogy kölyköm legyen és belátom igaza van. Nem mondom, hogy eddig még sosem jutott eszembe, de valahogy nem is tudom, talán a megfelelő időre és személyre vártam. - A neve Primrose Trevelyan, nincs egy évszádos, francia. Néhány hónapja érkezett az Államokból, akkoriban találkoztam vele először. Mit akarsz még róla tudni? - kérdezek rá és nagyon szívesen válaszolok is bármire. - Mit gondolsz, van rá esély, hogy maradjunk? - nem akarom itt hagyni a várost, az otthonomat, a barátaimat, megvan az életem és kifejezetten szeretem is, így nyilván roppant módon tudnék örülni annak, ha nem kellene a sátorfámat szednem... hát majd elválik...
Kérésének eleget téve bort töltöttem neki, majd előtte hagytam megbontva a palackot, jelezve, hogy a későbbiek során nyugodtan és tetszés szerint töltsön újra magának. Nem szoktam fukarkodni a vendégeimmel szemben itt lent. Fent úgyis megvolt mindennek az ára - itt is mondjuk, de az ital nem tartozott ezek közé. Röviden, velősen vázoltam fel az elmúlt időszak történéseit, nem leplezve, mekkora mértékben kezdem szívből gyűlölni az északabbra fekvő várost. Sajnos kijelenthetem, hogy jót onnan nagyon még nem kaptam. Az utolsó tapasztalataim sem a legkellemesebbek, a régebbiekről meg inkább nem is ejtek szót. Egyrészt történelem, másrészt nem szeretek hegedő sebeket tépegetni. Másfél évtized telt el a legdurvább eset óta, az egy farkas életében nem olyan hosszú idő, hogy csak úgy eltemesse magában. Rhydian nem húzta az időt, s ahogy mesélni kezdett, jómagam is kényelembe helyeztem magam. Hosszabb történet lesz, mint amire elsőre gondoltam, de sehol sem akasztottam meg. Ismert, olyannal nem traktálna, aminek semmi köze a mostani esethez, mert bár jól el tudtunk beszélgetni, ha kifejezett céllal érkezett hozzám, nem volt kenyere a mellébeszélés. Kellemes mosolyra húztam a szám a kölyökhiányra, úgy, hogy nekem az ő korában már három is volt, ha pedig a farkaséveket nézzük... a végzetes harmadikra készültem. Másképp, más elvek alapján éltünk, ez minden. Érdeklődve hallgattam, erről korábban még sose beszélt nekem, s már csak az újdonság miatt sem akartam megzavarni, inkább csendben iszogattam. Tibet említésére az övénél szélesebb, vigyorba hajló mosolyt engedtem meg magamnak, mivel tényleg furcsa volt őt kopaszon elképzelni. - Kis csini lehettél - nevettem röviden, s egy kézmozdulattal jeleztem, hogy övé a terep továbbra is, lakat a számon, legalábbis amíg nem dob hasonló finomságot. Ha más nem is, hát az Új Élet adása mindenképp tökéletesen ismert terep volt a számomra, egyedül a második esély hatott idegenül. Az én életemben ilyesmi sose fordult elő. A saját és a családom - mind vérvonal, mind emberi szegmens - tekintetében a sors kegyetlensége, hogy nálunk ilyesmi nem létezett, a hibáink végzetesek voltak, az utunk kimozdíthatatlan. Amekkora stabilitást és eltökéltséget jelentett ez, akkora terhet is, az egyetlen, aki minden szempontból kivételt képzett, az Hannah volt. Neki osztályrészül jutott a második esély, a terhek nélküli szabad mozgás, mindannak a kiélése, ami számunkra egyszerűen lehetetlen volt. - Mindkettőnket az ősök bölcsességei mozgatnak, hm? - kérdeztem mintegy költőien. Őt a tibeti tapasztalatok, engem a hagyomány. - Tiszteletben tartom a motivációidat, mert tudom, mit jelent ilyesmiknek alárendelni magad és elvek szerint élni. - Letettem a poharam, majd borostás államat simogattam. Kérdeznem sem kellett, magától osztotta meg velem még mindazt, ami ezzel az üggyel kapcsolatban érdekelt. Odaléptem hozzá és meglapogattam a vállát megnyugtató baráti gesztusként. - Maradhattok - mondtam ki saját "ítéletemet". - Ahogyan eddig is, úgy eztán is az otthonának mondhatja mindkettőtök a várost, és mivel Prim már rég nem Kölyök, nem hiszem, hogy másoknak baja lenne veletek. Azért legyetek óvatosak az elején, meg készülj rá, hogy jobban fogsz érdekelni egyeseket... - Én már csak tudom. - Részemről pedig legfelejebb tudod mikor lenne akadálya - néztem rá jelentőségteljesen. Falkaalapítás, vagy annak megalapozott gyanúja. Az elmúlt években ugyan a legkisebb gond sem volt vele, szóval bíztam benne, hogy ez a kölyökvállalás sem fog változtatni a tendencián.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 315
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
A bort hálásan megköszönöm és mielőtt belekezdenék a mesélésbe, bele is kortyolok és kiélvezem az ízét, bár csak röviden, mert nincs szándékomban Solomon idejét feleslegesen rabolni. Igyekszem a feleslegtől megkímélni és tényleg csak annyit elmondani, ami közelebb viszi az indokaim megértéséhez, de ehhez elengedhetetlen, hogy visszanyúljak azokhoz az időkhöz, amikor Marcus engem is átharapott. Tibet nem csak a narancssárga tunikát és a kopaszságot hozta el, hanem annak a sokkoló élményét is, hogy megtudtam, nem más az Átharapóm, mint maga Kaskae, a vérvonalunk alapítója. Ezt a titkot azonban mélyen és jól őrzöm évszázadok óta. Solomon megjegyzésére én is elnevetem magam. - Marha hülyén néztem ki. Az meg csak rátett egy lapáttal, amikor csorgó nyállal aludtam be meditáció közben és a szerzetesek egyike vagy másika bökdösött fel... - az emlék nosztalgikus érzésekkel tölt el. Kétségtelenül nem azaz időszak volt életem fénypontja, de szükségem volt rá és ez tagadhatatlan. Megvolt a maga varázsa, ráadásul a filozófiájuk jó részét a magamévá tettem és őszintén hiszem, hogy vannak az életben olyan dolgok, amelyek kézzel foghatóan léteznek és ők nyitották fel a szememet. Befejezem hát a történetet. Őszintén fedtem fel előtte életem egy bizonyos szakaszát, mert tudom, hogy bízhatok benne, ráadásul ez elengedhetetlen része annak, hogy kérhessem Primmel való maradásomat a városban. Anchorage az otthonom és nem szívesen hagynám el. Szeretek itt élni, dolgozni és büszke vagyok arra, hogy falka nélkül lehetek. Nem mondom, képes volnék arra is, de életem nagyobb részében önmagamnak való voltam ilyen szempontból és igazság szerint így érzem magam jól. Tudom, hogy nem vár választ a kérdésre, de azért beleegyezően bólintok. Az ősök tanításai szerint élünk így vagy úgy, a különbségek nem számítanak. - Köszönöm, barátom. - jól esik, hogy ezt mondja és valahol azért nagyon megkönnyebbülök. Főleg, amikor a vállamra teszi a kezét és kimondja, amit a leginkább hallani reméltem. Itthon maradhatunk. - Azok leszünk. - felállok a fotelből és a kezemet nyújtom Solomon felé. - Tudom. - bólintok és ha elfogadja a mancsom, akkor határozottan, de röviden rázom meg a kezét. - Örülök, hogy láthattalak. Nem is zavarlak tovább. Ha valamikor van kedved, ugorj át hozzám, van egy üveg Hennessy konyakom és bemutatnám Primet is. - szívesen látom, ha jön és még nagyobb örömmel osztom meg vele a kiváló italt is, nem mellesleg pedig a kölykömet is szeretném, ha megismerné, így a meghívásom nem csupán üres szavak, tényleg szeretném, ha elfogadná az invitálást.
//ha nincs már más, akkor ez lenne a záróm, és köszönöm a mini játékot *-* a meghívás pedig él, ha van kedved, akkor folytathatjuk majd nálam valamikor //
Elnevettem magam a meditálás történetére, mert rögvest megjelent lelki szemeim előtt a kép. Megráztam a fejem, de továbbra is jókedvűen mosolyogtam. - Élmény lehetett. Remélem sok tockost kaptál a szerzetesektől - vigyorogtam kajánul. Érdekes volt mindenesetre ezt hallani, már csak azért is, mert újként ért, s ahogyan ez eltért a megszokott fehér ember dolgoktól, úgy az általam őrzött hagyomány is. Ez pedig valamiféle hidat teremtett köztünk a kölcsönös megértésben, amire mindkettőnknek szüksége volt. Neki azért, hogy kedvező "ítéletet" mondjak, nekem azért, hogy ne ítéljem meg őt vagy a szándékait tévesen. - Nincs mit, mon ami - szorítottam meg finoman a vállát, majd ahogy feláll és felém nyújtja kezét, elfogadom azt egy határozott kézrázás erejéig. - Te nem invitálsz, hanem egyenesen csábítasz - húztam mosolyra számat a konyak említésére. - Időt fogok szakítani rá, kíváncsi vagyok, miképp boldogultok. - Ő apaként, Prim az új farkassal. - Minden jót - köszöntem el én is, majd kikísértem. Valahol fellélegeztem, mert ha a kölyökvállalása után bejelenti, hogy emiatt Fairbanksbe költözik a nősténnyel együtt és belép az ottani falkába, akkor már tényleg kitérek a hitemből. Nem csípem azt a várost és kezdem úgy érezni, hogy ellenszenvem nem két nap múltán fog csillapodni, épp ellenkezőleg.
//Én is köszönöm, meg a türelmedet! *_* És be fogok csekkolni majd. :3 //
Van itt baj, elég. A sok eltemetett év és megélt pillanat képeinek súlya alatt fuldokolva annyiszor akartam már a fejére borítani a saját maga által ásott latrinát. Mégsem tettem meg soha, nem kerestem fel és nem mostam be neki. Egy kósza sorvasztást sem pazaroltam rá, minek tettem volna? Elég összeszottyadt a lelke amúgy is, csökevényes erkölcsrendszere bizton eléggé tépázza lelkiismeretét, nem kellettem még én is ahhoz, hogy élménye teljes legyen. Eliana megírta e-mailben, hogy találkoztak. Ökölbe szorult kézzel olvastam a hímről rótt sorait, s csak azért nem szaladt ki a számon semmi keresetlen káromkodás, mert éppen nagyban a filmre koncentráltam, amit Alaia nézetett velem. Még véletlenül sem akartam azt hazudni, hogy Brad Pitt irritál ennyire, hiszen a kedvenc színészt nem sértegetem, főleg nem egy fiatal felnőtt életében. Ha beteg, ha egészséges. Most én vagyok az - megint - aki felveszi a kapcsolatot azzal, aki tönkretette a saját csodáját. Nem csak az ő hibája, hogy itt tartunk, ahol, de valahogy jólesik egyes egyedül az ő nyakába varrni mindent. Könnyebb így, legalább annyi időre eleresztem saját felelősségemet, amíg irányába táplálom utálkozásomat, mely nem lenne ilyen hatásfokú, ha nem hiányozna még mindig az a részünk, mely a barátságot jelentette valamikor. Cseszhettem a nyitottságomat. Rosamund biztos kiröhögött volna, ha akkor még az életem része. - Hallo! - Kezdek bele a kikutatott szám tárcsázása és a felvétel hangja után. - Mr. LaChazar, itt Andrzej Krakowski. - Használom direkt a mostani nevemet. Ha nem emlékszik már a hangomra, akkor is meg fogja tudni ki vagyok, amint rátérek a lényegre. Ha üzenetrögzítőre beszélek, ha személyesen vette fel, akkor sem tartok szünetet, nem hagyva neki reagálási időt míg mondandómat be nem fejezem. - Tájékoztatni kívánom, hogy egy héten belül gyermeke a anchorage-i kórház ápoltja lesz. Állapota nem javul, így önkényesen döntöttem az átszállíttatása mellett, alanyi jogon a gyermek és édesanyja érdekében. Remélem, hogy nem csinál.. - Beleakad a nyelvem a hivatalos beszédbe, tegezés csúszik ki a számon. - ..sz ostobaságot. És mielőtt még megkérdőjeleznéd az indítékaimat, közlöm veled, hogy mindennek megvan a maga oka. Ha beszélni akarsz bármiről, személyesen szerét ejthetjük. Most csak szólni kívántam, mert belém szorult még némi jóérzés. - És nem utazom arra, hogy tönkretegyem mások életét. Érzem én, hogy nyers voltam, de még csak egy zavart torokköszörülésre sem futja, amivel jelezném, hogy sajnálom. Mert amúgy igen, de ahogy ő sem tett semmit azért, hogy megpróbálja helyrehozni az elrontott haverságunkat - talán nem is tudta volna, de ez nyilván sose derül ki - úgy én meg nem fogok lelket vinni ebbe a beszélgetésbe. - További szép napot! Jah, és a neve Alaia, ha tudni kívánod. - ha nem, akkor is. Tiprom meg ezzel a kérését utoljára, mely szerint nem akarja tudni az új nevüket, s a tartózkodási helyüket. A vonalat egy gombnyomással bontom, s visszatérek az utazásra való felkészüléshez. Nem lesz fáklyásmenet, de vajon mifelénk mi az?
Szemeimet forgattam apám szavaira. Lehet, nem tizenkét éves vagyok, de ami sok, az sok! Elköszöntem tőle, majd zsebembe csúsztattam a telefont, s csupán intettem fejemmel Cressida kérésére, hogy vegyük távozóra közben. - Majd lent helyre teszed, mindjárt jön apa is. - Közöltem, s miközben lefelé ballagtunk, hallgattam szavait. Előre engedtem odalent az ajtót kinyitva saját kulcsommal, mert minden sértettségem ellenére is megmutatkozik az a csekély úriemberség, amit sikerült belém verniük apáméknak annak idején. Mondjuk főleg neki, nagyapa annyira nem erőlködött. - Tudom, Cress... Legalábbis sejtem. Csak sokszor lógtál mostanság odaát. - Az én nyűgöm is sokkalta közönségesebb, igen, meglehet gyerekesebb volt az érveim mögött, de ez pedig olyasmi, amit én nem vagyok hajlandó az orrára kötni. Odabent apró sóhajjal tártam szét karjaimat. - Szolgáld ki magad! - Ha első körben valóban fordított C-t idéző mutatóujjamat szándékozta helyre rakni, nem hadakoztam. Csupán állkapcsom feszült meg kissé, ahogy a csontok helyükre kerültek egy határozott mozdulat keretében.
Odáig továbbra sem merészkedek, hogy kihallgassam Solomon szavait a telefon másik végén, így lemaradok a jó tanácsairól, de tekintetem viszont nem vagyok hajlandó levenni Zachről. Bólintás és szavak nélkül hagyom a megjegyzését, de egyértelműen veszem az adást, mert megyek utána az irodába. Közben pedig igen, duzzogok, mert ezt az egészet nem úgy akartam intézni, hogy a végén az legyen; az Issumatart hívjuk a civakodásunk lerendezni. Mert hiába tartozott rá nagyon is, amiről beszéltem korábban a fiának, normális esetben nem így jelentettem volna neki. Akárhogyan is nézem, ebben a körítésben az egésznek olyan szaga van, hogy ő a tanítóbácsi közöttünk, mert egyikünk elvette a másik cukorkáját. Csak épp abban nem vagyok biztos, hogy melyikünk tette ezt meg melyikünkkel. Mindegy a dolog már megtörtént, szőnyeg szélére vagy sarokba leszünk állítva – igyekszem nem a legrosszabb forgatókönyvvel számolni –, bár az iméntiek utána fene se tudja mi lesz ennek az egésznek a vége. Amikor előre enged, gondolkozás és fennakadás nélkül vonulok be az irodába, a legkevésbé sem aggódva, hogy így nem tudom szemmel tartani – lévén a hátamon nincs szemem –, de valahogy azt is bizonyítva, hogy bazmeg, én bízom benned, veled ellentétben fordított felállásban. - Szóval csak sejted… fasza. – morgolódok miközben az asztal szélének támaszkodok a hátsómmal. - Elképesztő vagy, tudod?! Egyfelől honnan tudod, hogy mennyi időt töltök odaát? És egyébként is, miért téma ez, amikor nagyon jól tudod, hogy a munkám olykor átszólít oda is és máshová is. Nem ülök a hátsómon, várva a szőke herceget fehér lovon, kénytelen vagyok egyedül megélni és fizetni a számláimat abból, ami a munkám. Gondolom az pedig meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg én is tudni szeretném, mégis mi a hét szentségért akar a falka bármit is megtudni az itt élőkről és otthon ülve mondjuk nem sokra jutok?! – nem hazudok, mert tényleg több, mint érdekel mégis mi a francos világért kerültünk terítékre olyan módon odaát, hogy a falka két tagja is azzal keresett meg; jelentsek nekik, az itteniekről. Viszont az már egy más kérdés, hogy alapvetően nem ezen okból kifolyólag másztam át. A kérdés nem is ez volt ugyebár. A keze után nyúlok már szövegelés közben és a végére egészen közel lépek hozzá – szemtelenül közel, miközben a tekintetem az övébe fúrom – és előbb csak finoman és óvatosan érintem a fájó területet a mancsán. - Egyébként mi a fene volt ez az egész feleségül vétel dolog? Pontosabban nem vétel. – egyfelől érdekel is a dolog – még szép, hogy igen –, másfelől pedig, ha elterelem a figyelmét, akkor kevésbé szar, ahogy a helyére rántom a törött csontot egyetlen gyors és irányzott rántással. Ahogy megvagyok ezzel a pólója dereka után nyúlok és letépek az anyagból a megkérdezése és beleegyezése nélkül – hacsak meg nem akadályozza valamiképpen – egy darabot, hogy aztán azzal rögzítsem az ujját szorosan a kézfejéhez, hogy ne mozduljon el a csont és normálisan tudjon összeforrni. - Mégis mi a francot tettem, ami miatt ennyire nem bízol meg bennem, hogy inkább felkensz a falra, semmint kérdeznél...? – nem bírom ki, csak meg kell kérdezzem, mert borzasztóan bánt a dolog. Komolyan gondolta, ha el akarnék bárkit is árulni, akkor hozzá fordultam volna?!
Vele ellentétben én tudom, hogy akkor is hívtam volna apát a beszélgetésünket követően, ha nem pattan el bennem valami Cressie kapcsán, s nyilvánvalóan az öregem sem gyereknevelési céllal érkezik, ha már felvezettem egy sokkal nagyobb problémát neki, mint civódásunk. Na meg... esélyesen levághatta, felét nem hallottam annak, amit a falkás köcsöggel kapcsolatosan mondott, a nősténynek hála. - Az lényegtelen. - Vetettem közbe költőinek szánt kérdésére, hogy mégis honnét tudom. Még a végén olyasmit kellene direktbe megvallanom, amit kihagynék. Így is lépteim megindulnak a másik előtt - balra, majdan visszafordulva jobbra - várakozóan. - Komolyan azt hiszed, ennyire ostobának nézlek, hogy nem érdekelnek a miértek? De ha akarnak valamit, jöjjenek érte át, ne te ugrálj hozzájuk, a fenébe is! - Mert ugyebár a pontos miértekről nincs tudomásom, mit keresett Cress a szomszéd városban, azon túl, hogy két falkabélivel is randevúzott ezek szerint. Beláthatja, ez így elég szarul hangzik. Azért meg csak ne vessen már követ felém, hogy hiányos az infó készletem, mert nem köt mindent az orromra. Nem is várom el egyébként. Lassítok lépteimen, ahogy felém lép, meg is állok, hagyva, hogy kezelésbe vegye - lol - az ujjamat. És mondanám közben tovább, de az elhangzó kérdésre nem kifejezetten számítottam. Azt gondoltam, túlléptünk rajta egymás kölcsönös "megsértésével". Én naiv... - Apa a fejébe vette, hogy kiházasít és te vagy a toplistáá-áu! - A nevetős felkaccanásnak induló mondat a végére fájlaló szisszenésbe torkollik, ahogy rendező mozdulatának hála állkapcsom, izmaim megfeszülnek pár pillanat erejéig. Lépnék is el, de a pólóm után nyúl, arcomra pedig finom rácsodálkozás költözik pár pillanat erejéig, ahogy engedve finoman visszahúzó mozdulatának az előbbinél is pofátlanabb közelségbe lépek vissza hozzá. Anyag szakad, számra pedig vigyor szökik egyúttal, ahogy premier plánból van szerencsém megfigyelni morcos-bájos vonásait, miközben ellátja a sérült tagot. - Mindig olyan sajátos módon fejezed ki, hogy szívesebben látnál felső nélkül... - Szúrom oda csendesen. A békülékeny erős kifejezés lenne ide, de talán akad egy kis noszogató, szeretetteljes és bocsánatkérő él is a felé megejtett tónusban. - Nem tettél semmit, Cress. Én... én vagyok gyerekesen önző és valószínűleg kiröhögnél, ha elmondanám, szóval hagyjuk is. - legyintettem, majd suta félmosollyal söpörtem füle mögé pár kósza tincsét. - Ezt meg köszi! - Emeltem a "kötéses" kezemet fel kiszélesedő vigyorral.
- Nekem nem az, ha azért tudod, mert szaglászol utánam. – pillantok fel rá és bár nincs vád a hangomban, nem vagyok túlzottan elragadtatva attól, hogy – ezek szerint – tudja mikor vagyok a városban és mikor nem. Persze, hogy tudni akarom miért tud róla, merre járok. Jepp, némi paranoia is felüti a fejét bennem, az előbbiek után meg pláne, mert az a kellemetlen érzésem támad, hogy megkérdőjeleződött a megbízhatóságom, amire nem adtam okot. Ahogy ő is mondta, nem vagyunk falka, így pedig nem vagyok köteles mindenről beszámolni. Ami fontos arról meg megteszem. Most is megtettem, nem?! - Basszus már, nem ők ugráltattak át, nem vagyok senkinek az ölebe, hogy füttyre ugorjak! – forgatom meg a szemeimet szemtelenül. - Mentem, mert dolgom volt és ha bármit is ki akarok deríteni, akkor rendelésre nem fogják leszállítani, amit tudni óhajtok. Egyébként meg… az előbb fojtogattál meg ugyanazért, amit most közöltél. – ezt a logikát basszus. Ha akarnak valamit, jöjjenek ide érte és ha merszem van kontrollálni a dolgot egy meghívással – nem pedig csakúgy meglepire hagyni az egészet –, akkor meg a kezével a torkom körül kötök ki?! Oké, a válaszára mély megdöbbenés az első reakcióm, aminek a jelei ott villognak az arcomon. - Hogy mi?! – szerencse, hogy az ujját előbb sikerült a helyére tennem, semmint elért volna odáig, hogy Solomon jelöltje a fia számára én vagyok. - Most szívatsz. – nem kérdezem, kijelentem és lázasan kutatom hazugság jeleit azt tekintve, hogy ez az egész nem igaz. Mivel azonban szemernyit sem érzem, hogy nem lenne az, amit mondott, kénytelen vagyok letenni arról, hogy az agyamat húzza. Kell valami, amivel elterelem a hirtelen feltolulni vágyó gondolataimat és érzéseimet, így marad a pólótépés, ami remek elfoglaltságot jelent – mármint az, hogy bekössem a kezét – és csak akkor pislantok fel rá, amikor visszatér a pimaszkodáshoz. Kihallom a hangjából bocsánatkérés apró szikráit és igen, abszolút működik a dolog, hatással van rám. Mikor nem?! - Fogd be. – méltatlankodónak induló, de a végén szemtelenbe torkolló pillantást vetek rá és a szám sarkában megjelenik egy megenyhült mosoly-kezdemény is. - Mikor röhögtelek ki, ha valami fontosat mondtál, hm? Mert felteszem számodra az, a heves reakciód megtapasztalván… Na halljam mi azaz önzőség? Becsszó, nem foglak kiröhögni. – fejezem be a kötözés műveletét és visszahelyezkedem az asztalhoz, aminek újfent nekitámaszkodok. - Azt hiszem ez volt a minimum, amiért eltörtem. – apró grimasz azért megjelenik a képemen, van a megjegyzésemben bocsánatkérő él, amiért megtettem, de másfelől valahol jogosnak érzem, amiért a torkomra mart előtte.
Tisztában vagyok vele, hogy fontos ügy miatt kérték: menjek be; mégsem siettem el. Turbékoljanak csak... Öregszem, nem tagadom, vénségére pedig mindenkinek szüksége van valamiféle hobbira. Ennek megfelelően választottam ki a magamét: kéretlen kerítő, vagy inkább pár-rajongó leszek, az kényelmes kereteket biztosít. Ha olyan van, még pénzt is csinálhatok belőle egy-egy fogadás keretei közt. Kik fognak egymásra lelni, kiknek az útjai válnak el... Undok pletykás "szakma" ez, de sose állítottam, hogy szentéletű vagy talpig becsületes lennék. A szőke haj és a kék szem nem hozza magával a fehér lovat meg a lovagias erényeket. Kényelmesen csordogáltam a városon keresztülhajtó forgalommal a lakásomtól a Pitig, aminek az ügyes-bajos dolgait az elmúlt hetekben főleg Hannah intézte. Nem kellett kérnem, nem kellett szólnom, ahogy évekkel ezelőtt rátapintott arra, mikor van szükségem társas magányra, úgy most is félelmetes empátiáról tett tanúbizonyságot minden felvágás nélkül. Azt nem tudom - csak sejtem -, mennyit marták egymást ezalatt is Olivier-vel, de amíg nem esnek isten igazából egymás torkának, nem szólok bele testvéri rivalizálásukba. Bebizonyították, mire képesek együtt - a közvetlen, azonnali tudtom nélkül is -, szemernyit se kételkedtem bennük. A bár parkolójában leállítottam a Harleyt, lekaptam a bukósisakomat, majd lazán lóbálva kezemben léptem be a személyzeti ajtón. Köszöntem a szembe jövőknek, meglapogattam párak vállát, miközben félig leengedett pajzsom mögül fürkésztem a rám várók energiáit és hegyeztem a fülem. Nem hallottam etyepetyére utaló zajokat. Csalódott voltam... - Remélem, legalább a tanúk megvannak - léptem be a helyiségbe a nemrégiben átéltek ellentéteként lazán, könnyedén. Farkasok közt élünk, olyan városban, ahol nincs falka, nincsenek kifejezett rangok. Ha gyenge vagy, véged - ilyen egyszerű. - Csupa fül vagyok - léptem a bárszekrényhez és ha ők kértek valamit, nekik is töltöttem. A magam részéről maradtam a konyaknál. A kitöltött poharat azalatt kortyoltam el, míg az esetleges beszámolót végighallgattam türelemmel és figyelemmel.
- Nem szaglászok utánad. Csak akik fontosak, azokra jobban oda figyelek. - Közlöm nemes egyszerűséggel. Ha tudná, hogy egy egyszerű "kerestelek, de nem voltál sehol" mennyire beszédes tud lenni... Szerintem sejti. Mindegy is, nem ragozom túl, miként semmit nem szokásom a Cressidával való kapcsolatomban. Persze, megvannak a magunk mélységei, filózós hülyeségei, de azok egészen egyszerűen jönnek maguktól. Mert mi mi vagyunk. De gondolkodni azt nem szokás kettőnkről. Ha meg akarnám érteni magunkat, esélyesen belesajdulna a fejem is. - Nem ezért és nem fojtottalak meg, oké? - Horkanok fel rosszallóan, miközben közelebb lépve törött ujjamat teszi helyre, mielőtt az ocsmány mód forrna össze vérvonalamnak hála. Jöjjön csak a falka, ha annyira kíváncsi! De ő ne keveredjen ebbe bele. Önző kérés, tudom jól. Nem is fejtem hát ki, higgye csak, hogy következetlen faszkalap vagyok. Azért az a megdöbbent ábrázat, amit az apám kapcsán közölt infóra elejt, sok mindent megér. El is vigyorodom csibész-őszintén arcát fürkészve, elmémbe vésve vonásainak elképedt báját. Gyorsan letörli képemről mondjuk a félsódéros vigyort megmozdulása, mivel helyre teszi csontomat. Torz fintort vágok felé, fájdalmasan szisszenve fel, s csak azért nem hagyom ott egyúttal, mert pólómnál kapva el nem ereszt. - A védőszellememre, dehogy szívatlak! - Kaccanok fel fájdalmasan még az iménti élmény hatása alatt kicsit, békülékenyen lépve közelebb hozzá, mondhatni pólószaggató közelségbe kerülve ez által. Első kérdésére szóra nyílik a szám, de nem jön ki hang rajta, mert valamiért olybá érzem, nem kellene szavába vágnom. Hát nem is teszem, de így meg a pillanat könnyedsége illan el vele, hogy nehéz súlyokat hagyjon hátra a nőstény vizslató tekintetének képében, mivel az asztalhoz helyezkedést követően illet. Ép kezem ujjait zsebembe akasztva vonok vállat megadó szusszanással. - Tudod Cress, hiába pofázok itt arról, hogy féltelek, meg fontos vagy, de valójában én vagyok az, aki tart tőle, hogy el... - Apám, az időzítések nagymestere persze pont minden mondandóm közepén rongyol be. Jár is egy bocsánatkérő pillantás Cress felé, sejtetni engedve, visszatérünk erre még. Egyszer talán. Ha tényleg annyira érdekli, úgyse hagyja annyiban. Nem szokása és ezt éppen annyira csípem benne, amennyire olykor idegesíteni tud. Kedélyes hát a mosoly, kissé erőltetett az öreg szavait hallva, mit Solomon felé vetek, betársulva Cressidához az asztaltámasztásban. - Mit szólnál Mikehoz meg ahhoz a Dominichoz vagy kihez? Cressie úgyis annyira oda van értük... - Szúrok be, mert miért is ne. A tüske attól még tüske marad, miként a heg sem tűnik el, ahogy kihúzzák az emberből a bökőt. Egyúttal ezzel a felvezetéssel át is engedem a nősténynek, hogy mondja el úgy, ahogy ő szeretné a dolgot. Én már leadtam a telefonban a részleteket - többnyire - a hadakozásunk közepette.
Felfelé pillantok rá – a magasságkülönbség okán – és nem tagadom, egy pillanatra azért sikerül belém fojtania a szót. Oké, barátok vagyunk, időtlen idők óta – vagy legalábbis pár évtizede –, szóval nem kellene úgy hasson a mondandója, ahogyan. Merthogy nem tudok és nem is akarok egy vállrándítással elmenni mellette. - Miért kerestél? – nem mondta, de számomra ez az egyetlen logikus következtetés az alapján, amit mondott. A nem szaglászok utánad, csak jobban odafigyelek, legalábbis azt sejteti számomra, hogy emiatt tudja, nem rég többször is jártam odaát. Pontosabban akárhol is járhattam volna, elvégre a munkám nem köt a városba vagy egy irodába, sokat jövök-megyek. A felhorkanásra felvonom az egyik szemöldököm majd a tekintetem elszakítva az övétől, az ujját veszem górcső alá. Megjegyzés nélkül hagyom, mert épp békejobbot ajánlok a törött csont helyretételével és nem akarok újabb vitát szítani. Helyette inkább jön a mély megdöbbenés és csodálkozás Sol elhatározása miatt – legalábbis, amit hallok belőle – és ettől kb minden bosszúság ki is esik az elmémből. Az már tuti, hogy meg kell tudjam, az öreg mennyire szívatja a fiát ezzel, mert élek a gyanúval, hogy erről lesz csak szó. Ugye?! Ha viszont nem… nem abba most nem akarok belegondolni. - Oké-oké, elhiszem. – tépem el a pólója anyagát. Hiszek neki, mert nem érzem, hogy ne állítana igazat, de ettől még nem feltételezem, hogy az egész mögött nem komoly szándék áll, csak épp… csak épp a tököm – ami nincs – se tudja, gőzöm sincs mi jár Solomon fejében. Mindenesetre naná, hogy kicsit azért kiakadok, amit nem kívánok közszemlére tenni, lenyelem hát. Fogalma sincs, hogy amit most mondani készül, mennyire sokat jelent...ene nekem, ha nem hagyná abba a mondat felénél. Persze, megértem, hogy miért hallgatott el, így függőben marad a mondat ami közel vitt egy esetlegesen fennállónak tetsző szívverés kihagyáshoz, de remélem nem hiszi, hogy csakúgy elengedem majd az egészet. Nem, azt már nem, erre még visszatérünk. Nekem van rá szükségem, egyszerűen muszáj. - Üdv Solomon. – bólintok a belépőnek és ahogy Zach övön alá szúr, úgy lendül a könyököm, hogy beleálljon az oldalába. Nem erősen – koránt sem akkora erővel, hogy akár megérezze komolyabban –, de azért éreztetve mennyire értékelem a közbenyögését. A pillantásomat azonban nem kapja meg, az Issutamart figyelem, ahogy italt tölt magának és ezzel együtt felé is fordulok, akármerre is mozog a helyiségben. A részemről nem kérek semmit, viszont nem késlekedem azzal kapcsolatban, hogy megint szóra nyissam a szám, ha már idecitáltuk Solomont. - Mikeot Chicago előttről, Domonicot Chicagoból ismerem, ott falkatársak voltunk. Régen nem találkoztam egyikkel sem, de abban egészen biztos vagyok, hogy magasra vitték a falkában, legalábbis abból, amilyen ajánlattal előhozakodott mind a kettő. Előbbi specifikusan Matt után érdeklődött, azt kérve, hogy minden infót, amit tudok róla, szállítsam le neki. Nem tudom miért, nem kérdeztem, de csak rá vonatkozott a dolog, cserébe a munkámhoz – nem farkasügy – ajánlott segítséget. Nem mondtam neki semmit. A másik helyzet kicsit körülményesebb. Dominic minden itt élő farkasról infót akar és nem átallott érte nem csak helyet a falkában, de posztot is ajánlani. Nem mondtam neki sem semmit, de tény, hogy meghívtam magamhoz, aminek mindösszesen két oka van és egyik sem az, hogy a nyakunkra akarom hozni a falkát. Ha komoly a dolog és a falkánál terítéken vagyunk és mindenki aki itt él, akkor ahelyett, hogy szokás szerint meginvitálnának egy hivatalos találkozóra, el fognak jönni. Mindegy hogy Dominic vagy valamelyik másik falkatag végül... És ez egyértelműen azt mutatja, hogy nagyon akarnak mindent, amit az itt élőkről tudni lehet és ez rohadtul nem jelent semmi jót. Ha nem jönnek, és meghívást kapok, az se jó, de mondjuk úgy, kevésbé aggasztó. Ha pedig egyik sem történik meg, akkor nincs miről beszélni. – nem kívánom se Solomon, se a magam idejét rabolni – Zachet pedig csak azért nem sorolom ide, mert a tüskéje célba talált, már akkor, amikor felkent a falra –, így pedig igyekszem a lényegre térni, ahogy lehet, de ezzel együtt mindent feltárva, ami fontos lehet. - Nem bizonygatom vagy magyarázom a bizonyítványom, elég régen és jól ismertek mind a ketten ahhoz, hogy tudjátok, szeretek itt élni és fontos nekem a város és eszemben sincs visszatérni egyik falkához sem. – igen, őszinte érdeklődéssel akartam tudni, hogy Dominic – és a falka – mit ajánlana, ha belemennék ebbe az egészbe és pofátlansággal vetettem fel a kérésemet is az ügyet illetően – kíváncsiság ugyebár, hogy meddig menne/mennének el –, de koránt sem azért, mert valóban visszavágyom… és mivel hazugságon sem akartam kapatni magam, megtanultam már hosszú évtizedekkel ezelőtt azt, miként csűrhetem-csavarhatom a szavakat úgy, hogy azok még igazak legyenek. Nincs fent a pajzsom teljesen, ha az övék sem, akkor mindketten tudhatják, hogy nem hazudok. Nem akarom és nem is fogom bizonygatni, hogy nem vagyok áruló, azt viszont soha nem állítottam, hogy az információszerzésért nem teszek meg olyasmit is, amihez másoknak esetleg nincs gyomra. Mert megteszem. De ettől még a lojalitásom nem megkérdőjelezhető szerintem. Elhallgatok, hogyha Solomon hozzáakar tenni valamit ehhez az egészhez, akkor meg tudja tenni.
Hát nem édesek? De komolyan! Ilyenkor - is - örülök, hogy senki se lát a fejembe, legfeljebb a dévaj mosolyt csíphették el mindketten. Nem tehetek róla, ez valami hülye hobbi, perverzió, ami az évek alatt kialakult, nagyjából a saját magánéletem gallyramenetelésével egyidőben. - Mike és Dominic? Nőstény tanú meg egy szál se? - vontam fel szemöldököm, Fiamról pedig Cressidára vándorolt a pillantásom, hogy aztán szóval is nyomatékosítsam: adja elő a történteket. Államat simogattam egy ponton túl, kurta szakállam dörzsöltem, de a nőstény egyetlen szavát sem tévesztettem el. Energiáim az övéire hangolódtak, nem volt tudatos a dolog, ám egy idő után, akikkel többet beszélek, vagy sűrűbben "jelentenek", azokra így reagálok, miközben fontos mondandójuk van. Mert tudni akarok mindent, úgy érteni mindent, ahogy az illető azt szánja. - Jól tetted, hogy belementél - mondtam némi hallgatást követően, ezzel mindegy azt is jeleztem, hogy bizony, hiszek neki. - Azt nem állítom, hogy örülök a magadhoz invitálásnak, de értem, miért tetted. - Melyik após örülne, ha a menye sokat kockáztat? - Derítsd ki, mennyire jön magasról ez a fene nagy érdeklődés. Ha sokra vitték, magasan vannak, akkor a saját szakállukra, a még magasabbra jutásért ugyanúgy dolgozhatnak, mint teljes falkaérdekből. Ha felsőbb utasítás volt nekik is, nagy bajban vagyunk. Ha nem... akkor ne hagyja el a várost, ha eljön hozzád. Nem szeretjük a kíváncsiskodókat, igaz a Duxokhoz nem érnek fel, sokkal inkább olyanok, mint egy kellemetlen légy, fülledt nyári napon a hűsítő dinnyéd körül. Ha sokat szemtelenkedik neked, lecsapod. - És gondoskodj róla, hogy jöjjön. Anchorage-ben sok mindent szabad. Alig létezik megkötés, ezért szeret annyi kóbor itt megszállni vagy pár évtizedre, esetleg annál is tovább letelepedni. De van, amit nem vesz be a gyomrunk és egyformán nem szeretünk: a falkák. És ahogy egy magányosnak nem tanácsos túl vakmerően vagy egyáltalán falkaterületre lépni, úgy egy falkatagnak sem életbiztosítás csak úgy idevetődni. Eddig ezt nem harsogtuk, mert nem volt rá szükség, de tettem én már annál visszatetszőbbet is, mint valaki(k) emlékeztetése egyre s másra. - Úgy intézed, ahogy neked kényelmes, annyi farkassal, amennyivel akarod és tudod. Ha akarod. Ez nem falka, én pedig nem vagyok az alfája. Javaslataim, meglátásaim és befolyásom van - utóbbi a legnagyobb az itt élők közül -, ennél fogva az ő döntése az egész. Amennyiben nagyon akarom, legfeljebb üzleti vonulatra viszem az egészet.
- Már nem fontos. Apró hülyeség volt csak... - Engedem el kérdését ennyivel, meg egy flegmábbnak tetsző, mégis szelíden lemondó vállvonással. Inkább hagyom, hogy a törött ujjamat vegye kezelésbe és könnyedebb (már kinek mi a könnyed, ugyebár) témára evezve apám sajátos hobbijáról, avagy a vérem verbális szívásáról ejtek szót, őszintén szabadkozva; eskü' a Tizenhármak tökére, nem szívatom Cressiet! Apa is befut időközben, vallomásom ezzel elnapolva mintegy, de... talán nem is bánom ezt annyira. Költői kérdésére odaszúrnék, de csak hangosabb, elégedetlenkedő szusszanásra futja, ahogy Cressida könyöke utat talál gyomrom felé egy határozott mozdulattal. Rosszalló a pillantás, mit felé vetek; ezt most miért kellett, asszonynépség?! Az italra csak intek, kihagynám én is - mert ekkor még nem sejtem, hova fut ki a kettejük eszmecseréje. Épp csak finoman feszül meg állkapcsom a két hím újbóli felemlítésére. Energiáimban nem féltékenység ül meg, mint azt sokan feltételeznék ismeretlenül a felállást látva, sokkal inkább rosszallás, mintha kellemetlen szúnyog lenne mind a kettő, akik nem képesek fél pillanatra nyugton maradni, hogy az ember egy határozott mozdulattal csaphassa le őket. Elégtétel ugyanakkor annak ígérete, amit apám felvet első körben az esetlegesen ide látogató hím kapcsán, arra meg még el is fojtok egy kikívánkozó vigyort, hogy lényegében jönnie kell az említettnek. Előre hozott karácsony valahol mindez, kár, hogy agyoncsapja Solomon az egészet nálam az utolsó mondatával... Ellökve magam aktuális támaszomtól, Cress mellől, széttárt karok néma elégedetlenségével tekintek apámra. Nem kell mentális üzenet se, tekintete épp elég, hogy ne akarjak szólni, rendre intő pillantása nyomán megadóan fordulok félig a nőstény felé. - Vagy velem csinálod vagy sehogy. Ott akarok lenni, ha az a gyökér beteszi ide teszi a lábát. - Tekintettem rá metsző komolysággal, ellentmondást nem tűrve. Ismerhet már, ezerszer rosszabb ilyen esetben, ha megtagadja tőlem a lehetőséget, semmint hagyja, hogy legalább néma élvezője legyek a történéseknek. Noha temperamentumomat ismerve az a néma is erőteljesen megkérdőjelezhető látatlanban.
// Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de részemről ez afféle záró volna. Nagyon imádtam a játékot, várom a következőt! <3 //
A Dakotával való, semmiből jövő és mégis meglehetősen kellemesen induló ismeretségünk másnapján jutok el oda, hogy apámmal beszéljek a fejleményekről. Nem azért, mert ne ugrott volna kapásból az üzenetemet megkapva, az éjszaka közepén is akár, ha arról van szó... de azt azért én is beláttam, hogy egy este már nem oszt, nem szoroz a képletben. Annyira - remélhetőleg - nem súlyos a helyzet, hogy egy közel egy hónapnyi távolságban levő esemény miatt elrángassam otthonról. Ma különben is beugrottam volna a Pit-be, ő meg itt kezdi a reggeli körét többnyire. - Kellemest a hasznossal kell összekötni, vagy mi. A fekete farmer mellé sápadtkék pulcsit vettem fel, bakancsom sietős léptekkel szeli a lépcsőfokokat lefelé, az "iroda" irányába. Hazudnék, ha azt állítanám, nem hozott lázba annak ténye, hogy végre történik némi zendülés ebben a már-már álmosnak is titulálható, csendes kisvárosban. Farkasom energiái ennek megfelelő lelkesedéssel pezsegtek köröttem, szinte berobbanva a helyiségbe, érkezésemet már az előtt jelezve, hogy egy határozott, rövid kopogást követően benyitok, tekintetemmel az öregemet keresve. - Ráérsz most esetleg a tegnapi kapcsán? Jó reggelt. - Toldom meg, miután realizálom a köszönés elmaradását és még mielőtt megkérdőjelezné, nem ősembert nevelt-e egészen véletlen farkaskölyök helyett.
Gyűlöltem a papírmunkát, de mint tulajnak, akadtak aláírnivalóim, rendezendő ügyek, és függőben lévő kérdések, és a többi hétköznapi bajos semmiségek. Személyzetis dolgok, szállítólevelek... Kínos lett volna valami elmaradt számla vagy hiányzó megrendelőlap miatt kihúzni a gyufát az adóügyiseknél. Igaz ennél jóval érdekesebb dolgok is akadtak, hála Olivier tegnap éjjeli SMS-ének. ABból, hogy nem törte rám az ajtót éjnek évadján, gondoltam, hogy nem ég a ház annyira Archie körül. De arra épp elég volt, hogy felrázza az állóvizet, a Gyermek fölös energiáit pedig lefoglalja. Ahogy a rámtörő, izgága energiáiból éreztem, volt belőle elég... A megkésett köszönést is ennek a rovására írtam, ahogy felálltam a papírok mellől és felé fordultam. - Jó reggelt - viszonoztam az üdvözlést komótosabb tempóban, mint ahogy ő ledarálta, majd karba fontam a kezem. - Ráérek - mondtam hátam mögött a félméteres iratstóccal. - Mesélj kis barátunkról, mennyire viszket a töke? Nem igazán voltam oda a bolha-típusért, de ez senkit sem érdekelt, csak azért is pattogtak. Majd nem lesz lábuk, aztán nem fognak. A billiárdasztalnak dőltem, úgy hallgattam Olivier beszámolóját. Beszélhetett, emlékeket mutathatott, vagy akár vegyesen, ahogy a leghatékonyabbnak látta. A pajzsomat negyedrészt leeresztettem, könnyedén kommunikálhatott így is.
Az iratstóc olyannyira hozzá tartozott az irodához, mint amennyire annak ténye, hogy apámnak nem volt szíve csücske a papírmunka. Már mondtam, kérje meg Pascalt rá... Hiába nincs sok pénzügyes tapasztalata, gyorsan átlát dolgokat, szerintem boldogulna vele könnyedén. Erőltetni viszont egyik fél felől sem kívántam a dolgot, döntsék el maguknak, kinek ajánlanak/kitől kérnek segítséget. Most egyébként sem ezért jöttem, gondolataimat jobban lekötötte a tegnap este történése, pontosabban a "hogyan tovább?" gondolatköre. - Nos, erről az újdonsült bájos segítőm többet tudna mesélni szerintem, de ki fogok térni rá is... - Szusszantam, beljebb lépve a helyiségben, miközben tarkómra simítva nyertem fél pillanatnyi időt magamnak, csak míg elkapom a mondandóm gombolyagjának végét, mivel is kezdhetném a beszámolót. - Az tiszta sor, hogy az önjelölt megváltónk nem igazán ért egyet a város jelenlegi működésével. Úgy véli, jobban tudná ezt az egészet csinálni és beszarsz rajta, de... megoldási javaslata is van a témában! - Ciccentem rosszallóan. Eddig nem sokan jutnak, ezt még én is elismertem, sokaknak csak a szájuk szokott nagy lenni, ami kibukik rajta, az viszont nem több, mint ködpára. - Egy szórakozóhely nyitása. - Energiáimba undor és némi gyomorideg szorító fojtása, keserűsége keveredett már csak a gondolatára is a kifejezésnek. - Tipikus feszkó-levezető placc, farkas-farkas ellen, még csak a halálig tartó küzdelem sem túl eredeti az ötletben, ha engem kérdezel. És tudom... tuudom, hogy ez még önmagában nem ad okot rá, hogy azt feltételezzük, valamiféle vezetői szerepre vágyik errefelé...! - Emeltem is fel kezemet, ha belekezdett volna bármiféle mondandóba. - Nem is ezért kerestelek meg. - Szusszantam aprót, állkapcsom megfeszült, ahogy tekintetem megtalálta az öregemét. - Kölyköket küld a szorítóba, apa. - "Tudod, olyanokat, akik senkinek se kellettek és senkinek se hiányoznak." - Dakota szavai önkéntelenül is visszhangot vertek bennem, az emlékkép nem hatásvadászat kedvéért szökkent szárba Solomon felé, egész egyszerűen... önkéntelenül jön, hogy megosszam, mi felötlik bennem, mert magam sem tudtam volna jobban összefoglalni mindazt, mit éreztem ezzel kapcsolatban, mint azt a fiatal nőstény sértett hangsúlya, tekintetének dacos, szikrákat szóró fénye tette a minap felém. Pillantásom tükre lehetne most az övének. Csendes a hangom, ahogy kisvártatva megszólalok, hagyva időt rá, hogy lereagálja az elhangzó, súlyos tényeket. - Nem tudom, honnét fogdosta össze a kölyköket vagy azt, hol tartja most őket, de szeretnék valamit tenni ez ügyben... Van valami ötleted? Ki tudna segíteni? - Ha nem mozdult el őrhelyéül választott pozíciójából, most felé lépve, mellette dőlök én is a billiárdasztal szélének, kartávolságban, megadó szusszanással. - Ami a lányt illeti, nem bízom teljesen benne. De segített megtudni, mikor és hol lesz a nagy esemény és valami okból felettébb magáénak érzi az ügyet, így ő mindenképp benne van a buliban. Szeretném. Akkor is, ha kockázatot jelenthet.
- Bájos segítő? Úgy tudtam, szállítmányozol, nem pedig bűvészkedsz - szúrtam közbe, és csak kicsit vontam fel a szemöldököm. Most még. A hangomban azonban nem volt nyoma gúnynak, kíváncsi voltam, Olivier mire ment. Archie-t egy az egyben rá szerettem volna hagyni. Nem kifejezetten tesztelésképp, egyszerűen... kíváncsi voltam a módszereire, a vörösvonalaira. Az én nevelésem volt - és Anatole heve meg csökönyössége -, de éles helyzetben mutatkozik meg az igazi én. Úgyhogy a billiárdasztalnak dőlve vártam a továbbiakat. - Végre egy konstruktív faszkalap! - emeltem égnek a tekintetem és kissé még a kezem is. - Mit talált ki? Sok jót nem sejtettem, vagy vártam, és igazából a fiamat se kellett biztatnom, hogy beszéljen. Energiáiból felháborodás kezdett párologni, sistergő ingerültség, ami a Tökéletlent is felpiszkálta. Ki kavarta fel az elsőszülöttje nyugalmát? Kissé elfordítottam a fejem, némileg értetlenkedve. Ebben eddig még semmi súlyos nem volt, de nem szóltam közbe, mert gyanítottam, hogy hamarosan én se leszek ilyen angyalian higgadt. Egy pillanatra közbevágnék, de feltett kézzel megelőz, így a nagyobb lélegzetvétel hiábavaló lett. Hagytam, hadd folytassa. Figyeltem idegességének jeleit, mintha ugyan nem éreztem volna kristálytisztán minden haragos rezdülést energiái felől. Aztán kibökte, hogy mi volt az egész koncepcióval a legnagyobb probléma, és egy emléket is küldd mellé a "bájos segítő"-től. Egy újabb bambiszemű. Ám ezúttal ez huszadrangú dolog volt. A szavak megragadtak és megpiszkáltak egy réges-régi heget a 100. farkasévem tájékán. Anatole is ilyen alapon fogdosta össze nekem a beharapási kísérletre ítélt gyerekeket, akik mind holtan végezték. Vagy miattam, vagy miatta, mert nem küldhettük vissza őket. Az életnek tényleg sajátos humora van. Látom a felháborodásukat, akár egymás tükörképei is lehetnének ilyen téren, és már elhiszem, hogy valóban nem pusztán egy szép szempár tette meg a hatását. Ott feszült előtte a vörös vonal, amit Achiebald átlépett, ami felborzolta a hátán a szőrt, és amit nem volt hajlandó eltűrni Anchorage-ben. Egyébként is, hogyan nevezhettük volna magunkat az Új Élet örökségének, ha engedjük, hogy valaki születését vérrel és halállal írják fel a poros fölre egy koszlott helyen, mások szórakoztatására. Nem szóltam, csupán megértően bólintottam. Mit mondhattam volna? Hogy jártam már azon az oldalon, hiába nem tudsz róla, mert miért is dicsekednék ilyesmivel? Nem tenném meg újra, ez viszont nem ment fel. Kár merengeni rajta, jobb a jelen problémájára fókuszálni. - Ray - mondtam az első nevet, ami eszembe jutott. - Talán nem a hányatott sorsú kölykök védőszentje, de ennyi állóvíz után szerintem kifejezetten örülne, ha valakit megtéphetne. Vagy valakiket? - pillantottam oldalra a fiamra kérdőn, hogy vannak-e társai Archie-nak, vagy sem. Esetleg ez még nem derült ki. - És talán őrzőt se ártana kerítened, csak a biztonság kedvéért. - Volt pár házisárkányunk. Természetesen Jane nem tartozott ebbe a kategóriába - maximum, ha felbosszantottam, de akkor is tünemény volt. A nőstény említésére sóhajtottam egyet. - Felőlem vidd Bambiszemet is - néztem rá jelentőségteljesen, de mégis... bizalommal. Nem volt kamasz, és láttam, hogy nem a farkával gondolkodott. De ismertem, és feltűnt rég, milyen típus körül szokott sündörögni. Ha nem is pipált ki a kiscsaj minden rublikát, párat igen. - Legyen extra biztosítékod hozzá. - Sose vigyél olyat magaddal melóba, akire nem tudsz száz sázalékosan támaszkodni. Vagy ha mégis, hát legyen mellette valaki, akire igen. - Van elég időd megtudni a hiányzó infókat? Igen, neked. A te ügyed. De nem magadra hagylak vele, egyszerűen csak rád bízom.
Némi rosszallással legyintettem, lemondóan a megjegyzésére. Nem ez a lényeg. Nem is csavarom hát túlságosan sokáig a szavakat, előállok Archibaldunk nagy tervével apámnak, épp csak ott véve levegőt - nem kifejezetten hatásfokozásként, egyszerűen így jön ki a lépés - ahol elárulom a pontos tematikáját a nyitásra szánt szorítónak. Sok mindennel nem voltam tisztában, még ennyi idősen sem, ami apám viselt dolgait illeti, de a magaméi sziklaszilárdan égtek most bennem. Tudtam, farkasommal nem hiába viseljük az Életrevaló nevet, megannyi sikertelen örökítés utáni elsőszülöttként, s különös fintora a sorsnak, hogy esetemben pont a századikon esett csorba. A Gyermek enyém volt, s én felelőtlen mód viseltettem iránta, végérvényesen megfizetve ennek az árát. Talán ezért is viseltetek oly védelmezően Connor irányába most, tudat alatt. Jelenléte, pezsgő energiái egy falat "mi lehetett volna"-ként ülnek meg hétköznapjainkon. És különben is... jó érzésű Teremtő, ki tudja, mivel jár vesződni egy kölyökkel, mivel jár nekik az egész kezdeti időszak, az alapvetően sem nézte volna jó szemmel az Archie-féle próbálkozást. - Szóval nekem csak ne baszakodjon senki fiatal farkasokkal, s különösen nem ebben a városban! Ray nevére biccentettem. Valóban nem a kölyök-témával fogom őt becserkészni magam mellé, de némi balhéra mindig vevő, így szinte biztosra vehettem a személyét. Az oldalvást vetett pillantásra felhorkantam rosszallóan. - Ezt tuti nem egyedül hozta össze...! - Ahhoz is túl hülye, hogy legalább ne egy emberekkel is telített helyen hangoztassa az ötletét, szóval nem voltak hamis illúzióim afelől, hogy nincsenek társai a kis szórakozásukban. Minimum kettő másik, ha valóban fogva tartja valahol a kölyköket és nem adott be nekik valami agymosást, ami végett önként és dalolva követik... de persze, ezek csak feltételezések részemről a fejben százszor visszajátszott információk és képek alapján. - Aha és mégis melyiket gondoltad? Janeért te, Roxért a doki tépi le a füleimet, ha csak a hajuk szála is görbül. Az ázsiai meg rohadtul egyedül akarná megoldani az egészet, amennyire ismerem. - Márpedig most efféle feszkóra volt a legkevésbé szükségem úgy érzem. Sem a bossy attitűd, sem az, hogy valakire külön hímestojásként figyelnem kelljen, nem hiányzott... - De a kölykök felderítésében és a további részletek kiderítésében a segítségünkre lehetnek, az igaz. - Gondoltam végig a lehetőségeket, nem utasítva el teljesen a mágiahasználók jelenlétét a történetben. Épp csak máshova pozícionálnám őket a történetben az imént említett érvek nyomán. A megnevezésre, mi nem egy nőstény sajátja volt már korábban, fel kell nevessek kissé, futó kacajjal. Ennyiből is értem már, mire akar kilyukadni, de... ezúttal valóban más célok vezéreltek, mint amire a becézés célzott alapjáraton. - Ne aggódj, nem terveztem mindenbe beavatni... Annyit tud, amennyit szükséges és ez így is marad, amíg nem győződök meg róla, hogy hosszú távra tervez errefelé. A neve Dakota, különben. - Csak úgy mellékesen toldom hozzá, még mielőtt itt "lebambiszemezi" nekem esetleg egy személyes találkozás alkalmával. Következő kérdésére magamat is meglepő könnyedséggel felelek. - Van, március végére tervezi a bulit. - Az majdnem április. Kedvem lenne kényszeredetten felröhögni, ahogy eszembe jut a kis nőstény kérdése: van akkor valami városünnep vagy évforduló? - Egy pillanatra nagyon utáltam az Élet ironikus humorát... De csupán egy pillanat erejéig, mert ezzel együtt eljutott hozzám apám kérdésének valós üzenete is. Szemöldökeim kissé felemelkedtek, energiáimban meglepett érdeklődés érzete villant. - Biztos vagy benne? - Ha maga járna a dolgok végére, se hagyna ki belőle, tudom jól, de így azért más némileg a dolog fekvése, hogy nem ő tervezte diktálni az iramot. A Gyermek kétszáz felett is minduntalan vágyta kivívni Örökítője elismerését.
Kezdőlap
//
<3 // 
