A bárpulttal szemközt a helyiség túloldalán található kényelmes bőr fotelekből és asztalokból kialakított boxok között négy, hat, de akár tíz fős társaság számára is akad kényelmesen férőhely.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 02, 2023 12:49 pm-kor.
Mire kiástam azt a kicseszett motort a több méternyi hótenger alól, kiszedtem a kerék mögé szorult ágdarabokat és megpróbáltam életet lehelni (később pedig verni) belé, rám is esteledett. Ezt neked fagyálló, szerintem sokkal jobban járnék, ha mostantól vegytiszta szesszel működtetném ezt a szart. Szóval nem sok választásom maradt, mint gyalog letúrázni a hegyekből, és mivel mindenképp vissza kell másznom elpakolni, legalább lesz lehetőségem beszerezni pár szerszámot meg cuccot a kétkerekűhöz. Minél közelebb érek a városhoz, annál intenzívebben váj a létezésembe a környéken grasszáló farkasok orrcsavaró jelenléte. Egyikükkel még az erdőben találkoztam, vadászott, a szarvas beleinek a bűze az én gyomromban is megrázta a vészcsengőt. Ölre ment volna a jogos zsákmányért, azonban minden próbálkozása teljességgel felesleges volt. Pedig én közöltem, hogy csak egy harit kérek, nem többet, nekem esett, aztán repült is tovább, nem lehet több szerintem nyolcvannál: egy pehelysúlyú világbajnoka annak, hogy miként csessze fel az én fenevadamat. És mit mondottam volt, csak egy harit kértem, egy marék húst leszakítva az állat bordájáról sétáltam tovább a város felé, közben pedig úgy majszoltam a húst, ahogy más teszi az almával. Bezárkóztam, a pajzsom tökéletesen zárva ad menedéket a bennem hömpölygő undorodó indulatnak. Kicseszett karácsonyi díszek világítanak mindenhol, de a farkasok energiáinak vibrálása még ezeken is túltesz. És én pont oda készülök besétálni, ahol egy origóként csúcsosodik ki ez az egész szarság. Mert hol máshol kellene keresnem Gorant, mint abban a proli kocsmában, ami csak azért nem esik össze, mert csupán a rosszmájúságom színezi tákolmánnyá. Az elmémben már vagy ezerszer összeromboltam. Valami faszi ül a pultnál, érdekel is engem, hogy ember vagy farkas tolta ki magából, de van nála újság. Én pedig kérdés nélkül nyúlok az ólombűzös papírért, hüvelyk- és mutatóujjaim közé fogva a lapokat. Hoppá, de modortalan vagyok. Egy rekedtes és kimért elnézést kíséretében maszatolom a sárfoltos farmernadrágba a menet közben kezemre fagyott szarvasvért. Nem nagyon jön le, inkább fog és pereg, mint a festék. De így legalább az újság miatt sem kell aggódnom, szóval kiveszem a faszi kezéből. December huszonnyolc. Nem tudom, hogy örülök-e annak, hogy még idén van, vagy csalódással tölt el, hogy ilyen kicseszett lassan telik az élet még így, háromszázharminc leélt év után is. Remélem, hogy sikerül még azelőtt kipécéznem Gorant, hogy bármi esélye lenne észrevenni, szerencsémre szóljon, az este már életben van annyira, hogy megnövelje a tömeget körülöttem, így ha van időm gyorsan cselekedni, hát nem is vagyok rest a lehető legundorítóbb gyilkosi surranással közvetlen a háta mögé kerülni és a fegyverem semmivel össze nem téveszthető csövét nekinyomni a gerincének, valahol a segge fölött. - Ne sikíts, akkor nem fog fájni. Annyira. Recsegem ércesen a hallójáratába, ami bár vagy egy fejjel magasabban van, mint a pofám, de kétlem, hogy ne hallaná meg. Meghagyom azt a néhány, feszülten gyilkos pillanatot, amiben akár komolyan kételkedhet abban, hogy viccelek-e vagy sem, persze könnyen lehet, hogy idő közben nem is akarja végiggondolni, csak megpróbál csípőből pofánvágni, de akkor sajnos nem fogja megtudni, hogy csak szopatom, és hajlandó vagyok elröhögni magam, tekintettel arra, hogy nem azért jöttem, hogy megint szarráverjük egymást. - Na mi van, már meg se ölelsz? Teszem fel a kérdést vagy vért köpve vagy csak simán kacarászva, és egész egyszerűen levágódom a boxok egyikébe.
A karácsony kurvára nem az én műfajom, ha nem akarnám átvenni a Pitet attól az agyhalott beteg fasztól, akkor biztos, hogy nem emeltem volna meg a seggem, hogy elhagyjam a kecómat, és hányni legyen kedvem a csiricsáré borzalmaktól. Van a környékemen egy kattant vén nyannyer, aki minden évben olyan dekorációt csinál, hogy megvakulok tőle. Csodálom, hogy bírja a villanyszámlát. Na, ő meg legalább egy kilométernyi égősorral lett szegényebb, és tutira riasztotta már a szernyákokat, hogy megkárosították. Szegény feje, de főleg az enyém. Vannak vagy ezren, utálom, mármint alapból nem, de ma igen, nem nagyon jártatom a pofám senki felé, csak iszogatok hátul, az a fasz nincs benn, potyára jöttem, kezdem azt hinni, hogy egyszerűbb lenne bekopogtatni a lakása ajtaján, és élből feltépni a torkát. Tetszene. Azt hiszem, túlságosan régóta fojtom el magamban a beteg állatot. Már-már egészen jókisfiúsra vettem a figurát, a végén még mindenki elhiszi, hogy az is vagyok. Nem szúrom ki azt a rusnya sutyerákot, a fegyvert a hátamba nyomódni már annál inkább, de már a második szavára elröhögöm magam. - Jó seggem van baszki, de nem annyira, hogy nőnek nézzen bárki. Sosem voltam szívbajos, Vaskovicékon edződtem, süket meg pláne nem, úgyhogy a múltkori bájos randevúnk után már nem kunszt beazonosítani a szívbéli jóbarátomat. - Mi a faszomért sutyorogsz a fülembe? Nem veszem komolyan, noha ismerem annyira, hogy tudjam, ellőné a gerincemet, ha épp olyan agylágyulása van, de szerinte ez engem érdekel? Nem hinném, hogy ebbe a tévhitbe ringatta magát. - Nem. Úgyis csak szopat, és a nagy romantikus egymásnak borulásból elég úgy száz évente egy, amit már a múltkor megejtettük, most inkább igyunk. Rendelek is egy kört, nem is, rögtön inkább hármat, mert az olyan szép szám. - Na mi van? Mit akarsz? Ismerem, nem a semmiért rángatta ide a valagát, és nem is az én két szép szememért. Meg sem várom, hogy felvegye a szeszespoharat, mikor kihozzák, csak hozzákoccintom az enyémet, és fel is húzom a tartalmát. Ma még el sem kezdtem a vedelést, ideje behozni a lemaradást, még a végén szomjan halnék.
- Jókor szólsz. Hagyom annyiban a dolgot és kissé megkésve én is becsatlakozom a röhögésbe. Mondanám, hogy nem én mondtam, hogy nőnek nézné bárki is, de semmi kedvem sincs felesleges köröket futni az az igazság. A kérdésére már elveszem a fegyvert és visszacsúsztatom a bőrágyikójába, ahol már eléggé unja magát mindkét stukker, de ha minden jól megy, akkor ez így is marad ma este. Sokba van az ezüst, és ha nem muszáj, akkor nem pazarolnám sem Goranra, sem másra ebben a városban. - Mé' ne? - forgatom meg a nem létező bagót a számban - Azt hinné az ember, hogy háromszáz év után azt sugdosok a füledbe, amit akarok. Diszkréten meglapogatom a vállát, ne gondolja már, hogy azért vagyok itt, mert más faszba épp nem tudtam volna belekötni. Persze a kérdésemre adott karakteres elutasítása valahol bassza az agyam, mert az ölelésem sem jár ám mindenkinek és valahol mélyen tovább piszkálja bennem azt a bizonyos, közénk feszülő ellentétet, de kussolok. Már csak azért is, mert élből három kört is rendel, velem pedig lehet beszélni, és ez is az egyik nagyon jó módja a diplomatikus kommunikációnak. Feldobom a kezeimet az asztalra, blazírt arccal végignézem, ahogy a poharát az enyémhez koccintja (amit még csak nem is fogtam meg) és meg-megfeszítem az állkapcsomat. Mit akarsz, hát bazdmeg. A balkán dög is elégedetlenül fújtat, de ő csak kussoljon. Mintha én nem tudnám, hogy miért vagyunk itt, fasznak se kell erőltesse ezt a Főnixes ragaszkodást. Én is tisztában vagyok vele. - Adjál már egy blázt. Biccentek aprót a fejemmel, ha már ilyen kedvesen kérdezte, hogy mit akarok. Aztán akár kapok, akár nem: masszív szemezéssel ostromolom. Nincs benne semmi fenyegető vagy éppenséggel stírölő, de pont elég idegesítően töprengő és vesébe látó benyomást kelthet ahhoz, hogy ne viselje el túl sokáig. - Hazamegyek. - jelentem ki végül is, és rajtam a sor, hogy kihajtsam az első felest - De vissza fogok jönni. - második feles, a pohár vastag alja koppan - Érted. - harmadik pohár kivégezve - Vagy miattad. Az attól függ, hogy most mire jutunk. - ha gyakori jelenség lenne a pofámon a mosoly, akkor most biztosan megengednék magamnak egyet, de így csak a szokásos egyszerűség tapad rám, mielőtt esetleg a reakciójára elöntene a szar. - Ha már mindenképpen égsz a vágytól, hogy valaki más csicskája legyél, mér' ne lehetnél a saját fajtádé, he? - játszadozom el a gondolattal, és bár sértőnek hangozhatnak a szavak, számomra ez pusztán a jelen helyzet legcsupaszabb boncolgatása - Sok idő telt el, azt vágom. De én nem változtam. Mi nem változtunk. És ha megjönne az eszed, hajlandó lennék úgy tenni, mintha ez az... egész meg sem történt volna, brat. Még hármat. - bökök a poharak felé - Légy szíves. - nehogy már azt érezze, hogy ugráltatom, és ha valaki miatt felveszem a jó modort, akkor az legyen már a saját vérem, nem? Különben is, mindjárt itt az év vége, kell a minimális jó cselekedet.
Meg sem fordul a fejemben, hogy pusztán szórakozásának céltáblája vagyok, legalábbis ennyi év után elég nagy pöcsnek kell ahhoz lenni, hogy így legyen. Nem mintha nem nézném ki belőle, de szerintem kifejezetten az én csodás pofámat vágyta látni ma este, hogy mi célból, az ki fog derülni hamarosan, ehhez semmi kétség sem férhet. - Akkor már értem a suttogást. Én alapvetően ritkán szívom a bűz rudat, de ha valaki kurvára felbassza az agyam, szoktam, úgyhogy a biztonság kedvéért hordok magammal, szóval jó arc leszek, és felé nyújtom, szívja csak, még meg is gyújtom neki nagy romantikusan. Felvont szemöldökkel figyelem a műsort, amolyan bökd már ki jelleggel, a jövő karácsonyt unalmas lenne megvárni. - Nyugtass meg, hogy nem az a nyomortanyát illeted ezzel a szóval. Ki tudja, mi történt vele az utóbbi időben, nem véletlenül hagytuk el az otthonunkat, már nem is biztos, hogy van hely, amit ezt a szóval lehetne illetni. A hazánk kétségkívül Szerbia, de elég nagy majom, ha elmászik addig, hogy aztán visszajöjjön, hogy megöljön, vagy a vállára csapva ellovagoljon velem a naplementébe. - Nincs is jobb egy kis ultimátumnál így kora este. Röhögök fel, nem mintha nem venném komolyan, de mivel összeszarni nem vagyok hajlandó magam, marad ez. - Senki csicskája nem vagyok. Szögezem le, mert bármit is hisz, vagy lát, sosem tudhatja, mi van mögötte. Én másként működöm, mint ők, én a céljaim elérése érdekében hajlamos vagyok olykor engedni a huszonegyből, és közösségi magatartást mutatni. Most is ez a helyzet. - És mi lenne otthon? Énekeljük a kumbayát a tűz körül, és örülünk, hogy lyuk van a seggünkön? Nem mondom azt, hogy megyek, de azt sem, hogy nem. Jó itt nekem, nyugi van, pia, nők, már rég nincsenek égbekiáltóan nagy terveim. Nem is hiszem, hogy valaha lesznek még. Egyszerűen minek? Egy idő után úgyis mehet a kukába az összes. Attól még érdekel, mit akar ő otthon. - Soha többé nem megyek falka közelébe. Szögezem le a lehető legfontosabbat, mert biztos lehet benne, hogy én nem fogok többé senkihez sem idomulni, bármennyire is Solomon itt a ki nem mondott háziúr, neki is megmondom a magamét, ha olyanom van. Mellesleg sosem parancsol, kérni szokott, vagy belemegyek, vagy nem. Egyszerű, mint az egyszer egy. - Azt hittem, neked is van szád. Ettől még hanyagul megrántom a vállam, és intek a pultosnak, nekem általában ugranak, főleg azóta, hogy elterjedt, át akarom venni a helyet. Ebbe mondjuk csúnyán beleköphet ez a felállás, de egyelőre nem temetem. Hamar megkapjuk a következő hármast, közben én is legurítottam a maradék kettőt.
Ahogy közelebb lép – azt nem nehéz látnom, hogy nagyon-nagyon közel szándékozik, ezért – én úgy egyet hátra, ezzel érve el a saját motoromat. Hirtelen levegőt sem veszek, főleg annak okán, hogy elfogyott a tér közöttünk és nem sokszor érzem magam sarokba szorítva – nagyjából sosem –, most azonban igen. Azonban csak addig a pillanatig, míg meg nem szólal. Pontosabban, így lenne, ha nem súgná a megjegyzését. A mondat első felétől kellemes és egyben minden szándékom szerint titkolandó bizsergés születik meg a hasamban, már csak attól, ahogyan előadja és mert pontosan tudom, hogy rám céloz, majd a folytatással eléri, hogy összeszorítsa a gyomromat. Hirtelen nem tudom, hogy mennyire van – lehet – tisztában azzal, mennyire is fején találta a szöget, ami következésképpen a reakcióidőmön csökkent és az egyébként máskor csípőből érkező válasz, valahogy pár pillanattal később érkezik meg. - Szemtelen disznó vagy Zachariah Danvers. – sóhajtom és megrázom a fejem lassan, bízva abban, hogy mentettem magam, amennyire tudtam. Más esetben – ha nem róla volna szó – nem fújnék visszavonulót, hanem válaszolnék a keringőre felhívásra, de mivel pontosan tudom, hogy alapjaimban rengetne meg, ha ezt meg merném lépni, így inkább visszatérek oda, ahol mindig is voltunk. Egymás húzásának küszöbére, amin sosem léptünk át. És míg játéknak tűnik az egész, közben valahol mélyen egy egészen hangyányit belehalok a pillanatba és gyűlölöm ezt az érzést. - Akkor szerezd vissza. – öltök rá nyelvet, ezzel is elűzve minden meg-nem-született pillanat nyomát. - Asszonysors meg a fejed lágya. – csapom meg a vállát finoman, a legkisebb fájdalmat sem okozva ezzel és el is nevetem magam. Hát az eszem megáll mi eszébe nem jut! A pólót elveszi és egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki hangtalanul a tüdőmből, amikor ellép tőlem. Energiáim is változnak egészen keveset, de észrevehetően, kevésbé vibrálóvá válnak. - Ezt azért jó tudni, kösz az infót. – vigyorodok el és közben felülök a motoromra, amíg öltözködik és pólószegélyt igazít. - Nem én vagyok, aki a készülődéssel babrál. – szemtelenkedek minden szégyenérzet nélkül, szélesen és pimaszul mosolyogva Rá. - Benne vagyok! – ohó, ha gyorsaságról és versenyzésről van, akkor kétségtelenül benne vagyok, nem kell győzködni. Kifejezetten bosszantó, hogy úgy játszik, mint macska az egérrel, ahogy nem hagy le, de nem is enged előzni. Pedig nem kímélem a kétkereműet én sem, mégis neki sikerül egy paraszthajszálnyival előbb a Pit elé érnie. - Ezek szerint az első kör az enyém. – lendítem át a lábam a járgányom felett, kitámasztom a motort és már indulok is befelé. Ő ért ide előbb, én meg nem vagyok rest megfizetni ennek fényében az első üveg söröket. Szándékosan a hátsó helyiség felé veszem az irányt, de mielőtt letenném a hátsóm akárhová is, a pultnál beszerzem a zsákmányt és azzal vonulok tovább. - Parancsolj. – adom át a sört, leveszem a bőrdzsekim, ami alatt csak egy passzos topot viselek és leteszem magam. - Képzeld, tetováltattam. – jó, nem nagy újság, én is aláírom, viszont hirtelen ez jut eszembe, mint az elmúlt időszak egyik eseménye.
Nem vagyok vak. Sem hülye, hiába tűnik olykor úgy és szeretnek egyesek valami felelőtlen, ámokfutó nagykamasznak beállítani, aki tökéletesen beleillik az egykori hegyi falka képébe. Persze, van egy ilyen oldalam is, de ettől sokkal több vagyok. Legalábbis többnek gondolom magam, visszajelzéseket pedig sosem kérek, mert, hogy nézne már az ki? Az egészséges önbizalom hiányába fulladnak bele az emberek előbb-utóbb. Szóval se vak, se hülye nem vagyok, ekképp a látszattal ellentétben nekem sincs egyszerű helyzetem, ahogy a motor és Cress hátsója közelebbi ismeretségbe kerül egymással. Mégis adom a pofátlan lazát, még rá is dobok a tűzre közelebb hajoló suttogásommal, melynek – véleményem szerint – sosem szabadna lángba borulnia. De ez nem jelenti azt, hogy ne tarthatnánk életben. Genyó vagyok? Meglehet, de hé, épp az előbb mondtam, hogy nekem sincs könnyű dolgom! Hát nézzetek csak a csajra…! Válaszán felkaccanok, s a nem egészen átgondolt felelet gondolati üzenetben érkezik a nősténynek, miközben ellépek tőle. Mert annyit azért ösztönből is felfogok, hogy „eddig és ne tovább” a tűzfészek piszkálgatásával. ~ De te pontosan így kedvelsz. ~ Tekintek arcára, szemeibe egy pillanat törtrészéig, majd mintha csak a mozdulatsor folytatása lenne, fordulok el, kezemben immáron a pólóval, hogy felvegyem azt. Remélem ez a „majdnem meghaltam” történet nem késztet majd meggondolatlan tettekre, mert basszus, ezt-azt leszámítva azért elég jó helyen van a hátsóm jelenleg és még a következő Örökítés árnyai is messze a fejem felől, hogy sorsom végett panaszkodjak. Motorra pattanunk, tartom a tempót, s nem előzöm be. Nem azért, mert ne lennék rá képes, egészen egyszerűen vagyok annyira úriember, hogy én fizessem az első kört. Mással is megtenném… de a más nem Cressie, basszameg! – Hirtelen gondolat, az utolsó métereken húzok még a gázon és beelőzöm, ezzel nem törve meg a status quot kettőnk kapcsolatában, ami az állandó versengést, egymás húzását illeti.
Nevetve tárom szét karjaimat felé, szinte már bocsánatkérő(en komolytalan) tekintettel, amikor beér. - Asszonysors, babám… asszonysors! – Fejcsóválok szórakozottan nevetve, s követem befelé, odabent köszönve a hozzám tartozóknak, s lekezelve az épp szolgálatot teljesítő hím alkalmazottal is egyúttal. Még megérdeklődöm Cresstől, hol szeretne tanyát verni, aztán megadom neki szemtelen vigyorgás keretében a lehetőséget, hogy asztalhoz szállítsa a söröket. Mégiscsak győzelmem díja vagy mi, hagy ne cipelgessem a pulttól idáig azon a veszett nagy távolságon! - Áh… imádlak! Tényleg kösz. – Szusszanok, s mivel nem vagyok magyar hírből se, miután levetkezte a dzsekijét, koccintásra emelem az üveget. Tósztot nem mondok, túl sok mindenre ihatnánk most, ami azt illeti. Az első korty jogát meg elveszítem azzal, hogy elemelem a számtól az üveget kijelentése hallatán. - Komolyan? És újra is fogod üttetni vagy ez csak ilyen egyszeri, marad, amíg marad? – Firtatom érdeklődve, pofátlan vigyorral téve hozzá: - Meg se kell szerintem kérdeznem ezt, de megmutatod? - Nem kérdés talán, hogy nem az alkarja jelenik meg elmémben, mint a tetoválás lehetséges helye.
A pillanat törtrészéig, míg arcomra, szemeimbe néz és válaszol megjegyzésemre, hagyom, hogy foglyul ejtse tekintetem. A pillanat azonban gyorsan elszáll. Jobb így. - Megfogtál. – teszem fel a kezeimet védekezőn magam elé, ahogy a póló visszakerül jogos tulajdonosának birtokába a gondolataim közé ejtett szavai után. Így és még ezer más módon is több, mint kedves nekem. Megkönnyebbült, hangtalan sóhaj távozik mellkasomból, amikor elfordulva folytatja az öltözködést és visszatérhetünk oda, ahol mindig is voltunk. Évtizedek óta tartó adok-kapok játszmánk biztonságos keretei közé…
A pillanat erejéig megfordul a fejemben, hogy megdobjam a motorom kulcsával, csakúgy barátian, vigyorogva az emlegetett asszonysorsért, de félek nem adná vissza könnyen – jobb mindenre felkészülni – és így inkább nem teszem. - Lemaradtam. Emlékeztess kérlek, pontosan mikor is lettem a babád? – a legkevésbé sem zavar a megszólítás és ez benne is van nevetős élű hanglejtésemben. Sőt, feltételezem, csak amolyan szófordulatként mondta, de nem is én volnék, ha nem sikerülne a „lényeget” kiemelnem azonnal. Csak a törődő piszkálódás kedvéért. Kis kacsómmal bökök hátrafelé azt illetően, hogy hová is tegyük le hátsónkat, miközben kikérem azt a két sört. - Nagyon helyes. – kap egy széles és pimasz mosolyt is. Hát na, van bennem annyi hiúság, hogy örömmel vegyem, ha bárki imádatát fejezi ki egy vallomásban. - Nincs mit köszönnöd. Örülök, hogy eljöttél. – ezt már viszont valamivel komolyabb felütéssel sikerül prezentálnom. Én hívtam, persze, hogy odavagyok, amiért nincs ellenére a társaságom. Odakoccintom sörösüvegemet az övéhez és mesélek. Na jó, annyira nem mese, mert éppen csak egy apró tényközlés. - Aha, a lehető legkomolyabban. – bólintok is, aztán belekortyolok a sörbe mielőtt még a másik kérdést is megválaszolnám. - Szerintem újra varratom, amikor kopni kezd. Azt hiszem. – billentem kissé oldalra a fejemet. Ezen még annyira nem gondolkoztam, de mivel nem csak egy random ábrát varrattam, hanem számomra jelentése is van, úgy vélem, igen, majd ismét tetováltatok a meglévő vonalakat megerősítve, amikor eljön az ideje. - Öhm persze. De akkor ülj arrébb. – azt egyelőre nem magyarázom meg, hogy miért – hamarosan úgyis megtudja –, csak felállok – eddig vele szemben ültem – és átteszem magam mellé úgy, hogy azon az oldalamon legyen ő, amelyiken a tetoválást is viselem, egészen a közelében helyezkedve el. - Hát ez lenne. – bal kezemmel húzom feljebb jobb oldalamon a toppot. Az ég világon semmi extrát nem villantok, ráadásul pont azért csüccsentem át mellé, hogy ő lássa és ne az egész kocsma. Igaz, a teteje így a felső alatt marad azért, de azért látszik az a tetkó így is egész jól. Ha megnézte, akkor visszaengedem a top alját a derekamra és a söröm után nyúlva dőlök hátra. - Csak akkor kérek véleményt róla, ha tetszik. – mosolygok szélesen és nem gondolom komolyan a dolgot, azt is megmondhatja, ha az ő ízlésének nem bejövős.
Nevetve, kicsit még a versengés hevétől „fűtve” lépünk be a helyiségbe, s habár nem merném kijelenteni nyíltan, hogy fényt és életet hozunk a helyre, lévén elég jól megy a biznisz, de kétségtelenül dob az alapvető hangulaton kettősünk jó kedélyű adok-kapokja. - Mióta ide keveredtünk mindketten és apám olykor téged küld, ha azt hiszi, gázos a helyzet felém? – Oké, olykor tényleg gázos, cipelt már haza Cressie félholtra verve egy-egy kikényszerített bunyó után, de… - Ne mond, hogy nincs igazam! Gyanús nekem az öreg ilyen téren… - Nevettem fejemet csóválva némi rosszallással, a helyválasztás kapcsán pedig biccentve engedtem útjára, míg én befoglaltam eme félreesőbb helyet, ahol immáron a söreink társaságában időzünk. Nincs ellenemre társasága, hogy is lenne! Hanem azért ez a tetkó téma új tőle, érdeklődésem leolvasható a képemről, oly nyílt és őszinte, energiáimat sem kell ismernie hozzá senkinek. Mindez pedig kérdésbe torkollik, mikor közli, állandósítja a mintát nagy eséllyel. Ez az a pont, ahol az amúgy is evidensnek tetsző kérdés elmaradhatatlanul hangzik el tőlem, s felkacagok válaszát hallva. - Hova a retekbe varrattál? – Persze arrébb húzódom ezzel együtt, helyet adva magam mellett neki, tekintetemmel gyermeki érdeklődéssel követve végig mozdulatai, vajh mi fog ebből kisülni. Aztán ahogy felhúzza a felsője szélét, szemtelen módon fogok bal karjának csuklójára, s húzom feljebb kicsit még a ruhadarabot általa, mert: - Nem látszik rendesen… - Vigyorgom felé, de aztán persze, ha kinézelődtem magamat – nem, nem úgy! Pedig lenne mit. – hagyom, hogy eltakarja a művet nem csupán a nagyközönség elől, de tőlem is. - Hát elég csajos. – Felelek megjegyzésére egy csuklóból jövő válasszal, s ha tasli jár megjegyzésemért, akkor azért figyelek, hogy behúzhassam nyakamat egy időben a válaszreakcióval. - De szép munka különben, abszolút támogatom a tartósítását! – Kortyolok végre a sörösüvegbe előttem somolyogva, hogy miután koppan az üveg alja a faasztal lapján, folytassam: - Megkérdezném, mit jelent, de egyszer valaki nagyon okosan azt mondta, az ilyesmit kár erőltetni. Ha valakinek tényleg valós jelentéssel bír, úgysem mondja el akárki fiának… de azért van jelentése, igaz? – Nem olyannak ismertem meg eddig Cressiet, aki puszta hóbortból őrizgetne magán egy tetoválást az első kopásnál tovább, így kétlem, hogy téves volna tippem.
Megállok és némi pillanatnyi megrökönyödés és adatfeldolgozás után nevetem el magam minden szégyenlősség nélkül, őszintén. - Azt ne mondd, hogy apád... – nem fejezem be a mondatot. Utalok csak, ahogy ő is tette – aztán ki tudja, reméljük, hogy egyre utalgatunk és nem két halál különböző dologra... –, és azon túl, hogy egyszerre döbbenek meg – amit baromira igyekszek leplezni – valahol azért szórakoztat is dolog, na mg persze halálra rémiszt. Lehet, hogy az Issumatar észrevett valamit, amit nagyon nem szerettem volna, hogy bárki is kiszúrjon?! - Amúgy meg persze, hogy engem küld, vénebb vagyok és nem egy elveszett királylány. – öltök rá nyelvet, hogy elüssem valaminek az élét, aminek talán nem is volt. Persze, nem komolyan jártatom a lepénylesőm, mármint oké, tényleg idősebb vagyok, de ez nem újdonság senkinek sem, amúgy meg, hogy miért küld olykor Solomon… szeretem azt gondolni, hogy azért, mert hasznosnak és alkalmasnak talál és nem pedig más okból kifolyólag. Az meg az én magánügyem, hogy Zackért bármikor szívesen megyek, tök mindegy, hogy miért. - Úgyis mindjárt megtudod. – szemforgatással egybekötve csüccsenek le mellé. Oké, nem mellékeltem, hogy miért is a helyváltoztatás, de tényleg mindjárt kiderül ez is, ezért pedig feleslegesnek ítélem, hogy körbeírjam vagy pontos helymeghatározást csatoljak szóban. - Persze, csak nyugodtan, a peepshowért pedig este kérem a részem az extra jattból. – nevetem el magam egy fejcsóválás keretében. Nyilván nem halálosan komolyan gondolva a szavaimat, főleg, hogy eleve én kezdeményeztem a felsőm feljebb tornázását, az pedig, hogy rásegített… csak a minta miatt, igaz?! A megjegyzését hallva törzsből fordulok felé, amolyan nem mondod komolyan, de kösz, hogy szóltál fejet vágva, na meg persze az orrom alatt somolyogva bőszen. - Nem tudom feltűnt-e Zach, de csaj vagyok. Tudod a cicik, meg smink... – pimasz kis mosollyal az ajkaim szegletében pillantok rá mielőtt belekortyolnék a sörömbe. Váltottunk már együtt, szóval annyira azért nem újdonság, hogy mit is rejtegetek a ruha alatt, meg amúgy is, asszem bőven egyértelmű, hogy melyik nem képviselőit is erősítjük. Nem mintha eddig ez valaha is kérdés lett volna. - Köszi. – bólintok egyet nyelés után és hozzá hasonlóan tegyem le a sört a kérdése hallatán. Ujjaim még az üvegre fonódnak, amikor megszólalok. - Van. És kilenc ilyen, meg úgy hat-hét tequilát követően lesz is elég merszem, hogy eláruljam mit is jelent pontosan. – bökök fejemmel az üveg felé és félig komolytalanul, félig pedig komolyan gondolom a szavaimat. A tetoválásom jelentése nem olyasmi, amiről csakúgy bárkinek fecserésznék, neki azt hiszem igen. Kevésbé józanul vagy kontroll alatt, de ez persze megint egy más kérdés. Amúgy is, csak egy sörről volt szó eddig. A folytatás pedig… hát nem rajtam múlik. És ki tudja miféle vallomás csúszna még ki közben a számon. - Oké, most te jössz, az újjá növesztett testrészeden kívül mi újság veled? – megint megemelem az üveget és belekortyolok. Nem csak az érdekel, hogy életben maradt április után, hanem nagyjából bármi, amit esetleg hajlandó megosztani velem.
Ahogy felnevet, akképp szélesedik az én képemen is vigyor, s megadóan emelem fel tenyereimet egyúttal. - Nem mondok én semmit, Tupilek óvjon tőle! – Hangom nevetős, el is engedem a dolog kifejtését, lévén apám sose szólt bele, éppen kivel/kikkel és miként kavarok, de az kétségtelen, hogy a legjobbat akarja számomra mindig mindenben, így nem elképzelhetetlen, hogy titkon megvannak azoka nőstények, akiket szívesen látna mellettem, míg másokat kevésbé. Ki tudja, milyen dilikre tesz szert az idő múlásával, ahogy egyre csak vénül…! Mondjuk, ahogy felmerül a „miért Cressie-t küldi rám folyton” téma, úgy kúszik be elmémbe az iménti érvek szöges ellentéte is, mégpedig az, hogy egyike azon kevés nőstényeknek, akikről ismeretségünk (nem kevés) évei alatt nem dumáltam le a bugyit. – Kivéve, ha vadászni invitáltam a rengetegbe, de gondolom mindenki levágta, ez esetben nem ilyesféle ledumálásra gondoltam. Nyelvöltésére fejcsóválva kortyolok sörömbe, majd kapva kapok a tetoválás témán, ő meg már mellém is penderül, hogy szemügyre vehessem az oldalát-derekát díszítő művet. - Áh… az úgy már nem buli, ha az egész kocsmának kijár a bemutatóból! – Horkanok szavai hallatán, miközben szórakozottan szalad végig a mintán érintésem, s a felsője is visszakerül alapállásba. Önző megjegyzésem a farkasom, s ez által emberi természetem sajátja is, melyet világgá kürtölni ugyan nem szeretek, mégsem vagyok rest – sokszor vakon, fejjel rohanva a falnak – kimutatni. - Smink, meg cicik, aha… Ebben a félhomályban elég rosszul látok – egy frászt! – közelebb jöhetnél kicsit, tudod… csak hogy biztosra menjek! – Széles farkasvigyorral képemen dobom vissza felé a képzeletbeli labdát, tenyerem a derekára siklik és mintegy ráadásként az őt húzó szavakra, finom határozottsággal közelebb is rántom magamhoz a mellettem ülő nőstényt szórakozottan. Azon se lennék meglepve, ha lesből kapnék ezért az akcióért egy fülest. De csak nem! Ugye? Akárhogy is „éljem túl” esetleges megtorlását, visszakanyarítom beszélgetésünket a tetoválása irányába, hisz onnét indultunk és van abban a témában még kraft, gondolom, hisz különben miért is hozakodott volna elő vele? Kérdésemre kapott válaszát hallva aprót szusszantva húzom le az üveg alján árválkodó kortyot, akár úgy is hathat eme megmozdulás, mintha kapnék az általa felsorolt itallistán, s a következő pillanatban már mozdulnék is, hogy leszállítsam asztalunkhoz a csacsogósra-itatós mennyiséget, de a valóság az, hogy amikor koppan a sörösüveg alja az asztallapon, nem mozdulok, csupán Cressida felé fordított képpel keresi tekintetem kékje az ő pillantását. - Tudod, én jobb szeretném a józan énedtől kiérdemelni, hogy elmeséld. És még mielőtt felhoznád, igen, tudom, hogy ez baromira rossz módszer, hogy gyorsan információhoz jussunk valakiről és nem is sűrűn alkalmazza bárki ebben a városban, de… ha magadtól árulsz el valami bizalmasat a saját életeddel kapcsolatosan, az sokkal többet ér szerintem. – Húzódik suta mosoly képemre, s még mielőtt a naivság bélyegét sütné bárki homlokomra, hozzá kell tennem, nem mindenki felé vagyok ily türelmes én sem, de vannak személyek, akiknél úgy érzem, megéri. A gyors információszerzés ideiglenes sikerre viszi az embert, a bizalmasok viszont hosszú távon kitartanak mellette. Én pedig már egy ideje igencsak hosszú távban gondolkozom eme várossal kapcsolatosan. Engem illető kérdésére felnevetek némi kényszeredett-keserűen. - Tudod, azt hiszem, szükségünk lesz egy üveg tequilára mégiscsak. – Meg sóra és citromra, legyen meg a feeling, ahogy mondani szokták. Fel is emelkedek ültemből, hogy egy „Mindjárt jövök!” keretében lépjek le, s míg a pultnál soromra várok, addig is van időm összekaparni, mégis mi az, amit megoszthatok vele, s mi az, ami már nem igazán tartozik másra. Persze, ott lenne apám, ha nagyon beszélni akarnék egyik másik ilyesmiről, esetleg maga a Vérvonalfő, már amennyiben nem tartaná nettó pofátlanságnak, ha újfent becsengetnék hozzá… de utóbbit csak mesékből ismerem, apám meg mégiscsak az öregem! Ha mindent megdumálhatnék vele, mire valók a barátok? Az üvegnyi tequilával, sótartóval és fejenkénti egy-egy felszelt citrommal és pohárkával felfegyverkezve térek vissza asztalunkhoz, mire már Cressie is esélyesen üvege fenekére nézett a sör kapcsán. - Voilá! Ami pedig engem illet… voltam már lentebb is, csak hasonló szituban nem. – Pakolom elé az italt és a kiegészítőket, majd ledobom magam, vissza az előző helyre, a nőstény mellé. – Gondolom, már téged is elért annak a híre, hogy idén nem szarozott Alignak és mindenki emlékszik a megszállás alatt történtekre. Nem tudom, másnak is felajánlották-e az őrzők, hogy törlik az emlékeit, minden esetre nemet mondtam. – Vállvonás közepette bontom meg az italt előttünk és töltök kettőnknek. - Szóval most ezzel kell együtt élnem, de nem gáz, én választottam, majd túl leszek rajta. Csak kell még egy kis idő, ez minden, érted? Az nem segít, ha az öregeim úgy néznek rám, mint egy két lábon járó bombára, arra várva, vajon most mikor pattanok meg innét, a kölyök meg… - Legyintek lemondóan, mielőtt olyasmi szaladna ki Pascal kapcsán, amit később magam bánnék meg. – Az sem segít, ha mindenki állandóan nyaggat… hogy vagy Zack? Minden rendben? Beszéltél már azzal a nősténnyel azóta, akivel majdnem kinyírtátok egymást? Bahh…! – Húztam le üresen az első poharamat és töltöttem újra a tequilát. Szussz. - Bocs, hogy rád zúdítottam. Beszélgessünk másról. A héten hány hímet döntöttél nyomorba?
- A-a, most már muszáj lesz. – rázom meg a fejem vigyorogva. Ha van, aki jól ismeri az öreget Issumatart, akkor az ő, és hát noh, a sok célozgatás közepette már elvesztettem a fonalat, amit nagyon szeretnék megtalálni. Persze nyilván, ha nem akar a továbbiakban semmit sem hozzáfűzni, akkor természetesen nem fogom erőltetni a dolgot a legkevésbé sem. Nem szoktam és ezt ő is nagyon jól tudja. - Mi az, hogy az egész kocsmának?! – na pfff… méltatlankodás van a hangomban és a szeretet jeleként még finoman – fájdalmat nem okozva – meg is csapom a vállát. Elmegy ám a sunyiba, azért ültem ide mellé, hogy ne az egész kocsma lássa, arról meg tehetek, hogy mohóságában feltűri a felsőmet annyira, hogy akár le is vehetném. Dinka. De azért szeretem. Az érintése pedig nem hagy hidegen, de a dolgok elhülyülése és szándékoltan komolytalanná tétele segít abban, hogy elterelje a figyelmem. De még mennyire, hogy segít…! Arról pedig igyekszem nem tudomást venni, hogy mennyire simogatja a lelkem, csak magának szerette volna azt a bizonyos bemutatót… Mindegy, a felsőm visszakerül a helyére, ezzel is takarva az oldalamra varrt mintát, hogy aztán rögtön fejest ugorjuk a következő könnyed és hétköznapi témába, miszerint nő volnék, ha esetleg eddig nem vette volna észre. Miért is nem?! - Ennél közelebb? Mégis hová? – szalad feljebb az egyik szemöldököm, amolyan ne szívass kifejezéssel. Oké, emeljük a tétet, te akartad Zach… főleg, hogy a keze a derekamon landol sikeresen keltve életre egy halom rohadt pillangót a hasamban és közelebb is húz magához… pontsítok, pillangóhadat.... Felállok és minden szívbaj nélkül – höhh, jó vicc – ülök át az ölébe és tenyerem az arcélére illesztem. - Így gondoltad? – a játékosság mellett egy egészen hangyányi, alig érzékelhető komolyság is csúszik a hangomba, energiáimat azonban még azelőtt elzárom előle, hogy bármit felfedezhessen bennünk a „viccelődésen” túl. Gratulálok Cressi, így kell saját magad alaposan megszívatni… Legyen akárhogyan is a megmozdulásom kimenetele, ahogy visszakanyarodunk komolyabb – és rám nézve kevésbé veszélyes – témák felé, elveszem a kezem arcáról, de egyelőre ott maradok az ölében – hacsak ki nem paterolt közben – és így válaszolok és hallgatom végig az övét is. Már éppen felhoznám, hogy ezt bizony nem így kell csinálni, információt kihúzni valakiből, aki még ráadásul el is árulta ehhez a receptet, amikor máris elejét veszi az egész megjegyzésnek. Halvány, de annál őszintébb és hálásabb mosoly a jussa egyébként azért, amit mond. - Egyszer elmesélem. – szeretném. Az egész sztorit – feltéve, ha tényleg hallani akarja –, mindent úgy, ahogyan volt, ahogyan azóta is magammal cipelem, amiért annak mementóját varrattam fel magamra. Kap egy csókot az arcélére, mielőtt kiköltöznék az öléből – ha hagyja – és visszacsüccsennék mellé. - Hozzam vagy hozod? – utalok a tequilára és eszemben sincs lebeszélni róla. Én itt vagyok, akkor is, ha csak egy ivócimbora kell, aki meghallgat. Legalábbis szeretném, ha tudná, számíthat rám és számolhat velem. Ő különösképpen... Ahogy megemelkedik, egyértelmű lesz a számomra, hogy maradjak a hátsómon, majd ő intézi. Benyelem a sör maradékát, így mire visszaér Zach az égetett szesszel, a sóval, na meg a citrom szeletekkel, jöhet a következő, ez alkalommal töményebb kör. Figyelmem a hímé lesz, amint beszélni kezd, tekintetem pedig teljesen ráfüggesztem. Egy bólintással erősítem meg azt, hogy mi történt idén – is – a szomszédvárosban, de szavakkal nem szakítom félbe. Bár kétségtelenül nehéz csendben maradni, mikor az őrzőket és az emléktörlést említi. Elkerekednek a szemeim a hallottak kapcsán és muszáj vagyok a nyelvemre harapni, hogy tényleg hallgatásban tudjak figyelni mindarra, amit még mondani szándékozik, egészen addig, míg a téma tereléshez nem érünk. Höhö, ilyen egyszerűen nem szabadulsz kisapám… főleg nem ezek után. - Azt előre mondom, amit már tudsz, lélekápolásban szar vagyok. – nem tagadom, nem megy nekem az ilyesmi, sose ment valójában. Azt hiszem ehhez olyan érzék kell, ami belőlem valahogy hiányzik. Mármint nekem annyira nem hiányzik, de nah, a lényeg asszem érthető. - De akkor innentől vigyázok arra, meg se kérdezzem, hogy vagy? vagy pedig, hogy minden rendben? És nem tudom megmondani miért, de örülök, hogy passzoltad az emléktörlést. – talán azért, hogy támogassam a döntésében, talán azért, mert a fene se tudja milyen mellékhatásai lehetnek egy ilyen mágikus agyturkászásnak. - Amúgy nem hiszem, hogy két lábon járó bomba lennél, már, ha ez számít valamit. – felkapom a kitöltött tequilát és minden egyéb kiegészítés nélkül – mint a só vagy a citrom –, húzom le. - Tudom, hogy túl leszel rajta. – vonom meg a vállam. Ismerem. Ha nem is a velejéig és úgy, mint a tenyeremet, azért jó néhány évtized van a hátunk mögött, hogy ne üres frázist puffogtassak, hanem komolyan is gondoljam a szavaimat, annak ellenére is, hogy leginkább halvány lila gőzöm sincs, mi is az, amit konkrétan fel kell dolgoznia. Jobb is, azt hiszem. - Ééés nem is nyaggatlak vele tovább, szóval, hogy válaszoljak a kérdésedre… – felmutatom a mutatóujjam, hogy egy pillanat, csak előbb kell a második tequila is. -… először is, nem döntöm a hímeket nyomorba, maximum le a lábukról, de az közös akarat kérdése, szóval... – megvonom a vállam. Nincs ezen mit ragozni.
*~ A falka érdeklődik a helyiek után. ~ gondolatban kapja meg a beszámoló végét, miközben újratöltök. Magamnak tutira, de ha az ő pohara is kiürült, akkor neki is.
//az utolsó – gondolati/csillagozott – megszólalás akkor érvényes, ha nem bánod, hogy kicsit aktualizáltam a játékot, ha igen, akkor nem történt meg //
Elengedem a dolgot. Nem gyávaságból, hanem mert egészen egyszerűen vannak, amik jobb, ha kimondatlanul, firtatás nélkül maradnak. - Nekem és neki egyaránt, elvére minek feszegessük annak a határait, ami tökéletesen jól működött eddig és működik jelenleg is. Kétlem, hogy ő ezt akarná! Én meg egészen biztosan nem rondítanék bele barátságunkba bármivel. Szó követ tettet és tett követi szavaink láncolatának nyomát, végül mégis sikerül kívülálló szemmel igencsak félreérthető helyzetbe keverednünk, ahogy velem szemközt foglal helyet ölemben. Nem mintha bánnám, de én sem vagyok fából, akaratlanul is nagyot nyelek, miközben helyezkedik. - Valahogy így. - Szusszantam, s fejemet kissé a kocsmafalnak döntve tekintettem csibészesen csillogó kékjeimmel, képemen pedig elégedetten félsódéros mosollyal fel rá. Mindeközben tenyerem combján pihen meg, jól nevelt kisfarkasként - haha - nem kalandozom el vélük semerre. S bár érzékelem pajzsának számomra hirtelen felkerülését, nem teszem szóvá, csupán mintha kissé oldalt billenne fejem - kérdőn, kiskutyás értetlenséggel. Aztán persze elütjük ennek is az élét a pofázással, ebben piszkosul jók vagyunk mind a ketten. - Én pedig kíváncsian várom azt az egyszert. - Biccentek csendes szavak közepette, egyúttal finoman paskolom meg combját, most már aztán, hogy ezt így tisztázzuk, távozzék, mert neki sem hiányzik, hogy szájára vegyen minket a város. Én mondjuk pont leszarom, ki és mit gondol - legalábbis igyekszem ezt mutatni kifelé - de ő mégiscsak apám egyik embere. A könnyed csókra, mit maga után hagy, egy pillanat erejéig bennem szorul a levegő. Majd nem marad más utána, csupán parfümével keveredő illatának sajátos, máséval össze nem téveszthető elegye. De az ott ül elmémben, nem eresztve még akkor is, mikor kibuknak belőlem az elmúlt, vérgőzös holdtól terhelt szavak. Felnevetek nyitányára, mivel az elhangzottakra reagálni kíván. - Tudom, nem is azért mondtam! Csak te kérdezted, mi van... - Vonok vállat, inkább töltök az időközben kihozott, elébünk került italból mindkettőnknek, s közelebb húzom a sótartót is magamhoz. - Ne, Cress, ezt ne csináld. Tudod jól, hogy nem így értettem. Egyszerűen csak van... ez a hangsúly bizonyos embereknél, ami valahol a szánalom és az között van, mintha legalább agymosáson estem volna át Fairbanksben! Ez az, ami bosszant. - Szusszantam lemondóan hagyva fel a sótartó markolászásával és komollyá váló arckifejezéssel tekintettem oldalt a nőstényre. - Én is örülök valahol mélyen neki. És nem lettem tőle más ember. Legalábbis... nem szeretnék más lenni. Ha mégis úgy látnád, ilyen irányba tartok, képelj fel. Komolyan! Megígéred nekem? - Viccen kívül, még ha nem is sikerül futó mosoly nélkül elejtenem a szavakat, komolyan szeretném, ha figyelmeztetne, amennyiben kifordulnék önmagamból mindazok hatására, amik tudomásomra jutottak. Miután szavát vettem, nevetve csóváltam meg fejemet némi rosszalló, fanyar mosoly keretében, ami pontosítását illeti a hímek kapcsán, s javasoltam... válasszon inkább citromszeletet, azt igyunk. Addig se beszél itt olyasmiről, amire igazán nem volnék kíváncsi részleteiben.
[napjainkban]
Ugyanaz a kocsma, ugyan az a félreeső zug, csak az ital más előttünk. No meg a hangulat! Hát azon kiakadna a feszültségmérő, ha bedobnák közénk. Pechjük van azonban haragosainknak, nem egymás végett ül meg feszkó a vállainkon, hanem a beszámolója az, minek következtében szinte már gépies mozdulattal tolom felé megüresedett poharamat - töltsön csak nekem is. ~ Azt tudjuk, hogy mi céljuk van ezzel? ~ Firtatom mindeközben, tekintetem a nőstény italt töltő mozdulatsorán pihentetve. Mintha csak egy békés hétköznapi iszogatás lenne mindez, nem több.
// Engedelmeddel nem aktualizáltam, hanem ugrottam időben, mert abban tényleg igazad van, hogy régi volt már a szál. :3 Próbáltam is zárni, rövidre fogni a régit, de... xD <3 //
Roppant elégedetten sikerül telibe vigyorognom, ahogy az ölébe ülök és vissza is kérdezek. Az persze más dolog, hogy belülről vagy százszor haltam meg közben, hiszen nagyon nem vagyok fából, ha róla van szó és ez a közelség… egy kicsit sem könnyű nekem. Pláne, ahogyan a tenyerét a combomra illeszti és nem marad más választásom, mint feljebb rántani a pajzsom – inkább ez, semmint, hogy csúfosan lebukjak előtte a nevetséges érzéseimmel –, bár látom az értetlenséget a tekintetében, könnyebb nem tudomást venni róla, így, hogy nem kérdez rá. - Erre igyunk. – veszem a mancsomba a sörömet és koccintom össze az övével, bízva abban, hogy lógva hagyja az iménti kis dolgot a pajzzsal és minden egyébbel. Egyébként pedig tényleg látok esélyt arra, hogy beavassam életem azon részébe, amibe eddig alig valakit, ha eljön annak az ideje és alkalom is lesz rá megfelelő. Józan alkalom, ha már ez volt a kívánsága az egészhez. A pakolást követően már megyek is – nem kell kétszer jeleznie, vettem az adást –, de nem tudok felállni egy arcélt illető röpke csók nélkül. Természetesen és magától értetődőn jön és röppen is tova, velem együtt, ahogy visszaülök a mellette lévő helyre. - Tudom-tudom. – legyintek és vonok vállat magam is. Tényleg én kérdeztem, hogy mi is a helyzet vele kapcsolatban, és baromi szerencsésnek érzem magam, amiért megosztotta velem egy részét. - Hééé, semmi gáz! Tudom és értem és azt is, hogy nem azért mondtad, de ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy ne hozzam fel. – mert tisztellek és szeretlek ennyire. - Nem hiszem, hogy agymosáson estél volna át, már, ha ez számít valamit. És tojd le a többieket, nem lényeg mit gondolnak. Te tudod, hogy mi a helyzet és az a lényeg. – van egy olyan érzésem, hogy én is csak egy halvány szeletét kaptam meg annak, hogy mi is történt odaát pontosan, de nem érdekel. Amennyit elárult, azt is tiszteletben tartom, mert érdemesnek talált arra, hogy megossza velem és ez a lényeg. Nekem legalábbis ez. - Meg. Igen. – a lehető legkomolyabban értem a szavaimat, és, hogy vele is éreztessem, lejjebb eresztem a pajzsomat, hogy egyértelmű legyen a szavaim mögött mit gondolok. Amennyire neki fontos ez, annyira fontos nekem is és igenis hátsón billentem, ha arra van szüksége, ha megváltoztatják az odaát tapasztaltak. Miatta, érte. Mert erre kért. És nekem nagyon is számít ő…
[napjainkban]
A találkozót én kértem, mert okom volt rá. Tudom, az apjával is kezdhettem volna a sort – és talán úgy is kellett volna –, de egyszerűen Zachel akartam beszélni. Hiányzott a társasága és, ha úgy ítéli Solomonnak is tudnia kell erről, akkor vagy abban maradunk, hogy keressem meg, vagy ő fogja megtenni. A lényeg ugyanaz, a hírvivő szerepe meg nem annyira fontos szerintem. A helyszín a Pit, csupán az összeröffenés oka más. Na meg persze az utolsóhoz képest a hangulat is. Töltök neki és magamnak is az előttünk lévő üvegnyi alkoholból és a pohár után nyúlok, mielőtt azonban lehúzhatnám, rápillantok és válasszal illetem a kérdését. ~ Nem különösebben aggatták az orromra, de több, mint kell nekik az információ. Dominic – a chicagoiak egyik tagja, még akkorból ismerem, amikor közéjük tartoztam – felajánlott egy felderítői vagy testőri posztot az infókért cserébe, Mike – szintén a chicagoiak tagja – pedig csak Mattről akart minden infót, amit át tudok adni. Mindketten elég magas rangban kell legyenek ahhoz, hogy alkudozhassanak, ha jól tippelem. Mindenesetre nem tetszik hogy ennyire szaglásznak utánunk. Mindenki után, aki itt él. ~ oké, kettőjük közül Dom volt, akit mindenki érdekelt volna, de ez mindegy is. A lényeg, hogy a városban élők után szimatolnának és ez valahogy nyugtalansággal tölt el, talán azért, mert mindkét falkát megjártam és tudom mivel jár előbb-utóbb a túlzott kíváncsiságuk. - Gondolom beszéljek apáddal. – szusszanok és bár félig kérdésnek tűnhet a kijelentésem, sokkal inkább megjegyzés. Szerintem illene tudnia róla, de ne, látok abban kivetni valót, hogy előbb Zachel vitassam meg a dolgot. - Mikeot visszautasítottam… Dominicot... – ingatom meg a fejem a neve kiejtése közben… -… Meghívtam egy italra magamhoz, ha kitalálta mennyire akarja ezeket az infókat. Ha felbukkan, egyértelmű a kérdésre a válasz. – vonom meg a vállam. Ugyanis – szerintem – van különbség aközött, hogy a falka mennyire akar valamit vagy egy-egy tagja mennyire kíváncsi…
Apának amúgy is megvolt a maga gondja-baja mostanság, ami azt illeti. Kemény egy sztori, nem is mennék bele mindenki füle hallatára, így is többen vélnek tisztában lenni egyik-másik részlettel Jane-t és a lányokat illetően, mint szerintem kellene. Egy részem pokolian bánja, hogy nem voltam mellette akkortájt, míg a nagyobbik tudja, hogy hülyeség az egész, hiszen úgysem tudtam volna hasznára lenni egy eleve elcseszett helyzetnek. Ettől még bánt. Cressie tölt, mozdulatain pihen tekintetem, miközben hallgatom elmémben a nyugodtan pergő szavak kellemes tónusát. ~ Dominic... az nem az Orfeumban valami fejes? ~ Vetem közbe, de lehet totál mellé lövök a tippel. Legalább tisztázva lesz, jó fizimiskát kötök-e a névhez vagy sem. Sűrűn bólogatok a továbbiakra, felé sandítva, energiáit és vonásait fürkészve, mikor a falkánál felajánlott lehetőségekre tér ki. Ő megjárta mindkettőt és bármennyire imádjam, meg bízzak - ha felém nem is, de - apám iránti hűségében, azért lássuk be, a biztonság ígérete még a legmegátalkodottabb kóbornak is vonzó lehet. Főleg, ha némi ranggal is jár. Apát említi, részemről újabb biccentés a reakció. - Mindenképp szerencsés, ha tud róla. Mit mondtál nekik? - Érdeklődöm, immáron szóban, ahogy ő is vált, s válaszát bár ne hallanám...! Mike-ot visszautasította, ezt a Dominicot meg meghívta hozzánk. Mi a fasz?! Most nem azért, de ez valami fordított női logika? Mert kurvára gáznak érzem, ha helyénvalónak tartja ezt így, miként tálalta. - Hát azt majd meglátjuk, nem igaz? - Szusszantam, de energiáim ekkor már vészjóslón gomolyogtak köröttem, a következő pillanatban célirányosan törve utat maguknak, ahogy hirtelen, a meglepetés semmiből jövő erejével kapok a mellettem ülő nőstény torkára kezemmel, s lököm a falnak, ott tartva, kissé meg is emelve ültéből Cressidát egyúttal. Tekintetem kékje sehol, a farkas sárgálló, állatias írisze az, mi a - szó szerinti - fojtogató közelségből rá tekint. - Matt megtámadott egy őrzőt. Problémázott a falkával... Mi nem vagyunk falka, Cressie, magának kereste a bajt! - Morranok figyelmeztetően, hogy már a köröttünk levők is idegesen helyezkednek székeiken a műsort lesve - Te mégis bevédted a seggét, ellenben gondolkodás nélkül meginvitálsz ide egy falkatagot, hogy azokról társalogj, akik nyugodtan élnének ebben az istenverte városban! - Hát hülye vagy, asszony?! - Ne... most ne mondj semmit! - Figyelmeztettem, még mielőtt szóhoz juthatott volna, s engedtem ugyan némileg szorításomon, mégsem vettem el tenyeremet nyakáról, ott tartottam (igyekeztem, legalábbis) a falnál, miközben másik kezemmel a telefonomat vadásztam elő, hogy apámat tárcsázzam. Pillantásom továbbra is sárgában játszó, Cressida arcát, vonásait fürkészem, miközben a jól ismert hang válaszára várok a készüléken túlról.
// Telefonálás szövege ITT, a reagot meg nem írtam tovább, mert nem tudom, mire miként reagálsz. //
Bólintok egyet lassan, mielőtt még szavakkal is megerősíteném a kérdésére a választ. - Ő az. – nem hiszem, hogy ezen van mit tovább magyarázni. Nem, egyáltalán nem értem az energiáiban bekövetkezett változást, mivel még koránt sem értem az egész végére annak, amibe belekezdtem. Ahogy a torkomra mar, úgy fonódik mindkét kezem az övére és a szemeim hasonlóan az övéihez farkasom íriszeibe váltanak. Az rendben van, hogy szőke fürtök vannak a fején, de, hogy belül is ennyi esze legyen?! Ennél azért értelmesebbnek ismertem meg… Jesszum. - Eressz Zach... – a torokra fogás miatt éppen hogy sziszegni kezdek és nem engedek a csuklója, kézfeje szorításából, amíg a nyakamon van a mancsa. Bassza meg! ~ Cseszd meg az előbb ütsz, aztán kérdezel faszságodat! ~ azt feladom, hogy szavakat ejtsek ki a számon, viszont ahogy enged a szorításon és a telefonja után nyúl, azt a pillanatot használom ki, hogy rántsak egyet a hüvelykujján, egyértelműen akkor erővel, hogy el is törjem azt és minden szívbaj nélkül rúgom tökön, cseppet sem finomkodva szinte együtt az ujját rántó mozdulattal. Engem ugyan ne kenjen fel a falra, úgy meg pláne ne, hogy gőze sincs mit és miért csináltam vagy csinálok!
Izmaim megfeszülnek, ahogy rámar csuklómra. Túlbuzgóságom sok esetben vezet forrófejű meggondolatlansághoz, ezt belátnám én is, ha nem épp nem mással lennék elfoglalva. Valahol apa mondandója közepette hallatszik fájdalmas reccsenése ujjamnak és egy nem túl diszkrét "Basszameg", ahogy elejtem a telefont, mert ép kezemmel felém lendülő lába után kapok. Mindössze arra van lehetőségem, hogy eltérítsem, így térdemet, combomat éri támadása. Egy fokkal azért jobb, lássuk be... - Akar a halál feleségül venni egy ilyen ketyóst! Lefogadom a macskák se maradnak meg melletted. - Horkanok fel, fe-le járó vállakkal, ahogy a levegőt szedem, igyekezve normalizálni azt. Fantasztikus mellesleg, hogy csak a fél kocsma hallja a beszélgetés publikus részeit. Már az is több, mint kellene. A mellettem ülő nőstény tekintetét állom még egy kicsit, majd fejcsóválva nyúlok a földre a telefonkészülékért. - Azt hiszem a legjobb az lenne, ha bejönnél. Az irodában megvárunk, ha okés. - Közlöm apámmal, lévén mondandója feléről lemaradtam én magam is.
A csont törésének hangja kellemetlenül mászik a fülembe – akarta volna a halál ezt meglépni, de a bennem élő bestia dominanciája nem hagyhatta a felkenésemet csakúgy, főleg, hogy szár évet rá is ver a hím korára –, de utólag sem cselekednék másként. A tökön rúgásra tett kísérletem viszont nem ér célt, amit egészen addig megnyugvással konstatálok, míg ki nem esik a száján a házassággal kapcsolatos megjegyzése. A másodperc tört része alatt döbbenek meg, jövök zavarba és válok dühössé – dühösebbé az előbbiek után –, Solomon megjegyzéseiről sajnos lemaradtam, így nekem hiányzik a sztori első fele ebből az egészből. Hiába a farkas adottságok, nem szokásom hallgatózni és amúgy is volt épp jobb dolgom, minthogy a csevegést füleljem. - Akarna a halál hozzád menni és egyébként sem kértem meg a kezed, hülye pöcs! – mérgemben szalad ki az egész megjegyzés és a pillanat hevében így is gondolom, pedig nyugodt körülmények között valószínűleg nem volnék ennyire sarkos. Annak a valószínűsége viszont, hogy ebből bármi is megvalósuljon – hogy más körülmények között kerüljön terítékre – egyenlő a nullával. A hátsómon maradva várom meg, amíg iderendeli az apját, de a tekintetem nem veszem le róla. Ki tudja a következő pillanatban milyen agybaj jön rá. És még a nők szeszélyesek.. Hahh! - Add ide a mancsod, helyre teszem. – mordulok, de törődöm vele, szóval hacsak nem akarja, hogy szarul forrjon össze a csont, aminek a lehetősége esetében hatványozott, akkor segítenék. Ha hagyja, akkor visszarántom az ujját a helyére, ha nem, akkor erőltetni nem fogom, az biztos. ~ Egyébként, ha érdekel, nem falka-faszság-elmélet miatt nem árultam el Mattet. És mást sem egyébként. A meghívás pedig végképp nem azért történt, hogy ezen változtassak… Ennél azért jobban ismerhetnél. ~ van sértettség a felé küldött gondolatokban, jó adagnyi. Nem vagyok se ostoba, se meggondolatlan, az pedig mélységesen bánt, hogy egyáltalán feltételezte, bárkiről is társalognék, aki itt él. Jobban kellene ismernie, jobban kellene bíznia bennem, van annyi a hátunk mögött. Több is, ami azt illeti… Őt pedig végképp soha nem adnám ki senkinek, előbb döglenék meg...
Új város, új szokások, ahogyan mondani szokták. A tervemet se sikerült még végigvinni és most már sokkal nehezebb is lesz, ha Lio beáll a falkába és nem pedig követ ide engem (minket), de sose arról voltam híres, hogy valamit feladjak, inkább csak elnapolni szoktam dolgokat, ahogyan most is. Előbb lássuk, hogy errefelé milyen szokások uralkodnak, aztán majd ráérek kitalálni, hogy mihez is kezdjek. Fairbanksben se kevertem semmi bajt se, nem volt szokásom a felszínen szart kavarni, jobban szerettem a háttérből mozgatni a szállakat, de most ezt se tehetem meg. Most úgy döntöttem, hogy egyelőre inkább ismét csak egy normális farkas maradok, aki információval kereskedik, ha szükséges, de azon felül nem állt szándékomban felhívni még jobban magamra a figyelmet. Könnyedén léptem be a megadott épületbe, és kíváncsian pillantottam körbe. Nem gondoltam volna azt, hogy még itt is tartanak pofavizitet, de ha ez a szokás, akkor legyen. Bár ha azt tudják, hogy honnan érkeztem, akkor vélhetően a többi dolgot is, amit az ottaniak próbáltak kideríteni rólam, vagy amit én elárultam, de az eléggé kurta volt. Aprót sóhajtottam, a hajamba túrtam, míg végül elindultam befelé, amikor megláttam egy tagot. Mosolyt villantottam, majd kedvesen elmondtam, hogy kit is keresek, mire ő csak türelmet kért és hellyel kínált. Körmömmel a pulton kopogtam, miközben a whiskyre vártam, ha már szórakozóhely, akkor miért ne ihatnék. Alig, hogy megkaptam bele is kortyoltam, amikor közeledő léptekre lettem figyelmes. Kíváncsian fordultam a hang irányába, majd amikor megláttam a hímet, akkor kíváncsian mértem végig. Amennyiben úgy ítéltem meg, hogy illene bemutatkozni, abban az esetben könnyedén nyújtottam felé a kezemet és árultam el a nevemet. – Angel Honore Gadot. – csak ennyit mondtam. A teljes nevemet senki se ismerte, vagy Angel, vagy Honore néven mutatkoztam be, de sose a teljes nevemen. Viszont mivel nem állt szándékomban mostanság távozni, így úgy éreztem, hogy jobb, ha valamennyire nyílt lapokkal játszom. Amennyiben semmi szükség nem volt erre a régi szokásra, úgy inkább csak a poharam tartalmának szenteltem a figyelmemet.
|| Amikor még írtam, akkor a pult még szabad volt, de mire sikerült elküldenem, addigra már foglalt lett, viszont a reagot nem akartam átírni. Remélem azért jó lesz így is. ^^
A hozzászólást Angel Honore Gadot összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 20, 2016 10:00 am-kor.
A beszállói leveleket tanulmányoztam - a legális, hivatalosat és a nem teljesen legálisat egyaránt. A legjobb vodka egyenesen orosz földről, ápoljuk a jó szomszédságot. A koreaiaktól is csurran-csöppen ez-az potom áron, cserébe igazi amcsi cuccokkal látom az ő fekete piacukat. Az északi fél ilyen szempontból kész kincsesbánya mind a mai napig. Mennyivel egyszerűbb ezekkel foglalkozni, mint minden egyébbel! Egyszerűbb és gyávább is, ami azt illeti, ennek a mélységeibe viszont nem voltam hajlandó beleásni magam. A megzavaró kopogtatás gondoskodott erről végérvényesen. Megérkezett a nap másik vendége. Biccentettem, megköszöntem a "bejelentést", majd az irodámat, benne minden papírmunkával átengedtem Hannah-nak, aki eddig némi csendben ült és figyelt az egyik kanapéról. Mostanában elég sokszor tette ezt szabadidejében, hiába szajkóztam, hogy jól vagyok. Talán pont ezért nem hitte el.
Félig leengedett pajzsomon át pásztáztam a terepet megszokásból, majd az új nőstény energiáit. Arcomon diplomatikus mosollyal léptem oda hozzá, magamban pedig felírtam neki egy jó pontot az előzékeny bemutatkozásért. - Solomon LaChazar, Anchorage Issumatarja - árultam el én is kilétemet, majd elfogadtam felém nyújtott kezét. Határozottan szorítottam, de nem fájdalmasan. Érezhetően fiatalabb nálam, olyannal szemben pedig paprikajancsik villogtatják csak a nagy erőkülönbséget. - Úgy hiszem, akad jobb dolgod is, mint meghallgatásra járni - ültem le mellé a bárszékre, félig felé fordulva -, úgyhogy igyekszem nem elnyújtani a találkozónkat. Minek köszönhetem, hogy a városba érkeztél? Hallottam ezt-azt, nyilván. Az lenne a kínos, ha nem, de tőle személyesen akartam hallani mindent.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig kellett várakoznom, de valahogy most nem is érdekelt, hiszen semmi halaszthatatlan dolgom nem volt. Másrészt meg volt társaságom, legalábbis a pohár tartalma most tökéletesen megtette. Túl sok minden kavargott a fejemben. Másrészt meg sose szerettem az ilyen fajta pofavíziteket, de most esélyem se lett volna megúszni. Maximum akkor, ha magam mögött hagyom ezt a várost is, azt pedig nem akartam, hiszen valaki itt tartott jelenleg. És egyre inkább nem Lester, vagy a barnaság volt, hanem sokkal inkább egy őrző keltette fel a figyelmemet, akit múltkor megmentettem. Gondolataimból közeledő léptek zaja rángatott ki, hamarosan pedig könnyedén rendeztem a vonásaimat, hogy utána bemutatkozással indítsak. - Örülök a találkozásnak. – ez inkább volt formaiság, mintsem komolyan gondoltam volna. Nem ismertem a hímet és szerintem senki se szereti, ha csak úgy kötelezően meg kell jelennie valahol. Amint pedig túl voltunk a formalitáson, a kézfogáson könnyedén foglaltam ismét helyet, hogy újabb kortyot fogyasszak el a poharamból. - Biztos vagyok abban, hogy hallottad azt, hogy mit is kereshetek itt, de lássuk csak… - tettem úgy, mint aki ezen elgondolkozik, de szó se volt erről, hiszen eléggé hamar ismét folytattam tovább a beszélgetést. – A másik városban már nem túl szívesen látnak olyanokat, mint amilyenek mi vagyunk, kóborokat, viszont a vidéket megszerettem és szereztem új ismerőst is, így gondoltam tovább maradok, de már ebben a városban. – ebben pedig semmi hazugság nem volt, hiszen Gloria is új ismeretségnek számított. És valami miatt még nem akartam csak úgy magára hagyni. Még hosszú út áll előtte, de hiába nem lett belőlem még Teréz anya segíteni akarok neki. – Természetesen csak akkor, ha nem gond. – nem kavartam eddig se semmilyen zűrt. A másik városban se, de az is igaz, hogy keveset tudnak rólam, viszont ezt sose bántam. Szeretem a titkaimat magamnak megtartani, ahogyan jelenleg még Lio-ról is egészen könnyedén tereltem a gondolataimat.
Nem okozott meglepetést, sem a formális örömmel, sem az azt követő szavaival. Egyszerűen érdekelt, miképp tálal dolgokat, mennyit ad ki önmagáról, a helyzetéről, miképp viszonyul egy idegenhez. Emellett sose árt szemügyre venni az újonnan letelepedőket. - Ez igazán szomorú - mondtam érzelemmentes hangon. Valójában tényleg az volt, de az igazat megvallva: már vártam, mikor fognak onnan kényszer hatására megindulni a kóborok. Van előnye, ha akadnak a városban magányos farkasok, ám sose tart hosszú ideig, míg egy falka megtűri őket a területükön. - Igen egyszerű törvények uralkodnak nálunk: az erősebb farkas baszik. A dolgaidat, az életed úgy intézed, ahogy neked tetszik, annak számolsz el róluk, akinek akarsz, vagy szükségesnek érzed. Én csak akkor szólok bele, ha megkérsz rá valami kapcsán, vagy azt tapasztalom, hogy túl sok nem kívánt figyelmet hozol a városnak, az itt élők nyakára. - Semmiféle fenyegetés nem lapult szavaim mögött, tényeket és helyzetet közöltem. - Indításként pedig azt javaslom, a külső kerületekben keress elsőre szállást, egyszerűbb és gyorsabb. Fiatal, itt teljesen új, s bár idővel lehet támogatója, akihez beköltözhet a belvárosba, első nekifutásra ez elég nagy szemtelenség lenne a központban élőkkel szemben. A farkas pedig mindenütt farkas. - Részemről ennyi lett volna. Kérdés esetleg?
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem pont olyannak tűnt, mint aki komolyan gondolná azt, amit mondott. Meg amúgy se érdekelt annyira, hogy mit tart ilyen téren szomorúnak. Nem bájcsevegés miatt voltam itt, inkább csak túl akartam ezen lenni, hiszen nem éppen a kedvenceim voltak ezek a formális beszélgetések, hiszen ilyenkor ritka az, amikor az erősebb fél például a valódi arcát mutatja. Csendesen figyeltem őt, miközben aztán áttértünk a lényegesebb részekre. Az ujjaim kissé szórakozottan köröztek a pohárajkán, de azért közben néha egy aprót is bólintottam, hogy figyelek rá. Sose a felszínen szoktam a szart kavarni, hanem sokkal inkább a felszín alatt és legtöbb esetben pedig pontosan úgy, hogy a szálak ne hozzám vezessenek vissza. Most meg amúgy is kicsit pihenőpályára tettem ezt a dolgot, így emiatt igazán nem kell senkinek se aggódnia. – Nem állt szándékomban a belvárosba költözni. A természet mindig is jobban vonzott, mint ez a sok zaj, ami itt uralkodik. – nem hiszem, hogy ezzel sok újat mondanék, mivel mind a ketten farkasok vagyunk. Fairbanksben is a külvárosba kerestem magamnak egészen takaros kisházat, itt se hiszem, hogy ezzel gond lenne. Addig meg a hotel is megteszi, amíg nem sikerül találnom egy éppen kiadó, eladó lakást. - Semmi kérdésem! – következő pillanatban pedig könnyedén ittam ki a poharam tartalmát, hogy utána a pultra tegyem az árán. – Örülök a találkozásnak és köszönöm a tanácsokat, a szabályok ismertetését is, de nem is rabolnám tovább az idődet. – könnyedén álltam bújtam bele ismét a dzsekimbe, hogy utána a táskámat is felkapjam, majd pedig ha nem állított meg, akkor a kijárat felé vettem az irányt. Nem akartam a kelleténél több időt itt eltölteni, ahogyan sose volt szokásom a szabályokat se megcáfolni. Igyekszem majd inkább betartani az itteni „házirendet” is.
|| Köszi a játékot, ha más már nem lenne! Zárást nem kértem, mert nem tudom, hogy szeretnél-e még mást, vagy megállítasz-e esetleg, így majd kérlek zárasd te, ha arról van szó! ^^
Kezdőlap
//
// 
