Gabrielnek határozottan van esze. Ezt jó tudni, több okból is. Egy: legalább egy farkassal a ársaságukból szót lehet érteni. Kettő: tőle tartani is kell, az eszét ugyanis nem csak ilyen diplomáciai dolgokra használhatja. Teljesen érthető, ha valakiből előnyt lehet kovácsolni a másik falka rovására, én is megteszem. Ez ilyen egyszerű. - Egyrészt az üzleti dolgokról, meg arról, amit te is mondtál, a másik befektetéseinek feltérképezése. Már ami a hotelt meg a síparadicsomot illeti.Másrészt - egy pillanatra körbenéztem, az azért mégse lenne jó, ha kihallgatna minket egy ember. Az Őrzők nem számítanak, legalább látják, hogy milyen jó gyerek vagyok... néhanapján. - A ti falkátokban ahogy eddig láttam nem egy kölyök van, te se töltötted még be a százat, és nálunk is akad fiatal. Azt is meg szeretném beszélni vele, hogy őket a másik részéről fölösleges atrocitás ne érje. Ha egy kölyök provokál, vagy támad, az persze az ő baja. De mivel ti eléggé hosszú pórázon hagyjátok őket, és az enyéim sincsenek hozzászokva a területmegosztáshoz, jobb lenne tisztázni, hogy a fiatalok meddig mehetnek el. A múltkor azt a kölyköt, Liut sértetlenül elengedtem, Gabrielt sem akartam felboncolni, de ugyanezt visszafelé is elvártam. Száz év alattit megölni, vagy elverni minden ok nélkül, hobbiból nem az én stílusom volt. Ám azt is jó lett volna tudni, hogy a betolakodók sem fogják bántani a mi kölykeinket, vagy fiatalabb tagjainkat, ok nélkül, ha összefutnak velük. - A harmadik dolog pedig a semleges terület kijelölése. Amolyan abszolút békezóna és menedék-féle. Ezért is kérem a találkozót az O'Connorsba. Remélem látja benne a logikát. Ha nem... akkor így jártam. - Ha lehet ezúttal négyszemközt intézném a dolgot - tettem finom utalást rá, hogy a béta kimaradhat a buliból. Azt már láttam, hogy közösen, együtt milyenek. Most az Alfa érdekelt egyedül.
Szóval már fel lettünk mérve. Jó tudni. Csak bólogatok végig egyetértően, bár a feljárásra nem válaszolt egyértelműen, de ha ebben Castorral megegyeznek, akkor a kicsik úgyis felmehetnek. Nem tudom, Amber hol fog dolgozni, de Liuhoz bármikor befuthat egy ilyen kérdés. - Rendben, megjegyzem. A hosszú póráz inkább kényszer. Nem egyszerű letelepedni, és ha farkasként kölykök is, emberként felnőttek, akiknek ki kell venniük a részüket a munkából. Amúgy meg nehéz csak a városban meglenni. Főleg, ha ilyen szép a környék. Nem hinném, hogy a kölykeink provokálnának ... amennyire én ismerem őket, nem olyan fajták. De majd megbeszélitek. Sem Ashról, sem Luiról nem tudom elképzelni, hogy valakit felpiszkálnának. Amber? Ő is olyan csendes mostanában. Én meg ... na, basszus, nekem majd muszáj lesz verekedni egyszer, de hát hol van az még ... Azt hiszem csupán évek kérdése ... Addig meg, nekem is jobb lesz, ha nem lesznek nap, mint nap bunyók a két falka között. - Nos, ha már ilyen békésen elbeszélgetünk ... megkérdezhetem, hogy hogy álltok Rowennel? Ha létrejön egy ilyen megállapodás arról, hogy a kölykök védettek, ő is be fogja tartani? Te ismered jobban, nekünk viszont elsőre eléggé előnytelen oldalát mutatta.
Ha kínos neki, legfeljebb nem válaszol. De hát tényleg így van, amit hallottam az ügyről az alapján Rowen eléggé gáz. És nemhogy provokált, de még aztán csúfosan vereséget is szenvedett, és elég nagy bajt zúdított a saját meg Vinc nyakába.
Megértően bólogatok. Hé, tényleg megértem! Ez a falka sem úgy lett, hogy egy csettintés, és minden adott volt, tisztában vagyok vele, hogy sok mindenért meg kell dolgozni. Még a vérfarkasoknak is. - Pedig eddig úgy tudtam, hogy inkább városszeretők. - Vállat vontam. - A kölyök kérdést mielőbb le szeretném vele tisztázni. Nem örülnék neki, ha csak azért tépnék meg egyiket-másikat, mert ahhoz a falkához tartozik, amelyikhez. - Az ilyen alapú megkülönböztetést sose bírtam, ezért is néztem mindig bután a rasszizmusra, nemi alapú megkülönböztetésre, és hasonszőrű társaira. - Ez ellen remélem neki sem lesz kifogása. E téren kompromisszumra akartam jutni, méghozzá minél előbb. - Rowent bízzátok ránk - mondtam udvariasan, de hangomban érezni lehetett, hogy erről tovább vele nem akarok beszélni. A Tark viselkedése falkaügy, úgy persze, hogy megtámadta a más bétáját, nem egészen, de a megfékezése a mi - pontosabban az én - dolgunk/dolgom volt. - Ha Castor igényli, rá is kitérhetünk majd. Terveim között szerepelt annak a felajánlása, hogy amennyiben megkötjük az alkut, és Rowen semmibe venné, ami nem volt elképzelhetetlen, elégtételt vehetnek rajta. De ez még odébb volt. - Ó, és még valami! A területmegosztást is le szeretném vele zongorázni. - Azt hiszem, ez is a sürgős megbeszélendők közé tartozott, aminek a tisztázása nem tűrt halasztást. - Elöljáróban csak annyit az álláspontomról, hogy nem akarlak titeket egy hotelnyi területre besuvasztani. Ezt csak azért árultam el, nehogy nekem úgy jöjjön Castor a találkozóra, mint egy sértett bika, aki azt hiszi, az összes legelőt el akarjuk zárni tőle, amin kérődzhet. A helyzet úgy állt, hogy megalkuvásra kényszerültem, ha megpróbáljuk kiűzni őket, Mortimer az Őrzőkkel együtt melléjük áll, ez pedig egyáltalán nem szerepelt az érdekeim csekélyke listáján. Sem a saját, sem a farkasaim bőrét nem akartam ostoba dacból és értelmetlen büszkeségből vásárra vinni, egyelőre ki kellett alakítani egy biztos egyensúlyt, hogy aztán a kiskapuit lehessen szemügyre venni.
Tiszteltem jeléül enyhén meghajolok. Mit mondjak? Vincent sokat nőtt a szemeben. Tök értelmes, konstruktív ... - Így beszélgetve veled, sokkal jobb képet mutatsz most, mint amit eddig hallottam rólad. Tudom, nem szorulsz az elismerésemre, de ezt muszáj volt elmondanom. Mindent igyekszem híven tolmácsolni Castornak. Rowen ügyében elég szűkszavú, de éppen ez, és az ajánlata az, ami mutatja, hogy érzékeli a probléma súlyát, és ez elég is. Biztos megtalálja a módját, hogy rendet tartson, ah eddig megtalálta. Ja, hogy eddig nem találta meg? Igen, erről majdnem elfeledkeztem. Akkor mégsem lehet annyira adni a szavára. Talán hagyjuk most a politikát kicsit. - Ellenmondásos város ez egy kicsit. Néhol olyan, mintha az ember visszautazna az időben 10-20 évet, vagy akár többet is. De csodás helyek vannak benne, és a környékén. Azt hiszem a városon belül ez lesz a kedvenc helyem. Ha létrejön a megállapodás, akkor pedig feltehetően nyugodtan eljöhetek ide bármikor. Kellemes lesz.
A meghajlásra egyáltalán nem számítottam. Váratlanul ért, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy kellemetlenül. - Hé, az ellenlábas falka vezére vagyok, még szép, hogy egy kisstílű, pitiáner, nagyszájú, senkiházi vidéki parasztnak vagyok beállítva - vigyorogtam kedélyesen. A sértések nem szoktak meghatni, sértegetni bárki tud. Megbántani, komoly kárt okozni már kevesebben. - Azt is megértem, hogy az első benyomás nem volt túl... előnyös rám nézve. - Hű, milyen finom fogalmazás! - De egyet higgy el nyugodtan, a társaiddal együtt: nem véletlenül vagyok én az Atanerk. - Ezt minden nagyképűség nélkül, komolyan mondtam. Lehet, hogy nyápic, tejfelesszájú suhancnak tűntem, de azokból a büdös életben nem lesz falkavezér. - Majd szóljatok, hogy Castornak mikor lesz jó. - Én ugyanis nem fogok a nyakára járni, ha van egy kis esze, neki ez legalább olyan fontos lesz, mint nekem. Ebből legalább leszűrhetem, hogy az ilyesmit mennyire veszi komolyan, és hogyan kezeli. - Fairbanks király hely! - húztam ismét széles mosolyra a számat. - Csak nem szabad makacsul ragaszkodni egyetlen városhoz, amikor már nem élünk ott. Ez a hely pedig... - néztem körbe - lenyűgöző. Bár én a hegyet jobban szeretem. Gabrielre tekintettem. Ahogy eddig levettem, igazán sokszínű kis csapat, remélem a többi tagjával is hamarosan összefutok személyesen. - Köszönöm, hogy tájékoztatod Castort, remélem minél előbb választ kapok. - Az órámra pillantottam. - Most viszont mennem kell. Élvezd tovább a hely csodáit, Gabriel! Ezt akár lehetett elköszönésnek is hívni. Biccentettem még, majd sarkon fordultam, és távoztam. Ügyes-bajos dolgaimat sajnos senki nem intézi el helyettem, ma ráadásul még beszélnem is kellett valakivel, aki talán hallott a Medve jelenlegi tartózkodási helyéről.
A tiltakozásra jót vigyorgok. Némi csipkelődés talán belefér a végére, úgyhogy valamivel könnyedebb hangnemben válaszolok. - Te vagy a főnök, és mindenki tudja nálunk, hogy joggal, hidd el. De szerintem azért a lesújtó véleményért rendesen megdolgoztál. Félrevezetésnek sem volt rossz ott az elején, de szerintem ez a forma sokkal kellemesebb. Szerintem hamarosan megtörténhet az a találkozó. Minden jót, Vincent! Egészen elégedett vagyok magammal. Vincent tárgyalni akar, és megadja nekünk önként azokat az alapvető dolgokat, amik szükségesek a működésünkhöz: teret és egy viszonylagos nyugalmat. Remélem, Castor vevő lesz az ajánlataira! Hosszú idő óta ez a legjobb hír, amit hallok. Ő távozik, én még maradok egy keveset, de hamar indulok haza, hogy beszámolhassak a találkozóról.
Nem vagyok ma túl jó kedvemben. Van egy falkatagunk, kedves párom egyetlen leánykája, akivel telefonon kell találkát megbeszélnem, mert hetek óta nem dugta be a képét a hotelbe. Ez milyenféle falkaélet mégis? Most itt várom a botanikuskertben, a megbeszéltek szerint. Most fog jönni munkából. De nem nekünk dolgozik. A bosszúság csak percek után engedi, hogy végre észrevegyem a tavasz szépségeit, a természet újjászületését. Próbálok megnyugodni, leereszteni, élvezni a napsütést, ha már egy pár perccel korábban érkeztem, és van egy kis szabadidőm. Pár mély lélegzetvétel után máris jobban érzem magam. Mért van az, hogy a csajok a balhésak nálunk? Amber, Tara, Kat ... a fiúkkal fele ennyi gond sincs, pedig többen vannak.
Hihető, ha azt mondom, hogy 27 órányi meló után Ő az utolsó akit látni akarok? Nem, nem az. Mert csak úgy általánosságban is Rowennel vetekedik valahol a ranglistám legalján, bár a miértjét nem tudom. Csak azt, hogy ennek is a "drága" teremtőmhöz van köze, ez pedig már önmagában is elég ahhoz, hogy ne akarjam tovább elemezni a témát. Nem szimpatikus, mert "van ez így", legyen elég ennyi. Konkrétan nem értem a helyszín választást. Úgy értem: nem lett volna egyszerűbb, ha csak beugrik az Upperbe? Ellenben ez is érthető, amennyiben kölcsönös a "szimpátia". Szóval most az útvesztőben bolyongok, elég nyúzottan és nyűgösen ami azt illeti... Követem az orrom, meg az utat amerről érzem a nő jelenlétét míg végül ráakadok a buxusok között. Egy templom toronyórája éppen 10-et üt. Pontos voltam. Remek! - Hívtál, jöttem, hallgatlak. - rövidre fogom, remélem ez jellemzi majd az egész beszélgetést is. De vissza is fordulok arra amerről jöttem, ha azzal kezd, hogy "miért reppent ki a fészekből a fióka". Szerintem még körbe is röhögném.
Érzem, ahogy közeledik, és azt is, hogy roppant mód durcás. Egy nagyra nőtt lázadó kamasz, hisztis kis p****, akit nem neveltek meg idejekorán. A nyugalmamnak erősen lőttek, mire az orrom elé ér. - Ritkán látunk a hotelben mostanában. Sőt, mondhatni egyáltalán nem. Így aztán kénytelen vagyok így házon kívül rabolni a drága idődet. Ha ő nem köszön, én sem pazarlom rá az időt meg a fáradtságot. - Hallom, könyvelőként dolgozol az Upperben. Nekünk meg most nyílt meg a kaszinó, és oda is kell könyvelő. Nem lenne kedved átjönni oda? Valamivel kényelmesebb lenne mindenkinek. Még egyenlőre nem akarom elővenni az érveimet, mert remélem, hogy magától is rájön, hogy így valóban jobb lenne. Bár a hotelben lakni is jobb lenne, mégsem ott lakik. Egyáltalán nem tudom, mennyire számít ez még így falkatagságnak. Mint ahogy én már Duncant sem tartom a falka részének, lévén egy morzsányit sem tesz hozzá a közös dolgokhoz.
Érzem a gúnyt hangjában, de ha ettől jobban érzi magát, hát csinálja. Maximum egy idő után kiborul a bili, és a tyúkszemére lépek, de egyelőre még tűrök. Ez kell a nőhöz. Kib@szott sok türelem, ha az emberben nincs meg az alattvalói öntudat. Bennem pedig nyoma sincs ilyesminek. Ahogyan benne sincs, de ő született kis hercegnő, ez nem az ő hibája. Az én tiszteletemet viszont előbb ki kell vívni, a nő pedig még halvány jelét nem adta számomra olyan erénynek, amire fel is nézhetek. Az, hogy Ő a béta, nem feltétlen a rátermettségét jelenti... nahde már megint rossz májú vagyok. Ez már csak egy ilyen nap lesz. Amikor a kaszinóról beszél, illetve arról, hogy szükségük van könyvelőre, visszafogom magam attól, hogy látványosan is kifejezzem a véleményem. Mint például szemforgatással. Erről már beszéltem Duncannel minap. Neki nemet mondtam, most sem teszek másként. Meg is rázom a fejem, hogy válaszoljak. - Napokon belül üzletvezető leszek, nem könyvelő.. - már csak azért sem, mert ezt önmagam értem el. Blackwolf kettőbe azért hívnának, mert hivatalosan még tagja vagyok a falkának, nem mellesleg maga a falka alfája az én nemzőm. Az Upper üzletvezetője meg azért leszek, mert bőven megdolgoztam érte. A mérleg elég egyértelműen billen az utóbbi opció felé, vagyis arra hogy maradok ahol vagyok. - Viszont a segítségemet már felajánlottam Duncannek. Megígérte, hogy szólni fog ha szükség lesz rá. Még valami?
Azt hiszem, itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Mindketten érezzük a másik ellenszenvét, de jelen esetben, azt hiszem, nekem van több okom rá. Szóval beszélt Duncannel. Remek! A másik szakadár fazon. - Tudod, Tara, szánalmas vagy. Azt mutatod, hogy roppantul büszke vagy az önállóságodra, pedig ez csak egy szánalmas kapálózás arra, hogy ápold a saját kis megtépázott egócskádat. És mellette még messzemenően kihasználod azt, hogy Castor az apád, és ezért mindenki megpróbál elnézően állni a hisztijeidhez. Nem közösködsz a falkával, nem teszel le semmit az asztalra. Hangsúlyozottan elkülönülsz tőlünk, szinte kérkedsz azzal, hogy úgy tartozhatsz hozzánk, hogy közben a pokolba kívánsz minket. És ezzel mélységesen vérig sérted azokat, akik veled ellentétben a lelküket kiteszik a közösségért. Halkan beszélek, de elég nagy indulatokkal. - Megbeszélted Duncannel, hogy majd besegítesz? Igen? Na, idefigyelj! Ha annyira jól tudtok kooperálni egymással, akkor alapítsatok egy külön falkát! Szóval vagy rövid időm belül azt látom, hogy mindketten beilleszkedtek, vagy kezdeményezem Castornál, hogy rúgjon ki titeket a falkából. Ezt megbeszélheted a volt főtestőr úrral is. És nyugodtan szemberöhöghetsz most, hogy titeket úgyse fog kirúgni, az is csak azt bizonyítja, hogy nekem van igazam. Legszívesebben fognám, és elfenekelném, de csak szemtelenkedjen még egy kicsit, és meg is fog ez történni.
Nah úgy látom a hercegkisasszony tökéletesen félreérti a helyzetet. Nem hallgatom végig a fröcsögését, inkább a szavába vágok fáradt, de nyugodt hangszínben, ő meg gondol amit akar. - Nem tartozok neked beszámolóval sem az életemről, sem semmi másról. Ha a hatalmadat akarod gyakorolni, keress gyengébbet, aki hagyja, hogy kiéld rajta a perverziódat. Én köszönöm, nem kérek belőled. Sem a hisztidből. - mert mondjon amit akar, jelenleg ő az egyetlen itt aki hisztizik. Elő is vette a kedves természetét amint olyan választ kapott ami neki nem tetszik. Vagy nem viseli túl jól a visszautasítást, ami könnyen meglehet, vagy szándékosan arra játszik, hogy kigolyózzon a falkából. Egyszerű dolga lesz, hisz én magam sem érzem úgy hogy tagja lennék a vidám kis közösségnek. A következő monológ már mély barázdák jelennek meg a homlokomon. Honnan veszi azt, hogy én szívesen vagyok bármelyik falkában, vagy netán sajátot akarok? És ha nem ismer, hogy pofája így vagdalkozni, meg fenyegetni? Nah álljon már meg a menet... - Te ebből rendszert csinálsz, igaz-e? Ha már semmire nem mész önerőből, hát Castor nevével dobálózol, hátha az úgy már ér valamit? Na látod, ez a különbség közöttünk. Én egymagam is megállom a helyem, míg neked kell valaki a hátad mögé, hogy meg merj szólalni. Te vagy szánalmas, Patrisha. Nem én.
Egy ideig némán állok vele szemben, és csak nézek rá szúrós szemmel. De megtépném most! De egyszerűen már most annyira megvetem, hogy nem akarnék hozzáérni. - Hogy én nem állok meg a saját lábamon? Tényleg azt hiszed, hogy félelemből foglalkozom a hotel ügyeivel napi 16-18 órában? Jellemző a saját kis önző világodra, hogy fel sem tételezed, hogy valaki másokért is cselekedhet. Azért csatlakoztam egy falkához újfent, mert úgy gondoltam, hogy amit a másikban megtanultam bétaként, annak máshol is hasznát veszik, és hiba lenne elpazarolni. Nem elismerésért tettem, vagy jutalomért, hanem mert úgy véltem, hogy így helyes. De még ha vártam is volna valamit cserébe, nekem bőven elég jutalom Castor szerelme. Egy olyan kincs, amit nem reméltem, de a végletekig megbecsülöm, ha már nekem jutott. De azt hiszem ezek a szavak neked túlságosan magasztosak, nem érsz fel eddig. Önző kis dog vagy, Tara! Ha nem okoznék vele fájdalmat Castornak, talán itt helyben kinyírnám ... Az ilyen nem való egy falka közelébe. Csak a baj van vele.
Azért csatlakozott volna, hogy máshol is hasznosíthassák a tudását?! Nah ezt se hallottam még. Esküszöm, ha nem lennék ilyen fáradt, még ki is röhögném. A barázdák viszont kisimulnak a homlokomon. Nincs itt miért dühbe gurulni. Csak vagdalkozik, tényeket úgy sem tud felállítani. Hisz ahhoz ismernie kéne azt amiről állítja. Nem tud ez semmit. A fene se tudja miért állok le egyáltalán beszélni vele. -Hát persze, hogy ezért csatlakoztál... A döntésnek semmi köze nincs ahhoz, hogy a vérfarkaslét többnyire szívás egyedül, hogy az alfa ágya megfelelő anyagi hátteret is biztosít számodra, hogy mániákusan akarsz irányítani másokat, és hogy nem tudod elviselni, ha nem te vagy a legjobb, "aranyba foglalt" farkas, vagy ha ezt nem ismerik el. Nem önzetlenül cselekedsz, akármennyire is szeretnéd ezt a látszatot kelteni. És még mielőtt meg akarnál cáfolni, csak gondolj vissza arra, hogyan kezdtünk, és most hol tartunk. Kaptál egy nemet, erre én vagyok a szánalmas, meg az önző dög... Akkor most miről beszélünk? Olyan nyugodt hangon beszélek vele, ami még engem is elképeszt. Még a gyomrom is émelyegni kezd tőle, és a legszívesebben már faképnél hagytam volna. Csakhogy nem én fogok előbb távozni innen. - Nah menj. Váltsd be az ígéreted, rúgass ki a falkából.
Ha eddig csak megvetettem, most egyenes gyűlölöm ezt a szukát. Közelebb lépek, és az arcába sziszegem a mondandómat. - Hogy hol kezdtük? Ott kezdtük, hogy ez a poszt a tiéd volt. Te voltál a béta. Semmit nem kellett érte tenned, az öledbe hullott, Castor megelőlegezte a bizalmat neked. De amikor én megérkeztem, és csatlakoztam a falkához, mint egy egyszerű senki, akkor Castor azt mondta, mindent magamnak kell elérnem, ő nem ad semmi rangot nekem. De aztán mégis hozzám fordult a gondjaival, rám terhelte a falka bajait, és tette ezt akkor, amikor még te voltál hivatalosan a helyettese. És én megkérdeztem, mért teszi. Azt mondta, azért mert gyenge vagy, és nem terhelhet rád semmit. Te, drágám, kudarcot vallottál, én pedig megálltam a helyem. Ennyit erről a nagy életrevalóságról. A saját apád is csalódott benned, csak túlontúl szeret, hogy a szemedbe mondja. Te meg azzal hálálod ezt meg, hogy tojsz a fejére magasról. Azt hiszed magma miatt vagyok itt? Bassz@s, amit ignorálsz, az Cator falkája nem az enyém! S most, hogy elmondtam, amit akartam, megkapja a magáét. Cska megbillentem a fejem, ha már ilyen közel van az övéhez, és teljes erőből lefejelem. Szándékom szerint a homlokom találkozik az ő orrával, szóval neki fog jobban fájni. Aztán sarkon fordulok és otthagyom.
Ez a béta poszt már övön aluli volt. Ne keverjük össze a Chicagói százas nagyságrendű falkát ezzel a maroknyi csapattal. Elbuktam? Igen! De nem azért, mert nem foglalkoztam a falkával, hanem mert amikor Castor megőrült, nem álltam mellé a tébolyban, hanem megpróbáltam megfékezni őt. Ami szintén ki lett forgatva, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem számít. Az számít, hogy amikor én voltam béta, több felé kellett szakadnom. A falka "selejtje", ahogy a többiek mondják, hozzám jött panaszkodni az alfára, és az irányítási készségeire, míg a díjnyertesek, akik most is itt vannak, az utazást tervezgették velem/előttem. Annak ellenére is álltam mindkét oldalon a sarat, hogy az én repjegyemet senki nem lobogtatta az orrom előtt. Hát ennek a szukának mi dolga van itt? Ő engem ne becsméreljen, mikor a lelkemet kitettem egytől egyig mindenkiért, és volt elég vér a pucámban szembe szállni az alfával, nem csak az egóját csiszoltam. Az ütésre számítottam már akkor amikor közelebb lépett. Míg beszélt, nem hátráltam, hisz az annak a jele, hogy van félni valóm tőle, és amúgy is meg akartam várni, hogy ő lépjen előbb. Hát megtette, én meg elhajolok a közelgő szőke ciklon fej elől, de ha már volt elég bájos ahhoz, hogy kezdeményezzen, én sem leszek rest, amint kiegyenesedik, ráküldök visszakézből egy jobb fonák pofont. Kihasználom a vérvonalamra oly jellemző gyorsaságot is, aztán vagy hárítja, vagy nem. Szóban ehhez nem fűzök semmit. Sikerült megint olyan dologba tenyerelnie velem kapcsolatban, amiről alapjáraton halvány milkalila fogalma sincs. Ehhez csak gratulálni tudnék, ahhoz meg nem kellenek szavak.
Elhúzódott a fejelés elől, de ez már engem nem érint igazán, az sem, hogy felém kap, az ütése a tarkómat súrolja, hiszen azonnal hátat fordítottam neki, és eltávolodtam. Nem is lassítok, megyek kifelé az útvesztőből, csak a jobb kezemet lendítem hátra, és a középső ujjammal felfelé mutatva fejezem ki a véleményemet. A szavak nála nem hatásosak, ha pedig tettlegességet viszonozza, akkor meg kéne ölnöm, de ezt Castorra való tekintettel nem teszem meg. De ha még egyszer az utamba kerül, akkor véresre verem, és félholtan dobom le Castor elé, aztán azt csinálnak egymással, amit akarnak. De addig, nekem ez a nő tovább nem létezik.
Amikor beint a szuka, emlékeztetnem kell magam a fogadalmamra, miszerint többet falkaügy miatt nem verekedek. Ha elverem, az a baj, ha ő ver el akkor az megint olyan tök nagy rendben lesz, mint amikor Raffaello tépett szét. Pedig olyan szívesen leszakítanám azt a kezét amelyikkel beintett, aztán lenyomnám a torkán, hogy megfulladjon... Nem ér annyit az egész nő, mint a tortúra ami utána jönne, így jobbára csak ökölbe szorult kezekkel nézem hogyan távolodik. Így állok amíg el nem kezd forogni a gyomrom, aztán már én is a távozás mellett voksolok. Ettől a kis vitától én a következő néhány órában úgy fogok aludni mint a tej. Vagy hogy szokás ezt mondani. Aztán este mehetek vissza Upperbe. Hálás vagyok a munkahelyemért, mert most, hogy az ottani teendőkre gondolok, már elszállt az a pillanatnyi haragom, és már a gyomrom sem émelyeg. Megjegyzés későbbre: a szállodából vagy ismeretlen számokról érkező hívásokat elutasítani... Ezen még fáradtan elmosolygok, aztán többé már nem is gondolok rá.
Ez a Fairbanks rohadt hideg! Na, nem mintha marhára meghatna, csak ténymegállapítás. Egy hét alatt még nem volt időm megszokni, és ugyan nem furcsállom az időjárás eme gigászi vívmányát, mint a fagyos levegő, de nem fogok vele egyhamar lepacsizni. Mindettől függetlenül úgy terveztem, körbe járom a várost, és mivel jobb dolgom nem akadt ezért el is mászkáltam mindenfelé. Estére sikerült annyira elkavarodnom, hogy tényleg nem tudtam hol vagyok, noha azzal gond nem volt, hogy az orromig se láttam, mit nekem sötétség, a legjobb barátom. De csessze meg, arról nem volt szó, hogy kikötök ebbe a bozótos susnyásba! Lassan lépegettem, olykor elmerengve valami baromságon, hogyha Kat itt lenne, biztos valami őrültséggel rukkolna elő, és még azt is eltudom képzelni, hogy jobb híján, bogarakat kezdene tudományosan feltárni. Bár, az is megeshet, hogy már megtért, és ő lett Szűz Mária kettő pont nullás verziója! Áhh, ez kizárt... - a gondolatnak pedig jócskán adva löketet megráztam a fejem, és valami iszonyat elb@szott röhögést is imitáltam mellé. De hamar félbe szakadt. Éppen az egyik útvesztő "folyosóról" fordultam át a másikba, mikor beindultak a jelzők a fejemben, szirénázva csapva hangzavart bennem. Felemeltem az orromat és olyan mélyen szívtam be a nőstény szagát, mintha csak a képembe tartanék egy adag speed-et. ~ Csodás álmok jönnek... Izgalmas éjszakám lesz. ~ és még a szám szélét is megnyaltam, sötét íriszeimben sátáni tűz lobbant fel. Nem tudtam ki az, nem is érdekelt, de követtem az illatfelhőt, ami úgy rántott magával, mintha csak két marokkal szorítana karjai közé, fojtón. Gyorsult volt a tempóm, de mégis hangtalan. Vagyis majdnem. Ez az átkozott, idehányt tuja belekapaszkodott a kabátomba! ~ Szívd már le magad, te mezei muskátli! ~ robbantam el csak magamban, miközben egyetlen mozdulattal téptem ki a bokrot a helyéből, és vágtam a földhöz. Nem foglalkoztam vele, hogy az idegen nőstény megérzett-e, vagy most meghallott-e, ahogy élet-halál harcot vívtam a tujával! Azonmód indultam tovább, és néhány elporladó percet követően, a következő kanyarban szembe találtam magam vele. Ő a másik végében volt, mégis szinte kivehetően láttam alakzatának rajzolatát. Ajkaimra ravasz, eltorzult vigyor siklott fel, amint határozottan megindultam felé, a lehető legerőteljesebben törve be elméje kapuját, amennyire csak tudtam. Fiatal még... Ezt enélkül is éreztem... Közvetlen előtte álltam meg, ha tovább ment, vagy megpróbált elpucolni, akkor is elkaptam, és fölé magasodtam. Még az is megeshet, hogy a mellkasommal meglöktem, nem erre figyeltem... Egyelőre nem nyúltam hozzá, de ami késik az jön! Elég hamar, ami azt illeti... Nem szólaltam meg, csupán márványosan tapasztottam lélektükreibe az enyémet... Vártam a hiszti rohamot, a beszólást, akármit, amit ilyen helyzetben produkálnak.
Hideg van, de ez most jó. Ez most kell! Túl sok a fennforgás, az újdonság köröttem és a hűvös idő józanítón hat elmémre. Nem tudom, hogy keveredtem már ide, őszintén megvallva csak sétáltam és... megtetszett. Kezeimet hófehér, kapucnis kabátom zsebébe rejtem, ahogy sétálok az útvesztőben hol erre, hol arra. Kedvem lenne letesztelni, vajon ha mindig jobbra tartok, ahogy a városi legenda tartja, tényleg kijutok e. Gyerekes egy dolog ilyesmivel törődni, mégis ezerszer jobban lázba hozott most ez, mint a holnapi látogatásom a kórházban, a falkám tagjainak viszont látása és az, hogy eldöntsem, mit is kívánok kezdeni magammal az itt fennálló helyzet közepén. Lőporos hordó tetejére keveredtem, melynek már csak szikra kell, hogy robbanjon, elborítva és magával sodorva mindent, mindenkit. Itt még az is sérülni fog, aki csak nézelődne. És pont ez a szép benne, azt hiszem... Ahogy lépek, talpam alatt halkan reccsen egy elszáradt ág, s a kavicsok jellegzetes nesze töri meg a csendet, ahogy cipőm talpával érintkeznek. Ekkor még nem, de a következő kanyar után már érzem, hogy valaki közeledik. Az érzékeim most sem hagynak cserben így az elágazás bal oldali járata felé kapom a fejem. A sötétben egy alak bontakozik ki - széles vállai, megtermett alakja egyre kivehetőbb, ahogy közeledik. Én meg csak állok, mint akinek földbe gyökeredzett a lába. Ő nem láthatja, de mindezen látszat ellenére mégis negédes, apró mosoly suhan át képemen a sötétben, mikor azt látom, hogy valamivel nagyon küzd. Átlagember nem nő ekkorára, hacsak nem szed valami "tápot" plusszban, na meg, úgy jön felém, mint valami felajzott dúvad... Most meg kellene ijednem? ~ Vaddisznót vacsoráztál, hogy nem bírsz magaddal? ~ üzentem felé gondolatban, szinte már majdhogynem cinikusan, nevetve. Ellépnék, kacérkodva a gondolattal, hogy esetleg elszórakozok vele és becsalom a labirintus sűrűjébe, mint macit szokás a málnásba... erre elcsípi karom és határozottan fordít maga felé. Hát... jó. Te akartad. Tekintetem dacosan, a maga semmitmondó fagyosságával állja a másikét, miközben igyekszem érzelmeim rejtve tartani előle. Az adrenalin pumpál, hívón lüktet az eremben és felpörget. Fuss és játssz vele, mint macska tenné az egérrel! Hisz látod, mennyire rád van állva... Jah, látom. Ehhez még különlegesnek sem kell lenni, egyszerűen kiül a tekintetébe, hogy nem a hazautat keresi. ~ Neked nem tanították meg, hogy udvariatlanság kérdezés nélkül belemászni egy hölgy aurájába? ~ firtatom szótlanul, finoman de határozottan kiszabadítva karomat az övé szorításából.
Élesre vágták a nyelvét, az már egyszer biztos. Ja, hogy mókás kedvedben vagy angyalom? Szóljál... Nem vertem magam a földhöz a beszólást követően, sőt még inkább dobott rajtam a dolog. Lehet így is, nem muszáj jó pofizni, szeretem, ha élve kínálják fel magukat. Amint odaérek nincs mese, egész testemmel elállom az útját, amint ráfogok a csuklójára. Ohh, nem. Nem mész sehova... Ha már ilyen szép estét b@szott elém a jó isten, biztos, hogy meg fogom neki hálálni. Mondjuk a pici lány vérével... De majd még eldöntöm. Engedtem, hogy kirántsa a kezét a markom szorításából, és néhány lélegzetvételnyi másodpercig még mindig dermedten magasodtam előtte. Végül a fejemet kissé eldöntöttem jobbra, állkapcsom megfeszült. Közvetlenül mellette szaladt el a lendülő karom, kitépve a helyéből egy bokrot, és elhajítottam, miközben nem emeltem el róla a tekintetemet. Talán lefoglalta a jelenet, de sok időt nem hagytam rá... Erősen ráfogtam a kis kabátjára, szemrebbenés nélkül, rezzenéstelenül, és a tuja helyére löktem, teljesen elzárva őt immár. - Ha nagyon vered a nyálad kis cicám, akkor megnézhetjük mit bírok. - nem fogok holmi gondolatátvitelt erőltetni, a hangom érce mindig is tetszetősebb volt. Már amikor egyáltalán használtam. Bármit is akart tenni, próbáltam hárítani, elkapva újfent a csuklóját, ám ezúttal olyan erősen rászorítottam, hogy még csak kapálózni se akarjon vele. - Szerinted mennyire érdekel a pszicho-blablád? Ameddig nem rajzolod magad köré piros zsírkrétával, a mega nagy aurádat, addig dobálózhatsz vele. - és ennek örömére még jobban bele másztam a személyes terébe, egész közelről fúrva íriszeimet az övébe. Pontosan tudtam, hogy nem lenne sok esélye ellenem, úgy meg nem izgi, így próbáltam kicsit hergelni, húzni a kis fejét. Egyik kezemmel a csuklóját tartottam míg a másikkal az állára fogtam, ami azt illeti elég erőszakosan. Hol érdekelt engem, hogy nőből van? Ha egy ezer éves műemlék lenne is átmennék rajta. Hölgy... - Látod, ha csöndben maradsz, most nem tartanál itt. Csss... Olyan kár lenne a két szép kis szemedért... - érdesen húztam végig ujjamat arca élén, majd egy határozott mozdulattal elengedtem őt, de nem hátráltam el. Semmi móka nincs abban, ha helyből összetöröm a csontjait, úgy izgalmas, ha kicsit eljátszadozom vele... Komoly voltam, egy percre se rezdültem meg, szinte már elborult képet vágva vizslattam őt végig újra és újra, mintha élve akarnám ketté tépni... Bár, akár azt is gondolhatta, hogy most azonnal meg is akarom erőszakolni... Hmmm... Nem is olyan rossz ötlet. Még fenntartom eshetőségnek. Nem mozdultam, csak vártam a reakcióját, hihetetlen egyébként, hogy sok nőstény milyen elvadult tud lenni ilyen helyzetben... Kész gyönyör!
Élve? Kínálni? Bocs, haver, de akármilyen hízelgő a főfogás, vagy a desszert szerepe, kihagynám. Ma mindenképpen. Kellett még ez az őstulok nekem... A "pici lány"-t pedig kikérem magamnak - a magam 175 centijével teljesen átlagosnak számítok, talán erősebb csontozatom az, ami inkább kitűnik. Nem én vagyok kicsi, hanem ez a pasas egy benga nagy állat. Állom a tekintetét, szinte meg se rebben pillantásom, ahogy a karja mellettem nyúl el. Pusztán szőke tincseimet libbenti meg a hirtelen mozdulat szele. Áhá, szóval így udvarolsz! Bocs, de nem jön be. El is lépnék mellette, erre megragad és a bokrok közé taszajt. Megvetem a lábam, biztosan állok, szavaira pedig más esetben elvigyorodnék és negédesen visszadobnám a labdát, de őszintén szólva nem tudott eddig meggyőzni a másik, hogy megérdemelné. Untat a fajtája... Sajnos volt már szerencsém párhoz, és lám, azért Fairbanks sem a világ vége, itt is megteremnek a gyökerek! Térnék ki előle újfent, de elcsípi a csuklómat. Fel nem szisszenek - keményebb fából faragtak jóval ennél - de állkapcsom érezhetően megfeszül. - Bocsáss meg, hogy untatlak, Mr. ... áh, mindegy, nálad a bemutatkozás is luxus. - szemeim összeszűkülnek, s vizsgálón, firtatón állják egészen közelről a másik pillantását. Testünk olyan közel van egymáshoz, hogy szinte sajátomnak érzem a szíve heves, feldúlt ritmusát. Hangom mégis nyugodtan, halkan cseng, mint valami hideg fuvallat az éjszakában. Szinte várná az ember, hogy dér telepszik köröttünk a tujákra. Ha tudnám kezelni a mágiát, egyáltalán konyítanék hozzá bármit is, isten bizony, hozzádobnám ezt az effektet a dologhoz! Elfordítanám arcom, de ekkor meg másik kezével állam után kap és erőszakosan fordítja maga felé. Kicsit meg is emeli, én pedig kénytelen-kelletlen, dacos pillantással és összeszorított fogakkal tűröm mindezt. Szavait hallva kedvem lenne szemen köpni, érintésére fintor suhant át képemen. Elkövette azt a hibát, hogy elengedett. Máris kapásból több tervem volt kikerülni a kelepcéjéből, mégsem mozdultam, csak finoman köröztem azzal csuklómmal párat, amit olyan nagyon szorongatott. - És most mi lesz, nagyokos? Elengedsz, körbekergetsz párszor a sövény közt és újra elkapsz? - vonom fel a szemöldökömet, mert igazából, ha akart volna bármit is komolyan, mindenféle játszadozás nélkül, rég meg lett volna az esélye rá, hogy megszerezze. Nem, neki volt egy terve. Vagy séma, ha úgy jobban tetszik. És ami a legjobb: nekem több is volt ellene.
Érdekes... Semmi hiszti, semmi idegbeteg kirohanás, támadás... Hmmm. Most vagy a "ha hagyja magát, előbb szabadul" elvet alkalmazza, vagy szimplán nem százas. Nekem hulla mindegy, ami azt illeti. Szigorú pillantással mértem végig, jobban mondva inkább csak a szemére összpontosítottam. Ne már, hogy elrontja a játékom! Csúnya, csúnya dolog! Azért éreztem rajta némi viszolygást, és ez némileg növelte bennem az elégedettség egy fonalát. De most... Mért nem játszik velem? Grrr... Mocsok húzás... Mindenesetre én nem hagytam alább a magam szórakoztatását, és ugyan felfogtam a szavait, még nem méltattam válaszra. Úgy álltam előtte, mint egy megkövült felhőkarcoló, mikor hirtelen ötlettől vezérelve ismét rámarkoltam a karjára, és magamnak háttal fordítva szorítottam meg vállát, hogy a lehető legjobban simuljon a mellkasomhoz. Egész alkarom átcikázott nyakának íve alatt, ahogy azzal fejét kissé hátra tartva hajoltam a füléhez. Igazán szép látvány lenne, ha most letépném, de áhh... Hát nem akar hergelni! Úgy meg nem izgi... - Elárulom, ha jó kislány leszel... - csúsztattam fel ujjaimat az állára, hogy arcát erőteljesen tartva tudjam elsuttogni a szavakat. - Ha már ennyire érdeklődsz. - vágtam egy cinkos mosolyt, amint beleszagoltam a hajába, hátha kellően irritálom már. Az illata meglepő mód finoman szivárgott az orromba, pedig azért ez ritkán szokott meghatni. Most sem hat meg. De azért, meg kellett jegyeznem... Nem mindennapi, hogy én erre felfigyelek. - Egyébként, ha van kedved részemről fogócskázhatunk. Csípem, ha önként felajánlják magukat prédának. - engedtem el újra, ellépve egyet hátra, ravasz, sejtelmes vigyorral arcomon. Nos, mivel elég eltérően viselkedik, mint az átlag felhozatal, így már mégsem annyira kívánatos, hogy a vérét ontsam... Megér egy misét. De szabad játszani a mézesmadzaggal, nem? - De, ha elkaplak, ne sírj a szép kabátod miatt, hogy összekoszolódik... Biztos, jól fog állni a bíborvörös. - szemeimben lángra lobbant a vadság tüze, noha egyelőre teljesen ártalmatlanul. Már nem volt ínyemre, csak úgy darabokra tépni... Pedig, milyen szép látvány lenne! Ötletem lett volna, számos és számtalan... Egyetlen pillanat alatt véget vethettem volna az életének, pláne, hogy ilyen stílust vett fel. Nem becsültem alá, csak tisztában voltam önmagammal... Mégis most valami más kezdett bennem életre kelni. Lassan léptem újra felé, határozottan hátráltatásra intve őt, különben beleroncsolok egész testemmel. Amennyiben így tett, de ha nem, akkor is visszatessékeltem a kitépett susnyás helyére, és csupán arasznyiról mélyesztettem pillantásomat az övébe. A sötétlő éjszakában felcsillant a szemembe szikrázó íriszek fénye, az életre kelő hideg szellő pedig jótékonyan táncolt körbe mindkettőnket. Olyan kib@szott romantikus, hogy mindjárt eret is vágok... - Nem tudom eldönteni, hogy bolond vagy-e, vagy túlságosan merész. - nem voltam szívbajos, abban a pillanatban, hogy elejtettem a szavakat, máris ráfogtam a kabátjára, és ketté téptem rajta. Provokáltam, igen... És a legkevésbé se tanúsítottam sajnálatot a fehér textil miatt, ami a földre rogyott... Na, most már lesz hiszti? Mrrr...
Kezdőlap
//
