Gina rövid válasza tömör volt, határozott és kérlelhetetlen. A kubai nem értette, miért olyan fontos ezt így leszögezni, mikor egy közös gyakorlásra jöttek. Nem találta kardinális problémának a feladatok sorrendjét. Ezt a hideg, sőt rideg hanghordozást még szoknia kellett. Nem háborította fel, csak annyit értett meg, hogy ebben a nőben belül valami megsérült és szép nagy védőburkot épített aköré. Ezt látta már másnál is és többnyire igyekezett kiugrasztani a nyulat a bokorból, feldobni a hangulatot egy kis mosollyal, vidámsággal, nevetéssel. Eddig nem sok viszonzást kapott. Nem számított, ez a latin, temperamentumos, vidám alaptermészete nem hagyta el ennyitől. Gina minden előkészület nélkül nyilat rögzített a húrra és közölte, hogy elkezdődött a gyakorlás. Nem így mondta, de amit csinált és amit mondott, az egyértelműen modellezett egy helyzetet, ami az utcán is így történik. Nem tudni előre, majd kiderül és váratlanul érheti az Őrzőt. Duane nézte, hogy mit csinál, hova fog célozni, mikor még meg se beszélték, melyik fa lesz szimpatikus. Amikor rá irányult a nyíl, reflexből elfordult és közelebb ment a nőhöz, lehetőleg kerülve az íjat. Olyanról még nem hallott, hogy konkrétan agyonlőtte volna a társát a mongoloid. A reflex azonnal jött, aztán leesett a kubainak, hogy ez is a próba része lehet. A füle mellett szállt el a nyíl, a süvítő hang élesen vette be magát Duane hallójárataiba. Itt harc lesz, véres komolysággal, vicc nélkül. Ezt látta és a vigyora visszatért felváltva a figyelő-koncentráló arckifejezést, amit a menekülés közben vett fel. Duane éles helyzet esetén első körben nem az erőszakhoz folyamodott volna. Megpróbálta volna meggyőzni az illetőt, hogy erre nincs szükség és csak akkor jött volna a harc, ha nem tudnak megegyezni. Szemmel tartotta a nőt, amíg letette az íjat, hátha már rögtön próbálja fejberúgni. Ez esetben ballal a földre tenyerelt és a nő másik lábát, konkrétan a térdét célozta meg, hogy kiüsse egy jobbegyenessel. Amennyiben a kezdeményezés teljes egészében az övé volt, nem beszélt. Nem tudta volna komolyan előadni azt, amit egy utcai támadónál vagy vérfarkasnál kellene, nem sok színészi véna szorult belé. A kubai értette, hogy Gina úgy gondolja, itt ő dirigál, nem az ifjonc. Ezzel nem is volt problémája, csak még hitelesebb lett tőle a helyzet. A vigyort felváltotta a méregetés, a kézállás, a testtartás megfigyelése. Duane nem tette meg az első lépést, szándékosan maradt tétlen. Gina a jelek szerint számított a kezdeményezésre és a kubai nem akarta azt csinálni, amire az ellenfél számít. Az előbb a nyíl használatából már meg tudta állapítani, hogy a mongoloid balkezes vagy jobbkezes és most a kevésbé ügyesnek tűnő oldala felé indult, mintha meg akarná kerülni. A terve az volt, hogy amikor Gina követi a fordulásban, akkor a rögzítőlábat egy gyors rúgással kirúgja és elkapja a nő vállát, hogy a földre lökje.
/ 1. dobás: rúgás 1 - talál, erős rúgás 2 - talál, kis rúgás 3-6 - nem sikerül
2. dobás: lökés 1 - sikeres, erős lökés 2 - gyenge lökés 3-6 - nem sikerül /
Nincs kezdeményezés, ez nem az a játék. Az íjat csak leteszem, simán azzá varázsolva a mozdulatot, aminek látszik is, nem kell a kubainak attól tartani, hogy bármi baj éri közben. A szavaim azok, amikkel egyértelműsítem, hogy mit is akarok, vegye el a kulcsot, ha van hozzá mersze és közben lepjen meg valamivel. Ajánlom, hogy tegye, mert ha nem fogja, akkor nagyon kemény edzéseknek nézhet elébe. Mondjuk az is tény, hogy nem hiszek én ebben a nagy meglepetésben, hiszen elég ideje vagyok ahhoz a pályán, hogy zsigereimben legyen a harc, Duane fenekén pedig ott figyel a tojáshéj, ha harcos már, ha nem. Mindenesetre keményen, sziklaszilárd vonásokkal várom, hogy mit cselekszik, s közben minden idegszálammal felkészülök. Nem, nem vagyok izgatott. Még csak kíváncsi sem igazán. Talán azt sem tudom már, hogyan is kell azt. A kivárás jó játék, csak unalmassá tud válni. Nem sürgetem viszont, csak tekintetmben fedezheti fel a „mi lesz már, ennyit tudsz csak?” kezdetű provokációt. Elindul, fordulok, de megtartom magam. Sose hagyok támadási felületet, pláne nem egy ilyesmi szituációban. Nem vagyok tökéletes, de a semminél azért többet tudok ár a harcról, így talál, rúg, de nem vesztem el az egyensúlyomat, a lökése pedig pláne nem sikerül. A vállaimra maró kezébe kapok, hogy ott tartsam őt, ahol eddig volt, majd megindítom lábamat, áthelyezve a testsúlyomat. Térddel kívánok a lábai közé mászni, megkeresve a férfiak legérzékenyebb pontját. (Dobás: sikeresség – 4. „páros: siker”) Nem apellálok viszont arra, hogy összehúzza magét és vinnyogjon, mint egy kutya, mert remélem, hogy nem is teszi. A kezeit eleresztem, s igyekszem fellökni őt, vállainak támaszkodva. Remélhetőleg kizökkentettem annyira, hogy hanyatt tudjon esni, s ha ez így lesz (sikertelen dobás) akkor bizony a nyakára taposok. Nem nagyon, nem az a cél, hogy fájdalmat okozzak, csak az, hogy éreztessem vele: legyőzetett. Nem lököm viszont fel, így hátrébb szökkenek, helyet adva neki a támadásra. A beszédnek nem most jött el az ideje.
Duane óvatoskodott, mert nem ismerte még Gina harci stílusát. Akadhat olyan, aki képes íjjal a hátán egy jó kis fejberúgást kivitelezni, hogy amíg leteszi a fegyvert, addig az ellenfél már a fájdalommal küzdjön. In medias res, ahogy az irodalomórákon az imádott tanárnő tanította. Itt nem ez volt. Mindketten megváltak az ősi harci eszközöktől és még ősibb módszerrel próbálkoztak. Test a test ellen, semmi eszközhasználat. A fegyvert ugyebár el lehet ejteni, tönkremehet és utána marad a kéz és a láb, bár vérfarkasok elleni harcban ez se mindig mondható el. A közelmúltban is volt rá példa, hogy elszaladt a ló az egyikkel. Duane nem rögtön a zsebre célzott, hanem körmönfontabb módszerrel próbálkozott. A provokációkat nem szokta felvenni. Gina is csak egy változatlanul koncentráló, figyelő tekintetet láthatott. A kubai nem hagyta, hogy a büszkeségére hatva húzzák csőbe és indulatoktól fűtve hibázzon. Egy rúgást bevitt, de nem túl erőset. A nő pedig közben elkapta a kezét, amivel a férfi megfogta őt. Gyors volt és precíz, ahogy Duane-be kapaszkodva tökönrúgta. Arra a pontra nem igazán lehet gyúrni. Felvehet védőeszközt vagy a fájdalomküszöbét feltornászhatja, hogy ilyeneket is kibírjon, de a gyenge pont az gyenge pont. Duane arca grimaszba fordult a sikeres rúgástól és egy görnyedéssel válaszolt a teste a fájdalomra. Lökni akart, helyette ő kapott, mert úgy állt, hogy lehetővé tette a támadást. Gina se tudott épp belevinni annyi erőt a taszításba, hogy Duane a földön landoljon. A kubai most kettős taktikával próbálkozott. Mocskos hadviselés, de reális. A havannai utcákon mindent felhasználtak, amit lehetett. Amíg a nő hátraugrott, a kubai előredőlt, egyenest a földre és jobbjával abba belemarkolva az erdei talaj darabkáit és a közéjük kerülő, őszi színekben pompázó levelek egy részét próbált Gina arca felé dobni. Ha egy kis por megy a szemébe, az előnyt jelenthet és megzavarja a látásban. Rögtön a dobás után pedig megtámaszkodott a bal kezén és és páros lábbal nekiugrott a nő lábainak, hogy elkaszálja azokat.
/ 1. dobás: szemetelés 1 - sikeres, belemegy a szemébe 2 - a szemébe nem megy, csak megzavarja kicsit 3-6 - eredménytelen
2. dobás: rúgás 1 - talál, erős rúgás 2 - talál, kis rúgás 3-6 - nem sikerül /
Nem akartam én provokálni senkit, jelen helyzetben nem ez volt a módszerem. Volt rá precedens, hogy azt éreztem kifizetődőnek, de ez a szituáció nem kívánta meg a szóbeli vagy nonverbális provokálást. Csak vártam és figyeltem Duane reakcióit, s közben reagáltam is rájuk, illetve közbeavatkoztam egy hirtelen meglepetéssel, hogyha elérkezettnek láttam az idejét. A rúgás talál, a férfiak ilyen szinten elég kiszámítható gyenge ponttal rendelkeznek. Mondjuk az egy nagy tévhit, hogy a nőket nem érinti rosszul, hogyha a lábuk közé rúgnak. Fájdalmas, s bár nem annyira, mint egy férfinak – nem, mintha tudnám, s őszintén nem is akarom tudni, elég nekem a férfias jellem nem kell még az empátia is ilyen téren irányukba – ezt mondja a szakirodalom. Vagy a pletykanyelv. Jelen helyzetben teljesen lényegtelen. Lököm, de nem nagyon. Be nem vallanám semmi pénzért, hogy szerettem volna ennél precízebben is kivitelezni a mozdulatot, de így jött össze. A suhanc egészen jó ellenfélnek bizonyul. Nem gondoltam rá, hogy talaj megy a szemembe, s ha számítottam volna erre, akkor sem tudok sokkal másképpen reagálni. Van ahhoz elég időm, hogy valamennyire lehunyjam a szemeimet, de a szemhéjrésen így is behatol a mocsok. Hogyha nem lennék olyan vén már ebben a szakmában, amilyen, akkor most káromkodnék is, szigorúan angolul, mert kínaiul azt sosem teszem. Szerencsére a vakharc is tananyag a kiképzésen, így ahelyett, hogy vad szemdörzsölésbe kezdenék, hagyom, hogy égjen a szemem és könnyezni kezdjen, én magam pedig igyekszem más érzékszerveimre fókuszálni. Hallgatom az avar neszezését, a férfi mozdulatai nyomán születő zajokat, s úgy próbálom belőni, hogy merre is lehet és vajon mi az, amit csinálni akar. Lassan sikerül csak kipislognom szememből a port, s közben a rúgását sem kell védenem, mert nemes egyszerűséggel nem talál el. Kezemet nyújtom felé, mintha fel akarnám a földről segíteni, amolyan gratulációképpen. Egyelőre mást nem cselekszem, talán csak egy valamit. Elmosolyodom.
A férfiaknak bizony gyenge pontja a lágyék és nem is nagyon lehet rá gyúrni, legfeljebb beöltözni. Azért egy páncélozott alsógatya nem egy jó viselet a hétköznapokban. A pankrátoroknak, sportolóknak, harcba készülőknek megfelelhet, Duane ilyennel nem készült. Az utcán se így járkál és most reális harcot akart. Kapott is egy reális tökönrúgást a hölgytől, akinek ez a megnevezés erős túlzás lenne. Nem volt valami nőies jelenség ez a Gina. Sikerült teleszemetelnie a nő arcát és szemét, a mocskos utcai hadviselést alkalmazva. Időt nyert és egy rúgással próbálkozott, de az már nem jött össze. Elfeküdt a szétdobált, szétrúgott avaron, ahogy leérkezett. Szebben nem tudott most érkezni. Gina kéznyújtását rögtön trükknek gondolta. A tét a kulcs volt és mivel Duane még nem tartotta azt a kezében, nem tekinthette lezártnak a csatát. Ha trükk, hát legyen trükk, gondolta. Mindkét talpát a földre helyezte, mintha fel akarna állni. - Köszi! - mondta egy kedvesnek szánt mosollyal és két kézzel nyúlt a nő kinyújtott karja felé, látszólag elfogadva a segítséget. A terve az volt, hogy mikor megragadja a kezet, mindkét lábával elrugaszkodik a földről, a súlyával elrántva, húzva az ellenfelét és megpróbálva kirúgni a lábait, hátha most sikerül. Utána pedig rá kell tehénkedni egy fordulattal és kirántani a zsebéből a kulcsot. Ezt próbálta meg összehozni és igyekezett a lágyékfájdalomtól elvonatkoztatni. Nem volt egyszerű és sokszor ilyeneken múlik a lényeg.
/ 1. dobás: rúgás 1 - sikeres, kibillenti Gina-t 2 - kis rúgás, Gina megáll a lábán 3-6 - eredménytelen
Ha az 1. sikeres: 2. dobás: leterítés-kulcsszerzés 1 - sikerül ráfeküdni és kiszedni a kulcsot 2 - Duane ráhengeredik, de nincs meg a kulcs 3-6 - semmi nem sikerül /
Nem mondom, hogy nem néznék meg egy férfit sem páncélozott alsógatyában, de leginkább anélkül. Mondjuk itt Alaszkában elég rémes viselet lenne, lévén szó szerint fagyási sérüléseket lehetne szenvedni tőle. Ránőne az emberre, az is biztos. Mondjuk szerintem sikítva röhögtünk volna anno a sürgősségin egy ilyentől, s tiportuk volna egymást, hogy melyikünké legyen az eset. Az én kedvencem a törött hímvessző volt, amit aktus közben sikerült a tapasztalatlan csajszinak leamortizálni. Azon hetekig szakadtunk. De régen is volt már! Valóban nem vagyok a nők mintapéldánya, bár mindenem megvan, amivel egy nőnek rendelkeznie kell. Nyilván ez nem boldogítja a mogyorózúzott Duanet, s őszintén? Nem is szeretném, hogy boldog legyen, mert ez nem az a helyzet. Nos, a tehén szép és szent állat Indiában, de itt most igencsak nem szívlelendő, főleg mivel olyan cselekvéssel áll hasonlati összhangban, ami cseppet sincs ínyemre. Elismerően füttyentek, amint a ráhengeredést sikerre tudja vinni, s a kulcs után való sikertelen matatását egy karcos nevetéssel jutalmazom. - Öreg vagyok én már a te ízlésednek, de ha ez sem tántorít vissza, akkor se ezen a helyszínen kezdjük el a duhajkodást. – célzok arra, hogy minek is néz ki ez a rajtam fekszik és a zseben felé matat dolog. Vannak, akiket zavarba lehet hozni ezzel, s bár én nem vagyok egy tipikus évődő, azért tudok nő lenni, ha ilyen pimasz fortélyokról van szó. - Tessék! – adom a kezébe a kulcsot, majd azzal a lendülettel lököm is le magamról, nem kis erőt beletolva a mozdulatba, ugyanis azért a nyúl még mindig nem vitte el a vadászpuskát. - Van víz is a kocsiban, hozz két palackkal! – adom ki kedélyesen a parancsot, s miközben várom, hogy visszatérjen, leporolom magam. Kedvemre való volt ez a találkozás már eddig is. Kíváncsi vagyok mit tartogat még. Szeretem, ha egy harcos elszánt, s Duane láthatólag az.
Duane úgy érezte, nem sikerült megfelelő pontot eltalálni, az Őrző nő mégis felborult. Más értelemben talán már rég vette le férfi a lábairól, a hírek szerint nagyon rég, de most a szó szoros értelmében sikerült ezt megtenni. Gina borult, Duane gördült és nehezékként feküdt a nőn. Harcban nincs helye a finomkodásnak és az intimitás kerülésének. A nő is ugyanígy gondolta, ezt már a diótörő mutatvánnyal bebizonyította. A kubainak nagy elismerés volt az a füttyentés. Lehet, hogy nem kéne hinnie a híreszteléseknek és Gina mégse eszik embert elevenen. Kitelik tőle egy ilyen dícséretnek számító hanghatás. A nevetés már a helyzetnek és a fura harcba hengeredő technikának szólt. - Nyugi, nem az erényöved kulcsát keresem - vágott vissza a kubai a nagyhajúnak és ő is nevetett egyet. Duane nem jött zavarba, ismerte a különbséget helyzet és helyzet között. Bocsánatot se kért, mert harcban farkastörvények uralkodnak és úgy kell megtanulni, mintha most is az élete lenne a tét. Olyankor pedig nem szokás visszatáncolni a Lordok Házának illemtani formulái közé. Utcai harcmodor, kőkemény és kíméletlen. Még nem győzött, sőt le lett lökve úgy, hogy a kulcs még Gina-nál maradt. A nő talán megunta a harcot vagy elég volt neki egyetlen jó pillanat, amit értékelhet és tovább akart lépni. Aki ellébecolja a feladatokat, az örülhetne egy ilyennek. Potya ötös a vizsgán, véletlen találat a lottón. Duane-ben ez viszont hagyott egy kis űrt. Engedték nyerni és nem a saját erején múlt a győzelem, hanem az ellenfél kegyességén. Egy vérfarkas vagy más támadó ellen erre nem lehet alapozni. Nagyot kap, aki az ellenfél jóindulatára építi a harci technikáit. - Ezt most miért? Jobban örültem volna, ha addig püfölsz, amíg mozgok, amíg küzdeni tudok, amíg van erőm. Bevallom, fordítva nem sok esélyt látnék erre, de egy harcot végig kell csinálni, nem? Félbehagyni mi értelme van? Duane átvette a kulcsot, de bosszúsan (és lágyékfájósan) állt ott. Nem ment az autóhoz, nem hozott vizet se. Választ akart kapni, hogy mégis mi ez? Gina egész jókedvűnek tűnt. A kubai nem értette, mi olyan fenemód jó ebben. Viccnek tényleg megtette az utolsó mozdulat, de a nőt komolyabbnak gondolta. Ha mókázni akar, akkor Judy-val hemperegnek és a rúgások mellé becsúszik egy kis csikizés, dögönyözés is meg hasonlók, amiket a szerelmesek már megengedhetnek maguknak. Itt most értetlenül állt a történtek előtt és még csak le se porolta magát. Neki ez nyitva hagyott küzdelem volt.
- Megnyugtató! – replikázok, s még egy kis nevetést is megeresztek, hogy aztán belefulladjon a csalódottság keserű, mérgező ízébe. A kubai reakciója becsapja a közvetlenségem kapuját. - Íjászkodni jöttünk. – közlök csak ennyit, meglehetősen szárazon, tárgyilagosan. Nem vagyok hajlandó magyarázkodni, örüljön, hogy megkapta azt a kulcsot és lendüljön túl a problémán, mert eszi, nem eszi, nem kap mást. Sőt, már azt sem kapja, amit akar. Nem érdemli meg. Leporolom magam, kezemet nyújtom az autóm kulcsai után. - Felejtsd el a mai edzést, leszerepeltél Duane Alvarez! Add a kulcsom és menj amerre látsz! – adom parancsba, szinte csak odavakkantva a szavakat. Nem vagyok sértődött és mérges sem, csak előjött belőlem a szokásos foghegyről odalapátolt énem. És hogy miért? Mert ezt érdemli, ez jár annak, aki reklamál. A nyúl nem viszi a vadászpuskát, ami azt illeti. Várok, de nem sokat. Hogyha nem veszi a fáradtságot arra, hogy körülbelül fél percen belül a kezembe nyomja a kulcsot, akkor valóban megnézheti magát! De persze nem, nem úgy fogok cselekedni, ahogy elvárja. Ott még nem tartunk, hogy nekem egy kölyök diktáljon, márpedig egyenlőség ide vagy oda, Duane fenekén ott van a tojáshéj hozzám képest, szóval örölnék, hogyha tudná mihez tartsa magát.
A vidámságnak sajnos hamar vége szakadt, mert Gina-ból előtört a dac és a büszkeség. Eleinte még csak bejelentett, hogy nem, nem úgy lesz, ahogy Duane szeretné, aztán kész, lehúzta a rolót. A kubainak megfordult a fejében, hogy ezt se kell komolyan venni. Ha annyira felhúzta volna a nőt, az kikapta volna a kezéből a kulcsot. Most még egy reakciót vár. Persze, szívesség, hogy edzett eddig is a kubaival és érthető, ha ő érzi magát felül. Duane viszont nem kért nagy dolgot. Gondolt rá, hogy zsebrevágja a kulcsot és így kényszeríti ki a folytatást, de az erőviszonyok és az indulat miatt abból csak verés lenne, nem verekedés. A szavak mellett döntött és kezét előrenyújtva odaadta a kulcsot. - Tessék! Ha nem bírod tovább, akkor köszönöm, hogy eddig edzettél velem. Elfelejteni viszont nem fogom - mondta vigyorogva. Emlékezetes edzés marad. Tudta, hogy Gina nem erre gondolt, hanem hogy a folytatást felejtse el, ezt viszont oda kellett böknie. Cseppet se bánta meg, amit kért, csak azt bánta, amit kapott. Gina kezét-lábát figyelte, hogy nem készül-e újabb trükkel, mert ha igen, akkor kész volt elugrani és viszonozni, mondjuk egy távolabblökéssel, amit teljes erőből végez. A büszkesége nem volt alaptalan, sok tapasztalat volt mögötte. Ezt Duane értette és épp ezért nem is utálta meg egy ilyen reakció miatt. Nem hódolt be, nem utálta, elfogadta. Találkozott már elviselhetetlen emberekkel is és ez a nő egyáltalán nem volt olyan. Nehéz esetnek számított, de nem lehetetlennek. Szóval Duane várta a fejleményeket és egyetlen dolgot kérdezett még: - Akkor csak megsétáltattuk az íjainkat?
- Hogy nem bírom tovább? Villan tekintetem legalább olyan élesen, mint hangom, hogy aztán tompábbá váljon mondkettő, már-már unottá és fitymálóvá. - Túl nagy a szád, Duane és ez nem tetszik nekem. Majd akkor edzünk, ha megtanultad, hogy mikor kell befogd. Engem felesleges provokálni, ugyanis nem fog működni. Viszont a te fejlődésedet jócskán visszavetheti, hogyha elesel egy edzőtől a személyemben. Közlöm vele igen tárgyilagosan a véleményemet. Tulajdonképpen kicsit úgy beszélek, mintha egy lexikonból olvasnám, pont annyi érzelem is van a szavaim mögött. Valóban nem háborított fel azzal, amit mondott, s én sem az egomat akarom fitogtatni és fényezni azzal, amit közlök vele. Tényekről szólok, ahogyan ő is a maga nemében tényekkel ajándékozott meg. Ez már csak így megy mifelénk. - Szó sincs róla! Enyhülök meg kissé, s egy kacsintást is megeresztek magamnak, olybű tűnve, mintha csak meglágyultam volna. Egész kellemesek így a vonásaim, bár az igazat megvallva számomra sosem volt erény egy személyben, hogy kellemesek-e az arcának ívei vagy sem. Olyanok, amilyenek. Magamat sem ez alapján ítélem meg, mint ahogy másokat se el. - Igen hasznos, hogy elhoztuk őket, ugyanis maradnak itt. Mutatok egy helyre a fák között. Egy fa odva, mely tökéletes rejthelye lehet az íjaknak és a nyílvesszőknek is. [color=lime]- Holnap éjfélig. Világosban minden félszemű tud célozni. Ebben nincsen semmi élvezet. Közlöm vele kedélyesen azt, hogy az én malmomra hajtotta a vizet, ugyanis végül minden úgy lett, ahogy eredetileg elterveztem. Példastatuálásképp én fogom először elhelyezni az íjat a megfelelő helyen. Egyetlen dolgot sétáltattunk - gurultattunk igazából - csak és az a céltábla, mely a kocsimból nem került elő.
//Részemről itt zárnám, köszönöm szépen! Amennyiben újabb - időben frissebbre datált - edzésre lenne gusztusod, csak pmezz //
- Nem a kondidra értettem - mondta Duane elvigyorodva. Gina büszkesége volt az, ami bemondta az unalmast, ez egyértelműen kiderült. Lelkileg nem bírta, úgy tűnt a kubainak. A nőt nehéz volt elviselni ilyen körülményes természettel. Duane-nek nagy volt a szája, teljesen igaza volt. - Nem szoktam senkit provokálni, csak szeretem elmondani, amit gondolok. Sajnálom, hogy az egód nem engedi át mindezt... A kubai látta Gina-n, hogy köti az ebet a karóhoz és nem lehet meggyőzni. Most nem. Van más edző is, nem szerepelt a helytálló érvek között, hogy ha Gina-ról lecsúszik, akkor egyedül lesz, mint a kisujja. Szép is lenne, ha egy személyen múlna a fiatalok felzárkóztatása az Őrzőknél! Ettől persze nem becsülte le a nőt, nem legyintett, hogy akkor tudja, hova tegye a panaszkodását. Sajnálta, hogy így válnak el, nem ezt akarta. Kommunikálni akart volna, nem sikerült, a másik erre a fajta kommunikációra nem volt vevő. Kemény volt és érzéketlen, nem sértett, hanem flegma. Duane-t meglepte, hogy máris érkezett a folytatás. Itt mutatkozott meg, hogy Gina mindezt tanító szándékkal mondta és nem állhatta, hogy más akarjon irányítani. A nő akarta kezében tartani a gyeplőt. A kubai csak nézett rá, aztán az éjszakai lövészet gondolata felvillanyozta. Elvigyorodott és kezet rázott az ázsiaival. Egy nap alatt csak nem lopják el egy ilyen rejtekhelyről a felszerelést. - Á, értem már! Oké, oké, remek! Ezek után mindkét Őrző mehetett a dolgára, hogy következő éjszaka visszatérjen. Nehéz edzés lesz ez, mert a kubai máskor se fogja befogni a száját. Talán finomabb lesz egy kicsit, annyit még megtehet. Ugyanis értékelte, hogy foglalkoznak vele és a kompromisszumra se volt képtelen.
Jó-jó, talán nem kellett volna túlzásokba esnem és elhoznom az egyik stukit a sok közül, de mivel nőm nincs, ezért más kellék kell, akivel fényezhetem magam. Mégse vagyok egyedül. Fontosnak érzem magam. Mondjuk néhány perccel ezelőtt sikerült elbotlanom egy gyökérben (nem, nem Darrenben, olyan igaziban) és majdnem lábon lőttem magam. Ha sírtam is az ijedtségtől, könnyedén rá lehetne fogni arra, hogy a testemben lévő alkohol túlnyomása már hártyát növesztett a szemgolyóim elé. - Úgy ennék egy gyrost. Vöröslő fejjel szólaltam meg, némileg artikulálatlanul és rekedten, a nyakamon pedig elég rondán kiguvadt erekkel. Kellett néhány másodperc semmibe bámulás, hogy rájöjjek, hogy a picsába kerültem fel egy fára, bár azt nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy a térdhajlatomnál felakasztva lógjak lefelé, mint egy kiporolandó szőnyeg. A mély-filozofikus merengésem végére egy hümmentéssel kísért vállvonással teszek pontot, aztán a cuccaink felé bámulva realizálom, hogy ez a lógás annyira megterheli a vízháztartásomat, hogy kezdek tőle kiszáradni. Ráérős léptekkel indulnék meg egy újabb üveg sör felé, egy pislantással később viszont rongybabaként összezuhanva térek magamhoz. Mintha valamit elfelejtettem volna... - Még mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell, hogy a.) így akartam, b.) csak azért csináltam, hogy röhögj, c.)... áh, tudod mit? Nincs C! A kurva életbe... A vállam és a nyakam dörzsölgetve ülök fel, "djönölűszép" ágakból és levelekből szőtt koszorúval a hajamban és a ruhámon.
//Ez rövid lett, és szerintem a többi is az lesz. xD //
Asszem sikerült lebrunyálnom egy védett növényt. Legalábbis rémlik, mintha Victor egyszer elkalapált volna egy ilyennek a letépéséért, bár nekem most már egyik gaz olyan, mint a másik. Amúgy megjegyzés magamnak soha ne röhögjek ki hugyozás után valakit, aki majdnem lábon lövi magát, miközben én épp a sliccemmel vesződöm, túl fájdalmas. Hogy ő sírt-e vagy sem, azt nem tudom, de nekem heveny szem-ejakulációm lett. - Én valami mekis szemetet - nyöszörögtem komoly fájdalmakkal küszködve még egy darabig. - HéDrakula... Szólni akartam kicsit egybefolyó szavakkal, hogy szerintem le fog pottyanni és ami azt illeti én mindent megtettem, hogy a becsapódást valahogy elkerülje. Kinyújtottam mindkét karom és elindultam felé, hogy mint egy hercegnőt szépen elkapjak, csakhogy kicsit benéztem a dolgot. Két méterrel a kelleténél odébb álltam kapásra készen, de ad1: mire odaértem már rég lezuhant; ad2: rohadtul nem alatta álltam meg. Kellett még pár másodperc, mire felfogtam, hogy ez biza mellé ment. Azért megint kiröhögtem mert baszki, hogy lehet ilyen nyomorék módon földet érni? - Mássz föl még egyszer, most tutira elkaplak! - követeltem mellé térdelve - mert nem tudtam magamat megtartani guggolásban -, a vállát rázva, fel-felbukó nevetéssel. - Pedig reméltem, hogy eljutsz a D-ig. - Paskoltam meg a fejét, mint egy hülyegyereknek, mert az volt. - Vénusz születése - vihogtam a természet délceg fián, amíg valami ínycsiklandót nem hordott felém a szél. Összefutott a nyál a számban. - Élő gyros! - Felpattantam és majdnem nekilendültem a legközelebbi fának. Azt szerencsére kikerültem, de a bokrokat megtaláltam. - Jól vagyok! - integettem a nagyvilágba és hogy növeljem az esélyeimet, átváltoztam. Négylábon talán könnyebb felhajtani a vacsit, vagy éjfélit, vagy sebzett tököm tudja, hányórait. ~ Nehogy zajt csapj! ~ üzentem én, aki vaddisznó módjára csörtetett a cserjésben a park malacállománya felé.
//Nem baj. //
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Nem. Én vagyok Batman. Batmannek sokkal menőbb felszerelései vannak, már nem azért a két fillérért, és még ennyi év távlatból sem tudnám megtippelni, hogy a Batmobil vajon hány lóerős. De szeretem a lovakat, bár arra még sosem jöttem rá, hogyan gyömöszölik be őket a kocsik motorháztetője alá. Szeretnék úgy tenni, mintha nem fájna, ráadásul Darren még a frászt is hozza rám, ahogy mellém vetődik térdileg. Túl sok dolgot szeretnék mondani, de ilyen állapotban nem igazán vagyok képes jól rendszerezni a dolgokat. Azt hiszem, valami hülye megjegyzést akartam tenni a becélzási képességére és a világban kallódó ivadékai közti összefüggésre, de ahogy felnéztem az avarból, egészen más irányba kezdtek vágtázni a gondolataim. - Úgy néz ki, mintha fanszőr nőtt volna az orrod alá. Ebből a szögből meg aztán különösképp, és a következő kontextus, amibe kapaszkodni tudok, az Vénusz fanszőre. - Emlékszel még a mi időnkben? Minden nő szőrös volt. Vénusz is tuti szőrös volt. Csak manapság megy ez a nagy fazongyanta, ami szerintem minimum felér egy vallatással - ahogyan az is, hogy megpróbálok feltápászkodni a földről. Megmondom őszintén kissé nehezíti a dolgokat, hogy Darren nem volt rest az imént meglapogatni a fejem. Ideges mozdulattal fésülöm meg magam, csupán az ujjaimmal, miközben visszabotorkálok a piákhoz, és végre kibontom azt a kurva sört, amiért az előbb majdnem kitörtem a nyakamat. - Mi, mi, he? Hol? Török bevándorló? Kebab? HÉ, A KEBAB IS... jó lesz. Az elején-közepén még üvöltöttem, de aztán a csörtető vaddisznó lepisszegett, szóval én is elhalkultam. Mélyen beleszimatoltam a levegőbe, fordult egyet a Holdszemem, mert ez bizony kérem malac. Bár azt egyelőre nem tudom, hogy olyan malac, amelyiknek a gyomrában aranytallérok csörögnek, vagy olyan, amiből Pat a reggelit csinálja. - Teljesedik óhaj-sóhaj, nem cserélne más mackóval. Ettől fogva Billy és Csivit jó barátokként élnek itt. Motyogom az orrom alá, miközben kushadva aktatok a Darren által már rég megtisztított "ösvényen", mert a sör egyelőre jobban érdekel, mint a coca. Minden esetre ezzel jelzem - már ha hallja - , hogy hajlandó leszek nem zajt csapni. Egy ideig. Oltári, oroszlánüvöltéssel is versenyre kelő böfögéssel rázom fel hirtelen az erdő fáink kotló tyúkokat, ijedtemben még az üveget is elhajítom. Javítsunk a helyzeten, tűnjön ez csatakiáltásnak, a háború kezdetének: a lábaimat (majdnem s szerint) nyakba kapva kezdek el rohanni magam is, szerintem simán elhúzok még Darren mellett is, ha nem vágtat mind a háromszáz évének sebességével. Minden (még működő) érzékemmel a malackát keresem, idő közben már megint a fegyverrel hadonászok és el is sütöm néhányszor, aztán elhajítom a búsba, és geronimó felkiáltással próbálok rávetődni a disznóra. - Gyere röfi megyünk haza! - ez lett végül is a geronimóból, a landolásom pedig meglepően pontosra sikeredik. A malac hátára érkezem, de könnyedény kicsúszik az ölelésemből, hogy egy hirtelen mozdulattal ugorjon meg és rúgjon pofán a hátsó patáival. Elkezdek sírni. Hisztizni. - Miért csinálta ezt? - követelem artikulátlan üvöltéssel a válaszokat az udvariatlan disznó kapcsán - Miért nem jött vissza velünk? MIÉRT CÉLZOTT AZ ARCOMRA A FEGYVERÉVEL? Ahogy hallom az esetlegesen közeledő Darrent, nem vagyok rest néhány lelkesítő, buzdító, sebesülten-szerelmes jó szóval noszogatni. - Darren? Darren, azonnal öld meg! Bosszulj meg, ne nézz vissza, csak hagyj itt, rohanj!!! És ha rohan, úgy nekem már csak át kell látnom némileg az orrvérzésen, hogy újra nagy serényen és kapálózva rohanjak magam is. Mert ez már becsületbeli ügy. Ilyen rondán visszautasítani egy meghívást! Ha Pat ezt látta volna... Nos, ja. Tuti a coca pártját fogná.
- Neked hiányzik a szőr? - pislogtam nagyokat. - Én tök jól elvagyok nélküle, legalább nem tudsz belefulladni nyalakodás közben. Nem rossz halál mondjuk, főleg neked. - Hogy miért neki, és nem nekem, azt nem tudom. Lehet belőle előbb kinéznék az iménti eset után egy fanszőrzetbe fulladásos halált, mint magamból. - Értem nagyobb kár lenne. - Szerénységem határtalan. Aztán észre vettem, hogy lehet ettől elszontyolodott és sebesen igyekeztem megvigasztalni, a vállát lapogatva. - Jaj, azért ne fossál! Ha azt hiszed, hogy senkit nem érdekel élsz-e vagy meghalsz, próbálj meg elmaradni a csekkek befizetésével... Pat előbb elpicsázná mondjuk, mint a behajtók, de legalább megtudja, kiknek számít igazán. A hatóságoknak. Nekik minden koszlott élet fontos és ez tök megható! Ahogyan a vacsora felbukkanása is. Annyira meghatott, hogy puff alakot váltottam és már robogtam is utána, már amennyire illuminált állapotom lehetővé tette. Meghagytam Henrynek, hogy ne zajongjon már, úgy, hogy én se voltam halk, de persze túl kellett tennie rajtam! Rivaldahiányos kis fasz. Pedig egyke Kölyök! ~ Mi van a KEBLEBABBAL? ~ üvöltöttem vissza gondolatban, tökéletesn félreértve a kebabot. A lényeg az lett volna, hogy arra nézek, amerre nyargalok, nem pedig vissza Henry felé. Úg ytalán megúsztam volna, hogy felkenődjek az egyik fa törzsére. Úgy néztett ki az egész, mintha egy bazi nagy hógolyót neki nyestek volna. Miért nem tudott félreugrani? Vagy én átrepülni, ha már beceneveim sorába belépett a Csivit. ~ Komolyan nem tudtál jobbat kitalálni? Ez tök gáz. ~ Menten elsírom magam! És erre csak rátesz egy lapáttal, hogy Seggrészeg Őrmester elvágtatott mellettem kritikán aluli mozgáskoordinációval. Ő bezzeg nem taknyolt el, bassza meg! És asszimilálódni is tud. Ez nem fair, én is akarok asszimilációs ordenáré böfögést! Csodálom, hogy a malcaok nem visítottá egyből neki, hogy "MAMIII!!!!" Összemerem magam végre, hogy utána nyargaljak, össze-összeakadó lábbakal, mert basszus, én is akarok malacot! Elsül a fegyver, repül a pisztoly, kinek kell az már? Annak örülök, hoyg nem lőtt vele seggbe. Nem tudom, hogyan kivitelezhette volna, amikor én rohantam utána, de jelenleg semmit sem tartottam lehetetlennek. Főleg nem ezt. ~ Miért van az, hogy ezek a mai fiatalok állandóan rohannak előre, mikor ott van előttük a fal? HENRY! Hallod?! Ott a balfaszság-falad, nem fog sikerülni! - A saját hülyeségem falát láttam, azt. De az "átok" megfogant és a malac visítva iszkolt el, miközben nem volt rest pofán rúgni a hímet. Szeretném alaposan kiröhögni, de az újsütetű DramaQueen nem hagyja. ~ Nem, senkit sem hagyunk hátra! ~ Törkt elő belőlem a nem-létező háborús hős. ~ Gyere, pattanj a háttamra, Billy! Együtt kapjuk el, vagy sehogy. ~ És ha hallgat rám a és szőröm tépve próbál felkecmeregni, én folytatom közben a nagymonológom. ~ Lehet, hogy néha ideges vagyok és kiborulok, de basszus, lány vagyok. És van bennem csajos összetartás érzet, meg menszesz-empátia, ezért értelek meg téged is, csajszi! Puncik egységben! Jó szőrösek, szóval a szőrhiánya is megoldva. Suhanunk az éjszakában, Bőzsi izéBilly ás hűséges hátas Fel(e)sége, Vénusz haja és faszőre lobog a szélben, a Hold meg legszívesebben leesne tőlünk az égről. A következő támadás félre megy, mert még mindig rohadtul nem tudom bemérni, mikor ugrok rá és mikor mellé, ha Henry bírja a rodeót, akkor emelem majd egyszer kalapom előtte. Hamarosan viszont márt is kell bírnia, mert a virgonc cocafajzatja képzelen nyugton maradni, engem pedig elönt a szemtelenségétől a pulykaméreg és a türelmetlenség. Szóval... felveszem a félig áttranszformálódott alakomat, hátranyúlok, lekaom Henryt a hátamról és egy kaszáló mozdulattal, baseball ütőként használva egyszerűen kiütöm vele a malacot. De úgy, hogy szerencsétlen állat átzúg a kis karámkájukon, Henryt pedig úgy ejtem/engedem el, mint aki tényleg hazafutást ütött. - SIKERÜLT!!!! - ugrálok immár emberként, egy szál pöcsben.
Felhívtam Jacksont, hogy legyen olyan kedves és ugorjon be értem, ugyanis ma végre megejthetjük a már beszélt edzésünket. Amikor felkeresett a héten, nem mondtam konkrét időpontot neki, mindössze annyit, számítson majd a hívásomra. Nem szerettem volna négy fal között, egymást püfölős tanórát tartani neki, mert egyrészt elég ilyenben volt részem az utóbbi időben, másrészt pedig élesben gyorsabban tanul az ember, mint generált keretek között. Meg amúgy is akadt egy kis tennivaló és végre eljött az ideje, hogy kezünkbe vehessük a dolgokat. Akadt a rezervátumban egy rakoncátlankodó farkas, nem a mi világunkba tartozott, viszont a felbukkanása után nyoma is veszett. Egészen a mai napig. Nem szükséges, hogy több kárt okozzon, mint amit már eddig megtett, én pedig örömmel jelentkeztem a feladatra, hogy gondoskodom a négylábúról. Ebbe a folyamatba kívántam Jacksont is belevonni, ha már vizsgázni szeretett volna, gyakoroljunk élesben. Valamivel egyszerűbb a helyzet, mintha egy vérfarkassal ereszteném össze, mégsem könnyű annyira, hogy kisujjból kirázza. Mindössze annyit mondtam neki, készüljön erdőjárásra, de azért ne öltözzön be túlságosan, hiszen edzeni szeretnénk, vastag bundakabátban pedig aligha lehet megtenni az ilyesmit. Illetve ha akad tőre, akkor azt is hozza magával, ártani egészen biztosan nem fog. A fuvart pedig azért kértem, mert nekem nincs kocsim és nem akartam megint Kyle-tól kuncsorogni. Ha megjött, bepattantam a kocsiba mellé és a nemzeti park felé irányítottam, ha kérdezősködött, akkor csak elhárítottam annyival, hogy bírja ki, amíg odaérünk. Mintha valami meglepetés lenne, pedig nem egészen az, legalábbis tuti nem úgy fog reagálni, mintha tortával készülnék neki. A parkolóban ledobtuk a kocsit a bejárat előtt, innen pedig gyalog folytattuk az utunkat. - Pár napja elcsíptek a parkban egy farkast, aki nem egészen olyan viselkedést mutatott, ami elfogadható lenne. Nem csoda, hiszen vadállatról beszélünk és mielőtt félreértenéd, nem az alakváltós fajta - nem árt azért az ilyesmi előre tisztázni. Ebből már minden bizonnyal lehetett valami sejtése, milyen merénylettel készülök ellene. - Ma az egyik kamera észlelte, úgyhogy ránk hárult a nemes feladat, hogy kiiktassuk a veszélyforrást - pontosítottam a feladaton, a lehető legnyugodtabb hangszínnel vázolva fel a dolgokat. Tisztában voltam vele, hogy egyből a mély vízbe vágom bele, de ha itt helyt áll, akkor egészen biztosan nem lesznek gondjai a továbbiakban sem. - Hoztál magaddal tőrt? - érdeklődöm, miközben tovább irányítom magunkat arrafelé, ahol elcsípték a vadállatot. Ha hozott, akkor nagyszerű, ha nem, akkor én adom neki oda az egyiket az enyémek közül. - Nos, itt is volnánk. Ha minden igaz, valahol errefelé ólálkodik a környéken, nekünk már csak meg kell találnunk és le kell vadásznunk. Vagyis elsősorban neked - nyilván nem megölni szeretném, de nem is adnék neki olyan feladatot, amivel szerintem ne volna képes megbirkózni. - Bármi kérdés? - fordultam felé, mielőtt nyomok után kezdtem volna kutatni, melyik irányba is induljunk tovább.
Arra már korábban is rájöttem, hogy így bő 10 év nem ártana némi harcképzettséget is magamra szedni, mert sajnos vannak olyan helyzetek, ahol kevés a mágia meg az ügyes szócsavarás, így aztán már korábban puhatolózni kezdtem harcos cimborámnál az egyik péntek esti kis iszogatásunk során, nem-e segítene felkészülni a vizsgára, ha az idejébe belefér? Nos, úgy tűnik, elég sűrű táncrendje van, de úgy se sietek sehová, meg... nem min ha kritizálni szeretném a többi harcos tudását vagy szakképzettségét, nem magam sem vagyok benne biztos, hogy hogy viselte volna csöpp lelkem, ha mondjuk Kate vagy Gina ver laposra csaj létére... Meg nőt megütni? Oké, tudom, nem kell félteni egyiket se, valószínűleg még csukott szemmel is előbb küldenének padlóra, minthogy esélyem lenne komolyabb kárt tenni bennük, csak na... Emmett szólt, én pedig készenlétben áltam, hogy ha úgy alakul, mihamarabb szabaddá tudjam tenni néhány órámat, és menni – így, hogy a jégkorong szezon is lezárult március közepe táján, ez azért nagyságrendekkel egyszerűbb dolog volt, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt lett volna. Ahogy megcsörrent a telefon, csak elég volt a kijelzőjére néznem, hogy levágjam, idő van, így hát szóltam Naominak, hogy kicsit változott a program részemről, ha minden jól megy, egy pár órán belül megint otthon leszek, aztán indultam is, hogy felvegyem a harcost a lakásánál, aztán irány az erdő! - Abból azért itt akad dögivel. - jegyzem meg, ahogy szóba kerül a farkas, egészen addig, amíg nem jön a pontosítás, akkor csak egy csendes a-hhaaaa felismeréssel nyugtázom a dolgot. - Hoztam, bár ha tudtam volna, hogy vadászni fogunk, lehet inkább Willtől kölcsönkérek egy puskát, aztán gond megoldva. - feleltem, mert tény, hogy azt is tudtam használni, másfelől viszont tisztában voltam ám vele, hogy azzal aztán vajmi keveset tanulnék. Mert most komolyan.... egy tőrrel, egy farkas ellen? - Kérdés az lenne, ami azt illeti... van bármi szabály? Gondolom a mágiát próbáljam hanyagolni, de egy szál tőrrel ölre menni a kis döggel azért mégiscsak elég... húzós. - ami pedig a varázslatot illeti, akár így előtte egy Hatodik érzék, vagy egy Páncél, vagy akár közben valami, ha úgy adódik... Nekem mindegy, gondolom, ha nagyon szarul állna a szénám, csak nem hagyja, hogy vadeleség legyen belőlem, csak inkább tisztázzuk előre. - Apropó... a farkasnak életben kell egyáltalán maradni? - tudom, kissé kegyetlen kérdés, de attól még ez sem mindegy éppenséggel, hogy állatkerti látványosságnak tervezik a későbbiekben a sorság, vagy éppenséggel ágytakarónak...
- Azzal nem sokra mentél volna jelen helyzetben - jegyeztem meg nemes egyszerűséggel a dolgot. - Amúgy sem vadászni jöttünk - fűztem még hozzá, oldalt pillantva rá. Nyilván egyszerűbb lett volna puskával, de a való életben nem megy semmire az olyasmivel egy kifejlett példány ellen és úgy vélem, ez kiváló alkalom lesz, hogy kipróbálja magát, mondhatni komolyabb következmények nélkül. Nyilván nem lesz olyan egyszerű, mintha csak a négy fal között gyepálnánk el egymást - azaz próbálna ő engem -, de véleményem szerint az ilyenből amúgy is többet lehet tanulni. - Ha lehet, akkor inkább próbálj a testi adottságokra, a harcbeli tudásra összpontosítani, de mivel ez most tekinthető éles esetnek, ezért nem mondom azt, hogy ne használj mágiát - egy tanteremben ezt mondtam volna, a tanítványaimnak nem engedem, hogy edzés közben mágiát használjanak, de mivel ez tulajdonképpen több volt, mint edzés, ezért eltekintettem ettől. Nem kinyírni akarom a srácot, hanem tanítani. És nyilván, ha eldurvulna a helyzet, akkor közbelépnék, nálam is van fegyver, nem véletlenül azt hoztam és nem popcornt. - Nem, nem kell, szóval csak.. szabadon! - tártam szét a kezeimet, szám széle aprót rándult felfelé. Aztán intettem neki, szerintem merre kellene tovább mennünk, bár mivel informátor, valószínűleg a nyomolvasás neki sem fog gondot jelenteni, úgyhogy ha megindultunk, a vezetést is átengedtem neki.
- Persze, tiszta sor. - bólintok a válaszára, egy próbát azért megért. Gondolom, túl gyors, túl egyszerű lett volna, abból meg nem sokat tanul az ember, ha sosem teszi magasabbra a mércét, csak megmarad a biztos talajon, amit már ismer. - Oké, vettem a lapot, nem bénítással meg társaival kell elcsípnem a négylábút. De gondolom a páncél, hatodik érzék, meg hasonlók azért beleférnek, mielőtt még Naomi szívrohamot kap, hogy szakadtan, véresen, két lábon járó farkaskajaként támolygok haza. - na jó, annyira csak nem hagyná elfajulni a helyzetet Emmett, mélyvíz ide vagy oda. Ugye, cimbo...? Úgy tűnik, nem az állatkert számára lesz a bundás, félsiker. Nem mint ha mindenáron el akarnám tenni láb alól, de ha odáig fajulna a helyzet, hogy kettőnk közül csak egy maradhat... Miután Páncél és Hatodik érzék varázslattal felvérteztem magam, el is indulok az erdőben, akár követ még legalább egy darabon kedves oktatóm, akár nem. Mindenesetre, ha ő is velem tart, nem vagyok rest kérdezősködni közben. - A nyomolvasáshoz egyébként mennyire konyítasz? Mert az igazat megvallva, városi gyerekként, én annyira nem vagyok otthon abban, milyen nyomokat kell néznem, ha farkast keresek... - nyilván nem a sárban felejtett lábnyomokra értettem, azt még talán felismerném, de hozzáértő szemek számára bizotsan akad számos más ilyen is... Ha ezekből megoszt párat Emmett, akkor nem vagyok rest alkalmazni is őket – pláne, mert a legtöbb keresős varázslatunk amúgy is csak vérfarkasokkal működik, ez meg közönséges farkas esetünkben – ha viszont nem, vagy nem találok semmit az említett nyomokból, akkor csak úgy találomra indulok meg az erdőben előre, szerencse alapon előbb-utóbb csak belebotlunk, nem?
// 30 pont – 3 pont (Páncél) – 1,5 pont (Hatodik érzék, mesterszó) = 25,5 pont //
Kezdőlap
//
//
//
//
