Centennial-híd

Centennial-híd // Csüt. Május 29, 2014 11:04 am

First topic message reminder :

A Centennial-híd Fairbanks szívében emelkedik a Chena fölé, egyik partján a városi bírósággal, a hatalmas, jellegzetes üvegépülettel (Rabinowitz Courthouse).

Re: Centennial-híd // Szer. Márc. 16, 2016 9:22 pm

Csöppet se zavar, hogy szőrös a pofája. Nekem is van true mexikói bajszom. sokak szerint gáz, de dugják fel maguknak a véleményüket! Leszarom. Nekem bejön, jól érzem így magam. Ryder is nyilván ezért játszik ősembert. Pontosan jött. Kicsit előbb. Én nem lovaglok ezen, nem ez dönti el a dolgokat, de egész jó kezdés.
- A legfaszább mexikói kaja. Imádom, főleg a csirkéset!
Nem olyan nehéz kitalálni. Nem baszakszom ezért, nem okoskodok. Taco-mániás vagyok, még csinálni is tudom. Saját receptem van! Hja és megint el kell mondani az egészet. Hát a kisfaszom tele van...
- Fú, baszd meg... Lucas semmit se mondott?
Nem kenem rá. Érdeklődöm. Ha van alap, kiegészítem. Ha nincs, kezdem az elejéről. Szerintem ez lesz...
- Na, ha könyvet akartok írni, akkor tessék! Mexikóvárosban jöttem a világra, csak még nem így hívták. Meszticek voltunk, annyira nem komált a fehér hódító. Megszöktünk a családdal és a vadonban éltünk. Akkor kezdtem vadászni, meg minden ilyen kézműves dolgot megtanulni. Semmi luxus, csak az volt, amit megszereztünk, bármilyen áron. Aztán egy indián fazon, Nawat ránk talált és megajándékozott engem. Kint éltünk a dzsungelben, a családomat azóta se láttam, viszont lett új. Egy vegyes Falka, ott tanultam meg, hogy a fehér ember nem mind genya.
Kacsintok, mert azt azért tisztázni kell, hogy én nem vagyok rasszista. Sokáig az voltam, de vesse rám a követ, aki tizenévnyi rabszolgaság után nem lesz az! Mindegy, ez a múlté. Fontosabb dolgok vannak, mint a származás, már régóta vágom.
- Felkészültünk az új életre, az új Mexikóra, a háborúra és az együttélésre. A városra. Megszálltuk, mint itt a betolakodók. Megegyezéssel. Katona lettem, Grito százados, a Nagy Mészáros. Vágod, a déli háborúk a területért.
Drog nem, azzal nem foglalkoztunk. Meghagytam másnak. Amúgy nem ellenzem, csak nekem nem pálya.
- Aztán lelépett az asszony, aki mellesleg a Teremtőm másik kölyke volt. Akivel összeállt, azt összevertem, aztán mentem az Alfa elé. Megbeszéltük. Imádom a bunyót, hiányzott a vérengzés, szóval kaptam végrehajtói melót. Akkorra már nagyon is megbíztak bennem. Hűséges tudok lenni és fontos nekem a bizalom. Ha átbasznak, ütök. És én se kamuzok, csak ha muszáj.
Fejemmel intek a pórnép felé, a lábukat a folyó fölé lógató emberek gyenge kis alakja irányába. Normális vérfarkas kamuzik előttük. De magunk közt nem kell. És másoktól is elvárom, hogy vagy hallgassanak vagy terítsenek.
- Civil lettem. Túl sokan ismertek, leszereltem. Egy kis maffia, fegyverek, csajok, lóvé, ami jött. Aztán rámjött az utazhatnék. Nem felejtettem el a családomat, se a régit, se az újat. Nawat lelépett, elment az őseihez. Valami kurva régi indián harapta őt be, északról jött fickó és őt akarta megkeresni, meg az ősök földjét. A Hűvös Észak világát. Megmondtam az Alfámnak, hogy el kell indulnom, mert nem bírom ki. Nehezen, de elengedett.
Emlékszem arra az időre. Magamat kerestem. A helyemet. Ezért nyúltam vissza a múltba. Minden kötődést leráztam már és a legrégebbiek kellettek.
- Szóval leléptem és elindultam nyomozni. Semmit se tudtam, nehéz volt, de mi azért nem vagyunk elveszettek. A szálak ide vezettek. Jó 50 éve már jártam a városotokban. Egy régi falkatagunkkal, Penelopéval, aki azóta Olaszországba dobbantott. Bejártuk az itteni "szent" helyeket, az ősök odvait. Tesó, ez a város különleges, nem tudom, érzed-e? Nem is a város, hanem amire épült. Itt cselekedtek az istenek, az őseink.
Mert Alignak, Tupilek és az Elsők annak számítanak. Mi magunk is, ha kicsit túlzok. Isteni erővel zúzom be az emberek koponyáját, ha kell. Meg a medvékét, szarvasokét és így tovább. Szemeimben és hangomon is észrevehető a lelkesedés. A kabátomból szivart húzok elő, kettőt. Szépen sodort, kubai cuccot. Egyet Ryder felé kínálok, gyújtandó végével magam felé. Bólintok is, hogy vegye el, ha kell neki. Aztán gyújtok, kezemmel falat képezve, mert beindult a szél. Kurva hideg. De úgy érzem, hogy csak körülöttem, mintha engem akarna.
- Az akkori Alfával beszéltünk is. Akkor is elmondtam, miért jöttünk. Megkérdezhetsz bárkit. Eden például emlékszik rám, én meg egy Darim nevű fazonra. Megtudtam, hogy Nawat és a feleségem, Adelaide, aki lelépett, itt járt. És egy Vörös Hold idején nyírták ki egymást. Szar ügy, kurva szar volt hallani. Idő kellett. Anchorage-ban bekkeltem ki, de már kibaszottul kezdtem unni, hogy nincs csapat. Szóval kell ez a város és szerintem a Falkával se lesz gond. Rutinos vagyok, vissza fogok szokni.
Várok, hogy van-e kérdés, hozzáfűzni való, ilyenek. Fél évig kell tartania a hátát. A boltot is elmondom majd. Már hirdetem, de még nem ment el. A ház ugyanígy. Ha nagy gáz lesz, fogom és felszámolom a gecibe. Találok én gyors megoldást is, de inkább jó megoldást akarok. A füstöt pedig eregetem. Karikákat nem, csak néha sikerül. Az íz, a zamat, meg a füstölés, az a lényeg. Beissza magát a bőrömbe.
Szétnézek, megint a folyóra, meg az emberek hadára, akik szállingóznak elfelé. Még pár diák marad, huszonévesek, vidámak, lelkesek és egyre részegebbek. Höh. Élet, élet, diákélet. Ez az, ami nekem kimaradt. A barakkban csak egy kis szentlecke volt néha. Azt nagyon szerettem egyébként és mély nyomot is hagyott. Aztán a Falkában jött a kultúra, de egész máshogy. Érzékek megismerése, vadászat, gyógyulás edzése, meg az írás-olvasás. Nem lazsálhattunk. Elvigyorodom a mai gyerekekre. Nem irigylem tőlük az életüket. Annyit tudok, hogy én a dzsungelben is megéltem, őket erre már nem feltétlenül tanítják meg. De rájuk kell nézni és boldog embereket látok. Ha Madison előkerül, ilyennek akarom őt is látni. Na ja. Hol a picsában lehet? Az első dolgom az lesz, hogy előkerítem. De most megint olyan kibaszottul hideg van, mintha beültem volna a hűtőbe.

Re: Centennial-híd // Szomb. Ápr. 02, 2016 4:10 pm

- Nem csodálom, nekem sincs semmilyen kifogásom ellene, de becenévként még nem hallottam.
Az biztos viszont, hogy egyelőre még nem fogom elkezdeni becézgetni. Addig nem, míg nem ismerjük meg kicsit egymást. Én általában mindig arra törekszem, hogy kijöjjek az emberekkel, de a bizalmamat nem fogom holmi kóbor farkasoknak odaadni. Nincs a kóborokkal bajom, viszont az biztos, hogy óvatosan is kell bánni velük, különben az ember megégetheti magát. Vagy mint a múltkor, Darren, elvesztheti egy karját. Valamennyire gondoltam, hogy Manech indulatos, de erre azért nem számítottam, hogy pont egy falkataggal fogja ezt csinálni. Az élet tele van meglepetésekkel, ennyi már biztos.
- Nem kérdeztem. Szeretném tőled hallani.
De ha nem mondja el, akkor nem teszi. Bár mindketten jobban járnánk, ha legalább ezzel az infóval kisegítene. Mikor belekezd, hogy hol született, akkor már tudom, hogy hosszú mókának nézünk elébe. De nem vagyok paraszt, hogy félbeszakítsak bárkit is, ha már ennyire beszélni akar. Remélem, hogy lesz valami oka, hogy az egészet elmondja, különben csak az időnket húznánk itt. Elő is veszek egy cigit, hogy aztán rágyújthassak, és úgy hallgathassam, mire is megy ki az egész.
- Azért azt sem mondanám, hogy mind olyan hűdejópofa.
Sajnos sok olyat ismertem már, akikkel nem az, hogy nehéz kijönni, de lehetetlen. Főként, mert magasan hordják az orrukat, vagy egyszerűen csak idegesítő kis pojácák. A másik véglet, mikor régi ismerősök, akikhez végül is közel álltam, elvégre egy nagy család voltunk, elárulnak valaki olyat, aki fontos számomra. Na, azt is biztos megbánták, mert, ha nem is mindet, de a nagy részüket levadásztam. Ha él is még egy-kettő, ajánlom, hogy ne jöjjenek a városba, mert nem akarok visszaesni én sem a régi személyiségemhez. Az senkinek nem lenne jó. Hallgatom tovább a férfit, közben nekidőlök valaminek/leülök valamire, és figyelemmel kísérem a mondandóját.
- Nem érzem, tudom.
De hogy ennél többet mondjak neki, persze, a jól begyakorolt legendákon kívül, az ki van zárva. A legendáknak sosem baj, ha hiszünk, csak túlzottan ne is éljük bele magunkat. Ellenben én megkaptam a legenda valódi változatát is, az átharapóm teremtőjétől. Mit ne mondjak, akkor még, bő hatvan évvel fiatalabban egészen érdekes dolognak tartottam ezt, és csak faltam Nagojut szavait akkor is. A cigit elszívtam már ekkora, ki is dobtam egy kukába, majd egy szivarral kínál. Egye fene, elfogadom. Megvárom, míg meggyújtja nekem is, aztán már azt is elkezdem szívni. Szerencse, hogy nekünk nem lehet ezekből különösebb bajunk.
- Értem. Nos, ha így véled, jól fogsz beilleni a falkába, akkor sok sikert kívánok.
Őszintén mondom. Látszik azért rajta is, hogy eléggé sokat megélt farkas, ráadásul nem is kis termet. Na jó, magasságra nem, de azért rendesen ki van gyúrva. Ez pedig sosem hátrány egy falkában, ha valaki rátermett, és képes megvédeni mind magát, mind a falkát, és azoknak tagjait is.
- Lucas gondolom elmondta már, hogy mi a feltétele ennek. Hogy nem csinálsz különösebben súlyos galibát, de az még jobb, ha nem csinálsz egyáltalán semmilyet. Méghozzá elég sokáig. Ha komolyan gondolod, és úgy tűnsz, aki igen, akkor hamar túl leszel rajta, elhiheted.
Bólintok csak egyet, megerősítésképpen, miközben tovább szívom a szivart.
- Egyébként mivel foglalkozol?
Csak hogy mégis tudjam, ha esetleg valami okból meg kellene keresnem, milyen ügyben kell ezt megtennem.

// Bocsánat a késésért! //

Re: Centennial-híd // Kedd Ápr. 05, 2016 9:33 pm

Nálunk ezt zabálják a népek. Mexikóit csak ilyen helyeken hívnak Taco-nak, ahol nem hétköznapi. Mint ahogy egy rendőrt Fánknak hívnánk, mert azzal nyammog a sok dagadék geciláda. Zsaruk, fuhh. Meg Őrzők. A mi rendőrségünk...
Tiszta sor. Ha nem hülye, akkor utólag azért rákérdez, hogy mennyire kamuszagú a dolog. Vagy csak elmeséli és Lucas fog ugrásra készen állni, hogy logikai buktát keressen. Lófaszt se talál. Ugyanazt mondom, mert ugyanazt gondolom. Íme a sztori, tessék! Nem nagyon kajálja, kicsit unja is. Azért bagózik.
- Nem hát. Nincs akkora kalap, hogy mindenki aláférjen.
Vágom én, hogy kurva nagy különbségek vannak. A lusta mexikóiak közé engem nem lehet besorolni. Se az üzletemberek közé, hiába van boltom. Még megvan. Majd elvarrom a szálakat. Szóval nem kell sablon. Csak észnél kell lenni és odabaszni, ha valaki mégis genyózik.
- Jól van akkor. Majd később még dumálunk erről.
A bizalmat ki kell érdemelni. Ököllel nem érem, szóval ezt most el tudom fogadni. Egy kóbor vagyok itt, akivel azért egész jól bánnak. Én se vagyok rest. Bagó után szivar! Basszuk szét a tüdőnket, úgyis rendbe jön!
- Kösz, baszd meg!
Villantok egy mosolyt is. Olyat, amit sokak szerint nem kéne erőltetni, mert inkább ijesztő, mint barátságos. Hát basszák meg, így áll a fejem. Akit gyerekkorában elkap a kór, az így jár. Szétmarta valami az arcomat, a méreg, a düh, a rabság kiszolgáltatottsága pedig odaült a ráncok mellé. Baltás gyilkos, mi? Pedig a késeket jobban szeretem.
- Ja, megmondta a frankót. Nem rúgok szét kocsmákat, nem baszok szét fejeket, satöbbi. Egy kis baráti bunyó azért mehet néha...
Nem itt és most. Majd. Fél év nagy idő, úgyse bírom ki. Az nem balhé, ha megbeszéljük, hogy nem nyírom ki és a másik is akarja. Ilyen hülyeséget.
- Ezt szokták bírni a csatlakozók? Meg akik bevállalják őket? Nem hallottam még ilyen módszert.
A füstöt meg csak eregetjük és muszáj tennem pár lépést. Már kurvára unom az álldigálást. A hímre nézek oldalról, mikor bekérdez.
- Vadászboltom van odaát. Itt majd lesz más.
Egyelőre csak döglök a motelben és keresem Madisont. Hol a faszban lehet, nem tudom, de elő kell kerítenem. Ha a pokolba megyek le seggbe rúgni Lucifert, akkor úgy, de meglesz a gyerekem. Rákérdezhetnék ennél a csókánál, de ha szart csinálok és a lányomon bosszulják meg, akkor vége a világnak. Nem. Türelem, baszd meg. Okosan.
- Te mit nyomsz, pajti? Régóta itt rontod a levegőt?
Nem gúnyolódás, csak lazázom. Jó kérdés, hogy mibe fogjak itt bele. Amíg nincs végleges helyem, addig nem ölöm magam vállalkozásba. Se ház, se bolt. Bérgyilkolászás meg főleg nincs, falkaterületen nem leszek hülye ezt csinálni. Boltban vigyorogni se fogok. Biztonságinak mehetnék, de a faszom akarja egész nap a tökét vakarni, meg feszíteni a semmire. Mozgós, erőt igénylő cucc kell. Mint a seregben. Ahol a kutyákat néha jobban szerettem, mint az embereimet. Ebben is gondolkodom, csak ez az istenverte alku legyen már meg, baszd meg!
- És milyen itt civilben? Hallottam, hogy kipurcant az előző polgármester és valami kis tinibige van helyette.
Tutira veszem, hogy falkatag vagy legalábbis a kezükben van. Maffiózók csinálták ezt a dupla falkát, szóval meg kellett venniük. Vagy ami még szebb, egyikük ült be oda. Én a hegyiekre jobban felnézek, ők a régebbiek, de a chicago-i banda, meg a többi jöttment is lehet fain arc. Én se ide születtem, szóval nincs egy szavam se. Jó nagyot füstölök és hadonászok is a másik kezemmel, ahogy dumálok.
- Figyu, a lovammal kicsit nehéz itt a városban. Ti hogy oldjátok meg?
Láttam Odette-ék istállóját a város szélén, de oda nem mennék ki mindig. Hátha van másik elvetemült, lovasnemzet tagja. Ha nincs, kitalálok valamit, de egy kérdést megért. A motelessel heti egyszer összeveszünk, hogy Jolly Joker ne szarja össze a környéket. Aztán a pénz beszél, a portás hallgat...

Re: Centennial-híd // Vas. Ápr. 10, 2016 1:19 pm

Az igazság az, hogy egyeseknek talán nem jönne be a mexikóinak a stílusa, de én egyre jobban kezdem kedvelni. Ő nem tököl, kimondja, ami az eszében jár, és a nyelvére sem figyel. Nem szeretem általában, ha valaki kerülgeti a forró kását, és próbálja szépen megfogalmazni a dolgokat, több, de inkább kevesebb sikerrel. Az igazságot jobban szeretem hallani, legyen akármilyen fájdalmasan igaz is. Viszont az a gond, hogy nem tudom még biztosan, hogy csak a szavaival bánik így, vagy a cselekedetei is hasonlóak. Ránézésre azt mondanám, igen, de nem szeretek kinézet alapján ítélkezni. De az ember akarva, akaratlan is felállít egy bizonyos képet az adott személyről. Aztán meg várhatja, hogy igaznak bizonyulnak-e a meglátásai, vagy teljesen alaptalanok. Mindkettőre volt már példa.
- Talán, majd később. Nem nagyon vagyok a harcok híve, jobb szeretem az eszemmel megoldani a dolgokat, mintsem az öklömmel.
Firtathatnám, hogy miért, de felesleges. Mindkettővel tudnék ugyanolyan hatékony lenni, úgy vélem. A harc képes megoldani a dolgokat, de nem ritka az sem, hogy csak újabb viszályokat szít.
- Mármint arra érted, szoktunk-e máskor is ilyet csinálni? Szoktunk. Embere válogatja, meg hogy a fejesek, miként vélekednek az adott személyről, hogy a módszer milyen.
Nem is csodálom, az óvatosság sosem hátrány. És mégsem lenne jó, ha teljesen irányíthatatlan, megbízhatatlan személyek csatlakoznának a falkába. Akkor aztán rendesen fel tudna borulni a rendszer, ami eleinte lehet nem tetszett, mára már azt kell mondanom, hogy stabil lábakon áll. Legalábbis, amennyire én látom.
- Egy ideje már, igen. Szerelő vagyok egyébként. Ez a fő foglalkozásom legalábbis.
Talán úgy kellett volna fogalmaznom, hogy civil foglalkozásom. Van nekem pénzem, melyik korombéli farkasnak nincs, viszont jó ez… legalább akkor semmi gond nem jár a fejemben, persze, az adott járművén kívül.
- Ezt a tinibigét lehet jobb lenne elhagynod. Ő is a falka tagja.
Magába mondogathatja, meg minden, de az ilyesfajta jelzőket jobb lenne, ha hanyagolná. Lehet, nem mindenki nézi majd olyan jó szemmel, mint én. De most ez meg van bocsátva, mert nem hiszem, hogy tudta volna.
- Egyébként nem kell miatta aggódni. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja oldani. Eddig nem törtek ki lázadások, és hasonlók, szóval…
Vonok vállat nemes egyszerűséggel. Azt mondjuk hallottam nem egyszer, hogy nincs mindenkinek ínyére, hogy egy ennyire fiatal legyen a polgármester, a másik meg pláne nem tetszett az embereknek, hogy ez a fiatal valaki, egy nő. És méghogy az idősebb farkasok maradiak…
- Főként gyalog, és motorral. Én legalábbis. Ki-ki kocsival, de nem valami nagy város ez a Fairbanks. Gyalog is el lehet jutni mindenhova, nem kell olyan fene nagy távokat megtenni. A hegyekbe pedig tényleg nem tudok mást ajánlani, mint a gyaloglást. Már régen felfedeztem a tájat, de még mindig tudok benne csodálkozni.
Azt mondjuk nem tudhatom egyelőre, hogy ő mennyire van oda az ilyesfajta dolgokért, mint hogy túrázás.
- Ha van esetleg valamihez kedved, akkor mondjad. Belátható határokon belül. Vagy felőlem beszélgethetünk is, kérdezz, amit akarsz.

Re: Centennial-híd // Vas. Ápr. 10, 2016 11:10 pm

- Tűz és víz, vágom. Kell mind a kettő.
Hát én meg az öklömet imádom. Meg a karmaimat, mindent, amivel zúzni lehet. Emberi formában meg a késeket, íjat, ilyeneket. A komolyabb lőfegyvereket csak megtanultam használni, mert anélkül nem katona a katona. Meg a vadász se. Ryder is ismeri a dörgést, de máshogy gondolkodik. Legalább nem akarja rám erőltetni, nem kell ezen baszakodni. Mert azt nem tűrném, hogy prófétát játsszon!
- Ja. Baszki, csókosoknak nem kell, mi? Most már mondd el, hogy kit vesznek csak úgy, próbaidő nélkül?
Picsába már! Ha valami régi rokon, szerető, ilyesmi bukkan fel, akkor megbíznak benne?
- Mexikóban egyszerűbb volt. Jönnél? Gyere! Elbaszod, agyonütünk. Ennyi. Működött.
Igazából örültem, mikor néha tényleg elbaszták. Akadtak nagyokosok, azt hitték, majd ők megússzák. Aztán bekopogtunk. Imádtam. Persze úgy volt a jó, ha normális farkasok jöttek, belőlük is sok volt. De eseményeknek kellett történniük. Azt viszont vágom, hogy ez nem Mexikó. Mások a törvények, az írottak és az íratlanok. Embereknél, farkasoknál is. Egy újabb lépés, újabb szint az életemben, hogy itt is élhetek.
- Mit szerelsz? Kocsikat, telefonokat?
Mac jut az eszembe, az idióta szerelőpicsa, akit annyira bírtam. Az is hova lett, nem tudom. Mindegy, a boltomba már nem kell jönnie...
- Ügyes.
Ennyivel letudom, hogy értem a dörgést. Ők rángatják a szálakat, az Őrzők pedig engedik. Van itt egyensúly. Tényleg ügyesen csinálják. Na, ezt meg kéne még tanulni az erő mellé, akkor lennék igazán penge!
- Az előzőnek mi volt a bűne?
Érezheti, hogy nem a kinyírása zavar, amit nyilván ők csináltak. Mexikóban abszolút így mentek a dolgok. Politikust én nem nyírtam ki soha, de ha váltás volt, az általában így zajlott le. Vagy zsarolással.
- Anchorage-ben én se lovagoltam. De ide azért nem caplattam volna fel. A hegyieknél már jártunk így együtt. Jól bírta a túrát. Van az a Lovarda, E'lemaitre, asszem. Ott el lehet helyezni?
Idefelé láttam, két nőstény lebzselt ott. Meg egy rakás ló. Jolly Joker jó kezekben lenne náluk. Van szemem ahhoz, hogy ki bánik jól a lóval és ki a faszkalap. Eladni nem kéne, túl sokat tett, hogy csak úgy árut csináljak belőle. Kihalásos alapon jobb. Már amikor nem kell átjárkálnom és minden szálamat elvarrtam Anchorage-ban...
- Ja, hát azon agyalok, hogy mit fogok itt csinálni. Még megvan itt a vadászbolt? Kettőt szerintem nem bír el a város. Ha úgy nem, akkor kutyákkal fogok foglalkozni. Csak körbe kéne szaglászni, hogy mennyi értelme van.
Kutyaiskolát nyitni. Röhejes, elsőre az, de tuti, hogy jól kiképezném őket. A seregben voltak velünk kutyák és naná, hogy minket, farkasokat mindig megtaláltak. A legjobban mi tudtuk irányítani őket. Tisztelet, dominancia. Amúgy meg rokonok is, szóval menne. Ha nincs nagy konkurrencia. Tönkretenni persze tönkre lehet, kivéve, ha a Falkáé. Azt nem basszuk szét. Meg emellett kell valami, ami a farkasomat is leköti, bár úgy érzem, hogy ha lenne egy ilyen farmom, azt baromira élvezné! Ő lenne a góré.

Re: Centennial-híd // Csüt. Ápr. 14, 2016 8:08 pm

- Így van. Ha nem így lenne, akkor hol maradna az egyensúly?
Bár azért egy-két harctól én sem riadok vissza. Mi több, néha nagyon is jó kiengedni a gőzt. Valamint mégiscsak farkas vagyok, nem csak egyszerű ember. Az szinte ki van zárva, hogy egyszer-kétszer ne kerüljek harcba, ha más nem, legalább barátiba. Lehet, hogy fárasztóak az ilyenek, de az biztos, hogyha olyannal csináljuk, akit tényleg, teljes szívemből szeretek, és már konkrétan családtagomnak tartok, akkor bizony jó móka is. Pláne az utána lévő sebek nyalogatása.
- Sajátos módszer, de ezek szerint működött.
Na, Mexikóban sem lettem volna a falka tagja. Nem lehet valami kellemes, mikor valami apró dolgot elcsesz az ember, aztán már szinte agyon is verik. Ha nem tévedek, biztos volt ott aztán fegyelem is rendesen. Ott arra törekedik az ember, hogy ne rontson el semmit, ergo pincsi kutya módjára követi a parancsokat. Ez van, a diktatúra mindig kellemes egy dolog…
- Kocsik, motorok, hószánok.
Viszont volt már rá eset, mikor mondjuk telefonom elromlott, kedvem pedig nem volt elvinni szerelőhöz, szétszedtem, megkerestem a problémát, és… Nos, két lehetőség volt ez után. Az egyik, hogy sikerült megoldanom a gondot, észrevettem, mi volt a gebasz vele, a másik meg… lényeg a lényeg, akkor mehettem újat venni. Rossz dolgot szedtem ki belőle, amit nem kellett volna, ilyesmik.
- Nem volt egy mintaapa.
Vonok vállat nemes egyszerűséggel. Ha azt akarná, mondjam el, hogy közünk van-e az egészhez, avagy sem… Csak tudja, hogy nem mondanék semmit. Pláne nem így, nagy közönség előtt. Bár szerintem mindenki, aki itt van, az szépen elvan a saját maga kis dolgaival, tehát akár beszélhetnénk szervkereskedelemről is, nem nagyon bagózna ránk senki.
- Fogalmam sincs. Nem járok lovakkal, így nem is nagyon tájékozódok felőle.
Őszintén tényleg fogalmam sincs. Egyszer-kétszer jártam csak a lovardában, akkor sem azért, mert pacisimogatást akartam, vagy lovagolni. Kerestem ott valakit, vagy csak arra evett a fene, és úgy voltam vele, hogy akkor hát miért ne.
- A válaszom ismét ugyanaz. Nem tudom. A város köztudottan nem túl nagy. Legalább megláthatod, mennyi mindent változott az elmúlt évek alatt, közben, ha van, azt is megtalálod, ha nincs, akkor nem.
Nem valami sok infó, és már kezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy itt élek már huszonhatodik éve, mégsem tudok ilyeneket. Mondjuk annyi szóljon mentségemre, hogy nem épp szokott szándékomban állni vadászboltba sem menni. Nem vagyok már egyszerű ember, aki fegyverrel vadászik szarvasra. Hasztalan pénzkidobásnak tartanám. Meg egyébként is… A vadászatnál, mikor üldözöd a prédát… nincs jobb érzés.

// Köszöntem a játékot! Very Happy

//

Re: Centennial-híd // Csüt. Ápr. 14, 2016 9:44 pm

Re: Centennial-híd // Szer. Május 18, 2016 1:26 pm

Caleb

Riley

Olyanom volt.
És, ha olyanom van, akkor úgy is teszek.
Először a hotel felé indultam meg, hogy újabb csodálatos meglepetést szerezhessek a létezésemmel Hártnak.
Mégis, ahogy a Camaro egyre közelebb ér a Holiday-hez, lassítani kezdek. Az ujjaim a kormányon kopognak, a légvételem pedig ütemesen ver visszhangot a dobhártyámba.
Beszív-kifúj... ezt játszom, közben a képem egyre komorabb ábrázatot ölt.
Félre húztam az autót, jó pár méter távolságra állítva le a motort a hoteltől. Nem tudom mi ütött belém, igazából azt sem értettem, hogy mi a francon hezitálok?
Kiszálltam, aztán visszaültem, hogy végül marha határzottan úgy döntsek, újra beindítom a Camarot.
Elhajtottam...

Az utam pedig épp addig ért, ameddig tartott. A híd lábáig úgy száguldoztam az utakon, mint valami eszement, míg szélcsend nem ült a fülemre, míg le nem álltam az út szélére. Ezúttal tényleg.
Laza mozdulattal löktem be az ajtót, épp ilyen a következő mozdulat is, ahogy a vállam fölött pittyentek rá a zárra.
A lépteim csendesek, belevesznek abba a tompa városi zajba, ami idáig kiszűrődik. Nincs cél, nincs ok... egyszerűen csak felrántom magam a hídra, hogy aztán komótosan ledobjam magam két korlát támasz közé. A lábaim lelógnak a fejem pedig a vasnak nyomódik.
Semmi másra nem vágyom, csak csendre. Csendre a fejembe...

Re: Centennial-híd // Szer. Május 18, 2016 10:32 pm

Caleb & Riley

A város sűrűjébe nem szándékom bekeveredni, már csak azért sem, mert valljuk be, nem vagyok az a tipikus épületes látvány, akire jó ránézni. Egy össze vissza negyven kilós, jobb napokat is megélt Muszkli meglehetősen nevetséges. Főleg az egyébként nőkhöz képest meglehetősen vad száznyolcvan centimmel. Nos, nem vagyok büszke arra, ahogy jelenleg festek, arra annál inkább, hogy élek, és nem adtam fel, ez azonban nincs a homlokomra írva, a legtöbben egyszerűen anorexiás agy halott ribancnak gondolnak, a drogos kurva is előkerült már a motel környékén, a középső ujjam villogtatása tökéletes reakció rá, egy embert halál simán lenyomok így is. A fiatalabb farkasokat is, a korosztályommal már gondban lennék.
A várost bejárni a külső területeken épp olyan jó ötlet, mint amennyire a folyó környékét az volt, legalább kicsit ismerősebb leszek errefelé, valami hasznosat is műveljek, ha már egyébként haszontalan vagyok jelenleg. Sokáig nem leszek, az egyszerűen nem fér bele a jellemembe, de idő kell, hogy a húsz év alatt bekövetkezett leépülésemet visszafordítsam. Egyébként nem hittem volna, hogy a szilárd kaját valaha képes leszek legyűrni, de már igencsak jól megy, egy kisebb étterem csődöt is mondhatna akár, mert kieszem mindenükből…
A híd lábához érve ujjaim a korlát függőleges részein futnak végig, körmeim lazán koppannak mindegyiken, számomra még ez is kellemesen dallamos, igazából majdhogynem minden, annyira ingerszegény voltam évekig, hogy bármi jöhetne, még egy ízes büfögés is inkább megmosolyogtat, minthogy bosszantson. Csak cirka öt méter után jutok el addig, hogy észleljem, valaki ül a híd másik végén, és meglehet, annyira nem díjazta a doboló mutatványomat, bár ha van egy kis szerencsém, addig már nem jutott el. Vagy inkább neki van, elvégre nem az én füleimben vert visszhangot. Még közelebb érve érzékelem csak, hogy ebbe sikerült belenyúlnom, mert bizony az illető is vérfarkas, mégsem húzom be riadtan a nyakam, legyen bárki, s bármilyen erős.
- Bocs, kicsit későn vettelek észre.
Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy amúgy nem bosszantottam volna szándékosan alapesetben, de jelenleg még tényleg nem akkora a szám, mint normális esetben lenne.

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 9:19 am

Hallom az érkezőt. Már akkor hallom őt, mikor az első lépést ráveti a hídra. Ideiglenesen nem is foglalkozom vele, elvégre szabad területen vagyunk, az jár-kel itt, aki csak akar.
Ám, ahogy közeledik a radarjaim azonnal izzani kezdenek, ezzel együtt a nyaki ütőereim is gyorsabb ritmusba kezdik tova pumpálni a vért.
A fejem nem kapom fel ugyan, szimplán kivárom a nőstényt, akár egy vadat a bokrok alól.
Tikk-takk...
Talpának barázdái finom ütemet vernek a fülembe. Még most sem rezzenek, még most sem rándulnak meg ugrásra kész izmaim.
Közel van, fojtogatóan közel.
Halk a sóhaj, amivel átadom magam annak a néhány centiméternek még, amit lemorzsol kettőnk között. Gondolnám: tovább megy, de van némi falkaszaga, így elvetem még csak a nem létező reményt is, hogy tovább sétál.
Természetesen: nem teszi. Helyette szóra hív, vagy épp csak gagyogni támad kedve. Nekem oly' mindegy.
Lassan emelem el csak homlokomat a korlát két vasszálától, melynek helye most halovány mintával díszíti fel a koponyám menti bőrt.
Sandítok rá, felfelé, majd egy laza nyelvcsettintéssel próbálom érzékeltetni, hogy fogtam, amit mond.
- Kétlem, hogy be kéne számolnod nekem, hogy mennyire görbe a szemfeneked, vagy épp mennyire hagyott magadra a szimatod. - mondom ezt úgy, mintha halálosan telibe szarnám a létezését is. Voltaképpen így is van, de ez már csak részletkérdés. Hangom egysíkú, rekedtes zöngéje nem nagyon éri el a normál decibelt.
- Látsz, vagy nem látsz. Szar lehet, de a te bajod. - vonom meg a vállam, ahogy felmerészelek - már, hogy ne merészelnék - ölteni némi gunyoros vonást a képemre. Ezzel pedig vissza is fordulok, homlokom időleges barázdáit visszaillesztve iménti medrükbe.

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 10:00 am

Húha, érzem én, hogy kellemesebb élményekkel gazdagodtam volna, ha meg sem szólalok. Vágom én, hogy olykor jobb egyedül, én is ilyen stádiumban leledzem, de azért lehetne mindenféle suttyó kommentár nélkül is fogadni egy egyszerű bocsánatkérést.
- Valóban nem kell.
Rántok vállat, eszemben sincs odaköpni, hogy öröm és boldogság, amiért ennyire átment a mondandóm lényege, és hogy telibe tossza a bocsánatkérésemet, de nyilván vannak olyanok, akik esetében fölösleges erőlködni. Nem is fogok. Egyébként sem simogatom mások lelkét sosem, ennyi részemről bőven sok, gondoljon csak bárki bármit, akár tahónak is nézhetnek, annyira nagyon mellé nem fognak, megesik az is.
- Ami azt illeti, megkíméltem volna magam a helyi Mr. Antiszoctól, legközelebb, ha magányba fulladva néznél ki a fejedből, tegyél egy táblát a hátadra, hogy ne szólj hozzám, te hülye.
Rajtam ugyan ne múljon, csont nélkül kapja vissza a gunyoros pofavágást, engem ilyen téren sosem kellett félteni, és totál tojok rá, hány kiló vagyok mellé. Attól nem leszek finomabb lélek, hogy megszenvedtem az utóbbi éveket. Azért némi kísértés benne tombol ama tekintetben, hogy meglapogassam a vállát, de félő, tőből leharapná, amilyen csodásan érdes a modora, így hát nem teszem, ellenben húzok a büdösségbe, mert van az úgy, hogy nem szükséges erőltetni a csevejt egyesekkel. Láthatólag vele sem.
Vélhetőleg már csak a hátának intek, ha ugyan nem az a könnyen felpaprikázható típus, és nem fordul vörös ködbe az agya azért, mert nem egy büdös szó nélkül húztam vissza anyámba. Szegény már elég rég halott, ami azt illeti, szóval kár is lenne a gőzért.

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 10:33 am

Nem tudom eldönteni, hogy fel akarja e baszni az agyam, vagy szimplán ilyen idegesítő. Mert hát... ahelyett, hogy hagyna lógva, magamba - jaj de jó -, nem teszi, és még megajándékoz némi cinikus éllel egy kellemes mondatba burkolva.
Fújtatok egyet, hangosan, hagy hallja, még úgy is, hogy időközben a hátát tartja ékesebb képnek a szemembe; ahogy utána fordulok.
- Te ide figyeljél már. - dörrenek utána, ezzel együtt pedig felkapom mindazt a százkilencvenöt centit, amivel megáldottak a szellemek. - Nem tudom milyen elfajzott perverzió ez nálad, hogy csak úgy hozzászólsz valakihez, akinek kisebb gondja is érdekesebb nálad... Biztos fétis, lehet ki se nővöd, kurvára nem érdekel. De... - közben megyek én, megyek utána, ha nem állt meg. Ha mégis, úgy egészen az arcáig mászok, fekete íriszeim pedig ébenségükbe szikráznak. - Nekem te ne mondd már meg, hogy mit csináljak, világos? - hajolok fölé, habár nem alacsony, nem egy Hárt-mag, de ezt is leszarom. - Ha ennyire macerás vagy, neked kéne egy tábla a cerka nyakadra, hogy "Vigyázz, pofázok kérdezés nélkül!" Elkerülhetnéd az ilyen szituációkat... - kifújok egy jó adag levegőt, szerintem lazán képen is vágom vele, de nem lépek el, nem szokásom. Egyébként is elég hirtelen vagyok ahhoz, hogy a kultúrát hírből se ismerjem, úgyhogy az sem opció, hogy zavarna a személyes tere. Engem nem. Őt már lehet...
- Csak azért nem váglak le a hídról, mert nem akarok felesleges pattogást falka szinten. Nem azért mert... - néztem rajta végi, már amennyire ezt a közelségünk engedte - ...nem tenném meg. Tiszta? - és még egy flegma grimaszvigyor is felkotrik az arcomra. Lenyűgöző...

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 10:55 am

Elvigyorodom, nem vagyok én eszelős, komolyan, halálvágyam sincs, pláne azok után, amit átéltem, de húsz évig olyan kevés szociális inger ért, hogy még azt sem bánom, ha valaki elhord mindennek, gyakorlatilag ok nélkül, de ráfogom, hogy épp rajta van a pasi hiszti, nekem aztán tök mindegy.
- Hogyne, azonnal ugrok a kedves invitálásra.
Nem ám, nem a seggéből rántott ki. Faszkalap. Ellenben csak akkor fordulok bele a markáns jelenlétébe a magam kis száznyolcvanjával, és minden testi adottságomon felül álló tökéletes magabiztosságommal, amikor mögém ér. A szavaira már-már derűs szemöldökfelvonással reagálok csupán kezdetben, mert valljuk be, soha senkivel nem találkoztam, aki ennyire a „szívére” vett volna egy egyszerű bocsánatkérést.
- Csak bocsánatot kértem, ne neked álljon már feljebb, ha valaki nem akkora pöcs, mint te.
Közlöm bele a képébe, ha már személyes térbe nyomul, eszemben sincs finomkodni nekem sem. Érzem, hogy a dögöm odabenn vészesen közelít a leszarom a világot állapotból a kurvára ki akarok jönni felé, uralom én, csak épp nem nagyon óhajtom szándékoltan megtenni mostanában, épp eleget volt bezárva az utóbbi években ahhoz, hogy ne a saját önző érdekeim vezéreljenek, hanem az övét is nézzem.
- Szóval ez a standard eljárás? Bemászol a másik képébe, hogy beszarjon tőled, aztán elfusson összecsinált alsóban? Már bocs, öreg, de eleve nem olyannak tűnsz, akinek meg lehetne mondani, hogy mit csináljon.
Nem vagyok sem vak, sem hülye, meglehet, talán túlzottan vakmerő, de hát istenem, milyen legyek muszkliként?
- Szerintem te máris többet pofáztál, mint én. Látom, mindenáron cél belekötni az élő fába is, bár sok értelme nincs. Tudom, leszarod a véleményem.
Én meg az övét, ha már itt tartunk, de hát nyilván ez sem érdekel senkit sem jelen helyzetben. Amúgy nem feltétlenül akarom elkerülni az ilyen szituációkat, semmilyet, ami azt illeti, úgy hiszem, bárki, aki évekig ennyire ingerszegény lett volna, hasonlóképpen hagyná magát sodródni. Valahol egyébként egész szórakoztató.
- Teljesen, de ne aggódj, tudok úszni, és nem szokásom apucihoz szaladni, ha valami sérelem ér. Más kérdés, hogy nem lepődnék meg a helyedben, ha utána rendszeresen cseszném fel az agyad hobbiból.
Hát na, simán megtenném, pláne úgy, hogy pillanatok alatt rájöttem, mennyire könnyű ezt nála elérni, ha olykor összecsomagol, azt nem bánom, megölni nem fog, pontosan a falka miatt, de őszintén, az sem hatna meg túlzottan. Addig legalábbis nem ragaszkodom silány kis valómhoz, amíg össze nem szedtem magam.

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 11:15 am

Menten beszarok.
Komolyan az az egyetlen szerencséje, hogy nem pakoltam még hat felé, hogy nem akarok gondot a falkának. Főleg nem akarok gondot Hártnak most, hogy visszatértem.
Fejjel a falnak, bikából meg krumplistészta... Ez ilyen. De nem kenyerem, ha valaki feleslegesen ugat.
Nem is az... ugasson: postásra, kerítésre, kisfaszomra. De ne nekem...
- Bocsánatot? Jó pofa... Nem tudom hol tanultad a nyelvet, de kurvára félrevezettek. - mert ez minden volt, csak egy szimpla bocsánat nem. Nem, mintha szükségem volna rá, mert marhára nincs, de ettől még ez közel se volt az.
Élvezet, hogy mennyire édesen pumpálja fel az agyamat, mázlija, hogy éppen elég szar a kedvem.
- Nem, kislány. Nem ez a standard eljárás. - ettől még mászok, vagyis most már csak állok, de nem áll szándékomban ellépni. - Ha azzal lépnék fel, te már réges-régen befognád a kicsi kis szádat. - ő mosolyog, cinikusan, még ez sem érdekel. Ha ettől előrébb érzi magát, tőlem fogpasztát is kenhet magára. Részemről viszont nincs semmiféle éles görbe, csupán a pengeél, ami párhuzamos szemem síkjával.
Nem csipázom a verbális pofonosztást, szívesebben török, zúzok, és hagyom ott a másik felet beleépítve az adott talajmintába. De a magamnak felállított korlátjaimat - ezúttal - nem kívánom átlépni.
- Cél? Ez most komoly? - rántom fel egyik szemöldökömet, mintha csak zsinórral vonogatná valaki a háttérbe. - Ha simán elsétálsz, és nem pofázol feleslegesen, akkor most te is és én is békésen ellennénk ott, ahol vagyunk. Helyette sikerült úgy felbasznod az agyam, hogy igen csak kicsi a híja, hogy... - összerágom az állkapcsomat. Hát mi a büdösnek kotlok én itt?
- Te ne űzzél velem hobbit, inkább húzz el a picsába, míg nem használlak nyomdának. - ezúttal elléptem, kimászva a személyes teréből, ezzel együtt pedig lazán hátat fordítva neki.
Ettől még figyeltem. Minden mozzanatát issza a dobhártyám.

Re: Centennial-híd // Csüt. Május 19, 2016 9:57 pm

Megforgatom a szemem, hát na, szegény kicsit idegbeteg ahogy elnézem, öröm és boldogság számomra, hogy vannak, akik még nálam is elcseszettebbek. Különösképpen nem célom tovább ragozni, mert attól, hogy neki gondok vannak a hallásával, és beleértelmezett olyasmit a szavaimba, amik kétségkívül nem voltak benne, az még egy jó vaskos bocs volt.
- Nos, biztos úgy van.
Hagyom rá, mert kezdem úgy érezni, hogy ez az egész tökéletesen értelmetlen, na jó, eddig sem láttam bele semmi hasonlót, csak nem bírom, ha valaki ok nélkül seggfej az emberrel, s ha már ennyitől durrant az agya, mókás még tovább az idegein táncolni. Ugyanakkor ő maga is beláthatná, hogy bizony minden egyes kiejtett mondata egy nagy büdös levegőbe beszélés jelen helyzet szerint, és abszolút nem kell, hogy komolyan vegyem, nincs miért.
- Honnan tudjam? Te mászol a képembe, mintha az élet értelme lenne másoknak nekifeszülni.
Kérdezek vissza, de nyilvánvalóan értékelhető párbeszéd közöttünk nem fog születni, nem is baj, csevegek én olyanokkal, akikkel lehet is, szóval ettől nem fogok falnak menni, és sajnos, nem sajnos, de berezelni sem a nagy szájától, ami mögött vagy van cselekvési hajlam, vagy nincs.
- Ha simán leszarod, hogy hozzád szóltam, akkor is úgy lenne, szóval kettőnk közül még mindig nem én kötöttem a másikba, és pattogok azon, hogy ez megtörtént.
Nos, az sem fog megriasztani, hogy láthatóan nagyon ütni vágyna, üssön, szerintem sokkal rosszabbat is átéltem már, minthogy megcsókoltatja velem valaki az aszfaltot.
- Nagy szavak, de amíg csak szavak, rohadtul nem tudnak érdekelni.
Sóhajtok fel, majd azért intek egyet neki megspékelve egy vigyorral, megyek én szíves örömest, de nem azért, mert mondja, hanem mert tele van vele a nemlétező tököm. Ritkán futok ekkora gyökérbe, meg kell hagyni. Ezzel a lendülettel hátat fordítok én is neki, értek én a non-verbális kommunikációból is, és bár dolgom nincs, de holt biztos, hogy vele még egy levegőt sincs kedvem szívni, valósággal megmérgezi.

//Amennyiben hagysz menni, köszöntem szépen a röpke fordulót, nagyon élveztem. *.* Centennial-híd - Page 5 1839924927

//

Re: Centennial-híd // Szomb. Május 21, 2016 12:38 am

Re: Centennial-híd // Kedd Dec. 13, 2016 7:07 pm

to BB

[Távozás bejelentésének éjszakáján, Helenával való beszélgetést követőn (ooc lebeszélve vele, a játék folyamatban.)]

Nem sok mindent akartam magammal vinni, ahogyan elég rövid időm is volt arra, amit még el akartam intézni. Nem állt szándékomban megvárni a másnap 10 órát, amit határidőnek kaptam, ahogyan a hajnalt se. Még az éjszaka leple alatt tova akartam állni, így legalább senki se próbálhat meg igazán megállítani. Legalábbis szeretnék ebben hinni, mert nem szeretnék senkinek se fájdalmat okozni, de a változásokat nem érzem jónak. Ahogyan értelmét se látom. Sok mindent megéltem már ennyi idő alatt, de valahogy erre nem számítottam. Csendesen hallgattam a víz morajlását, ahogyan a hídon álltam. Már este 11 óra is elmúlt, de még se mozdultam. A híd korlátjának dőlve pár pillanat erejéig lehunytam a szemem és hagytam, hogy a szellő magával ragadjon, miközben a gondolataim messze szárnyaltak. Reméltem, hogy Balthazart nem zavartam meg semmiben se, de nem akartam holnapig várni. Amikor meghallottam a közeledő lépteket, akkor sietve fordultam a megfelelő irányba és az érzékeimmel teljesen elkezdtem fókuszálni. Így is tartozom már neki az utolsó foltozásaiért és azért, hogy nem mondta el senkinek se. Most pedig ismét szívességet szeretnék kérni, mert benne teljesen megbízom. Meg sikerült kiderítenem azt is, hogy ismeri Helenát már, így talán tényleg a legjobb embert kerestem meg.
Hátam könnyedén simult a korláthoz, miközben türelmesen várakoztam a közeledő alakra. Azért is gondoltam erre a helyre, mert itt nincsenek se kamerák, se nem jár erre senki se ennyire későn. Ahhoz meg semmi kedvem nem volt, hogy valami tudálékos beleszóljon abba, ami itt ma el fog hangoznia, vagy bármi miatt megüsse a bokáját. Lehet, hogy sokaknak megfelel a jelenlegi helyzet, de számomra nem. Nessa sose lesz a szememben vezető, ahogyan azt is tudtam, hogy a falkával is képes lennék szembe fordulni, ha olyat akarna bántani, aki számomra fontos. Ez pedig nem lenne szabad, így nem maradt más, mint a távozás. Úgyis mostanság gyakrabban hívott a messzeség, mint az elmúlt időszakban.
- Szia! – köszöntem széles mosollyal az arcomon, amikor odaért, majd ha engedte, akkor meg is öleltem őt. Amennyiben nem, úgy maradtam az eredeti helyemnél.
- Remélem nem az ágyadból rángattalak ki. – próbáltam kissé poénosabbra fogni a dolgot, amíg lehet, majd újra a vizet fürkésztem a lámpák fényében. – Köszönöm, hogy eljötték ilyen késő órán. Azt hiszem, sokszor jövök neked már egyel. – mosolyodtam el ismét, miközben újra megtaláltam az íriszeimmel. – Minden rendben van? – nem akartam egyből belevágni a közepébe, mert a végén még sikerül őt is sokkolnom. Fogalmam sem volt arról, hogy hallotta-e már azt, hogy távozom, de remélhetőleg nem, hiszen eddig Helena tudta és a vezetőség, senki más. És ez így van jól.

|| Bocsi, hogy nincs kezdőkép Embarassed

Re: Centennial-híd // Vas. Dec. 18, 2016 1:26 pm

Sym & BB

Az a mázli, hogy a mi szervezetünk sokkal többet bír. Maeve megint éjszakás, én meg reggeles voltam, így ma nem nagyon találkozunk. Telefonon azért beszélünk vagy chatelünk, ahogy jön. Mire hazaér, én már készen leszek, hogy pihentető reggelivel fogadjam. Alkalmazkodunk a műszakokhoz, nem fogja kikezdeni a kapcsolatunkat. Azt semmi nem kezdheti ki.
Szóval az estém szabad, de magányos. Én sosem unatkozom, még egyedül sem, hisz a laborom mindig vár. Épp kifőtt az utolsó cucc és mikor bekészítettem hűlni, akkor csörrent meg a teló. Könnyű kiruccanásra készülve ülök be az autómba. Symara egy nagyon türelmes nőstény, jó természetű. Mostanában fordult ki magából, nem is nagyon találkoztunk. A Vörös Hold idején majdnem megölte az az egyébként is elmebeteg mexikói. Egyszer már összevarrtam és azóta se hajtottam be a tartozást. Nem volt rá szükségem, amúgy meg szívesen segítek ilyen rendes tagoknak. Vagy akár embereknek is. Ingyen, a jó szívemből. Gázt adok és egy vidám elektrózenét játszó rádióadóra hangolok. Lelkesen ringatom a fejemet a zenére. Majd kiugrom a bőrömből, a zene pedig pont passzol.
A híd szélénél kicsit keresgélni kell, mire le tudok parkolni. Biztos valami rendezvény van. Amúgy nem szoktak ilyen sokan itt állni. Leállítom a zenét, az utolsó két ritmust még leütöm a kormányon.
- Hú!
Felszabadult kiáltással lépek ki a betonra. Zárom a kocsit és rövid séta után már meg is látom a nőstényt. Ott álldogál a korlátnál. Fogalmam sincs, mit szeretne. Az az érzésem, nem egy szimpla dumcsizásról van szó. Mindenesetre úgy készülök, hogy bármi is van, jól fog elsülni. Máshogy nem is lehet!
- Hahó-hahó! - köszönök én is és nagy nevetéssel visszaölelek.
- Á, nem, épp akkor fejeztem be egy új ellenmérget. Skorpió ellen. Itt nem annyira jellemző, de azért nem árt, hátha fura helyekre talál menni valaki.
Emily-vel olyan szépen kielemeztük múltkor a különféle toxikus hatásokat, hogy kedvem támadt valami ilyesmihez. Symnek pedig szerencséje van, hogy meghallottam a telefont. Nem mindig figyelek.
- Ugyan már, veled szívesen találkozom!
Magamtól nem kerestem, mert neki is megvan az élete, de érezheti, hogy tényleg örülök a találkozásnak. Őt figyelem. Mennyire más most! Valami nyomasztja.
- Velem igen, a lehető legnagyobb rendben. De veled mi újság? Hogy telnek a napjaid?
Remélem, a változás ellenére jól. Symara-nak egy olyan oldala mutatkozhatott így meg, ami biztosan benne volt, ezért is került bajba, mielőtt hozzám jött. Nem hibáztatom, csak segíteni szeretnék rajta. De ahhoz én kicsi vagyok, nem érek fel Alignakkal. A szemeit figyelem és a gesztikulációját. Sokkal idősebb, tapasztaltabb, mint én, de hátha valami pluszt észreveszek. Nem aggódom. Abban bízom, hogy amiért idehívott, azt megadhatom. Tehetek valami jót, segíthetek valakin. Csak a fény, mindig a fény felé! Összehúzom kicsit a bőrkabátomat, mert elég hideg van. A part mindig szeles.

Re: Centennial-híd // Hétf. Dec. 19, 2016 3:41 pm

Fura dolog az élet, hiszen mindegy, hogy mennyi ideje élünk már akkor is állandóan azon gondolkozunk, hogy vajon amilyen döntést meghoztunk-e, az valóban helyes volt-e. Nem e hibáztunk vele, de valahogy még se a lelépésem ténye volt az, ami ezt ébresztette benne, hanem sokkal inkább féltettem Helenát. Mi van akkor, ha esetleg túl nagy terhet raktam a vállára? Én tudom, hogy képes rá, hogy sikerülni fog neki, de akkor se lesz könnyű és telefonon úgyis elér, ha bármi baj lenne. Nem tenném be a lábamat szívesen többé ebbe a városba, ha egyszer elhagyom, de majd eldől, hogy mi lesz. Többé már nem idetartozom falkaszemszögből, még akkor se, ha sok számomra fontos személyt hagyok a hátra.
Jó volt látni azt, hogy ennyire jó a kedve, az ölelést pedig könnyedén fogadom, hiszen barát, vagy valami olyasmi. Egyszer már szívességet kértem tőle és most megint arra készülök. Remélem, hogy bele fog menni, hiszen jó ember és tudomásom szerint ismeri is a fiatal őrzőt.
- Ohh, értem. Látom még mindig szeretsz kísérletezni, csak egyszer nehogy ez okozza a vesztedet. Főleg most ne, amikor a madarak könnyedén csiripeltek. – mosolyodtam el barátságosan, mert biztos voltam abban, hogy érti mire célzok. Szerintem a többség tudta azt, hogy a falkában egy újabb szerelem kelt életre, remélni tudtam, hogy az övék legalább tartósabb és boldogabb lesz, mint ami nekem kijárt itt.
- Ezt örömmel hallom, csak nehogy a találkozás végére megváltozzon ez. – hagytam ennyiben egyelőre, de biztos voltam abban is, hogy ez nem éppen megnyugtatóan hathat a fiatal farkasra. Pedig akkora vész nincs is, én megyek, ő neki pedig vigyáznia és segítenie kellene valakire. Önzőség ilyet kérni? Talán, de más választásom nincs.
- Ezt örömmel hallom. – könnyedén fordultam vissza a korláthoz, hogy a vizet fürkésszem és hagyjam, hogy a vízdallama magával ragadjon. – Hazudhatnék, de nem fogok. Sok minden megváltozott mostanában. Valaki képes elfogadni az új változásokat, míg más sok mindenre ráébred. Valószínűleg még nem hallottad, de elmegyek Balthazar. Holnap már nem fog itt élni, mielőtt megijednél tudnak róla a vezetők, így baj nem érhet. – a szavaim komolyan csendültek és a pajzsomat is kicsit lejjebb engedtem, hogy biztosan érezhesse, hogy nem hazudok. Sose akarnám bajba keverni. – Szívességet szeretnék kérni tőled. Szeretném, ha valakinek segítenél és vigyáznál rá. Tudom, hogy benned megbízhatok. – egyelőre még nem árultam el a nevét az illetőnek, hiszen biztos voltam abban is, hogy ilyen fordulatra nem számított. Csendesen álldogáltam és őt fürkésztem, próbáltam megfejteni, hogy mi járhat a fejében. Ha megszólalt, akkor türelmesen végighallgattam őt, hiszen nem elijeszteni akartam őt, hanem inkább segítséget kérni, még ha nem is magamra nézve.

Re: Centennial-híd // Szomb. Dec. 31, 2016 3:42 pm

- Lassan kétévszázados rutinom van az ilyesmiben, nem kell féltened!
Tudom, hogy bárki hibázhat, elég kicsit elszámolni az adagot és meg is van a baj, de úgy érzem, én mindig figyelek. Magammal nem bánok olyan kesztyűs kézzel, mint a betegekkel, de a cél már régóta nem az, hogy örökre lehunyjam a szememet.
- Szeretem, amikor ilyen vidám dolgokról csivitelnek!
Rávigyorgok, aztán lenézek a cipőmre. Láthatja rajtam, hogy Mae gondolatára már szintet ugrott a kedvem. Pont Symara segített kiválasztani azt az ékszert, amivel megkértem a kedvesem kezét, most már tényleg, komolyan - na jó, csak hozzám mérten komolyan - és akkora igent kaptam, hogy a fal adta a másikat! Hála az égnek. Így van, már nem csak én vagyok, nem csak magamért vagyok. Eddig is hiányoztam volna pár embernek, sok embernek, de most már olyan is van, akinek nem akarok ilyen fájdalmat okozni, semmi pénzért.
- Kizárt! Ha nem azzal jöttél, hogy háborús bűnös vagy valami hasonló lennél, akkor nem fog ez változni.
Ugyan mit mondhatna ő, ami miatt megutálnám? A mosolyom töretlen. Amíg meg nem hallom a hírt. A bevezetésből már sejtem, mit akar.
- Mióta is élsz itt, Symara? Én is sok változást láttam már, ezen a helyen is. Biztos vagy abban, amit mondasz?
Akkora változás azért nem történt. Lucas űrt hagyott a szívünkben, de ott van helyette Nessa, aki teszi a dolgát. Nem értem, mi készteti távozásra a nőstényt. Láthatja is a meglepetésemet. Azzal se törődöm, hogy ha a vezetőknek elmondta, akkor komoly a dolog. Nem egy meggondolatlan nő, ha így akar tenni, abban 100%-ig biztos. Hiszek neki, csak nem értem.
- Ha nincs más választás és tényleg felülsz a buszra, akkor hallgatom, mit szeretnél. De miért? Mi az, ami miatt már nem éreznéd jól magad?
Agyam fogaskerekei eszik egymást, úgy dolgoznak. Próbálok rájönni az okra, bár ebben nem vagyok olyan jó. Hallottam valami kóborról, akit megtűrtünk volna, de végül nem maradt. Úgy tudom, Symhez köthető. Gondolom, ő lesz az. A másik feladat, hogy kitaláljam, kire kell vigyázni. Pörgetem az ismerősöket, akikről esetleg tudom, hogy fontosak a nősténynek. Hirtelen nem jövök rá, ezért meredten figyelek a víztükörre, mintha ott akarnám meglátni az illető arcát. Bánatos így sem leszek, csak csalódott. Valakire vigyáznom kell. Egyáltalán alkalmas erre az öreg méregkeverő doki? Huh.

Re: Centennial-híd // Szomb. Dec. 31, 2016 4:03 pm

- Fiatalság bolondság és azért vannak az idősek, hogy a fiatalok helyett is aggódjanak. – kacsintok rá játékosan, hiszen biztos vagyok abban, hogy érti a célzást és nem fogja a szívére venni, de most nem is ez a lényeg. Sokkal inkább más miatt akartam vele találkozni, mint esetleg a kísérleteiről vagy éppen kicsit veszélyes életviteléről beszélgessek vele.
- Ezek szerint tényleg jól sült el a dolog. Előre is fogad gratulációmat, Balthazar. – a mosoly őszinte volt. Tényleg örültem annak, hogy rátalált a boldogság. Élhetünk hosszú ideig, történhet velünk sok jó és rossz, de valahogy legtöbb esetben az utóbbi mindig hosszabbnak tűnik, mint az első, még ha nem így van. Ahogyan ennyi év után azt is tudtam, hogy a szerelem nagy kincs, amire vigyázni kell és óvni. Abban pedig reménykedni tudtam és tiszta szívből kívántam, hogy nekik még sok boldog pillanat jusson ezen a zűrös vidéken is, hiszen ő tényleg megérdemli azt, hogy boldog legyen és madarat lehessen vele fogni.
Nem reagálok semmit se arra, hogy nem fog változni, hiszen nem vagyok háborús bűnös, de talán annak is lehet venni. Fogalmam sincs, hogy ki mit gondol arról, hogy távozom. Lesz olyan, aki talán nem örül ennek, ahogyan olyan is, aki örülni fog vagy éppen hidegen hagyja és észre se veszi. Egy falka vagyunk, de még se érzem azt az összetartó erőt, mint korábban. Elég régóta éltem már itt ahhoz, hogy többé ne akarjak mindig itt, ezen a vidéken nevet változtatni, vagy éppen másik „álarc” mögé bújni. Egyszer mindenkinek mennie kell.
- Minden változás másabb Balthazar, az pedig hogy mióta is élek itt… Nos, talán túl régóta is ahhoz, hogy ideje legyen mennem. – csak ennyit mondtam elsőre, majd ismét közelebb sétáltam a híd korlátjához, hogy neki dőljek. Rövid ideig az ifjút figyeltem, próbáltam megfejteni, hogy vajon mi is jár a fejében, vagy miként érez. Ha a pajzsát felhúzta, akkor se törtem át, hiszen nem akartam erőszakos lenni, pedig könnyedén megtehetném, ha a kedvem úgy tartaná.
- Tudod, a hűség és a család fontos, de eljön a pillanat, amikor már a családot nem az fogja jelenteni, aminek kellene. Amikor a hűség meginog azzal szemben, aki felé töretlennek kellene lennie. Úgy éreztem, hogy jobb ha megyek, mint esetleg egyszer olyat teszek, amivel sokakat sodorhatnék veszélybe. – kicsit talán zavaros volt, amit mondtam, de nem akartam semmilyen bajba se sodorni. Kapott választ, még ha nem is egyértelműt. Sok féleképpen lehetne érteni és ez így van jól. A valódi okokat nem kell mindig ismerni, néha csak el kell fogadni, hogy valaki menne. – Az üzletemről tudsz. – pillantottam rá komolyan, hiszen ott vette a gyűrűt a kedvesének is. – Ahogyan ismered az ifjú Hagen kisasszonyt is, Helenát, ha jól hallottam. – kérdőn néztem rá, ha bólintott vagy valami jelét adta annak, hogy nem tévedek, akkor folytattam. – Nos, ráhagytam az üzletemet. Tudom, hogy sokat kell még tanulnia, de igazán ügyes és a szívével alkot, nem pedig az eszével, így az ilyen nagy kincs, viszont abban is biztos vagyok, hogy az én telefonos segítségem nem lesz mindig elég. Elég régóta élsz ahhoz, hogy az eszed a helyén legyen, ha kell, így azt szeretném kérni, hogy vigyázz rá és segíts neki az üzlettel kapcsolatban. – nem volt semmi jogom ahhoz, hogy ilyet kérjek tőle, így a hangomból érezhette, hogy meg van a választási lehetősége, hogy igent mond-e rá vagy nemet. Viszont abban is biztos voltam, hogy sejti, hogy nem kérnék meg erre a feladatra csakúgy senkit se.

Re: Centennial-híd // Hétf. Jan. 09, 2017 7:41 pm

- Kedves tőled, de nem szeretném, ha aggódnál. Árt az egészségnek, még egy farkasnak se tesz jót.
Visszakacsintok. Értettem a mondanivalót, de attól még áll, amit mondtam.
- Ó, köszönöm! A tippért is nagyon hálás vagyok, hihetetlenül tetszett neki, amit kiválasztottunk így együtt.
Fel is mutatom azt az ujjamat, földöntúli mosollyal emelve ki a többi közül. Mae-t akkor láttam a legboldogabbnak és örökre beleégett a jelenet nem a retinámba, hanem annál sokkal, sokkal mélyebbre, egész a véredényekbe. Symara is tudhat valamit a szerelemről és talán egyszer majd beszélgetünk ilyen témáról is. Egy bölcs és idős farkassal bármiről érdekes társalogni. Kezdünk átmenni búbánatosba, ez nem tetszik, de meghallgatom a nőstényt. Inkább beszéljen, mint hallgasson! Jobb, ha kijön.
- Ez nagyon komolyan hangzik.
És nagyon nem értem. A pajzsomat derékig engedem, láthatja, hogy megzavart. A helyzet súlyát érzem, mert ha Sym távozik, az elég nagy dolog, nekem mindenképp, de azt nem érzem, amit ő érezhet. A távozási kényszert, a menekülés vágyát. Változást akar, de máshogy, mint az itteniek.
- Ezzel sem kerültem sokkal közelebb a megértéshez. Figyelj, ha nem akarod elmondani, sajnálom, mert érdekelne és nem adom tovább senkinek. Ismersz, milyen bolond tudok lenni, de nem pletykálok. Szóval... Az a fekete kóbor benne van a dologban? Vagy Nessa-val van valami ellentét?
Mivel a nőstény elég nehéz eset és Symara most a tőrrel küzd, elképzelhetőnek tartom. Bánom, ha esetleg nem mondja el, de nem fogom tovább faggatni. Azért jött, hogy megkérjen, vigyázzak valakire. Ez fontosabb.
- Igen, szerencsére.
Rábízza valakire és az új tulajra kell figyelnem?
- Áh! A puzzle jobb alsó sarkát már összeraktam. Igen, aranyos kislány. Összefutottunk, mikor ment vért adni. Én mutattam neki irányt a kórházban. És pont ott volt, mikor az egyik gyakornok elkiabálta a folyosón, hogy sikerült a hereviszketés elleni krémet megcsinálnia...
Ezen elkuncogom magam, de belül komoly vagyok. Nem túl fiatal az a lány? Vagy gyerek vagy már éppen lepottyant a tojáshéj a popójáról.
- Tudod, ez nagyon szép dolog és...óvatos is. Egy emberre bízni valamit a legtutibb. Nem köthető egyik oldalhoz sem. Az életkora nem gond? Szerinted elég komolyan tudja venni? Mert az üzleti életben én nem lennék nagy segítség, nálam sokkal alkalmasabbak vannak. De minden másban persze mellette fogok állni. Majd beszélek vele.
Nehéz lesz úgy, hogy nem tudhatja az igazi valónkat. Habár...
- Nem az ő anyja Lena? Magdalena Hagen-Prescott?
Mert ha igen, lehet, hogy nem is olyan tudatlan a leányka. És ez még tovább bonyolítja a dolgokat. Forognak a szemeim a fogaskerekeimmel együtt. Anyuka látott már, az én hibám. Vittem neki hangulatjavítót, megbántottam, pedig tisztelem és kedvelem. Most a lányára fogok vigyázni. Elmosolyodom, mert ebből baj nem lehet! Felelősség lesz ez, nagy felelősség. Megházasodom, Abi gyermeke életében én vagyok az egyetlen hímnemű, még ha ritkán is lát és most egy nagykorú vagy majdnem nagykorú tinilánnyal is foglalkoznom kell. Hirtelen jött az élet, de úgy érzem, most fog benőni a fejem lágya és ezt már nem fogom elszúrni. Nem lesznek halott eszkimók, sem szeretőbe szerelmes feleségek.
- Sym, nagyon jólesik, hogy rám gondoltál és igazán megtisztelsz. Mindent meg fogok tenni. És mivel kértél valamit, azt hiszem, én is kérhetek cserébe. Vigyázz magadra nagyon és beszéljünk rendszeresen, jó? Többször, mint mostanában tettük.
Erre valamilyen szinten úgyis szükség lenne, de most legalább le is fixáljuk. Üzletet kötünk. Ilyen bizniszbe még sose mentem bele. Minden változás más. Igaz.

Re: Centennial-híd // Hétf. Jan. 09, 2017 8:23 pm

- Bármikor és örülök ennek. – amikor pedig büszkén mutatja az ujján virító gyűrűt, akkor még szélesebb lesz a mosoly az arcomon. Pontosan tudom, hogy milyen érzés boldognak, vagy éppen szerelmesnek lenni. Ahogyan azt is, hogy milyen könnyedén illanhatnak el a boldog pillanatok. – Mikor lesz a nagy nap? – kíváncsiskodtam kicsit. Nem is biztos, hogy meghívnának, de ha így lenne, akkor se térnék már vissza ebbe a városba. Nem akarok semmilyen bajba keveredni. Éltem már eleget és így tudom jól, ha távozunk valahonnan, akkor visszatérni már sose könnyű.
Nem sokkal később végül mesélek neki, még ha nem is sokat. Talán még ennyit se kellene mondanom neki. Tudom, hogy megbízhatok benne, de attól még veszélyes ez a vidék és sose lesz békésebb már. Legalábbis jelenleg ezt érzem. Túl sok minden kavarog bennem, de egyre kevesebb jó, mintha sokszor sötétség borítana mindent és nem létezne reménysugár.
Érzem az érzéseit, ahogyan azt is, hogy sikerült összezavarnom, de én sokat nem mutatok. Ő boldog és nem akarom elrontani a boldogságát, hiszen amíg ők látják a jót, a fényt, addig van remény, hiszen ők a mi jövőnk.
- Remélhetőleg sose fogod megérteni és sose fogod azt az érzést ismerni, amit én érzek. Ez többről szól, mint egy bundásról, vagy mint egy bétáról. Ez sok mindennek a következménye. – hagytam ennyiben a dolgot és láthatta, hogy nem is fogok többet mondani. Tényleg nem akartam elrontani jókedvét, se a saját kis démonaimat, érzéseimet ráakasztani.
Egy aprócska mosoly szökik az arcomra, amikor említi, hogy miként találkoztak először. – Talán igaz a mondás, hogy néhányan már mély benyomást tesznek a másikra. – vicceltem el én is kicsit a dolgot, mert képzelem, hogy nem lehetett az se egy hétköznapi találkozás, de így legalább tudja, hogy kiről is van szó és nem kell túlzottan magyaráznom.
- Nos, talán nem is annyira ember, mint az emlékeidben él. Sok minden megváltozott azóta, még az is megfordult vénséges fejemben, hogy kölykömmé fogadnám, de végül az élet másképpen döntött és egy másik oldalra sodorta őt. Sok az újdonság az ő életében és kicsit hasonló helyzetben van, mint én. – utaltam itt az álomra, remélhetőleg értette, ha nem, akkor kimondtam azt a szót is. – Így talán több mindenben is segíthetsz neki, mint gondolnád. – biztos vagyok abban, hogy egy farkassal való barátság nem jönne rosszul. Még egy személy, aki beavathatja őt a titkok mezejébe.
- Hmm, azt hiszem igen. Miért? – vontam fel egyik szemöldökömet kicsit kérdőn. Nem értettem, hogy miként jön ide ez a nő, de talán hamarosan kiderül. Nem túlzottan jártam én se végig azt, hogy milyen rokonai vannak Helenának. Nem szerettem senkinek se az életében ilyen téren vájkálni.
Bólintottam egyet, amikor azt mondta, hogy ő is kérne valamit és türelmesen vártam arra, hogy miről is lenne. Amikor meghallottam a dolgot, akkor csak elmosolyodtam. – Mindig el fogsz érni telefonon. Talán a következő egy-két hétben nem. Messzire visz az utam, de ígérem, hogy utána mindig kereshetsz és örülni is fogok, ha így lesz. Szeretnék még rólatok hallani, ahogyan majd én is igyekszem nem szenilis lenni túlzottan. – vicceltem el picit a dolgot magamra nézve, majd közelebb léptem a hímhez. – Remélem tudod, hogy nagyon hálás vagyok neked, amiért igent mondtál. – láthatta az őszinte elismerést az íriszeimben megcsillanni. Tiszteltem őt azért, hogy képes volt a saját kis életének a mozzanatai mellett még ezt is bevállalni.

Re: Centennial-híd // Vas. Jan. 22, 2017 4:38 pm

Symara örömét látva arra gondolok, milyen jó, hogy vannak ilyen emberek. Ilyen farkasok. Segítenek örülni és mikor kiderül, hogy sikerrel jártak, lehet versenyezni, kinek lesz hosszabb a mosolya. Az enyém most nagyon nagy.
- Ez még szervezés alatt van.
Mint sok minden. Tervek vannak, elképzelések és eléggé különbözőek. Először meg kell találnunk a kémiai kötés módját, utána lehet összedolgozni az anyagokat. Többek között a meghívottak köré is kérdéses, ezért nem mondok még semmit. Nem szeretném Symet hitegetni, de nem is űzném el. A boldogság megvan és egyengetni akarom, nem elrontani.
A lényegről, ami miatt idejöttünk, keveset hallok. Szeretném megérteni. Jóban vagyunk, de azért nem annyira, hogy kérdés nélkül megcsináljak bármit, amire kér. Hiányozni fog és tudni akarom, mi hajtja. Megérdemlek ennyit, ha már vigyázok a boltjára és a kegyeltjére. De nem ezt kapom. A lényeg az, hogy a dolgok menjenek az útjukon. A helyes útjukon. Ezért hagyom ennyiben.
- Nagyon sajnálom, Sym.
Kellemesebb témákra evezünk. Az egy mókás találkozás volt. Még egész korán, a műjegyesség ideje alatt. Visszamosolygok, bár ami miatt beszélünk arról a napról, az már nem olyan vidám.
- Komolyan? Háh, de érdekes! - szólok szórakozottan.
Okos lány, de talpraesettnek épp nem mondtam volna. Eltévedt egy kórházban! Persze ezt ki lehet nőni.
- Több hasonlóval ápolok jó kapcsolatot. Lesz még egy, ennek örülök.
Biztos a mentorát is meg fogom ismerni. Talán ismerem is. Majd kiderül.
- Ja? Mert őt is ismerem, csak még nem raktam össze, hogy ez a Hagen ahhoz a Hagenhez tartozik. Apróság, nem lényeges.
Arról hallgatok, hogy Lena beavatott és nem csak engem látott. A betegségéről főleg hallgatok. Magánügy.
- Gyorsan csekkoljuk is le, hogy jó szám van-e elmentve!
Előszedem a telefonomat és kikeresem a nőstényt.
- Á, itt vagy! Stílszerűen a SIM-kártyámra mentettelek el.
Jót hahotázok ezen a kis gyenge poénon. Ő nem az a fajta nőstény, aki egy ilyen poén után csak hülyének néz. Mondjuk az se szokott zavarni. Elmondom, mi a szám és ha jó, akkor így is hagyom. Ha kell, akkor meg javítom.
- Akkor örülni fogsz, mert időnként bejelentkezem majd. Gondolom, Helena is megteszi, de én is.
Nézem őt, a szemeit és a testbeszédét, ahogy felém jön. Nem kell megijednem, de a farkasom hátrál kicsit. Szereti a távolságot. Vagy játszani fogunk? Először csak vár és a farkával nyugodtan legyezget.
- Sym, neked szívesen segítek ilyenben. Fent hogy fogadták? Nem harapták le a fejedet, hálistennek, azt látom, de mégis mi volt a reakció?
Közben arra gondolok, hogy ezek után teljesen le leszek kötve. Egy házasember, aki sokat dolgozik, sokat segít a Falkájának is, mellette még kutatgat és néha a sógornő - Abigail ez lesz, de durva! - gyerekére is vigyáz, persze nem egyedül, hanem az asszonykával. Emellé még odaveszem Helenát és a naptáram, az órarendem totálisan betelik. Nem baj! Ezek mind jó célok. Symara szemeit fürkészem. Mondott pár dolgot, de onnan, az orra mellől akarok még kiolvasni ezt-azt, ha lehet.

Re: Centennial-híd // Hétf. Jan. 23, 2017 10:58 am

Sietve bólintottam arra, amit mondott, hiszen majd jönni fog az, amikor jönnie kell. Nem hiszem, hogy el kellene sietniük az esküvőt, hiszen most is boldogok. Kicsit rossz, hogy nem lehetek itt és nem gratulálhatok akkor, de talán ha meglesz a nagynap, akkor szólni fog róla és gratulálhatok legalább telefonban, ha kicsit késve is. A szándék a lényeg. – Mivel akkor már nem leszek itt és ajándékkal se készültem, így csak annyit tudok adni: „Előre is sok boldogságot nektek és minden álmotok teljesüljön. Főleg a közösek.”- érezhette a szavaimon a hím, hogy teljes szívemből ezt kívánom neki. Mindig is úgy gondoltam, hogy a szerelmet meg kell becsülni és nem szabad csak úgy hagyni elveszni. Én elveszítettem több évszázada már, de mégis úgy fájt, mintha tegnap történt volna. Akaratlanul kicsit a nyakamba logó ékszerhez nyúltam, vagyis csak a ruhámat érintettem meg, hiszen alatta lappangott a láncon logó gyűrű. Chan sok értelemben volt a társam, de most nem is akartam erre gondolni. Nem akartam, hogy az én szomorú emlékeim beárnyékolják ezt a pillanatot, vagy az ő boldogságukat.
- Ne tedd. Nincs mit sajnálni, hiszen ez csak egy újabb fejezet az életünkben, ami tele lehet kalanddal jóval, vagy éppen rosszal. Az ismeretlentől sose szabad félni. Kicsit azért várom, hogy milyen újra kóborként élni. – vallottam be, hiszen már idejét se tudom, hogy mikor éltem utoljára úgy. Az se ma volt már, de hamarosan újra megtapasztalom. Azt is tudtam, hogy az első utam hova fog vinni, hogy utána merre is tovább. Az még kérdéses, de majd tudni fogom, amikor ott tartok már.
Csak felvonom a szemöldökömet, amikor szórakozottan szólal meg és megrázom a fejemet.
- Sose felejtsd el, hogy néha több lakozik valakiben, mint az elsőre gondolná bárki is. – kicsit talán dorgálásnak is hathatott a szavaim, de kicsit annak is szántam a vénséges fejemmel, viszont azt is érezhette, hogy nem fogom megenni.
- Örülök annak, ha így gondolod. Nos, mint mondtam szeretném, ha segítenél neki, ha segítség kell neki. Az üzlet nem a te dolgod lesz továbbra se, hanem az övé. Te csak akkor segíts neki, ha ő megkér rá. Tudom, hogy képes rá, még ha ő nem is így gondolja és pontosan ezért szeretném, ha tényleg csak akkor segítenél olyan téren, amikor ő keres fel téged azzal. – nem állt szándékomban az üzletemet Balthazar nyakába sózni. Meg volt a saját kis munkája, meg élete is. Nem hiszem, hogy pont egy ékszerüzlet tulajdonosa akart volna lenni. Persze, papíron még én vagyok a tulajdonos, de Helena lett a kinevezett vezető ebben az üzletben és ez így van jól. Okkal tettem így, még ha esetleg ez mást meg is lep vagy nem érti. Tudom, hogy sokkal különlegesebb az a lány, mint azt legtöbben gondolnák.
- Ohh, értem. Ezt nem tudtam, hogy ismered a családját. – meglepettség könnyedén csendült a szavaimban, de könnyedén is engedtem tovább ezt a témát.
Mosoly könnyedén bujkált ajkaimon, ahogyan Balthazar hozta a vicces formáját. A számra csak bólintottam, hogy teljesen jó lesz és szerintem az övé se változott, hiszen itt volt, így az üzenetem célba ért.
- Biztos vagyok abban, hogy mind a ketten jelentkezni fogtok, de ne felejtsd el amit mondtam. Egyedül kell megbirkóznia a feladattal és téged inkább hátvédnek, segítőnek kérlek, hogy legyél. – ajkaimon mosoly bujkált, ahogyan közelebb léptem felé. A farkasom kihúzta magát, amikor a másik hátrálni kezdett. Kicsit még a fejét is oldalra billentette, mintha csak meg akarná fejteni, hogy a másikat mi lelte, hiszen se én, se a farkasom nem volt támadó szándékunk, de végül inkább csak leheveredett és nem erőltetett semmit se.
- Gondolom volt, aki örült neki, ahogyan van olyan is, aki talán nem. És szerintem olyanból is akad, aki nem érti a miértet, de vannak olyan dolgok, amiket nem lehet csak úgy elmondani, mert érezni kell ahhoz, hogy megértsd. Holnap 10-ig el kell hagynom a várost, de terveim szerint még ma éjjel megteszem és elutazom messzi vidékre. – avatattam be kicsit őt, hiszen azt tudtam, hogy innen hova megyek, de hogy onnan merre tovább… Nos, arról fogalmam sem volt. Valószínűleg valahova a közelbe jövök, hogy tudjak segíteni, ha szükség van rám.