A Centennial-híd Fairbanks szívében emelkedik a Chena fölé, egyik partján a városi bírósággal, a hatalmas, jellegzetes üvegépülettel (Rabinowitz Courthouse).
Csak nézek, hogy ezt most miért és hogyan és mégis és különben is! Nem lesz itt? Már? Csak később derülnek ki az igazságok. Kedves, nagyon kedves, ezt érzem. Szívből jön minden, amit kíván. Nem tudom Mae-t ismeri-e, engem ismer. Őszintén szólt. A meglepettségemet mosoly váltja fel. - Te sokáig voltál kóbor? Igaza van. Nekünk rossz, hogy elhagy minket, de neki jó lehet. Én is megtettem párszor és milyen jól tettem! Nekem hiányozni fog, de azt mondom, hajrá, érezze magát szabadnak! - Tudom. Ami bennem lakik, az se tűnt fel elsőre. A bolond családomnak semmiképp. Nem lakott bennem igazán az isten. De ezer más dolog igen. Sym most megmondta, de azért nem rúgott át a híd korlátján. Annál ő sokkal, se dokkal kedvesebb, még most is, tőrrel a fejében. - Akkor ő már tudja a számomat. Vagy tudja, kinek a számát kell elkérni. Jó, ha tudok, rendelkezésére fogok állni. Megnyugtató, hogy Helena megállhat a saját lábán. Vajon ő felfogta, mekkora kegy ez? Ilyen fiatalon ilyen komoly megbízást kapni? Saját magának kell boldogulnia, én csak néha nézek rá. Nem akkor, ha kéri. Nem én lennék. Figyelni fogom, hogy minden oké-e? Lena-t ismerem, de az egész családot nem. Nem baj, most nem ez a lényeg. - Rendben van, felfogtam. Rámosolygok a nőstényre. Tetszik, hogy azért ő is tud vidámkodni, örömködni, nem vett el tőle mindent a tőr. A farkasaink közben nézik egymást. Igazából semmi nem történik, csak ott ülnek, fekszenek és érzik, hogy egy helyre tartoznak. Tartoztak. Ma szakad ennek vége. Én érezni fogom, továbbra is érezni fogom. - Nekik elmondtad, hogy hová mész? És nekem elmondod? Előbb-utóbb biztos el fogja. Tudok titkot tartani. Az előzőt se mondtam el senkinek, ha megegyezünk, ezt sem fogom. Fura érzések kerülgetnek. Ha Symara, az őskövület ezt mondja, mit mondanak a többiek? Talán megfogyatkozunk és megújulunk, mert az őslakosaink helyett kóborok jönnek. Szerintem ez nem rossz, akármennyire hiányoznak majd a régiek. - Symara, csak tudd, hogy ezt én is átéltem már sokszor. Tovább vitt a vérem, változásra vágyott. Költözés, új élettér, új falka. Új terület. A farkasod totális izgatottságodban van már? Mosollyal kérdezem, mert ahogy erre gondolok, az én farkasom máris négykézlábra áll. Odamegy a nőstényhez és nekidől. Kedveli őt. Szívesen futna vele egyet, kis játékos megkapással, hajszolással, amit minden farkas szeret.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Volt olyan időszak, amikor sokáig a kóborok életét éltem, így annyira nem lesz újdonság, de ennyi évtized után kicsit mégis az újdonság erejével fog hatni. – vallottam be, hiszen a világ sokat változott és a legtöbb helyen már falkák léteznek, így a kóborok élete is nehezebbé válhatott, mint egykoron volt. Magam sem tudom, de majd idővel biztosan rá fogok jönni. Legalább kicsit újra felfedezem a világot és ezt már nagyon is vártam. Kicsit izgatott is voltam emiatt még ilyen vén fejjel is. - Vagy csak nem azoknak, akiknek kellett volna, de másnak biztosan, hiszen ha nem tűnt volna fel, akkor most nem lennél itt. – szavaim továbbra is barátságosan csendültek. Mindig is úgy gondoltam, hogy a Teremtők látnak valamit a kölykükben és azért választják őket. Olyat, amit mások nem láthatnak és még mi magunk se látunk. - Igen, tudja, hogy téged kereshet, de gondolom más miatt is fogtok még találkozni. Jó ha az embernek másik táborban lévők között is van barátja. – tudtam jól, hogy nem lehet most könnyű Helenának, de szerintem Balthazarral jól ki fognak jönni és legalább lesz, aki mosolyt csaljon az arcára, vagy éppen nevetésre bírja a leányzót. Ezért is gondoltam azt, hogy őt fogom megkérni erre a „feladatra”. Természetesen, ha nemet mondott volna, akkor is lett volna B tervem, de szerencsére nem volt szükség rá. Könnyedén rázom meg a fejemet, miközben a farkasom nem mozdul meg, inkább leheveredik és a fejét a mancsaira hajtja, mintha csak pihenni akarna az előtte álló utazásra. Mintha ahhoz gyűjtene erőt, de valójában kicsit ő is szomorú, hiszen hiányozni fognak a barátok mind neki, mint nekem. Sose fogom őket elfelejteni. - Senkinek se mondtam el, hogy hova megyek. Nem tartozik rájuk, hiszen nem kimenőt kértem, hanem távozást jelentettem be. Kínába fogok menni, de ennél többet nem mondhatok. – senki se ismerte a múltam ama részét, vagyis nagyon kevesen, de ez így volt jól, hiszen a társam veszett oda azon a vidéken és az életem tört részben ketté. A mai napig nem tudtam elfelejteni, ami ott történt és még mindig magamat hibáztatatom. Úgy éreztem, hogy muszáj felkeresnem azt a vidéket, ami egyszerre volt a múltam legboldogabb évtizedeinek a helyszíne és a legborzalmasabb pillanatainak is. - Kicsit igen, de még nem annyira. Majd idővel változni fog, hiszen mégis csak olyanokat hagyok hátra, akik fontossá váltak számunkra, de a búcsú nem örökre szól. Még hallani fogunk egymásról, legalábbis remélem, ahogyan másokról is. – mosolyodtam el haloványan, hiszen nem volt könnyű meglépni ezt az egészet, de mégis úgy éreztem, hogy eljött a pillanat és látnom kellett az egykori otthonomat, a férjem sírját, mintha megváltást remélnél tőle, pedig tudtam, hogy az már sose jöhet el, mert a farkasom és az én társam is oda lett azon a borzalmas éjszakán.
Régóta egy falkában vagyunk, sőt talán a nőstény még ősibb lakos, mint én, mégsem tudok róla mindent. Ő is volt kóbor, én is. Érezzük a dörgést. - Az újdonság jó dolog! Tudósként nagyon is vágyom rá, sokszor tapasztalom. Újra felfedezi a világot és önmagát. Legyen hát! Nem szomorú dolog ez. Symara-nak jobb, erre gondolok. - Így van, a Teremtőnek ritka jó szeme volt. Talán még van is, csak nem értem, hogyan. Lehetséges az egyáltalán? Zavarodottságot láthat a nőstény, de az okát nem mutatom meg. Elisabeth látott bennem valamit. Hála neki! - Úgy jó, ha nem csak a feladat miatt találkozunk. Ő már mindent tud? Helena már mindent tud, ugye? A tanítványod, ígéretes tanítványod, azért lett a kiválasztott, ugye? Mert a Falka tulajdonát, a nagy Családnak pénzt tejelő forrást rábízni valakire igencsak nagy dolog. Első dolgom lesz, hogy elkapom Helenát egy vidám beszélgetésre. Meg akarom ismerni, rendesen. Akiért felelek, azt ismerni kívánom. - Ha én azt mondtam volna, hogy nem - ami elég fura elképzelés - ki lett volna a másik? Elég okosnak ismerlek, hogy ne tegyél fel mindent egy lapra? Kíváncsi vagyok, ki lett volna a másik? Ki lett volna alkalmas erre? Én alkalmas vagyok. Ha Symara így látta, meg fogok felelni. - Igen. Sym, nagyon fogsz hiányozni. Nem voltunk napi kapcsolatban, de a csapat, a falka része voltál. Ezzel megölelem a nőstényt, ha hagyja. Nem hinném, hogy nem hagyja. El kell engednem. Csak úgy tarthatom vele a kapcsolatot később. - Szeretlek. Mint testvért, mint társat, mint egykori beteget és mint barátot. Affélét. Vigyázz magadra! Azt hiszem, nincs tovább. Megbeszéltük, amit kell. Majd biztos lesz egy jelentés, hogy ki ment el, ki nem. Én bölcsen hallgatok és egyengetem Helena útját. Sym távozása után vagy még előtt az első lesz, hogy felhívom. Vagy ő engem. Az örökséget nem hagyjuk veszni. Szeretem őket. Mind szeretetreméltóak. Ennyi mindenképpen közös bennük. A nőstény hiányát érezni fogom. Semmi szerelmi vonzódás, csak úgy fogom hiányolni, mint családtagot. Pedig nem is csúnya. Talán együtt lehet azzal, akit szeret. Ha jól tudom, a megtűrt is lelépett. Semmi se biztos. Minden biztos, ami semmi. Hát helló, Sym!
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Efelől kétségem se volt. Talán nem túl merész kijelentés tőlem, hogy nem kizárt, hogy a falkánkban te vágysz és kutatsz leginkább az ismeretlen után. – nem hiszem, hogy ezzel sokat tévednék. Sokan tudjuk azt, hogy szeret kísérletezni, ami szerintem csöppet se baj, hiszen kellenek az ilyenek is a világba. Nekik köszönhetően fejlődhet a világ és nem pedig egy helyben állunk. Ehhez is kell egy fajta bátorság. Éreztem a zavarodottságát, de még se tettem szóvá. Úgy éreztem, hogy nincs jogom faggatózni, hiszen így is már másodszor „segít” nekem, így inkább én jönnék már neki és egyszer talán még lesz is lehetőségem meghálálni a segítségeit. - Sok mindent tud, de még sok mindent meg kell tanulnia. Okkal választottam őt. Látok benne valamit és úgy érzem, hogy a lehető legjobban döntöttem. – feleltem minden habozás nélkül, hiszen tényleg így volt. Nem tudnám pontosan szavakba önteni, hogy mit is látok benne, de láttam azt, amit talán más nem tudott. – Szerintem helyt fog állni, lehet, hogy néha kudarccal fog szembe kerülni, de tudom, hogy nem fogja feladni. És szerintem nincs olyan teremtés ezen a világon, aki mindent tudna, elég csak minket megnézni. Régóta élünk, de még számunkra is sok az ismeretlen. – mosolyodtam el ismét, hiszen sose gondoltam azt, hogy én mindent tudnék. Még engem is meg tud lepni az élet és még nekem is van mit tanulnom. Néha én is megbotlom, de idővel mindig sikerül talpra állnom és csak ez a fontos, hogy mindig fel tudjunk állni. Másrészt meg az üzletem nem falkatulajdon volt, hanem saját üzlet. Így nem féltem attól, hogy a falkának esetleg ez nem tetszene. Az üzlet még papíron az enyém és ez így is fog maradni még hosszú ideig, így ha valakinek nem tetszik, akkor velem kell üzletelnie. Meg azt se hiszem, hogy össze akarnák rúgni a port őrzőkkel. - Igen, tényleg lett volna B tervem és nem titok, szintén egy farkasról lenne szó. Valószínűleg ismered is, hiszen a szerelmed édesapja. – mosolyodtam el barátságosan, hiszen reményeim szerint így pontosan tudta, hogy Ryderre gondolok. Ő volt a másik hím, akiben teljes mértékig megbízok és tudom, hogy ő is szívesen segítene Helenának, de gondoltam jobb egy ismerőst a nyakába akasztanom, mint egy ismeretlent. - Te is nagyon fogsz hiányozni Balthazar. – az ölelését pedig viszonoztam. Miért utasítottam volna el, hiszen a barátom volt, vagyis valami olyasmi. - Vigyázz magadra Balthazar és mindig maradj olyan, amilyennek megismertelek! – pillantok rá mosolyogva, a kezeimet zsebre dugom és teszek pár lépést az ellenkező irányba. – Ha egy módod van rá, akkor mindig mindenek előtt a boldogságot válaszd, mert annak a hiánya tud a legfájóbb lenni. – csak ennyit mondtam még neki, miközben a mosoly ott ült az arcomon. Egy mosoly, ami egyben volt fájdalom ittas a búcsúnak köszönhető, ugyanakkor boldog is, hogy megismerhettem őt és a barátja lehettem. Ég veled Balthazar! Hamarosan pedig könnyedén sétáltam el az éjszakába, hogy utána szép lassan előkészítve mindent magam után hagyjam ezt a helyet, mielőtt még éjfélt ütne az óra.
|| Ha más nem lenne, akkor részemről ez egy záró lenne. ^^ Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! És majd valamikor szerintem még úgyis valamilyen formában összefutunk, vagyis remélem! Sym hálája örökké üldözni fog!
- Ez könnyen lehet! Az biztos, hogy az egyik legkíváncsibb és leghaladóbb elme vagyok a Falkában. - Hiszek neked, Symara. Tisztellek annyira, hogy akit kiválasztottál, arra én is tisztelettel nézzek. A tévedés is jogában áll, de szerintem ennyi idősen, ilyen bölcsen nem csinál baromságot. Helena okos lány. Én is rájöttem. Öröm is, hogy segíthetek, amiben tudok. Még fogalmam sincs, mire kellek majd. - Ó! Ryder, az apósjelölt! Vicces figura, fugira, kedvelem! Ilyen szóviccekkel ritkán élek, de most akkora dráma van, hogy muszáj bevetni. Ryderrel Mae se jött ki nagyon. Talán mióta beszéltünk, azóta könnyített a helyzeten. Ha ő volt a B, nem árt jóban lennem vele. Még inkább jóban. - Azt hiszem, esélyem sincs túlságosan megváltozni. Kiadós nevetéssel ölelem meg a nőstényt, aki segített nekem a feleségemet igazán eltalálni egy gyűrűvel és aki kellemes társaságot biztosított már többször. - Légy boldog, Sym! Bárhogyan is, de legyél boldog! Azzal a négerrel vagy nélküle, kívánom neki, hogy megtalálja, amit keres. Mikor távolodi, akkor érzem meg igazán, hogy nem nagyon fogom már látni. A szemeimbe könnyek úsznak. Nem az öröm könnyei, de igyekszem azokká változtatni őket. Ez nem a bánat ideje. Symnek jó lesz és nekem is, meg Helena-nak is. - Ezeket a szavakat te se feledd el! Valakinek az élete értelme vagy. Ahogy nekem Maeve és nekem ő. Az az utolsó mosoly fájdalmas és egyben örömteli. Tudom, hogy a nősténynek ez kell, mert nőstény. Egyik a másikkal nem mindig jön ki jól, sőt sokszor tyúkok csipkedését utánozzák. Nekem hiányozni fog. A szemem sarkát törölgetem. Erre nem számítottam. Végig követem a szemeimmel, ahogy távozik. Aztán mikor már nem látom, akkor engedem ki magamból az igazi könnyeket. A jövő az öröm. Mind jól jártunk ezzel. Fel kell fogni. Bizony. Igen.
// Én is köszönöm! :face: Várom, hogy összefussunk valahogy! //
I must admit I can't explain Any of these thoughts racing Through my brain It's true Baby I'm howlin' for you
Történnek a dolgok. Ide kellett jönnöm. Egyszerűen nem volt más választás. Az életemben mindig megfordulnak ezek a pillanatok, amik aztán hosszú folytatásba torkollnak. Úgy, hogy nem is sejtem előre. Sandra-ra még mindig emlékszem, az első találkozásra is, mindenre. Az utolsóra jobban. Aztán jött Inge. Az ijesztgetések. És végül New York, farkastámadás és a Szemtanú. Belenézett a szemeimbe. Már rég láttam őket. Pedig jót moziztunk és úgy váltunk el, hogy megint találkozni akarunk. De hát tényleg történnek a dolgok. Ki kellett hevernem a félig parti, félig vízi bunyót azzal a felbőszült nősténnyel. Osztottam rendesen, nem adtam magam könnyen. Hónapokba telt, mire összeszedte magát a szervezetem. Mázli, hogy a lakókocsiparkból nem tettek ki. Utólag kifizettem. Ott szép nyugodtan el tudok rejtőzni, közel van az erdő is és rengeteg a lehetőség. Van kinek szívni a vérét. Aztán néha jönnek ilyen napok, hogy kimennék a nagy életbe, a tömegbe. Őszi vásár színes és unalmas ruhákkal, különleges és hétköznapi gyümölcsökkel, villogó, zenélő vagy csak a sarokban fekvésre ítélt gyerekjátékokkal. És emberekkel, akik tele vannak érzésekkel. Minden, amit felbolydíthatok. Az előbb tíz percig magyaráztam egy nőnek, hogy a gyerekére halálos veszélyt jelentenek ezek a játékok, mert ilyen meg olyan anyagokat old ki belőlük a nyála. Először nem hitte el. Bevetettem a meggyőződéses beszédstílusomat és a végén olyan szinte bepánikolt, hogy feljelentéssel fenyegette az eladót. Én pedig zsebre tett kézzel vigyorogva néztem végig a műsort. Csodálatos volt. A félelem íze még mindig a legfinomabb. Ha már ilyen jól indul a buli, megyek is tovább. Csörgő-börgő cuccok és apró gyerekruhák. Nézzük, ki itt a legbizonytalanabb. Huh. Nem ő, de itt meg kell állnom. Basszus! Ez ki? Láthatóan jól elvannak. Ki fogom deríteni. A hercegének végül nem néztem utána, érthető okok miatt, de most nem menekül. Nem menekül előlem. Az Élősködő üvölt bennem az ég felé, körbe-körbe futkározik. Ő más miatt örül a nőnek. Nem szólok hangosan. Hátulról közeledem, lassan cserkészem be. Megvárom, amíg kitérnek előlem az emberek, nem tolakszom. A pajzsomat teljesen felhúztam, nem hatolnak ki az energiáim. Egy méterre vagyok tőle, most veszem elő a kezeimet a zsebemből. Elkezdett sütni a Nap. Arrébb mennek a felhők, több fényt engednek nekünk. Hirtelen mozdulattal a lány bal vállára teszem a kezemet és határozott hangon szólalok meg mögötte. - Kisasszony, nem vesztette el a pénztárcáját? - élek egy ócska utcai trükkel, amit olyanok szoktak bedobni, akik először kilopják, kifosztják, aztán lovagot játszva visszaadják, hogy leesett. Ha tényleg elvesztette volna, van rá esély, hogy kinyomozom, merre jár a tárca. És le is rendezem az illetőt. June-t már nem szivathatja akárki. Az én bestiám feni rá a fogait és én tartom pórázon az Élősködőt, mert mások a terveink. Előre nézek, messzire a jövőbe. Ha June megfordul, egy vidáman vigyorgó arcot fog látni. A szemeimben ezekkel a tervekkel.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Mai napra is ketten maradtunk, ugyanakkor igazán édes volt Hannah is, ha azt hitte nem tűnt fel a tetoválása, de nem tettem szóvá. Én csak Noah dadája vagyok, a plusz egy fő abban a családban, de afelől kétségem se volt, hogy Nate-nek még mindig nem tűnt fel igazán, hogy valami nem stimmel. Egyszerre lennék kíváncsi arra, amikor kiderül, ugyanakkor inkább lehet Noah-t menekíteném abból a háborús övezetből. Persze, a tetoválós se semmi, hogy még nem is 18 éves a lányka és megcsinálta neki. Mindegy is, a mai nap enyém és a kishercegé volt. Ezt pedig semmiért se adnám. Főleg, hogy őszi vásárt rendeztek, sok-sok zenével, gyerekjátékokkal, különleges kompotokkal, ételekkel és még ezernyi dolgot fel lehet sorolni. Egészen a part mentém húzódott, de még a hídon is volt egy-két árus, mintha ezzel akarták volna a két parton elterülő bódékat összekötni és kifejezni azt, hogy egy és ugyanaz a parti. Mosolyogva haladtunk az egyik árustól a másikig, miközben egy-két játék is került a táskámba, mert ő szerette volna, én meg nem tudtam kivételesen nemet mondani neki. Már éppen a büfék felé tartottunk, hiszen nagyon éhes volt ő is és én is. Utána majd jöhet a fagyi, vagy vattacukor, amit csak szeretne a kisherceg, de túl messzire nem jutottunk, mert az egyik árus előtt leragadt. Nem hibáztatom érte, hiszen tele volt tűzoltós dolgokkal, még volt egy autó fából is faragva. Mosolyogva figyeltem, ahogyan lecsap rá és biztos voltam abban, hogy ez lesz majd a legújabb szerzemény a gyűjteményben, de odáig nem jutottam el, hogy megkérdezzem mennyi az ára, mert egyszer csak valaki a kezét a vállamra tette. Ijedten sikítottam fel és a kevéske önvédelemből kijutott annak a személynek is, hiszen sietve lendült a kezem, majd a táskám, hogy fejbe kólintsam, amikor is feltűnt, hogy Hans az. Sietve hőköltem hátra és termett mellettem Noah is. - Bocsánat, nem tudtam, hogy te vagy az! Máskor ne hozd az emberre a frászt, leszokhatnál erről! – nem érdekelt a mosolya se, helyette inkább még le is teremtettem, miközben Noah kíváncsian fürkészet minket. A kisherceg felém nyújtotta a kezét, amit sietve fogtam meg. - Azért jól vagy? – mintha meg se hallottam volna a kérdését, mert a pénztárcám remélem még mindig a táskám legmélyén van, a sok játék és minden alatt, ahova pakoltam. Annyira azért nem lenne azt annyira könnyű kilopni. Majd pedig leguggoltam a kisfiúhoz. – Nincs semmi baj, ő Hans, egy ismerősöm. Ő pedig Noah. – mutattam be végül egymásnak őket, miközben a karomba kaptam őt, már amennyire tudtam a hatalmas fából készült tűzoltóautóval. Az árus csak megköszörülte a torkát. - Awww, bocsánat. Mennyi is lesz ez? – böktem a nálunk lévő játékra, mire ő sietve mondta meg az árát, én pedig igyekeztem fél kézzel meglelni a pénztárcámat, hogy kifizessem.
Miből lesz a cserebogár? Amikor megismertem, riadt szemű volt, akár egy őz. Most is sikít, de mellé rögtön visszatámad. A fejlődés. Nem tartok tőle, de azért reagálok, lehúzom a fejemet és egy fordulással térek ki buzogánynak használt táska elől. Épp csak súrolja a mellkasomat. Leporolom, utána nézek fel a lányra és le a gyerekre. A srácra hidegen, mint a mélyhűtő belseje. - Pedig ebből már illene tudnod - vetem vissza tekintetemet azokra a dühükben is káprázatos szemekre. Eddig akárhányszor találkoztunk - és ez kevésnek számít - mindig sikerült meglepnem. Talán legközelebb nem ijesztem meg, az lesz az újdonság. És pont azért fog aggódni, hogy vajon miért nem teszem. Tetszik a kis zűr, amit okoztam, az Élősködő is élvezi. De ahogy June arcát közelről látom, az más dolgokat indít be bennem. A vigyorom mosollyá enyhül. - Én remekül, köszönöm! Veled mi a helyzet? Már rég futottunk össze. Megvakarom a sebhely körüli részt az arcomon. Az a nőstény szépen odacsapott. Ha egyszerűen a szememet üti ki, az visszanő, így meg én vagyok a sebhelyes arcú farkas. - Szervusz, Noah! - köszönök rá láthatóan minden lelkesedés nélkül, kényszeredetten. Aggódik, nem tudja, mit kell most tenni. Ebben June fog neki segíteni, a gyerek úgy viszonyul hozzám, ahogy a felnőtt, akire rábízták. Gyenge lény, sebezhető, könnyen megtörhető. Hm. - Ki a kissrác? Látom, közel álltok egymáshoz. Tudni akarom, miért és hogyan és meddig. Amúgy hagyom a nőt ténykedni és figyelem közben. Nagyon szereti a lurkót. Az meg az autóját. A szemei járnak, keresi a következő áldozatot, amit megvetetne magának. Mennyire más ebben a korban gyermeknek lenni! Mi sem szűkölködtünk, de a játékok teljesen mások voltak, kézzel készítettek, a léleknek is értékesebbek, főleg ha ismertük a művészt, aki alkotta őket. Nameg apám a nadrágszíjjal egész más játékokat űzött. A hátam, a seggem, a lábam volt sebhelyes akkoriban. Egy dolgot figyelek még meg. Vajon belecsaptam a valóság közepébe és tényleg megtalálták June-t a vásári tolvajok vagy tud fizetni? Ha az előző, akkor gentleman leszek és kisegítem. Nem a gyerek miatt, csak a nő miatt. És akkor nyomozgatni kell. Aztán Isten irgalmazzon annak, akit találok...
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Vagy csak reménykedek abban, hogy egyszer normális emberhez méltóan fogsz betoppanni, megszólítani. – vágom rá minden hezitálás nélkül, hiszen a remény hal meg utoljára. Az pedig, ahogyan méregeti Noah-t, nem éppen nyeri el a tetszésemet, de ha hozzánk akar szegődni, akkor jobb lesz, ha megerőlteti magát, mert hamarabb választanám a kisherceget, mint őt társaságnak. Legyen bármennyire is kegyetlen eme gondolat, de legalább nem félek beismerni az igazat. - Jól vagyok, köszönöm. Kicsit, de biztosan elfoglalt lehettél. – felelek csak ennyit, amiből nem jöhet még arra se, hogy aggódtam-e érte vagy nem. Döntse el ő maga, néha tényleg aggódtam érte, de aztán rájöttem arra is, hogy tuti ő kereste a bajt, így vélhetően megérdemelte részben azt, amit kapott. Mert azt kötve hiszem, hogy azért nem találkoztunk az elmúlt hetekben, mert éppen remetének állt. Egyébként is ez az egész, ami közte és köztem kezdett kialakulni, vagy miként is kellene illetni kész őrültség volt. Egyszerűen csak az volt. - Tudod, ha nem bírod a gyerekeket, akkor kereshetsz másik árust is. Biztos vagyok abban, hogy feltalálnád magad ebben a vásárban. – pillantok rá komolyan és érezheti, hogy nem viccelek. Közben pedig a karjaimban kapott a kisebb krumpliszsákot. Már megszoktam, hogy olykor cipelem, így nem most fog megártani, amíg kerítünk enni. Azt is sejtem, hogy vélhetően Hans miatt is bújuk most ennyire. - Ő a hercegem és igazán fontos számomra. – aww, ebből jöjjön rá, hogy miként is lehet közöm hozzá. Ha azt hiszi, hogy könnyedén fogom elmondani, hogy a dadája vagyok, akkor téved. Sőt, még talán kicsit élvezném is, ha azon rágódna, hogy esetleg az enyém-e, hiszen ha kicsit jobban megnézi az ember, akkor akár lehetne az enyém is. Egy-két vonása hasonlít rám is meglepőmódon. Miközben beszélünk az áruszavar meg, mire kicsit idegesen kezdek el kotorászni a hatalmas táskámban és már majdnem lerakom Noah-t és a táskát is, de szerencsére pont meglelem a pénztárcámat. Sietve fizetem ki a játékárát, majd nyomok egy puszit a kisprücsök fejére. - Akkor enni menjünk? – pillantok kérdőn a kezemben lévő gyermekre, aki hevesen kezd el bólogatni, mire a hímre pillantok. – Jössz te is, vagy inkább a vásárt élvezed tovább? – igaz, mi is a várás területén maradunk, csak az ételstrandoknál. – Egyébként mit csinálsz itt? Nem olyannak tűnsz, mint aki annyira vásárba szokott járni. – pillantok a mellettem sétáló farkasra kérdőn, hiszen ha tippelnem kellene, akkor biztosan azért jött, hogy bosszantsa az embereket, amit talán meg is tett, amíg minket ki nem szúrt, vagy tévednék?
A remény, a remény. Göröngyös utakra tereli az embereket, szakadékokkal teli, kátyús, mocsaras helyekre és hisznek abban, hogy ők nem kerülnek a mélybe. Amit June szeretne, az is eljöhet. Ingével minden bonyolultabb volt. Nem éreztem elsőre a szikrát. De azóta páncélt növesztettem a szívemre és nehéz ám levetkőzni! Csak vigyorgok, mintha nem venném komolyan. - Ez nem egy unalmas hely, tényleg akadt dolgom. Szoktál még kirándulni a környéken? Ha az itteni első találkozásunk óta erdőparája van, azt nem csodálom. Minden szempontból emlékezetes "randi" volt. Hogy én mit műveltem egy másik farkassal, azt szavakkal nem mondom el. A sebhelyem beszél helyettem. - Abban igazad van, hogy feltalálom magam. Bárhol. Hogy nem szeretem a gyerekeket? Hogy szeretek-e bárkit? Az Élősködő már megkörnyékezi June-t, az energiáim kicsit kiáradnak, nem túlzóan. Csak simogatóan engedem. ~Nekem is volt, kettő. Imádtam őket.~ Ezt már csak fejbe, mivel a hivatalos verzió szerint nincs leszármazottam. Időnként gondolok rájuk. A kép ott figyel a lakókocsiban, rajta a kis családdal. Olykor nem ismerek magamra, pedig rajta vagyok. Keserédes gondolat, talán ki is ül az arcomra. - Áhhá! Ha múltkor is erre a hercegre gondolt, akkor megnyugszom. De valakivel sms-ezett is... Sejtelmes a mosolyom és most már kap belőle a gyerek is. - Kissrác, lefogadom, hogy a szüleid imádják ezt a nőt itt! Ha June nem válaszol, a kis ártatlant kérdezem. Amilyen félénk, lehet, hogy ennyit se mond. Hát...nyomozásban jó vagyok. Biztos nem saját. Jók a megérzéseim, megmondom egy nőről, hogy anya vagy nem. A trailer parkos bige például az, tuti. A kis közjáték láttán azon gondolkodom, hogy mi lett volna, ha tényleg nincs meg a tárca. Akár kapóra is jöhetett volna a dolog, de lehet, hogy megvádoltak volna. A Névtelen amúgy se fog örülni, ha kitudódik, hogy már megint. Emlékszem a fenyegetésre. Többet kell tudnom. Muszáj! - Bóklászok már egy ideje, a hasam szívesen veletek tart! Láttam itt egy nagyon jó hamburgerest. Mit szólsz hozzá? Az orromat tényleg csábította. És egy olyan helyen mókázni is mindig lehet. Ha egyedül vagyok. - Jövök-megyek. Nézelődöm. Egyáltalán már a folyópart is varázslatos. Az otthonomat idézi. Egyébként a rendezvény nagyon bejön. A híd lábánál, végig a soron és még fent is. Közel a vízhez. Van egy kis dán feeling benne. Ahol pedig gyanútlan emberek vannak, ott számtalan a lehetőség. De most látom, milyen jól döntöttem. - Mi a helyzet a táncteremben? Már neveled az új Michael Flatley-ket? És bírod a botlábúakat? Nekem se ment minden a múltkor. Nehezen találtam el, de aztán belejöttem. Érdekel, milyen arcok járnak oda. Talán benézek egy órára is, hivatalosan, mások között. Mmm. Finom gondolat. De ahogy haladunk, még finomabb illatok csiklandozzák az ízlelőbimbóimat. Marhahús, olvadt sajt és barbecue-szósz. Valami isteni összetételű barbecue. Winnie Falatozója, ahol egy bálnaszerű, pajeszos fickó készíti ezeket a csodákat. - Meghívhatlak egyre? A tökmag mit eszik? Kezeimmel varázslósat játszom, mintha bűvölném a gyereket. Még szuggesztív nézést is adok hozzá, hogy kicsit a cirkuszban érezze magát. A herceg. El kell hódítanom tőle a hercegnőt és nem a hagyományos módszerrel.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Néha szoktam. Miért? Netán azt hitted, hogy miattad már nem akarok az erdőbe merészkedni? – pillantok rá kérdőn, hiszen tud ijesztő lenni és emlékezetes is maradni, de attól még ahhoz nem tett eleget, hogy ne akarjak olykor kicsit az erdőben sétálni. Messze vagyok még attól a szerelemtől, ahogyan Hannah pillant az erdőre és a vidékre. Vélhetően sose leszek akkora kalandor, de attól még szeretek a közelben kicsit olykor elveszni és távol lenni a világzajától. Érzem az energiáit, de még se reagálok semmit se. Mintha csak a szellő simogatna, de ez mégis sokkal kellemesebb volt, mégis úgy tette, mintha semmit se éreznék. Felelősséggel tartozom a kicsiért, így nem fogom hagyni, hogy egy pillanatra is bűvkörébe vonjon most Hans. Egyébként is mi ez az egész, ami zajlik közöttünk. Múltkor elcsattant a csók, ami merőben másabb volt, mint előtte bármi, majd pedig eltűnt. - Sajnálom. – suttogok csak ennyit, amikor fejben üzent, majd játékosan kicsit megcsikizzem a karjaimban lévő kisherceget, hogy mosolyogjon és nevessen. Hiába menekülne, akkor se engedem. Biztosan tartom, nem szökhet meg és nem is eshet le a karomból. - Ha nem így lenne, akkor nem dolgozhatnék ott. – felelem csendesen, de mielőtt megállíthatnám Noaht megszólal ő is. – Apa kedveli June nénit, hiszen olyan, mint egy anya. – mondja gyermeki ártatlansággal, mire elmosolyodom és egy puszit nyomok a fejére és még inkább magamhoz ölelem. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet anya nélkül felnőni, ahogyan azt is tudom, hogy sose lehetek olyan, mint az édesanyja lett volna és nem is akarok. De ha már kicsit is tudok bármiben segíteni, akkor hálás lehetek és azért is, hogy érzi mennyire is fontos számomra. Hans pedig annyit érezhet, hogy jobban teszi, ha ezt a témát nem feszegeti, mert szomorúbb, mint azt bárki hinné. Noah sietve bólint a hamburgeres ötletre, így azt hiszem el is dőlt. – Akkor menjünk oda, ha úgyis mindenkinek megfelel. – a következő pillanatban meg sietve bújik ismét hozzám, mint egy kisprücsök. Elmosolyodom, hiszen szerencsésnek érzem magam, hogy pont az ő dadája lehetek. - Ezek szerint, akkor kezded megszeretni ezt a vidéket? – faggatom kicsit őt, miközben lassan elindulunk a tömegen keresztül a megfelelő irányba, hogy megtömjék a fiúk a hasukat. - Senki se profi táncosnak születik, így igen bírom. A nyáron nem sok tanfolyam volt, hiszen mindenki nyaral és társai. Mostanság fognak újra indulni igazán az órák. – most is voltak páran, de jóval kevesebben, mint előtte. Kicsit hiányzott a csoportom, de így is bőven volt mit csinálnom, hiszen Noah is többet volt otthon, mert óvoda sincs nyáron végig. - Sült krumplit eszik és külön kérnénk csak húst, meg a zsemlét minden nélkül neki. – mondom barátságosan, arra meg, hogy meghívhat csak bólintok. Miután pedig kiderült, hogy mik közül lehet választani megmondtam, hogy mit kérek. Amíg ő a kaját intézte, addig én kerestem egy szabad asztalt. Sietve foglaltam be. Raktam le a táskámat, Noah új autója az asztalra került, miközben ő az ölemben ült. - És már van kedvenc helyed, szereztél barátokat? – kérdezem meg Hans-tól, amint helyet foglalt ő is. A hamburgeremet kicsit odébb tolom miután megköszöntem és Noah kajáját eszem elénk, hogy míg ő játszik, addig én megetessem, hiszen most biztosan nem enne magától. Ahhoz túlzottan is nagy az újdonság varázsa az új játékát illetően.
- Jól teszed. Az erdő gyönyörű és mindig tartogat meglepetéseket. June felfogta, hogy nem a természet lágy öle lett kemény, hanem én voltam ott és akkor. De nem lett rossz vége. És nem is lesz. Beárnyékolom a nőt, biztos, hogy érzi, nem lehet másként, mégsem jelez semmit. Nem baj. Én türelmes vagyok. A gyereket is meglegyintem egy kicsit, a farkasom ott hörög a fülébe, aztán visszahúzódik. Finomnak kell lennem, hogy ne ijesszem el June-t. Inge-vel is úgy voltam először, hogy őt kedveltem meg, a gyerek mellékes volt, sőt. Aztán fiamként neveltem és jóban voltunk, így tűntem el az anyja halála után. Mosolyogva megrázom a fejemet. Ennyiből érteni fogja, hogy már rég túlvagyok ezen. Aranyos egyébként, hogy rögtön lelki buksisimogatással jön. Másnál ezt gyenge pontnak tekinteném, belecsimpaszkodnék és lehúznám a sárba. Az Élősködő mással játszhat is, June-nal nem fog. Nem ilyen szinten. - És anya mit szól ehhez? - kérdezek vissza, de már nem a kissrácra, hanem June-ra nézek. Bébiszitter! Régen is voltak nevelőnők, meg olyanok, akik sok mindent tanítottak a gyerekeknek. Manapság ez is más. Szerintem nem neki való. És ha Apa ennyire szereti, abból még lehet ramazuri. A kis herceg kilétére fény derült, de van neki egy apja. Nyomozás lesz itt, nyomozás... Érzem, hogy nem kellene firtatni, de ezt a kérdést nem bírtam magamban tartani. - Igen, lehet mondani. Jártam ennél sokkal, de sokkal rosszabb helyeken is. Alaszka barátságos vidék. A hangom vidáman csendül. Nem igazán Fairbanks hoz lázba. Inkább az, akit itt találtam. Akit már régóta keresek. A Nő, az egyetlen. Akivel minden más, mint mással. - Értem. Nos, akkor biztosan szeretnek. Kivéve az irigyeket, akik nem bírják az ilyesmit. Beleröfögök egyet nevetve. Az olyan minek megy egyáltalán táncórára? Ismerem én az emberi természetet. - Kérdezhetek egy szakmait? Szerinted hozzám milyen tánc illene? Múltkor próbálkoztunk és a latinos nem annyira feküdt nekem. A modernebb, elektronikus zenei, diszkós stílus inkább. Olyat viszont tudnék mutatni, ami rég kihalt, de én még őrzöm. Kíváncsi vagyok, mit mond? - Rendben, ifjú dadus! Annyira furcsa ezt kimondani. Nem is fogom erőltetni. Azt kapjuk, amit kértünk, a dagi felszolgáló töretlen vidámsággal szolgál ki minket. Talán később még visszajövök. Lennének ötleteim egy ilyen barátságos hellyel... - A kedvenc helyemet még nem találtam meg. Kicsi ez a város, de sok mindent rejt. Szeretek új dolgokat felfedezni. A határok arra vannak, hogy átlépjük őket. Megvakarom a szemem tövét. Utána a sebhelyem melletti részt. Ásítok egyet. - Ha barátot nem is, szereztem ezt-azt... - kis hatásszünet - és kibéreltem egy lakókocsit. Ismered azt a parkot a város szélén? Nekilátok a jókora burgernek, óvatosan harapom. A szósz isteni és bőségesen van adagolva, úgyhogy ez nem lesz éppen tiszta evés. A gyerek előbb nyúl a tűzoltóautóhoz, mint az ételhez. Figyelem, ahogy June segít neki. Különös dolgot érzek a torkomban. Nem a barbecue csípi. Eszembe ötlenek azok a magányos esték Grönlandon. Senki nem volt ott rajtunk kívül, kilométeres távolságban csak a miénk volt a part. Békésen fogyasztottuk a halat, fókát vagy amit sikerült. Egy feleséggel. Újra eljutottam addig. És hagytam meghalni, nem haraptam be. Nem akartam. Úgy szerettem őt, ahogy volt. A nagyfiú pedig büszke férfivá vált és miután a Manó már nem járt hozzájuk, semmilyen formában, biztosan remek ács lett. Hagytam magam mögött nyomokat. De mi áll előttem? Bele merek menni újra egy hasonlóba? - Noah, ültél már ilyen autóban? Igazi tűzoltóautóban? - kérdezem a gyereket és közben June-ra nézek. Vannak ismeretségeim. A nő miatt bevethetem őket, ha szeretne örömet szerezni a gyereknek. Felismertem a helyzetet. - Milyen érzés egy teljesen más család életébe belefolyni? A kölyök remekül áll a kezedben. Mintha lett volna kistesód... Emlékszem arra az sms-re, amit én olvastam először. Vajon azóta tudja már? Milyen szép pillanat volt. June megkötözött kézzel, ájultan, sebes fejjel feküdt az ágyon, míg én a telefonját böngésztem. Ez még mindig megdobogtatja a szívemet.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Olykor eszembe jut-e az, ami történt az erdőben? Igen, de már régóta nem rémálomként kísért, mint eleinte tette. Nem, azóta már megbékéltem a dolgokkal, ahogyan azt is láttam, hogy Hans miként változik, még ha ő nem is veszi észre. Észlelem-e azt, hogy megint meglegyint, körbeugrál a farkasával? Igen, de direkt hagyom figyelmen kívül, mert se az idő, se a hely nem lenne jó erre. Inkább csak próbálok úgy viselkedni, ahogyan egy hétköznapi ember tenné. Nem akarok most a káosszal foglalkozni, ami körbeleng. Nem, helyette most csak egy dada szeretnék lenni, aki a kishercegével van és időközben egy ismerős betoppant. Egy ismerős, aki egyszerre idegen és nem is az. Ez bonyolult és még mindig nem teljesen értem, hogy mi is történik velem, vele… vagyis velünk. - Meghalt. – felelem komoran és nem éppen kedves pillantást kap tőlem. Érezheti, hogy most átlépett egy határt nálam és az a szerencse, hogy Noah elfoglalja magát, mert különben vélhetően most küldtem volna el melegebb éghajlatra Hanst, amiért tényleg olykor inkább veszegeti a határt és nem érti meg azt, hogy ne faggasson többet. Ne a gyerek előtt. Remélem, hogy észhez tér, mert még egy hasonló dolog és egyedül fog enni, ebben biztos vagyok, mert inkább választanám a kisfiút, mintsem őt. Bármennyire is kegyetlenül hangzik, de ez az igazság. Hanshoz eléggé vegyes és zavaros érzések kötnek még, aminek a végét nem látom. Míg azt tudom, hogy Noah-t bármikor és bárhol megvédeném és mindig számíthatna rám. Még akkor is, ha ő nem az én fiam. - Örülök, ha nem fagyott be még inkább a szíved, mint előtte tette volt. – villantok egy kisebb grimaszt, hiszen direkt húzom őt. Tényleg szép hely, de attól még nekem egészen hideg és nem tudtam teljesen megszokni. Idővel talán menni fog. Megforgatom a szemeimet a röfögésére, amire még Noah is odakapja a fejét és kíváncsian fürkészi a férfit. Mintha csak azt akarná megtudni, hogy mi történt. A kérdésre csak bólintok, hogy mondja mit szeretne. Amikor viszont meghallom azt, akkor elmosolyodom. - Hmm, valami régi, ami egykoron közel állt hozzád? – költői kérdés, mert nem mondanék egy konkrét stílust se, de ezt gondolom. Biztosan ismer olyat, amit én nem és még mindig el tudná jármi, mert egykoron fontos volt neki. Persze ez csak tipp, lehet tévedek, de akkor meg kijavít, ahhoz úgyis remekül értett mindig is. - Valóban arra vannak, de olykor nem jó minden határt feszegetni, nem gondolod? Néha célszerűbb határon belül megmaradni és akkor kevesebb baj érhet minket. – mondom komolyan, hiszen látom a sebhelyének a maradékát is. Vagy csak elég arra gondolni, hogy mi történt a menedékházban, amikor ránk találtak. Talán tényleg ideje lenne, ha nem próbálna meg mindenkit magára haragítani, mert akkor idő előtt búcsút mondhat ennek a vidéknek és vélhetően nekem is, mert nem áll szándékomban jelenleg távozni innen. - Hallottam már róla, de sose jártam ott. Miért nem inkább valami házban keresel menedéket, vagy a többiek között? – pillantok rá kérdőn, hiszen tényleg érdekel a dolog, hogy miért pont ott húzta meg magát. Ahogyan az is, hogy eddig miként is kerülte el a falkát, mert előbb vagy utóbb biztosan döntenie kell. Látom, hogy rövid időre elkalandozik Hans, de bármennyire is érdekel inkább nem kérdezem. Helyette inkább Noahnak segítek enni, hogy a játszás mellett azért a bendőbe is kerüljön valami, mert különben később lesz egészen hisztis, mint minden férfi, aki nem kap kaját és üres a poci. Kérdésére elmosolyodok, amikor Noahhoz intéz, mire sietve néz rá a kisrác is. - Igen és már szirénáztam is vele, June néni elvitt és Hannah is. – mondja büszkén, hiszen tényleg elvittem oda, ha már annyira szereti és a nővére is megtette már. Ő avatott be ebbe a dologba is és tudtam meg azt, hogy nyugodtan lehet mennünk arra, mert megengedik a kicsinek, hogy beüljön. – Te? – kérdez vissza két falat között, majd pedig megint tologatni kezdi a játékautót. - Szokatlan volt, de hamar megszerettem, mert úgy éreztem, hogy valahova tartozom és általuk én is kaptam egy családot. Gondolom ezt az érzést remekül ismered. – mosolyodom el barátságosan, majd harapok pár falatot a sajátomból is, mielőtt felelnék. – Nem volt soha kistestvérem. Én voltam a legkisebb a családban, de erre gondolom már magadtól is rájöttél, amikor kutakodtál utánam, vagy tévednék? Csak szeretek gyerekekkel foglalózni és vélhetően óvónő lett volna belőlem, ha nem veszem át részben apám vállalkozását. – avatom be, hiszen táncot is már egészen kicsiknek oktattam hasonló dolgok miatt. Imádtam velük foglalkozni és reméltem, hogy egyszer lesz sajátom is. Most viszont ez eléggé messzire került ez az álmom, de itt van nekem ez a kisherceg és minden egyes percet megér. Szeretnivaló és igazán remek srác belőle, mint amilyen a családja is.
Meglepetés volt az az egész este. Jó és rossz. Ahogy látom, a jóból volt több. Nekem mindkettőből jutott. A farkasom remekül szórakozik. Próbálkozik is, de ahogy az őrző szavai elhagyják a száját, én megérzem, hogy ez nem az igazi. Anyuka meghalt. June nem ismerte, gondolom. Egy ilyen nőre bármely normális nő féltékeny lenne. Csodás az alakja, elragadó a személyisége. Apa szereti. Anya helyett. Fasza. Én is kedvelem. A franc vigye el... Mellélőttem, nagyon is, konkrétan másik lőtérre. A gyerek közben kiválóan szórakozik, velünk nem is törődik. Ez a szerencséje. Tanulok az ilyesmiből. Érzelmileg nem érint meg, de tudom, hogy akkor leszek sikeres, ha ezt nem pedzegetem. - Hideg van itt, de nem ennyire. Mosollyal válaszolok. Hogy a szívem mennyire fagyott meg, azt csak én tudom. Még él. Nagyon is. June életben tartja. Felélesztette a kómából. A gyerek érdeklődve nézi, mi történik. Jól éreztem magam. Ennyire érdekes lenne? - Ez a legtöbb embernél bejön. Nem? Mutathatnék is ilyen táncot. Régit, vagy 200 éveset. Amit a történelemkönyvekből ismerhet. ~Az se baj, ha mára kihalt?~kérdezem fejből fejbe. Tetszett nekem régen és érdekel, June mit gondol. Tényleg érdekel. - Olykor. De gondolj bele...nem lenne USA, ha nem lépték volna át a határokat. Valahol bánt, hogy ebben én nem vettem részt. Csak sok más háborúban. Azok se voltak rosszak. - Ez tetszett. Varázsos hely. Nem akarod megnézni? Szívesen látnám őt vendégül. Egy teára, vacsorára. Amit szeretne. A többiek. Ezt hagyjuk. Egyelőre... A gyerek lefoglal mindenkit. Amikor ő eszik, megáll a világ. Csak ő van. Érdekes. Élmény. - Hannah? Ő is jóbarát? A kérdésem főleg a gyereknek szól. De June-nak is. Ült már tűzoltóautóban. Még a jelzőgombot is megnyomhatta. Hát jó. Megelőztek. - Én a katasztrófavédelemnél voltam. Embereket mentettem meg árvíz, tornádó és még sok minden után. Rengeteg történetem van, csak az elmúlt időszakból. A nínózósok közül is ismerek párat. - Valahogy úgy, mondhatni. Ismerem a nagy családot. Voltak testvéreim, később gyerekeim. Aztán jött a magány. És a Falka. Nem is tudom, hova helyezzem magam. Eszem inkább. - Talán rájöttem. Talán nem. Emlékszem rá, mit találtam. Most mondjam el. Neeeem. - Remekül foglalkozol velük. Neked is kéne egy, nem? Fogalmam sincs, miről beszélek. Anyuka nincs, apuka van. Meg egy bébiszitter. Meg én. Nem. Nem örülnék. És nem biztos, hogy adhatnék neki egyet. A mi életünk inkább a szellemeken át öröklődik. Éhes voltam és a szendvics lassan el is tűnik a kezeim és a fogaim között. A zene pedig felerősödik. Ismerős dallam, nem is rossz.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Nem éppen kedvesen fürkészem a farkast és talán az a szerencséje, hogy nem tudom mi jár a fejében, mert biztosan hangosan elnevetném magam, miután feleszméltem abból, hogy ő képes féltékeny is lenni, vagy belátni azt, hogy kedvel engem. Apa kedvel, más szóval élve megbízik bennem, mert ha nem így lenne, akkor nem lehetnénk a kisherceg bébiszittere. Nekem pedig meg se fordul a fejemben, hogy ő ezt netán másképpen érti, de ebből is látszik, hogy a nők és a férfiak olykor mennyire másképpen képesek gondolkodni, más dolgokra asszociálnak. - Majd lesz még ennél hidegebb is, de gondolom te szereted a hideget, vagy tévednék? – billentem oldalra kicsit a fejemet és kíváncsian fürkészem őt. Jó lenne tudni, hogy mit is gondol, mert véleményem szerint még ha olykor dobog is a szíve, a legtöbb esetben mégis olyan, mintha jéggé dermedt volna. - Attól függ, sokak számára a tánc nem jelent semmit se, míg mások számára többet is, mint azt valaki sejtené. – felelek könnyedén, mert így gondolom. Vannak táncos szívűek, akik olykor könnyebben fejezik ki akár az érzéseiket is tánccal, mintsem szavakkal. Olyan ez mint az éneklés, valakik számára hülyeség, valakinek viszont az életét jelenti. Ettől senki se lesz kevesebb, se több. Csak bólintok a kérdésére, hogy valóban nem lenne baj. Sőt, talán kíváncsian figyelném és még a végén kiderülne az is, hogy lehet még se halt ki teljesen, mert bizonyos formában még ma is meglelhető a táncosok között. Szavakkal nem felelek, mert fura lenne. - Valóban, de talán kevesebb rossz is lenne a világban, ha olykor az emberek vagy éppen mindenki számára léteznének határok. – felelem komolyan rá és közben állom a pillantását. Kövezzen meg, hogy túl naiv vagyok, vagy túlzottan jó, mert nem érdekelne. Keldrontól is megkaptam már, mégis állok a lábamon. Nem hiszem, hogy naivság lenne az, hogy hinni merünk a jóban és számítanak még az értékek, nem csak a rossz. - De szívesen megnézem egyszer, ha majd áthívsz. – mosolyodom el haloványan, hiszen érdekes lehet az ő vendéglátása és talán semmi őrültséget se tenne, hiszen sokan élnek ott, és a falak meg nem olyan vastagok, mint egy háznál, vagyis gondolom. - Apu húga, de igazából olyan, mintha a nővérem lenne. – motyogja két falat között a kicsi, mire én csak elmosolyodom, hiszen tényleg eléggé közel állnak egymáshoz és a korkülönbség se annyira vészesen nagy. Hans pedig láthatja a pillantásomból, hogy jobb, ha meg se próbál a lány közelébe menni, mert nem fogok jót állni magamért. - Az biztosan érdekes lehetett, meg veszélyes. Ha nagy leszek, akkor tűzoltó leszek, vagy az, ami te is voltál. – mondja lelkesen és közben csillogó tekintettel pillant a velünk szemben ülő férfira. Gyermeki báj, lelkesedés és kíváncsiság mind jelen vannak. Nyomok egy apró puszit a fejére. – Szerintem ehhez édesapádnak is lenne egy-két szava. – fűzük csak ennyit hozzá, mire ő csak megrázza a fejét, majd egy újabb falat tűnik el a szájában. - Kéne? Maximum egyszer szeretnék, de nem mindent kaphatunk meg, amit szeretnénk. – pillantok rá komolyan, hiszen tudom, hogy nem lehet. Veszélyes ez a vidék és egyébként is, akkor vélhetően magam mögött kellene hagynom ezt a vidéket, embereket, azt pedig nem szeretném. – És te szeretnél egyszer? – dobom vissza a labdát, hogy lássuk csak ő miként reagál egy ilyen dologra.
- Hát nem látod a latin temperamentumomat? - kérdezek vissza játszva a felháborodottat. Nem sok minden áll tőlem távolabb, mint a trópusi égöv mentalitása. Belül hideg van, ehhez keresek helyet. A dél-amerikai bevetések se voltak olyan izgalmasak, mint a hideg északra menni. De vállaltam. Az is belefért. - Itt ilyen nehéz eltökélteket találni, hogy gyerekeket is kell őrizned mellette? Bántó lehet a kérdés. Tényleg érdekel és tudom, hogy a pénztárcájába mászom. Nem egyszerű. A farkasom felkapja a fejét. Amúgy nekem csak kiegészítő a tánc, eseményekhez kapcsolódik, nem az életem. De majd mutatok valamit. - Sose lesz kevesebb rossz a világon. Tanultál törit? Erről szól. Nem lehet mindig menekülni a csapások elől és a rezervátumok se működnek. Más kérdés, hogy időnként én osztom őket. June komolyan gondolta, amit mondott, ez az igazi döbbenet. Ha nem feszegetem a határokat, talán sose találkozunk, vagy nem így. Kellett hozzá a halál, kellett az üldözés, a sebek. Félelem nélkül nem jött volna létre mindez. Már én is kíváncsi vagyok, meddig marad így. - Majd egyeztetjük óráinkat. A száma megvan, a szándék megvan. A fenyegetéssel szembenézek. A Névtelen beleköphet a levesünkbe, sajnos, esélyes. De amit mondtam, megerősítem. Nem menekülök. - És akkor Apu kisebb húga vagy. Ez már szimpatikusabb gondolat, minthogy a családfő csorgatja a nyálát a lányra. Ha léteznek beszélő szemek, hát ezek azok. Az anyatigris néz szembe velem. Én meg nagyot vigyorgok rá és szemöldökömet felhúzva bólogatok. - Egy ideig érdekes, mindig veszélyes, de inkább azért csinálják, akik csinálják, mert dobog a szívük másokért. Szerencse, hogy szabadtéren vagyunk és nincs plafon. Az én szívem a dicsőségért dobog, a sajátomért. Nem beszélem le a gyereket, csak kész tények elé állítom. A farkasom most őt nézi, hosszú pillantással. - Hát ja, az élet veszélyes tud lenni és nem csak a tűz égethet. Ugyanolyan komolyan nézek vissza. Ez most nem fenyegetés. Mindenki veszélyesen él. Itt is. Izgalmas hely. - Lehet. Még fiatal vagyok, ráérek. Ha lenne plafon, már nem lenne. Egyébként tényleg ráérek, csak a fiatalság relatív. Pedig egy kölyök kell. Voltam apa, nevelőapa is, teremtő is akarok lenni. Nekem egyszerűbb, mint June-nak, éppen ezért vigyorgok nagyon elégedetten. Még mindig jólesik sokat szívni a véréből. Most pedig a számat törlöm a szalvétával. - Ez remek volt! Egy kis édesség? A gyerekre kacsintok. Ő tuti lelkesedni fog. Láttam olyan pultot, ami tele volt különleges sütikkel vagy mikkel. - Te diétázol is, hogy ilyen jól nézel ki, ugye? - kérdezek be a lánynál, végigmérve, amit már nem egyszer megnéztem. Hajj...
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- A múltkori után? Nem, azt hiszem tőled távolabb nem is lehetne az a bizonyos temperamentum, ami ezt a dolgot illeti. – könnyedén felelek, miközben mosolyra húzódnak ajkaim. Múltkor se éppen a benne latinság mutatkozott meg, amikor táncoltunk. - Miért lenne az? A tánc mindig az emberhez tartozott és mindig is lesznek olyanok, akik fogják űzni. Amikor ideérkeztem munkára volt szükségem, a táncot pedig rövid ideig pihentetnem kellett. – nézek rá sokat mondóan, hiszen részben ő gondoskodott arról, hogy a lábam sérült legyen. – Viszont a gyerekeket is szeretem, a kettő együtt pedig tökéletesen megfér számomra. – teszem még hozzá komolyan, hiszen a világért se cserélném el azt, hogy Noah dajkája lehetek. Általa kaptam én is egy családot. Vélhetően sokak szemében fura lehet, hogy egy fiatal nő beköltözött a farmra, meg biztosan suttognak rólam és Nate-ről is, de sose érdekeltek ilyen téren a pletykák. A munkaadóm és a barátom, így pedig nem meglepő, ha bárki bármit is pletykálnának az emberek, akkor hidegen hagyna. - Talán igazad van, sose lesz kevesebb rossz, de az se mindegy, hogy miben mutatkozik meg. – fűzöm hozzá, miközben Noah jó ízűen falatozik. Olykor én is elfogyasztok egy-két falatot, de az elsődleges az, hogy a gyerek egyen. Én tudok várni, meg annyira éhes se vagyok még. Továbbra is úgy nézem őt, ha ártani mer ennek a családnak, akkor talán én magam adnám az őrzők kezére, hogy tegyenek vele azt, amit akarnak. Ez a család már szenvedett eleget, többet is, mint kellene, így érthető, hogy nem akarom azt, hogy Hans a saját stílusával a közelükbe kerüljön. - Az én szívem is dobog. Megvédhetném June-t, apáékat is és így tovább. – mondja gyermeki ártatlansággal, mire csak egy puszit nyomok a feje búbjára. Ennek köszönhetően pedig még szélesebb lesz Noah mosolya és elneveti magát. Tudja, hogy szeretem és bármire képes lennék érte, pláne ha meg kell védenem őt. Egyáltalán nem tetszik a mosolya, vagy éppen a vigyora. Pláne annak fényében nem, hogy egyszer talán el fogom őt is felejteni. Vajon akkor is ennyire könnyedén venné a dolgokat, hiszen olykor megfordul még mindig a fejemben, hogy netán rosszul döntöttem és nem kellene őrzőnek lenne, nem kellene ekkora titkokról tudnom, mert egyszerre remek érzés, ugyanakkor borzalmas is. Én pedig továbbra is bizonytalan vagyok, nem véletlen, hogy még azért se tettem semmit se, hogy tágítsam a tudásomat és jobb lehessek benne. - Szabad? – pillant rám Noah kérlelően, mire én csak bólintok, hogy lehet, de még az utolsó falatokat meg kell enni. Ő pedig szót fogad. Az újabb kérdésen jóízűen nevetek. - Nem, nem diétázom. Inkább csak rendszeresen mozgok. – felelek ennyit, majd amikor végeztünk az evéssel, akkor adok inni a kulacsából, majd elpakolom, amit kell, hogy elindulhassunk tovább. Lassan amúgy is ideje nekünk is hazatérni. Sőt, idővel még rákérdeztem arra is, hogy lenne e kedve együtt elmenni túrázni. Tudom, hogy őrültség, meg nekem is teljesen elmentek otthonról, de már feltettem a kérdést, a többi csak rajta áll, ahogyan azt is tudom, hogy rendesen megüthetem a bokámat, amiért senkinek se szólnék erről, legalábbis nem azoknak, akiknek kellene.
|| Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! Ha benne vagy, akkor vmi frissbe szívesen kezdenék.
Gúnyosan elvigyorodom. Emlékszem arra a zenére, amit berakott és amire próbáltam valamit csinálni. Kiütközött a vérem. Én nem oda tartozom, ahol a szamba megszületett. June mosolya édes, ezt még sokáig tudnám nézegetni, bármilyen kis gonoszkodó. Tanulna tőlem? Hatok rá, az biztos. - Kellemes önnyugtatás, értem. Hogy ezt a gyereket szereti, azt látom. Valószínű, hogy tényleg gyerekbarát. Gyerekbolond! Jól kijöhet velük, leveszi őket a lábukról. Kedvességgel, azzal, hogy néha olyan, mint ők. Még olyan naiv is. Tetszik neki, hogy két helyen dolgozik. Van ennél perverzebb? Van. És az nem ő. Megmozdul bennem valami, rég elásott, rég eltemetett, földdel behányt és mogorva épülettel elrejtett valami. Nem akarom. Nem akarom ezt látni. Ilyen nincs. - Persze, hogy nem mindegy. Ezer arca van. És ebbe nem megyünk bele. A halál az egyik kedvenc témám, de itt a gyerek, aki elvesztette az anyját és itt van June, akinek fontos Noah. Körbeértünk. Annyira törődően táplálja, olyan figyelmes. Mintha a család része lenne. Ez nem munka, nagyon nem az. Basszus...jól áll a kezében a gyerek! Amit a gyerek mond, attól nagyot kell kacagnom. June megcsókolja Noah fejét. Óriási a szerelem. Apukára már tényleg féltékeny vagyok, egyre jobban. Tudja ezt kezelni? És June? A kicsi is nevet. Jó gyerek. Az én fiaimat juttatja eszembe. Meg azt, hogy hagytam őket. Hagytam őket elmenni, nehogy én okozzam a vesztüket. Törődtem valakivel. Egy kezemen meg tudom számolni, hányan mondhatják ezt el magukról. Az édességes körúttal még várni kell. A gyerek végez az étellel, akkor indulunk. June bármilyen cuki, tud parancsolni. És hallgat rá a kicsi. Ez nem semmi. Nőtt a szememben, hogy így tud fegyelmezni. Szeretettel, nem keménységgel. Mint anyám. Apám más módszereket alkalmazott. - Akkor nagyon jól csinálod... Őszinte a dícséret és a szememből látni, mennyi minden süt belőle. Nem hinném, hogy nagy disznósülteket zabálna és cukros vackokat. Elhiszem, hogy sokat mozog, de ilyen test nincs odafigyelés nélkül. Örülök, hogy van. Azért jöttem ide, hogy zűrt okozzak a tömegben, szépen elveszve, ahogy szoktam. És megtaláltam Őt. Őket. Nem is hittem volna, hogy ennyire kellemes lesz a nap. Hogy nem a gonoszkodástól lesz kellemes. A medvecukrok után szóba kerül olyasmi, amitől a gyomrom apróbbá válik az öklömnél. Ez komoly? Komoly? Vissza kell térnünk rá, máskor. Igen. A Névtelen bekaphatja. Mindketten egy véleménnyel vagyunk róla, úgy látom. Az idő kevés. Hosszú lehet az élet vagy rövid, legyen tartalmas, az számít. Tesszük, amit tenni kell. Noah-nak jó napja van. Ahogy mindannyiunknak.
Kezdőlap
Sym hálája örökké üldözni fog! 
//
Ha benne vagy, akkor vmi frissbe szívesen kezdenék. 
//
